microsoft office (15403 hír)

Hirdetés

microsoft office hírek

A Windows RT alatt folytatódik a böngészőháború
A jelek szerint a böngészők vetélkedése terén hamarosan visszatérünk a múltba, egészen pontosan az ezredforduló időszakára, legalábbis ettől tartanak a Microsoft riválisai, akik az ARM processzorral felszerelt táblákon és mobil PC-ken komoly hátrányba kerülhetnek a szoftvercég saját fejlesztésű böngészőjével szemben. Mivel nem férnek majd hozzá a szükséges API-khoz, a rivális böngészők fejlesztése komoly akadályokba ütközik a Windows RT alatt, sokak véleménye szerint a cég monopólium kiépítésére törekszik, bár utóbbi a döntést inkább biztonsági szempontokkal igyekszik megindokolni. Mások ehhez hozzáteszik, hogy nem egyedülálló lépésről van szó, miközben egyes felmérések alapján maga a terület sem látszik igazán fontosnak.
2012. május 15. kedd 21:22 -
Novemberben érkezhetnek az első Windows 8-as táblák
A vártnál korábban, már novemberben a boltokba kerülhetnek az első olyan tábla PC-k, amelyeken a Windows 8 fut majd. A Microsoft, az Intel és a hardverpartnereik egy nagyon feszes ütemtervet követnek.
2012. május 15. kedd 19:07 -
Halo 4 dobozkép és új ellenfelek
A Microsoft közzétette a Halo 4 dobozán díszelgő grafikát, és két új ellenfélről is kaptunk némi információt.
2012. május 15. kedd 15:30 -
Miért bukott a Zune-nal a Microsoft?
A Zune bukásáról és az Xbox családon történt változtatásokról mesélt Robbie Bach, a Microsoft volt középvezetője.
2012. május 15. kedd 14:56 -
Windows blog: Live@edu - Microsoft felhő az iskolapadok között
A Microsoft Live@Edu néven online csoportmunka segítő és levelezőrendszert kínál az iskoláknak
2012. május 15. kedd 10:07 -
Az Apple alapítója szerint a Microsoft miatt lettek instabilok a Mac-ek
Az Apple asztali és hordozható számítógépei a MacOS X megjelenése előtt nem igazán voltak a stabil működés mintapéldányai. A masinák ugyanis viszonylag gyakran fagytak le vagy omlottak össze - aminek oka azonban a cég egyik alapítója szerint nem az operációs rendszer már akkor régen elavult működé..
2012. május 15. kedd 09:50 -
Mozilla  A Microsoft kisajátítja a Windows 8 ARM-ot
A Firefox készítői ezzel vádolják a Microsoftot, ugyanis a készülőfélben levő operációs rendszer táblagépes verzióján csak az Internet Explorer működik.
2012. május 15. kedd 08:49 -
Kiemelt gyerekvédelmi funckiókkal fog érkezni a Windows 8
A Microsoft hamarosan bejelentésre kerülő új operációs rendszere, a Windows 8 ugyan számos új biztonsági fejlesztést fog tartalmazni - ezek közül azonban néhány különösen fontos lesz majd a gyerekes családok számára. Az új operációs rendszer ugyanis olyan védelmi mechanizmusokkal is rendelkezik ma..
2012. május 15. kedd 08:26 -
Szenátusi vizsgálat a Mozilla-Microsoft ügyben
A Firefox gyártója szerint a redmondiak letiltották a hozzáférést azokhoz az API-khoz, amelyek segítségével stabil és biztonságos, az IE10-zel is versenyképes böngészőt fejleszthetnének az ARM-processzorokkal szerelt eszközökön futó Windows RT operációs rendszerre. Érik az újabb trösztvád?
2012. május 14. hétfő 17:15 -

2012. május 14. hétfő 17:10 -

2012. május 14. hétfő 16:57 -
Kevesebbszer kell újraindítani a Windows 8-at
Új, finomabb integritásmodellt dolgozott ki a háttértárak számára a Microsoft, a következő generációs operációs rendszerek már ezt fogják használni. Gyorsul a javítás, nincs váratlan lemezellenőrzés újraindítás után.
2012. május 14. hétfő 12:30 -
A Microsoft pénzeli a torrentzavarót
A filmstúdiók és filmterjesztők vágyát készítette el egy orosz startup cég. A Pirate Pay nevű szolgáltatás a fejlesztők állítása szerint megkeresi mozifilmek illegális másolatait és ellehetetleníti azok letöltését - adta hírül a Torrent Freak fájlcsereblog.
2012. május 14. hétfő 11:15 -
A torrentforgalom szűrését és blokkolását ígéri egy orosz cég
A Pirate Pay induló vállalkozást a Microsoft is támogatja, de a jogtulajdonosok érdekeit védő technológiájuk hatásossága kétséges.
2012. május 14. hétfő 10:41 -
Modemet rakott volna Bill Gates az Xbox-ba
Az Xbox, a Microsoft máig egyetlen jelentős sikere a hardvergyártás és a szórakoztatóipar területén majdnem a cég többi hasonló produktumának sorsára jutott, és óriási bukás lett. Legalábbis ezt állítja a cég egyik korábbi vezetője, aki szerint csak egy hajszálon múlott, hogy sikerült meggyőzniük ..
2012. május 14. hétfő 09:15 -
Véget vet a fájlcsere korszakának egy új blokkolótechnológia?
Egy viszonylag frissen indult orosz vállalkozás egy olyan új technológiát népszerűsít, amelyről azt állítja, hogy képes lehet véget vetni a fájlcsere - és ezen keresztül a kalózkodás - korszakának az interneten. Az állítólag a Microsoft segítségével kidolgozott, egyébként egy szóviccet képező neve..
2012. május 14. hétfő 08:55 -
Hibrid táblagéppel jelentkezik a Lenovo
Az Asus és az Intel után a Lenovo is olyan tábla PC-t akar piacra dobni, amire a Microsoft új operációs rendszere kerülne és amely a ThinkPad-sorozatba illeszkedne.
2012. május 13. vasárnap 23:05 -
Bemutatta kiterjesztett valóságon alapuló eszközét a Microsoft
A tudósok célja a távoli kommunikációt lehetővé tévő megoldással a valódi világ és a virtuális tér összemosása.
2012. május 11. péntek 16:16 -
Böngésző kerülhet az Xboxba
Hamarosan honlapok nézegetésére is alkalmassá válhat az Xbox 360 játékkonzol, amelybe az Internet Explorer böngésző 9-es változatát tervezi beépíteni a Microsoft. Kinect kamera birtokában puszta kézzel lehet majd böngészni a konzolon.
2012. május 11. péntek 14:25 -
A barátaink Facebook-üzeneteiben is keres a Bing
A Microsoft Bing keresője újra megpróbál nekimenni a Google-nek, ismét többet kínálva a találati oldalakon. A közösségi tartalom indexálása jelenleg a Google számára fehér folt, a Bing ezzel akár valódi előnyt is szerezhet. Ez persze nem jelenti azt, hogy holnaptól az emberek tömegesen pártolnának át.
2012. május 11. péntek 12:56 -
A Mozilla panaszkodik a Windows 8 ARM-kiadása miatt
A cég szerint nem csak a Microsoft tud teljes értékű böngészőt szállítani erre a platformra. Megint előkerült a versenykorlátozás vádja.
2012. május 11. péntek 11:20 -
Az Xbox-on futó Internet Explorer-t tesztel a Microsoft
A Microsoft állítólag már teszteli közismert és népszerű böngészőszoftvere, az Internet Explorer 9 egy speciálisan átalakított kiadását, amelynek különlegessége, hogy nem PC-n, táblagépen vagy mobiltelefonon, hanem a redmondi cég konzolján fut. Az alapvetően játékok futtatására tervezett Xbox 360-..
2012. május 11. péntek 09:00 -
Elkészült a Facebook-függőségi teszt
A Bergeni Egyetem rövidített tesztjét most bárki kitöltheti.Related StoriesHogyan cseréljük automatikusan a háttérképeinket?Microsoft: nem elég az iCloud? Itt a SkyDrive...Hogyan méretezzük át az ablakokat a görgetőgombbal?Fizetős alkalmazások jönnek FacebookraPremier Pro és After Effects CS6 - Mik az újdonságok? (videóbemutató)
2012. május 11. péntek 06:54 -
A testünkkel irányíthatjuk az Internet Explorer 9-cet
A Microsoft már teszteli azt a módosított Internet Explorer 9 böngészőt, melyet az Xbox 360 Kinect érzékelőjével irányíthatunk.
2012. május 10. csütörtök 22:56 -
A szolgáltatókat is zavarja az Android és az iOS túlsúlya
Emiatt több nagyobb cég is beállhat a Windows Phone 8 mögé, amelynek terjedését a Microsoft és a Nokia több ajánlattal is igyekszik majd támogatni.
2012. május 10. csütörtök 21:54 -
Premier Pro és After Effects CS6 - Mik az újdonságok? (videóbemutató)
Meichl Mátyás, az Adobe hazai szakértője segítségével bemutatjuk a Premier Pro és az After Effects CS6 fő újdonságait.Related StoriesHogyan daraboljunk fájlokat egyszerűen?Hogyan cseréljük automatikusan a háttérképeinket?Microsoft: nem elég az iCloud? Itt a SkyDrive...Hogyan méretezzük át az ablakokat a görgetőgombbal?Az alkalmazások is a Facebookra mennek
2012. május 10. csütörtök 18:25 -
Az alkalmazások is a Facebookra mennek
Egy újabb piactér nyílik, ezúttal Zuckerberg közösségi oldalán. A nagy felhasználóbázis miatt vélhetően pár hónap alatt hatalmasra duzzad majd az App Center.Related StoriesKétszer gyorsabb lett az OCZ Vertex 4 szériaHogyan daraboljunk fájlokat egyszerűen?Hogyan cseréljük automatikusan a háttérképeinket?Microsoft: nem elég az iCloud? Itt a SkyDrive...Hogyan méretezzük át az ablakokat a görgetőgombbal?
2012. május 10. csütörtök 16:10 -
Biometrikus érzékelő az Xbox kontrollereken?
A Microsoft új szabadalmat védetett le, melyet még 2009-ben nyújtott az erre szakosodott hivatalnak. A biometrikus érzékelő segítségével a konzol egyedileg képes azonosítani a felhasználót ujjainak formái és lenyomata alapján. Új korszakba lépnek a kontrollerek?
2012. május 10. csütörtök 15:00 -
Nyílt forráskódú közösségi találkozó Budapesten
Adobe Microsoft Buliznak a magyar Firefox-, Linux és LibreOffice-fanokNo No No Forrás: IT Café Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család Dreamweaver tovább
2012. május 10. csütörtök 14:45 -
A Mac-felhasználók fele védtelen lesz nyártól
Apple Ha követi a korábban lefektetett, kimondatlan szabályokat, a Mac-felhasználók felét védtelenül hagyja az Apple a nyáron. A szakértők szerint az információk és a termékterv hiánya a legnagyobb baj.No No No Forrás: HWSW Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!OS X Leopard Microsoft Office 2010 család tovább
2012. május 10. csütörtök 14:43 -
Kitiltja riválisait a Microsoft a tabletekről
Bár a Mozilla Alapítvány korábban bejelentette, hogy a Windows 8 új érintőképernyős felületére is adaptálni fogja a Firefoxot, kiderült, hogy a Microsoft nem teszi lehetővé a sajátján kívül más cég böngészőjét a készülő operációs rendszer táblagépekre szánt verziójában.
2012. május 10. csütörtök 14:41 -
Mozilla: a Microsoft korlátozza a többi böngészőt
Microsoft A Windows RT, vagy az új operációs rendszer tabletes verziójának felhasználói számára is elérhetővé kellene tenni a böngészőválasztás lehetőségét - fejti ki a Mozilla vezető jogásza egy blogbejegyzésben. A Firefox mögött álló szervezet úgy érzi, a Microsoft korlátozza a felhasználókat a böngészőválasztásban, mivel a Windows RT operációs rendszer "desktop" módjában csak az Internet Explorer használható a weben barangolásra, más böngészők csak "Metro" módban működnek, és ott sem kapnak egyenlő bánásmódot az Internet Explorerrel.No No No Forrás: HWSW Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Dreamweaver Flash Professional Fireworks tovább
2012. május 10. csütörtök 14:41 -
Doppler-hatást kihasználva is vezérelhetőek a laptopok
Működés közben is megtekinthető a Microsoft elképzelése.
2012. május 10. csütörtök 14:15 -
Mozilla: korlátozza a többi böngészőt a Microsoft
A Windows RT, vagy az új operációs rendszer tabletes verziójának felhasználói számára is elérhetővé kellene tenni a böngészőválasztás lehetőségét - fejti ki a Mozilla vezető jogásza egy blogbejegyzésben.
2012. május 10. csütörtök 12:30 -
A Skype a Windows Phone igazi bűne?
A Nokia és a szolgáltatók kapcsolatát alaposan felforgatta a Microsoft-Skype házasság. A redmondi okostelefonos platformot a VoIP-kliens miatt versenytársnak látják a szolgáltatók, emiatt csak nagyon nyomott árat hajlandóak fizetni a gyártóknak.
2012. május 10. csütörtök 11:25 -
Hogyan méretezzük át az ablakokat a görgetőgombbal?
A Feewhee emellett az egyes ablakok átlátszóságán is tud változtatni.Related StoriesKritikus hiba javítása érkezett a Flash-hezKétszer gyorsabb lett az OCZ Vertex 4 szériaHogyan daraboljunk fájlokat egyszerűen?Hogyan cseréljük automatikusan a háttérképeinket?Microsoft: nem elég az iCloud? Itt a SkyDrive...
2012. május 10. csütörtök 07:45 -
Microsoft: nem elég az iCloud? Itt a SkyDrive...
A redmondiak ezúttal a Mac és az iOS felhasználói táborát hódítanák meg.Related StoriesAz IP-cím még nem személyi igazolvány számKritikus hiba javítása érkezett a Flash-hezKétszer gyorsabb lett az OCZ Vertex 4 szériaHogyan daraboljunk fájlokat egyszerűen?Hogyan cseréljük automatikusan a háttérképeinket?
2012. május 10. csütörtök 06:55 -
Megindokolta a DVD kihagyását a Microsoft
Az óriáscég több érvet is felhozott amellett, hogy miért nem támogatja majd a Windows 8 a műsoros DVD-k lejátszását, így akarták megnyugtatni a döntést bíráló felhasználókat.
2012. május 9. szerda 18:51 -
A Microsoft kisegítheti a Nokiát
A Reuters beszámolója szerint a Nokia működést akár több milliárd dolláros töke-injekciókkal is segítheti a Microsoft.
2012. május 9. szerda 18:28 -
Új partnerekkel támad a Nokia
A CTIA Wireless során újabb jelentős partneri megállapodásokat jelentett be a Microsoft és a Nokia.
2012. május 9. szerda 12:22 -
Nem játszik le DVD-t a Windows 8
A Microsoft szerint a DVD egyre inkább háttérbe szorul, ahogy ritkulnak az optikai meghajtóval forgalomba kerülő PC-k is. Csak a Media Center csomagban lesz benne a funkció.
2012. május 9. szerda 12:11 -
Sokat javul a héten a Windows
A Microsoft kiadta az új frissítési csomagot a Windows-hoz és más termékeihez. A cég ezúttal a szoftverek 23 hibáját javította ki.
2012. május 9. szerda 12:10 -
A Microsoft is beszállt a hibrid memóriakocka projektbe
Már a Microsoft is csatlakozott a HMCC-hez, azaz a hibrid memóriakocka fejlesztésén munkálkodó konzorciumhoz.
2012. május 9. szerda 12:01 -
Sűrű frissítőkedden van túl a Microsoft
Meglehetősen sűrűre sikerült a májusi patch kedd a Microsoftnál, a cég összesen 23 sérülékenységet foltozott különféle termékeiben, köztük a Duqu féreg által támadott biztonsági réseket is.
2012. május 9. szerda 10:38 -
Gőzerővel foltozott a Microsoft
A Microsoft kiadta a májusi hibajavításait, amelyekkel a Windows, az Office és a Silverlight esetében is szüntetett meg meglehetősen sok kockázatot tartogató biztonsági réseket. A frissítéseket mielőbb célszerű telepíteni.
2012. május 9. szerda 08:51 -

Bírói feddést kapott a Microsoft
Megrovásban részesült a szabadalmi perekkel háborúzó Microsoft és a Motorola Mobility. Egy amerikai bíró azt is megtiltotta a nyerésre álló Motorolának, hogy levetesse a német boltok polcairól az Xbox konzolokat és a Windows 7 telepítőcsomagokat.
2012. május 8. kedd 17:18 -
Tényleg lesz 99 dolláros Xbox 360
Hivatalossá vált a száz dolláros Xbox 360-as ajánlat a Microsoft részéről, legalábbis az Egyesült Államokban. Ennyiért lehet kapni egy konzolt, az igaz, hogy két évig havonta 14,99 dollárt fizetnünk kell az Xbox Live Gold-ért. Ha úgy vesszük részletfizetésről van szó.
2012. május 8. kedd 16:47 -
Megszűnik a Windows Live márkanév
Microsoft A Microsoft egységesíti a széttöredezett márkát.No No No Forrás: iPon Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család tovább
2012. május 8. kedd 16:01 -
Mail for Exchange Asha modellekre
Az érintőkijelzővel és teljes billentyűzettel szerelt Nokia Asha 302 és 303 is Microsoft Exchange támogatást kapott.
2012. május 8. kedd 15:25 -
Windows 8 - melyiket válasszam?
Segítünk eligazodni a hamarosan megjelenő új Microsoft operációs rendszer változatai között.
2012. május 8. kedd 12:26 -
Windows 8 - melyiket válasszam?
Segítünk eligazodni a hamarosan megjelenő új Microsoft operációs rendszer változatai között.
2012. május 8. kedd 12:26 -
Csak Windows 8 alól készíthetőek WP8-as alkalmazások?
A Microsoft erővel kényszerítheti külsős fejlesztőit a Windows 7 lecserélésére.Related StoriesÖtmillió napi látogatót bukott a Draw SomethingFacebook újítás: vajon ki olvasta, ami írtam?Játékos hétfő: platform alapú puzzleMég mindig nincs elég Snapdragon S4 rendszerchipValóban létezik a telefóbia?
2012. május 8. kedd 11:52 -
E3 2012 - 25 új Wii U címet pletykálnak
A Sony és Microsoft cégekkel szemben a Nintendo következő generációs konzolja ott lesz az E3-on, amelynek játékfelhozatalára nem lehet majd panaszunk!Related StoriesGameStar Hype 2012.05.07.E3 2012 - A Square Enix felhozatala30 felesleges dolog, amit talán nem tudtálMagyar játékszoftver-eladási toplista 2012. 17. hétThe Testament of Sherlock Holmes - szeptemberben érkezik
2012. május 7. hétfő 19:40 -
Tízmillió felhasználója van a legsikeresebb magyar IT-cégnek
A világsikert elérő magyar prezentációkészítő szoftver, a Prezi már Powerpoint fájlokat is képes magába építeni, a jövőben pedig a Wordöt és az Excelt is kiváltaná. Az előadásokat megreformáló alkalmazásnak már magyarországnyi felhasználója van, és a Microsoft is rajta tartja a szemét.
2012. május 7. hétfő 14:52 -
Eltűnik a DVD-lejátszási funkció a Windows-ból
A Microsoft a változó felhasználói szokásokkal indokolja a korábban alapvetőnek számító DVD-lejátszási funkció hanyagolását.
2012. május 7. hétfő 13:11 -
Gyárilag nem játszik le DVD-t a Windows 8
Nem lesz alkalmas DVD-lejátszásra a Windows 8 operációs rendszer, derül ki a Microsoft hivatalos blogjából. A vállalat szerint felesleges lenne ennek licencét megvásárolnia és megfizettetnie, hiszen a PC-kből lassan úgyis kiszorulnak az optikai meghajtók.
2012. május 7. hétfő 11:53 -
Véglegesek a DirectX 11.1 követelményei
A Microsoft felvázolta a végleges specifikációt. Az AMD és az NVIDIA új generációs architektúrái hivatalosan is támogatják az új API-t.
2012. május 7. hétfő 10:15 -
Egyhangúvá váltak a hibajavító keddek
A Microsoft tájékoztatása szerint a májusi hibajavító kedd ismét mozgalmas lesz. Csakúgy, mint a múlt hónapban, ezúttal is foltok kerülnek a Windows-ra, az Office-ra valamint a Silverlightra.
2012. május 7. hétfő 09:06 -
Olcsóbban adja majd a Microsoft a Windows 8-at?
A Microsoft következő generációs operációs rendszere, a Windows 8 megjelenésekor akár jóval kevesebbe is kerülhet majd, mint korábbi társai. Ezt a lehetőséget boncolgatja a Neowin egy friss híre, ami szerint azzal, hogy a Microsoft eltávolít olyan, már szinte senki által sem használt, de jogdíjöte..
2012. május 7. hétfő 08:56 -
Egyhangúvá váltak a hibajavító keddek
A Microsoft tájékoztatása szerint a májusi hibajavító kedd ismét mozgalmas lesz. Csakúgy, mint a múlt hónapban, ezúttal is foltok kerülnek a Windows-ra, az Office-ra valamint a Silverlightra.
2012. május 7. hétfő 08:46 -
Windows 8: nem lesz DVD-lejátszás
A Microsoft csak külön megvásárolható csomagban biztosítja majd ezt az "antik" opciót.Related StoriesEgységesebb lesz a Firefoxok megjelenéseHogyan nyissunk meg alkalmazásokat és weboldalakat egyéni gyorsbillentyűkkel?Így kezdjünk bele az Ubuntu megszelídítésébeLassan nő az internet-előfizetések számaFrissíteni kell a Flash lejátszót
2012. május 7. hétfő 07:30 -
A Google Apps rendszerére tér át az amerikai belügyminisztérium
Az 90 000 munkatársa a jövőben nem a Microsoft irodai megoldását, hanem a Google Apps for Government nevű elektronikus levelező és irodai rendszert fogja használni.
2012. május 6. vasárnap 22:26 -
Már gyártják az Xbox 360 utódját?
Az IGN információi szerint a Microsoft következő generációs konzoljának fejlesztése már olyannyira előrehaladott, hogy már javában gyártják Texasban. A munkálatok Austinban zajlanak, a Flextronics cégnél - árulta el a magazin névtelen forrása. Ők rakták össze az eredeti Xbox-ot és a 360-at is.
2012. május 5. szombat 09:00 -
Megkezdték az új Xboxok összeszerelését
Egyelőre még hivatalosan nem erősítette meg a Microsoft, de a pletykák szerint az USA-ban a Flextronix már megkezdte az új Xboxok összeszerelését.Related StoriesHitman: Absolution - Munkába állt a 47-es ügynökCartoon Universe - Egy MMO a fiatalabb korosztálynakA világhírű Rippel fivérek "fantasy" előadása az ArénábanThe Elder Scrolls Online teaser trailerHétvégi Star Wars: The Old Republic leárazás
2012. május 4. péntek 21:15 -
Nem védheti szerzői jog egy program funkcionalitását
Adobe Autodesk Microsoft Az Európai Bíróság szerint nem védhető szerzői joggal egy számítógépes program funkcionalitása, valamint egy programozási nyelv sem.No No No Forrás: HWSW Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Acrobat Integrated Runtime (AIR) tovább
2012. május 4. péntek 17:02 -
Windows blog: Idén is megrendezésre kerül a WTW 24 órás fejlesztői verseny
A Microsoft Magyarország idén is megrendezi fejlesztői csapatversenyét.
2012. május 4. péntek 16:34 -
Ismét elrajtol a WTW 24 órás fejlesztői verseny
Továbblép a hagyományteremtés útján a Microsoft Magyarország és az evosoft: idén is megrendezik a WTW 24 órás programozói versenyt, melynek célja megtalálni Magyarország legjobb fejlesztőcsapatát.
2012. május 4. péntek 16:18 -
Kínából szivárgott ki egy Windows-rést törő kód
Kirúgta a Microsoft Active Protections Programból egyik partnerért a redmondi szoftverház, miután bizonyítva látta, hogy a DPTech nevű kínai biztonsági cég kiszivárogtatott egy kritikus PoC (proof of concept) kódot. Ennek birtokában ugyanis kihasználhatóvá vált egy (akkor még) foltozatlan rés.
2012. május 4. péntek 15:50 -
Szakít a peer-to-peer technológiával a Skype
A Microsoft-felvásárlás nyomán alaposan átalakítja infrastruktúráját a Skype. Az innovatív peer-to-peer rendszer helyébe hagyományosabb, központosított hálózati topológia lép, Microsoft adatközpontjaiban üzemelnek majd a linuxos kiszolgálók.
2012. május 4. péntek 11:28 -
Nem tud majd DVD-ket lejátszani a Windows 8
A Microsoft új operációs rendszeréből kimarad a DVD-k lejátszásának támogatása, a cég szerint ugyanis ez a platform egyre inkább visszaszorulóban van. Bár a Windows 7 alapból lejátssza a filmes lemezeket, a Windows 8-cal csak külön szoftverrel lesz ugyanez lehetséges.
2012. május 4. péntek 11:25 -
Ismét elrajtol a WTW 24 órás fejlesztői verseny
Továbblép a hagyományteremtés útján a Microsoft Magyarország és az evosoft: idén is megrendezik a WTW...
2012. május 4. péntek 09:40 -
Búcsúzik a Windows Live
Ugyan a számítási felhő szolgáltatások nagy szerepet játszanak majd a Microsoft új operációs rendszerében, azonban a Windows Live névvel már nem fognak találkozni a felhasználók.
2012. május 4. péntek 08:51 -
Nem játssza majd le a DVD-ket a Windows 8
Bár manapság - a hálózati médialejátszók korában - egyébként is visszaszorulóban van a DVD, mint filmhordozó használata, a színes korongok népszerűségét azonban még tovább csökkentheti majd a Windows 8 megjelenése. A Microsoft következő generációs operációs rendszerének beépített médialejátszója u..
2012. május 4. péntek 07:05 -
Megveszi a Slideshare-t a LinkedIn: erősödő szakmai közösség a weben
119 millió dollárt fizet a LinkedIn a Slidehare-ért készpénzben és részvényekben. A 2006-os alapítású prezentáció-megosztó szolgáltatás valódi közösségi szájttá nőtte ki magát az elmúlt években. (Aki esetleg nem tudja: ppt, keynote, pdf, open office prezentációkat lehet könnyen és egyszerűen webesíteni és megosztani a Slideshare segítségével. Erre használják az emberek. Főleg szakmai célra. De arra is nagyon jó, amikor mondjuk egy pdf-fájlt vagy prezentációt akatunk egyszerűen embedelni a blogpostunkba.) Most márciusban összesen 29 millió látogatójuk volt. Ez annak is köszönhető, hogy ellentétben a Prezivel, a Slideshare valóban a webre gyúrt rá, és nem a desktop szoftverek világára. Vagyis a prezentáció témakörben inkább a prezentálást, mint a prezentációkészítést forszírozták az elmúlt időszakban. LinkedIn and Slideshare View more presentations from LinkedInEz jól látszik a két szájt felépítése között is. A Slideshare jól érti a web nyelvét. Látható az oldalak kialakításában, linkeltségében, szövegalapúságában, az alkalmazott technológiák megválasztásában, hogy sokat foglalkoznak SEO-val, analitikával, big datával, kísérleti közösségi, interaktív funkciókkal, és úgy általában: a webre fejlesztenek. Az Alexa szerint a 192. legnépszerűbb szájt a világon, és több, mint 175 ezer szájt linkel rájuk.  A Prezi.com esetében pedig a meta adatok sem mindig jól vannak kitöltve, és láthatóan inkább a web nyelve helyett inkább a kreatív emberek nyelvét szeretnék jobban érteni. Ráadásul elsősorban a desktop (offline) környezetben mozognak otthonosabban. Inkább egy szerkesztőt, mint médiát fejlesztenek. A Slideshare azon stratégiája is gyümölcsözőnek tűnik, hogy kifejezetten a szakmai tartalmakat részesítik előnyben. A visszafogott dizájn, a szakmai, adott szakmákban dolgozó emberekhez szóló tartalmak előtérbe helyezése mind segített nekik abban, hogy komoly  Ilyen szempontból mindig is közel állt a LinkedInhez, és teljesen érthető és világos is a felvásárlás. Teljesen jól össze is tudnak majd fonódni, hiszen ha minden LinkedIn-profilból, cv-ből egyből egy megosztható prezentáció is készül majd a LinkedIn-en, maga az álláskeresés, munkaerőkeresés is könnyedebb és élvezetesebb lesz.Az unalmas, hosszúra nyújtott pdf-rezumék helyett egyszerű és látványos prezentációkban kommunikálhatja mindenki magát a LinkedIn virtuális álláspiacán. És nyilván nem ez az egyetlen kézenfekvő kapcsolódási pont a Slideshare és a LinkedIn felhasználói között... 
2012. május 4. péntek 00:27 -
Nem csinálnak forradalmat a Windows 8-as tabletek
Egy amerikai piackutató jóslata szerint ugyan a Microsoft platformja lesz a harmadik legnépszerűbb ebben a kategóriában, de csak messze lemaradva az iOS és az Android mögött.
2012. május 3. csütörtök 22:35 -
A Microsoft New Yorkban nyit kutatólabort
A labor 15 kutatóval kezd, akiknek többsége a Yahoo! Research alkalmazásában állt az áprilisi elbocsátásokig, köztük olyan nagy nevek érkeznek az új intézménybe, mint Duncan Watts, David Pennock és John Langford.
2012. május 3. csütörtök 17:30 -
Idén is megrendezik a WTW 24 órás programozóversenyt
Impozáns nyereményekkel és egy izgalmas feladattal csábít a Microsoft által szponzorált rendezvény.
2012. május 3. csütörtök 16:45 -
Fillérekért adja hamarosan a Microsoft az Xbox-ot
A Microsoft napokon belül be fogja jelenteni konzolgépe, az Xbox 360 egy olyan speciális akcióját, amelynek keretében a felhasználók szinte féllérekért juthatnak majd a közismert játékgéphez - írja a The Verge. A rendkívül olcsó, mindössze 99 dolláros - tehát kicsit több, mint húszezer forintos - ..
2012. május 3. csütörtök 15:46 -
Jövő héten rajtol a 100 dolláros Xbox 360?
A pletykák szerint már jövő héten elkezdi árusítani a Microsoft a 100 dolláros Xbox 360-at, azonban a korábbi hírekkel ellentétben nem butított konzolról van szó, hanem egy kétéves előfizetéssel kínált gépről, amit az Apple TV és a Roku versenytársának szánnak Redmondban.
2012. május 3. csütörtök 12:30 -
Microsoft Xbox 360 Kinecttel csomagban 99 dollárért túl szép, hogy igaz legyen
A gyártó újabb lehetőségekkel kívánja fenntartani az érdeklődést korosodó konzolja iránt.
2012. május 3. csütörtök 11:40 -
Ismét elrajtol a WTW 24 órás fejlesztői verseny
Továbblép a hagyományteremtés útján a Microsoft Magyarország és az evosoft: idén is megrendezik a WTW 24 órás programozói versenyt, melynek célja megtalálni Magyarország legjobb fejlesztőcsapatát.
2012. május 3. csütörtök 11:17 -
A Microsoft a Yahoo legjobb tudósait igazolta le új kutatólaborjába
A Microsoft a Yahoo legcsillogóbb elméjű tudósait alkalmazza, hogy új New York-i laboratóriumában a közösségi interakciókat kutassák.
2012. május 3. csütörtök 11:11 -
A Microsoft a Yahoo legjobb tudósait igazolta le új kutatólaborjába
A Microsoft a Yahoo legcsillogóbb elméjű tudósait alkalmazza, hogy új New York-i laboratóriumában a közösségi interakciókat kutassák.
2012. május 3. csütörtök 11:10 -
A Microsoft a Yahoo legjobb tudósait igazolta le új kutatólaborjába
A Microsoft a Yahoo legcsillogóbb elméjű tudósait alkalmazza, hogy új New York-i laboratóriumában a közösségi interakciókat kutassák.
2012. május 3. csütörtök 10:51 -

Szabadalmi pert vesztett a Microsoft
A mannheimi bíróság ítélete szerint a Microsoft megsértette a Motorola Mobility szabadalmait, a határozat alapján a redmondi óriás kénytelen lenne levenni a németországi boltok polcairól a termékeit, így az Xbox 360 játékkonzolokat és a Windows 7 operációs rendszerszoftvereket.
2012. május 3. csütörtök 09:00 -
A Microsoft támogatja a CISPA-t, a Mozilla nem
A Cyber Intelligence Sharing and Protection Act (CISPA) nevű amerikai törvény kapcsán a szoftveróriás és a böngészőt fejlesztő szervezet is kinyilvánította álláspontját.
2012. május 3. csütörtök 08:39 -
Vadásznak az Apple-kártevőkre
A Flashback nagy visszhangot kapott maces terjedése több szereplős történet. Benne volt az Oracle, akiknek a szoftverében lévő biztonsági rést kihasználták, és benne volt az Apple, akik nem frissítették a szoftvert azután sem, hogy megkapták a biztonsági patch-et. Hat hétig kellett várni, amíg csináltak valamit, sajnos addigra már elterjedt a fertőzés, a Macek 1 százalékát érintette a dolog egyes számítások szerint. A kártevőt kicsinálták, de amíg működött, szakértők számítása szerint napi 10 ezer dollárt is hozhatott a készítőknek hirdetésekre való klikkelgetéssel. Napi kétmillió forintért meg már megérheti támadni egy platformot.Az eset simán beírhatja magát a vastag betűs Apple-történelembe. Főleg, ha megismétlődik.Nem csoda, hogy a vírusvédelmi szakértők nem hagyják elülni a témát, próbálják magas szinten tartani a maces tábor érdeklődését. Nem csoda, ebből a platformból eddig nem nagyon húztak hasznot, és szerintük itt az ideje, hogy ez megváltozzon. Hetente lehet hallani a témáról, újra izzik a Mac+vírus topic, szakértől nyilatkoznak, számolgatnak, jósolnak sötétet, újabb és újabb károkozókat ráncigálnak elő, hogy nézd, nézd, ez is itt van. Akkor is, ha az előrángatott kártevő félhulla, gnóm, laboratóriumi dísznövény vagy éppen sosem jelentett valódi veszélyt.A legújabb kártevőnek csúfolt próbálkozás mondjuk pont nem egy vírusvédelmi cégtől, hanem a Microsoft's Malware Protection Centerből érkezett. Jeong Wook Oh rángatta elő a malware-t, és mutatta be a világnak. Elmondása szerint nem terjedt el túlságosan, de azért tanulságos megvizsgálni ezt a példányt is.Persze, hogy nem terjedt el. A szerencsétlen Lion alatt nem működik (naprakész világstatisztikákat nem tudok mondani, de az Appleblogot látogató macesek háromnegyede használ már 10.7-et), ráadásul a maces Microsoft Office-on keresztül támad. Ha ez még nem lenne elég szűk keresztmetszet, itt a kegyelemdöfés: a malware egy három éve nem létező biztonsági rést használ, 2009 júniusában már befoltozták ezt a lyukat.Szóval 10.7 előtti, maces Office-használók, akik nem frissítettétek a programot három éve, rettegjetek. Ennél komolyabb példányokat kérünk felmutatni a laborból, biztos vagyok benne, hogy van több is a tarsolyban.A témában ajánljuk a tavalyelőtt megjelent posztunkat a maces vírusokról. Ebből kiderül, hogy "hobbikártevők" mindig is voltak, az újdonságot az jelenti majd, ha anyagilag megéri majd megcélozni a platformot. Ebből a szempontból az office-os malware a múlt, a Flashback lehet a jövő. Reméljük, nem így lesz.
2012. május 3. csütörtök 08:15 -
Kemény hónap elé nézünk júniusban
A Microsoft, az Apple és a Google is a nyár első hónapján tartja nagy rendezvényét, melyeken nagy bejelentések várhatóak.
2012. május 3. csütörtök 08:07 -
Szabadalmi jogi pert nyert első fokon a Motorola a Microsoft ellen Németországban
Szabadalmi jogi pert nyert a Motorola Németországban a Microsoft ellen; a mannheimi tartományi bíróság szerdai, nem jogerős döntése értelmében a Microsoftnak ki kell vonnia a német piacról az Xbox játékkonzolt és a Windows 7 operációs rendszert.
2012. május 3. csütörtök 07:39 -
Szabadalmi jogi pert nyert a Motorola a Microsoft ellen
Szabadalmi jogi pert nyert a Motorola Németországban a Microsoft ellen; a mannheimi tartományi bíróság szerdai, nem jogerős döntése értelmében a Microsoftnak ki kell vonnia a német piacról az Xbox játékkonzolt és a Windows 7 operációs rendszert.
2012. május 3. csütörtök 05:53 -
Nagytakarítás lesz a Windows Phone Marketplace-en
Számos új praktikát vezet be piacterén a Microsoft.Related StoriesSugárzásmérő alkalmazás AndroidraVideón a megújult Blackberry OSTelefonadó: felmondható szerződések?A titkosítás régi-új formájaDrága lesz a 41 megapixeles Nokia
2012. május 2. szerda 21:10 -
Megérkezett az ASUS mozgásérzékelős mókája
Az Xtion névre keresztelt szerkezet a Microsoft Kinect szolgáltatásait másolja.
2012. május 2. szerda 19:52 -
Az e-könyvek piacán próbálkozik a Microsoft?
Microsoft A Microsoft tavaly még szabadalomsértéssel vádolta meg a Barnes & Noble-t, ugyanis véleményük szerint a Nook névre keresztelt e-köny olvasó több szabadalmat is sért. A felek azóta úgy tűnik, megegyeztek szabadalmi kérdésekben, sőt, együttműködésbe is kezdtek.A Microsoft nemrégiben 300 millió dollárt fektetett a Barnes & Noble e-könyvekkel foglalkozó leányvállalatába, így a cég az 1,7 milliárd dollár értékű, Newco névre hallgató üzletágban 17,6%-os részesedésre tett szert.No No No Forrás: iPon Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!InDesign QuarkXPress tovább
2012. május 2. szerda 18:03 -
Vesztett: a Microsoftnak ki kell vonnia az Xboxokat a német piacról
Szabadalmi jogi pert nyert a Motorola Németországban a Microsoft ellen; a mannheimi tartományi bíróság szerdai, nem jogerős döntése értelmében a Microsoftnak ki kell vonnia a német piacról az Xbox játékkonzolt és a Windows 7 operációs rendszert.
2012. május 2. szerda 17:22 -
Csapás a Microsoftra: kivonhatják a Windows 7-et is a német piacról
Szabadalmi jogi pert nyert a Motorola Németországban a Microsoft ellen. A mannheimi tartományi bíróság szerdai, nem jogerős döntése értelmében a Microsoftnak ki kell vonnia a német piacról az Xbox játékkonzolt és a Windows 7 operációs rendszert.
2012. május 2. szerda 17:21 -
Az e-könyvek piacán próbálkozik a Microsoft?
Meglepő fordulat a Barnes & Noble és a Microsoft együttműködése.
2012. május 2. szerda 15:01 -
Steve Wozniak: A Windows Phone gyönyörű
Az Apple társalapítója szerint a Microsoft új telefonos kezelőfelülete és alkalmazásai szépek, kényelmesek és intuitívak.
2012. május 2. szerda 14:07 -
A Windows 7 és az Xbox európai kitiltásán ügyködik a Motorola
Megszületett a mannheimi regionális bíróság régóta várt ítélete, amely szerint a Microsoft több terméke is megsérti a Motorola Mobility két, videofeldolgozással kapcsolatos szabadalmát. A mobilgyártó elvileg a megtiltathatná a Windows 7, az Internet Explorer, a Media Player és az Xbox 360 európai forgalmazását, a helyzet azonban távolról sem ilyen egyszerű.
2012. május 2. szerda 13:58 -
Kitiltották Németországból a Windowst és az Xboxot
Egy bíróság döntése értelmében a Microsoft megsértette a Motorola cég szabadalmait, ezért kitiltották a társaság két fontos termékét, a Windows 7 operációs rendszer, és az Xbox 360 játékgépet a német piacról.
2012. május 2. szerda 13:00 -
Windows 8-as táblagépen dolgozik a HP
A Hewlett-Packard is lázasan készül már a következő generációs Microsoft operációs rendszerek fogadására. Olyannyira, hogy már az első konkrét végtermék néhány részletével is megismerkedhettünk, egy kiszivárgott képnek köszönhetően.
2012. május 2. szerda 11:01 -
Házakba szerelhető, vadiúj operációs rendszert mutatott be a Microsoft
A Microsoft sokéves kísérletezés után a napokban mutatta be legújabb operációs rendszerét - amely kivételesen nem a Windows családot gazdagítja, sőt, még csak nem is a klasszikus PC-re vagy hordozható eszközre készült. Az új HomeOS ehelyett maguk a lakóházak vezérlését hivatott ellátni, illetve, a..
2012. május 2. szerda 08:23 -
Együttműködik a Barnes & Noble és a Microsoft
A Microsoft 300 millió dollárt fektet be a Barnes & Noble kiadóba. A tranzakció azért is meglepő, mert a két fél hetekkel ezelőtt még szabadalmi vitában volt egymással.
2012. május 1. kedd 22:37 -
Windows 8: bukás, vagy siker?
A Microsoft mindig is platform-szállító volt. Ennek megfelelően a Windows 8 sikere is főként a külső hardvergyártókon és szoftverfejlesztőkön múlik, mivel a keretet nekik kell élettel megtölteniük. A váz már adott, amely egy teljesen új Windows világot kínál.
2012. május 1. kedd 17:45 -
Két hét múlva jön a kinectes Dragon's Lair
A Dragon's Lair igazi klasszikus darab, jóformán minden létező platfomon játszható, a Microsoft azonban még csavar is egyet az átiraton: két hét múlva érkezik a Kinect-támogatást élvező kiadás, amiben egyebek mellett kooperatív és "filmnézős" mód is várja a rajongókat.
2012. április 30. hétfő 17:00 -
Windows blog: Beszámoló a Code Campről
Összefoglaló a Microsoft Code Camp eseményének debreceni rendezvényéről
2012. április 30. hétfő 15:39 -
A Ford autókban Windows 8-alapú rendszer lesz
A Microsoft új operációs rendszerének Release Preview változata júniusban jelenik meg. A Ford bejelentette, hogy a piacra dobott járműveinek fedélzeti rendszere a Windows 8-on alapul majd.
2012. április 29. vasárnap 08:34 -
Az innováció egyik gátja a szoftverkalózkodás
A Microsoft szerint az innováció egyik gátja a szoftverkalózkodás, mivel a hamisítás és kalózkodás sok újítónak veszi el a kedvét attól, hogy ötletét megossza a világgal.
2012. április 28. szombat 08:52 -
Szerverplatform felhős időkre
Magyarországon is bemutatkozott a Microsoft új, 2012-es évjáratú szerverplatformja. Az SQL Server és a System Center legfrissebb verziója már elérhető, a Windows Server 2012 pedig októberre várható.
2012. április 27. péntek 10:26 -

2012. április 27. péntek 10:12 -
Szerverplatform felhős időkre
Magyarországon is bemutatkozott a Microsoft új, 2012-es évjáratú szerverplatformja. Az SQL Server és a System Center legfrissebb verziója már elérhető, a Windows Server 2012 pedig októberre várható.
2012. április 27. péntek 10:05 -
Kaspersky: 10 év a Mac hátránya
Eugene Kaspersky szerint a biztonság terén 10 évvel a Microsoft mögött van az Apple rendszere.
2012. április 26. csütörtök 18:05 -
Egyre nagyobb veszélybe kerülhetnek a Mac-ek
A Kaspersky alapítója és elnök-vezérigazgatója szerint az Apple tíz évvel van lemradva a Microsoft-hoz képest biztonságtechnika tekintetében.
2012. április 26. csütörtök 16:30 -
Google Drive - feltöltésekből hirdetések?
A Google ÁSZF-e alapján meglehetősen nagy mozgástere van a szolgáltatónak a Google Drive feltöltések esetén. Vajon a Microsoft, az Apple vagy éppen a Dropbox jobb e téren?
2012. április 26. csütörtök 16:22 -
Kaspersky: az Apple 10 évvel a Microsoft mögött van a biztonsági területen
A Kaspersky Lab vezetője bemutatta, hogy az Apple Mac növekvő piaci részesedése hogyan vezet el az egyre több, e platformra írt kártevő megjelenéséhez.
2012. április 26. csütörtök 15:56 -

