intel (6022 hír) |
Hirdetés |
|
intel hírek
Novemberben érkezhetnek az első Windows 8-as táblák
A vártnál korábban, már novemberben a boltokba kerülhetnek az első olyan tábla PC-k, amelyeken a Windows 8 fut majd. A Microsoft, az Intel és a hardverpartnereik egy nagyon feszes ütemtervet követnek. 2012. május 15. kedd 19:07 -
Megjelent az Intel C216 lapkakészletre épülő ASUS P8C WS alaplap
Az ASUS P8C WS alaplap több termékkategória előnyeit egyesíti. Bár elsősorban munkaállomás-alaplapnak... 2012. május 15. kedd 15:37 -
Megjelent a négyutas Sandy Bridge-E
A belépő szinttől a csúcsig gyakorlatilag teljesen megújította Xeon termékcsaládját az Intel. Az egyutas szerverekbe és munkaállomásokba megérkeztek az Ivy Bridge-alapú 22 nanométeres processzorok, a kétutas szerverekbe az eddigi E5-2600 család mellett megjelent az olcsóbb E5-2400, és végre elérhetőek a négyutas E5-4600-as sorozat tagjai is. 2012. május 15. kedd 12:58 -
AMD Trinity: az új remény
Végre elrajtoltak a második generációs A sorozatú APU-k. A grafikus teljesítmény egészen jól alakult, de meglepetésre néhol az Intel HD 4000 megoldása is méltó ellenfélnek bizonyul. 2012. május 15. kedd 10:08 -
Már gyártják az új, vékonyabb MacBook Prókat
Közel két hete írtam a "tökéletes MacBook Próról". Arról a gépről, amit a legújabb technológiák felhasználásával, és a régiek racionalizálásával most módjában áll elkészítenie az Apple-nek.Címszavakban: Ivy Bridge-processzorok, merevlemez-ssd-kombók, optikai meghajtó helyén akkumulátorok, nagyfelbontású kijelzők. Ezek lehetővé teszik, hogy az új gépek gyorsabbak legyenek, és még gyorsabbnak érződjenek, mint a jelenlegiek, a megjelenített kép minősége rengeteget javulna, miközben az egy feltöltéssel végezhető munkaidő nem rövidülne.Tökéletes!A héten megjelent hírek alapján egyre több jel utal arra, hogy a laptop már úton van. Most a Bloomberg kezdett el cikkezni a frissített gépcsaládról, amiben lesz ssd, aminek vékonyabb, könnyebb háza lesz, mint az aktuális generációnak, amiből kikerül az optikai meghajtó, amiben az Intel új Ivy Bridge processzorai lesznek, ami a jelenleginél nagyobb felbontású kijelzőt kap (és a legújabb hírek szerint Nvidia grafikus gyorsítót, leszámítva a 13-as gépet, amiben az Intel integrált gpu-ja dolgozik majd).Arról a gépetről tehát, amiről két hete írtunk. És ez remek hír, egy ilyen konfiguráció jót tenne az eladásoknak és a felhasználói élményeknek is. Egyszerűen nem teheti meg az Apple, hogy ha rendelkezésére áll a technológia, nem ebbe az irányba lép el.Ettől azonban a Bloomberg szerint nem kell tartanunk: állítólag már áprilisban megkezdték az új, 15 colos modellek gyártását és valamivel később beindul a 13,3 colos laptopok gyártósora is. A 17-es gépekről nincs hír, állítólag az Apple ki is nyírhatja ezt a sorozatot a csekély érdeklődés miatt.Gene Munster mindenesetre arra számít, hogy a gépek nyáron, júniusban kerülnek piacra. Könnyen lehet, hogy a WWDC-n mutatják be őket a Mountain Lionnal együtt, ami logikusnak tűnik, hiszen az új operációs rendszert már a nagyfelbontású kijelzőkre szabják, ráadásul ha még tényleg nem indult be a 13-as MacBook Prók sorozatgyártása, akkor időbe telik a megfelelő raktárkészlet felhalmozása.Ezzel együtt a gép rövidesen érkezik. Mindenesetre előbb, mint az új iPhone, ami Munster szerint októberben kerülhet piacra, és aminek állítólag még meg sem állapodtak a végleges formatervében, felépítésében. 2012. május 15. kedd 09:05 -
Intel: az x86 leveri az ARM-ot
A vállalat vezére szerint a Windows 8-at használó készülékek piacán is vezető lesz az architektúrájuk. 2012. május 14. hétfő 17:02 -
ASUS K sorozatú notebookok Intel Ivy Bridge és AMD Trinity alapokon
Csöpögnek az információk az idei K szériás ASUS notebookok kapcsán. 2012. május 14. hétfő 15:15 -
ASUS K noteszgépcsalád: elegancia és megnövelt teljesítmény
Az ASUS bemutatta új K sorozatú noteszgépeit, melyek 3. generációs Intel Core processzorokkal, exkluzív SonicMaster Lite... 2012. május 14. hétfő 14:21 -
A jövőbe tekint az Intel
Paul Otellini, az Intel vezérigazgatója bejelentette, hogy a vállalat elkezdett dolgozni a 7 nm és az 5 nm-es gyártástechnológia alkalmazásán. 2012. május 14. hétfő 13:52 -
Intel-chipek kerülhetnek az iPadekbe?
Paul Ottelini, az Intel vezérigazgatója szerint az Apple-nek is megérné, ha a cége által gyártott, a versenytársakénál kisebb és energiatakarékosabb chipeket építené a táblagépeibe. 2012. május 14. hétfő 13:10 -
Intel-chipek kerülhetnek az iPadekbe?
Paul Ottelini, az Intel vezérigazgatója szerint az Apple-nek is megérné, ha a cége által gyártott, a versenytársakénál kisebb és energiatakarékosabb chipeket építené a táblagépeibe. 2012. május 14. hétfő 13:07 -
Intel-chipek kerülhetnek az iPadekbe?
Paul Ottelini, az Intel vezérigazgatója szerint az Apple-nek is megérné, ha a cége által gyártott, a versenytársakénál kisebb és energiatakarékosabb chipeket építené a táblagépeibe. 2012. május 14. hétfő 13:06 -
Intel-chipek kerülhetnek az iPadekbe?
Paul Ottelini, az Intel vezérigazgatója szerint az Apple-nek is megérné, ha a cége által gyártott, a versenytársakénál kisebb és energiatakarékosabb chipeket építené a táblagépeibe. 2012. május 14. hétfő 13:06 -
Samsung 5 550P noteszek Intel Core 7 Ivy Bridge processzorokkal
Samsung két új 15,6 hüvelykes noteszgépet vezetett be, amelyek az Intel két hete bejelentett Ivy Bridge mikroprocesszorán, a... 2012. május 14. hétfő 11:27 -
Mégis hibázott az Intel?
A PC Watch alapjaiban cáfolta meg a korábbi értesüléseket, miszerint az Intel Ivy Bridge processzorok nem a hővezető paszta miatt melegednek jobban, mint a Sandy Bridge alapú variánsok. 2012. május 14. hétfő 11:09 -
Mégis a gyenge hővezető az Ivy Bridge melegedésének az oka?
A PC Watch alapos tesztnek vetette alá a rendszert, így az Intel korábbi nyilatkozata más megvilágításba került. 2012. május 14. hétfő 10:34 -
Hibrid táblagéppel jelentkezik a Lenovo
Az Asus és az Intel után a Lenovo is olyan tábla PC-t akar piacra dobni, amire a Microsoft új operációs rendszere kerülne és amely a ThinkPad-sorozatba illeszkedne. 2012. május 13. vasárnap 23:05 -
Elindult a processzorháború
Évtizedek tapasztalatai állnak a mi oldalunkon - nyilatkozta az Intel. De a másik sarokban sem tétlenkedtek... 2012. május 11. péntek 10:50 -
Elindult a processzorháború
Évtizedek tapasztalatai állnak a mi oldalunkon - nyilatkozta az Intel. De a másik sarokban sem tétlenkedtek... 2012. május 11. péntek 10:15 -
Olcsóbb lesz az új MacBook Air
Az Apple alacsonyabb bevezető áron akarja kínálni a MacBook Air következő generációját. A döntésben komoly szerepük van az Intel által erőltetett ultrabookoknak. 2012. május 9. szerda 22:44 -
Miért érdemes Intel-részvényt venni?
Az Intel ismét osztalékemelést jelentett be, amire az elmúlt másfél évben már a harmadik alkalommal kerül sor. A társaság lassan mindazt megtestesíti, amit a befektetők valaha is elképzeltek maguknak. 2012. május 9. szerda 15:50 -
Miért érdemes Intel-részvényt venni?
Az Intel ismét osztalékemelést jelentett be, amire az elmúlt másfél évben már a harmadik alkalommal kerül sor. A társaság lassan mindazt megtestesíti, amit a befektetők valaha is elképzeltek maguknak. 2012. május 9. szerda 15:50 -
Miért érdemes Intel-részvényt venni?
Az Intel ismét osztalékemelést jelentett be, amire az elmúlt másfél évben már a harmadik alkalommal kerül sor. A társaság lassan mindazt megtestesíti, amit a befektetők valaha is elképzeltek maguknak. 2012. május 9. szerda 15:31 -
Miért érdemes Intel-részvényt venni?
Az Intel ismét osztalékemelést jelentett be, amire az elmúlt másfél évben már a harmadik alkalommal kerül sor. A társaság lassan mindazt megtestesíti, amit a befektetők valaha is elképzeltek maguknak. 2012. május 9. szerda 15:31 -
Három Intel Z77-es alaplap a porondon
Kipróbáltunk egy-egy, az Intel legújabb lapkakészletére épülő ASUS, MSI és a Sapphire alaplapot. 2012. május 9. szerda 12:03 -
Intel HD Graphics meghajtó Windows 8-ra
Végre elkészült az első illesztőprogram a Windows 8 fogyasztói előzeteséhez. 2012. május 9. szerda 11:28 -
Elkészült az Intel HD Graphics driver Windows 8-hoz
Adobe Autodesk Az Intel elérhetővé tette első olyan Intel HD Graphics driverét, amely a Windows 8 Consumer Preview kiadásához készült.A felhasználók korábban már mind az AMD-től, mind pedig az Nvidiától megkapták a Windows 8 Consumer Preview kiadásához passzoló drivereket, ám az Intel megoldására egészen eddig kellett várni.No No No Forrás: iPon Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!3ds Max After Effects Premiere Pro tovább 2012. május 8. kedd 16:04 -
Intel HD Graphics driver Windows 8-ra
Megérkezett az első Intel HD Graphics Driver Windows 8-ra. 2012. május 8. kedd 11:35 -
Intel Desktop Board Extreme DX79SR cserejátékos a felsőházban
Egy korábban bejelentett X79-es alaplapját cseréli le a gyártó a megjelenés előtt lebuktatott SR-re. 2012. május 7. hétfő 16:50 -
Ivy Bridge Asus K55 notebookban
Megvizsgáltuk, hogy mennyit javult az Intel laptopokba szánt platformjának CPU- és grafikus teljesítménye. 2012. május 7. hétfő 14:05 -
Befutott az Intel első Windows 8-as drivere
A 15.28.0.2729-es verziójú meghajtó már támogatja a WDDM 1.2 felület újításait. 2012. május 7. hétfő 11:14 -
Biztonsági funkció kerül az Intel chipjeibe
A chipgyártó másfél évvel ezelőtt vásárolta fel a McAfee IT-biztonsági céget és a két vállalat most ismertette a jövőbeli együttműködése részleteit. Az Intel processzoraiba számos továbbfejlesztett biztonsági funkció kerül majd. 2012. május 7. hétfő 09:31 -
Ultrabookok: nem eléggé népszerűek, de hamarosan azok lesznek?
A partnerek kreativitásának, az Intel terveinek, illetve a Trinity APU egységeinek köszönhetően új lendületet kaphat az ultravékony, könnyedén hordozható, kecses noteszgépek szegmense. 2012. május 7. hétfő 09:30 -
Valóban forrófejűek az Ivy Bridge processzorok
Az Intel elismerte, hogy a harmadik generációs Core i7 processzorok jobban melegednek, mint a korábbi megoldások. 2012. május 5. szombat 12:28 -
A kis lapkaméret miatt forrósodik a tuningolt Ivy Bridge
Az Intel elismeri, hogy az Ivy Bridge az előző generációnál jobban melegszik, de ez teljesen normális. 2012. május 4. péntek 18:42 -
NUC - miniatűr PC az Inteltől
Az Intel a Next Unit of Computing (NUC) segítségével szállna harcba a Raspberry Pi nevű miniatűr számítógéppel. Az új termék kevesebb, mint 100 dollárba kerül majd. 2012. május 4. péntek 06:14 -
Máris harangoztak az Atom D2700-nak
Az Intel kivonja a forgalomból a Cedra Trail platform legerősebb asztali megoldását. 2012. május 3. csütörtök 18:00 -
Borulhat a számítástechnika legfontosabb alaptörvénye?
Egy világhírű elméleti fizikus szerint az Intel-társalapító Gordon Moore által felállított törvény, a Moore's Law tíz éven belül megcáfolja önmagát. Véget érhet a szilícium-kor? 2012. május 2. szerda 16:00 -
Borulhat a számítástechnika legfontosabb alaptörvénye?
Egy világhírű elméleti fizikus szerint az Intel-társalapító Gordon Moore által felállított törvény, a Moore's Law tíz éven belül megcáfolja önmagát. Véget érhet a szilícium-kor? 2012. május 2. szerda 15:47 -
Borulhat a számítástechnika legfontosabb alaptörvénye?
Egy világhírű elméleti fizikus szerint az Intel-társalapító Gordon Moore által felállított törvény, a Moore's Law tíz éven belül megcáfolja önmagát. Véget érhet a szilícium-kor? 2012. május 2. szerda 15:47 -
Router méretű pici erőgép az Intel műhelyéből
A kisméretű konfigurációk az utóbbi időben egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. 2012. május 2. szerda 14:30 -
Intel NUC tenyérnyi PC-szabvány Core i5 processzorral
A 100 x 100 mm-es deszka egy teljes értékű x86-os konfigurációt foglal magában. 2012. május 2. szerda 10:40 -
Megérkezett az első driver az új generációs Intel IGP-hez
A 15.26.8.2696-os WHQL aláírással rendelkező drivercsomag számos újítást vezet be. 2012. május 2. szerda 09:28 -
Csökkent a Core i7-2600K és a Core i7-2700K ára
Az Intel azzal a nyilvánvaló szándékkal csökkentette a címben megnevezett processzorok árát, hogy kipucolja a raktárkészleteket. 2012. május 2. szerda 05:04 -
Csökkent a Core i7-2600K és a Core i7-2700K ára
Az Intel azzal a nyilvánvaló szándékkal csökkentette a címben megnevezett processzorok árát, hogy kipucolja a raktárkészleteket. 2012. május 2. szerda 05:04 -
Olcsóbb lesz a Core i7-2600K és a Core i7-2700K
Az Intel jelenleg azon munkálkodik, hogy minél hatékonyabban csökkentse az előző generációs processzorokból felhalmozott raktárkészleteket. 2012. április 30. hétfő 16:39 -
Jól szerepel Lava Xolo X900
Az Intel ígéreteinek megfelelően valóban fürge alternatívát jelent az egymagos Medfield processzor. 2012. április 30. hétfő 13:47 -
Jó éjt! 2012.04.27.
A mai nap a veszélyes vizekre való evezés napja volt, hiszen boncolgattuk az AMD vs. Intel témát, valamint az EA állítólagos felvásárlását is...Related StoriesPortal 2 - Perpetual Testing DLC trailerNémet politikusok a Crysis 2 ellenAnno 2070: Deep Ocean - Nyomás a víz alá!A Space Invaders és egy házfal nászaBosszúállós Jó Reggelt! 2012.04.28. 2012. április 28. szombat 09:07 -
Gyorsan reagált az Intel az SeaMicro elvesztésére
A Santa Clara-i óriáscég a Cray belső interfészét vásárolta meg. 2012. április 27. péntek 16:57 -
Tokkal-vonóval megvette a Cray egyik részlegét az Intel
Összekötő (interconnect) lapkákat szerzett az Intel, miután a Cray egy teljes részlegét felvásárolta. A lapkák fontos versenyelőnyt jelentenek a skálázódásban, immár az AMD után az Intel is házon belül fejleszti ezeket. 2012. április 27. péntek 15:05 -
GameStar Hype 2012. 04. 27.
Pénteki Hype, pénteki mazur, pénteki hírek, pénteki lead, pénteki trailerek, pénteki fáradtságRelated StoriesRayman Legends domain nevek regisztrálva - mi készül?Bejelentve az Ice Age: Continental Drift videojátékDagad az AMD, fogy az Intel?A Nexon fel akarja vásárolni az EA-t?Már hivatalos a PlayStation All-Stars Battle Royale 2012. április 27. péntek 14:46 -
Már hivatalos a PlayStation All-Stars Battle Royale
Kratos, Fat Princess, Parappa és mások mérik össze erejüket a Sony nem annyira erőszakos, mint inkább cuki verekedős játékában.Related StoriesJó reggelt! 2012.04.27.Rayman Legends domain nevek regisztrálva - mi készül?Bejelentve az Ice Age: Continental Drift videojátékDagad az AMD, fogy az Intel?A Nexon fel akarja vásárolni az EA-t? 2012. április 27. péntek 13:36 -
A Nexon fel akarja vásárolni az EA-t?
A legutóbbi értesülések szerint egy koreai kiadó szeretné felvásárolni az Electronic Arts-ot szőröstől-bőröstől!Related StoriesJó éjt! 2012. 04. 26.Jó reggelt! 2012.04.27.Rayman Legends domain nevek regisztrálva - mi készül?Bejelentve az Ice Age: Continental Drift videojátékDagad az AMD, fogy az Intel? 2012. április 27. péntek 13:00 -
Bejelentve az Ice Age: Continental Drift videojáték
Az Activision megerősítette, hogy a nyáron debütáló, negyedik Jégkorszak film megkapja a maga játékadaptációját is.Related StoriesA legnagyobbak együtt - Bosszúállók Premier KritikaJó éjt! 2012. 04. 26.Jó reggelt! 2012.04.27.Rayman Legends domain nevek regisztrálva - mi készül?Dagad az AMD, fogy az Intel? 2012. április 27. péntek 11:51 -
Dagad az AMD, fogy az Intel?
A legfrissebb adatok szerint az AMD növelni tudta részesedését a processzorpiacon.Related StoriesA legnagyobbak együtt - Bosszúállók Premier KritikaJó éjt! 2012. 04. 26.Jó reggelt! 2012.04.27.Rayman Legends domain nevek regisztrálva - mi készül?Bejelentve az Ice Age: Continental Drift videojáték 2012. április 27. péntek 11:51 -
Értelmet nyert az ultrabook kategória
Bemutatkoztak az Intel Ivy Bridge alapú Core processzorai, melyek végre elfogadható szintű grafikus teljesítményt, még alacsonyabb fogyasztást és nagyobb számítási kapacitást hoztak magukkal. 2012. április 27. péntek 11:36 -
Értelmet nyert az ultrabook kategória
Bemutatkoztak az Intel Ivy Bridge alapú Core processzorai, melyek végre elfogadható szintű grafikus teljesítményt, még alacsonyabb fogyasztást és nagyobb számítási kapacitást hoztak magukkal. 2012. április 27. péntek 11:00 -
Az Intel kárára terjeszkedik az AMD
Az AMD növelni tudta a piaci részesedését 2012. első negyedévében. 2012. április 27. péntek 07:20 -
Megjelent az Intel 2012-es OpenCL meghajtója
Az Ivy Bridge integrált grafikus vezérlőjét egyelőre csak az SDK támogatja. 2012. április 26. csütörtök 18:35 -
Infók a 8-as sorozatú Intel lapkakészletekről
Az Intel hetes sorozatú lapkakészleteivel felszerelt alaplapok már egy ideje kaphatóak, sőt, a hét elején az Ivy Bridge processzorok is elrajtoltak, legalábbis a Core i5-ös és Core i7-es modellek, a Core i3-as példányokra még várni kell. Most a következő generációs, 8-as sorozatú lapkakészletekkel kapcsolatban érkezett néhány információmorzsa. 2012. április 26. csütörtök 15:30 -
Itt az Intel-alapú okostelefon, a forradalom késik
Meglepetésre teljesen átlagos fogyasztási és teljesítménybeli adatokkal érkezett a piacra az egymagos Medfield. A mobilipari forradalom elmaradt, a hatásra legalább 2013-ig várni kell. 2012. április 26. csütörtök 14:36 -
Az Apple ügyvezetője szerint az ultrabookok nem fenyegetik a tabletpiacot
Tim Cook kompromisszumos megoldásnak véli az Intel kedvencét. 2012. április 26. csütörtök 07:30 -
Öt rekord dőlt meg az ASUS Z77-es alaplapjaival
7 GHz-es extrém tuningot sikerült elérni az Intel Core i7-3770K jelzésű termékével. 2012. április 25. szerda 17:00 -
Minden szempontból jónak ígérkezik az Intel új processzorcsaládja
Az Ive Bridge család 20%-os teljesítménynövekedés mellett 20%-kal kevesebb energiát fog igényelni. 2012. április 25. szerda 08:20 -
Volt munkavállalóik perlik az Apple-t, az Intelt, az Adobe-t és a Google-t
Adobe Apple Exalead Összebeszéltek? Volt dolgozóik szerint hét IT-óriás - köztük az Apple, az Intel, az Adobe és a Google - titkos paktumot kötött szakembereik "helyben tartásáról". Nem szerződhettek máshová - most perelnek. No No No Forrás: Computerworld Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!OS X Leopard Creative Suite 5.5 one:desktop tovább 2012. április 24. kedd 18:20 -
Megújul a Sony VAIO E 14P jelzésű notebook
A felújított modell már az Intel Ivy Bridge APU-ra épít, ám a Radeon HD 7670M-hez nem nyúlt a gyártó. 2012. április 24. kedd 17:29 -
Itt a világ első 22 nanométeres, négymagos processzorcsaládja
Az Intel Corporation ma bemutatta a négymagos, harmadik generációs Intel Core processzorcsaládot, ami figyelemre méltó grafikai és teljesítménybeli növekedéssel örvendezteti meg a játékosokat, a lelkes médiafogyasztókat és az átlagos felhasználókat egyaránt. 2012. április 24. kedd 16:06 -
7 GHz-es CPU-órajel és öt világrekord ASUS Z77-es alaplapokkal
Az ASUS túlhajtási szakértelme ismét a címlapokra röpítette a céget: több új világrekordot is sikerült beállítani az Intel 2012. április 24. kedd 13:36 -
7 GHz-es CPU-órajel és öt világrekord ASUS Z77-es alaplapokkal
Az ASUS túlhajtási szakértelme ismét a címlapokra röpítette a céget: több új világrekordot is sikerült beállítani az Intel 2012. április 24. kedd 13:36 -
Piacon az Ivy Bridge processzorok
Több hónapos késéssel fognak majd érkezni a valódi alacsony fogyasztású lapkák, első körben csak az asztali és a nagyobb laptopokba szánt mobilprocesszorokat dobta piacra az Intel. 2012. április 24. kedd 11:39 -
Hivatalosan is elstartoltak az új Intel processzorok
Megkezdődött a visszaszámlálás: mostantól elérhetők az Ivy Bridge kódnevű újgenerációs Core i-processzorok, tehát bármikor megjelenhetnek az azokra épülő Macintoshok.A technológia komoly fejlesztésen esett át, így az új csipek lényegesen jobbak a mostani Macekben használt Sandy Bridge-eknél. Finomabb, 22 nanométeres gyártástechnológiával készültek, amivel nagyobb teljesítmény és alacsonyabb fogyasztás érhető el. A világon most először sikerült processzorban ilyen finom gyártástechnológiát alkalmazni.A csip egyébként feladattól függően 5-15 százalékkal gyorsabb elődjénél, a grafikus vezérlő azonban ennél jóval nagyobb, 60 százalékos szteroidkúrán esett át. Most már simán alkalmas a legtöbb játék futtatására, ami nagy szó egy processzorba integrált gpu-tól. Ráadásul a grafikus mag támogatja a 4K-felbontást, így viszonylag egyszerűen lehet RetinaDisplay-kijelzővel szerelt MacBookot építeni köré.Az Ivy Bridge azonban nemcsak gyorsabb elődjénél, de barátkozósabb is, támogatja például az USB 3-as szabványt, bár a Thunderboltot nyomó Apple-nél ennek nem tudom, mekkora jelentősége lesz.Az asztali géppark egyébként lényegében teljes kínálattal elérhetővé vált, 2,5-3,5 gigahertzig, 3-8 megabájtos L3 gyorsítótárig van itt minden attól függően, hogy a vevő alacsony fogyasztásra vagy nagyobb teljesítményre vágyik, az Apple tehát gondolkozás nélkül piacra dobhatja a fejlettebb iMacekeket.A Mac Prókba viszont továbbra sincs mit belerakni, hiszen a technológia többprocesszoros Xeon-változata a pletykák szerint csak nyáron fog beesni.Viszont jó hír lehet az Apple-laptop vásárlását tervező júzereknek, hogy a MacBookok minden további nélkül megújulhatnak. Na nem az Airek, mert az azokba szánt alacsony fogyasztású Ivy Bridge-ekre a nyárig még várni kell, de megjelent egy rakás négymagos mobilcsip a 35-55 wattos, 2,1-2,9 gigahertzes tartományban.Márpedig ez nagyon jó hír. Korábban vagy én nem vettem észre, vagy tényleg nem szerepelt a listában a 35 wattos, 2,1 gigahertzes négymagos, ami ilyen fogyasztás mellett már simán belepasszol a 13-as MacBook Prókba, jelentősen megnövelve azok teljesítményét. Jelenleg 2,4-2,8 gigahertzes kétmagosok dolgoznak a gépekben.Egyébként a négymagos csip az egyetlen esély arra, hogy frissüljön a legkisebb Pro, mert ha az Apple továbbra is kitart a kétmagos mellett, akkor júniusig várniuk kell, az alacsonyfogyasztású csipek mellett ugyanis a dual core Ivy Bridge-ek is csak nyáron érkeznek.Erre azonban sok esélyt nem látok: a négymagos csipekkel remekül meg lehetne különböztetni a Pro gépeket a várhatóan nyáron frissülő kétmagos, alacsony fogyasztású Ivy Bridge-eket használó Airektől, csodálatosan szimmetrikus lenne tehát a a géppark. Arról nem is beszélve, hogy eddig valószínűleg a fogyasztás miatt nem került négymagos a 13-as rendszerbe, hiszen a Sandy Bridge technológia mellett 45 wattos fogyasztás volt a minimum, ami már túl sok lett volna az apró akkumulátornak. Az új, 35 wattos csip viszont lényegében ugyanannyit eszik, mint az eddig használt 2,8-as kétmagos Core i7, szóval mehet a csere. 2012. április 24. kedd 09:39 -
MSI B75: stabilitás és biztonság
Az MSI örömmel jelenti be, hogy a B75MA-P45 alaplap megkapta az Intel 2012. április 24. kedd 05:17 -
MSI B75: stabilitás és biztonság
Az MSI örömmel jelenti be, hogy a B75MA-P45 alaplap megkapta az Intel 2012. április 24. kedd 05:17 -
Elstartoltak az Intel Ivy Bridge APU-k
Hat mobil és kilenc asztali termék került piacra. 2012. április 23. hétfő 19:09 -
A régóta várt Intel Ivy Bridge tesztje
A vadonatúj, 22 nanométeres gyártástechnológiára épülő Core i7-3770K processzor járt nálunk. 2012. április 23. hétfő 18:00 -
Elrajtoltak a harmadik generációs Intel Core processzorok
Az Intel ma bemutatta a négymagos, harmadik generációs Intel Core processzorcsaládot, ami jelentős grafikai és teljesítménybeli növekedéssel örvendezteti meg a játékosokat, a lelkes médiafogyasztókat és az átlagos felhasználókat egyaránt. 2012. április 23. hétfő 15:06 -
Elrajtoltak a harmadik generációs Intel Core processzorok
Az Intel ma bemutatta a négymagos, harmadik generációs Intel Core processzorcsaládot, ami jelentős grafikai és teljesítménybeli növekedéssel örvendezteti meg a játékosokat, a lelkes médiafogyasztókat és az átlagos felhasználókat egyaránt. 2012. április 23. hétfő 15:06 -
A Windows 8 felforgathatja a tabletpiacot?
A Microsoft és az Intel is nagy reményeket fűz az új operációs rendszerhez.Related StoriesKiadhatják az adatainkat a jogvédőknek az internetszolgáltatókJöhetnek a magyar Windows 8 alkalmazásokJön az internet- és telefonadó?Visszautasítják a német értelmiségiek a Kalózpártot?Kedden nyugdíjazzák a Firefox 3.6-ot 2012. április 23. hétfő 07:06 -
A repülő notebookok háza
Az Intel egy furcsa reklámmal próbálja felkavarni az állóvizet PC fronton, amely ezúttal az ultrabookok akkumulátoridejére lett kihegyezve 2012. április 22. vasárnap 14:01 -
A Wintel táblák lefaragják az iPad piaci részesedését?
A jelek szerint az Intel, a Microsoft és a Windows 8 alapú, Intel Atom processzort alkalmazó táblák gyártói meglehetősen biztosak a dolgukban: a cégek szerint a Windows és Intel alapokon nyugvó 2012. április 21. szombat 13:01 -
Kipróbáltuk: Dell XPS 13
Sűrű mezőny alakult ki az ultrabookok mezőnyében, az Intel által megteremtett szegmensbe minden fontosabb PC-gyártó benevezett. Szemügyre vettük az egyik legjobban várt modellt is, a Dell versenyzőjét. A kép sajnos felemás, de jöhet a második felvonás. 2012. április 21. szombat 08:37 -
Volt munkavállalóik perlik az Apple-t, az Intelt, az Adobe-t és a Google-t
Összebeszéltek? Volt dolgozóik szerint hét IT-óriás - köztük az Apple, az Intel, az Adobe és a Google - titkos paktumot kötött szakembereik "helyben tartásáról". Nem szerződhettek máshová - most perelnek. 2012. április 20. péntek 17:32 -
Volt munkavállalóik perlik az Apple-t, az Intelt, az Adobe-t és a Google-t
Összebeszéltek? Volt dolgozóik szerint hét IT-óriás - köztük az Apple, az Intel, az Adobe és a Google - titkos paktumot kötött szakembereik "helyben tartásáról". Nem szerződhettek máshová - most perelnek. 2012. április 20. péntek 17:32 -
Volt munkavállalóik perlik az Apple-t, az Intelt, az Adobe-t és a Google-t
Összebeszéltek? Volt dolgozóik szerint hét IT-óriás - köztük az Apple, az Intel, az Adobe és a Google - titkos paktumot kötött szakembereik "helyben tartásáról". Nem szerződhettek máshová - most perelnek. 2012. április 20. péntek 17:32 -
Érkező és távozó Intel processzorok
Néhány belépőszintű processzor megy, E3-as sorozatú, Ivy Bridge alapú Xeonok jönnek. 2012. április 20. péntek 15:01 -
Microsoft és Intel az iPad ellen
Az Intel és a Microsoft a jövő év közepére ötven százalék alá akarja leszorítani az iPad piaci részesedését. 2012. április 20. péntek 12:23 -
Xolo 900 Atom és Android
Indiában már a jövő héten piacra kerül az első Intel Atom processzorral szerelt Android mobil. 2012. április 20. péntek 11:29 -
Új TUF sorozatú alaplapot mutatott be az ASUS
Az ASUS új taggal bővítette díjnyertes TUF alaplapcsaládját: a SABERTOOTH Z77 az Intel 3. generációs Ivy Bridge... 2012. április 20. péntek 09:16 -
Júniusban érkezhetnek az Intel Xeon E3 "Ivy Bridge" processzorai
Igencsak eseménydúsan kezdődik a 2. üzleti negyedév az Intel számára hiszen 2012. április 20. péntek 09:00 -
Már előrendelhető az ASUS "Ivy Bridge" alapú gamer notebookja!
Már szóba került korábban miszerint több gyártó is az Intel 2012. április 20. péntek 05:00 -
Elrajtol az Intel első okostelefonja
A már korábban is beharangozott készülék a napokban jelenik meg, elsőként Indiában. A Nokia komoly veszteséggel zárta az első negyedévet. 2012. április 19. csütörtök 20:45 -
Olcsóbb SSD-meghajtókat dob piacra az Intel
A 330-as sorozatú Intel SSD-k 60, 120 és 180 gigabájtos változatban lesznek kaphatók és 3 év garancia vonatkozik majd rájuk. A társaság ezúttal a sebesség mellett arra is figyelt, hogy az új termékek olcsók legyenek. 2012. április 19. csütörtök 13:02 -
Az Intel legfrissebb pénzügyi eredményei
Az Intel legutóbbi pénzügyi negyedéve meglepő módon nem zárult komoly rekorddöntéssel. 2012. április 19. csütörtök 12:30 -
Chipek nélkül fognak működni a jövő PC-s alaplapjai
Az Intel következő jelentős generációváltása egy jelentős változást hozhat az alaplapok szerkezetében is. A manapság még számos különálló vezérlőáramkörnek - az ún. chipkészletnek - helyet adó lap ugyanis a jövőben gyakorlatilag egy "buta" műanyagdarabbá alakul majd át, amelynek egyetlen lényeges .. 2012. április 19. csütörtök 10:40 -
12,9 milliárd dolláros bevétel az Intelnél az első negyedévben
Az Intel Corporation közzétette első negyedéves eredményeit. 2012. április 19. csütörtök 09:04 -
Mindenkit megelőzött a Xolo, első lett Intel alapokkal
Érdekes fordulatról számolhatunk most be, ugyanis az előzetes információkkal ellentétben mégsem a Lenovo K800 lesz a világ első Intel Atom alapokon nyugvó okostelefonja. A címet az indiai Lava "lopta el" a kínai hardvergyártó óriástól, az X900 típuskódú okostelefonnal. A bejelentés fontosságát semmi sem jelzi jobban, mint hogy személyesen az Intel vezérigazgatója, Paul Otellini adta hírül. 2012. április 19. csütörtök 09:01 -
A héten megjelenhet az első Intel-telefon
A vállalat első negyedéve nem nyűgözte le a piacot, de csak most jönnek elő az idei évre betárazott újdonságokkal. 2012. április 18. szerda 15:16 -
Léteik olcsó gamer gép? A Digital Storm szerint igen.
Ha hajlandóak feladni a maximalizmusunkat és beérjük azzal, hogy nem Intel i7 hanem AMD van a géünkben és nem 32 GB RAM, hanem csak 8, akkor a Marauder sorozat nekünk készül. 2012. április 18. szerda 14:02 -
Intel Cove Point nem lesz olcsó mulatság az új hibrid Ultrabook-tablet
Az átalakítható tabletnek álcázott szerkezet valójában egy erőteljes Ultrabookot rejt. 2012. április 18. szerda 13:43 -
Tabletháború: a Microsoft és az Intel ledózerolná az Apple-t a fél piacról
Az Intel és a Microsoft tovább ápolja régre nyúló szoros kapcsolatát, s most azért lépnek fel közösen, hogy jelentősen megkurtítsák az Apple iPad jelenlegi 70 százalékos piaci részesedését. 2012. április 18. szerda 13:07 -
Intel Core i7-3770K: 95 wattos TDP, gyenge túlhajtás?
Egyre biztosabb, hogy az Intel a 95 wattos TDP osztályba sorolta a harmadik generációs Core i7 processzorok egy részét. 2012. április 18. szerda 11:47 -
Csökkent az Intel eredményessége
Nyilvánosságra hozta első negyedéves pénzügyi eredményeit az Intel. A legnagyobb chipgyártó számai vegyes képet mutatnak, a bevétel enyhén növekedett, a nyereség azonban látványosa visszaesett, ami meglepte a befektetőket: a cég papírjai több mint 3 százalékot gyengültek a hír nyomán. 2012. április 18. szerda 09:46 -
Hivatalosan is elstartolt az Intel 330-as SSD-családja
A 60, 120 és 180 GB-os termékekről végre minden adat kiderült. 2012. április 17. kedd 15:32 -
Megjöttek a 330-as sorozatú Intel SSD-k
Alig több, mint két hónappal az 520-as sorozatú SSD meghajtók piacra dobása után megérkeztek a 330-as sorozatú újdonságok is, amelyek nagytestvéreikkel ellentétben nem a sebességükkel, hanem inkább kedvező ajánlott végfelhasználói árukkal próbálnak majd hódítani a piacon. 2012. április 17. kedd 12:30 -
Olcsó lakossági SSD az Inteltől
Frissült az Intel belépő szintű SSD-családja. A modern lapkákat használó 330-as sorozat kifejezetten gyors és a hagyományos Intel-féle validáción is átmegy. Ugyan élettartama nem olyan hosszú mint drágább társaié, otthoni felhasználásra ez nem is akadály. 2012. április 17. kedd 12:19 -
A vártnál korábban érkezik a Lenovo K800
A Lenovo és az Intel közös gyermeke először a januárban megrendezett CES alkalmával mutatkozott be a nagyközönség előtt. Nagy figyelem övezte akkor a készüléket, mivel az ultra-alacsony fogyasztású Atomok új generációjának demonstrálása volt az elsődleges feladata. 2012. április 17. kedd 11:45 -
Megérkeztek az Intel új, olcsó SSD-meghajtói
Azok a felhasználók akik eddig az SSD-meghajtók magas ára miatt inkább nem váltottak át az új technológiára jó öreg merevlemezeikről, most meggondolhatják még egyszer, hogy nem érdemes -e inkább nekik is előre lépniük. Az Intel ugyanis a hét elején bejelentette eddigi legújabb, egyszersmind eddigi.. 2012. április 17. kedd 09:17 -
Jön az Intel és az AMD új generációja
A két nagy rivális kis eltéréssel mutatja be hamarosan saját új fejlesztéseit, amelyek némileg eltérő ígéretekkel és előzetes adatokkal érkeznek. Mindketten jelentős javulást jósolnak az általános célú és a grafikai teljesítmény terén, amit integrált komponensekkel és javított magokkal érnék el, miközben a fogyasztást is igyekeznek lefaragni. 2012. április 16. hétfő 22:39 -
Megjelent az új Intel SSD 330-as sorozat
Az Intel Corporation a mai napon bejelentette az Intel 2012. április 16. hétfő 14:53 -
A 14 nm-es Broadwell már igazi SoC lesz
A szóban forgó Intel processzorok 2014-ben érkezhetnek. 2012. április 16. hétfő 12:30 -
Szabványosítaná a notebook-akkukat az Intel
Egyszerűsítené a PC-gyártók dolgát az Intel az akkuk szabványosításával. Az egységes méret tisztítaná a piacot és átjárhatóvá tenné a beszállítók közötti határokat, azonban nem lenne mindenki számára kötelező. 2012. április 16. hétfő 12:27 -
ROI reggelire
Nagy érdeklődés övezte a Computerworld március 21-i CIO-klubját, melynek témája a beruházások megtérülésének számítása és prezentálhatósága volt. A mintegy harminc informatikai vezető az elhangzott két előadás nyomán a ROI elméletét és gyakorlatát is megvitatta. A rendezvényt az Intel Hungary támogatta. 2012. április 16. hétfő 10:10 -
ROI reggelire
Nagy érdeklődés övezte a Computerworld március 21-i CIO-klubját, melynek témája a beruházások megtérülésének számítása és prezentálhatósága volt. A mintegy harminc informatikai vezető az elhangzott két előadás nyomán a ROI elméletét és gyakorlatát is megvitatta. A rendezvényt az Intel Hungary támogatta. 2012. április 16. hétfő 10:02 -
Az Intel alapú Windows 8-as táblák várható tulajdonságai
A Windows 8-as táblákkal kapcsolatban már több pletyka is napvilágot látott az elmúlt hetek folyamán. Legutóbb például arról érkezett hír, hogy a Windows 8 megjelenésekor nagyjából mire számíthatunk az Inteles és az ARM alapú táblák esetében 2012. április 16. hétfő 10:01 -
Árkorrekció az Ivy Bridge processzoroknál
A hírek szerint az Intel az utolsó pillanatban módosította az Ivy Bridge processzorok árazását. 2012. április 16. hétfő 07:40 -
Studybook: iskolásoknak szánt táblagép az Inteltől
Az Intel bejelentette új, kifejezetten diákoknak és iskoláknak szánt tábla PC-jét, amit az évekkel ezelőtt piacra dobott Classmate PC kiegészítőjének szán. 2012. április 15. vasárnap 14:50 -
910-es SSD kártyák: nagyon gyorsak és nagyon drágák
Az Intel egyáltalán nem számít újoncnak az üzleti felhasználóknak szánt SSD meghajtók piacán: a cég 2008 ősze óta képviselteti magát termékeivel az említett szegmensben. A vállalat elsőként az X25-E sorozat tagjait kínálta az üzleti SSD-k piacán, majd ezeket később a 710-es sorozatú modellek váltották le, amelyek elődeikhez hasonlóan 2,5 colos formátummal és SATA csatolófelülettel érkeztek. 2012. április 14. szombat 14:01 -
Messiásként vár a DDR4 bevezetésére a Samsung
Az Intel jelenlegi ütemterve szerint csak 2014-ben indulhatna hódító útjára a szabvány. 2012. április 14. szombat 13:43 -
Intel Letexo: egyszerre ultrabook és tábla PC
Az Intel az IDF alkalmával bemutatott egy különleges, kicsúsztatható dizájnnal ellátott hibrid ultrabook - illetve kissé vastag felépítése miatt inkább notebook - koncepciót, amely a nem is oly távoli jövőben új kategóriát teremthet a piacon 2012. április 13. péntek 16:40 -
Intel 910 PCIe SSD egy kártyányi brutalitás
Végül az Intel is beszállt a PCI Express csatolós SSD meghajtók piacára. 2012. április 13. péntek 15:30 -
Tabletszerű Ultrabookokat és extrém pixelsűrűséget fontolgat az Intel
A Letexo kódnevű koncepció a tabletek és az ultravékony notebookok funkcionalitását egyesíti. 2012. április 13. péntek 14:14 -
Az Intel 2013-ra jelentősen megnövelné a kijelzők felbontását.
Nagy a nyüzsgés az Intel háza táján a hamarosan érkező 3. generációs Core központi egységek miatt, de most más kapcsán kerül oldalunk hasábjaira a piacvezető processzorgyártó. 2012. április 13. péntek 11:20 -
Hó végén jön az új Intel processzor
Már nagyon sokan várják az Ivy Bridge-csipeket. Ezeken múlik, hogy lesz-e valódi változás a Mac-univerzumban. Amíg nincsenek itt az új processzorok, addig nincs nagyon mit fejleszteni a gépparkon, a debütálás után viszont rengeteg újítást lehet bevezetni.Például Retina Display-t az iMacnek vagy a MacBookoknak, hiszen az Ivy Bridge beépített grafikus gyorsítója támogatja már a 4K-felbontást is. És maga az új hardver ténye elég ahhoz, hogy frissíteni lehessen a hosszú ideje változatlan Mac Prókat.Éppen ezért fontos, hogy már van félhivatalos céldátum: a Cnet megbízhatónak tűnő forrásokra hivatkozva azt írta, hogy az Intel április 29 helyett már április 23-án piacra dobja az új termékcsaládot, szóval bőven tarthatónak tűnik a korábban jósolt április végi Mac-frissítés.Sajnos ez nem vonatkozik az összes kategóriára: a MacBook Airekbe való, nagyon alacsony fogyasztású Ivy Bridge-ek és a kétmagos mobilverziók csak nyáron futnak be, szóval akinek a szupervékony laptop kell, vagy a legkisebb Pro, méghozzá sürgősen, napokon belül, az még dönthet a vásárlás mellett.A többiek viszont inkább bekkeljék már ki ezt a két hetet. 2012. április 13. péntek 11:18 -
Az Intel 5 mm vastag HDD-ket és SSD-ket akar
Ultrabookokba szánja majd a gyártó a szupervékony adattárolókat. 2012. április 13. péntek 10:01 -
Az Intel bejelentette vállalati SSD PCI-Express kártyáit
Hatalmas kapacitással és irdatlan gyorsasággal ír és olvas a vállalati ügyfelek számára készített inteles SSD-család. 2012. április 13. péntek 07:40 -
Az Intel 5 milliméteres HDD-ket akar
Az ultrabookok érdekében a merevlemezeknek és az SSD-knek is vékonyabbaknak kell lenniük. 2012. április 13. péntek 07:35 -
Nagy nyomás alatt az Intel - Lehet hamarabb mutatkozik be az "Ivy Bridge"?
Egyre nagyobb nyomás nehezedik az Intel nyakára, hiszen az ASUSTek, a HP, az Acer, és Lenovo is mind sürgetik a processzorgyártó óriást hogy miharamarabb dobja piacra a 3. generációs Core központi egységeit. 2012. április 13. péntek 06:00 -
5 mm vékony HDD-ket szeretne az Intel
A vállalat a pekingi IDF rendezvényen beszélt az egyre vékonyodó Ultrabook koncepciókról. 2012. április 12. csütörtök 19:59 -
A Moore-törvény köszöni, jól van
Március 6-án, az eredeti tervekhez képest pár hónap késéssel jelent meg az Intel Xeon E5-2600 processzorcsalád. Márciusban azonban szinte az összes szervergyártó piacra dobta E5-ös szervereit. Az új CPU-családról kérdeztük Gacsal Józsefet, az Intel Hungary üzletfejlesztési igazgatóját. 2012. április 12. csütörtök 17:40 -
A Moore-törvény köszöni, jól van
Március 6-án, az eredeti tervekhez képest pár hónap késéssel jelent meg az Intel Xeon E5-2600 processzorcsalád. Márciusban azonban szinte az összes szervergyártó piacra dobta E5-ös szervereit. Az új CPU-családról kérdeztük Gacsal Józsefet, az Intel Hungary üzletfejlesztési igazgatóját. 2012. április 12. csütörtök 17:20 -
Szerverekbe szánja PCI Express csatolós SSD-it az Intel
Kifejezetten vállalati felhasználásra szánja szélsebes és megbízható SSD-it az Intel. Az újdonság a nagyfokú redundancia és a kompakt kialakítás - na meg a PCI Express csatoló. 2012. április 12. csütörtök 16:23 -
Két különleges Z77-es alaplap az ASUS-tól
Az ASUS kínálatában két különleges alaplap jelent meg, amelyek közül az egyik a Republic of Gamers, a másik pedig a Workstation sorozatot erősíti. Mindkét újdonság az Intel nemrégiben hivatalosan is bemutatott Z77-es lapkakészlete köré épül. 2012. április 12. csütörtök 15:13 -
Core i3-as Ivy Bridge CPU-k a harmadik negyedévben?
Az Intel harmadik generációs Core i sorozatú processzorai, amelyek az Ivy Bridge architektúra köré épülnek, várhatóan a hónap vége felé jelennek meg hivatalosan 2012. április 12. csütörtök 14:01 -
Centerton néven jön a kisétvágyú Intel szerverchp
A pekingi Intel Developer Forumon elhangzottak szerint még az idén piacra dobja az alacsony fogyasztású és relatív alacsony teljesítményű mikroszerverekbe szánt processzorát az Intel, amelynek neve Centerton lesz. 2012. április 12. csütörtök 13:47 -
Studybook olcsó és strapabíró
Kétszáz dollár alatti árszegmensbe szánt strapabíró internettábla prototípust mutatott be az Intel. 2012. április 12. csütörtök 11:26 -
A mobiltelefónia története a Nonstop MOBIL Facebook oldalán
Sajátos idővonalat találhattok az új Facebook oldalunkon.Related StoriesKészülőben az első teljesen érintős Nokia Asha?iPhone-t rejtett a női WC-be a kukkolóÍme a világ legolcsóbb mobiljaMegérkezett Symbianra a Microsoft OfficeKedvező árú tablettel oktatna az Intel 2012. április 11. szerda 18:36 -
Kedvező árú tablettel oktatna az Intel
A gyártó szerint 200 dollárból is kihozható lenne a Studybook.Related StoriesAmerikában elejét veszik a lopott telefonok árusításánakKészülőben az első teljesen érintős Nokia Asha?iPhone-t rejtett a női WC-be a kukkolóÍme a világ legolcsóbb mobiljaMegérkezett Symbianra a Microsoft Office 2012. április 11. szerda 13:26 -
ASUS P8Z77 WS négykártyás CrossFireX és GeForce SLI teljesítménnyel
Az ASUS P8Z77 WS az Intel Z77 Express lapkakészletet és a legújabb generációs processzor technológiákat tartalmazza... 2012. április 11. szerda 12:06 -
Knights Corner alapú szuperszámítógép készül
Az Intel Larrabee projektére bizonyára még sokan emlékeznek. A sokmagos általános célú gyorsító egység Knights Cornerként született újjá és a jelek szerint 2012. április 11. szerda 12:01 -
Ivy Bridge kicsiben Zotac Mini-ITX alaplapok Z77 és H77 chipkészlettel
A gyártó mindent elkövet, hogy a kompakt méretű PC-k kedvelői se maradjanak Intel 7 chipkészletes alaplapok nélkül. 2012. április 11. szerda 11:07 -
Iskolásoknak szánt, olcsó és strapabíró táblagépet mutatott be az Intel
Az Intel a hét elején mutatta be egy olyan új táblagép referenciatervét, amelyet a cég mérnökei kifejezetten iskolai, diákok általi használatra terveztek. A 7 colos Studybook ennek megfelelően például egy rugalmas, strapabíró külsővel rendelkezik, operációs rendszerként pedig az Android mellett a .. 2012. április 11. szerda 08:45 -
Studybook: nebulóknak készít tabletet az Intel
Az Oak Trail platformra épülő termék dupla operációs rendszerrel érkezik. 2012. április 11. szerda 08:25 -
Megjelent az ASUS új Republic of Gamers Maximus V GENE alaplapja
[ASUS] Az ASUS ROG a Maximus sorozatú alaplapok immáron ötödik generációját jelenteti meg a Maximus V GENE-nel. Ez a micro ATX méretű erőmű az Intel® legújabb, Z77-es lapkakészletére épül, amely egyaránt támogatja az Intel 2. és 3. generációs, LGA1155 tokozású processzorainak használatát, vala.. 2012. április 11. szerda 07:35 -
Hivatalosan is elérhetők az Intel 7-es szériás vezérlőhídjai
A Z77, Z75, H77 és B75 jelzésű asztali, valamint az UM77-es, HM77-es, HM76-es, HM75-es és HM70-es mobil megoldások ugyanarra a lapkára épülnek. 2012. április 10. kedd 12:34 -
ASUS ROG Maximus V GENE: tuning és játék microATX méretben
Az ötödik generációs Republic of Gamers alaplapcsalád első darabja az Intel Z77 chipkészlete köré épül. 2012. április 10. kedd 11:45 -
Börtönből mehet nyugdíjba egy volt Intel alkalmazott
A mérnök bűnösnek vallotta magát a kémkedési ügyben. 2012. április 8. vasárnap 12:10 -
Megérkeztek az Intel 7-es szériás vezérlőjére épülő MSI alaplapok
A gyártó kilenc termékkel fedi le a piac igényeit. 2012. április 6. péntek 19:36 -
Az MSI bejelenti az Intel 7-es sorozatú alaplapokat
Az új Intel Z77, H77 és B75 lapkakészletek mind támogatják a 2. generációs Intel Core processzorokat, valamint a közelgő 3. generációs Intel Core CPU-kat is. 2012. április 6. péntek 16:40 -
Az MSI bejelenti az Intel 7-es sorozatú alaplapokat
Az új Intel Z77, H77 és B75 lapkakészletek támogatják a 2. generációs Intel Core processzorokat, valamint a közelgő 3. generációs Intel Core CPU-kat is. 2012. április 6. péntek 16:40 -
Sandy Bridge vs. Ivy Bridge: generációváltás - update
Az Ivy Bridge processzorok az elsők az Intel kínálatában, amik már az új 22nm-es csíkszélességgel készülnek, és 3D-s tranzisztor technológiát használnak. 2012. április 6. péntek 15:21 -
Sandy Bridge vs. Ivy Bridge: generációváltás
Az Ivy Bridge processzorok az elsők az Intel kínálatában, amik már az új 22nm-es csíkszélességgel készülnek, és 3D-s tranzisztor technológiát használnak. 2012. április 6. péntek 10:01 -
Atom került a Nissan Infinitibe
Az Intel és a Nissan megegyezést írt alá, mely szerint 2013-tól Atom processzorok kerülnek az Infiniti tájékoztató rendszerébe. 2012. április 6. péntek 08:04 -
DDR4 memóriára vált hamarosan az Intel
Bár azt átlagfelhasználók egyrésze talán még be sem szerezte élete első DDR3-as konfigurációját, utóbbi hamarosan már a múlt technológiájává válik. Legalábbis a szerverek területén - a legújabb hírek szerint ugyanis az Intel következő generációs termékeiben már a DDR4-es modulok támogatására fog á.. 2012. április 5. csütörtök 10:15 -
Meglepő fordulat a webböngészők részesedésében
A Net Applications munkatársai publikálták legfrissebb elemzésüket, amely arról ad képet, hogy miként alakult a webböngésző piac március folyamán. Az adatok szerint az elmúlt hónap az Intel Explorer malmára hajtotta a vizet: a webböngésző elég látványos mértékben növelte piaci részesedését, ami meglepő fordulat a sorozatos csökkenések után. 2012. április 5. csütörtök 09:30 -
Az Intel szerint az ultrabookok legyőzhetik a Macbook Airt
Ebben kulcsszerepet kaphat a Windows 8 és az érintőképernyők. 2012. április 5. csütörtök 07:40 -
Az Intel erősen biztat: Készüljenek érintőkijelzős ulrabookok!
A jelek szerint hamarosan egyre több és több olyan ultrabook kerülhet majd forgalomba, amelyek érintőkijelzővel rendelkeznek 2012. április 4. szerda 16:01 -
Hivatalosan elrajtoltak az SLC chipes Intel 313 SSD-k
Az elsősorban gyorsítótárként használható SSD-k SLC NAND flash chipeket kaptak. 2012. április 4. szerda 09:52 -
Gyors lesz az Intel 330-as SSD-családja
A 60, 120 és 180 GB-os kapacitást kínáló termékek közül a középső modell ára már ki is szivárgott. 2012. április 3. kedd 18:26 -
313-as, 20 GB-os Intel SSD: szétszedve, tesztelve
A harmadik generációs Core i sorozatú processzorok, valamint a hetes sorozatú 2012. április 3. kedd 18:01 -
Gyorsabb és olcsóbb lesz az Intel új SSD családja?
Az Amazonnak, illetve a SabrePC-nek köszönhetően idő előtt szivárgott ki néhány meglehetősen fontos információ az Intel 330-as sorozatú SSD családjába tartozó 120 GB-os példánnyal kapcsolatban, amely a jelenleg is forgalomban lévő, 320-as sorozatú elődjét váltja majd le. 2012. április 3. kedd 12:01 -
Újratervezett iMacek jöhetnek
Az nyilván nem hír, hogy rövidesen beesik az asztali gép új verziója, sőt, néhányan Hackintoshok segítségével már arra keresik a választ, hogy mennyivel lesz gyorsabb az új iMac a rövidesen érkező Intel Ivy Bridge processzorokkal, mint a most használt Sandy Bridge-ekkel (sokkal).Egy átlagos Apple-felhasználót viszont végtelenül tudnak untatni az órajelekkel és Hyper-threadingekkel kapcsolatos részletek, így a többség inkább a dizájnt érintő hírektől jön majd izgalomba. Merthogy jól értesült tajvani források szerint az is változni fog.Egyrészt megjelenik opcióként a tükröződésmentes kijelző, ami eddig csak a MacBook Prók mellé volt rendelhető. Másrészt a gép állítólag rengeteget fog majd vékonyodni a generációváltással, hogy jobban emlékeztessen majd a lcd-tévékre, meg a hasonló kijelzőkre. Ez egyébként egybevág az Apple általános vékonyodási stratégiájával, aminek része, hogy állítólag rövidesen a MacBook Prók is elkezdenek airesedni, nem része viszont, hogy az új iPad meg valamivel kövérebb lett elődjénél (Jobs forog a sírjában).A most használt dizájn egyébként már igencsak öregecske, 2009-ben mutatkozott be az alumíniumház, ami meg nagyban emlékeztetett a 2004-es G5-ös iMacre, csak a kijelző lett nagyobb az évek alatt, és lecserélték a fehér műanyag burkolatot is.Persze nagy játéktér itt már nincs, addig faragják a gépet, amíg már csak egy kijelző lesz az egész, aztán jöhet az LCD forradalmasítása ívekkel, extrém formákkal, ha még tovább akarnak lépni a dizájnban. 2012. április 3. kedd 08:02 -
Csendben felbukkant az Intel Desktop Board Z77 alaplapcsalád
A jelek szerint az Intel már javában készül az Ivy Bridge rajtjára. 2012. április 2. hétfő 17:30 -
Z77-es és H77-es alaplapok: nyolcadikán mind elrajtol
A DigiTimes informátorai szerint az Intel ezen a héten vasárnap indítja hódító útjukra Desktop Board sorozatú Z77-es alaplapjait, amelyek közül már számos modellnek aktív a termékoldala. Utóbbiak között megtaláljuk az Extreme Series családba tartozó DZ77GA-70K, valamint a Media Series családba tartozó DZ77BH-55K és DH77KC modelleket egyaránt. 2012. április 2. hétfő 15:30 -
Nemsokára jönnek az új Intel processzorok
Ha késve is, de április végén csak megérkeznek az új Ivy Bridge processzorok első sorozata. 2012. március 30. péntek 08:18 -
Újabb CPU-kat nyugdíjaz az Intel
Ezúttal egy Core i3-as és egy Xeon processzor kerül le a termékpalettáról. 2012. március 30. péntek 07:17 -
Olcsó processzorokkal frissít az Intel
Két-két darab Celeron és Pentium termék érkezik a második negyedév során. 2012. március 29. csütörtök 09:19 -
Az Intel alapú Windows 8-as táblákon lesz a hangsúly
A Windows 8 megjelenésének napján a legújabb információk szerint nem csak az asztali számítógépekre, noteszgépekre és táblákra szánt x86-os kiadások, hanem az ARM alapú termékekre szánt kiadás is megjelenik. Utóbbi miatt egyszerre kerülhetnek forgalomba az Intel processzort tartalmazó x86-os, valamint az ARM platformra támaszkodó táblák 2012. március 28. szerda 18:34 -
Extrém olcsó Inteles telefon a ZTE-től?
A ZTE valószínűleg ezúttal sem szeretne szégyent hozni a márkanévre, így valószínű, hogy az Intel jó döntést hozott, mikor a ZTE-t is szívesen fogadta a partnerek listáján. A chipgyártó számára most nagyon fontos lesz minden fejlesztés, és minden készülék, mely az új Medfield lapka köré épül. 2012. március 28. szerda 16:01 -
Nvidia: az Intel gyárthatna ARM chipeket riválisainak
Az Intel gyártástechnológiák tekintetében mindig is az élen járt: sokszor évekkel a versenytársai előtt mutatott be újabbnál-újabb, mindnél kifinomultabb gyártástechnológiákat, amelyekhez hasonlók a riválisok kínálatában csak sokára jelentek meg. Mi lenne, ha ezt az előnyt az ARM licenceket vásárló cégek is kihasználhatnák, méghozzá úgy, hogy az Intelnél gyártathatnák le különböző chipjeiket? 2012. március 28. szerda 12:01 -
Az Intel nagyon jól teljesített a félvezetők piacán
Azt gondolhatnánk, hogy azáltal, hogy rengeteg iPad és rengeteg ARM alapú okostelefon kerül forgalomba, az Intel piaci részesedése csökkenő trendet mutat. Ez a jelek szerint egyáltalán nincs így, sőt, az IHS legfrissebb elemzése alapján a helyzet egyenesen javul, ugyanis az Intel 2011 folyamán nagyobb félvezető-piaci részesedésre tehetett szert, mint 2011-ben. 2012. március 28. szerda 10:01 -
75 különböző ultrabookot ígér 2012-ben az Intel
Az Intel szerint minden terv szerint halad, és a piac növekedését ígéri. 2012. március 28. szerda 07:25 -
Az Intel tovább küzd a tévépiacért
A vállalat Atom CE processzorok seregével készül, és a Tizen TV erejében bízik. 2012. március 27. kedd 15:59 -
PH!TV Webre költözik a kábeltévé?
Az Intel új területre merészkedik. Idén év végétől a neten kínálna tévécsatornákat. 2012. március 27. kedd 15:28 -
B53-as ASUS noteszgépek ajándék dokkolóval és egérrel
Az ASUS noteszgép kínálata két újdonsággal bővült, amelyek mindketten a gyártó B53-as sorozatában, azaz az üzleti felhasználóknak szánt noteszgépek között foglalnak helyet. A két notebook az Intel Huron River mobil platformja köré épül és már mindketten kaphatóak hazánkban is. 2012. március 27. kedd 12:01 -
Új driver érkezett az Intel HD Graphics IGP-ihez
A 15.26.5.2656-os drivercsomag sok hibát javít, emellett az OpenGL meghajtó is megújult. 2012. március 26. hétfő 18:20 -
Két új SSD család az Inteltől, májusban
Az Intel az 520-as sorozatú SSD meghajtókat múlt hónapban mutatta be, de a gyártó tarsolyából az elkövetkező hetek, illetve hónapok folyamán további újdonságok is előkerülnek majd. A tajvani PC gyártó nagyvállalatoktól származó információk alapján május folyamán nem kevesebb, mint két új SSD meghajtó család érkezésére számíthatunk. 2012. március 26. hétfő 17:39 -
Kipróbáltuk: Intel 520 SSD - 240 GB: gyorsteszt
Az SSD-kkel kapcsolatban általában abban a kiváltságos helyzetben vagyunk, hogy a gyártók jellemzően a felső-közép, felsőkategóriás termékeiket juttatják el hozzánk, így a legtöbbször olyan meghajtókat kapunk, amelyekről már a kézhezvétel pillanatában tudjuk, nehéz lesz tőlük megválni. Intel SSD-vel személyesen most ismerkedünk először, így kellő izgalommal vártuk a találkozást az Intel jelenlegi zászlóshajójának számító Intel 520 SSD 240 GB-os kiadásával! 2012. március 26. hétfő 16:15 -
ASUS B53 sorozatú noteszgépek Intel Huron River platform üzleti felhasználáshoz
A kifejezetten kis- és középvállalkozásoknak szánt üzleti modellek 2-dik generációs Intel 2012. március 26. hétfő 11:57 -
Új SSD-ket fog piacra dobni hamarosan az Intel
Azok a felhasználók akik SSD-meghajtók vásárlását tervezik a közeljövőben, lehet, hogy jobban teszik ha még egy picit kivárnak. Az Intel ugyanis állítólag hamarosan több teljesen új SSD-meghajtósorozatot fog bemutatni, amelyek lejjebb hajthatják a már korábbi egységek árát, illetve újabb technológ.. 2012. március 26. hétfő 09:05 -
Még meg sem jelentek, de már esnek az Intel 7 chipkészletre épülő alaplapok árai
Elsősorban a nagy gyártók fogtak titokzatos árcsökkentési kampányba. 2012. március 23. péntek 09:30 -
Az Intel kidobja a PowerVR-t az új Atomból
A Valleyview kódnevű lapka IGP-je végre megfelelő minőséget kínálhat. 2012. március 22. csütörtök 15:25 -
Az Intel bejelentette az Atom CE5300 média processzort
A következő generációs set-top boxokba és media gateway-ekbe kerülhet az új processzor. 2012. március 21. szerda 17:24 -
Megy a süllyesztőbe a "nagyétvágyú" Thunderbolt chip
Az Intel eredetileg kétféle chipet szánt a Cactus Ridge névre keresztelt, következő generációs megoldásokat tartalmazó Thunderbolt vezérlőchip-családba, ám a két újdonság közül az egyiket, a 3,4 wattos TDP-vel rendelkező L3510H modellt a jelek szerint süllyesztőbe küldi a vállalat, még mielőtt a termék alaplapokra, vagy noteszgépekbe kerülhetne. 2012. március 21. szerda 17:01 -
Ivy Bridge alapú Pentiumok jönnek a negyedik negydévben
Az Intel első olyan Pentium sorozatú asztali processzorai, amelyek már a friss, Ivy Bridge névre keresztelt architektúrára alapoznak és 22 nm-es 3D tranzisztor gyártástechnológiával készülnek, várhatóan az idei év negyedik negyedévében debütálhatnak. 2012. március 21. szerda 12:01 -
Új niverzális CPU hűtő a Deepcooltól
A Deepcool egy új, univerzális processzorhűtővel jelentkezik, amely mind az Intel, mind pedig az AMD processzoraihoz passzol, beleértve a legfrissebb CPU foglalattal ellátott modelleket is. 2012. március 21. szerda 11:40 -
Új univerzális CPU hűtő a Deepcooltól
A Deepcool egy új, univerzális processzorhűtővel jelentkezik, amely mind az Intel, mind pedig az AMD processzoraihoz passzol, beleértve a legfrissebb CPU foglalattal ellátott modelleket is. 2012. március 21. szerda 11:40 -
4096-magos processzort jelentett be az Adapteva
Miközben az Intel idén még csak néhány tucat feldolgozó magot magában foglaló processzorokat tervez piacra dobni, addig egy másik amerikai chipgyártó egy mindjárt többezer magot egyesítő lapka forgalmazásának megkezdését készíti elő. Az Adapteva nevű cég Epiphany E4K processzora ugyanis 212, azaz .. 2012. március 21. szerda 08:07 -
Kincsvadászatot indított az MSI és az Intel
Az MSI Europe és az Intel Hungary kincskereső játékot indított, melynek értékes nyereményei nem túl mélyen elásva várják a kitartó, kalandvágyó, de legfőképp a leggyorsabb felhasználókat. 2012. március 20. kedd 17:35 -
Negyedszintű gyorsítótárat vet be az Intel Haswell?
Az Intel komoly erőfeszítéseket tesz, hogy növelje a processzoraiba integrált grafikus vezérlő teljesítményét. 2012. március 20. kedd 14:41 -
Értékes nyeremények az MSI X-kereső játékában
Az MSI Europe és az Intel Hungary kincskereső játékot indít hazánkban. 2012. március 20. kedd 13:15 -
MSI: Keresd az X-et! Legyél gyors, játssz keményen!
Az MSI Europe és az Intel Hungary bemutatja "Keresd az X-et! Legyél gyors, játssz keményen..." című kincskereső játékát. A világelső alaplap és videókártya gyártó MSI, valamint a processzorokat és SSD meghajtókat gyártó Intel közös kincskeresésre hív téged, minek során nem csupán értékes nyereményekben, de izgalmas kalandokban is lehet részed. 2012. március 20. kedd 10:20 -
Kívül belül sokszínű netbookokkal rukkol elő az ASUS
Az ASUS hivatalosan is bemutatta az Eee PC 1025 Flare családot, amelyek az Intel Atom Cedar Trail processzoraira épülve kínálnak számunkra igen csak jó alternatívát ha 2012. március 20. kedd 09:00 -
Érdekes kép került elő a Halo kódnevű Haswellről
Az Intel minden erővel a grafikus vezérlő fejlesztésén munkálkodik. 2012. március 19. hétfő 17:50 -
Intel Haswell negyedszintű gyorsítótárral?
Az Intel egyre nagyobb figyelmet fordít arra, hogy integrált videó vezérlői a lehető legjobb teljesítményt nyújthassák. A gyártó a siker érdekében házon belül végez fejlesztéseket, nem licencel egyik nagy névtől sem technológiákat. Az Nvidia és az AMD háza táján is zajlanak a fejlesztések 2012. március 19. hétfő 16:01 -
Küszöbön áll az ARM kontra Intel háború
Az Intel éveken keresztül piacvezető volt a processzorok területén, az okostelefonok és a táblagépek megjelenése azonban mindent megváltoztatott. Egy új kihívó tűnt fel a színen, az ARM. 2012. március 18. vasárnap 23:49 -
Költségtakarékos Deepcool CPU-hűtő játékosoknak
A Gammaxx 400 Intel és AMD processzorokkal egyaránt megbirkózik. 2012. március 18. vasárnap 07:25 -
Az Intel Thunderbolt optikai verziója mégis idén érkezhet
A korábbi hírekkel ellentétben hamarosan elkerülhetetlenné válik az optikai kábelek alkalmazása. 2012. március 14. szerda 11:36 -
Thunderbolt port, végre optikai alapokon
Az Intel 10 Gbps-os Thunderbolt adatátviteli szabványát anno optikai alapokra tervezték, amikor megkapta a Lightpeak kódnevet. Az Intel a költséghatékonyság miatt végül mégsem optikai, hanem réz alapokra helyezte az első Thunderbolt alapú interconnect megoldást, amely tavaly februárban mutatkozott be. A technológiát elsőként az Apple különböző konfigurációi kezdték el használni, viszont a korábbi hírek szerint idén több hetes sorozatú lapkakészlettel ellátott alaplapon is találkozhatunk majd a Thunderbolt porttal 2012. március 14. szerda 10:01 -
Beszállhat a tévébizniszbe az Intel
Lapértesülések szerint aktívan dolgozik a világ legnagyobb chipgyártója, hogy megvesse a lábát a televíziós szolgáltatások piacán, méghozzá egy ma még gyakorlatilag egyáltalán nem létező üzleti modellel. 2012. március 13. kedd 14:07 -
Hivatalosan is leleplezésre került az ASUS Z9PE-D8 WS
A munkaállomás-alaplap jobb termelékenységet és frissítéseket kínál a több GPU-val, a két Intel 2012. március 13. kedd 13:31 -
Itt a végleges specifikáció, hamarosan érkeznek az ASUS új Zenbook-jai!
Amint az Intel kigörgeti a gyártósorairól az új Ivy Bridge processzorait, az ASUS ultrabook kínálata is frissülni fog. Egészen pontosan a 11,6 colos és a 13,3 colos ASUS Zenbook-okról van szó. 2012. március 13. kedd 08:09 -
Érintőkijelzős barebone egybegép, hangtalan hűtéssel
A Shuttle műhelyében a hírek szerint egy újabb különleges konfiguráció készül, ami ezúttal nem más, mint egy ventilátort egyáltalán nem tartalmazó, teljes egészében passzív hűtéssel érkező barebone egybegép, amely ráadásul még érintőkijelzőt is tartalmaz. A képet csak az Intel Cedar Trail platformja árnyalhatja be, ugyanis az teljesít szolgálatot a termékben. 2012. március 13. kedd 08:01 -
Az Intel hamarosan PCI Express 3.0 szintjére emeli a Thunderboltot
A kicsit döcögősen induló adatátviteli szabvány sebességváltásra készül. 2012. március 12. hétfő 12:37 -
Nyugdíjba vonulnak a Xeon 5500-as szerverprocesszorok
Az elmúlt hét folyamán az Intel hódító útjára indította a legújabb Xeon processzorait, amelyek immár Sandy Bridge EP alapokon nyugszanak. A Romley platformban helyet kapó szerverprocesszorok a Tylersburg platformba illeszkedő Xeon processzorokat váltják le a piacon. 2012. március 12. hétfő 11:30 -
Kipróbáltuk: ASUS TUF SABERTOOTH Z77 - rés a pajzson
Nagy vihar közeleg, méghozzá Z77-es szupervihar. Az eleje már itt volt, most az ASUS üdvöskéjét hozza a szél. Ezzel a Z77-es lapok sora koránt sem ér véget, de ezt az előzetes gyorstesztet az ASUS TUF Sabertooth Z77-nek szenteljük. Sajnos a harmadik generációs processzorok még egy ideig nem érhetőek el, így ebben a tesztben is egy Sandy Bridge-t hívtunk segítségül, méghozzá egy Intel Core i7-2600k-t. Az ASUS friss Sabertooth modellje rengeteg érdekességet tartogat, vágjunk is bele! 2012. március 10. szombat 16:44 -
Atomos Acer netbookok egymás közt: Cedar Trail a Pine Trail ellen
Acer Aspire One netbookok segítségével hasonlítottuk össze a régi és új Intel Atom platformot. 2012. március 9. péntek 17:32 -
Új Intel Xeon processzorok
Hatékony és hardveres biztonságot nyújtó lapkákat jelentett be a vállalat, kifejezetten a cloud terjedésére reagálva. 2012. március 9. péntek 15:56 -
Új Intel Xeon processzorok
Hatékony és hardveres biztonságot nyújtó lapkákat jelentett be a vállalat, kifejezetten a cloud terjedésére reagálva. 2012. március 9. péntek 15:35 -
CeBIT: Z77-es ECS alaplapok, néhol fura dizájnnal
Az idei CeBIT alkalmával rengeteg olyan alaplappal találkozhattunk, amelyek az Intel hetes sorozatú lapkakészleteinek valamelyikére épülnek. A legtöbb alaplap a Z77-es lapkakészletet használja, csak úgy, mint mostani hírünk főszereplői, az ECS legújabb hetes sorozatú alaplapjai. 2012. március 9. péntek 15:30 -
Dinamikus órajelekkel jön a GK104 chip
A Kepler GeForce család egy érdekes újítást kapott, melyet az NVIDIA dinamikus órajel-vezérlésnek nevez. A megvalósítás hasonló az Intel Turbo Boost és az AMD Turbo Core eljáráshoz. 2012. március 8. csütörtök 18:20 -
GoIT! üzleti IT újdonságok egy helyen
Az Intel Hungary a márciusi Business & Technology konferencián jelentette be a www.goit.hu weboldal elindulását, amely a legújabb technológiák és szolgáltatások bemutatásával segítséget nyújt minden látogatónak a sikeres és hatékony vállalatvezetéshez. 2012. március 8. csütörtök 16:10 -
Tölthető az Unigine Heaven 3.0
Új szintre érkezett a népszerű videokártya tesztelő alkalmazás. Most már az Intel HD 3000 grafikus processzorokat is eljutatthatjuk a mennyországba - remélhetőleg nem a szó legszorosabb értelmében. 2012. március 8. csütörtök 15:33 -
Piacon a kétutas szerverekbe szánt Sandy Bridge
Végre megérkezett a kétutas kiszolgálókba szánt, Sandy Bridge-alapú Xeon-család, a sebesség és a fogyasztás területén is magabiztosan vezet az Intel. 2012. március 8. csütörtök 15:03 -
CeBIT: itt egy érintőkijelzős Ivy Bridge ultrabook
Az Intel Ivy Bridge processzorairól már majdnem minden szükséges információ tudható, sőt, az elmúlt napok folyamán az is kiderült, hogy nagyjából milyen forgatókönyv szerint jelennek majd meg az újdonságok. Hogy az említett forgatókönyv hiteles-e, az rövidesen kiderül, az viszont már mindenképpen biztos, hogy az Ivy Bridge ultrabookok megjelenésére még heteket kell várnunk. 2012. március 8. csütörtök 15:01 -
A vállalatokat akarja meggyőzni az Intel Hungary
A cég az üzleti termék- és szolgáltatáskínálatát mutatja be az azok potenciális vásárlóit megcélzó szájton. 2012. március 8. csütörtök 12:56 -
Három új HP munkaállomás új Intel processzorokkal
A HP 3 új munkaállomást vezetett be a héten bejelentett új Xeon E5-1600 és 2600 sorozatú processzorokkal. Az... 2012. március 8. csütörtök 11:31 -
Tesztpadon az Intel Core i7 3770K
Az AnandTech előzetes teszt keretében vette górcső alá az Intel harmadik generációs Core processzorát, név szerint a Core i7-es 3770K-t. 2012. március 8. csütörtök 10:36 -
Megjöttek az Intel LGA-2011-es Xeon processzorai
Az Intel hódító útjára indította kétprocesszoros szerverekbe és munkaállomásokba szánt E5-2600-as sorozatú, valamint az egyprocesszoros rendszerekbe szánt E5-1600-as sorozatú Xeon processzorait, valamint a hozzájuk tartozó platformot, a Romley-EP-t is. 2012. március 8. csütörtök 10:30 -
Az Intel bevezette a Xeon E5-1600 és E5-2600 processzorokat
Az Intel bevezette a Romley szerver platformot az egy és két csatlakozóaljzatos munkaállomásokhoz és szerverekhez. Az... 2012. március 7. szerda 14:40 -
Intel Ivy Bridge Core i5 asztali processzorok első részletei
Az Intel Ivy Bridge mobil és asztali processzorok közeli 2012. március 7. szerda 14:40 -
Intel: friss fejlesztőeszközök a jobb grafikus teljesítményért
Az Intel új fejlesztőeszközök segítségével szeretné biztosítani, hogy a játékok, valamint videó lejátszó és szórakoztató alkalmazások a lehető legjobb teljesítmény mellett futhassanak az adott rendszeren, maximálisan optimalizálva. A cél érdekében a vállalat elérhetővé tette az Intel GPA (Graphics Performance Analyzers) 2012-es változatát, amely a PC-s platformok mellett most először támogatja a mobil eszközöket, azaz az Android alapú okostelefonokat és a tábla konfigurációkat, de ezek mellett az ultrabookok teljesítményének optimalizálására is használható. 2012. március 7. szerda 14:01 -
Jönnek az egyedi felépítésű, ultrabook-szerű noteszek?