2012. április 26. csütörtök 15:35 -
Jön a Microsoft új online zeneszolgáltatása
Microsoft Lapértesülések szerint hamarosan leváltja Zune néven ismert, vegyes fogadtatásban részesült online zeneszolgáltatását a Microsoft. Az új szolgáltatás jobban illeszkedik majd az Xbox tartalomközpontú rendszerébe és természetesen az új operációs rendszerekbe is beágyazódik.No No No Forrás: HWSW Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Reason Reason Essentials Recycle Audition tovább
2012. április 26. csütörtök 14:55 -
Az Apple tíz évvel van lemaradva a Microsoft mögött biztonság területén
Apple A Kaspersky Lab vezetője szerint új korszakba lépett az Apple: nem hanyagolhatják tovább a biztonsági kérdéseket, és e területen még nagyon sok a tennivalójuk.No No No Forrás: IT Café Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!OS X Leopard iWork tovább
2012. április 26. csütörtök 14:53 -
Vírusok fogják ellepni a Macet
A Kaspersky nevű orosz biztonsági szoftver készítője szerint  az első széles körben elterjedt maces vírusok jelenléte azt jelzi, hogy az Apple a biztonság terén legalább tíz évvel le van maradva a Microsoft mögött.
2012. április 26. csütörtök 11:25 -
Jön a Microsoft új online zeneszolgáltatása
Lapértesülések szerint hamarosan leváltja Zune néven ismert, vegyes fogadtatásban részesült online zeneszolgáltatását a Microsoft. Az új szolgáltatás jobban illeszkedik majd az Xbox tartalomközpontú rendszerébe és természetesen az új operációs rendszerekbe is beágyazódik.
2012. április 26. csütörtök 10:24 -
Az Apple tíz évvel van lemaradva a Microsoft mögött
A Kaspersky Lab vezetője szerint új korszakba lépett az Apple: nem hanyagolhatják tovább a biztonsági kérdéseket, és e területen még nagyon sok a tennivalójuk.
2012. április 26. csütörtök 10:08 -
Apple: Rossz a Windows 8 stratégiája
Tim Cook, az Apple első embere a legújabb üzleti eredmények ismertetése mellett kitért a Microsoft új operációs rendszerére is és közölte: nem ért egyet a vetélytárs által választott úttal.
2012. április 25. szerda 22:56 -
Mi lesz veled Dropbox?
Megérkezett a Google Drive, a Skydrive-ot pedig a hét elején frissítette a Microsoft. Komoly riválisokat kapott nyakába a népszerű tárhely-szolgáltató.
2012. április 25. szerda 17:20 -
Google Drive 5 GB ingyenes tárhely
A Microsoft megoldásánál kisebb alapterülettel és drágább bővítési opciókkal kecsegtet a Google online tárhelye.
2012. április 25. szerda 12:27 -
Több platformon tör előre a Skype
Újabban platformokon férhető hozzá a Skype azonnali üzenetküldő és VoIP-kliens, melyre tavaly tette rá a kezét a Microsoft.
2012. április 25. szerda 11:47 -
Júniusra végleges formát ölt a Windows 8
Két hónappal a nyilvános béta változat kiadását követően júniusban már közel végleges formát ölt a Microsoft új operációs rendszere.
2012. április 25. szerda 10:12 -
Ingyenes gigabájtokat ad a Google és a Microsoft
Csaknem egyszerre mutatta be a héten a Google és a Microsoft új felhőszolgáltatásait, amelyek segítségével egyszerűen lehet a számítógépről, táblagépről és okostelefonról is elérhető tárhelyre menteni a legfontosabb fájlok biztonsági másolatait. A cégek új tárhelyszolgáltatásaival bagóért lehet biztonságban tudni óriási mennyiségű adatot, de használatukhoz nem árt egy jó netkapcsolat.
2012. április 25. szerda 09:45 -
Lesz bárki által letölthető, kiadásra jelölt változat a Windows Server 2012-ből is
A Microsoft alig egy nappal a Windows 8 kiadásra jelölt - de a cég által "kiadási előzetes" néven megjelentetni tervezett - változatának bejelentését követően tudatta, hogy következő generációs operációs rendszere szerverekre szánt változatából is fog egy bárki által letölthető, utolsó előzetes ve..
2012. április 25. szerda 09:16 -
Elkészült és letölthető a Microsoft ingyenes vírusirtójának új kiadása
A Microsoft honlapjáról kedden tette letölthetővé ingyenes vírusirtó csomagjának legújabb, frissen elkészült főverzióját. Az immár negyedik kiadásban megjelenő Microsoft Security Essentials csomag ingyenesen biztosít valósidejű védelmet a legális Windows-t futtató felhasználóknak a leggyakoribb ví..
2012. április 25. szerda 08:05 -
Elkészült a Microsoft Security Essentials 4.0
A Microsoft Security Essentials valós idejű védelmet nyújt az otthoni vagy kisvállalati számítógépek számára, és óvja őket a vírusokkal, a kémprogramokkal és más kártevő szoftverekkel szemben.
2012. április 25. szerda 07:17 -

GameStar Hype 2012.04.24.
Ma aDaM sorolja a híreket: Motorola, Microsoft, Next-Gen konzolok, MIT, Tetris, Electronic Arts, E3, Sony, Diablo IIIRelated StoriesFuture City - nyereményjátékkal indul az új, ingyenes játékFegyveres rotodrónok a következő Call of Duty-ban?Nintendo Direct 2012.04.21. - A teljes prezentációPES 2013 - bejelentette a KonamiKészülőben a Rayman Origins folytatása?
2012. április 24. kedd 19:41 -
PowerPoint tipp: animációk
A Microsoft PowerPoint közismert a prezentációkészítő programok között. Némi ügyességgel a már megszokott, egyszerű bemutatóknál is sokkal többet kihozhatunk belőle.
2012. április 24. kedd 18:55 -
SkyDrive: kisebb ingyenes tárhely, megjelent a fizetős bővítés
Microsoft A Microsoft jelentős mértékben megújította tárhelyszolgáltatását: felmérésük szerint sok a 25 gigabájt az átlagfelhasználóknak.No No No Forrás: IT Café Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!tovább
2012. április 24. kedd 18:26 -
Linus Torvalds megkapta a technológiai Nobelt
Apple Microsoft A finn Technológiai Akadémia idén egy japán tudós mellett a Linux atyjának ítélte a technológiai fejlesztők legértékesebb díját.No No No Forrás: IT Café Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!OS X Leopard tovább
2012. április 24. kedd 18:23 -
Kiváló negyedévet zárt a Windows 8-ra készülő Microsoft
Microsoft A várakozásokkal ellentétben a PC-s üzletág nem esett vissza, sőt, szolidan tovább növekedett az értékesítés.Miután a cég tegnap közzétette statisztikáit, kiderült, hogy a Microsoft – főképp a PC-s Windows-eladások nem várt növekedésének köszönhetően – jobb eredményeket ért el a folyó üzleti év harmadik negyedévében, mint azt korábban várták az elemzők.No No No Forrás: IT Café Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család tovább
2012. április 24. kedd 18:21 -
Virtualizációs díjakkal az iPad ellen
A vállalati felhasználókat a konkurens táblagépekre kivetett extra licencdíjakkal próbálja meg a Windows 8 RT irányába terelni a Microsoft.
2012. április 24. kedd 16:58 -
Júniusban érkezik a Windows 8 következő előzetese
Úgy tűnik, nem kell már sokáig várnunk a következő Windows 8 előzetesre. A Japánban tartott Windows 8 Developer Days konferencián a Microsoft megerősítette, hogy a Windows 8 Release Preview változata még június első hetében megérkezik.
2012. április 24. kedd 14:55 -
Júniusban jön a Windows 8 utolsó előzetese
A Microsoft a végső változat tervezett megjelenési dátumát még mindig nem árulta el.
2012. április 24. kedd 14:50 -
SkyDrive 25 helyett 7 GB tárhellyel
A tárhelybővítési opciók leleplezését követően már csak 7 GB ingyenes tárhelyet kínál a Microsoft SkyDrive.
2012. április 24. kedd 14:22 -
Új próbaverzió érkezik a Windows 8-ból
Júniusban egy második tesztverziót is kiad készülő operációs rendszeréből a Microsoft: a cég szerint ennek tudása már nagyon közel áll majd a végleges verzióhoz.
2012. április 24. kedd 14:06 -
SkyDrive: kisebb ingyenes tárhely, megjelent a fizetős bővítés
A Microsoft jelentős mértékben megújította tárhelyszolgáltatását: felmérésük szerint sok a 25 gigabájt az átlagfelhasználóknak.
2012. április 24. kedd 11:48 -
Felárért több helyet ad a SkyDrive
Jelentős frissítésen esett át a SkyDrive, a Microsoft öt éve létező felhős tárhelyszolgáltatása.Új SkyDrive-alkalmazás is érkezett a legtöbb platformra és megjelent a fizetős tárhelybővítés lehetősége.
2012. április 24. kedd 09:03 -
Júniusban érkezik, de rendhagyó névvel a Windows 8 kiadásra jelölt változata
A Microsoft a Twitteren európai idő szerint ma hajnalban jelentette be, hogy soron következő operációs rendszerének kiadásra jelölt változata alig másfél hónap múlva válik majd letölthetővé. Az újabb előzetes ugyanakkor rendhagyó névvel fog érkezni, mint ahogy azt a február utolsó napjaiban letölt..
2012. április 24. kedd 08:51 -
Megvannak az e-könyv írói pályázat nyertesei
Négy hónap alatt 172 pályamű érkezett a Kossuth Kiadó és a Microsoft Magyarország közös...
2012. április 23. hétfő 15:06 -
Egyre több Windows-t vesznek az emberek
A Microsoft múlt hét végén hozta nyilvánosságra legutolsó negyedéves üzleti eredményeit, amelyek meglepő adatokkal szolgáltak. Utóbbiak tanúsága szerint ugyanis annak ellenére, hogy úgymond világgazdasági válság van, illetve hogy közeleg a rendszer következő verziójának kiadása is, az emberek Wind..
2012. április 23. hétfő 11:44 -
Elkészült a Skype for Windows Phone
A Microsoft VoIP-kliense tegnap óta a cég saját okostelefonos platformján is használható.
2012. április 23. hétfő 09:20 -
Office hibákat használ ki a legújabb Mac-es trójai
Az Olyx.B trójai a Mac OS X-re épülő számítógépek felhasználóinak rendszereit és adatait veszélyezteti.
2012. április 23. hétfő 08:16 -
A Windows 8 felforgathatja a tabletpiacot?
A Microsoft és az Intel is nagy reményeket fűz az új operációs rendszerhez.Related StoriesKiadhatják az adatainkat a jogvédőknek az internetszolgáltatókJöhetnek a magyar Windows 8 alkalmazásokJön az internet- és telefonadó?Visszautasítják a német értelmiségiek a Kalózpártot?Kedden nyugdíjazzák a Firefox 3.6-ot
2012. április 23. hétfő 07:06 -
A Wintel táblák lefaragják az iPad piaci részesedését?
A jelek szerint az Intel, a Microsoft és a Windows 8 alapú, Intel Atom processzort alkalmazó táblák gyártói meglehetősen biztosak a dolgukban: a cégek szerint a Windows és Intel alapokon nyugvó
2012. április 21. szombat 13:01 -
Windows blog: A Jövő adatközpontja - szakmai konferencia
A Microsoft Magyarország System Center 2012 és SQL Server 2012 témában rendez konferenciát.
2012. április 21. szombat 11:55 -
HWSW: Magabiztosan menetel előre a Microsoft
Történetének egyik legnagyobb termékrajtjára készül a Microsoft, de a cég korábbi generációs termékei is jól fogytak az első naptári negyedévben, ahogy a vállalati ügyfelek folytatták üzleti PC-ik cseréjét és új szervertermékeket is vásároltak - írja nagytestvérünk, a HWSW.
2012. április 21. szombat 08:21 -
Hatalmas árammennyiséget fogyasztanak a felhőszolgáltatások
A számítási felhő tekintetében tiszta és piszkos cégekre osztható fel az IT-világ. Előbbi csoportba a Google, a Facebook és a Yahoo, míg az utóbbiba az Apple, az Amazon és a Microsoft sorolható.
2012. április 21. szombat 04:35 -
Remek negyedévet zárt a Microsoft
A Windows Phone felfuttatására fordított hatalmas marketingköltség ellenére is várakozáson felül teljesített a Microsoft.
2012. április 20. péntek 17:36 -
Windows Phone platformra is jön a Viber
Akár már jövő héten debütálhat a Microsoft mobil rendszerén a Skype elsőszámú...
2012. április 20. péntek 13:35 -
Kiváló negyedévet zárt a Windows 8-ra készülő Microsoft
A várakozásokkal ellentétben a PC-s üzletág nem esett vissza, sőt, szolidan tovább növekedett az értékesítés.
2012. április 20. péntek 12:53 -
Microsoft és Intel az iPad ellen
Az Intel és a Microsoft a jövő év közepére ötven százalék alá akarja leszorítani az iPad piaci részesedését.
2012. április 20. péntek 12:23 -
Várakozáson felül teljesített a Microsoft
A Microsoft harmadik negyedéves bevételei messze meghaladták a Wall Street-i elemzők várakozásait. A cég a remek értékesítési mutatók ellenére is csökkenő profitról számolt be.
2012. április 20. péntek 11:25 -

Magabiztosan menetel előre a Microsoft
Történetének egyik legnagyobb termékrajtjára készül a Microsoft, de a cég korábbi generációs termékei is jól fogytak az első naptári negyedévben, ahogy a vállalati ügyfelek folytatták üzleti PC-ik cseréjét és új szervertermékeket is vásároltak.
2012. április 20. péntek 10:37 -
Minden Windows Phone megkapja a WP8-at? Nem!
Tévesen nyilatkozta Nuno Silva, a Microsoft embere ezt az információt, melyre pár napja természetesen mindenki rákapott és pillanatok alatt körbejárta a világot.
2012. április 20. péntek 10:03 -
Nem lesznek frissíthetők a Windows Phone 8-ra a WP7-es telefonok
A Microsoft egyik képviselője tegnap külön blobjegyzésben volt kénytelen tisztázni - gyakorlatilag visszavonni - azon korábbi kijelentését, amelyben a jelenlegi Windows Phone 7 telefonok a Microsoft következő generációs mobil operációs rendszerére történő frissíthetőségének lehetőségét ecsetelte. ..
2012. április 20. péntek 09:26 -
Pozitívan zárta a negyedévet a Microsoft
A redmondi szoftveróriás kiadta negyedéves pénzügyi jelentését, mely minden spekulációnak véget vetett. Bár telekommunikációs partnere, a Nokia gyengélkedik, a Microsoft köszöni, jól van.
2012. április 20. péntek 08:43 -
30 ezer alá csökkent a Flashback-fertőzött Macek száma
A Kaspersky azt állítja, a Flashback trójaival fertőzött gépek száma drámaian lecsökkent, miután az Apple befoltozta a javás biztonsági rést, és a Software Update-en keresztül a kártevőt kinyíró alkalmazást is eljuttatta a Liont használó gépekre. Ugye ez azért fontos, mert hasonlóan nagyméretű támadás még nem volt a platform ellen, és most láthatjuk, mennyire hatásos az Apple ilyen irányú fellépése.A Kaspersky is hasonlóan látja a mostani állapotot:A kiinduló szám 600 ezer körül volt, ennyi fertőzött Macről tudtak, az összes Apple-számítógép 1 százalékáról. Most huszadannyiról van értesülésük, de a szakértők figyelmeztetnek: a jövőben még több kártevő jöhet.Mintha csak ezeket a szavakat húzná alá, ezen a héten még a LuckyCat nevű trójai kapott egy kis publicitást. Ez szintén egy Java sebezhetőséget használ ki, és Microsoft Word dokumentumokkal terjedt. Több mint másfél hónapig csendben volt, mire észlelték, már manuálisan leszedtek vele adatokat a felhasználók gépéről. 
2012. április 20. péntek 07:37 -
Fiatal fejlesztők versenye
Vidéki és fővárosi egyetemek hallgatói tehették próbára magukat a Nokia és a Microsoft közös rendezvénysorozatánRelated StoriesJövő héten indulhat a Google DriveHogyan szerezzünk 200 gigabájtos felhő-alapú tárhelyet ingyen?Négy kiadásban érkezik a Windows 8CISPA: újabb törvény az online szabadság ellenHogyan állítsuk át a Gmail eszköztárának ikonjait szövegesre?
2012. április 19. csütörtök 20:25 -
Lassan elkészül a Microsoft webes videoplatformja
Adobe Apple Előnézeti fázisba került a Microsoft Media Platform, a redmondiak Azure-ön futó, médiaszolgáltatók számára fejlesztett rendszere. A platform teljes körű megoldást szeretne nyújtani, egyre nő az együttműködő szoftverek sora is.No No No Forrás: HWSW Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Premiere Pro Premiere Elements Final Cut Studio tovább
2012. április 19. csütörtök 11:54 -
Windows Phone 8: nem jár majd?
Nem tudni, hogy a mai Windows Phone-vásárlók megkapják-e a rendszer következő verzióját. A források ellentétes információkat állítanak, a Microsoft pedig mélyen hallgat. Az Apollo kódnevű verzió várhatóan ősszel érkezik, vadonatúj alapokon, ami a műszaki inkompatibilitást valószínűsíti.
2012. április 19. csütörtök 11:46 -
Olcsó tabletekkel megy neki az Androidnak a Microsoft
Az Intellel együttműködve készül a Microsoft a táblagépek piacának bevételére: idén harminckét Windows 8-as táblagép érkezik, jövőre az Apple részesedését is jelentősen visszaszorítanák. Az olcsó modellekkel az Android, a drágákkal az iPaddel konkurálnak majd a gyártók.
2012. április 19. csütörtök 10:05 -
Mi lesz a nagyvállalati Windows 8-ban?
A héten kiderült, négy változat lesz kapható a Windows 8-ból, a Microsoft egy tegnapi blogbejegyzésben végre részletezte, mi kerül a boltban nem kapható, csak mennyiségi licencszerződés keretében beszerezhető Enterprise verzióba.
2012. április 19. csütörtök 09:19 -
Lezajlott a Windows Phone fejlesztői verseny
Vidéki és fővárosi egyetemek hallgatói tehették próbára magukat a Nokia és a Microsoft közös rendezvénysorozatán.
2012. április 19. csütörtök 08:18 -
Frissült a SkyDrive és Chrome Cloud Print
A Microsoft, akár csak a Google, frissített felhőszolgáltatásán.
2012. április 19. csütörtök 08:00 -
Ellopták a Microsoft emléktábláját alapításának helyéről
Ismeretlen tettesek a napokban ellopták azt az emléktáblát, amely a világ legismertebb szoftvercége, a Microsoft alapításának egykori helyét jelölte. A jelenlegi Washington állam Redmond városában székelő vállakozást ugyanis eredetileg az Új-Mexikói Albuquerque-ban jegyeztette be Bill Gates és Pau..
2012. április 19. csütörtök 07:15 -
Microsoft: Vezérlés kézmozgással
Az amerikai szoftveróriás legújabb szabadalma a táblagépek számára is elhozná az érintésmentes kézi vezérlést.
2012. április 18. szerda 13:42 -
Tabletháború: a Microsoft és az Intel ledózerolná az Apple-t a fél piacról
Az Intel és a Microsoft tovább ápolja régre nyúló szoros kapcsolatát, s most azért lépnek fel közösen, hogy jelentősen megkurtítsák az Apple iPad jelenlegi 70 százalékos piaci részesedését.
2012. április 18. szerda 13:07 -
Új nevet kapott a Windows 8 szerverváltozata
A Microsoft tegnap sajtóközleményben jelentette be, hogy következő generációs operációs rendszerének szerverekre szánt kiadása a korábban emlegetett "Windows 8 Server"-től eltérő néven jelenik majd meg. Az új rendszert elődeihez hasonlóan egy évszám fogja megkülönböztetni társaitól - köztük a Wind..
2012. április 18. szerda 07:20 -
Négy változata lesz a Windows 8-nak
Összesen négy verzió lesz elérhető a Microsoft új operációs rendszeréből, ezekből egyet kifejezetten a cégeknek, egyet pedig az ARM processzorokra épülő táblagépekre szán a társaság.
2012. április 17. kedd 20:52 -
2013-ban jöhet az Office 15
Microsoft Meglehetősen érdekes információk szivárogtak ki az Office következő kiadásának várható megjelenésével kapcsolatban, de ezzel együtt egyéb, a Microsofthoz köthető szoftvertermékek várható megjelenéséről is lehullott a lepel – hála egy holland vállalat, a Meetroo igazgatójának, aki jóhiszeműen közkinccsé tette az eredetileg bizalmasnak szánt dokumentum tartalmát.Hitelesek a kiszivárogtatott dokumentumokNo No No Forrás: iPon Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család tovább
2012. április 17. kedd 19:19 -
Négy változat lesz a Windows 8-ból
Microsoft Egy hétfő esti blogbejegyzésben a Microsoft hivatalosan is bejelentette, milyen változatokban lesz kapható új operációs rendszere, a Windows 8.Windows 8 néven kerül piacra a Windows 8, az eddig fejlesztési kódként használt név tehát a kereskedelmi forgalomba kerüléssel sem szűnik meg - derül ki a Microsoft blogbejegyzéséből. Ennél talán sokkal fontosabb, hogy a vállalat végre elárulta, milyen változatokban lesz kapható a szoftver.No No No Forrás: HWSW Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család tovább
2012. április 17. kedd 19:17 -
Megvan a Halo 4 megjelenési dátuma
A Microsoft bejelentette, hogy Master Chief november 6-án tér vissza világszerte a Halo 4-ben. A délelőtt szárnyra kapott pletykák beigazolódtak, fel lehet vésni a naptárba eme keddi napot, kedves Halo fanok! Milliónyi rajongó álma teljesült ezzel, s egy új trilógia veszi kezdetét.
2012. április 17. kedd 19:00 -
E3 2012: Az első konferencia időpontok
Mára a Microsoft és a Sony is bejelentette, hogy az idei E3-on egészen pontosan mikor áll neki a sajtókonferenciázásnak. A menetrend a szokásosnak tűnik, a redmondiak kezdenek, aztán hajnalban a japánok veszik át a stafétabotot. Idén is reggelig fogunk virrasztani!
2012. április 17. kedd 15:34 -
Lassan elkészül a Microsoft webes videoplatformja
Előnézeti fázisba került a Microsoft Media Platform, a redmondiak Azure-ön futó, médiaszolgáltatók számára fejlesztett rendszere. A platform teljes körű megoldást szeretne nyújtani, egyre nő az együttműködő szoftverek sora is.
2012. április 17. kedd 14:27 -
Halo 4 november 6-án?
Bizonyos források azt állítják, hogy a Microsoft mé ma bejelenti a november 6-ai megjelenési dátumot.
2012. április 17. kedd 14:20 -
iPad mini a Windows 8 ellen?
A NetEase állítása szerint egy háromszáz dollár alatti táblagép bevetésével szeretné elterelni a figyelmet a Microsoft új platformjáról az Apple.
2012. április 17. kedd 12:35 -
Nem nyerte meg az európai szolgáltatókat a Nokia
Sajtóbeszámolók szerint többnyire szkepticizmussal állnak a Nokia-Microsoft házasság termékeihez a nagyobb európai mobilszolgáltatók. Az operátorok szerint ha a páros piaci kihívóvá kíván válni, ennél többre lesz szükség.
2012. április 17. kedd 11:03 -
Itt az első Microsoft-videó az Office 15-ről
A hét elején a webre szivárgott a Microsoft egy hamarosan hivatalosan is bemutatásra kerülő reklámvideója, amelyben a cég irodai szoftvercsomagja következő kiadását próbálja népszerűsíteni. A videó, bár üdítően kreatív és vidám - főleg a megszokott Microsoft-reklámokhoz képest -, egyetlen egy képe..
2012. április 17. kedd 10:27 -
Milyen verziók készülnek a Windows 8-ból?
Leegyszerűsíti operációs rendszerének eltérő funkciókat kínáló verzióinak körét a Microsoft: a Windows 8-ból csupán három féle kiadás lesz elérhető.
2012. április 17. kedd 10:27 -
Hivatalos infók az érkező Windows 8 kiadásokról
A hivatalos bejelentés alapján a Microsoft Windows 8-as operációs rendszeréből
2012. április 17. kedd 10:15 -
Böngészőben futó Skype-ot fejleszt a Microsoft
Közvetett forrásokból derült ki, hogy a cégnél dolgozik egy HTML5-alapú kiadáson.
2012. április 17. kedd 08:46 -
Tényleg csak három változatban lesz megvásárolható a Windows 8
A Microsoft tegnap hivatalos blogjában erősítette meg azt az általunk már februárban megszellőztetett információt, amely szerint a Windows 8 elődeinél kevesebb: mindösszesen csak három különböző kiadásban lesz majd megvásárolható PC-re. Redmond ugyanis felszámol az egyébként nem nagyon keresett Ul..
2012. április 17. kedd 08:27 -
Megérkezett a legújabb magyar nyelvű Libre Office
A LibreOffice for Windows használatával a vállalatok 50-60 százalékkal csökkenthetik az irodai programcsomagokra fordított költségeiket, miközben a zárt forráskódú alternatíváktól megszokott funkcionalitást élvezhetik, vállalati szintű támogatás mellett.
2012. április 17. kedd 08:20 -
Csak négy változat lesz a Windows 8-ból
Egy hétfő esti blogbejegyzésben a Microsoft hivatalosan is bejelentette, milyen változatokban lesz kapható új operációs rendszere, a Windows 8.
2012. április 17. kedd 07:53 -
Hazánkban is bemutatkozik a jövő adatközpontja és a Windows Server 8 béta
A legjobb hazai szakértők bevonásával System Center 2012 és SQL Server 2012 szakmai konferenciát szervez a Microsoft Magyarország. A rendezvényen, amelyen a részvétel ingyenes, hazánkban elsőként mutatkozik be a Windows Server 8 béta verziója.
2012. április 17. kedd 07:26 -
Windows Phone 8 a második félévtől
A dél-koreai gyártó is megerősítette a Microsoft új telefonos platformjának közelgő érkezését.
2012. április 16. hétfő 17:04 -
Kiszivárgott útiterv: 2013-ban jöhet az Office 15
Meglehetősen érdekes információk szivárogtak ki az Office következő kiadásának várható megjelenésével kapcsolatban, de ezzel együtt egyéb, a Microsofthoz köthető szoftvertermékek várható megjelenéséről is lehullott a lepel
2012. április 16. hétfő 16:30 -
Lumia 900 bíborvörösben is
A Microsoft egyik üzletében bukkant fel a Nokia Windows Phone csúcsmodelljének bíborba öltöztetett változata.
2012. április 16. hétfő 15:24 -
WP7 blog: Windows Phone a Veletech 2012 rendezvényen
Képgaléria a Microsoft és a Nokia standjáról.
2012. április 16. hétfő 14:35 -
2013-ban jöhet az új Office?
Kiszivárgott dokumentumok arra utalnak, hogy a Microsoft csak 2013-ban mutatja be irodai programcsomagja legújabb verzióját. Egy elemző szerint a cég nem kommunikál elég ügyesen a fejlesztőkkel, a vállalatokkal és az ügyfeleivel.
2012. április 16. hétfő 12:56 -

2012. április 16. hétfő 12:46 -
2013-ban jöhet az új Office?
Kiszivárgott dokumentumok arra utalnak, hogy a Microsoft csak 2013-ban mutatja be irodai programcsomagja legújabb verzióját. Egy elemző szerint a cég nem kommunikál elég ügyesen a fejlesztőkkel, a vállalatokkal és az ügyfeleivel.
2012. április 16. hétfő 12:41 -
Élen nyitott itthon a Kinect Star Wars
Jól sikerült a Kinect Star Wars rajtja Magyarországon is, a játék kapásból az élen nyitott a legfrissebb játékeladási toplistán. Hiába: a Microsoft által előretolt anyag minden infantilis ötlet ellenére az egyik, ha nem a leginkább várt program a mozgásérzékelős kamerához.
2012. április 16. hétfő 10:00 -
Konferencián mutatja be Magyarországon a Windows 8 szerverkiadását a Microsoft
[Microsoft] A legjobb hazai szakértők bevonásával System Center 2012 és SQL Server 2012 szakmai konferenciát szervez a Microsoft Magyarország. A rendezvényen, amelyen a részvétel ingyenes, hazánkban elsőként mutatkozik be a Windows Server "8" Beta verziója. A Jövő adatközpontja címmel szervez konf..
2012. április 16. hétfő 08:51 -
Fél évnyi haladékot kapott a legrégebbi Office a Microsofttól
A Microsoft - módosítva eredeti ütemtervét - a közelmúltban kitolta jelenleg még támogatott legrégebbi Office-csomagjának életciklusát. A változásnak köszönhetően az eredetileg a napokban nyugdíjba küldeni tervezett Office 2007 még egészen ősz közepéig az ún. mainstream támogatási fázisban marad, ..
2012. április 16. hétfő 08:31 -
Már két évtizeddel ezelőtt feltalálta az iPhone-t a Microsoft?
A Microsoft már a '90-es évek elején fontolgatta egy olyan mobilkészülék megépítését, amelynek kinézete és működése kísértetiesen hasonlított a mai iPhone-okére és okostelefonokéra. Ez a redmondi konszern egykori technológiai vezetőjének egy a napokban publikált visszaemlékezéséből derül ki, amely..
2012. április 16. hétfő 07:57 -
Bemutatkozik a jövő adatközpontja és a Windows Server "8" Beta
A legjobb hazai szakértők bevonásával System Center 2012 és SQL Server 2012 szakmai konferenciát szervez a Microsoft...
2012. április 14. szombat 10:15 -
WP8 alatt is megjelenik a Kinect
A Microsoft új operációs rendszerét már tesztelik, elődje pedig kiegészül az NFC-támogatással, de még a Kinect is felkerülhet a listára.
2012. április 13. péntek 21:45 -
Tavasszal jön az új MS Office
A kiszivárgott Microsoft menetrend alapján 2013 elején érkezhet az új Office, ősszel pedig a Windows Phone 8 is bemutatkozhat.
2012. április 13. péntek 18:30 -
A Microsoft kivonul a keresőpiacról?
Egy friss híresztelés szerint a redmondi szoftvercég a Facebooknak adná a Binget. Az ötlet nem tűnik teljes őrültségnek.
2012. április 13. péntek 15:56 -
Kiszivárgott a Microsoft ütemterve?
Egy nem túl részletes ábrán szivárgott ki a Windows, Windows Phone és Office irodai csomag fejlesztési terve.
2012. április 13. péntek 14:14 -
Hivatalosan is beszáll a nyílt forrású bizniszbe a Microsoft
A Microsoft tegnap jelentette be hivatalos blogjában Microsoft Open Technologies (MOT) névű leányvállatának létrehozását. Az anyacégtől függetlenül működő MOT célja az eredetileg a Microsoft nyílt forrású törekvéseinek átvétele, összefogása, illetve az ezzel kapcsolatos üzeletek menedzselése lesz;..
2012. április 13. péntek 13:42 -
Csak 2013-ban jelenik meg az Office 15
Egy kiszivárgott bizalmas ütemterv szerint a jövő év elején várható csak a csomag forgalmazásának startja.
2012. április 13. péntek 12:15 -
Csak jövőre jelenik meg az új Microsoft Office
Egy kiszivárgott és az All about Microsoft blog által megszellőztetett termékterv szerint 2013 elején tartják az Office következő változatának hivatalos premierjét.
2012. április 13. péntek 10:11 -
Előbb érkezhet az Internet Explorer 10
A Microsoft böngészőjének következő kiadása jóval az eddig vártnál előbb jelenhet meg - derül ki egy a napokban nyilvánosságra került ütemtervből. A korábbi információk alapján az Internet Explorer 10 kiadását mindenki a Windows 8-cal együtt várta - a most ismertté vált új ütemezés szerint azonban..
2012. április 13. péntek 07:01 -
Jön a Microsoft Office a symbianos Nokiákra
Microsoft A Microsoft és a Nokia még 2009-ben állapodott meg arról, hogy a teljes Office csomag elkészül symbianos Nokia okostelefonokra. Az ígéretet most váltották valóra a cégek.No No No Forrás: HWSW Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család tovább
2012. április 12. csütörtök 18:05 -
Még mindig a Blackberry OS a legbiztonságosabb
A Trend Micro szerint alaposan lepipálja riválisait a RIM megoldása.Related StoriesMegérkezett Symbianra a Microsoft OfficeKedvező árú tablettel oktatna az IntelA mobiltelefónia története a Nonstop MOBIL Facebook oldalánLumia 610 már NFC-vel isIngyenes játékok Androidra az EA-től
2012. április 12. csütörtök 13:15 -
Windows XP, Vista: egy lépéssel közelebb a nyugdíjhoz
A Microsoft kevésbé sikeres operációs rendszere, az oly sokat kritizált Windows Vista tegnap egy fontos mérföldkőhöz érkezett, ugyanis 2012. április 10-től az operációs rendszer általános terméktámogatása megszűnt, ami annyit jelent, hogy mostantól csak biztonsági frissítéseket kaphatunk a korosodó operációs rendszerhez, egyéb frissítéseket nem
2012. április 12. csütörtök 13:01 -
Ingyenes játékok Androidra az EA-től
A Pogo Games alkalmazás segítségével számos fizetős játék mellett kapunk négy ingyenest is.Related StoriesÍme a világ legolcsóbb mobiljaMegérkezett Symbianra a Microsoft OfficeKedvező árú tablettel oktatna az IntelA mobiltelefónia története a Nonstop MOBIL Facebook oldalánLumia 610 már NFC-vel is
2012. április 12. csütörtök 11:15 -
Tesztüzemben a Windows Phone 8
Letöltési statisztikák szerint a Microsoft már március végén megkezdte a Windows Phone 8
2012. április 12. csütörtök 10:10 -
Lumia 610 már NFC-vel is
Hivatalos az első ezen technológiát támogató Windows Phone-os mobil.Related StoriesiPhone-t rejtett a női WC-be a kukkolóÍme a világ legolcsóbb mobiljaMegérkezett Symbianra a Microsoft OfficeKedvező árú tablettel oktatna az IntelA mobiltelefónia története a Nonstop MOBIL Facebook oldalán
2012. április 12. csütörtök 10:06 -
Leteszteltük: Intune  a céges gépek őre
Kipróbáltuk a Microsoft felhő-alapú rendszerfelügyeleti szolgáltatását, a Windows Intune-t.
2012. április 12. csütörtök 05:28 -
Melyik felhő irodát válasszuk?
A legtöbb vállalkozás a Microsoft Office segítségével szervezi munkamenetét, pedig a felhőben számos jó szolgáltatás található meg.
2012. április 11. szerda 20:36 -
A Microsoft abbahagyja Windows XP frissítését
A Microsoft számítástechnikai óriás két éven belül fokozatosan abbahagyja a Windows XP operációs rendszer terméktámogatását, a felhasználóknak pedig a rendszereik újabbra cserélését ajánlja.
2012. április 11. szerda 19:44 -
A mobiltelefónia története a Nonstop MOBIL Facebook oldalán
Sajátos idővonalat találhattok az új Facebook oldalunkon.Related StoriesKészülőben az első teljesen érintős Nokia Asha?iPhone-t rejtett a női WC-be a kukkolóÍme a világ legolcsóbb mobiljaMegérkezett Symbianra a Microsoft OfficeKedvező árú tablettel oktatna az Intel
2012. április 11. szerda 18:36 -
Microsoft Office Symbian platformon is
A Microsoft és a Nokia együttműködésének gyümölcseként hamarosan a Symbian alapú készülékek...
2012. április 11. szerda 18:25 -
Rengeteg AOL szabadalom került a Microsoft tulajdonába
A Microsoft illetékesei komoly felvásárlást kezdeményeztek a napokban, amelynek keretén belül a cég 1,1 milliárd dollárért cserébe több száz AOL szabadalomhoz jut, amelyekkel a vállalat hatékonyan kiegészítheti jelenlegi szolgáltatás-repertoárját.
2012. április 11. szerda 17:01 -
Négy kritikus frissítést adott ki a Microsoft
Mindössze hat frissítést adott ki áprilisban a Microsoft, ezekből négy kritikus hibát javít, kettőt pedig a Microsoft és a szakemberek is azonnali telepítésre ajánlanak.
2012. április 11. szerda 14:57 -
Microsoft Office Symbian mobilokra
A Windows Phone platformok közötti váltás egyszerűbbé tétele érdekében egyre több Microsoft alkalmazás érhető el Symbian platformra is.
2012. április 11. szerda 14:56 -
A Netscape szabadalmakat is megszerezhette a Microsoft
A megvásárolt csomag számos eleme bizonyulhat a közeljövőben hasznosnak a szoftveróriás számára, hiszen az összeállítás tartalmazza a Netscape és az ICQ szabadalmait is.
2012. április 11. szerda 14:51 -
Kedvező árú tablettel oktatna az Intel
A gyártó szerint 200 dollárból is kihozható lenne a Studybook.Related StoriesAmerikában elejét veszik a lopott telefonok árusításánakKészülőben az első teljesen érintős Nokia Asha?iPhone-t rejtett a női WC-be a kukkolóÍme a világ legolcsóbb mobiljaMegérkezett Symbianra a Microsoft Office
2012. április 11. szerda 13:26 -
Padlót fogott a Nokia
Pár perccel a Profit Warning bejelentése után a Nokia részvényei közel 20 százalékot estek. Itt a vége a finn cégnek? Jöhet filléres Microsoft-felvásárlás?
2012. április 11. szerda 13:13 -
Windows blog: Windows 8 Code Camp áprilisban
A Microsoft április 18 és 26 között országjáró körúton ismerteti a Windows 8 fejlesztés alapjait.
2012. április 11. szerda 12:48 -
Megérkezett a Microsoft Office Symbianra
A Nokia hivatalosan is bejelentette, hogy elkészült a Microsoft Office rendszer a Symbian alapú készülékekhez.
2012. április 11. szerda 12:38 -
Megérkezett a Microsoft Office Symbianra
A Nokia hivatalosan is bejelentette, hogy elkészült a Microsoft Office rendszer a Symbian alapú készülékekhez.
2012. április 11. szerda 12:38 -
Csak pukkanás lenne a Windows 8 tablet?
Belátható időn belül az Apple abszolút dominanciáját várja a tabletpiacon a Gartner, a Microsoft négy év alatt sem éri el a 11 százalékot.
2012. április 11. szerda 11:51 -
Megérkezett Symbianra a Microsoft Office
Komoly ingyenes extrát kaptak a Bellével szerelt mobilok tulajdonosai.Related StoriesAz LG elnézést kér az átvert koreaiaktólAmerikában elejét veszik a lopott telefonok árusításánakKészülőben az első teljesen érintős Nokia Asha?iPhone-t rejtett a női WC-be a kukkolóÍme a világ legolcsóbb mobilja
2012. április 11. szerda 11:26 -
Jön az Microsoft Office a symbianos Nokiákra
A Microsoft és a Nokia még 2009-ben állapodott meg arról, hogy a teljes Office csomag elkészül symbianos Nokia okostelefonokra. Az ígéretet most váltották valóra a cégek.
2012. április 11. szerda 10:41 -
16 magos CPU-t kap a következő Xbox?
Az Xbox World magazin értesülései szerint rendkívül acélos teljesítményű lehet a Microsoft következő konzolja.
2012. április 11. szerda 10:17 -
16 magos CPU-t kap a következő Xbox?
Az Xbox World magazin értesülései szerint rendkívül acélos teljesítményű lehet a Microsoft következő konzolja.
2012. április 11. szerda 10:17 -
A nagy Windows XP visszaszámlálás
A Microsoft húsvét hétfőn elindította a Windows XP haláláig tartó
2012. április 11. szerda 09:30 -
Veszélyes hibáknak mondott búcsút a Microsoft
A Microsoft az áprilisi hibajavító kedden a megszokottnál több terméket érintő frissítést jelentett be, ezért sok alkalmazás esetében lesz szükség a mielőbbi hibajavításra.
2012. április 11. szerda 09:25 -
Veszélyes hibáknak mondott búcsút a Microsoft
A Microsoft az áprilisi hibajavító kedden a megszokottnál több terméket érintő frissítést jelentett be, ezért sok alkalmazás esetében lesz szükség a mielőbbi hibajavításra.
2012. április 11. szerda 09:22 -
Az Apple lehet minden idők legértékesebb cége
Nincs messze tőle, és meg lennék lepve, ha egy héten belül nem lenne egy poszt a fenti címmel, a "lehet" szó nélkül. Most is kerek számot lépett át a vállalat, a tegnapi nyitáskor 600 milliárd dollár volt a cég piaci kapitalizációja, vagyis az összes létező részvényének értéke együtt. Nem telt el egy hónap, mióta az 500 milliárd dollárt lépték át, már akkor is elemezgettük, hogy Svédország éves bruttó hazai összterméke, a FED aranytartaléka lehet pariban ezzel a számmal, és nem sok hiányzik, hogy minden idők legértékesebb vállalata az Apple legyen.Ezt a címet ugyanis a Microsoft tartja, 1999-ből. Akkor a redmondiak 619 milliárd dolláron álltak. Ma már csak 250 milliárdon, miközben az Apple iszonyatos menetelést mutat be, és már csak néhány tízmilliárd dollár választja el őket a csúcson lévő Microsoft akkori kapitalizációjától. Az már csak banki kamatból megvan egy-két hét alatt.Azonban tegyük hozzá, hogy a 619 milliárd mai értéken 800 milliárd dollár körül van, szóval a szigorúan vett előzés odébb van.De a cél már nem ez, ennél sokkal több. Az Apple lehetne az első billió dolláros cég, Gene Munster elemző szerint ez 2014-re valósulhat meg.Még egy érdekes táblázatot találtam, ami bemutatja, 2008 óta hogyan változott az Apple és a főbb versenytársainak piaci kapitalizációja. Látható, hogy miközben az Apple 219 százalékos növekedést produkált, a többi szereplő óriási visszaesést tudott csak felmutatni:Azt, hogy ilyen piaci körülmények között hogyan tudott az Apple ekkorát ugrani, valószínűleg nagyon sokáig tanítani fogják az egyetemek gazdasági karain.
2012. április 11. szerda 07:13 -
Visszatér a Motocross Madness
A Microsoft feltámasztja a Motocross Madness sorozatát is.
2012. április 10. kedd 23:09 -
A Microsoft egymilliárd dollárt költ AOL-szabadalmakra
Várhatóan az év végére fejeződik be az ügylet, melynek során a Microsoft egymilliárd dollárért vásárol és licencel AOL-szabadalmak nagy részét.
2012. április 10. kedd 18:25 -
Windows blog: a Microsoft és a Távmunka-ház
A Microsoft magyarországi képviselete segítségével Támunka-ház nyílik Nagykőrösön
2012. április 10. kedd 16:30 -
Véget ért a Windows Vista általános támogatása
Microsoft Ma véget ért a Windows Vista általános ("mainstream") terméktámogatása, ettől fogva csak a biztonsági réseket foltozza a cég.Mától csak biztonsági frissítésekNo No No Forrás: HWSW Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család tovább
2012. április 10. kedd 16:19 -
Visual Studio 11: Windows 8-hoz ez kell
Microsoft Fontos mérföldkőnek ígérkezik a Visual Studio 11, a Microsoft a fejlesztés során áthelyezte a hangsúlyokat. Gyorsul és produktívabbá válik a munka, kézre állóbb a felület. Fókuszban a Windows 8-as fejlesztés, a csapatmunka, és a vizuálisan is kellemes alkalmazások.Felület és kezelhetőségNo No No Forrás: HWSW Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család tovább
2012. április 10. kedd 16:17 -
Két éve van hátra az XP-nek
2014 nyaráig készülnek frissítések a Microsoft legsikeresebb, legnagyobb piaci részesedést szerző operációs rendszeréhez, a tizenegyedik évét taposó Windows XP-hez.
2012. április 10. kedd 15:30 -
A nagy Windows XP visszaszámlálás
"Késésben vagytok" - mondja a Microsoft.
2012. április 10. kedd 15:20 -
A nagy Windows XP visszaszámlálás
"Késésben vagytok" - mondja a Microsoft.
2012. április 10. kedd 15:20 -
Nyugdíjas korba lépett a Windows Vista
A mai naptól a Microsoft Windows Vista operációs rendszernél már nem él a "mainstream support", így a program már nem kap új funkciókat, de biztonsági frissítéseket még igen.
2012. április 10. kedd 15:02 -

AOL-szabadalmakkal fegyverkezik a Microsoft
A Microsoft kezébe került az AOL szabadalomportfóliójának legnagyobb része, tovább folyik az iparági szintű szabadalmi fegyverkezési verseny.
2012. április 10. kedd 14:56 -
Egymilliárd dollárért vett AOL-szabadalmakat a Microsoft
A húsvétot megelőző időszakban sem tétlenkedett a redmondi vállalat, amely az AOL segítségével alaposan felkészült a jövőbeli esetleges szabadalmi perekre.
2012. április 10. kedd 13:56 -
Szórja a pénzt a Microsoft?
A Facebook-Instagram megállapodáshoz hasonlóan egymilliárd dollár cserélt gazdát.
2012. április 10. kedd 11:01 -
Szórja a pénzt a Microsoft?
A Facebook-Instagram megállapodáshoz hasonlóan egymilliárd dollár cserélt gazdát.
2012. április 10. kedd 10:35 -
Szórja a pénzt a Microsoft?
A Facebook-Instagram megállapodáshoz hasonlóan egymilliárd dollár cserélt gazdát.
2012. április 10. kedd 10:25 -
Ma érkeznek a Microsoft hibajavításai
A Microsoft ma összesen hat biztonsági közleményt fog kiadni, amelyek a Windows mellett az Internet Explorert, az Office-t és egyes szerveralkalmazásokat is érinteni fognak.
2012. április 10. kedd 09:35 -
Ma érkeznek a Microsoft hibajavításai
A Microsoft ma összesen hat biztonsági közleményt fog kiadni, amelyek a Windows mellett az Internet Explorert, az Office-t és egyes szerveralkalmazásokat is érinteni fognak.
2012. április 10. kedd 09:16 -
Ma vonul nyugdíjba a Windows Vista
A mai napon újabb Windows-verzió vonul nyugdíjba: április 10-ével ugyanis lezárul az utóbbi egy évtized legtöbbet kritizált Microsoft-operációs rendszerének, a Vista-nak az ún. fő támogatási ciklusa. Utóbbi az átlagfelhasználók számára legfontosabb következményei azok, hogy a redmondi cég a jövőbe..
2012. április 10. kedd 07:45 -
Távmunka-ház nyílik a Microsoft támogatásával
Áprilistól mintegy 30, eddig jobbára segélyből élő állampolgár kezdheti meg a munkát a Nagykőrösi Távmunka-házban, amelynek létrejöttében a Microsoft Magyarország Korlátlan Lehetőségek Programja keretében aktív szerepet vállalt.
2012. április 9. hétfő 08:59 -

A Facebook- és Twitter-használókat rabolná el a Skype
A Microsoft által felvásárolt cég plakátokkal és bannerekkel igyekszik meggyőzni a közösségi portálok látogatóit arról, hogy az ő szolgáltatásait válasszák.
2012. április 8. vasárnap 09:36 -
A Microsoft pénzén bővül a WP Marketplace
Bár a Windows Phone online szoftverboltjának növekedési üteme nem fogható az igazán nagyokhoz, a biztató trend itt is megfigyelhető.
2012. április 7. szombat 21:04 -
Beregisztrálták a Halo Infinity domaint
A feltételezések szerint a negyedik rész mellett egy másik Halo címmel is előrukkolhat a Microsoft, méghozzá Halo Infinity néven.Related StoriesJó Éjt! 2012.04.05.Street Fighter X Tekken és Mortal Kombat bajnokságok a PlayIT-enDalolós jó reggelt! 2012.04.06.Binary Domain - A hivatalos gépigényASUS GeForce GTX580 DirectCU II grafikus kártyát kártyát nyerhetsz ajándék Mass Effect 3-mal!
2012. április 6. péntek 12:11 -
Natural User Interface (NUI)
Samsung SUR40 + Microsoft Surface. Részletek Dave Brown blogjában. Hello középiskolák, 2012!
2012. április 5. csütörtök 20:17 -
A Microsoft is részt vesz a Linux-kernel fejlesztésében
A redmondi társaság neve először bukkant fel azon a listán, amely a Linux legnagyobb fejlesztőit sorolja fel. Mindez néhány évvel ezelőtt még alighanem elképzelhetetlen lett volna.
2012. április 5. csütörtök 10:23 -
Windows Phone Marketplace túl a nyolcvanezren
Egyetlen hónap alatt több mint tízezer új alkalmazással bővült a Microsoft mobiltelefonos piactere.
2012. április 5. csütörtök 10:10 -
Az egybillió dolláros alma
Egy neves piaci elemző szerint az Apple lehet az első vállalat, amelynek piaci értéke meghaladja az egybillió dollárt. Ha igaza lesz, a cupertinóiak a Microsoft 1999-es rekordját dönthetik meg.
2012. április 4. szerda 16:36 -
Az egybillió dolláros alma
Egy neves piaci elemző szerint az Apple lehet az első vállalat, amelynek piaci értéke meghaladja az egybillió dollárt. Ha igaza lesz, a cupertinóiak a Microsoft 1999-es rekordját dönthetik meg.
2012. április 4. szerda 16:30 -
Az egybillió dolláros alma
Egy neves piaci elemző szerint az Apple lehet az első vállalat, amelynek piaci értéke meghaladja az egybillió dollárt. Ha igaza lesz, a cupertinóiak a Microsoft 1999-es rekordját dönthetik meg.
2012. április 4. szerda 16:10 -

Windows Phone Marketplace két százalékos piacrész
A Microsoft új operációs rendszere idén csupán az alkalmazások forgalmának ötvened részére számíthat.
2012. április 4. szerda 15:15 -
Űrhajós, kereskedős, online stratégiai játékot indít a Microsoft
A legjobban kereskedő mesterséges intelligencia programozói Microsoft hardvereket és egy Nokia Lumia 800 okostelefont nyerhetnek.
2012. április 4. szerda 14:35 -
Megint erősödött az Internet Explorer
A márciusi hónap ékes bizonyíték arra, hogy még nagyon korai leírni a Microsoft böngészőjét.
2012. április 4. szerda 13:28 -
Megint erősödött az Internet Explorer
A márciusi hónap ékes bizonyíték arra, hogy még nagyon korai leírni a Microsoft böngészőjét.
2012. április 4. szerda 13:28 -
Visual Studio 11: Windows 8-hoz ez kell
Fontos mérföldkőnek ígérkezik a Visual Studio 11, a Microsoft a fejlesztés során áthelyezte a hangsúlyokat. Gyorsul és produktívabbá válik a munka, kézre állóbb a felület. Fókuszban a Windows 8-as fejlesztés, a csapatmunka, és a vizuálisan is kellemes alkalmazások.
2012. április 4. szerda 12:07 -
A Microsoft aktívan hegeszti a Linux-kernelt
A redmondi szoftvervállalat az elmúlt évben felkerült a legaktívabb kernelfejlesztők húszas toplistájára.
2012. április 4. szerda 09:13 -
Megint a Linux legaktívabb fejlesztői között végzett a Microsoft
A Linux Foundation a napokban nyilvánosságra hozta szokásos éves jelentését a nyílt forrású rendszermag elmúlt tavalyi fejlődéséről. A jelentésben - amelyben többek között a Linux legnagyobb fejlesztőit is rangsorolja az alapítvány - megint kiemelkedő helyen végzett a Microsoft, aki a tavalyi évbe..
2012. április 4. szerda 07:51 -
Mitől lesz versenyképes a Windows Phone Marketplace?
A Windows Phone Marketplace alkalmazás kínálata már közel 75 ezer tételt számlál, de a Microsoft és a Nokia számára továbbra is komoly gondot jelent, hogy a legnépszerűbb appok fejlesztői egyre jobban háttérbe szorítják a platformot. A Microsoft átfogó stratégiát dolgozott ki a helyzet kezelésére, a Nokiával közösen pedig egy 3 éves alkalmazás-fejlesztői oktatási programot indított a finnországi Aalto Egyetemen.Related StoriesA kamerát használja az elasztikus mobil joystickRetro telefon büszke angoloknakLassan terjed az Android 4.0Hőre sárguló kijelzők egyes XPERIA S-ekbenEurópába is jön a RAZR MAXX
2012. április 3. kedd 19:40 -
Váratlanul javított az Internet Explorer
A globális statisztikában növelte a részesedését a Microsoft böngészője, miközben a két nagy rivális befolyása gyengült.
2012. április 3. kedd 18:40 -
Windows 8-at csinál az XP-ből, a Vista-ból és a Windows 7-ből is az új W8TP
Azok a felhasználók, akik ugyan a Microsoft egy korábbi operációs rendszerét futtatják, de nagyon megtetszett nekik a Windows 8 felhasználói felülete, könnyen gépeikre varázsolhatják a vélhetően még idén megjelenő új rendszer világát. A Windows 8 Transformation Pack (W8TP) a napokban megjelent új ..
2012. április 3. kedd 15:00 -
Jönnek a krómozott Xbox 360-kontrollerek
A Microsoft bejelentette, hogy új, limitált példányszámú Xbox 360-kontrollerek dob piacra. A Chrome-szériának nincs köze a Google böngészőjéhez, sokkal inkább fényes, krómozott külsőt kap, némileg átdolgozott D-paddal egyetemben. Májusban már a boltokban lesz.
2012. április 3. kedd 11:00 -
Hollandiába költözteti európai központját a Microsoft
Az amerikai vállalat megunta, hogy más cégek szabadalmai ügyekben folyamatosan bíróság elé citálják Németországban, ezért úgy döntött, hogy az európai logisztikai központját Hollandiába költözteti át.
2012. április 3. kedd 07:55 -
Hamarosan érkeznek a króm vezérlők a Xbox 360-hoz!
A Microsoft a következő generációs konzolával kapcsolatos információk mellett bejelentette a különleges króm felületkezelt vezérlőit az Xbox 360-hoz.
2012. április 3. kedd 06:00 -
Új országba menekítik a Microsoft szoftverközpontját
Szabadalomsértéssel kapcsolatos peres ügyei miatt Németországból Hollandiába költözteti a Microsoft európai szoftverdisztribúciós központját - jelentette be a cég hétfőn.
2012. április 2. hétfő 21:06 -
Semmiképp sem lesz Start menü az új Windowsban
Dacára a Windows 8 tesztverzióját kipróbálók negatív visszajelzéseire, a Microsoft nem enged a felhasználók nyomására: a cég semmiképp nem akarja visszahozni a megszokott Start menüt az új operációs rendszerébe.
2012. április 2. hétfő 21:06 -
Kinect Star Wars launch party, ma este!
Tudjuk későn szólunk, így jött össze, de ha gyorsan összekapjátok magatokat, még odaérhettek a Gameshopba, ahol a Microsoft közreműködésével Kinect Star Wars launch partyt szerveznek a srácok. A buli folyamán akciósan vehetitek meg a játékot, kaphattok ajándékot, és találkozhattok Darth Vaderrel is.
2012. április 2. hétfő 19:32 -
Pletyka: Blu-ray olvasó és állandó internetnetkapcsolat az XBOX720-ban
A VG247 oldal birtokába jutott pár érdekes információ a Microsoft következő generációs konzoljával kapcsolatban.
2012. április 2. hétfő 16:40 -
Ashton Kutcher játszhata Steve Jobsot
Nagyban készülődnek a Steve Jobs fiatalkori éveire koncentráló független filmre, bár egyelőre csak a készítők kiválasztása folyik. Az egyik legfontosabb a főszereplő megtalálása, egy olyan színészé, aki meggyőzően el tudja játszani az egykori Apple-vezér összetett, magával ragadó karakterét. A Variety tudni véli, hogy a szerződést végül Ashton Kutcher írta alá. Jöhet az ilyenkor elmaradhatatlan összehasonlító fotópáros, aminek a hatása ugye nagyban függ attól, mit szeretnénk megmutatni, összegyűjtöttünk párat a szerepválasztás pro: És kontra: A rendező állítólag Joshua Michael Stern lesz, én nem láttam tőle filmet, rendezőként csak A döntő szavazatot vagy a Sohaországot jegyzi, aki látta valamelyiket, feltétlenül írja meg a véleményét. A forgatókönyvet Matt Whiteley írja majd.A film címe állítólag ez lesz: Jobs. A független, kis költségvetésű mozi mellett a Sony is készíti a saját verzióját, itt természetesen más a szerepek leosztása. Főszerep kapcsán korábban volt szó Noah Wyle-ról, ami kézenfekvő választás lett volna, ő a Pirates of Silicon Valley című közismert, az Apple és a Microsoft - meg az egész személyi számítógép - hőskorát feldolgozó moziban alakította korábban Jobsot. Aztán találgatták, hogy George Clooney is beszállt a harcba. Itt a forgatókönyvíró Aaron Sorkin (Egy becsületbeli ügy, Az elnök emberei) lehet.
2012. április 2. hétfő 16:37 -
Microsoft Xbox 720: négy vagy hat mag, két GPU
Szivárognak az információk a Microsoft következő generációs konzoljáról.
2012. április 2. hétfő 14:34 -
A Microsoft lelép Németországból
A redmondi cég elköltözteti németországi elosztó központját Hollandiába.
2012. április 2. hétfő 12:48 -
Sikeres az indie fejlesztésű, ingyenes Wing Commander Saga
A rajongói fejlesztésben készült játékra annyian szakadtak rá a megjelenéskor, hogy a szerver nem bírta a terhelést.Related StoriesA Microsoft őrjöng a kiszivárgott Xbox 720 fotók miattJó Éjt! 2012.04.01.TOP 30 játékeladások világszerte (március 24.)Bolondok napja utáni jó reggelt! 2012.04.02.STASIS: izometrikus nézetű sci-fi horror kaland, ami még jó is lehet
2012. április 2. hétfő 11:30 -
STASIS: izometrikus nézetű sci-fi horror kaland, ami még jó is lehet
"Ha csapdába esel egy olyan helyen, ahol az emberiség borzalmai kijönnek játszadozni, akkor meddig mennél el, hogy a családodat megvédd?"Related StoriesA Microsoft őrjöng a kiszivárgott Xbox 720 fotók miattJó Éjt! 2012.04.01.TOP 30 játékeladások világszerte (március 24.)Bolondok napja utáni jó reggelt! 2012.04.02.Sikeres az indie fejlesztésű, ingyenes Wing Commander Saga
2012. április 2. hétfő 11:30 -
Bezárt a Bungie.net Halo-részlege
Valószínűleg most zárult le végleg egy korszak: többé nem a Bungie.net rendszerén keresztül futnak a Halo többjátékos mérkőzései, s így már teljesen a Microsoft és a 343 Industries foglalkozik a franchise-zal. A Bungie egy köszönettel és tengernyi statisztikával búcsúzik.
2012. április 2. hétfő 10:30 -
TOP 30 játékeladások világszerte (március 24.)
Ahogyan mostanában lenni szokott, ismét számokkal megtámogatva láthatjátok a listát.Related StoriesA túlélés törvényei - Az éhezők viadala kritikaGoogle Maps - 8 bites verzió NES-reA Microsoft őrjöng a kiszivárgott Xbox 720 fotók miattJó Éjt! 2012.04.01.Bolondok napja utáni jó reggelt! 2012.04.02.
2012. április 2. hétfő 09:10 -
Bolondok napja utáni jó reggelt! 2012.04.02.
A tegnapi álhírek után ma újra valós dolgokkal kell szembenéznünk.Related StoriesA túlélés törvényei - Az éhezők viadala kritikaGoogle Maps - 8 bites verzió NES-reA Microsoft őrjöng a kiszivárgott Xbox 720 fotók miattJó Éjt! 2012.04.01.TOP 30 játékeladások világszerte (március 24.)
2012. április 2. hétfő 09:10 -
Egységes platformmá válhat az Xbox
A konzolgyártók azt szeretnék, hogy készülékeik ne csak játékok futtatására legyenek alkalmasak, hanem multimédiás központokként működjenek. Ehhez a célhoz a legközelebb a Microsoft jár.
2012. április 2. hétfő 08:58 -
Office hiba veszélyezteti a Mac számítógépeket
A Microsoft Office egyik biztonsági hibáját egy olyan trójai igyekszik kihasználni, amely kifejezetten a Mac OS X operációs rendszereket szemelte ki magának.
2012. április 2. hétfő 08:57 -
Két új generációs Xbox is érkezhet?
Az átalakuló igényeket látva nem is rossz ötlet a Microsoft pletykált elképzelése.
2012. április 2. hétfő 08:25 -
Hogyan használjunk állandó elemeket a vágólapon?
Az ArsClip szinte minden funkciót felkínál, amire egy vágólapnál szükség lehet.Related StoriesHogyan rögzítsük a közelben lévő Bluetooth-eszközök listáját?Microsoft alapokra épülhet a HTTP 2.0Lebuktak a brit pornókalózokMég egy bőrt húz le az Adobe a Flash-rőlA Flickr-en az iPhone a legnépszerűbb fényképező
2012. április 2. hétfő 07:55 -
Jó Éjt! 2012.04.01.
Véget ért a Bolondok napja, a játékvilág is sokminden hülyeséggel készült.Related Stories[Frissítve!] A Valve még idén bejelenti a Portal harmadik részét?Nem áprilisi tréfa! Rage és Skyrim érdekességek jönnekA túlélés törvényei - Az éhezők viadala kritikaGoogle Maps - 8 bites verzió NES-reA Microsoft őrjöng a kiszivárgott Xbox 720 fotók miatt
2012. április 2. hétfő 06:20 -
Windows Phone: magabiztos kérdőjelek
A másfél éve bemutatott Windows Phone-nal kapcsolatban a Microsoft magabiztos, a felhasználói fogadtatás viszont továbbra sem egyértelmű.
2012. április 2. hétfő 05:30 -
Google Maps - 8 bites verzió NES-re.
A NES fiatalabb, mint valaha - a legújabb nosztalgiahullámnak köszönhetően új játékok és felhasználások jelennek emg rá.Related StoriesOktóberre tolódik a PC-s Max Payne 3A Valve még idén bejelenti a Portal harmadik részét?Nem áprilisi tréfa! Rage és Skyrim érdekességek jönnekA túlélés törvényei - Az éhezők viadala kritikaA Microsoft őrjöng a kiszivárgott Xbox 720 fotók miatt
2012. április 1. vasárnap 17:57 -
A Microsoft őrjöng a kiszivárgott Xbox 720 fotók miatt
Eddig csupán pletykák keringtek a következő generációs konzolokról, most azonban a Microsoft műhelyéből olyan képek szivárogtak ki, melyek minden kétséget kizáróan az új Xbox-ról készültek.Related StoriesOktóberre tolódik a PC-s Max Payne 3A Valve még idén bejelenti a Portal harmadik részét?Nem áprilisi tréfa! Rage és Skyrim érdekességek jönnekA túlélés törvényei - Az éhezők viadala kritikaGoogle Maps - 8 bites verzió NES-re.
2012. április 1. vasárnap 17:57 -
A Flickr-en az iPhone a legnépszerűbb fényképező
Az Apple okostelefonja a legnépszerűbb fényképezőgépeket is maga mögé utasítja a Flickr képmegosztón.Related StoriesFrissült az AIDA64Hogyan rögzítsük a közelben lévő Bluetooth-eszközök listáját?Microsoft alapokra épülhet a HTTP 2.0Lebuktak a brit pornókalózokMég egy bőrt húz le az Adobe a Flash-ről
2012. március 31. szombat 07:20 -
Windows blog: elérhető Microsoft Visual Studio 11 béta
Megérkezett a Visual Studio 11-es változatának előzetese
2012. március 30. péntek 16:30 -
Érintőpanelen is múlik a Windows 8 sikere
Újabb blogbejegyzést tett közzé a Microsoft Windows 8 fejlesztéséért felelős csapata, ezúttal az érintőkijelzőkkel kapcsolatos kihívások és megoldások kerültek szóba. Sok múlik a hardveren.
2012. március 30. péntek 14:23 -
Még egy bőrt húz le az Adobe a Flash-ről
A minőségi 3D Flash játékok fejlesztőit hamarosan jutalékra kötelezi a cég.Related StoriesMegaupload-ügy: egy Hollywood szponzorálta mega-összeesküvés?Frissült az AIDA64Hogyan rögzítsük a közelben lévő Bluetooth-eszközök listáját?Microsoft alapokra épülhet a HTTP 2.0Lebuktak a brit pornókalózok
2012. március 30. péntek 11:31 -
Játékmenet közben a Trials Evolution
Új előzetessel kedveskedett nekünk a Microsoft Studios a letölthető formában megjelenő Trials Evolutionből. A második rész sem tér el sokban az elsőtől: ismét egy crossmotor nyergében kell helytállnunk a technikás akadálypályák sokaságát legyűrve.
2012. március 30. péntek 11:00 -
Windows 8 - több módon is elindítható lesz az IE 10
A Microsoft a Windows 8 Consumer Preview verziójába új lehetőségeket integrált az Internet Explorer 10 elindítására. A felhasználók három beállítás közül választhatnak.
2012. március 29. csütörtök 21:05 -
Lebuktak a brit pornókalózok
Súlyos pénzbírságot kaphatnak az Egyesült Királyság pornókedvelő kalózai, akiknek napvilágra kerülhet a személyazonosságuk.Related StoriesHogyan költöztessük a telepített programjainkat egy másik partícióra?Megaupload-ügy: egy Hollywood szponzorálta mega-összeesküvés?Frissült az AIDA64Hogyan rögzítsük a közelben lévő Bluetooth-eszközök listáját?Microsoft alapokra épülhet a HTTP 2.0
2012. március 29. csütörtök 17:45 -
Microsoft alapokra épülhet a HTTP 2.0
Illetve egy réteggel lentebb menve: a Google nyílt forráskódú technológiájára. A redmondi szoftvercég ugyanis főként arra építve képzelné el a HTTP új generációját.Related StoriesTelefonon is lehet már feljelenteni jogsértő tartalom miattHogyan költöztessük a telepített programjainkat egy másik partícióra?Megaupload-ügy: egy Hollywood szponzorálta mega-összeesküvés?Frissült az AIDA64Hogyan rögzítsük a közelben lévő Bluetooth-eszközök listáját?
2012. március 29. csütörtök 15:45 -
Magyarország konzervatív, ami az IT-t illeti
Microsoft Tartózkodunk az IT gyors változásaitól, pedig a világ számos részén elérték már azt az inflexiós pontot, ahonnan nincs visszaút.No No No Forrás: Computerworld Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család tovább
2012. március 29. csütörtök 13:46 -
Blokkolja a Microsoft a PirateBay linkeket
Microsoft Azért nem fog népharagot kiváltani a blokkolás, ahogy ez a cikk végéből is kiderül.Zajlik az élet a PirateBay körül. Tervrajzok három dimenziós nyomtatáshoz, a hagyományos torrent fájlok megszüntetése, zenészek akciói az oldalon, ráadásul az alapítók közben börtönbe vonulnak…No No No Forrás: Techline Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család 3ds Max Maya tovább
2012. március 29. csütörtök 13:44 -
Újabb piacokon nyit a Windows Phone Marketplace
A nem túl babonás Microsoft 13 országban nyitotta meg virtuális piacterét, a Marketplace-t. Lassan körülölel minket Redmond.
2012. március 29. csütörtök 08:28 -
Balfék csaló kaparintotta meg a Microsoft-társalapító hitelkártyáját
A valós címére küldetett kártyamásolatot az a férfi, aki megpróbálta ellopni a Microsoft társalapítója Paul Allen vagyonát.
2012. március 28. szerda 16:56 -
Frissült az AIDA64
A legújabb SSD-k támogatását és továbbfejlesztett szünetmentes tápegység megfigyelést kínál az új kiadás.Related StoriesA Microsoft cenzúrázza a The Pirate Bay-tMegalakult Afrika első kalózpártjaTelefonon is lehet már feljelenteni jogsértő tartalom miattHogyan költöztessük a telepített programjainkat egy másik partícióra?Megaupload-ügy: egy Hollywood szponzorálta mega-összeesküvés?
2012. március 28. szerda 16:06 -
HWSW: Már nem csak játékkonzol az Xbox
Tegnap mutatkozott be a Microsoft Xbox platformon a Comcast és az HBO Go hanggal is vezérelhető tévés alkalmazása. A bemutató kapcsán a Microsoft egy érdekes tendenciára hívta fel a figyelmet: az Xbox készüléket egyre inkább használják az emberek a játékon kívül egyéb szórakoztató funkciókra is.
2012. március 28. szerda 15:00 -
Lebutított verzió készülhet az Xboxból
Letölthető játékokra, videózásra és közösségi szolgáltatásokra kihegyezett konzollal készül a jövő évi E3 videojáték szakvásárra a Microsoft a legfrissebb pletykák szerint. Az Xbox Loop alig lesz nagyobb az Apple médialejátszójánál és hiányozni fog belőle a nagy Xbox 360-ban alapfelszerelésnek számító optikai meghajtó is.
2012. március 28. szerda 12:35 -
A Microsoft támadásba lendült a Zeus támogatta zombi hálózatok ellen
Az egész világra kiterjedő hadművelet vette kezdetét a Microsoftnál több olyan zombi hálózat (botnet)...
2012. március 28. szerda 11:25 -
Age of Empires Online - traileren a játék lényege
Mindeddig haboztál az Age of Empires Online kipróbálásával? A Microsoft első free-to-play online stratégiája már már eléggé kiforrott ahhoz, hogy tegyünk vele egy próbát. A legújabb előzetesben még egyszer és utoljára elmagyarázzák nekünk mi is az AoE Online valójában.
2012. március 28. szerda 11:00 -
Már nem csak játékkonzol az Xbox
Tegnap mutatkozott be a Microsoft Xbox platformon a Comcast és az HBO Go hanggal is vezérelhető tévés alkalmazása, amivel párhuzamosan a Microsoft egy érdekes tendenciára hívta fel a figyelmet: az Xbox készüléket egyre inkább használják az emberek a játékon kívül egyéb szórakoztató funkciókra is.
2012. március 28. szerda 10:40 -
Windows Live Messenger: tiltottak a The Pirate Bay-re mutató linkek
A The Pirate Bay körül egy ideje már forr a levegő, ám most úgy tűnik, hogy újabb fronton nyílik harc: a Microsoft megtiltja a Windows Live Messenger felhasználók számára a The Pirate Bay-re mutató hivatkozások küldözgetését.
2012. március 28. szerda 09:01 -
Blokkolja a Microsoft a PirateBay linkeket
A Microsoft letiltotta a PBay linkek továbbítását a Windows Live Messenger felhasználói között.
2012. március 28. szerda 07:51 -
A Microsoft felveszi a kesztyűt a Zeusszal szemben
Az egész világra kiterjedő hadművelet vette kezdetét a Microsoftnál több olyan zombi hálózat (botnet) felszámolására, amely felelős több száz millió dollár értékű lopásért.
2012. március 28. szerda 07:30 -
Windows Phone SDK Tango támogatással
Immáron a 256 MB operatív tárral szerelt modelleket is támogatja a Microsoft legújabb fejlesztőkészlete.
2012. március 27. kedd 16:52 -
Meggyengítették a Zeus botnetet
Újabb jelentős sikert értek el az internetes bűnözők ellen könyörtelen harcot folytató amerikai hatóságok és a Microsoft. Ssikerült felszámolni a Zeus botnet két szerverközpontját.
2012. március 27. kedd 15:43 -
Elérhető a Windows Phone 7.1.1 SDK
Jó hír a fejlesztőknek, hogy a Microsoft elérhetővé tette a Windows Phone legújabb verziójának SDK-ját.
2012. március 27. kedd 14:57 -
Izland teljes állam- és közigazgatása nyílt forrásra áll át
Adobe Microsoft A migráció nem problémamentes, és talán nem is lesz mindenkire és mindenre kiterjedő, de a projekt vezetője eltökélt és reménykedő.No No No Forrás: IT Café Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család Reader tovább
2012. március 27. kedd 14:05 -
3D-s PC-t készített a Microsoft gyakornoka
Az egérnek befellegzett, ha valóban gyártásba fog kerülni a jövő 3D-s asztali számítógépe. A Microsoft gyakornoka által tervezett masina kijelzőjén kézzel lehet átrendezni a dokumentumokat.
2012. március 27. kedd 13:22 -
Vajon milyen lesz a Windows Phone Apollo?
A teljes igazságot még senki se tudja, de a mobil operációs rendszer elkötelezett hívei összeszedték azokat az apró hírmorzsákat, melyek alapján már egy teljesebb összképet kaphatunk a Microsoft készülőfélben levő OS-ről.
2012. március 27. kedd 09:24 -
Megaupload-ügy: egy Hollywood szponzorálta mega-összeesküvés?
Dotcom érdekes hírekkel szolgált, és tűzijátékot ígér: a Megauploaddal együttműködni próbáló kiadók, a fájlmegosztónak fizető kormánytagok és katonák.Related Stories140 millió aktív felhasználó a TwitterenA Microsoft cenzúrázza a The Pirate Bay-tMegalakult Afrika első kalózpártjaTelefonon is lehet már feljelenteni jogsértő tartalom miattHogyan költöztessük a telepített programjainkat egy másik partícióra?
2012. március 27. kedd 08:05 -
Hogyan költöztessük a telepített programjainkat egy másik partícióra?
A SymMover jó megoldás lehet a fenti problémára.Related StoriesCsalók fenyegetik a Megaupload volt felhasználóit140 millió aktív felhasználó a TwitterenA Microsoft cenzúrázza a The Pirate Bay-tMegalakult Afrika első kalózpártjaTelefonon is lehet már feljelenteni jogsértő tartalom miatt
2012. március 27. kedd 07:32 -
Xbox Lite 2013 végén, Xbox Next utána?
MS Nerd egy igen jólértesült blogger - sokszor bizonyította már, hogy kiszivárogtatásai valós projecteken, létező terveken alapulnak.Related StoriesKeresztbe tesz a Microsoft a The Pirate Bay-nekA hétszázát, micsoda steampunk számítógépAssassin's Creed 3 - új képek és új infókHardver Hétfő 2012.03.26.Angry Birds Space - 10 millió letöltés 3 nap alatt
2012. március 26. hétfő 21:30 -
Angry Birds Space - 10 millió letöltés 3 nap alatt
A finn Rovio új játéka elképesztő adatokkal indult - 10 millióan töltötték le a megjelenése utáni 3 napban.Related StoriesKórházba került a Street Fighter sorozat producereKeresztbe tesz a Microsoft a The Pirate Bay-nekA hétszázát, micsoda steampunk számítógépAssassin's Creed 3 - új képek és új infókHardver Hétfő 2012.03.26.
2012. március 26. hétfő 20:40 -
Telefonon is lehet már feljelenteni jogsértő tartalom miatt
Internet Holtine indult, ahol bárki névtelenül feljelenthet olyan oldalt, amelyen szerinte jogsértő vagy fiatalkorúakat veszélyeztető tartalom található.Related StoriesGyorsan feltörhetők az okostelefonos jelszókezelők!Csalók fenyegetik a Megaupload volt felhasználóit140 millió aktív felhasználó a TwitterenA Microsoft cenzúrázza a The Pirate Bay-tMegalakult Afrika első kalózpártja
2012. március 26. hétfő 19:55 -
Hardver Hétfő 2012.03.26.
Paca, aki nemcsak Gamestaros, hanem MacWorld-ös is EndreMan társaságában elemzi az új iPad és az iPad 2 közötti különbségeket.Related StoriesGameStar Hype 2012.03.26.Kórházba került a Street Fighter sorozat producereKeresztbe tesz a Microsoft a The Pirate Bay-nekA hétszázát, micsoda steampunk számítógépAssassin's Creed 3 - új képek és új infók
2012. március 26. hétfő 19:30 -
Traileren az Xbox Live Arcade Next felhozatala
Trials Evolution, Bloodforge, Fable: Heroes és Minecraft - ez a négy játék zárja a tavaszt az Xbox Live-on, és annyi már most biztos, hogy mindenki talál majd a fogára való anyagot. A Microsoft a minap kiadott egy trailert az Arcade Next felhozataláról, csekkoljátok le az új címeket mozgásban is!
2012. március 26. hétfő 18:54 -
Keresztbe tesz a Microsoft a The Pirate Bay-nek
A The Pirate Bay lassan több hírt kap, mint VV Kacsacsőr új orra, vagy Hajdú Péter mozgáskorlátozottak számára fenntartott parkolóhely elfoglalásai.Related StoriesTarantino olvasói szemmel - Kutyaszorítóban ismertetőGameStar Hype 2012.03.26.Kórházba került a Street Fighter sorozat producereA hétszázát, micsoda steampunk számítógépAssassin's Creed 3 - új képek és új infók
2012. március 26. hétfő 18:20 -
A hétszázát, micsoda steampunk számítógép
A steampunk stílus mára számos rajongót tudhat magáénak. Ez nem is csoda, ha ilyen alkotásokat látunk.Related StoriesTarantino olvasói szemmel - Kutyaszorítóban ismertetőGameStar Hype 2012.03.26.Kórházba került a Street Fighter sorozat producereKeresztbe tesz a Microsoft a The Pirate Bay-nekAssassin's Creed 3 - új képek és új infók
2012. március 26. hétfő 18:20 -
Assassin's Creed 3 - új képek és új infók
A mai nappal véget ért az AC3-as embargó, szóval nincs akadálya, hogy néhány érdekes infót és képet megosszunk veletek.Related StoriesTarantino olvasói szemmel - Kutyaszorítóban ismertetőGameStar Hype 2012.03.26.Kórházba került a Street Fighter sorozat producereKeresztbe tesz a Microsoft a The Pirate Bay-nekA hétszázát, micsoda steampunk számítógép
2012. március 26. hétfő 18:20 -
Óriás zombihálózatra csapott le a Microsoft
Két szervert és nyolcszáz webcímet foglaltak le a Microsoft kiberbiztonsági részlegének kezdeményezésére az amerikai hatóságok. A gépek az egyik legnagyobb adatlopó hálózatot, a Zeus-botnetet vezérelték.
2012. március 26. hétfő 17:35 -
GameStar Hype 2012.03.26.
HP hírei: Phantasy Star Online 2, Microsoft, Pirate Bay, GTA V, XBox Live Arcade, Assassin's Creed III, Hardver Hétfő iPadekkel, Defenders of Ardania nyereményjáték.Related StoriesGrand Theft Auto V: még 2012-ben?Ezek lesznek a GTA V-ben - kitálalt egy volt alkalmazottGuild Wars 2 - gondolatok a március végi béta hétvégérőlTarantino olvasói szemmel - Kutyaszorítóban ismertetőKórházba került a Street Fighter sorozat producere
2012. március 26. hétfő 16:20 -
Angry Birds Space Windows Phone mobilokra
A Rovio vezérigazgatója hivatalosan is cáfolta a Microsoft platformjának kihagyása körüli pletykákat.
2012. március 26. hétfő 15:52 -
Lecsaptak a Zeus botnetre
A Microsoft több pénzügyi szolgáltató szervezettel és az amerikai hatóságokkal együtt pénteken rajtaütött a Zeus malware által összefogott botneten. A 13 millió zombigép segítségével a bűnözők több millió dollárt loptak különböző módszerekkel.
2012. március 26. hétfő 15:41 -
Pletyka: Xbox Lite az Xbox 720 előtt?
Nem indulhat a hét egy kis next-gen pletyka nélkül, bár, hozzá kell tenni, hogy jelen szóbeszédünk alanya igazából nem is next-gen. A Microsoft információkat rendszeresen szivárogtató MS Nerd szerint a cég egy olcsó Xboxot szeretne kihozni a következő generációs masina előtt.
2012. március 26. hétfő 13:30 -
Windows Phone: eurómilliókat ad appok írására a Nokia és a Microsoft
Microsoft-Nokia támogatási program Windows Phone alkalmazások fejlesztésére.
2012. március 26. hétfő 13:28 -
A Microsoft újabb sikeres akciót hajtott végre a Zeus botnet ellen
A szerverlefoglalások segíthetik az iparági összefogással zajló küzdelmet a banki adathalászattal szemben.
2012. március 26. hétfő 13:14 -
A Microsoft és a Nokia 18 millió eurós fejlesztői programot indított
Az induló vállalkozásokra szakosodott finn egyetemen lesz a központja az új mobilalkalmazás-fejlesztő projektnek.
2012. március 26. hétfő 12:08 -
Nagyfelbontású tabletek: kihívás a webes fejlesztők számára?
Az alkalmazásfejlesztők számára az Apple és a Microsoft is minden eszközt rendelkezésre bocsát a különböző felbontású eszközök megfelelő fejlesztésére - a webes fronton azonban nem ilyen rózsás a helyzet. Jönnek a HD weboldalak.
2012. március 26. hétfő 11:45 -
Megalakult Afrika első kalózpártja
Szlogenjük az internet szabadsága, a tunéziai szervezet azonban a politikai életbe kíván betörni a "kalózpárt" megnevezés égisze alatt.Related StoriesIngyenesen letölthető a Photoshop CS6 bétaGyorsan feltörhetők az okostelefonos jelszókezelők!Csalók fenyegetik a Megaupload volt felhasználóit140 millió aktív felhasználó a TwitterenA Microsoft cenzúrázza a The Pirate Bay-t
2012. március 26. hétfő 10:35 -
A Microsoft cenzúrázza a The Pirate Bay-t
A Windows Live Messenger már nem hajlandó az oldalhoz kapcsolódó linkeket továbbítani.Related StoriesHogyan gyorsítsunk a Firefox-on az animációk kikapcsolásával?Ingyenesen letölthető a Photoshop CS6 bétaGyorsan feltörhetők az okostelefonos jelszókezelők!Csalók fenyegetik a Megaupload volt felhasználóit140 millió aktív felhasználó a Twitteren
2012. március 26. hétfő 07:27 -
Megöli a Nokiát a Microsoft-szövetség
A cég egyik egykori vezetője szerint óriási hiba volt a Windows Phone alkalmazása, a platformnak ugyanis nincs jövője. A Blackberry hazai pályán is háttérbe szorul.
2012. március 25. vasárnap 09:00 -
Háromszázmillió dollárt adott agykutatásra a Microsoft társalapítója
Paul Allen, a Microsoft cég társalapítója 300 millió dollárt adományozott a nevét viselő agykutatással foglalkozó alapítványnak, az agy működését és a szervhez kapcsolódó betegségeket vizsgáló kutatások szélesítéséhez.
2012. március 24. szombat 16:01 -
Árháborút indít a Microsoft a Google ellen
Ezen a héten jelentette be Office 365 szolgáltatásának árcsökkentését a Microsoft, ezt egyrészt a cloudos környezet olcsósága miatt teheti, másrészt muszáj a Google ellen fellépnie valahogy.
2012. március 23. péntek 13:30 -
Microsoft-árháború a Google ellen
Olcsóbbá válnak az Office-szolgáltatások.
2012. március 23. péntek 10:16 -
Microsoft-árháború a Google ellen
Olcsóbbá válnak az Office-szolgáltatások.
2012. március 23. péntek 09:55 -
Microsoft-árháború a Google ellen
Olcsóbbá válnak az Office-szolgáltatások.
2012. március 23. péntek 09:55 -
Windows 7 vagy Windows 8 - melyik a gyorsabb?
Az amerikai PC World a napokban egy gyorstesztnek vetette alá a Windows 8 a hónap elején letölthetővé vált fogyasztói előzetesét, amelyet az operációs rendszer-család korábbi tagjával, a Windows 7-tel eresztettek össze. A magazin tesztjeinek eredményei összecsengenek a Microsoft azon törekvésével ..
2012. március 23. péntek 08:56 -
Windows Phone a Symbian előtt
Már az Egyesült Királyságban is a Microsoft új platformja mögé szorult a Nokia korábbi okostelefonos platformja.
2012. március 22. csütörtök 16:48 -
Windows Phone Kínában is
Mostantól a világ legnagyobb távközlési piacán is elérhető a Microsoft okostelefon platformja.
2012. március 22. csütörtök 13:44 -
Ha a Microsoftnál dolgozol, nem használhatsz Apple terméket
Új szabály lépett érvénybe a Microsoft egyik részlegénél, így az ott dolgozók nem vásárolhatnak Apple termékeket a cég pénzén.Related StoriesJó Reggelt! 2012.03.22.Áprilisra csúszik a Doctor Who: The Eternity ClockMegjelent a Modern Warfare 3 legújabb DLC-je, és máris baj van veleSniper: Ghost Warrior 2 - ütős lesz a CryEngine 3 (videó)Alternatív befejezést kap a Mass Effect 3?
2012. március 22. csütörtök 12:58 -
Marketplace: Hetvenezer alkalmazással
Több mint hetvenezer alkalmazás szerepel a Microsoft online alkalmazásboltjában.
2012. március 22. csütörtök 10:31 -
A Microsoft megtiltja alkalmazottainak az Apple terméket vásárlását
Sajtóhírek szerint a Microsoft egy belső e-mailben értesítette a vállalat marketing, sales, szolgáltató, IT és más további szervezeteinek dolgozóit, hogy megtiltják a Mac és iPad termékek vásárlását a cég pénzéből.
2012. március 22. csütörtök 09:46 -
A Microsoft megtiltja alkalmazottainak az Apple terméket vásárlását
Sajtóhírek szerint a Microsoft egy belső e-mailben értesítette a vállalat marketing, sales, szolgáltató, IT és más további szervezeteinek dolgozóit, hogy megtiltják a Mac és iPad termékek vásárlását a cég pénzéből.
2012. március 22. csütörtök 09:30 -
A Microsoft megtiltja alkalmazottainak az Apple terméket vásárlását
Sajtóhírek szerint a Microsoft egy belső e-mailben értesítette a vállalat marketing, sales, szolgáltató, IT és más további szervezeteinek dolgozóit, hogy megtiltják a Mac és iPad termékek vásárlását a cég pénzéből.
2012. március 22. csütörtök 09:10 -
Sajtóközlemény: Megjelent a Photoshop CS6 nyilvános bétaverziója
Adobe Az Adobe Systems Incorporated bejelentette az Adobe Photoshop CS6 nyilvános, bárki által ingyenesen letölthető bétaverzióját, amely bepillantást enged a digitális képfeldolgozás terén iparági szabványnak számító alkalmazás legújabb kiadásának funkcióiba. Az ingyenes bétaverzió az Adobe Labs webhelyről tölthető le Mac OS és Microsoft Windows platformokra. A végleges verzió várhatóan 2012 első felében érkezik.No No No Forrás: http://www.adobe.com/aboutadobe/pressroom/pressreleases/201203/032212AdobePhotos... Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!tovább
2012. március 22. csütörtök 09:02 -
Sajtóközlemény: Megjelent a Photoshop CS6 nyilvános bétaverziója
Adobe Az Adobe Systems Incorporated bejelentette az Adobe Photoshop CS6 nyilvános, bárki által ingyenesen letölthető bétaverzióját, amely bepillantást enged a digitális képfeldolgozás terén iparági szabványnak számító alkalmazás legújabb kiadásának funkcióiba. Az ingyenes bétaverzió az Adobe Labs webhelyről tölthető le Mac OS és Microsoft Windows platformokra. A végleges verzió várhatóan 2012 első felében érkezik.No No No Forrás: Adobe Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!tovább
2012. március 22. csütörtök 09:02 -
Vicces videóban figurázza ki az Internet Explorer-fóbiásokat a Microsoft
A Microsoftnál úgy látszik mostanában a szarkasztikus humor hódít a reklámvideók terén. A cég ugyanis a konkurenseit kifigurázó ilyen jellegű spotok után a közelmúltban egy hasonló beütésű újabb videóval jelentkezett - amiben azonban nem valamely versenytársát és annak termékét, hanem saját böngés..
2012. március 22. csütörtök 08:45 -
A Chrome pünkösdi királysága
A StatCounter felmérése szerint a Google böngészője átvette a piacvezető pozíciót a Microsoft Internet Explorerétől. Igaz, csak egyetlen napra.
2012. március 21. szerda 18:45 -