Az Intel a következő generációs, Ivy Bridge processzorral és hetes sorozatú lapkakészlettel ellátott alaplappal érkező ultrabookoknál is meghatározza a gyártók számára az irányt, azaz ezúttal is bizonyos szabályokhoz köti partnereit, amelyeket azoknak be kell tartaniuk. Mivel az ultrabookokba szánt Ivy Bridge processzorok a korábban tervezettnél később érkeznek, így a tajvani vállalatok azt tervezgetik, hogy ultrabook-szerű noteszgépeket készítenek, amelyek ugyanolyan kompaktak, mint az eredeti ultrabookok, de már nem az Intel, hanem az adott gyártó saját preferenciái alapján állnak össze. 2012. március 7. szerda 12:30 -
Az Intel bejelentette a Romley-EP platformot
A vállalat számos E5-2600 szériába tartozó szerverprocesszor mellett három E5-1600 sorozatú termékkel is jelentkezett. 2012. március 7. szerda 10:44 -
Megérkeztek az Intel új, E5-ös Xeon processzorai
Az Intel a héten megkezdte legújabb generációs, a Sandy Bridge architektúrára épülő szerverprocesszorainak forgalmazását. Az új Intel Xeon E5-ös lapkák a cég szerint akár 80 százalékkal nagyobb teljesítmény kínálnak az eddigi legfrissebb, 5600-os sorozatnál és kiválóan alkalmasak extrém nagy méret.. 2012. március 7. szerda 07:56 -
Merítés az ASUS Intel Z77-re épülő Ivy Bridge kompatibilis alaplapjaiból
A processzorok megjelenése még odébb van, de a gyártók már nem bírnak magukkal. 2012. március 6. kedd 17:28 -
Az ASUS bemutatta Intel 7-es sorozatú alaplapjait
Az új Intel processzorok megjelenése április végére csúszott, ez azonban nem jelent akadályt a 7-es sorozatú alaplap család bemutatkozásának. 2012. március 6. kedd 11:29 -
Nagyító alatt az Intel Atom Z2460
Megnézzük, mit tud az Intel mobiltelefonokba szánt, Medfield kódnéven futó lapkakészlete, amely egy speciális akkumulátorkímélő eljárással is fel van szerelve. 2012. március 6. kedd 09:21 -
Intel és AMD összehasonlítása két Asus netbookban
Eee PC-kben ismerkedtünk az Intel Cedar Trail platformjával és az AMD legerősebb Brazos processzorával. 2012. március 2. péntek 11:36 -
Az Intel az autóvezetés megreformálásán dolgozik
A cég a gépjárművek kommunikációs technológiáját tervezi fejleszteni, százmillió dollárt szánnak a kutatási támogatásra. 2012. március 2. péntek 09:16 -
Állítólag vékony laptopok jönnek áprilisban
Rakja ki ezt, aki tudja: az egyik nap hivatalosan is bejelentik, hogy az új Intel-processzorok két hónapot késnek és április helyett csak júniusban érkeznek, másnap meg elkezd terjedni a pletyka, hogy az Apple áprilisban bemutatja a frissített MacBook Prókat. Egészen pontosan a 13-as és 15-ös modelleket, vékony házzal. Három verzió van: vagy elvesztette az Apple a józan eszét, vagy a pletykagyárosok szakadtak el tökéletesen a realitásoktól, esetleg kedvenc kaliforniai cégünk ereje még annál is sokkal nagyobb, mint azt képzeltük. Vegyük át a lehetőségeket. 1: Az Apple elvesztette a józan eszét, és olyan gyorsan piacra akarja dobni a vékonyabb gépeket, hogy meg sem várja az új processzorgenerációt. Ezzel jelentős versenyhátrányba kerül, hiszen alig két hónappal a premier után az összes többi gyártó olyan gépet tud piacra dobni, amik az új, Ivy Bridge-processzorokkal sokkal gyorsabbak lesznek a MacBook Próknál. Egy ilyen lépésnek egyébként már csak azért sem lenne értelme, mert áprilisig pontosan azokat a hardverelemeket tudnák belepakolni a gépekbe, amiket három-négy hónappal ezelőtt, teljesen felesleges lett volna tehát ennyit várakozni a semmire. 2: A pletykagyárosok elszakadtak a realitásoktól. Az első pontból kiderül, hogy miért ez a legvalószínűbb forgatókönyv. Többségüket nem zavarja meg, hogy az új MacBookokba szánt hardverek nem is lesznek piacon áprilisban, hogy az Apple csak olyan gépet tudna piacra dobni, amit már novemberben is bemutathatott volna, és aminek egy korábbi premier esetén vagy fél évig nem lett volna komoly lemaradása a konkurenciához képest. Mindezeket figyelmen kívül hagyva azt állítják, hogy két hónapra kihoz az Apple egy frissített gépet, utána meg majd hallgathatja a konkurenciától, hogy milyen ósdi hardvert árul. 3: Az Apple ereje annál is nagyobb, mint képzeltük. Volt már arra példa, hogy a kaliforniai cég jóval a piac többi szereplője előtt jutott egy Intel-alkatrészhez. Az első Airben használt processzor hónapokig csak az Apple gépében volt elérhető, a többiek komoly lemaradással jutottak hozzá, másodikként ha jól emlékszem, a Lenovo. Ezek alapján elképzelhető egy olyan forgatókönyv, hogy a MacBook Prókba már áprilisban megérkezik az Ivy Bridge-technológia, míg az összes konkurensbe csak júniusban. Ebben az esetben az Apple akkora versenyelőnybe kerülne, hogy a fal adná a másikat. Kár, hogy nem érdemes a korábbi és a mostani esetet összehasonlítani: akkor egy olyan csipről volt szó, ami első körben csak az Apple-nek kellett, hiszen nem nagyon volt más, hasonló specifikációjú, hardverigényű gép a piacon az Air mellett. Most azonban egy teljes generációváltásról beszélünk az Intelnél, ami az összes kategóriát érinti, akármekkora cimborák is ők ketten az Apple-lel, egyszerűen képtelenség elképzelni, hogy az összes többi partnertől visszatartsa az Ivy Bridge-et a gyártó egyetlen vásárlója kedvéért. Száz szónak is néhány a vége, meglepne, ha itt áprilisban tényleg új laptopok érkeznének. 2012. március 1. csütörtök 13:08 -
Gameloft játékok már Intel-alapú okostelefonokra és táblagépekre is
A Gameloft, vezető nemzetközi digitális és közösségi játékgyártó vállalat a Mobile World... 2012. február 29. szerda 18:30 -
Elérhető a Tizen SDK
Újabb komoly mérföldkőhöz ért a Samsung és az Intel nyítt forrású közös operációs rendszere. 2012. február 29. szerda 12:57 -
Új Atom processzorok érkeznek
Turbo Boost és HyperThreading technológiákkal, valamint PowerVR grafikus gyorsítóval felvértezett mobiltelefonos processzort mutatott be az Intel. 2012. február 29. szerda 09:31 -
MWC: Intel alapok Orange márkanév alatt
Az Orange Telecom France ezúttal egy igazán erős okostelefont jelentett be saját neve alatt, és joggal jelenthetjük ki, hogy az Orange ritkán téved, ugyanis számos sikertelefon érkezett innen az elmúlt években. Ráadásul ez az első Intel Medfield alapokon nyugvó készülék, amit Európa számára mutathatnak majd be. 2012. február 28. kedd 19:30 -
Még két Atommal frissül a Medfield platform
Az Intel Z2580-as és Z2000-es Atomjaira egy évet kell várni. 2012. február 28. kedd 19:25 -
ASRock: új technológiák a régi alaplapokhoz, elsőként
Az ASRock illetékesei örömmel jelentették be, hogy szoftvermérnökeiknek köszönhetően a gyártó összes H61-es alaplapján elérhetővé vált két olyan szolgáltatás, amelyek csak az Intel következő generációs lapkakészletei köré épülő alaplapoknál lesznek széles körben elérhetőek. 2012. február 28. kedd 18:15 -
Lava XOLO X900 Atom processzorral
Az Intel és a Lava International megállapodása révén Indiában is elérhetővé válnak az Atom processzor köré épülő Android mobilok. 2012. február 28. kedd 18:08 -
Gyorsul a Z2460, és további Intel SoC-ek jönnek
A 32 nm-es LP (Low-Power) gyártási eljárással készülő Medfield lapkák jobb hőkibocsátási és fogyasztási adatokkal rendelkeznek, mint ahogy tervezték, ezért az Intelnél úgy döntöttek, hogy az eddigi 1,6 GHz-ről 2 GHz-re emelik az első lapka (Z2460) órajelét. Bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ez a frekvencia csak nagy terhelésnél, turbó mellett lép életbe, az állandó 1,3 GHz-es plafon változatlan marad. 2012. február 28. kedd 16:01 -
Bővíti okostelefonos portfolióját az Intel
Az Intel bejelentette három új okostelefonos SoC-re vonatkozó tervét. 2012. február 28. kedd 15:36 -
Bővíti okostelefonos portfolióját az Intel
Az Intel bejelentette három új okostelefonos SoC-re vonatkozó tervét. 2012. február 28. kedd 15:36 -
Ivy Bridge: a megjelenés forgatókönyve
A legfrissebb hírek alapján már nem meglepő, hogy az Intel hivatalosan is elismerte: valóban később jelennek meg Ivy Bridge alapú, Core i sorozatú processzorai, mint azt a vállalat korábban tervezte. A csúszás oka meglehetősen homályos: a jelek szerint a gyártástechnológiával lehetnek kisebb problémák, de a pletykák még mindig nem zárták ki azt a lehetőséget, hogy ez az egész csak egy stratégiai lépés annak érdekében, hogy a Sandy Bridge architektúra köré épülő processzorokból felhalmozott raktárkészletek kiürülhessenek. 2012. február 28. kedd 11:30 -
Az MSI megmutatta az Ivy Bridge APU-t támogató alaplapjainak listáját
A vállalat Z68-as és H61-es alaplapjai közül a G3-as jelzésű modellek támogatják az érkező Intel terméket. 2012. február 28. kedd 10:35 -
Egyre több mobilgyártó szavaz bizalmat az Intelnek
A Mobile World Congressen az Intel is képviseltette magát. A világ legnagyobb félvezetőgyártója részéről Paul Otellini elnök-vezérigazgató tartott előadást, ez alapján fajsúlyos bejelentésre számított a HWSW, a vállalat hírei azonban partneri megállapodások köré összpontosultak. 2012. február 28. kedd 09:50 -
Késnek az ultrabookokba szánt Ivy Bridge processzorok
Az Intel egyik vezetője megerősítette azt az információt, hogy a tervezettnél 8-10 héttel később jelenhetnek meg a cég ultrabookokhoz kifejlesztett új generációs CPU-i. 2012. február 28. kedd 08:57 -
Késhetnek az új Macek
Korábban már volt szó az Intel Ivy Bridge processzorokról, amik a Sandy Bridge-generációt váltják majd: utóbbiak dolgoznak most a Macintoshokban Core i5 és Core i7 néven.Az Intel generációváltásra készül, és ilyenkor legtöbbször az Apple is lép, alapvetően azonban ki van szolgáltatva a processzorgyártónak: nélküle képtelen érdemben frissíteni a termékpalettát. Ezért lehet kellemetlen, hogy az Intel elhalasztotta az Ivy Bridge-ek piaci premierjét áprilisról júniusra.Ez a két hónapos késés két hónapos csúszást jelenthet az Apple-gépeknél is, kivéve, ha a csipváltás nélkül hozzák ki az új modelleket. Erre azonban kevés az esély: adott kategóriákon belül (ultrakönnyű laptop, laptop, asztali gép, nagyteljesítményű asztali gép) jelenleg a legerősebb Sandy Bridge processzorokat használja az Apple, új generáció nélkül még csak az órajeleket sem tudná érdemben növelni, gigahertzváltozás nélküli modellváltást meg elég ritkán látni az Apple-nél.Szóval júniusi startra érdemes számítani. A változásokról egyébként: az ú csipek azonos órajel mellett közel 20 százalékkal gyorsabbak, és átlagosan tíz százalékkal növekszik az órajel változatlan fogyasztás mellett, ami önmagában is lehetővé teszi a 25 százalékos gyorsulást. A csipbe integrált grafikus mag viszont két-háromszor gyorsabb lesz, aminek a 13-as Airekben és Prókban lehet nagy jelentősége, hiszen azokban nincs második gyorsító.Itt láthatjuk, hogy milyen csipek jöhetnek az Airbe (a megjelenési dátum már sehol sem stimmel):A MacBook Prókba:És hogy milyen gyorsulásra lehet számítani az iMacekben: 2012. február 28. kedd 08:32 -
Hivatalosan is késik az Ivy Bridge
Megerősítette az Intel, hogy csak júniusban várhatóak az új processzorok. 2012. február 28. kedd 07:00 -
Késnek az Intel Ivy Bridge APU-k
Sean Maloney megerősítette, hogy nyolc-tíz hetes csúszás várható az elemzők által prognosztizált áprilisi megjelenéshez képest. 2012. február 27. hétfő 18:48 -
Ivy Bridge késés: hivatalos infó és a csúszás oka
Az elmúlt napok folyamán több pletyka is napvilágot látott, amelyek arról szóltak, hogy késni fognak az Intel Ivy Bridge processzorai, legalábbis a noteszgépekbe szánt példányok mindenképpen. A források akkoriban a késés okaként a felhalmozott Sandy Bridge raktárkészleteket jelölték meg, ugyanis szerintük a meglévő raktárkészleteknek ki kell ürülniük, mielőtt az új processzorok forgalmazása megkezdődik. 2012. február 27. hétfő 17:45 -
Orange Santa Clara Intel alapokon
Az Orange csoport kínálatában debütál az első Intel Atom processzorral szerelt Android mobil. 2012. február 27. hétfő 10:09 -
Villantott az Ivy Bridge
Az Intel Core i7-3770K "Ivy Bridge" processzor üzemi frekvenciája 3,5 GHz, amit azonban egy huszárvágással sikerült megduplázni. 2012. február 26. vasárnap 16:12 -
Villantott az Ivy Bridge
Az Intel Core i7-3770K "Ivy Bridge" processzor üzemi frekvenciája 3,5 GHz, amit azonban egy huszárvágással sikerült megduplázni. 2012. február 26. vasárnap 16:12 -
Új Intel szerverproceszorok március elejétől
Az Intel március elején kezdi meg nagy tavaszi szerverprocesszor-offenzíváját, melynek során az első... 2012. február 26. vasárnap 10:31 -
5,666 GHz-en teper a Core i7-3820
GUN'G'STAR, a TeamRussia csapat tagja érte el ezt az "ördögi eredményt" az Intel Core i7-3820 processzorral. 2012. február 24. péntek 13:19 -
Ivy Bridge és Z77 start: friss infók
A korábbi pletykák alapján már tudható, hogy az Intel Ivy Bridge processzorai, valamint a hozzájuk tartozó, hetes sorozatú lapkakészlettel ellátott alaplapok idén tavasszal, valamikor március végén, illetve április elején kerülhetnek a boltok polcaira. Most ennél egy picit konkrétabb információk is rendelkezésre állnak az újdonságok várható megjelenésével kapcsolatban, hála az OCWorkbench informátorainak. 2012. február 24. péntek 08:30 -
Jól fogytak az AMD grafikus kártyák
A Jon Peddie Research (JPR) elemzései alapján a tavalyi év utolsó negyedévének nyertese az AMD volt, de az egész évet tekintve az Intel is jól teljesített. 2012. február 23. csütörtök 16:33 -
Előre tekint az MSI
Az MSI a mai napon bejelentette, hogy a Z68 (G3) és H61 (G3) sorozatú alaplapjai hivatalosan is támogatják az Intel következő generációs processzorait, melyek 22 nm-es gyártási technológiával készülnek. 2012. február 23. csütörtök 11:28 -
Előre tekint az MSI
Az MSI a mai napon bejelentette, hogy a Z68 (G3) és H61 (G3) sorozatú alaplapjai hivatalosan is támogatják az Intel következő generációs processzorait, melyek 22 nm-es gyártási technológiával készülnek. 2012. február 23. csütörtök 11:28 -
Lámpafénnyel is elég az Intel Claremont chipjének
Eredetileg a cég fejlesztési részlegének néhány munkatársa hobbiprojektként foglalkozott a napenergiával működő CPU létrehozásával, azonban a Claremont program ma már jóval többet jelent. 2012. február 23. csütörtök 10:36 -
Napokon belül rendelhetővé válik az Atom D2550
Az Intel asztali Cedar Trail platformja egy új termékkel bővül. 2012. február 22. szerda 18:51 -
Az Ivy Bridge szilícium lapka felépítése
A PC Watch-nak és Hiroshige Goto-nak köszönhetően betekintést nyerhetünk abba, hogy az Intel Ivy Bridge processzorai milyen felépítéssel rendelkező szilícium lapkára alapoznak majd. A négymagos lapka esetében sorra vesszük azt is, hogy a négy különböző 2012. február 22. szerda 17:01 -
Tesztpadon az Ivy Bridge IGP-je
Az Intel HD Graphics 4000 a 3DMarkokban nagyon domborít. 2012. február 22. szerda 16:19 -
Jön az Intel Atom D2550-es processzora
Az Intel a jelek szerint egy újabb Cedar View processzor piacra dobására készül, amellyel kifejezetten a belépő szintű asztali számítógépek, azaz a nettopok szegmensében próbál majd hódítani. 2012. február 22. szerda 13:01 -
Érkezik az Intel Atom D2550
Külföldi oldalak értesülései alapján az első számú processzorgyártó már javában dolgozik az Atom D2550 megjelenésén. A kétmagos processzor órajele 1,86 GHz és Hyper-Threading támogatással is felvértezték. 2012. február 22. szerda 12:47 -
Érkezik az Intel Atom D2550
Külföldi oldalak értesülései alapján az első számú processzorgyártó már javában dolgozik az Atom D2550 megjelenésén. A kétmagos processzor órajele 1,86 GHz és Hyper-Threading támogatással is felvértezték. 2012. február 22. szerda 12:47 -
Újabb cég használhatja az Intel gyártósorait
Az Intel a TSMC-vel és a GlobalFoundries-zel szemben nem igazán vállal szélesebb körben bérgyártást, gyártókapacitását inkább saját termékei számára tartja fenn. Ez persze nem jelenti azt, hogy egyáltalán ne bocsátaná egy-két kiválasztott vállalat rendelkezésére gyártósorait. Korábban az Achronix már volt olyan szerencsés, hogy lehetőséget kapott az Intel gyártósorainak igénybevételére, ám most úgy tűnik, hogy a kiváltságosok köre egy újabb vállalattal bővült, amely az Achronix-hez hasonlóan szintén FPGA chipek tervezésével foglalkozik. A szóban forgó vállalat a Tabula nevet viseli és lehetőséget kapott arra, hogy ugyanazt a 22 nm-es csíkszélességű 3D tranzisztor technológiát használja különböző FPGA chipjeinek gyártásához, mint amellyel az Intel Ivy Bridge processzorai is készülnek. 2012. február 22. szerda 10:01 -
Az Intel sok erőforrást fektet az NTV technológia fejlesztésébe
A vállalat az ISSCC 2012 alkalmával egy 22 nm-es SIMD egységgel demonstrálta a Near Threshold Voltage elgondolást. 2012. február 22. szerda 08:22 -
Csak a mobil kétmagos Ivy Bridge CPU-k késnek
A DigiTimes a noteszgép gyártóktól származó információkra hivatkozva nemrégiben azt állította, hogy az Intel az Ivy Bridge sorozatú processzorokat ugyan áprilisban hódító útjukra indítja, de a termékek eleinte csak kis mennyiségben kerülhetnek forgalomba 2012. február 21. kedd 19:01 -
Az Ivy Bridge tiszteletére gyorsítótárnak szánt Intel SSD-k érkeznek
Larson Creek után Hawley Creek. Hasonló képességek alacsonyabb csíkszélességre ültetve. 2012. február 21. kedd 15:13 -
Intel: processzor napenergiával
Viccnek indult, de kiderült, van benne lehetőség, így a chipgyártó komolyan ráfeküdt a témára. 2012. február 21. kedd 12:45 -
Intel: processzor napenergiával
Viccnek indult, de kiderült, van benne lehetőség, így a chipgyártó komolyan ráfeküdt a témára. 2012. február 21. kedd 12:45 -
Intel: processzor napenergiával
Viccnek indult, de kiderült, van benne lehetőség, így a chipgyártó komolyan ráfeküdt a témára. 2012. február 21. kedd 12:30 -
Érkezik a táblagépekbe szánt Medfield
Az Intel nem pihen, ám persze az ő helyzetükben erre most nincs is lehetőség, mivel egyre közelebb kerülnek az alacsony fogyasztású eszközök piacára való berobbanáshoz. Következő lépésként piacra dobják a Medfield SoC kigyúrt testvérét, mellyel a táblagépeket szeretnék meghódítani. 2012. február 21. kedd 11:01 -
Hetes sorozatú Intel alaplapok üzleti felhasználóknak
Az Intel Desktop Board Executive alaplapcsaládjában több olyan új modellt is találunk majd, amelyekkel a vállalat az üzleti felhasználókat veszi célba. A friss termékek többnyire a Q77-es lapkakészletre alapoznak majd, de B75-ös lapkakészletre épülő, költséghatékony megoldás is jelen lesz a termékpalettán. A Q77-es és B75-ös lapkakészletek menedzselhetőség és adatbiztonság tekintetében kínálnak majd extra szolgáltatásokat H77-es társaikhoz képest. 2012. február 21. kedd 10:30 -
WLAN-chipet integrálnak az Atom processzorokba
Az Intel egy WLAN-chippel ötvözte kétmagos Atom processzorát. A Rosepoint fantázianevű koncepciót várhatóan az International Solid-State Circuits Conference 2012 rendezvényen mutatják be. 2012. február 21. kedd 09:22 -
A legújabb Intel integrált grafikus magok fejlődése számokkal kifejezve
Az Expreview közösség egy tagja kíváncsi volt, hogy az Intel HD 4000 grafikus mag, ami a 22 nanométeres gyártási technológiával készülő 2012. február 21. kedd 08:29 -
Intel HD Graphics 4000: gyorsteszt néhány játékkal
Az Expreview közösség egyik tagja egy érdekes összehasonlítást végzett, amelyből kiderül, hogy az Ivy Bridge alapú Core i5-3570K integrált videó vezérlője mennyivel gyorsabb a Core i5-2500K IGP-jénél, valamint egy GeForce GT 240-es videokártyánál. 2012. február 21. kedd 07:30 -
Jönnek az Intel napelemes chiptechnológiáját hasznosító mobilok és táblagépek
Bár az Intel múlt évben bemutatott, napenergiával üzemelő processzora eredetileg csak egy érdekes kísérletnek tűnt, a kaliforniai chipgyártó a jelek szerint már dolgozik a technológia továbbfejlesztésén és más áramkörökbe történő beépítésén is. Így hamarosan elkészülhetnek - sőt, piacra kerülő ter.. 2012. február 21. kedd 06:35 -
Alpine 64 PLUS AMD tulajoknak
Az Alpine 11 Plus az Intel LGA775/1155 tokozású processzoraihoz készült és egészen népszerű lett a felhasználók körében, így az Arctic sok megkeresést kapott, miszerint az AMD felhasználók is szeretnének egy olyan kompatibilis verziót, ami ugyanilyen kiváló ár/teljesítmény mutatóval rendelkezik. 2012. február 20. hétfő 14:18 -
Intel SSD 520: SandForce--nász az avaron
Nálunk járt a SandForce vezérlőre épülő, új Intel 520-as SSD-sorozat 240 GB kapacitású tagja. 2012. február 20. hétfő 10:19 -
Core i7-3820: natív négymagos felépítés?
Az Intel legolcsóbb LGA-2011-es Sandy Bridge-E processzora már megtalálható a vállalat hivatalos árlistáján, sőt, külföldön már néhány webáruház és üzlet kínálatában is találkozhatunk vele. Eddig úgy tűnt, hogy a költséghatékony, négy aktív processzormaggal ellátott Core i7-3820-as újdonság is ugyanarra a lapkára épül, mint amit hatmagos társai is használnak, de a jelek szerint erről szó sincs 2012. február 20. hétfő 08:01 -
802 TFLOPS teljesítményű szuperszámítógép CPU-kal és GPU-kal
Az ismert szuperszámítógépgyártó az Appro International újabb Intel Sandy Bridge Xeon E5 processzor alapú... 2012. február 19. vasárnap 08:25 -
Később indul be az Ivy Bridge tömegtermelése
A korábbi értesülések alapján az Intel Ivy Bridge processzorok valóban áprilisban indulhatnak hódító útjukra, de ez egy formális rajt lehet, mert a tömegtermelés csak júniusban kezdődik meg. 2012. február 18. szombat 19:50 -
Lynx Point, a 8-as sorozatú Intel lapkakészletek alapja
Az Intel idén áprilisban mutatja be Ivy Bridge architektúra köré épülő processzorait, amelyek a Sandy Bridge család tagjainak utódjául szolgálnak. Nagyjából egy évvel később, valamikor 2013 tavaszán várhatóan megérkezik az Ivy Birdge család utódjául szolgáló Haswell sorozat is, amelyben már nem LGA-1155-ös, hanem LGA-1150-es tokozással ellátott központi egységeket találunk. 2012. február 18. szombat 08:01 -
GS Aréna Live felvételről (2012.02.16.)
Aki munka, suli, vagy más egyéb miatt lemaradt a tegnapi adásról, most végre bepótolhatja.Related StoriesMass Effect 3 - Az Electronic Arts az űrbe küld néhány példányt belőleECS X79R-AX - Intel X79 az eredeti recept alapjánIngyenes Call of Duty: Modern Warfare 3 hétvége a SteamenEmelkedned a memóriák árai - most még érdemes befektetniRift - új Guinness rekord: legtöbb in-game házasság 24 óra alatt 2012. február 17. péntek 17:15 -
Rift - új Guinness rekord: legtöbb in-game házasság 24 óra alatt
A mi kiváló Disorderünk épp Londonban tartózkodik, ahova a Rift készítői hívták meg egy kis piknikre és egy sajtóeseményre.Related StoriesL.A. Noire: Complete Edition DirectX 11 támogatássalMass Effect 3 - Az Electronic Arts az űrbe küld néhány példányt belőleECS X79R-AX - Intel X79 az eredeti recept alapjánIngyenes Call of Duty: Modern Warfare 3 hétvége a SteamenEmelkedned a memóriák árai - most még érdemes befektetni 2012. február 17. péntek 16:56 -
Emelkedned a memóriák árai - most még érdemes befektetni
Az utóbbi időkben egy olyan fontos PC alkatrész volt, amely tartósan alacsonyan tartotta az árát: ez a memória.Related StoriesGuild Wars 2 - PvP csaták 3 szerver között 2 héten átL.A. Noire: Complete Edition DirectX 11 támogatássalMass Effect 3 - Az Electronic Arts az űrbe küld néhány példányt belőleECS X79R-AX - Intel X79 az eredeti recept alapjánIngyenes Call of Duty: Modern Warfare 3 hétvége a Steamen 2012. február 17. péntek 16:11 -
Ingyenes Call of Duty: Modern Warfare 3 hétvége a Steamen
Egészen vasárnap, magyar idő szerint este 10-ig ingyen lehet játszani a Modern Warfare 3-al a Steamen.Related StoriesMax Payne 3 - A második trailerGuild Wars 2 - PvP csaták 3 szerver között 2 héten átL.A. Noire: Complete Edition DirectX 11 támogatássalMass Effect 3 - Az Electronic Arts az űrbe küld néhány példányt belőleECS X79R-AX - Intel X79 az eredeti recept alapján 2012. február 17. péntek 15:06 -
Új ASRock HTPC szerver mobil Sandy Bridge processzorral
Az ASRock bemutatta a közepes teljesítmény-osztályba tartozó mobil Intel Sandy Bridge alapú ASRock CoreHT 250B HTPC... 2012. február 17. péntek 14:35 -
ECS X79R-AX - Intel X79 az eredeti recept alapján
Az ECS még a platform hivatalos bejelentése előtt nyilvánvalóvá tette, hogy az X79-es lapkakészlet minden tudását ki akarják használni az alaplapjaikkal. Nos, a gyártó nem tréfált, az X79R-AX egy igazi különcnek számít a csúcskategóriás Intel LGA2011-es mezőnyben.Related StoriesMagyar játékszoftver-eladási toplista 2012. 06. hétMax Payne 3 - A második trailerGuild Wars 2 - PvP csaták 3 szerver között 2 héten átL.A. Noire: Complete Edition DirectX 11 támogatássalMass Effect 3 - Az Electronic Arts az űrbe küld néhány példányt belőle 2012. február 17. péntek 14:00 -
Így csinálják: mobilbiztonság az Intelnél
A mobil készülékek, különösen az okostelefonok vállalati környezetekben történő használata sok előnnyel jár, ugyanakkor számos biztonsági kockázatot is felvet. Ezúttal azt vesszük szemügyre, hogy az Intel a saját háza táján miként kezeli a moblizációval járó informatikai és védelmi kihívásokat. 2012. február 17. péntek 09:25 -
Így csinálják: mobilbiztonság az Intelnél
A mobil készülékek, különösen az okostelefonok vállalati környezetekben történő használata sok előnnyel jár, ugyanakkor számos biztonsági kockázatot is felvet. Ezúttal azt vesszük szemügyre, hogy az Intel a saját háza táján miként kezeli a moblizációval járó informatikai és védelmi kihívásokat. 2012. február 17. péntek 08:51 -
Így csinálják: mobilbiztonság az Intelnél
A mobil készülékek, különösen az okostelefonok vállalati környezetekben történő használata sok előnnyel jár, ugyanakkor számos biztonsági kockázatot is felvet. Ezúttal azt vesszük szemügyre, hogy az Intel a saját háza táján miként kezeli a moblizációval járó informatikai és védelmi kihívásokat. 2012. február 17. péntek 08:45 -
Milyen gépeken fut majd Mountain Lion?
A tegnapi bejelentés, a közzétett videó mostanra már eléggé felcsigázott mindenkit. Egy OS X frissítés ugyanis legalább akkora öröm vagy bosszúság forrása tud lenni, mint új frizurát rendelni a fodrásznál. Most lássuk, milyen gépek tulajdonosai érzik majd az utóbbit.Fontos ugyanis tudni, hogy milyen gépek lesznek alkalmasak a 10.8 futtatására, azt ugyanis egyáltalán nem mondhatjuk, hogy a Lion követelményei maradnak. Szűkül a nadrágszíj.Röviden, ezekre lesz szükség:- 64-Bit Intel Core 2 Duo processzor, vagy jobb- 64 bites kernelbe kell tudni bootolni- fejlett GPU chipsetHa Liont használunk, a második bekezdés gyorsan ellenőrizhető egy Terminalba beírt "uname -a" paranccsal. A kiírt eredmény végén az x86_64 jelzi, hogy 64 bitbe bootoltunk. Más operációs rendszert használók inkább ellenőrizzék a részletes kompatibilitási listát.Macek, amik támogatják a Mountain Liont:- MacBook Pro 2012. február 17. péntek 07:45 -
Júniusig csak kevés Ivy Bridge processzor érkezik?
Az Ivy Bridge processzorok esetében már-már szinte tényként kezelik a különböző források az áprilisi rajtot, holott az Intel hivatalosan még sem megerősíteni, sem pedig cáfolni nem kívánta a pletykákat, ami persze érthető is. Úgy tűnik, hogy a helyzet azért kissé bonyolultabb lesz, mint azt bárki is gondolhatta, legalábbis a noteszgépek gyártói által a DigiTimes munkatársainak adott nyilatkozatok erre engednek következtetni. 2012. február 16. csütörtök 22:01 -
Késhet az új ultrabookok megjelenése
Az Intel legújabb lapkáinak késedelmes megjelenése miatt a korábban vártnál később, a nyár végén kerülhet csak a boltokba az ultrabookok legújabb generációja. 2012. február 16. csütörtök 16:34 -
A Lynx Point társítható majd a Haswell mellé
Az Intel 2013-tól csak 6 Gbps-os SATA interfészekkel dolgozik. 2012. február 16. csütörtök 16:23 -
Késni fog az Intel Ivy Bridge chip tömeggyártása
A szaksajtóban elterjedt az iparági pletyka, hogy az Intel késni fog az Ivy Bridge chip tömeggyártásának megkezdésével. 2012. február 16. csütörtök 15:35 -
Késni fog az Intel Ivy Bridge chip tömeggyártása
A szaksajtóban elterjedt az iparági pletyka, hogy az Intel késni fog az Ivy Bridge chip tömeggyártásának megkezdésével. 2012. február 16. csütörtök 15:15 -
Késni fog az Intel Ivy Bridge chip tömeggyártása
A szaksajtóban elterjedt az iparági pletyka, hogy az Intel késni fog az Ivy Bridge chip tömeggyártásának megkezdésével. 2012. február 16. csütörtök 15:15 -
Itt a legolcsóbb Sandy Bridge-E processzor
Ugyan az Intel Sandy Bridge-E lapkája fizikailag nyolc processzormagot tartalmaz, az asztali processzorok piacán mégsem találunk olyan LGA-2011-es központi egységet, amely mind a nyolc CPU magot a felhasználó rendelkezésére bocsátaná. Jelenleg a legerősebb LGA-2011-es processzor, azaz a Core i7-3960X modell is csak hat darab CPU magot kínál, sőt, ebben a tekintetben Core i7-3830K típusjelzéssel ellátott társa is hasonló cipőben jár. A két említett processzor között csak néhány MB-nyi harmadszintű gyorsítótár-, valamint 100 MHz-nyi órajel különbség van: a 3,3 GHz-es 3960X 15 MB-nyi harmadzsintű gyorsítótárral érkezik és 1050 dollárba kerül, míg a 3830K 3,2 GHz-en ketyeg, 12 MB-nyi L3 gyorsítótárral bír és 600 dollárba kerül. 2012. február 16. csütörtök 10:30 -
Túl kicsi kijelzőket kapnak az ultrabookok
Egyre inkább úgy tűnik, hogy az ultrabookok piaci részesedése a notebookpiacon közel sem lesz fogja elérni vagy megközelíteni az Intel által korábban meghatározott 40 százalékot. 2012. február 16. csütörtök 06:28 -
Intel Crystal Forest: hatékonyabb hálózati kommunikáció
Az Intel mérnökei egy új kommunikációs platform megvalósításán dolgoznak, amely a gyártó illetékesei szerint nagy jelentőséggel bír majd a jövőben, ugyanis segítségével optimalizálható, illetve felgyorsítható a hálózati forgalom. Az új, következő generációs kommunikációs platform a Crystal Forest kódnevet viseli. 2012. február 15. szerda 18:48 -
Az Európaiaknak nem tetszik az Ultrabook?
A tajvani notebookgyártók szerint idén csak feleannyi Ultrabook adható el, mint amennyit az Intel prognosztizál. 2012. február 15. szerda 16:44 -
HP Z1 All-in-One 27-es munkaállomás: Intel Xeon és NVIDIA Quadro a monitorban
A HP egybegépe kifejezetten professzionális munkakörbe született. 2012. február 15. szerda 11:36 -
Fotókon a Medfield alapú Motorola
Az Motorola és az Intel közös munkájának gyümölcse egyelőre a névtelenségbe burkolózik, de az már biztos, hogy az Android 4.0 (ICS) fut majd rajta, így az amerikai gyártónak ez lehet az első ilyen készüléke. 2012. február 15. szerda 11:30 -
Intel Core i7-3820, a legkisebb Sandy Bridge-E
Kíváncsiak voltunk, hogy mire képes a legkedvezőbb árú, négymagos Sandy Bridge-E processzor. 2012. február 15. szerda 10:34 -
Bemutatkoznak az új ProLiant szerverek
Las Vegas-i Global Partner Conference eseményén mutatta be új generációs ProLiant szervereit a HP. A kereskedelmi premier azonban csak márciusban lesz, feltehetően a CeBIT-en, az új generációs Intel Xeonokkal együtt. A gépek számos olyan képességet vonultatnak fel, amelyek az emberi hibából adódó kockázatokat csökkentik, az üzemeltetést egyszerűsítik. 2012. február 15. szerda 09:21 -
Világhódító úton a magyar startup terméke
Az Intel ezentúl egy magyar startup cég, az Intellisense Zrt. által kifejlesztett különleges oktatószoftverrel, a Webcam Laboratory-vel együtt adja majd különleges, oktatási célú számítógépeit. Ez nemcsak a hazai szoftveresek hírét öregbíti, de a válságban lévő természettudományos képzésbe is némi pezsdülést hozhat. 2012. február 15. szerda 02:45 -
Világhódító úton a magyar startup terméke
Az Intel ezentúl egy magyar startup cég, az Intellisense Zrt. által kifejlesztett különleges oktatószoftverrel, a Webcam Laboratory-vel együtt adja majd különleges, oktatási célú számítógépeit. Ez nemcsak a hazai szoftveresek hírét öregbíti, de a válságban lévő természettudományos képzésbe is némi pezsdülést hozhat. 2012. február 15. szerda 02:45 -
Világhódító úton a magyar startup terméke
Az Intel ezentúl egy magyar startup cég, az Intellisense Zrt. által kifejlesztett különleges oktatószoftverrel, a Webcam Laboratory-vel együtt adja majd különleges, oktatási célú számítógépeit. Ez nemcsak a hazai szoftveresek hírét öregbíti, de a válságban lévő természettudományos képzésbe is némi pezsdülést hozhat. 2012. február 15. szerda 02:25 -
A BIOSTAR TZ77XE4 alaplapja már várja az Ivy Bridge APU-kat
A Z77-es vezérlőhídra épülő termék erős felszereltséggel üdvözli az új Intel Core generációt. 2012. február 14. kedd 16:33 -
Elrajtolt az Intel Core i7-3820
Az LGA 2011 platform legolcsóbb processzora, a Core i7-3820 fizikailag 8 maggal rendelkezik, de ebből négyet deaktiváltak a mérnökök. 2012. február 14. kedd 16:30 -
Úton a Motorola első Atom meghajtású okostelefonja
Valószínűleg a Mobile World Congressen mutatkozik be hivatalosan a Motorola és az Intel januárban bejelentett... 2012. február 14. kedd 15:57 -
Új mikroszerver Intel Xeon E3 processzorokkal
A Sea Micro cég az első Atom processzor alapú energiatakarékos mikroszerver elmúlt évi bevezetése után most... 2012. február 14. kedd 12:07 -
Windows 7, Intel Atom, mégse netbook. Mi az?
Eláruljuk: egy ára nincs táblagép a Gigabyte-tól. 2012. február 14. kedd 10:53 -
HDMI nélkül érkezik a Toshiba új netbookja
A Dynabook N301 az Intel Cedar Trail platformjára épít. 2012. február 14. kedd 09:28 -
Medfield-alapú ICS mobillal készül a Motorola
Fotón a Motorola és az Intel első Android 4.0 Ice Cream Sandwich platform köré épülő Medfield mobilja. 2012. február 14. kedd 09:05 -
Megtudtuk a Gigabyte S1081 tablet specifikációját
Egyik kedvenc gyártónk, a Gigabyte még a CES-en jelentette be tablet PC-jét, amiről eddig maximum annyit tudhattunk, az Intel Cedar Trail platformjára épül majd. 2012. február 14. kedd 08:05 -
Megtudtuk a Gigabyte S1081 tablet specifikációját
Egyik kedvenc gyártónk, a Gigabyte még a CES-en jelentette be tablet PC-jét, amiről eddig maximum annyit tudhattunk, az Intel Cedar Trail platformjára épül majd. 2012. február 14. kedd 08:05 -
Friss hírek az Intel Haswell IGP-jéről
Az Intel Haswell processzorai 2012. február 13. hétfő 16:15 -
Nyugdíjba vonul a Core i3-550 és i3-560
Az LGA-1156-os tokozással felszerelt Intel Core i3-550 és i3-560 központi egységeket még jó darabig megtaláljuk a boltok polcain, de az esetleges vásárláson már nem érdemes sokáig rágódni. 2012. február 13. hétfő 12:57 -
ARM elleni harc: olcsóbb SoC-okra van szükség
Az Intel és az AMD mérnökei már régóta küzdenek azért, hogy olyan alacsony fogyasztású platformokat hozhassanak létre, amelyekkel a gyártók felvehetik a versenyt az ARM alapú megoldások gyártóival az okostelefonok, a tábla PC-k és a netbookok piacán. A jelek szerint a fejlődés jó irányban halad, ugyanis ha lassan is, de sikerül egyre inkább megközelíteni az ARM alapú megoldások fogyasztási szintjét, igaz, a 2012. február 12. vasárnap 08:01 -
Hó, Valentin, hardverek
Piaci bemutatónkban Intel platformra épülő, játékos konfigurációkat, grafikus kártyákat, és még Valentin-napi tippeket is tálalunk. 2012. február 11. szombat 08:08 -
Jönnek az Intel 520-as sorozatú SSD-i
Az amerikai vállalat piacra dobta legújabb, 520-as sorozatú SSD-meghajtóit, amit sokáig csak Cherryville kódnéven ismertek a felhasználók. Összesen kilenc új modellt ajánlanak. 2012. február 11. szombat 06:46 -
Jövő tavasszal befut az Ivy Bridge utódja, a Haswell
Az Intel a Tick-Tock stratégiának megfelelően évente jelentkezik új processzorokkal: a 2012. február 10. péntek 16:01 -
Új Intel Xeon E3-1200 v2 sorozatú CPU-k árai
Néhány héttel ezelőtt már bemutattuk a következő generációs 22 nm-es Ivy Bridge Xeon E3-1200 v2 sorozatú... 2012. február 10. péntek 13:56 -
Tizedét teszi ki az egész NASDAQ-nak az Apple
A hiperszónikus negyedévet követően az Apple-részvények értéke egészen 431 dollárig emelkedett, amivel a cég piaci kapitalizációja 400 milliárd dolláron zárt, ennyit ért a vállalat a papírok pillanatnyi értékét figyelembe véve. De itt nem állt le a szárnyalás, most épp 493 dolláron áll a papír, ami 460 milliárd dolláros kapitalizációt jelent. Ez a NASDAQ egytizedét teszi ki. Egy-tizedét.Ez azt jelenti, hogy ha a NASDAQ-on szereplő valamennyi vállalat összes részvényének számát felszorozzuk az aktuális értékével, akkor is csak az Apple értékének tízszeresét kapjuk. Durva.Tavaly volt hír, hogy az Apple piaci kapitalizációja megegyezik a Microsoft és az Intel értékének összegével. Most már a Microsoft (258 milliárd dollár) mellé vehetjük akár az IBM-et (224 milliárd dollár) is. Az Apple majdnem annyit ér a papírok értékét figyelembe véve, mint a nyolcvanas évek népszerű PC-inek óriássá nőtt gyártója, és az ezeket szoftverekkel ellátó korai Apple-szövetséges, a kettejük összefogásának (is) köszönhetően maradt le az Apple a hőskorban, miközben azok rakétaként lőttek ki álló helyzetből.Olyan volt ez, amikor a rajtpisztoly dörrenés után veszed észre, hogy neked biciklid van, a többieknek meg Forma 1-es autója. És most tessék.(Ugyanakkor nem győzöm hangsúlyozni, hogy a market cap, vagyis a piaci kapitalizáció a forgalomban lévő részvények aktuális értéke szorozva a kibocsátott részvények számával, vagyis azért ne kezdjünk el olyanokat várni, hogy az Apple megveszi a Microsoftot és az IBM-et, sem azt ne állítsuk, hogy ennyiért lehetne eladni a vállalatokat. Ennyit érnek a papírjaik a piacon ebben a pillanatban.) 2012. február 10. péntek 11:45 -
Egy kis pénzbüntetéssel úszta meg az Intel a trösztellenes vádakat
Mindössze 6 és fél millió dollár büntetést kell befizetnie New York államának a chipgyártó cégnek, holott milliárdos csúszópénzekről szólt a vád. 2012. február 10. péntek 10:50 -
Aprópénzért egyezett ki a New York-i főügyésszel az Intel
Az utolsó, ellen folyó versenyjogi eljárást is lezárta az Intel, a vállalat aprópénzt fizetett a New York-i főügyészi hivatalnak, nem ismer be semmilyen törvénytelenséget és magatartásán sem változtat. 2012. február 10. péntek 10:45 -
Mit tehet az Apple a Foxconnal?
Nemrég a Business Insider cikke vert port, azóta ismét napirenden van ugyanaz a téma, ami 2010 májusban: a Foxconnban még mindig rémes körülmények között dolgoztatnak. Megint belopóztak a gyárakba, és megosztották a tapasztalatokat. Mivel nem sok újdonságot láttam a tavalyelőtti információkhoz képest, nem írtam le megint ugyanazt. Akkor kidühöngtem magam, nem tudtam mit hozzátenni.Kire voltam dühös? Nehéz lenne fogódzót találni. Az Apple-re, mert Kínában gyártat? A Foxconnra, mert ugyanazt csinálják, mint a többi kínai gyár? Mindenkire?Vagy 50 dollárért dolgozol a földeken, vagy 250 dollárért az itteni gyárakban - ez a helyzet a Foxconnhoz jelentkezők esetében. Sokszor egy gyárban dolgozó tartja el az egész családot, ezért robotol, túlórázik, kimerül. Veszélyes anyagokkal kell dolgoznia. A beszivárgott riporter ugyanazt látta, mint korábban mások is: csendben, némely esetben állva akár 14-16 órákat dolgozó embereket, akiknek nincs szabadideje, csak egy ágya, ahol alhat. Egy 13 éves lánnyal is találkoztak, aki elmondta, iPhone-kijelzőket szerel, a felvételnél nem igazán voltak kíváncsiak az életkorára.Kész volt a cikkek címe: Gyerekek készítik az iPhone-okat. Újságíró vagyok, ismerem a címadási szokásokat - a letöltés fontos. Én is ezt a címet adtam volna. A Gyerekeket dolgoztat a Foxconn kit érdekel, a Gyerekmunkával készül az XBox sem elég ütős. Az Apple-lel kapcsolatban botrányt emlegetni megsokszorozza az olvasók számát.Mondom, ezzel még semmi baj nincs. A baj később kezdődik. Akkor, amikor a címnél tovább nem olvasók elkezdenek kombinálni, és az Apple-re, mint az iparág szégyenfoltjára hivatkoznak, valaki egyenesen úgy gondolja (az Appleblogon olvasható kommentben), hogy a cupertinóiak saját gyárai vannak Kínában, és ott rabszolgákkal dogoztatnak.A Foxconn 450 ezer embert foglalkoztat a 12 milliós Sencsenben, van itt még egy rakat gyártó. Valójában egy gyárakból, üzletekből és alvóhelyekből kialakított városra kell gondolni, amikor egy ilyen méretű gyárra gondolunk. Itt készül a Kindle, amott az iPad, a Nintendo Wii, Az XBox, a Playstation és így tovább. A Foxconn ügyfelei a Wikipedia alapján: Acer, Amazon, ASRock, Asus, Barnes & Noble, Cisco, Dell, Hewlett-Packard, Intel, IBM, Lenovo, Microsoft, Motorola, Netgear, Nintendo, Nokia, Panasonic, Samsung, Sharp, Sony Ericsson. És persze a legfontosabb: a címszereplő, az Apple.Szóval ez a helyzet. Gyerekmunka, rossz körülmények. Mit tesznek a fenti cégek? Gyanítom, hogy a szerződésben meghatározott feltételeknél, és a szerződéses feltételeket ellenőrző auditnál többet nemigen tudnak. Az Apple 2010-ben számottevően megemelte az ellenőrzéseket, akkor 127 audit ment le a beszállítóknál, 2011-ben pedig már 229. Külső szakértőket fizetnek, például a BSR-nél, akik javasolnak lépéseket a nagyobb biztonság érdekében.Aki átélt már ilyen auditokat bárhol a világon, az sejti, miről szólhat a dolog arrafelé. Aznap, amikor az ellenőr jön, rejtélyes módon a gyerekmunkások inkább Playstationöket szerelnek össze. Megmutatják neki, milyen biztonságos anyagokat használnak, és megnyugtatják: a túlórát csak a törvényben meghatározott mennyiségben engedélyezik. Átnézik a papírokat, minden rendben. Pecsét, aláírás.Szar ez, felháborító, de így megy.És mi a véleményük az ügyben érintetteknek?Tim Cook: Bármilyen olyan feltételezés, hogy az Apple nem törődik (a beszállítóknál tapasztalható munkakörülményekkel), hamis és offenzív. Ti tudjátok a legjobban, hogy az ilyen vádak ellentétesek az értékeinkkel. Nem ilyenek vagyunk.Li Mingqi, egykori Foxconn vezető: Az Apple sohasem törődött mással, mint javítani a termék minőségét, és csökkenteni az előállítási árát. A dolgozók jóléte egyáltalán nem érdekli őket.Aron Cramer, a BSR (The Business of a Better World) vezetője: Az Apple két esetben kapott tőlünk fizetett véleményt a beszállítói láncban dolgozó munkaerővel kapcsolatban, mindkét esetben lépett az ügyben.Egy korábbi Apple-vezető, név nélkül: Négy éve tudtunk a munkaerő helytelen kihasználásáról néhány üzemben, és még mindig az Apple-nek dolgoznak. Miért? Mert a rendszer nekünk dolgozik. A beszállítók mindent megváltoztatnának holnapra, ha az Apple nem adna nekik más választást.Dolgozók: több ezren álltak sorba múlt héten a Foxconnál, hogy munkát kapjanak. Ott akarnak dolgozni.Ebből nem sokat tudunk kihámozni. Az Apple láthatóan, kívülről szemlélve törődik a problémákkal: milliókat költ auditokra, kötelezi a beszállítóit, hogy ne foglalkoztassanak gyerekeket, és tartsák be a szabályokat. Ha az iPhone-t nem a szerződésben meghatározott paraméterekkel gyártják, visszaküldik a terméket, hogy gyártsák újra. Ez könnyű, ott a matéria, nem megy, csináld meg. Amit viszont nem lehet megfogni, arra nehéz mutogatni.Akkor mit lehet tenni?Rászólni a Foxconnra erélyesen, eredmény:Lehet másik beszállítót is keresni - de ha Kínában keresünk, ott hasonlóak vagy rosszabbak a munkakörülmények. Az Apple mindig keresi az új beszállítókat, arra az esetre, ha gyorsan kell váltani. Mégis, jelenleg a Foxconn a legjobb, nyilván számos szempontot figyelembe véve. Amerikában gyártani nem lehet. Nemcsak azért, mert az Apple egy profitorientált vállalat, aki nem áldozza fel a nyereségének nagy részét a sokkal drágább munkaerőre, szembe menve az egész iparágban mindenhol bevett szokással. Hanem mert Kína a legrugalmasabb. Ha legyártasz ötmillió malacperselyt a termék forgalmazásának kezdetére, de elfogy hárommillió az első három napban, akkor igencsak jól jön, ha több ezren állnak sorba a beszállítód gyára előtt, és másnap tudnak kezdeni. Ha kidől az egyik beszállító, helyben a helyére ugrik hat másik, akik olyan mennyiséget képesek gyártani holnapra, ami sokszor elképzelhetetlen.Ássunk mélyebbre, nézzük végig, hogyan dolgoznak az Apple-lel a kínai gyárak. Cupertinóba mennek a kínai cég képviselői, hogy beszállítók lehessenek. Ajánlatokat adnak. Az Apple kíváncsi arra, hogy a gyártást mennyi emberrel, milyen órabérrel tervezik, és milyen alkatrésznek, felhasznált anyagnak pontosan mennyi az ára. Ez alapján fogadják csak el az árajánlatot, amiben kevés profitot engednek. Tudják, mi mennyibe kerül, nem hagyják magukat megvezetni.Ezért aztán a kínai gyárakban megkezdődik a vállalt feltételek megnyirbálása, hogy a profit nagyobb legyen. A biztonságos vegyszereket nem hivatalosan kicserélik veszélyesekre, gyorsabb munkavégzést követelnek meg a dolgozóktól, akik a normát csak túlórával tudják tartani.A megoldás egyesek szerint ez lenne: elég profitot kellene hagyni a beszállítóknál ahhoz, hogy tisztességes munkakörülményeket teremtsenek. Ebben azt nem értem, hogy ha már megvan a kialkudott ár, ami a tisztességes munkakörülményekre lett megadva, miért a profitot kellene növelni? És szerintem egy gyár, ahol engedik a dolgozók mérgezését veszélyes anyagokkal, akkor sem feltétlenül áll le az ilyen gyakorlattal, ha több pénzt kap.Egy ideális helyzetben ha a beszállítónak problémája támad, ami miatt nem tudja biztosítani az előírt árat, a megrendelőhöz fordul. Az meghallgatja, megvizsgálja a kérés jogosságát, majd megegyeznek az új árban. Feltételezzük, hogy a gyártó is tisztességes, és nem csak az alacsony profitját akarja megnövelni valamilyen trükkel. Betartja a szerződésben írtakat, és a munkásait a törvényben és a megállapodásban foglaltaknak megfelelően kezeli, annak ellenére, hogy a megrendelő képtelen leellenőrizni ezt. Utópia, hm?Amíg ez nem áll össze, addig lehet szitkozódni. Én is azt csinálom. Csak én nem tudom, pontosan kire legyek mérges. 2012. február 10. péntek 08:30 -
A következő év tavaszán érkezik a Haswell APU
Az Intel asztali piacot érintő útiterve alapján az Ivy Bridge-E termékek nem jelennek meg az idei év végén. 2012. február 9. csütörtök 19:35 -
Túl drága a Medfield a tajvani gyártóknak
Úgy tűnik, a piac szereplői nincsenek elragadtatva az Intel Atom Z2460-as, alias Medfield processzorától. Ugyanakkor a cégeket az AMD Hondo nevű modellje sem nyűgözte le. 2012. február 9. csütörtök 18:54 -
Titokban ARM-processzoros Macet fejleszt az Apple
A kaliforniai cég 2010 óta egy olyan OS X fejlesztésén dolgozik, ami hibátlanul fut az ARM processzorokon. Vagy az operációs rendszernek legalább egy része. A Porting Darwin to the MV88F6281-projekt neve nem sok kérdést hagy nyitva: a cél, hogy az OS X magját átültessék valahogy az új platformra, ami egyáltalán nem kompatibilis a jelenlegi inteles rendszerekkel.A munka egyszerre könnyű és nehéz: az OS X-nek ugyanis már évek óta kiválóan fut egy butított verziója az ARM-rendszereken, ezt úgy hívjuk, hogy iOS, és naponta találkozunk vele, amikor iPhone-t vagy iPadet fogunk a kezünkbe. Tapasztalat tehát van bőven. Nehezíti viszont a feladatot, hogy a csapatnak az operációs rendszer asztali verzióját kell működésre bírni a jelenleg használatos Intel processzoroknál lényegesen gyengébb hardveren.Hogy mi a projekt célja, az egyelőre kérdéses. Már túl azon, hogy kiderítsék, mennyire működőképes együtt a szoftver és a hardver. Számos külföldi elemző máris új rendszereket lát, leginkább olyan MacBook Aireket, amikben az Intel processzorai helyett ARM-csipek dolgoznak.Alátámasztja ezt a véleményt, hogy amikor az Apple Power PC-ről Intelre váltott, az hasonlóan kezdődött: öt éven át párhuzamosan fejlesztették az operációs rendszert mindkét platformra, hogy amikor bekövetkezik a csere, egy kiforrott csomaggal, egy kiválóan együttműködő hardver-szoftver-kombóval lépjenek piacra. Meg is leptek mindenkit, hogy milyen jól működtek az inteles Macek.Volt azonban egy nagy különbség a 2006-os csere és a mostani pletykák között. Akkoriban óriási volt a teljesítménynövekedés: az asztali gépeknél esetenként 20-30 százalékos, de a laptopoknál közel kétszeres teljesítmény állt rendelkezésre. Ez magyarázta egyrészt a váltást, másrészt lehetőséget adott arra, hogy a régi platformra írt szoftverek is gond nélkül fussanak egy emulátoron keresztül az újakon: a Core 2-es csipekben volt elég kraft a fordítóprogram meghajtására és még az emulált módban futó alkalmazásra is.Az új csere ezzel szemben fordított előjelű lenne: a legerősebb ARM csip teljesítménye is messze elmarad az Airekben használt Core i5-ös processzorokéhoz képest, szóval még az is csodaszámba menne, ha a portolt szoftverek olyan jól működnének, mint a maiak az aktuális rendszeren. Az emulátormódos futtatásra meg szinte semmi esély nem lenne, szóval az ARM-es Air hirtelen nem lenne kompatibilis a jelenlegi Apple-gépekre írt szoftverekkel. Kivéve, ha a kaliforniai cég a korábban felvásárolt processzortervező-, és optimalizáló cégeket arra használja fel, hogy egy eddig még nem ismert, brutálisan erős ARM csipet dobjon piacra, ami viszont a jelenlegiekhez hasonlóan jóval kevesebbet fogyaszt, mint inteles társai.Mert akkor jöhetne az emulátoros, teljesen kompatibilis, erős Air, húsz órás üzemidővel.Ez a verzió viszont elég sci-fi-nek hangzik egyelőre. 2012. február 9. csütörtök 11:53 -
Mobil Pentium kontra Core i3 Asus X54-ekben
Az Asus olcsó notebooksorozatának két tagja segítségével vizsgáltuk a két kis Intel processzor viszonyát. 2012. február 9. csütörtök 10:37 -
Még nagyobb teljesítményű SSD-ket mutatott be az Intel
[Intel] Az Intel bemutatta eddigi leggyorsabb, legrobosztusabb szilárdtest meghajtóit (SSD), az Intel Solid-State Drive 520 sorozatot (Intel SSD 520 Series). A 6 Gbps sebességű SATA III SSD csatolófelülettel rendelkező meghajtók az iparág legfejlettebb, 25 nanométeres MLC NAND memóriachipjeire épü.. 2012. február 8. szerda 17:40 -
Első Intel Atom lapkák mikroszerverekhez
Az Intel Corporation megkezdte az Atom-alapú SoC (system-on.chip = rendszer egy lapkán) processzorok szállítását... 2012. február 8. szerda 14:12 -
20 nm-es Intel NAND Flash chipek még idén?
Az Intel 520-as sorozatú SSD meghajtói tegnap hivatalosan is elrajtoltak, mint arról egyik hírünkben beszámoltunk. A hírek szerint a fejlődés természetesen továbbra sem lassul: a 20 nm-es gyártástechnológiával készülő NAND Flash memóriachipeket tartalmazó SSD-k még ebben az évben megjelenhetnek kereskedelmi forgalomban. 2012. február 8. szerda 10:01 -
Rendezi sorait és hibridekkel támad az AMD
Az asztali és mobil számítógépek, a szerverek, illetve immár a táblák szegmensében is jelen lévő AMD komoly átszervezéssel vág neki a 2012-es évnek, és minden fontosabb területen új fejlesztéseket mutat be, amelyeket egy évre rá újabb változatok követnek majd. A nagy rivális Intel továbbra is komoly előnyben van. 2012. február 8. szerda 06:38 -
Megjöttek az Intel 520-as sorozatú SSD-i
Az Intel hódító útjára indította legfrissebb SSD meghajtóit, amelyek az 520-as sorozatban kapnak helyet. Az Intel Solid-State Drive 520 Series névre keresztelt családban 60 GB-tól 480 GB-ig bezárólag többféle modellt találunk, amelyek mindannyian 2,5 colos formátummal rendelkeznek, 25 nm-es csíkszélességgel készülő NAND Flash memóriachipek köré épülnek és SATA 6 Gbps-os csatolófelülettel érkeznek. Utóbbi természetesen visszafelé kompatibilis a SATA 3 Gbps-os és SATA 1,5 Gbps-os portokkal is, igaz, ezekkel nem érhető el a névleges írási- és olvasási tempó. 2012. február 7. kedd 21:01 -
Olcsóbbak lesznek a forgalomban lévő ultrabookok
Az első generációs ultrabookok körül eleinte sok probléma volt, hiszen az Intel és a partnerek között heves vita bontakozott ki azzal kapcsolatban, hogy tartható-e a szupervékony noteszgépek esetében az Intel által kitűzött 1000 dollár alatti ajánlott végfelhasználói ár. A felek többször is vitába keveredtek egymással, ám idővel megjelentek az ultrabookok, amelyek között végül tényleg volt néhány 1000 dollárnál olcsóbb modell. 2012. február 7. kedd 18:01 -
Megbízható működést kínálnak az Intel 520-as sorozatú SSD-i
A SandForce vezérlőt használó termékekre öt év garanciát vállal a gyártó. 2012. február 7. kedd 16:44 -
Megérkeztek az Intel új SSD-i
Bemutatkozott az Intel új felső kategóriás meghajtója, a Cherryville kódnevű SSD 520. A meghajtó legfontosabb megkülönböztető tulajdonsága az egészen extrém validáció - az Intel mintegy 18 hónapon keresztül reszelgette a terméket. 2012. február 7. kedd 11:25 -
Pokolian gyors ssd az Inteltől
Aki használt már Airt, az tudja, hogy az ssd egy igazi Szent Grál az informatikai piacon: a processzor és a grafikus gyorsító teljesítménye már jó ideje meghaladta az átlagos felhasználó igényeit, hiába gyorsultak tovább ezek az alkatrészek, nem sokat éreztünk belőle. Persze a profi felhasználók és a játékosok továbbra is igényelték a gigaflopsokat, nekünk viszont nem lett jobb attól az életünk, hogy a processzor órajele tovább nőtt. Az ssd ezzel szemben egy olyan fejlesztés, ami azonnali látványos javulást hoz a felhasználói élményben, hiszen azok a kevésbé jelentős folyamatok gyorsulnak általa, amik a leginkább meghatározzák a komfortérzetünket: a betöltődések, legyen szó akár egy programról, akár egy adathalmazról, akár egy pluginről.Éppen ezért olyan nagy öröm, hogy az iparág fejlődése nem állt meg, és folyton újabb modellek kerülnek piacra. Nem is olyan régen már írtunk az Airben is használt Samsung ssd utódjáról, ami kétszer gyorsabb, mint az aktuális modell, és most az Intel is bemutatott egy tárolót, ami a csúcsot ostromolja. Egészen pontosan majdnem átvette az elsőséget a Samsungtól:Hogy legyen valami összehasonlítási alapunk, a jelenlegi Airek ssd-i 210-260 MBps olvasási sebességre képesek attól függően, hogy Toshiba, vagy Samsung-márkájú modellek dolgoznak bennük, míg az új Intel több mint 500 MBps-t hoz, tehát kétszer gyorsabb azoknál. És azt már a felhasználó is megérzi.Az Intel egyébként a 25 nanométeres gyártástechnológiától a SATA 3.0 6Gbps-es interfészig minden varázslatot bevetett a sebesség elérése érdekében, de az ssd még így is stabil, mert öt éves garancia jár mellé. Jó hír, hogy a 60/120/180/240 GB-os kiszerelés mellett van 480-as is, sőt, az Intel 1 TB-es is igér az idén érkező 20 nanométeres verzióból. Ha az kijön, talán lejjebb esik a most még mocskosul drága fél terabájtos modellek ára, és egy ekkora háttértárral szerelt Air már reális választás lehet akár első számítógépnek is.Jó cucc. 2012. február 7. kedd 11:04 -
Új driver jelent meg az Intel HD Graphics IGP-ihez
A 15.22.54.2622-es drivercsomag egy komolyabb hibát javít. 2012. február 6. hétfő 18:51 -
Elkészült a GPU Caps Viewer 1.15.0
A GPU Caps Viewer egy OpenGL alapú segédprogram, amely tájékoztatást ad a számítógépben lévő videokártya technikai paramétereiről. Az új kiadás már képes detektálni az Intel "Ivy Bridge" HD Graphics 4000 sorozatú grafikus vezérlőket. 2012. február 6. hétfő 12:57 -
Intel 10-magos Ivy Bridge Xeon-EP processzor 30 MB L3 gyorsítótárral
Már szivárognak az Ivy Bridge Xeon-EP processzorok első részletei. A mobil és asztali Ivy Bridge processzorok már... 2012. február 5. vasárnap 19:55 -
Tesztpadon egy tízmagos Ivy Bridge-EP processzor
Az Intel Ivy Bridge processzorai, amelyek a jelenlegi is forgalomban lévő Sandy Bridge modelleket küldik majd nyugdíjba, várhatóan valamikor az idei év áprilisában jelenhetnek meg kereskedelmi forgalomban. Az LGA-1155-ös újdonságok körül minden a terveknek megfelelően alakul 2012. február 3. péntek 18:30 -
Dizájnos Acer nettop AMD E-450-es APU-val
Az Acer illetékesei szépen, csendben indították hódító útjára a vállalat legfrissebb Revo sorozatú mini számítógépét, ami méretét tekintve nettopnak minősül. A Revo RL70-es modell nem az Intel Cedar Trail névre keresztelt Atom platformjára, hanem az AMD méltán népszerű Brazos platformjára és annak leggyorsabb APU egységére, az E-450-es modellre alapoz. 2012. február 3. péntek 18:01 -
Kezd megőrülni a számítástechnika
Ha napi rendszerességgel követjük a híreket, talán fel sem tűnik az a változás, ami távolabbról nézve egyre tisztábban kirajzolódik az informatikában. Még én is természetesnek veszek néhány olyan hírt, amit nem mernék közölni az öt évvel ezelőtti önmagammal, nehogy kiröhögjem magam. Nemcsak arra gondolok, hogy a hetvenes években indított pc-s forradalom a csúcsra jutott. Amikor Woz és Jobs megalkotta az első Apple számítógépet, tudták, hogy minden idők egyik legfontosabb változását indítják el, és most tessék, itt a bizonyíték: három és fél évtizeddel később a kaliforniai cég a legértékesebb vállalat a világon olyan negyedéves eredményekkel, amik még most is elképzelhetetlennek tűnnek. Pedig innen indultak, ez volt mindenük, ez volt az Apple: Még jobban meglepődünk, ha a milliárdok mögött álló termékeket és azok funkcióit vizsgáljuk meg alaposabban. Hogy miként változtatta meg az életünket az iPhone és az Apple mobilja nyomán megjelenő okostelefon-piac. Korábban már írtam a mobilomhoz fűződő kapcsolatomról, hogy milyen hatást gyakorol a folyamatos online lét az életemre. Hogy mennyivel nehézkesebben intézném a dolgaimat, ha nem tudnék bármikor guglizni, ha nem kapnám meg az emailjeimet, ha nem érném el a zsebemből a világ ismert információinak túlnyomó többségét. Aztán ott az iPad, egy olyan termékkategória legismertebb képviselője, ami három évvel ezelőtt még nem is létezett. Legfeljebb létezgetett. Ma a tabletnek hála a netbookok visszaszorultak, a hagyományos pc-eladások csökkentek, míg az Apple közepes gyártóból a HP-t megelőzve a világ legnagyobbja lett. A HP elismerte a vereséget, de megígérte, hogy 2012-ben beerősít, és 2013-ban újra a csúcson lesz. Simán elképzelhető. Viszont gondolta volna bárki öt éve, hogy az óriások is az Apple-höz képest határozzák majd meg magukat? Sőt: hogy az Apple lesz az óriás? Hogy az informatikai piac egy olyan új termékkel gazdagodik, amit kategorizálni is nehéz, és ami alapvetően írja át a felhasználói szokásainkat? Dús László ismert művész, absztrakt expresszionista képeivel óriási sikert ért el az Egyesült Államokban, ahol egyébként vagy húsz évig élt, és ahová a mai napig gyakran visszalátogat. Remek képei vannak, de a poszt szempontjából relevánsabb, hogy beleszeretett az iPadbe. Épp betöltötte a hetvenet, amikor megvette a tabletet és lelkesen mutatta nekem, hogy az majd megváltoztatja az informatikát: hogy a vásárlás óta ez jelenti számára a számítógépet, és nem az a vacak, amit évtizedekig használt. Ehhez azóta is tartja magát, teljesen leszokott az asztali gépről és lelkesen vásárolja a kiegészítőket az iPadhez, ami valami hasonló változást indított el, mint annak idején az Apple I. De átalakult a hagyományos számítógépes piac is. Nemrég kipróbáltam két nagyon fontos Apple-terméket: a legerősebb 13-as MacBook Prót és a hasonló méretű MacBook Airt. Ha a nyers erőt vesszük figyelembe, a Prónak vagy másfélszeres az előnye. Felhasználás közben azonban ebből nem érződik semmi. Az Air az ssd-nek hála gördülékenyebbnek tűnik böngészés, vagy képnézegetés közben. Még akkor is, ha a képek nem is a gépen, hanem egy külső merevlemezen vannak, amit csak wireless ér el a rendszer. Ebbe is érdemes belegondolni: az adatainkat szétszórjuk külső eszközökre, vagy fellőjük a felhőbe, és bárhonnan elérhetjük, bármikor módosíthatjuk őket. Izgalmas változás ez: amikor Steve Wozniak elkészítette az Apple I legelső darabját, megdöbbent azon, amit létrehozott. Egy olyan gépet, ami képes volt a kijelzőn megjeleníteni azt az információt, amit Woz bevitt a billentyűzeten. Korábban ehhez az inputot el kellett küldeni egy távoli számítógéphez adatfeldolgozásra, a mikrocsipeknek hála viszont lehetővé vált, hogy a dobozon belül értelmezzék az adatot. Ma fordított a fejlődés: a központosítás odáig jutott, hogy a cél már a inkább a szétszórás, a szétosztás. Vannak persze ennek kockázatai, de a változás akkor is borzasztóan izgalmas. És a fenti párhuzamnál maradva nemcsak az adatokat, de az adatfeldolgozást is ki lehet már szervezni, pont úgy, ahogy Woz és kortársai tették a személyi számítógépet megelőző időkben, amivel brutális teljesítményt adhatunk az egyébként nem különösebben erős rendszerünknek. A nagy Air-tesztnél kiderült, hogy még a sima hd-videók vágása is gördülékenyebben fut az apró rendszeren, mint az erősebb hardverrel felvértezett Pro laptopon, de nemrég belefutottam egy hírbe, ami alapján az ultrakönnyű laptop simán képes megalázni az erőteljes asztali Mac Prót is. Méghozzá a Thunderbolt csatlakozónak hála. A tavaly bemutatott Apple-Intel-fejlesztéssel nemcsak külső merevlemezeket meg kijelzőket csatlakoztathatunk a géphez, de például a Red Rocket nevű kártyát is, ami képes elbánni a 4K-felbontású videókkal. Leveszi a munkát az Air processzorának és gyengécske grafikus gyorsítójának a válláról és elvégzi a feladatok többségét. Az alábbi videóból kiderül, hogy a kiegészítőnek hála az Air simán hozza egy 12, vagy 16 magos Mac Pro teljesítményét videóvágás alatt, és értelmetlenné teszi a drága és hatalmas asztali gépet: Összegezve tehát nem is olyan csendes forradalom zajlik, minden fronton. Olyan termékeket veszünk, amik öt éve még nem is léteztek és olyan feladatokra használjuk őket, amiket öt éve elképzelhetetlennek tartottunk. Ma meg már mozdulni sem tudnánk nélkülük. Az adatokat és a teljesítményigényes feladatokat elkezdtük kiszervezni és új értelmet nyert számos olyan kifejezés, ami korábban biztosnak tűnt. Például az adattárolás. Olyan izgalmas időszaka ez az informatikának, amilyenben vagy harminc éve, a hősidők óta nem volt részünk, szóval élvezzük ki, hogy benne vagyunk a sűrűjében. 2012. február 2. csütörtök 12:35 -
Bonyolódik a HP és az Oracle jogi vitája az Itaniumról
A Kaliforniai Állami Bíróság szerint mindkét fél elferdítette az igazságot az Intel Itanium sorsával kapcsolatban. 2012. február 1. szerda 14:33 -
Intel Atomra alapozó mini-ITX Jetway alaplapok
Az Intel a Jetway személyében egy újabb Cedar Trail támogatóra talált. A tajvani nagyvállalat nem is egy, hanem rögtön kétféle mini-ITX alaplappal jelentkezik. Az újdonságokat a Jetway az IPC, azaz az ipari számítógépek szegmensébe szánja. 2012. február 1. szerda 14:01 -
Értékes szolgáltatásokat vezet be a Haswell APU?
A pletykák szerint az Intel a fix-funkciós egységek sokaságában hisz. 2012. február 1. szerda 08:20 -
Milyen lesz a számítástechnika 15 év múlva?
Brian David Johnson, az Intel szakembere valójában jóslással foglalkozik, az a feladata, hogy 10-15 évvel előre lásson a jövőbe, elsősorban az ember-számítógép kapcsolatokat illetően. 2012. január 31. kedd 17:00 -
Mire számítsunk 10-15 év múlva?
Az Intel hivatalos jósa virtuálisan Magyarországra érkezik. 2012. január 31. kedd 13:31 -
Mire számítsunk 10-15 év múlva?
Az Intel hivatalos jósa virtuálisan Magyarországra érkezik. 2012. január 31. kedd 13:15 -
Mire számítsunk 10-15 év múlva?
Az Intel hivatalos jósa virtuálisan Magyarországra érkezik. 2012. január 31. kedd 13:15 -
Hét új processzor az Intel műhelyéből
Az Intel termékpalettája hét új processzorral bővült, amelyek közül a Core i5-2550K, a Core i5-2450P és a Corei5-2380P modellek az asztali számítógépek piacán próbálnak szerencsét, míg a Celeron B815, B720, 867 és 797-es központi egységeket a noteszgépekbe szánja a vállalat. 2012. január 30. hétfő 11:45 -
OpenCL GPGPU stressz-teszt és Intel Ivy Bridge támogatás az AIDA64 v2.20-ban
Több fontos bővítménnyel jelentette meg a FinalWire az AIDA64 termékcsalád 2.20-as verzióját, amely magában... 2012. január 29. vasárnap 16:00 -
Április elején jöhetnek az Intel Ivy Bridge processzorok
Az Intel Ivy Bridge mikroarchitektúrára épülő processzorok 2012 tizennegyedik hetében, azaz április elseje és hetedike között lephetik el a piacot. Bővebben... 2012. január 27. péntek 18:51 -
Április elején jöhetnek az Intel Ivy Bridge processzorok
Az Intel Ivy Bridge mikroarchitektúrára épülő processzorok 2012 tizennegyedik hetében, azaz április elseje és hetedike között lephetik el a piacot. 2012. január 27. péntek 16:49 -
Nextgen videó kodeket és szabadalmakat vett az Intel
Az Intel és a RealNetworks között több fontos megállapodás is köttetett a napokban. Az Intel első körben 120 millió dollárért több szabadalmat és egy következő generációs videó kodek szoftvert is megvásárolt a RealNetworks-től 2012. január 27. péntek 16:01 -
Szövetkezik az Intel és a RealNetworks
A Santa Clara-i óriáscég több szellemi tulajdont és új generációs videó kodek szoftvert vásárolt. 2012. január 27. péntek 09:10 -
Az Intel komolyan gondolja a professzionális GPU-piac meghódítását
Adobe Autodesk A vállalat az elmúlt negyedévek során a HD Graphics P3000-es IGP-t több alkalmazáshoz is certifikálta.No No No Forrás: Prohardver Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!3ds Max Maya Photoshop tovább 2012. január 26. csütörtök 18:09 -
4G-integráció az Intel chipjein
A processzorgyártó az általános feladatokért és a kommunikációért felelős egységek integrációjával válna még versenyképesebbé az okostelefonok és táblák szegmensében - az ARM is elismeri eddigi munkájukat. 2012. január 25. szerda 21:18 -
Kínlódnak a gyártók a thaiföldi áradások miatt
Az AMD mellett az Nvidia és az Intel is jelentős bevételektől esett el a természeti katasztrófát követő merevlemez-hiány miatt. Az adattárolókat gyártó Western Digital eddig közel kétszáz millió dollárt költött kármentésre. 2012. január 25. szerda 19:25 -
Kínlódnak a gyártók a thaiföldi áradások miatt
Az AMD mellett az Nvidia és az Intel is jelentős bevételektől esett el a természeti katasztrófát követő merevlemez-hiány miatt. Az adattárolókat gyártó Western Digital eddig közel kétszáz millió dollárt költött kármentésre. 2012. január 25. szerda 19:25 -
Kínlódnak a gyártók a thaiföldi áradások miatt
Az AMD mellett az Nvidia és az Intel is jelentős bevételektől esett el a természeti katasztrófát követő merevlemez-hiány miatt. Az adattárolókat gyártó Western Digital eddig közel kétszáz millió dollárt költött kármentésre. 2012. január 25. szerda 19:25 -
Megjelent az AIDA64 v2.20
OpenCL GPGPU stressz-teszt és Intel Ivy Bridge támogatás is bekerült a benchmark alkalmazásba.Related StoriesHogyan mentsük az összes megnyitott oldal URL-jét egyszerre?Tönkreteheti a Samsung SSD-ket a firmware-frissítésHogyan vigyünk át HDD-partíciókat egy SSD-re?Obama még Windows XP-t használ?Hogyan szerezzük be az új drivereinket automatikusan? 2012. január 25. szerda 12:30 -
Intel IGP-t a belépő szintű profi videokártyák piacára?
Ugyan a játékok szegmensében nem igazán tudják felvenni a versenyt az Intel integrált videó vezérlői a konkurencia IGP-ivel, illetve belépő szintű videokártyáival, a gyártó azonban úgy véli, hogy az IGP-i egyes szegmensekben azért még lehetnek sikeresek. Az Intel szerint a munkaállomásokba szánt, belépő szintű profi videokártyák piacán igenis van keresnivalója a speciális, HD 3000-es alapokon nyugvó IGP-jének, amely a HD P3000-es típusjelzést viseli. 2012. január 25. szerda 09:01 -
Az Intel komolyan gondolja a professzionális GPU-piac meghódítását
A vállalat az elmúlt negyedévek során a HD Graphics P3000-es IGP-t több alkalmazáshoz is certifikálta. 2012. január 25. szerda 08:20 -
Kingmax: négycsatornás DDR3-as RAM-ok 2200 MHz-en
A memóriagyártó újdonságai az Intel XMP technológiáját is támogatják. 2012. január 25. szerda 07:25 -
OpenCL GPU stressz-teszt és Intel Ivy Bridge támogatás az új AIDA64-ben
[FW] Több fontos bővítménnyel jelentette meg a FinalWire az AIDA64 termékcsalád 2.20-as verzióját, amely magában foglalja a népszerű PC diagnosztikai és sebességmérő AIDA64 Exreme Edition változatot, valamint a vállalati felhasználóknak szánt hálózati menedzsment és rendszerteszt szoftvert, az AID.. 2012. január 25. szerda 06:50 -
OpenCL GPGPU stressz-teszt és Intel Ivy Bridge támogatás az AIDA64 v2.20-ban
Több fontos bővítménnyel jelentette meg a FinalWire (a régebben Everest kódnéven ismert benchmark program... 2012. január 24. kedd 19:12 -
A beágyazott rendszerek piacán hódítana a Core i3-3120ME és i3-3217UE
Az Intel Ivy Bridge mikroarchitektúrára épülő processzorok nemcsak az asztali és mobil szegmenst lepik el, hanem a beágyazott rendszerek piacát is. A CPU-World most a Core i3-3220ME és i3-3217UE modellt leplezte le. Bővebben... 2012. január 24. kedd 17:50 -
Minden eddiginél kevesebb Intel Atom került értékesítésre
Nem muzsikálnak túl jól az Intel alacsony fogyasztású és alacsony árazású platformjai. 2012. január 24. kedd 16:30 -
Vakteszt: az Intel jobb vagy az AMD?
Az AMD és a HardOCP a napokban egy közös rendezvény alkalmával 2012. január 24. kedd 16:01 -
Fontos felvásárlásra készül az Intel
Az Intel portfóliója hamarosan új termékekkel, illetve új technológiákkal bővülhet, amelyek megszerzése hosszabb távon hatalmas jelentőségű stratégiai lépésnek minősülhet. 2012. január 24. kedd 13:01 -
Processzorbiztosítás az Inteltől
A tuningprocesszorokra a jövőben kiterjesztett garanciát is kínál az Intel, így a specifikációkon kívül üzemeltetett lapját is cserélik. A biztosítás számos megkötéssel rendelkezik, igénybe vételéért pedig fizetni is kell. 2012. január 24. kedd 11:35 -
Gyorsabb és erősebb az új Intel alapú Classmate PC
Nagyobb ellenálló-képesség és biztonság, valamint 10 órás üzemidő - az osztálytermen belül és kívül is. 2012. január 24. kedd 11:11 -
Gyorsabb és erősebb az új Intel alapú Classmate PC
Nagyobb ellenálló-képesség és biztonság, valamint 10 órás üzemidő - az osztálytermen belül és kívül is. 2012. január 24. kedd 11:11 -
Bukásra ítélve az Intel Atom processzorok
Ezzel együtt a netbookok is kikerülnek a figyelem középpontjából, és fokozatosan a piacról is. 2012. január 24. kedd 07:21 -
Ultrabookás?
Az ultrabookok szépen csöndben elrajtoltak, de valamiért egyelőre elmaradt az, amire az Intel számított. 2012. január 23. hétfő 17:27 -
Ultrabookás?
Az ultrabookok szépen csöndben elrajtoltak, de valamiért egyelőre elmaradt az, amire az Intel számított. 2012. január 23. hétfő 17:11 -
Jönnek a Thunderbolt portos ultrabookok
Az utóbbi hetek hírei alapján már nem meglepő, hogy az Intel az elkövetkező hónapok folyamán nagyobb sebességi fokozatba kapcsol és gőzerővel elkezdi a Thunderbolt port PC-s terjesztését is, így már nem csak az Apple különböző konfigurációin, hanem az asztali PC-k és a noteszgépek piacán is találkozhatunk majd Thunderbolt porttal ellátott megoldásokkal, méghozzá egyre többel. 2012. január 23. hétfő 13:45 -
Intel - kiegészítő garancia tuningolóknak
Az amerikai konszern új szolgáltatást kínál a tuningolni szerető felhasználóknak. Némi felárért cserébe kiegészítő garanciát nyújtanak a tuningolható Sandy Bridge processzorokra. 2012. január 23. hétfő 08:56 -
Tuning-garancia a K és X szériás Intel CPU-kra
Az órajel és feszültség állításából fakadó végzetes hibákra érvényes az Intel új garanciája. 2012. január 23. hétfő 06:55 -
Összejátszott az Apple a Google-lel?
Meg több más céggel is, ha igaz. A héten tárgyalják a régóta húzódó ügyet, most viszont nyilvánosságra került a vádirat egy része. Ezek szerint az Apple, a Google, az Adobe, az Intuit, a Pixar, a Lucasfilm és az Intel között volt egy szóbeli megállapodás, egy "management agreement": nem vadásznak egymás dolgozóira. Nem ajánlanak fel nekik nagyobb fizetést, hogy átcsábítsák őket a másikhoz, hagyják a kiképzett munkaerőt békében dolgozni.A dokumentumban bizonyítékokat sorolnak fel. A Pixar egy 2007-es belső levelében például azt írták, a Lucasfilmhez hasonló megállapodást követnek az Apple-lel is. A Palm vezérének egy levelét is elcsípték, amit Steve Jobsnak írt, és amiben felhívja a figyelmét: a gyakorlat, hogy egyik cég sem alkalmazza a másik dolgozóját, nemcsak helytelen, de valószínűleg illegális is. Az Adobe vezére is továbbított egy emailt Jobsnak, amiben megerősíti, nem vadásznak Apple-dolgozókra, ha ők is tartják magukat ehhez.Talán Magyarországról nézve ez a felfogás, a dolgozók megtartása mindenáron még szimpatikusnak is tűnhet, valójában a dolog komoly aggályokat vet fel. Az a munkaerő, akiért nem harcolhatnak a cégek, sem bérszintben, sem pozícióban nem tudja elérni azt a magasságot, amit szabad verseny esetén. Nem számíthat jobb munkára más cégeknél, de a saját portáján sem büszkélkedhet el vele: olyan értékes, hogy megkörnyékezték máshonnan, de nemet mond, ha.Úgy tűnik, amennyiben az ügy bebizonyosodik, a 2006-tól a per 2010-es kezdetéig ott dolgozó alkalmazottaknak kártérítést kell fizetni a cégeknek, amiért megnyirbálták a lehetőségeiket a munkaerőpiacon a verseny korlátozásával.Kíváncsian várjuk az ítéletet. Mondjuk az még odébb lesz. 2012. január 20. péntek 14:35 -
Növekvő profit, zuhanó részvények?
Noha mind a bevétel, mind a nyereség szempontjából pozitívan zárt a Google, mégis estek a vállalat papírjai a tőzsdén. Plusz: megjelentek az Intel és a Microsoft eredményei is. 2012. január 20. péntek 12:30 -
Növekvő profit, zuhanó részvények?
Noha mind a bevétel, mind a nyereség szempontjából pozitívan zárt a Google, mégis estek a vállalat papírjai a tőzsdén. Plusz: megjelentek az Intel és a Microsoft eredményei is. 2012. január 20. péntek 12:30 -
Növekvő profit, zuhanó részvények?
Noha mind a bevétel, mind a nyereség szempontjából pozitívan zárt a Google, mégis estek a vállalat papírjai a tőzsdén. Plusz: megjelentek az Intel és a Microsoft eredményei is. 2012. január 20. péntek 12:10 -
Növekvő profit, zuhanó részvények?
Noha mind a bevétel, mind a nyereség szempontjából pozitívan zárt a Google, mégis estek a vállalat papírjai a tőzsdén. Plusz: megjelentek az Intel és a Microsoft eredményei is. 2012. január 20. péntek 12:10 -
Újra rekordnegyedév az Intelnél
Nyilvánosságra hozta negyedik negyedéves eredményeit az Intel. A világ legnagyobb félvezetőgyártójának mutatói a PC-piac gyengélkedése ellenére rekordokat döntöttek, a cég bevételben, üzemi és nettó nyereségben, valamint részvényenkénti profitban is új csúcsot állított tel. 2012. január 20. péntek 10:15 -
Rekordévet zárt az Intel
A vállalat negyedik negyedéves forgalmát ugyan visszahúzta a PC-piacra begyűrűző merevlemezhiány, de az üzlet így is pörög. 2012. január 20. péntek 09:46 -
Információmorzsák az Intel Core i7-3770K processzorról
A tajvani TOPPC tuningmester felfedett néhány részletet az Intel Core i7-3770K "Ivy Bridge" processzorral kapcsolatosan. Sajnos az NDA (hírzárlat) miatt részletes adatokat nem kaptunk, de így is fény derült néhány fontos pontra. Bővebben... 2012. január 19. csütörtök 16:26 -
A tuning miatt elhullott processzorokra is vállalna garanciát az Intel?
A Performance Tuning Protection Plan természetesen pénzbe kerül majd. 2012. január 19. csütörtök 16:01 -
Biztosítás a tuningosok számára az Inteltől
Az Intel meghirdette a Performance Tuning Protection Plan-t, amivel az alap garanciát kibővíthetjük a tuningkárokra is. 2012. január 19. csütörtök 13:32 -
Passzív hűtésű Intel Core i7 konfiguráció kíméletlen ipari környezetbe
Az ADLINK Matrix MXE-5300 szériás beágyazott rendszere számítási kapacitásban is erős. 2012. január 19. csütörtök 12:15 -
Intel Xeon E5 2400-processzorok ára
Ebben a negyedévben vezeti be az Intel az első két Xeon E5 családot a Socket 2011 platformhoz, majd ezeket követi a második... 2012. január 19. csütörtök 08:46 -
Ingyen cseréli a túlhajtás közben szétégetett processzorokat az Intel
Az Intel a hét közepén jelentette be, hogy kísérleti jelleggel egy új csereprogramot vezet be néhány kifejezetten a túlhajtás szerelmesei számára bevezetett processzora vonatkozásában. A "Performance Tuning Protection Plan" keretében a kaliforniai gyártó egy alkalommal teljesen ingyen fogja kicser.. 2012. január 19. csütörtök 08:05 -
400 milliárd dollár közelében az Apple
Saját csúcsára ért az Apple, a kaliforniai cég papírjainak az értéke elérte a 429 dollárt, ami azt jelenti, hogy a piaci kapitalizáció megközelítette a 400 milliárd amerikai dollárt: csütörtök reggel 398,82 milliárdon álltak. Ha valaki jelenlegi árfolyamon fel akarná vásárolni a cég összes részvényét, 95 ezer milliárd forintot kéne kicsengetnie érte, persze egy ilyen felvásárlásra egyből reagálna az árfolyam, szóval ez csak egy elméleti szám.De attól még tény, hogy 400 milliárd dollár egy Steve Jobs visszatérése előtt majdnem csődbe ment cégtől elképesztő eredmény. 1997-ben négy dollár alatt jártak a cég részvényei, most 400 dollár felett.Hogy legyen valami összehasonlítási alapunk: a magyar államadósság, ami egyre nő, és ami miatt annyit szívunk, 88 milliárd dollár, szóval 4,5-szer ki lehetne fizetni az állam évtizedek alatt felhalmozott összes tartozását az Apple részvényeiből.De nézhetjük másként is: ha szétosztanánk az Apple értékét Magyarország lakossága között, akkor mind a tízmillió ember, nyugdíjasok, férjek, feleségek, barátok és barátnők, csecsemők és óvodások kaphatnának tízmillió forintot. Nyilván ez is csak egy elméleti játék, és a valóságban nem így történne, ha megpróbálnánk szétosztani az Apple-t, de attól még izgalmas szórakozni a számokkalA kiváló eredmény egyébként annak köszönhető, hogy az elemzők szerint a kaliforniai cég remek negyedévet zárt körülbelül 5 millió számítógép és 30 millió iPhone értékesítésével.Érdekesség, hogy még ezzel a hihetetlen számmal is csak a második legértékesebb cég az Apple a világon, az első az olajipari Exxon 414 milliárd dollárral.Az informatikai vállalatok közt viszont nincs ellenfél: a Microsoft jelenleg 237 milliárdon áll, a Google 204 milliárdon, az Intel piaci kapitalizációja 129 milliárd dollár, a HP-é 54 milliárd.Szóval az Apple majdnem annyit ér, mint a Microsoft és a Google együtt. 2012. január 19. csütörtök 07:48 -
East: az ARM a szerverpiacra készül
Warren East, a chipgyártó vezérigazgatója bízik abban, hogy 2014-ben, első 64 bites processzorukkal sikerrel debütálnak majd az Intel és az AMD dominálta szerverpiacon. 2012. január 18. szerda 22:46 -
East: az ARM a szerverpiacra készül
Warren East, a chipgyártó vezérigazgatója bízik abban, hogy 2014-ben, első 64 bites processzorukkal sikerrel debütálnak majd az Intel és az AMD dominálta szerverpiacon. 2012. január 18. szerda 22:46 -
East: az ARM a szerverpiacra készül
Warren East, a chipgyártó vezérigazgatója bízik abban, hogy 2014-ben, első 64 bites processzorukkal sikerrel debütálnak majd az Intel és az AMD dominálta szerverpiacon. 2012. január 18. szerda 22:46 -
East: az ARM a szerverpiacra készül
Warren East, a chipgyártó vezérigazgatója bízik abban, hogy 2014-ben, első 64 bites processzorukkal sikerrel debütálnak majd az Intel és az AMD dominálta szerverpiacon. 2012. január 18. szerda 22:36 -
East: az ARM a szerverpiacra készül
Warren East, a chipgyártó vezérigazgatója bízik abban, hogy 2014-ben, első 64 bites processzorukkal sikerrel debütálnak majd az Intel és az AMD dominálta szerverpiacon. 2012. január 18. szerda 22:30 -
Drágák lesznek az Intel procis Windows 8-as táblagépek
Az ázsiai számítógép-gyártók amiatt aggódnak, hogy a Microsoft és az Intel által kért túlzottan magas licencdíjak miatt a vártnál többe kerülnek majd a Windows 8-as tábla PC-k. 2012. január 18. szerda 15:24 -
Nem minden tabletre lesz telepíthető a Windows 8
Pontosabban fogalmazva márkás eszközök esetén alaposan megköti partnerei kezét a Microsoft.kapcsolódó történetekHadban áll az Intel és a Microsoft az árakkalMár több a havidíjas, mint a feltöltős mobilozóIndul a Lidl szolgáltatása, a BLUE MOBILEA Samsung nem érdekelt a RIM felvásárlásábanHogyan férjünk hozzá a Wikipedia-hoz az elsötétítés ideje alatt 2012. január 18. szerda 13:30 -
Hogyan férjünk hozzá a Wikipedia-hoz az elsötétítés ideje alatt
Érdemes észben tartani, hogy az enciklopédia adataihoz történő hozzáféréssel teljes mértékig szembemegyünk az oldal elsötétítésének céljával. Ha mégis szükségünk lenne az információkra, pár kiskapu nyitva áll előttünk.kapcsolódó történetekNem kér az ICS-ből pár Transformer PrimeHadban áll az Intel és a Microsoft az árakkalMár több a havidíjas, mint a feltöltős mobilozóIndul a Lidl szolgáltatása, a BLUE MOBILEA Samsung nem érdekelt a RIM felvásárlásában 2012. január 18. szerda 11:35 -
A Samsung nem érdekelt a RIM felvásárlásában
A RIM piacra dobására vonatkozó szóbeszédek között a Samsung neve is felmerült. A dél koreai cég szimplán egy rövid beszámolóban reagált az állítólagos hírekre.kapcsolódó történetekIngyenes Windows Phone tankönyv a MicrosofttólNem kér az ICS-ből pár Transformer PrimeHadban áll az Intel és a Microsoft az árakkalMár több a havidíjas, mint a feltöltős mobilozóIndul a Lidl szolgáltatása, a BLUE MOBILE 2012. január 18. szerda 11:00 -
Indul a Lidl szolgáltatása, a BLUE MOBILE
Azt még nem tudni, hogy mennyibe is fog kerülni.kapcsolódó történetekSkype: hamarosan jön a Windows Phone-os verzióIngyenes Windows Phone tankönyv a MicrosofttólNem kér az ICS-ből pár Transformer PrimeHadban áll az Intel és a Microsoft az árakkalMár több a havidíjas, mint a feltöltős mobilozó 2012. január 17. kedd 16:05 -
Már több a havidíjas, mint a feltöltős mobilozó
A tavalyi utolsó negyedévében végre megtörtént a trónfosztás.kapcsolódó történetekMagasak az elvárások a Nokiával szembenSkype: hamarosan jön a Windows Phone-os verzióIngyenes Windows Phone tankönyv a MicrosofttólNem kér az ICS-ből pár Transformer PrimeHadban áll az Intel és a Microsoft az árakkal 2012. január 17. kedd 14:22 -
Az Intel újraértelmezi a Classmate PC-t
A kategória új generációja a Cedar Trail platformra épít. 2012. január 17. kedd 10:44 -
Hadban áll az Intel és a Microsoft az árakkal
Egyelőre se az Intel sem a Microsoft nem hajlandó csökkenteni az árait. Egekbe szökhet az Intel processzorral szerelt Windows 8-as táblák ára. 2012. január 17. kedd 10:20 -
A Samsung ötvözné a Badát és a Tizent
A dél-koreai konszern azt tervezi, hogy egyesíti a saját mobil operációs rendszerét és az Intel által támogatott MeeGo-utódot. A cél az, hogy a Tizen képes legyen a Bada-alkalmazások futtatására. 2012. január 16. hétfő 21:46 -
2014-ben gyorsulhat a Thunderbolt
Az Intel lassú, de biztos terjedésre számít. 2012. január 16. hétfő 15:32 -
Gyorsabb és olcsóbb Intel Classmate notebookok iskolásoknak
Az Intel bevezette a következő generációs Intel 2012. január 16. hétfő 13:51 -
Összeolvad a Samsung bada és a Tizen
Összeolvasztaná saját mobilos platformját az Intellel közösen fejlesztett Linux-alapú Tizennel a Samsung, amely még az idén előállhat első Tizen-alapú mobiljaival is. Ezek feltehetően a CES-en bemutatott Intel Atom processzorra épülnek majd. 2012. január 16. hétfő 13:11 -
Mire ez a felhajtás az Ultrabookok körül?
Hatalmas médiakampányt folytat az Intel az Ultrabook márka mellett - ezzel a noteszgépek új generációját jellemzi a chipgyártó, amelyektől azt várja, hogy visszaszorítsák az okostelefonok és tabletek előretörését. De kinek a problémáját oldják meg az Ultrabookok? 2012. január 16. hétfő 09:21 -
AMD Lightning Bolt infók
Az AMD ötletes Trinity APU bemutatóját már láthattuk, sőt, a bemutató kapcsán az is kiderült, hogy az AMD műhelyében már készül az Intel Thunderbolt technológiájának AMD-s alternatívája, amely Lightning Bolt kódnévre hallgat. Az eddigi információk alapján az már biztos, hogy az AMD megoldása olcsó és egyszerű lesz, viszont az még nem derült ki, hogy pontosan miként valósítják meg a cég mérnökei. 2012. január 16. hétfő 08:01 -
Az Intel bemutatta az új Atom processzort
Az Intel a héten megrendezett CES (Consumer Electronics Show) 2012 kiállításon (Las Vegas, USA) bemutatta a kézi... 2012. január 15. vasárnap 14:16 -
CES Fail - Intel és a Forma-1
Egy kis móka így a hétvégére - az Intel szép Failt alkotott a CES-en. 2012. január 14. szombat 17:05 -
CES 2012: működő gép az Intel Nikiski koncepció alapjain
Egyedi és formabontó, de vajon életképes az Intel félig átlátszó laptopja? 2012. január 13. péntek 18:45 -
Még az idei évben megérkeznek az Intel Medfield processzorokkal felszerelt androidos készülékek
Az asztali és hordozható számítógépek területén piacvezető processzorgyártó, az Intel mindeddig nem játszott túl meghatározó szerepet a mobilkészülékek iparágában. Az androidos okostelefonok és táblagépek esetén ezidáig a Qualcomm, Texas Instruments, Samsung és legújabb belépőként, az NVIDIA processzoraival találkozhattunk. Bővebben... 2012. január 13. péntek 13:05 -
CES 2012: új Thunderbolt vezérlők, egyéb friss infók
Az Intel a Thunderbolt szabvány esetében az elkövetkező két év folyamán szinte biztos, hogy nem eszközöl komolyabb, az adatátviteli sávszélességet érintő változtatást, de azért a technológia egyéb tekintetben mindenképpen fejlődni fog. Még idén forgalomba kerülhet két friss Thunderbolt vezérlőchip, amelyekkel a jelenleginél költséghatékonyabban lehet majd implementálni a technológiát, ez pedig sokak számára már önmagában is jó hír lehet. 2012. január 13. péntek 12:45 -
Itt az új Intel erőmű - X79 platformteszt
2008 novemberét írtuk, amikor az Intel útjára indította Nehalem (Bloomfield) kódnévre keresztelt processzorarchitektúráját. Az új jövevény minden tekintetben felülmúlta az elődeit, ráadásul nemcsak házon belül, hanem a nagy rivális AMD számára is szinte elérhetetlen magasságokba emelte a mércét. 2012. január 13. péntek 12:27 -
Lenovo és egy csipetnyi Intel = 2. generációs Classmate+ laptopok
A Lenovo már korábban is több remek termékével igyekezetett segíteni az oktatásban résztvevők munkáját, hűek maradván ehhez az elvükhöz, nemrég be is jelentették a Classmate+ laptopok második generációját. Bővebben... 2012. január 13. péntek 10:15 -
Intel Romley platform és nyolcmagos Sandy Bridge-EP CPU-k március elején
A héten zajló CES 2012 konferencia első napján több gyártó arról beszélt, hogy az Intel még... 2012. január 13. péntek 08:20 -
CES 2012: Droid 4, Droid RAZR MAXX, HTC Titan 2, Lenovo K800
Egyetlen nap alatt négy okostelefonról rántották le a leplet a címben szereplő gyártók, ezt pedig a Motorola és az Intel szövetségének bejelentése egészítette ki. 2012. január 13. péntek 00:53 -
Ultrabook: a számítástechnika új korszaka?
Az Intel 2011. május 31-én a Computexen mutatta be először az Ultrabookot, az első eszközök pedig októberben láttak napvilágot. Bővebben... 2012. január 12. csütörtök 15:41 -
CES 2012: DX11 demó Intel-módra, végre ultrabookon
Az Intel két napja egy meglehetősen érdekes bemutatót tartott, amelynek keretén belül videón szemléltették, hogy az Ivy Bridge processzorral szerelt utlrabookjukon tökéletesen futtathatóak DirectX 11-es támogatással ellátott játékok. A malőr magyarázatát korábbi hírünkben már leírtuk, sőt, megmutattuk azt is, hogy az F1 2011 DirectX 11-es támogatás mellett hogyan fut egy Ivy Bridge processzort tartalmazó noteszgépben. 2012. január 12. csütörtök 13:01 -
Lenovo K800, elsőként Intel Medfild alapokon
Úgy tűnik, hogy a Lenovo lesz az első, aki okostelefont mutat be az Intel legújabb alacsony fogyasztású lapkájával, a Medfielddel a fedélzeten. Érdekes hogy az Intel nem top gyártóval közösen készítette el az első olyan telefonját, ami piaci forgalomba kerülhet. 2012. január 12. csütörtök 08:30 -
CES 2012: noteszgép átlátszó érintőpaddal
Az Intel először tavaly, a Computex alkalmával ejtett néhány szót Nikiski névre keresztelt noteszgép koncepciójáról, amelynek lényege abban rejlik, hogy a noteszgép billentyűzet alatti részén, ahol alap esetben egy érintőpad található, a Nikiski esetében egy átlátszó, érintő funkciókat kínáló csík helyezkedik el, ami igen érdekes funkciókat kínál. 2012. január 11. szerda 19:01 -
Most már tényleg jönnek az Intel-mobilok
A Lenovo és a Motorola jelentette be, hogy még az idén piacra dobja az amerikai chipgyártó Medfield platformját használó készülékeket. 2012. január 11. szerda 16:18 -
CES 2012: az Intel bemutatta a Medfield platformot
Az okostelefonokba szánt SoC végre versenyképesnek tűnik az ARM-os megoldásokkal. 2012. január 11. szerda 15:25 -
Motorola és Intel megállapodás született
Több éves stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Motorola és az Intel. 2012. január 11. szerda 15:15 -
Az Intel kilépett az okostelefon-piacra
Paul Otellini vezérigazgató a CES-en jelentette be az első, Intel Atom chipet használó okostelefonokat. A készülékeket a Lenovo és a Motorola gyártja majd. 2012. január 11. szerda 12:36 -
Az Intel kilépett az okostelefon-piacra
Paul Otellini vezérigazgató a CES-en jelentette be az első, Intel Atom chipet használó okostelefonokat. A készülékeket a Lenovo és a Motorola gyártja majd. 2012. január 11. szerda 12:15 -
Az Intel kilépett az okostelefon-piacra
Paul Otellini vezérigazgató a CES-en jelentette be az első, Intel Atom chipet használó okostelefonokat. A készülékeket a Lenovo és a Motorola gyártja majd. 2012. január 11. szerda 12:15 -
Az Intel kilépett az okostelefon-piacra
Paul Otellini vezérigazgató a CES-en jelentette be az első, Intel Atom chipet használó okostelefonokat. A készülékeket a Lenovo és a Motorola gyártja majd. 2012. január 11. szerda 12:15 -
Az Intel kilépett az okostelefon-piacra
Paul Otellini vezérigazgató a CES-en jelentette be az első, Intel Atom chipet használó okostelefonokat. A készülékeket a Lenovo és a Motorola gyártja majd. 2012. január 11. szerda 12:10 -
Az Intel kilépett az okostelefon-piacra
Paul Otellini vezérigazgató a CES-en jelentette be az első, Intel Atom chipet használó okostelefonokat. A készülékeket a Lenovo és a Motorola gyártja majd. 2012. január 11. szerda 12:00 -
Lenovo 800 az első Medfield mobil
Méretes HD kijelzővel és Android 2.3 Gingerbread operációs rendszerrel érkezik az első Intel Medfield-alapú okostelefon. 2012. január 11. szerda 11:04 -
Ütős okostelefonos chip lett a Medfield
A Consumer Electronics Show-n az Intel fellebbentette a fátylat okostelefonokba és tabletekbe szánt rendszerchipjéről, amelyet korábban Medfield kódnéven fejlesztettek. A vállalat két partnert is magához édesgetett, még idén jönnek az első Intel-alapú Motorola és Lenovo mobilok. 2012. január 11. szerda 10:50 -
Idén már valóban jönnek az atomos mobilok
Elsőként a Lenovo, majd a Motorola fog Intel processzoros mobilokat piacra dobni. 2012. január 11. szerda 10:48 -
CES 2012: Ivy Bridge CPU, működő DX11 támogatással
Az Intel sajtótájékoztatóján meglepődve tapasztalták a résztvevők, hogy a gyártó illetékesei egy videó segítségével bizonyították azt, hogy az Ivy Bridge processzor integrált videó vezérlője képes DirectX 11-es játékok futtatására, azaz kínál DirectX 11-es támogatást és az valóban működik is. 2012. január 11. szerda 10:30 -
Az Intel tisztára mosta az Ivy Bridge APU IGP-jét
A terméken valóban működik a DirectX 11, csak a CES-es bemutatóra nem volt elég idő felkészülni. 2012. január 11. szerda 10:18 -
Google okostévé uralom jön?
A telefonok után az okostévékben is uralomra tör az droid. Persze van más alternatíva is, de annyi biztos, hogy a Google TV a jövőben nem Intel, hanem ARM alapokon fut majd. 2012. január 11. szerda 09:46 -
Google okostévé uralom jön?
A telefonok után az okostévékben is uralomra tör az droid. Persze van más alternatíva is, de annyi biztos, hogy a Google TV a jövőben nem Intel, hanem ARM alapokon fut majd. 2012. január 11. szerda 09:46 -
CES 2012: 7-es sorozatú Gigabyte és MSI alaplapok
A CES-en már sikerült lencsevégre kapni néhány olyan alaplapot, amelyek az Intel tavasszal megjelenő, hetes sorozatú lapkakészletei köré épülnek. Ezek a deszkák LGA-1155-ös CPU foglalattal érkeznek, amik a jelenleg is forgalomban lévő Sandy Bridge, és a majd tavasszal megjelenő Ivy Bridge modelleket is fogadják. Az alábbiakban a Gigabyte és az MSI hetes sorozatú alaplapjait vesszük szemügyre. 2012. január 10. kedd 18:01 -
CES 2012: Sapphire Pure Black X79N alaplap annyira mégsem tiszta
A gyártó bemutatta első Intel Sandy Bridge-E kompatibilis alaplapját. 2012. január 10. kedd 17:37 -
Brutális alaplap az Asustól
Az ASUS kifejezetten munkaállomásokba szánt Z9PE-D8 WS alaplapja két darab Intel LGA2011-es foglalattal rendelkezik. Már a tápellátásból (24 tűs ATX, egy Molex és két darab 8 tűs EPS csatlakozó) látható, hogy most egy igazi nagyágyúval van dolgunk! Bővebben... 2012. január 10. kedd 15:45 -
Intel + Cavium = még ütőképesebb WiDi támogatás
Az Intel és a Cavium illetékesei bejelentették, hogy a két vállalat együttműködésbe lépett egymással annak érdekében, hogy az Intel WiDi technológiája, amely vezeték nélküli videó- és audió továbbítást tesz lehetővé, minél ütőképesebb lehessen és minél szélesebb körben elterjedhessen a piacon. 2012. január 10. kedd 08:30 -
Különleges, becsukott állapotban is használható laptopot mutatott be az Intel
Az Intel a napokban megrendezésre kerülő CES-en mutatta be új koncepció-laptopját, amelynek különlegessége, hogy összecsukott állapotban is képes információkat megjeleníteni, sőt, akár a webet is böngészni, vagy emaileket olvasni - ill. utóbbiakat lehetővé tenni felhasználója számára. A "Nikiski" .. 2012. január 10. kedd 07:10 -
CES 2012: akcióban az Ivy Bridge APU IGP-je
Az Intel két demonstrációt mutatott be, de a DirectX 11-ben írt program csak videó formájában kapott szerepet. 2012. január 9. hétfő 20:44 -
Jönnek a MicroUSB 3.0-s portok
Az USB 3.0-s portok végre egyre szélesebb körben érhetőek el, sőt, már USB 3.0-s eszközökből is egyre több áll rendelkezésre, legyen szó külső merevlemezekről, pendrive-okról vagy egyéb olyan kiegészítőről, amely a SuperSpeed USB szabványra alapoz. Hamarosan megjelennek az Intel hetes sorozatú, natív USB 3.0-s támogatással ellátott lapkakészletei, így a szabvány új lendületet kaphat, de a jelek szerint az USB 3.0-s technológia ezzel együtt más területek meghódítására is készül. 2012. január 9. hétfő 15:30 -
Érintős netbookkal rukkolt elő a Gigabyte
Természetesen már az Intel Cedar Trail platformjára épül a 10,1 colos megoldás. 2012. január 9. hétfő 11:35 -
Megjelentek a Xeon E5-4600 CPU-k első részletei
Az első és második negyedévben az Intel bevezeti a Xeon E5 családot, amely négy alcsaládot tartalmaz a... 2012. január 9. hétfő 08:50 -
Az Intel máris fejlesztene az új Atomokon?
Három új termékkel egészülhet ki a Cedar Trail platform. 2012. január 5. csütörtök 20:22 -
Új processzorokkal bővül a Cedar Trail platform
Az Intel Cedar Trail platformja jelenleg négyféle processzort tartalmaz: két központi egység a netbookokat, míg másik kettő a nettopokat szolgálja ki. Előbbiek csoportba tartozik az 1,6 GHz-es N2600-as, valamint az 1,86 GHz-es N2800-as modell, utóbbi csoportban pedig az 1,86 GHz-es D2500-as és a 2,16 GHz-es D2700-as példányt találjuk. A jelek szerint rövidesen új processzorokkal bővülhet a platform: netbook fronton kettő, nettop fronton pedig egy friss jövevény érkezésére lehet számítani. 2012. január 5. csütörtök 18:01 -
Intel és Qualcomm CPU is került a Lenovo noteszébe
Android alapokon nyugszik az eszköz másodlagos operációs rendszere. 2012. január 5. csütörtök 12:50 -
Négymagos Intel Atom processzorok
Az Intel az ultraalacsony energiafelvételű Atom processzor négymagos változatának bevezetését tervezi 2013-ban.... 2012. január 5. csütörtök 11:22 -
A Quanta nekiment az AMD-nek
A tajvani notebookgyártó szerint az AMD hibás északi hidat szállított az Intel processzorra épülő notebookokba. 2012. január 5. csütörtök 10:49 -
Acer és MSI netbookok Cedar Trail alapokon
Az elmúlt napok folyamán egyre több olyan netbookról hull le a lepel, amelyek az Intel Cedar Trail platformja köré épülnek. A Dell-ről a korábbi információk alapján tudható, hogy nem igazán lát már fantáziát a netbook piacban, az ASUS és a HP illetékesei viszont másképp látják a helyzetet, csak úgy, mint az Acer és az MSI illetékesei. Most utóbbi két gyártó Cedar Trail alapú netbookjairól rántjuk le a leplet. 2012. január 4. szerda 17:30 -
Új Mac Pro a láthatáron?
Egyre nehezebb hozzájutni az Apple csúcsgépéhez, a szállítási idő 1-3 hétre nőtt. Lehetséges persze, hogy a pletykáknak megfelelően teljesen leálltak a a gyártással, kiárulják a készleteket, aztán búcsúznak a típustól, de szerintem sokkal inkább arról van szó, amiről már annyit írtam a blogon.Ezek szerint nem azért maradt el a Pro frissítése, mert a géptípust ki akarja nyírni az Apple, hanem mert nem jelent meg olyan új hardver a piacon, ami gyorsabb lett volna a jelenleginél. Az Intel azonban 2012. első negyedévében piacra dobja a Sandy Bridge-technológia szerververzióját, ami az első komolyabb update a jelenlegi Pro-generáció megszületése óta, az Apple meg valószínűleg pont erre várt.Ebben az értelmezésben a szállítási idő növekedése nem a gépcsalád halálát, hanem pont annak újjászületését vetíti elő: nemsokára jönnek a bivalyerős Prók, már csak ki kell futtatni a jelenlegi szériát, amit a szállítási idő megnyúlása alapján egy ideje már nem is nagyon gyártanak.Az utoljára 2010. júliusában frissült gépcsaládba a 12 magos csipek helyére 16 magosok kerülhetnek, az órajel tovább emelkedhet és várhatóan komoly átalakulás vár a grafikus gyorsítóra is. 2012. január 4. szerda 11:56 -
Cedar Trailre alapoznak az új HP Mini netbookok
A Mini 110 és 210 az Intel Atom N2600-at és N2800-at veti be. 2012. január 3. kedd 20:00 -
Érkezik a következő MSI Big Bang alaplap
Az MSI végre hivatalosan is lerántotta a leplet legfrissebb alaplapjáról, amely az Intel X79-es lapkakészlete köré épül, így az LGA-2011-es tokozással rendelkező Sandy Bridge-E sorozatú processzorokat fogadja. A Big Bang-XPower II-es modell a gyártó állítása szerint tökéletes választás lehet mind az extrém tuning, mind pedig a játékok szerelmeseinek. 2012. január 3. kedd 19:01 -
Cedar Trail frissítést kap két HP Mini netbook
Az Intel Cedar Trail névre keresztelt platformját 2012. január 3. kedd 18:30 -
OEM mérnökök a rács mögött tiltott Intel processzorok eladásért
A mérnöki példányok tömeges kiárusítása haszonszerzés céljából nem maradt büntetlenül. 2012. január 3. kedd 17:19 -
Akár 5 év börtön illegális processzor-értékesítésért
A tajvani bűnüldöző szervek (Taiwan Criminal Investigation Bureau) hatékony és sikeres nyomozást követően négy mérnököt tartóztattak le, akik az Intel OEM partnereinek dolgoztak, ugyanis a szakemberek mérnöki tesztpéldány (ES 2012. január 3. kedd 17:01 -
Samsung Galaxy S III, Intel Medfield részletek
Felbukkant egy pletyka a Samsung sorozatának új tagjáról, és szivárognak a részletek az Intel okostelefonokba és táblákba szánt platformjáról. 2012. január 3. kedd 16:55 -
Windows 8 táblagépek Clover Trail processzorral?
ARM mellett Intel-alapú Windows 8 internettáblákkal is készül az Acer és a Lenovo . 2012. január 3. kedd 11:52 -
Negyven új Intel Xeon processzor 2012 első felében
Az Intel 40 új processzort vezet be 2012 első felében és ebben az időszakban kibocsátja a Romley platformot is. A vállalat... 2012. január 3. kedd 10:46 -
Mit ad nekünk 2012-ben az Apple?
A tavalyi elég erős év volt, szinte minden termékét frissítette a kaliforniai cég, bár az informatika már csak ilyen: nincs is nagyon más választása annak, aki versenyben akar maradni. Pláne annak, aki diktálni akarja a tempót. Nézzük, mire számíthatunk idén. Kezdjük a Mac-kel, ezen a fronton két nagy változásra lehet számítani. Egyrészt megjelennek az Intel új csipjei, amik finom evolúciót jelentenek, úgy nő majd a gépek teljesítménye, hogy közben a fogyasztásuk visszaesik, ami elsősorban a laptopoknál lehet fontos. Főleg az Airnél, ami az új csipeknek hála olyan erős lehet, hogy simán lehet első és egyetlen gépnek is használni (egyébként erre már a mostani verzió is alkalmas többnyire). A legnagyobb változásra egyébként pont ennél a géptípusnál számítok: várhatóan airesedni fog a teljes mezőny, akár 15 colos modellt is el tudok képzelni, és ssd-t, minden mennyiségben és főleg 512 gigabájtos méretben. Hogy mi lesz a Mac Próval, az nagy kérdés. Régóta nem frissült a gép, éppen ezért sokat a típus halálát várják, ők csak azt felejtik el, hogy nem nagyon jelent meg olyan processzor, amiért érdemes lett volna fejleszteni az asztali rendszert. Az Intel a következő hónapokban dobja piacra a hordozható és asztali Macintoshokban már most is megtalálható Sandy Bridge-processzorok szerververzióját, szerintem akkor jöhet új Pro is. Nagy kérdés, hogy mi lesz az iPhone-nal a 4S után. Sokan olyan csalódottak voltak a legutóbbi frissítéskor, hogy pár napja újévi viccben szórakoztak ezekkel a felhasználókkal mondván, hogy nekik el sem jön a 2012, csak a 2011S. Na de idén biztos jön az ötös modell A6-os processzorral, erősebb hardverrel, talán átalakított formavilággal. Sok más elképzelésünk nem lehet arról, mit ad az új modell, a nagyobb kijelző és a jobb kamera csak olyan pletyka, amit súlytalanul lehet puffogtatni. Izgalmasabbnak tűnik az iPad 3, ami most már szinte biztos, hogy az erősebb hardver mellett nagyfelbontású kijelzőt kap, ez egyébként az a pont, ahol a tabletnek tényleg fejlődnie kellene. Szerintem javulni fog az előlapi kamera is, hogy normális videocsetelésre is használni lehessen. Az Apple TV-vel fogalmam sincs, hogy mi lesz. Fura, hogy nem frissült tavaly, pedig simán megkaphatta volna az iPad 2 és az iPhone 4S hardverét, amivel alkalmassá vált volna a full hd megjelenítésre is. Hogy ez miért maradt el, fogalmam sincs. Talán az Apple még nincs felkészülve a 720p-s filmeknél nagyobb sávszélességet igénylő filmek forgalmazására, akkor meg úgyis felesleges pluszteljesítményt adni az asztali megjelenítőnek, vagy talán csak egy rakás felhasználatlan iPad 1 és iPhone 4 alkatrész maradt raktáron, és így lehetett a legegyszerűbben megszabadulni tőlük.De az is lehet, hogy már az idén megkapjuk az IGAZI Apple TV-t, a tévébe integrált intelligens iOS-rendszert, ami az Xbox 360 ellenfele lehet, és amit hangvezérléssel tudunk majd irányítani. 2012. január 3. kedd 08:03 -
Részletek az Intel Haswell APU IGP-jéről
Nem várható új architektúra, de előrelépés azért lesz. 2012. január 2. hétfő 19:00 -
Lencsevégen egy jól felszerelt Z77-es alaplap
Az Intel hetes sorozatú lapkakészleteivel kapcsolatban már több pletyka is érkezett, de konkrétan olyan alaplapot, amely hetes sorozatú lapkakészletre épül, még nem nagyon láthattunk. Most azonban megtört a jég, ugyanis érkezett néhány fotó, plusz némi információ egy kínai szerződéses alaplapgyártó- és tervező vállalat, a Weibu Wibtech egyik Z77-es alaplapjáról, amely Hacker Z77 névre hallgat. 2012. január 2. hétfő 18:41 -
Fotón a Wibtek Hacker, az első Intel Z77-es alaplap
A Maho Bay platform Panther Point vezérlőchipjei csak később debütálnak az Ivy Bridge APU-khoz, de Kínában ez részletkérdés. 2012. január 2. hétfő 17:40 -
ITG xpPhone 2 Windows 7 alapokon
Kínában debütált a 4,3 hüvelykes kijelzővel és 112 GB SSD háttértárral szerelt Intel Atom-alapú xpPhone. 2012. január 2. hétfő 14:33 -
Jól teljesít az Intel mobil chipje
A Medfield kódnéven megismert új Atom chipek meglehetősen jó eredményt értek el az első nemhivatalos teszteken, bár - ahogy azt várni lehetett - a fogyasztás terén van mit javítaniuk. 2012. január 2. hétfő 14:19 -
Medfield prototípus az LG műhelyéből
Közös internettábla prototípus kiállítására készül az Intel és az LG. 2012. január 2. hétfő 11:51 -
Új Intel Sandy Bridge asztali processzorok integrált GPU nélkül
Az Intel 2012 első napjaiban három új Sandy Bridge asztali processzort 2012. január 1. vasárnap 12:01 -
Intel Medfield alapú készülék az LG-től
Az Intel néhány napja mutatta be a legfrissebb mobileszközökbe szánt alacsony fogyasztású platformját a Medfieldet, amivel végre szeretnének valós alternatívát nyújtani ennek a piacnak. 2012. január 1. vasárnap 08:01 -
Intel Medfield és Clover Trail-W infók
Az Intel Medield platformjával kapcsolatban az elmúlt napok folyamán több információ is napvilágot látott, legutóbb például egy gyors teljesítményteszt eredményeiről is olvashattunk. Ezúttal arról hull le a lepel, hogy nagyjából mikor jelenhet meg a Medfield platform, valamint a teljesítményre kihegyezett táblákba szánt Clover Trail-W platform. 2011. december 31. szombat 08:01 -
Fotókon az Intel Medfield prototípus
Lencsevégre kapták a kétmagos Intel Medfield processzor köré épülő Android internettábla prototípust. 2011. december 30. péntek 14:44 -
Jönnek az IGP nélküli Sandy Bridge processzorok
Az Intel kínálatában jelen lévő Sandy Bridge processzorok rendelkeznek integrált videó vezérlővel, ami jól jön a H61-es, H67-es és Z68-as lapkakészlettel ellátott alaplapoknál, hiszen ezeknél külön videokártya nélkül, az adott processzor IGP-jére támaszkodva használhatjuk konfigurációnkat, ha akarjuk. A jelek szerint az Intel hamarosan olyan asztali Sandy Bridge processzorokat is piacra dob, amelyek nem rendelkeznek integrált videó vezérlővel 2011. december 30. péntek 14:01 -
Az Intel megkezdte a legújabb Atom processzor platform szállítását
Az Intel megkezdte a legújabb Atom processzor alapú platform 2011. december 30. péntek 10:35 -
Intel DH61AG, avagy egy HTPC alaplap
Nálunk járt az Intel Media Series sorozat H61-es chipkészletre épülő, Mini-ITX-es tagja. 2011. december 29. csütörtök 19:14 -
ASUS Eee PC 1225C Netbook Brazos után Intel Cedar Trail belsővel is
Szálingóznak az elő fecskék, melyek az Intel új platformjára építkeznek. 2011. december 29. csütörtök 13:39 -
Itt az új Atom-család, évekre van még a nagy dobás
Megérkezett a Cedar Trail, amely alacsonyabb fogyasztással hozza a korábbi Atomok teljesítményét. A világ már a Medfieldre vár, a jó teljesítmény- és fogyasztási adatok alapján már jövőre reménykedhet az Intel. De 2013-ban komolyan odacsaphat. 2011. december 29. csütörtök 12:48 -
Egyetlen Thunderbolt portos Intel alaplap érkezik
Az elmúlt napokban fény derült arra, hogy az Intel a hetes sorozatú lapkakészletek, illetve az Ivy Bridge processzorok érkezésével a PC-sek számára is elérhetővé teszi a Thunderbolt technológiát, amely az Apple Mac konfigurációinál már jó ideje jelen van. 2011. december 29. csütörtök 11:01 -
Intel Xeon E5 alapú alaplap terabájt memóriával
Megjelentek a négy csatlakozóaljzatos (Socket 2011) rendszerekhez fejlesztett Xeon E5 processzor és az új lapkán... 2011. december 29. csütörtök 10:16 -
Április 8-án érkezik az Ivy Bridge platform?
Az Intel Ivy Bridge processzoraival, illetve a hozzájuk tartozó, hetes sorozatú lapkakészletek köré épülő alaplapjaival kapcsolatban már rengeteg pletyka látott napvilágot. A legfrissebb értesülések most végre a termékek várható megjelenésének dátumáról is lerántották a leplet. 2011. december 29. csütörtök 08:01 -
Információk az Intel Medfield teljesítményéről
Az Intel jövőre a Medfield platform segítségével próbál majd labdába rúgni az egyre népesebb konkurenciával szemben a tábla PC-k és az okostelefonok piacán. A napokban már érkezett néhány információmorzsa az új, egychipes platform köré épülő okostelefon- és tábla PC prototípusokról, most azonban arra is fény derül, hogy nagyjából milyen teljesítményt kínál az új platform. 2011. december 28. szerda 16:30 -
Áprilisban jöhet az Intel Ivy Bridge
Már április elején debütálhat a Sandy Brdige utódja. 2011. december 28. szerda 16:10 -
Szerver alaplap 1,5 TB-nyi memóriával
Az Intel műhelyében egy új szerver alaplap készül, amelyen négy darab LGA-2011-es processzorfoglalat lesz majd jelen. Az S4600LH típusjelzéssel ellátott, Lizard Head Pass kódnévre keresztelt újdonság különlegessége abban rejlik, hogy képes akár 1,5 TB-nyi rendszermemória kezelésére is (48 x 32 GB). 2011. december 28. szerda 15:01 -
Intel Medfield az első teszteredmények
A VR-Zone szerint kellően erős, csak kissé sokat fogyaszt az első Intel Medfield prototípus. 2011. december 28. szerda 14:59 -
2012-ben betör a PC piacra a Thunderbolt port
Az ipari források arról számoltak be, hogy az Intel tájékoztatta PC gyártó partnereit: 2012. áprilisától kezdve a Thunderbolt interconnect betör a PC piacra. A gyártó akkoriban, azaz 2012 tavaszán dobja majd piacra harmadik generációs Core i sorozatú processzorait, valamint a hozzájuk tartozó, hetes sorozatú lapkakészletekkel ellátott alaplapjait. 2011. december 27. kedd 16:01 -
Az Intel Thunderbolt jövőre a PC ipart is megrohamozza
A villámgyors átviteli technológia hamarosan kitör az 2011. december 27. kedd 14:11 -
Tanzakcionális memóriakezelés lesz a Haswellben
Az H-Online szerint "az iparág legrosszabbul őrzött titka", hogy tranzakcionális memóriakezelés lesz az Intel következő generációs mikroarchitektúrájában, a 2013 elején bemutatkozó Haswellben. 2011. december 27. kedd 12:27 -
Az Intel Atom processzorokkal kapcsolatos tervei
Az Intel kifejezetten hálózati adattárolókba (NAS 2011. december 27. kedd 11:30 -
Celeron vs. Sempron csata belépőszinten
Megnéztük, hogy mire mennek egymás ellen az AMD és az Intel legolcsóbb processzorai. 2011. december 27. kedd 10:06 -
CNPS10X Optoma AMD és Intel CPU-khoz a Zalmantól
A Zalman multiplatformos újdonsága közvetlen érintkezésű hőcsövekkel dolgozik. 2011. december 27. kedd 08:30 -
Kiszivárgott pár dia a Romley-EP platform képességeiről
Az Intel szerverpiacra szánt Sandy Bridge-EP termékek a Westmere-EP sorozatot váltják. 2011. december 23. péntek 15:23 -
Cedar Trail alapú mini-ITX alaplapok érkeznek
A korábbi hírek szerint a Dell illetékeseit egyáltalán nem érdekli a Cedar Trail platform, így a vállalat mérnökei az újdonság köré nem is építenek majd egyetlen egy netbookot sem. Az ASRock-nál már egészen más szemmel néznek a Cedar Trail platformra, igaz, a cég mérnökei nem netbookokhoz, hanem nettopokba való alaplapokhoz választották az Intel új Atom platformját. 2011. december 23. péntek 12:30 -
Csökken a mobil Sandy Bridge CPU-k ára
Az Intel a napokban tájékoztatta partnereit 2011. december 23. péntek 11:01 -
Medfield alapú okostelefon és tábla PC: gyors próba
Az Intel jövőre mutatja be a Medfield platformot, így akkoriban megérkezhetnek majd az első olyan x86-os processzort használó okostelefonok és tábla PC-k, amelyek végre versenyképesek lehetnek az ARM alapú termékekkel szemben 2011. december 22. csütörtök 17:24 -
Intel okostelefon, Symbian-búcsú
Megjelentek az Intel első prototípusainak részletei, a Nokia pedig megszabadul a Symbian márkától, az újabb verzió már nevében sem tartalmazza azt. 2011. december 22. csütörtök 16:47 -
Android ICS Intel Medfield processzoron
Az MIT Technology Review oldala szerint Blu-ray minőségű videókkal is könnyedén megbirkózik az Intel Android-alapú prototípusa. 2011. december 22. csütörtök 15:17 -
Az ASRock Intel Atom D2700 és D2500 lapkával szereli új Mini-ITX-es alaplapjait
Lassan elkezdenek szivárogni a Cedar Trail platformra épülő alaplapok. 2011. december 22. csütörtök 12:36 -
Intel: küszöbön az x86-os mobilok debütálása
A grafikonok szerint a Medfield már komoly riválisa az ARM-alapú megoldásoknak. 2011. december 22. csütörtök 11:35 -
Az Intel meghódítaná a mobilok piacát
Jövőre bemutatkozik az alacsony fogyasztású Medfield csip, amivel a mobilok bluray minőségű videókat tudnak lejátszani. 2011. december 22. csütörtök 10:40 -
A MacBook Pro halála
Az elmúlt két hétben a laptopom dédunokáját nyüstöltem. Pedig még csak két éve vettem a MacBook Prómat, de azóta már a harmadik generációnál tartunk. Az akkori 13-asok közül az erősebbet vettem, így a gépemben 2,53 gigahertzes Core 2-es dolgozik 4 gigabájt memória és egy GeForce 9400-as társaságában, ráadásul azóta egy kicsit tuningoltam is rajta: ssd-hdd-hibridet szereltettem bele, hogy bőven maradjon tárolóhelyem, de gyorsabb legyen a munka, és közben a gatyámat se kelljen kifizetni. Az egyre satnyábbnak tűnő dédapa mellett az új gyerek borzasztóan izmos. Legalábbis processzorszinten, hiszen 2,8-as, kétmagos Core i7-es dolgozik benne. Máskülönben sok minden nem változott: a méret, a kijelző, súly ugyanaz maradt, memóriából se került több a gépbe, és bár az Intel processzorba integrált videókártyája nem számít rossznak a maga kategóriájába, talán csak egy generációnyi előrelépést jelent a Geforce 9400-ashoz képest. Hármat biztosan nem. A tesztprogramok azért súlyos, mérhető különbséget képesek kimutatni: Mindezt úgy, hogy az üzemidő érdemben nem változott, talán kicsit még javult is. A valódi kérdés azonban nem ez. A kérdés az, hogy ha valaki úgy dönt, lecseréli kétéves gépét, tehát a legelső, 13 colos MacBook Prót, vagy akár annak szellemi elődjét, a hasonló felszereltségű, 2008-as unibody MacBookot, lát-e gyorsulást, előrelépést, vagy sem. Hogy ezt kiderítsem, fogtam a saját rendszerem és egy az egyben rápakoltam az új gépre. A Time Machine segítségével ez elég egyszerűen ment, vagy négy óra alatt rákerült mindenem a tesztgépre, elkezdődhetett a nyúzás. Összefoglalom röviden, hogy mit vettem észre átlagos munkavégzés közben: semmit. Egyáltalán semmit. A háttér, a gép formája ugyanaz maradt, ettől még, vagy talán éppen ezért, észre kellett volna vennem, hogyha a felhasználás sebessége változott volna. Hiszen ezerszer indítottam már el a Safarit, az iPhotót, tudom, hogy reagál a gép, amikor egy flash-es oldalra tévedek, ismerem minden rezdülését, ezért kellett volna egyből kiszúrnom, ha valami megváltozott volna. Mintha a csajod felett átvenné a hatalmat egy idegen civilizáció gonosz küldötte: hiába néz ki ugyanúgy, egyből kiszúrnád, hogy a Marsról irányítják. De semmi sem történt. Hogy őszinte legyen, a két hét alatt szinte bármikor tetszőlegesen cserélgethették volna előttem a gépeket, fél óra használat után sem tudtam volna teljes biztonsággal megmondani, hogy melyik van előttem. Illetve a programindításnál azért leleplezte volna magát az új rendszer, hiszen abban sima merevlemez van, aminél az én ssd-hdd-kombóm lényegesen gyorsabb, de ez utólagos tuning, kár vele számolni, vagy az új Prónak felróni. Egy olyan eset volt, amikor kijött az új laptop előnye, de akkor nagyon: a Final Cut X futtatása közben. A határ ebben az esetben azonban nagyon éles volt, hiszen az én gépemmel konkrétan használhatatlan a program, ha nem optimalizáltam a végletekig a nyersanyagot, és ezt most szó szerint értsétek. A videó lejátszása például, ami ugye a vágás alapja, úgy néz ki a kétéves MacBook Prón, hogy megnyomom a space-t, ekkor bejön a strandlabda, pörög úgy nyolc másodpercig, majd szaggatva elindul a videó. Akik esetleg nem mélyültek el a vágásban, azoknak mondom, hogy egy ötperces videó összerakása alatt vagy ezerszer kell elindítani a videólejátszást. Az új gépen már nem volt ilyen probléma, space-re azonnal elkezdett dolgozni a program, és csak akkor akadt problémája, ha már egy-két órája vágtam a gépen. Ilyenkor az egyik sávról a másikra ugorva szaggatni kezdett a kép és a hang is, de a Final Cut X újraindítása rendszerint megoldotta a problémát. A leírt jelenség egyértelműen a Core i7-es és az új grafikus gyorsító előnyét hirdeti, más kérdés, hogy aki nem vág videót, és nem játszik a gépén (arra mondjuk még az új 13-as sem nagyon alkalmas), annak érdemes-e lecserélnie a régebbi MacBook Próját. A válasz elég rövid: nem. Ez a nem azonban legalább akkora érdem az Apple-nek, mint amekkora szégyen. Mert lehet persze ekézni az új gépet, amiért az nem nyújt kézzelfogható előnyt az átlagjúzereknek a régihez képest, én viszont inkább onnan közelítem meg a dolgot, hogy a két-három éves Apple laptop is tökéletesen hozza még ma is az elvárhatót. A ház nem fáradt meg, a kijelző a mai napig tökéletes, a billentyűzet hibátlan, nincsenek kopásnyomok és a 2008-as, 2009-es rendszer teljesítménye még 2012 előtt pár héttel is tökéletesen elég a legtöbb feladatra, amit egy 13 colos géppel el lehet végezni. Nem arról van szó, hogy a régi és az új gép is egyformán lassú. Inkább arról, hogy a léc még mindkettőnek nevetségesen alacsony. A Mac vásárlása tehát időtálló döntés. Ezt bizonyítja az is, hogy viszonylag jó áron túl tudnék adni a sajátomon. Persze miért tenném? Csak a videóvágás miatt. Ahhoz viszont megvárom a jövőre érkező, Ivy Bridge processzoros MacBook Prót, abban már várhatóan négy mag és jóval erősebb grafikus mag lesz, és akkor talán választási ciklusonként csak egyszer kell majd újraindítanom a Final Cut X-et, aminek a szégyenletes kifagyása óta egyébként kezdek megbocsátani. De az átlagembernek valószínűleg egy négymagos 13-as sem jelent majd érezhető előrelépést: ha a mostani rendszernek, sőt, a háromévesnek is nevetségesen alacsony a léc, borítékolható, hogy a négymagos sem nyújt majd pluszt. A léc szempontjából ugyanis lényegében mindegy, hogy azt kettő, vagy hat méterrel ugorjuk át. Az Apple-nek persze lépést kell tartania a korral, bele kell építeni a legújabb technológiákat a laptopba, hiszen az a léc lassan, de biztosan feljebb kúszik, de ha igazán meg akarja fogni a tömegeket, kénytelen lesz olyat adni az embereknek, ami meggyőzi őket a váltás szükségességéről. Szép például a dizájn, de lassan már négy éves, ideje lenne valami izgalmasabbal előállni. Aztán ott van a kijelző: teljesen rendben van, de az 1280x800 pixel ma már kevés, 13 colon bőven elférne mondjuk 1440x900, harminc százalékkal több. Lehetne végre könnyebb a gép, és ideje lenne belerakni azt a technológiai újítást, amitől nemcsak gyors lesz a laptop, hanem annak is érződik majd: az ssd-t, ami sokkal nagyobb előrelépést jelent a legtöbb felhasználónak, mint a négy-, meg akárhány magos processzor. És ha jól meggondoljuk, el is jutottunk a 13 colos MacBook Airig, ez ugyanis mindazt tudja, amire az átlagfelhasználónak szüksége van. A mostani teszt engem arról győzött meg, hogy teljesítményben bőven elég lenne kevesebb is (és egy korábbi tesztünkből már kiderült, hogy a 13-as Air simán erősebb az én referenciaként használt 13-as Prómnál), súlyban, felbontásban, sebességérzésben lenne többre szükségem, és ezt tökéletesen megtestesíti az Air. Az átlagfelhasználónak semmi szüksége a Pro jóságaira, és ha nem akarnék vágni, eszembe se jutna következő gépnek Prót venni De ki fogom próbálni, talán még Final Cut X-szel is elég az Air. Ha nem játszol, nem bűvészkedsz elképesztő méretű fájlokkal, nem vágsz, hidd el: az Air a te géped, amiből a csúcsmodellért alig kell többet fizetned, mint a drágábbik 13-as Próért. 2011. december 21. szerda 11:19 -
LG Intel kooperáció: megkapják a Cinema termékek a WiDi technológiát
Az Intel által kifejlesztett vezeték nélküli adatátviteli eljárással turbózzák fel a tévéket, projektorokat és monitorokat jövőre. 2011. december 20. kedd 14:19 -
Ennyibe kerülnek majd az Ivy Bridge processzorok?
Az Intel 22 nm-es csíkszélességgel készülő Ivy Bridge processzorai 2012 tavaszán jelenhetnek meg, ahogy azt a korábbi pletykák alapján már tudhatjuk. A termékekkel kapcsolatban már több információ is napvilágot látott: legutóbb például arról kaphattunk képet, hogy milyen modellek lesznek jelen a Core i5-ös, illetve Core i7-es sorozatban. A táblázat adatait nem sokkal később egy kiszivárgott útiterv is megerősítette. 2011. december 20. kedd 09:30 -
Mik állnak az Intel visszafogottabb bevétel-előrejelzései mögött?
Külső elemzők véleménye szerint nem csak a thaiföldi áradások okozta merevlemez-hiány az egyetlen oka az Intel hét eleji borúlátóbb 4. negyedévre szóló előrejelzéseinek. Bővebben... 2011. december 19. hétfő 15:21 -
Integrálhatják az NFC technológiát az Intel processzoraiba
Egy francia cég révén a jövőben a néhány centiméter hatósugarú kommunikációs technológia támogatása megjelenhet az Intel chipjeiben. A cégóriás támogatása áttöréshez segítheti az NFC-t. 2011. december 17. szombat 19:58 -
Érkezik a Core i5-2550K processzor
Az Intel kínálatában első körben, amikor az LGA-1155-ös processzorfoglalatba passzoló Sandy Bridge processzorok megjelentek, két olyan termék volt jelen, amelyek 2011. december 16. péntek 19:30 -
Netgear Push2TV Intel nélkül
Bemutatjuk a Netgera vezeték nélküli HDMI hábelét, amihez nem kell Intel Wi-Fi adapter. 2011. december 16. péntek 12:34 -
Nem csak a HDD piac miatt csökken az Intel árbevétele?
Az Intel a napokban mérsékelte korábbi bevételi előrejelzését, így az új adatok alapján az idei év negyedik negyedévében a vártnál egymilliárd dollárral alacsonyabb teljes árbevételt könyvelhet majd el a cég. A vállalat illetékesei a bevételkiesést a merevlemezpiacon tapasztalható kaotikus helyzettel magyarázták, ám az elemzői vélemények szerint a dolog hátterében egyéb tényezők is megbújhatnak. 2011. december 16. péntek 11:01 -
2011, a McAfee szerint
Az Intel által felvásárolt IT biztonsági vállalat nem zárt kiugró évet, sőt. A nehéz piaci környezet rányomta bélyegét a bevételekre - szerencsére ezt sikerült ellensúlyoznia a vállalatnak. 2011. december 16. péntek 10:05 -
2011, a McAfee szerint
Az Intel által felvásárolt IT biztonsági vállalat nem zárt kiugró évet, sőt. A nehéz piaci környezet rányomta bélyegét a bevételekre - szerencsére ezt sikerült ellensúlyoznia a vállalatnak. 2011. december 16. péntek 10:05 -
Beépített WiDi támogatással jönnek az LG új HDTV-i
Az Intel és az LG együttműködésének köszönhetően jövőre megérkezhetnek az első olyan Cinema 3D Smart TV sorozatú HD televíziók, amelyek külső kiegészítők alkalmazása nélkül tudnak majd a WiDi támogatással ellátott noteszgépekhez csatlakozni, így a notebookokon tárolt különböző tartalmaink egyszerűen, vezeték nélkül lesznek továbbíthatóak a szóban forgó LG HD televíziókra. 2011. december 16. péntek 10:01 -
700 dollár a Toshiba ultrabookja
A gyártó igyekszik eleget tenni az Intel kérésének és egy 1000 dollárnál olcsóbb készüléket jelentetett meg. Ugyan az ultrabooknak vannak hiányosságai, de az ár nem feltétlenül ment a minőség rovására. 2011. december 16. péntek 07:21 -
Szeletet akar végre a mobiltortából az Intel
Az Intel szerdán jelentette be, hogy létrehozza Mobil és Hírközlési Csoportját (MCG), melynek fókuszában a telefonok, tabletek és más mobileszközök állnak majd. 2011. december 15. csütörtök 16:05 -
Szeletet akar végre a mobiltortából az Intel
Az Intel szerdán jelentette be, hogy létrehozza Mobil és Hírközlési Csoportját (MCG), melynek fókuszában a telefonok, tabletek és más mobileszközök állnak majd. 2011. december 15. csütörtök 16:05 -
Szeletet akar végre a mobiltortából az Intel
Az Intel szerdán jelentette be, hogy létrehozza Mobil és Hírközlési Csoportját (MCG), melynek fókuszában a telefonok, tabletek és más mobileszközök állnak majd. 2011. december 15. csütörtök 15:50 -
Szeletet akar végre a mobiltortából az Intel
Az Intel szerdán jelentette be, hogy létrehozza Mobil és Hírközlési Csoportját (MCG), melynek fókuszában a telefonok, tabletek és más mobileszközök állnak majd. 2011. december 15. csütörtök 15:50 -
Kedvező árú X79-es alaplap az Inteltől
Az Intel kínálatában hamarosan egy újabb X79-es alaplap jelenik meg, amely a forgalomban lévő DX79SI modellnél olcsóbb lesz, viszont ennek megfelelően picivel szerényebb képességekkel lesz felruházva, mint drágább társa. Az már régóta tudható, hogy a vállalat tarsolyában kétféle X79-es alaplap lapul, ám eddig csak az egyik, a drágábbik mutatkozott be a piacon. Lássuk, mire számíthatunk az olcsóbb példány esetében. 2011. december 15. csütörtök 15:30 -
Külön üzletágba rendezi a mobilos részlegeit az Intel
Átszervezésekkel tenné hatékonyabbá az ultraalacsony fogyasztású és integrált processzorok fejlesztését az Intel. Kiszivárgó információk szerint összevonják a mobilokat célzó divíziókat. 2011. december 15. csütörtök 11:45 -
Információk az Intel 7-es sorozatú lapkakészleteiről
Ezúttal nem az Ivy Bridge processzorokkal, hanem a hozzájuk tartozó, hetes sorozatú Intel lapkakészletekkel kapcsolatban érkeztek friss információk, méghozzá elég sok. 2011. december 15. csütörtök 09:01 -
Kihasználná a HDD-hiányt az Intel
Az SSD-k iránti növekvő igényt szeretné kihasználni a gyártó. 2011. december 15. csütörtök 06:50 -
Érkezik az X79-es Intel Extreme Board olcsóbb változata, a DX79TO
A 30%-os árelőnyt a felszereltség megnyirbálásával hozták össze. 2011. december 14. szerda 17:35 -
Retina Display jön a MacBook Próra?
Na, végre egy olyan pletyka, amilyen eddig nem volt: állítólag 2880x1800 pixeles kijelzőt kaphat a jövőre érkező MacBook Pro. Az ügyet a DigiTimes több ponton is megerősítve látja: egyrészt az Acer és az Asus is olyan apró gépeket dob piacra a közeljövőben, amik 1920x1080 pixelt képesek megjeleníteni, többet tehát, mint a 15-ös Pro Apple gép.Ezt a kaliforniai gyártó nyilván nem hagyhatja.Másrészt adott lesz a technikai feltétel is: jövőre érkeznek az új Intel processzorok olyan grafikus gyorsítóval, ami képes megjeleníteni a 4K-s felbontást, az 2880x1800-zal tehát röhögve elbánnak.Ráadásul a Lionban már támogatják a 3200x2000-es háttérképet is, ami nem feltétlenül azt jelenti, hogy sok kijelzős rendszerhez tervezik a wallpapereket.Szóval lassan minden összeáll.Tény, hogy most például a 13-as Airnek is jobb kijelzője van, mint a profi felhasználásra szánt 13-as Prónak, szóval illik elmozdulni valamilyen irányba. 2011. december 14. szerda 16:42 -
Az ADATA a 30 GB-os S396-os SSD-jét elsősorban gyorsítótárnak szánja
Az Intel Smart Response technológiájával párosítva remek átmenetet képezhet a HDD-k és memóriachipes világ között. 2011. december 14. szerda 11:21 -
A webOS tovább él
Adobe Méghozzá nyílt forráskóddal.A HP már egy ideje próbál vevőt találni a webOS-re, a cég mobil operációs rendszerére. A korábbi értesülések szerint a lehetséges vásárlók között mind az Amazon, mind pedig az Intel megtalálható volt, ám a legfrissebb hírek szerint nem vezettek eredményre a tárgyalások, így eladás helyett más lépésre szánta el magát a vállalat.No No No Forrás: iPon Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Dreamweaver Flash Professional tovább 2011. december 13. kedd 20:34 -
Újabb Intel mobil processzorok a láthatáron, hivatalosan és kiszivárogva
Az Atomokat váltó belépő Celeronok mellett alacsony fogyasztású Ivy Bridge CPU-k is körvonalazódnak. 2011. december 13. kedd 13:05 -
USB 3.0-s tanúsítvány az Intel lapkakészleteinek
Az USB-IF - USB Implementers Forum 2011. december 13. kedd 11:15 -
A teljes PC-gyártást visszafogja a merevlemezhiány
Figyelmeztetést adott ki az Intel, egymilliárd dollárral alacsonyabb bevételre tesz szert a negyedik negyedévben a korábbi előrejelzésekhez képest. Jövőre sem várható érdemi javulás, a piackutatók 23 millióval csökkentették az előrejelzéseket. 2011. december 12. hétfő 17:40 -
A világ vezető chipgyártója bejelentést tett
Az Intel arra figyelmeztetett hétfőn, hogy nem sikerül teljesítenie a korábban jósolt bevételeredményt a negyedik negyedévben a merevlemez-meghajtók ellátásában jelentkező gondok miatt. 2011. december 12. hétfő 16:20 -
Új Intel Core i5 processzor és javított Sandy Bridge-E CPU-k érkeznek januárban
Itt az év vége, de az Intel számára nincs megállás. 2011. december 12. hétfő 15:45 -
Új CPU piacra dobására készül az Intel
Az Intel kínálatából az elkövetkező hónapok folyamán eltűnik néhány processzor, de helyükre újabb, modernebb, gyorsabb központi egységek érkeznek 2011. december 12. hétfő 14:15 -
Új Intel Sandy Bridge alapú Celeron processzorok
Az Intel két új Celeron processzort vezet be ezen a héten. Az új processzorok már megtalálhatók a mai napon... 2011. december 12. hétfő 13:36 -
A webOS tovább él, méghozzá nyílt forráskóddal
A HP már egy ideje próbál vevőt találni a webOS-re, a cég mobil operációs rendszerére. A korábbi értesülések szerint a lehetséges vásárlók között mind az Amazon, mind pedig az Intel megtalálható volt, ám a legfrissebb hírek szerint nem vezettek eredményre a tárgyalások, így eladás helyett más lépésre szánta el magát a vállalat. 2011. december 12. hétfő 09:30 -
Új Intel Core i5 Sandy Bridge processzor
Az Intel még az Ivy Bridge processzorok érkezését megelőzően új, második generációs Sandy Bridge Core i5... 2011. december 12. hétfő 08:35 -
Asus Zenbook 13: Ultrabook, ahogy szeretnéd
Az Acer lehangoló Aspire S3-a után végre kipróbálhattuk az Asus megoldását is az ultrabook kategóriában. Az Intel dörzsölheti a markát. 2011. december 12. hétfő 08:01 -
ECS P67H2-A3 - kedvező árú alaplap gamer PC-kbe
Az Intel P67-es lapkakészlete az egyike azoknak a fejlesztéseknek, amik sikerre vitték az Intel Sandy Bridge processzorokat. Az ECS is számos különféle modellt épített erre, melyek közül a P67H2-A3 vendégeskedett nálunk. 2011. december 10. szombat 13:30 -
Számos processzort nyugdíjazott az Intel
A november közepén még a legerősebbnek számító Core i7-990X EE is visszavonul. 2011. december 10. szombat 08:25 -
Rengeteg LGA1366-os és LGA1156-os processzortól válik meg az Intel
Az Intel Ivy Bridge néhány hónap múlva megérkezik, emiatt a legnagyobb processzorgyártó úgy határozott, hogy már nincs szükség néhány régebbi processzorra. A 45 nm-es és 32 nm-es gyártástechnológiával előállított modellek nyugdíjaztatásával a vállalat gyakorlatilag megpecsételte az LGA1366 és az LGA1156 foglalt sorsát, de aggodalomra semmi ok, mert a dobozos verziók jövő év június 29-ig, a tálcás példányok pedig 2012 december hetedikéig rendelhetőek. Bővebben... 2011. december 9. péntek 16:30 -
Atom processzor kerülhet a szerverekbe
Az Intel még 2012-ben bemutatja a Centerton kódnevű SoC-ot. 2011. december 9. péntek 16:16 -
Nyugdíjba megy néhány Intel processzor
Az Intel Ivy Bridge sorozatú processzoraira még sokat kell várni, de az Intel már most nekilátott egyes LGA-1366-os és LGA-1156-os processzorainak nyugdíjazásához. A döntés természetesen nem azonnali hatályú, azaz a szóban forgó processzorok még egy ideig jelen lesznek kereskedelmi forgalomban, viszont hátralévő napjaik már kétségtelenül meg vannak számlálva. 2011. december 9. péntek 14:30 -
Intel LGA1156 és LGA1366 processzoroktól búcsúzunk
Számos processzor mellett a korábbi csúcsmodell gyártása is leáll. 2011. december 9. péntek 09:06 -
Flashmemória-rekordot állított fel az Intel
A Micronnal közös vegyes vállalat 16 GB kapacitású chipet mutatott be. A sorozatgyártás jövőre kezdődik. 2011. december 8. csütörtök 14:13 -
Már jövőre nyugdíjba vonul néhány Sandy Bridge processzor
LGA1155 foglalatba illeszkedő Core i5, i3 és Pentium processzorok gyártását fejezi be az Intel. 2011. december 8. csütörtök 14:00 -
A Celeron G460 processzorral kezdi az évet az Intel?
A CPU World november 14-én, a Fudzilla pedig négy nappal később közölte az Intel Celeron G460 specifikációit. A most kiszivárgott asztali CPU ütemterv megerősíti az előzetes híreket. Bővebben... 2011. december 8. csütörtök 12:10 -
Az Intel pénzt ad az ultrabookok gyártóknak
Az Intel számos további céget szeretne meggyőzni arról, hogy jelenjenek meg az ultrabookok piacán, ezért tajvani egyeztetésre hívták az általuk kiválasztott vállalatokat. 2011. december 7. szerda 19:20 -
Három vezérlőhidat ítélt halálra az Intel
Az LGA1156-os alaplapokon található P55, H55 és H57 lapkák gyártása leállt. 2011. december 7. szerda 19:01 -
Fejlett NAND Flash memóriachipek az IMFT-től
Az Intel és a Micron együttműködésének legújabb gyümölcsei is beértek: a gyártópáros által közösen üzemeltetett IMFT-ben megkezdődött a 20 nm-es csíkszélességgel készülő, 64 Gb-es kapacitású NAND Flash memóriachipek tömegtermelése, ugyanakkor a cégek azt is bejelentették, hogy elkészültek a világ első 20 nm-es gyártástechnológiára alapozó, MLC típusú, 128 Gb-es adattároló kapacitással büszkélkedő NAND Flash memóriachipjével is. 2011. december 7. szerda 17:01 -
Biztonsági hibát találtak az Intel számos Core és Xeon chipjében
Az Intel a hét elején elérhetővé tett honlapján egy biztonsági értesítőt, amelyben egy számos chipjét érintő sebezhetőségre hívja fel a figyelmet. A hiba kihasználásával hackerek kijátszhatják a lapkákba épített biztonsági és ellenőrzési mechanizmusokat, és akár a sebezhető gépek feletti teljes el.. 2011. december 7. szerda 08:46 -
Áprilisban, májusban jöhetnek az új Apple-laptopok
Tegnap a jövő asztali Macintoshainak processzorairól kerültek napvilágra információk, ma meg a laptopokkal kapcsolatban lettünk okosabbak. Az Intel ugyanis megkezdte a jövőre érkező Ivy Bridge-processzorokkal kapcsolatos szivárogtatást, egyre több információ áll a rendelkezésünkre.Első körben összesen nyolc mobilprocesszort jelentettek be, mindegyikben Intel HD 4000-es grafikus gyorsító van, ami közel kétszeres sebességre lesz képes a jelenlegi generációhoz képest. Azokban a MacBookokban tehát, amikben csak processzorba integrált grafikus gyorsító dolgozik (az Airek, és a 13-as Prók ilyenek), komoly gyorsulásra lehet számítani.Természetesen nő a processzor teljesítménye is. Első körben sajnos nem mutatnak be 35 watt fogyasztású, tehát 13-as Próba szerelhető négymagos csipet, ebben a laptopban tehát csak néhány plusz megahertzet, meg erősebb grafikus gyorsítót kapunk - egyelőre. Az Intel ugyanis azt ígérte, hogy az Ivy Bridge-ből lesz 35 wattot fogyasztó négymagos is, az viszont most már biztosnak tűnik, hogy nem jövő májusban.A 15-ös és 17-es Próknál várhatóan új csúcsmodell jelenik meg, áprilistól 2,5 gigahertz helyett 2,7 gigahertz lehet az elérhető maximum, Turbóval meg 3,6 helyett 3,7 gigahertz: nem nagy előrelépés ez, de a tesztekben bizonyára kimutatható lesz.Az Airek a 13-as Prókhoz hasonlóan májusban kaphatnak új csipet, méghozzá kétfélét: az elérhető maximális órajel 1,8 gigahertzről 2 gigahertzre ugrik, Turbóval meg 2,9 gigahertz helyett 3,2 gigahertzen tud majd hasítani az apró laptop.Az új csipeket elnézve aki brutális teljesítménynövekedésre várva hagyná ki a vásárlást, az jobban teszi, ha most megveszi magának az álomgépét, aki viszont még bizonytalan, annak érdemes lesz várnia jövő tavaszig, nyár elejéig a friss laptopokra. 2011. december 7. szerda 08:21 -
Érkezik az első 16 GB-os NAND flash lapka
A Micron és az Intel közös fejlesztése 20 nm-es gyártástechnológián készül. 2011. december 7. szerda 08:15 -
Az Intel a kis gyártóktól is ultrabookokat akar
A gyenge eladások ellenére az Intel mindent megtesz az ultrabookok érdekében. 2011. december 7. szerda 07:42 -
16 gigabájtos a legnagyobb flash memóriachip
A világ legnagyobb kapacitású monolitikus NAND flash memóriachipjét gyártotta le az Intel és a Micron Technology vegyesvállalata. A 128 gigabites lapka mintapéldányai januárban elérhetők lesznek, a sorozatgyártás 2012 első felében indul. 2011. december 6. kedd 15:51 -
Nem gyorsabb, csak kevesebbet fogyaszt az Ivy Bridge
Induláskor négymagos kivitelben érkeznek az Intel Ivy Bridge családba tartozó processzorai - ráadásul érdemi órajelnövekedést sem hoznak a korábbi generációhoz képest. Valódi változást a kisebb fogyasztás és az új GPU jelent. 2011. december 6. kedd 13:11 -
Már a 14 nm-es gyártástechnológiát teszteli az Intel
Az Intel jövőre bemutatja a 22 nm-es csíkszélességgel készülő, 3D tranzisztor technológiára alapozó Ivy Bridge processzorokat, amelyekről az utóbbi hetek pletykáinak köszönhetően egyre több információ szivárog ki. Az újdonságok érkezése után egy évvel, megjelennek majd a Haswell alapú központi egységek is, amelyek ugyancsak 22 nm-es csíkszélességgel készülnek el. Őket a 14 nm-es megoldások követik, amelyeknek várható kódneve körül nagy a fejetlenség: a pletykák mint Rockwell, mind pedig Broadwell néven emlegetik őket, konkrétumokkal pedig egyáltalán nem szolgálnak velük kapcsolatban, de ez egyáltalán nem meglepő, hiszen a termékek megjelenése még nagyon messze van. 2011. december 6. kedd 11:30 -
Sokkal gyorsabb lesz az új iMac
Lassan minden az Intel új processzoráról, az Ivy Bridge-ről szól, ami 2012 második negyedévében váltja az idén bemutatott, és a legtöbb Macben megtalálható Sandy Bridge generációt. Az új csip gyártástechnológiája fejlettebb, 32 nanométer helyett 22 nanométerrel gyártják, aminek hála gyorsabb lesz a processzor és a grafikus gyorsító, miközben a fogyasztás csökken.A második negyedévben érkező Ivy Bridge-ről azonban már kiszivárgott egy grafikon, amit az Intel küldött ki a partnereknek, és amiből kiderül, hogy komoly erősödés várható, akárhogy vizsgáljuk azt a 3DMarkVantage segítségével.A gyorsulás 1,17-2,99-szeres, jól láthatóan attól függ az elmozdulás, hogy melyik összetevőt nézzük. Rendszerszinten óriási lesz a változás még úgy is, hogy az új 3,4 gigahertzes Core i7-es processzormag csak húsz százalékkal gyorsabb a jelenleginél. Persze az is szép eredmény.Igazi előrelépést azonban az Intel HD 4000-es jelent a mostani Intel HD 2000-esekhez képest, amik egyébként a MacBook Airekben és a 13-as Prókban dolgoznak. Ez azért nagyon fontos, mert a kisebb gépekben szinte biztos, hogy marad az Intel processzorba integrált grafikusgyorsítója, a 2-3-szoros gyorsulást tehát azonnal meg fogjuk érezni. Ha a grafikonok nem hazudnak, és az Intel tényleg ennyit lépett előre ezen a téren, akkor lassan simán versenyképes lesz az Nvidia és az Ati alaplapra integrált csipjeivel. 2011. december 6. kedd 07:16 -
Teszteli a 14 nm-es gyártástechnológiát az Intel
Az új node-ra már épülnek tesztlapkák, melyeket laboratóriumban vizsgál a vállalat. 2011. december 5. hétfő 17:44 -
SandForce vezérlővel érkezik az Intel 520 SSD?
Hivatalos információ nincs, de a legújabb adatok nem sok kétséget hagynak. 2011. december 5. hétfő 14:15 -
Késve, de jönnek az Intel SandForce-os SSD-i
Az Intel SSD termékpalettáján hamarosan kisebb változás megy végbe: rövidesen megérkeznek az 520-as sorozatú, Cherryville kódnévvel ellátott modellek, amelyek a jelenleg is forgalomban lévő, 510-es sorozatú társaik helyét veszik át. Az 510-es sorozatú SSD meghajtók a felsőkategóriás megoldások piacát veszik célba, ám meglehetősen kevés változatban érhetőek el és a SandForce sorozatú SSD vezérlővel ellátott riválisaik sem könnyítik meg a helyzetüket. 2011. december 5. hétfő 12:45 -
Új Intel mobil-processzorok az Ivy Bridge érkezése előtt
Mielőtt az Intel 2012 áprilisában bevezeti az Ivy Bridge mobil-mikroprocesszorokat, néhány új, olcsó, Sandy Bridge... 2011. december 5. hétfő 11:30 -
Az Intel frissítette a HD Graphics IGP-k driverét
A 15.22.52.2559-es drivercsomag temérdek grafikai hibát javít. 2011. december 5. hétfő 09:14 -
Intel Carlow munkaállomás-platform
Az Intel 2012 második negyedében vezeti be a Carlow munkaállomás platformot a C210 (Panther Point) sorozatú lapkakészlettel... 2011. december 2. péntek 13:31 -
Hivatalos Intel Ivy Bridge mérések
A partnereknek kiküldött dokumentáció alapján úgy fest, hogy az Intel Ivy Bridge processzorok nem csak az energiafogyasztás és az IGP terén érnek el komoly javulást, hanem az általános teljesítmény is kedvezően alakulhat. Bővebben... 2011. december 1. csütörtök 15:20 -
Publikus az x86-os Ice Cream Sandwich is
Letölthető az Android Ice Cream Sandwich (4.0.1) x86-os platformra készült verziója is - egyelőre csak nemhivatalos forrásból. Az "igazi", Google-Intel együttműködéssel készülő változat várat még magára, így az AMD által favorizált független x86-os változat készült el először. 2011. december 1. csütörtök 14:23 -
Van-e valami értelme az Ultrabooknak?
Divathóbort vagy életmentő, esetleg valami teljesen más a vékony és könnyű Intel notebook? 2011. december 1. csütörtök 11:42 -
Már készül a PCI Express 4.0-s szabvány
Napjainkban már kezdenek elérhetőek lenni azok az alaplapok, amelyek kompatibilisek a PCI Express 3.0-s szabvánnyal: a hatos sorozatú termékekben PCI Express 3.0-s támogatását majd csak az Ivy Bridge CPU-k megjelenésével lehet kiaknázni, az X79-es platform esetében azonban már most is él a PCIe 3.0-s támogatás, igaz, egyelőre még nem hivatalosan. Az X79-es platformhoz tartozó Sandy Bridge-E processzorok ugyan már rendelkeznek PCI Express 3.0-s támogatást kínáló PCIe vezérlővel, de az Intel ezekhez a termékekhez hivatalosan csak PCI Express 2.0-s támogatást biztosít, a PCIe 3.0 esetében nem garantálja a cég, hogy az minden bővítőkártyával zökkenőmentesen fog üzemelni. 2011. november 30. szerda 16:01 -
Felvázolta az Ivy Bridge APU sebességét az Intel
A gyártópartnerek megkapták az előzetes dokumentációt, így körvonalazódott, hogy mit is tud az új termék. 2011. november 30. szerda 12:55 -
Intel: 100 dolláros kedvezmény az ultrabook gyártóknak
Jövő év első negyedévében 5-10 százalékkal csökkenhet a noteszek ára. 2011. november 30. szerda 12:37 -
Hónapokon belül itt az új Air
A DigiTimes szerint 2012. elején frissíti az Apple a legvékonyabb laptopcsaládját, ami több jelentős változással fog járni. Az időpont hihető: bár legutóbb nyáron frissült az Air, azelőtt meg épp 2010. októberének végén, szóval a kilenc hónapos termékciklust figyelembe véve egy márciusi-áprilisi start simán elképzelhető. Egy frissítést azonban nem a hónapokhoz, hanem sokkal inkább a lehetőségekhez és az igényekhez szabnak, márpedig jövő év elején bőven lesz mindkettőből: az Intel piacra dobja a jelenlegi processzorgenerációs utódját, az Ivy Bridge-nevű sorozatot, ami a fejlettebb gyártástechnológiának hála nagyobb teljesítményt, vagy alacsonyabb fogyasztást fog jelenteni. Azt meg nem kell mondani, hogy utóbbinak milyen nagy jelentősége van a vékonyka, ezért szükségszerűen gyenge akkumulátorral szerelt Airnél. További lényeges körülmény, hogy a piac részéről egyre nagyobb igény mutatkozik egy 15 colos gépre, és a DigiTime szerint ezt is meg fogjuk kapni: amellett, hogy új hardver kerül a laptopokba, a 11 és 13 colos modell mellett lesz egy 15 colos Air is. 2011. november 29. kedd 09:31 -
Harmadik generációs Intel Core i5 és i7 lapkák hamarosan
Nyilvánosságra kerültek a jövő évben érkező első 22 nm-es Ivy Bridge processzorok első részletei. Az Intel... 2011. november 29. kedd 08:46 -
A gyártók nyomására új egymagos Atom érkezik?
Az Intel Cedar Trail platformja az Atom N2100-as mobil termékkel egészülhet ki. 2011. november 29. kedd 08:15 -
Az NZXT is bemutatta LGA2011-es CPU-hűtőjét
A HAVIK 120 számos Intel és AMD processzort képes kiszolgálni. 2011. november 29. kedd 07:07 -
Táblázatban az Ivy Bridge CPU-k specifikációi
Az Intel Ivy Bridge processzorai még sokára jelennek meg kereskedelmi forgalomban, de már most is ízelítőt kaphatunk azzal kapcsolatban, hogy a termékek várhatóan milyen specifikációkkal rendelkeznek majd. Az Overclockers.ru egy táblázatot tett elérhetővé, amelyben az Intel 22 nm-es csíkszélességgel készülő Ivy Brodge sorozatú processzorai szerepelnek, szám szerint tizennyolcan. 2011. november 28. hétfő 15:06 -
Intel X79-es alaplaptrió tesztje
Megvizsgáltuk az LGA2011 foglalattal szerelt MSI X79A-GD65, valamint ASUS Rampage IV Extreme és P9X79 PRO alaplapot. 2011. november 28. hétfő 12:46 -
A vártnál tovább késhetnek az Intel Ivy Bridge processzorai
Bár az eredetileg még idén piacra dobni tervezett Intel Ivy Bridge processzorok megjelenésének jövőre halasztását a hivatalos megerősítés hiányában is már hónapok óta tényként kezelte az iparág, a legújabb hírek szerint azonban még az eddig gondoltnál is tovább kell majd várni az új processzorcsal.. 2011. november 28. hétfő 08:55 -
Acer Aspire S3: Nem mind arany, ami fénylik
Megérkezett hozzánk az első Ultrabook az Acer műhelyéből, amely az Intel által előre sikerre ítéltetett. Nekünk vegyes érzelmeink voltak, de bizakodók vagyunk. 2011. november 28. hétfő 08:02 -
Új asztali PC 2. generációs Intel Core i7-3960X processzorral
A nálunk még kevéssé ismert 2011. november 27. vasárnap 10:20 -
Új Intel processzor mikroszerverekhez
Az Intel egy új, alacsony energiafelvételű Sandy Bridge alapú Pentium mikroprocesszort vezetett be az egyre népszerűbb... 2011. november 25. péntek 14:00 -
Intel: Pentium CPU olcsó szerverekbe
Az Intel a napokban kezdte meg a szállítását annak az olcsó Pentium processzornak, amelyet a vállalat kifejezetten az olcsó szerverekbe szán. Ez a központi egység az olcsó szerverkonfigurációkban, a mikro-szerverekben és az otthoni szerverekben kaphat majd helyet 2011. november 25. péntek 09:45 -
A világ legkisebb asztali PC-je a Lenovo-tól
A Lenovo bevezette a világ legkisebb asztali PC-jét, mely Intel Atom processzorral és AMD Radeon HD 6450A grafikus processzorral érkezik. 2011. november 25. péntek 08:45 -
Az Intel is sorban áll WebOS-ért?
A HP hónapokkal ezelőtt jelentette be, hogy a WebOS operációs rendszer, illetve a WebOS alapú eszközök fejlesztését leállítja. A cég azóta sem nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy pontosan mik a tervei a szoftverrel kapcsolatban, így beindultak a találgatások. A korábbi hírek szerint a HP már számos céggel tárgyalt a WebOS értékesítésével kapcsolatban, de konkrétumok sosem szivárogtak ki. A TechEYE munkatársai saját forrásaikra hivatkozva most meglehetősen érdekes információra tettek szert: szerintük a potenciális vásárlók között az Intel is felsorakozik. 2011. november 24. csütörtök 13:01 -
Intel több módon is felturbózná az ultrabookokat
A vállalat a szabványos dokkolók mellett érintőképernyős kijelzőben is gondolkodik. 2011. november 23. szerda 19:35 -
Intel: egységes dokkoló csatlakozót az ultrabookokhoz!
Az ultrabookok szekere 2011. november 23. szerda 15:30 -
A közeljövőben a RAID 0-ba kötött SSD tömböknél is mehet a TRIM
Az Intel következő Rapid Storage Technology (RST) drivere komoly korlátozást oldhat fel. 2011. november 22. kedd 14:48 -
Visszatérhet az Nvidia a MacBookokba
Sokaknak talán fel sem tűnt, de az utóbbi egy évben az Apple száműzte az Nvidia csipjeit a laptopokból. A két cég sokáig remek viszonyban volt egymással, és bár időről időre felbukkantak Ati, vagyis most már AMD gyorsítók is a Macekben, egy összeveszés kellett a szakításhoz. Állítólag, mert azt sosem erősítették meg, hogy a két cégnek konfliktusai lennének, ezzel együtt tény, hogy a 2010-ben még rendesen Nvidia-alkatrészekre épülő termékpaletta mára teljesen lecserélődött, és csak az AMD maradt. Meg az Intel, az Airekben és a két 13-as Próban ugyanis csak integrált gyorsító van, igaz, ezek teljesítménye eléri az utoljára használt Nvidiáét, a GeForce 320M-ét.A helyzet azonban az Appleinsider szerint rövidesen változni fog. Az Intel már gőzerővel dolgozik a jelenlegi processzorgeneráció utódján, és a jövőre befutó Ivy Bridge csipek mellé állítólag már Nvidia-gyorsítókat fog pakolni az Apple. Leszámítva persze az Airt és a két 13-as Prót, ezekbe ugyanis szerintem továbbra is az Intel integrált gpu-i kerülnek majd, de mivel ezen a területen hatvan százalékos lesz a gyorsulás az aktuális generációhoz képest, nincs ok a panaszra, nagy löketet kap majd a grafikus teljesítmény.A nagyobb gépekben viszont újra Nvidia-csipek dolgozhatnak, persze ez az Apple vásárlói közül nem sokat érdekel: ők jellemzően nem merülnek el a technikai részletekben, és kábé annyira hatja meg őket a döntés, mintha megtudnák, hogy kedvenc autógyártójuk új cégtől szerzi a befecskendezőket. 2011. november 22. kedd 11:48 -
Hol áll az AMD Trinity APU jelenleg? - nem hivatalos helyzetjelentés
Az elmúlt hetekben minden az Intel újdonságaival volt tele, hiszen megérkeztek a 2. generációs Intel Core i7 (Sandy Bridge-E) processzorok. Most azonban lássuk, a konkurencia jövőre mivel készül a jóval olcsóbb piaci szegmensben, és mivel próbálja megtartani/növelni piaci részesedését! Bővebben... 2011. november 22. kedd 11:00 -
Pentium CPU-t kínál a mikroszerverekbe az Intel
A Sandy Bridge lapkára épülő Pentium 350-es modell a Xeon E3-as sorozat alatti rést tömi be. 2011. november 21. hétfő 18:48 -
HP-Intel titkos paktum?
Az Oracle szerint a HP fizet az Intelnek, hogy fenntartsa az Itanium processzorok gyártását, és ezzel tisztességtelenül kiszorítsa a konkurenciát a piacról. A HP ezt vitatja. 2011. november 21. hétfő 17:28 -
Szebb jövő: Az Intel TRIM-mel kapcsolatos lépései
A TRIM parancsok napjainkra teljesen bevett és elfogadott szemétgyűjtési technológiának (garbage collection) számítanak az SSD ágazatban. A mágneses tároláson alapuló tárolókkal ellentétben a NAND flash alapú tároló egységek esetében a törölt adatot nem lehet csak egyszerűen felülírni az új adattal (mind mondjuk a régi kazetták esetén). Bővebben... 2011. november 21. hétfő 13:00 -
Memóriamodulok a Teamtől az új X79-es platformra
Az elmúlt napok az új Sandy Bridge-E processzorokról és a velük érkező új X79-es lapkészletekről szóltak. Nem szabad azonban arról megfelejtkezni, hogy az új Intel Core i7 már támogatja a 4 csatornás memóriakezelést, így tömegesen várhatóak az ilyen jellegű KIT-ek érkezése. Az igazi hardcore tuning fanatikusak örömére a Team is bejelentette új memóriamoduljait. Bővebben... 2011. november 21. hétfő 11:55 -
HP-Intel titkos paktum?
Az Oracle szerint a HP fizet az Intelnek, hogy fenntartsa az Itanium processzorok gyártását, és ezzel tisztességtelenül kiszorítsa a konkurenciát a piacról. A HP ezt vitatja. 2011. november 21. hétfő 11:51 -
HP-Intel titkos paktum?
Az Oracle szerint a HP fizet az Intelnek, hogy fenntartsa az Itanium processzorok gyártását, és ezzel tisztességtelenül kiszorítsa a konkurenciát a piacról. A HP ezt vitatja. 2011. november 21. hétfő 11:51 -
HP-Intel titkos paktum?