2012. március 21. szerda 18:35 -
A Chrome pünkösdi királysága
A StatCounter felmérése szerint a Google böngészője átvette a piacvezető pozíciót a Microsoft Internet Explorerétől. Igaz, csak egyetlen napra.
2012. március 21. szerda 18:20 -

Windows Phone Tango további részletek
Nem csak olcsó modellek számára tartogat meglepetéseket a Microsoft új telefonos platformja.
2012. március 21. szerda 15:28 -
Kipróbáltuk: Windows 8, egyet fizet, kettőt kap
A Windows 8 hatalmas ígéret, de egyben a legkockázatosabb termék is lehet a Microsoft számára. Kipróbáltuk a kétarcú operációs rendszert, a tapasztalatok meglehetősen vegyesek.
2012. március 21. szerda 14:12 -
Ismét megnyírbálta a TechNet-előfizetők jogait a Microsoft
A Microsoft - két éven belül másodszorra - a napokban ismét tovább kurtította azokat a licencjogokat, amiket TechNet hálózatának előfizetői kapnak tőle különböző szoftverei telepítésének vonatkozásában. A változások értelmében az eddigi öt darab helyett ezentúl a legtöbb irodai termékhez már csak ..
2012. március 21. szerda 09:30 -
Nyárra készülhet el a Windows 8
Kiszivárgott információk alapján a Microsoft következő operációs rendszere a nyárra készülhet el, de csak az ősszel kerülhetnek a boltokba az első Windows 8-as PC-k, illetve táblagépek.
2012. március 20. kedd 20:19 -
Kiszivárgott kóddal támadják a Windows Remote Desktopot
A Microsoft beismerte, hogy saját biztonsági partnerhálózatuk, a MAPP egyik tagja szivárogtatta ki a súlyos biztonsági hibát kihasználó kódot. A frissítés múlt hét óta letölthető, a telepítést sürgeti a szoftvercég.
2012. március 20. kedd 13:53 -
Októberben debütálhat a Windows 8
Nem hivatalos információk szerint a Microsoft idén nyáron fogja befejezni a Windows 8 fejlesztését, a cég új operációs rendszere pedig várhatóan októberben kerül majd a boltokba. Ha a cég lecsússza ezt a határidőt, könnyen alatta maradhat az Apple-nek.
2012. március 20. kedd 12:30 -
Októberben jön a Windows 8
Pletyka szinten már volt róla szó, hogy ősszel jön a Microsoft legújabb operációs rendszere, de most már a hónap is be van lőve.
2012. március 20. kedd 10:06 -
Kiderült, hogy mikor érkezik a Windows 8 végleges változata
A Microsoft következő generációs operációs rendszerének végleges változata még idén nyár vége előtt el fog készülni. Legalábbis ezt állítja bennfentes forrásokra hivatkozva a Bloomberg hírügynökség, ami információi szerint a Windows 8 valamikor augusztus környékén fog végleges, ún. RTM változatban..
2012. március 20. kedd 09:05 -
GameStar Hype 2012.03.19.
Ma aDaM hírez: Prometheus, World of Warcraft: Mists of Pandaria, ASUS nyereményjáték, Wing Commander, Microsoft cáfolat, Walking Dead, Guild Wars 2 bétateszt, Mass Effect FPS.Related StoriesMass Effect: Team Assault - egy FPS, amivel sosem fogunk játszaniASUS nyereményjáték a GameStar Facebook oldalán - nézz be te is!Rocksmith - még mindig megoldatlan a védjegyvita EurópábanTorchlight II - "Nem zavar minket a Diablo III kiadási időpontja"Battlefield 3 - 8 bites hang változat
2012. március 19. hétfő 19:00 -
Microsoft: nem áll olyan rosszul az IE
A vállalat szerint a két nagy nemzetközi statisztika közül az egyik jóval alaposabb és pontosabb. Ebben az IE részesedése jóval magasabb.
2012. március 19. hétfő 17:12 -
Mindent kifacsar az Xbox 360-ból a Microsoft
A korábbi jóslatok dacára legkorábban 2013-ban leplezheti le az új generációs Xbox játékkonzolt a Microsoft, mely nagyon jól keres a 2005-ben piacra dobott, többször átdolgozott videojátékon.
2012. március 19. hétfő 15:28 -
Windows 8-cal működő rendőrautót mutatott be a Microsoft
A Microsoft főhadiszállásán a napokban mutatta be egyik legújabb kísérleti projektjét, amelynek keretében egy a cég következő generációs operációs rendszerére, valamint felhőszolgáltatására épülő rendőrautót próbálnak meg létrehozni. A Windows 8-cal és a Windows Azure-ral felvértezett új jármű els..
2012. március 19. hétfő 08:05 -
Milyen a jó termékdizájn? (Braun, Apple, Ammunition, Nokia)
Jonathan Ive valószínűleg minden idők egyik legismertebb termékdizájnere. Az ő nevéhez kötődik az Apple egy sor formaterve: az iMac, a titánium és alumínum PowerBook G4, a PowerMac G4, a PowerMac G5, a G4 Cube, az iBook, a Mac Pro, a MacBook, a unibody MacBook Pro, a MacBook Air, az iPod, az iPod Touch, az iPhone és az iPad is. Az is köztudott, hogy Ive nem csak a termékdizájnt vezeti az Apple-nél, hanem mindezt alelnöki pozícióból teszi. Esztétikai kifinomultságát jelzi, hogy amikor a kilencvenes évek második felépben Steve Jobs megbízta azzal, hogy készítse el az iMac mindent verő dizájnját, napokat töltött egy édességgyárban csak azért, hogy a legfinomabb és legvonzóbb színárnyalatokat megtalálja a termékcsoport számára. Nem csoda, hogy 1997-ben Steve Jobs az Apple Keynote során úgy jellemezte ezeket a gépeket, mint amik olyan jók, "hogy legszívesebben megnyalnád őket". Sokk volt ez 1998-ban. Az első szép számítógép a történelemben... A konkurens gyártócégek még fel sem ocsudtak az új iMacek bejelentéséből, máris érkezett a kegyelemdöfés. A hófehér változat bejelentése:  Önmagában a termékelnevezések is azt az esztétikai finomságot tükrözték, ami 1998-tól az Apple-t jellemzi: áfonya, eper, mandarin, szőlő, mész, grafit, rubin, zsálya, hó, indigó. "Nekem mandarin iMacem van." "Nekem rubin iMacem van". Már önmagában a nevük is olyan volt, mintha tényleg egy édességboltból vásároltuk volna.  Nekem volt szerencsém a 2000-es évek legelején egy áfonya, majd egy hó iMac-kel dolgozni. Összehasonlíthatatlan élmény volt, főleg, ha a korabeli PC-k mellé volt beállítva. Persze ezek nem csak szép, de egyben jó és jól használható személyi számítógépek voltak. Működtek. És ami engem mindig külön lenyűgözött bennük, az a beépített harman/kardon hangszórók minősége. Jonathan Ive előképe, példaképe Dieter Rams volt. Az a Dieter Rams, aki a Braunnakannyi kiemelkedő terméket tervezett a világháború után.   Ive saját elmondása szerint nem csak nagy példaképnek tekintette Ramsot, de a Rams-féle 10 temrékdizájn alapelvet is következetesen magáénak vallja:  1. A jó dizájn innovatív Az innovációs lehetőségek semmilyen szempontból nem merülnek ki. A technikai fejlődés mindig új lehetőségeket kínál az innovatív dizájnra. De az innovatív dizájn mindig együtt fejlődik az innovatív technológiával, és soha nem lehet öncélú.  2. A jó dizájn a terméket használhatóvá teszi A termékeket azért vásárolják, hogy használják azokat. Egy sor kritériumnak meg kell felelniük - nem csak funkcionális, hanem pszichológiai és esztétikai kritériumoknak is. A jó dizájn kihangsúlyozza a termék használhatóságát, és elutasít mindent, ami a hasznosság ellen hat.  3. A jó dizájn esztétikus A termék esztétikai minősége szerves része a termék hasznosságának, mivel a termékek mindennapi használatra készülnek, és hatással vannak az emberekre és az ő közérzetükre. Csak a jól megtervezett tárgyak lehetnek szépek. 4. A jó dizájn a terméket értelmezhetővé teszi Letisztítja a termék struktúráját. Sőt, lehetővé teszi, hogy a termék tisztán kifejezze funkcióját, azáltal, hogy a felhasznló intuíciójára apelllál. Legmagasabb fokon: magától értetődővé teszi a terméket. 5. A jó dizájn diszkrét A termékek eszközként teljesítik be küldetésüket. Nem dekorációs tárgyak és nem is művészeti tárgyak. A termékek dizájnja éppen ezért semleges és visszafogott kell, hogy legyen, hogy teret engedjen a felhasználó önkifejezésének.  6. A jó dizájn őszinte A dizájn önmagában nem teszi a terméket innovatívabbá, erőteljesebbé vagy értékesebbé, mint amilyen. Nem próbálja manipulálni a felhasználót olyan ígéretekkel, amiket nem képes beváltani. 7. A jó dizájn időtálló Tartózkodik attól, hogy divatos legyen, és ennek eredményeként sosem lesz divatjamúlt. Az öltözködési divattal ellentétben sok évig életképes marad - még a mai "egyszer használatos" társadalmunkban is.   8. A jó dizájn a legapróbb részletekig alapos Semmi nem kell öncélúnak vagy választás kérdésének lennie. A dizájnolás folyamata során tanúsított törődés és akkurátusság a felhasználók tisztelete. 9. A jó dizájn környezetbarát A dizájn fontos hozzájárulás a környezetünk megmaradásához. Takarékos az erőforrásokkal, minimalizálja a fizikai és vizuális szennyezést a termék teljes életcikulsa során.  10. A jó dizájn olyan kevés dizájn, amennyire csak lehet Keveset, de jobban - ennek a kevesebb dizájnak viszont a lényegi aspektusokra kell koncentrálnia. A termék nem terhelhető lényegtelen elemekkel. Vissza a letisztultsághoz, vissza az egyszerűséghez! Nem kérdés, hogy Ive nem csak magáévá tette, de az Apple-nél következetesen kéviseli is a Rams-féle alapelveket.  Pár éve a Gizmodon jelent meg egy blogpost, mely a Braun és az Apple termékei közötti hasonlóságra próbálta meg felhívni a figyelmet. A párba állított képeken valóban hasonló, minimalista dizájnok láthatók. Ám, mint a fenti alapelvekben is világosan ki van mondva, a lényeg nagyon sokszor a részletekben rejlik. Ive megszállottságáról sokat elmond a következő videó (mely egyébként egy Rams-interjúrészlettel kezdődik): Az Apple-nél a dizájn részleg nem csak rajzolgat, tervezget. Ive abban hisz, hogy a jó dizájnnak együtt kell járnia a termék tervezésével és a prototípusok készítésével is. Az Apple-nél a termékdizájnoláskor tehát nem csak a hardveres és szoftveres változásokat veszik rendszeresen figyelembe, hanem rengeteget kísérleteznek is 3D modelleket készítő gépek segítségével.  Visszatérve még egy picit a Braunra és Dieter Ramsra. Egy interjúban Rams maga így fogalmaz: "hatalmas tisztelet az Apple dizájnerének. Egy kicsit emlékeztet az én Braunnal való kapcsolatomra." Ive-ot egyébként az Apple korábbi termékdizájnere, Robert Brunner vette fel. Ő később viccelődött is azzal, hogy az ő sírjára bizonára az lesz írva, hogy "az ember, aki felvette az Apple-höz Jonathan Ive-ot."  Amúgy Brunner is kiemelkedő munkát végez saját cégénél, az Ammunitionnél. Kiváló példa erre az általuk tervezett Nook e-reader vagy a Beats fejhallgatók.   Teljesen véletlenül épp egy olyan könyvet olvasok ("Do you matter? How great design will make people love your company"), melynek Brunner a társszerzője. Az egyik fejezetben épp azt taglalja, hogy önmagában egy termék, például az iPhone lemásolása nem hoz létre automatikusan jó terméket. Mivel a termékdizájnnak szervesen része kell, hogy legyen egy ideának, egy filozófiának, aminek csupán megtestesítője, hordozója a termék dizájnja.  Visszatértünk megint a Rams-féle alapelvekhez... Ive egy interjúban úgy fogalmaz, hogy önmagában az ötletek és a kreativitás nagyon törékeny dolgok, egészen addig, amíg nem készítünk el egy prototípust, és onnantól kezdve mindenki számára, aki a projekten dolgozik, elkezdenek világossá válni a célok.  "A céljaink nagyon egyszerűek: jobb termékeket tervezni és készíteni. Ha nem tudunk valami olyasmit csinálni, ami jobb, akkor egyszerűen nem csináljuk meg." A konkurensekről pedig azt mondja, hogy ők többnyire valami mást vagy újszerűt akarnak csinálni. És ezek a célok rosszak. A terméknek hitelesen jobbnak kell lennie. Ehhez pedig valódi alapelvekre van szükség, ami hajt bennünket. A bizottságosdi, az árpolitika, az időzítés vagy a  bizarr "legyünk mások" marketingcélok nem működnek. Ezek csak vállalati célok, melyek aligha veszik figyelembe az embereket, akik a termékünket használni fogják.  Persze az Apple sem teljesen konzisztens ezen a téren. Nem kell említeni Steve Jobs harsány ellenállását az Intellel szemben, majd a későbbi behódolást az Intelnek. Vagy a multitask-ellenességet, mely aztán heveny multitask pártiságba csapott át egy idő után, amikor az Apple-nek éppen ez állt a vállalati céljainak érdekében. Dizájn, tervezés szempontból pedig bizarr inkonzisztenciát mutat az Apple-termékek kohetens minimalizmusa és például az iCal műbőrt imitáló dizájnelemei. Valahogy az Apple-nél a szoftver UI tervezés soha sem volt olyan konzisztens és következetes, mint Jonathan Ive mestermunkái. Nagyon szép termékdizájnokat készítenek, miközben ezekben a számítógépekben olyan szoftverek, interfészmegvalósítások kerülnek, amik semmilyen szinten nem visszhangozzák a fent citált Rams-féle alapelveket. PhotoBooth... Ezt Jonathan Ive sosem engedné meg.  A termékek fizikai valója és a bennük működő szoftverek harmóniájára furcsa módon nem az Apple a legjobb példa manapság, hanem a Nokia Lumia készülékei, és a bennük futó Windows Phone 7.  A megújuló Nokia esetében főhősünket Stefan Pannenbeckernek hívják. Egy rövid zsánerfilm az ő történetükről: Igen, a recept ugyanaz, amint az Apple másfél évtizede nagyon következetesen és magas színvonalon visz: a fejlesztésnek, a tervezésnek, a termékdizájnnak együtt kell tudnia lélegezni. Egyértelműen jobb terméket kell letennie az asztalra. Nem ráncfelvarrás. Nem kompromisszumos marketingcélok. Hanem egy jobb termék. Erős alapelvekkel és ideákkal. Pannenbecker egy interjúban így fogalmaz:  Nem a formák, vonalak megjelenésén gondolkodtunk, hanem a belsővel kezdtük. Azt kerestük a leginkább, hogy hogyan tudunk egy jobb terméket készíteni. Néhány ösztönző, mint a vékonyság, kompaktság, antennateljesítmény és hasonlók - ezek voltak a kiindulópontjaink. Majd azt kérdeztük magunktól, hogyan tudjuk a zajt csökkenteni a szoftver körül - termékdizájn éterelmben értve. Sokféleképpen lehet monobody vázat tervezni egy telefonnak. De mi olyan módon akartuk ezt megtenni, ahogy értelme is van, amennyiben ez végső soron egy jobb temréket eredményez.  Nem állíthatjuk, hogy a Nokia-Microsoft páros képes lesz olyan magasságokig elvinni a termékdizájn-szoftverdizájn tandemet, mint akár az Apple. Még akkor sem, ha a WP7-Lumia párosítás nagyon ígéretes és impozáns törekvés. Mindkettő mögül hiányzik az a szilárd meggyőződés, az az értése az adott platformnak, területnek, ami hitelessé is tenné a Lumiát, és benne a Windows Phone 7-et.  Mindkét cégnek (a Microsoftnak és a Nokiának) is nagyon sokat kell bizonyítania és nagyon hosszú távon ahhoz, hogy elhiggyük róluk, amit az Apple-ről már elhiszünk. Mert a jó temrékdizájn nem csak innovatív, hanem őszinte és időtálló is. Mint egy jól megtervezett betűtípus...
2012. március 18. vasárnap 17:22 -
Népszerű a Microsoft Security Essentials
A Microsoft Security Essentials (MSE) program valós idejű védelmet biztosít az otthoni és a kisvállalati számítógépek számára.
2012. március 18. vasárnap 15:13 -
Saját hangunkon szólal meg az univerzális fordítóprogram
A Microsoft kutatói kifejlesztettek egy olyan fordítószoftvert, amely képes elsajátítani a felhasználó hangját és azt idegen nyelven megszólaltatni.
2012. március 16. péntek 20:01 -
Az új Windowszal installálni is könnyű lesz
A Windows 8 tesztverziójában ezúttal a Microsoft új szoftverboltját próbáltuk ki, amelyben egyetlen kattintással lehet programokat vásárolni és ingyenes applikációkat letölteni. A szoftverek új generációjának telepítéséhez nem kell többé nyomogatni a "tovább" gombot, azt viszont még nem lehet tudni, miként fogja lekezelni a rendszer az azonos gépre, de különböző felhasználók által megvett applikációk megosztott használatát.
2012. március 16. péntek 10:31 -
PH!TV Bukás vagy siker lesz a Windows 8?
Nagy a hangzavar a Microsoft új operációs rendszere körül. Tablet, vagy PC platform lesz ez? Kell-e egyáltalán ilyen hamar a Win 8? És jó-e ez a furcsa csempés felület? Ezeket beszéljük át ma este hatkor élőben.
2012. március 15. csütörtök 16:15 -
Tíz éves az Xbox
A Microsoft 10 éve jelentette meg Európában az első generációs Xbox-ot.
2012. március 15. csütörtök 10:30 -
10 éves az Xbox Európában
Pont ma 10 éve, hogy egy újabb nagy játékos szállt be az európai konzolpiacra: a Microsoft az Xbox nevű konzoljával.Related StoriesMa este 9-kor Late Night Live Aréna - jöhetnek a kérdésekGameStar Hype 2012.03.14.Battlefield 3: Close Quarters DLC trailerXbox 360 Kinect Sports Pack a hosszú hétvégéreKreatív vágyak a Facebookon - különleges pályázat
2012. március 14. szerda 20:01 -
Átnevezte a Microsoft a Tangót
Még meg se jelent, máris új neve lett a Windows Phone 7.5 legújabb verziójának, a Tangónak. Az új név: Refresh.
2012. március 14. szerda 12:46 -
A Microsoft szponzorálja a Lotus F1-es csapatát
Az idei év egyik meglepetés csapataként számon tartott Lotus Team üzleti lehetőségei jelentősen bővültek azzal, hogy...
2012. március 14. szerda 11:25 -
Veszélyes hiba miatt kell frissíteni a Windowsokat
Egy nagyon súlyos hibát orvosolt szoftvereiben a Microsoft, ennek kihasználásával hackerek észrevétlenül kártevőket telepíthetnek a számítógépre. A biztonsági réshez kiadott javítást minden Windows XP-re és ennél újabb Microsoft operációs rendszerre telepíteni kell.
2012. március 14. szerda 11:15 -
Távolról törhetők fel a Windows-t futtató szerverek
A Windows-t futtató szerverek gazdáinak ebben a hónapban jó lesz sietniük a Microsoft által frissen kiadott javítófoltok feltelepítésével. A redmondi cég által kedden publikált hibajavítások között ugyanis egy rendkívül súlyos sebezhetőség lezárófoltja is megtalálható, aminek kihasználásával támad..
2012. március 14. szerda 09:31 -
Frissítések érkeztek a Windows-hoz
A Microsoft a márciusi hibajavító kedden a Windows mellett a Visual Studio valamint az Expression Design alkalmazásaihoz adott ki fontos frissítéseket. Ezeket minél hamarabb célszerű feltelepíteni.
2012. március 14. szerda 09:26 -
Frissítések érkeztek a Windows-hoz
A Microsoft a márciusi hibajavító kedden a Windows mellett a Visual Studio valamint az Expression Design alkalmazásaihoz adott ki fontos frissítéseket. Ezeket minél hamarabb célszerű feltelepíteni.
2012. március 14. szerda 09:10 -
Végre letölthetővé vált a Firefox 11 - magyarul is
A Mozilla némi csúszás után szerda hajnalban végre kiadta és hivatalosan is letölthetővé tette böngészője a még hétvégén elkészült, és nem hivatalos forrásokból már napok óta elérhető legújabb verzióját. A Firefox 11 kiadását a cég a hivatalos indoklás szerint a Microsoft szokásos havi foltcsomagj..
2012. március 14. szerda 07:11 -
Élőbeszéd fordítása saját hangon
Microsoft A Microsoft legújabb élőbeszéd fordítója huszonhat nyelven beszél – a felhasználó saját hangján.A Microsoft kutatói olyan fordítószoftveren dolgoznak, mely az élőbeszédet közel valós időben képes tetszőleges idegen nyelvre lefordítani és visszajátszani – méghozzá a felhasználó saját hangján.No No No Forrás: Mobilaréna Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család tovább
2012. március 13. kedd 19:57 -
Sony-főnök jön Peter Molyneux helyére
Phil Harrison, a Sony Worldwide Studios egykori elnöke, a PlayStation 3 vezéregyénisége veszi át a Microsoft Studios európai részlegének vezetését a hírek szerint - pozíciója részben lefedi azokat a tevékenységeket is, melyeket előtte, a most távozó Peter Molyneux végzett.
2012. március 13. kedd 19:00 -
Élőbeszéd fordítása saját hangon
A Microsoft legújabb élőbeszéd fordítója huszonhat nyelven beszél
2012. március 13. kedd 17:39 -
Molyneux helyére Phil Harrison kerül
Molyneux a Microsoft Game Studios-nál betöltött vezetői helyét a korábban a Sony Worldwide Studios európai vezetését ellátó Phil Harrison veszi át.
2012. március 13. kedd 16:40 -
Windows Phone 7.5 Refresh néven érkezhet a Microsoft új rendszere
Friss hírek szerint Windows Phone 7.5 Refresh néven juthat el a felhasználókhoz a Microsoft legújabb rendszere.
2012. március 13. kedd 13:04 -
Microsoft: tesztek az érintőkijelzők késésével kapcsolatban
A Microsoft egyik csoportja, az Applied Sciences Group - Alkalmazott Tudományok Csoportja
2012. március 13. kedd 12:01 -
Alacsony késleltetésű érintőkijelzőn dolgozik a Microsoft
Főleg ábrák és rajzok készítésénél jelenthet sokat a rövidebb reakcióidő.
2012. március 13. kedd 11:46 -
Az open source felfogás nem ördögtől való gondolat
Még mindig nyitott kérdés, hogy mi lesz a tíz évvel ezelőtt Campus néven napvilágot látott, majd Tisztaszoftverre keresztelt, az oktatási intézmények, tanárok és diákjaik számára - mára már nem csak - Microsoft szoftvereket nagy mennyiségben biztosító program sorsa. Az viszont biztos, hogy az open source megoldások alkalmazása az iskolákban hosszú távú pozitív hatásokat eredményez.
2012. március 13. kedd 11:07 -

2012. március 13. kedd 11:01 -
A Microsoft a Bábel-halon dolgozik
A felhasználó saját hangján fordít a vállalat új szoftvere, így egy lépéssel közelebb kerültek egy univerzálisan felhasználható fordító eszközhöz.
2012. március 13. kedd 10:56 -
Mégis lesz Nokia tablet?
A DigiTimes szerint a Nokia mégiscsak készít egy táblagépet, ráadásul a Microsoft legújabb operációs rendszere, a még meg sem jelent Windows 8 ARM fog futni rajta.
2012. március 13. kedd 08:30 -
Feltörték a Chrome-ot, a Firefoxot és az Internet Explorert is
A Microsoft, a Mozilla és a Google legújabb böngészőjének is vannak gyenge pontjai: a  sandbox-technológiája sem véd a hackerektől.
2012. március 13. kedd 07:41 -
Megszűnt a ClearType - szőrösek a betűk a Windows 8-ban
A Windows 8-ból (de legalábbis a Consumer verzióból) varászlatos módon eltűnt a Microsoft saját, betűket
2012. március 13. kedd 07:06 -
Microsoft: Gyorsabb érintőkijelzők kellenek
Rövidke filmen is szemléltette az alacsonyabb reakcióidejű megjelenítők előnyeit az amerikai szoftveróriás kutatórészlege.
2012. március 12. hétfő 17:55 -
Levonta az Azure-kimaradás tanulságait a Microsoft
Részletesen összefoglalta a leálláshoz vezető hibákat a Microsoft, minden üzemeltető tanulhat az elkövetett tévedésekből. Javulást ígér a szoftvercég a kommunikációban, a tesztelésben és főként a hibatűrésben.
2012. március 12. hétfő 14:57 -
Május 9-én eltűnnek a Windows Mobile 6-os alkalmazások a Marketplace-ről
Ahogyan sejteni lehetett, a Microsoft Marketplace-ről május 9-én eltűnnek a Windows Mobile 6-os alkalmazások.
2012. március 12. hétfő 13:22 -
Univerzális hibát javít kedden a Microsoft
Általános, minden Windows-változatot érintő hibát javít a Microsoft a márciusi jpatch kedden. Az operációs rendszereken kívül a fejlesztői eszközöket is foltozza a szoftverház.
2012. március 12. hétfő 11:17 -
Miért rossz a Nokia bizonyítványa?
A Microsoft, illetve a Windows Phone nyakába akarják varrni a finnek a csapnivaló eredményt.
2012. március 12. hétfő 10:06 -
A Microsoft volt vezetője szerint vége a PC-világnak
Ray Ozzie szerint a hagyományos asztali számítógépek uralkodásának vége, és ennek komoly következményei vannak a Microsoft számára is.
2012. március 12. hétfő 09:57 -
Miért rossz a Nokia bizonyítványa?
A Microsoft, illetve a Windows Phone nyakába akarják varrni a finnek a csapnivaló eredményt.
2012. március 12. hétfő 09:56 -
Miért rossz a Nokia bizonyítványa?
A Microsoft, illetve a Windows Phone nyakába akarják varrni a finnek a csapnivaló eredményt.
2012. március 12. hétfő 09:46 -
Microsoft-vízió a jövő digitális városáról
Az amerikai szoftveróriás a hannoveri CeBIT kiállítás végén mutatta be digitális város projektjét, amelynek lényege, hogy minden rendszer össze van kötve egymással.
2012. március 12. hétfő 09:46 -
Tovább szaporodnak a Microsoft hibajavításai
A Microsoft a márciusi hibajavító kedden összesen hat biztonsági közleménnyel fog előrukkolni. Ebben a hónapban is fel kell készülni kritikus veszélyességű sérülékenységek megszüntetésére.
2012. március 12. hétfő 08:55 -
Tovább szaporodnak a Microsoft hibajavításai
A Microsoft a márciusi hibajavító kedden összesen hat biztonsági közleménnyel fog előrukkolni. Ebben a hónapban is fel kell készülni kritikus veszélyességű sérülékenységek megszüntetésére.
2012. március 12. hétfő 08:36 -
Valóra váltja Star Trek univerzális fordítóját a Microsoft
A Microsoft egy ázsiai kutatócsoportja olyan technológia előzetes változatát mutatta be a napokban, amely gyakorlatilag a Star Trek sorozat univerzális fordítóeszközének valóra váltását képezi. Utóbbi lényege többek között az, hogy úgy képes valós időben lefordítani tetszőleges nyelvek között a be..
2012. március 12. hétfő 07:50 -
Tíz verzióban lesz elérhető a Windows 8?
Akár tíz változatban is érkezhet a Microsoft legújabb operációs rendszere. Erre lehet következtetni a nemrég letölthetővé tett verzió rendszerleíró-adatbázisának bejegyzéseiből.
2012. március 12. hétfő 06:45 -
Elkészült a SQL Server 2012
Lezárta a SQL Server 2012 fejlesztését a Microsoft, tegnaptól letölthető a szoftver tesztverziója. A hivatalosan áprilisban debütáló adatbázis-kezelő ritkított portfólióval és számos műszaki újdonsággal érkezik, de változott a licencelési modell is.
2012. március 9. péntek 15:53 -
Windows 8 beágyazva
Mit tud a Microsoft új operációs rendszerének kompakt változata? Cikkünkből kiderül.
2012. március 9. péntek 13:20 -
Windows 8 beágyazva
Mit tud a Microsoft új operációs rendszerének kompakt változata? Cikkünkből kiderül.
2012. március 9. péntek 12:55 -
256 MB memóriával is beéri a Windows Phone Tango
A Microsoft hivatalosan is közzétette a Windows Phone Tango minimális követelményeit.
2012. március 9. péntek 12:41 -
Microsoft: A Tango korlátairól
A kevesebb operatív tárral szerelt Windows Phone Tango modellek korlátairól beszélt a Microsoft.
2012. március 9. péntek 11:29 -
Mit várhatunk az Office 15-től?
Egy szaklap bemutatta, milyen újdonságokat talált az irodai csomag következő kiadásának technikai előzetesében.
2012. március 9. péntek 08:30 -
Újabb Windows 8 előzetes érkezett
Microsoft Újabb Windows 8 változatból adott ki technológiai előzetest a Microsoft. A Windows Embedded Standard 8 a szoftvercég új windowsos ökoszisztémájának a szerves része, és nevéből eredően elsősorban a beágyazott rendszereknél alkalmazható.No No No Forrás: HWSW Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család tovább
2012. március 8. csütörtök 19:08 -
Vége a PC-korszaknak - állítja a korábbi Microsoft főnök
Ray Ozzie, aki Bill Gates után vette át a Microsoft technológiai vizionáriusának pozícióját, úgy véli, hogy a világ távolodik a személyi számítógépek korszakától.
2012. március 8. csütörtök 13:30 -
Vége a PC-korszaknak - állítja a korábbi Microsoft főnök
Ray Ozzie, aki Bill Gates után vette át a Microsoft technológiai vizionáriusának pozícióját, úgy véli, hogy a világ távolodik a személyi számítógépek korszakától.
2012. március 8. csütörtök 13:25 -
Vége a PC-korszaknak - állítja a korábbi Microsoft főnök
Ray Ozzie, aki Bill Gates után vette át a Microsoft technológiai vizionáriusának pozícióját, úgy véli, hogy a világ távolodik a személyi számítógépek korszakától.
2012. március 8. csütörtök 13:11 -
Vége a PC-korszaknak - állítja a korábbi Microsoft főnök
Ray Ozzie, aki Bill Gates után vette át a Microsoft technológiai vizionáriusának pozícióját, úgy véli, hogy a világ távolodik a személyi számítógépek korszakától.
2012. március 8. csütörtök 13:05 -

Bill Gates egykori utódja szerint halott a PC
Ray Ozzie, a Microsoft korábbi vezető szoftvermérnöke szerint már elhaladt az idő a hagyományos személyi számítógépek felett, bár ez nem jelenti a PC-k teljes kihalását - viszont komoly gondokat okozhat az egyelőre csak az utóbbiak terén jól teljesítő Microsoftnak.
2012. március 8. csütörtök 12:05 -
Interaktív kijelzővel, kiterjesztett valósággal kísérletezik a Microsoft
A Microsoft Research kutatói videókban mutatják meg, miért is kapnak fizetést.
2012. március 8. csütörtök 10:53 -
Excel fájlokat fertőz a Mailcab vírus
A Mailcab vírus Excel állományok révén terjed, és a Microsoft Outlook alkalmazás címjegyzékében szereplő információkra vadászik.
2012. március 8. csütörtök 08:48 -
Microsoft-Nokia házasság: Még be is jöhet
A finn Nokia sikerként könyvelheti el a Windows Phone-jait, ugyanis például Norvégiában meggyőző eredményeket hozott a Lumia 800.
2012. március 8. csütörtök 08:03 -
Start menü és Start gomb Windows 8-hoz
A Microsoft legfrissebb operációs rendszerének új próbaváltozatát, a Windows 8 Consumer Preview kiadást már valószínűleg mindenki kipróbálta, aki feltétlenül ki akarta. Az új operációs rendszer nem tartalmaz Start gombot és klasszikus Start menüt sem
2012. március 7. szerda 19:30 -
Az új Microsoft Office is kétarcú lesz
Továbbfejlesztett csoportmunka, illetve üzleti intelligencia képességekkel, valamint olvasóbarát funkciókkal és metrósított felülettel érkezik majd az Office 15.
2012. március 7. szerda 15:05 -
Megjelent a Microsoft SQL Server 2012 RTM
A megvásárolható verzióra még három hetet kell várni, április elsején kerül az üzletekbe.
2012. március 7. szerda 12:56 -
Nyáron jön az Office 15
A Microsoft még az év elején elküldte néhány partnerének tesztelésre az MS Office legfrissebb változatát, mely egyszerűbb felhasználói interfészt (UI) és érintőbarát megoldást tartalmaz.
2012. március 7. szerda 12:02 -
Rá sem fogunk ismerni a jövő számítógépére
A Microsoft, az Apple és a különböző Linuxok tervezői is az alapoktól akarják újraépíteni a felhasználók asztalát, főként a táblagépek irányába mozdulva. Eltűnhet a harminc éve megszokott munkakörnyezet. Mi jön helyette?
2012. március 7. szerda 11:40 -
Újabb Windows 8 előzetes érkezett
Újabb Windows 8 változatból adott ki technológiai előzetest a Microsoft. A Windows Embedded Standard 8 a szoftvercég új windowsos ökoszisztémájának a szerves része, és nevéből eredően elsősorban a beágyazott rendszereknél alkalmazható.
2012. március 7. szerda 11:40 -
Zeneszolgáltatást indított Bill Gates cége
A Microsoft társalapítójának Corbis nevű ügynöksége eddig csak fotós és mozgóképes tartalmak licencelésével foglalkozott, mostantól azonban már zenei tartalmakat is kínál. A társaság szolgáltatásait nem végfelhasználóknak, hanem kiadóknak és ügynökségeknek kínálja.
2012. március 7. szerda 11:05 -
Letölthetővé vált a Windows 8 beágyazott változatának előzetese is
A Microsoft a Windows 8 asztali majd szerverváltozata bétájának kiadását követően kedden bejelentette új generációs operációs rendszere beágyazott eszközökbe szánt változatának előzetesét is. A Windows Embedded Standard 8 többek között a digitális információs pontokban, jegykiadó automatákban és p..
2012. március 7. szerda 09:21 -
A Google a Siri androidos versenytársán dolgozik
A Microsoft Ziggy néven próbálja összekalapálni a Siri versenytársát, most pedig a Google is beállt a sorba.
2012. március 7. szerda 07:21 -
A TV-ben reklámozza a Microsoft az Internet Explorer 9-et (videóval)
Jó bornak is kell a cégér?
2012. március 6. kedd 18:33 -
Windows 8 egy nap, egymillió letöltés
Microsoft Az első napon több mint egymillióan töltötték le a végfelhasználók számára is elérhető Windows 8 próbaváltozatot.No No No Forrás: IT Café Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család tovább
2012. március 6. kedd 18:33 -
A Parallels már támogatja a meg sem jelent OS-eket
Apple Microsoft Megérkezett a Windows 8 és Mountain Lion támogatás a Parallels 7-hez.Közel 350 MB-os frissítést kapott a Parallels 7, amelynek köszönhetően a népszerű "virtuális gép" alkalmazás már hivatalosan is támogatja az OS X 10.8 Mountain Lion, illetve a Windows 8 Consumer Preview béta rendszerek használatát.No No No Forrás: Techline Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!OS X Leopard Microsoft Office 2010 család tovább
2012. március 6. kedd 18:31 -
Nehéz lesz eladni a vállalatoknak a Windows 8-at?
Továbbra is sötétben tapogatóznak a Windows 8-at vállalati környezetben használni kívánó szervezetek, bár a Microsoft egyes apró részletekről már hajlamos tárgyalni. A CeBIT-re ígért kitálalás azonban elmaradt.
2012. március 6. kedd 15:36 -
Halo 4: a végletekig kihasználja az Xbox 360 lehetőségeit (videóval)
A 343 Industries szerint a játék elér a jelenlegi Microsoft konzol határaihoz.Related StoriesRise of Dragonian Era: péntektől szárnyal a sárkányos MMOKüzdelem szívvel, lélekkel - Warrior: A végső menet kritikaMulti-Gaming - Új Battlefield 3 szezon indulA legcsajosabb iPhone játékTényleg szexisták a gamerek?
2012. március 6. kedd 13:50 -
Így néz ki a Microsoft a TV-ben futó Internet Explorer-reklámja
A Microsoft blogjában tegnap mutatta be azt a napokban több ismert TV-állomáson is futni kezdő reklámját, amelynek segítségével böngészőjét, az Internet Explorert szeretné ismét vonzó alternatívává tenni a felhasználók számára. A szpot a cégtől megszokott, unalmas szituációk és erőltetett viccek á..
2012. március 6. kedd 12:51 -
Elkészültek az ARM-os Windows fejlesztői platformjai
A Microsoft az NVIDIA és a Qualcomm termékeire épít.
2012. március 6. kedd 09:19 -
Igazi hardcore játék lehet a kinectes Steel Battalion
Legalábbis a Microsoft-féle Spring Showcase-en született beszámolók szerint mindenképpen. Ahogy az új gameplay anyagok is bizonyítják, eddig egyetlen kinectes játék irányítása sem volt ennyire összetett, ráadásul a mozgásérzékelős kamera mellett a kontrollerünket is használnunk kell.
2012. március 6. kedd 09:00 -
Webböngésző piac - A legfrissebb eredmények
A NetApplications legfrissebb adatai szerint február hónap folyamán mind a Microsoft Internet Explorer, mind pedig a Google Chrome vesztett piaci részesedéséből. A lemorzsolódó százalékokból az Apple Safari, a Mozilla Firefox és az Opera csemegézett.
2012. március 6. kedd 08:30 -
Népszerűbb lett a Safari, gyengült a Chrome
A Chrome mellett februárban az Internet Explorer is veszített felhasználóinak táborából.Related StoriesMunkamániásoknak: Microsoft Office AndroidonWindows 8: egy nap alatt 1 millió letöltésMegaupload-ügy: Kim Dotcom kitálaltAz isoHunt szerint a lemezkiadók fenyegetik a szabad internetetÖsszesen kilenc verzió lesz a Windows 8-ból
2012. március 6. kedd 07:35 -
Tíz perc a South Park: Tenorman's Revenge-ből
Ugye nem felejtettük el, hogy az Obsidian-féle szerepjáték mellett egy oldalnézetes, négyfős kooperatív módot ígérő platformjáték is készül a South Park alapján? A játék kizárólag XBLA-ra jelenik meg, ezért a Microsoft Spring Showcase-ig kellett várni arra, hogy hosszabban is szemügyre vehessük.
2012. március 5. hétfő 19:58 -
Windows Phone 8 a Sony telefonjain
A Microsoft következő mobil operációs rendszere a Sony okostelefonjain is megjelenhet. A Nokia a WP-vonalat erősítené a PureView technológiával.
2012. március 5. hétfő 17:03 -
Halo 4 fejlesztői napló gameplay jelenetekkel
A Microsoft feloldotta az embargót, így a múlt héten lezajlott Spring Showcase-en elhintett pár tudnivalót a 343 Industries gondozásában készülő Halo 4-ről. Master Chief története kibontakozik, maguk a fejlesztők beszélnek az animációkról, a hangokról és a multiplayerről.
2012. március 5. hétfő 17:00 -
Az első Halo 4 képek
Közeleg a Microsoft nagy Halo 4 bejelentése a játék részleteivel kapcsolatban, de két kép már nem bírta tovább a várakozást, és kiszökött.
2012. március 5. hétfő 16:45 -
Nyáron érkezik a Counter-Strike: Global Offensive
A Valve megerősítette, hogy idén nyáron startol el az e-sport császárának kikiáltott Counter-Strike újabb kivetülése. A bétateszt remek ütemben halad, komolyabb gondok sem merültek fel. A Microsoft Spring Showcase-n is ott volt a Global Offensive, melyből új képeink is vannak.
2012. március 5. hétfő 16:30 -
Jön a Forza Motorsport 5, hivatalos a Horizon is
A Microsoft megerősítette, hogy a hétvégén kiszivárgott Forza Horizon trailere valódi, tényleg nyílt világú autós címet készít a Playground. 2013-ban érkezik a Forza Motorsport 5 is - azonban két különböző játékról van szó - ezt fontos leszögezni. S a Forza 4 is új DLC-vel bővül.
2012. március 5. hétfő 16:00 -
GDC 2012: Kizárólag XBLA-ra készül a Fable: Heroes
A Microsoft megerősítette a legutóbbi, San Francisco-i Spring Showcase 2012 rendezvényről érkezett pletykát: jön a Fable: Heroes!Related StoriesKilenc Windows 8-ból válogathatunkGameStar előfizetői akció - Alan Wake a barátodWing Commander rajongók előnyben - indie fejlesztésben érkezikGDC: jövőre már csúszni fogTim Schafer: "Készíteni fogunk egy újabb nagy játékot"
2012. március 5. hétfő 14:12 -
Crimson Dragon videók
A Microsoft és a Capcom közös rendezvényéről megérkeztek az első videók.
2012. március 5. hétfő 12:40 -
Összesen kilenc verzió lesz a Windows 8-ból
Elsőre soknak tűnhet ez a kavarodás, de a Windows 7-ből is volt hatféle, a felhasználóhoz mégis csak három jutott el. A részletek még nem ismertek, de a neveket már tudjuk.Related StoriesHasznos kiegészítő érkezett a Firefox-hozMunkamániásoknak: Microsoft Office AndroidonWindows 8: egy nap alatt 1 millió letöltésMegaupload-ügy: Kim Dotcom kitálaltAz isoHunt szerint a lemezkiadók fenyegetik a szabad internetet
2012. március 5. hétfő 10:06 -
Új látnivalókon a Fable: The Journey is
Ha már szóba került Albion világa, az arcade Heroes mellett ne feledkezzünk meg a kinectes örömöket nyújtó The Journeyről sem. A Microsoft kiadott pár képet erről a mellékágról is, tudatosítva bennünk azt, hogy a brand több lábon áll. De ugye a lónak is négy lába van...
2012. március 5. hétfő 10:00 -
GDC 2012: Új látnivalókon a Fable: The Journey is
Ha már szóba került Albion világa, az arcade Heroes mellett ne feledkezzünk meg a kinectes örömöket nyújtó The Journeyről sem. A Microsoft kiadott pár képet erről a mellékágról is, tudatosítva bennünk azt, hogy a brand több lábon áll. De ugye a lónak is négy lába van...
2012. március 5. hétfő 10:00 -
Az első képek a Fable: Heroes-ból
Igaznak bizonyultak a múlt hét végén napvilágot látott találgatások az Xbox Live-exkluzív Fable-ről - a Microsoft francia részlege erősítette meg a felvetéseket, s ennek tetejébe az első látnivalók is befutottak a letölthető játékból, mely már csak a címében emlékeztet a korábbi fejezetekre.
2012. március 5. hétfő 09:18 -
GDC 2012: Az első képek a Fable: Heroes-ból
Igaznak bizonyultak a múlt hétvégén napvilágot látott találgatások az Xbox Live-exkluzív Fable-ről - a Microsoft francia részlege erősítette meg a felvetéseket, s ennek tetejébe az első látnivalók is befutottak a letölthető játékból, mely már csak a címében emlékeztet a korábbi fejezetekre.
2012. március 5. hétfő 09:18 -
Direkt lassítja be az Apple az iPhone-okat?
Az Apple a készülékek kiadását követően megjelenő frissítésekkel direkt lassítja be az iPhone-ok működését azért, hogy így ösztönözze vásárlóit a telefon újabb inkarnációinak megvásálására - állítja a Microsoft egyik vezetője. Terry Myerson, aki a közelmúltban vette át a redmondi cég mobiltelefono..
2012. március 5. hétfő 08:56 -
Fable Jorney - új képek és dátum
A Microsoft új képeket tett közzé a Fable Journey-ből és megerősítették a megjelenési dátumot.
2012. március 5. hétfő 08:30 -
Az isoHunt szerint a lemezkiadók fenyegetik a szabad internetet
A torrentoldal igazgatója úgy gondolja, a SOPA, az ACTA és a jogvédők a bűnözők helyett a technológiát akarják ellehetetleníteni.Related StoriesHogyan indítsuk újra automatikusan a lefagyott programokat?Hasznos kiegészítő érkezett a Firefox-hozMunkamániásoknak: Microsoft Office AndroidonWindows 8: egy nap alatt 1 millió letöltésMegaupload-ügy: Kim Dotcom kitálalt
2012. március 5. hétfő 07:25 -
Teasert kapott a Forza Horizon - de mi az?
A napokban új teaser videó ütötte fel a fejét a YouTube-on, ami egy bizonyos Forza Horizon nevű játékot mutat be. A Microsoft nem lőtte le az anyagot, ami egyébként ingame jeleneket nem tartalmaz, csak éppen arra világít rá, hogy egészen más hangulatra számíthatunk benne, mint a korábbi Forzáknál.
2012. március 4. vasárnap 15:02 -
Jöhet az Xbox Live-exkluzív Fable
A Microsoft állítólag zárt ajtók mögött jelentette be a minap a Fable legújabb felvonását, ami egyelőre még nem a valódi negyedik rész, és nem is a tavalyi E3-on leleplezett kinectes anyag. A Gamasutra korábban azt írta: a Fable: Heroes kizárólag az Xbox Live Arcade-en teszi majd tiszteletét.
2012. március 4. vasárnap 14:35 -
Forza Horizon - Szélesebb közönségnek?
A Microsoft jövőhéten jelenti be az új Forza játékot, de újabb szivárgás történt köszönhetően a szemfüles magazinoknak...
2012. március 3. szombat 17:10 -
Jövő hónapban debütálhat a Trials Evolution
Az Xbox hivatalos termékoldalán egy rövid időre már láthattuk a Trials Evolution megjelenési dátumát, amit azután a Microsoft gyorsan el is távolított. Annyi biztos: a kiszivárgott április közepi premier reálisnak tűnik, legalábbis reálisabbnak, mint a most megjelölt 2799-es érkezési nap.
2012. március 3. szombat 16:30 -
Megaupload-ügy: Kim Dotcom kitálalt
Kim Dotcom, a fájlmegosztó vezére tévéinterjút adott, amelyben egy elöregedett monopolisztikus üzleti modellről és a Megaupload-ügy hátteréről beszélt.Related StoriesHogyan töröljük a PDF-dokumentumokból a képeket?Hogyan indítsuk újra automatikusan a lefagyott programokat?Hasznos kiegészítő érkezett a Firefox-hozMunkamániásoknak: Microsoft Office AndroidonWindows 8: egy nap alatt 1 millió letöltés
2012. március 3. szombat 09:31 -
Windows 8: egy nap alatt 1 millió letöltés
Az is kiderült, hogy az új operációs rendszer négyféle változatban lesz elérhető.Related StoriesJöhet az Android PC-re is?Hogyan töröljük a PDF-dokumentumokból a képeket?Hogyan indítsuk újra automatikusan a lefagyott programokat?Hasznos kiegészítő érkezett a Firefox-hozMunkamániásoknak: Microsoft Office Androidon
2012. március 3. szombat 06:57 -
Sok ember problémáját oldott meg az üldözött kalóz
Kim Dotcom szerint a Google, a Microsoft és az összes internetes cég követ el jogsértéseket, csak őket nem kapják el, mert sok a pénzük. A német származású informatikus szerint azért őt találták meg, mert nem amerikai és nincs akkor hatalma, mint a Google-nek.
2012. március 2. péntek 18:05 -
WP7 blog: A Windows Phone 7 és az MWC
A Microsoft is nagy erőkkel képviselte magát a Mobile World Congress-en.
2012. március 2. péntek 18:00 -
Sokan rámozdultak a Windows 8 előzetesére
A bétából az is kiolvasható, hogy hány változatban tervezi kiadni az új operációs rendszer a Microsoft.
2012. március 2. péntek 17:40 -
Windows blog: Megérkezett a Windows 8 Consumer Preview
A Microsoft a Mobile World Congress-en jelentette be a Windows 8 bárki által kipróbálható előzetesét
2012. március 2. péntek 16:38 -
Munkamániásoknak: Microsoft Office Androidon
Támogatott az Acer Iconia A500, a Galaxy Tab és a HTC JetStream.Related StoriesHogyan zárjuk be automatikusan az inaktív füleket a Chrome-ban?Jöhet az Android PC-re is?Hogyan töröljük a PDF-dokumentumokból a képeket?Hogyan indítsuk újra automatikusan a lefagyott programokat?Hasznos kiegészítő érkezett a Firefox-hoz
2012. március 2. péntek 15:35 -
Milyen lesz a Windows Server 8?
Számos fejlesztéssel gazdagodik a Microsoft operációs rendszerének szerverváltozata - ezekbe kaphatunk bepillantást a most közzétett bétaváltozat telepítésével.
2012. március 2. péntek 10:00 -