Az Oracle szerint a HP fizet az Intelnek, hogy fenntartsa az Itanium processzorok gyártását, és ezzel tisztességtelenül kiszorítsa a konkurenciát a piacról. A HP ezt vitatja. 2011. november 21. hétfő 11:51 -
1 teraflops teljesítményű Intel társprocesszor
Az Intel a héten zajló szuperszámítógép konferencián (SC11, Seattle, USA) bemutatta a 22 nm-es... 2011. november 20. vasárnap 09:50 -
LGA2011 a hazai piacon
Az Intel új csúcs platformja mellett sok más érdekes hardvert is bemutatunk. 2011. november 19. szombat 09:35 -
Friss infók az Ivy Bridge-E családról
Meglehetősen érdekes információk szivárogtak ki az Intel háza tájáról, amelyek a Sandy Bridge-E processzorok utódairól szolgálnak némi friss infóval. A Sandy Bridge-E modellek még csak nemrégiben debütáltak, de utódaikkal, az Ivy Bridge-E processzorokkal kapcsolatban már most is egyre több érdekes információ áll rendelkezésre. 2011. november 18. péntek 15:01 -
Egyre több részlet derül ki az Intel Maho Bay platformról
Ezúttal az Ivy Bridge APU-k mellé társítható új vezérlőlapkákról érkeztek részletek. 2011. november 17. csütörtök 16:35 -
Özönlenek a négycsatornás DDR3-as memóriacsomagok
Az elmúlt napokban megjelentek az Intel Sandy Bridge-E sorozatú processzorai, így most szinte minden körülöttük forog. Sorra jelennek meg a hozzájuk tartozó X79-es alaplapok a különböző gyártók kínálatában, de az LGA-2011-es támogatással ellátott CPU hűtők tábora is egyre népesebb. Ezzel együtt számos négycsatornás memóriacsomag is elérhetővé vált a piacon 2011. november 17. csütörtök 11:30 -
Intel: Xeon E5 és Knights Corner infók az SC11-ről
Az SC11-es szuperszámítógépes konferencia alkalmával nem csak az OpenCL 1.2-es változatáról hullott le a lepel, hanem sok egyéb érdekességről is. Az Intel illetékesei ejtettek néhány szót a Xeon 5500/5600-as sorozat utódjául szolgáló Xeon E5-ös szerverprocesszorokról, valamint bemutatták a gyártó MIC architektúra köré épülő sokmagos gyorsítóját, a Knights Corner-t is. 2011. november 17. csütörtök 10:30 -
Az Intel megmutatta a Knights Cornert
A Larrabee utódjának szánt MIC architektúra már működött a vállalat bemutatóján. 2011. november 16. szerda 17:00 -
Az Intel a digitális forradalom elmúlt 40 évét ünnepli
Az Intel első mikroprocesszora, az Intel 4004-es modell 1971 novemberének tizenötödik napján, azaz több, mint 40 évvel ezelőtt jelent meg. Korábban vita folyt arról, hogy a termék valóban az első mikroprocesszornak tekinthető-e, de mára már úgy tűnik, a vita elült és az Intel processzorát ismerik el az első igazi mikroprocesszorként. 2011. november 16. szerda 14:33 -
1 teraflops felett az Intel Knighs Corner
A héten Seattle-ben zajló Supercomputing Conference 11 esemény kapcsán rendezett sajtótájékoztatóján az Intel működő mintapéldányok formájában mutatta be a jövőre kereskedelmi forgalomba kerülő Knights Corner chipjét, amelyet az NVIDIA és AMD GPU-k ellen küld csatasorba a mérnöki-tudományos számítástechnika világában. 2011. november 16. szerda 14:00 -
Itt van az új felsőkategóriás X79-es GIGABYTE alaplapcsalád
A GIGABYTE a többi gyártóhoz hasonlóan hivatalosan is felfedte a leplet az X79 szériás alaplapcsaládjáról. Ezek természetesen támogatni a fogják a legújabb, második generációs Intel Core i7 processzorcsaládot, azaz a Sandy Bridge-E modelleket. Bővebben... 2011. november 16. szerda 12:06 -
Bemutatkoznak az MSI X79-es alaplapjai
Riválisaihoz hasonlóan a napokban az MSI is lerántotta a leplet X79-es alaplapjairól, amelyek között jelenleg négyféle modellt találunk. Az újdonságok esetében közös, hogy mindannyian az Intel LGA-2011-es Sandy Bridge processzorait fogadják, X79-es lapkakészlet köré épülnek és a gyártó új, Military Class III-as gyártástechnológiája alapján készültek, ami minőségi felépítést garantál. 2011. november 16. szerda 11:30 -
X79-es alaplapok a Gigabyte-tól is
Az ASUS mellett a Gigabyte is előrukkolt X79-es lapkakészlettel ellátott alaplapjaival, amelyek az Intel tegnap bemutatott, LGA-2011-es processzorfoglalatba illeszkedő Sandy Bridge-E típusú központi egységeit fogadják. A kínálatban első körben nem kevesebb, mint négyféle modell lesz jelen, köztük egy olyan alaplappal, amely kifejezetten a játékos társadalom tagjait veszi célba. 2011. november 16. szerda 10:01 -
HyperX Genesis - négycsatornás RAM-ok a Kingstontól is
Az Intel felsőkategóriás processzoraira a Kingston is válaszolt. 2011. november 16. szerda 07:00 -
Az Intel a digitális forradalom elmúlt 40 évét ünnepli
Az Intel ma bejelentette, hogy az Intel 4004, a világ első kereskedelmi forgalomban elérhető mikroprocesszora kerek évfordulóhoz érkezett. Bővebben... 2011. november 15. kedd 20:30 -
40 éves a mikroprocesszor
Ma ünnepli születésnapját az Intel 4004, a hazai képviselet a Közlekedési Múzeumban ünnepelte a születésnapot. 2011. november 15. kedd 20:20 -
40 éves a mikroprocesszor
Ma ünnepli születésnapját az Intel 4004, a hazai képviselet a Közlekedési Múzeumban ünnepelte a születésnapot. 2011. november 15. kedd 20:05 -
40 éves a mikroprocesszor
Ma ünnepli születésnapját az Intel 4004, a hazai képviselet a Közlekedési Múzeumban ünnepelte a születésnapot. 2011. november 15. kedd 20:05 -
Ma 40 éves a világ első mikroprocesszora, az Intel 4004
[Intel] Az Intel ma bejelentette, hogy az Intel 4004, a világ első kereskedelmi forgalomban elérhető mikroprocesszora kerek évfordulóhoz érkezett. A 40 éve, 1971. november 15-én elkészült első mikroprocesszor megjelenése elképesztő digitális forradalmat eredményezett. Annak ellenére, hogy a legtöb.. 2011. november 15. kedd 16:51 -
Negyven éves az első mikroprocesszor
Az Intel 4004 ma már gyengécske, de anno igazán nagy dobás volt. 2011. november 15. kedd 15:58 -
Megérkeztek az Intel Sandy Bridge-E processzorok
Megérkeztek az új hatmagos Intel processzorok. Az Intel Core i7 processzorcsalád második generációjának érkezése nem véletlenül esett november 14-re, hiszen ezen a napon lett 40 éves az Intel 4004-es CPU. Így ezen a jeles napon került bejelentésre az Intel Core i7-3960X és az Intel Core i7-3930K. Nagy várakozás előzte meg az érkezésüket, lássuk kicsit bővebben mit is kapunk a két új üdvöskétől! Bővebben... 2011. november 15. kedd 14:55 -
MSI X79 sorozatú alaplapok Military Class III komponensekkel
Az MSI a bemutatta az X79A-GD65 (8D), X79A-GD65, X79A-GD45 és X79MA-GD45 alaplapjait. Az új alaplapok Intel X79 vezérlőre épülnek és LGA 2011 foglalattal rendelkeznek, támogatva ezzel a második generációjú Core i7 processzorokat. Bővebben... 2011. november 15. kedd 14:05 -
Négymagos 13-as MacBookra várok
Most kétéves a 13-as MacBook Próm, és bizonyos szempontból megérett a cserére. A teljesítményével alapvetően nincs bajom, és ezt nagyon szeretem az Apple gépeiben: az előző MacBookom is hároméves volt, amikor lecseréltem, de csak azért váltottam, hogy még kapjak valamennyi pénzt érte. Most is hasonló a helyzet, egy kivétellel: még mindig nem érzem kevésnek a gép teljesítményét, legalább két év még simán benne van, leszámítva, amikor elindítom a Final Cut X-et. A videóvágó hardverigénye ugyanis messze túlmutat a kétmagos, Core 2-es technológián, egyszerűen több dzsúzra van szükség. A helyzetet súlyosbítja, hogy november elseje óta a techrovatos munka helyett az Attraktor gondozása lett a fő feladatom az Indexben, ennek része, hogy mostantól én is vágom a videókat, amihez stabil, erős rendszer kell.Felmerül a kérdés, hogy mit vegyek. Kézenfekvő lenne, hogy egy négymagos iMacet, erre viszont most semmi esély: egy lakásvásárlás és felújítás közepén vagyok, ilyenkor minden fillért szőnyegekre meg új falakra költ az ember, nincs felesleges 360 ezer forintom, ami a legkisebb gépre elég. Eladhatnám a laptopomat, de arra meg szükségem van: sokat járok a blog miatt és más okokból is eseményekre, ráadásul hozzászoktam már ahhoz a kényelemhez, hogy az irodám akárhol lehet, erről semmiért sem mondanék le.Köztes megoldás lehet egy 15-ös MacBook Pro: eladom a mostani gépemet és veszek helyette egy négymagos laptopot. Ezzel viszont több problémám is van: a legolcsóbb ebből a laptopból 530 ezer forintba kerül, szóval legalább annyit kéne ráfizetnem a mostani gépemre, mintha a 13-as mellé vennék egy iMacet: nem éri meg. Ráadásul imádom a 13-as méretet, nem tudnék átszokni egy nehéz 15-ösre.A kis MacBook Prók meg ugyan jóval gyorsabbak az enyémnél, de nem eléggé: nem akarom kétmagos Core i7-esek beérni, ha már bővítek. Tudom, hogy a legtöbb feladatra tökéletesen elegendő ez a konfiguráció, viszont én az új géppel akarok vágni a következő 3-4 évben, szóval időtálló konfigurációra vágyom, és a kétmagos kiépítés meg ez az Intel grafikus gyorsító vágáshoz messze nem ideális. Főleg, ha a Final Cut X-ről van szó.Akkor összegezzük: a tökéletes egy olyan 13-as laptop lenne, amiben négy mag dolgozik. Eladnám a régit, megvenném az újat, három-négy év boldogság.Kérdés már csak az, hogy mikor lehet ilyesmire számítani. A közeljövőben biztosan nem: az Apple most frissítette a laptopokat, és belerakott mindent, amit tudott: a 13-asokba a legerősebb 35 wattot fogyasztó kétmagos Core i-csipek kerültek, az Intel ezeknél nem gyárt jelenleg brutálisabb szörnyetegeket. Hasonló a helyzet a 15-ösökkel és 17-esekkel, ezekben négymagos, 45 wattos csipek dolgoznak, amiből most a 2,5 gigahertzes modell a legerősebb, ez opcionálisan kérhető a MacBook Próhoz. De nem a 13-ashoz, és a helyzet nem is fog változni, mert a kisebb gép gyengébb akkumulátorát túl hamar lemerítené az energiaéhes négymagos.Szóval meddig kell várnom? Elvileg jövő nyárig, ősz elejéig. Az Intel ugyanis a hírek szerint már megkezdte a jelenlegi processzorgeneráció utódjának, az Ivy Bridge-nek a sorozatgyártását. Ez a termékcsalád sokban emlékeztet a jelenlegire, tehát Core i-processzorokról van szó, de 32 helyett már 22 nanométeres gyártástechnológiával készülnek, ami komoly hatással van a teljesítményre és a fogyasztásra is. Az Intel szerint a processzor körülbelül húsz, a processzorba integrált grafikus gyorsító körülbelül 60 százalékkal lesz gyorsabb a jelenleginél, arról nem is beszélve, hogy jelentősen csökken a fogyasztás. Hogy mennyire? Az Intel az ígéri, hogy az Ivy Bridge lesz az első processzor, amiből képesek lesznek 35 wattot fogyasztó négymagos modelleket gyártani.Pont annyi energiát zabálnak tehát majd fel, mint a jelenlegi kétmagosok a 13-as MacBook Próban, miközben a mostani négymagosoknál húsz százalékkal gyorsabbak lehetnek. Összerakva a kissé bonyolult egyenletet a legkisebb MacBook Pro egy éven belül kétszer fürgébb processzort és hatvan százalékkal erősebb grafikus gyorsítót kaphat, miközben az üzemidő nem változik. Ráadásul a rendszer képes lesz a processzor legnagyobb fogyasztását 15 wattban mérsékelni, ha nincs töltőre dugva a laptop, a teljesítmény még ilyenkor is bőven elég lesz, de az üzemidő könnyen tíz óra fölé szaladhat. Ha kell, villámgyors, ha kell, szívós. Tökéletes!Ez a konfiguráció már bőven alkalmas lesz arra, hogy az évtized közepéig vígan vágjam rajta a videókat.Persze a négy mag önmagában nem csodaszer, aki nem végez extrém hardverigényes feladatokat, annak kár egy évet várnia a cserével. Ekkora idő az informatikában egyébként is örökkévalóságnak tűnik. A jelenlegi 13-as a feladatok 95 százalékában pont olyan gyorsnak tűnik, mint amilyennek a majdani négymagos lesz majd, hiszen böngészés, videózás, képnézegetés közben nincs szükség harmadik meg negyedik magra. Ráadásul az általános sebességérzet egy MacBook Airen akkor is jobb lesz, ha valami csoda folytán egy nyolcmagos szörnyet raknak az új Prókba, mert az ssd a hétköznapi feladatok során legyőzhetetlen.Én viszont örülök annak, hogy elérhető távolságba került egy gyors, alacsonyfogyasztású, kisméretű Apple laptop, ami tökéletesen alkalmas a videóvágásra. Már csak ki kell bekkelnem valahogy az érkezéséig. 2011. november 15. kedd 12:19 -
A jövő a képernyőkről szól - Interjú az Intel futurológusával
A sci-fi irodalomban találta meg a tökéletes táptalajt munkájához Brian David Johnson, az Intel hivatásos jövőkutatója. A mikroprocesszorok ma negyven évesek, de az Intelnél ma is a jövő laptopjain és mobiltelefonjain dolgoznak. A kutatók próbálják kitalálni, milyen lesz az életünk 2021-ben, és mire vágyunk majd. Johnson a számítástechnika várható jövőjéről mesélt az [origo]-nak. 2011. november 15. kedd 11:33 -
Negyven éves a világ első mikroprocesszora, az Intel 4004
A világ első mikroprocesszorát 1971. november 15-én állították elő. A rendkívüli fejlődést jól mutatja, hogy ma a világ leggyorsabb processzora körülbelül 4 gigahertzes frekvencián működik. 2011. november 15. kedd 11:22 -
Negyven éves a világ első mikroprocesszora, az Intel 4004
Negyven éves az Intel 4004 mikroprocesszor. A világ első mikroprocesszorát 1971. november 15-én állították elő. A... 2011. november 15. kedd 10:01 -
Isten éltesse, Processzor úr! - Negyven éves az Intel 4004
Negyven éves az Intel 4004 mikroprocesszor. A világ első mikroprocesszorát 1971. november 15-én állították elő. 2011. november 15. kedd 07:31 -
40 éve állították elő a világ első mikroprocesszorát
Negyven éves az Intel 4004 mikroprocesszor. A világ első mikroprocesszorát 1971. november 15-én állították elő. A rendkívüli fejlődést jól mutatja, hogy ma a világ leggyorsabb processzora körülbelül 4 gigahertzes (GHz) frekvencián működik, ez pedig olyan gyors az elsőhöz képest, mint a rövidtávfutó Usain Bolt egy csigához viszonyítva. 2011. november 15. kedd 07:20 -
Hatmagos processzorokkal frissíti az Intel a felső kategóriában
[Intel] Az Intel Corporation hétfőn bemutatta legfelső kategóriás processzorcsaládjának két új tagját, az Intel® Core" i7-3960X Extreme Edition és az Intel Core i7-3930K processzorokat. Ezek a második generációs "Sandy Bridge" Intel Core processzorcsalád első hatmagos kliens processzorai.. 2011. november 15. kedd 07:05 -
Negyvenéves a mikroprocesszor
Ma ünnepli születésnapját az első általános célú, programozható mikroprocesszor, az Intel 4004. 2011. november 15. kedd 06:09 -
Dübörögve érkeznek az új ASUS X79-es alaplapok
Az ASUS hivatalosan is bemutatta az X79-es alaplap szériáját, amivel igyekeznek minél több eltérő szegmenst lefedni. Mindegyiken az új Intel X79-es chipset található és persze támogatni fogja a második generációs Core i7-es processzorokat, azaz a Sandy Bridge-E modelleket LGA 2011-es tokozással. Bővebben... 2011. november 15. kedd 00:35 -
Egy tucat négycsatornás memóriacsomag érkezik a Corsairtől
A nem éppen olcsó termékek az Intel Sandy Bridge-E processzorokhoz készültek. 2011. november 14. hétfő 18:21 -
Megjelentek a Sandy Bridge-E processzorok
Ma végre hódító útjára indult az Intel legújabb asztali platformja, amely az X79-es lapkakészlettel ellátott alaplapokból és az LGA-2011-es tokozású processzorokból áll. A Waimea Bay platformot a vállalat kifejezetten a felsőkategóriás megoldások piacára szánja, azaz olyan felhasználóknak, akiknek maximális teljesítményre van szükségük, legyen szó erőforrás igényes alkalmazások, vagy akár játékok futtatásáról. 2011. november 14. hétfő 15:30 -
Az Intel a PC-ket is NFC-képessé tenné
A mobilpiac szereplői közül egyre többen karolják fel az NFC-t. A trendről az Intel sem szeretne lemaradni és a többieknél is merészebbet gondolt: a vállalat már azon dolgozik, hogy a PC-k is hadrendbe álljanak. 2011. november 14. hétfő 14:10 -
Bedőlhet a Google TV?
Az Intel mellett a Logitech is menekülőre fogja. Egyedül a Sony marad a keresőóriás partnere. 2011. november 14. hétfő 13:35 -
Új chipet tervez az Intel az ultrabookokhoz
Az Intel az ARM CPU-kra épülő táblagépek ellen az ultrabookokat akarja harcba dobni, ehhez azonban energiatakarékos x86-os processzorokra van szükség, amivel csak jövőre jelentkezik a cég. 2011. november 14. hétfő 09:51 -
Mától hódítanak Intel Sandy Bridge-E processzorok
Extrém magas teljesítmény és árcédula jellemzi a Waimea Bay platformot. 2011. november 14. hétfő 09:01 -
Intel Core i7-3960X Sandy Bride a csúcson
Leteszteltük az Intel legújabb, Sandy Bridge-E névre hallgató fejlesztésének legnagyobb asztali tagját. 2011. november 14. hétfő 09:01 -
Egychipes lesz az ultrabookba szánt Haswell
A helytakarékosság oltárán feláldozza a különálló déli hidat az Intel a Haswell-generációs ultrabookok esetében. A processzorok maximum kétmagos verzióban lesznek elérhetőek, azonban támogatják az LPDDR3-as, alacsony fogyasztású memóriamodulokat is. 2011. november 14. hétfő 08:43 -
Érkezik az Exceleram 32 GB-os 4-csatornás DDR3-as memóriacsomagja
Az ünnepi szezon beköszöntével sokan számítógépük bővítésére szánják a nehezen megkeresett vagy éppen ajándékba kapott pénzt. Egy hosszú távú befektetésnek ígérkezhet majd az Intel Sandy Bridge-E processzorcsaládja. Persze ahhoz, hogy a maximális teljesítményt hozzuk ki az újdonságokból, egy megfelelő rendszerre is szükségünk van. Az Exceleram ehhez ad nekünk egy kis segítséget új memóriamoduljaival. Bővebben... 2011. november 12. szombat 12:45 -
Nem maradunk hűtés nélkül, jön a Corator DS - LGA2011
A Coolink a mai bejelentésével biztosított mindenkit, hogy nem fogja a felhasználókat hűvös fuvallatok híján hagyni, hiszen az új Corator DS - LGA2011 felsőkategóriás processzor hűtője már kompatibilis lesz az Intel nemsokára Sandy Bridge-E CPU-jaival. Bővebben... 2011. november 12. szombat 11:06 -
Coolink hűtő LGA2011-es processzorokhoz
A Corator DS a felsőkategóriában indul, és kompatibilis a közelgő Intel processzorokkal. 2011. november 12. szombat 07:26 -
Négycsatornás memóriacsomag az Exceleram jóvoltából
A vállalat 32 GB-os kittel készül az Intel Sandy Bridge-E processzorok startjára. 2011. november 11. péntek 12:41 -
PC élményt nyújt a Tegra 3
Az Nvidia szerint az Intel Core 2 Duo architektúrával is felveszi a versenyt az új Kal-El processzor. 2011. november 10. csütörtök 13:39 -
Az Intel 3 új beágyazott Xeon E5-2400 processzor bevezetését tervezi
Az Intel 2012 első felében több Xeon E5 család bevezetését tervezi a socket 2011 és socket 1356 Romley platformokon. 2011. november 10. csütörtök 13:06 -
Tegra 3 - gyorsabb, mint az Apple A5 és nagyon energiatakarékos
A Tegra 3 (kódneve: Kal-El) az NVIDIA első ötmagos chipje, amely a tabletek és az okostelefonok világát hódíthatja meg. A vállalat szerint a chip hasonló teljesítményre képes, mint az Intel Core 2 Duo T7200 mobil processzor. Bővebben... 2011. november 9. szerda 18:26 -
Infók az Ivy Bridge CPU-k utódairól
Az Intel Ivy Bridge processzorainak, valamint a hozzá tartozó, hetes sorozatú lapkakészlettel ellátott alaplapoknak a megjelenéséig még 4-5 hónap hátra van, de más most képet kaphatunk arról, hogy mire számíthatunk 2013-ban, amikor az Ivy Bridge utódja debütál. 2011. november 9. szerda 13:01 -
Intel: az Android 4.0 már tartalmaz x86-os optimalizációt
A legfrissebb hírek alapján már nem meglepő, hogy az Ice Cream Sandwich mobil operációs rendszerrel ellátott készülékek, amelyekben Intel SoC teljesít szolgálatot, már úton vannak. A gyártó nagyjából két hónappal ezelőtt jelentette be, hogy együttműködésbe lép a Google szakembereivel annak érdekében, hogy az Android OS Atom processzorokon is használható legyen. Most végre úgy néz ki, hogy kezd beérni az együttműködés első gyümölcse. 2011. november 9. szerda 08:01 -
Csöpögnek az információk az Intel Haswell APU-járól
A 2013-ban érkező újdonság új szintre emeli az integráció fogalmát. 2011. november 8. kedd 20:40 -
LG Xnote P330: egy kecses és erős noteszgép
Koreában egy meglehetősen érdekes noteszgépet dobott piacra az LG, amely az Xnote P330-as típusjelzést viseli. A noteszgép két okból tekinthető rendhagyónak: egyrészt rendkívül keskeny káva veszi körül az LCD kijelzőt; másrészt a kecses noteszgépeknél megszokott, kissé gyengécskének minősülő második generációs Intel HD Graphics IGP helyett ebben a termékben már egy ütőképes videokártyát találunk. 2011. november 8. kedd 17:01 -
Csúcsteljesítményt rejt az új Commodore
Az Intel legerősebb, Core i7 processzorával is lehet rendelni a nyolcvanas évek legendás otthoni számítógépe, a Commodore modern verzióját. 2011. november 7. hétfő 11:01 -
Sandy Bridge alapú noteszek a Gigabyte-tól
A Gigabyte Technology két új noteszgépet mutatott be, amelyek mindketten az Intel Huron River mobil platformja köré épülnek és csak kis mértékben különböznek egymástól. A 15,6 hüvelykes képátlójú LCD kijelzővel érkező újdonságok sorrendben a P2532F és a P2532H nevet kapták. 2011. november 5. szombat 10:01 -
Gigabyte P2532F és P2532H: két újabb laptoppal bővül a kínálat
A Gigabyte Technology egy ideje notebookok gyártásával is foglalkozik, rövidesen két új modellel bűvítik a palettájukat, mégpedig az Intel Huron River platformjára épülő 15,6"-os géppel, melyek Windows 7-et futtatnak (Home Premium vagy Professional). Bővebben... 2011. november 4. péntek 17:05 -
Az Apple kinyírhatja a Mac Prót
Az Intel a közelmúltban jelentette be azokat a processzorokat, amik belekerülhetnek a Mac Prók frissített verzióiba, de az Appleinsider szerint könnyen lehet, hogy erre már nem kerül sor: a lap úgy tudja, hogy az Apple-nél a gépcsalád kivégzésén gondolkoznak.Az ok a piac mérete: alig néhányan vesznek a nagy asztali Macből, éppen ezért nehéz rajta sokat keresni, és nem nagyon éri meg a sok fejlesztési költség. Arról nem is beszélve, hogy a kisebb Mac Prókkal simán pariban vannak a legnagyobb iMacek. Valószínűleg az Apple terve is valami ilyesmi lehet: a gépcsalád vásárlóinak egy részét az új és folyton frissülő iMacekkel akarják lekenyerezni, azokról meg, akiknek még több teljesítmény kell, egyszerűen lemondanak.Állítólag a Thunderbolt megjelenése a gyengébb gépekben egy elég komoly lépés volt ebbe az irányba: az Apple-nél úgy gondolják, hogy a nagy sávszélességű csatlakozó kiválthatja valamelyest a Mac Pro flexibilitását, hiszen most már az iMacre is többféle, nagy teljesítményű eszközt lehet rákötni.A lap úgy tudja, hogy már május óta érlelik a Pro kinyírásának tervét. Ha nem jelenik meg 2012. első negyedévében egy új gép a nemrég bejelentett Intel processzorokkal, akkor valószínűnek tűnik, hogy már nem is nagyon lesz új Mac Pro. 2011. november 4. péntek 17:01 -
Commodore 64 Extreme Intel Core i7-es processzorral
Az első generációs változatnál brutálisan gyorsabb masina ismét divatba hozhatja a Commodore 64-et és persze a... 2011. november 4. péntek 13:45 -
Nőtt a processzorpiac, erősített az Intel
6,7 százalékkal több CPU-t szállítottak, mint egy negyedévvel korábban. 2011. november 4. péntek 07:15 -
Tölthető az Intel SSD Toolbox 3.0
A Windows-felhasználók az Intel 2011. november 3. csütörtök 15:51 -
A Slate 2-vel erősíti a windowsos tabletek piacát a HP
Az érkező tablet PC az Intel Oak Trail platformjára épít. 2011. november 3. csütörtök 12:38 -
Gyorsabb mobil Celeron CPU-k az Intel-től
Az Intel friss, az eddigieknél gyorsabb mobil processzorokkal kívánja bővíteni a Celeron családot. Az új központi egységek várhatóan a következő év elején mutatkoznak be és az olcsó noteszgépekben, illetve ultrahordozható notebookokban kaphatnak majd helyet. 2011. november 3. csütörtök 10:01 -
AMD vs. Intel: a processzorpiaci részesedések alakulása
A videó vezérlők szegmense után most az x86-os processzorpiac esetében is megtudhatjuk, hogy hogyan zárult a harmadik negyedév, már ami a szereplők piaci részesedését illeti. 2011. november 3. csütörtök 08:01 -
Nyolcmagos Intel Atom processzor szerverekbe?
Az ARM CPU magok hamarosan egyre nagyobb népszerűségre tehetnek szert a szerverkonfigurációk, pontosabban az adatközpontok piacán, de a jelek szerint már az Intel válasza is úton van, amellyel konkurenciát állíthat az ARM lapkáknak. A gyártó az elkövetkező évek folyamán 2011. november 2. szerda 20:01 -
Jól teljesít a GPU-piac
Az Intel az integráció nagy nyertese, míg a többiek részesedése esik. 2011. november 2. szerda 15:00 -
Az Intel nem tud betörni a tévépiacra, a Google TV elégtelenre vizsgázott
Az IHS iSuppli piackutatása szerint az Atom CE 4100-as SoC-ra épülő Google TV messze alulmúlja az elvárásokat. 2011. november 2. szerda 11:20 -
Nem ismétlődik meg az Intel - Microsoft egyeduralom
Ahogy a hagyományos, x86-alapú fejlesztéseket és az asztali termékeket fokozatosan az új hordozható kütyük helyettesítik a vásárlók képzeletében és a valós eladási mutatókban, egyre jobban kirajzolódik azon gyártók szűk csoportja, amely uralhatja a még mindig kialakulóban lévő piaci szegmenseket. Az új riválisok sokkal szorosabb versenyben vannak egymással, mint ahogy ahhoz hozzászokhattunk. 2011. november 2. szerda 10:01 -
Javult a videokártyák piaca
Az Intel tovább növelte az előnyét, az AMD és az NVIDIA egyaránt rontott. 2011. november 2. szerda 07:22 -
Mennyibe kerülnek a Xeon E5-2600 CPU-k?
Az Intel 2012 első felében vezeti be a Xeon E5 szerverlapkákat az egy-, a két- és a négyprocesszoros szerverekhez. Az első... 2011. október 30. vasárnap 17:35 -
Shuttle H7 5820S mini munkaállomás, Matrox grafikával
A Shuttle a hét végén mutatta be kompakt munkaállomását, mely az Intel LGA1366 platformjára épül, továbbá a jó teljesítmény mellett a több monitoros feladatvégzést is lehetővé teszi a Matrox M szériás grafikus kártyáinak köszönhetően. Bővebben... 2011. október 29. szombat 17:15 -
Milyenek lesznek az új Apple-szörnyek?
Pár hónapja már volt arról szó, hogy bármelyik pillanatban frissülhetnek a Mac Prók, bár én már akkor mondtam, hogy erre semmi esély: egyszerűen nem volt olyan új processzor a piacon, amit érdemes lett volna berakni a mostaniak helyére. Most viszont változott a helyzet: kiszivárgott, hogy milyen csipeket dob piacra az Intel a jövő év elején, és ebből az információból már lehet következtetni az új Mac Prók felépítésére. A Macrumors el is végezte helyettünk a munkát, ennek köszönhető ez a remek táblázat:Ahogy az látható, a többprocesszoros rendszereknél komoly átrendeződés várható. A jelenleg egymillió forintba kerülő nyolcmagos Prót egy 12 magos szörnyeteg válthatja, és mivel az új csip nem kerül többe, mint a régi, várhatóan nem lesz áremelkedés sem.Ugyanez igaz a második gépre: a jelenlegi 12 magos rendszer helyébe úgy lép egy 16 magos, hogy az ár várhatóan nem, vagy nem sokat nő, ugyanúgy 1,4 millióba kerül majd a rendszer, mint eddig. A csúcskategóriában szintén 16 mag lesz, de már 2,4 vagy 2,6 gigahertzen.Az egyprocesszoros Mac Pro jelenleg 4 maggal kerül 729 ezer forintba, az ár várhatóan továbbra sem változik, de az órajel 2,8-ról 3,6 gigahertzre nő.Akinek ilyesmire van szüksége, kezdjen el spórolni, mert jövő tavaszig befutnak a gépek. 2011. október 29. szombat 16:29 -
A szerverpiacot célozza az ARM
A Hewlett-Packard a Calxeda céggel közösen dobna piacra olyan szervereket, amelyek az ARM processzoraira épülnek. Utóbbi az ARM tulajdonában van, és célja az Intel egyeduralmának megtörése. 2011. október 29. szombat 14:17 -
Megújult az Intel SSD Toolbox
Az Intel SSD-k tulajdonosai valószínűleg jól ismerik az Intel SSD Toolbox névre keresztelt kis segédprogramot, amely sok hasznos funkciót kínál az adott SSD meghajtóhoz. A szoftver felhasználói kezelőfelülete a nemrégiben megújult, így az eredmény egy modern köntösbe öltöztetett, rendkívül jól átlátható és könnyedén kezelhető alkalmazás lett, ami mind az átlagfelhasználók, mind pedig a rutinos PC mágusok számára kínál hasznos szolgáltatásokat. 2011. október 28. péntek 16:01 -
Teljesen megújult az Intel ingyenes SSD-tuningoló szoftvere
Az Intel a héten új főverziót publikált SSD meghajtóihoz mellékelt, azok teljesítményének monitorozását és optimalizálását lehetővé tevő szoftveréből. Az Intel SSD Toolbox 3.0 vadiúj felhasználói felülettel és új funkciókkal érkezik, amelyek gyorsabb áttekintést és hozzáférést nyújtanak az eszköz .. 2011. október 28. péntek 12:18 -
Intel X79 alaplapok előzetese, ASUS köntösben
Az ASUS által rendezett Intel X79 technikai szemináriumon jártunk. 2011. október 28. péntek 11:41 -
Van miért aggódniuk az ARM konkurenseinek
A brit chipgyártó az elmúlt negyedévben több mint a kétszeresére növelte a nyereségét és egyre több céggel tud licencmegállapodásokat kötni. Egyre több területen jelennek meg a cég processzorai, az Intel aggódik. 2011. október 27. csütörtök 16:04 -
Képek és részletek a GIGABYTE X79 UD3 és UD5 modellekről
Természetesen úgy, ahogy az ASUS és az MSI, a GIGABYTE is nagy erőkkel készül az Intel új felsőkategóriás platformjának debütálására. Bővebben... 2011. október 27. csütörtök 15:15 -
Túl drágák az ultrabookok, az Intel elégedetlen
A társaság nagyon elégedetlen partnereivel, mivel azok túlzottan óvatosak az ultrabookokkal kapcsolatban és egyáltalán nem sietnek az új kategóriába tartozó termékek piacra dobásával. 2011. október 27. csütörtök 13:49 -
Tegrával erősít az Nvidia
A sikeres grafikus processzorok után az Nvidia most arra törekszik, hogy a Tegra chipek jövőbeni szerepének megnövelésével megpróbálja megtörni az Intel egyeduralmát a piacon. 2011. október 27. csütörtök 13:45 -
Tegrával erősít az Nvidia
A sikeres grafikus processzorok után az Nvidia most arra törekszik, hogy a Tegra chipek jövőbeni szerepének megnövelésével megpróbálja megtörni az Intel egyeduralmát a piacon. 2011. október 27. csütörtök 13:45 -
Tegrával erősít az Nvidia
A sikeres grafikus processzorok után az Nvidia most arra törekszik, hogy a Tegra chipek jövőbeni szerepének megnövelésével megpróbálja megtörni az Intel egyeduralmát a piacon. 2011. október 27. csütörtök 13:45 -
ARM alapú szervereken munkálkodik a HP?
Az ARM a mobil eszközök piacán komoly ellenfélnek számít, így sok piaci szereplő orra alá tör borsot, hiszen tulajdonképpen egyeduralkodó az adott szegmensben. A vállalat alacsony fogyasztású, rendkívül jó energiahatékonyság mellet üzemelő SoC egységei komoly fejtörést okoznak az Intel számára is az említett szegmensben. Most úgy néz ki, hogy az ARM hamarosan a szerverpiacon is 2011. október 27. csütörtök 13:01 -
Eredetileg Intel processzort szántak az iPadba?
Újabb, nagyon érdekes hardvertörténelmi részlet derült ki Steve Jobs életrajzából. 2011. október 26. szerda 15:11 -
A GeForce 405 lehet az új Atomok társa
Új Ion platform állítólag nincs tervben, de a nemrég megjelent termék befogható az Intel Cedar Trail mellé. 2011. október 26. szerda 14:15 -
Nem a processzorok miatt drágák az ultrabookok
Az Intel egyik munkatársa szerint a közeljövőben biztosan nem lesznek olcsó notebookok ebben a kategóriában. 2011. október 26. szerda 11:35 -
Ingyen processzorral is drága lenne még az ultrabook
Az Intel lapkagyártó cég gyártópartnereivel közösen azon dolgozik, hogy lenyomja a laptopok új típusát jelentő ultrabookok árát. A cég szerint a gépek még akkor sem lennének eléggé olcsóak, ha mindegyikhez ingyen adnák a processzort. 2011. október 25. kedd 10:41 -
Tömeggyártás alatt az Intel Ivy Bridge
A vállalat a partnereknek még az év vége előtt elkezdi szállítani a lapkákat, így a tavaszra tervezett start bőven tarthatónak tűnik. 2011. október 25. kedd 09:18 -
Megérkezett az Intel Core i7-2700K
Néhány másik processzor árát pedig csökkentette a gyártó. 2011. október 25. kedd 07:10 -
Új Intel és AMD chipek - konzolok a láthatáron
Az AMD piacra dobta legfrissebb processzorait, az Intel jövő tavasszal ismét lejjebb szorítja a csíkszélességet, ám mindkettejük számára komoly kihívást jelent a hordozható termékek szegmense. Az Atomok népszerűségének visszaesése a netbookok lassú halálát vetíti előre. Az ARM szintén újít, a Sony és a Microsoft pedig megcáfolhatja a korábbi híreket, és már 2013-ban bemutathatják a konzolok következő generációját. 2011. október 25. kedd 04:57 -
Dobozos Intel CPU-hűtő helyett: Arctic Alpine 11 Plus
A belépőszintű hűtő a dobozos egységeknél halkabb és hűvösebb működést ígér. 2011. október 24. hétfő 19:10 -
Elrajtolt az Intel Core i7-2700K
A mai napon az Intel processzorkínálata a Core i7-2700K felsőkategóriás modellel bővült. Bővebben... 2011. október 24. hétfő 16:46 -
Új Intel Core i7 processzor és árcsökkentés
A lapkagyártó óriás szeptemberben már csökkentette az energitakarékos Core i5 és Core i7 processzorok... 2011. október 24. hétfő 12:00 -
Drámai mértékben nő az online adatforgalom
Az Intel egyik vezetője szerint az elmúlt években drámai mértékben megnőtt a világhálón továbbított adatok mennyisége, s a folyamatnak még egyáltalán nincs vége, sőt. 2011. október 24. hétfő 10:36 -
Megjelent az Intel Core i7-2700K processzor
Az új CPU megjelenése okozott árcsökkenést, meg nem is. 2011. október 24. hétfő 09:18 -
Megjött a Core i7-2700K, néhány CPU olcsóbb lett
Hetek óta várható volt, hogy az LGA-1155-ös processzorok szegmensében egy új csúcsprocesszor debütál majd, amely a Core i7-2600K modell helyét veszi át és Core i7-2700K típusjelzéssel érkezik. A jelek szerint a friss jövevényre máig kellett várni: az Intel ma hódító útjára indította az említett processzort. 2011. október 24. hétfő 09:01 -
EVGA alaplap két darab LGA-2011-es CPU foglalattal
A kétprocesszoros rendszerek rajongóinak jó hír lehet, hogy az EVGA műhelyében már készül a vállalat méltán népszerű SR-2-es alaplapjának utódja, amely ezúttal természetesen az Intel felsőkategóriás piacra szánt, Sandy Bridge-E sorozatú processzorainak fogadására lesz képes. 2011. október 21. péntek 12:01 -
Rekordokat halmoz az Intel. Vajon van még feljebb?
A PC-piac folyamatos gyengélkedéséről szóló hírek ellenére az Intel még mindig rekordokkal zárja a negyedéveket. Bővebben... 2011. október 21. péntek 11:25 -
Windows 8 lesz az új ultrabookokon
Az Intel ügyvezetőjének nyilatkozata szerint várhatóan jövőre kerül piacra az ultrabookok Windows 8 operációs rendszerrel futó változata, mely igencsak előmozdíthatja a készülék iránti keresletet. 2011. október 20. csütörtök 14:16 -
Windows 8 lesz az új ultrabookokon
Az Intel ügyvezetőjének nyilatkozata szerint várhatóan jövőre kerül piacra az ultrabookok Windows 8 operációs rendszerrel futó változata, mely igencsak előmozdíthatja a készülék iránti keresletet. 2011. október 20. csütörtök 14:16 -
Windows 8 lesz az új ultrabookokon
Az Intel ügyvezetőjének nyilatkozata szerint várhatóan jövőre kerül piacra az ultrabookok Windows 8 operációs rendszerrel futó változata, mely igencsak előmozdíthatja a készülék iránti keresletet. 2011. október 20. csütörtök 14:01 -
Windows 8 lesz az új ultrabookokon
Az Intel ügyvezetőjének nyilatkozata szerint várhatóan jövőre kerül piacra az ultrabookok Windows 8 operációs rendszerrel futó változata, mely igencsak előmozdíthatja a készülék iránti keresletet. 2011. október 20. csütörtök 13:56 -
Rekord bevétel az Intelnél
A PC piac folyamatos gyengélkedéséről szóló hírek ellenére az Intel még mindig rekordokkal zárja a negyedéveket. Bővebben... 2011. október 20. csütörtök 11:31 -
Noctua ingyen lefogatót kínál az LGA2011-es foglalathoz
A vállalat az Intel Sandy Bridge-E CPU-k bevezetésére készül. 2011. október 20. csütörtök 08:27 -
Sorra dönti a rekordokat az Intel
Az Intel sorban a hatodik negyedévet zárta bevételi rekorddal. Három hónap alatt 14,2 milliárd dollár bevételük volt, ami harmadával haladja meg az egy évvel korábbit. A tiszta profit 3,5 milliárd dollár. 2011. október 19. szerda 21:34 -
10 prémium processzort küld nyugdíjba az Intel
Az Intel ezúttal a csúcs kategóriás lapkákat jelölő Core i7 termékvonalat rövidíti meg. Bővebben... 2011. október 19. szerda 15:35 -
Friss statisztikák az Apple teljesítményéről
Az Intel mellett az Apple is publikálta legfrissebb pénzügyi eredményeit, amelyek ugyan az elemzők várakozásaihoz képest gyengébbek lettek, de az Apple belsős 2011. október 19. szerda 14:01 -
Intel harmadik negyedév: rekord bevétel és profit
Az árbevétel 3,1 milliárd dollárral múlta felül a tavalyit, köszönhetően a PC-processzorok gyorsan növekvő szállításainak és a szervertermékek iránti keresletnek; az Intel eközben 10 milliárd dollárral növelte részvény-visszavásárlási programját. 2011. október 19. szerda 12:15 -
Intel harmadik negyedév: rekord bevétel és profit
Az árbevétel 3,1 milliárd dollárral múlta felül a tavalyit, köszönhetően a PC-processzorok gyorsan növekvő szállításainak és a szervertermékek iránti keresletnek; az Intel eközben 10 milliárd dollárral növelte részvény-visszavásárlási programját. 2011. október 19. szerda 12:15 -
Intel harmadik negyedév: rekord bevétel és profit
Az árbevétel 3,1 milliárd dollárral múlta felül a tavalyit, köszönhetően a PC-processzorok gyorsan növekvő szállításainak és a szervertermékek iránti keresletnek; az Intel eközben 10 milliárd dollárral növelte részvény-visszavásárlási programját. 2011. október 19. szerda 12:00 -
A PC-piac gyengélkedése ellenére az Intel köszöni, jól van
A PC-piac az elemzők szerint gyengélkedik, az Intel ennek ellenére újabb rekordnegyedéven van túl. A világ első számú chipgyártója azt is közölte, megkezdte a 2012 elején érkező 22 nanométeres Ivy Bridge processzorainak tömeggyártását. 2011. október 19. szerda 11:00 -
Fontosak az Intel számára az ultrabookok
Az Intel a közeljövőben a szupervékony ultrabookokra akar összpontosítani, emellett legalább 2015-ig a jelenlegi tempóban folytatnák a processzorok fejlesztését és gyártását. 2011. október 19. szerda 10:30 -
Rekordokkal zárta a harmadik negyedévet az Intel
A gazdasági helyzet napjainkban ugyan nem alakul a legjobban, ám ez az Intelt nem akadályozza meg abban, hogy jól teljesítsen: a cég ismét rekordokat döntött, már ami a harmadik negyedéves teljesítményt illeti. 2011. október 19. szerda 10:01 -
Integrált stukkerrel érkezik a Gigabyte új csúcsalaplapja
A Gigabyte új csúcsalaplapja, az X79 G1.Assassin 2 egy poénos újítással érkezik az érte meglehetősen magas árat kicsengetni hajlandó megszállott felhasználókhoz. Az Intel X79-es chipkészletével szerelt alaplapon ugyanis stíluszerűen - lévén neve, az "Assassin" magyarul "bérgyilkos"-t jelent - egy .. 2011. október 19. szerda 08:52 -
Káosz az Intel Ivy Bridge családjánál - vagy mégsem?
Az Intel következő generációs, Ivy Bridge kódnévvel ellátott Core i sorozatú processzorai várhatóan 2012-ben jelennek meg, méghozzá valamikor a tavasz folyamán. A friss processzorok már a gyártó 22 nm-es gyártástechnológiájára alapoznak majd, amely a jelek szerint bizony nem elhanyagolható előnyöket kínál. A P1-es (Performance 2011. október 19. szerda 08:01 -
Kiszivárgott az Intel útiterve az Ivy Bridge kapcsán
A jövőre megjelenő termékek visszafelé kompatibilitásáról is pontos adatok érkeztek. 2011. október 18. kedd 19:04 -
Fontos firmware frissítés OCZ egyes SSD meghajtóihoz
Úgy néz ki, hogy az Intel 320-as sorozatú SSD-i mellett 2011. október 18. kedd 10:01 -
Az Intel minden csúcsterméket levizel, már hivatalosan is
Most már minden részlet biztos, legalábbis amit látatlanban egy hűtőről tudhatunk. Bővebben... 2011. október 17. hétfő 15:30 -
Sandy Bridge-E: akár 36%-kal gyorsabb, mint a 990X?
Az Intel közelgő zászlóshajójával kapcsolatban napvilágot látott néhány teljesítményt taglaló információ. Bővebben... 2011. október 15. szombat 14:20 -
A beltéri egységek helyett inkább a táblagépekre összpontosít az Intel
A világ legnagyobb processzorgyártója feladta azon tervét, miszerint a chipjei a jövőben a televíziókban is megjelenjenek. A televíziók és beltéri egységek helyett a táblagépek kerülhetnek előtérbe. 2011. október 15. szombat 09:39 -
Masszív akcióban az új Counter-Stike
A New Yorkban zajló Intel Extreme Masters versenyen a szerencsés profik már nagyban nyomulnak a Counter-Stike: Global Offensive alfaverziójával, így abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem előzeteseket kell nézegetnünk, hanem rögtön szemügyre vehetjük a tényleges játékot. 2011. október 14. péntek 18:00 -
Kész az ASUS Cedar Trail alapú Lamborghini netbookja
Korábban már láthattunk a Computexen az ASUS Lamborghini VS6S-t --melyben az Intel vadonatúj Atom D2700-as processzorát találjuk-- és most ismét csemegézhetünk tudásából, külsejéből. Bővebben... 2011. október 14. péntek 14:20 -
Folyadékhűtéssel szállítja új Sandy Bridge processzorait az Intel
Az Intel - beigazolva az oldalunkon már fél évvel korábban megjelent információkat - a napokban megerősítette, hogy valóban folyadékhűtéssel fogja kínálni Sandy Bridge processzorsorozatának következő generációs, jövő év elején megjelenő tagjait. Az első ilyen, új hűtési megoldással kapható lapkák .. 2011. október 14. péntek 09:05 -
Négycsatornás Dominator GT memóriacsomag a Corsair kínálatában
A vállalat 32 GB-os kittel készül az Intel Sandy Bridge-E processzorok startjára. 2011. október 13. csütörtök 18:29 -
Intel processzorok - múlt, jelen és jövő
Intel processzorok voltak, vannak és lesznek? Kiderül október 20-án! Bővebben... 2011. október 13. csütörtök 13:25 -
Kivonul a tévépiacról az Intel
Az Intel a jövőben az okostévékbe szánt Atom chipek helyett inkább az okostelefonokra, tabletekre és ultrabookokra koncentrál. 2011. október 12. szerda 16:24 -
Készül az első netbook a Cedar Trail platformra
Az új generációs Intel Atomot a nagyobb gyártók egyelőre kerülik, de az Evolio lát benne fantáziát. 2011. október 11. kedd 19:08 -
Számtalan SSD-vel készül az Intel 2012-re
A PCI Express felületű termékek még idén befutnak, továbbá jövőre már az olcsóbb meghajtók is megkapják a 6 Gbps-os SATA interfészt. 2011. október 11. kedd 14:14 -
Megjelentek az ASUS új PCI Express 3.0-s alaplapjai: a ROG Maximus IV GENE-Z/GEN3 és a P8Z68/GEN3 sorozat
Frissített hardver és natív UEFI BIOS támogatás az Intel 2011. október 11. kedd 13:50 -
Vizezik a gyártók az AMD FX és az Intel Sandy Bridge-E processzorokat
Úgy tűnik, nem csak Intel dob vízhűtést piacra legújabb processzoraihoz. 2011. október 11. kedd 11:45 -
Az Intel 2012-es SSD tervei
Kiszivárgott egy útiterv, amely arról árulkodik, hogy az Intel pontosan mire készül a következő év folyamán SSD fronton. 2011. október 11. kedd 09:01 -
Extrém X79-es alaplap az ASRock-tól
Az Intel hamarosan bemutatja az LGA-1366-os processzorok és az X58-as alaplapok utódjául szánt LGA-2011-es központi egységeket, illetve a hozzájuk tartozó X79-es alaplapokat. A novemberben érkező platform fogadtatására a jelek szerint a gyártó legfőbb partnerei már felkészültek: az elmúlt hetek folyamán már több X79-es alaplapot is láthattunk. Most az ASRock legfrissebb X79-es alaplapjáról érkeztek információk, amely nevéhez hűen extrémre sikeredett. 2011. október 10. hétfő 17:18 -
Jól kell megválasztani a hűtőt a Sandy Bridge-E CPU-khoz
A tesztelők visszajelzései szerint borzalmasan szűkös a hely az Intel LGA2011-es foglalata körül. 2011. október 10. hétfő 16:11 -
Vízhűtéssel érkezik a csúcs AMD FX processzor
Az Intel a múlt hónap folyamán számolt be a vizes gyári hűtőjéről, most pedig az AMD közölt ilyen híreket. Bővebben... 2011. október 10. hétfő 16:06 -
Az Intel X79-es alaplapok nem bírnak a komolyabb CPU-hűtőkkel
A négycsatornás memóriatámogatás miatti új elrendezés ellehetetleníti a nagyobb processzorhűtők használatát. 2011. október 10. hétfő 07:22 -
Újabb processzorokat jelentett be az Intel
Az Intel mostanában igen csak rendezkedik a készletekkel, a héten nem először jelentenek be új processzor. Bővebben... 2011. október 8. szombat 17:11 -
Ismét mobil lapkákat nyugdíjaz az Intel
A vállalat a héten már nyugdíjazott több asztali processzor, ezúttal pedig a hordozható gépekbe szánt lapkák listáját nyirbálták meg alaposa. Bővebben... 2011. október 8. szombat 12:05 -
Intel processzorok jönnek és mennek
A két új mobil termék mellett számtalan öregedő modell vonul nyugdíjba. 2011. október 7. péntek 17:16 -
FM 2012 gépigények és demó
Megvannak a Football Manager 2012 minimális rendszerkövetelményei PC-hez és Mac-hez. A legrégebbi támogatott grafikus kártyák 2003-ból valók, ezek az Nvidia FX 5900 Ultra, ATI Radeon 9800 és az Intel 82915G/829GL. 2011. október 7. péntek 17:01 -
Új H61-es alaplappal bővül a Gigabyte kínálata
A Gigabyte egy új, a specifikációi alapján költséghatékony megoldásokat kereső felhasználók számára készített alaplappal rukkolt elő, amely az Intel H61-es lapkakészlete köré épül. A termék LGA-155-ös processzorok fogadására lett felkészítve, memóriafoglalatból pedig összesen két darabot tartalmaz, amelyek DDR3-1333 MHz-es modulok fogadására képesek. 2011. október 7. péntek 15:01 -
A vártnál is drágábbak lehetnek az ultrabookok
Egy elemző szerint jövőre még csak a piac húsz százalékát szerezheti meg az Intel által kitalált könnyű, nagy üzemidejű és kecses ultrabook kategória. 2011. október 7. péntek 14:05 -
Újabb Intel processzorok mennek nyugdíjba
A legfrissebb hírek szerint az Intel hamarosan újabb processzorokat küld majd nyugdíjba: ezúttal néhány LGA-775-ös és néhány LGA-1156-os tokozással ellátott központi egység pályafutása ér majd véget, igaz, a nyugdíjazás folyamata most sem egyik napról a másikra megy majd végbe, ahogy azt már megszokhattuk. 2011. október 7. péntek 11:30 -
Újabb Intel Core i5 és Core i3 processzorok mennek nyugdíjba
Egy LGA775-ös Pentium és két Celeron modell is visszavonul. 2011. október 7. péntek 07:06 -
Ritkítja az LGA 1156 és LGA 775-ös processzorok listáját az Intel
Az új processzorok bejelentése mellett hasonló számú terméknek mond búcsút az Intel. Bővebben... 2011. október 6. csütörtök 19:05 -
Majdnem ultrabookok érkeznek a Fujitsutól
A LifeBook SH54/E és SH76/E jelzésű termékek több szempontból az Intel új szabványára hajaznak, de hivatalosan mégsem ultrabookok. 2011. október 6. csütörtök 15:26 -
Nyugdíjba vonul néhány Intel processzor és az X58-as chipkészlet
LGA1156 és LGA775 foglalatos processzorok, valamint az LGA1366 lelkének számító X58 PCH gyártása szűnik meg. 2011. október 6. csütörtök 12:29 -
Új Dell egybegép, Sandy Bridge alapokon
A Dell kínálatában egy friss egybegép konfiguráció jelent meg, amely természetesen ezúttal is az Intel népszerű platformjára, illetve Sandy Bridge sorozatú processzoraira alapoz. A szóban forgó újdonság az Inspiron One 2320-as típusjelzést viseli és 23 hüvelykes képátlójú kijelzővel kerül a boltok polcaira. 2011. október 6. csütörtök 12:01 -
Portégé Z830 és Satellite Z830: Új ultrahordozható notebookok a Toshibától
A Toshiba bemutatta az új Portégé Z830-at és Satellite Z830-at, amelyek a vállalat első, Intel Core processzorra... 2011. október 6. csütörtök 11:20 -
Négy mobil processzorral újít az Intel
Két Pentium és két Core családba tartozó termék került elő. 2011. október 5. szerda 18:55 -
Az Ivy Bridge megújítja az ultrabookokat
Az Intel a magas felbontású kijelzők bevezetésén munkálkodik az új mobil platform esetében. 2011. október 5. szerda 16:49 -
Nyugdíjba megy az X58-as lapkakészlet
Az Intel X79-es lapkakészlete a következő hónapban debütál, méghozzá három darab, Sandy Bridge-E típusú asztali processzor társaságában, ahogy arról már korábban beszámoltunk. Úgy tűnik, hogy a gyártó ezzel egy időben az X58-as lapkakészlet kivezetéséről is gondoskodik: a legfrissebb hírek szerint 12 hónap múlva teljes mértékben átveszik az X58-as megoldások helyét az X79-es alaplapok. 2011. október 5. szerda 15:30 -
Dell Inspiron N5050 notebook multimédia rajongóknak
A Dell bemutatja az új Inspiron N5050 notebookot Intel Core második generációs processzorral és integrált Intel HD Graphics... 2011. október 4. kedd 13:11 -
Még több ASUS alaplap PCIe 3.0 támogatással
Az elmúlt hét folyamán már hírt adtunk arról, hogy az ASUS műhelyében elkészültek a gyártó első olyan Z68-as alaplapjai, amelyek teljes értékű PCI Express 3.0-s támogatást nyújtanak a felhasználók számára, amennyiben Ivy Bridge processzorral használják őket. Most úgy tűnik, hogy van még néhány új alaplap ott, ahonnan a trió érkezett: kiszivárgott két érdekes lista, amelyek közül az egyik a vállalat PCI Express 3.0-s támogatással ellátott alaplapjairól, a másik pedig azokról a deszkákról számol be, amelyek kompatibilisek lesznek az Intel következő generációs, 22 nm-es csíkszélességgel készülő Ivy Bridge processzoraival. 2011. október 4. kedd 13:01 -
Az Intel új modellekkel frissítette mobil és asztali CPU választékát
Az Intel az év első felében három 2011. október 4. kedd 09:11 -
Frissült: Intel Upgrade Application 1.20.679.1
Intel Core i3-2102, Core i3-2312M, Pentium G622 vagy Pentium G6951 processzort lehet vele gyorsítani egy intelt 2011. október 3. hétfő 22:08 -
Szoftveresen frissíthető CPU-kkal dupláz az Intel
Ezúttal a Core i3-2332M és a Pentium G632 ereje növelhető. 2011. október 3. hétfő 18:15 -
Komoly hibával kerül forgalomba a Sandy Bridge-E?
A virtualizációt érintő gondokkal kerülhet piacra az Intel új csúcsprocesszora, ha az gyártó nem halasztja el a rajtot, és a tervek szerint Novemberben beveti a friss terméket. Bővebben... 2011. október 3. hétfő 15:25 -
Együttműködik az Intel és a BME
A chipgyártó támogatja a precíziós óraszinkronizációs megoldások fejlesztését a méréstechnika tanszéken. 2011. október 3. hétfő 12:37 -
Sandy Bridge-E: hiba a C1-es revíziónál?
Az Intel Sandy Bridge-E sorozatú felsőkategóriás asztali processzoraira már nem kell sokat várni, ugyanis november folyamán végre elrajtolnak a termékek a hozzájuk tartozó X79-es lapkakészlettel együtt. Sajnos a legfrissebb hírek szerint azért némi üröm is vegyül az örömbe, ugyanis a C1-es revíziójú Sandy Bridge-E processzorok esetében jelen lesz egy bug 2011. október 3. hétfő 12:01 -
Jó az Apple-nek dolgozni
Készült mostanában egy felmérés a Universum Global megbízásából, ami arra kereste a választ, hogy az amerikai diákoknak melyik vállalatnál érdemes elhelyezkedniük, méghozzá kategóriákra bontva. Az tisztán látszik, hogy a Google, a Microsoft és az Apple rendszerint ott van az élbolyban, de helyezésük nagyban függ attól, hogy a munkavállaló mihez is akar kezdeni a cégnél.Aki mérnöki karrierre vágyik, annak a legjobb választás a Google, majd az IBM, utána jön a Microsoft, de a TOP 10-ben van még a BMW, az Intel, a Sony, az Apple és a GE.Aki üzleti karriert képzelt el magának, az szintén a Google-nél kopogtasson, a Microsoft a hatodik, az Apple a kilencedik helyen szerepel.Akik még csak most végeznek valamilyen üzleti főiskolán, azoknál is a Google az első számú ajánlott célpont, de már második helyen van az Apple, míg a Microsoft a 13. helyre csúszik vissza - a nagy hármasból itt a legnehezebb pályakezdőnek lenni.Aki meg mérnökhallgató, az a NASA-nál jelentkezzen, ha nem jön össze, akkor a Google-nél, ha onnan is kidobják, menjen a Boeing-hez. Az Apple az ötödik, a Microsoft a hatodik helyez végzett, a Facebook csak a 35.És akkor koncentráljuk az IT-hallgatókra. Náluk az ajánlott sorrend: Google, Microsoft, Apple, Facebook, IBM, Electronic Arts, Walt Disney Co., Amazon, Cisco és NASA.Az Universum 160 ezer álláskereső adatai alapján állította össze listáját, amit itt tudtok megnézni. 2011. szeptember 30. péntek 11:47 -
Cselhez folyamodik az Intel
A chipgyártótól szokatlan módszert láthatunk: hátulról igyekszik befurakodni egy olyan piacra, amiről - legalábbis mostanáig - lemaradni látszik. 2011. szeptember 30. péntek 11:45 -
Cselhez folyamodik az Intel
A chipgyártótól szokatlan módszert láthatunk: hátulról igyekszik befurakodni egy olyan piacra, amiről - legalábbis mostanáig - lemaradni látszik. 2011. szeptember 30. péntek 11:41 -
Cselhez folyamodik az Intel
A chipgyártótól szokatlan módszert láthatunk: hátulról igyekszik befurakodni egy olyan piacra, amiről - legalábbis mostanáig - lemaradni látszik. 2011. szeptember 30. péntek 11:41 -
Olcsóbb Thunderbolt-chipeket is készít az Intel
Hamarosan megkezdi az olcsó, alacsony fogyasztású, ám "butított" Thunderbolt-vezérlők gyártását az Intel. Az új lapkák segíthetik a technológia elterjedését, az egyéb járulékos költségek azonban továbbra is komoly gátat jelentenek. 2011. szeptember 30. péntek 10:27 -
Már kaphatók az első Ivy Bridge alaplapok
Bár maguk az Ivy Bridge processzorok piacra dobására ugyan a jövő év eleje előtt nem nagyon lehet számítani, a piacon már kaphatók az első, az Intel új platformját megtestesítő chipek befogadására is képes alaplapok. Utóbbiak megvásárlása azon felhasználók számára lehet célszerű, akik most akarnak.. 2011. szeptember 30. péntek 08:40 -
Új Thunderbolt vezérlők jönnek
Az Intel egy olcsó megoldással is elősegíteni az interfész terjedését. 2011. szeptember 29. csütörtök 19:01 -
Az Intel feljavítja a Sandy Bridge multimédiás képességeit
Eric Gur, a vállalat szoftvermérnöke a Quick Sync Video szolgáltatás bevezetésén dolgozik az FFDShow kodekhez. 2011. szeptember 29. csütörtök 15:00 -
Frissült az Intel OpenCL meghajtója
Adobe Autodesk Az 1.5-ös verzió driver és SDK a teljesítményt növeli, továbbá egy új kiterjesztés is bevezetésre került.No No No Forrás: Prohardver Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!3ds Max Maya Premiere Pro tovább 2011. szeptember 29. csütörtök 14:58 -
Tizen MeeGo és LiMo helyett
Hivatalosan is leáll a MeeGo fejlesztése, mely az Intel és a Samsung vezetésével a LiMo projektbe olvadva, Tizen néven folytatja működését. 2011. szeptember 29. csütörtök 13:14 -
Frissült az Intel OpenCL meghajtója
Az 1.5-ös verzió driver és SDK a teljesítményt növeli, továbbá egy új kiterjesztés is bevezetésre került. 2011. szeptember 29. csütörtök 11:01 -
Novemberben dobja piacra új, gyors és nagykapacitású SSD-it az Intel
Az Intel november első napjaiban fogja bejelenteni legújabb, a nagy kapacitásokat nagy sebességgel ötvőző SSD-meghajtócsaládját. Az 520-as típusjelű sorozat tagjai másodpercenként akár fél gigabájtnyi adat írására ill. olvasására is képesek lesznek, a legnagyobb modell kapacitása pedig a fél terab.. 2011. szeptember 29. csütörtök 10:06 -
Tizen néven újul meg a MeeGo operációs rendszer
Úgy tűnik, hogy az Intel mégsem szándékozik teljesen lemondani a mobil operációs rendszerről és japán, valamint dél-koreai IT-cégekkel karöltve megmentené a platformot. 2011. szeptember 28. szerda 23:19 -
Két új Z68-as alaplapot dob piacra az Intel, és még kettő érkezése várható
Az Intel két új alaplapja a gyártó Desktop Board Extreme szériáját gazdagítja. 2011. szeptember 28. szerda 17:40 -
Új, linuxos operációs rendszert fejleszt mobilokra a Samsung és az Intel
A gyártó valószínűleg úgy ítéli meg, túlságosan nyomasztó az Android-túlsúly, igyekeznek más utakat is keresni. 2011. szeptember 28. szerda 17:18 -
Újabb mobil Linuxot gründol az Intel
Újabb mobil felhasználásra tenyésztett Linux-disztribúcióval zavarja össze a piacot az Intel. A világ legnagyobb chipgyártójának partnere jelen esetben a második legnagyobb chipgyártó, a Samsung, a két cég a Linux Foundation égisze alatt fejleszti a Tizen névre keresztelt szoftvert, amely okostelefonok, tabletek, netbookok, okostévék és autós fedélzeti rendszerek alapjául szolgálhat. A cél az Android uralmának megdöntése. 2011. szeptember 28. szerda 15:38 -
Összefogtak a gyártók a "jövő chipjének" kifejlesztéséért
Az IBM vezette, az Intel, a Samsung, a GlobalFoundries és a TSMC részvételével alakult konzorcium 4,4 milliárd dollárt invesztál egy New York államban létesítendő kutatás-fejlesztési központba. Céljuk, hogy közös erőfeszítéssel kifejlesszék a komputerchipek új generációját. 2011. szeptember 28. szerda 14:17 -
Összefogtak a gyártók a "jövő chipjének" kifejlesztéséért
Az IBM vezette, az Intel, a Samsung, a GlobalFoundries és a TSMC részvételével alakult konzorcium 4,4 milliárd dollárt invesztál egy New York államban létesítendő kutatás-fejlesztési központba. Céljuk, hogy közös erőfeszítéssel kifejlesszék a komputerchipek új generációját. 2011. szeptember 28. szerda 14:17 -
Összefogtak a gyártók a "jövő chipjének" kifejlesztéséért
Az IBM vezette, az Intel, a Samsung, a GlobalFoundries és a TSMC részvételével alakult konzorcium 4,4 milliárd dollárt invesztál egy New York államban létesítendő kutatás-fejlesztési központba. Céljuk, hogy közös erőfeszítéssel kifejlesszék a komputerchipek új generációját. 2011. szeptember 28. szerda 14:11 -
Összefogtak a gyártók a "jövő chipjének" kifejlesztéséért
Az IBM vezette, az Intel, a Samsung, a GlobalFoundries és a TSMC részvételével alakult konzorcium 4,4 milliárd dollárt invesztál egy New York államban létesítendő kutatás-fejlesztési központba. Céljuk, hogy közös erőfeszítéssel kifejlesszék a komputerchipek új generációját. 2011. szeptember 28. szerda 13:55 -
Részletek a hordozható gépekbe szánt Atomokról
Az Intel a mai napra is hagyott a 32 nm-es gyártásmódot használó Atom processzorokról egy kis információt, ezúttal a Cedarview-M részleteződött. Bővebben... 2011. szeptember 28. szerda 13:15 -
Hivatalos: vége a MeeGónak
Az Intel egy Tizen nevű projekt felé fordította a belsős fejlesztőket. 2011. szeptember 28. szerda 12:50 -
Hivatalos: vége a MeeGónak
Az Intel egy Tizen nevű projekt felé fordította a belsős fejlesztőket. 2011. szeptember 28. szerda 12:30 -
A wafer átmérőjének növeléséért fognak össze a gyártók
Az IBM, az Intel, a Samsung, a GlobalFoundries és a TSMC közös konzorciumot hoz létre a 450 mm-es waferek mielőbbi bevezetése céljából. 2011. szeptember 28. szerda 11:55 -
Hivatalos: vége a MeeGónak
Az Intel egy Tizen nevű projekt felé fordította a belsős fejlesztőket. 2011. szeptember 28. szerda 10:10 -
Megjelent az asztali Cedar Trail platform
A korábbi hírek alapján már tudhatjuk, hogy a netbookokba szánt Cedar Trail platform majd csak december folyamán jelenik meg, ám az asztali változat érkezéséről eddig hallgattak a források. Ma az Intel végre hódító útjára indította a Cedar Trail platformot: most csak a nettopokba és egybegépekbe szánt asztali Cedar Trail platform és a hozzá tartozó Atom processzorok váltak elérhetővé, a netbookokba szánt megoldások azonban majd csak a második hullámban érkeznek, ahogy azt a korábbi pletykák jósolták. Tény persze az is, hogy olyan értesülések is napvilágot láttak már, amelyek a két platform egyidejű rajtját vizionálták 2011. szeptember 27. kedd 17:14 -
Újabb "atomtámadást" indít az Intel
Az Intel következő generációs Atom processzorcsaládja a Cedar Trail fantázianevet viseli. Bővebben... 2011. szeptember 27. kedd 14:30 -
A mostani Thunderbolt Macek is készen állnak az optikai kábelre
Az Intel korábban elárulta, hogy jövőre tervezik piacra dobni az optikai Thunderbolt-kábeleket, amik akár több tíz méteres hosszúságúak is lehetnek. A mostani Thunderbolt-kábelek ugyanis legfeljebb három méteres hosszban készíthetőek, és 10 Gbps-os sebességet lehet velük elméletben elérni.Viszont jó hír, hogy a 2012-es technológiához nem kell külön felkészíteni a Maceket, az most is kapható, Thunderbolttal szerelt Macek probléma nélkül kommunikálnak majd az új kábelen.Az azonban nem derült ki egyértelműen az Intel szóvivőjének, Dave Salvatornak a szavaiból, hogy a 2012-ben érkező optikai kábeleket pontosan milyen sebességű adatátvitelre tervezik, gyorsabb lesz-e egyáltalán, vagy hogy a mostani Macek elérhetnek-e sebességnövekedést az optikai megoldással. Annyit tudni, hogy amikor az Intel bejelentette a Light Peak technológiát, optikai kábeleken akár 100 Gbps-ot ígért, amit "a következő évtizedben" érhetnek el.Ez viszont nem valószínű, hogy jövőre jön el. Salvator elmondta, jelenleg is kísérleteznek egy olyan megoldással, ami a mostani sebesség ötszörösére növelné az adatátvitel sebességét. Ezt 2015-ben tervezik piacra dobni. 2011. szeptember 27. kedd 14:28 -
Akár 9.5 GHz-ig is túlpörgethetők lesznek az új Sandy Bridge processzorok
Egy tajvani weblapnak sikerült szert tennie az Intel egy belsős prezentációjára, amely szerint a cég hamarosan piacra kerülő új Sandy Bridge E lapkái akár a 10 GHz-es álomhatár közeléig is tuningolhatók lesznek. A prezentációban látható táblázatban ugyanis az eredetileg 3.3 GHz-esként árult Sandy .. 2011. szeptember 27. kedd 11:50 -
Samsung 900X3A: Itt az első Ultrabook
Megérkezett hazánkba az Intel által nemrég létrehozott Ultrabook kategória első képviselője. 2011. szeptember 27. kedd 10:01 -
Piacon az első 32 nanométeres Atomok
Az Intel csendben piacra dobta első 32 nanométeres Atom processzorait, elsőként olcsó asztali gépek, vagyis nettopok számára - a hordozható PC-kbe szánt változatok várhatóan novemberben érkeznek. 2011. szeptember 27. kedd 09:40 -
Szorzózáras Sandy Bridge-E CPU-k tuningolása
Az Intel Sandy Bridge-E processzorainak hivatalos megjelenésére még sajnos egy picit várni kell. Az elmúlt hetek folyamán a termékekkel kapcsolatban az összes szükséges információ megjelent, sőt, már azt is tudhatjuk a korábbi hírekből, hogy a Sandy Bridge-E processzorok esetében egy picit szabadabb kezet kapunk, mint a jelenleg is forgalomban lévő LGA-1155-ös Sandy Bridge egységeknél, ha szorzózáras processzort szeretnénk tuningolni. Az Intel nemrégiben azt is elárulta, hogy milyen lépések elvégzésére van szükség, ha Sandy Bridge-E processzort szeretnénk tuningolni, és nagyjából milyen esélyeink vannak. 2011. szeptember 26. hétfő 17:01 -
Az Intel megszabadulna az Atom márkanévtől?
Az Intel Cedar Trail netbook és nettop platformja a korábbi hírek szerint némi csúszást kell, hogy elszenvedjen, így a legutóbbi hírek szerint majd csak decemberben érkezhetnek meg az első olyan konfigurációk, amelyek már a következő generációs Atom platformra alapoznak. 2011. szeptember 26. hétfő 11:01 -
Knights Corner-alapú szuperszámítógép épül Austinban
Az austini University of Texas és a Texas Advanced Computing Center egy új szuperszámítógép építését kezdi meg. A Stampede becenévre hallgató rendszer érdekessége, hogy számítási kapacitásának túlnyomó többségét Intel Knights Corner chipek biztosítják. 2011. szeptember 26. hétfő 10:12 -
Intel: csak pletyka az Atom név lecserélése
A DigiTimes szerint a lapkagyártó átnevezheti a főként netbookokba szánt processzorcsaládját, az érintett ezt tagadja. 2011. szeptember 25. vasárnap 16:30 -
Dátumot és árcédulát kapott az Intel Core i7-2700K
Az Intel végre kiegészítette a 2700K pletykákat, mégsem kerül leváltásra a jelenlegi csúcsnak számító Core i7-2600K Sandy Bridge. Bővebben... 2011. szeptember 23. péntek 14:20 -
A FullHD-nél 8x jobb felbontással is elbírnak majd az Ivy Bridge lapkák
Az Intel a Sandy Bridge-t követő, hamarosan piacra kerülő processzorsorozata, az Ivy Bridge akár a szupermagas felbontású, 4K-s videók megjelenítésével is elboldogul majd. A beépített grafikus maggal érkező lapkáknak ugyanis az akár 4096*4096 pixel felbontású mozgóképek dekódolása sem jelent majd .. 2011. szeptember 23. péntek 13:40 -
Átnevezi Atom processzorait az Intel?
Iparági források szerint az Intel hamarosan új név alatt fogja forgalomba hozni az eddig "Atom" márkanév alatt ismert lapkáit - írja a DigiTimes. Az elsősorban mobil eszközökbe: mobiltelefonokba, táblagépekbe és netbookok szánt energiatakarékos processzorok eddigi nevétől az azzal társuló negatív .. 2011. szeptember 23. péntek 13:20 -
Október 24-én érkezhet a Core i7-2700k
Az AMD október 12-én remélhetőleg tényleg végre piacra dobja várva várt Bulldozer processzorait, amelyek már számtalan csúszáson estek át. Az Intel illetékesei a jelek szerint valamit tudhatnak, ugyanis nem sokkal az említett dátum után piacra dobják az LGA-1155-ös processzorcsalád leggyorsabb szorzózár-mentes tagját, a Core i7-2700k-t, amennyiben helyesek a források értesülései. 2011. szeptember 23. péntek 12:01 -
Gyorsítótárként használható SSD az OCZ-től
Szoftverrel támogatja meg a gyorsítótárnak szánt SSD-it az OCZ, így azok képesek a hibrid merevlemezek, illetve az Intel SRT megoldása mellett alternatívát kínálni. 2011. szeptember 22. csütörtök 15:06 -
Kvazár-Micro Partnernap 2011: Intel szerverek
Ízelítőt kaptunk az Intel Sandy Bridge-EP-s szervereiről, illetve egy érdekes alaplapot is megvizsgálhattunk közelebbről. 2011. szeptember 22. csütörtök 15:05 -
Új OCZ SSD-k, hibrid adattároló rendszerekhez
A HDD/SSD típusú hibrid adattároló rendszerek az Intel Z68-as lapkakészletének megjelenése óta örvendenek igazán nagy népszerűségnek: azóta több konkurens megoldás is megjelent a piacon, amelyek közül a legismertebbnek talán a Diskeeper ExpressCache technológiáját mondhatjuk. most egy másik szereplő is új megoldással rendelkezik: a hibrid SSD kártya után most kifejezetten hibrid adattároló rendszerekbe szánt SSD meghajtókról rántotta le a leplet az OCZ, amelyek a Synapse Cache SSD nevet kapták. 2011. szeptember 22. csütörtök 14:30 -
4K x 4K felbontás sem okoz gondot az Ivy Bridge IGP-nek
Az Intel következő generációs processzorának integrált grafikus magja, igen érdekes képességet újít be. Bővebben... 2011. szeptember 22. csütörtök 13:30 -
Ultrabookok: elégedetlenkednek a gyártók
Az Intel ultrabook notebook platformja körül csak nem akarnak megnyugodni a kedélyek, pedig az elmúlt napok hírei és a sok-sok új ultrabook láttán már-már azt hihettük, hogy az Intel megállapodott partnereivel és a korábbi aggodalmakat sikerült végérvényesen tisztázni. 2011. szeptember 22. csütörtök 13:01 -
Ivy Bridge IGP a 4K-s felbontás támogatásával
Az IDF (Intel Developer Forum) múlt hét csütörtökön ért véget, de a rendezvénynek még vannak utózöngéi, ugyanis sok olyan információ van még, amelyek feldolgozásra várnak. Az egyik ilyen érdekesség az, hogy az Ivy Bridge processzorokban elhelyezett következő generációs Intel HD Graphics videó vezérlő extrém nagy felbontást kínál majd. 2011. szeptember 21. szerda 09:30 -
Megérkeztek az Intel vállalati SSD-i
Az Intel szerdán jelentette be az új, vállalati szerverekbe szánt 710-es sorozatú SSD meghajtóit. 2011. szeptember 20. kedd 12:55 -
A Microsoft korszakváltásra készül a Windows 8-cal
A Microsoft a Build konferencián mutatta be a Windows 8 operációs rendszer fejlesztőknek szánt változatát. A cég szakított a desktop központú megközelítéssel: új rendszere a hagyományos komputerek mellett táblagépeken és okostelefonokon - Intel- és ARM processzorokon - is fut majd. 2011. szeptember 20. kedd 12:55 -
A Microsoft korszakváltásra készül a Windows 8-cal
A Microsoft a Build konferencián mutatta be a Windows 8 operációs rendszer fejlesztőknek szánt változatát. A cég szakított a desktop központú megközelítéssel: új rendszere a hagyományos komputerek mellett táblagépeken és okostelefonokon - Intel- és ARM processzorokon - is fut majd. 2011. szeptember 20. kedd 12:55 -
Ultrabook - hamvába holt ötlet?
Életképes lesz-e az Intel netbookokat és laptopokat kiváltani hivatott koncepciója? A szakértők véleménye megosztott a kérdésben. 2011. szeptember 20. kedd 12:55 -
Megérkeztek az Intel vállalati SSD-i
Az Intel szerdán jelentette be az új, vállalati szerverekbe szánt 710-es sorozatú SSD meghajtóit. 2011. szeptember 20. kedd 12:55 -
Jövőre piacra dobják a Xeon E5-öst használó szervereket
Az Intel illetékesei szerint már a jövő év elején megjelenhetnek a piacon a Sandy Bridge architektúrára építkező lapkákkal szerelt, nagy számítókapacitás-igényű feladatok ellátására alkalmas szerverek. 2011. szeptember 20. kedd 12:55 -
A Microsoft korszakváltásra készül a Windows 8-cal
A Microsoft a Build konferencián mutatta be a Windows 8 operációs rendszer fejlesztőknek szánt változatát. A cég szakított a desktop központú megközelítéssel: új rendszere a hagyományos komputerek mellett táblagépeken és okostelefonokon - Intel- és ARM processzorokon - is fut majd. 2011. szeptember 20. kedd 12:55 -
Újabb mobilplatform tűnik el?
Az Intel tiszta vizet önt a pohárba. 2011. szeptember 20. kedd 12:51 -
Újabb Intel processzorok vonulnak nyugdíjba
Ezúttal négy CPU-t von ki a piacról a santa clarai vállalat. 2011. szeptember 20. kedd 12:10 -
Intel alaplaptesztelés a színfalak mögül - Kvíz egy 300 GB-os SSD-ért
Bemutatjuk az Intel komoly alaplap tesztelési folyamatát, illetve egy ehhez tartozó kvízt, ami által értékes nyereményhez juthatunk! 2011. szeptember 20. kedd 12:10 -
Az Intel kijavította a "8 megabájtos" SSD-it
A vártnál hamarabb érkezett meg a firmware-frissítés a hibás 320-as szériás SSD-meghajtókhoz. 2011. szeptember 20. kedd 12:10 -
Nem érdeklik a mobiljátékok a Nintendót
Bár a befektetők egyre nagyobb nyomást helyeznek a nemrég még sikert sikerre halmozó Nintendora, a vezetés továbbra sem hajlandó erre. A Sony a Vita rajtjára készül, amely nyilván szintén nem árával fog hódítani, miközben a táblák ismét rekordokat döntögetnek, hiszen az előzetes számításokhoz képest is több fogy belőlük világszerte. Jönnek a hibrid a megoldások is, ahogy az Intel ismerteti legújabb generációját. 2011. szeptember 19. hétfő 20:02 -
Bulldozeres eredmények az AMD-től
A vállalat játékban és videokonvertálásban mérte össze az érkező rendszert az Intel megoldásaival. 2011. szeptember 19. hétfő 13:29 -
IDF: Intel-Google barátság született
Adobe Exalead Az Intel is részévé vált az androidos ökoszisztémának - jelentette be a két cég. Az operációs rendszer jövőbeni változatai az x86-os platformot is teljes mellszélességgel támogatják majd az ARM mellett, így az Intel számára minden lehetőség adott a bizonyításra.No No No Forrás: HWSW Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Creative Suite 5.5 one:desktop tovább 2011. szeptember 19. hétfő 13:23 -
Szinte biztos, hogy létezik és megvásárolható lesz az Intel Core i7-2700K CPU
Új csúcsprocesszorral bővül a második generációs Core i7 család. 2011. szeptember 19. hétfő 12:26 -
Decemberben jönnek a Cedar Trail netbookok?
A jelek szerint nem csak az AMD Bulldozer processzorai, hanem az Intel Cedar Trail platformja körül is voltak/vannak kisebb-nagyobb gondok, amelyek miatt a termékek tervezett megjelenését későbbre kell halasztani. Nemrégiben arról érkeztek hírek, hogy az Intel következő generációs Atom platformja, a Cedar Trail majd csak november folyamán teszi tiszteletét a piacon, ám a legfrissebb értesülések alapján most már 2011. szeptember 19. hétfő 08:01 -
Intel SSD SandForce-szal?
Egy Intel közeli hírforrástól származnak azok az információk, melyek szerint kapcsolatba kerültek a SandForce vállalattal. Bővebben... 2011. szeptember 18. vasárnap 15:10 -
IDF 2011: a jövő az Intel tálalásában
A működő Haswell mellett kiderült az Ivy Bridge tranzisztorszáma, és bemutatkozott az NVT Pentium. 2011. szeptember 16. péntek 18:30 -
IDF 2011: bemutatkozott a Hybrid Memory Cube
Az Intel és a Micron közös fejlesztése számottevően jobb energiahatékonyságot biztosít a hagyományos DRAM-hoz képest. 2011. szeptember 16. péntek 17:02 -
Quake-et is futtat a napelemes processzor
Mindössze egyetlen kis napelemre van szükség az Intel apró, kísérleti processzorának működtetéséhez, amely operációs rendszert, de még a Quake játékot is képes futtatni. Bár a technológia még csak prototípusként létezik, jelentős áttörést hozhat az információtechnológiában. 2011. szeptember 16. péntek 10:34 -
Ultrabook - hamvába holt ötlet?