Egy nap alatt egymillióan töltötték le a Windows 8 előzetesét
A Microsoft következő generációs operációs rendszere első nyilvános előzetesének bejelenését - a várakozásoknak megfelelően - óriási érdeklődés övezte. Legalábbis ennek egyértelmű jele az, hogy a redmondi konszern adatai szerint a Windows 8 Fogyasztói Előzetesét az annak elérhetővé válását követő ..
2012. március 2. péntek 09:02 -
A februári Catalyst helyett egy Windows 8-as driver érkezett
Az AMD elsőként készített WDDM 1.2 kompatibilis meghajtót a Microsoft új operációs rendszeréhez.
2012. március 2. péntek 08:26 -
Letölthető a Windows 8 szerverváltozatának előzetese is
A Microsoft - alig egy nappal a Windows 8 asztali PC-kre szánt előzetes kiadásának publikálást követően - csütörtökön letölthetővé tette honlapjáról következő generációs operációs rendszere szervereken futó változatának előzetesét is. Az új Windows 8 Server Beta néhány érdekes plusz újdonságot tar..
2012. március 2. péntek 07:05 -
A Microsoft bemutatta a Windows 8 Consumer Preview verzióját
A Windows 8 Consumer Preview
2012. március 1. csütörtök 14:05 -
Már játszható a Microsoft ingyenes repülő-szimulátora
A Microsoft a hét elején végre elérhetővé tette korábban beharangozott repülő-szimulátora, a Microsoft Flight ingyenes változatát. A bárki által szabadon letölthető szoftver segítségével a csak ide-oda röpködni próbáló amatőrök és az élethű szimulációk rajongói egyaránt érdekes repülési élményeket..
2012. március 1. csütörtök 12:41 -
Nem kezelte a szökőévet a Microsoft felhője
A majd egynapos üzemzavar oka az előzetes tájékoztatás szerint valószínűleg az, hogy idén 29 napos volt a február.
2012. március 1. csütörtök 12:21 -
Lefagytak a szökőnaptól a Microsoft szerverei
Több mint egy évtizeddel - a nem mellesleg speciális volta miatt a szökőéves számításokban is zavart okozó - Y2K után úgy látszik a Microsoft-nak még mindig nem sikerült teljesen úrrá lennie szoftverrendszerei dátumproblémái felett. A cég agyonreklámozott felhőszolgáltatása, a Windows Azure ugyani..
2012. március 1. csütörtök 12:05 -
Ezekkel játszunk márciusban
Ha már minden februárban megjelent játékot végigjátszottunk háromszor oda-vissza és meguntuk őket, akkor érdemes vetni egy pillantást a márciusi listára is.Related StoriesHárom megjelenés mára - Microsoft Flight, Wakfu és Eligium nyílt bétaThe Banner Saga - Announcement TrailerJó Éjt! (2012. 02. 29.)Jó Reggelt! 2012. 03. 01.Segítsetek a Nemesys Games-nek, így Ti is nyerhettek!
2012. március 1. csütörtök 11:00 -
A szökőév döntötte be a Windows Azure-t
Hosszas zavart okozott a Microsoft platformszolgáltatásában a szökőév, az észleléstől számítva több mint 24 órába került elhárítani a hibát, kisebb, nem kritikus fennakadások pedig még jelen pillanatban is tapasztalhatóak. Sötét napja volt az Azure-nek 2012. február 29.
2012. március 1. csütörtök 10:57 -
500 milliárd dollár felett az Apple
Tudom, hogy már lerágott csont a kaliforniai cég részvényárfolyama, meg olyan sokszor elmondtuk már, hogy nem is érezzük a súlyát, de ismételjük el magunkban lassan, tagoltan Az Apple a vi-lág leg-ér-té-ke-sebb cé-ge Nem valami autógyártó-konszern, nem egy olajipari vállalkozás, hanem egy olyan cég, amelyik a csőd szélén tántorgott, amikor elkezdtünk vásárolni tőle. Hát ennyi pénzt toltunk bele az elmúlt néhány évben az Apple-be. A növekedés folyamatos, és most újabb álomhatárt tört át, hiszen szerdán sikerült belépni az 500 milliárd dolláros vállalatok klubjába: jelenleg az Apple az egyedüli tag, de az elmúlt tíz évben is csak néhány vállalatnak sikerült a bravúr. Egészen pontosan az Exxonnak, a General Eletricnek, az internetlufi kirobbanása előtt a Ciscónak és a Microsoftnak, és szédítően rövid ideig a PetroChina-nak, ami 2007-es tőzsdei debütálását követően másodpercekig 955 milliárd dollárt ért. A Portfolio táblázatát viszont csodálatosan látszik, hogy az Apple 2004-ig szinte el sem hagyta a startvonalat, akkor kezdett masszív, lényegében töretlen növekedésben, aminek a vége a "vi-lág leg-ér-té-ke-sebb cé-ge"-díj elnyerése és az 500 milliárdos álomhatár áttörése lett. Ráadásul ez még messze nem a vég: néhány technológiai elemző szerint az Apple egészen más, mint konkurensei, azok az informatikai cégek, amik csak egy lufinak, vagy egy-egy jól sikerült terméknek köszönhetően jutottak a csúcsra. Az Apple termékkínálat ugyanis olyan erős, hogy a legtöbben a vásárlásra "ajánlott" vagy "erősen ajánlott" kategóriába sorolják a cég részvényeit, amik sokak szerint jelenleg is alul értékeltek. És azt se felejtsük el, hogy az örök vetélytárs, a Microsoft már járt egyszer 604 milliárd dollárnál is, még 1999-ben, szóval ha az Apple be akarja bizonyítani, hogy az ő zárt rendszere a sikeresebb akár piaci szempontból is, akkor van még hova növekednie.
2012. március 1. csütörtök 10:46 -
Segítsetek a Nemesys Games-nek, így Ti is nyerhettek!
A magyar Nemesys Games nyereményjátékot hirdet, melyben két teljes verziós játékhoz juthattok hozzá!Related Stories2013-ban újra városépítés - Sim City V érkezik?Három megjelenés mára - Microsoft Flight, Wakfu és Eligium nyílt bétaThe Banner Saga - Announcement TrailerJó Éjt! (2012. 02. 29.)Jó Reggelt! 2012. 03. 01.
2012. március 1. csütörtök 09:16 -
Jó Reggelt! 2012. 03. 01.
Itt a tavasz, de ha most kezd el havazni akkor nem csak én leszek morcos...Related StoriesÉrkezik az alacsony gravitációs kaland DLC-kel együtt2013-ban újra városépítés - Sim City V érkezik?Három megjelenés mára - Microsoft Flight, Wakfu és Eligium nyílt bétaThe Banner Saga - Announcement TrailerJó Éjt! (2012. 02. 29.)
2012. március 1. csütörtök 09:01 -
Bemutatkozott a Windows 8 Consumer Preview
Az idei MWC-n ismét lépett egyet a Microsoft legújabb operációs rendszerének következő változata a sorozatgyártás felé.
2012. március 1. csütörtök 06:39 -
Jó Éjt! (2012. 02. 29.)
A mai nap tiszteletére még az ünneplőmet is felvettem - New York Mets rajongók nagy örömére.Related StoriesKözkívánatra! - GameStar Hype Late Night Live - felvételről!Érkezik az alacsony gravitációs kaland DLC-kel együtt2013-ban újra városépítés - Sim City V érkezik?Három megjelenés mára - Microsoft Flight, Wakfu és Eligium nyílt bétaThe Banner Saga - Announcement Trailer
2012. február 29. szerda 23:25 -
The Banner Saga - Announcement Trailer
Már beszámoltunk az ex-Bioware alkalmazottak új stúdiójáról, ahol Bioware stílusú sztori felhasználásával egy igen érdekes stratégiai játékot fejlesztenek.Related StoriesNem kell papot hívni, csupán karbantartás miatt áll le a Sony Entertainment NetworkKözkívánatra! - GameStar Hype Late Night Live - felvételről!Érkezik az alacsony gravitációs kaland DLC-kel együtt2013-ban újra városépítés?Három megjelenés mára - Microsoft Flight, Wakfu és Eligium nyílt béta
2012. február 29. szerda 21:10 -
Három megjelenés mára - Microsoft Flight, Wakfu és Eligium nyílt béta
Nehogy azt mondjátok, hogy nem szóltunk - A tegnapi ingyenes Aion megjelenés után ma három ingyenes játék is elérhetővé vált.Related StoriesGameStar Hype 2012.02.29.Nem kell papot hívni, csupán karbantartás miatt áll le a Sony Entertainment NetworkKözkívánatra! - GameStar Hype Late Night Live - felvételről!Érkezik az alacsony gravitációs kaland DLC-kel együtt2013-ban újra városépítés?
2012. február 29. szerda 20:22 -
Az ARM alapú Win8 5 hónappal később jön, mint az x86-os?
A Microsoft következő operációs rendszerével kapcsolatban elég sok információ rendelkezésre áll már, hála a vállalat által működtetett blognak, illetve a céghez közel álló informátoroknak, akik olykor-olykor elárulnak egy-két érdekes részletet. Most is hasonló történt: a Bright Side of News munkatársai több Microsofthoz közeli, illetve Microsofton belüli információforrástól is azt az értesülést kapták, hogy a Windows 8 esetében az x86-os piacra szánt kiadások megjelenésétől számítva öt hónappal később érkezik majd az ARM alapú verzió.
2012. február 29. szerda 19:01 -
Letölthető a Microsoft Flight - repüljünk ingyen!
A Microsoft letölthetővé tette legújabb repülőgép szimulátorát. A Microsoft Flight a népszerű Flight Simulator sorozat utódának is tekinthető.
2012. február 29. szerda 18:46 -
Letölthető a Windows 8 Consumer Preview kiadása
Ahogy az a korábbi hírek alapján már várható volt, ma végre elérhetővé vált a Microsoft Windows 8 operációs rendszerének bemutató kiadása, amely Consumer Preview néven fut. A szeptemberben kiadott változathoz képest rengeteget változott a Windows 8, természetesen előnyére. Az alábbiakban nagyjából összesítjük is, hogy pontosan milyen újításokra számíthatunk.
2012. február 29. szerda 18:01 -
Letölthető a Windows 8 béta
Az eredetileg tervezett időpontban elindította a Windows 8 tesztelési fázisát a Microsoft, mától letölthető a béta.
2012. február 29. szerda 17:53 -
GameStar Hype 2012.02.29.
Gyu mondja: Microsoft Flight indulás, Aion csúszás, SNES játék bejelentés, Baldur's Gate pletyka, PS Vita eladások, Lionhead Studios játék készül, Doom 4 képek, Mortal Kombat Complete Edition trailer.Related StoriesMark of the Ninja - A Shank fejlesztőitőlI Am Alive - Fejlesztői napló20 éves a PC World!End of Nations - kipróbáltuk LondonbanHandheld visual novel a láthatáron
2012. február 29. szerda 17:45 -
Microsoft Windows 8 Consumer Preview verzió
A Windows 8 Consumer Preview
2012. február 29. szerda 16:45 -
Letölthető a Windows 8 Fogyasztói Előzetese
[Microsoft] A Windows 8 Consumer Preview - a Windows operációs rendszer életciklusának következő mérföldköve - mától tölthető le a preview.windows.com weboldalról. A Windows 8 Consumer Preview még jobb lehetőséget ad a világ legnépszerűbb operációs rendszerének tesztelésére, mint a tavaly bemutato..
2012. február 29. szerda 16:38 -
Hajnal óta áll a Windows Azure
Magyarországi idő szerint éjfél után leállt a Microsoft Azure felső kapacitásának jelentős része. Egyes alkalmazások továbbra is elérhetőek, több azonban nem. A rendszer kezelőfelülete teljesen elérhetetlenné vált. A Microsoft dolgozik a probléma megoldásán.
2012. február 29. szerda 14:22 -
Bemutatkozik a kinectes intelligens bevásárlókocsi
Régen mutattunk már izgalmasnak tűnő Kinect-fejlesztést, most ezt a hiányt pótoljuk a Microsoft újdonságával: a redmondi cég nem olyan régen egy intelligens bevásárlókocsit demózott, ami a Kinectet használja a tulajdonosa követésére, a bevásárlólista és a megvett termékek ellenőrzésére.
2012. február 29. szerda 13:00 -
Össztűz a Google-ra Európában
A Microsoft és néhány más vállalat panasza egyelőre még csak pletykának számít, de az EU-s megbízásból vizsgálódó franciák már komoly kifogásokat emeltek.
2012. február 29. szerda 11:26 -
Nem növelik a fittséget az ugrálós konzoljátékok
A Nintendo Wii és a Microsoft Xbox konzoljához számtalan olyan játékot lehet kapni, amely többek között azzal hirdeti magát, hogy segít a játékosok fittségének növelésében azon keresztül, hogy végre mozgást visz az utóbbit egyébként jellemzően kerülő emberek napjaiba. Egy most nyilvánosságra hozot..
2012. február 29. szerda 10:50 -
Forradalmian új, háromdimenziós felhasználói felületet mutatott be a Microsoft
A Microsoft kutatói a hét elején egy olyan új videót tettek közzék, amelyben egy általuk kifejlesztett, forradalmian új, háromdimenziós megjelenítőeszköz ill. felhasználói felület prototípusát mutatják be. A megoldás számítógépes rendszerek és szoftverek építését teheti lehetővé, amelyek szabadon ..
2012. február 29. szerda 10:50 -
Új családi, kinectes Xbox 360-csomag érkezik
Amikor már azt hittük, az Xbox 360 életciklusának végéig fekete marad, a Microsoft úgy döntött, hogy a családoknak fehér konzolra van szükségük. Ennek megfelelően jött létre az új Kinect Family Bundle különkiadás, ami májustól lesz megvásárolható Európában.
2012. február 29. szerda 10:00 -
Megvan a megállapodás a Tisztaszoftver folytatásáról
Microsoft A közoktatási intézmények a korábbiakhoz hasonló feltételek mellett továbbra is jogtisztán használhatják a Microsoft szoftvereit. A felsőoktatatási intézményekkel még tárgyal a szoftvercég.Folytatódik a TisztaszoftverNo No No Forrás: HWSW Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család tovább
2012. február 28. kedd 19:17 -
MWC2012: nem rágó, hanem WP7-es telefon a ZTE Orbit
A Tania után újabb készüléket mutatott be a Microsoft megoldására építve a ZTE.
2012. február 28. kedd 14:10 -
Bővíti dublini szerverközpontját a Microsoft
A beruházásra a számítási felhő technológián alapuló szolgáltatások iránti növekvő kereslet miatt kerül sor, a projekt összköltsége 130 millió dollár.
2012. február 28. kedd 14:02 -
Next-genre fejleszt a Lionhead és a Bethesda is
Egyre inkább érvényesül a "nem zörög a haraszt" elve, ugyanis két további fejlesztőcsapatról derült ki álláshirdetések útján, hogy már a következő generációhoz verbuválnak munkaerőt. Az egyik a Microsoft belsős stúdiója, a Lionhead, a másik pediig a Bethesda.
2012. február 28. kedd 14:00 -
Olcsó okostelefonnal támad a Microsoft
A következő Windows Phone-t nem a high-end felhasználóknak szánják, ugyanakkor azt ígérik, a meglevő alkalmazások nagy része működik majd az olcsó okostelefonokon is.
2012. február 28. kedd 13:39 -
Forradalmian új, háromdimenzós felhasználói felületet mutatott be a Microsoft
A Microsoft kutatói a hét elején egy olyan új videót tettek közzék, amelyben egy általuk kifejlesztett, forradalmian új, háromdimenziós megjelenítőeszköz ill. felhasználói felület prototípusát mutatják be. A megoldás számítógépes rendszerek és szoftverek építését teheti lehetővé, amelyek szabadon ..
2012. február 28. kedd 09:56 -
Újra mozgásban a Sine Mora
Múlt héten megtudtuk a Sine Mora végleges megjelenési dátumát, mára pedig egy új trailerre is rátehettük a kezünket, amit a játék árcédulájával együtt osztottak meg velünk a fejlesztők. A Digital Reality és a Grasshopper Manufacture közreműködésében készülő program 1200 Microsoft Pontot kóstál majd.
2012. február 27. hétfő 19:04 -
Névváltásokat tervez a Microsoft?
A Windows Live és Zune márkanevek leváltását fontolgatja a Microsoft.
2012. február 27. hétfő 17:36 -
MWC: A létminimumra alapoz a Lumia 610
A finnek legújabb készüléke szinte teljesen kihasználja majd a legfrissebb Windows Phone adta lehetőségeket, de sajnos ez korántsem jelenti egy erős hardver jelenlétét, mivel a Tango a rendszerigény csökkenését hozta magával. Ennek megfelelően a Lumia 610 a belépő szintet képviseli majd a Microsoft operációs rendszerének világába.
2012. február 27. hétfő 14:30 -
Egyszerűsíti, átláthatóbbá teszi kínálatát a Microsoft
A Microsoft háza táján egy kis takarítás folyik, legalábbis a jelek mindenképpen erre engednek következtetni. A cél az egyszerűbb, átláthatóbb, egységesebb kínálat megteremtése.
2012. február 27. hétfő 11:30 -
Megszűnik a Microsoft Live és a Zune
A felhasználók a mai napig nem értik, mi szeretett volna lenni a Windows Live ID-vel, webszolgáltatással, e-maillel, Binggel és mindennel összekapcsolt rendszer.
2012. február 27. hétfő 07:20 -
Új Xbox-csomag érkezik a tizedik születésnapra
Gigászi Xbox 360-csomag landolhat a boltok polcain március folyamán - már ha hihetünk az Amazon sokszor beszédes francia részlegének. Az Xbox márka a jövő hónapban lesz tízéves Európában, a Microsoft vélhetően ezt a jeles alkalmat szeretné megünnepelni az új pakkal.
2012. február 26. vasárnap 17:11 -
Mégsem kell linuxból érettségizni?
Sajtóértesülések szerint a Microsoft és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium között elvi megállapodás született a Tisztaszoftver Program folytatásáról.
2012. február 25. szombat 09:55 -
Hardcore-rá teszi a Kinectet a Mass Effect 3
Legalábbis a Microsoft úgy gondolja, hogy a BioWare szerepjátéka remek példa arra, miként lehet a hardcore játékokban felhasználni a Kinect nyújtotta lehetőségeket, hiszen a Kinect jelenléte egyáltalán nem tolakodó, viszont nagyon is van értelme a játék világán belül.
2012. február 24. péntek 15:30 -
Teszt: A csempefon HTC Radar
Kicsit idegenkedve próbálgattam életem első Windows Phone-os telefonját. Vajon milyen érzés abba az 5 százalékban tartozni, melyet a Microsoft birtokol az okostelefonok piacán? Jártam a mennyben és pokolban is, mégis jó alternatívának tartom a rendszert. Már amikor működik.
2012. február 24. péntek 14:53 -
Megállapodás Tisztaszoftver-ügyben: maradhat a Windows és az Office az iskolákban
A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak sikerült megállapodnia a Microsoft Magyarországgal a Tisztaszoftver program további sorsáról - tudta meg Index. Ez azt jelenti, hogy a magyar közoktatási intézmények a jövőben is az eddigieknek megfelelően, ingyenesen használhatják a Windows és Office rendszer..
2012. február 24. péntek 12:30 -
Megvan a megállapodás a Tisztaszoftver folytatásáról
A közoktatási intézmények a korábbiakhoz hasonló feltételek mellett továbbra is jogtisztán használhatják a Microsoft szoftvereit. A felsőoktatatási intézményekkel még tárgyal a szoftvercég, tudta meg a HWSW.
2012. február 24. péntek 11:49 -
Egy évig biztosan folytatódik a Tisztaszoftver Program
Egy éven át még biztosan elérhetőek lesznek a Microsoft operációs rendszerei és egyes szoftverei a közintézmények és felsőoktatási intézmények számára - értesült az Index. Az Microsoft az [origo]-nak is megerősítette, hogy bár még nem kötöttek megállapodást a fejlesztési minisztériummal, a program idei folytatásáról már megszületett az elvi állásfoglalás.
2012. február 24. péntek 11:20 -
Mégse áll le a Tisztaszoftver-program
Bár hat nap múlva lejárt volna a Microsoft és az Állam közös megállapodása, úgy tűnik, az utolsó pillanatban sikerült megállapodni annak folytatásáról.
2012. február 24. péntek 10:15 -
Tovább marad támogatott a Windows 7 és a Vista
Microsoft Csendben megduplázta a Windows Vista és a Windows 7 lakossági verzióinak támogatási ciklusát a Microsoft, így azok a vállalati verziókhoz hasonlóan 10 évig kapnak frissítéseket. A Windows 8 minden verziója 10 évig lesz támogatott.No No No Forrás: HWSW Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család tovább
2012. február 23. csütörtök 20:27 -
Windows 8 SkyDrive támogatással
Microsoft A SkyDrice Metro alkalmazás az online tárhelyen lévő fájlok elérése és szinkronizálása is egyszerűbbé teszi.No No No Forrás: Mobilaréna Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család tovább
2012. február 23. csütörtök 20:22 -
Korai képek a Microsoft Office 15-ről
Még sok minden változhat, de néhány alapvető újítás a technikai előzetesből is kiderül már.
2012. február 23. csütörtök 17:22 -
Rövidesen kiderül, mi lesz a Tisztaszoftver programmal
A Microsoft szerint a minisztériummal folytatott tárgyalások kedvezően alakulnak. A hivatalos bejelentésre néhány napon belül sor kerülhet.
2012. február 23. csütörtök 15:52 -
A Microsoft kiakadt a Motorolára
A vállalat szerint ha a Google tulajdonába került cég elvei általánosak lennének a piacon, a készülékek árának nagyobb részét a szabadalmi díjak tennék ki.
2012. február 23. csütörtök 09:13 -
Vagy készül az Office iPadre, vagy nem
A sztorit elindító tabletnapilap képernyőképeket is közölt, de a Microsoft tagadja a híresztelést.
2012. február 23. csütörtök 07:57 -
A Microsoft is bepanaszolta a Motorolát
Az Apple után a redmondiak is alapvető szabványok megsértése miatt nyújtottak be hivatalos panaszt az EU-hoz a Motorola Mobility ellen.
2012. február 22. szerda 18:26 -
A Microsoft is bepanaszolta a Motorolát
Az Apple után a redmondiak is alapvető szabványok megsértése miatt nyújtottak be hivatalos panaszt az EU-hoz a Motorola Mobility ellen.
2012. február 22. szerda 18:15 -
A Microsoft is bepanaszolta a Motorolát
Az Apple után a redmondiak is alapvető szabványok megsértése miatt nyújtottak be hivatalos panaszt az EU-hoz a Motorola Mobility ellen.
2012. február 22. szerda 18:11 -

Olcsó windowsos Nokiák várhatóak
Radikális növekedést vár olcsó okostelefonjától a Nokia és a Microsoft. Európában már egyre népszerűbbek a Lumia néven forgalmazott készülékek, de egyelőre veszélytelenek az androidos mobilokra.
2012. február 22. szerda 15:20 -
Újabb paródiavideóban figurázza ki a Microsoft a Google-t
A Microsoft a napokban egy újabb vicessnek szánt videót tett közzé a YouTube-on, amelyben egyik legkomolyabb konkurense, a Google egy újabb termékét veszi célba. A keresőóriás levelezőrendszere után most annak vállalati alkalmazáscsomagja, a Google Apps került sorra, amelynek szintén vélt vagy val..
2012. február 22. szerda 13:35 -
Még az eddigieknél is több nyelven beszél majd a Windows 8
Bér a Windows 8 Fogyasztói Előzetesének megjelenéséig már alig csak egy hét van hátra, de ennek ellenére a Microsoft kapcsolódó blogjából továbbra is folyamatosan áramlanak az új információk a rendszerrel kapcsolatban. A legújabb blogbejegyzésben például Redmond arról számol be, hogy az új Windows..
2012. február 22. szerda 09:15 -
Így néz ki az iPad-es Office?
Felkerült az internetre egy fotó, amelyen az Apple táblagépét Microsoft Office-t futtatva láthatjuk, érdekes "jóslat".
2012. február 22. szerda 08:27 -
Ingyen fejlesztő eszközök Microsofttól az egri főiskola informatikus hallgatóinak
Több lábon álló együttműködési megállapodást írt alá a Microsoft Magyarország és az Eszterházy Károly Főiskola a szoftvervállalat oktatási programjainak keretében.
2012. február 21. kedd 14:52 -
Rendszerszintű integrációt kap a SkyDrive
Három képernyő, egy felhő - hangzik egy ideje a Microsoft új mottója. Az átdolgozott SkyDrive képében végre megismerhetjük a felhős elemet is.
2012. február 21. kedd 13:10 -
A Microsoft is sütitrükközéssel vádolja a Google-t
A Google viszont azt állítja, hogy a Microsoft egy régi, használhatatlan, a modern követelményeknek nem megfelelő technológiát alkalmaz.
2012. február 21. kedd 11:04 -
Kitiltotta az Internet Explorerből a Google sütijeit a Microsoft
A Microsoft a webezők védelme érdekében a hét elején drasztikus lépésre szánt el magát, és feketelistára helyezte a Google egyes sütijeit miután kiderült, hogy a keresőóriás az alapértelmezett adatvédelmi beállításokat kijátszva, a böngészőket egy ügyes trükkel becsapva helyezett el nyomkövető süt..
2012. február 21. kedd 10:36 -
Tovább marad támogatott a Windows 7 és a Vista
Csendben megduplázta a Windows Vista és a Windows 7 lakossági verzióinak támogatási ciklusát a Microsoft, így azok a vállalati verziókhoz hasonlóan 10 évig kapnak frissítéseket. A Windows 8 minden verziója 10 évig lesz támogatott.
2012. február 21. kedd 10:17 -
Emelte a Windows Vista "nyugdíjkorhatárát" a Microsoft
A Microsoft a közelmúltban egy meglepő lépésre határozta el magát: a redmondi cég ugyanis mához képest nem kevesebb, mint fél évtizeddel kitolta azt az időszakot, ameddig Windows Vista rendszerét biztonságosan lehet majd használni. Az ezredforduló után Windows-történelem legnagyobb bukásának számí..
2012. február 21. kedd 08:35 -
Microsoft: vége a régi Windows logónak, új jön
A Metro felhasználói kezelőfelület adhatta az ihletet az új logó elkészítéséhez, amit végül a Pentagram dizájnügynökség szakemberei terveztek meg és készítettek el. A logó több tekintetben is megújult. Egyrészt a Pentagram dizájnereinek tanácsára a zászlóformát száműzték, az ugyanis nem illik a képbe, ha már egyszer az operációs rendszer az
2012. február 21. kedd 08:30 -
A Microsoft szerint a mai SSD-k kudarcra vannak ítélve
A redmondiak véleménye szerint 2024-re a HDD-k sem lesznek lassabbak a flash alapú tárolóknál.
2012. február 21. kedd 07:35 -
Később küldik nyugdíjba a Windows Vistát
Az előzetes tervekhez képest csak néhány évvel később vonul nyugdíjba a Microsoft hányatott sorsú operációs rendszere, a Windows Vista.
2012. február 20. hétfő 17:35 -
Meredeken csökken a windowsos böngészések aránya
Hódítanak a mobil eszközök, így terjednek a nem a Microsoft által gyártott operációs rendszerek és alkalmazások.
2012. február 20. hétfő 15:26 -
WP7 blog: Szinkronizált bevásárlólista a mobilon
Avagy a SkyDrive- és Office-integráció felhasználása egy bevásárlólista létrehozására.
2012. február 20. hétfő 11:11 -
Nem bízik a Skype kapcsán a Microsoftban a Cisco
Az óriáscég az Európai Bíróságon megtámadta a Microsoft - Skype tranzakciót engedélyező döntést és azt akarja elérni, hogy a VoIP-szolgáltatás ne csak a redmondi társaság termékeiben legyen elérhető.
2012. február 20. hétfő 08:51 -
Videón a Windows 8 vadiúj logója
Mint az ismeretes, a Microsoft pénteken hivatalosan is megerősítette, hogy valóban az új grafika fogja képezni következő generációs Windows rendszere logóját, amelyről oldalainkon már egy héttel ezelőtt olvashattak rendszeres látogatóink. Ugyanakkor az új logót tervező kreatív cég közzétett pár vi..
2012. február 20. hétfő 08:02 -
Úton az első kinectes Dragon Ball Z-játék?
Úgy tűnik, hamarosan lehet üvöltözni és hadonászni az Xbox 360 előtt, hogy "Kamehameha", ugyanis a hírek szerint a Namco Bandai éppen azon fáradozik, hogy a népszerű Dragon Ball Z-sorozatot átültesse a Microsoft mozgásérzékelős, hangvezérlős kamerájára.
2012. február 19. vasárnap 08:59 -
Durango kódnévre hallgat az új Xbox
A Microsoft bejelentése szerint ezentúl Durango-ként kell emlegetnünk a következő generációs Xbox konzolt.
2012. február 17. péntek 09:18 -
Nyáron jön a Google Windows 8-gyilkosnak szánt új Android-verziója
A Google állítólag még idén nyáron ki fogja adni Android operációs rendszere következő, jelentős fejlesztéseket felvonultató főverzióját. A "Jelly Bean" (azaz "Zselédrazsé") kódnevű Android 5.0 a keresőóriás reményei szerint komoly és közvetlen konkurense lesz majd a Microsoft ősszel megjelenő ope..
2012. február 17. péntek 07:20 -
Véletlenül feketelistára tette a Microsoft a Google-t
Az Internet Explorert használók nem értették, miért nem tudják elérni a Google szolgáltatásait. Hamis vírusriasztást adott ki ugyanis a Microsoft két antivírus-programja.
2012. február 16. csütörtök 20:51 -
Letölthető a LibreOffice 3.5
Microsoft Az új főverzióba több olyan új funkció is került, melyeket magyar közreműködők készítettek.No No No Forrás: IT Café Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család tovább
2012. február 16. csütörtök 17:19 -
A Ciscónak nem tetszik a Microsoft-Skype házasság
A hálózati eszközöket gyártó nagyvállalat megtámadja az ügyletnek szabad utat adó brüsszeli határozatot.
2012. február 16. csütörtök 16:34 -
Nem tetszik a Cisco-nak a Microsoft-Skype házasság
Bepanaszolja az európai hatóságoknál a Microsoft-Skype felvásárlást a Cisco, mivel s cég szerint a zárt kommunikációs hálózat a jövőben súlyosan gátolná a versenyt. A megoldást a nyílt szabványokra kényszerítés jelentené.
2012. február 16. csütörtök 16:03 -
Komoly szerepet szán a Skype-nak a Microsoft
Peter Klein, a redmondi szoftvercég pénzügyi vezetőjének elmondása alapján a Skype egy univerzális jellemző lehet a cég termékeiben.
2012. február 16. csütörtök 15:36 -
A Microsoft mindenbe Skype-ot akar dugni
A Microsoft meglehetősen agresszíven és széles körben kezdte el integrálni a termékportfóliójába a nemrégiben megszerzett Skype technológiát. És ebből nem is csinál titkot.
2012. február 16. csütörtök 13:35 -
A Microsoft mindenbe Skype-ot akar dugni
A Microsoft meglehetősen agresszíven és széles körben kezdte el integrálni a termékportfóliójába a nemrégiben megszerzett Skype technológiát. És ebből nem is csinál titkot.
2012. február 16. csütörtök 13:25 -
A Microsoft mindenbe Skype-ot akar dugni
A Microsoft meglehetősen agresszíven és széles körben kezdte el integrálni a termékportfóliójába a nemrégiben megszerzett Skype technológiát. És ebből nem is csinál titkot.
2012. február 16. csütörtök 13:20 -
A Microsoft mindenbe Skype-ot akar dugni
A Microsoft meglehetősen agresszíven és széles körben kezdte el integrálni a termékportfóliójába a nemrégiben megszerzett Skype technológiát. És ebből nem is csinál titkot.
2012. február 16. csütörtök 13:15 -

Szemetesebb a Gmail a Hotmailnél
A Microsoft levelezőszolgáltatása az utóbbi években nem örvendhetett túl jó hírnévnek, az azonban lehet, hogy változni fog.Related StoriesAssassin's Creed III - íme hivatalos megjelenési dátumJó Reggelt! 2012. 02. 16.Alan Wake's American Nightmare - az utolsó fejlesztői napló, Mr. Scratch-cselTransformers: Fall of Cybertron - azért nem lesz PC-re, mert nem értenek hozzáFebruári kerekasztal a DVD-ről
2012. február 16. csütörtök 12:05 -
Kilenc javítást hozott a februári patch-kedd
Kilenc javítás összesen 21 sebezhetőséget javít a februári Microsoft frissítési hullámban.
2012. február 16. csütörtök 10:58 -
Baki: blokkolta a Google-t a Microsoft vírusirtója
A szoftver hibás vírusdefiníciós fájl miatt rosszindulatúnak minősítette és letiltotta a legnépszerűbb keresőt.
2012. február 16. csütörtök 10:37 -
Perre megy a Cisco a Microsoft-Skype üzlet miatt
Az Európai Bíróságon támadja meg a Cisco a Microsoftot a Skype felvásárlása miatt.
2012. február 16. csütörtök 08:50 -
A Hotmailre kevesebb spam érkezik, mint a Gmailre
A Cascade Insight felmérése a Microsoft levelezőjét hozta ki tesztgyőztesnek.Related StoriesHogyan szerezzünk nagyobb, hatékonyabb vágólapot?A Flash nem halottHogyan listázzuk ki a mappánik méreteit?Open Source 2012 pályázat: nyílt szabványok versenyeHogyan keressük meg az egyforma fotóinkat?
2012. február 16. csütörtök 07:11 -
Darth Vadert most éppen kislány játssza el
Úgy tűnik, a Microsoft célul tűzte ki, hogy a Kinect Star Wars promókampánya során a lehető legtöbb módon fog hülyét csinálni a világ legkeményebb főgonoszából, Darth Vaderből. A tegnap kiadott trailerben éppen egy kislány utánozza a Nagyurat, látszólag ő is érzi az Erőt, de nagyon.
2012. február 15. szerda 17:30 -
Facebook 2.3 Windows Phone modellekre
Új funkciókkal és számos apró hibajavítással érkezik a Microsoft telefonos platformjára szánt új Facebook kliens.
2012. február 15. szerda 17:17 -
Ingyen Microsoft fejlesztőeszközök az egri hallgatóknak
Több lábon álló együttműködési megállapodást írt alá a Microsoft Magyarország és az Eszterházy Károly Főiskola a szoftvervállalat oktatási programjainak keretében. Többek között egy osztálynyi diák szeptemberben Windows 8-as táblagéppel kezdheti meg a tanévét.
2012. február 15. szerda 15:15 -
Megtorpant az Android, kaszált az Apple
Egyelőre látványos bukás a Microsoft operációs rendszere, és egyelőre a Nokia telefonjai sem segítenek. Az Android piacszerzése hosszú idő után megtorpant, az iPhone 4S sikere az elmúlt negyedévben elhomályosított minden egyebet.
2012. február 15. szerda 13:05 -
Veszélyes oldalnak nyilvánította a Google honlapját a Microsoft
Windows-felhasználók milliói lepődhettek meg a tegnapi nap során, amikor a világ egyik legismertebb honlapját, a Google kezdőoldalát megnyitva gépük arra figyelmeztette őket, hogy egy rendkívül veszélyes weblapot próbálnak meg behívni böngészőjükbe. A figyelmeztetés a Microsoft kedden frissített b..
2012. február 15. szerda 10:57 -
Valentin-napi hibajavítások a Microsofttól
A Microsoft a februári hibajavító keddjén számos fontos frissítéssel rukkolt elő. A foltozgatások az egyéni felhasználók számítógépei mellett a vállalati és intézményi infrastruktúrákat is érintik.
2012. február 15. szerda 09:06 -
Valentin-napi hibajavítások a Microsofttól
A Microsoft a februári hibajavító keddjén számos fontos frissítéssel rukkolt elő. A foltozgatások az egyéni felhasználók számítógépei mellett a vállalati és intézményi infrastruktúrákat is érintik.
2012. február 15. szerda 08:50 -
Csúnyán veri konkurenseit az Internet Explorer a Microsoft Valentin-napi demójában
A Microsoft Valentin nap alkalmából egy új demót tett közzé a HTML5 népszerűsítésére létrehozott honlapján, amellyel nem titkolt célja böngészője, az Internet Explorer képességeinek demonstrálása a versenytársak produkciójával szemben. Az új, "Love Is In The Air" című oldallal ugyanakkor ez még a ..
2012. február 15. szerda 07:45 -
Előzetes a Windows 8 ARM verziójáról
Microsoft A Microsoft számos kérdést tisztázott az új kiadás rendszerchipekre készülő verziójával kapcsolatban. Ingyen Office lesz a rendszerben.No No No Forrás: IT Café Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család tovább
2012. február 14. kedd 18:10 -
Ingyen kapnak Microsoft fejlesztőeszközöket az egri főiskolások
Komplex együttműködési megállapodást írt alá a Microsoft Magyarország és az Eszterházy Károly Főiskola, aminek keretében az intézmény informatikus hallgatói, illetve a tanári kar ingyenesen használhatja a Microsoft minden fejlesztőeszközét és szervertermékét.
2012. február 14. kedd 16:56 -
Ingyen fejlesztőeszközök a Microsofttól az egri főiskola informatikus hallgatóinak
Több lábon álló együttműködési megállapodást írt alá a Microsoft Magyarország...
2012. február 14. kedd 16:11 -
Az Apple értékesebb, mint a teljes drogpiac
Története során először 500 dollár fölé ugrott az Apple árfolyama, ami bődületes szám: amikor először merült fel bennem, hogy vásárolnom kéne a cég részvényeiből, száz dollár körül álltak a papírok, és már akkor úgy gondoltam, hogy lemaradtam a növekedésről, ezután csak stagnálás jöhet. Ötszörösére hízott volna azóta a befektetésem értéke. Most megint azt gondolom, hogy a jelenlegi csúcsot már nehéz meghaladni, aztán majd ütöm a fejemet 800 dolláros árfolyamnál.Mostanra tehát többet ér egyetlen darab Apple-részvény, mint egy iPad. Ha belegondolunk abba, hogy 2003-ban még csak egy Big Mac-menüt tudtunk volna venni a papírunkért a maga 7 dolláros árfolyamával, megint van miért mosolyognunk.Lényeg, hogy a cég piaci kapitalizációja, tehát az össze részvény együttes értéke jelenleg eléri a 460 milliárd dollárt, ami nem azt jelenti, hogy ennyit kéne valakinek előteremtenie, ha fel akarná vásárolni a céget, de nem is feltétlenül kevesebbet: egy vételi hullám még felfelé is módosíthatná a papírok értékét. Nem mintha lenne bárki, aki fel tudná vásárolni.Mert nézzük máshogy ezt a dolgot: a vállalat jelenleg többet ér, mint az összes okosmobilos konkurense együtt. Ha összeadjuk a Samsungot, a Nokiát, a HTC-t, a Motorolát, a RIM-et, a Sony-t és az LG-t, a végeredmény 225 milliárd dollár. Az kevesebb, mint a fele az Apple részvényeinek az értékének.De van durvább is. Nézzük Svédország éves bruttó hazai össztermékét: ez 458 milliárd dollár. Pipa. Az Egyesült Államok központi bankjának, a FED-nek az aranytartaléka: 350 milliárd. Pipa. A világ összes drogpiaca együtt: 321 milliárd. Pipa. A világ 6,5 éves kávétermelése. Öt amerikai polgárháború. 2,5 holdprogram. Háromszor a teljes amerikai ruhaipar.Pipa.Két dolgot fontos még megjegyezni: a Microsoft 1999-ben 583 milliárd dollárt ért, szóval van még hova erősödni, ha az Apple minden idők legértékesebb vállalatává akar válni. A másik: az 500 dolláros árfolyam minden elemző szerint alul értékelt. Itt most már nem a hype-ról, hanem valós teljesítményről van szó: a cég bevételei, nyeresége, további növekedési lehetőségei alapján bőven van még itt reális növekedési lehetőség.
2012. február 14. kedd 08:50 -
Office hibát használ ki az Activehijack trójai
Az Activehijack trójai a Microsoft Office egyik sérülékenységét használja ki a számítógépek megfertőzéséhez.
2012. február 14. kedd 08:49 -
Ingyen jár az Office a Windows 8 ARM-kiadásához
A Microsoft számos kérdést tisztázott az új kiadás rendszerchipekre készülő verziójával kapcsolatban, melynek talán nem is Windows 8 lesz a neve.
2012. február 14. kedd 08:30 -
Érintőképernyős lesz az új Xbox kontrollere?
A Microsoft állítólag új, már nem annyira titkos prodzsekten dolgozik: az Xbox 720 érintőképernyős kontrollerén.
2012. február 13. hétfő 19:01 -
Táblagépen is megtartja a Windows Asztalt a Microsoft
Óriási lelkesedéssel készül a Microsoft a cég új, Windows 8 operációs rendszerét futtató táblagépek eljövetelére. Szakértők szerint az univerzális, applikációk és hagyományos szoftverek futtatására egyaránt alkalmas gépek megjelenése összezavarja majd a felhasználókat, így a cégnek nem lesz könnyű dolga ezek népszerűsítésével.
2012. február 13. hétfő 15:15 -
Felkészült a Microsoft a Valentin-napi hibajavító keddre
A Microsoft a soron következő hibajavító kedden a Windows operációs rendszerei mellett az Internet Explorer böngészőt, a Visio alkalmazást és egyes fejlesztőeszközeit sem fogja érintetlenül hagyni.
2012. február 13. hétfő 09:10 -