Életképes lesz-e az Intel netbookokat és laptopokat kiváltani hivatott koncepciója? A szakértők véleménye megosztott a kérdésben. 2011. szeptember 16. péntek 10:25 -
Strapabíróak az Intel 710-es sorozatú SSD-i
Az Intel 710-es sorozatú SSD meghajtóiról, amelyek kifejezetten az üzleti felhasználók számára készültek, korábban már olvashattunk néhány pletykát. Most végre véget érnek a találgatások, ugyanis a vállalat ma hivatalosan is hódító útjára indította a 710-es sorozat tagjait. 2011. szeptember 16. péntek 10:01 -
Új Intel driver érkezett a HD Graphics IGP-khez
A 15.22.50.2509-es drivercsomag a Windows 7 és Vista operációs rendszerekre telepíthető. 2011. szeptember 16. péntek 09:03 -
Napelemről működő PC-s processzort mutatott be az Intel
Az Intel a napokban megrendezésre került fejlesztői konferenciájának utolsó napján egy igazi érdekességet mutatott be: egy olyan új processzort, amely képes egy bélyegével vetekező méretű napelemről működni. A "Claremont" kódnevű, igen környezetbarát lapocska a klasszikus PC-s programokat és operá.. 2011. szeptember 16. péntek 07:10 -
Új, felsőkategóriás CPU hűtő: Alpenfohn Himalaya
Az Alpenfohn bemutatta legfrissebb felsőkategóriás processzorhűtőjét, amely szokás szerint most is torony felépítéssel rendelkezik. A Himalaya névre keresztelt újdonság 40 x 164 x 55 milliméteres mérettel, illetve 880 grammos súllyal rendelkezik. A friss CPU hűtő rögzíthetőség tekintetében univerzális megoldásnak minősül, azaz többféle Intel és AMD CPU foglalattal kompatibilis. 2011. szeptember 15. csütörtök 15:20 -
Az Intel szerint az Ultrabookokal kezdődik az személyi számítógépek jövője
Az első Ultrabook eszközök 2011 karácsonyi szezonjában érkeznek. Bővebben... 2011. szeptember 15. csütörtök 14:00 -
IDF: Jönnek a következő generációs vállalati SSD-k
Adatközpontokba szánt SSD-t mutatott be az Intel. A teljesítmény és az élettartam MLC-szintű, miközben a kapacitás a korábbi generáció ötszörösére nőtt. Bővült a beépített funkciók skálája is, van már natív titkosítás és adatvesztés elleni védelem is. 2011. szeptember 15. csütörtök 13:47 -
Megérkeztek az Intel vállalati SSD-i
Az Intel szerdán jelentette be az új, vállalati szerverekbe szánt 710-es sorozatú SSD meghajtóit. 2011. szeptember 15. csütörtök 11:57 -
Gyári vízhűtés a Sandy Bridge-E mellé
Már korábban felröppentek olyan pletykák, hogy az Intel nem sima léghűtést szán a legújabb csúcs processzorok mellé, most már ez biztos. Kamerák előtt az Intel RTS2011LC! Bővebben... 2011. szeptember 15. csütörtök 11:25 -
IDF: Intel-Google barátság született
Az Intel is részévé vált az androidos ökoszisztémának - jelentette be a két cég. Az operációs rendszer jövőbeni változatai az x86-os platformot is teljes mellszélességgel támogatják majd az ARM mellett, így az Intel számára minden lehetőség adott a bizonyításra. 2011. szeptember 15. csütörtök 10:43 -
Az Intel betör az Android alapú készülékek piacára
Az IDF (Intel Developer Forum) alkalmával San Francisco-ban egy meglehetősen furcsa bejelentésre is sor került, amely arról számol be, hogy az Intel és a Google partnerkapcsolatba lépnek egymással, méghozzá azért, hogy az Android mobil operációs rendszer következő változatai támogassák az Intel hardverkörnyezetét. 2011. szeptember 15. csütörtök 09:03 -
Bejelentette új 710-es vállalati SSD-it az Intel
Az Intel szerdán hivatalosan is bejelentette új, elsősorban vállalati ill. adatközponti felhasználásra szánt SSD-meghajtósorozatát. A 710-es típusjelű meghajtók a cég korábbi X25-E sorozatát váltják, amelynél azonban nagyobb kapacitásokat kínálnak alacsonyabb ár mellett. Ez utóbbit az teszi lehető.. 2011. szeptember 15. csütörtök 08:05 -
Android kerülhet az Atom processzoros táblagépekre
Paul Otellini, az Intel vezérigazgatója és Andy Rubin, a Google mobil részlegének vezetője, a cég alelnöke közösen jelentette be az Intel Fejlesztői Fórumán, hogy a két fél együttműködik a táblagépek területén. 2011. szeptember 14. szerda 22:07 -
Intel Haswell: 1 töltés, 10 nap készenlétben!
Az IDF (Intel Developer Forum) alkalmával beszélt a Haswell lapkák tudásáról. Bővebben... 2011. szeptember 14. szerda 20:10 -
IDF 2011: minden szem az Ivy Bridge-re irányult
Az Intel részletesen bemutatta az új termék felépítését. 2011. szeptember 14. szerda 18:22 -
Jövőre piacra dobják a Xeon E5-öst használó szervereket
Az Intel illetékesei szerint már a jövő év elején megjelenhetnek a piacon a Sandy Bridge architektúrára építkező lapkákkal szerelt, nagy számítókapacitás-igényű feladatok ellátására alkalmas szerverek. 2011. szeptember 14. szerda 16:55 -
Ilyen a Sandy Bridge-E CPU-k vízhűtése
Augusztus folyamán röppentek fel az első olyan hírek, amelyek arról számoltak be, hogy egyes Sandy Bridge-E sorozatú processzorok esetében a korábban megszokottal ellentétben nem lesz majd jelen a dobozban a gyári Intel hűtő. 2011. szeptember 14. szerda 15:01 -
Megjelent az Intel legújabb HTPC-kbe szánt alaplapja
Az Intel legújabb saját márkanév alatt forgalomba bocsátott alaplapja a DH61AG. Az úgy nevezett "Media Series" legfiatalabb tagja. Bővebben... 2011. szeptember 14. szerda 13:55 -
Intel, Google, Microsoft
Az Intel vezetője cége középtávú terveiről számolt be az őszi fejlesztői fórumon. 2011. szeptember 14. szerda 13:55 -
IDF: Bemutatta Ivy Bridge architektúráját az Intel
A várakozásokkal összhangban jelentős architekturális változásokat nem mutatott be az Intel, így az Ivy Bridge processzorgeneráció legfontosabb újdonságát az alacsonyabb csíkszélességű gyártástechnológia, valamint az újratervezett integrált grafika jelenti. 2011. szeptember 14. szerda 13:52 -
A Microsoft korszakváltásra készül a Windows 8-cal
A Microsoft a Build konferencián mutatta be a Windows 8 operációs rendszer fejlesztőknek szánt változatát. A cég szakított a desktop központú megközelítéssel: új rendszere a hagyományos komputerek mellett táblagépeken és okostelefonokon - Intel- és ARM processzorokon - is fut majd. 2011. szeptember 14. szerda 13:43 -
Android mobilok Atom processzorral
Az Intel és a Google együttműködése révén az Android platform az Atom processzorokhoz is optimizálásra kerülhet. 2011. szeptember 14. szerda 11:58 -
Képeken a Sandy Bridge-E processzor mellé csomagolt RTS1022LC vízhűtés
Úgy tűnik, az Intel tényleg vízhűzést fog adni bizonyos processzorok mellé, de külön is megvásárolható lesz. 2011. szeptember 14. szerda 11:46 -
Végre Intel x86-on is támad az Android
A lapkagyártó nem adta fel a mobiltelefonos álmait. 2011. szeptember 14. szerda 08:21 -
MacBook Pro-frissítés még karácsony előtt?
Az Intel bejelentett néhány új laptopprocesszort és máris megindult a találgatás egy esetleges modellfrissítésről. A kínálat a következő: Természetesen alapvetően az i7-es processzorok jöhetnek szóba, tehát az első négy szereplő a táblázatban. Ezek órajele 2,4-2,8 gigahertz között mozog, gyorsítótáruk meg 4-8 megabájt között van, valahol mindig megdöbbent, hogy most már több cache van a processzorokban, mint amennyi memória volt az első számítógépemben. A MacBook Pro mostani sorozata ugye 2011. februárjában mutatkozott be, azt körülbelül tíz hónap választotta el elődjétől, elődjét szintén tíz hónap elődje elődjétől, szóval egy decemberi frissítés simán benne van a pakliban, bár nagy show-ra, óriási változásokra nem érdemes számítani. Jelenleg ugye 2,3-2,7 gigahertz közt mozognak a kétmagos csipek, ezeket cserélheti le a 2,8 gigahertzes új kétmagos, a négymagosok meg 2-2,3 gigahertz közötti tartományban garázdálkodnak a Prókban, amik helyett 2,4-2,5 gigahertzes Core i7-esek jöhetnek. A lista csúcsán álló 2,7 gigahertzes négymagost azért zárom ki, mert annak túl nagy a fogyasztása, a négymagos MacBook Prók processzorai jelenleg is 45 wattot fűtenek el, nem életszerű, hogy ezek helyét komolyabb áttervezés, új akkumulátor nélkül most egy 55 wattos csip vegye át. Amire tehát számíthatunk, az géptől függően 10-20 százalékos gyorsulás, az ilyesmit jellemzően egy sima store down-store up keretében szokták lebonyolítani, és mivel pontos dátum sincs még, szerintem nem érdemes várni a vásárlással, akkora gyorsulásra úgysem lehet számítani. 2011. szeptember 14. szerda 08:06 -
520-as sorozatú Intel SSD meghajtók érkeznek
Az Intel kínálata hamarosan új SSD meghajtókkal bővül, amelyek ezúttal nem az üzleti szegmens képviselőit, hanem azokat a felhasználókat veszik célba, akik gyors, SATA 6 Gbps-os csatolófelülettel ellátott SSD meghajtóra vágynak. 2011. szeptember 13. kedd 16:30 -
Mi lesz a MeeGoo platform sorsa?
Exalead Microsoft Az Intel tiszta vizet önt a pohárba.No No No Forrás: Computerworld Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család one:desktop tovább 2011. szeptember 13. kedd 16:26 -
Az Intel dollármilliókat invesztál a számítási felhőbe
A befektetésekért felelős Intel Capital bejelentette, hogy 24 millió dollárral segítik hét szoftveres megoldás fejlődését. 2011. szeptember 13. kedd 13:10 -
Készül a netbookra szánt Android
Hivatalosan is támogatni fogja az Intel az Android fejlesztését az Atom processzoros gépekre. Az első verzió 2012 januárjában jelenhet meg. 2011. szeptember 13. kedd 11:45 -
Akár 60%-kal gyorsabb lesz az Ivy Bridge IGP?
Újabb információmorzsák az Intel következő generációs integrált grafikus processzorával kapcsolatban. Bővebben... 2011. szeptember 13. kedd 11:25 -
Széles spektrumú noteszgép a Gigabyte-tól
A gyártó új eszköze szinte az összes piacon lévő Intel processzorral elérhető lesz. 2011. szeptember 13. kedd 09:02 -
Hónapokon belül itt a PC-s processzorokon futó Android
Az Intel azt ígéri, hogy a jövő év elejére elkészíti és kiadja a Google Android rendszerének egy olyan, módosított változatát, amely a cég x86-os processzorcsaládján is lehetővé teszi előbbi futtatását. A PC-k lelkét adó lapkákon futó Android a cég számára stratégiai fontosságú, hiszen új lökést a.. 2011. szeptember 13. kedd 08:05 -
Intel alaplaptesztelés a színfalak mögül - Kvíz egy 300 GB-os SSD-ért
Bemutatjuk az Intel komoly alaplap tesztelési folyamatát, illetve egy ehhez tartozó kvízt, ami által értékes nyereményhez juthatunk! 2011. szeptember 13. kedd 06:56 -
Új csúcs Sandy Bridge jön?
Az Intel háza táján folyamatosan ujdonságok bukkanak fel az elmúlt néhány napban. Bővebben... 2011. szeptember 13. kedd 02:46 -
Windows-os tablettel készül az NEC
A japán gyártó ma jelentette be az Intel Oak Trail platformjára épülő Windows 7-es LaVie Touch táblagépét. Bővebben... 2011. szeptember 12. hétfő 17:40 -
Állítható TDP-vel jönnek az Ivy Bridge processzorok
Kiiktatná a noteszgépek hűtőrendszere által kikényszerített kompromisszumokat az Intel. Az állítható TDP és az extra külső hűtés kombinációjával a dokkolt notebookok teljesítménye elérheti az asztali számítógépekét, miközben könnyűek és hordozhatóak maradnak. 2011. szeptember 12. hétfő 16:29 -
Információmorzsák az Ivy Bridge APU-ról
Az IGP óriási fejlődésen megy keresztül, és a mobil termékek fogyasztását is megcsavarja az Intel. 2011. szeptember 12. hétfő 12:59 -
Intel Atom vs. AMD Bobcat az x86-os csatamezőn
Elemzésünkben megvizsgáltuk, hogy a grafikus képességeket mellőzve mire képesek 2011. szeptember 12. hétfő 11:52 -
Új csúcs Sandy Bridge jön?
Az Intel háza táján folyamatosan ujdonságok bukkanak fel az elmúlt néhány napban. Bővebben... 2011. szeptember 12. hétfő 11:26 -
Intel alaplaptesztelés a színfalak mögül - Kvíz egy 300 GB-os SSD-ért
Bemutatjuk az Intel komoly alaplap tesztelési folyamatát, illetve egy ehhez tartozó kvízt, ami által értékes nyereményhez juthatunk! 2011. szeptember 12. hétfő 10:56 -
Újabb Intel processzorok vonulnak nyugdíjba
Ezúttal négy CPU-t von ki a piacról a santa clarai vállalat. 2011. szeptember 12. hétfő 04:30 -
Újabb mobilplatform tűnik el?
Az Intel tiszta vizet önt a pohárba. 2011. szeptember 9. péntek 13:54 -
Ráncfelvarráson esik át a HP Pavilion dm1
A HP 11,6 colos képátlójú LCD kijelzővel ellátott ultrahordozható noteszgépe, a Pavilion családba tartozó dm1-es modell rendkívül nagy népszerűségnek örvend a piacon, méghozzá nem is alaptalanul. A sikeres kis noteszgépet a HP mérnökei most kezelésbe vették, ennek köszönhetően a dm1 egy picit felfrissült mind hardver, mind pedig a szoftver tekintetében. Persze nem kell aggódni, a noteszgép így is bőven 2,5 centiméter alatti vastagsággal bír, induló ára pedig továbbra is alacsonyan marad, akár AMD, akár Intel processzorral kérjük. 2011. szeptember 9. péntek 10:01 -
November 15-én jönnek a Sandy Bridge-E CPU-k?
Az AMD Bulldozer processzoraira vágyók a tegnapi hírek után kicsit egészen biztosan csalódottak, hiszen a várva várt központi egységek rajtját ismét elhalasztották egy picit. Az Intel felsőkategóriás processzoraira pályázók sem lehetnek teljesen boldogok, ugyanis az Intel háza táján sem megy minden a korábbi terveknek megfelelően: a Sandy Bridge-E processzorok esetében is voltak már csúszások, ám most a legfrissebb hírek szerint úgy tűnik, hogy a termékekre most már tényleg nem kell sokáig várni. Bár ez relatív, kinek mi a sok. 2011. szeptember 9. péntek 09:01 -
A gyártók óvatosak az ultrabook kategóriával
Bármennyire is győzködi az Intel a notebookgyártókat, azok tetszését nem nyerte el az ultrabook koncepciója. A vállalatok csak korlátozott számban akarnak piacra dobni ilyen termékeket. 2011. szeptember 8. csütörtök 21:15 -
Megújult külsővel és belsővel érkezik a HP Pavilion dm1 notebookja
A látványos borítás alatt Intel Core processzor vagy AMD APU is dolgozhat a választott konfigurációnak megfelelően. 2011. szeptember 8. csütörtök 17:12 -
Az UEFI gátolhatja az Ivy Bridge használatát az aktuális alapokon?
A VR-Zone információi szerint az Intel átdolgozza az LGA1155-ös foglalatú alaplapjait az Ivy Bridge támogatása érdekében. 2011. szeptember 8. csütörtök 14:33 -
Frissítette Sandy Bridge-portfólióját az Intel
Fokozatosan bővül az Intel Sandy Bridge-alapú processzorainak listája, most megjelent az első egymagos verzió és az Extreme Edition márkájú mobilprocesszor is. A gyártási folyamat éretté válásával csökkent az energiatakarékos asztali processzorok ára is. 2011. szeptember 8. csütörtök 10:44 -
Vékony mini-ITX alaplap a Gigabyte műhelyéből
A Gigabyte egy új, mini-ITX formátummal rendelkező alaplapot mutatott be, amely nem csak azért különleges, mert az Intel második generációs Core i sorozatú processzorait fogadja, hanem azért is, mert egyike az első olyan kereskedelmi forgalomban külön is kapható alaplapoknak, amelyek a Thin Mini-ITX szabvány köré épülnek, azaz a hagyományos megoldásoknál vékonyabbak/alacsonyabbak. 2011. szeptember 8. csütörtök 08:30 -
600 dolláros ultrabookok Ivy Bridge CPU-val?
Az ultrabook noteszgépek az utóbbi hetekben központi témának minősültek: hol arról zajlott a vita, hogy az Intel által megállapított anyagköltségek tarthatatlanok, hol pedig arról kaptunk egy-egy kósza pletykát, hogy pontosan mely gyártók kínálatában találkozhatunk majd olyan olcsó és kecses noteszgépekkel, mint amilyenek az ultabookok. 2011. szeptember 8. csütörtök 08:01 -
Series 7: Olcsó Samsung noteszgépek négymagos Intel processzorokkal
A Samsung a ma befejeződő IFA 2011 vásáron bemutatta a 2011. szeptember 7. szerda 18:21 -
Gigabyte GB-AEDT, az all-in-one barebone
A Gigabyte Technology által készített egybegép az Intel mini-ITX alaplapjára építette 21,5"-os FullHD barebone készülékét. Bővebben... 2011. szeptember 7. szerda 16:35 -
ASRock 3D HTPC Sandy Bridge processzorral
Az ASRock kompakt HTPC konfigurációkat tartalmazó kínálata egy új taggal bővült, amely nem túl meglepő módon az Intel Huron River platformja köré épül és második generációs Core i sorozatú processzort tartalmaz. 2011. szeptember 7. szerda 12:35 -
A Biostar hivatalosan is bejelentette a TZ68K+ alaplapjának érkezését
Az Intel Z68 chipsetére épülő alaplap számos, a tuningoló kedvűeknek is hasznos kiegészítővel és funkcióval érkezik. 2011. szeptember 6. kedd 19:00 -
Szemet vetett a megárvult MeeGóra a Samsung
A távol-keleti cég a pletykák szerint kezdene valamit a Nokia és az Intel által is otthagyott operációs rendszerrel. 2011. szeptember 6. kedd 17:10 -
16 új Intel processzor jelent meg
Az Intel igen csak letámadta a piacot, és töménytelen mennyiségű processzort tett hivatalossá. Nem kell nélkülözni sem az asztali, sem pedig a notebook piacnak. Bővebben... 2011. szeptember 6. kedd 16:40 -
Jövőre elterjedhetnek a külső grafikus kártyák?
Az Intel új platformjai fizikailag kizárják a dedikált GPU-k beépítésének lehetőségét, így egyre sürgetőbb a VGA-piac stratégiai átalakítása. 2011. szeptember 6. kedd 14:46 -
Jönnek az Intel 710 szériás SSD-i
Az újdonságok az X25-E Extreme sorozat megoldásait váltják le. 2011. szeptember 6. kedd 12:31 -
A Microsoft bizakodik, az Intel visszalép
Miközben a Windows Phone 7 fejlesztője azt reméli, hogy a platform a piackutató cégek óvatos előrejelzéseinél jobban fog szerepelni, az Intel a Nokia példáját követi, és felhagyna a MeeGo fejlesztésével. 2011. szeptember 6. kedd 10:46 -
Napokon belül debütál a 710-es SSD sorozat
Az Intel az elkövetkező hetek folyamán végre elérhetővé teszi Lyndonville sorozatú SSD meghajtóit, amelyek az üzleti szegmensben kapnak majd helyet. A 710-es sorozatú SSD meghajtók 2,5 hüvelykes formátummal rendelkeznek és SATA 3 Gbps-os csatolófelületen keresztül kapcsolódnak az adott rendszerhez. 2011. szeptember 6. kedd 08:30 -
True Spirit CPU-hűtő a Thermalrighttól
A tajvani gyártó újdonsága Intel és AMD processzorokkal egyaránt használható. 2011. szeptember 6. kedd 04:30 -
Árakat csökkent az Intel
Az Intel ezúttal a különlegességek árait faragja piacképesebbre. Alacsonyabb fogyasztás alacsonyabb árakon. Bővebben... 2011. szeptember 5. hétfő 23:50 -
Újabb menesztések az év végén: Az Intel Pentium E5800, E6700 és E6800 nyugállományba vonul
A 2010-ben piacra került, 45 nm-es gyártástechnológiával készült Pentium E5800, E6700 és E6800 processzorok (a tálcás és a dobozos kiszerelések egyaránt) megértek a visszavonulásra. Bővebben... 2011. szeptember 5. hétfő 17:35 -
Parkolópályára kerülhet a MeeGo
A komolyabb érdeklődés hiánya miatt az Intel is 2011. szeptember 5. hétfő 13:36 -
16 új processzor az Intel kínálatában
Az Intel processzorkínálata nem kevesebb, mint 16 új modellel bővült a napokban, amelyek között találunk asztali és mobil újdonságokat egyaránt: előbbi kategóriában Core i, Celeron és Pentium sorozatú központi egységek, míg utóbbiban csak Core i és Celeron sorozatú mobil újdonságokkal bővült a repertoár. 2011. szeptember 5. hétfő 12:21 -
Az Intel beárazta az érkező új processzorait
Az asztali és a mobil termékek között Core, Pentium és Celeron megoldások is lesznek. 2011. szeptember 5. hétfő 10:30 -
MeeGo: hamarosan vége lehet a dalnak
Az Intel is kiszállhat az operációs rendszer fejlesztéséből. 2011. szeptember 5. hétfő 06:31 -
Csúsztatja az Intel a 22 nm-t?
Érdekes taktikai megfontolásra szánhatja magát az Intel az Ivy Bridge-dzsel kapcsolatban. Bővebben... 2011. szeptember 3. szombat 11:05 -
Dell Inspiron 14z - lenyűgöző teljesítmény, rendkívül vékony ház
Az Az IFA első napján bemutatkozó Inspiron 14z laptop második generációs Intel Core processzorral, HD kijelzővel,... 2011. szeptember 3. szombat 07:40 -
Pletyka: az Intel leállítja a MeeGo fejlesztését
Tajvani források szerint a fogyasztói szegmensben nincs igény a tetszetős, Linux-alapú rendszerre. 2011. szeptember 2. péntek 14:32 -
Hetvenöt éves az Intel alapítója, Gróf András
Ma, szeptember másodikán ünnepli 75. születésnapját Andrew Growe, az Intel alapítója és a cég felemelkedésének egyik főszereplője. 2011. szeptember 1. csütörtök 22:34 -
Az ASUS és az Acer számít az ultrabook sikerére
Mindkét vállalat erősen építene az Intel új megoldására, de pár konkurens aggódik a magas árazás miatt. 2011. szeptember 1. csütörtök 08:17 -
Hetvenöt éves lesz Andrew S. Grove, az Intel magyar származású alapítója
Szeptember másodikán ünnepli 75. születésnapját Andrew Growe, az Intel alapítója és a cég felemelkedésének egyik főszereplője. 2011. augusztus 31. szerda 13:05 -
Kiszivárogtak a Xeon E5 család specifikációi
A török DonanimHaber munkatársai megint érdekes információkra tettek szert, amelyek ezúttal arról árulkodnak, hogy várhatóan milyen specifikációkkal rendelkeznek majd az Intel következő generációs Xeon szerver- és munkaállomás processzorai. 2011. augusztus 31. szerda 12:30 -
75 éves a mikrochipek magyar származású pápája
Szeptember másodikán ünnepli 75. születésnapját Andrew Growe, az Intel alapítója és a cég felemelkedésének egyik főszereplője. 2011. augusztus 31. szerda 12:15 -
Féltucatnyi ultrabookkal készül az ASUS
Mióta az Intel pár hónapja bejelentette, hogy egy újfajta notebook formátum bevezetésére készül, amely az ultrabook nevet viseli és amelyben 1000 dollár alatti árcédulával rendelkező, ultravékony, könnyen hordozható noteszgépek jelentek meg, szinte nem telik el úgy hét, hogy ne érkezzenek friss információk a témával kapcsolatban. Volt már rá példa, hogy a gyártók elégedetlenkedtek az anyagöltségek miatt, majd nem sokkal ezután az Intel megpróbált rendet tenni a témában. Nemrégiben az is kiderült, hogy az Acer egy különleges konfigurációval készül az ultrabook rajtra, amely meglepően kedvező árcédulával érkezhet. 2011. augusztus 30. kedd 10:01 -
Információmorzsák a Cedar Trail teljesítményéről
Az Intel következő generációs Atom platformjáról, amely a Cedar Trail nevet viseli, nemrégiben érkeztek friss pletykák, ezek pedig azt állították, hogy az idei év novemberéig egészen biztosan nem kerülnek forgalomba a friss platform köré épülő nettopok, netbookok és egybegépek. 2011. augusztus 30. kedd 09:01 -
Új HP asztali számítógép többfunkciós teljesítménnyel
A HP bővítette Elite üzleti és asztali portfolióját első többfunkciós PC-jével, integrálva az Intel... 2011. augusztus 29. hétfő 14:46 -
A világ első igazi gamer-notesze a Razertől
A Razer Blade modell mindössze 21 mm vastag és 3,15 kg tömegű, nagy teljesítményét az Intel Core i7 processzornak és az... 2011. augusztus 29. hétfő 10:51 -
Intel Xeon E5-2600 processzorok 17 változatban
Júliusban bemutattuk az egyutas szerverekhez, valamint nagy teljesítményű munkaállomásokhoz tervezett, Romley-WS platform... 2011. augusztus 29. hétfő 08:55 -
MeeGo 1.2 a laborban
Megnéztük, mennyit fejlődött a Nokia és az Intel szerelemgyereke az ígéretes, ám kicsit bugos 1.1-es verzió óta. 2011. augusztus 26. péntek 10:24 -
ECS G11: építs magadnak egybegépet!
Az ECS egy egybegép konfigurációval rukkolt elő, amely nem túl meglepő módon Intel platformra épül és a gyártó második generációs Core i sorozatú processzorait alkalmazza, azok közül is a Core i3-as és Core i5-ös család tagjait. 2011. augusztus 24. szerda 12:30 -
Továbbra is problémásak az Intel 320-as SSD-k
A felhasználók visszajelzései alapján az új firmware csak tovább rontott az eddig sem túl fényes helyzeten. 2011. augusztus 23. kedd 18:34 -
Új EKL CPU hűtő, 1 cm vastag hőcsövekkel
A legfrissebb hírek szerint az európai székhelyű EKL kínálatában egy új processzorhűtő jelenik meg, amely az Alpenföhn márkanév alá tartozik. A friss, felsőkategóriás processzorhűtő a Triglav nevet viseli és univerzális megoldásnak minősül majd, ugyanis számos modern Intel, illetve AMD processzorhoz lesz használható. 2011. augusztus 23. kedd 18:01 -
Csúsznak az új Atom chipek
Az Intel a korábbi tervekkel ellentétben csak az ősz legvégén dobja majd piacra legújabb Atom processzorait, mivel azoknál jelenleg még hiányoznak bizonyos tanúsítványok, többek között a Windows vonalon. 2011. augusztus 23. kedd 17:22 -
Apple laptopok ARM alapokon?
Apple Az Intel vezetői is nyomon követik az ARM-alapú Apple laptopok körüli pletykákat.No No No Forrás: Mobilaréna Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!tovább 2011. augusztus 23. kedd 16:36 -
Kínos: még mindig nem hibátlanok a 320-as Intel SSD-k
Az Intel 320-as sorozatú SSD meghajtói körül hetek óta forr a levegő, ugyanis a termékek hibás firmware-rel kerültek forgalomba, így helytelen leállítás, vagy kékhalál esetén jó esély van rá, hogy jelentkezik a 2011. augusztus 23. kedd 16:02 -
Apple laptopok ARM alapokon?
Az Intel vezetői is nyomon követik az ARM-alapú Apple laptopok körüli pletykákat. 2011. augusztus 23. kedd 13:46 -
Az Intel is hallott az ARM-alapú Macekről
Úgy tűnik, megint szexi téma lesz a Mac. Miután az iPhone és az iPad kifutotta a maga köreit, egyre érkeznek a jövő Macjeivel kapcsolatos találgatások. Már a tavalyi évtől lehet sejteni, hogy az iOS-eszközök és a Macek közelítenek egymáshoz, míg az operációs szintű folyamatokat senkinek sem kell bemutatnom, a hardverek eddig legfeljebb annyiban mutattak hasonlóságot, hogy lett egy ultrahordozható, egyben maximálisan használható laptop, az Air.Ennél azért van tovább is, kérdés, mikor. Egyes infók szerint még idén olyan Maceket láthatunk, amik nagyban különböznek a mostani palettától, és erre kétféle lehetőséget látok: a touchscreen laptopok bemutatását, vagy a saját processzorral szerelt Airek eljövetelét. Mondjuk ez utóbbit semmiképpen sem ebben az évben.Hogy az A-sorozatra elkeresztelt ARM-processzorok OS X-re szabása nem egy elvethető jóslat, azt most Greg Welch, az Intel Ultrabook vezérének szavai is megerősítik. Azt állította a Cnetnek, ők is hallottak már pletykákat keringeni arról, hogy az Apple ARM-alapokon próbálgatja meghajtani a Maceket, ennek a lehetőségét nem hagyhatják figyelmen kívül.Persze ez nem feltétlenül jelent sokat. A legutóbbi nagy váltásnál, a 2005-ös PowerPC-Intel átállásnál Jobs bevallotta, hogy a Mac OS X a kezdetek óta, akkor már majdnem 5 éve kettős életet élt, az operációs rendszert felkészítették, tesztelték Intel alapokon is, minden eshetőségre felkészülve. Ebből látszik, hogy az Apple nem az a cég, aki szeret a beszállítóktól függni, és ha az Intel nem tudja drasztikusan csökkenteni a processzorok energiafogyasztását, lépnie kell - ahogy ezt meg is mondták az Intelnek. Ha már van hova, persze.Greg Welch kommunikációja pedig, aki újabban minden ilyen pletykát és cégek közötti kommunikációt kitereget, egészen új irányba mutat: nem az elefántcsonttoronyból szól le, egy érinthetetlen cég benyomását keltve, inkább szimpatikussá teszi magát azzal, hogy informál minket a belső találgatásokkal.Még akkor is, ha egy jó ideig nem lesz ebből semmi. 2011. augusztus 23. kedd 12:36 -
Alpenföhn CPU-hűtő 10 milliméteres hőcsövekkel
Az EKL legújabb nagyágyúja Intel és AMD processzorokat egyaránt támogat. 2011. augusztus 23. kedd 04:30 -
Frissítés után is fagynak az Intel SSD-i
Úgy tűnik, hogy az Intel a múlt héten elérhetővé vált frissítése megsem oldja meg teljesen a cég egyes SSD-meghajtóit sújtó azon problémát, amely az utóbbiakon tárolt adatok elvesztését és háttértároló egységek használhatatlanná válását okozza bizonyos speciális körülmények között. Az Intel fóruma.. 2011. augusztus 22. hétfő 09:35 -
Core i7-2670QM: Újabb négymagos Intel mobilprocesszor
Néhány héttel ezelőtt vált ismertté, hogy az Intel több új mobil-mikroprocesszort bocsát ki szeptemberben.... 2011. augusztus 21. vasárnap 18:00 -
Intel SSD-k - javítva
Az Intel szerdán tette elérhetővé a firmware-t, amivel talán üzembiztossá válik az SSD 320. 2011. augusztus 19. péntek 13:51 -
Hónapokat késik az új Intel Atom
A grafikus meghajtó fejlesztésének és a Windows 7-es tanúsítvány megszerzésének elhúzódása miatt csak novemberben jelenik meg az Atom 32 nanométeres csíkszélességgel készülő verziója. 2011. augusztus 19. péntek 11:45 -
Az Intel-alapító DNS-ét félvezető technológiával fejtették meg
A félvezetők felgyorsítják a DNS-szekvenálás folyamatát, ám a technológia költsége egyelőre... 2011. augusztus 19. péntek 10:00 -
Töredékére eshet a DNS-szekvenálás ára
A DNS-molekulát félvezetők segítségével dekódoló új berendezés feltalálója Gordon Moore-nak, a vezető chipgyártó Intel társalapítójának a genomját szekvenálta elsőként gépével. 2011. augusztus 19. péntek 06:13 -
Az Intel kijavította a "8 megabájtos" SSD-it
A vártnál hamarabb érkezett meg a firmware-frissítés a hibás 320-as szériás SSD-meghajtókhoz. 2011. augusztus 19. péntek 05:00 -
Csak novemberben jön az Intel új Atom platformja
Az Intel korábbi terveivel szemben immár szinte biztos, hogy nem szeptemberben, hanem majd csak valamikor az idei év novemberében mutatja be legfrissebb platformját, amely Cedar Trail névre hallgat és amely a jelenlegi Pine Trail platformot váltja le az Atom processzor alapú netbookok és nettopok piacán. 2011. augusztus 18. csütörtök 17:01 -
Új Intel netbook-platform novemberben
Az Intel jelenleg nagy lendülettel készíti elő a következő generációs netbook-platform a Cedar Trail-M... 2011. augusztus 18. csütörtök 16:00 -
Itt az új firmware a 320-as sorozatú SSD meghajtókhoz!
Az Intel a vártnál sokkal-sokkal hamarabb elérhetővé tette a 320-as sorozatú SSD meghajtókhoz készített legfrissebb firmware-t, amely azért bír nagy jelentőséggel, mert a gyártó állítása szerint ez a frissítés kiküszöböli a korábban már oly sokszor említett 8 MB-os bug-ot, amit a gyártó "BAD-CTX 0000013x error" néven emleget, és ami hirtelen áramkimaradás, illetve a rendszer szabálytalan kikapcsolása után jelentkezhet. 2011. augusztus 18. csütörtök 11:01 -
Érkezik a hárommagos AMD A6-3500-as Llano APU
Az első hárommagos APU az Intel Sandy Bridge alapú kétmagos Pentiumok ellenfele lesz. 2011. augusztus 18. csütörtök 10:06 -
Ultrabook gyártók: kevés az Intel árengedménye
Az Ultrabook gyártó vállalatok régóta elégedetlenkednek, ugyanis szerintük az Intel által megcélzott 1000 dollár alatti ajánlott végfelhasználói ár nem tartható a konfigurációk többségénél, ennek oka pedig az, hogy az Ultrabook processzorok túl drágák. 2011. augusztus 18. csütörtök 08:01 -
Máris megérkezett a javítás az Intel SSD-in adatvesztést okozó hibára
Az Intel jóval a várt idő előtt: már szerdán letölthetővé tette honlapjáról azt a javítást, amely egy igen súlyos adatvesztést - és mellesleg gyakorlatilag az egész meghajtó használhatatlanná válását - okozó hibát javít ki a cég egyes SSD-meghajtóin. A frissítés ugyan a már elveszett adatok vissza.. 2011. augusztus 18. csütörtök 07:00 -
Kilenc Sandy Bridge CPU árát csökkenti az Intel
Az érintett Sandy Bridge-re épülő fejlesztések között hét darab Core, és kettő Pentium modell lesz. 2011. augusztus 17. szerda 18:04 -
320-as Intel SSD-k: két héten belül itt a javítás!
Az Intel 320-as sorozatú SSD meghajtóit érintő hiba, amit a fórumokon 8 MB-os bugnak hívnak, sok tulajdonos életét keseríti meg, de a gyártó állítása szerint most már tényleg nem kell sokat várni a megoldásra, ami firmware frissítés formájában válik majd elérhetővé, méghozzá két héten belül. 2011. augusztus 17. szerda 14:01 -
ViewPad 10pro: Android, Windows és Intel Atom
Android és Windows 7 operációs rendszert is futtat a 8 óra üzemidővel kecsegtető ViewSonic ViewPad 10pro. 2011. augusztus 17. szerda 13:31 -
Úton van az Intel 320-as szériába tartozó SSD-inek javítása
Egyes példányok áramkimaradás után 8 MB-os kapacitást mutattak. 2011. augusztus 17. szerda 13:10 -
Az év végére befutnak az első ultrabookok
Az Intel szerint a termékek 1000 dollár alatt lesznek megvásárolhatóak. 2011. augusztus 16. kedd 17:39 -
Az Intel több grafikai számításra használná a CPU-t
A vállalat szerint az IGP-k jól tehermentesíthetők, ha számos grafikai effektet a processzor számol. 2011. augusztus 16. kedd 10:47 -
Heteken belül itt a javítás a fatális Intel-SSD-hibára
Az Intel hétfőn bejelentette, hogy két héten belül - tehát még a hónap vége előtt - kiadja azt a javítást, amely megoldást nyújthat egy 320-as SSD-meghajtósorozatában korábban felfedezett problémára. Az egységek firmware-jében rejlő hiba a tápellátás váratlan megszakadása esetén gyakorlatilag elér.. 2011. augusztus 16. kedd 09:05 -
Intel: processzor upgrade szoftveresen, kóddal
Pár hete egy érdekes információ szivárgott ki, amely azt állította, ahogy a Pentium G6591-es processzor esetében lehetőség van némi szoftveres tuningra: egy Upgrade kártya megvásárlásával gyorsítható a processzor, azaz engedélyezhető az 1 MB-nyi harmadszintű gyorsítótár és a kikapcsolt Hyper-Threading technológia is. Mindez 50 dollárba kerül. 2011. augusztus 16. kedd 08:01 -
Kiszivárgott a Sandy Bridge-E CPU árlista
Az új hírek szerint a termékek mellé az Intel nem mellékel majd hűtőt. 2011. augusztus 15. hétfő 15:20 -
Dobozos Sandy Bridge-E CPU-k, hűtő nélkül?
Az elmúlt napok folyamán megjelent hírek alapján már tudható, hogy az AMD felsőkategóriás Bulldozer processzorainak némelyikéhez léghűtés helyett komplett folyadékhűtő rendszer jár majd. Az Intel ezzel egy időben egy teljesen más irányba indul el Sandy Bridge-E sorozatú processzoraival: a gyártó olyan csomagban dobja piacra a felsőkategóriás újdonságokat, amely nem tartalmaz majd processzorhűtőt. 2011. augusztus 15. hétfő 15:01 -
Szeptemberben érkeznek az új Intel Core i7 mobil CPU-k
Az Intel a negyedik negyedévben vezeti be az újabb, gyorsabb Core i7 Sandy Bridge mobil mikroproceszorokat A lapkagyártó... 2011. augusztus 15. hétfő 09:50 -
Visszatérnek a szoftveresen frissíthető CPU-k
Ezúttal három Intel processzor gyúrható ki némi pénzmagért cserébe. 2011. augusztus 15. hétfő 09:46 -
Titkos kódokkal lesznek gyorsíthatók az Intel új processzorai
Az Intel állítólag hamarosan ismét megpróbálkozik néhány olyan processzor piaci bevezetésével, amelyek képességei megvásárlásukat követően - egy titkos kód segítségével - utólag továbbfejleszhetők lesznek bizonyos mértékig. Így az eredetileg viszony szerény képességgel megvásárolt lapkákon akár tö.. 2011. augusztus 15. hétfő 07:06 -
Elérhető az Intel OpenCL drivere
A végleges meghajtó csak processzorokat támogat. 2011. augusztus 12. péntek 17:06 -
Újabb Intel útiterv szivárgott ki
Az Intel háza tájáról ezúttal a vállalat asztali alaplapokat tartalmazó útiterve szivárgott ki, amelyből megtudhatjuk, hogy mire számíthatunk a következő év első feléig, már ami az újdonságokat illeti. Pontos megjelenési időpontokat ne is várjunk, de a korábbi pletykák megerősítésére, vagy megcáfolására kiválóan alkalmas a dia. Lássuk a "titkokat". 2011. augusztus 12. péntek 16:30 -
Folyadékhűtést kap néhány Bulldozer CPU?
Az AMD-hez közel álló források meglehetősen érdekes hírekkel szolgálnak, amelyek azt állítják, hogy a gyártó felsőkategóriás FX sorozatú Bulldozer processzoraihoz léghűtés helyett komplett folyadékhűtő rendszert mellékel majd. Hasonló megoldáson már az Intel is gondolkozik ugyancsak felsőkategóriás, Core i7-3000-es sorozatú Sandy Bridge-E processzorainál. 2011. augusztus 12. péntek 15:01 -
Az új chipkészletekről árulkodik az Intel kiszivárgott útiterve
Egy dia erejéig betekintést nyerhetünk az Intel gyártmányú alaplapok útitervébe. 2011. augusztus 12. péntek 13:50 -
300 millió dollár Ultrabook-technológiákra
Háromszáz millió dolláros alapot hozott létre az Intel, amelyből az Ultrabook hordozható számítógépek fejlesztését támogatná. A chipgyártó a pénzt a következő három-öt évben fogja olyan technológiákba fektetni, amelyek megkönnyítik az ilyen gépek létrehozását. 2011. augusztus 12. péntek 12:35 -
H61-es mini-ITX alaplapot dobott piacra a Gigabyte
A mini-ITX alaplapok szerelmeseinek jó hír, hogy a Gigabyte kínálata egy új alaplappal bővült, ebben a méretkategóriában. A GA-H61N-USB3 névre keresztelt jövevény az Intel H61-es lapkakészletére alapoz és a gyártó második generációs Core sorozatú processzorait fogadja. 2011. augusztus 12. péntek 08:30 -
Befenyítette az Intelt az Apple
Mióta az Apple 2005-ben bejelentette, hogy Intelre váltja az addigi PowerPC alapú technológiát, a két cég együttműködése töretlen. Az Intel egy korábban sosem látott processzort tervezett az első MacBook Airekbe, egy pillanatra úgy tűnt, mintha a gyártó direkt az Apple kedvéért fejlesztene, ami annak ellenére volt bizalomgerjesztő, hogy nem teljesen igaz. Lehet vitatkozni azon, megérte-e váltani PowerPC-ről, Csaba például egy remek elemzést készített a témában, megpróbálta objektív módszerrel kiszámolni, jó ötlet volt-e. Miközben az az igazság, hogy nem volt választás. Steve Jobs 2005-ben így beszélt a váltásról: A legkritikusabb pont az energiatakarékosság, ezzel összefüggésben az akku élettartama volt. Egy Wattra jutó teljesítményben az Intel olyan fejlesztéseket tartott a tűzben, ami szinte kötelezővé tette a váltást, legalábbis Jobs szerint. De ahogy az ember sem feltétlenül a teremtés csúcsa, úgy az Intel sem biztos, hogy az utolsó a sorban, aki az Apple részére szállítja a legalacsonyabb fogyasztású, megfelelő teljesítményű processzorokat. Erre utalnak Greg Welch, az Intel Ultrabook vezetőjének szavai, aki a Wall Street Journalnak nyilatkozott az Apple-lel folytatott tárgyalásokról. Azt állította, a cupertinóiak szerint jobban teszik, ha drasztikusan csökkentik a processzorok energiaigényét, különben elveszíthetik az Apple-lel kötött megállapodást. Ez pedig ébresztőként hatott az Intelre Welch szerint. Noha az Intel 300 millió dollárt szavazott meg jelenleg az ilyen irányú kutatásokra, az Apple a 2005-ös váltással megmutatta, könnyen int búcsút, ha a saját érdekeiről van szó. Hogy merre mennének az Intel után egy esetleges szakításkor, nem tudni, de sokan az ARM-ot emlegetik, mint lehetőséget a MacBook Air számára - ahol a fogyasztás a legkritikusabb szempont a Macek közül. Miután az operációs rendszerek egyre inkább közelítenek egymáshoz, lehetséges, hogy a hardver is fog, és az Apple saját fejlesztésű processzorai egyszer elfuttathatnak egy desktop rendszert. Mondjuk addig még sokat kell ölni a fejlesztésbe ezen a vonalon is.Szavazzatok a Goldenblogon IT-kategóriában az Appleblogra, mert mi nagyon örülnénk neki: 2011. augusztus 12. péntek 08:13 -
Intel: 300 millió dollár az ultrabookok sikeréért
Az ultrabook noteszgépek körül hatalmas a mozgolódás: hol az Intel partnerei jelentik be, hogy tarthatatlan a gyártó által meghatározott összegkeret egy-egy ultrabook előállításához, hol pedig maga az Intel reagál a felvetésekre, méghozzá olyan kalkulációkkal, amelyek első ránézésre is túlzóaknak tűnnek. 2011. augusztus 11. csütörtök 11:01 -
800 dollár alatt az ultrabook
Az Intel 300 millió dollárt fektet az ultrabook-kal kapcsolatos technológiák fejlesztésére. 2011. augusztus 11. csütörtök 10:20 -
Jövőbiztosak a Gigabyte 6-os sorozatú alaplapjai
A Gigabyte illetékesei ma egy meglehetősen érdekes bejelentéssel kavarták fel a nagy nyári állóvizet. A hivatalos közlemény szerint a Gigabyte hatos sorozatú Intel lapkakészlettel ellátott alaplapjai nem csak a jövő márciusban, vagy áprilisban megjelenő, 22 nm-es csíkszélességgel készülő Ivy-Bridge processzorokkal lesznek kompatibilisek, hanem a velük együtt bemutatkozó PCI Express 3.0-s technológiával is, méghozzá natív módon. 2011. augusztus 10. szerda 09:30 -
Vita az ultrabookok lehetséges árairól
Néhány nappal ezelőtt meglehetősen érdekes hírek érkeztek, melyek szerint a tajvani gyártók aggályaikat fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy képesek lesznek-e az Ultrabook formátumú noteszgépeiket 1000 dollár alá szorítani a jelenlegi processzor árak mellett. Az üzenet elég egyértelmű volt, a notebookokat fejlesztő cégek szeretnék ha az Intel csökkentené az ezen gépekbe szánt központi egységek árait. 2011. augusztus 9. kedd 17:01 -
Beszünteti a Core2 és sok Core i processzorának gyártását is az Intel
Egy török weboldalnak sikerült megszereznie az Intel az idei év hátralévő részére vonatkozó ütemterveit, amelyből kiderül, hogy a chipgyártó milyen változtatásokat kíván végrehajtani termékkínálatán az elkövetkező hónapok során. A dokumentumokból kiderül, hogy a kaliforniai cég még a nyáron beszün.. 2011. augusztus 9. kedd 16:41 -
Itt az Intel processzor ütemterve
Végre kiderül mikor érkeznek az központi egységek. Bővebben... 2011. augusztus 9. kedd 12:45 -
A GIGABYTE az összes 6-os sorozatú (P67/H67/Z68) alaplapjára kiterjeszti a PCI Express 3.0 támogatást
A főleg alaplapjairól és videokártyáiról ismert GIGABYTE TECHNOLOGY Co., Ltd a tegnapi napon bejelentette, hogy a teljes 6-os sorozatú Intel alaplapkínálat megkapja a következő generációs, 22 nm-es Intel Ivy Bridge CPU-k (LGA1155 Socket) támogatását, és a natív "supportot" a PCI Express Gen. 3 technológiához. Bővebben... 2011. augusztus 9. kedd 11:40 -
1000 dolláros iMacet mutatott be az Apple
A gépet nem szerepel az online üzletben, ugyanis csak a diákoknak szóló store-ban található meg. Az ára viszont eszméletlen, a legkisebb Air áráért (átszámítva 192 ezer forint) egy 21,5 colos asztali iMacet kapnak az amerikai iskolások. A paraméterek: 3.1GHz Intel Core i3 Dual-Core 21.5-inch LCD AMD Radeon HD 6750 with 256MB 2GB RAM 250GB Hard Drive SuperDrive OS X Lion A legolcsóbb, bárki számára elérhető iMac 1199 dollár, vagyis 200 dollárral több, mint a most bemutatott gép. Igaz, abban 2,5 gigahertzes Core i5-ös van, 4 giga RAM és 500 gigás vinyó. Ebben utóbbi kettőből csak feleakkora fért el. A korábbi, tanulóknak szóló ajánlat 1150 dollár volt, eléggé faragtak tehát a korábbi kedvezményhez képest is az árból. 2011. augusztus 8. hétfő 18:11 -
N sorozatú ASUS noteszek minőségi hangzással
Az ASUS új noteszgépekkel jelentkezik, amelyek ezúttal is az Intel Huron River platformját, illetve a gyártó második generációs Core sorozatú processzorait alkalmazzák, de emellett GeForce videokártyával és USB 3.0-s portokkal is rendelkeznek. A termékek különlegessége természetesen nem a fentiekben rejlik, hanem az igényes formatervben és a Bang & Olufsen ICEpower-rel közösen kifejlesztett SonicMaster technológia javított változatában, amelyhez ezúttal külső mélysugárzó is jár. 2011. augusztus 8. hétfő 17:29 -
Megerősíti a korábbi pletykákat a kiszivárgó útiterv
Az elmúlt hetek pletykái alapján már tudhatjuk, hogy az Intel Sandy Bridge-E sorozatú felsőkategóriás asztali processzorai még idén forgalomba kerülnek. A korábbi hírek még arról számoltak be, hogy az említett processzorok és a hozzájuk tartozó Patsburg platform majd csak 2012 elején jelenhet meg kereskedelmi forgalomban, ám az Intel a jelek szerint meggondolta magát és még idén bemutatja első X79-es alaplapjait, valamint Sandy Bridge-E processzorait. 2011. augusztus 8. hétfő 15:01 -
Huszonegy Intel processzor fut ki az év végéig, és még három a jövő év elején
Számos LGA775 és LGA1156/1366 foglalatba illeszkedő típusnak kell búcsút intenünk. 2011. augusztus 8. hétfő 12:47 -
Néhány LGA-1156-os CPU nyugdíjba megy
Az új processzorok érkezésével a régi modellek szépen lassan eltűnnek a piacon - nincs ebben semmi különös, ez egy teljesen megszokott gyakorlat a gyártók részéről. A friss hírek szerint hamarosan három előző generációs Intel processzornak kell búcsút mondanunk: a 3,2 GHz-es Core i5-655K, a 2,8 GHz-es Core i5-760 és a 2,93 GHz-en ketyegő Core i7-875K modellektől válik meg a gyártó egy éven belül. 2011. augusztus 8. hétfő 09:11 -
A notebook és a tablet mellé jön az ultrabook?
A notebook, laptop, a netbook és a tablet mellé felsorakozhatnak az ultrabookok is - az Intel az új eszközzel a Macbook Air sikerét lovagolná meg. A cégnek több nagy akadályt is le kell győznie, többek között azt is, hogy az Apple igénybe veszi a gyártási kapacitás nagy részét. 2011. augusztus 8. hétfő 05:15 -
Backup Exec
2010 Symantec Megbízható backup szoftver a növekvő igények kiszolgálására Támogatott: 0 Hun: 0 A Symantec Backup Exec 2010 megbízható megoldást biztosít a Windows, a Linux, a Macintosh, az ESX, a VSphere és a Hyper-V szerverek mentéséhez és helyreállításához. Könnyedén védhet meg több adatot, miközben csökkenti a tárhelyigényt és a felügyeleti költségeket. A PureDisk technológia pedig biztosítja az adat duplikáció integrált és adaptálható kiküszöbölését. Ezzel a szoftverrel csökkenthető a helyreállítási idő, és biztosítható a virtuális és fizikai rendszereken tárolt adatok védelme és gyors helyreállítása.Előnyök Rendszerkövetelmények Rendszer: Microsoft Windows Small Business Server (SBS) 2000, 2003 vagy 2008 Processzor: Intel Pentium, Xeon vagy AMD Memória: 1 GB Képernyő: 1024x768 - 16 bit Egyéb: Virtuális környezetekVMware Workstation 4, 5, és 6VMware ESX 3.5 és 4.0VMware ESXi 3.5 és 4.0VMware Server 1VMware GSX Server 3.xMicrosoft Virtual Server 2005 R2 vagy újabMicrosoft Hyper-V 1.0 és 2.0Funkciók: Piacvezető adatvédelmi megoldás fizikai és virtuális rendszereken, a szervertől a desktop gépekig.Integrált és adaptálható védelem az adat duplikáció ellen.Nagy volumenű archiválás.A szabadalmazott Granular Recovery Technology (GRT) másodpercek alatt helyreállítja a Microsoft alkalmazások kritkus adatait.Centralizált, hármas beosztású beállítás, jelentéskészítés, és patch menedzselés.Folyamatos adatvédelem az Exchange, a fileszerverek, az SQL szerver és a desktop adatok védelmére.Piacvezető technologiák biztosítják az innovatív integrációt.tovább 2011. augusztus 7. vasárnap 18:24 -
Statisztikák a teljes videó vezérlő piacról
A Jon Peddie Research elemzői ismét górcső alá helyezték a videó vezérlők piacát, így az alábbiakban kiderül, hogy a teljes piacon miként teljesített a három nagy gyártó: az Intel, az Nvidia és az AMD. 2011. augusztus 6. szombat 12:01 -
Újabb 3 Intel processzor vonul nyugdíjba
Egy éven belül kikerül a piacról a 3,2 GHz-es Core i5-655K, a 2,8 GHz-es i5-760 és a 2,93 GHz-es i7-875k. 2011. augusztus 6. szombat 05:00 -
A tervezettnél drágábbak lesznek az ultrabookok?
Jó ideje nem titok már, hogy az Intel egy új noteszgép formátummal próbál majd harcba szállni a könnyű és olcsó notebookok piacán az olyan notebookok ellen, mint amilyenek például az Apple MacBook Air konfigurációi. 2011. augusztus 4. csütörtök 18:05 -
A tajvani gyártók szerint a drága lesz az ultrabook
Az iparág véleménye alapján az Intel nagyon drágán adja a processzorokat, és ez minimum 1000 dolláros termékeket eredményez majd. 2011. augusztus 4. csütörtök 11:51 -
Újra lesz hagyományos tuning az új Intel CPU-k esetében?
Tökéletes konfigurálhatóság ugyan nem lesz, de az új termékek nem csak egy alapórajelet kínálnak fel. 2011. augusztus 4. csütörtök 10:28 -
Okos napszemüveg a felhőben
Az Intel két kutatási központban is a fogyasztónak szánt és felhőben működő eszközökkel foglalkozik. Harminc millió dollárt fordít erre. 2011. augusztus 4. csütörtök 09:22 -
Elemzők szerint az Air nagyon olcsó
A DigiTimes az ultrabook platformot, lényegében a MacBook Air által létrehozott kategóriát elemezte, és arra jutott, hogy az apró, könnyű, nagy teljesítményű gépek piacán nehéz lesz megszorongatni az Apple-t.A lap meglehetősen jó kapcsolatokat ápol az alkatrészgyártókkal és azokkal a cégekkel, akik a házakat készítik, és arra jutott, hogy az Air 999-1599 dolláros ára kifejezetten alacsonynak tűnik ebben a szegmensben. Annyira, hogy a DigiTimes szerint a versenytársaknak esélyük sincs bemenni ezer dollár alá, ha hasonlóan minőségi anyagokból épített és erős, ráadásul ssd-s gépet akarnak piacra dobni. Egyetlen reménysugár az lehet, ha az Intel jelentősen csökkenti a processzor és a csatolt részek árát, amik egyébként a gép teljes gyártási költségének körülbelül harmadát adják. Ebben az esetben elképzelhető egy ezer dollárnál olcsóbb ultrabook, kérdés, hogy ez milyen lépésre kényszerítené az Apple-t.Azt ugyanis látni lehet, hogy a korábban prémiumgyártóként definiált vállalat ugyan továbbra sem dob piacra olcsó termékeket, viszont azokban a kategóriákban, amikben jelen van, sok esetben egyáltalán nem számít drágának, sőt, kimondottan lefele nyomja az árakat. Az iPhone-ért persze sokat kell fizetni, de az iMac már egyáltalán nem kerül többe, mint a konkurens all-in-one-ok, az iPadet árban csak óriási minőségi áldozatok árán tudják megverni, de a hasonlóan jól megépített, hasonlóan erős tabletek semmivel sem olcsóbbak, és a jelek szerint az Air sem tűnik drágának saját kategóriájában.Mindez köszönhető lehet annak is, hogy az Apple olyan sok piacon van sikeres termékekkel jelen, hogy nem kényszerül rá a Mac-iparág kifacsarására és a profit maximalizálására, így megteheti, hogy az elérhető legalacsonyabb ár környékén árulja gépeit. 2011. augusztus 4. csütörtök 07:42 -
Az új Intel processzoroknál változik a tuning-stratégia?
A Sandy Bridge processzorok megjelenésével az Intel tuning tekintetében szakított a korábban megszokott gyakorlattal, így egyszerre vált könnyebbé és nehezebbé a tuning - attól függően, melyik szemszögből nézzük a dolgokat. 2011. augusztus 3. szerda 18:01 -
Csökkentek a processzoreladások a második negyedévben
Az IDC adatai szerint az AMD a mobil és az asztali CPU-k piacán, míg az Intel a szerverek szegmensében növelte részesedését. 2011. augusztus 3. szerda 09:21 -
Növelte piaci részesedését az AMD
A Mercury Research friss adatai szerint a második negyedévben növelni tudta piaci részesedését az AMD, amely az Ontario és Llano kódnevű, integrált GPU-t tartalmazó chipjeinek köszönhette jó szereplését. A vállalat azonban csak az Intel legalsó árkategóriás Pentium és Celeron lapkáival szemben versenyképes. 2011. augusztus 1. hétfő 10:30 -
Jön a Biostar legújabb Z68-as alaplapja
A Biostar egy friss alaplapot mutatott be, amely az Intel méltán népszerű, Z68 Express névre keresztelt lapkakészlete köré épül. Az újdonság tulajdonképpen nem tekinthető teljesen új terméknek, ugyanis a korábban már bemutatott TZ68A+ alaplap továbbfejlesztett változatának minősül. 2011. július 31. vasárnap 13:58 -
Javult a AMD helyzete az x86-os CPU-k piacán
A napokban vált elérhetővé mind az Intel, mind pedig az AMD legfrissebb jelentése, amelyek a vállalatok elmúlt negyedéves pénzügyi eredményeiről adtak képet. Ahogy az várható volt, az Intel ismét nagyon szép negyedévet zárt, ám az AMD esetében ugyanez már nem mondható el. Most végre a processzorpiaci részesedéseket taglaló elemzések is befutottak, amelyek tartogatnak egy-két meglepetést. 2011. július 29. péntek 14:01 -
Drágábbak lesznek a vártnál az Ultrabookok
Az Intel platformra épülő szupervékony gépek mégse biztos, hogy meg tudják verni az Apple MacBook Air-jét. Bővebben... 2011. július 28. csütörtök 16:40 -
Játékosoknak készült az MSI GE620DX notebookja
A tajvani MSI ismét egy új noteszgéppel jelentkezik, amely ezúttal is az Intel Huron River platformjára alapoz, így természetesen Sandy Bridge architektúra köré épülő processzort alkalmaz. 2011. július 28. csütörtök 12:01 -
Drágábbak lesznek a vártnál az Ultrabookok
Az Intel platformra épülő szupervékony gépek mégse biztos, hogy meg tudják verni az Apple MacBook Air-jét. Bővebben... 2011. július 28. csütörtök 11:51 -
Az új Air veri a régi Prót?
Azt ugye elég alaposan leírtuk, hogy miben tud többet az új Air: jóval gyorsabb processzort kapott, a grafikus gyorsító teljesítménye nem különösebben változott, ahogy az ssd sem lett elvileg gyorsabb, pontosabban minden attól függ, hogy melyik gépet teszteljük, mert valamelyik Airbe fürge, a másikba lomhább háttértároló jutott. A valódi kérdés persze az volt, hogy mekkora a különbség, és hogy az új Air kielégíti-e már a profik igényeit is. Konkrétan, hogy akinek mondjuk egy két éves, 13-15 colos MacBook Prója van, valamilyen 2,4-2,6 gigahertzes Core 2-essel és egy GeForce 9400-as-GeForce 9600-as kombóval, annak jó választás lehet-e az új Air, ha a teljesítmény szinten tartására és a a súly radikális csökkentése a cél. Röviden: igen. De nézzük meg alaposabban, milyen eredményeket mértünk az iStyle demógépein. Itt van például a Cinebench R10-es verziója, ami elég jól megmutatja, hogy mire képes a processzor és a grafikus mag. Az jól látszik, hogy az új Core i5-ös nemcsak a régi Air processzorát, de még Csaba 13-as MacBook Prójának 2,53 gigahertzes Core 2 Duóját is képes megszorongatni. A csip nyers ereje tehát bőven hozza az egy-két évvel ezelőtti nagyobb Prók teljesítményét, körülbelül egy 2,8 gigahertzes Core 2 Duo teljesítményét kapjuk meg vele. Ugyanezt tapasztaljuk Cinebench R11.5 alatt is. A grafikus teljesítményben már nem akkora az előrelépés. Eddig ugye GeForce 320M volt az Airekben, ez most kikerült, helyét a processzorba integrált Intel vga vette át. Ezekről elég sok kellemetlen emlékünk van még a macbookos, mac minis időkből, de azóta új szelek fújnak: az új csip ugyan semmivel sem gyorsabb a leváltott 320M-nél, de óriási meglepetésre nem is lassabb annál, viszont elég jelentősen kenterbe veri a GeForce 9400-ast, ami számos korábbi Macbookba és MacBook Próba belekerült, és valamivel gyorsabb a 256 megabájt memóriával szerelt GeForce 9600-nál is (a táblázatban ez szerepel, 512 megabájt memóriával már 6000 körüli eredményt kapunk Cinebench R10 alatt a GeForce 9600-ra). Az akkuteljesítményről korábban láthattunk már néhány chartot, most csak azokat másolom be: látszik, hogy valamivel rövidebb ideig bírja az új gép, főleg a 11,6-os, ez az ára a nagyobb teljesítménynek, de még így is kemény túlélőbajnokkal van dolgunk, ami odaver bármelyik Prónak. És akkor itt az Xbench: a grafikonba bele sem raktam, de azért érdekességként elmondom, hogy Csaba 13-as Prójában található 7200-as fordulatszámú merevlemez 55 pontot kapott, negyed-ötödannyit, mint a két Air. Az ügy másik érdekessége, hogy gépcsaládon belül is gyorsulást tapasztalhattunk, az új Air húsz százalékkal gyorsabb, mint a régi. De ez még nem minden: olvashattunk róla, hogy ezekbe a laptopokba valamiért kétféle ssd-t raknak, egy lassabbat, amit a Toshiba gyárt, és egy gyorsabbat, amit a Samsung. A tesztelt Airekben viszont Toshiba egységeket találtunk. Tehát: mostantól kétféle ssd van, véletlenszerűnek tűnik, hogy épp melyikkel vesszük az Airt, de még a lassabb is húsz százalékos gyorsulást mutat, míg a fürgébb körülbelül hatvan-hetven százalékosat. Összességében az új Air sokkal-sokkal gyorsabb elődjénél, és simán hozza bármelyik tavaly április előtt bemutatott, tehát Core 2 Duós MacBook Pro teljesítményét, szóval akinek az a teljesítmény elég, de beleszeretett a kis súlyba, az simán válthat 11,6-os Airre, ami egy nagyobb kijelzővel tök jól használható kis munkagép lehet, miközben ennél hordozhatóbb laptopot még sosem gyártott az Apple.A tesztgépet az iStyle biztosította, ahol már meg is lehet rendelni az új Aireket. 2011. július 27. szerda 16:15 -
Három friss processzorhűtő a Cooler Master-től
A Cooler Master három új processzorhűtővel jelentkezik a piacon, amelyek sorrendben a Hyper 612S, Hyper 612 PWM és a GeminiII S524-es típusjelzést viselik. Az univerzális processzorhűtők könnyedén alkalmazhatóak az Intel LGA-775/1155/1156/1366-os, valamint az AMD Socket AM2/AM2+/AM3/AM3+/FM1-es processzoraihoz. 2011. július 27. szerda 16:10 -
2018-ban jönnek az Intel 10 nm-es processzorai
Megjelent egy meglehetősen érdekes útiterv, amely azt mutatja be, hogy az Intel 2018-ig bezárólag pontosan milyen processzor mikro-architektúrákat mutat be és a köréjük épülő processzorok milyen csíkszélességgel készülnek. A gyártó 2018-ban már 10 nm-es gyártástechnológiánál tart majd, ha minden a tervek szerint alakul. 2011. július 27. szerda 12:30 -
Az Intel dolgozik a hibás SSD sorozatának javításán
A vállalat jelezte, hogy csupán szoftveres problémáról van szó, és hamarosan érkezik a hibátlan frimware. 2011. július 27. szerda 08:23 -
Készül a frissítés a 320-as sorozatú SSD-k hibájára
Nemrégiben kiderült, hogy az Intel 320-as sorozatú SSD meghajtóinál fennáll egy szoftveres hiba, amely akkor jelentkezik, ha áramszünet miatt szabálytalanul kikapcsol a gép vagy egy esetleges rendszerfagyás után RESET-tel indítjuk újra a masinát. A hibajelenséget a külföldi fórumokon 8MB bug-ként emlegetik és időközben már az Intel illetékesei is elismerték: a hiba létezik és valós veszélyt jelent. 2011. július 26. kedd 12:01 -
Újabb bevételi rekordot döntött az Intel
Az idei második negyedévben a valaha volt legmagasabb, 13 milliárd dolláros bevételt sikerült elérniük. 2011. július 26. kedd 05:00 -
Megújult a Mac mini
Az Apple új generációs Intel Core processzorokkal, különálló grafikus egységgel, nagy sebességű... 2011. július 25. hétfő 21:10 -
Az AMD nem zárta jól a legutóbbi negyedévet
Az Intel nemrég publikálta legutóbbi negyedévben elért pénzügyi eredményeit, amelyek nem túl meglepő módon ismét rekordokat döntöttek. A gyártó összességében igen jól teljesít, no de mi a helyzet a rivális AMD háza táján? Most erre is fény derül. 2011. július 25. hétfő 10:01 -
Ethernet switch chip tervezőt vett az Intel
Az Intel bejelentette, hogy a vállalat szándéknyilatkozatot írt alá a Fulcrum Microsystems Inc. illetékeseivel, hogy felvásárolja az említett céget. A Fulcrum Microsystems Inc. egy gyár nélküli vállalat, aki switchek vezérléséért felelős chiptervezésével foglalkozik. 2011. július 25. hétfő 08:01 -
Atomok helyett Core i processzorok kerülhetnek a Chromebookokba
Az Intel és a Google teljesen új alapokra akarja helyezni a Chrome operációs rendszert használó Chromebook készülékeket. Az Atom processzorokat Core i sorozatú CPU-k válthatják fel. 2011. július 24. vasárnap 13:47 -
Isten veled MacBook! (2001-2011)
Van ok örülni, mert a Lion jól sikerült, az Air bővítése majdnem hibátlan, legfeljebb a 3G-s modem hiányzik belőle, a mini meg gyorsabb és olcsóbb lett, még ha ki is került belőle az optikai meghajtó.Ezzel együtt a fehér kis MacBook kurvára fog hiányozni.Nekem is volt egy ilyen gépem még 2006-ban, az első inteles modell, de a típus története sokkal régebbre nyúlik vissza: 2001-re, az Apple ugyanis akkor mutatta be a színes laptopokat leváltó iBook G3 DUAL USB-t. Elődei olyanok voltak, mintha iPodok lettek volna, borzasztóan divatos, de kissé komolytalan színes izék.A 2001-es modell szögletesebb formát és egyetlen színt kapott: fehér lett. Bár a dizájnon azóta többször is változtattak, messziről, hunyorogva 2001. óta ugyanúgy nézett ki a legolcsóbb Apple-laptop.Két méretben gyártották, 12,1 és 14,1 colos verziók voltak piacon és elég népszerű lett a gép: 30 százalékkal könnyebb és 50 százalékkal kisebb volt elődjénél, miközben a kijelző felbontása és a teljesítmény is nőtt. Egyébként az Apple már akkor is ügyes volt a szlogenekben, azt állította ugyanis, hogy twice as durable, kétszer olyan tartós, mint az előd.Két évvel később aztán bemutatkozott az iBook G4-es, ami borzasztóan sikeres lett, néhány ismerősömnél a mai napig használatban van a gép, ami valamivel finomabb dizájnt és sokkal nagyobb teljesítményt kapott az apjánál. A processzorok órajele egyébként 800-1420 megahertzig skálázódott, az első modellben még Ati Radeon 9200-as került, és ebből is két verziót gyártottak, egy 12,1-est és egy 14,1-est.A brandnek aztán a 2006-os MacBook vetett véget, ami dizájnjában az iBookra emlékeztetett, de csak egyetlen méretben, 13,3 colban gyártották, valamint teljesen kicserélték a belsejét: Intel processzor került a G4-es helyére.Megjelenésben óriási változást jelentett az is, hogy kihoztak egy fekete verziót, ami a Darth Vaderek körében lett komoly siker. A legkisebb processzor az 1,83 gigahertzes Core 2-es volt.2008-ban aztán bemutattak egy fejlettebb, drágább modellt is, az alumíniumverziót, ami ugyanazt az unibody házat kapta meg, mint a 15-ös MacBook Pro. Jóval erősebb grafikus mag, Mini DisplayPort, LED kijelző került a laptopba, amit ebben a konstrukcióban alig egy évig árult az Apple: 2009-ben frissítette a típust és átnevezte MacBook Próra, azóta van ebből a gépből 13 colos modell, a MacBook meg azóta megint csak műanyag burkolattal volt kapható.Még ugyanebben az évben, egészen pontosan októberben került piacra az átalakított, csak fehérben kapható MacBook, ami valamivel szebb és strapabíróbb külső kialakítást, tartósabb akkumulátort, LED kijelzőt, meg sok egyebet is kapott, és nem is tudott sokkal kevesebbet, mint a 13-as Pro modell.Tavaly májusban még frissítették, aztán idén július 20-án befejezték az árusítását.A mostani, a 67. alkalom, hogy a MacBook taget használjuk az Appleblogon és talán az utolsó.Szevasz, fehér Apple laptop!Élt: 2001.05.01-2011.07.20. 2011. július 22. péntek 15:16 -
LGA-1366 vs. LGA-2011: itt az Intel belsős tesztje
Kiszivárgott egy eredetileg belső felhasználásra szánt kis prezentáció, amelynek segítségével az Intel saját partnereit szerette volna informálni arról, hogy a jelenlegi leggyorsabb LGA-1366-os processzorhoz képest mire lehet majd számítani a leggyorsabb LGA-2011-es processzortól, amely valamikor az idei év végén, vagy legkésőbb a következő év elején teszi majd tiszteletét a piacon. 2011. július 22. péntek 15:01 -
Nem tudja tartani a lépést a piaccal az AMD
A költségek csökkenésének köszönhetően nyereségessé vált az AMD tevékenysége, de a vállalat ütőképes termékek hiányában továbbra sem tud megkapaszkodni a piacon. Míg a versenytárs Intel tegnap 22 százalékos éves bevételnövekedésről számolt be, az AMD forgalma némileg visszaesett tavalyhoz képest. A vállalat továbbra is keresi új elnök-vezérigazgatóját. 2011. július 22. péntek 09:42 -
Az Intel még hisz a PC-ben
Az elemzői várakozásokat jelentősen meghaladó árbevételt jósol a harmadik negyedévre az Intel., ami szakértők szerint a PC-piacban rejlő potenciálban hívőknek adhat igazat. 2011. július 22. péntek 06:10 -
Ismét rekord árbevételt könyvelt el az Intel (ebben a táb
Napvilágot látott az Intel legutóbbi negyedévének pénzügyi eredményeit taglaló jelentés, amely arról számol be, hogy a gyártó már zsinórban ötödször könyvelhet el rekord árbevételt, ami igen komoly teljesítmény. 2011. július 21. csütörtök 20:30 -
Ismét rekord árbevételt könyvelt el az Intel
Napvilágot látott az Intel legutóbbi negyedévének pénzügyi eredményeit taglaló jelentés, amely arról számol be, hogy a gyártó már zsinórban ötödször könyvelhet el rekord árbevételt, ami igen komoly teljesítmény. 2011. július 21. csütörtök 20:30 -
Az Intel örül a felhősödésnek
Öt egymást követő negyedévben döntött árbevételcsúcsot a chipgyártó, mely közvetetten profitál az okostelefonok és táblagépek népszerűségéből. 2011. július 21. csütörtök 11:57 -
Redkordnegyedév az Intelnél
Újabb rekordnegyedévet ért el az Intel, soha korábban nem volt 13 milliárd dolláros bevétele három hónap alatt a cégnek. A szerverek és a vállalati PC-k iránt erős a kereslet, a lakossági PC szegmensét azonban inkább a fejlődő piacok húzzák. 2011. július 21. csütörtök 10:14 -
Kevesebb Atom, nagyobb nyereség
A tervezettnél kevesebb Atom processzoros eszközt szállított az Intel, de ennek ellenére erősen növekedett a profitja a második pénzügyi negyedévben. 2011. július 21. csütörtök 09:38 -
Bemutatkoztak az idei MacBook Airek
Intel Core i5-ös processzorokkal, és Thunderbolt porttal újított az Apple. 2011. július 21. csütörtök 07:57 -
A 4755 és 5755 típusokkal bővült az Acer Aspire notebook család
Az összes modell Intel processzorral és dedikált grafikus vezérlővel, többféle színben érkezik. 2011. július 20. szerda 19:53 -
MacBook Air noteszek Sandy Bridge processzorral
Az Apple ma több fontos dologról is lerántotta a leplet. A cég első körben publikálta előző pénzügyi negyedévének eredményeit, amelyek minden tekintetben rekordnak számítanak, majd bemutatta Sandy Bridge processzorral ellátott MacBook Air noteszgépeit is, amelyek az Intel Huron River platformjára alapoznak. 2011. július 20. szerda 18:02 -
Egy új PCI Express x2 csatolófelület bevezetését fontolgajta az Intel?
A jelenleg szabványosított 1, 4, 8 és 16 PCIe sávot alkalmazó foglalatok mellett egy új, 2 sávot felvonultató verziót is szeretne az alaplapokon látni a processzorgyártó. 2011. július 20. szerda 17:29 -
Meghalt a MacBook, éljen a MacBook Air
Az iOS-t idéző laptop-operációs rendszert, az Intel legjobb processzoraival szerelt szupervékony laptopot, és új, médiacenternek használható Mac Minit mutatott be az Apple. Az asztali gépek kora még nem ért véget Steve Jobs szerint, DVD-t viszont már nem szabad gyűjteni. 2011. július 20. szerda 16:18 -
A PCI Express 2.0 x2 felé kacsintgat az Intel
Meglehetősen furcsa hírek láttak napvilágot, amelyek egy újfajta, PCI Express 2.0-s alapokon nyugvó csatoló megjelenésének közeledtéről szólnak. 2011. július 20. szerda 16:01 -
Avid Studio
Avid Stúdió szintű videószerkesztés otthon Támogatott: 0 Hun: 0 Készítsünk HD videóinkból, fotóinkból és hanganyagainkból színes multimédia tartalmakat az Avid Studio filmprodukciós szoftverrel, mely ugyanazokat a technológiákat használja, amiket a legnagyobb hollywoodi vágók is alkalmaznak munkájuk során. Dolgozzunk úgy, mint a profik a kifinomult kép és videókorrekciós eszközökkel, a nagy teljesítményű könyvtárrendszerrel, mely egy helyen tárolja az összes média anyagot, végtelen számú videósávval.A gyors indulást a mellékelt tréning anyagok segítik, és a mellékelt sablonok, effektek, és átmenetek friss inspirációt adnak minden egyes új projekthez. Az elkészült munkákat megoszthatjuk DVD vagy Blu-ray lemezen, illetve számos, széles körben használt formátumban is.market: Legfontosabb funkciókKifinomult videószerkesztó eszközök, jelölők és kulcspontokNagy teljesítményű médiatár a videók, a fotók és a hanganyagok rendszerezéséértKorrekciók és effektusok alkalmazása a videókon, fotókon és hanganyagokonVégtelen számú videósáv a komolyabb szerkesztési munkákhozProfesszionális add-onok és plug-inokRed Giant Plug-in csomagTeljes Avid csomag gazdag tartalmakkal100 további HD videó átmenetEgy teljeskörű oktatóvideó csomag a Class on DemandtólAnimált grafikák és feliratokAudió eszközök a professzionális hangminőségért5.1-es surround hang import és exportAVCHD támogatás, DVD és Blu-ray szerkesztés és írásEgy 150x180 centiméteres green screen vászonRendszerkövetelmények Rendszer: Windows 7, Windows Vista SP2 Processzor: Intel Core Duo 1.8 GHz, Core i3 vagy AMD Athlon 64 X2 3800+ 2.0 GHz Memória: 2 GB Tárhely: 5,8 GB Képernyő: 1024x768 - 16 bit Egyéb: DirectX 9 kompatibilis videókártyaDVD-ROM a telepítéshez5.1-es hangkártya a surround keveréshezFunkciók: Az első lépésekAz Avid Studióhoz jár egy teljes körű tréning anyag, amellyel könnyedén fejleszthetjük a tudásukat, vagy elsajátíthatjuk azokat az ismereteket, amiknek a birtokában elkezdhetjük a munkát.ImportálásAz Universal Import Toollal könnyedén importálhatunk videót, fotót és hanganyagokat gyakorlatilag bármilyen digitális kameráról, fényképezőgépről, webkameráról, mobiltelefonról, és egyéb, más eszközökról, de a szoftver automatikusan is képes megnyitni ezeket az anyagokat. Az Avid Studio ezenfelül támogatja a hagyományos, szalagos eszközöket, és képes fogadni 5.1-es hangot is.RendszerezésA médiatartalmakat nagy hatékonysággal rendszerezhetjük az Avid Studio nagy teljesítményű beépített könyvtárrendszerében. Az elemeket kategorizálhatjuk címkék, értékelések és saját szempontok szerint is, de használhatjuk a hagyományos könyvtárstruktúrát is.SzerkesztésAz egyes elemek szerkesztése és korrigálása történhet a könyvtáron belül vagy az Avid Studio többsávos szerkesztő felületén. Az anyagok korrekciója végleges, és a művelet után készen állnak arra, hogy dolgozzunk velük, de akár rögtön DVD-t is írhatunk belőlük, vagy kitehetjük őket a netre. A professzionális szerkesztés az Avid Studio idővonalas szerkesztőjében történik, melyben végtelen számú sáv áll a rendelkezésünkre. Készíthetünk kép-a-képben videókat, többrétegű effektusokat alkalmazhatunk, stb. Azt is hagyhatjuk, hogy az Avid Studio helyettünk végezze el a munkát. A rendelkezésre álló sablonok segítségével percek alatt hozhatunk létre többrétegű animációkat, és diavetítéseket.HatásokEffektgyűjtemények széles tárháza áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy a nagyfilmeket megszégyenítő alkotásokat hozhassunk létre.Knoll Light Factory - Fény és lens flare effektusok John KnolltólToonIt - Animációk készítése videókbólTrapcode Shine - Light-ray effektusokTrapcode Particualr - 3D füst, robbanás és eső effektusokA Magic Bullet Looks-al megváltoztathatjuk a filmünk megjelenésétTrapcode 3D Stroke - Animációk és 3D-s hatásokEgy film se lehet teljes zenei aláfestés nélkül. Az Avid Studióhoz számtalan szabadon felhasználható zene és zörej jár, amelyek automatikusan illeszkednek a film hosszához. A teljesebb produkció érdekében könnyedén hozhatunk létre mozgó feliratokat a Motion Titlerben.MegosztásA kész filmeket egy kattintással tölthetjük fel a YouTube-ra, akár HD és szélesvásznú formátumban is. Készíthetünk DVD-t vagy Blu-ray-t, de elmenthetjük az anyagokat Flash-ben, QuickTime HD-ban, AVCHD-ban, DivX Plus HD-ban, PS3, Wii és Xbox formátumban is. 2011. július 20. szerda 15:20 -
Év végén érkezik a Lenovo IdeaPad P1 tabletje
Az Intel processzoros készülékre Windows 7 operációs rendszer került. 2011. július 20. szerda 11:57 -
Pinnacle Studio HD Ultimate Collection
15 Avid Emlékek rögzítése és csodás házi videók készítése Támogatott: 0 Hun: 0 A világ vezető professzionális hang és videó technológiáit használó Avid készítette a Pinnacle Studio HD Ultimate Collection 15-öt, amellyel úgy szerkeszthetünk videókat, mint a profik. Intuitív, új funkciók, elképesztően jó teljesítmény és előre elkészített tartalmak gazdag választéka áll a rendelkezésünkre a munkához. Számos támogatott készülékről vihetjük át gyorsan és egyszerűen a videókat és a képeket a Pinnacle Studio HD-ba, amiben aztán professzionális megjelenésű HD videókat készíthetünk több, mint 2000 videóhatás, felirat és egyéb tartalom használatával. A kész műveket elmenthetjük a legnépszerűbb videóformátumokban, de akár DVD-t és Blu-ray-t is készíthetünk belőlük. Az egyedi és új archiváló és restauráló eszközök pedig biztosítják a munkák megőrzését a jövő számára.Rendszerkövetelmények Rendszer: Windows 7, Windows Vista SP2, vagy Windows XP (SP3) Processzor: Intel Pentium, AMD Athlon 2.4 GHz vagy gyorsabb Memória: 1 GB Tárhely: 3,8 GB Képernyő: 1024x768 - 16 bit Egyéb: DirectX 9 vagy 10 kompatibilis videókártya legalább 128 MB RAM-malDirectX 9 (vagy újabb) kompatibilis hangkártyaDVD meghajtóFunkciók: ImportálásA média tartalmak projekt konténerekbe és kedvencek mappába rendezhetők.A videókat és a képeket importálhatjuk videókameráról, digitális fényképezőgépről, telefonról, DVD-ről, Blu-ray-ről is.Támogatott formátumok:Videó: AVCHD, AVCHD Lite, BD Blu-ray, DV, HDV, AVI, MPEG-1, MPEG-2, DivX, MPEG-4, 3GP (MPEG-4), WMV, QuickTime MOV (DV, MPEG-4, H.264*), DivX Plus MKVHang: MP3, MPA, WAV, AC3, WMAKép: BMP, GIF, JPG, PCX, PSD, TGA, TIF, WMF, PNG, J2KSzerkesztésA HD videók szerkesztése elképesztő hatékonysággal történik az AVCHD és a H.264 alapú formátumok használatakor.A SmartMovie-val automatikusan készíthetünk a felhasznált zenéhez passzoló videókat és slideshow-kat.A Montage funkcióval egyszerűen, komolyabb felkészülés nélkül készíthetünk a kép-a-képben animációkatA számos rendelkezésre álló Montage sablon használatával pillanatok alatt készíthetünk többrétegű animációkat, átmeneteket és feliratokat.Az új Archive és Restore eszközökkel automatikusan készítenek biztonsági másolatot a munkánkról.FinomításHatásos zenéket és zörejeket adhatunk a készülő filmhez.Korrigálható a kép remegése, ugyanazzal a technológiával, amit a nagyok is használnak.Előre elkészített DVD menük a professzionális megjelenésért.A Motion Titlerrel ragadd meg és vidd módszerrel készíthetők kifinomult mozgó feliratok.A szoftvercsomagban helyet kapott a Red Giant díjnyertes effektus-gyűjtemény csomag is, mellyel professzionális képi hatásokat érhetünk el.Elképesztő Dolby Digital 5.1-es surround hangzást adhatunk a készülő produkcióhoz.A ToonIt szoftverrel a videókból animációkat készíthetünk.MegosztásA videókat egy kattintással feltölthejük a YouTube-ra akár HD formátumban is.A kész filmeket elmenthetjük DVD, Blu-ray, Flash, DivX Plus HD, QuickTime, QuickTime HD, AVCHD, AVCHD Lite, PS3, Wii, Xbox file-ban is akár.54 DVD menü sablon, 81 felirattípus, és 79 hangeffekt áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy igényes megjelenésű multimédia anyagot szerkeszthessünk.Hollywood FX Volumes 1–3 Több, mint 1000 darab professzionális átmenet és effekt, olyan témákkal, mint például Hullámok, Sport, Űr, Utazás, Eskuvő, Képregény, Rajzfilm, Kalózok, Titkosügynökök, Trópusi vakáció, Történelmi épületek, és még sok minden más. A csomagban megtalálható a HFX Editor is, amellyel saját effekteket készíthetünk.Creative Pack Vol. 132 DVD menü, 91 montázs sablon, és 28 felirat témával.tovább 2011. július 19. kedd 15:37 -
Új Intel Core i7 3000 sorozatú Sandy Bridge processzorok
A legújabb hír szerint az Intel még ebben az évben 2011. július 19. kedd 10:35 -
Újabb mobil processzorok az Intel műhelyéből
A negyedik negyedév folyamán nem kevesebb, mint négy új, Core i7-es sorozatú mobil processzorral bővül a vállalat termékpalettája. Az újdonságokról szóló információk mellett egyéb hír is érkezett: tegnap megjelent az egyik korábbi pletykában emlegetett alacsony feszültségű mobil Celeron processzor is. 2011. július 19. kedd 09:30 -
Információmorzsák három LGA-2011-es processzorról
Április közepén érkeztek az első részletesebb hírek, amelyek az Intel LGA-2011-es tokozással ellátott Sandy Bridge-E processzorokkal kapcsolatban elárultak néhány érdekes információt, ám azóta csend van ebben a témában. Szerencsére most megtört a jég, így hamarosan elmondjuk, milyen specifikációkkal rendelkezik majd az első három LGA-2011-es Sandy Bridge-E processzor. 2011. július 19. kedd 08:01 -
Felsőkategóriás CPU-hűtő az Enermax-tól
A három verzióban készülő ETS-T40 Intel és AMD processzorokat egyaránt támogat. 2011. július 19. kedd 04:30 -
Első körben nem lesz nyolcmagos Sandy Bridge-E processzor
Számos pletyka látott napvilágot az Intel felsőkategóriás CPU-iról. 2011. július 18. hétfő 20:00 -
Még idén, de karcsúsítva érkezik az X79-es lapkakészlet?