Androidra is elkészült a Microsoft OneNote
A Microsoft jegyzetelős alkalmazása már csak a Google platformjáról hiányzott, miután az Apple iOS-ére már egy évvel korábban elkészült a szoftver.
2012. február 12. vasárnap 10:01 -
Win 8: hibernálódó Metro alkalmazások, ARM infók
A Microsoft Windows 8-as operációs rendszerével kapcsolatban egyre több információ lát napvilágot. Legutóbb például arra derült fény, hogy a szoftver Consumer Preview változatának bemutatójára február 29-én kerül sor, de hírünkből az is kiderült, hogy a Consumer Preview kiadás Metro felhasználói kezelőfelületén milyen alkalmazásokat találunk majd. Most ismét a Metro UI kerül célkeresztbe: kiderült, hogy a Microsoft egy okos megoldással próbálja majd elérni, hogy a Metro alkalmazások ne pazaroljanak akkumulátoridő és processzoridő tekintetében.
2012. február 10. péntek 19:09 -
Szórakoztató pontgyűjtős netbankolás
Érdekesebb a bankolás az IND Banking Front-Office révén, de ismerőseink megorrolhatnak ránk miatta.Related StoriesHogyan tömörítsük hatékonyan a képeinket?Google Drive - riválist kap a DropboxHogyan töröljük képeink és PDF-dokumentumaink metaadatait?Mire képes a Chrome 17?Netes randik, kis rizikóval
2012. február 10. péntek 16:06 -
Szórakoztató pontgyűjtős netbankolás
Érdekesebb a bankolás az IND Banking Front-Office révén, de ismerőseink megorrolhatnak ránk miatta.
2012. február 10. péntek 15:51 -
WP7 blog: Smoked by Windows Phone
A CES rendezvényen a Microsoft egy különleges versennyel is készült, amely a WP7 gyorsaságát és az egyszerű kezelést hivatott demonstrálni.
2012. február 10. péntek 15:45 -
Project Draco - még ebben a hónapban játszható formában is bemutatják
A Microsoft a Capcommal karöltve még ebben a hónapban egy rendezvényt tart Japánban, ahol a Project Draco is kipróbálható lesz.
2012. február 10. péntek 15:30 -
Ismét átalakul a Microsoft Office
Már megint búcsút kell mondanunk a megszokott felületnek.
2012. február 10. péntek 14:50 -
Ismét átalakul a Microsoft Office
Már megint búcsút kell mondanunk a megszokott felületnek.
2012. február 10. péntek 14:31 -
Windows 8 - Consumer Preview februárban
A Consumer Preview voltaképp nem más, mint egy béta - azonban a Microsoft ezt az elnevezést nem használja többé.Related StoriesAlan Wake - a PC-s digitális, dobozos és Collector's Edition részleteiHétéves a WoW, mélyponton az áraTim Schafer 23000 dollárt gyűjtött egy interjú alattZalman - új, középkategóriás tápokA Virtua Fighter fejlesztői azt akarják, hogy érezzétek a fájdalmat
2012. február 10. péntek 14:26 -
Nem kapja meg a Windows 8 nevet a Windows on ARM
Gigantikus posztban foglalta össze az összes, az ARM-on futó Windows-szal kapcsolatos információkat a Microsoft fejlesztői blogja. Az új operációs rendszert nem Windows 8-ként árulják majd, elkerülendő a felhasználók összezavarását.
2012. február 10. péntek 12:39 -
Jelentősen átalakul a Microsoft Office
A redmondi szoftvercég elsőként mutatta meg az új irodai csomagját. A metrós változat felülete jelentősen átalakul.
2012. február 10. péntek 11:55 -
Tizedét teszi ki az egész NASDAQ-nak az Apple
A hiperszónikus negyedévet követően az Apple-részvények értéke egészen 431 dollárig emelkedett, amivel a cég piaci kapitalizációja 400 milliárd dolláron zárt, ennyit ért a vállalat a papírok pillanatnyi értékét figyelembe véve. De itt nem állt le a szárnyalás, most épp 493 dolláron áll a papír, ami 460 milliárd dolláros kapitalizációt jelent. Ez a NASDAQ egytizedét teszi ki. Egy-tizedét.Ez azt jelenti, hogy ha a NASDAQ-on szereplő valamennyi vállalat összes részvényének számát felszorozzuk az aktuális értékével, akkor is csak az Apple értékének tízszeresét kapjuk. Durva.Tavaly volt hír, hogy az Apple piaci kapitalizációja megegyezik a Microsoft és az Intel értékének összegével. Most már a Microsoft (258 milliárd dollár) mellé vehetjük akár az IBM-et (224 milliárd dollár) is. Az Apple majdnem annyit ér a papírok értékét figyelembe véve, mint a nyolcvanas évek népszerű PC-inek óriássá nőtt gyártója, és az ezeket szoftverekkel ellátó korai Apple-szövetséges, a kettejük összefogásának (is) köszönhetően maradt le az Apple a hőskorban, miközben azok rakétaként lőttek ki álló helyzetből.Olyan volt ez, amikor a rajtpisztoly dörrenés után veszed észre, hogy neked biciklid van, a többieknek meg Forma 1-es autója. És most tessék.(Ugyanakkor nem győzöm hangsúlyozni, hogy a market cap, vagyis a piaci kapitalizáció a forgalomban lévő részvények aktuális értéke szorozva a kibocsátott részvények számával, vagyis azért ne kezdjünk el olyanokat várni, hogy az Apple megveszi a Microsoftot és az IBM-et, sem azt ne állítsuk, hogy ennyiért lehetne eladni a vállalatokat. Ennyit érnek a papírjaik a piacon ebben a pillanatban.)
2012. február 10. péntek 11:45 -
Mit tehet az Apple a Foxconnal?
Nemrég a Business Insider cikke vert port, azóta ismét napirenden van ugyanaz a téma, ami 2010 májusban: a Foxconnban még mindig rémes körülmények között dolgoztatnak. Megint belopóztak a gyárakba, és megosztották a tapasztalatokat. Mivel nem sok újdonságot láttam a tavalyelőtti információkhoz képest, nem írtam le megint ugyanazt. Akkor kidühöngtem magam, nem tudtam mit hozzátenni.Kire voltam dühös? Nehéz lenne fogódzót találni. Az Apple-re, mert Kínában gyártat? A Foxconnra, mert ugyanazt csinálják, mint a többi kínai gyár? Mindenkire?Vagy 50 dollárért dolgozol a földeken, vagy 250 dollárért az itteni gyárakban - ez a helyzet a Foxconnhoz jelentkezők esetében. Sokszor egy gyárban dolgozó tartja el az egész családot, ezért robotol, túlórázik, kimerül. Veszélyes anyagokkal kell dolgoznia. A beszivárgott riporter ugyanazt látta, mint korábban mások is: csendben, némely esetben állva akár 14-16 órákat dolgozó embereket, akiknek nincs szabadideje, csak egy ágya, ahol alhat. Egy 13 éves lánnyal is találkoztak, aki elmondta, iPhone-kijelzőket szerel, a felvételnél nem igazán voltak kíváncsiak az életkorára.Kész volt a cikkek címe: Gyerekek készítik az iPhone-okat. Újságíró vagyok, ismerem a címadási szokásokat - a letöltés fontos. Én is ezt a címet adtam volna. A Gyerekeket dolgoztat a Foxconn kit érdekel, a Gyerekmunkával készül az XBox sem elég ütős. Az Apple-lel kapcsolatban botrányt emlegetni megsokszorozza az olvasók számát.Mondom, ezzel még semmi baj nincs. A baj később kezdődik. Akkor, amikor a címnél tovább nem olvasók elkezdenek kombinálni, és az Apple-re, mint az iparág szégyenfoltjára hivatkoznak, valaki egyenesen úgy gondolja (az Appleblogon olvasható kommentben), hogy a cupertinóiak saját gyárai vannak Kínában, és ott rabszolgákkal dogoztatnak.A Foxconn 450 ezer embert foglalkoztat a 12 milliós Sencsenben, van itt még egy rakat gyártó. Valójában egy gyárakból, üzletekből és alvóhelyekből kialakított városra kell gondolni, amikor egy ilyen méretű gyárra gondolunk. Itt készül a Kindle, amott az iPad, a Nintendo Wii, Az XBox, a Playstation és így tovább. A Foxconn ügyfelei a Wikipedia alapján: Acer, Amazon, ASRock, Asus, Barnes & Noble, Cisco, Dell, Hewlett-Packard, Intel, IBM, Lenovo, Microsoft, Motorola, Netgear, Nintendo, Nokia, Panasonic, Samsung, Sharp, Sony Ericsson. És persze a legfontosabb: a címszereplő, az Apple.Szóval ez a helyzet. Gyerekmunka, rossz körülmények. Mit tesznek a fenti cégek? Gyanítom, hogy a szerződésben meghatározott feltételeknél, és a szerződéses feltételeket ellenőrző auditnál többet nemigen tudnak. Az Apple 2010-ben számottevően megemelte az ellenőrzéseket, akkor 127 audit ment le a beszállítóknál, 2011-ben pedig már 229. Külső szakértőket fizetnek, például a BSR-nél, akik javasolnak lépéseket a nagyobb biztonság érdekében.Aki átélt már ilyen auditokat bárhol a világon, az sejti, miről szólhat a dolog arrafelé. Aznap, amikor az ellenőr jön, rejtélyes módon a gyerekmunkások inkább Playstationöket szerelnek össze. Megmutatják neki, milyen biztonságos anyagokat használnak, és megnyugtatják: a túlórát csak a törvényben meghatározott mennyiségben engedélyezik. Átnézik a papírokat, minden rendben. Pecsét, aláírás.Szar ez, felháborító, de így megy.És mi a véleményük az ügyben érintetteknek?Tim Cook: Bármilyen olyan feltételezés, hogy az Apple nem törődik (a beszállítóknál tapasztalható munkakörülményekkel), hamis és offenzív. Ti tudjátok a legjobban, hogy az ilyen vádak ellentétesek az értékeinkkel. Nem ilyenek vagyunk.Li Mingqi, egykori Foxconn vezető: Az Apple sohasem törődött mással, mint javítani a termék minőségét, és csökkenteni az előállítási árát. A dolgozók jóléte egyáltalán nem érdekli őket.Aron Cramer, a BSR (The Business of a Better World) vezetője: Az Apple két esetben kapott tőlünk fizetett véleményt a beszállítói láncban dolgozó munkaerővel kapcsolatban, mindkét esetben lépett az ügyben.Egy korábbi Apple-vezető, név nélkül: Négy éve tudtunk a munkaerő helytelen kihasználásáról néhány üzemben, és még mindig az Apple-nek dolgoznak. Miért? Mert a rendszer nekünk dolgozik. A beszállítók mindent megváltoztatnának holnapra, ha az Apple nem adna nekik más választást.Dolgozók: több ezren álltak sorba múlt héten a Foxconnál, hogy munkát kapjanak. Ott akarnak dolgozni.Ebből nem sokat tudunk kihámozni. Az Apple láthatóan, kívülről szemlélve törődik a problémákkal: milliókat költ auditokra, kötelezi a beszállítóit, hogy ne foglalkoztassanak gyerekeket, és tartsák be a szabályokat. Ha az iPhone-t nem a szerződésben meghatározott paraméterekkel gyártják, visszaküldik a terméket, hogy gyártsák újra. Ez könnyű, ott a matéria, nem megy, csináld meg. Amit viszont nem lehet megfogni, arra nehéz mutogatni.Akkor mit lehet tenni?Rászólni a Foxconnra erélyesen, eredmény:Lehet másik beszállítót is keresni - de ha Kínában keresünk, ott hasonlóak vagy rosszabbak a munkakörülmények. Az Apple mindig keresi az új beszállítókat, arra az esetre, ha gyorsan kell váltani. Mégis, jelenleg a Foxconn a legjobb, nyilván számos szempontot figyelembe véve. Amerikában gyártani nem lehet. Nemcsak azért, mert az Apple egy profitorientált vállalat, aki nem áldozza fel a nyereségének nagy részét a sokkal drágább munkaerőre, szembe menve az egész iparágban mindenhol bevett szokással. Hanem mert Kína a legrugalmasabb. Ha legyártasz ötmillió malacperselyt a termék forgalmazásának kezdetére, de elfogy hárommillió az első három napban, akkor igencsak jól jön, ha több ezren állnak sorba a beszállítód gyára előtt, és másnap tudnak kezdeni. Ha kidől az egyik beszállító, helyben a helyére ugrik hat másik, akik olyan mennyiséget képesek gyártani holnapra, ami sokszor elképzelhetetlen.Ássunk mélyebbre, nézzük végig, hogyan dolgoznak az Apple-lel a kínai gyárak. Cupertinóba mennek a kínai cég képviselői, hogy beszállítók lehessenek. Ajánlatokat adnak. Az Apple kíváncsi arra, hogy a gyártást mennyi emberrel, milyen órabérrel tervezik, és milyen alkatrésznek, felhasznált anyagnak pontosan mennyi az ára. Ez alapján fogadják csak el az árajánlatot, amiben kevés profitot engednek. Tudják, mi mennyibe kerül, nem hagyják magukat megvezetni.Ezért aztán a kínai gyárakban megkezdődik a vállalt feltételek megnyirbálása, hogy a profit nagyobb legyen. A biztonságos vegyszereket nem hivatalosan kicserélik veszélyesekre, gyorsabb munkavégzést követelnek meg a dolgozóktól, akik a normát csak túlórával tudják tartani.A megoldás egyesek szerint ez lenne: elég profitot kellene hagyni a beszállítóknál ahhoz, hogy tisztességes munkakörülményeket teremtsenek. Ebben azt nem értem, hogy ha már megvan a kialkudott ár, ami a tisztességes munkakörülményekre lett megadva, miért a profitot kellene növelni? És szerintem egy gyár, ahol engedik a dolgozók mérgezését veszélyes anyagokkal, akkor sem feltétlenül áll le az ilyen gyakorlattal, ha több pénzt kap.Egy ideális helyzetben ha a beszállítónak problémája támad, ami miatt nem tudja biztosítani az előírt árat, a megrendelőhöz fordul. Az meghallgatja, megvizsgálja a kérés jogosságát, majd megegyeznek az új árban. Feltételezzük, hogy a gyártó is tisztességes, és nem csak az alacsony profitját akarja megnövelni valamilyen trükkel. Betartja a szerződésben írtakat, és a munkásait a törvényben és a megállapodásban foglaltaknak megfelelően kezeli, annak ellenére, hogy a megrendelő képtelen leellenőrizni ezt. Utópia, hm?Amíg ez nem áll össze, addig lehet szitkozódni. Én is azt csinálom. Csak én nem tudom, pontosan kire legyek mérges.
2012. február 10. péntek 08:30 -
Hetekig működnek majd kikapcsolás nélkül a táblagépek a Windows 8-cal
A Microsoft csütörtökön ismét egy újabb - ráadásul ezúttal nagyrészt korábban még ki nem szivárgott - adag információt tett közzé blogjában a Windows 8-cal kapcsolatban, egy új poszt keretében. Ezekből többek között kiderül, hogy az új rendszer ARM processzorokon futó változata (Windows On ARM - W..
2012. február 10. péntek 06:52 -
Eladói kedvezménnyel motivál a Microsoft
A Nokia régebbi készülékein is elérhetővé tette a Belle verziót, az utódot fejlesztő Microsoft pedig több ajánlattal kedvez a legtöbb készüléket eladó boltoknak.
2012. február 9. csütörtök 19:53 -
A mesterséges intelligencia jövője
Az egymással az IT számos területén (keresés, mobiltelefónia, felhőszámítások stb.) kemény versenyben álló Google és a Microsoft vezetői nem túl gyakran mutatkoznak együtt, ritkán egyezik a véleményük. Ezért is különleges, hogy a múlt év vége felé a Palo Altó-i Számítógép-történeti Múzeumban a két cég illusztris képviselői, Peter Norvig (Google) és Eric Horvitz (Microsoft) közösen álltak mikrofon elé.
2012. február 9. csütörtök 14:31 -

Microsoft OneNote Android mobilokra is
Android-alapú mobilokra is elkészült a multimédiás jegyzetek készítését és szinkronizálását segítő Microsoft OneNote.
2012. február 9. csütörtök 13:41 -
iPadről lehet bort kérni a budapesti étteremben
Amikor bemutatták a tabletet, rögtön megjelent milliónyi elképzelés arról, hogy miként tudja majd azt hasznosítani a kereskedelem. Hasonlóan, mint annak idején a Microsoft nyomogatható asztalának, a Surface-nek a premierjekor, a különbség mindössze annyi, hogy az ötletek jelentős része az iPad esetében meg is valósult.Az egyik ilyen jóslat volt, hogy a tablet majd étlapként fog üzemelni, ami néhány amerikai étteremben gyorsan realitássá vált, itthon viszont jó hosszan kellett várni az ilyenfajta alkalmazásra. És most sem valamelyik fiataloknak szánt gyorsétteremben bukkant fel az iPad, hanem Budapest egyik csúcshoteljében, a Kempinskiben.Ott is a Giardino étteremben, ahol borlapként funkcionál a tablet. A hotel közleménye szerint tavaly októberben digitalizálták be a kínálatot és azóta tele vannak jobbnál jobb tapasztalatokkal. Egyrészt környezetbarátnak tartják a beruházást, hiszen nem kell többé az elhasználódott borlapok újranyomtatásával foglalkozni, bár nem vagyok biztos abban, hogy egy mindennapi töltést igénylő tablet zöldebb, még akkor sem, ha akár csak két-háromévente kell lecserélni.Lényeg, hogy a kínálat sokkal átláthatóbb lett: jobb minőségű képekkel dolgoznak, folyamatosan frissíteni tudják a listát annak megfelelően, hogy épp milyen borok vannak a pincében és részletesebb leírást tudnak adni a bor jellegére vonatkozóan.További remek lehetőség a kategorizálhatóság, mostantól egyetlen koppintással lehet tájegységre vagy fajtára szűrni, amitől minden borkedvelő erős izgalmi állapotba jön.Köszönjük az Urbanistának a találatot!
2012. február 9. csütörtök 13:29 -
Érkezik a Windows 8 próbaváltozata
Február utolsó napján debütálhat a Microsoft új operációs rendszerének első végfelhasználói próbaváltozata.
2012. február 9. csütörtök 11:00 -
Február végén jön a Windows 8 próbaverziója
Február 29-én jelenhet meg a Microsoft legújabb operációs rendszerének, a Windows 8-nak a próbaváltozata.
2012. február 9. csütörtök 10:37 -
A Mobile World Congressen jön a Windows 8 béta
Szűk három hét múlva a barcelonai Mobile World Congressen érkezik a Windows 8 első végfelhasználói előzetese. A bejelentés helyszínének megválasztása jól mutatja, a Microsoft számára mennyire fontos az operációs rendszert a tabletpiacon pozicionálnia.
2012. február 9. csütörtök 09:45 -
Microsoft One Note: már minden platformra
Az iOS és a Windows Phone 7 után immár Androidra is elérhető a népszerű jegyzet program.
2012. február 9. csütörtök 08:01 -
Kiderült mikor fog letölthetővé válni a Windows 8 fogyasztói előzetese
A Microsoft szerdán szétküldte azokat a meghívókat a sajtó képviselői részére, amelyekben a Windows 8 első szélesebb nyilvánosság számára szánt előzetes kiadásának hivatalos bejelentésére invitálja meg őket. Eszerint a korábban Windows 8 Beta-ként emlegetett, ám végül majd Windows 8 Consumer Previ..
2012. február 9. csütörtök 06:50 -
Kiszivárgott a Windows 8 néhány háttérképe
A Microsoft a Windows 8 esetében már a Consumer Preview (Fogyasztói Előzetes) néven adja ki a publikus béta kiadást. A megjelenés február második felében várható, de a windows8beta oldal jóvoltából a rendszer háttérképeit már hamarabb is megtekinthetjük.
2012. február 8. szerda 15:19 -
LG Miracle: Windows Phone és NOVA kijelző
Az LG meglehetősen kevés figyelmet fordított az elmúlt év során a Microsoft okostelefonokra szánt operációs rendszerére, de idén ezen változtatni szeretnének. Íme egy valóban közelgő készülék.
2012. február 8. szerda 14:01 -
Áprilisban jön a Star Warsos Xbox 360 Kinect
A Microsoft elkészítette limitárt szériás Xbox 360 Kinect konzolját, melyet a népes Star Wars rajongótábornak szánnak.
2012. február 8. szerda 10:12 -
Táncolni is lehet a Kinect Star Wars-ban
A Microsoft megerősítette a Kinect Star Wars megjelenési dátumát, ám az igazi meglepetés csak most jön. Lelepleződött ugyanis a játék újabb fícsőre, a Galacit Dance Off játékmód. Legnagyobb megdöbbenésünkre táncolni kell majd benne. Végleg elásta magát a Kinect Star Wars?
2012. február 7. kedd 19:00 -
Új közösségi funkciók a Dynamics CRM-ben
Hamarosan frissül a Microsoft ügyfélkapcsolat-kezelő megoldása.
2012. február 7. kedd 18:23 -
GameStar Hype 2012.02.07.
aDaM mai hírei: Microsoft Flight Simulator és új Pókember mozis trailer, BioShock titkok, GTA V megjelenési dátum körüli felhajtás.Related StoriesÚjabb PS Vita frissítés: videó és térképBővül a Norton család, már lehet tesztelniMicrosoft Flight - felszállás egy különleges naponIndiegala 2 - újabb indie csomag, amiért bármennyit fizethetünkPsychonauts 2 - Notch szeretné finanszírozni
2012. február 7. kedd 17:57 -
Ügyfélkezelés, egy érintéssel
Mobilban erősít a Microsoft, és nem csak saját, Windows Phone 7 platformján - Apple és Android telefonok is részesülnek a redmondi áldásból.
2012. február 7. kedd 16:21 -
Ma van a Biztonságosabb Internet Napja
[Microsoft] Informatikai vállalatok és civil szervezetek fogtak össze, hogy felhívják a figyelmet a biztonságosabb internetezés fontosságára, és legalapvetőbb szabályaira. A SID célja, hogy az Európai Unió Safer Internet Plus program akciótervének keretein belül világszerte ugyanazon a napon hívja..
2012. február 7. kedd 16:11 -
Ügyfélkezelés, egy érintéssel
Mobilban erősít a Microsoft, és nem csak saját, Windows Phone 7 platformján - Apple és Android telefonok is részesülnek a redmondi áldásból.
2012. február 7. kedd 16:00 -
Ügyfélkezelés, egy érintéssel
Mobilban erősít a Microsoft, és nem csak saját, Windows Phone 7 platformján - Apple és Android telefonok is részesülnek a redmondi áldásból.
2012. február 7. kedd 15:57 -
Ügyfélkezelés, egy érintéssel
Mobilban erősít a Microsoft, és nem csak saját, Windows Phone 7 platformján - Apple és Android telefonok is részesülnek a redmondi áldásból.
2012. február 7. kedd 15:45 -
Microsoft Flight - felszállás egy különleges napon
Bár a szökőnap nem február 29, hanem 24, ennek ellenére négy évente egyszer van csak február 29-e.Related StoriesLEGO Lord of the Rings: az Uruk-hai nagyon bejönHawken: útjára indult a Mech-es buliJátékhangokat utánoz a Rendőrakadémia egyik főszereplőjeÚjabb PS Vita frissítés: videó és térképBővül a Norton család, már lehet tesztelni
2012. február 7. kedd 15:05 -
Készül a LibreOffice Androidra
Megvan a prototípus, lesz és felhős, HTML5 változata is az ingyenes Office szoftvernek.
2012. február 7. kedd 14:35 -
Száműzték a Windows 8-ból a Start gombot
A napokban kiszivárgott néhány információ, illetve néhány fotó, amelyek alapján erősen úgy tűnik, hogy a Microsoft száműzi a Windows 8-ból a Start gombot, legalábbis a jelek szerint alapbeállításban nem lesz elérhető az új operációs rendszerben a megszokott gomb. Az utóbbi hetek, illetve hónapok eseményei alapján ez a lépés nem is oly meglepő, hiszen a Microsoft már tavaly is hangoztatta azon véleményét, hogy a Start gombnak mennie kell, hiszen a felhasználói szokások az elmúlt évek során jelentősen megváltoztak.
2012. február 7. kedd 12:30 -
Új formákat támogat a Windows Phone
A Microsoft illetékesei nemcsak a következő verzió egyes részleteit árulták el, de az is kiderült, hogy új formákban és méretekben elérhető eszközökre fejlesztenek.
2012. február 7. kedd 11:07 -
Február végén jön a Microsoft Flight
A Microsoft bejelentette, hogy a hónap végétől lehet letölteni a Flight Simulator free-to-play módon játszható utódját, a Microsoft Flightot. A játék kliense ingyenesen beszerezhető lesz, viszont a megjelenéskor azonnal bemutatkozik egy 20 dolláros DLC is, ami a Hawaiian Adventure Pack névre hallgat.
2012. február 7. kedd 10:00 -
A Microsoft publikálta a C++ AMP specifikációit
Az új platform a Visual Studio 11-ben lesz hivatalosan elérhető.
2012. február 7. kedd 08:33 -
Interoperabilitási fejlesztés a Lync Online-ban
Azt ígérik, a Lync Online, az Office 365 azonnali üzenetváltó, online értekezletszervező és PC-PC hang és videó kommunikációs eszköze most még nem, de hamarosan kapcsolódni tud majd a nem Microsoft alapú azonnali üzenetküldő rendszerekhez is.
2012. február 6. hétfő 13:30 -
Interoperabilitási fejlesztés a Lync Online-ban
Azt ígérik, a Lync Online, az Office 365 azonnali üzenetváltó, online értekezletszervező és PC-PC hang és videó kommunikációs eszköze most még nem, de hamarosan kapcsolódni tud majd a nem Microsoft alapú azonnali üzenetküldő rendszerekhez is.
2012. február 6. hétfő 13:21 -
Interoperabilitási fejlesztés a Lync Online-ban
Azt ígérik, a Lync Online, az Office 365 azonnali üzenetváltó, online értekezletszervező és PC-PC hang és videó kommunikációs eszköze most még nem, de hamarosan kapcsolódni tud majd a nem Microsoft alapú azonnali üzenetküldő rendszerekhez is.
2012. február 6. hétfő 13:10 -

The Darkness 2: egy vér nélküli trailer. Hogy lehet ez?
Úgy lehet, hogy nem igaz. A cím arcátlan becsapás. Persze, hogy ebben is van vér!Related StoriesJó Éjt! 2012. 02. 05Hólapátolós jó reggelt! 2012.02.06.Microsoft: Mi nyertünk Ausztráliában, és nem a SonyErről írtunk januárbanAz Atari bejelentése - Test Drive: Ferrari Racing Legends
2012. február 6. hétfő 12:41 -
Frissült: Microsoft Worldwide Telescope
Csillagászati, avagy planetárium program, ami megmutatja az eget, csillagképeket, és így a csillagok vizsgálásánál könnyen meg tudod keresni, hogy mi micsoda. Az
2012. február 6. hétfő 12:39 -
Az Atari bejelentése - Test Drive: Ferrari Racing Legends
A Test Drive következő fejezetében szakítunk a sandbox móddal és visszatérünk a jól megszokott versenypályára Ferrarik volánja mögött!Related StoriesVilágkörüli TOP 20 szoftvereladásokJó Éjt! 2012. 02. 05Hólapátolós jó reggelt! 2012.02.06.Microsoft: Mi nyertünk Ausztráliában, és nem a SonyErről írtunk januárban
2012. február 6. hétfő 12:05 -
Erről írtunk januárban
Lássuk, hogy melyek voltak a legérdekesebb hírek a múlt hónapban, és milyen hozzászólásokat írtatok ezekhez.Related StoriesRengeteg Team Fortress 2 tartalmat ígér a Valve idénreVilágkörüli TOP 20 szoftvereladásokJó Éjt! 2012. 02. 05Hólapátolós jó reggelt! 2012.02.06.Microsoft: Mi nyertünk Ausztráliában, és nem a Sony
2012. február 6. hétfő 10:48 -
Microsoft: Mi nyertünk Ausztráliában, és nem a Sony
Az NPD Group Australia jelentése szerint a Sony minden tekintetben a dobogó legfelső fokán végzett tavaly a kontinensnyi országban, de a Microsoft szerint ez nem azt jelenti, hogy nyertek.Related StoriesA hobbit - Epikus előzetes szinkronnalRengeteg Team Fortress 2 tartalmat ígér a Valve idénreVilágkörüli TOP 20 szoftvereladásokJó Éjt! 2012. 02. 05Hólapátolós jó reggelt! 2012.02.06.
2012. február 6. hétfő 09:22 -
Ami a Bulldozer tesztből kimaradt
FX-8150 egy AM3 alaplapban, a Microsoft frissítése, valamint egy AMD vízhűtés is terítékre került.
2012. február 6. hétfő 08:12 -
Megjelent a Microsoft AMP specifikációja
Kinyitotta az AMP specifikációját a Microsoft, így nyitva a lehetőség a szabad szoftveres implementáció előtt is. Az AMP ambiciózus projekt, célja egységesíteni a párhuzamos programozást a CPU és GPU architektúrák között.
2012. február 6. hétfő 08:12 -
Az Originen is kapható lesz a PC-s Alan Wake
Pontos megjelenési dátumot kapott az Alan Wake PC-s verziója, ráadásul úgy tűnik, a Remedynek a Microsoft támogatása nélkül sem kell félnie: a kiadók kapkodnak a játékért, most kiderült, hogy a steames és a dobozos verzió mellett a programot megvásárolhatjuk az Originen is.
2012. február 4. szombat 11:32 -
Elérhető a Mass Effect 3 Facebook-alkalmazás
A Microsoft és az EA útjára bocsájtotta a Mass Effect 3 facebookos alkalmazását, mellyel számos extrához juthatnak a szorgalmas Xbox 360-játékosok. A cucc Mission Command névre hallgat, s ha elég kreatívnak érzed magad, jutalomban részesülsz. De a többiek kimaradnak.
2012. február 3. péntek 15:00 -
Tescós után xboxos vezetőt választott az Apple
Nemcsak kiskereskedelemért felelős alelnököt frissített be az Apple a héten, egy minket sokkal inkább érintő területre is új embert vettek fel. Robin Burrowes az iTunes Europe-nál felel mostantól az AppStore marketingéért. Korábban az Xbox Live marketingvezére volt az EMEA régióban (Europe, the Middle East and Africa), összesen hét évig, vagyis képben van a helyi szokásokkal.Érdekes párhuzam, hogy a Microsoft weboldalán egy új állást kezdtek hirdetni nemrég, az azóta leszedett fejlesztőmérnöki pozíció szerint a Microsoft Xbox Live játékokat tervezne portolni iOS-re. A redmondiak egy szóvivője korábban már emlegette, hogy az Xbox élményt más platformra is kiterjesztenék, de gondolom élmény alatt nem Robin Burrowest értette.Csak vicceltem, Robin, isten hozott. Nagyon örülünk neked, remek embernek tartunk, egyúttal felhívnánk a figyelmed az Appleblog csúcsszuper hirdetési felületeire, hívj, megbeszéljük.
2012. február 3. péntek 11:15 -
RIM Office 365 integráció élesben
Microsoft Office 365 integrációval bővült a Research In Motion BlackBerry Business Cloud szolgáltatása.
2012. február 2. csütörtök 17:23 -
Továbbfejlesztett Explorerrel jön a Win 8 béta
Microsoft A Microsoft állítása szerint a fejlesztői kiadáshoz képest rengeteg újítást tartalmaz majd a Windows 8 első bétája, így mindenképpen érdemes lesz kipróbálni.A Windows 8 első béta kiadása hamarosan elérhetővé válik, így már nem kell sokat várni arra, hogy mindenki kipróbálhassa mindazokat az újításokat, amelyekről az elmúlt hetek folyamán már beszámoltunk.No No No Forrás: iPon Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család tovább
2012. február 2. csütörtök 17:20 -
Megjött a PC-s Kinect és az 1.0-s SDK is
Egy ideje már tudható, hogy a Microsoft műhelyében készül a Kinect PC-s kiadása, amely az Xbos 360-as változathoz képest néhány módosítással érkezik, hogy a PC-s környezetben jellemző távolságokon belül is hatékonyan működhessen. A cég nemrégiben kiadta a PC-s Kinect szoftverfejlesztő környezet (SDK) béta változatát, majd ezután arról érkeztek hírek, hogy a Kinect hamarosan a noteszgépek piacára is betörhet.
2012. február 2. csütörtök 16:01 -
Megjelent a Kinect PC-s változata
A Microsoft szerint a felhasználási lehetőségek számára a határ a csillagos ég. Egyelőre fejlesztőknek és cégeknek szánják a csomagot.
2012. február 2. csütörtök 15:24 -
Már a számítógép előtt is okkal hadonászhatunk
A Microsoft végre kiadta a Kinect PC-seknek szánt verzióját is.Related StoriesElbocsájtások a THQ-nál, felezték a vezérigazgató fizetésétMegérkeztek a 4 terabájtos Hitachi merevlemezekTotal War: Shogun 2 - Fall of the Samurai pontos megjelenésDuke Nukem Forever - 75%-kal olcsóbban![Négy órakor] GS Aréna LIVE - Ti kérdeztek, mi válaszolunk (2012. 02. 02. )
2012. február 2. csütörtök 14:21 -
A Microsoft szerint a Google gonosz - ezért használjuk inkább az ő keresőjét
A Microsoft az Egyesült Államokban egy nagyszabású kampányba kezdett, amiben a Google a közelmúltban bejelentett adatvédelmi változtatásai kapcsán netszerte kirobbant negatív visszhang-hullámot próbálja meglovagolni. A cég üzenete röviden kb. úgy lenne összefoglalható, hogy "a Google gonosz, ezért..
2012. február 2. csütörtök 13:55 -
Lumia jön az NFC és a vezetékmentes töltő
Fizikai csatlakozótól és mozgó alkatrészektől mentes készülékeket szeretne a Nokia és a Microsoft.
2012. február 2. csütörtök 09:18 -
A Microsoft szerint a Google gonosz - ezért hasznájuk inkább az ő keresőjét
A Microsoft az Egyesült Államokban egy nagyszabású kampányba kezdett, amiben a Google a közelmúltban bejelentett adatvédelmi változtatásai kapcsán netszerte kirobbant negatív visszhang-hullámot próbálja meglovagolni. A cég üzenete röviden kb. úgy lenne összefoglalható, hogy "a Google gonosz, ezért..
2012. február 2. csütörtök 09:00 -
Megérkezett a Kinect a Windows-hoz készült, továbbfejlesztett változata
A Microsoft a hét közepén jelentette be, hogy - korábbi ígéretének eleget téve - megkezdte eredetileg csak az Xbox-hoz készült és kapható Kinect vezérlője asztali operációs rendszeréhez igazított változatának szállítását. A Kinect for Windows jelentősen továbbfejlesztett képességekkel érkezik, és ..
2012. február 2. csütörtök 08:10 -
A Google adathalmozását támadja a Microsoft
Agresszív kampánnyal támadja a keresőcéget a Microsoft: több amerikai újságban helyeztek el egész oldalas hirdetéseket, amelyekkel a felhasználókat igyekeznek meggyőzni saját szolgáltatásuk előnyeiről.
2012. február 2. csütörtök 07:27 -
Leépít a Microsoft
Iparági források szerint a gyártó több száz marketinges elbocsátását fogja bejelenteni. A híreket a cég egyik tisztviselője is megerősítette.
2012. február 1. szerda 17:21 -

2012. február 1. szerda 17:01 -
LaCie 5big Office Backup szerver kisirodai környezetbe
Adatmentés és központi adattárolás egyszerűen és hatékonyan.
2012. február 1. szerda 12:18 -
iPhone-alkalmazás lett a Bill Gates által készített egyetlen videójátékból
Az Apple App Store-jából már letölthető az alkalmazás, ami Bill Gates mindeddig ismert egyetlen videójáték létrehozására irányuló próbálkozásának a cég mobilrendszerére készült átíratát képezi. A Donkey nevű játékot Gates még a Microsoft a Windows és az Office korszak előtti, eredeti sikerterméke:..
2012. február 1. szerda 12:01 -
Továbbfejlesztett Explorerrel jön a Win 8 béta
A Windows 8 első béta kiadása hamarosan elérhetővé válik, így már nem kell sokat várni arra, hogy mindenki kipróbálhassa mindazokat az újításokat, amelyekről az elmúlt hetek folyamán már beszámoltunk. A Microsoft állítása szerint a fejlesztői kiadáshoz képest rengeteg újítást tartalmaz majd a Windows 8 első bétája, így mindenképpen érdemes lesz kipróbálni.
2012. február 1. szerda 11:30 -
Hivatalt nyit az ENSZ Gyöngyösön
Az ENSZ Világűrbizottságának végrehajtó testülete az ENSZ Világűriroda (UNOOSA) a Károly Róbert Főiskolával közösen regionális hivatalt (Regional Support Office, RSO) létesít és üzemeltet februártól Gyöngyösön - írta közleményében Bíró Tibor, a főiskola dékánja.
2012. február 1. szerda 08:21 -
Windows 8 ARM processzoron is stabil
Microsoft Jövő hónaptól stabil változatban is elérhető lesz az ARM processzorokra szánt Windows 8 változat.Tavaly októberben vált elérhetővé a Windows 8 operációs rendszer ARM processzorokra szánt kiadásának első fejlesztői próbaváltozata, mely stabilitás terén igen gyengén muzsikált.No No No Forrás: Mobilaréna Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család tovább
2012. január 31. kedd 16:02 -
Windows Phone Tango 120 nyelven
A Microsoft mobil operációs rendszernének közelgő változata szinte bárkivel megtalálja majd a közös nyelvet.
2012. január 31. kedd 15:50 -
Tesztelőknél az új Microsoft Office
A tizenötödik verziószámú csomagnak a technológiai előzetesét már néhány kiválasztott tesztelő kipróbálhatja. Nyáron érkezhet a béta.
2012. január 31. kedd 12:25 -
Nyáron jön az Office 15 nyilvános előzetese
Egy ügyfelekből és partnerekből álló szűk kör mától tesztelheti az új Office-t, amelyet a nagyközönség a nyártól próbálhat ki. A Microsoft egyelőre semmit nem árul el a szoftver képességeiről és még azt sem tudni, mikor jelenik meg.
2012. január 31. kedd 09:56 -
Válasszátok a Hotmailt a GMail helyett - ezt szeretné a Microsoft
Érhető, hogy a redmondi gigász a saját rendszerét ajánlja a konkurencia hasonló szolgáltatása helyettRelated StoriesVessel - a "folyékony" indie platformer március elsején érkezikGameStar Hype 2012.01.30.A Square Enix új játékot jelent be még az idénI. BudaPES Kupa - szuper hangulat, hatalmas meccsekHardverhétfő 2012. 01. 30
2012. január 30. hétfő 21:41 -
Megkezdődött a Microsoft Office 15 zártkörű tesztelése
Az új programcsomagról gyakorlatilag még semmit sem tudni, az várható, hogy nyár végén megérkezik a nyilvános tesztváltozat.
2012. január 30. hétfő 18:51 -
Kamu Halo 4 béta meghívók
A Microsoft intézkedésekbe kezdett a kamu Halo 4 béta meghívók és a hamis weboldal miatt.
2012. január 30. hétfő 17:01 -
Windows blog: Microsoft System Center 2012
A Microsoft Január 17-e óta elérhetővé tette a saját privát felhő megoldását.
2012. január 30. hétfő 16:04 -
Összefogott a Facebook, a Google és a Microsoft
A Google, a Facebook, a Microsoft és a Yahoo, illetve 11 további webes szolgáltató egy új szövetséget hoz létreaz adathalász, azaz phishing e-mail támadások ellen. A szövetség neve DMARC, azaz Domain-based Message Authentication, Reporting and Confirmance.
2012. január 30. hétfő 13:03 -
Laptopokba is beépítik a Kinect szenzort
A Microsoft kutatói már dolgoznak az Xbox konzol mozgásérzékelős kamerájának laptopos verzióján: a megoldással például a hagyományos jelszavakat lehet kiváltani, a noteszgép ugyanis segítségével fel tudja majd ismerni használóját.
2012. január 30. hétfő 10:56 -
Noteszgépek beépített Kinect vezérlővel?
A jelek szerint a Microsoft Kinect névre keresztelt mozgásérzékelős játékvezérlője sokkal nagyobb karriert futhat be, mint azt korábban bárki is gondolhatta. A vezérlő megjelenése után nem sokkal ügyes kezű felhasználók számos esetben barkácsoltak Kinect-vezérelt repülő alkalmatosságokat, valamit egyéb olyan kütyüket, amelyek a Microsoft mozgásérzékelős játékvezérlőjével tájékozódtak a térben. A gyártó a vezérlő hatalmas népszerűségét látva elérhetővé tette a Kinect for Windows szoftverfejlesztő csomagot, sőt, készített egy külön PC-re kifejlesztett Kinect változatot is, ami hamarosan elérhető lesz kereskedelmi forgalomban. A legfrissebb hírek szerint hamarosan a noteszgépek piacára is betörhet a Kinect, legalábbis a legfrissebb hírek erre engednek következtetni.
2012. január 30. hétfő 09:01 -
Laptopokba is jön a Kinect
Az már régóta nem titok, hogy a Microsoft nem csak az XBOX 360 konzolon akarja használni mozgásérzékelős technológiáját, a PC-k után a notebookokat vették célba, nem is akárhogyan.
2012. január 28. szombat 17:36 -
Jöhetnek a Kinecttel szerelt laptopok?
Nem olyan nagy csoda ez, elvégre hamarosan érkeznek a PC-re szánt mozgásérzékelős szenzorok, s innen már csak egy lépés az, hogy a hordozható eszközökbe is integrálják a technológiát. A The Daily értesülései szerint a Microsoft már kapcsolatba lépett a laptopgyártókkal az ügy érdekében.
2012. január 28. szombat 14:00 -
Windows blog: Microsoft Tag
Mi is az a Microsoft Tag, és mivel nyújt többet, mint egy hagyományos QR-kód?
2012. január 28. szombat 10:09 -
A használt játékok ellen is felkészítik az új Xboxot?
Hogyan telhetne el nap újabb nextgen pletykák nélkül? Természetesen megint az új Xboxról csicseregnek a madarak, úgy hírlik, a következő generációs masinában már Blu-ray lejátszó feszít majd, ráadásul a gépet a használt játékok ellen is felkészíti a Microsoft. Más kérdés, hogy utóbbinak ki örül majd?
2012. január 28. szombat 08:00 -
Riválisa levelét őrizte halálos ágyán Steve Jobs
Bár korábban nem volt felhőtlen a kapcsolatuk, haláláig az ágya mellett tartotta Bill Gates levelét Steve Jobs. A Microsoft alapítója a brit Telegraphnak vallott az októberben elhunyt Apple alapítóhoz fűződő viszonyáról.  
2012. január 27. péntek 12:42 -
Microsoft Marketplace:Túl a 60 000-en
Napjainkban már több, mint 60 000 alkalmazás közül válogathatunk a Microsoft áruházában. Bővebben...
2012. január 27. péntek 09:25 -
Apollo lesz a következő Windows Phone kódneve
Újabb részletek szivárogtak ki a Microsoft terveiről, amelynek alapján még szorosabb kapcsolatot feltételezhetünk az asztali és a mobil szoftver között.
2012. január 27. péntek 09:12 -
Közös Nokia és a Microsoft fejlesztői laboratórium nyílt tegnap
Január 25-én megnyílt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Villamosmérnöki és Informatikai Kar Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszékén a Microsoft és a Nokia közös fejlesztői laboratóriuma.  Bővebben...
2012. január 26. csütörtök 19:45 -
Blu-ray-olvasó kerül az új Xboxba?
A Microsoft a Kinecten is fejleszt, emellett a használt játékok futtatását is ellehetetlenítenék.
2012. január 26. csütörtök 19:00 -
Windows 8: okos mobilinternet-kezelés
Microsoft A Windows 8 a cserép/pala alapú Metro felhasználói kezelőfelület mellett egyéb dolgokban is hasonlít majd a vállalat legújabb mobil operációs rendszerére, a Windows Phone 7-re.A Building Windows 8 blog legfrissebb bejegyzése alapján a Windows 8 a mobil szélessávú internetkapcsolat okos kezeléséhez is kölcsönvesz néhány hasznos tulajdonságot okostelefonokra szánt társától.No No No Forrás: iPon Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család tovább
2012. január 26. csütörtök 18:02 -
Biztonságosabb Internet Nap - idén február 7-én
[Microsoft] A Safer Internet Day-t, vagyis a Biztonságosabb Internet Napot ma már a világ több mint 60 országában, köztük Magyarországon is minden évben február elején, ugyanazon a napon rendezik meg. A Safer Internet Program hazai konzorciuma 2012-ben két pályázattal is ösztönzi a gyermekeket és ..
2012. január 26. csütörtök 11:11 -
Bill Gates szerint ő és a gazdagok nem fizetnek elég adót
A Microsoft egykori alapítója és elnöke egy tegnap adott TV-interjújában sokak számára minden bizonnyal meglepőnek ható kijelentést tett. Gates ugyanis nemes egyszerűséggel közölte, hogy szerinte ő - és általában a gazdag emberek - nem fizetnek elég adót, ezért jó lenne, ha a jövőben magasabb terh..
2012. január 26. csütörtök 07:11 -
Windows Phone fejlesztéssel ismerkedtek a BME-n
Egyetemi oktatók, szakértők, a Microsoft és a Nokia munkatársai, illetve iparági szereplők osztották meg egymással és az érdeklődőkkel tapasztalataikat a Nokia telefonok új operációs rendszerére való fejlesztés lehetőségeit illetően ma a BME-n.
2012. január 25. szerda 17:36 -
Windows Phone fejlesztéssel ismerkedtek a BME-n
Egyetemi oktatók, szakértők, a Microsoft és a Nokia munkatársai, illetve iparági szereplők osztották meg egymással és az érdeklődőkkel tapasztalataikat a Nokia telefonok új operációs rendszerére való fejlesztés lehetőségeit illetően ma a BME-n.
2012. január 25. szerda 17:26 -

2012. január 25. szerda 17:11 -
Megszűnnek a Microsoft pontok?
A pletykák szerint év végére a Microsoft a pontrendszerről valós pénzesre fog átállni.
2012. január 25. szerda 16:15 -
Kezelni kell a fanatikus játékosokat?
Egy brit képviselő szerint ideje komolyan venni a szenvedélybeteg játékosok problémáját, sőt tenni is valamit a jelenség ellen.Related StoriesA Microsoft pontot tesz a Microsoft pontok végére.Freddie Prinze Jr. a Mass Effect 3-ban!Új címen dolgoznak a Dead Space fejlesztőiDefender's Quest - megjelenés és tölthető demóSW:TOR - a BioWare kivágta a mémet használó játékost
2012. január 24. kedd 19:41 -
Freddie Prinze Jr. a Mass Effect 3-ban!
Ha Mass Effect, akkor minőségi dialógusok, remekül kidolgozott karakterek és nívós sztori, de mi köze lehet mindehhez Freddie Prinze Jr.-nak?Related StoriesGameStar Hype 2012.01.24A Microsoft pontot tesz a Microsoft pontok végére.Új címen dolgoznak a Dead Space fejlesztőiDefender's Quest - megjelenés és tölthető demóSW:TOR - a BioWare kivágta a mémet használó játékost
2012. január 24. kedd 17:45 -
Új címen dolgoznak a Dead Space fejlesztői
A Visceral Games reményei szerint új projektjük is szól majd akkorát, mint Isaac Clarke űrbeli, valóssággá vált rémálma.Related StoriesGameStar Hype 2012.01.24A Microsoft pontot tesz a Microsoft pontok végére.Freddie Prinze Jr. a Mass Effect 3-ban!Defender's Quest - megjelenés és tölthető demóSW:TOR - a BioWare kivágta a mémet használó játékost
2012. január 24. kedd 17:45 -
Defender's Quest - megjelenés és tölthető demó
Az indie fejlesztők manapság egyre nagyobb tiszteletet vívnak ki maguknak - a Defender's Quest is független forrásokból érkezik.Related StoriesGameStar Hype 2012.01.24A Microsoft pontot tesz a Microsoft pontok végére.Freddie Prinze Jr. a Mass Effect 3-ban!Új címen dolgoznak a Dead Space fejlesztőiSW:TOR - a BioWare kivágta a mémet használó játékost
2012. január 24. kedd 17:45 -
SW:TOR - a BioWare kivágta a mémet használó játékost
Egy ismert internet mém alapján lett kihajítva a játékból egy fórumos hozzászóló.Related StoriesGameStar Hype 2012.01.24A Microsoft pontot tesz a Microsoft pontok végére.Freddie Prinze Jr. a Mass Effect 3-ban!Új címen dolgoznak a Dead Space fejlesztőiDefender's Quest - megjelenés és tölthető demó
2012. január 24. kedd 17:45 -
A Microsoft pontot tesz a Microsoft pontok végére.
A Live pontok, melyeket a Microsoft weboldalán, a piactéren és a Xbox marketplace-en lehetett értékes dolgokra váltani, megszűnnek a 2012-es év végére, írta egy nemhivatalos internetes forrás.Related StoriesPS3-ra költözik a Grand Theft Auto III és Vice City?Szimulátorkedvelők figyelmébe: Motec plugin az rFactor 2-hözFelvételi információk mobilon isHitman: Absolution - nem csak ölni kell, dumálni isGameStar Hype 2012.01.24
2012. január 24. kedd 16:06 -
Microsoft: nem dübörög a Windows-biznisz
Microsoft De a forgalom még úgy is negyedéves csúcsot döntött, hogy az operációs rendszerért felelős részleg bevétele csökkent.No No No Forrás: IT Café Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család tovább
2012. január 24. kedd 15:13 -
Új Resident Evil karakter mutatkozik be - fotó
A Capcom eddig betegesen titkolózott, most meg minden nap csöpögtet valami apró információt a jónépnek. A keddi áldás egy új karakter megnevezése.Related StoriesA Microsoft szerint a Sony nagyon jó munkát végzett HD remake térenSkyrim: érkezik a hihetetlen teljesítményjavulásCD Projekt: "Az Xbox 360-as The Witcher 2 nem PC port lesz!"iPad 2 helyett agyag volt a dobozban. Mindez 620 dollárért, boltbólPS3-ra költözik a Grand Theft Auto III és Vice City?
2012. január 24. kedd 13:20 -
PS3-ra költözik a Grand Theft Auto III és Vice City?
Az ESRB rendszere huncut besúgónak számít a játékbejelentések terén, a pletykák nagy része tőlük származik.Related StoriesA Microsoft szerint a Sony nagyon jó munkát végzett HD remake térenSkyrim: érkezik a hihetetlen teljesítményjavulásCD Projekt: "Az Xbox 360-as The Witcher 2 nem PC port lesz!"iPad 2 helyett agyag volt a dobozban. Mindez 620 dollárért, boltbólÚj Resident Evil karakter mutatkozik be - fotó
2012. január 24. kedd 13:20 -
A Microsoft erősíti kívánja a Kinect fejlesztők táborát
Egy adagnyi állásajánlat arról tanúskodik, hogy az MS két Kinect stúdiót kíván létrehozni.
2012. január 24. kedd 13:10 -
Új néven fog megjelenni a Windows 8 bétája
A Microsoft következő generációs Windows rendszerének hamarosan esedékes első nyilvános tesztváltozata, a korábban Windows 8 Beta-ként emlegetett szoftver az eddig várttól eltérő néven jelenhet majd meg - állítja több forrás is a Microsoft PR-igazgatójának egy nyilatkozatára hivatkozva. Janelle Po..
2012. január 24. kedd 12:40 -
Nem kell többé Microsoft Ponttal fizetni?
A pletykák szerint a Microsoft az év végétől lelövi a Microsoft Pontos fizetőrendszert, és a jövőben minden tartalomért helyi valutával kell majd fizetni. A pontrendszert ugyan sok kritika éri, de a biztonsági szakértők az adathalászat ellen védekezésként mindenképpen ajánlják a használatát.
2012. január 24. kedd 12:00 -
iPad 2 helyett agyag volt a dobozban. Mindez 620 dollárért, boltból
Az átverés mindenütt divat. Van, akit tévés jóslással, mást meg iPad 2-vel húznak be a csőbe.Related StoriesJó Éjt! 2012. 01. 23Esernyős jó reggelt! 2012.01.24.A Microsoft szerint a Sony nagyon jó munkát végzett HD remake térenSkyrim: érkezik a hihetetlen teljesítményjavulásCD Projekt: "Az Xbox 360-as The Witcher 2 nem PC port lesz!"
2012. január 24. kedd 11:42 -
CD Projekt: "Az Xbox 360-as The Witcher 2 nem PC port lesz!"
A fejlesztők sejtelmes elmondása alapján a Microsoft konzoljára tervezett The Witcher 2 verziója port helyett adaptáció lesz.Related StoriesJó Éjt! 2012. 01. 23Esernyős jó reggelt! 2012.01.24.A Microsoft szerint a Sony nagyon jó munkát végzett HD remake térenSkyrim: érkezik a hihetetlen teljesítményjavulásiPad 2 helyett agyag volt a dobozban. Mindez 620 dollárért, boltból
2012. január 24. kedd 11:42 -
Márciusban jön az I Am Alive
A Microsoft részletezte az Xbox House Party promóciót, megtudtuk, hogy az akcióban résztvevő játékok pontosan mikor és milyen áron válnak elérhetővé az Xbox Live-on. Természetesen ezúttal minden szem az új Alan Wake-re és az I Am Alive-ra szegeződik, ezek a legfajsúlyosabb címek a felhozatalban.
2012. január 24. kedd 11:00 -
Skyrim: érkezik a hihetetlen teljesítményjavulás
A Bethesda komolyabb növekedést ígér, mint amilyet a felhasználói SkyBoost tudott.Related StoriesXCOM: Enemy Unknown - végre érkeztek képek isMegújult a WE collect games!Jó Éjt! 2012. 01. 23Esernyős jó reggelt! 2012.01.24.A Microsoft szerint a Sony nagyon jó munkát végzett HD remake téren
2012. január 24. kedd 10:30 -
Kinevezés a Microsoft Magyarország vezetőségében
Új kormányzati üzletág igazgatót nevezett ki a redmondi vállalat hazai leánya.
2012. január 24. kedd 10:21 -
Kinevezés a Microsoft Magyarország vezetőségében
Új kormányzati üzletág igazgatót nevezett ki a redmondi vállalat hazai leánya.
2012. január 24. kedd 10:07 -
Kinevezés a Microsoft Magyarország vezetőségében
Új kormányzati üzletág igazgatót nevezett ki a redmondi vállalat hazai leánya.
2012. január 24. kedd 10:07 -
Állatokhoz hasonlította munkatársait a Foxconn vezére
Az Apple és Microsoft partnercégének gyáraiban híresen rosszak a munkakörülmények, sorozatosak az öngyilkosságok a dolgozók között. A cég igazgatója ugyanakkor a felsővezetők előtt azzal viccelődött, hogy állatokat kell kordában tartania.

A Microsoft szerint a Sony nagyon jó munkát végzett HD remake téren
A cikkből azonban az is kiderül, hogy nem egészen őszinte a Microsoft megjegyzése.Related StoriesA Megaupload után a FileSonic vérezhet el?XCOM: Enemy Unknown - végre érkeztek képek isMegújult a WE collect games!Jó Éjt! 2012. 01. 23Esernyős jó reggelt! 2012.01.24.
2012. január 24. kedd 09:25 -
Kinevezéssel erősítené kormányzati értékesítését a Microsoft Magyarország
Január 16-ától Sagyibó Viktor kormányzati üzletág igazgatóként felelős a Microsoft Magyarország...
2012. január 24. kedd 08:22 -
Tudtad, hogy a gépedet állatok rakják össze?
Az Apple, a Dell és Microsoft beszállítója elég gyakran hozza kellemetlen helyzetbe partnereit, most éppen a vállalat vezérigazgatója, Terry Gou tette ezt.Related StoriesNo. 1 Modern Warfare 3 játékos a letartóztatott Megaupload királyResident Evil 6: 70 ezer zombival nézünk szembePC - erős visszaesés az eladásokban EurópábanSyphon Filter 4 és God of War IV bejelentés várható?GDF 2012: a játékfejlesztés legújabb trendjei
2012. január 23. hétfő 18:25 -
Új fájlrendszert kap a Windows Server 8
A Windows Server 8 már támogatni fogja a Microsoft új fájlrendszerét, a kliensoldali operációs rendszereknél azonban erre még várni kell - akár két kiadást is.
2012. január 23. hétfő 16:56 -
Saját munkásait állatokhoz hasonlította a Foxconn vezére
Az Apple és Microsoft partnercégének gyáraiban híresen rosszak a munkakörülmények, sorozatosak az öngyilkosságok a dolgozók között. A cég igazgatója ugyanakkor a felsővezetők előtt azzal viccelődött, hogy állatokat kell kordában tartania.
2012. január 23. hétfő 11:20 -
Mennyire csökken a Windows Phone gépigénye?
Hamarosan érkeznek a Microsoft új rendszerét használó okostelefonok, amik minden eddiginél alacsonyabb áron kerülhetnek a boltok polcaira, ugyanis a Tango nevű variánssal csökkentették a rendszer hardverigényeit.
2012. január 23. hétfő 10:01 -
A CeBIT-en részt vesz a Microsoft
A CES-t érintő döntés után meglepőnek tűnik, hogy a redmondi óriáscég részt vesz a hannoveri CeBIT kiállításon. A társaság a korábbi években megszokott szinten fogja képviseltetni magát.
2012. január 23. hétfő 08:28 -
Microsoft: az exkluzívoknál a minőség számít
A Microsoft, úgy tűnik, nem tud békét találni: a "rajongók" szerint sosem lesz elég exkluzív játékuk, s főleg nem elég ahhoz, hogy a Sony nyomába érjenek. Mindez a 2012-es felhozatalt nézve akár igaz is lehet, de Phil Spencer szerint a minőség számít, nem a mennyiség.
2012. január 22. vasárnap 13:00 -
Az Xbox fejlesztésén dolgozik a Windows NT atyja
Új szakember felügyeli az Xbox konzol következő generációjának elkészítését: a Microsoft a Windows NT fő fejlesztőjét nevezte ki a pozícióba. Messze nem csak játékra lesz alkalmas.
2012. január 22. vasárnap 12:01 -
8 millió Xboxot adtak el a karácsonyi szezonban
A Microsoft közzétette a második negyedéves pénzügyi jelentését, amiből az is kiderült többek között, hogy a karácsony szezonban több mint 8 millió Xbox 360-on adott túl a vállalat. A számok többnyire növekedést mutatnak, a szórakoztatóipari részleg 15 százalékot erősödött.
2012. január 22. vasárnap 10:11 -
Alan Wake - a PC-s változat rendszerkövetelményei
Amikor a Microsoft kijelentette, hogy "csak konzolra jön ki" sokan elkeseredtek. Azok jártak jól, akik sosem adták fel a reményt.Related StoriesJó éjt kíván Chava! 2012. 01. 20.Jó éjt kíván Mocsy! 2012. 01. 20.Jó reggelt! 2012. 01. 21Magyar játékszoftver-eladási toplista 2012. 02. hétDarksiders II - Haláli jó fejlesztői napló
2012. január 21. szombat 15:36 -
Mivel levelezzünk fizetés nélkül?
Nincs pénzünk a vállalati Office csomagba vándorolt Outlook kliensre? Szerencsére létezik alternatíva, nem is egy.Related StoriesÚj DRM védi és szolgálja az Anno 2070 játékokatNyolc ok, ami miatt csúszhat a Diablo III megjelenéseA Ninja Gaiden már a Vitan is szeletelFallout: New Vegas Ultimate Edition bejelentve!Német ászok a légtér urai - ízelítő a World of Warplanes német gépeiből
2012. január 20. péntek 22:20 -
Microsoft: nem dübörög a Windows-biznisz
De a forgalom még úgy is negyedéves csúcsot döntött, hogy az operációs rendszerért felelős részleg forgalma csökkent.
2012. január 20. péntek 17:02 -
Microsoft segítség a felhőhöz
5000 virtuális gépenként egy rendszergazda? Megjelent a System Center 2012 RC változata, mellyel a redmondi vállalat szerint hatékonyabban lehet kezelni a cloud szolgáltatásokat.
2012. január 20. péntek 16:42 -
Microsoft segítség a felhőhöz
5000 virtuális gépenként egy rendszergazda? Megjelent a System Center 2012 RC változata, mellyel a redmondi vállalat szerint hatékonyabban lehet kezelni a cloud szolgáltatásokat.
2012. január 20. péntek 16:10 -

Microsoft Bing Nokia logóval
A Microsoft telefonos és internetes helyfüggő szolgáltatásaiba is beépül a Nokia méltán népszerű megoldása.
2012. január 20. péntek 15:15 -
Ingyenes Windows Phone-szakkönyv a Microsofttól
Megjelent a "Windows Phone fejlesztés lépésről lépésre" ingyenesen letölthető szakkönyv a Microsoft Magyarország gondozásában. A kötet olyan szakemberek tollából született, akik már korábban is bizonyították: értenek a Windows Phone platformon történő programozáshoz és annak kezeléséhez. A szakkönyvben a fejlesztők mindent megtalálnak egy helyen, ami az alkalmazások készítéséhez szükséges. Bővebben...
2012. január 20. péntek 13:50 -
Windows blog: Nokia és Microsoft a BME-n
A Nokia és a Microsoft közös fejlesztői laboratóriumot nyit a Budapesti Műszaki Egyetemen, melynek megnyitója alkalmából szakmai konferenciát szerveznek.
2012. január 20. péntek 13:10 -
HWSW: Itthon is kaphatók a windowsos Nokiák
Csaknem három hónap várakozás után hazánkban is a boltokba kerültek a Nokia és a Microsoft együttműködésének első gyümölcsei, a Lumia 800 és Lumia 710 okostelefonok - írja nagytestvérünk, a HWSW. A telefonokon az Xbox Live alkalmazás is fut természetesen.
2012. január 20. péntek 13:00 -
A szerverek és az Xbox mentették meg Redmondot
Vegyes eredményekkel zárta az ünnepi időszakra eső második pénzügyi negyedévét a Microsoft. A PC-piac gyengélkedése rányomta a bélyegét a számokra, de jól fogytak a szervertermékek, az üzleti szoftverek és az Xbox 360.
2012. január 20. péntek 12:38 -
Növekvő profit, zuhanó részvények?
Noha mind a bevétel, mind a nyereség szempontjából pozitívan zárt a Google, mégis estek a vállalat papírjai a tőzsdén. Plusz: megjelentek az Intel és a Microsoft eredményei is.
2012. január 20. péntek 12:30 -

2012. január 20. péntek 12:10 -

Bemutatkozik a Deadlight
Most már biztos, hogy az idei nyár sem szűkölködik majd érdekes játékmegjelenésekben: a Deadlightot egy spanyol csapat fejleszti, és kizárólag az Xbox Live-on keresztül lesz beszerezhető, vélhetően a Microsoft nyári kampányában. Oldalnézetes, posztapokaliptikus platformer - ez kell nekünk!
2012. január 20. péntek 12:00 -
Fotókon a Windows Phone alapú Sony Ericsson
A Sony Ericsson hivatalosan soha nem jelentette be, hogy a Microsoft operációs rendszerével tervezne készülékeket, de egy most kiszivárgott fotó alapján mégis úgy tűnik, hogy a vállalat próbálkozott már Windows Phone alapú rendszerekkel is az okostelefonjain.
2012. január 20. péntek 10:45 -
Hozzákötik az új könyveket az Apple áruházához
Tegnap már volt szó az Apple új iBook 2 formátumáról, amivel interaktív, multitouch-gesztusokkal vezérelt, nagy felhasználói szabadságot adó oldalak, menük használhatóak, készíthetőek. Kiderült az is, hogy ilyen tartalmakat bárki egyszerűen gyárthat az iBooks Authorral. A maces program végfelhasználói szerződésében viszont van egy kitétel, ami a kritikus szemeknek rögtön feltűnt. Pedig számítani lehetett rá. Sőt nem lett volna az egésznek értelme másképp.Ez arról szól, hogy az iBooks Authorral készített iBook 2 formátumú anyagok pénzért kizárólag az iBookstore-ban értékesíthetőek. Ingyenes könyveket, epub vagy pdf formátumra konvertált anyagokat bárhol lehet értékesíteni, de az Apple saját szabványát csak Apple készülékekre lehet tenni.Egyesek szerint ez olyan, mintha a Microsoft a Wordben készített fájlokra előírná, mit lehet velük tenni.A példa csak azért sántít, mert a Word egy pénzért kínált szoftver, ami azt a .doc formátumot állítja elő, ami szinte alapértelmezett lett a szöveges dokumentumot terén. És nem azért nincs ilyen előírás rá, mert a Microsoft a szabadság harcosa, hanem azért, mert ellenkezne az érdekeivel - a minél szélesebb terjesztéssel, ezáltal minél több bevétel teremtésével. Az iBooks 2 szépen illeszkedik az Apple-termékek közé: házon belüli használatra készült, nem célja, hogy a világon minden eszközön elterjedjen. Csak az iPaden. Hogy az iPad legyen alapértelmezett, és ezáltal az termeljen minél több bevételt. Ez az ötlet.Mert iBooks 2-olvasót pikpakk lehetne készíteni androidos eszközökre is, és ha weben is kaphatóak lennének a bárki által elkészíthető tartalmak, az iBookstore-nak és az iPadnek nem lenne akkora jelentősége. Az Apple ebben jó: ismét tartalommal erősíti a hardvereit, a tartalom előállítását pedig már csaknem a felhasználók kezébe helyezi. Mint a Keresztapa, egy visszautasíthatatlan ajánlatot tesz, és ahogy az emberek elfogadják az ajánlatát, valójában őt is erősítik.Ezt a rendszert összehasonlítani fizetős programokkal, ahol a cél a minél szélesebb körű használat bármilyen pc-n, nincs értelme.
2012. január 20. péntek 10:42 -
Mától itthon is kaphatók a windowsos Nokiák
Csaknem három hónap várakozás után hazánkban is a boltokba kerültek a Nokia és a Microsoft együttműködésének első gyümölcsei, a Lumia 800 és Lumia 710 okostelefonok.
2012. január 20. péntek 09:39 -
Stagnál a Microsoft bevétele
Az előző év hasonló időszakához képest stagnált, az elemzői várakozásokat mindazonáltal 2 centtel meghaladta a Microsoft negyedik negyedévi egy részvényre jutó eredménye.
2012. január 20. péntek 08:29 -
A Microsoft a minőséggel verné meg az Androidot
Nagyon szigorúak a minimális követelmények a Windows 8-as tabletekkel kapcsolatban.
2012. január 19. csütörtök 19:44 -
Közös Nokia-Microsoft labor nyílik Budapesten
Január 25-én megnyílik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Villamosmérnöki és Informatikai Kar Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszékén a Microsoft és a Nokia közös fejlesztői laboratóriuma.
2012. január 19. csütörtök 18:11 -
Stabilabb lett a LibreOffice 3.4
Microsoft Még egy javítókiadás készül ebből a főverzióból, de három hét múlva már jön a 3.5 is.Megjelent a LibreOffice irodai csomag 3.4.5-ös kiadása. Ez a verzió a 3.4-es főverzió újabb „karbantartó kiadása”, mely új funkciókat nem, csupán hibajavításokat tartalmaz, közel 30-at.No No No Forrás: IT Café Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család tovább
2012. január 19. csütörtök 16:07 -
Az első részletek a Windows 8 új fájlrendszeréről
Microsoft A Windows 8-ról rengeteg információval áraszt el mindenkit az MS. No No No Forrás: Techline Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család tovább
2012. január 19. csütörtök 16:02 -
Az Amazon, a Google és a Microsoft is elutasította az amerikai cenzúraterveket
A Stop Online Piracy Act (SOPA) és a Protect IP Act (PIPA) nevű amerikai törvénytervezetek és azok elfogadása ellen nem csak az internetes szolgáltatások üzemeltetői, hanem számos online és IT-cég is tiltakozott.
2012. január 19. csütörtök 15:39 -
Nokia-Microsoft fejlesztő labor nyílik a BME-n
Január 25-én a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszékén megnyílik a Microsoft és a Nokia közös Windows Phone 7 fejlesztői laboratóriuma.
2012. január 19. csütörtök 11:29 -
A Microsoft az egyetemen is nyomja a Windows Phone-t
Fejlesztői laboratóriumot hozott létre a Nokia és a Microsoft a BME-n.
2012. január 19. csütörtök 11:25 -
Közös Nokia és Microsoft fejlesztői laboratórium nyílik
Január 25-én megnyílik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Villamosmérnöki és...
2012. január 19. csütörtök 11:15 -
Elérhető a Microsoft System Center 2012 előzetese
[Microsoft] A Microsoft redmondi központjában Satya Nadella, a vállalat szerver üzletágért felelős elnöke élőben mutatta be a System Center 2012 kiadás előtti változatát, amely immár globálisan, így Magyarországon is elérhetővé válik. Satya Nadella előadásában kiemelte, a Microsoft privát felhő me..
2012. január 19. csütörtök 11:05 -
Microsoft - ügyfelek kontra kiállítások
Az idei Consumer Electronics Show (CES) egyik legnagyobb meglepetése azt volt, hogy az amerikai vállalat bejelentette: jövőre már nem vesz részt a rendezvényen.
2012. január 19. csütörtök 10:56 -
Levadásztuk a Windows 7 elveszett kütyüjeit
A Microsoft ősszel különösebb ok nélkül törölte a windowsos minialkalmazásokat honlapjáról, a Windows 7-et vagy Vistát újratelepítő felhasználók bottal üthetik ezek nyomát. Őket szeretnénk kisegíteni az alternatív forrásokból felkutatott applikácikkal.
2012. január 19. csütörtök 10:10 -
400 milliárd dollár közelében az Apple
Saját csúcsára ért az Apple, a kaliforniai cég papírjainak az értéke elérte a 429 dollárt, ami azt jelenti, hogy a piaci kapitalizáció megközelítette a 400 milliárd amerikai dollárt: csütörtök reggel 398,82 milliárdon álltak. Ha valaki jelenlegi árfolyamon fel akarná vásárolni a cég összes részvényét, 95 ezer milliárd forintot kéne kicsengetnie érte, persze egy ilyen felvásárlásra egyből reagálna az árfolyam, szóval ez csak egy elméleti szám.De attól még tény, hogy 400 milliárd dollár egy Steve Jobs visszatérése előtt majdnem csődbe ment cégtől elképesztő eredmény. 1997-ben négy dollár alatt jártak a cég részvényei, most 400 dollár felett.Hogy legyen valami összehasonlítási alapunk: a magyar államadósság, ami egyre nő, és ami miatt annyit szívunk, 88 milliárd dollár, szóval 4,5-szer ki lehetne fizetni az állam évtizedek alatt felhalmozott összes tartozását az Apple részvényeiből.De nézhetjük másként is: ha szétosztanánk az Apple értékét Magyarország lakossága között, akkor mind a tízmillió ember, nyugdíjasok, férjek, feleségek, barátok és barátnők, csecsemők és óvodások kaphatnának tízmillió forintot. Nyilván ez is csak egy elméleti játék, és a valóságban nem így történne, ha megpróbálnánk szétosztani az Apple-t, de attól még izgalmas szórakozni a számokkalA kiváló eredmény egyébként annak köszönhető, hogy az elemzők szerint a kaliforniai cég remek negyedévet zárt körülbelül 5 millió számítógép és 30 millió iPhone értékesítésével.Érdekesség, hogy még ezzel a hihetetlen számmal is csak a második legértékesebb cég az Apple a világon, az első az olajipari Exxon 414 milliárd dollárral.Az informatikai vállalatok közt viszont nincs ellenfél: a Microsoft jelenleg 237 milliárdon áll, a Google 204 milliárdon, az Intel piaci kapitalizációja 129 milliárd dollár, a HP-é 54 milliárd.Szóval az Apple majdnem annyit ér, mint a Microsoft és a Google együtt.
2012. január 19. csütörtök 07:48 -
Microsoft-veterán lett a HP stratégiai vezetője
Bill Veghte 2010-ben, néhány hónappal a korábbi vezérigazgató, Mark Hurd távozását megelőzően csatlakozott a gyártóhoz. Előzőleg tizenkilenc évet töltött el a Microsoftnál.
2012. január 18. szerda 21:06 -

2012. január 18. szerda 20:51 -
Utálják, de jó lett - sikeres a megújult Xbox 360 dashboard
Amikor frissítette a Microsoft az Xbox 360 dashboardot, és beköszöntött a "csempés" Metro korszak, bizony sokan húzták a szájukat. A számok mégis mást mondanak.Related StoriesOnLive Desktop - nem játékPC-re is jön az Insanely Twisted Shadow Planet?Pletyka: Tavasszal debütál az iPad 3?Májusi MMO eső TERA-t ér!Kojima: az E3-on már lesz játszható Metal Gear Rising
2012. január 18. szerda 17:05 -
Drágák lesznek az Intel procis Windows 8-as táblagépek
Az ázsiai számítógép-gyártók amiatt aggódnak, hogy a Microsoft és az Intel által kért túlzottan magas licencdíjak miatt a vártnál többe kerülnek majd a Windows 8-as tábla PC-k.
2012. január 18. szerda 15:24 -
Windows 8 minimális rendszerkövetelmények
Az okostelefonokhoz hasonlóan szigorú hardveres követelményeket támaszt az internettáblákkal szemben is a Microsoft.
2012. január 18. szerda 13:44 -
Nem minden tabletre lesz telepíthető a Windows 8
Pontosabban fogalmazva márkás eszközök esetén alaposan megköti partnerei kezét a Microsoft.kapcsolódó történetekHadban áll az Intel és a Microsoft az árakkalMár több a havidíjas, mint a feltöltős mobilozóIndul a Lidl szolgáltatása, a BLUE MOBILEA Samsung nem érdekelt a RIM felvásárlásábanHogyan férjünk hozzá a Wikipedia-hoz az elsötétítés ideje alatt
2012. január 18. szerda 13:30 -
Megjelent a Microsoft System Center 2012 előzetese
A Microsoft redmondi központjában Satya Nadella, a vállalat szerver üzletágért felelős elnöke élőben mutatta be a System Center 2012 kiadás előtti változatát, amely immár globálisan, így Magyarországon is elérhetővé válik.
2012. január 18. szerda 12:28 -
Megtette hatását a Metro-felület
Egyértelmű, hogy a Microsoft célja az Xboxszal már messze nem csak a játékosok kiszolgálása: teljesen át akarják venni az uralmat a nappali felett, így a "TV jövőjeként" belengetett új Metro felület fontos szerepet játszik a tervekben. S úgy látszik, a terv működik.
2012. január 18. szerda 12:00 -
Demokratizálja a privát cloudot a Microsoft
A Microsoft azt ígéri, a System Center 2012 termékek vásárlói a már meglevő infrastruktúrájukat jól működő privát clouddá alakíthatják, függetlenül attól hogy a hardver és a virtualizációs réteg melyik gyártótól származik.
2012. január 18. szerda 11:36 -
Idén októberben érkezhet a Windows 8
A Microsoft egyik vezetője a napokban olyan nyilatkozatot tett, miszerint október környékén várható a Windows 8 megjelenése.
2012. január 18. szerda 11:36 -
Hogyan férjünk hozzá a Wikipedia-hoz az elsötétítés ideje alatt
Érdemes észben tartani, hogy az enciklopédia adataihoz történő hozzáféréssel teljes mértékig szembemegyünk az oldal elsötétítésének céljával. Ha mégis szükségünk lenne az információkra, pár kiskapu nyitva áll előttünk.kapcsolódó történetekNem kér az ICS-ből pár Transformer PrimeHadban áll az Intel és a Microsoft az árakkalMár több a havidíjas, mint a feltöltős mobilozóIndul a Lidl szolgáltatása, a BLUE MOBILEA Samsung nem érdekelt a RIM felvásárlásában
2012. január 18. szerda 11:35 -
A Samsung nem érdekelt a RIM felvásárlásában
A RIM piacra dobására vonatkozó szóbeszédek között a Samsung neve is felmerült. A dél koreai cég szimplán egy rövid beszámolóban reagált az állítólagos hírekre.kapcsolódó történetekIngyenes Windows Phone tankönyv a MicrosofttólNem kér az ICS-ből pár Transformer PrimeHadban áll az Intel és a Microsoft az árakkalMár több a havidíjas, mint a feltöltős mobilozóIndul a Lidl szolgáltatása, a BLUE MOBILE
2012. január 18. szerda 11:00 -
Kiteríti kártyáit a Microsoft
A Microsoft már teszteli azt a rendszerét, amelynek segítségével a jövőben valós idejű információkat tud majd megosztani a legjelentősebb botnetekről.
2012. január 18. szerda 09:30 -
Kiteríti kártyáit a Microsoft
A Microsoft már teszteli azt a rendszerét, amelynek segítségével a jövőben valós idejű információkat tud majd megosztani a legjelentősebb botnetekről.
2012. január 18. szerda 09:10 -
Ingyenes Windows Phone szakkönyv a Microsofttól
Microsoft "Windows Phone fejlesztés lépésről lépésre" címmel ingyenesen letölthető szakkönyv jelent meg a Microsoft Magyarország gondozásában. A kötet olyan szakemberek tollából született, akik már korábban is bizonyították: értenek a Windows Phone platformon történő programozáshoz és annak kezeléséhez. A szakkönyvben a fejlesztők mindent megtalálnak egy helyen, ami az alkalmazások készítéséhez szükséges.No No No Forrás: Prim Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család tovább
2012. január 17. kedd 17:27 -
Indul a Lidl szolgáltatása, a BLUE MOBILE
Azt még nem tudni, hogy mennyibe is fog kerülni.kapcsolódó történetekSkype: hamarosan jön a Windows Phone-os verzióIngyenes Windows Phone tankönyv a MicrosofttólNem kér az ICS-ből pár Transformer PrimeHadban áll az Intel és a Microsoft az árakkalMár több a havidíjas, mint a feltöltős mobilozó
2012. január 17. kedd 16:05 -
Játéknak indult, Office lett belőle
Képzeljük el, hogy bárhonnan játszhatunk, ha elég nagy sávszélesség áll a rendelkezésünkre - nem számít, hogy Mac, PC vagy más gép előtt ülünk. És most képzeljük el, hogy ezt a technológiát nem csak a szórakozás szolgálatába lehet állítani.
2012. január 17. kedd 15:21 -

2012. január 17. kedd 15:06 -
Megjelent a Windows 8 hardverkövetelménye
A Microsoft megjelentette a Windows 8 futtatásához szükséges hardverkövetelményeket összefoglaló dokumentum első verzióját. Ez fontos mind a gyártók, mind a felhasználók számára.
2012. január 17. kedd 14:49 -
Már több a havidíjas, mint a feltöltős mobilozó
A tavalyi utolsó negyedévében végre megtörtént a trónfosztás.kapcsolódó történetekMagasak az elvárások a Nokiával szembenSkype: hamarosan jön a Windows Phone-os verzióIngyenes Windows Phone tankönyv a MicrosofttólNem kér az ICS-ből pár Transformer PrimeHadban áll az Intel és a Microsoft az árakkal
2012. január 17. kedd 14:22 -
ViewSonic: Android és Windows 8
A ViewSonic idén a Google és a Microsoft platformja köré és igyekszik táblagépeket építeni.
2012. január 17. kedd 13:47 -
Windows blog: A Microsoft a 2012-es Consumer Electronics Show-n
A mai bejegyzésben összefoglaljuk az idei CES Microsofttal kapcsolatos eseményeit és újdonságait
2012. január 17. kedd 11:50 -
Windows blog: a Microsoft a 2012-es Consumer Electronics Show-n
A mai bejegyzésben összefoglaljuk az idei CES Microsofttal kapcsolatos eseményeit és újdonságait.
2012. január 17. kedd 11:50 -
Hadban áll az Intel és a Microsoft az árakkal
Egyelőre se az Intel sem a Microsoft nem hajlandó csökkenteni az árait. Egekbe szökhet az Intel processzorral szerelt Windows 8-as táblák ára.
2012. január 17. kedd 10:20 -
Elhunyt a Microsoft legfiatalabb munkatársa
Pakisztánban zseninek és csodagyereknek tartották, ünnepelték, már 9 évesen a redmondi vállalat munkatársa lett. Halála a pakisztáni felhasználók és vezetők mellett sok embert megdöbbentett.
2012. január 17. kedd 10:04 -
Kiderült mit fog tudni a Windows 8 mindeddig titkolt új fájlrendszere
A Microsoft hétfőn egy új blogposztban leplezte le, hogy mit is fog tudni és miként is fog működni a Windows 8 mindeddig titkolt új fájlrendszere. A ReFS - amelynek meglétére utaló nyomokról már tavaly ősszel írtunk - a Windows-okban közel másfél évtizede megtalálható, de ennek ellenére jelenleg i..
2012. január 17. kedd 07:10 -
Ingyenes Windows Phone tankönyv a Microsofttól
Windows Phone fejlesztés lépésről lépésre címmel ingyenesen letölthető szakkönyv jelent meg a Microsoft Magyarország gondozásában.
2012. január 16. hétfő 18:11 -
Ingyenes Windows Phone tankönyv a Microsofttól
Windows Phone fejlesztés lépésről lépésre címmel ingyenesen letölthető szakkönyv jelent meg a Microsoft Magyarország gondozásában.
2012. január 16. hétfő 18:07 -
Ingyenes Windows Phone szakkönyv a Microsofttól
"Windows Phone fejlesztés lépésről lépésre" címmel ingyenesen letölthető szakkönyv jelent meg a Microsoft Magyarország gondozásában.
2012. január 16. hétfő 15:22 -
Elhunyt a világ legfiatalabb Microsoft-specialistája
Tizenhat éves korában szívbetegségben elhuny az a pakisztáni kislány, aki néhány évvel korábban kilencévesen volt képes letenni a Microsoft hivatalos termékspecialista vizsgáját.
2012. január 16. hétfő 14:10 -
Elhunyt a világ legfiatalabb Microsoft-specialistája
Tizenhat éves korában szívbetegségben elhuny az a pakisztáni kislány, aki néhány évvel korábban kilencévesen volt képes letenni a Microsoft hivatalos termékspecialista vizsgáját.
2012. január 16. hétfő 12:04 -
Windows 8 TI, Qualcomm és Nvidia tálalásban
A Microsoft következő operációs rendszere elérhető lesz az ARM processzorokkal szerelt eszközökre is, ez már nem titok mára, és ahogy azt kell, a CES során a jelentősebb ARM partnerek mind bemutatták, hogy mire képesek jelenleg, ha a Windows 8 futtatása a cél. Mind a három vállalat, az Nvidia, a Qualcomm és a Texas Instruments is a legnívósabb System-on-Chipjeiket vetették be, természetesen egy táblagép testébe bújtatva, hogy mit is képesek jelengel nyújtani, hogy ezzel megmutassák a jövendőbeli partnereiknek, hogy miért is jó nekik, ha őket választják.
2012. január 16. hétfő 11:01 -
Drágább lesz az xboxosnál a PC-s Kinect
A Microsoft a Consumer Electronics Shown jelentette be, hogy február 1-jén kerül a boltok polcaira a windowsos Kinect, ami egyébként jelentősen drágább lesz a konzolos kiegészítőhöz képest. Redmondban azzal indokolják az árkülönbséget, hogy a PC-s Kinect elsősorban nem a játékosoknak szól.
2012. január 16. hétfő 10:51 -
6 millió gyerek életét mentette meg eddig Bill Gates
Bill Gates, a Microsoft alapítója és egykori elnöke eddig már potenciálisan közel 6 millió ember életét mentette meg világszerte - derül ki egy frissen publikált összefoglalásból. A jelenleg 56 éves szakember és milliárdos ugyanis különböző egészségyügyi és tudományos kutatások, valamint orvosi mi..
2012. január 16. hétfő 07:00 -
Microsoft-javítás AMD Bulldozerhez, Windows 7 alá
Hivatalosan is megérkezett a teljesítményjavító csomag.
2012. január 14. szombat 08:20 -
Microsoft-javítás AMD Bulldozerhez, Windows 7 alá
Hivatalosan is megérkezett a teljesítményjavító csomag.
2012. január 14. szombat 08:20 -
Márciustól Windows nélkül maradhatnak az iskolák
Az iskolák és az érettségizők is nehéz helyzetbe kerülhetnek, ha valóban leáll a Microsoft-szoftverek központi beszerzésére létrehozott Tisztaszoftver program. Az intézményeknek rekordidő alatt kellene váltani új operációs rendszerekre, ami a tanév közben reménytelen feladat egy iskolai rendszergazda és matematikatanár szerint.
2012. január 13. péntek 22:07 -
CES 2012: Egészségfigyelő autók a Fordtól
A Ford Motors bejelentette, hogy új projektbe kezd a Microsoft, a Healthrageous és a BlueMetal Architects közreműködésével, amelynek célja az egészségellenőrzés autón belüli megvalósítása.
2012. január 13. péntek 16:15 -
Az LG is fizet az Android után
A Microsoft közleménye szerint az LG is az Android platform által sértett szabadalmak licencelése mellett döntött.
2012. január 13. péntek 13:46 -
Márciustól Windows nélkül maradhatnak az iskolák
Az iskolák és az érettségizők is nehéz helyzetbe kerülhetnek, ha valóban leáll a Microsoft-szoftverek központi beszerzésére létrehozott Tisztaszoftver program. Az intéményeknek rekordidő alatt kellene váltani új operációs rendszerekre, ami a tanév közben reménytelen feladat egy iskolai rendszergazda és matematikatanár szerint.
2012. január 13. péntek 10:29 -
Microsoft: már az LG is fizeti az Android adót
Az Egyesült Államokban eladott droidok bő 70 százaléka után zsebel be licencdíjakat a vállalat.
2012. január 13. péntek 09:55 -
Elkészült a Microsoft végleges javítása a Bulldozer processzorokhoz
A probléma abban áll, hogy a Windows 7 ütemezője nem ismeri a Bulldozer processzorokban alkalmazott CMT (Cluster-based Multi-threading) eljárást, emiatt nem a leghatékonyabb módon végzi a feladatok kiosztását és sűrűn váltogatja a feldolgozást a magok között. Bővebben...
2012. január 12. csütörtök 18:13 -
Kész a Microsoft javítása a Bulldozerhez
A termékekhez két frissítést lehet letölteni a Windows 7 és a Server 2008 R2 operációs rendszerekhez.
2012. január 12. csütörtök 11:59 -
Kinect és Windows 8 vezérli a legmenőbb gördeszkát
Egy új projekt bizonyítja, hogy a Microsoft konzoljához való mozgásérzékelő felhasználási lehetőségei határtalanok.
2012. január 12. csütörtök 11:36 -
A Google szerint a Microsoft-nak befellegzett
A Microsoft eddigi üzleti modelljének befellegzett, és mivel a cég vélhetően nem fog tudni más területekre átnyergelni, így saját maga is bukásra van ítélve. Nagyjából így lehetne összefoglalni a Google korábbi elnöke, Eric Schmidt szerdai értékelését a redmondi cég jövőjével kapcsolatban, amely v..
2012. január 12. csütörtök 07:45 -
Microsoft: csökkentek a PC-eladások
A világ legnagyobb szoftvergyártója a Microsoft szerint a thaiföldi áradások beszállítói-kapacitás csökkentő hatása felgyorsította a PC-eladások csökkenésének ütemét.
2012. január 11. szerda 17:56 -
Lumia 800 a Microsoft üzleteiben
Az Egyesült Államokban a Microsoft üzleteiben is megvásárolható lesz a kártyafüggetlen Nokia Lumia 800.
2012. január 11. szerda 17:40 -
Mi lesz veled, CES?
A Microsoft idén utolsó alkalommal vesz részt a világ legnagyobb szórakoztatóelektronikai kiállításán, a Consumer Electronics Show-n. A szakemberek egy része attól tart, hogy a gyártó távozásával a show is jelentőségét veszítheti.
2012. január 11. szerda 17:04 -