Már egy ideje tudható, hogy az Intel műhelyében készül a legfrissebb, felsőkategóriás piacra szánt platform, amely az X58-as alaplapok és az LGA-1366-os tokozással ellátott Core i7-900-as sorozatú processzorok helyét veszi majd át a piacon. A korábbi hírek arról számoltak be, hogy a Sandy Bridge-E platform az idei év negyedik negyedévében jelenhet meg, ám nem sokkal ezután már arról szóltak a hírek, hogy az X79-es lapkakészlet és az LGA-2011-es processzorok majd csak valamikor a következő év negyedévében kerülhetnek forgalomba. Most végre elkezdett letisztulni a kép, úgyhogy ideje is, hogy ismertessük a legfrissebb fejleményeket. 2011. július 18. hétfő 17:01 -
Pinnacle Studio HD Ultimate
15 Avid Emlékek rögzítése és csodás házi videók készítése Támogatott: 0 Hun: 0 A világ vezető professzionális hang és videó technológiáit használó Avid készítette a Pinnacle Studio HD 15-öt, amellyel úgy szerkeszthetünk videókat, mint a profik. Intuitív, új funkciók, elképesztően jó teljesítmény és előre elkészített tartalmak gazdag választéka áll a rendelkezésünkre a munkához. Számos támogatott készülékről vihetjük át gyorsan és egyszerűen a videókat és a képeket a Pinnacle Studio HD-ba, amiben aztán professzionális megjelenésű HD videókat készíthetünk több, mint 1800 videohatás, felirat és egyéb tartalom használatával. A kész műveket elmenthetjük a legnépszerűbb videóformátumokban, de akár DVD-t és Blue-ray-t is készíthetünk belőlük. Az egyedi és új archiváló és restauráló eszközök pedig biztosítják a munkák megőrzését a jövő számára.Fotók és videók gyors importálásaA videók, a fotók, a feliratok, az effektek, és a zenék könnyed kezelés Drag&Drop módszerrelA mozi hosszához illeszkedő zene automatikus generálásaTöbb, mint 2000 2D és 3D effektus, átmenet és egyéb tartalomReal time előnézeti kép, és teljes képernyős nézetRendszerkövetelmények Rendszer: Windows 7, Windows Vista SP2, vagy Windows XP (SP3) Processzor: Intel Pentium, AMD Athlon 2.4 GHz vagy gyorsabb Memória: 1 GB Tárhely: 3,8 GB Képernyő: 1024x768 - 16 bit Egyéb: DirectX 9 vagy 10 kompatibilis videókártya legalább 128 MB RAM-malDirectX 9 (vagy újabb) kompatibilis hangkártyaDVD meghajtóFunkciók: ImportálásA média tartalmak projekt konténerekbe és kedvencek mappába rendezhetők.A videókat és a képeket importálhatjuk videókameráról, digitális fényképezőgépről, telefonról, DVD-ről, Blue-ray-ről is.Támogatott formátumok:Videó: AVCHD, AVCHD Lite, BD Blu-ray, DV, HDV, AVI, MPEG-1, MPEG-2, DivX, MPEG-4, 3GP (MPEG-4), WMV, QuickTime MOV (DV, MPEG-4, H.264*), DivX Plus MKVHang: MP3, MPA, WAV, AC3, WMAKép: BMP, GIF, JPG, PCX, PSD, TGA, TIF, WMF, PNG, J2KSzerkesztésA HD videók szerkesztése elképesztő hatékonysággal történik az AVCHD és a H.264 alapú formátumok használatakor.A SmartMovie-val automatikusan készíthetünk a felhasznált zenéhez passzoló videókat és slideshow-kat.A Montage funkcióval egyszerűen, komolyabb felkészülés nélkül készíthetünk a kép-a-képben animációkatA számos rendelkezésre álló Montage sablon használatával pillanatok alatt készíthetünk többrétegű animációkat, átmeneteket és feliratokat.Az új Archive és Restore eszközökkel automatikusan készítenek biztonsági másolatot a munkánkról.FinomításHatásos zenéket és zörejeket adhatunk a készülő filmhez.Korrigálható a kép remegése, ugyanazzal a technológiával, amit a nagyok is használnak.Előre elkészített DVD menük a professzionális megjelenésért.A Motion Titlerrel ragadd meg és vidd módszerrel készíthetők kifinomult mozgó feliratok.A szoftvercsomagban helyet kapott a Red Giant díjnyertes effektus-gyűjtemény csomag is, mellyel professzionális képi hatásokat érhetünk el.Elképesztő Dolby Digital 5.1-es surround hangzást adhatunk a készülő produkcióhoz.A ToonIt szoftverrel a videókból animációkat készíthetünk.MegosztásA videókat egy kattintással feltölthejük a YouTube-ra akár HD formátumban is.A kész filmeket elmenthetjük DVD, Blu-ray, Flash, DivX Plus HD, QuickTime, QuickTime HD, AVCHD, AVCHD Lite, PS3, Wii, Xbox file-ban is akár.54 DVD menü sablon, 81 felirattípus, és 79 hangeffekt áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy igényes megjelenésű multimédia anyagot szerkeszthessünk. 2011. július 18. hétfő 16:17 -
Kipróbáltuk: AMD Zacate-alapú noteszgépek
Hosszú ideje tátong űr az Intel Atom által fémjelzett netbookok és a belépő szintű noteszgépek között. Az AMD új chipje viszont képes betölteni ezt az űrt, olcsón és alacsony fogyasztás mellett nyújt használható teljesítményt. 2011. július 18. hétfő 12:03 -
Brutális alaplappal tér vissza az ATX piacra a Zotac
Az LGA-1155-ös processzorfoglalattal ellátott alaplap az Intel Z68 Express lapkakészletét használja és a források fordítása szerint a ZT-Z68 Crown Edition-U1DU3-as típusjelzést viseli. Az újdonság az Intel Sandy Bridge processzorait fogadja és a majdani Ivy Bridge központi egységekkel is kompatibilis lesz. 2011. július 18. hétfő 08:01 -
Pinnacle Studio HD
15 Avid Emlékek rögzítése és csodás házi videók készítése Támogatott: 0 Hun: 0 A világ vezető professzionális hang és videó technológiáit használó Avid készítette a Pinnacle Studio HD 15-öt, amellyel úgy szerkeszthetünk videókat, mint a profik. Intuitív, új funkciók, elképesztően jó teljesítmény és előre elkészített tartalmak gazdag választéka áll a rendelkezésünkre a munkához. Számos támogatott készülékről vihetjük át gyorsan és egyszerűen a videókat és a képeket a Pinnacle Studio HD-ba, amiben aztán professzionális megjelenésű HD videókat készíthetünk több, mint 1800 videohatás, felirat és egyéb tartalom használatával. A kész műveket elmenthetjük a legnépszerűbb videóformátumokban, de akár DVD-t is készíthetünk belőlük. Az egyedi és új archiváló és restauráló eszközök pedig biztosítják a munkák megőrzését a jövő számára.Fotók és videók gyors importálásaA videók, a fotók, a feliratok, az effektek, és a zenék könnyed kezelés Drag&Drop módszerrelA mozi hosszához illeszkedő zene automatikus generálásaTöbb, mint 1800 2D és 3D effektus, átmenet és egyéb tartalomReal time előnézeti kép, és teljes képernyős nézetRendszerkövetelmények Rendszer: Windows 7, Windows Vista SP2, vagy Windows XP (SP3) Processzor: Intel Pentium, AMD Athlon 2.4 GHz vagy gyorsabb Memória: 1 GB Tárhely: 3,2 GB Képernyő: 1024x768 - 16 bit Egyéb: DirectX 9 vagy 10 kompatibilis videókártya legalább 128 MB RAM-malDirectX 9 (vagy újabb) kompatibilis hangkártyaDVD meghajtóFunkciók: ImportálásA videókat és a képeket importálhatjuk videókameráról, digitális fényképezőgépről, telefonról, DVD-ről, Blue-ray-ről is.Támogatott formátumok:Videó: AVCHD, AVCHD Lite, BD Blu-ray, DV, HDV, AVI, MPEG-1, MPEG-2, DivX, MPEG-4, 3GP (MPEG-4), WMV, QuickTime MOV (DV, MPEG-4, H.264*), DivX Plus MKVHang: MP3, MPA, WAV, AC3, WMAKép: BMP, GIF, JPG, PCX, PSD, TGA, TIF, WMF, PNG, J2KSzerkesztésA HD videók szerkesztése elképesztő hatékonysággal történik az AVCHD és a H.264 alapú formátumok használatakor.A SmartMovie-val automatikusan készíthetünk a felhasznált zenéhez passzoló videókat és slideshow-kat.A Montage funkcióval egyszerűen, komolyabb felkészülés nélkül készíthetünk a kép-a-képben animációkatA számos rendelkezésre álló Montage sablon használatával pillanatok alatt készíthetünk többrétegű animációkat, átmeneteket és feliratokat.Az új Archive és Restore eszközökkel automatikusan készítenek biztonsági másolatot a munkánkról.FinomításHatásos zenéket és zörejeket adhatunk a készülő filmhez.Korrigálható a kép remegése, ugyanazzal a technológiával, amit a nagyok is használnak.Előre elkészített DVD menük a professzionális megjelenésért.MegosztásA videókat egy kattintással feltölthejük a YouTube-ra akár HD formátumban is.A kész filmeket elmenthetjük DVD, Flash, DivX Plus HD, QuickTime, QuickTime HD, AVCHD, AVCHD Lite, PS3, Wii, Xbox file-ban is akár. 2011. július 17. vasárnap 12:40 -
Pinnacle Studio HD
15 Avid Emlékek rögzítése és csodás házi videók készítése Támogatott: 0 Hun: 0 A világ vezető professzionális hang és videó technológiáit használó Avid készítette a Pinnacle Studio HD 15-öt, amellyel úgy szerkeszthetünk videókat, mint a profik. Intuitív, új funkciók, elképesztően jó teljesítmény és előre elkészített tartalmak gazdag választéka áll a rendelkezésünkre a munkához. Számos támogatott készülékről vihetjük át gyorsan és egyszerűen a videókat és a képeket a Pinnacle Studio HD-ba, amiben aztán professzionális megjelenésű HD videókat készíthetünk több, mint 1800 videohatás, felirat és egyéb tartalom használatával. A kész műveket elmenthetjük a legnépszerűbb videóformátumokban, de akár DVD-t is készíthetünk belőlük. Az egyedi és új archiváló és restauráló eszközök pedig biztosítják a munkák megőrzését a jövő számára.Fotók és videók gyors importálásaA videók, a fotók, a feliratok, az effektek, és a zenék könnyed kezelés Drag&Drop módszerrelA mozi hosszához illeszkedő zene automatikus generálásaTöbb, mint 1800 2D és 3D effektus, átmenet és egyéb tartalomReal time előnézeti kép, és teljes képernyős nézetRendszerkövetelmények Rendszer: Windows 7, Windows Vista SP2, vagy Windows XP (SP3) Processzor: Intel Pentium, AMD Athlon 2.4 GHz vagy gyorsabb Memória: 1 GB Tárhely: 3,2 GB Képernyő: 1024x768 - 16 bit Egyéb: DirectX 9 vagy 10 kompatibilis videókártya legalább 128 MB RAM-malDirectX 9 (vagy újabb) kompatibilis hangkártyaDVD meghajtóFunkciók: ImportálásA videókat és a képeket importálhatjuk videókameráról, digitális fényképezőgépről, telefonról, DVD-ről, Blue-ray-ről is.Támogatott formátumok:Videó: AVCHD, AVCHD Lite, BD Blu-ray, DV, HDV, AVI, MPEG-1, MPEG-2, DivX, MPEG-4, 3GP (MPEG-4), WMV, QuickTime MOV (DV, MPEG-4, H.264*), DivX Plus MKVHang: MP3, MPA, WAV, AC3, WMAKép: BMP, GIF, JPG, PCX, PSD, TGA, TIF, WMF, PNG, J2KSzerkesztésA HD videók szerkesztése elképesztő hatékonysággal történik az AVCHD és a H.264 alapú formátumok használatakor.A SmartMovie-val automatikusan készíthetünk a felhasznált zenéhez passzoló videókat és slideshow-kat.A Montage funkcióval egyszerűen, komolyabb felkészülés nélkül készíthetünk a kép-a-képben animációkatA számos rendelkezésre álló Montage sablon használatával pillanatok alatt készíthetünk többrétegű animációkat, átmeneteket és feliratokat.Az új Archive és Restore eszközökkel automatikusan készítenek biztonsági másolatot a munkánkról.FinomításHatásos zenéket és zörejeket adhatunk a készülő filmhez.Korrigálható a kép remegése, ugyanazzal a technológiával, amit a nagyok is használnak.Előre elkészített DVD menük a professzionális megjelenésért.MegosztásA videókat egy kattintással feltölthejük a YouTube-ra akár HD formátumban is.A kész filmeket elmenthetjük DVD, Flash, DivX Plus HD, QuickTime, QuickTime HD, AVCHD, AVCHD Lite, PS3, Wii, Xbox file-ban is akár. 2011. július 17. vasárnap 12:40 -
Új mobil Intel Core i7 processzorokkal bővül a kínálat
Kétmagos és négymagos processzorok vegyesen érkeznek az idei év végén. 2011. július 15. péntek 14:40 -
Lemondott a McAfee vezérigazgatója
Az Intel néhány hónappal ezelőtt felvásárolt biztonságtechnikai leányvállalatát átmenetileg az igazgatótanács által kijelölt alelnökök vezetik majd. 2011. július 14. csütörtök 18:47 -
Adatvesztést okozhat az Intel új SSD-meghajtóinak egy firmware-hibája
Az Intel a hét közepén állítólag elismerte, hogy valós jelenséget takarnak azok, a cég támogatási fórumait az elmúlt hetekben elárasztó üzenetek, amelyben a felhasználók az új 320-as SSD-meghajtósorozat egy adatvesztést okozó problémájára panaszkodnak. A hiba miatt, amely állítólag az egységek fir.. 2011. július 14. csütörtök 08:10 -
Hibás példányok lehetnek az Intel 320 szériás SSD-i között
Többen panaszkodtak már, hogy 600 GB-os tárolójuk áramkimaradás után csupán 8 MB kapacitást mutatott. 2011. július 13. szerda 15:06 -
Firmware hiba az Intel 320-as sorozatú SSD-inél?
Az Intel 320-as sorozatú SSD meghajtói egy ideje már jelen vannak kereskedelmi forgalomban, és a termékekből már valószínűleg sokat értékesítettek is világszerte, ám most úgy tűnik, hogy a 320-as sorozatú SSD meghajtók boldog tulajdonosai mégsem lesznek sokáig boldogok. 2011. július 13. szerda 14:01 -
Gelid Siberian: belépőkategóriás CPU-hűtő
Az Intel és AMD processzorokkal is kompatibilis hűtőt szűk költségvetéshez tervezték. 2011. július 13. szerda 04:30 -
Intel DQ67SW - egy alaplap a funkcionalitás jegyében
Nálunk járt az Intel saját Q67-es chipkészletére épülő, microATX-es, LGA1155 foglalattal szerelt alaplapja. 2011. július 12. kedd 13:57 -
Boltokban a Core i7 alapú Samsung 17,3 hüvelykes noteszgép
A Samsung bejelentette, hogy már kapható az Intel Core i7 processzor alapú, 17,3 hüvelykes, 1600 x 900 képpont... 2011. július 12. kedd 12:20 -
A HP mutathatja be az első ultrabook-ot?
Az Intel korábban, a Computex alkalmával bejelentette, hogy új noteszgép kategóriát szeretne teremteni a piacon, amely az ultrabook nevet viseli majd. Az ultrabook noteszgépek legfőbb ismérvei között a vékony és könnyű felépítést, valamint az 1000 dollár alatti árat találjuk. A 0,8" alatti vastagsággal rendelkező konfigurációk piacán az ASUS mutatta be az első újdonságot, amely UX21-es típusjelzéssel rendelkezik, ám ez a konfiguráció hivatalosan majd csak idén szeptemberben válik elérhetővé. 2011. július 12. kedd 12:01 -
Lion, új MacBook Air és Mac Pro a héten
Aki mindenképp ma szeretne venni MacBook Airt, az inkább ne tegye: úgy tűnik, hogy a héten befut a gépek frissítése, a pletykák szerint változatlan áron jóval erősebb hardvert kaphatnak a vékony laptopok. Összesen négy modell érkezik, bemásolhatnám ide a regisztrációs kódjukat, de nem sokra mennénk velük. Lényeg, hogy várhatóan megint két 11-es és két 13-as Air lesz, azonban a Core 2-es processzorok helyére valamilyen Core i-technológia kerül majd, ami több mint ötven százalékos gyorsulást hozhat. Már processzorteljesítményben, mert a Geforce grafikus magot egy cpu-ba integrált Intel váltja majd, ami meg legjobb esetben is stagnálást jelent majd. Úgy tűnik azonban, hogy kapunk még egy új gépet, a jelek szerint ugyanis a Mac Pro is csak a Lion megjelenésére vár. A korábbi hírek még augusztusi-szeptemberi frissítésről szóltak, de a források most majdnem teljesen biztosak abban, hogy már ezen a héten piacra kerül a Sandy Bridge-technológiára épülő, átalakított házú óriás. Ezeknek is van egy titkos kódszámuk, amiket szintén nem írok le. 2011. július 12. kedd 07:32 -
Dell Peju: Windows 7 alapú internettábla
Intel Core i5 processzor köré épített, Windows 7 Professional alapú internettáblát mutatott be a Dell. 2011. július 11. hétfő 11:47 -
Új MSI és Gateway noteszgépek új Intel és AMD processzorokkal
Az MSI a hét utolsó munkanapján fedte fel az X-Slim noteszgép-sorozat legújabb tagjait, az X460 és az X460DX modelleket. Az... 2011. július 10. vasárnap 20:50 -
Érkezik az MSI X460 és az X460DX
Az MSI ismét két új noteszgéppel jelentkezik, amelyek ezúttal ultravékony készülékek és sorrendben az X460-as, illetve X460DX típusjelzéseket viselik. Közös tulajdonság a két friss notesz esetében, hogy mindketten 14 hüvelykes képátlójú, 1366 x 768 pixeles natív felbontás mellett üzemelő LCD kijelzőt alkalmaznak, amely természetesen LED-es háttérvilágítással üzemel. A termékek az Intel Huron River mobil platformja köré épülnek és előtelepített Windows 7-es operációs rendszerrel kerülnek a boltok polcaira. 2011. július 8. péntek 15:07 -
Négy Intel processzor nyugdíjazását tervezi a gyártó
Egy asztali Core i7 és három mobil ULV CPU árusítása fejeződik be hamarosan. 2011. július 7. csütörtök 15:05 -
Zambezi processzor 5,1 GHz-en, léghűtéssel
Úgy tűnik, hogy nem csak az Intel következő generációs processzorainak mintapéldányai landolnak olykor-olykor tuning mesterek kezeiben, hanem az AMD központi egységei is, jelen esetben például egy Zambezi modell. Ezúttal egy cseh blog közölt érdekes információkat egy Zambezi tesztpéldánnyal kapcsolatban: a tesztelőknek léghűtés alkalmazása mellett sikerült 5,1 GHz-es órajelet elérniük. 2011. július 7. csütörtök 08:01 -
AMD és Intel processzorokkal jön a 11,6"-es Lenovo ThinkPad X121e
Intel Sandy Bridge CPU és AMD Fusion APU is rendelhető lesz az új ThinkPadbe. 2011. július 6. szerda 10:07 -
Ivy Bridge vs. Sandy Bridge: néhány teszt
Az Intel műhelyében már egy ideje készülnek a Sandy Bridge processzorok utódai, amelyek Ivy Bridge architektúra köré épülnek majd és a korábbi pletykák szerint a következő év tavaszán teszik tiszteletüket a piacon. Az új processzor mikro-architektúráról a korábbi híreknek köszönhetően már tudhatunk egyet s mást, de azt eddig nem igazán lehetett tudni, hogy mire képesek az Ivy Bridge processzorok a Sandy Bridge modellek ellen, főleg azonos órajelen. Coolaler, a neves tuning mester most megkaparintott egy Ivy Bridge processzort, amely még csak egy mérnöki tesztpéldány, de ez a tesztelőt egyáltalán nem zavarta, így elkészült egy rövid összehasonlítás, amely arról ad képet,hogy mire megy a termék azonos órajelen egy Intel Core i5-2400-as processzorral. 2011. július 6. szerda 10:01 -
Eltűnnek a piacról az X25-E sorozatú Intel SSD-k
A jelek szerint az Intel jelenlegi SSD kínálatában az üzleti felhasználóknak szánt modellek között hamarosan történik némi változás. A VR-Zone informátorai szerint az Intel a napokban tájékoztatta vásárlóit, hogy 2011 július 11-től kezdve megszűnik az X25-E sorozatú SSD meghajtók forgalmazása. A gyártó nem konkretizálta a kijelentést, azaz nem tudható pontosan, hogy innentől kezdve nem fogadnak több megrendelést a termékekre, vagy a szállításukat is befejezik-e, de valószínűleg előbbiről van szó, és a készletek erejéig a korábbi megrendeléseket még teljesíti a cég. 2011. július 5. kedd 10:01 -
AMD Brazos-T platform a Windows 8 alapú tábláknak
Úgy tűnik, hogy az Intel Clover Trail platformjának nem csak az ARM alapú tábla konfigurációkkal kell majd megküzdenie a Windows 8 alapú megoldások piacán, hanem az AMD saját megoldásával, a Brazos-T platformmal is. Az AMD Windows 8 alapú tábla PC-kbe szánt Brazos-T platformjának sorozatgyártása a jelenlegi tervek szerint 2012 második negyedévében indulhat meg. Az első mintapéldányok már az idei év decemberében rendelkezésre fognak állni. 2011. július 4. hétfő 13:01 -
Lassan, de biztosan bővül az Intel mobil CPU kínálata
A Core i7-980-as asztali processzor piacra dobása után az Intel most egy alacsony feszültséggel dolgozó mobil Celeron processzort mutatott be, amely már elérhető az OEM partnerek számára. A friss jövevény a költséghatékony ultra hordozható noteszgépekben kap majd helyet a nem is oly távoli jövőben. 2011. július 4. hétfő 12:01 -
Csak jövőre érkezhet az Intel Sandy Bridge-E
Meg nem erősített hírek szerint csak januárban kerülhetnek piacra az Intel újdonságai. 2011. július 3. vasárnap 05:00 -
A tervezettnél később jönnek az LGA-2011-es CPU-k?
Az Intel Az X58-as alaplapok és a Core i7-900-as sorozatú processzorok utódjául szánt platformot a jelenlegi tervek szerint az idei év negyedik negyedéve folyamán mutatja be, vagyis az új alaplapok és processzorok a nagy karácsonyi roham alkalmával már elérhetőek lesznek. Elvileg. 2011. július 1. péntek 15:01 -
Késnek a Sandy Bridge-E processzorok?
Az Intel valószínűleg egy negyedévvel eltolja a megjelenést. 2011. július 1. péntek 11:07 -
Egyedül is folytatja a MeeGo fejlesztését az Intel
Az Intel szerint a Nokia kilépése nem hátráltatja a platform további fejlesztését, amely több új verziót és készüléket tervez. Az Android térnyerése tovább gyorsul. 2011. június 30. csütörtök 23:18 -
Z68-as ASRock alaplap PCI Express 3.0-s támogatással
Az MSI már a Computex alkalmával bemutatta különleges Z68-as alaplapját, amely PCI Epxress 3.0-s támogatást kínál, ám a termék hivatalosan eddig még nem mutatkozott be a nagyközönség előtt. Az ASRock illetékesei úgy gondolták, hogy ők azért biztos, ami biztos alapon bemutatják saját megoldásukat a témában, amely Fatal1ty Z68 Professional Gen3 névre hallgat és a piacon elsőként kínál PCI Express 3.0-s támogatást. Az új termék az Intel LGA-1155-ös tokozással ellátott Sandy Bridge processzorait fogadja, de a későbbiekben az Ivy Bridge processzorok támogatása is megoldott lesz. 2011. június 30. csütörtök 14:01 -
ASUS G74Sx - bivalyerős noteszgép játékosoknak
[ASUS] Megjelent az ASUS ROG G74Sx játékosoknak szánt noteszgépe - a népszerű és nagy teljesítményű G sorozat negyedik generációja. A második generációs Intel® Core" i7 processzor, az NVIDIA® GTX 560M grafikus feldolgozóegység, 3 GB GDDR5 VRAM és akár 16 GB DDR3 DRAM nyújtotta teljes.. 2011. június 29. szerda 15:15 -
Minőségi noteszgépek az ASUS műhelyéből
Az ASUS mérnökei két új noteszgéppel készültek el, amelyek a vállalat P sorozatában, azaz a profi megoldások között kapnak helyet. Az Intel Huron River névre keresztelt mobil platformja köré épülő noteszek közül az egyik 13,3 hüvelykes, míg társa 14 hüvelykes képátlójú LCD kijelzővel érkezik, ennek megfelelően sorrendben a P31S és a P41 típusjelzéseket viselik. 2011. június 28. kedd 18:28 -
Új Asus MeeGo alapú netbook Intel Atom processzorral
Az Asus már a hó elején bejelentette a MeGoo alapú 10 hüvelykes Eee PC X101 netbookot, de specifikációját akkor... 2011. június 28. kedd 17:45 -
Új mobil Intel Celeron processzorok érkezése várható
Újabb két ULV típussal bővül az immáron teljes Celeron paletta. 2011. június 28. kedd 08:40 -
Megérkezett az Intel Core i7-980 nem extrém kiadása
A hatmagos processzor hasonló teljesítményt ígér, de olcsóbb kiadásban. 2011. június 28. kedd 04:30 -
DOStalgia a Közlekedési Múzeumban
Harminc éve jelent meg az IBM első személyi számítógépe, az Intel 4004 processzorral működő 5150-es modell, a... 2011. június 27. hétfő 10:55 -
Új Acer noteszgép Intel második generációs Core processzorokkal
Az Acer bevezette a TravelMate 5760 noteszgépet, amely a második generációs Intel Core processzorcsaládon és az Intel HM65... 2011. június 26. vasárnap 12:45 -
Új szuper-karcsú Asus noteszgép Intel Core i5 processzorral
A tajvani hardvergyártó, az Asus bevezette az U36 szuper-karcsú noteszgépet, amely mindössze 19 mm vastag, és ezzel a... 2011. június 25. szombat 12:40 -
Vezetékes PCIe 3.0-s technológia a PCI SIG-től
Az PCI SIG, aki a PCI Express szabvány mögött áll, úgy tűnik, hogy egy vezetékes PCIe alapú megoldáson dolgozik, amellyel látszólag az Intel Thunderbolt megoldásának próbálnak majd konkurenciát állítani. A szabvány mögött álló csoport a PCIe szabvány népszerűsége miatt döntött úgy, hogy érdemes elkészíteni a PCIe technológia "vezetékes" változatát is. 2011. június 24. péntek 17:01 -
Tuningra tervezett Ares memóriamodulok az Apaccertől
A gyártó elsősorban az Intel P67 és Z68 chipkészletekhet ajánlja a DDR3-asokat. 2011. június 24. péntek 14:58 -
Újabb Eee Top sorozatú egybegépek az ASUS-tól
Az ASUS a héten újabb konfigurációkkal bővítette európai termékpalettáját, amelyek között ezúttal három darab Eee Top sorozatú egybegépet találunk. Az újdonságok közül az ET1611PUT modell az Intel Pine Trail platformja köré épül, míg az ET2011AUKB és az ET2011AUTB modellek az AMD Brazos platformjában rejlő lehetőségeket próbálják meg maradéktalanul kiaknázni. 2011. június 24. péntek 14:01 -
Kipróbáltuk: Radeon HD 6790 kontra GeForce GTX 550 Ti OC -- villámteszt!
Előző videokártyás cikkünkben a 20 000 Ft körüli, illetve kicsivel alatti két konkurens megoldással, a GeForce GT 440-nel és a Radeon HD 6670-nel foglalkoztunk, most egy újabb párharc kerül terítékre, ezúttal a 30 000 Ft környéki árszegmensből. Az egyik résztvevő, a GTX 550 Ti korábban már járt nálunk, most a Leadtektől érkezett egy harcos, egyedi hűtéssel és némi tuninggal megfűszerezve. Ellenfele a nálunk frissen debütáló Radeon HD 6790 lesz, megnézzük, hogyan teljesít az AMD "szükségmegoldása". A GTX 550 Ti szereplésével nem voltunk teljesen megelégedve, igaz, akkor egy Radeon HD 6850-nel kellett szembeszállnia. Most már itt van az igazi ellenfele, a HD 6790, így a második felvonás következik, újabb meghajtó programokkal. Ismerkedjünk is meg a kártyákkal gyorsan! Leadtek Winfast GTX 550 Ti OC A GTX 550 Ti architektúrális jellemzőivel most nem foglalkozunk, hiszen ezt már előző cikkünkben megtettük, ezért csak magát a Leadtek gyermekét vizsgáljuk. A kártya nyomtatott áramköre fekete színű, méretei 19,5 cm (szé.) × 11 cm (ma.), tehát átlagos. A hűtés hasonló az ASUS megoldásához, réz hőcsövekkel (2 darab 9 mm-es) átszőtt alumínium borda, dizájnos takarólemezzel, 8 cm-es ventilátorral. A megoldás két kártyahelyet foglal el, ebben persze nincs semmi meglepő. A kártya PCI Express 2.0 felületen kapcsolódik az alaplaphoz, a kiegészítő tápellátás egy darab 6-tűs PCI Express tápcsatlakozón keresztül történik. A teljes értékű GF116 mag köré GDDR5 lapkák kerültek, összesen 1 GB-nyi (ezzel kapcsolatban ismerjük a trükköt), ezek 192 bites buszon kommunikálnak a grafikus maggal.Mivel gyári OC-s megoldásról van szó, ezért a kártya kapott egy kisebb tuningot, a GPU 900 MHz helyett 930 MHz-en jár, a CUDA magok órajele 1800-ról 1860 MHz-re nőtt, míg a GDDR5 lapkák 4104 MHz-en ketyegnek, ezeknek egyébként nem változott az üzemfrekvenciája. Kimenetek terén két darab Dual-link DVI-t és egy mini-HDMI-t kapunk, mely 1.4a szabványú, azaz 3D tartalmak kijuttatására is alkalmas.A Leadtek Winfast GTX 550 Ti OC természetesen az összes ma használatos független és saját szolgáltatást támogatja: DirectX 11, Shader Model 5.0, Direct Compute 5.0, CUDA, 3D Vision, 3D Vision Surround, PhysX, OpenCL, OpenGL 4.1. A dobozban a szokásos dolgokat, azaz egy telepítőlemezt, felhasználói kézikönyvet, DVI-->VGA átalakítót és egy molex-->6-tűs PCI Express tápátalakítót találunk. AMD Radeon HD 6790 Az AMD kényszerűségből keltette életre ezt a modellt, és bármilyen meglepő, a GeForce GTX 550 Ti miatt. Az NVIDIA eme típusát korábban már teszteltük, és teljesítményétől nem voltunk elragadtatva (az 1 GB memória speciális kivitelezése miatt főleg a magas felbontások tartogathatnak veszélyeket), de mivel elég barátságos ára kezdett lenni, az eladások is meglódultak, így az NVIDIA végül pipát tehetett a GTX 550 Ti mellé. Az AMD először naiv módon a zöldek fegyverével próbált élni, azaz gyorsan átnevezte és újra kiadta a Juniper alapú HD 5750-5770 duót HD 6750-6770-ként. A HD 6770 azonban már kevésnek bizonyult a GTX 550 Ti ellen, ezért muszáj volt lépni valamit. Az AMD igazi válaszcsapása végül a HD 6790 lett. Érdekes öszvér megoldásról van szó. A kártya GPU-ja Barts alapokon nyugszik, ami jó hír. A nem hivatalos keresztségben a BartsLE nevet kapta. Gyakorlatilag a HD 5830 utódja a helyét tekintve, a dolga az, hogy a HD 6770-nél és a GTX 550 Ti-nél gyorsabb legyen, de a Radeon HD 6850-et ne érje be. Valószínűleg erre nem is fog sor kerülni, hiszen a BartsXT (HD 6870) 1120 darab és a Barts (HD 6850) 980 darab stream processzorához képest a BartsLE (HD 6790) 800 darabot tartalmaz. E tekintetben az a furcsa helyzet áll elő, hogy ez a szám megegyezik a HD 5770 árnyalószámával. Az azonosság helytálló, de esetében nem átnevezésről van szó, ezt a hasonlóságot a sors akarta így (és lehet, hogy az AMD is). Azonban van egy nagy különbség, ez pedig a memóriabusz, ugyanis a Juniperek sokszor a 128 bites RAM vezérlő miatt kerültek bajba, hiába volt rajtuk GDDR5, a sávszélesség még sem volt elegendő. A HD 6790 256 bites busszal dolgozik és a GDDR5 használata is megmaradt, szerencsére e tekintetben is bátyjaira hasonlít. Természetesen szolgáltatások és technológiák szintjén is ugyanazt tudja, mint a többiek. A HD 6790-ből létezik referenciamodell, de legtöbb gyártó saját megoldást készít belőle a GPU felhasználásával. HIS 6790 IceQ X Turbo A HIS neve szinte egyet jelent az átdolgozott, egyedi videokártyák fogalmával, az IceQ sorozata már-már legenda, de paletta bővülése tovább folytatódik, e Radeon HD 6790 az IceQ X családba érkezik. A HIS-nél gyakran a kék színvilág az uralkodó, nincs ez most sem másként, a hűtés egyenesen babakék színben tündököl, mely vélhetően a hideget, a jeget hivatott megtestesíteni, azaz hogy az IceQ X hűtés rendkívül jó hatásfokkal dolgozik. Az ugyancsak kék nyomtatott áramkör viszonylag nagy, a kártya méretei a hűtéssel együtt a következőek: 14,2 cm magas, 4,2 vastag és 26 cm hosszú. A PCB-n nagy méretű, sűrűn lamellázott, nikkelezett borda csücsül a GPU-n. A hőelvezetést szintén nikkelezett, négy darab vastag hőcső segíti. A forró levegő elvezetése a 9,2 cm-es, PWM vezérlésű ventilátor dolga. A kapcsolattartás az alaplappal PCI Express 2.1 buszon keresztül történik, a kiegészítő tápellátás két darab 6-tűs PCI Express tápcsatlakozót kíván meg, ami kicsit meglepő, és a szokásosnál nagyobb étvágyat feltételez, de ne felejtsük el, hogy gyári OC-s kártyáról van szó. Ez azt eredményezi, hogy a GPU 900 MHz-en, míg az 1 GB GDDR5 4400 MHz-en dolgozik, és 256 bites buszon tartja a kapcsolatot a maggal. A kimenetkínálat igen gazdag, a két darab (egy Single és egy Dual-Link) DVI és a natív HDMI 1.4a mellett két darab mini-DisplayPort csatlakozót is találunk a kártya elején. A doboz és a csomagolás a HIS-nél megszokott minőséget hozza, tartozékként két lemezt, egy kézikönyvet, két molex-->PCI Express átalakítót, egy CrossFireX hidat és egy dSub-DVI adaptert találunk.Tesztkonfigurációnk a következő elemeket tartalmazta: Alaplap: GIGABYTE GA-EX58-UD4P (BIOS: F13) Processzor: Intel Core i7 920 2,66 GHz @ 3,6 GHz (200×18) Processzorhűtő: Scythe Ninja 2 Rev B Memória: Kingston HyperX T1 1600 MHz 9-9-9-24 2 × 2 GB 1,65 V Háttértárak: Kingston SSD Now V Series 64 GB SATA2 (SNV425-S2/64) Samsung 320 GB SATA2 (HD322HJ) Videokártyák: GeForce GTX 550 Ti OC (Leadtek WinFast GTX 550 Ti OC 1 GB GDDR5) Radeon HD 6790 OC (HIS 6790 IceQ X Turbo 1 GB GDDR5) Tápegység: Xigmatek NRP-HC1501 1500 W Szoftverkörnyezet: Windows 7 RTM 64 bit Ultimate HUN + frissítések Intel INF 9.1.1.1019 NVIDIA GeForce 270.61 WHQL x64 AMD Catalyst 11.5 WHQL ×64 + AMD Media Codec Package (AVIVO) Realtek HD Audio 2.58 Driver Megjelenítő: ASUS 24T1 TV Monitor Tesztkonfiguráció beállításai: Core i7 920 @ 3600 MHz + Kingston HyperX T1 1600 MHz CL8 + GIGABYTE GA-EX58-UD4P Leadtek WinFast GTX 550 Ti OC 1 GB GDDR5 HIS 6790 IceQ X Turbo 1 GB GDDR5Grafikus meghajtó-programok alkalmazása: Mielőtt ismertetnénk a tesztek eredményeit, tisztáznunk kell, hogyan végeztük el azokat. A szintetikus mérések esetén (3DMark11, 3DMark Vantage /PhysX kikapcsolva/, Unigine Heaven Benchmark) sem a GeForce driver, sem a Catalyst beállításait nem piszkáltunk, minden a gyári konfiguráció szerint futott. A szintetikus mérések után a játékokhoz azonban mindkét meghajtó esetén manuálisan bekapcsoltuk a 16×-os anizotropikus szűrést, mivel számos alkalmazás esetén a programból erre nincs lehetőség, ennek jelenlétét viszont szükségesnek éreztük a mérésekhez. Fogyasztás és melegedés mérése: Az ellenfeleket alávetettük fogyasztási és melegedési méréseknek is. A kártyák étvágyát egy wattmérővel vizslattuk úgy, hogy terheletlen fogyasztásnak a Windows alatt nyugalmi állapotban mutatott értékét jegyeztük fel, terhelésnél ezúttal Blu-ray és Furmark futtatással vizsgáltuk meg a rendszereket. Az összes mérés során igyekeztünk egy hozzávetőleges átlagot képezni a látott adatokból, de mivel ezek nem laboratóriumi körülmények között elvégzett mérések, ezért csak tájékoztató jellegűek. A hőmérsékleti értékek, a terheltségi szintek és a ventilátorok fordulatszámainak figyelésére az Afterburner 2.0.1-t használtuk, a monitorozást egy rövid nyugalmi állapot után a FurMark-os terhelési fázis alatt végeztük, majd hagytuk a kártyákat visszahűlni. A fogyasztás kapcsán beigazolódott az, hogy a HD 6790-nek komoly terhelés alatt van étvágya, de nem vészes a dolog, hiszen Furmark terhelés alatt a GTX 550 Ti többet evett nála. Terheletlen állapotban a két modell gyakorlatilag ugyannyit fogyaszt, Blu-ray lejátszás alatt a GeForce GTX 550 Ti bizonyult spórolósabbnak. A konfigurációkban dolgozó kártyák órajeleinek, hőmérsékletadatinak, terhelésének és a ventilátorok fordulatszámának vizsgálata: Leadtek WinFast GTX 550 Ti OC 1 GB GDDR5 HIS 6790 IceQ X Turbo 1 GB GDDR5 A tesztben használt alkalmazások listája: CPU-Z 1.56 GPU-Z 0.5.3 FurMark 1.8.2 3Dmark Vantage 1.0.2 3DMark11 1.1 Unigine Heaven Benchmark 2.1 Cyberlink MediaEspresso 6.5 FRAMBUFFER Benchmark Tool 0.33 Crysis Warhead 1.1 Far Cry 2 1.03 Alien versus Predator Benchmark Tool 1.03 F1 2010 1.1 S.T.A.L.K.E.R. - Call of Pripyat Benchmark 1.6.00 Battlefield - Bad Company 1.2 Tom Clancy's HawX 2 demo benchmark b_v1.04 Metro 2033 Benchmark Tool 1.02Teszteredmények: Vélemény Ha megnézzük a táblázat eredményeit, azok magukért beszélnek. A FutureMark programok, azaz a 3DMark Vantage és a 3DMark11 alatt a Radeon HD 6790 lemossa a GeForce GTX 550 Ti-t, Unigine Heaven alatt már jóval kiegyenlítettebbek az erőviszonyok. A MediaEspresso általában jobban kedveli a CUDA alapú GPU gyorsítást (maga az eljárás is más, mint az AMD féle STREAM), ezt láthatjuk most is, ugyanis a GeForce-szal erősítő rendszer jóval hamarabb végzett. A tesztben szereplő hét játékban ötből egyértelműen a Radeon HD 6790 a gyorsabb, a GTX 550 Ti csak a Far Cry 2-ben és a Hawx 2-ben tudott győzni.Szigorúan véve az összehasonlítás olyan tekintetben nem teljesen objektív, hogy a mérések nem referencia órajeleken születtek, de mivel mindkét kártya gyári tuninggal rendelkezik, ezért nyugodtan tekinthetőek nagy mértékben irányadónak. A két kártya közül a HD 6790 kapta a jelentősebb gyári túlhajtást, így elképzelhető, hogy alap órajeleken egy-két FPS-sel kisebb lenne a két konkurens modell közötti szakadék, de a tény attól még tény marad. Az AMD Radeon sikeresen vitte véghez azt, amire létrehozták: egyértelműen a GeForce GTX 550 Ti fölé tudott kerekedni, legalábbis az általunk használt tesztalkalmazások nagy részében mindenképp.A teljesítménybeli előny tehát az AMD oldalán van, lássuk, mit találunk a költségeknél, azaz a vételárnál. Az NVIDIA GeForce GTX 550 Ti márkától és típustól függően legolcsóbban bruttó 31 000 Ft körül érhető el, míg AMD Radeon HD 6790-et körülbelül 32 000 Ft-tól vásárolhatunk magunknak, magyarán a két modell gyakorlatilag azonoson áron kelleti magát. Így viszont a döntést illetően nem maradt kérdés, ha 30 000 Ft-ért szeretnénk magunknak videokártyát választani: mi inkább a Radeon HD 6790-et választanánk! A tesztben szereplő mindkét kártya minőségével és megbízhatóságával meg voltunk elégedve, exkluzivitását és újdongáságát tekintve inkább a HIS 6790 IceQ X Turbo dobogtatta meg a szívünket, mely nem csak mutatott teljesítménye, hanem ára alapján is ajánlott!AMD Radeon HD 6790 HIS 6790 Iceq X TurboA Leadtek GTX 550 Ti OC videokártyát és a HIS 6790 Iceq X Turbo-t a Bluechip Kft. biztosította a tesztünkhöz, köszönjük! A kártyák természetesen náluk meg is vásárolhatóak az értékelő táblázatokban feltüntetett árakon!A cikkben szereplő állandó tesztkomponenseinkért az alábbi támogatóinknak jár köszönet: GIGABYTE GA-EX58-UD4P - GIGABYTE Magyarországi Képviselet Kingston HyperX T1 DDR3 1600 MHz 2 × 2 GB Kit - Kingston Magyarországi Képviselet Kingston SSD Now V Series 64 GB SATA2 (SNV425-S2/64) - Kingston Magyarországi Képviselet Xigmatek NRP-HC1501 - PC Gear ASUS 24T1E TV Monitor - ASUS Magyarországi Képviselet 2011. június 23. csütörtök 23:50 -
A Thunderbolt ellenfelén dolgozik a PCI-SIG
A PCI Express szabványokért is felelős konzorcium lenyomná az Intel és az Apple által támogatott interfészt. 2011. június 23. csütörtök 11:55 -
Lenovo ThinkPad x220: kompromisszumok nélkül
Az Intel tavasz processzorfrissítése után nem sokkal befutottak a Lenovo új ThinkPad gépei, amelyek már a Sandy Bridge chipgenerációra épülnek. Kipróbáltuk az ultrahordozható x-sorozat új csúcsmodelljét, az x220-at. 2011. június 23. csütörtök 10:44 -
Új okostelefon a Nokiától
A most bemutatott N9 a Nokia és az Intel közös fejlesztésű MeeGo operációs rendszerét futtatja. Az idén boltokba kerülő eszközt gomb nélküli telefonként reklámozza a cég. 2011. június 22. szerda 15:13 -
Napokon belül kapható lesz a Core i7-980-as processzor
Az Intel legfrissebb mobil processzorai nemrégiben mutatkoztak be, de a gyártó nem csak ebben a szegmensben, hanem az asztali processzorok piacán is új központi egységgel jelentkezik, ami ezúttal egy szorzózáras kivitelben érkező, LGA-1366-os tokozású Core i7-900-as sorozatú processzor lesz. A Core i7-980-as modell érkezéséről korábban már hallhattunk pletykákat, ám a legfrissebb hírek szerint most már napokon belül fel fog tűnni a termék az üzletek polcain is. 2011. június 22. szerda 14:01 -
Az Intel továbbgondolta a Larrabee projektet
A MIC generáció első képviselője lerakja az alapokat a vállalat heterogén jövőképéhez is. 2011. június 21. kedd 20:00 -
Jön az Extreme tulajdonságoktól megfosztott Intel Core i7-980
Egy hét múlva kapható a hatmagos Gulftown processzor, a Core i7-970 utódja. 2011. június 21. kedd 17:28 -
Jövőre debütál az Intel első sokmagos gyorsítója
Az ISC (International SuperComputing Conference) alkalmával az Intel néhány friss információval szolgált a MIC (Many Integrated Core - sok integrált mag) architektúrájával kapcsolatban. A sokmagos chipekkel már régóta foglalkozik a cég, az első próbálkozásuk a Larrabee volt, ami viszont sosem került kereskedelmi forgalomba, nem találták elég gyorsnak. Fejlesztői példányok azért készültek belőle, hogy lehessen készülni a jövőre, az Intel pedig folytatta a fejlesztéseket, mert határozott célja, hogy belép a HPC (High-Performance Computing) szegmensbe, ahol most az nVidia Teslái és az ATI FireStreamjei vannak. 2011. június 21. kedd 15:01 -
Az Apple-laptopok fele MacBook Air lehet
Az első generáció még nem aratott osztatlan sikert, ami érthető: senki, egyebek közt én sem értettem, hogy mire jó egy vékony laptop. Egy hordozható gép legyen kicsi, meg könnyű, a vékonyság viszont csak öncélú, igaz, nagyon látványos majomkodásnak tűnt. Nem is nagyon fogyott: 2008-ban az összes eladott Apple-laptopnak csak a 8 százaléka volt Air, 2009-ben meg alig 9 százalék. Aztán tavaly bemutatták az átdolgozott típust, és egyből értelmet nyert a széria: megjelent a 11,6 colos apróság, a 13-as meg még könnyebb lett, a merevlemez helyére ssd került, egy tök jó súly-teljesítmény-arányú gépet kaptunk, az új Air ennek megfelelően 17 százalékot hozott össze tavaly az összes MacBook-eladásból. A Cnet viszont megszólaltatott egy elemzőt, aki ennél is tovább megy: szerinte idén már 48 százalékot hasíthatnak ki maguknak az Airek, azaz minden második Apple-laptop az ultrakönnyű gépcsaládból származik majd. Doug Feedmannek bizonyára igaza van, amikor azt állítja, hogy egyre jobban nő az érdeklődés az ilyen gépekre: hiába nem nyújtanak csúcsteljesítményt az adott kor keretei között, a többségnek az Air ereje is elég már (míg mondjuk öt éve egy belépő laptop számos alapfeladathoz sem volt elég erős). Az emberek könnyű, de gördülékeny gépeket akarnak, amit az ssd-vel szerelt Air tökéletesen megtestesít, még ha én a 48 százalékos eredményben nem is nagyon hiszek: közelebb lesz az a 30-hoz, de a növekedés teljesen valószerű. Főleg, hogy az Intel bemutatta azokat az alacsony fogyasztású csipeket, amik a várhatóan a jövő hónapban érkező Airekbe kerülhetnek. Ezekről a kétmagosokról van szó: Core i7-2677M - 1,8 GHz (Turbóval 2,9GHz), 4 MB cache, 17 watt, 317$ Core i7-2637M - 1,7 GHz (Turbóval 2,8GHz), 4 MB cache, 17 watt, 289$ Core i5-2557M - 1,7 GHz (Turbóval 2,7GHz), 4 MB cache, 17 watt, 250$ Ezek a csipek a Sandy Bridge technológiával meg a Turbo Boosttal esetenként 50-80 százalékkal gyorsabbak lesznek, mint a jelenlegiek, szóval az új Airek teljesítményére tényleg csak néhány spéci feladat végzése közben lehet panasz, míg a többség inkább a bőven elég processzorerőt és a villámgyors ssd-t fogja látni a gépben. Valamivel gyengébb grafikus gyorsítóval, ezekben ugyanis az Intel gpu-i dolgoznak, a Core i7-esek érkezésével tehát el lehet búcsúzni az Nvidia izmosabb Geforce 320M-jeitől. 2011. június 21. kedd 12:26 -
Minden eddiginél gyorsabb szuperszámítógépeket ígér az Intel
Az Intel azt a célt tűzte ki, hogy még az évtized vége előtt eléri technológiai fejlesztéseivel az exaflops nagyságrendű teljesítményt. A 2011-es rendszerek közel 90 százalékában Intel processzor dolgozik. 2011. június 21. kedd 10:20 -
2012-ben jön az Intel x86-os koprocesszora
Nagy terveket sző az Intel a mérnöki-tudományos számítástechnika terén. A vállalat azt ígéri, 2018-ra 1 exaflopsos szuperszámítógépet építését teszi lehetővé, vagyis a mostani legjobbnál 125-ször gyorsabbat, de a fogyasztása csak annak a duplája lesz. 2011. június 21. kedd 09:02 -
AMD: következik a hibridek korszaka
A Fusion kódnéven beharangozott hibrid processzorok eljöveteléről évek óta olvashattunk az AMD tervei kapcsán, és bár a cég már tavaly bemutatta prototípusát, idén pedig az Intel fejlesztésével csaknem egy időben elrajtoltak az első példányok, az igazi harc most indul csak el. A szegmens Dávidja idén erős, jövőre pedig még erősebb felállást ígér. 2011. június 21. kedd 08:50 -
Frissül az Intel ULV CPU-inak kínálata
Egy Celeron és három darab combosabb processzor került elő. 2011. június 21. kedd 08:30 -
Jön az Intel 50-magos processzora
Az Intel a napokban Németországban megrendezésre került Nemzetközi Szuperszámítógépes Konferencián (ISC) megerősítette, hogy hamarosan piacra dobja még tavaly bejelentett, 50 ill. annál is többmagos processzorait. A cég Many Integrated Cores (MIC) platformjának második generációs sorozatát képező .. 2011. június 21. kedd 08:15 -
Új mobil processzorok az Intel műhelyéből
Az Intel négy új mobil processzorral rukkolt elő, amik az elkövetkező hetek, illetve hónapok folyamán főként az ultravékony noteszgépekben fognak feltűnni. Közös tulajdonság az új processzorok esetében, hogy mindannyian Sandy Bridge alapokon nyugszanak és két processzormaggal rendelkeznek, sőt, még a 17W-os TDP is közös vonás. 2011. június 21. kedd 08:01 -
Z68-as lapkakészlet Virtu-val, SRT-vel
Ezúttal az Intel Z68-as lapkakészletét vizsgáltuk meg egy picit közelebbről, méghozzá az ASUS P8Z68-V Pro alaplapjának a segítségével. 2011. június 20. hétfő 20:01 -
Érkeznek a Pentium G630T és Celeron G530T Intel processzorok
Az Intel tovább bővíti olcsó processzorainak sorát. 2011. június 20. hétfő 12:00 -
Az Intelt is érdeklik a Nortel szabadalmai
Újabb társaság jelezte, hogy szívesen licitálna a távközlési cég szabadalomcsomagjára. A Google, a Microsoft és az Apple mellett az Intel is beszáll a versenybe, így az ár felszökhet akár másfél milliárd dollárra is. 2011. június 20. hétfő 09:36 -
Keltse életre Facebook-profilját!
Az Intel Museum of Me kezdeményezés érdekes kalandra csábítja a facebookozókat: egyetlen gombnyomással egy virtuális kiállítást varázsolhatunk a közösségi oldalon folytatott életünkből. 2011. június 17. péntek 15:40 -
Jönnek a felfrissített VAIO C és E noteszek
A Sony VAIO noteszgép sorozata hamarosan egy kisebb frissítésen esik át, már ami a belépő szinten elhelyezkedő VAIO E sorozatú megoldásokat és a magasabb kategóriában helyet foglaló VAIO C sorozatú notebookokat illeti. A két népszerű VAIO noteszgép sorozat két szintén népszerű mobil platformmal frissül: az egyik újdonság az Intel Huron River platformja, míg a másik az AMD Brazos platform. 2011. június 17. péntek 13:31 -
Az Intel Haswellben debütál az AVX2
Az új utasításkészlet támogatja az FMA3 utasítást, és számos instrukció bővül 256 bitesre. 2011. június 17. péntek 13:28 -
Újszerű, titkosügynökös webjátékkal népszerűsíti technológiáit az Intel
Az Intel ma tette elérhetővé a YouTube-on keresztül a cég által "filmes élmény"-nek hívott, végső soron promóciós anyagát, ami egy alapvetően újszerű, webes játékkal próbálja meg népszerűsíteni a cég Core i5 processzorait. A "The Escape"-ben - azaz "A menekülés"-ben - a webezőnek egy titkosügynök .. 2011. június 17. péntek 09:10 -
Processzorhűtők az Inno3D-től: itt az iChill sorozat
Sok-sok várakozás után végre befutottak az Inno3D iChill sorozatú processzorhűtői, amelyek között kezdetben háromféle modell lesz jelen. Az iChill X5-ös, iChill XXX és iChill Strom típusjelzéssel ellátott újdonságok univerzális processzorhűtőknek minősülnek, ugyanis mind az Intel LGA-775/1155/1156-os, mind pedig az AMD Socket AM2/AM3-as processzoraihoz gond nélkül használhatóak lesznek. A közös tulajdonságok után most vegyük sorra, hogy az egyes újdonságok pontosan milyen specifikációkkal érkeznek. 2011. június 16. csütörtök 16:01 -
Kipróbáltuk: Intel Z68 és négy alaplap a szorítóban
Jelen cikkünkben bemutatkozik az Intel Z68 vezérlője, a tesztpadon a GIGABYTE GA-Z68X-UD7-B3, GIGABYTE GA-Z68X-UD3H-B3, ASUS P8Z68-V Pro és a Maximus IV Extreme alaplapokkal találkozhattok egy i7-2600K társaságában. Azt is megnéztük, milyen a Virtu és az Intel SRT a valóságban. Bővebben... 2011. június 16. csütörtök 13:01 -
Az Intel X79 támogatni fogja az LGA1366 foglalatba illeszkedő processzorokat is?
Elképzelhető, hogy az LGA1366 tulajdonosok sem maradnak X79 lapkakészlet nélkül. 2011. június 16. csütörtök 11:03 -
Jönnek az Intel legújabb SSD meghajtói
Április óta már nem titok, hogy az Intel új, kifejezetten az üzleti szegmens szereplőinek szánt SSD meghajtók piacra dobásán dolgozik, amelyek a 710-es és a 720-as sorozatokban kapnak majd helyet. Korábban meglehetősen kevés információ állt rendelkezésre a termékek specifikációival kapcsolatban, ám most végre megtört a jég: kiszivárogtak a várva várt információk. 2011. június 16. csütörtök 11:01 -
Itanium-botrány: a HP beperelte az Oracle-t
A HP beperelte az Oracle-t, amiért az nem támogatja tovább az Intel Itanium processzoraira írt szoftverek fejlesztéseit. Az alperes szerint a cég megpróbálja félrevezetni az ügyfeleit. 2011. június 16. csütörtök 10:44 -
Tízszer gyorsabb SSD-ket dob piacra az Intel
Az Intel vélhetően hamarosan hivatalosan is bejelenti legújabb csúcskategóriás SSD-sorozatát, amelynek tagjai a napokban kiszivárgott információk szerint a cég nagysikerű X25-ös sorozatába tartozó meghajtókénál akár tízszer nagyobb teljesítményre is képesek lesznek. Az új, 720-as sorozat tagjai ké.. 2011. június 16. csütörtök 09:05 -
Bemutatta a legújabb utasításkészletét az Intel
Megjelent a Haswell kódnevű processzorok új utasításainak leírása az Intel holnapján. A kiterjesztés egy része a Sandy Bridge-ben bemutatkozott AVX utasításokat bővíti 256 bitesre, de érkezik néhány valódi újdonság is, valamint sikerült az AMD Bulldozere felé is barátságtalan lépést tenni. 2011. június 15. szerda 16:49 -
Sandy Bridge alapú mobil Celeron CPU-k érkeznek
Az Intel kínálatában hamarosan három új, mobil Celeron sorozatú processzor jelenik meg. A friss központi egységek természetesen mind 32 nm-es csíkszélességgel készülnek, és mind a Sandy Bridge architektúra köré épülnek. 2011. június 15. szerda 14:01 -
Nyilvánosságra kerültek az Intel 710 és 720 SSD-k pontos specifikáció
A Lyndonville és Ramsdale kódnevű SSD-k a harmadik és negyedik negyedévben érkezhetnek. 2011. június 15. szerda 10:01 -
Végre megérkeztek az AMD új Llano lapkái
Közel félhónapos csúszást követően az AMD a hét elején végre hivatalosan is bejelentette Llano kódnevű új processzorsorozatának első tagjait. Az új chipek különlegessége, hogy - hasonlóan az Intel Sandy Bridge processzoraihoz - egyetlen lapkán tartalmazzák a hagyományos központi feldolgozó egysége.. 2011. június 15. szerda 08:10 -
Az Intel X79-es lapkakészlete a régi és az új processzorokat is támogatja
Az LGA2011-es foglalatba illeszthető modellek mellett az LGA1366-os CPU-k is használhatóak lesznek. 2011. június 15. szerda 05:00 -
Bulldozer + Turbo Core = akár 1 GHz-es órajel-emelés?
Elsőként az Intel mutatta be a processzorpiacon a Turbo Boost technológiát, amely leegyszerűsítve annyit tesz, hogy a processzor egyes magjai bizonyos terhelés alkalmával rövid időre átléphetik névleges magórajelüket, hogy hatékonyabban helyt tudjanak állni a megnövekedett terhelés alkalmával. A technológia természetesen nem ilyen egyszerű, de most nem is ez a lényeg. Az AMD nem sokkal az Intel után szintén előállt egy hasonló megoldással, amely a hamarosan nyugdíjba vonuló, Thuban lapka köré épülő Phenom II X6-os processzorokkal mutatkozott be. A Turbo Core néven futó eljárás a Bulldozer architektúra köré épülő processzor újdonságok, azaz az FX sorozat tagjainak érkezésével egy kisebb frissítésen esik át, így a korábbinál ütőképesebb lesz. 2011. június 14. kedd 18:50 -
Egy hét múlva kapható lesz a Toshiba Satellite P700 sorozat
Az új notebook kvartett Intel Core CPU-val és AMD APU-val is kérhető, ráadásul egyikük 3D-s megjelenítésre is képes. 2011. június 14. kedd 17:36 -
A tabletforradalom legelején járunk
Két processzorgeneráció múlva jelenhetnek meg a táblagépekben az igazán ütőképes Intel processzorok. A chipgyártó szerint a forradalomnak még csak az elején jár a piac, a valóban személyes tárggyá váló tabletek formája és az életünkben betöltött szerepük még változhat idővel. 2011. június 12. vasárnap 18:49 -
GIGABYTE Z68 alaplapok "integrált" SSD-vel
A GIGABYTE bejelentette a Z68XP-UD3-iSSD típusú alaplapját, mely egy 20 GB-os Intel SSD 311 egységgel a fedélzetén kerül a boltok polcaira. Bővebben... 2011. június 12. vasárnap 16:25 -
Új Intel nagy teljesítményű asztali processzorok érkeznek
Az Intel Corporation Core i7 sorozatú asztali mikroprocesszorai a legnagyobb teljesítnényű lapkák a piacon már több... 2011. június 11. szombat 16:10 -
Már kapható az első igazi 4 GHz-es Intel processzor
Az Intel bevezette az első olyan CPU-t, amely 2011. június 11. szombat 08:10 -
Okosház a spórolósoknak, wifis bot az időseknek - mit jósolnak az Intel jövőkutatói?
A házunk négy-öt év múlva nem csak azt fogja tudni, hogy van-e otthon valaki, de azonosítani is tudja majd a hazaérkezőket. A görbebotba és a gyógyszeresüvegbe szerelt szenzorok elárulják majd, jól érzi-e magát a nagyi. A munkahelyünkön pedig versenyezhetünk a kollégákkal abban, hogy ki fogyaszt kevesebb áramot. Az Intel kísérleti techológiákat bemutató konferenciáján jártunk. 2011. június 9. csütörtök 17:06 -
Hamarosan nyugdíjba megy 8 LGA-775-ös processzor
Az Intel időről-időre közölni szokta, hogy az egyes processzorai pontosan meddig lesznek elérhetőek a partnerek és a vásárlók számára, így jó előre lehet tudni, hogy melyek azok a központi egységek, amelyek az elkövetkező hónapok folyamán, ha lassan, fokozatosan is, de szépen eltűnnek a piacról.. 2011. június 9. csütörtök 16:01 -
További LGA775-ös Intel processzorok mennek nyugdíjba
Ezúttal nyolc öregebb, asztali processzort von ki a piacról az Intel. 2011. június 9. csütörtök 05:00 -
Nyolc processzort nyugdíjaz az Intel
45 és 65 nm-es CPU-k raktársöprését tervezi a processzorgyártó. 2011. június 8. szerda 19:00 -
Pici Zotac PC kétmagos VIA NANO X2 processzorral
A Zotac egy új ZBOX sorozatú pici konfigurációval rukkolt elő, amely szokatlan módon ezúttal nem Intel vagy AMD, hanem VIA processzor köré épül, méghozzá a gyártó legfrissebb, kétmagos központi egysége köré. 2011. június 8. szerda 12:01 -
Startolnak az első Intel Oak Trail alapú Windows 7-es táblák
A Fujitsu Q550 és a Motion Computing CL900 lehetnek az első fecskék. 2011. június 7. kedd 11:31 -
Megjelentek az első Intel-processzoros tabletek
A gyártó Oak Trail processzorával szerelt táblagépeket a múlt hét végén kezdték forgalmazni. Az elsősorban üzleti felhasználóknak szánt Fujitsu Q550 alapkonfigurációját 729, a Motion Computing CL900 899 dolláros kezdő áron vihetik haza a vásárlók. 2011. június 6. hétfő 16:33 -
Hatalmas az Apple
A vállalat a részvényárfolyama alapján többet ér, mint a Microsoft és az Intel együtt. 2011. június 6. hétfő 10:34 -
Computex 2011: sok-sok SSD a standokon
A Computex alkalmával természetesen SSD meghajtókból is rengeteget láthattak az érdeklődők, legyen szó SandForce alapú megoldásokról, mSATA SSD meghajtókról, vagy akár olyan termékekről, amelyek kifejezetten az Intel Smart Response névre keresztelt technológiájához készültek. 2011. június 5. vasárnap 17:34 -
Cedar Trail alapú netbook és nettop az ASUS-tól
Az Intel Cedar Trail platformja, amely a jelenleg is forgalomban lévő Pine Trail Atom platform utódjául szolgál, valamikor az idei év második felében jelenik meg, méghozzá várhatóan a negyedik negyedév folyamán, legalábbis a legutóbbi pletykák ezt állítják. Az ASUS a Computex alkalmával már ízelítőt is adott abból, hogy milyen termékekkel készül a friss, a korábbinál ütőképesebb Atom platform startjára. A cég standján egy netbookot és egy nettopot is sikerült lencsevégre kapni. 2011. június 4. szombat 16:01 -
Microsoft + Intel = Apple
A MacDailyNews talált rá a hírre, figyelve a három cég piaci értékét. A hétvégi zárásra ugyanis az Apple értéke elérte a Microsoft és az Intel piaci értékének összegét.A Microsoft 201,6 milliárd dollárt, az Intel 115,2 milliárd dollárt ér a részvények értéke alapján számítva, ezek összege 316,8 milliárd dollár. Az AAPL papír alapján számítva az Apple piaci értéke 317,6 milliárd dollár. Vagyis több, mint a Microsofté és az Intelé együtt.A market cap, vagyis a piaci érték a forgalomban lévő részvények aktuális értéke szorozva a kibocsátott részvények számával, vagyis azért ne kezdjünk el olyanokat várni, hogy az Apple megveszi a Microsoftot és az Intelt, sem azt ne állítsuk, hogy ennyiért lehetne eladni a vállalatokat. Ennyit érnek elvileg a papírjaik a piacon ebben a pillanatban, pont.Mindenesetre érdekes összehasonlítás, és jól mutatja az Apple feltörését az utóbbi években. A következő a Microsoft és Google együttes lenyomása lesz, itt még 53 milliárdnyi különbség van, ennyit kellene magára szednie az Apple-nek, ezt változatlan mennyiségű kibocsátott részvény mellett valamivel 400 dolláros álomhatár felett érné el ma. 2011. június 4. szombat 13:11 -
Computex 2011: az Intel PC-s tervei
A Santa Clara-i óriáscég több koncepciót is bemutatott a jövő PC-it illetően. 2011. június 2. csütörtök 10:51 -
Computex 2011: az Intel újdonságai
Az Intel a Computex alkalmával rengeteg érdekességről rántotta le a leplet, de sajnos az esetek többségében szinte csak a minimálisan szükséges információ mennyiséget kapták meg az érdeklődők, pontos technikai részletekbe nem bocsátkoztak az illetékesek. Nézzük is, hogy pontosan miről volt szó az előadáson. 2011. június 2. csütörtök 08:01 -
Az Intel létrehozza az ultrabook kategóriát
Az Intel újítana akar a hordozható számítógépek piacán. A netbookok és a tábla PC-k mellett így egy újabb termékkategóriával kell megismerkedniük a felhasználóknak: az ultrabookokkal. 2011. június 1. szerda 20:31 -
A LucidLogix kiterjeszti a Virtu szoftvert
Az Intel Sandy Bridge-hez elérhető technológia a jövőben támogatja az AMD APU-jait is. 2011. június 1. szerda 19:55 -
Computex 2011: Oak Trailes tabletek Androiddal
Az Intel Windows tabletekhez tervezett platformján a Google operációs rendszere is bemutatkozott. 2011. június 1. szerda 18:15 -
Diskeeper ExpressCache: az Intel SRT ellenfele?
Az Intel a Z68-as lapkakészlethez tette elsőként elérhetővé a Smart Response Technology névre keresztelt technológiát, amely leegyszerűsítve annyit tesz, hogy a rendszerben rendelkezésre álló HDD-t és SSD-t összevonja, így a két meghajtó pozitív tulajdonságait ötvözve egy hibrid adattároló jön létre, amely alacsony elérési idő mellett üzemel és a merevlemeznek köszönhetően nagy adattároló kapacitást kínál. A technológiáról korábban már részletesebben is írtunk, így akit érdekel, hogy milyen lehetőségek vannak az Intel SRT esetében, kattintson ide. 2011. június 1. szerda 16:01 -
Olcsóbb netbookok jönnek az új Atom processzorral
Az Intel bejelentette, hogy a fejlődő országok számára egy új, a korábbiaknál olcsóbb, bár kisebb számítású teljesítményű Atom processzort dob piacra. 2011. június 1. szerda 15:41 -
Computex 2011: célkeresztben az Intel X79-es alaplapok
A negyedik negyedévben érkező chipsetre épülő modelleket már szemügyre vehettük a kiállításon. 2011. június 1. szerda 13:42 -
Merevlemezt és SSD-t is tartalmaz a RevoDrive Hybrid
Az OCZ standján a Computex alkalmával a sok SSD meghajtó mellett egy igazi különlegesség, egy hibrid SSD/HDD kártya is helyet kapott, amely az Intel SRT technológiájához hasonlóan az SSD alacsony elérési idejét és nagy sebességét próbálja ötvözni a merevlemez nagy adattároló kapacitásával, így létrehozva egy viszonylag gyors, költséghatékony adattárolót. 2011. május 31. kedd 22:01 -
Alvás közben is frissítenek majd a Sandy Bridge-es notebookok
Az Intel a Computex alkalmával néhány hasznos újítást mutatott be, amelyek a noteszgépekkel kapcsolatosak, pontosabban azok alvó állapotával. A két új technológia közül az egyik a Smart Connect, míg a másik a Rapid Start nevet viseli. 2011. május 31. kedd 19:15 -
Computex 2011: hibrid PCI Expresses tároló debütált az OCZ-nél
Hasonlóan az Intel Smart Response technológiához, ezúttal is az SSD tölti be a gyorsítótár szerepét a HDD mellett. 2011. május 31. kedd 17:54 -
Computex 2011: Intel Atom, Ivy Bridge, Haswell, Ultrabook
A mai napon megnyitott Computex 2011 (Taipei, Tajvan) kiállításon az Intel részéről az első előadást és... 2011. május 31. kedd 17:12 -
Új kategóriás 'Ultrabook' laptopokat jelentett be az Intel
A gyártó a Computex trade shown jelentette be, hogy a nagy gyártókkal közösen az eddigieknél vékonyabb és könnyebb, energiatakarékos laptopokat dobnak piacra a karácsonyi szezonban. A cég vezetői bíznak abban, hogy az új generációs eszközök révén megerősíthetik jelenlétüket a mobilpiacon. 2011. május 31. kedd 16:30 -
Új mobil platform az Inteltől: Ultrabook
Nagy dobásra készül az Intel a notebookok piacán. Az Ultrabook fantázianévre keresztelt platform közelebb vinné a PC-t a tabletekhez ész okostelefonokhoz, miközben könnyebb, gyorsabb termékeket gyártását teszi lehetővé. 2011. május 31. kedd 13:22 -
Notebook helyett jön az ultrabook
A hordozható számítógépek új típusát, a szupervékony és könnyű, de nagy teljesítményű ultrabookot mutatta be az Intel kedden a tajvani Computex technológiai vásáron. 2011. május 31. kedd 12:03 -
Szupergyorsan induló és frissülő Windows-t ígér az Intel
Az Intel a napokban megrendezésre kerülő Computex kiállítás megnyitóján két olyan új technológiát is bemutatott, amelyek nagy mértékben megnövelhetik a nem folyamatosan használt hordozható számítógépek akkuidejét azonos komfortfok biztosítása mellett. A Smart Connect és a Rapid Start ugyanis lehet.. 2011. május 31. kedd 10:38 -
Az ARM ötven százalékos részesedést vár a mobilpiacon
Az ARM arra számít, hogy 2015-re képes lesz megtörni az Intel dominanciáját, és a táblagépek sikerét meglovagolva ötven százalékos részesedést szerezni a mobil PC-k piacán. 2011. május 30. hétfő 15:15 -
Intel Ivy Bridge: csak 2012 tavaszától
A 22 nm-es chipek érkezésére kicsit többet kell várnunk, de addig sem pihen a gyártó. 2011. május 27. péntek 12:26 -
MacBook Air A5-ös processzorral
Egyszer talán árveréseken kínálják majd az Apple gyáraiban készült Quasimodókat, amiket tesztelésre gyártottak, de nem lett belőlük semmi. Lesz ott érintőkijelzős iMac (Jobs saját bevallása szerint megépítették, de nem tetszett nekik), iPhone-ok és iPadek minden méretben, valamint a mostani kísérlet, az A5-ös processzorral szerelt MacBook Air is.A Macotakara japán blog tette közzé, hogy létezik Thunderbolttal szerelt MacBook Air az iPad 2-ből ismert A5-ös, saját fejlesztésű mobilprocesszorral, legalábbis készült egy ilyen gép teszt célzattal, állítólag a Quanta Computer tajvani gyártó falain belül.A forrás szerint a gép jobban teljesített, mint várták, bár az nem volt megemlítve, hogy valamilyen iOS-származékot vagy Mac OS X-et telepítettek a laptopra. Persze az is kérdés, mit vártak egy a mostani leggyengébb Apple-gépbe szerelt Intel teljesítményének tizedét nyújtó chiptöl. Minden egybevetve egészen egyértelmű, hogy már a létrehozásánál sem tervezték, hogy ebből valaha igazi gyerek lesz, csak megnézték a határokat.Korábbi írásunk hasonló spekulációkról itt olvasható. 2011. május 27. péntek 12:07 -
Márciusban vagy áprilisban jönnek az Ivy Bridge CPU-k
A korábbi információk alapján már egy ideje tudható, hogy az Intel az idei év végén megkezdi 22 nm-es csíkszélességgel készülő IVY Bridge processzorainak gyártását. A korábbi információk még arról szóltak, hogy az LGA-1155-ös Sandy Bridge processzorok utódjául szolgáló Ivy Bridge központi egységek a következő év elején debütálnak, ám a friss értesülések szerint mégsem így lesz: az újdonságok majd csak valamikor márciusban vagy áprilisban kerülnek forgalomba. 2011. május 27. péntek 11:01 -
Intel: agresszív árazással a tábla PC-k ellen
A tábla PC-k manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, ami nem is csoda, hisz egyre több vonzó konfiguráció kerül forgalomba. Az Intel illetékesei az említett tendenciát látván arra a döntésre jutottak, hogy agresszív árstratégiát alkalmaznak majd a 32 nm-es csíkszélességgel készülő Cedarview Atom processzorok megjelenésével, amelynek eredményeként az új processzorok olcsóbbak lesznek, mint a napjainkban is forgalomban lévő Pineview Atom processzorok. Ezzel a lépéssel a gyártó azt szeretné elérni, hogy a Cedar Trail platformja köré épülő megoldások még vonzóbbak legyenek a vásárlók számára. 2011. május 26. csütörtök 15:01 -
Sandy Bridge alapú VAIO F notesz a Sony-tól
A Sony műhelyében elkészült egy új noteszgép, amelynek érkezése ezúttal inkább csak egy egyszerűbb termékfrissítésként fogható fel. A gyártó a VAIO F sorozatú, 16,4 hüvelykes képátlójú kijelzővel ellátott noteszgépét Sandy Bridge alapokra ültette át, így az 1100 dolláros induló áron forgalomba kerülő notebook mostantól az Intel Huron River platformja köré épül. 2011. május 26. csütörtök 12:01 -
Minden korábbinál olcsóbb processzorokat dob piacra az Intel
Az Intel idén ősszel tervezi bemutatni Cedar Trail nevű processzorplatformját, amelynek különlegessége az lesz, hogy tagjai még a cég eddigi legolcsóbb Atom lapkáinál is kevesebbe fognak kerülni. Az új Cedarview processzorokért ugyanis darabonként alig 40-50 dollárt fog kérni az Intel, ami nagyjáb.. 2011. május 26. csütörtök 09:35 -
Intel Atom alapú Acer internettábla érkezik?
Várhatóan júliusban kerül bemutatásra az Acer Android Honeycomb alapú, Intel Atom processzor köré épülő internettáblája. 2011. május 25. szerda 12:41 -
VMware: összefogtak ellene a nagy gyártók
Az IBM, a HP, a BMC, az Intel és a Red Hat azt remélik, hogy az izraeli Qumranet által kifejlesztett nyílt forráskódú KVM virtualizációs platform révén konkurenciát támaszthatnak a VMware-nek. A cégek közös szakmai közösségbe tömörülve próbálják népszerűsíteni a technológiát. 2011. május 24. kedd 16:02 -
Hét új Pentium és Core processzor jelent meg az Intel kínálatában
A Sandy Bridge-es CPU-k a Core i3, i5 és a Pentium G sorozatot bővítik új tagokkal. 2011. május 24. kedd 12:41 -
Intel: jönnek az első Sandy Bridge Pentium CPU-k
Hét új Intel processzor érkezik, köztük a belépőkategóriás Pentium modellek. 2011. május 24. kedd 05:00 -
Scythe Kozuti CPU-hűtő alacsony profillal
Az Intel és AMD processzorokat egyaránt támogató hűtő Top-Flow kialakítást kapott. 2011. május 24. kedd 04:30 -
Az Intel magáénak követeli a Thunderbolt márkanevet
Az Intel annak ellenére is határozottan ragaszkodik a márkanév tulajdonjogához, hogy az annak bejegyzésével kapcsolatos szerzői jogi iratokban sehol sem szerepel a cég neve. 2011. május 23. hétfő 12:33 -
Intel 320-as SSD család, mostantól öt év garanciával!
Az Intel amellett, hogy új Sandy Bridge alapú processzorokról rántotta le a leplet, egyéb fontos bejelentést is tett. A gyártó egy rövid közleményben adta hírül, hogy 320-as sorozatú SSD meghajtóinak garanciáját a korábbi három évről öt évre módosítják. A piacon az átlagfelhasználók számára kínált SSD meghajtók között nem igazán találunk olyan modelleket, amelyek három évnél több garanciával érkeznek. Ez alól mostantól az intel 320-as sorozatú SSD meghajtói kivételek. 2011. május 23. hétfő 12:01 -
Intel Core i3-2100: az új népprocesszor
Tesztünkben megpróbálunk fényt deríteni a jelenleg legolcsóbb, Sandy Bridge alapú asztali CPU tudására. 2011. május 23. hétfő 11:32 -
Változik az Intel 320 SSD-k jótállási ideje, leáll az X25-M gyártása
A változtatást a megbízhatósági adatokkal indokolták. 2011. május 23. hétfő 10:15 -
Új Sandy Bridge processzorok az Intel kínálatában
Az Intel processzorkínálata némi frissítésen esett át, így a termékpalettán mostantól a korábbihoz képest héttel több Sandy Bridge alapú modellből válogathatnak a vásárlók. A nagyvállalat összesen háromféle új Core i sorozatú processzort és négy új Pentium sorozatú központi egységet mutatott be. 2011. május 23. hétfő 10:01 -
Hét új Intel CPU érkezik
A gyártó tovább bővíti a Sandy Bridge termékcsaládot, ezúttal Pentium modelleket is bevet. 2011. május 23. hétfő 09:15 -
Leállítja az X25-ök gyártását, de több garanciát ad a 320-as SSD-kre az Intel
Az Intel a múlt hét végén jelentette be, hogy az eredeti három évről öt évre terjeszti ki az idén tavasszal bevezetett új 320-as SSD sorozatának jótállási idejét. A cég ezzel a lépéssel kívánja jelezni, hogy mennyire megbízhatónak tartja harmadik generációs SSD meghajtósorozatát, amelynek használa.. 2011. május 23. hétfő 07:56 -
Jön az eddigi leggyorsabb Sandy Bridge CPU
Az Intel kínálatának legerősebb tagja lesz a hamarosan megjelenő Xeon E3-1290-es processzor. 2011. május 23. hétfő 04:30 -
Megbánta a Nokia-szövetséget az Intel
A processzorgyártó vezetése már bánja, hogy a Nokiával működtek együtt a MeeGo operációs rendszer és a tervezett mobilos rajt kapcsán. 2011. május 22. vasárnap 19:24 -
Kifordítható képernyős LifeBook tablettel, a T901 modellel újít a Fujitsu
Az Intel Huron River platformra épülő hordozható készülék januári bejelentése után végre a piacon is megjelent. 2011. május 20. péntek 12:05 -
Vitába keveredett a Windows 8 kapcsán az Intel és a Microsoft
Egyre kellemetlenebb az Intel számára, hogy a Microsoft ARM platformra is elkészíti a Windows 8-at. A Wintel szövetség végleges felbomlását jelző lépést az Intel folyamatosan kommentálja, a legutóbb tett megjegyzések azonban kiverték Redmondban a biztosítékot. 2011. május 20. péntek 09:55 -
A Microsoft szerint az Intel félrevezető kijelentéseket tesz
A redmondi óriás cáfolja, hogy az x86-os architektúra előnyös lesz a Windows 8 esetében. 2011. május 20. péntek 08:30 -
Szorzózár-mentes kétmagos CPU-val készül az Intel
Manapság, ha valaki szorzózár-mentes Sandy Bridge processzort szeretne vásárolni, annak mindössze két lehetősége van: vagy a Core i5-2500K-t választja, vagy pedig a Core i7-2600K modellt. A legfrissebb hírek szerint ez a tény a jövőben megváltozik, ugyanis az Intel egy új, két CPU maggal rendelkező, szorzózár-mentes kivitelben érkező processzor piacra dobására készül. 2011. május 20. péntek 08:30 -
HP TouchSmart 610, Sandy Bridge processzorral
A HP februárban bemutatott egybegépe, a TouchSmart 610-es névvel ellátott modell mostantól végre Sandy Bridge processzorral is elérhető, ugyanis a gyártó egy kisebb termékfrissítés keretén belül az Intel hatos sorozatú lapkakészlettel ellátott alaplapjára és második generációs Core i sorozatú processzoraira ültette át a konfigurációt. A Sandy Bridge alapú modellekből kétféle kerül forgalomba: az egyik a TouchSmart 610xt, míg a másik a TouchSmart 610 Quad típusjelzést kapta. 2011. május 20. péntek 08:01 -
Intel: nem fogunk ARM-chipeket gyártani
A vállalatnak van licence a platformhoz, de nem akarja a bevételeit a riválisával megosztani. Az x86-os telefonokat jövőre ígérik. 2011. május 19. csütörtök 11:34 -
Az Intel a PC megújulását jövendöli
Az Intel elnöke bízik abban, hogy a személyi számítógépek a mobileszközök elterjedése ellenére is népszerűek maradnak a felhasználók körében. Otellini szerint a következő két évben új generációs, a szórakoztató elektronikai eszközökhöz nagyban hasonlító PC-k jelenhetnek meg a piacon. 2011. május 19. csütörtök 09:48 -
Csak jövőre jönnek az Atomos mobilok
Csalódást keltett az Intel első embere, amikor bejelentette, hogy az első, Atom chipekre épülő okostelefonok csak a következő év elején jelennek majd meg. 2011. május 18. szerda 19:52 -
Az Intel gyorsítja az Atom processzor következő generációinak bevezetését
Az elkövetkező 36 hónapban a világ legnagyobb lapkagyártója az Atom-család három következő... 2011. május 18. szerda 18:20 -
Stratégiai változások az Intelnél
Az Intel drámaian felgyorsítja fejélesztési ütemtervét annak érdekében, hogy gyorsabb és kisebb energiaigényű mikroprocesszorokat dobjon piacra. A gyártó azt reméli, hogy a stratégiaváltás révén sikerül elhárítania a piaci fenyegetést, amit az ARM-chipek térnyerése jelent. 2011. május 18. szerda 15:55 -
Jövőre jön az első Intel-alapú okostelefon
"Csalódást kell okozzak néhányuknak. Nem lesz idén nagy bejelentésünk okostelefonokkal vagy okostelefon-gyártókkal kapcsolatban" - mondta kedden, a részvényesek éves közgyűlésén Paul Otellini, az Intel elnök-vezérigazgatója. Jövőre viszont lesz. 2011. május 18. szerda 15:19 -
Jövőre érkeznek az Intel alapú mobilok
Paul Otellini is megerősítette, hogy csak a jövő év első felében várhatóak Intel Medfield alapú mobilok. 2011. május 18. szerda 13:26 -
Intel: Atom CPU útiterv, késik a Medfield SoC
Az Intel tegnap a befektetők számára tartott egy konferenciát (2011 Investors Meeting), amelynek keretén belül mint az Intel Atom processzorokkal, mint pedig a gyártó okostelefonokba szánt Medfield SoC egységével kapcsolatban elhangoztak érdekes információk. 2011. május 18. szerda 12:30 -
Asus eeePC 1215B: AMD Brazos vs. Intel Atom
Az Asus egyik legfrissebb eeePC-jével igyekeztünk összehasonlítani az Intel Atom és az AMD Brazos platformokat fogyasztás, teljesítmény és melegedés szempontjából. 2011. május 18. szerda 12:01 -
Új architektúrára alapoznak a Silvermont Atom processzorok?
Az Intel az idei év végén mutatja be legfrissebb Atom platformját, amely a Cedar Trail nevet kapja és amely Pine Trail névre keresztelt elődeivel ellentétben már kétszer gyorsabb GPU-t tartalmaz. Ez a GPU - azaz a PowerVR SGX545 - a hírek szerint már képes lesz a MPEG-2-es, MPEG-4 part 2-es, VC1-es, WMV9-es és H.264-es kódolású videók lejátszásának hardveres gyorsítására is, azaz gond és akadozás nélkül nézhetünk majd a friss platform köré épülő termékeken HD, illetve Full HD tartalmakat. Ettől eltekintve az év végén érkező platform nem lesz egy nagy durranás: a processzormagok párszáz megahertzet gyorsulnak a jelenlegihez képest, hála a 45 nm-ről 32 nm-re történő átállásnak, a déli híd szerepét pedig továbbra is az NM10-es megoldás tölti majd be. 2011. május 17. kedd 12:12 -
3D-s filmeket lejátszó laptopok a Toshibától
A japán vállalat bemutatta Satellite L sorozatának legújabb notebookjait. A portfólió három különböző méretű kijelzővel, továbbá AMD és Intel processzorok széles választékával érkezik. 2011. május 16. hétfő 12:13 -
Új MSI noteszgép: érkezik a CR460
Az MSI kínálatában egy új noteszgép jelent meg, amely a CR460-as típusjelzést viseli. Ez a termék szokás szerint most is az Intel méltán népszerű Huron River mobil platformja köré épül, így Sandy Bridge architektúrára alapozó processzorral rendelkezik. 2011. május 16. hétfő 10:01 -
ASUS U46: fényes akár az arany
Fémesen csillogó ház és Intel Huron River jellemzi az ASUS új U szériás laptopját. 2011. május 16. hétfő 09:48 -
Windows 7-et is futtat a Fujitsu Atom-alapú okostelefonja
A legnagyobb japán mobilszolgáltató, az NTT DoCoMo hamarosan felveszi kínálatába a Fujitsu okostelefonját, amely szinte minden jellemzőjében különleges: Intel Atom processzor van benne, 1024x600 pixeles a kijelzője és Windows 7 is fut rajta. 2011. május 16. hétfő 09:40 -
Fujitsu LOOX F-07C: Symbian és Windows 7
Intel Atom processzor köré épített Symbian és Windows 7 alapú méretes csúszkamobillal rukkolt elő a Fujitsu és az NTT docomo. 2011. május 16. hétfő 09:02 -
Fujitsu LOOX F-07C: Symbian és Windows 7
Intel Atom processzor köré épített Symbian és Windows 7 alapú méretes csúszkamobillal rukkolt elő a Fujitsu és az NTT docomo. 2011. május 16. hétfő 09:02 -
Új Cyber Power noteszgép négymagos Sandy Bridge processzorral
A Cyber Power bevezette a 15,6 hüvelykes Xplorer X6-9300 noteszgépet, amely az Intel Sandy Bridge mobil processzor minden négymagos... 2011. május 14. szombat 11:46 -
Piacon az Intel Z68
És még sok már hardveres újdonság, melyeket heti beszámolónkban tálalunk. 2011. május 14. szombat 10:54 -
Piacon az Intel Z68
És még sok már hardveres újdonság, melyeket heti beszámolónkban tálalunk. 2011. május 14. szombat 10:54 -
Fujitsu Oak Trail tábla, kicsúsztatható billentyűzettel
A Fujitsu egy Oak Trail alapú klasszikus tábla PC-t már bemutatott, ám a vállalat tarsolyában vannak még érdekességek Oak Trail témában. A második újdonság, amely az Intel friss tábla PC platformja köré épül, nem más, mint a LifeBook TH40/D névre keresztelt modell, amelynek különlegessége abban rejlik, hogy kicsúsztatható billentyűzettel rendelkezik, így akár klasszikus noteszgépként is használhatjuk. 2011. május 13. péntek 15:30 -
Elstartolt a Z68 PCH és az erre épülő ASUS alaplapok
A napokban az Intel útjára eresztette a Z68 vezérlőhidat, mely a P67 és a H67 PCH előnyeit egyesíti, és egy-két extra funkciót is kapott. 2011. május 13. péntek 14:10 -
Nagy teljesítményű és energiatakarékos Toshiba notebook
A Toshiba bevezette az Intel Core i5 processzoron alapuló nagy teljesítményű és könnyű Satellite M645 noteszgépet. A 14... 2011. május 13. péntek 11:21 -
Új Intel Atom architektúrán, a Silvermonton dolgozik az Intel
A 3D tranzisztorokból felépülő chipre még egy darabig várni kell. 2011. május 13. péntek 11:02 -
1 GB-nyi SSD tárhely 1 dollárért 2012-ben?
Az SSD meghajtók piacán az elmúlt évek során sok-sok változás ment végbe, amelynek köszönhetően a termékek mára már sokkal szélesebb rétegek számára elérhetőek, mint pár évvel ezelőtt. Tény persze az is, hogy manapság kevesebbért vehetünk meg egy 1 TB-os WD Caviar Black merevlemezt, mint amennyibe egy 40 GB-os Intel SSD kerül, ráadásul a merevlemezhez 5 év garancia is jár. 2011. május 12. csütörtök 19:05 -
Újabb Z68-as lap a láthatáron: debütált a Biostar TZ68A+ típusa
Az ATX-es alaplapon támogatott a Virtu és az Intel SRT is. 2011. május 12. csütörtök 18:37 -
Gigabyte alaplapok mSATA bővítőhellyel
Az Intel Z68-as lapkakészlete után a nevesebb alaplapgyártók már be is mutatták saját Z68-as alaplapjaikat. A sorban természetesen a Gigabyte megoldásait is megtalálhattuk, amelyek nem kevesebben, mint tizenegyen voltak, így a Gigabyte Z68-as termékpalettája minősül jelenleg a leggazdagabbnak. 2011. május 12. csütörtök 17:01 -
AMD FX 8810 SuperPi és wPrime gyorsteszt
Az AMD Llano APU egységeiről egyre több információ szivárog kis, sőt, már egy ideje az is tudató, hogy nagyjából mire képesek a termékek az Intel Sandy Bridge processzorai ellen. Ezzel együtt a másik újdonságról, azaz a Zambezi kódnévre keresztelt asztali processzorokról, amelyek már nem tartalmaznak majd beépített videó vezérlőt, csak kisebb információmorzsák jelentek meg. Eddig. 2011. május 12. csütörtök 15:30 -
Sandy Bridge alapú Celeron processzorok érkeznek
Az Intel tegnap rántotta le a leplet a Z68-as lapkakészletről, majd nem sokkal ezután a gyártók is bemutatták Z68-as alaplapjaikat. Az ASRock, ASUS, Gigabyte és MSI deszkákról korábban már külön hírek keretén belül beszámoltunk. Most újabb érdekes hír érkezett az Intel háta tájáról: a vállalat LGA-1155-ös tokozású, Sandy Bridge architektúra köré épülő Celeron processzorok piacra dobására készül. 2011. május 12. csütörtök 15:01 -
Következő hónapban érkeznek a Gigabyte Z68 mSATA-s alaplapjai
A lapokon használható lesz az Intel 311 Series mSATA SSD-je is, így helyet spórolhatunk meg vele. 2011. május 12. csütörtök 12:35 -
Négymagos processzor VIA módra
A VIA Technologies - aki az x86-os processzorok piacán az Intel és az AMD mögött a harmadik helyen kullog - most egy igazi különlegességet mutatott be: a gyártó elkészült első saját négymagos processzorával. 2011. május 12. csütörtök 10:01 -
Újabb apró részlet: Sandy Bridge vs. AMD Llano teljesítménye játékokban
Összevetették az Intel és az érkezőben lévő AMD Fusion megoldás játékok alatti grafikus teljesítményét. 2011. május 11. szerda 20:33 -
Egy szép és egy strapabíró noteszgép érkezik
A Samsung és a Panasonic műhelyéből egy-egy 14 hüvelykes képátlójú kijelzővel ellátott noteszgép érkezett, amelyek mindketten az Intel Huron River névre keresztelt platformja köré épülnek, ám dizájn és szolgáltatások tekintetében már két teljesen eltérő kategóriát képviselnek. 2011. május 11. szerda 15:01 -
Megérkezett a Z68-as lapkakészlet
Ahogy az a korábbi híresztelések alapján már várható volt, ma végre hódító útjára indult az Intel legfrissebb hatos sorozatú lapkakészlete, amely a Z68-as nevet kapta. Az újdonságot úgy kell elképzelni, mint ha összegyúrták volna a P67-es és H67-es alaplapok legjobb tulajdonságait, majd az így létrejövő újdonsághoz még hozzácsaptak egy új technológiát, amely ütőképes HDD-SSD adattároló rendszerek létrehozásában segít. No, de ne szaladjunk ennyire előre, nézzük inkább azt, hogy milyen tulajdonságokkal érkezik a Z68-as lapkakészlet. 2011. május 11. szerda 13:01 -
Hivatalosan is elrajtolt az Intel Z68 lapkakészlete
Invázió várható a számos újítással rendelkező, új lapkakészletre épülő alaplapokból. 2011. május 11. szerda 12:23 -
Bemutatta új Z68-as Sandy Bridge alaplapjait az ASUS
[ASUS] Töretlenül továbbra is az élen járva, az ASUS most az Intel® Z68 Express lapkakészletére épülő új alaplapokat kínál vásárlóinak. Az ASUS P8Z68 termékcsalád és a ROG Maximus IV GENE-Z alaplapok számos nagy teljesítményű szolgáltatást nyújtanak a Sandy Bridge technológia erősségeinek telj.. 2011. május 11. szerda 11:25 -
Frissített Asus Eee Pc 1015 és K53
Az ASUS Eee PC 1015PX típusjelzéssel ellátott netbookja már nagyjából két hónappal ezelőtt bemutatkozott, ám akkoriban még nem volt elérhető a termék, azaz csak formális rajtról beszélhettünk. Mától végre bárki megvásárolhatja az újdonságot, akinek szüksége van rá, ugyanis mostantól végre kereskedelmi forgalomban is megjelent az Intel PineTrail Atom platformja köré épülő termék. 2011. május 11. szerda 11:01 -
Az első Intel Z68-as fecske: Asus P8Z68-V PRO
Látogatást tett nálunk az Intel legfrissebb lapkakészletére épülő, LGA1155-ös Asus alaplap. 2011. május 11. szerda 09:01 -
Telefonprocesszor kerül a Macintoshba?
Tegnap átnéztük, hogy megérte-e PPC-ről Intelre váltania az Apple-nek, és megállapítottuk, hogy legalábbis nem járt rosszul: az utóbbi hat évben valamivel jobban nőtt az iMacek teljesítménye, és valamivel jobban csökkent az ára, mint az azt megelőző hat évben, amikor még az IBM és Motorola csipjei hajtották meg a gépeket.A legújabb pletykák alapján viszont nincs megállás, az Apple a párkapcsolati szempontból bűvös hét év után megint vált, most állítólag ARM-re, 2013-tól ugyanis ilyen processzorok fognak dolgozni a hordozható Macintoshokban a SemiAccurate szerint. A kivárás a 64 bites ARM csipek érkezése miatt indokolt, amik állítólag rendesen megszorongatják már az inteles ellenfeleket, hogy más ne mondjak, egyes Core i7-esek állítólag már most is pszichoszomatikus betegségekben szenvednek a hírtől.A kérdés persze az, hogy érdemes-e komolyan vennünk a hírt, és én azt mondom, hogy a rendelkezésre álló információink szerint semmikép. Az persze igaz, hogy az ARM-ek kevesebbet fogyasztanak, és az is tény, hogy a váltás után a gépekből kikerülhetnének a ventilátorok, így azok tökéletesen zajtalanul működhetnének, de mindennek ára van, amit teljesítménnyel fizetnek meg a felhasználók.Az ARM processzorok ugyanis rendkívül lassúak. Persze óriási fejlődésen mentek keresztül, és arra tökéletesen alkalmasak, hogy meghajtsanak egy spéci mobileszközt, egy telefon, vagy egy tabletet, egy teljes értékű operációs rendszert viszony képtelenek lennének meggyőző sebességgel mozgatni.Vegyük például az iPad 2 processzorát: nem ez a leggyorsabb ARM, de mindenképp a felső kategóriában van. Ennek ellenére körülbelül 10-szer kisebb teljesítményre képes, mint az az Intel, ami a legkisebb MacBook Próban van, tehát nagyjából a hat évvel ezelőtti géppark teljesítményét hozza. Az pedig kevés.Persze az ARM most azt ígérte, belehúz, de ekkora szakadékot csak olyan áron lehet gyorsan ledolgozni (olyan pénzmennyiség elfolyatása mellett, ami az ARM-nek egyszerűen nem áll rendelkezésére), hogy brutálisan megnő a fogyasztás, nagyjából akkorára, amennyit egy Intel proci eszik: a váltás tehát értelmetlenné válna.Ráadásul ez a kérdés akadémikus, valószerűtlen, hogy az ARM egy-két éven belül ilyen erős csippel lépjen piacra, ahogy az is, hogy az Apple lenyeljen egy komolyabb teljesítménycsökkenést: a Mac nem célhardver, arra ott van az iPhone és az iPad, kraft kell alá, mert a felhasználók Photoshopoznak, játszanak, renderelnek, képeket néznek, és mindezt olyan teljesítmény mellett akarják tenni, ami pc-n is rendelkezésre áll. Ha hirtelen ötször-tízszer gyorsabbak lennének a HP és a Dell gépei, mint a Macintoshok, még az amúgy lelkes vásárlók többsége is lemorzsolódna, amit nem engedhet meg magának az Apple.Éppen ezért ez a hír így kamu. 2011. május 11. szerda 08:18 -
Ismét frissült a készülő Intel Atom platform részleteinek sora
Most elsősorban a grafikus magról derültek ki újabb részletek. 2011. május 10. kedd 19:00 -
Rendet teszünk a csatlakozóháborúban
Mire a boltokba megérkeztek az új, szupergyors USB-vel felszerelt notebookok, az Apple és az Intel kihozta saját, sokkal gyorsabb, Thunderbolt nevű megoldását. A csatlakozóháború végét nem kell kivárni, kiválasztottuk a legjövőkompatibilisebb technológiát. 2011. május 9. hétfő 11:55 -
Egy magyar lány az Intel innovációs versenyén
Los Angelesben idén 65 ország 1537 diákja vesz részt május 9. és 13. között a világ legnagyobb középiskolásoknak szóló tudományos versenyén, az Intel International Science and Engineering Fair-en. 2011. május 9. hétfő 11:19 -
Beárazták és lencsevégre kapták az Intel 311 Larson Creek SSD-t
A tároló két nap múlva a Z68 Express chipkészlettel együtt lesz elérhető. 2011. május 9. hétfő 09:12 -
Az Intel készítheti az iPad és az iPhone chipjeit
Fontos változás előtt áll az Apple és az Intel kapcsolata, a processzorgyártó ugyanis kihasználva a Samsunggal folytatott jogi vitát, szeretné meghódítani az iPad és az iPhone készülékeket. 2011. május 8. vasárnap 06:12 -
IDC: az ARM részesedést rabolhat a PC-piacon
Az elemzőcég tanulmánya szerint a processzorgyártó 2015-re akár 15 százalékos részesedést is szerezhet a PC- és laptop-piacon. A cég elsősorban a piacvezető Intel kárára terjeszkedhet. 2011. május 6. péntek 13:15 -
Kelendő az Intel Sandy Bridge és az AMD Ontario is
Az első negyedévben 7 százalékkal nőtt az x86 processzorok piaca, jelentette tegnap az IDC. Feljövőben az AMD, a mobil gépek és a szerverek szegmensében azonban még mindig nyomasztó az Intel fölénye. 2011. május 6. péntek 11:37 -
Titokban mutatkozott be az Intel Z68 chipkészlet
Meglepő felfedezést tettek az új iMac-et szétszerelő iFixit munkatársai: a gépben a még be nem mutatott Intel Z68 lapkakészlet található. A felfedezés annál is furább, mert a Z68 fejlett egyedi funkcióit, így az SSD-alapú cache támogatását, vagy a túlhajtást az iMac nem használja. 2011. május 6. péntek 08:47 -
A Gigabyte Z68-as alaplapjaihoz is jár majd a Virtu
Az elmúlt napok, illetve hetek folyamán sorra derült ki a nevesebb alaplapgyártókról, hogy alkalmazni kívánják a LucidLogix ötletes GPU virtualizációs segédprogramját, amely a Virtu nevet viseli. Elsőként az Intel állt a szoftver mellé, majd később az MSI és az ASUS is csatlakozott a Vitru támogatók táborába. Most a nevesebb gyártók közül már csak a Gigabyte és az ASRock esetében nem tudható, hogy kívánják-e Z68-as alaplapjaikhoz használni a fent említett szoftvert. Előbbi, azaz a Gigabyte éppen ma ismerte el hivatalosan is, hogy mellékeli majd egyes Z68-as alaplapjaihoz a Virtu-t. 2011. május 6. péntek 08:01 -
Ebay-en árulják a még meg sem jelent processzort
Az Intel kínálatában hivatalosan majd csak nagyjából hat hónap múlva jelennek meg az LGA-2011-es processzorfoglalatba illeszkedő Sandi Bridge-EP típusú Xeon processzorok, amelyeket a szerverpiacra szán majd a vállalat. Természetesen ebben az időszakban mutatkoznak be azok az LGA-2011-es tokozással érkező processzorok is, amelyek az LGA-1366-os processzorokat váltják majd a piacon, és amelyek az X79-es lapkakészlettel ellátott alaplapokban kapnak helyet. 2011. május 5. csütörtök 17:30 -
Háromdimenziós tranzisztorokra vált az Intel
Az Intel egy rendkívül fontos bejelentést tett, amely hatalmas jelentőséggel bír, már ami a processzorok piacán folytatott rohamtempójú csíkszélesség-váltásokat illeti. A gyártó mérnökei végre elkészültek a háromdimenziós tranzisztorral, amelyről először 2002 folyamán szóltak hírek, de mára már valósággá vált, néhány hónap múlva pedig az Ivy Bridge processzorok sorozatgyártásakor is felhasználják majd. 2011. május 5. csütörtök 14:01 -
Fémburkolattal érkezik a HP legfrissebb Pavilionja, a dm4x laptop
Természetesen az új notebook is az Intel Huron River platformjára épül már. 2011. május 5. csütörtök 13:09 -
Intel Tri-Gate: 3D tranzisztorok 22 nanométeren
Alacsonyabb fogyasztást, gyorsabb működést és nagyobb kihozatalt ígér az Intel a 3D tranzisztorok segítségével. 2011. május 5. csütörtök 12:46 -
Kevesebbet fogyaszt a 3D-s tranzisztor
Sokkal gyorsabbak lesznek, mégis kevesebbet fognak fogyasztani az Intel frissen bemutatott háromkapus tranzisztort használó processzorai. Az Ivy Bridge kódnéven fejlesztett lapkák a PC-k mellett az okostelefonokban és a táblagépekben is feltűnhetnek. 2011. május 5. csütörtök 12:00 -
Az Intel újraalkotta a tranzisztort, ezúttal 3D-ben
A 22 nanométeres csíkszélességű chipek előállításához alkalmazott háromdimenziós tranzisztorok a fogyasztás csökkenésének és a teljesítmény növekedésének példátlan kombinációját biztosítják. 2011. május 5. csütörtök 12:00 -
Intel Z68 chipkészlet van a Sandy Bridge-es iMac-ekben?
Az iFixit darabokra szedte az alig néhány napja megjelent iMac-et és érdekes dologra bukkant. 2011. május 5. csütörtök 11:10 -
Szétkapták az iMacet, spéci dolgok vannak benne
Az iFixit talán még be sem kapcsolta, máris darabokra szedte az új iMacet, és hát most érdemes volt belevágni a munkába: alapvetően hasonló a gép felépítése, mint elődjéé volt, de van benne néhány markánsan újszerű megoldás.Kiderült például, hogy egy még meg sem jelent alaplapi csipszet van a gépben: az Intel Z68-as elvileg csak május közepén kerül piacra, de az iMaceknek hála már ma is megvásárolható. Úgy tűnik, mégiscsak jut néhány morzsa az Intel asztaláról az Apple-nek.Egy új alkatrész felbukkanása persze mindig örömteli, de a Z68-as nemcsak egyszerűen gyorsabb, mint elődje, hanem van egy különleges képessége is: alkalmas arra, hogy az ssd-ből és a merevlemezből egyfajta hibrid rendszert hozzon létre, ami mindkét meghajtó előnyös tulajdonságait ötvözi.A Seagate már gyárt ilyen drive-ot, abban az 500 gigabájtos hdd mellett egy 4 gigabájtos ssd van, és a meghajtóba szerelt csip dönti el, hogy melyik adatot menti a hatalmasra duzzadt gyorsítótárra, és melyiket a merevlemezre. Négy gigabájt kevésnek tűnik, pedig nem az: a tesztek szerint egy ilyen kombó teljesítményben valahol félúton van a 10 ezres fordulatszámú raptorok, és a tisztán ssd-s rendszerek között, szóval veszettül gyors.Úgy tűnik, hogy az új iMacek is alkalmasak lehetnek az ilyesmire, csak kicsit más megközelítésben, hiszen ezekbe a gépekbe teljes értékű ssd-t lehet szerelni, ugyanis 256 gigabájtos példányokkal kínálják. A gyorsítótár tehát az asztali gépben egyenesen gigantikus, de a lényeg, hogy a Z68-as képes lesz kezelni ezt a problémát, és úgy osztogatni az adatokat az ssd és a hdd között, hogy az optimális működést eredményezzen.A kijelző egyébként ugyanaz az LG modell, az alaplap kialakítása hasonló, a Thunderbolt-vezérlő meg nagyon emlékeztet arra, mint amit a MacBook Próba építettek be. 2011. május 5. csütörtök 11:10 -
Intel: tömeggyártásra kész a háromdimenziós tranzisztor!
A 22 nm-es technológiánál a processzorgyártó egy komoly újítást vezet be. 2011. május 5. csütörtök 09:05 -
Vadiúj, 3D-s tranzisztorokból épülnek fel az új Ivy Bridge processzorok
Szakértők az elmúlt időszakban egyre gyakrabban hívták fel arra a figyelmet, hogy néhány generáción belül megállhat a processzorok mineddig töretlennek tűnő fejlődése, és Moore-törvénye érvényét vesztheti jelenleg áthidalhatatlannak látszó technológiai korlátok miatt. Az Intel azonban a jelek szer.. 2011. május 5. csütörtök 07:55 -
Háromdimenziós tranzisztort készített az Intel
Az Intel ismertette a 22 nanométeres csíkszélességű chipjeinél alkalmazott háromkapus tranzisztorokat, és a technológia érettségének bizonyításaképpen bemutatta Ivy Bridge kódnevű processzorának mintapéldányait. 2011. május 4. szerda 22:39 -
3D tranzisztorokat gyárt az Intel
A HWSW korábbi sejtései beigazolódtak: az Intel ma hivatalosan is bejelentette, hogy az idén tömegtermelésbe álló 22 nanométeres csíkszélességű gyártástechnológiájában a világ elsőként alkalmaz háromdimenziós tranzisztorokat. 2011. május 4. szerda 19:34 -
Az Intel, mint az Apple chip-beszállítója?
Elemzők szerint sok jel mutat arra, hogy az Intel vállalkozna a beszállító szerepére. 2011. május 4. szerda 19:00 -
Az Intel BGA tokozású NAND flash chipekre válthat
Az ONFI 3.0 esetében már nem használható a jelenlegi TSOP tokozás. 2011. május 4. szerda 15:20 -
Jönnek az új iMac-ek
Végre felfrissítette az Apple az iMac sorozatát, mely immáron a legújabb Intel architektúrára építkezik. 2011. május 4. szerda 11:10 -
Jönnek az új iMac-ek
Végre felfrissítette az Apple az iMac sorozatát, mely immáron a legújabb Intel architektúrára építkezik. 2011. május 4. szerda 11:10 -
Megérkezett, de gyenge a 3,7 GHz-es AMD Phenom II X4 980 BE
A tuningbarát négymagos processzort az Intel Core i5-2400-as CPU-ja is legyőzte a tesztekben. 2011. május 4. szerda 05:00 -
Tavaszi megújulás az Apple iMac számítógépeinél
Az asztali gépek végre megkapták a négymagos Intel Core processzorokat és más is frissült. 2011. május 3. kedd 18:45 -
Zambezi és Llano megjelenési időpontok, egyéb infók
Az AMD Llano APU egységeit rendkívüli várakozás övezi, így a termékek nagy figyelmet kapnak, de ez nem is csoda, hisz a specifikációikról szóló előzetes hírek alapján ütőképes központi egységekről van szó. Az AMD legfőbb célja, hogy a Llano APU egységek segítségével konkurenciát állíthasson az Intel Sandy Bridge processzorainak, ami a korábbi gyorstesztek alapján bizony jó eséllyel sikerülhet is. 2011. május 3. kedd 12:01 -
Dell munkaállomás Intel Xeon E3-1200 Sandy Bridge processzorral
A Dell az elsők között dobott a piacra Intel Xeon E3-1200 Sandy Bridge processzorokon alapuló munkaállomást. Az új Dell... 2011. május 3. kedd 11:10 -
Az ASUS Z68-as alaplapjaihoz is jár majd a Virtu
Úgy tűnik, hogy a LucidLogix Virtu névre keresztelt GPU virtualizációs szoftvere szépen lassan meghódítja az egész alaplap piacot. Az Intel korábban elsőként ismerte el, hogy alkalmazni fogja Z68-as alaplapjainál a Virtu alkalmazást, majd nem sokkal ezután az MSI is hivatalos közleményt adott ki, amelyben a gyártó elismerte, hogy egyes Z68-as lapkakészlettel szerelt alaplapjaihoz mellékeli a Virtu szoftvert. 2011. május 3. kedd 11:01 -
Újabb apró részletek láttak napvilágot a még készülő Intel Atom platformról
A 32 nm-en készülő Cedar Trail csak az év vége felé jelenik meg. 2011. május 2. hétfő 19:50 -
Már a Thunderbolt utódját fejleszti az Intel
Már készül a következő generációs adatközlési protokoll az Intel laboratóriumaiban - jelentette be a chipgyártó óriás. A lézeres optikai átvitellel 50 gigabites sebességet céloztak meg, ezzel az új protokoll egyszerre lehet az USB 3.0, a Thunderbolt és a DisplayPort utódja. 2011. május 2. hétfő 17:02 -
HighPoint bővítőkártyák HDD/SSD hibrid rendszerekhez
Az SSD Caching névre keresztelt technológia mindezidáig inkább csak az üzleti megoldások piacán volt szélesebb körben is elérhető - egy-két kivételtől eltekintve - , ám a nem is oly távoli jövőben ez a helyzet megváltozik majd, ugyanis az Intel Z68-as lapkakészletének debütálásával az átlagfelhasználók is könnyedén építhetnek majd SSD/HDD hibrid adattároló rendszereket. A megoldás lényege abban rejlik, hogy a rendszer automatikusan, a felhasználói szokások feltérképezése alapján pakolja a gyakran használt fájlokat az SSD-re, így a rendszer rugalmasabban üzemel, az egyes alkalmazások pedig hamarabb betöltődnek. A friss hírek szerint azok is élvezhetik majd az SSD Caching technológiát, akik nem kívánnak Z68-as alaplapot vásárolni, ugyanis a HighPoint kínálatában két új bővítőkártya jelent meg, amelyek segítségével külső, vagy belső HDD/SSD hibrid adattárat hozhatunk létre. 2011. május 2. hétfő 16:01 -
Előrendelhető a Samsung Oak Trail alapú tábla PC-je
A Samsung 7 Series névre keresztelt tábla PC-je, amely már az Intel új, kifejezetten tábla konfigurációkhoz szánt platformja, az Oak Trail köré épül, mostantól előrendelhető. Az érdekes tábla PC-ről korábban már láthattunk fotókat, ám akkoriban a pontos specifikációkat homály fedte, de most végre mindenről lehull a lepel, a várható ajánlott végfelhasználói árat is beleértve. 2011. május 2. hétfő 14:01 -
X79-es lapkakészlettel szerelt alaplapok a Computexen
Előző évben a Computex alkalmával a különböző alaplapgyártók az Intel hatos sorozatú lapkakészletei köré épülő megoldásaikat mutatták be a nagyközönség előtt, így akkoriban találkozhattunk különböző P67-es és H67-es alaplapokkal is. Ebben az évben sem lesz más a helyzet, ám ezúttal nem a kereskedelem fő áramába, hanem a felsőkategóriás megoldások piacára szánt lapkakészleté lesz a főszerep: a standokon a Sandy Bridge-E sorozatú processzorokhoz készített, X79-es lapkakészlet köré épülő termékek mutatkoznak majd be. 2011. május 2. hétfő 13:01 -
Intel SSD 320 és 510, az új generáció
Megérkeztek a nagyon népszerű, Intel X25-M SSD-sorozat utódai: szemügyre vettük az Intel két legújabb SSD meghajtóját. 2011. május 2. hétfő 11:46 -
Egyre kevesebb ember vesz netbookot
A Microsoft saját adataira hivatkozva azt állítja, hogy egyre kevesebb netbookot értékesítenek világszerte. Az Intel ezzel nem ért egyet, szerintük csak stagnál a piac. 2011. május 1. vasárnap 20:54 -
Új Intel Atom platform: érkezik a Cedar Trail
Az Intel Atom platformjait jelenleg az AMD Brazos alapú termékei szorongatják, amelyek energiatakarékos működés mellett sokkal jobb 3D-s teljesítményt és sokkal jobb hardveres videó gyorsítási képességeket kínálnak a felhasználók számára, mint a Pine Trail platformra épülő megoldások. Úgy tűnik, hogy utóbbi, azaz a Pine Trail platform hamarosan nyugdíjba megy, ugyanis az idei év második felében bemutatkozik a Cedar Trail, amely 32 nm-es csíkszélességgel készülő Atom processzorokra támaszkodik. 2011. április 30. szombat 19:01 -
Rekorddal zárta az elmúlt negyedévet a Microsoft is
A legfrissebb információk szerint nem csak az Apple és az Intel számára zárult rendkívül pozitív eredményekkel az elmúlt negyedév. Most napvilágot láttak a Microsoft legfrissebb pénzügyi eredményei is, amelyek arról árulkodnak, hogy a gyártó rekorddal zárta a legutóbbi pénzügyi negyedévet, amely egyébként március 31-én ért véget. 2011. április 30. szombat 15:01 -
50 Gb/s-os sávszélességet kínál a Thunderbolt utódja
Az Intel még csak nemrégiben mutatta be a Thunderbolt névre keresztelt, 10 Gb/s-os adatátviteli sebességet kínáló technológiáját, amelyet elsőként az Apple MacBook Pro noteszgépei kezdtek alkalmazni, de ezzel együtt a Thunderbolt port több periférián (például külső adattárolókon) is megjelent. A legfrissebb hírek szerint a gyártó már egy ideje dolgozik azon, hogy a 10 Gb/s-os Thunderbolt helyett egy sokkal nagyobb adatátviteli sebességet kínáló technológiát mutathasson be, amely az információk szerint akár 50 Gb/s-os sávszélesség biztosítására is képes lesz. 2011. április 30. szombat 13:01 -
Új Intel asztali Sandy Bridge processzorok az év végén
Az Intel év végén érkező asztali Sandy Bridge-E (SNB-E) processzorainak egyre több részlete szivárog ki. A Sandy... 2011. április 30. szombat 10:40 -
Kiszivárgott útiterv: sok új Intel SSD jön idén
Az Intel az utóbbi időkben elég nagy hangsúlyt fektet az SSD piacra. A gyártó nemrégiben dobta piacra 510-es és 320-as sorozatú SSD meghajtóit - amelyekről itt és itt már írtunk - ám úgy tűnik, hogy a két új termékcsalád tagjai csak a jéghegy csúcsát képviselik, már ami az idén megjelenő SSD újdonságokat illeti. 2011. április 29. péntek 17:01 -
Meg akarja tízszerezni a Thunderbolt sebességét az Intel: cél a 100 Gbps
A szilícium-fotonikus alkatrészeken alapuló átvitel kiválthatja a jelenlegi intefészeket. 2011. április 29. péntek 15:56 -
Nagyra híznak és olcsóbbak lesznek idén az Intel SSD-i
Az év végéig minden piaci szegmensbe érkezik új SSD-sorozat az Inteltől. A legkisebb 20 gigabájtos, a legnagyobb 600 gigabájtos lesz. 2011. április 29. péntek 14:15 -
Jön az Nvidia SLI-támogatás az AMD-s alaplapokra
Az Nvidia csütörtökön jelentette be, hogy - végre-valahára - licencelte a több videókártya összefűzését lehetővé tevő SLI technológiáját az AMD-s alaplapok gyártói számára is. Az SLI mindeddig csak az Intel ill. az NVidia saját lapkakészleteivel szerelt alaplapokon volt elérhető, míg az AMD-s chip.. 2011. április 29. péntek 11:50 -
Tízszer gyorsabb lesz az USB 3.0-nál a Light Peak utódja
Az Intel állítólag már dolgozik a még csak jelenleg bevezetés előtt álló, korábban Light Peak néven ismert, de végül Thunderbolt néven piacra kerülő technológiája utódján. A jelenleg még nem ismert nevű, fotonikus technológián alapuló átviteli technológia a Thunderboltnál ötször, az USB 3.0-nál pe.. 2011. április 29. péntek 10:05 -
20 GB-is Intel SSD, kifejezetten a Z68-as alaplapokhoz
Az Intel Z68-as lapkakészletéről egyre több szó esik, ahogy közeledik az újdonság megjelenésének időpontja. A lapkakészlet legfőbb tulajdonságait az elmúlt napok és hetek híreinek köszönhetően már ismerjük, így az is tudható, hogy a friss lapkakészlet egy új technológiával debütál majd, ami a Smart Response Technology nevet viseli. 2011. április 29. péntek 09:01 -
20 GB-os Intel SSD, kifejezetten a Z68-as alaplapokhoz
Az Intel Z68-as lapkakészletéről egyre több szó esik, ahogy közeledik az újdonság megjelenésének időpontja. A lapkakészlet legfőbb tulajdonságait az elmúlt napok és hetek híreinek köszönhetően már ismerjük, így az is tudható, hogy a friss lapkakészlet egy új technológiával debütál majd, ami a Smart Response Technology nevet viseli. 2011. április 29. péntek 09:01 -
Ötven gigabites adatátvitelt ígér az Intel
Egy új, a tervek szerint 2015-re kész technológia 50 gigabites adatátvitelt ígér a különböző otthoni eszközök között. A fejlesztő az Intel. 2011. április 29. péntek 08:29 -
Ötven gigabites adatátvitelt ígér az Intel
Egy új, a tervek szerint 2015-re kész technológia 50 gigabites adatátvitelt ígér a különböző otthoni eszközök között. A fejlesztő az Intel. 2011. április 29. péntek 08:05 -
Ötven gigabites adatátvitelt ígér az Intel
Egy új, a tervek szerint 2015-re kész technológia 50 gigabites adatátvitelt ígér a különböző otthoni eszközök között. A fejlesztő az Intel. 2011. április 29. péntek 07:50 -
Új MSI noteszgép, kifejezetten játékosoknak
Az MSI kínálatában hamarosan egy új, kifejezetten játékosoknak szánt noteszgép jelenik majd meg, amely a vállalat G notebook sorozatában kap helyet. Az Intel Huron River platformjára alapozó termék Sandy Bridge processzorral, DirectX 11-es támogatással ellátott videó vezérlővel, vonzó dizájnnal és minőségi hangzást kínáló Dynaudio hangrendszerrel kerül forgalomba. Az új notebook esetében különlegesség, hogy billentyűzetét az MSI mérnökei a neves SteelSeries munkatársaival közösen fejlesztették ki, ami már-már garancia a jó minőségre. 2011. április 28. csütörtök 20:01 -
Részletek az Ivy Bridge CPU-khoz készülő vezérlőlapkákról
Az Intel 7-es szériába tartozó megoldásai Z77, Z75, H77, Q77, Q75 és B75 jelzéssel érkeznek. 2011. április 28. csütörtök 18:23 -
Kiszivárgott az Intel 2011-es SSD útiterve
A Larsen Creek tárolók mellett még számos új széria fog idén bemutatkozni, mely várhatóan letöri a magas árakat. 2011. április 28. csütörtök 17:28 -
Intel: nem lesz 8-magos Sandy Bridge-E CPU
Bár az AMD 8-magos Zambezi FX processzorokkal támad, az Intel nem kíván hasonlót kiadni a Sandy Bridge-E szériából a fogyasztói piacon. 2011. április 28. csütörtök 10:15 -
Intel: nem lesz 8-magos Sandy Bridge-E CPU
Bár az AMD 8-magos Zambezi FX processzorokkal támad, az Intel nem kíván hasonlót kiadni a Sandy Bridge-E szériából a fogyasztói piacon. 2011. április 28. csütörtök 09:56 -
Intel: nem lesz 8-magos Sandy Bridge-E CPU
Bár az AMD 8-magos Zambezi FX processzorokkal támad, az Intel nem kíván hasonlót kiadni a Sandy Bridge-E szériából a fogyasztói piacon. 2011. április 28. csütörtök 09:40 -
Intel: nem lesz 8-magos Sandy Bridge-E CPU
Bár az AMD 8-magos Zambezi FX processzorokkal támad, az Intel nem kíván hasonlót kiadni a Sandy Bridge-E szériából a fogyasztói piacon. 2011. április 28. csütörtök 09:35 -
Kiszivárogtak az Intel új, szuperolcsó SSD-sorozatának tervei
Az Intel egyik partnerének a napokban véletlenül sikerült lelepeznie a chipgyártó következő-generációs SSD-sorozatát. Az ASRock ugyanis a szintén új Z68 Express lapkakészletet beharangozó anyagában bent felejtette az új, Larsen Creek kódnevű SSD-meghajtókra utaló információkat is. A jelek szerint .. 2011. április 28. csütörtök 09:15 -
Friss infók az Intel 7-es sorozatú lapkakészleteiről
Az Intel 7-es sorozatú lapkakészleteivel ellátott alaplapok, valamint a 22 nm-es csíkszélességgel készülő Ivy Bridge processzorok 2012 folyamán jelennek meg, méghozzá várhatóan valamikor az év első negyedévében. Most friss információk láttak napvilágot az új lapkakészletekről, igaz, az információk egy része a korábbi pletykák alapján már nem minősül újdonságnak, de azért a kiszivárgott diák bizony bőven tudnak érdekességeket mondani. 2011. április 28. csütörtök 09:04 -
Intel: nem lesz 8-magos Sandy Bridge-E CPU
Bár az AMD 8-magos Zambezi FX processzorokkal támad, az Intel nem kíván hasonlót kiadni a Sandy Bridge-E szériából a fogyasztói piacon. 2011. április 28. csütörtök 09:00 -
Gigabyte TouchBIOS, avagy mire képes egy ujj és egy érintőképernyő
Az újdonság a vállalat érkező, Intel Z68-as vezérlőlapkára épülő alaplapjaihoz lesz csomagolva. 2011. április 28. csütörtök 08:15 -
Intel: nem lesz 8-magos Sandy Bridge-E CPU
Bár az AMD 8-magos Zambezi FX processzorokkal támad, az Intel nem kíván hasonlót kiadni a Sandy Bridge-E szériából a fogyasztói piacon. 2011. április 28. csütörtök 07:00 -
Intel: nem lesz 8-magos Sandy Bridge-E CPU
Bár az AMD 8-magos Zambezi FX processzorokkal támad, az Intel nem kíván hasonlót kiadni a Sandy Bridge-E szériából a fogyasztói piacon. 2011. április 28. csütörtök 07:00 -
Kipróbáltuk: MacBook Pro 13" 2011
Az Apple a legkisebb MacBookokban is alkalmazni kezdte az Intel legújabb processzorait - felemás eredménnyel. A processzorteljesítmény nagyot ugrott az elavult Penryn-alapú elődhöz képest, az integrált grafika azonban csalódás. 2011. április 27. szerda 10:37 -
Elsőként gyárt 19 nanométeres flash chipeket a SanDisk és a Toshiba
Kérészéletű volt az Intel és a Micron technológiai királysága a flashmemória-gyártás területén: az IM Flash 20 nanométeres csíkszélességű chipjeinek bejelentése után a SanDisk és a Toshiba a hét elején közölte, 19 nanométeres eljárást alkalmaz a NAND lapkák előállításához. 2011. április 27. szerda 10:14 -
Jövő évre csúszik az Ivy Bridge processzorok megjelenése
Bár az Intel év elejei terveiben még idén nyári megjelenési időponttal szerepeltek, most úgy tűnik, hogy jelentős csúszással: csak jövő év elején kerülhetnek majd kereskedelmi forgalomba a cég következő generációs processzorcsaládjának első tagjai. A Sandy Bridge utódjait képező Ivy Bridge lapkák .. 2011. április 27. szerda 09:31 -
Jövő vére csúszik az Ivy Bridge processzorok megjelenése
Bár az Intel év elejei terveiben még idén nyári megjelenési időponttal szerepeltek, most úgy tűnik, hogy jelentős csúszással: csak jövő év elején kerülhetnek majd kereskedelmi forgalomba a cég következő generációs processzorcsaládjának első tagjai. A Sandy Bridge utódjait képező Ivy Bridge lapkák .. 2011. április 27. szerda 07:15 -
Hatalmas optimizmus a Llano APU egységek körül
A DigiTimes értesülései szerint az AMD-nél hatalmas reményeket fűznek a Llano APU egységekhez (Accelerated Processing Units), amelyek az Intel Sandy Bridge processzorai elleni harcban segédkeznek majd a gyártónak. A kereskedelem fő áramába szánt Llano egységekből a hírek szerint a következő negyedév folyamán nem kevesebb, mint hárommillió darabot szállítanak majd le világszerte, ezzel a Llano az AMD harmadik negyedéves processzor forgalmának 40%-át alkotja majd - amennyiben helyesek a DigiTimes informátorainak értesülései. 2011. április 26. kedd 18:39 -
Új notebook és konvertibilis tábla PC a HP-tól
A HP információmorzsákat osztott meg két új noteszgépéről, amelyek hivatalosan még nem debütáltak, de legfontosabb specifikációikról már azért lehullott a lepel. Az új termékek mindketten az Intel Huron River névre keresztelt mobil platformja köré épülnek, ami annyit tesz, hogy hatos sorozatú mobil lapkakészletet és Sandy Bridge processzort rejt a házuk. 2011. április 26. kedd 16:01 -
Nem hisznek a vásárlók az Oracle-nek
Az Oracle március végén bejelentette, nem fejleszt többé Itanium processzorokra, mert az nem stratégiai fontosságú az Intel számára. Az ügyfelek nem hiszik el, amit az Oracle állít és arra számítanak, később a többi hardvergyártó ellen is hasonló támadás indul. 2011. április 26. kedd 13:52 -
Hivatalos: Android 3.0 is kerülhet az x86-os táblákra
Amikor az Intel az elmúlt hét folyamán hivatalosan is hódító útjára indította Oak Trail platformját - amelyről a múlt hetinél jóval korábban már beszámoltunk - a vállalat illetékesei úgy fogalmaztak, hogy a friss platform köré épülő tábla PC-k képesek a Windows, illetve a különböző egyéb operációs rendszerek futtatására is. A The Register információi szerint az Intel elnök-vezérigazgatója, Paul Otellini a vállalat pénzügyi eredményeivel foglalkozó konferencián megemlítette, hogy az egyéb operációs rendszerek között bizony a Google méltán népszerű Android szoftverének 3.0-s kiadása is szerepel. 2011. április 26. kedd 11:01 -
Folyadékhűtéssel jöhetnek a 130 wattot fogyasztó Sandy Bridge-E processzorok
Az Intel a felsőkategóriás Sandy Bridge-E CPU-khoz folyadékhűtéses rendszert mellékelne. 2011. április 24. vasárnap 09:50 -
Folyadékhűtéssel jöhetnek a 130 wattot fogyasztó Sandy Bridge-E processzorok
Az Intel a felsőkategóriás Sandy Bridge-E CPU-khoz folyadékhűtéses rendszert mellékelne. 2011. április 24. vasárnap 07:30 -
Tovább nőtt az Intel bevétele és nyeresége
Az Intel jelentős forgalomnövekedésről számolt be a 2011-es üzleti év első negyedében. A gyártó teljesítményéhez az erősödő vállalati piac mellett az új termékek iránti érdeklődés is hozzájárult. 2011. április 22. péntek 17:15 -
Újabb bambuszos notebook a láthatáron, érkezik az Asus Bamboo U43SD
A cég új laptopjának bambuszborítása alatt immár a második generációs Intel processzorok dolgozhatnak. 2011. április 22. péntek 17:00 -
Tovább nőtt az Intel bevétele és nyeresége
Az Intel jelentős forgalomnövekedésről számolt be a 2011-es üzleti év első negyedében. A gyártó teljesítményéhez az erősödő vállalati piac mellett az új termékek iránti érdeklődés is hozzájárult. 2011. április 22. péntek 16:56 -
Tovább nőtt az Intel bevétele és nyeresége
Az Intel jelentős forgalomnövekedésről számolt be a 2011-es üzleti év első negyedében. A gyártó teljesítményéhez az erősödő vállalati piac mellett az új termékek iránti érdeklődés is hozzájárult. 2011. április 22. péntek 16:45 -
19 nm-es, 8 GB-os NAND Flash chip a Toshibától
Az Intel és a Micron közösen alapított vállalata, az IM Flash Technologies néhány nappal ezelőtt jelentette be, hogy műhelyében elkészült a világ első 20 nm-es gyártástechnológiát alkalmazó 8 GB-os MLC típusú NAND Flash chipje. A legfrissebb hírek szerint a Toshiba újdonsága időközben beelőzi a gyártópáros termékét, ugyanis a Toshiba műhelyében egy olyan 8 GB-os MLC típusú NAND Flash chippel készültek el a mérnökök, amely 20 nm-es helyett már 19 nm-es csíkszélességet alkalmaz. 2011. április 22. péntek 15:01 -
Vízhűtést kaphatnak a dobozos Intel Sandy Bridge-E CPU-k
Két gyártó valamelyike lehet a beszállító. Újra fellendülhet a vízhűtések piaca. 2011. április 22. péntek 13:34 -
Megjöttek az AMD pénzügyi eredményei is
Az Intel és az Apple után végre az AMD is közzétette friss pénzügyi eredményeit, amelyek a gyártó elmúlt negyedéves pénzügyi teljesítményéről árulkodnak. Ezúttal olyan hatalmas profitokról, mint amekkorákat az Apple és az Intel elkönyvelt, nem számolhatunk be, de az azért jó hír, hogy az AMD egyáltalán nem veszteséges. 2011. április 22. péntek 13:01 -
Rekord profit és árbevétel az Apple-nél
A legfrissebb hírek alapján úgy tűnik, hogy bizony nem csak az Intel zárta kiválóan a legutóbbi negyedévet, hanem az Apple is. Utóbbi vállalat nem csak teljes árbevétel, hanem profit tekintetében is rekordot döntött, de az utóbbi idők eseményei után ez talán már nem is annyira meglepő. 2011. április 22. péntek 11:43 -
Már nagyon hiányzik a Llano és a Bulldozer az AMD-nek
Nem tudta megismételni az Intel brutális első negyedéves teljesítményét az AMD. Bár a Fusion APU-k jól fogytak, és a grafikus chipek szegmensében is jól teljesített a cég, a szerverpiacon teljesen partvonalra került vállalat összességében inkább gyenge eredményeket ért el. 2011. április 22. péntek 10:10 -
Folyadékhűtést fog mellékelni új processzoraihoz az Intel
Az Intel azt fontolgatja, hogy egyes, kifejezetten rajongóknak szánt új processzorait a hagyományos "ventilátor" helyett folyadék-alapú hűtéssel hozza majd forgalomba. Az újfajta hűtő a Sandy Bridge E (SNB-E) kódnevű lapkák vásárló felhasználók számára lehetővé teszi majd, hogy azok jelentősen túl.. 2011. április 22. péntek 09:12 -
AMD: natív USB 3.0 támogatás a lapkakészletekben
Akár versenyügyi problémákat is felvet az, ahogyan az Intel a Thunderbolt technológia elterjedését akarja elérni. Az USB 3.0-val versenyben lévő csatoló ugyanis zárt, szemben a nyílt iparági standardként működő USB-vel. A tét az univerzalitás és az Intel csatolómonopóliuma. 2011. április 21. csütörtök 14:15 -
Honeycomb internettáblák Medfield processzorral?
Az Intel már gőzerővel dolgozik az Android 3.0 Honeycomb platform Medfield processzorokra történő átírásán. 2011. április 21. csütörtök 14:08 -
Részletek az Intel Sandy Bridge E processzorairól
Az X79-es vezérlőhídhoz készülő termékek az idei év végén tűnnek majd fel. 2011. április 21. csütörtök 09:41 -
Megint rekordnegyedévet zárt az Intel
Az Intel minden negyedévben saját rekordját dönti meg: nagyobb árbevétel, több értékesítés, több haszon. 2011. április 21. csütörtök 09:15 -
Megint rekordnegyedévet zárt az Intel
Az Intel minden negyedévben saját rekordját dönti meg: nagyobb árbevétel, több értékesítés, több haszon. 2011. április 21. csütörtök 09:10 -
Rekord árbevétellel zárta a negyedévet az Intel
Az Intel az idei év első felében komoly problémákkal szembesült: január végén kiderült, hogy a gyártó összes hatos sorozatú lapkakészlete hibás, így az érintett termékeket le kellett venni a polcokról és a mérnököknek el kellett kezdeniük megoldani a problémát. Szerencsére hamar elkészültek a friss, B3-as revízióval rendelkező lapkakészletek, amelyek már mentesek a SATA 3 Gbps-os vezérlőt érintő bugtól. Szerencsére már jó ideje kaphatóak is a B3-as lapkakészletekkel ellátott alaplapok, illetve különböző komplett konfigurációk, azaz a gyártó viszonylag zökkenőmentesen oldotta meg a problémát. A malőr miatt joggal gondolhattuk, hogy az Intel első negyedéves pénzügyi eredményei nem alakulnak majd valami fényesen, de erre a ma megjelent hivatalos közlemény bizony alaposan rácáfol. 2011. április 21. csütörtök 09:01 -
Megint rekordnegyedévet zárt az Intel
Az Intel minden negyedévben saját rekordját dönti meg: nagyobb árbevétel, több értékesítés, több haszon. 2011. április 21. csütörtök 07:00 -
Megint rekordnegyedévet zárt az Intel
Az Intel minden negyedévben saját rekordját dönti meg: nagyobb árbevétel, több értékesítés, több haszon. 2011. április 21. csütörtök 07:00 -
Lencsevégen az Intel Z68-as vezérlőjére épülő alaplapok
Egy Asus, egy MSI és két Gigabyte termékről szivárognak az adatok. 2011. április 20. szerda 17:54 -
LGA-2011-es processzorok, limitált tuning lehetőségekkel?
Az Intel az idei év negyedik negyedévében dobja piacra az ÉGA-1366-os tokozással ellátott processzorokból és az X58-as lapkakészletből álló platform utódjául szánt megoldásokat, azaz az LGA-2011-es processzorokat, valamint az X79-es lapkakészlet köré épülő alaplapokat. 2011. április 20. szerda 17:31 -
8GB-os, DDR3-2300 MHz-es memóriacsomag
A G.Skill műhelyében egy új memóriacsomag készült el, amely a gyártó januárban bemutatott RipjawsX memóriacsaládját bővíti. A 8 GB-os, azaz két darab 4 GB-os DDR3-as memóriamodulból álló kétcsatornás memóriacsomag tökéletesen kompatibilis az Intel P67-es és Z68-as lapkakészleteivel felszerelt alaplapokkal, de természetesen egyéb kétcsatornás memóriatámogatással ellátott rendszerekhez is alkalmazható, viszont más kérdés, hogy azokkal képesek leszünk-e kihasználni a modulokban rejlő lehetőségeket. 2011. április 20. szerda 12:01 -
Az idén jönnek az Intel-tabletek és -mobilok
A chipgyártó vezérigazgatója szerint minden készen áll az áttöréshez. A tabletpiacon az Android az első számú szövetséges. 2011. április 20. szerda 11:48 -
Rekordnegyedévvel vágott vissza a kétkedőknek az Intel
A vállalati PC-k iránti kereslet erősödésének és a szerverpiac felfutásának köszönhetően rekordnegyedévet zárt az Intel. A Sandy Bridge terjedését a chipset-probléma sem tudta hátráltatni, az év második felében pedig beindul a 22 nanométeres processzorok tömegtermelése. A Computexen érkezhetnek az Atom-alapú okostelefonok, tabletek. 2011. április 20. szerda 10:50 -
Tovább szárnyal az Intel
Hiába nem tudott mindeddig betörni az okostelefonok és a tabletek piacára a chipgyártó, negyedévről negyedévre házi csúcsot dönt. 2011. április 20. szerda 09:31 -
Rekordnegyedévet zárt az Intel
Rekordnegyedévet zárt az amerikai félvezetőgyártó Intel Corp., a társaság nyeresége az előző évi 2,44 milliárd dollárról 3,16 milliárd dollárra, azaz részvényenként 43 centről 56 centre nőtt a januártól márciusig terjedő időszakban. 2011. április 20. szerda 09:14 -
Virtu támogatás az MSI Z68-as alaplapjaihoz is
Az Intel nemrégiben már bejelentette, hogy alkalmazni kívánja saját alaplapjainál a LucidLogix Virtu névre keresztelt szoftverét, amely lehetővé teszi, hogy az adott H67-es, illetve Z68-as alaplapoknál, amelyek külön videokártyával is rendelkeznek, a rendszer a pillanatnyi terheléstől függően hol az integrált videó vezérlőre, hol pedig a videokártyára támaszkodhasson és így energiát spórolhasson meg a felhasználó számára. Most az MSI is kiadott egy hivatalos közleményt, amelyben a gyártó arról számol be, hogy Z68-as alaplapjainál már biztosan elérhető lesz a Virtu támogatás, legalábbis a közleményben szereplő modelleknél mindenképpen. 2011. április 19. kedd 17:01 -
Két új noteszgép az ASUS kínálatában
Az ASUS kínálatában jövő hónap elején két új noteszgép jelenik majd meg, amelyek mindketten az Intel Huron River mobil platformja köré épülnek, így mindketten Sandy Bridge architektúrára alapozó processzort fognak használni. Az U31-es családba tartozó U31E és U31SD modellek könnyűek lesznek, de 2,85 cm-es vastagságuk miatt nem érdemelhetik ki az "ultravékony" jelzőt. 2011. április 19. kedd 16:01 -
20 nanométernél tart az Intel-Micron flashgyártása
Miközben a versenytársak a 20 nanométeres csíkszélességgel készülő flash-memóriamodulok gyártásának bevezetésénél tartanak, az Intel és a Micron közös vállalkozása, az Intel Micron Flash Technologies már a következő generációs, 20 nanométeres lapkákat mintavételezi. 2011. április 19. kedd 15:25 -
Lencsevégen a Gigabyte Z68-as alaplapja
Az Intel Z68-as lapkakészletéről az elmúlt hetek folyamán már több információ is napvilágot látott, így tudható, hogy az újdonság a P67-es és a H67-es lapkakészletek pozitív tulajdonságait fogja ötvözni és természetesen elődeihez hasonlóan ő is az LGA-1155-ös tokozással érkező, második generációs Core i sorozatú központi egységek fogadására lesz felkészítve. Akit esetleg lemaradt volna korábbi híreinkről, itt pótolhatja a Z68-as lapkakészlettel kapcsolatos hiányosságot. 2011. április 19. kedd 14:30 -
Asus notesz Intel Sandy Bridge CPU-val és szuper hangrendszerrel
Az Asus bevezette az N73SV noteszgépet, amely Intel Core i7 Sandy Bridge processzoron alapul. Az elsősorban multimédiás alkalmazásokhoz... 2011. április 19. kedd 13:20 -
Dell szerverek Intel 10 magos Xeon lapkákkal
A Dell új 4 csatlakozóaljzatos rack-szervert és pengeszervert vezetett be, melyek az Intel legújabb, 10 magos Intel Xeon processzor... 2011. április 18. hétfő 13:35 -
Új felsőkategóriás EVGA alaplap: P67 FTW
Az EVGA illetékesei hosszú idő után most újabb alaplappal jelentkeznek, amely ezúttal az EVGA P67 FTW B3 típusjelzést viseli. A termék már az Intel hibátlan, B3-as revízióval rendelkező P67es PCH (Platform Controller HUB) vezérlőjével érkezik, amelynek SATA 3 Gbps-os vezérlője már hibamentesen üzemel. 2011. április 18. hétfő 12:01 -
Kész az IM Flash Technologies 20 nm-es NAND flash lapkája
Az Intel és a Micron közös vállalkozásának friss fejlesztése a korábbinál alacsonyabb áron állítható elő. 2011. április 18. hétfő 10:35 -
Samsung SF511: Ferde hajlamok
A Samsung a Sandy Bridge alapú Intel processzorok érkezését két teljesen új notebook családdal várta, melyek közül elsőként az SF511 járt nálunk. 2011. április 18. hétfő 10:01 -
20 nm-es, 64 Gb-es MLC NAND Flash chip érkezik
Az Intel és a Micron által alapított IM Flash Technologies egy érdekes közleményt adott ki, amely arról számol be, hogy a gyártópáros által üzemeltetett vállalat műhelyében elkészült a legújabb fejlesztés, ami nem más, mint egy 64 Gb-es (8GB-os) adattároló kapacitással rendelkező, MLC típusú (Multi-level Cell) NAND Flash memóriachip. A termék különlegessége abban rejlik, hogy a jelenleg elérhető legfejlettebb, azaz 20 nm-es csíkszélességet alkalmazó gyártástechnológiával készült. 2011. április 18. hétfő 09:30 -
Beszünteti az Itanium processzorok fejlesztését az Intel?
Miután először a Microsoft, majd az Oracle is megvonta támogatását a platformtól, úgy látszik, hogy az Intel maga is feladja az Itanium processzorok további fejlesztését. Legalábbis ezt állítja belső forrásokra hivatkozva az Xbit Labs, amelynek értesülései szerint a chipgyártó a jövőben inkább a k.. 2011. április 18. hétfő 08:05 -
Intel: kedvezmény az Atom alapú táblák gyártóinak
Hosszú idő után végre kezdenek megjelenni az iPad riválisai a tábla konfigurációk piacán. A nevesebb gyártók közül néhányan már bemutatták saját megoldásaikat a témában, de az elkövetkező hónapok folyamán természetesen további újdonságok is megjelennek majd, amelyek megpróbálják megnehezíteni az Apple iPad és a többi konkurens tábla PC helyzetét. 2011. április 18. hétfő 08:01 -
Új Dell mikroszerverek Intel E3 Xeon processzorokkal
A Dell a kis- és közepes vállalkozások számára bevezette az első mikroszervereket, melyek az új Intel E3 Xeon... 2011. április 17. vasárnap 11:20 -
MSI G sorozatú noteszgép Intel Sandy Bridge processzorokkal
Az MSI bevezette a G sorozat legújabb tagját a GE620 modellt, melyet elsősorban játokhoz terveztek. Ez a noteszgép az új... 2011. április 17. vasárnap 11:20 -
Érkeznek a Sandy Bridge-alapú Pentium CPU-k
Május végén érkezhet a négy új, olcsó árszabású Intel Pentium processzor. 2011. április 17. vasárnap 09:20 -
Készül az Intel okostelefonja
A processzorgyártó első konkrét projektjének végeredménye még az év vége előtt megjelenhet a piacon. Nemhogy a készülék, még a program létezése is titkos. 2011. április 15. péntek 15:59 -
Új HP mobil és asztali munkaállomások Intel Core processzorokkal
A HP új modellekkel bővítette már eddig is gazdag hordozható és asztali munkaállomás... 2011. április 15. péntek 13:10 -
Információmorzsák a pekingi IDF-ről
A tavaszi geekfesztivál keretein belül az Intel számos területen részletezte jövőbeli terveit. 2011. április 15. péntek 08:15 -
Hírmorzsák az AMD Llano várható teljesítményéről
Az Xbit-labs munkatársai voltak olyan szerencsések, hogy szemügyre vehettek egy titkos dokumentumot, amelyet az AMD eredetileg kizárólag partnerei számára, belső felhasználásra szánt. A szóban forgó dokumentum fényt derít arra, hogy mire képes a Llano A8-3350-es APU integrált videó vezérlője az Intel Core i5-2300-as sorozatú Sandy Bridge processzorának második generációs Intel HD Graphics videó vezérlője ellen. 2011. április 14. csütörtök 20:01 -
20 nm-nél a NAND Flash lapkák
Az Intel és a Mikron a flash alapú adattárolók következő generációján dolgoznak. 2011. április 14. csütörtök 19:45 -
A táblagépeket gyorsítják az Intel Atom processzorai
Az Atom processzorcsalád tagjai hamarosan megjelennek majd különböző gyártók táblagépeiben, de találkozhatunk majd velük ipari eszközökben is 2011. április 14. csütörtök 16:20 -
Új ASUS alaplap munkaállomásokhoz: P8B WS
Az ASUS bemutatta legfrissebb munkaállomás alaplapját, amelyet kifejezetten a grafikusok és a tervezők számára ajánl a vállalat, de természetesen egyéb felhasználók is profitálhatnak a termék által kínált előnyökből. Az újdonság az Intel C206-os lapkakészlete köré épül és Socket LGA-1155-ös processzorfoglalatot tartalmaz, amelybe passzolnak az Intel nemrégiben bemutatott, munkaállomásokba szánt Xeon E3-1200-as sorozatú processzorai. Rajtuk kívül a konfigurációt a Core i3-as sorozatú Sandy Bridge processzorok valamelyikével is nyugodtan felszerelhetjük. 2011. április 14. csütörtök 08:01 -
Táblagépek: Atomcsapással támad az Intel
Elárasztják a piacot az inteles tabletek. 2011. április 13. szerda 15:00 -
ZTE mobil Intel Medfield alapokon?
Várhatóan a kínai ZTE készülékében debütál az Intel alacsony fogyasztású Medfield processzora. 2011. április 13. szerda 12:48 -
Cloverview: Újabb Intel táblagép CPU a láthatáron
Az Atom energiatakarékosabb utódja lesz a Cloverview. 2011. április 13. szerda 10:45 -
Cloverview: Újabb Intel táblagép CPU a láthatáron
Az Atom energiatakarékosabb utódja lesz a Cloverview. 2011. április 13. szerda 10:40 -
Szerverekbe szánja GA-6UASL alaplapját a Gigabyte
A microATX-es lap kiváló alap lehet a Sandy Bridge processzorokhoz és a második generációs Intel Xeonokhoz. 2011. április 12. kedd 17:15 -
Atomot vet be a tabletpiacon az Intel
A chipgyártó nagyon szeretne tényezővé válni e termékkategóriában, de a gyártók egyelőre nem túl lelkesek. Mire lesz jó az új Atom? 2011. április 12. kedd 17:08 -
Május 8-a és 14-e között érkezik a Z68-as chipset
Az Intel Z68-as lapkakészletével kapcsolatban a korábbi pletykák arról számoltak be, hogy az újdonság valamikor az idei év második negyedévében teszi tiszteletét a piacon, de akkoriban az még nem volt világos, hogy a megjelenés pontosan mikor esedékes. A legfrissebb értesülések alapján most úgy néz ki, hogy az Intel valamikor május nyolcadika és tizennegyedike között indítja hódító útjára az új, hatos sorozatú lapkakészletet. Sokan tényként kezelik a május 8-ai időpontot, de az említett dátum egyébként vasárnapra esik, így sok esély nincs rá, hogy aznap érkezzen a lapkakészlet, valószínűbb, hogy a május 9-ei hét alkalmával mutatkozik be az újdonság. 2011. április 12. kedd 17:01 -
Feltűnt az IDF-en az Intel Oak Trail platform
A vállalat szerint 35 termék készül, és az első megoldás májusban kerülhet az üzletekbe. 2011. április 12. kedd 15:20 -
Információk a Sandy Bridge utódjáról, az Ivy Bridge-ről
Az Intel valamikor a következő év első felében rántja majd le a leplet a Sandy Bridge processzorok utódjául szolgáló Ivy Bridge modellekről, amelyek LGA-1155-ös processzorfoglalatba passzolnak, de 32 nm-es helyett immáron 22 nm-es csíkszélességgel készülnek. 2011. április 12. kedd 14:14 -
Tovább szenved az Intel a tabletpiacon
Látványosan szenved tovább az Intel az alacsony fogyasztású processzorok piacán, ezen pedig várhatóan a most bemutatott Oak Trail platform sem fog változtatni. Bár az új Atom már szállításra kész, az iparág egyelőre nem várja tárt karokkal a jövevényt. 2011. április 12. kedd 12:37 -
Jövő hónapban érkezik az Intel új, Z68-as Sandy Bridge chipkészlete
Az Intel jövő hónap elején - egészen pontosan május 8-án - kezdi majd meg a Sandy Bridge lapkáinak befogadására és kiszolgálására tervezett, második generációs chipkészletének forgalmazását. A jelenlegi, elsőgenerációs H67 és P67 készleteket leváltó új Z68-as chipset több újdonságot is kínál előde.. 2011. április 12. kedd 11:00 -
Intel Atom processzor táblagépekhez innovatív tabletek új hulláma érkezik
A vállalat közzétette terveit az Atom processzorcsalád fejlesztéseinek felgyorsításáról. 2011. április 12. kedd 11:00 -
Intel Atom Z760: 1,5 GHz-es processzor internettáblákba
Várhatóan Fujitsu, Lenovo és Toshiba internettáblákban lesz elérhető az Intel Atom processzorcsalád legújabb tagja. 2011. április 12. kedd 10:56 -
Új Intel Atom processzorok tábla PC-khez
A Pekingben megrendezendő idei IDF konferencia kapcsán hivatalosan is bejelentette az Intel az Atom Z650 és Z670 típusú processzorokat, valamint az SM35 chipsetet. 2011. április 11. hétfő 21:36 -
Virtu konkurensen dolgozik az AMD és az Nvidia
Az AMD és az Nvidia szoftvermérnökei már dolgoznak azon, hogy az Intel második generációs Core i sorozatú processzorai esetében akkor is lehessen használni a QuickSync technológiát, ha a rendszer nem az Intel HD Graphics videó vezérlőre, hanem egy AMD vagy egy Nvidia videokártyára támaszkodik éppen. Maga a QuickSync eljárás egyébként egy videó transzkódoló eljárás, amely egy a processzorba épített, dedikált feldolgozót használ a kódolással kapcsolatos folyamatok felgyorsításához. 2011. április 11. hétfő 15:01 -
Így néz ki az AMD Llano FM1-es CPU foglalata
Az AMD Llano névre keresztelt APU egységei (Accelerated Processing Units) várhatóan június folyamán érkezhetnek meg az asztali- és a mobil processzorok piacára. Az újdonságok az Intel LGA-1155/1156-os egységei ellen veszik majd fel a harcot azokban a szegmensekben, ahol az adott konfigurációk számára elegendő a processzorba integrált videó vezérlő által nyújtott teljesítmény. Ez utóbbit tekintve a Llano egységek a korábbi hírek szerint egyáltalán nem lesznek rosszak, sőt, képesek lesznek az Intel megoldásai fölé kerekedni. 2011. április 11. hétfő 09:01 -
A HD Graphics P3000 lesz az Intel professzionális IGP-je
A vállalat professzionális meghajtójával a P3000 az NVIDIA Quadro és AMD FirePro babérjaira pályázik. 2011. április 11. hétfő 08:23 -
A Tyan tárt karokkal várja az Intel Xeon E3-1200 Sandy Bridge CPU-kat
A szerverek piacán ismert cég alaplapokat és egy mikroszervert kínál az Intel Sandy Bridge-es Xeonjaihoz. 2011. április 8. péntek 10:15 -
Érkezik az eddigi leggyorsabb Intel processzor, nyolc másik visszavonul
A Core i7 995X Extreme Edition az Intel eddigi legerősebb asztali processzora. Nyolc mobilprocesszor távozik a piacról. 2011. április 7. csütörtök 10:21 -
Már tízmagos Xeon processzorokat is kínál az Intel
Az Intel végre hivatalosan is lerántotta a leplet E7-es sorozatú Xeon processzorairól, amelyek mind-mind 32 nm-es csíkszélességgel készülnek és modelltől függően tíz, nyolc, vagy hat processzormagot tartalmaznak. A friss termékek között tíz darab tízmagos, hat darab nyolcmagos és két darab hatmagos példányt találunk, amelyek modelltől függően 95W és 130W közötti TDP-vel érkeznek. Kisebb-nagyobb pontatlanságokat tartalmazó pletykák már korábban is rendelkezésre álltak az új processzorokkal kapcsolatban. 2011. április 7. csütörtök 09:01 -
Érkezik a Core i7-995X
Az Intel még egy szinttel feljebb tolja a Gulftown felső vonalát. 2011. április 6. szerda 16:00 -
Új, Sandy Bridge alapú noteszgépek az MSI-től
Az MSI amellett, hogy lerántotta a leplet Socket AM3+ ready alaplapjairól, két új noteszgépet is bemutatott, amelyek mindketten az Intel Huron River platformja, illetve a Sandy Bridge architektúra köré épülő mobil processzorokra alapoznak. A friss konfigurációk speciális bevonatot is alkalmaznak, amely bizonyos mértékig ellenáll a karcokkal és a szennyeződésekkel szemben. 2011. április 6. szerda 15:01 -
10 magos processzor az Inteltől
Intel Xeon E7, 10 maggal és akár 40 százalékkal nagyobb számítási teljesítménnyel. 2011. április 6. szerda 12:02 -
10-magos Intel Xeon processzorok érkeznek
29 új Xeon processzorral támad az AMD-re az Intel: ebből 10 modell tízmagos. 2011. április 6. szerda 11:17 -
10-magos Intel Xeon processzorok érkeznek
29 új Xeon processzorral támad az AMD-re az Intel: ebből 10 modell tízmagos. 2011. április 6. szerda 10:55 -
10-magos Intel Xeon processzorok érkeznek
29 új Xeon processzorral támad az AMD-re az Intel: ebből 10 modell tízmagos. 2011. április 6. szerda 10:47 -
10-magos Intel Xeon processzorok érkeznek
29 új Xeon processzorral támad az AMD-re az Intel: ebből 10 modell tízmagos. 2011. április 5. kedd 09:30 -
Jönnek a tízmagos Intel Xeon processzorok
Stílszerűen tíz, magokban gazdag megoldás érkezik, melyek mellé még 19 darab Xeon sorakozik fel. 2011. április 5. kedd 08:28 -
Jön a Core i7-995X Extreme Edition
Az Intel kínálatában az év végén megjelenhet a következő generációs felsőkategóriás platform, amely LGA-2011-es tokozással ellátott processzorokból és a legfrissebb hírek szerint X79-es, egychipes lapkakészlettel ellátott alaplapokból áll majd. Mielőtt az újdonság nyugdíjba küldené az X58-as alaplapokból és LGA-1366-os processzorokból álló platformot, még egy utolsó, LGA-1366-os tokozással ellátott felsőkategóriás processzor azért még elérhetővé válik, méghozzá az idei év harmadik negyedévében. 2011. április 4. hétfő 19:50 -
Májusban mutatkozhatnak be az Oak Trail-tabletek
Az Intel arra számít, hogy az általa kifejlesztett energiatakarékos architektúrára épülő táblagépek révén kedvezőbb pozíciót vívhat ki magának a jelenlegi piacvezető ARM-mal szemben. 2011. április 4. hétfő 17:35 -
Májusban mutatkozhatnak be az Oak Trail-tabletek
Az Intel arra számít, hogy az általa kifejlesztett energiatakarékos architektúrára épülő táblagépek révén kedvezőbb pozíciót vívhat ki magának a jelenlegi piacvezető ARM-mal szemben. 2011. április 4. hétfő 17:30 -
Májusban mutatkozhatnak be az Oak Trail-tabletek
Az Intel arra számít, hogy az általa kifejlesztett energiatakarékos architektúrára épülő táblagépek révén kedvezőbb pozíciót vívhat ki magának a jelenlegi piacvezető ARM-mal szemben. 2011. április 4. hétfő 17:15 -
Májusban mutatkozhatnak be az Oak Trail-tabletek
Az Intel arra számít, hogy az általa kifejlesztett energiatakarékos architektúrára épülő táblagépek révén kedvezőbb pozíciót vívhat ki magának a jelenlegi piacvezető ARM-mal szemben. 2011. április 4. hétfő 17:06 -
10 magos Xeon processzorokat kínál az Intel
29 új, 32 nm-es Xeon processzorral bővítette kínálatát az Intel, ebből tíz modell 10 fizikai és 20 logikai maggal rendelkezik. 2011. április 4. hétfő 15:32 -
Mobil gépek AMD, Intel és ARM processzorral
Az MSI X370 a Brazos platformra épül, míg az Asus és a Hercules megoldásai gyengébb, de alacsonyabb fogyasztású rendszert alkalmaznak. 2011. április 4. hétfő 08:41 -
Intel C200 lapkakészletek E3 sorozatú Xeon processzorokhoz
Az Intel a Cougar Point lapkakészlet három további változatának bevezetését tervezi az E3 sorozatú Xeon... 2011. április 3. vasárnap 12:25 -
Intel E3 Xeon processzorok érkeznek
Egy Japán weboldal szerint az Intel a jövő héten bocsátja ki a Sandy Bridge magon alapuló E3 sorozatú Xeon processzorokat,... 2011. április 3. vasárnap 12:10 -
Itt vannak a harmadik generációs Intel SSD tárolók
Az Intel bejelentette SSD tárolóinak régóta várt harmadik generációját, az Intel Solid-State Drive 320... 2011. április 2. szombat 10:16 -
Intel H67-es és Z68-as alaplapok Virtu szoftverrel
A LucidLogix neve már régóta ismerősen cseng a piacon, ám a nem is oly távoli jövőben még nagyobb népszerűségre tehet szert az izraeli illetőségű vállalat. A Hydra SoC után a cég most egy különleges szoftverrel is jelentkezik a piacon, amelyről már többször is beszámoltunk, most viszont úgy tűnik, hogy a hasznos kis alkalmazás végre helyet kaphat majd egyes H67-es és Z68-as lapkakészlettel ellátott Intel alaplapok mellett. 2011. április 1. péntek 17:04 -
Brazos alapú egybegép az MSI műhelyéből
Az MSI egy új WindTop sorozatú egybegépet mutatott be, amely ezúttal nem Intel processzorra, hanem az AMD Brazos platformjára alapoz. A WindTop AE2050-es modell a Zacate sorozat legerősebb tagját, az AMD E-350-es APU egységét alkalmazza, amely 1,6 GHz-es magórajelen ketyeg, két x86-os Bobcat processzormagot tartalmaz és még egy Radeon HD 6310-es videó vezérlőt is kínál a rendszer számára. 2011. április 1. péntek 14:01 -
Jönnek az MSI javított a H61-es alaplapjai
A vezérlőlapka SATA vezérlőjével kapcsolatos probléma az Intel B3-as fejlesztésével megszűnt. 2011. március 31. csütörtök 16:11 -
Boltokban a Lenovo ThinkPad W520
A mobil munkaállomás az Intel Huron River platformjára épül és a szokásos ThinkPad csúcsminőséget hozza. 2011. március 31. csütörtök 12:55 -
Feltűnt az X79-es vezérlőhíd az Intel útitervében
A fejlesztés az LGA2011-es tokozású Sandy Bridge E processzorokhoz készül. 2011. március 31. csütörtök 10:24 -
Alienware M14x laptop a Dell-től
A 11,6 hüvelykes M11x után bejelentették az M14x-et is. Mindkét gép a második negyedévben érkezik, Intel Huron River platformra támaszkodva. 2011. március 31. csütörtök 10:01 -
Még idén érkezik az Intel X79-es lapkakészlete
A Sandy Bridge E lapkák érkezte miatt szükség van egy új lapkakészletre is a megfelelő támogatáshoz - még idén jön az X79. 2011. március 31. csütörtök 08:19 -
QNAP NAS-ok USB 3.0-s és SATA 6 Gbps-os támogatással
A QNAP új, főként irodai környezetbe szánt hálózati adattárolókat mutatott be, amelyek a TS-x59 Pro II sorozatba tartoznak és igen ütőképes szolgáltatásokat kínálnak. A három friss termék között egy négylemezes, egy ötlemezes és egy hatlemezes modellt találunk, amelyeknél hardver tekintetében közös tulajdonság, hogy mindannyian kétmagos, 1,8 GHz-en ketyegő Intel Atom D525-ös processzort tartalmaznak, amihez 1 GB-nyi DDR3-as rendszermemória társul. A rendszermemória egyébként igény esetén 3 GB-ig probléma nélkül bővíthető. 2011. március 30. szerda 16:01 -
X68-as helyett X79-es lapkakészlet érkezik?
Úgy néz ki, hogy az Intel a hatos sorozatú lapkakészletek esetében nem kínál majd felsőkategóriás megoldást, azaz a jelek szerint a korábbi pletykákkal ellentétben mégsem készül X68-as lapkakészlet. Helyette várhatóan X79-es lapkakészlettel debütálnak majd azok az új alaplapok, amelyek a jelenleg is forgalomban lévő X58-as modellek helyét veszik át a piacon, ám erre sajnos az idei év utolsó negyedévéig még egészen biztosan várni kell. 2011. március 30. szerda 11:01 -
Megjelent az Intel Oak Trail Atom platformja
Az Intel végre hivatalosan is útjára indította legfrissebb Atom platformját, amely a Moorestown utódjaként szolgál és amely már Windows operációs rendszer futtatására is alkalmas. Az előd, azaz a Moorestown platform hiányossága mindössze annyi volt, hogy nem tartalmazott PCI buszt, ami elengedhetetlen a Windows futtatásához, ahogy azt egyik korábbbi hírünkben már említettük. 2011. március 29. kedd 18:11 -
Harmadik generációs SSD-k az Inteltől
Egy hónappal a csúcs-SSD, az 510-es után megérkezett az Intel középkategóriás szilárdtest-meghajtója is. A frissítés csak növekedést hozott, a meghajtó irányítását továbbra is az előző generációs kontroller végzi, így a sebesség nem változott jelentősen. 2011. március 29. kedd 17:20 -
Elérhetőek az Intel 320-as sorozatú SSD meghajtói
Az Intel 510-es sorozatú SSD meghajtói már hetekkel ezelőtt bemutatkoztak, de a korábbi pletykák alapján már régóta tudható volt, hogy az 510-esek mellett egy újabb család tagjai is hamarosan megérkeznek. Ma végre eljött az idő: az Intel bemutatta 320-as SSD sorozatát, amelynek tagjai a korábbi X25-V, X25M és X18-M SSD meghajtókat küldik nyugdíjba. 2011. március 29. kedd 17:01 -
Megérkeztek a harmadik generációs Intel SSD-k
Nagyobb teljesítmény és kapacitás, fokozott megbízhatóság, 25 nanométeres NAND flash chipek ez az Intel SSD 320 sorozat. 2011. március 29. kedd 14:39 -
Intel: PCIe 3.0 és USB 3.0 a 7-es lapkakészleteknél
A tegnapi nap folyamán az AMD Llano APU egységeihez készült mobil- és asztali lapkakészletekről érkeztek érdekes információk, amelyek azt állították, hogy ezek a megoldások már natív USB 3.0-s támogatással kerülnek forgalomba. Most az Intel háza tájáról szivárgott ki néhány fontos információ, amelyek az Ivy Bridge processzorokról, pontosabban a hozzájuk tartozó Panther Point lapkakészletről árulnak el egy kis érdekességet. 2011. március 29. kedd 11:01 -
A GPU-ra gyúr az Intel Ivy Bridge
Az új generációs processzor PCI Express 3.0-s vezérlőt is tartalmaz. 2011. március 29. kedd 10:18 -
Tovább nőtt az Intel processzorpiaci fölénye
Mind 2009 hasonló időszakához, mind az előző negyedévhez képest növelte piaci részesedést az Intel 2010 utolsó három hónapjában - találta az IHS iSupply. Az AMD folyamatosan olvad, már nem csak az Intel, de a kisebb lapkagyártók is viszik a zöldek részesedését. 2011. március 29. kedd 10:02 -
Új üzleti noteszgépek Lenovo és Toshiba módra
A Lenovo és a Toshiba kínálatában egy-egy új, üzleti kategóriás noteszgép jelent meg. A Toshiba terméke az Intel előző generációs mobil platformjára alapoz, míg a Lenovo friss ThinkPad noteszgépe a legújabb mobil Intel lapkakészletet és a Sandy Bridge architektúra köré épülő processzorokat használja. 2011. március 29. kedd 09:01 -
Bejelentette új, szupernagy kapacitású SSD-sorozatát az Intel
Az Intel hétfőn hivatalosan is bejelentette új, a korábbiankál jóval nagyobb kapacitáshatárig növekedő, 25 nanométeres technológiával készült SSD-meghajtósorozatát. A cég harmadik generációs SSD-it megtestesítő új 320-as sorozat - amelynek érkezését és paramétereit már egy héttel ezelőtt megírtuk .. 2011. március 29. kedd 07:50 -
Megérkeztek a harmadik generációs Intel SSD-k
Az amerikai cég terméke a merevlemezekével összehasonlítható, 300-600 GB-os kapacitás mellett azoknál jóval gyorsabb, és állítólag az árából is sikerült a fejlesztőknek lefaragniuk. 2011. március 28. hétfő 21:09 -
Hivatalosan is elstartolt az Intel Oak Trail platformja
Egyelőre csak az Atom Z670-es lapka érhető el. 2011. március 28. hétfő 19:59 -
Változhatnak az IT-stratégiák az Oracle miatt
Az Oracle múlt héten szerdán jelentette be, hogy felhagy az Itanium chipeket támogató szoftverek fejlesztésével. Az Intel és a HP továbbra is elkötelezettek az architektúra mellett. 2011. március 28. hétfő 17:50 -
Változhatnak az IT-stratégiák az Oracle miatt
Az Oracle múlt héten szerdán jelentette be, hogy felhagy az Itanium chipeket támogató szoftverek fejlesztésével. Az Intel és a HP továbbra is elkötelezettek az architektúra mellett. 2011. március 28. hétfő 17:50 -
Változhatnak az IT-stratégiák az Oracle miatt
Az Oracle múlt héten szerdán jelentette be, hogy felhagy az Itanium chipeket támogató szoftverek fejlesztésével. Az Intel és a HP továbbra is elkötelezettek az architektúra mellett. 2011. március 28. hétfő 17:30 -
Változhatnak az IT-stratégiák az Oracle miatt
Az Oracle múlt héten szerdán jelentette be, hogy felhagy az Itanium chipeket támogató szoftverek fejlesztésével. Az Intel és a HP továbbra is elkötelezettek az architektúra mellett. 2011. március 28. hétfő 17:30 -
Változhatnak az IT-stratégiák az Oracle miatt
Az Oracle múlt héten szerdán jelentette be, hogy felhagy az Itanium chipeket támogató szoftverek fejlesztésével. Az Intel és a HP továbbra is elkötelezettek az architektúra mellett. 2011. március 28. hétfő 17:19 -
Új Asus K szériás notebookok
Az új K sorozatú ASUS noteszgépek a Huron River platform részeként bemutatott második generációs Intel® Core" processzorok és a NVIDIA® GeForce" GT 500 sorozatú dedikált grafikus kártyák együttes erejét kínálják. 2011. március 28. hétfő 16:47 -
Üzleti notebookját újította fel a Toshiba
A Tecra sorozat A11-es tagja újult meg. Ettől függetlenül az előző generációs Intel platformot tartalmazza. 2011. március 28. hétfő 16:17 -
Kipakolt a volt Intel-vezető
A történelem legnagyobb bennfentes kereskedési botrányának nevezett ügyben vádlottként és tanúként is szereplő Rajiv Goel beismerte, hogy belső információkat adott át a Galleon befektetési alapnak. 2011. március 28. hétfő 13:55 -
Kipakolt a volt Intel-vezető
A történelem legnagyobb bennfentes kereskedési botrányának nevezett ügyben vádlottként és tanúként is szereplő Rajiv Goel beismerte, hogy belső információkat adott át a Galleon befektetési alapnak. 2011. március 28. hétfő 13:55 -
Kipakolt a volt Intel-vezető
A történelem legnagyobb bennfentes kereskedési botrányának nevezett ügyben vádlottként és tanúként is szereplő Rajiv Goel beismerte, hogy belső információkat adott át a Galleon befektetési alapnak. 2011. március 28. hétfő 13:55 -
Kipakolt a volt Intel-vezető
A történelem legnagyobb bennfentes kereskedési botrányának nevezett ügyben vádlottként és tanúként is szereplő Rajiv Goel beismerte, hogy belső információkat adott át a Galleon befektetési alapnak. 2011. március 28. hétfő 13:34 -
Piacon a Sandy Bridge alapú Celeronok
Az Intel elkezdte szállítani a Sandy Bridge architektúrára épülő első Celeron-modellt. A B810 néven érkező lapka számos, az i-sorozatban megismert funkciótól megszabadult, így nincs QuickSync vagy Turbo Boost 2 sem. Az új chip azonban így mindössze 86 dollárba kerül (1000 darabos megrendelés esetén). 2011. március 28. hétfő 10:57 -
Itt van az első Sandy Bridge-alapú Celeron processzor
Az Intel ebben a hónapban kezdte meg első, az új Sandy Bridge architektúrára épülő Celeron laptop-processzorainak kiszállítását partnerei felé. Az új, B810 típusjelű processzor alapjaiban a Core iX márkanév alatt forgalmazott családdal rokon, de utóbbiak funkcióit itt-ott megkurtította benne a gyá.. 2011. március 28. hétfő 10:30 -
Nőtt az Intel részesedése a processzorpiacon
2010-ben az Intel 0,4 százalékkal növelte fölényét, az AMD dupla ennyit veszített. 2011. március 26. szombat 10:20 -
Nőtt az Intel részesedése a processzorpiacon
2010-ben az Intel 0,4 százalékkal növelte fölényét, az AMD dupla ennyit veszített. 2011. március 26. szombat 10:10 -
Újabb Intel Sandy Bridge CPU érkezik
Az óriásvállalat ez egyik jelenleg is piacon lévő modelljét fogja 100 MHz-el felgyorsítani. 2011. március 25. péntek 18:35 -
Intel és AMD: nem változnak az erőviszonyok
Az iSuppli adatai szerint tavaly is csak marginális mértékben módosult a két nagy processzorgyártó részesedése. 2011. március 25. péntek 16:50 -
Videó: Intel i7 990X EE bemutató
Nálunk járt az Intel új csúcskategóriás processzora. 2011. március 25. péntek 11:41 -
Várakozások felett teljesít az Oracle
A várakozásoknál sokkal jobb pénzügyi eredményekről számolt be az Oracle, de a hardverbevétel csalódást okozott. A cég szerint az Intel és a HP el akarja titkolni az Itaniummal kapcsolatos igazságot az ügyfelek elől. 2011. március 25. péntek 10:07 -
Új noteszgépeket mutatott be az Acer
Az Acer két új notebookot dobott piacra Európában, amelyek mindketten az Intel Huron River platformja köré épülnek és második generációs Core sorozatú processzorokra alapoznak. Az újdonságok közül az egyik egy 15,6 hüvelykes képátlójú kijelzővel érkező notesz, amely az Aspire 5750-es típusjelzést kapta, míg a másik már 17,3 colos kijelzővel és Aspire 7750-es típusjelzéssel bír. A friss noteszgépek előtelepített Windows 7 Home Premium operációs rendszerrel és clear.fi szoftverrel érkeznek, amely a különböző konfigurációk közötti egyszerű tartalommegosztásban segít. 2011. március 25. péntek 10:01 -
Előrendelhetőek az ASUS Fusion alapú Eee PC-i
Az ASUS az idei év elején, a januárban megrendezett CES (Consumer Electronics Show) alkalmával rántotta le a leplet Fusion alapú Eee PC konfigurációiról, amelyek az AMD Brazos platformja köré épülnek. Az újdonságok az Intel Atom processzorral szerelt netbookok ellen szállnak majd harcba a piacon, méghozzá igen jó esélyekkel. 2011. március 25. péntek 09:01 -
Európában (is) debütál az Acer Aspire 5750 és 7750
Az 15,6 és 17,3 hüvelykes laptopok Intel Huron River-re épülnek, Windows 7 és clear.fi szoftver jár hozzájuk. 2011. március 25. péntek 08:46 -
H67-es mini-ITX alaplap két HDMI porttal
A Gigabyte egy új, mini -ITX formátumú alaplappal jelentkezik, amely természetesen az Intel H67-es lapkakészletének hibátlan, B3-as revízióját használja. A friss alaplap a GA-H67N-USB3-B3 típusjelzést kapta és az Intel Sandy Bridge sorozatú processzorait támogatja, azaz LGA-1155-ös processzorfoglalattal érkezik. 2011. március 24. csütörtök 16:01 -
Az adatbázisokra koncentrál a McAfee
Az Intel berkein belül működő McAfee továbbra is intenzíven képviselteti magát a piacon. Ezúttal az adatbázisok biztonságával foglalkozó Sentrigo cég felvásárlását jelentette be. 2011. március 24. csütörtök 07:10 -
Az adatbázisokra koncentrál a McAfee
Az Intel berkein belül működő McAfee továbbra is intenzíven képviselteti magát a piacon. Ezúttal az adatbázisok biztonságával foglalkozó Sentrigo cég felvásárlását jelentette be. 2011. március 24. csütörtök 07:10 -
Az adatbázisokra koncentrál a McAfee
Az Intel berkein belül működő McAfee továbbra is intenzíven képviselteti magát a piacon. Ezúttal az adatbázisok biztonságával foglalkozó Sentrigo cég felvásárlását jelentette be. 2011. március 24. csütörtök 06:51 -
Harmadik generációs mikroszerverek a Delltől
Új, kis fogyasztású és nagy sűrűségű mikroszerverekkel lépett piacra a Dell. Bár a C-sorozatú szervereket eddig is gyártották, az előző két generációt csak rendelésre, speciális ügyfeleknek kínálták. Az új terméksorozat azonban már a gyártó honlapjáról mindenki számára elérhető, AMD és Intel alapokon is. 2011. március 23. szerda 13:21 -
Egyre távolibbnak tűnnek az Intel-alapú okostelefonok
Majdnem negyed évszázad után elhagyja az Intel kötelékét Anand Chandrasekher, aki az ultramobil processzorok fejlesztését irányította - nem sok sikerrel. 2011. március 23. szerda 08:40 -
Érkeznek az Intel újgenerációs SSD meghajtói
Az amerikai cég az idei CeBIT-en mutatta be a 34 nanométeres gyártási technológiával készülő SSD termékcsaládját, azonban alig telt el néhány hét máris új modelleket lebegtetett be.. 2011. március 23. szerda 06:22 -
Lencsevégen az MSI Z68-as alaplapja
Az MSI műhelyében elkészült egy új alaplap, amely a Z68A-GD80-as típusjelzést viseli, és amely természetesen B3-as revízió köré épülő, hibátlan lapkakészlettel rendelkezik. Az újdonság az Intel eddig hivatalosan még be nem jelentett Z68-as lapkakészletét alkalmazza, amelynek megjelenésére az elkövetkező hetek folyamán lehet számítani. 2011. március 22. kedd 16:10 -
A HWSW reggeli rövid hírei
Újabb pert indított a Microsoft az Android miatt, az Intel el akarta csábítani a HP egyik vezetőjét, 100 ezer eurós büntetést kapott a Google, születésnapos a Twitter, driverproblémák keserítik meg a MacBook Prók vásárlóinak életét. 2011. március 22. kedd 10:30 -
Problémák vannak az új MacBook Pro noteszekkel
Úgy tűnik, hogy az Apple legfrissebb MacBook Pro noteszgépeivel, amelyek elsőként alkalmazzák az Intel Thunderbolt névre keresztelt adatátviteli technológiát, vannak kisebb-nagyobb gondok. A problémákat a felhasználók már egy több, mint 45 oldalas fórumtémán belül próbálják egymással megbeszélni és ezzel együtt azt is elérni, hogy az Apple minél hamarabb kínáljon megoldást a problémákra, amelyek rendkívül kellemetlenek. 2011. március 22. kedd 10:01 -
Új SSD-meghajtócsaládot dob piacra az Intel
Az Intel az 510-es sorozat múlthavi bemutatását követően hamarosan egy újabb SSD-családot fog piacra dobni. Az Intel SSD 320-as meghajtók elsősorban kapacitás terén jeleskednek majd, hiszen akár 600 GB-os verziót is lehet majd vásárolni belőlük. Az új 320-as sorozat - szemben az Intel korábbi SSD .. 2011. március 21. hétfő 22:30 -
Itt az Intel új SSD termékcsaládja
Az óriásvállalat rövidesen útjára indítja a Postville-Refresh kódnevű szériát, a beárazás már meg is történt. 2011. március 21. hétfő 20:10 -
Befutott az első Sandy Bridge-es Celeron
Az Intel új mobil processzora mellett egy friss AMD Phenom II is előkerült. 2011. március 21. hétfő 19:53 -
Új SSD-meghajtócsaládot dob piacra az Intel
Az Intel az 510-es sorozat múlthavi bemutatását követően hamarosan egy újabb SSD-családot fog piacra dobni. Az Intel SSD 320-as meghajtók elsősorban kapacitás terén jeleskednek majd, hiszen akár 600 GB-os verziót is lehet majd vásárolni belőlük. Az új 320-as sorozat - szemben az Intel korábbi SSD .. 2011. március 21. hétfő 16:20 -
Különleges VAIO noteszgépeken dolgozik a Sony
A Sony műhelyében két különleges noteszgép is készül, amelyek közül az egyik az Intel Thunderbolt technológiájának támogatásával próbálja majd felhívni magára a figyelmet, a másik pedig egy Chrome OS alapú megoldás lesz, amely Tegra 2 SoC köré épül. 2011. március 21. hétfő 14:01 -
Indul a mobilchipek háborúja
Az elmúlt években hozzászokhattunk ahhoz, hogy a nagy összecsapások a processzorok terén az Intel és az AMD között dőlnek el, ebbe nemigen tudnak beleszólni a többiek. Az utóbbi hónapok fejleményei azonban rávilágítottak arra, hogy a mobil szegmens hozza majd el a következő nagy robbanást, és a táblák, valamint az okostelefonok gyors terjedése révén a processzorok fejlesztésében és gyártásában érdekelt cégeknek itt kell majd összemérniük erejüket. 2011. március 21. hétfő 13:42 -
Egy hét múlva érkezik a harmadik generációs Intel SSD
Az X25-M G3 új gyártástechnológiával készül, emellett gyorsabb lesz és nagyobb tárterületet kínál. 2011. március 21. hétfő 11:11 -
Újabb SSD meghajtókat dob piacra az Intel
Az Intel 510-es sorozatú SSD meghajtói már bemutatkoztak, sőt, a termékek már kereskedelmi forgalomba is feltűntek. A gyártó egy hét múlva újabb SSD meghajtó családdal jelentkezik a piacon, amelynek tagjai már 25 nm-es csíkszélességgel készülő, MLC típusú NAND Flash chipek köré épülnek. 2011. március 21. hétfő 10:01 -
Intel + Silicon Hive = médiachipek
Láthatólag komolyan elszánta magát az Intel a mobil eszközök mellett; legújabban ugyanis a Philips egykori tulajdonát, a főként okostelefonos médiachipeket gyártó Silicon Hive-ot vásárolták fel. Atul Sinha, a Silicon Hive vezetője elmondta, hogy a vállalatuk teljes egészében beolvad az Intelbe, és a továbbiakban az Atom SOC processzorok médiás teljesítményének fejlesztésére összpontosítják az erőforrásaikat. 2011. március 20. vasárnap 10:01 -
Combos processzorok AMD és Intel fronton
Az előbbi vállalat az asztali, míg az utóbbi a szerverpiacot célozza meg. 2011. március 19. szombat 16:47 -
Toshiba Qosmio noteszgép négy maggal
A Toshiba bevezette az Intel négymagos Sandy Bridge mobil processzorokon alapuló Qosmio X500-Q930X noteszgépet, mely számos fejlett... 2011. március 19. szombat 12:25 -
Olcsó netbookkal a Fusion APU-k és a táblák ellen?
Az Intel Atom processzoraival szerelt netbookok egyre nehezebb helyzetben vannak a piacon, ugyanis egyre több olyan megoldás kerül forgalomba, amely rontja a piaci esélyeiket. Az első komoly konkurens az AMD Brazos platformja, amely Zacate és Ontario sorozatú APU-k köré épül, de hamarosan a tábla konfigurációk is elkezdik nagyobb mennyiségben elárasztani az üzletek polcait, ami szintén nem egy jó hír, legalábbis az Atom processzorral szerelt netbookok és azok gyártóinak szemszögéből. 2011. március 18. péntek 17:30 -
Közel egy tucat új notebook érkezik a Delltől
Három Inspiron, négy Vostro és négy Latitude szériás, Intel Huron River-es laptop jelent meg. 2011. március 18. péntek 15:24 -
A felhők felé kacsingat az Intel
Az Intel a McAfee felvásárlásával megszerzett technológiák egy részét a mobilbiztonsági megoldások és a felhőalapú szolgáltatások piacán való terjeszkedésre igyekszik felhasználni. 2011. március 18. péntek 12:31 -
Egyre több konfiguráció érkezik IGP-vel
Az integrált videó vezérlők azáltal, hogy a processzorba kerültek, egyre nagyobb mennyiségben képviseltetik magukat a piacon. Az Intel nemrégiben piacra dobta a Sandy Bridge architektúra köré épülő központi egységeit, amelyek második generációs Intel HD Graphics videó vezérlővel érkeznek, az AMD pedig hódító útjára indította Zacate és Ontario APU-it, amelyek közül inkább előbbi lesz jelen a különböző olcsóbb asztali konfigurációkban. 2011. március 18. péntek 10:01 -
A felhők felé kacsingat az Intel
Az Intel a McAfee felvásárlásával megszerzett technológiák egy részét a mobilbiztonsági megoldások és a felhőalapú szolgáltatások piacán való terjeszkedésre igyekszik felhasználni. 2011. március 18. péntek 09:25 -
A felhők felé kacsingat az Intel
Az Intel a McAfee felvásárlásával megszerzett technológiák egy részét a mobilbiztonsági megoldások és a felhőalapú szolgáltatások piacán való terjeszkedésre igyekszik felhasználni. 2011. március 18. péntek 09:25 -
A felhők felé kacsingat az Intel
Az Intel a McAfee felvásárlásával megszerzett technológiák egy részét a mobilbiztonsági megoldások és a felhőalapú szolgáltatások piacán való terjeszkedésre igyekszik felhasználni. 2011. március 18. péntek 09:20 -
A felhők felé kacsingat az Intel
Az Intel a McAfee felvásárlásával megszerzett technológiák egy részét a mobilbiztonsági megoldások és a felhőalapú szolgáltatások piacán való terjeszkedésre igyekszik felhasználni. 2011. március 18. péntek 09:16 -
A felhők felé kacsingat az Intel
Az Intel a McAfee felvásárlásával megszerzett technológiák egy részét a mobilbiztonsági megoldások és a felhőalapú szolgáltatások piacán való terjeszkedésre igyekszik felhasználni. 2011. március 18. péntek 09:10 -
4.4 GHz-en pörög az Intel új Xeon processzora
A hírek szerint Intel a közelmúltban megkezdte legújabb, minden eddiginél gyorsabb Xeon processzorának kiszállítását legnagyobb partnerei felé. A X5698 típusjelű lapka különlegessége, hogy - szemben a korábbi leggyorsabb Xeonok 3 GHz körüli csúcsfrekvenciájával - kerek 4.4 GHz-en pörög már gyári b.. 2011. március 17. csütörtök 20:50 -
Újratervezett Asus K-sorozatú noteszgépek
Az új modellek a második generációs Intel Core processzorokat kombinálják az elegáns... 2011. március 17. csütörtök 19:50 -
Energiatakarékos Intel CPU-k mikroszerverekbe
Az Intel két új, energiatakarékos Xeon E3-as sorozatú processzort mutatott be, amelyeket a gyártó kifejezetten mikroszerver konfigurációkba szán. A mikro szerver konfigurációk kevés helyet foglalnak, keveset fogyasztanak, így ideális választásnak minősülnek minden olyan feladatra, amely nem igényel hatalmas számítási teljesítményt a szerverprocesszortól. Ezek a rendszerek ideálisak lehetnek webszer A mikro szerverek egyébként olyan egyprocesszoros rendszerek, amelyek minden fontosabb tulajdonsággal rendelkeznek, ami a szerverek szegmensében fontos lehet (64-bites támogatás, ECC támogatás, virtualizációs támogatás). 2011. március 17. csütörtök 10:01 -
Eljöhet a mikroszerverek ideje?
Az Intel idén Xeonnal, míg jövőre az Atommal erősítene az alacsony fogyasztású szerverek piacán. 2011. március 16. szerda 17:58 -
Új, 10 W alatti fogyasztású Intel Atom 2012-re
Jön a Micro Server architektúra és a Xeonok mellé kell egy igazi ARM ellenfél. 2011. március 16. szerda 13:26 -
Új, 10 W alatti fogyasztású Intel Atom 2012-re
Jön a Micro Server architektúra és a Xeonok mellé kell egy igazi ARM ellenfél. 2011. március 16. szerda 13:15 -
Intel: van amikor szerverből is kicsi kell
Az Intel még az idén több új Xeont dob piacra, amelyeket kimondottan kis méretű és energiatakarékos "mikroszerverekbe" szán. Jövőre Atom-alapú szerverprocesszorok is várhatók a vállalattól. 2011. március 16. szerda 12:32 -
Intel: Az európai cégek nem elég magabiztosak
Christian Morales, az Intel európai vezetője kijelentette, hogy hamarosan már 8 és 16 magos processzorokkal lesznek felszerelve a notebookok és a tábla PC-k. Kitért kontinensünk IT-piacának jellemzőire is. 2011. március 16. szerda 12:28 -
4.4 GHz-en pörög az Intel új Xeon processzora
A hírek szerint Intel a közelmúltban megkezdte legújabb, minden eddiginél gyorsabb Xeon processzorának kiszállítását legnagyobb partnerei felé. A X5698 típusjelű lapka különlegessége, hogy - szemben a korábbi leggyorsabb Xeonok 3 GHz körüli csúcsfrekvenciájával - kerek 4.4 GHz-en pörög már gyári b.. 2011. március 16. szerda 07:30 -
Sandy Bridge alapú Pentium pocesszor érkezik
Kínában lencsevégre kapták az Intel első Sandy Bridge architektúra köré épülő Pentium processzorát, amely Pentium Dual-Core G840-es típusjelzéssel bír. A kétmagos processzor természetesen 32 nm-es csíkszélességgel érkezik és szokás szerint most is mutatkoznak kisebb-nagyobb különbségek közte, illetve a gyártó Core i3-as sorozatú Sandy Bridge processzorai között. 2011. március 14. hétfő 10:01 -
PRIMERGY BX400: Dobozos adatközpont középvállalatok számára
Az új PRIMERGY BX400 Intel Xeon 5600 processzor-sorozattal komplett funkcionalitású pengerendszer, kifejezetten komoly számítási és adattárolási követelményeket támasztó középvállalatok vagy fiókirodák számára. Élvonalbeli technológiái lenyűgöző I/O rugalmassággal és a BX900-nál már megismert rendkívüli sávszélességgel párosulnak. 2011. március 13. vasárnap 12:11 -
Nyugdíjba vonul a Core i7-980X EE processzor
Természetes, hogy az új processzorok érkezésével a korábbi csúcsmodellek szépen, lassan eltűnnek a süllyesztőben. Most az Intel első hatmagos processzora készül nyugdíjba menni: a Core i7-980X modell napjai már meg vannak számlálva, ugyanis helyét már átvette utódja, a Core i7-990X, így a korábbi csúcsmodell rövidesen eltűnhet az üzletek polcairól. 2011. március 10. csütörtök 18:01 -
Az Apple miatt csökkenhet az Nvidia részesedése?
Nemrégiben, amikor az Apple végre lerántotta a leplet legfrissebb MacBook Pro modelljeiről, mindenki a Sandy Bridge processzorokkal és a Thunderbolt porttal volt elfoglalva, pedig egy igen-igen lényeges változás is történt az előző generációs MacBook Pro noteszgépekhez képest: az Apple felhagyott az Nvidia grafikus processzorainak alkalmazásával és helyettük az AMD termékeit választotta, legalábbis a friss MacBook Pro modellek többségénél. A 13 hüvelykes példány esetében a rendszer csak és kizárólag a Sandy Bridge processzorba épített második generációs Intel HD Graphics videó vezérlőre támaszkodik. 2011. március 10. csütörtök 15:01 -
Intel: 16 Core i7, Celeron és Xeon processzor megy nyugdíjba
A gyártó korábbi zászlóshajója, a hatmagos Core i7-980X is elhagyja a piacot. 2011. március 10. csütörtök 09:10 -
Szintet lép az Intel vPro
Bemutatkozott az üzleti termékekbe szánt technológia második generációja. 2011. március 9. szerda 19:59 -
Második generációs Core vPro CPU-k az Inteltől
Az Intel bemutatta második generációs Core vPro sorozatú központi egységeit, amelyek a gyártó Sandy Bridge architektúrájának köszönhetően elődeiknél nagyobb teljesítményt kínálnak, de ezzel együtt új biztonsági funkciókkal és rendkívül jó menedzselhetőséggel is rendelkeznek majd mindazok az üzleti felhasználóknak szánt konfigurációk, amelyekben az új processzorok valamelyike és az új platform teljesít szolgálatot. 2011. március 9. szerda 12:01 -
CeBIT 2011: frissülnek a K-s Asus notebookok
Az Intel platformjára épülő megoldások három méretben érkeznek. 2011. március 8. kedd 20:15 -
Az Intel leállítja az egyik csúcs CPU gyártását
Az óriásvállalat a Core i7-980X nevű asztali hatmagos szörnyeteget küldi nyugdíjba. 2011. március 8. kedd 13:00 -
A Lenovo búcsút intene a Wintel-monopóliumnak
A világ negyedik legnagyobb gyártója arra számít, hogy a PC-korszak végének közeledtével bizonyos ökoszisztémáktól is elbúcsúzhatunk, ezek között pedig talán a Windows és az Intel közös monopóliuma lesz az egyik legjelentősebb távozó. Az még egyelőre kérdéses, hogy pontosan mi (illetve kik) állhatnak majd ezen óriások helyére, ám abban mindenki egyetért, hogy nagyon nehéz megjósolni akár csak az elkövetkező néhány év várható fejleményeit. 2011. március 8. kedd 11:37 -
Az Intel szerint szabványosítani kellene az LCD-PC-ket
Az all-in-one, vagy egybegépek iránti igény nagymértékben nő, így a szabványos alap egyre sürgetőbb. 2011. március 8. kedd 11:33 -
Júniusban érkeznek az AMD Bulldozer CPU-i
Az AMD az idei év elején, a CES alkalmával mutatta be első Fusion sorozatú központi egységeit, amelyeket a vállalat a netbookok és nettopok piacára szánt, ahol a Zacate és Ontario APU-k az Intel Atom processzorainak dolgát próbálják majd megnehezíteni, méghozzá igen-igen jó esélyekkel. A gyártó idén a Brazos platform tagjainál érdekesebb, integrált videó vezérlővel nem rendelkező processzorokat is piacra fog dobni, amelyek a kereskedelem fő áramába szánt megoldások piacát áraszthatják el, méghozzá a második negyedév folyamán. 2011. március 8. kedd 11:32 -
Újabb ThinkPad-ed mutatott be a Lenovo
A 12,5"-os ThinkPad X220 az Intel Huron River platformjára épül, és minden megvan benne ami egy profi munkagéphez szükséges. 2011. március 8. kedd 08:14 -
ASUS ROG G74Sx: játékos notebook Sandy Bridge platformon, 3D-vel
A Republic of Gamers vonalat erősítő gépben az Intel féle Huron River platform és GeForce GTX 560M GPU dolgozik. 2011. március 2. szerda 16:40 -
Új netbook, Atom N570-es processzorral
Az Intel ugyan hivatalosan még csak tegnap jelentette be az Atom N processzor sorozat legfrissebb tagját, az N570-es modellt, ám mától kezdve már el is érhető az első olyan netbook, amely az újdonság köré épül. Az első N570-es alapokon nyugvó netbook konfigurációt a világ harmadik legnagyobb PC gyártója, az Acer szállítja, aki a netbookok piacán meghatározó szerepet tölt be. 2011. március 2. szerda 16:01 -
Új Intel kétmagos Atom processzor
Az Intel bevezette az Atom N570 processzort, amely két magot tartalmaz. Ez az első olyan Atom lapka, amely 64-bites architektúrán alapul... 2011. március 2. szerda 14:51 -
AMD Llano: az Intel Sandy Bridge méltó ellenfele?
Az AMD Zacate és Ontario sorozatú APU egységei, amelyek a gyártó Fusion családjába tartoznak, már bemutatkoztak a nagyközönség előtt, sőt, már egy ideje azt is tudhatjuk, hogy az Intel Atom processzorai ellen harcba szálló újdonságok pontosan mire képesek. A Brazos platform kétségtelenül jól sikerült, ám ez a platform nem a kereskedelem fő áramába szánt, a szó klasszikus értelmében vett középkategóriás konfigurációkat, hanem az alacsony fogyasztás mellett üzemelő, kisebb teljesítményt kínáló konfigurációk piacát célozzák meg. A piac rendkívül jól fogadta a Brazos platformot, amelynek következtében ideiglenes hiány is kialakult, de ez már nem tart sokáig. 2011. március 2. szerda 14:05 -
Új Atom processzort mutatott be az Intel
Az Intel bejelentette legfrissebb Atom processzorát, amely két processzormaggal érkezik és a netbookok szegmensében próbál majd hódítani. Az Atom N570-es modell elődjénél, az Atom N550-es központi egységnél 166 MHz-cel magasabb, azaz 1,66 GHz-es órajelen ketyeg és rendelkezik Hyper-Threading támogatással is, így egyszerre akár négy szálon is képes dolgozni. 2011. március 2. szerda 12:01 -
Mini SSD az Inteltől
Kipróbáltuk az Intel SSD 310 80 GB-os változatát, mely speciális, mSATA csatlakozóval rendelkezik. 2011. március 2. szerda 11:08 -
Kingston memóriacsomagok X58-as rendszerekhez
A Corsair illetékesei a kétcsatornás memóriavezérlővel ellátott konfigurációkat célozzák meg a ma bemutatott friss Vengeance memória csomagjaikkal, míg a Kingston Technology illetékesei inkább a háromcsatornás memóriavezérlővel dolgozó Intel Core i7-9xx sorozató négy- vagy hatmagos processzorral és X58-as alaplappal ellátott konfigurációk tulajdonosainak próbálnak kedveskedni legújabb termékeikkel. 2011. március 1. kedd 21:02 -
Itt az új háromcsatornás Kingston HyperX T1 Black
[Kingston] A Kingston Technology Company Inc., a világ legnagyobb független memóriagyártója bejelentette a HyperX® T1 Black DDR3 háromcsatornás memóriakészletek megjelenését. Az új memóriakészletek megfelelnek az új Intel® Core i7"-990X lapkakészlet és X58-alapú alaplapok teljesítmén.. 2011. március 1. kedd 19:11 -
Lezárult az Intel-McAfee akivizíció
A világ második legnagyobb IT-biztonsági cége a chipgyártó leányvállalataként, az Intel szoftverek és szolgáltatások divíziójának irányítása alatt működik tovább. 2011. március 1. kedd 16:11 -
Összeolvadt az Intel és a McAfee
Lezárult a McAfee felvásárlása, jelentette be az Intel. A McAfee továbbra is megtartja a brandet és a termékkínálatot, az év végéig azonban megérkeznek az együttműködés első kézzelfogható gyümölcsei is. 2011. március 1. kedd 15:57 -
Lezárult az Intel-McAfee akivizíció
A világ második legnagyobb IT-biztonsági cége a chipgyártó leányvállalataként, az Intel szoftverek és szolgáltatások divíziójának irányítása alatt működik tovább. 2011. március 1. kedd 15:50 -
Már 3TB-os HDD-vel is működnek a QNAP termékei
A QNAP, ami komoly névnek minősül a NAS-ok, az NVR (Network Video Recording) rendszerek és a hálózati multimédia lejátszók piacán, most bejelentette, hogy a legfrissebb Turbo NAS szoftver segítségével immáron az összes hálózati adattárolója támogatja a Seagate és a Hitachi 3TB-os adattároló kapacitással rendelkező merevlemezeit, legyen szó ARM processzorral rendelkező, vagy Intel platform köré épülő hálózati adattárolókról. 2011. március 1. kedd 15:01 -
AMD Brazos: ami jó, az jó
Az AMD végre válaszolt az Intel Atom processzorára, méghozzá egy igen ütőképes megoldással, amelyet Brazos platformnak hívnak. 2011. március 1. kedd 11:01 -
Megjöttek az Intel 510-es sorozatú SSD meghajtói
Az Intel legfrissebb SSD meghajtó sorozatáról már hetek óta keringenek pletykák, így már szinte minden szükséges információt megtudhattunk a termékekkel kapcsolatban. Az új SSD meghajtók a második generációs X25-M modelleket váltják majd a piacon. Az 510-esek elődeikkel ellentétben már nem SATA 3 Gbps-os, hanem SATA 6 Gbps-os csatolófelülettel érkeznek, és még nem a 25 nm-es, hanem a jól bevált 34 nm-es gyártástechnológiára alapoznak. 2011. március 1. kedd 10:01 -
Gyors SSD-k és külső tárolók
6 Gbps-os SATA csatlakozóval ellátott SSD-ket mutatott be az AMP és az Intel, a LaCie pedig az utóbbit használta fel külső tárolójához. 2011. március 1. kedd 08:22 -
Bejelentette új, szupergyors SSD-meghajtóit az Intel
Az Intel hétfőn hivatalosan is bejelentette következő generációs SSD-meghajtócsaládjának első tagait. Az új, szupergyors 510 sorozat - amelyről már egy hónappal ezelőtt megírtuk a leglényegesebb adatokat - másodpercenként akár 500 MB átvitelére is képesek lehetnek, amivel végre értelmet adnak a SA.. 2011. március 1. kedd 08:15 -
Gyorsulnak és nőnek az Intel csúcs SSD-i
A vezető lapkagyártó minden eddiginél gyorsabb, akár másodpercenkénti 500 gigabájtos olvasási sebességet is elérő SSD-ket mutatott be. Az 510-es sorozat 120 és 250 gigabájtos méretben, SATA 3 csatlakozással lesz elérhető. 2011. február 28. hétfő 17:03 -
Felhőszolgáltatások Intel-támogatással
Az Intel új fejlesztése révén az internetes alkalmazások és szolgáltatások üzemeltetői rugalmasabb, az ügyfelek által használt személyi számítógépek, táblagépek, okostelefonok lehetőségeinek figyelembe vételével kialakított megoldásokat kínálhatnak a felhasználóiknak. 2011. február 28. hétfő 16:10 -
Felhőszolgáltatások Intel-támogatással
Az Intel új fejlesztése révén az internetes alkalmazások és szolgáltatások üzemeltetői rugalmasabb, az ügyfelek által használt személyi számítógépek, táblagépek, okostelefonok lehetőségeinek figyelembe vételével kialakított megoldásokat kínálhatnak a felhasználóiknak. 2011. február 28. hétfő 16:10 -
Felhőszolgáltatások Intel-támogatással
Az Intel új fejlesztése révén az internetes alkalmazások és szolgáltatások üzemeltetői rugalmasabb, az ügyfelek által használt személyi számítógépek, táblagépek, okostelefonok lehetőségeinek figyelembe vételével kialakított megoldásokat kínálhatnak a felhasználóiknak. 2011. február 28. hétfő 15:45 -
Szerverben tűnik fel az első 64 bites Intel Atom
Az Intel Atom chipek neve összeforrt a netbookokkal, a legújabb, N570 jelű chip azonban nem egy ilyen kis méretű, olcsó hordozható PC-ben, hanem a SeaMicro masszívan párhuzamos, mégis kompakt szerverében debütál. 2011. február 28. hétfő 15:42 -
Felhőszolgáltatások Intel-támogatással
Az Intel új fejlesztése révén az internetes alkalmazások és szolgáltatások üzemeltetői rugalmasabb, az ügyfelek által használt személyi számítógépek, táblagépek, okostelefonok lehetőségeinek figyelembe vételével kialakított megoldásokat kínálhatnak a felhasználóiknak. 2011. február 28. hétfő 15:36 -
Felhőszolgáltatások Intel-támogatással
Az Intel új fejlesztése révén az internetes alkalmazások és szolgáltatások üzemeltetői rugalmasabb, az ügyfelek által használt személyi számítógépek, táblagépek, okostelefonok lehetőségeinek figyelembe vételével kialakított megoldásokat kínálhatnak a felhasználóiknak. 2011. február 28. hétfő 15:36 -
Felhőszolgáltatások Intel-támogatással
Az Intel új fejlesztése révén az internetes alkalmazások és szolgáltatások üzemeltetői rugalmasabb, az ügyfelek által használt személyi számítógépek, táblagépek, okostelefonok lehetőségeinek figyelembe vételével kialakított megoldásokat kínálhatnak a felhasználóiknak. 2011. február 28. hétfő 15:36 -
Okos felhőszolgáltatások Intel-támogatással
Az Intel új fejlesztése révén az internetes alkalmazások és szolgáltatások üzemeltetői rugalmasabb, az ügyfelek által használt személyi számítógépek, táblagépek, okostelefonok lehetőségeinek figyelembe vételével kialakított megoldásokat kínálhatnak a felhasználóiknak. 2011. február 28. hétfő 15:23 -
Ismeretlen Intel CPU a Fujitsu tabletében
Az Oak Trail családba tartozó, még bejelentetlen Atom egység a Stylistic Q550-ben debütálhat. 2011. február 27. vasárnap 16:01 -
IDC: az AMD nem profitálhat az Intel hibájából
Az IDC elemzőcég szakértői szerint az AMD a Llano chipek késése miatt nem tudja kihasználni a Sandy Bridge processzorok gyártási hibája miatt kialakult lehetőségeket. 2011. február 26. szombat 17:41 -
IDC: az AMD nem profitálhat az Intel hibájából
Az IDC elemzőcég szakértői szerint az AMD a Llano chipek késése miatt nem tudja kihasználni a Sandy Bridge processzorok gyártási hibája miatt kialakult lehetőségeket. 2011. február 26. szombat 17:41 -
IDC: az AMD nem profitálhat az Intel hibájából
Az IDC elemzőcég szakértői szerint az AMD a Llano chipek késése miatt nem tudja kihasználni a Sandy Bridge processzorok gyártási hibája miatt kialakult lehetőségeket. 2011. február 26. szombat 17:21 -
IDC: az AMD nem profitálhat az Intel hibájából
Az IDC elemzőcég szakértői szerint az AMD a Llano chipek késése miatt nem tudja kihasználni a Sandy Bridge processzorok gyártási hibája miatt kialakult lehetőségeket. 2011. február 26. szombat 17:03 -
Intel Thunderbolt: vége az USB 3.0-nak?
Az Intel új technológiája kétszer gyorsabb az USB 3.0-nál, és már debütált a modellfrissítésen átesett Apple MacBook Pro notebookon. 2011. február 26. szombat 10:10 -
Bemutatta az új MacBook Pro-kat az Apple
[Apple] Az Apple MacBook Pro termékcsaládja következő generációs processzorokkal és grafikus kártyákkal, a nagy sebességű Thunderbolt I/O-technológiával, valamint új FaceTime HD-kamerával egészült ki. Az immár a legújabb kétmagos és négymagos Intel Core processzorokkal működő MacBook Pro laptopok .. 2011. február 26. szombat 07:20 -
Bemutatkozik az Intel Thunderbolt technológiája
Az Intel már hónapokkal ezelőtt lerántotta a leplet Light Peak kódnéven futó fejlesztéséről, amelynek keretén belül új, minden eddiginél nagyobb adatátviteli sebességet kínáló, sokoldalú adatátviteli protokoll kifejlesztésén dolgoztak a vállalat illetékesei, amely mostantól végre a nagyközönség számára is elérhető. 2011. február 25. péntek 22:01 -
Az Intel hivatalosan bevezette a Thunderbolt összeköttetési technológiát
Az új technológia 10 Gb/s sávszélességet és több mint 100 méter távolságú átvitelt... 2011. február 25. péntek 16:26 -
Az Intel a felhőben futtatná a jövő játékait
A vállalat szerint a MIC architektúra alkalmas ray-tracingre is. 2011. február 25. péntek 15:59 -
10 Gbps - a leggyorsabb adatátviteli csatlakozó
Megérkezett az Intel Thunderbolt technológia, ami egyszerre egy vezetéken képes nagysebességű adatátvitelre és HD videójel továbbítására. 2011. február 25. péntek 14:00 -
Windows 7-es telefon az AdvanceTC-től
Meglehetősen nehéz kategorizálni az Intel Atom processzoros eszközt. 2011. február 25. péntek 11:50 -
Bivalyerősek az új MacBook Pro-k
A legújabb Intel processzorok, és AMD Mobility Radeon grafikus vezérlők kerültek a noteszekbe. 2011. február 25. péntek 10:57 -
Megjöttek a Sandy Bridge alapú MacBook Pro-k
Az elmúlt hetek folyamán, illetve az elmúlt napokban több olyan pletyka is érkezett, amelyek arról számoltak be, hogy hamarosan frissül az Apple MacBook Pro kínálata. A magukat jól értesültnek beállító források azt állították, hogy az új noteszgépekben SandyBridge processzorok és hatos sorozatú lapkakészlettel ellátott alaplapok kapnak helyet, sőt, a napokban már az is tudható volt, hogy a friss termékek az Intel Light Peak technológiája köré épülő adatátviteli megoldással is el lesznek látva, ami új néven mutatkozik be. Most végre lehullott a lepel az új notebookokról, ugyanis azok végre megjelentek az Apple kínálatában, így most már nyugodtan mondhatjuk, hogy a pletykák ezúttal is igazaknak bizonyultak. 2011. február 25. péntek 10:01 -
Továbbra is az Intel az egyeduralkodó a processzorpiacon
Gyakorlatilag stagnált a PC-k processzorpiaca a 2010-es évet tekintve. 2011. február 25. péntek 09:55 -
Továbbra is az Intel az egyeduralkodó a processzorpiacon
Gyakorlatilag stagnált a PC-k processzorpiaca a 2010-es évet tekintve. 2011. február 25. péntek 09:40 -
Thunderbolt lett az Intel Light Peakből
Nem olyan lett, mint ígérték, de egyelőre ez is megfelel. 2011. február 24. csütörtök 17:38 -
Brazos alapú tábla PC az MSI műhelyéből
Az MSI a következő hét folyamán megrendezésre kerülő CeBIT 2011 alkalmával bemutatja legfrissebb WindPad sorozatú tábla PC-jét, amely ezúttal nem az Intel Atom, hanem az AMD Brazos platformja köré épül, amely összességében ütőképesebb teljesítményt kínál 2011. február 24. csütörtök 15:01 -
BRÉKING: Új MacBook Prók
Az Apple bemutatta a profi laptopok új generációját. Ez volt eddig:És ez lesz mostantól (13, 15 és 17 col):Ahogy a képeken is látszik, mindegyik gépbe Core i-processzor került, méghozzá a második generáció, tehát az összes konfigurációnál jelentős az előrelépés. Az eddig Core 2-eseket használó 13 colos gépeknél 30-50 százalékos gyorsulásra lehet számítani, míg az eddig első generációs Core i5-ös, Core i7-et használó 15-ös és 17-es laptopoknál 10-20 százalék az előrelépés.A memória 4 gigabájt maradt mindegyik konfigurációban, a merevlemez az összes típusban nagyobb lett valamivel, de nem lett alapértelmezett az ssd, ezt meghagyták az Air privilégiumának. Állítólag csak egy év múlva érkeznek meg azok a teljesen áttervezett MacBook Prók, amiknek a szerkezeti felépítése alapvetően különbözik majd a mostaniaktól.Érdemes még kiemelni, hogy a 13 colos gépekben az eleve integrált Nvidia grafikus gyorsítót az integrált Intel HD 3000 váltotta: ezek már nem olyan bénák, mint a korábbi inteles vga-k, nagyobb ugyan nem lett a kicsi MacBook Pro grafikai teljesítménye, de legalább kisebb sem.A 15-ös és 17-es gépekben meg ugye Core i7-es váltotta a Core i5-ösöket, és a grafikus gyorsító is alaposan megváltozott: a Radeon HD6490M váltotta a Geforce 330M-eket, bár amennyire tudni lehet, ezek sem sokkal erősebbek az elődeiknél.Szóval a processzor mindegyik gépben erősebb lett, háttértárból is többet kaptunk, de a grafikus teljesítmény és a memória nem nőtt és forradalmi technológiát is csak egyet kaptunk: a Light Peaket, amiről meg majd kiderül, hogy milyen gyorsan terjed el.Tisztességes ráncfelvarrás történt, más nem. 2011. február 24. csütörtök 14:44 -
Ősszel jöhet az Intel Medfield
Az Intel a jelek szerint ősszel mutatja majd be a harmadik generációs Atom processzorokat, ám az első okostelefonokat és táblákat már a Computex során kezünkbe vehetjük, egy rövid próba erejéig. 2011. február 24. csütörtök 11:15 -
Két különleges alaplappal bővült az MSI kínálata
Az MSI két különleges alaplapot mutatott be, amelyek mindketten az Intel második generációs Core sorozatú processzoraihoz, a Sandy Bridge modellekhez készültek. Az valószínűleg a többség számára már nem újdonság, hogy az Intel hatos sorozatú lapkakészletei tervezési hiba miatt egy ideje nem kaphatóak, akik pedig az elsők között vásároltak hatos sorozatú lapkakészlettel ellátott termékeket (alaplapok, noteszgépek), azoknak még néhány hetet várniuk kell, hogy hibás alaplapjukat vagy noteszgépüket kicseréljék. 2011. február 24. csütörtök 09:52 -
Holnap mutatja be a Light Peaket az Intel
Az Intel csütörtökön - azaz a holnapi napon - fogja bejelenteni Light Peak nevű, következő generációs interperifériális kommunikációs technológiáját. Az új szabvány többek között az USB 3.0 nagy riválisává válhat, mert utóbbi csatolónál jóval nagyobb sávszélességet biztosít az adatok átvitelére a .. 2011. február 23. szerda 18:25 -
Megkapták a gyártók a Lucid Virtu szoftverét
A LucidLogix néhány hete jelentette be, hogy szoftvermérnökei egy különleges, úgynevezett GPU virtualizációs segédprogramot fejlesztettek ki az Intel Sandy Bridge processzoraihoz, amely lehetővé teszi, hogy a rendszer attól függően, hogy milyen 3D-s terhelés éri, váltogatni tudjon az integrált videó vezérlő és a videokártya között, ezáltal energiát spórolhasson. 2011. február 23. szerda 13:01 -
Az Intel a Light Peak technológia egyre közeledő debütálásáról beszélt
A fejlesztés egy olyan vezetékes adatkapcsolat az eszközök között, mely már kezdetben képes az USB 3.0 átviteli sebességének kétszeresét nyújtani. 2011. február 23. szerda 12:21 -
Csepegteti a Poulson-információkat az Intel
Továbbra sincs hír arról, hogy hogyan oldja meg a a következő generációs Itanium processzorok többszálúsítását az Intel, a hatalmas szilíciumok fogyasztási és teljesítményadatairól azonban ejtett pár szót a kék chipgyártó. 2011. február 22. kedd 17:34 -
Új gyárat épít az Intel a 14 nm-es technológiához
A Fab 42-es üzem Arizonában lesz felhúzva, és 2013-ban kezdheti meg a termelést. 2011. február 22. kedd 15:31 -
Új Sandy Bridge processzorokat küld a piacra az Intel
A mobil szegmensbe érkezik elég jelentős erősítés, három Core i5 és öt Core i7 processzorra lehet számítani. 2011. február 22. kedd 15:25 -
4000 új munkatársat keres az Intel
Négyezer termékfejlesztésben és K+F-ben dolgozó alkalmazottat toboroz az Intel, amely új gyárat is épít. 2011. február 22. kedd 11:15 -
4000 új munkatársat keres az Intel
A termékfejlesztésben, a kutatás-fejlesztésben dolgozna az a négyezer alkalmazott, melyet az elkövetkező időben tervez felvenni az Intel. A lapkagyártó ötmillió dollár befektetésével új gyárat is épít. 2011. február 22. kedd 10:36 -
4000 új munkatársat keres az Intel
A termékfejlesztésben, a kutatás-fejlesztésben dolgozna az a négyezer alkalmazott, melyet az elkövetkező időben tervez felvenni az Intel. A lapkagyártó ötmillió dollár befektetésével új gyárat is épít. 2011. február 22. kedd 10:36 -
Ötmilliárd dollárért épül fel az Intel legújabb gyára
Az Intel elnök-vezérigazgatója, Paul Otellini a napokban jelentette be, hogy a vállalat hamarosan egy újabb gyár építésébe vág bele, amelynek az Arizona államban található Chandler ad majd otthont. A bejelentésre akkor került sor, amikor az Amerikai Egyesült Államok elnöke meglátogatta az Ontel Oregon államban, egészen pontosan Hillsboroban található üzemét. 2011. február 22. kedd 10:01 -
Majdnem egy tucat Xeont dobot piacra az Intel
A Westmere-EP sorozat nem kevesebb, mint tíz új processzorral frissült. 2011. február 21. hétfő 19:54 -
Új üzemet létesít az Intel
A processzorgyártó közölte, hogy több mint 5 milliárd dollárért építi fel a Fab 42 nevű létesítményt az Egyesült Államokban, az arizonai Chandlerben. A projekt több ezer munkahelyet teremt és jelentős adóbevételt jelent. 2011. február 21. hétfő 18:27 -
Light Peak lesz az új MacBook Prókban?
Beszélünk róla már egy ideje, a Light Peak optikai adatátviteli technológia már tavalyelőtt szóba került. Meglepetés volt, hogy az Intel egy Macen mutatta be a csatolót, aztán kiderült, hogy a Light Peak alapjait a cupertinóiak dolgozták ki.Ezzel köthetnék a gépekhez a perifériákat, a monitort, a vinyót, mindent. A technológia 10 gigabit per másodpercre képes, ami tíz év alatt 100 gigabit per másodpercre is nőhetne (az USB3 sebessége 3.2 gigabit másodpercenként).Korábban még 2010 második feléről volt szó, most már 2011 elejéről, a Cnet pedig megtudta, hogy az Apple hamarosan egy bejelentést tesz a Light Peakkel kapcsolatban. Nem tudni, hogy már a csütörtökre várt új MacBook Prókban üdvözölhetjük-e a dolgot, de állítólag bármilyen néven megjelenhet: az Apple jogosult saját márkanév alatt beletenni a gépekbe.A hírek szerint USB 3 biztosan nem lesz, a Sandy Bridge-es MacBook Prókkal legfeljebb a Light Peak jöhet. Mások szerint a következő iMacekkel érkezik inkább, 2011 első felében valamikor. De ti jöttök, szabad a tippelés. 2011. február 21. hétfő 17:50 -
Megkezdte a javított chipsetek szállítását az Intel
Szállítja a javított, 6-os sorozatú lapkakészleteket első számú partnereinek az Intel, így a hónap végére a notebookgyártók végre bejelenthetik várva várt frissített modelljeiket. Az új modellek várhatóan március közepén jelenhetnek meg leghamarabb a boltokban. 2011. február 21. hétfő 14:33 -
Arizonában épül a következő Intel gyár
Mintegy ötmilliárd dolláros beruházással készül el az Intel új félvezetőgyára Arizonában - jelentette be az Intel pénteken. A Barack Obama látogatására időzített bejelentés szerint a gyár 2013-ra áll csatasorba, és várhatóan 14 nanométeres csíkszélességű lapkák előállítására lesz alkalmas. 2011. február 21. hétfő 11:17 -
Az Intel kitart a MeeGo mellett
"Csalódtunk ugyan a Nokiában, de az élet megy tovább" - mondta Renee James, az Intel rangidős alelnöke. - "A mi elkötelezettségünk és elszántságunk a MeeGo iránt csak erősödött." 2011. február 21. hétfő 11:01 -
Új Intel processzor a nagyteljesítményű számítógépekhez
Az Intel ismertette a következő Itanium processzor tervét, ami a nagyteljesítményű számitógépek (mainframe)... 2011. február 20. vasárnap 22:40 -
Obama látogatása az Intelnél
A hét utolsó munkanapján Barack Obama elnök látogatást tett az Intel Chandlerben (Oregon) lévő... 2011. február 20. vasárnap 18:30 -
Obama elnök látogatása az Intelnél
A hét utolsó munkanapján Barack Obama elnök látogatást tett az Intel Chandlerben (Oregon) lévő... 2011. február 20. vasárnap 16:31 -
Hamarosan érkeznek a hibátlan Sandy Bridge notebookok
Az Intel nemrégiben jelentette be, hogy a hónap közepén megindult a hibamentes, B3-as revízióval rendelkező hatos sorozatú lapkakészletek szállítása, így a gyártó partnerei hamarosan megkezdhetik a friss lapkakészletekkel szerelt termékek gyártását, beleértve az alaplapokét, a noteszgépekét és a komplett PC konfigurációkét. A DigiTimes forrásai szerint az új lapkakészletek már az élvonalbeli noteszgép gyártók számára is elérhetőek, így a hibátlan lapkakészlet köré épülő alaplappal ellátott notevookok még ebben a hónapban megjelenhetnek kereskedelmi forgalomban, ha minden a terveknek megfelelően alakul. 2011. február 20. vasárnap 16:01 -
Új, nagyon gyors Intel SSD tárolók március elején
Az Intel a tervek szerint március 1-jén vezeti be az 510-es sorozatú (kódneve: Elm Crest) SSD tárolókat. Ez az Intel... 2011. február 19. szombat 12:25 -
Az Intel vezérét Obama kinevezte munkaügyi tanácsadójának
Egy időben azzal, hogy együtt vacsorázott egy tucatnyi informatikai vezetővel, Barack Obama a Fehér Ház munkaügyi... 2011. február 18. péntek 16:10 -
Új SSD széria érkezik az Intel-től
Az óriásvállalat két új termékkel fogja bővíteni termékkínálatát, amelyek az 510-es szériában kapnak helyet. 2011. február 18. péntek 16:00 -
Ottelini: tiszteletben tartom a Nokia döntését
Az Intel vezérigazgatójával a Nokia első embere tudatta telefonon, hogy a finn mobilgyártó fejlesztési együttműködést kötött a Microsofttal. 2011. február 17. csütörtök 18:15 -
Ottelini: tiszteletben tartom a Nokia döntését
Az Intel vezérigazgatójával a Nokia első embere tudatta telefonon, hogy a finn mobilgyártó fejlesztési együttműködést kötött a Microsofttal. 2011. február 17. csütörtök 18:05 -
Ottelini: tiszteletben tartom a Nokia döntését
Az Intel vezérigazgatójával a Nokia első embere tudatta telefonon, hogy a finn mobilgyártó fejlesztési együttműködést kötött a Microsofttal. 2011. február 17. csütörtök 17:46 -
Távmenedzsment tabletekhez az Inteltől
Az Intel új fejlesztései révén szeretné megkönnyíteni az informatikai adminisztrátorok számára az olyan új mobileszközök távoli kezelését és felügyeletét, mint a vállalati szektorban is egyre elterjedtebbé váló táblagépek. 2011. február 17. csütörtök 14:45 -
Érkezik az Intel Core i7-990X
Az Extreme Edition kiadású processzor megjelenése mellett két CPU ára csökkent. 2011. február 17. csütörtök 12:21 -
Távmenedzsment tabletekhez az Inteltől
Az Intel új fejlesztései révén szeretné megkönnyíteni az informatikai adminisztrátorok számára az olyan új mobileszközök távoli kezelését és felügyeletét, mint a vállalati szektorban is egyre elterjedtebbé váló táblagépek. 2011. február 17. csütörtök 12:17 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 17. csütörtök 12:05 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 17. csütörtök 11:51 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 17. csütörtök 11:51 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 17. csütörtök 11:46 -
A Shuttle két miniPC-vel készül a CeBIT-re
A különleges, apró gépeiről híres gyártó két barebone-nal állt elő, melyekbe Sandy-Bridge alapú Intel megoldások kerülnek. 2011. február 17. csütörtök 11:41 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 17. csütörtök 11:35 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 17. csütörtök 11:35 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 17. csütörtök 11:30 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 17. csütörtök 11:15 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 17. csütörtök 11:15 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 17. csütörtök 11:11 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 17. csütörtök 11:00 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 17. csütörtök 11:00 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 17. csütörtök 10:56 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 17. csütörtök 10:41 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 17. csütörtök 10:41 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 17. csütörtök 10:35 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 17. csütörtök 10:25 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 17. csütörtök 10:25 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 17. csütörtök 10:20 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 17. csütörtök 10:06 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 17. csütörtök 10:06 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 17. csütörtök 10:02 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 17. csütörtök 09:50 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 17. csütörtök 09:50 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 17. csütörtök 09:40 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 17. csütörtök 09:31 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 17. csütörtök 09:31 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 17. csütörtök 09:25 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 17. csütörtök 09:15 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 17. csütörtök 09:15 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 17. csütörtök 09:05 -
Az Nvidia megtalálta a kiutat
Még az Intel processzorát is lenyomja legújabb, négymagos fejlesztése. 2011. február 17. csütörtök 09:00 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 17. csütörtök 08:55 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 17. csütörtök 08:55 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 17. csütörtök 08:51 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 17. csütörtök 08:36 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 17. csütörtök 08:36 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 17. csütörtök 08:30 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 17. csütörtök 08:20 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 17. csütörtök 08:20 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 17. csütörtök 08:16 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 17. csütörtök 08:01 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 17. csütörtök 08:01 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 17. csütörtök 07:56 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 17. csütörtök 07:45 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 17. csütörtök 07:45 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 17. csütörtök 07:40 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 17. csütörtök 07:26 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 17. csütörtök 07:26 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 17. csütörtök 07:20 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 17. csütörtök 07:10 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 17. csütörtök 07:10 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 17. csütörtök 07:05 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 17. csütörtök 06:50 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 17. csütörtök 06:50 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 17. csütörtök 06:45 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 17. csütörtök 06:35 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 17. csütörtök 06:35 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 17. csütörtök 06:30 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 17. csütörtök 06:15 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 17. csütörtök 06:15 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 17. csütörtök 06:10 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 17. csütörtök 06:01 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 17. csütörtök 06:01 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 17. csütörtök 05:55 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 17. csütörtök 05:40 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 17. csütörtök 05:40 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 17. csütörtök 05:35 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 17. csütörtök 05:25 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 17. csütörtök 05:25 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 17. csütörtök 05:15 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 17. csütörtök 05:06 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 17. csütörtök 05:06 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 17. csütörtök 05:01 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 17. csütörtök 04:50 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 17. csütörtök 04:50 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 17. csütörtök 04:40 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 17. csütörtök 04:30 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 17. csütörtök 04:30 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 17. csütörtök 04:25 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 17. csütörtök 04:10 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 17. csütörtök 04:10 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 17. csütörtök 04:05 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 17. csütörtök 03:55 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 17. csütörtök 03:55 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 17. csütörtök 03:50 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 17. csütörtök 03:37 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 17. csütörtök 03:37 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 17. csütörtök 03:30 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 17. csütörtök 03:20 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 17. csütörtök 03:20 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 17. csütörtök 03:17 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 17. csütörtök 03:00 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 17. csütörtök 03:00 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 17. csütörtök 02:55 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 17. csütörtök 02:45 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 17. csütörtök 02:45 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 17. csütörtök 02:40 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 17. csütörtök 02:25 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 17. csütörtök 02:25 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 17. csütörtök 02:20 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 17. csütörtök 02:11 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 17. csütörtök 02:11 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 17. csütörtök 02:06 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 17. csütörtök 01:50 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 17. csütörtök 01:50 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 17. csütörtök 01:45 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 17. csütörtök 01:35 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 17. csütörtök 01:35 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 17. csütörtök 01:26 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 17. csütörtök 01:15 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 17. csütörtök 01:15 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 17. csütörtök 01:10 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 17. csütörtök 01:00 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 17. csütörtök 01:00 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 17. csütörtök 00:50 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 17. csütörtök 00:43 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 17. csütörtök 00:43 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 17. csütörtök 00:35 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 17. csütörtök 00:25 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 17. csütörtök 00:25 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 17. csütörtök 00:15 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 17. csütörtök 00:05 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 17. csütörtök 00:05 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 17. csütörtök 00:03 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 23:45 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 23:45 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 23:40 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 23:30 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 23:30 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 23:26 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 23:13 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 23:13 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 23:05 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 22:56 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 22:56 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 22:50 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 22:35 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 22:35 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 22:33 -
Távmenedzsment tabletekhez az Inteltől
Az Intel új fejlesztései révén szeretné megkönnyíteni az informatikai adminisztrátorok számára az olyan új mobileszközök távoli kezelését és felügyeletét, mint a vállalati szektorban is egyre elterjedtebbé váló táblagépek. 2011. február 16. szerda 22:33 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 22:20 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 22:20 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 22:16 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 22:00 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 22:00 -
Távmenedzsment tabletekhez az Inteltől
Az Intel új fejlesztései révén szeretné megkönnyíteni az informatikai adminisztrátorok számára az olyan új mobileszközök távoli kezelését és felügyeletét, mint a vállalati szektorban is egyre elterjedtebbé váló táblagépek. 2011. február 16. szerda 22:00 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 21:55 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 21:49 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 21:49 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 21:41 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 21:25 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 21:25 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 21:20 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 21:10 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 21:10 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 21:04 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 20:50 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 20:50 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 20:45 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 20:35 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 20:35 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 20:26 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 20:17 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 20:17 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 20:10 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 20:00 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 20:00 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 19:50 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 19:41 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 19:41 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 19:37 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 19:20 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 19:20 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 19:15 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 19:05 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 19:05 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 19:00 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 18:47 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 18:47 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 18:41 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 18:30 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 18:30 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 18:25 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 18:10 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 18:10 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 18:08 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 17:55 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 17:55 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 17:50 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 17:36 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 17:36 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 17:31 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 17:21 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 17:21 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 17:16 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 17:00 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 17:00 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 16:55 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 16:46 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 16:46 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 16:36 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 16:27 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 16:27 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 16:21 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 16:10 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 16:10 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 16:01 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 15:52 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 15:52 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 15:46 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 15:31 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 15:31 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 15:25 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 15:15 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 15:15 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 15:10 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 14:55 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 14:55 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 14:51 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 14:40 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 14:40 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 14:35 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 14:20 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 14:20 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 14:16 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 14:05 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 14:05 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 14:00 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 13:45 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 13:45 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 13:41 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 13:30 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 13:30 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 13:12 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 13:12 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 13:05 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 12:35 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 12:35 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 12:30 -
Intel-processzorok a telefonokban?
Az Intel látszólag kimarad a nagy a mobil üzletből: miközben a PC-k virágkorát az x86-os processzorok és azok... 2011. február 16. szerda 12:25 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 12:15 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 12:15 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 12:10 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 11:55 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 11:55 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 11:50 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 11:40 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 11:40 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 11:35 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 11:20 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 11:20 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 11:15 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 11:00 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 11:00 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 10:55 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 10:46 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 10:46 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 10:40 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 10:26 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 10:26 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 10:20 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 10:10 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 10:10 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 10:05 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 09:50 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 09:50 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 09:45 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 09:35 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 09:35 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 09:30 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 09:16 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 09:16 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 09:10 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 09:00 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 09:00 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 08:51 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 08:40 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 08:40 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 08:36 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 08:21 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 08:21 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 08:15 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 08:05 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 08:05 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 08:00 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 07:45 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 07:45 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 07:40 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 07:30 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 07:30 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 07:25 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 07:11 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 07:11 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 07:05 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 06:55 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 06:55 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 06:50 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 06:35 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 06:35 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 06:31 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 06:20 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 06:20 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 06:15 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 06:00 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 06:00 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 05:55 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 05:46 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 05:46 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 05:40 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 05:25 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 05:25 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 05:20 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 05:11 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 05:11 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 05:05 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 04:50 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 04:50 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 04:45 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 04:31 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 04:31 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 04:25 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 04:15 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 04:15 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 04:10 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 03:55 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 03:55 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 03:50 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 03:40 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 03:40 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 03:35 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 03:21 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 03:21 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 03:17 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 03:08 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 03:08 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 02:55 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 02:40 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 02:40 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 02:35 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 02:25 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 02:25 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 02:20 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 02:05 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 02:05 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 02:00 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 01:50 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 01:50 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 01:45 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 01:30 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 01:30 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 01:25 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 01:15 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 01:15 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 01:10 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 00:56 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 00:56 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 00:50 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 00:40 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 00:40 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 00:37 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 00:20 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 00:20 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 16. szerda 00:15 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 16. szerda 00:00 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 16. szerda 00:00 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 23:55 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 23:45 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 23:45 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 23:40 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 23:25 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 23:25 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 23:20 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 23:10 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 23:10 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 23:05 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 22:50 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 22:50 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 22:45 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 22:35 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 22:35 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 22:30 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 22:15 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 22:15 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 22:10 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 22:00 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 22:00 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 21:55 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 21:40 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 21:40 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 21:36 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 21:25 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 21:25 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 21:20 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 21:05 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 21:05 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 21:01 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 20:52 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 20:52 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 20:45 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 20:30 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 20:30 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 20:26 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 20:15 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 20:15 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 20:13 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 19:56 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 19:56 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 19:50 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 19:35 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 19:35 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 19:32 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 19:20 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 19:20 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 19:15 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 19:01 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 19:01 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 18:56 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 18:46 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 18:46 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 18:42 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 18:25 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 18:25 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 18:21 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 18:10 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 18:10 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 18:05 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 17:50 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 17:50 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 17:45 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 17:35 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 17:35 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 17:30 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 17:17 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 17:17 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 17:11 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 17:00 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 17:00 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 16:55 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 16:40 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 16:40 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 16:37 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 16:25 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 16:25 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 16:21 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 16:06 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 16:06 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 16:01 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 15:52 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 15:52 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 15:40 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 15:31 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 15:31 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 15:25 -
Az Intel nem mond le a MeeGo-ról
Az Intel és a Nokia által fejlesztett MeeGo nem is olyan régen még a Symbian utódjának tűnt, ám ez a... 2011. február 15. kedd 15:20 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 15:10 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 15:10 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 15:09 -
Kisebb mozgolódás az Intel processzoroknál
A gyártó egy új zászlóshajó bevezetése mellett néhány modell árát is csökkentette. 2011. február 15. kedd 15:00 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 14:55 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 14:55 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 14:51 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 14:35 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 14:35 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 14:30 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 14:22 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 14:22 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 14:16 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 14:01 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 14:01 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 13:55 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 13:45 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 13:45 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 13:42 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 13:27 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 13:27 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 13:10 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 13:10 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 13:05 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 12:51 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 12:51 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 12:45 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 12:35 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 12:35 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 12:30 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 12:16 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 12:16 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 12:12 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 12:00 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 12:00 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 11:55 -
Egy tucat új processzorral jelentkezett az Intel
Új processzorokat jelentett be az Intel. A vállalat piacra dobta eddigi legerősebb Extreme Editionjét, valamint Xeonokkal bővítette a kínálatát. 2011. február 15. kedd 11:51 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 11:40 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 11:40 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 11:35 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 11:28 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 11:28 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 11:16 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 11:06 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 11:06 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 11:00 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 10:46 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 10:46 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 10:43 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 10:31 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 10:31 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 10:25 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 10:11 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 10:11 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 10:07 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 09:56 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 09:56 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 09:47 -
Érkezik az Intel Core i7-990X
Az Extreme Edition kiadású processzor megjelenése mellett két CPU ára csökkent. 2011. február 15. kedd 09:47 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 09:36 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 09:36 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 09:30 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 09:17 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 09:17 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 09:13 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 09:02 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 09:02 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 08:52 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 08:40 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 08:40 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 08:35 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 08:20 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 08:20 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 08:16 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 08:05 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 08:05 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 08:00 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 07:47 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 07:47 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 07:40 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 07:26 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 07:26 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 07:20 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 07:10 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 07:10 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 07:05 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 06:50 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 06:50 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 06:45 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 06:36 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 06:36 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 06:30 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 06:15 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 06:15 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 06:10 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 06:00 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 06:00 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 05:55 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 05:40 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 05:40 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 05:35 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 05:25 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 05:25 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 05:20 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 05:05 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 05:05 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 05:00 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 04:50 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 04:50 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 04:45 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 04:30 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 04:30 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 04:25 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 04:11 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 04:11 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 04:05 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 03:55 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 03:55 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 03:50 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 03:35 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 03:35 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 03:31 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 03:20 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 03:20 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 03:15 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 03:15 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 02:55 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 02:55 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 02:50 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 02:35 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 02:35 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 02:30 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 02:20 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 02:20 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 02:15 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 02:01 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 02:01 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 01:55 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 01:45 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 01:45 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 01:40 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 01:25 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 01:25 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 01:21 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 01:05 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 01:05 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 01:00 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 00:50 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 00:50 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 00:45 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 00:30 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 00:30 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 00:25 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 15. kedd 00:15 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 15. kedd 00:15 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 15. kedd 00:10 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 23:56 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 23:56 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 23:50 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 23:40 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 23:40 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 23:35 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 23:20 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 23:20 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 23:15 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 23:05 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 23:05 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 23:00 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 22:45 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 22:45 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 22:41 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 22:30 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 22:30 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 22:25 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 22:10 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 22:10 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 22:05 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 21:56 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 21:56 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 21:50 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 21:35 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 21:35 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 21:30 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 21:20 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 21:20 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 21:10 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 21:00 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 21:00 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 20:56 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 20:40 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 20:40 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 20:35 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 20:25 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 20:25 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 20:20 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 20:05 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 20:05 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 20:00 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 19:51 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 19:51 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 19:45 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 19:30 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 19:30 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 19:26 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 19:15 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 19:15 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 19:10 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 18:55 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 18:55 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 18:51 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 18:41 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 18:41 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 18:35 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 18:21 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 18:21 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 18:16 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 18:05 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 18:05 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 18:01 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 17:46 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 17:46 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 17:41 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 17:31 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 17:31 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 17:25 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 17:11 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 17:11 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 17:05 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 16:55 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 16:55 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 16:45 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 16:35 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 16:35 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 16:31 -
MWC: Medfield, nokiás részletek és Meego
Megvillantotta a Meegót és a Medfieldet az Intel, üres kézzel érkezett a Nokia és végre Európa is megkapja a Motorola Droid Pro GSM-verzióját. Ez is Barcelonában történt. 2011. február 14. hétfő 16:31 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 16:15 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 16:15 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 16:12 -
Új hatmagos csúcsprocesszor: Core i7-990X EE
Az Intel egy új hatmagos csúcsprocesszort dobott piacra, amely a jelenleg is forgalomban lévő Core i7-980X helyét veszi át a piacon, ám ennek következtében természetesen némi árkorrekcióra is számíthatunk egyes processzorok esetében. Az új központi egység a Core i7-990X nevet kapta és elődjéhez hasonlóan ő is az Extreme Edition sorozatot erősíti, ami annyit tesz, hogy a processzor szorzózár-mentes kivitellel érkezik. 2011. február 14. hétfő 16:01 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 16:00 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 16:00 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 15:55 -
Sokmagos processzorok Intel és AMD fronton
Az előbbi gyártó az asztali, míg az utóbbi a szerverpiacra gyúr. 2011. február 14. hétfő 15:49 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 15:41 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 15:41 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 15:35 -
Az Intel elkötelezett a MeeGo iránt
Az Intel a Nokia stratégájának megváltozása után is elkötelezett marad a MeeGo Linux platform iránt. 2011. február 14. hétfő 15:26 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 15:25 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 15:25 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 15:20 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 15:05 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 15:05 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 15:00 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 14:50 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 14:50 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 14:47 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 14:31 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 14:31 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 14:26 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 14:17 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 14:17 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 14:10 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 13:56 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 13:56 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 13:51 -
MWC2011: Intel táblagép MeeGo alapokon
Az Intel standjánál egy Meego-t futtató tabletbe botlottunk. 2011. február 14. hétfő 13:47 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 13:40 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 13:40 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 13:35 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 13:21 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 13:21 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 13:15 -
Mennyit késik a MacBook Pro?
A kérdés, ami ott motoszkál minden átfagyott fejben, rögtön az után, hogy mi lesz a laptopban. Már hallottunk az Intel problémájáról, a Cougar Point chipset hibájáról, de azt eddig nem tudtuk, mennyi késést jelent ez. Hát most kiderült: állítólag két hetet csúszik csak emiatt az új MacBook Pro.A probléma abból adódik, hogy a chipset elvileg 6 SATA portot támogat, gyakorlatilag azonban csak kettőt - a többi csatlakozással problémák lehetnek. A jelenlegi MacBook Prók azonban az iFixites Kyle Wiens szerint egyébként sem használnak kettőnél több portot, egy a HDD-nek, egy pedig az optikai meghajtónak megy.A Sandy Bridge-es új MacBook Prók egyébként egy dán blogger információi szerint éppen március elsején érkeznek. De hát tudjuk, milyenek ezek a dánok. 2011. február 14. hétfő 13:14 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 13:05 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 13:05 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 13:05 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 13:05 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 12:55 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 12:46 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 12:46 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 12:40 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 12:25 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 12:25 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 12:21 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 12:10 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 12:10 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 12:06 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 11:51 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 11:51 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 11:45 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 11:35 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 11:35 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 11:30 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 11:15 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 11:15 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 11:10 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 10:56 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 10:56 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 10:50 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 10:41 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 10:41 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 10:38 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 10:22 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 10:22 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 10:16 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 10:05 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 10:05 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 10:00 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 09:45 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 09:45 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 09:41 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 09:30 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 09:30 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 09:26 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 09:12 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 09:12 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 09:07 -
Sandy Bridge alapú Apple noteszgépek érkeznek
Az Intel hatos sorozatú lapkakészleteit érintő probléma kellemetlenül érte mind a gyártót, mind pedig partnereit, de a jelek szerint már nem kell sokat várni a problémás alaplapok cseréjére, ugyanis hétfőn már megkezdődik az új, B3-as revízióval rendelkező Cougar Point lapkakészletek szállítása, így rövidesen rendelkezésre állhatnak a köréjük épülő friss alaplapok is. A kellemetlenség az Apple számára sem jött jól, bár annyi jó azért mégiscsak van a történetben, hogy még azelőtt fény derült a hibára, mielőtt az Apple Sandy Bridge alapú konfigurációi piacra kerültek volna. 2011. február 14. hétfő 09:01 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 08:55 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 08:55 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 08:50 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 08:35 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 08:35 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 08:30 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 08:20 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 08:20 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 08:15 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 08:00 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 08:00 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 07:55 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 07:42 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 07:42 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 07:35 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 07:25 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 07:25 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 07:20 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 07:05 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 07:05 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 07:01 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 06:50 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 06:50 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 06:45 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 06:30 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 06:30 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 06:25 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 06:12 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 06:12 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 06:05 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 05:55 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 05:55 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 05:50 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 05:36 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 05:36 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 05:32 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 05:15 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 05:15 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 05:11 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 05:00 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 05:00 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 04:56 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 04:41 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 04:41 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 04:35 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 04:25 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 04:25 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 04:15 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 04:05 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 04:05 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 04:02 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 03:45 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 03:45 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 03:40 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 03:30 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 03:30 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 03:25 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 03:12 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 03:12 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 03:05 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 02:50 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 02:50 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 02:45 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 02:32 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 02:32 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 02:25 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 02:15 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 02:15 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 02:10 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 01:55 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 01:55 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 01:50 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 01:41 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 01:41 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 01:35 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 01:20 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 01:20 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 01:15 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 01:06 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 01:06 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 01:01 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 00:45 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 00:45 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 00:40 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 00:32 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 00:32 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 00:25 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 14. hétfő 00:10 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 14. hétfő 00:10 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 14. hétfő 00:06 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 23:55 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 23:55 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 23:45 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 23:35 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 23:35 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 23:30 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 23:16 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 23:16 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 23:10 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 23:00 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 23:00 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 22:55 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 22:40 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 22:40 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 22:35 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 22:25 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 22:25 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 22:21 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 22:05 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 22:05 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 22:00 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 21:50 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 21:50 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 21:45 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 21:30 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 21:30 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 21:26 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 21:15 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 21:15 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 21:10 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 20:56 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 20:56 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 20:50 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 20:40 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 20:40 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 20:35 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 20:20 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 20:20 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 20:15 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 20:05 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 20:05 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 20:00 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 19:45 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 19:45 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 19:40 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 19:25 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 19:25 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 19:20 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 19:10 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 19:10 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 19:05 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 18:50 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 18:50 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 18:46 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 18:35 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 18:35 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 18:30 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 18:15 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 18:15 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 18:11 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 18:00 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 18:00 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 17:55 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 17:41 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 17:41 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 17:36 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 17:25 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 17:25 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 17:21 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 17:05 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 17:05 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 17:00 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 16:50 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 16:50 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 16:46 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 16:31 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 16:31 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 16:25 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 16:16 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 16:16 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 16:11 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 15:55 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 15:55 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 15:51 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 15:40 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 15:40 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 15:36 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 15:21 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 15:21 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 15:16 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 15:01 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 15:01 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 14:56 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 14:46 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 14:46 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 14:40 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 14:25 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 14:25 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 14:21 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 14:10 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 14:10 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 14:06 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 13:50 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 13:50 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 13:45 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 13:35 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 13:35 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 13:30 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 13:15 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 13:15 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 13:10 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 13:00 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 13:00 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 12:55 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 12:42 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 12:42 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 12:36 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 12:25 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 12:25 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 12:20 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 12:06 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 12:06 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 12:01 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 11:50 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 11:50 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 11:45 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 11:31 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 11:31 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 11:25 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 11:16 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 11:16 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 11:05 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 10:55 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 10:55 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 10:50 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 10:36 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 10:36 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 10:30 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 10:20 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 10:20 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 10:17 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 10:00 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 10:00 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 09:56 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 09:45 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 09:45 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 09:40 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 09:25 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 09:25 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 09:20 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 09:10 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 09:10 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 09:06 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 08:50 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 08:50 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 08:45 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 08:35 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 08:35 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 08:30 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 08:16 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 08:16 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 08:10 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 08:01 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 08:01 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 07:56 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 07:42 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 07:42 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 07:37 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 07:25 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 07:25 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 07:20 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 07:07 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 07:07 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 07:01 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 06:51 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 06:51 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 06:40 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 06:30 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 06:30 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 06:25 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 06:12 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 06:12 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 06:05 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 05:55 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 05:55 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 05:50 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 05:35 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 05:35 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 05:30 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 05:20 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 05:20 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 05:15 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 05:00 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 05:00 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 04:55 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 04:46 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 04:46 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 04:41 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 04:25 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 04:25 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 04:20 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 04:06 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 04:06 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 04:02 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 03:50 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 03:50 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 03:45 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 03:30 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 03:30 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 03:25 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 03:14 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 03:14 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 03:07 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 02:55 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 02:55 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 02:50 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 02:35 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 02:35 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 02:32 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 02:16 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 02:16 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 02:10 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 02:00 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 02:00 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 01:55 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 01:40 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 01:40 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 01:35 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 01:25 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 01:25 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 01:20 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 01:05 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 01:05 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 01:02 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 00:50 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 00:50 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 00:46 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 00:30 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 00:30 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 00:25 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 13. vasárnap 00:17 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 13. vasárnap 00:17 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 13. vasárnap 00:10 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 23:55 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 23:55 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 23:50 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 23:37 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 23:37 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 23:31 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 23:20 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 23:20 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 23:17 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 23:00 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 23:00 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 22:55 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 22:46 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 22:46 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 22:40 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 22:25 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 22:25 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 22:20 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 22:10 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 22:10 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 22:07 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 21:50 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 21:50 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 21:45 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 21:37 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 21:37 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 21:30 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 21:16 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 21:16 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 21:10 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 21:00 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 21:00 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 20:55 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 20:41 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 20:41 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 20:36 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 20:25 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 20:25 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 20:20 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 20:05 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 20:05 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 20:01 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 19:51 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 19:51 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 19:40 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 19:30 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 19:30 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 19:25 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 19:12 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 19:12 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 19:06 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 18:55 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 18:55 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 18:50 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 18:35 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 18:35 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 18:30 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 18:21 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 18:21 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 18:15 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 18:00 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 18:00 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 17:56 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 17:45 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 17:45 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 17:40 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 17:25 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 17:25 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 17:20 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 17:10 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 17:10 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 17:05 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 16:50 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 16:50 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 16:46 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 16:35 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 16:35 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 16:30 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 16:15 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 16:15 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 16:10 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 16:00 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 16:00 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 15:56 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 15:40 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 15:40 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 15:35 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 15:25 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 15:25 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 15:17 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 15:07 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 15:07 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 15:01 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 14:46 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 14:46 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 14:41 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 14:30 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 14:30 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 14:26 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 14:10 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 14:10 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 14:06 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 13:56 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 13:56 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 13:51 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 13:35 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 13:35 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 13:30 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 13:20 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 13:20 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 13:15 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 13:01 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 13:01 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 12:55 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 12:45 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 12:45 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 12:40 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 12:25 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 12:25 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 12:21 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 12:10 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 12:10 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 12:05 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 11:50 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 11:50 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 11:47 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 11:36 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 11:36 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 11:30 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 11:15 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 11:15 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 11:11 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 10:56 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 10:56 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 10:52 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 10:40 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 10:40 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 10:35 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 10:20 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 10:20 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 10:15 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 10:05 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 10:05 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 10:00 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 09:46 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 09:46 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 09:40 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 09:30 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 09:30 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 09:25 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 09:11 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 09:11 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 09:06 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 08:55 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 08:55 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 08:50 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 08:35 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 08:35 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 08:30 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 08:21 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 08:21 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 08:15 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 08:00 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 08:00 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 07:55 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 07:45 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 07:45 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 07:41 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 07:25 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 07:25 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 07:20 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 07:10 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 07:10 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 07:05 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 06:50 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 06:50 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 06:45 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 06:30 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 06:30 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 06:25 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 06:16 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 06:16 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 06:10 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 05:55 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 05:55 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 05:50 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 05:40 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 05:40 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 05:35 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 05:21 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 05:21 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 05:16 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 05:05 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 05:05 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 05:00 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 04:45 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 04:45 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 04:41 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 04:30 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 04:30 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 04:25 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 04:10 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 04:10 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 04:06 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 03:55 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 03:55 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 03:50 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 03:35 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 03:35 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 03:30 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 03:20 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 03:20 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 03:17 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 03:00 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 03:00 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 02:55 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 02:45 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 02:45 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 02:35 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 02:26 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 02:26 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 02:20 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 02:05 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 02:05 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 02:00 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 01:50 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 01:50 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 01:45 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 01:31 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 01:31 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 01:25 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 01:11 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 01:11 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 01:05 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 00:56 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 00:56 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 00:50 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 00:35 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 00:35 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 00:32 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 00:17 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 00:17 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 12. szombat 00:11 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 12. szombat 00:00 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 12. szombat 00:00 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 11. péntek 23:55 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 11. péntek 23:40 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 11. péntek 23:40 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 11. péntek 23:35 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 11. péntek 23:25 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 11. péntek 23:25 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 11. péntek 23:05 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 11. péntek 23:05 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 11. péntek 23:00 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 11. péntek 22:47 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 11. péntek 22:47 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 11. péntek 22:40 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 11. péntek 22:30 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 11. péntek 22:30 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 11. péntek 22:25 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 11. péntek 22:11 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 11. péntek 22:11 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 11. péntek 22:07 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 11. péntek 21:55 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 11. péntek 21:55 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 11. péntek 21:50 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 11. péntek 21:35 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 11. péntek 21:35 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 11. péntek 21:30 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 11. péntek 21:22 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 11. péntek 21:22 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 11. péntek 21:15 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 11. péntek 21:00 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 11. péntek 21:00 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 11. péntek 20:55 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 11. péntek 20:45 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 11. péntek 20:45 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 11. péntek 20:40 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 11. péntek 20:26 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 11. péntek 20:26 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 11. péntek 20:21 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 11. péntek 20:11 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 11. péntek 20:11 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 11. péntek 20:05 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 11. péntek 19:52 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 11. péntek 19:52 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 11. péntek 19:46 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 11. péntek 19:30 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 11. péntek 19:30 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 11. péntek 19:26 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 11. péntek 19:15 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 11. péntek 19:15 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 11. péntek 19:11 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 11. péntek 18:55 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 11. péntek 18:55 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 11. péntek 18:51 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 11. péntek 18:40 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 11. péntek 18:40 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 11. péntek 18:35 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 11. péntek 18:21 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 11. péntek 18:21 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 11. péntek 18:15 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 11. péntek 18:05 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 11. péntek 18:05 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 11. péntek 18:00 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 11. péntek 17:47 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 11. péntek 17:47 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 11. péntek 17:40 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 11. péntek 17:30 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 11. péntek 17:30 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 11. péntek 17:25 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 11. péntek 17:10 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 11. péntek 17:10 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 11. péntek 17:05 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 11. péntek 16:55 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 11. péntek 16:55 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 11. péntek 16:52 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 11. péntek 16:35 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 11. péntek 16:35 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 11. péntek 16:30 -
Intel: hétfőtől szállítják a hibátlan, B3-as PCH chipeket
Az Intel hatos sorozatú lapkakészleteinek hibája sok-sok fejfájást okoz a felhasználóknak, a viszonteladóknak, a nagykereknek és magának az Intelnek is. A problémáról már több hírt is adtunk, köztünk olyat is, amelyben az Intel partnereinek reakciói is szerepelnek. A vállalat illetékesei korábban úgy nyilatkoztak, hogy még ebben a hónapban elkészül a szóban forgó lapkakészletek B3-as revíziója, amelynél a B2-essel ellentétben a SATA 3 Gbps-os vezérlő már mentes lesz minden hibától. 2011. február 11. péntek 16:30 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 11. péntek 16:20 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 11. péntek 16:20 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 11. péntek 16:16 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 11. péntek 16:01 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 11. péntek 16:01 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 11. péntek 15:55 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 11. péntek 15:45 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 11. péntek 15:45 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 11. péntek 15:40 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 11. péntek 15:26 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 11. péntek 15:26 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 11. péntek 15:21 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 11. péntek 15:06 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 11. péntek 15:06 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 11. péntek 15:01 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 11. péntek 14:52 -
Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek. 2011. február 11. péntek 14:52 -
Visszavonulóban az Intel processzorok
Hamarosan nem fogad több rendelést az Intel számos 45nm-es CPU-ra, így Pentium, Core 2 Duo és Core 2 Quad, továbbá Core i5 modellekre sem. 2011. február 11. péntek 14:45 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak? 2011. február 11. péntek 14:31 - |