2012. január 11. szerda 16:45 -
CES 2012: Drágább lesz a PC-s Kinect
A Microsoft a Consumer Electronics Show során közölt néhány fontosabb számot az Xbox-biznisz tavalyi teljesítménye kapcsán, továbbá végre elárulta, mikor jelenik meg a PC-hez igazított Kinect. Üröm az örömben, hogy a PC-s kamera jó 100 dollárral többe kerül majd, mint az xboxos.
2012. január 11. szerda 15:03 -
Gombnyomásra újratelepül majd az új Windows
Bárki képes lesz helyreállítani a Windows 8-at, a Microsoft új operációs rendszerébe ugyanis már automatikus újratelepítő funkciót is beépítenek, amely gombnyomásra egy új, szűz rendszert hoz létre a régi helyén.
2012. január 11. szerda 12:51 -
Néhány hét múlva tesztelhető a Windows 8
Lagymatag nyitóelőadással búcsúzott a világ legnagyobb kütyükiállítástól a Microsoft. A CES megnyitóján csupán két érdekes bejelentést hallottunk: február elejétől PC-vel is működni fog a mozgásérzékelős Kinect kamera, februárban végén pedig érkezik a Windows 8 béta verziója, amelyet bárki ingyen letölthet majd a cég honlapjáról.
2012. január 11. szerda 12:51 -
Windows foltozgatás 2012 első hibajavító keddjén
A Microsoft kiadta az idei első hibajavításait, amelyek elsősorban a Windows esetében foltoznak be veszélyes sérülékenységeket. Egy több hónapja várt frissítés is elérhetővé vált.
2012. január 11. szerda 09:10 -

Folytatódhat a Tisztaszoftver program
Microsoft A minisztérium elsiette: korántsem biztos, hogy a Microsoft termékei eltűnnek a köz- és felsőoktatásból.No No No Forrás: IT Café Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család tovább
2012. január 11. szerda 09:07 -
Február elsején startol a PC-s Kinect
Hetek múlva Windowson is élvezhető lesz a Microsoft mozgásérzékelős mókája.
2012. január 11. szerda 08:20 -
50 ezer szoftver felett a Microsoft online boltja
A Windows Phone 7 online boltja átlépte a bűvös 50 ezres határt, ami az itt letölthető appok számára vonatkozik.
2012. január 11. szerda 07:29 -
Mától rendelhető a Windows-hoz szánt Kinect
A Microsoft kedden, a CES konferencián jelentette be, hogy elkészült és hamarosan elkezdi Kinect mozgásérzékelős vezérlője Windows-hoz igazított változatának kiszállítását. A mindeddig hivatalosan csak az Xbox 360-hoz elérhető játékvezérlő windows-os kiadásának megjelenésével új játékok és számos ..
2012. január 11. szerda 06:32 -
A Microsoft is felismerte a HTML5 marketing lehetőségeit
A Google támogatásával már korábben elkészült az Angry Birds HTML5-re portolt változata. Most a Microsoft tett egy hasonló lépést . Bővebben...
2012. január 10. kedd 17:25 -
Ingyen játékkal nyomatják az IE9-et
A Cut the Rope című népszerű okostelefonos játékról van szó, ahol egy kedves kis békát kell megetetni - cukorral. Most a Microsoft ráfeküdt a sikerre.
2012. január 10. kedd 15:40 -
Xbox360 2011-es éve
A Microsoft két percben foglalja össze az Xbox360 tavalyi eredményeit.
2012. január 10. kedd 15:30 -
Microsoft House Party 2012 - trailer
Egy kiszivárgó trailer feltárja, hogy mely játékok vesznek részt a Microsoft 2012-es House Party promóciójában.
2012. január 10. kedd 13:10 -
CES 2012: vízálló nanobevonat okostelefonokra és tweet-kórus
Vízálló nanobevonat okostelefonokra, több mint ötven új táblagép, köztük csepp- és ügyetlen szakácsálló tablet, 30-50 ultrabook, a diétát segítő csuklópánt és 3D nyomtató a saját szobrunk elkészítésére, Microsoft tweetkórus
2012. január 10. kedd 09:21 -
Böngészőkben és levelezőkben bújik meg a Wkysol trójai
A Wkysol.B trójai egyes webböngésző alkalmazások valamint a Microsoft Outlook megfertőzésével igyekszik észrevétlen maradni a fertőzött rendszereken.
2012. január 10. kedd 09:05 -
Néhány hét múlva tesztelhető a Windows 8
Lagymatag nyitóelőadással búcsúzott a világ legnagyobb kütyükiállítástól a Microsoft. A CES megnyitóján csupán két érdekes bejelentést hallottunk: február elejétől PC-vel is működni fog a mozgásérzékelős Kinect kamera, februárban végén pedig érkezik a Windows 8 béta verziója, amelyet bárki ingyen letölthet majd a cég honlapjáról.
2012. január 10. kedd 08:29 -
Ingyenes webes játékkal csábít az IE9 használatára a Microsoft
A Microsoft néhány órával ezelőtt ingyenesen elérhetővé tette a "Cut the Rope" nevű, a mobiltelefonokon már nagy sikernek örvendő játék HTML5-ös változatát. A logikai-ügyességi játék segítségével a redmondi cég az IE9 használatára szeretné rávenni a webezőket. A játékban egy kis zöld szörnyecskék ..
2012. január 10. kedd 08:15 -
Folytatódhat a Tisztaszoftver program
A minisztérium elsiette: korántsem biztos, hogy a Microsoft termékei eltűnnek a köz- és felsőoktatásból.
2012. január 9. hétfő 17:06 -
Szolgáltatók gáncsolták a Windows Phone frissítéskövetését?
Lemond a felhasználók átlátható informálásáról a Microsoft, a frissítéseket a jövőben hivatalos híradás nélkül adja ki. Állítólag a szolgáltatók nem gyakoroltak nyomást a kommunikációs módszerek átalakításáért.
2012. január 9. hétfő 13:11 -
A Microsoft elindította "Kinect Core Games" oldalát
Paradoxonnak tűnhet a Kinect és a hard core szavakat egy mondatban látni, ráadásul úgy, hogy nem fordított előjellel szerepelnek.
2012. január 9. hétfő 12:45 -
A Microsoft vércukormérő kontaktlencsét fejleszt
A kontaktlencsén látható kiterjesztett valóság még messze van, de kis lépéseket már tettünk ebbe az irányba.
2012. január 9. hétfő 11:30 -
Magyar fejlesztők számára is megnyílt a Windows Store
Negyvenegy országból várja a Windows 8 alkalmazás-piacterére a fejlesztői regisztrációkat a Microsoft, már a magyar programozók és fejlesztőcégek is csatlakozhatnak.
2012. január 9. hétfő 10:53 -
Kártérítést kap az ellopott Live-os profil áldozata
A Microsoft visszaállította annak az Xbox Live-os felhasználó profilját, aki adathalászok áldozata lett, s lopott profilját pénzért árulták egy kínai honlapon. SusanT hozzáférése hiába volt zárolja, PayPalos számláján keresztül mégis vásároltak rajta a tolvajok. Az érintett kártérítést is kap a redmondiaktól.
2012. január 9. hétfő 10:30 -
Lendületesen kezdi az évet a Microsoft
A Microsoft a korábbi évektől eltérően igen lendületesen fogja kezdeni az évet, legalábbis ami a biztonsági hibajavítások kiadását illeti.
2012. január 9. hétfő 09:10 -
Lendületesen kezdi az évet a Microsoft
A Microsoft a korábbi évektől eltérően igen lendületesen fogja kezdeni az évet, legalábbis ami a biztonsági hibajavítások kiadását illeti.
2012. január 9. hétfő 08:56 -
Interaktív hologramot készítettek a Microsoft kutatói
A Vermeernél egy ismert optikai trükköt használnak fel arra, hogy egy ígéretes, majdan sokféleképp felhasználható technológiai alapjait megteremtsék.
2012. január 9. hétfő 08:34 -
A Microsoft megvenné a Nokia okostelefon-részlegét
Egy Twitter-bejegyzésből indult el a legújabb akvizícióról szóló hír-, majd véleményáradat, amelyben a helyeslők és az ellenzők is hangosak.
2012. január 9. hétfő 00:06 -
Call of Duty lázban égett a Live 2011-ben
A Microsoft Xbox Live rendszerében a Call of Duty széria volt a legnépszerűbb.
2012. január 7. szombat 19:58 -
Ezek voltak 2011 legnépszerűbb Xbox 360-játékai
A Microsoft nyilvánosságra hozta a maga kis listáját 2011 legnépszerűbb Xbox 360-as játékairól. A lista maga csak részben meglepő, valószínűleg mindenki magától is meg tudta volna tippelni az első pár helyezetett. Ezen kívül kaptunk XBLA eladási toplistát is.
2012. január 7. szombat 16:00 -
Újabb Xbox Live-os profilokat törtek fel
Habár a Microsoft foggal-körömmel tagadja, hogy nem biztonságos online rendszerük, az egyik áldozat részletesen feltárta, hogy számos hacker garázdálkodik rajta a mai napig is. A probléma szélesebb körű, minta azt gondolnánk: az ellopott accountokat eladásra kínálják.
2012. január 7. szombat 11:00 -
Illegális a rendszerhelyreállító lemezek értékesítése
Rendszerhelyreállító lemezek illegális értékesítésével vádol a Microsoft egy brit kereskedelmi láncot. A szoftvercég szerint a Comet hálózat több tízezer kópiát adott el az XP és a Vista operációs rendszerekhez.
2012. január 7. szombat 07:36 -
Windows 8: rendszer-helyreállítási lehetőségek
A Microsoft illetékesei a Building Windows 8 blogon a Windows 8 újabb érdekes szolgáltatásairól rántják le a leplet. Az új szolgáltatások a rendszer helyreállításában, illetve gyors és egyszerű újratelepítésében segédkeznek: a Reset opció segítségével
2012. január 6. péntek 18:30 -
Windows 8 - újratelepítés szinte gombnyomásra
További információk jelentek meg a Microsoft új operációs rendszerével kapcsolatban. A cég egyik munkatársa ezúttal a rendszer újratelepítésének és visszaállításának kulisszatitkaiba engedett bepillantást.
2012. január 6. péntek 16:17 -
Gombnyomásra újratelepül majd az új Windows
Bárki képes lesz helyreállítani a Windows 8-at, a Microsoft új operációs rendszerébe ugyanis már automatikus újratelepítő funkciót is beépítenek, amely gombnyomásra egy új, szűz rendszert hoz létre a régi helyén.
2012. január 6. péntek 15:41 -
Az új Xbox és PlayStation is ott lesz az E3-on?
Az MCV értesülései szerint ez lesz minden idők legdurvább E3-ja, ugyanis nemcsak a Nintendo hozza ki a Wii U-t annak minden fontosabb apróságával, de a Microsoft is leleplezi az új Xboxot, míg a Sony a következő generációs PlayStationt mutatja be. Hiszünk még ezeknek a híreknek?
2012. január 6. péntek 11:58 -
A Microsoft megvenné a Nokia okostelefonos részlegét
Iparági pletykák szerint szabadalmakat, szakembereket és egész gyárakat venne át.
2012. január 6. péntek 10:53 -
Virtualizációval a válság ellen
A Microsoft megoldásával felszabadíthatjuk korábban lekötött erőforrásainkat, ami kiutat jelenthet a gazdasági válságból.
2012. január 6. péntek 08:50 -
Hét Microsoft-javítás vár a rendszergazdákra
Nyilvánosságra hozta a Microsoft az előzetes értesítését, amelyben a januári patch kedden várható hibajavításokat sorolja fel. A vállalat összesen hét patch-csel készül, ezek közül mindössze egy javít kritikus, távoli kódfuttatást lehetővé tevő sebezhetőséget, a többi csak "fontos" besorolást kapott.
2012. január 6. péntek 08:49 -
Ingyen repülhetünk majd tavasztól a Microsofttal
A Microsoft még idén tavasszal ki fogja adni az idén harmincadik évfordulóját ünneplő Flight Simulator sorozatának legújabb folytatását. A 2012-es Microsoft Flight különlegessége az lesz, hogy - szemben az elődökkel - teljesen ingyenesen lesz játszható, és fizetni csak az extra pályákért ill. tart..
2012. január 6. péntek 08:36 -
Virtualizációval a válság ellen
A Microsoft megoldásával felszabadíthatjuk korábban lekötött erőforrásainkat, ami kiutat jelenthet a gazdasági válságból.
2012. január 6. péntek 08:30 -
Virtualizációval a válság ellen
A Microsoft megoldásával felszabadíthatjuk korábban lekötött erőforrásainkat, ami kiutat jelenthet a gazdasági válságból.
2012. január 6. péntek 08:30 -
Megveheti a Microsoft a Nokia okostelefon részlegét
Egy mobil iparági megfigyelő szerint a Microsoft és a Nokia hamarosan tárgyal a finn telefongyártó cég okostelefon részlegének értékesítéséről
2012. január 6. péntek 08:00 -
Szemünkkel is vezérelhetjük majd a Windows 8-at
A Microsoft idén megjelenő operációs rendszerét nem csak egér és billentyűzet, de állítólag akár kéz nélkül is lehet majd vezérelni - egy svéd cég fejlesztésének köszönhetően. A Tobii ugyanis egy olyan kiegészítőt dolgozott ki a Windows 8-hoz, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy azok..
2012. január 6. péntek 06:35 -
Nagybani Windows-kalózt fogott a Microsoft
Lebukott az egyik nagy brit elektronikai szaküzlet. Másolt Windows helyreállító lemezeket árultak.
2012. január 5. csütörtök 18:00 -
Ingyenes lesz a Microsoft Flight
Ingyenesen lesz elérhető a Microsoft Flight című játéka.
2012. január 5. csütörtök 17:00 -
Új funkciók a Windows 8-ban: reset és refresh
Microsoft Az operációs rendszer következő kiadása új, egy gombnyomással indítható helyreállítási szolgáltatásokkal jelentkezik.No No No Forrás: IT Café Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család tovább
2012. január 5. csütörtök 16:27 -
Tortával búcsúztatta a Microsoft az IE6-ot
Adobe A webdesignerek rémálma lassan végleg a süllyesztőbe kerül. A Microsoft emelkedett hangulatban siratta el az Internet Explorer 6-ot: a böngésző piaci részesedése egy százalék alá esett Amerikában. A cég munkatársainak jókedvét tovább javíthatta, hogy a nagy rivális Google kínos marketingbotránnyal blamálta magát.No No No Forrás: Computerworld Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Dreamweaver Flash Professional tovább
2012. január 5. csütörtök 16:15 -
Nokia Ace százmillió dolláros kampánnyal?
Az AT&T Wireless, a Microsoft és a Nokia összesen százmillió dollárt költhet a Lumia 900 Ace amerikai reklámhadjáratára.
2012. január 5. csütörtök 14:21 -
Microsoft Flight: Ingyenes repülési élmény
A Microsoft Studios bejelentette a Fight névre keresztelt PC játékot, melyben a játékosok ingyen megtapasztalhatják a repülés örömeit, kihívásait és szabadságát.
2012. január 5. csütörtök 13:10 -
Facebook az irodában?
A közösségi hálózatok munkahelyi tiltása versenyhátrányt okozhat, ráadásul bizonyos esetekben csökkentheti az alkalmazottak hatékonyságát is. A Microsoft megoldást kínál a problémára.
2012. január 5. csütörtök 09:57 -
Facebook az irodában?
A közösségi hálózatok munkahelyi tiltása versenyhátrányt okozhat, ráadásul bizonyos esetekben csökkentheti az alkalmazottak hatékonyságát is. A Microsoft megoldást kínál a problémára.
2012. január 5. csütörtök 09:40 -
Facebook az irodában?
A közösségi hálózatok munkahelyi tiltása versenyhátrányt okozhat, ráadásul bizonyos esetekben csökkentheti az alkalmazottak hatékonyságát is. A Microsoft megoldást kínál a problémára.
2012. január 5. csütörtök 09:20 -
Free-to-play játék lesz a Microsoft Flight
A Microsoft újabb részleteket árult el a Microsoft Flightról, ami a tervek szerint tavasszal rajtol majd el, és alap esetben egy fillért sem kell fizetni érte. A repülőszimulátorhoz várhatóan naponta érkeznek frissítések különféle kihívások és gépek formájában - ezek persze már nem lesznek ingyenesek.
2012. január 5. csütörtök 09:00 -
Tortával búcsúztatta a Microsoft az IE6-ot
A Microsoft emelkedett hangulatban siratta el az Internet Explorer 6-ot: a böngésző piaci részesedése egy százalék alá esett Amerikában. A cég munkatársainak jókedvét tovább javíthatta, hogy a nagy rivális Google kínos marketingbotránnyal blamálta magát.
2012. január 5. csütörtök 00:15 -
Tortával búcsúztatta a Microsoft az IE6-ot
A Microsoft emelkedett hangulatban siratta el az Internet Explorer 6-ot: a böngésző piaci részesedése egy százalék alá esett Amerikában. A cég munkatársainak jókedvét tovább javíthatta, hogy a nagy rivális Google kínos marketingbotránnyal blamálta magát.
2012. január 5. csütörtök 00:05 -
Tortával búcsúztatta a Microsoft az IE6-ot
A Microsoft emelkedett hangulatban siratta el az Internet Explorer 6-ot: a böngésző piaci részesedése egy százalék alá esett Amerikában. A cég munkatársainak jókedvét tovább javíthatta, hogy a nagy rivális Google kínos marketingbotránnyal blamálta magát.
2012. január 5. csütörtök 00:00 -

Microsoft Flight - felszállási engedély megadva
Már mióta vártuk, hgoy jöjjön egy igazi, gyönyörű és érdekes repülőgépszimulátor a Microsofttól.
2012. január 4. szerda 20:17 -
Tetoválásokat vásárolhatunk xboxos avatárunknak
Ráadásul valódi pénzért, ami az Xbox Live Marketplace-en elfogadott és gyakorolt tevékenység. A Microsoft szerint a tetoválás családbarát dolog, mivel a konzol is az - így ha a gyerek sír egy idióta lángnyelvért, akkor azt fel is varrathatjuk némi pénz leszurkolása után. Az atlétát se felejtsük el!
2012. január 4. szerda 18:30 -
Tetoválhatjuk avatarunkat az Xbox Live-on
Bár a fegyverek eltüntek, a Microsoft tetoválásokkal igyekszik kárpótolni a felhasználókat.
2012. január 4. szerda 16:26 -
Brit áruházlánc árult hamis Windows-lemezeket
Egy brit áruházlánc a Microsoft vádjai szerint a Windows XP és Vista operációs rendszerek illegális visszaállító példányait árusította üzleteiben - a szoftveróriás ezért beperelte a Comet nevű társaságot.
2012. január 4. szerda 14:36 -
Csökken az IE6 népszerűsége, az MS ünnepel
A Microsoft az utóbbi időben próbálta felhívni a felhasználók figyelmét arra, hogy mennyire fontos naprakész, biztonságos webböngészőt használni. A vállalat a siker érdekében az Internet Explorert az automatikus frissítések közé is beemeli
2012. január 4. szerda 14:15 -
Látta már a Microsoft adatközpontjait?
Nem véletlenül térnek át a nagyok a számítási felhők alkalmazására - most ön is megnézheti, hogyan néz ki mindez a Microsoft adatközpontjában. Videobemutató.
2012. január 4. szerda 14:00 -

A Microsoft pereli a brit Comet üzletláncot
A Microsoft jogi eljárást kezdeményez Nagy-Britannia második legnagyobb elektronikai üzletlánca ellen szoftverhamisítás vádjával.
2012. január 4. szerda 13:30 -
Idén érkezik a Linux a Microsoft felhőjébe
A hosszas tesztelés lassan beérik, microsoftos források szerint hamarosan elérhetővé válik linuxos gépek futtatása is az Azure-ben. A rendszer használhatóságát nagyban javítja, hogy elérhetővé válik az állandó, perzisztens VM-ek futtatása is, így tipikus szerveres feladatok is futtathatóak majd az Azure-ön.
2012. január 4. szerda 11:40 -
Levélben figyelmeztette a túl sok pia veszélyeire munkatársait a Microsoft
A Microsoft az év végi ünnepi szezon előtti napokban egy körlevélben figyelmeztette munkatársait, hogy a céges rendezvényeken jobban figyeljenek oda arra, hogy mennyi alkoholt fogyasztanak, és hogy ne hagyják a kelleténél már kicsit többet italozgatott kollégáik számára, hogy azok még többet igyan..
2012. január 4. szerda 10:10 -
Halotti torral ünnepelte a IE6 kimúlását a Microsoft
A Microsoft tegnap egy blogposztban emlékezett meg arról, hogy a Net Applications mérései szerint az Internet Explorer 6 piaci részesedése 1 százalék alá süllyedt az Egyesült Államokon belül. A jeles nap alkalmából a cég egy kisebb partit is rendezett, amelyen többek között egy tortával búcsúztatt..
2012. január 4. szerda 08:30 -
Tortával búcsúztatta a Microsoft az Internet Explorer 6-ot
Megünnepelték, hogy már az Egyesült Államokban is eltűnőben van az elavult program.
2012. január 4. szerda 06:54 -
Itthon is kötelezővé teszik a szabványos dokumentumformátumokat
Microsoft Egy december 23-án kelt határozatában a szabványos dokumentumformátumok és a nyílt forrású irodai szoftverek használatát rendelte el az államigazgatásban a kormány.Kötelező a szabványos dokumentumformátumNo No No Forrás: HWSW Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család Office for Mac tovább
2012. január 3. kedd 16:38 -
Hamarosan vége a Windows XP-nek
Microsoft Menekülnek a felhasználók az operációs rendszertől, az utolsó négy hónapban szinte már pánikszerű méreteket öltött az elvándorlás.No No No Forrás: Computerworld Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család tovább
2012. január 3. kedd 16:29 -
Közös nevezőn a Sony, a Nintendo és a Microsoft - kihátráltak a SOPA mögül
A SOPA (Stop Online Piracy Act) törvénytervezet immáron hárommal kevesebb tagot számlál. A triumvirátus úgy döntött, hogy nem támogatják tovább az Internet megregulázását szabályozó törvénytervezetet.
2012. január 3. kedd 09:56 -
Közös nevezőn a Sony, a Nintendo és a Microsoft - kihátráltak a SOPA mögül
A SOPA (Stop Online Piracy Act) törvénytervezet immáron hárommal kevesebb tagot számlál. A triumvirátus úgy döntött, hogy nem támogatják tovább az Internet megregulázását szabályozó törvénytervezetet.
2012. január 3. kedd 09:40 -
Megtalálta az internet szélét - húszezer dollárt nyert
A Microsoft
2012. január 3. kedd 08:35 -
Megvan a HTML5 játékprogram írói verseny győztese
Egy 23 éves mérnök-informatikus hallgató, Babrányi Dávid nyerte a Budapesti Műszaki Egyetem Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék, a Weblabor és a Microsoft közös HTML5 játékfejlesztői versenyét. Dávid a Bring it down! című alkalmazással érdemelte ki az első helyet. Az október elején meghirdetett, november végéig tartó megmérettetésre igazán magas színvonalú játékokkal pályáztak, amely bizonyítja, a fiatalabb generáció is nagy lehetőséget lát a HTML5 fejlesztői platformban. Bővebben...
2012. január 2. hétfő 17:46 -
Közös nevezőn a Sony, a Nintendo és a Microsoft - kihátráltak a SOPA mögül
A SOPA (Stop Online Piracy Act) törvénytervezet immáron hárommal kevesebb tagot számlál. A triumvirátus úgy döntött, hogy nem támogatják tovább az Internet megregulázását szabályozó törvénytervezetet.
2012. január 2. hétfő 17:45 -
Újabb kormányzati pofon a Microsoftnak
Döntés született a szabványos dokumentumformátumok kötelező használatáról. Az Office-t ugyan nem száműzik, de az új beszerzéseknél már csak nyomós indokkal lehet választani.
2012. január 2. hétfő 14:03 -
Soron kívüli kritikus frissítéssel zárta az évet a Microsoft
Soron kívüli frissítést adott ki a Microsoft december 29-én, amelyben négy különböző hibát foltoznak. A frissítés kritikus besorolást kapott.
2012. január 2. hétfő 13:10 -
Csak a legújabb Internet Explorerekkel fog működni a Facebook
A Facebook hamarosan már csak az Internet Explorer legújabb változataival lesz használható, miután a cég az idei évben elkezdi kivezetni a Microsoft böngészője 7-es verziójának támogatását is. Az újonnan bevezetett Idővonal (Timeline) fícsör például már eleve csak az IE8 és IE9 alól használható, d..
2012. január 2. hétfő 12:05 -
Kritikus hibajavítással indul az év
A Microsoft az év utolsó napjaiban egy soron kívüli hibajavítást adott ki, amellyel egy kritikus veszélyességű sebezhetőséget orvosolt. Ezért az évet célszerű egy frissítéssel kezdeni.
2012. január 2. hétfő 07:51 -
Kritikus hibajavítással indul az év
A Microsoft az év utolsó napjaiban egy soron kívüli hibajavítást adott ki, amellyel egy kritikus veszélyességű sebezhetőséget orvosolt. Ezért az évet célszerű egy frissítéssel kezdeni.
2012. január 2. hétfő 07:35 -
A Microsoftnak is nehezebb lehet Orbánék miatt
Nagyjából 450 ezer számítógépen válik jogellenessé 2012 márciusától a Microsoft-termékek használata a kormány döntése nyomán, a kabinet ugyanis nem ad pénzt a tíz éve használt szoftverek bérlésére - írja szombati számában a Népszabadság.
2011. december 31. szombat 09:10 -
Hozd a saját eszközöd!
A konzumerizáció következtében a vállalatoknak fel kell készülniük arra, hogy 2012-ben már legalább három mobilplatformot támogassanak IT-környezetükben. Ha a Microsoft és a Nokia együttműködése, illetve a táblagépeken is futó Windows 8 sikeres lesz, akkor a rá következő évtől már vállalati kezdeményezések is nagyobb számban mozdíthatják elő a munkahelyi mobilitást.
2011. december 30. péntek 10:45 -

2011. december 30. péntek 10:41 -

2011. december 30. péntek 10:20 -
Soron kívüli kritikus javítást adott ki a Windows-okhoz a Microsoft
A Microsoft csütörtök este soron kívül, szinte a világon elsőként adott ki foltot arra a számos webes szoftverben - köztük a Windows egyes komponenseiben is - felfedezett sebezhetőségre, amit kihasználva hackerek a korábbiaknál sokkal könnyebben béníthatnak meg gépeket, szervereket az egész intern..
2011. december 30. péntek 08:30 -
Windows Phone integrált adatmentéssel
Beépített biztonsági mentéssel és adat helyreállítással bővülhet a Microsoft mobil operációs rendszere.
2011. december 29. csütörtök 17:17 -
Gyógyír a Mango üzenetkezelési hibájára
A Microsoft már teszteli a Windows Phone platform üzenetkezelési hibájának javítócsomagját.
2011. december 29. csütörtök 14:49 -
Megszűnik a Tisztaszoftver program
Az NFM nem finanszírozza tovább a Microsoft szoftvereinek bérlését az oktatásban, azok helyett nyílt forrású megoldások használatát javasolja.
2011. december 29. csütörtök 14:00 -
WP7 blog: 40 millió WP7-es mobil jövőre
A DigiTimes elemzése alapján jövőre az okostelefonok hat százalékán a Microsoft mobil operációs rendszere fog futni.
2011. december 29. csütörtök 11:11 -
Két új Nokia és a WP Tango érkezik a CES-en
A finnek jól felkészülnek a Windows Phone 7 következő kiadásából, és rögtön két készülékkel vágnak neki a CES-nek, amiken már ez a rendszer fut majd, ezzel most meg is történik, amit igazából mindenki tudott csak nyoma nem volt, ez pedig a Nokia és a Microsoft párosának szoros összefonódása a következő évekre.
2011. december 28. szerda 09:36 -
Vizsgálja a Microsoft a 64 bites Windows 7 sebezhetőségét
A Microsoft már vizsgálja azokat a jelentéseket, amelyek szerint Safari böngészőben egy preparált weboldalt megnyitva a Windows 7 operációs rendszer 64 bites változatán "kék halált" lehet előidézni. A dán Secunia biztonsági cég szerint a sérülékenységet távoli kódfuttatásra is fel lehet használni.
2011. december 28. szerda 09:00 -
Ingyenes Windows és Office nélkül maradnak jövőre az iskolák és a diákok
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) nem sokkal karácsony előtt meghozott döntése nyomán néhány hónapon belül Windows, Office és egyéb szoftverek nélkül maradhatnak a közoktatási intézmények és diákok százezrei is. Az NFM ugyanis március 1-i hatállyal felmondja és megszünteti a "Tisztaszoftver..
2011. december 28. szerda 07:16 -
Safarival jön a kék halál a Windows 7-en
A Microsoft is vizsgálja azt a sebezhetőséget, amelynek kihasználásával a Windows 7 operációs rendszer összeomlását lehet előidézni.
2011. december 27. kedd 08:50 -
Safarival jön a kék halál a Windows 7-en
A Microsoft is vizsgálja azt a sebezhetőséget, amelynek kihasználásával a Windows 7 operációs rendszer összeomlását lehet előidézni.
2011. december 27. kedd 08:46 -
Windows blog: A Windows Store-ról részletesen
A mai bejegyzésben megnézzük, hogy mit várhatunk a Microsoft februárban debütáló alkalmazásboltjától.
2011. december 24. szombat 14:16 -
Kényszerhelyzetben az iskolák - vége a Tisztaszoftver programnak
Az állam nem finanszírozza tovább az oktatásban használt Microsoft-licencek megvásárlását, ezt Magyarország következő évi központi költségvetésbe már nem is tervezték be. A forráshiányos középiskolák és felsőoktatási intézmények számára a Linux jelentheti az alternatívát. Márciustól csak illegálisan használhatják a Microsoft termékeit, kivéve, ha maguk fizetnek érte.
2011. december 24. szombat 01:05 -

Vége a Tisztaszoftver programnak
Az állam nem támogatja tovább az oktatásban használt Microsoft-licencek megvásárlását, ezt a következő évi költségvetésbe már nem is tervezték be. Ha az iskolák folytatni akarja a szoftverhasználatot, és nem jutnak valamilyen forráshoz, a Linux jelentheti számukra az alternatívát. Márciustól illegálisan használhatják csak a Microsoft termékeit.
2011. december 24. szombat 00:41 -
Az Amazon, a Microsoft és a Nokia harcol a RIM-ért
Nehéz helyzetben van a Blackberry készülékek gyártója, ezért egyre vonzóbb felvásárlási célpontnak számít. Sokan kacsingatnak rájuk.
2011. december 23. péntek 23:28 -
Havazni kezdett a YouTube-on is
Úgy látszik idén a marketingesek nagyon nem tudnak újat kitalálni - vagy legalábbis nagyon egyfelé jár az agyuk. A Google húsvéti tojása és a Microsoft gyakorlatilag azt másoló demóját követően ugyanis a YouTube is előrukkolt - igen, pontosan azzal: - egy havazási animációval. A hópihék megjelenít..
2011. december 23. péntek 09:11 -
Erősödő ellensúly az MS Office-szal szemben
A nyílt forráskódú és a nyílt dokumentumformátumot használó alkalmazások...
2011. december 23. péntek 08:50 -
2012 után nem lesz több Microsoft bemutató a CES-en
A Microsoft a vállalat illetékeseinek bejelentése szerint 2012 után már nem tart több nagyszabású bemutatót a Las Vegas-ban megrendezésre kerülő CES (Consumer Electronics Show
2011. december 23. péntek 08:01 -
A Microsoft utolsó CES-es keynote-jára készül
2012-ben tartja utolsó nagy volumenű keynote-ját a redmondi vállalat, hiába nagy volumenű a CES, az idők változnak. Bővebben...
2011. december 22. csütörtök 18:25 -
Házkutatás lett a vége a forró drótos bejelentésnek
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzést tartott egy Heves megyei ipari társaságnál, amely során megállapították, hogy a cég licencdíj megfizetése nélkül használta az Adobe, az Autodesk és a Microsoft szoftvereit.
2011. december 22. csütörtök 16:33 -
Újra lecsapott a BSA
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzést tartott egy Heves megyei ipari társaságnál, amely során megállapították, hogy a cég licencdíj megfizetése nélkül használta az Adobe, az Autodesk és a Microsoft szoftvereit.
2011. december 22. csütörtök 16:16 -
Drajkó itthon marad, de az amerikai piacért felel
Régi-új csúcsmenedzsert igazolt a Graphisoft - jövő februártól a Microsoft Magyarország nemrég leköszönt vezetőjét, Drajkó Lászlót szerződtették. A 2007-ben ugyaninnen induló Drajkó a menedzserkeringő végén most az amerikai piac értékesítési elnökhelyettese lesz.
2011. december 22. csütörtök 15:05 -
Megvan a Microsoft HTML5-ös játékfejlesztői versenyének magyar győztese
A Microsoft bevallott célja szerint az új szabvány felé kívánja terelni a fiatal fejlesztőket.
2011. december 22. csütörtök 15:04 -
Régi-új ember a Graphisoftnál
A Graphisoft SE bejelentette, hogy Drajkó Lászlót, a Microsoft Magyarország leköszönő vezetőjét nevezi ki az amerikai kontinensért felelős értékesítési elnökhelyettes pozíciójába 2012. február 1-től.
2011. december 22. csütörtök 14:30 -
Régi-új ember a Graphisoftnál
A Graphisoft SE bejelentette, hogy Drajkó Lászlót, a Microsoft Magyarország leköszönő vezetőjét nevezi ki az amerikai kontinensért felelős értékesítési elnökhelyettes pozíciójába 2012. február 1-től.
2011. december 22. csütörtök 14:25 -
2012-ben lesz utoljára Microsoft a CES-en
A Microsoft már megszámlálhatatlan éve teljes erővel vesz részt az év elején megrendezett Consumer Electronic Show-n, s ez még a következő, 2012-es rendezvényen is így lesz. Onnantól azonban sem előadást nem tartanak, s nem is állítanak majd ki.
2011. december 22. csütörtök 12:00 -
Elhagyja a CES-t a Microsoft
A cég 2012-ben utolsó alkalommal vállalja be a CES nyitóelőadásának prezentálását - derült ki egy szerdai blogbejegyzésből. A 2012. január 10-13 között negyedszerre megrendezendő CES-nek most is Las Vegas ad majd otthont, a kiállításon a legnagyobb IT cégek képviseltetik magukat.
2011. december 22. csütörtök 11:40 -

Házkutatást tartott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a BSA Forródrótra tett bejelentés alapján
Adobe A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzést tartott egy Heves megyei ipari társaságnál, amely során megállapították, hogy a cég licencdíj megfizetése nélkül használta az Adobe, az Autodesk és a Microsoft szoftvereit.A házkutatás során a cég számítógépeit lefoglalták, és a NAV nyomozást indított az ügyben. A szakértői vélemény szerint a cég egy millió forintot meghaladó vagyoni hátrányt okozott a szoftvercégeknek.No No No tovább
2011. december 22. csütörtök 11:39 -
Elhagyja a CES-t a Microsoft
A cég 2012-ben utolsó alkalommal vállalja be a CES nyitóelőadásának prezentálását - derült ki egy szerdai blogbejegyzésből. A 2012. január 10-13 között negyedszerre megrendezendő CES-nek most is Las Vegas ad majd otthont, a kiállításon a legnagyobb IT cégek képviseltetik magukat.
2011. december 22. csütörtök 11:31 -
A Microsoft Magyarország távozó vezetője visszatér a Graphisofthoz
Drajkó László az amerikai piacért lesz felelős.
2011. december 22. csütörtök 10:46 -
Saját ötletével veri meg a Google-t a Microsoft
A Microsoft - nyilvánvalóan részben válaszul a Google a napokban leleplezett húsvéti tojására - egy új demót tett közzé a webes technológiákat bemutató tesztgalériájában, amely szintén a "Let it snow" dal alaptémájára építve demonstrálja az IE újabb kiadásainak képességeit. A gyakorlatilag a Googl..
2011. december 22. csütörtök 09:00 -
Olyant fog tenni a Microsoft, amit még soha
A Microsoft, aki szinte megalapítása óta gyakorlatilag minden egyes alkalommal megtalálható volt rajta, szerdán bejelentette, hogy a továbbiakban nem kíván majd részt venni a hagyományosan Las Vegas-ban megrendezésre kerülő Consumer Electronics Show-n (CES). A redmondi szoftverkonszern távolmaradá..
2011. december 22. csütörtök 08:10 -
Itt tárol a Microsoft mindent rólad (fotó, videó)
Sokan elég bizonytalanok a felhő alapú szolgáltatásokkal szemben, de a Microsoft erődítményét látva azért elgondolkodtunk a dolgon: lehet, hogy mégsem jó mindent a polcon tárolni?
2011. december 21. szerda 21:25 -
A Microsofté lesz a RIM?
2012 első nagy durranása lehet a RIM felvásárlása. Az Amazon, valamint a Nokia és a Microsoft is a kérők között van.
2011. december 21. szerda 17:46 -
A Windows 8 éve lehet a Microsoftnál
Az idei év nem hozott sok újdonságot a Microsoft felhasználói számára. A céget sokan kritizálták a táblapiacról való "igazolatlan hiányzása", nehézkes cloud stratégiája és a Windows-mobilok rossz eladási mutatói miatt. Közben csendben döntögették a bevételi rekordokat; a szakértők szerint már 2012-re és a Windows 8 bevezetésére készültek.
2011. december 21. szerda 16:40 -

2011. december 21. szerda 16:17 -

2011. december 21. szerda 16:16 -
Frissült: Bluetooth Driver Installer 1.0.0.75
Ha nem találsz drivert a bluetooth-hoz, ez megpróbálja hozzárendelni a hivatalos Microsoft bluetooth drivert. A program weboldalán elolvasható, hogy milyen bluetooth eszközökkel m
2011. december 21. szerda 15:44 -
Már vevők köröznek a RIM körül, de nem adja magát
A Wall Street Journalnak nyilatkozó bennfentesek szerint a Nokia és a Microsoft néhány hónapja még a RIM közös felvásárlásával is kacérkodott. A tárgyalások kimeneteléről természetesen semmit sem tudni, az értesülést egyik vállalat sem volt hajlandó kommentálni.
2011. december 21. szerda 14:29 -
Túszul ejti gépünk és a rendőrséggel fenyegetőzik egy új vírus
A Microsoft biztonsági fenyegetésekkel csoportjának egy napokban kiadott figyelmeztetése szerint Európa-szerte egy új vírus fertőzi a számítógépeket, amely furcsa módon próbál gazdáinak némi pénzt gyűjteni áldozataitól. A kártevő ugyanis gyakorlatilag túszul ejti a számtógépet, megtagadva az ahhoz..
2011. december 21. szerda 08:35 -
Adatok biztonságban - így néznek ki a Microsoft adatközpontjai (fotók, videó)
A felhőtől sokan félnek, mivel megfoghatatlan. Nem tudják leporolni a szerverüket, nem látják azt nap, mint nap, és egyáltalán a cégek nem szívesen engedik házon kívül az adataikat. Ez a biztonságérzet azonban teljesen hamis.
2011. december 20. kedd 21:10 -
Xbox LIVE ünnepi akciók - 1. nap
A Microsoft 12 napon át számol vissza, és minden nap más játékokat, kiegészítőket, és egyéb tartalmakat áraz le 25-50 százalékkal. Figyelem, az akciók, csak az adott napon érvényesek!
2011. december 20. kedd 20:45 -
Leszámolás az Internet Explorer 6-tal
Adobe A Microsoft úgy határozott, hogy lezárja az Internet Explorer régebbi verzióinak történetét, és a jövő év elején a számítógépekre legalább a böngésző 8-as verzióját fogja feljuttatni teljesen automatikusan.No No No Forrás: Computerworld Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Flash Professional Dreamweaver tovább
2011. december 20. kedd 15:46 -
MS: 12 napos karácsonyi Xbox akció
A Microsoft is elindította a maga 12 napos karácsonyi akcióját, melynek keretein belül leáraz számos játékot, DLC-t, avatárt és egyéb XBLA-s cuccot. Az indító ajánlat a Supergiant Games által fejlesztett Bastion, amit most 50%-kal olcsóbban kaphattok meg.
2011. december 20. kedd 15:30 -
Tesztfázisban a Microsoft közösségi keresője
Három amerikai egyetemen tesztelik a diákok a Microsoft So.cl nevű új kommunikációs platformját. Egyelőre kísérleti fázisban van a metakereső projekt, amely nem a meglevő közösségi oldalak - például a Facebook vagy Twitter - versenytársának készül.  
2011. december 20. kedd 14:00 -
Holnap avatják fel a magyar Steve Jobs-szobrot
Helyére került Steve Jobs szobra a budapesti Graphisoft parkban, egyelőre azonban még le van takarva a mű. Holnap délután háromig, akkor avatják fel ugyanis az Apple alapítóját ábrázoló alkotást. Az emlékmű helyére tételét Völgyi Attila fotózta, aki a blogján megemlít néhány érdekességet. Az egyik, hogy a szobor a Microsoft főhadiszállása felé néz, állítólag ez nem volt tudatos, a sors hozta így. A másik, hogy a bronzszobor már nem hasonlít annyira C3PO-ra, mint a Reuters-képeken, a levegő, pára miatt egyébként is megváltoztatja a színét, de ebben az esetben a folyamatot meg is gyorsították.Kíváncsian várjuk a leleplezést.
2011. december 20. kedd 11:18 -
Képes jelszavakat kap az új Windows
A Windows 8 hivatalos blogján bemutatták a Microsoft készülő operációs rendszerében debütáló új védelmi funkciót, amelyet kényelmesebben lehet használni a hagyományos jelszavaknál.
2011. december 20. kedd 11:17 -
Office 365 újdonságok: irány az egészségügy
A Microsoft bejelentette, hogy a HIPAA és az Európai Unió adatvédelmi szabályozásával kapcsolatos megfelelőség kiterjesztése érdekében új lehetőségekkel bővítette ki az Office 365 platformját.
2011. december 20. kedd 08:50 -
Office 365 újdonságok: irány az egészségügy
A Microsoft bejelentette, hogy a HIPAA és az Európai Unió adatvédelmi szabályozásával kapcsolatos megfelelőség kiterjesztése érdekében új lehetőségekkel bővítette ki az Office 365 platformját.
2011. december 20. kedd 08:40 -
Office 365 újdonságok: irány az egészségügy
A Microsoft bejelentette, hogy a HIPAA és az Európai Unió adatvédelmi szabályozásával kapcsolatos megfelelőség kiterjesztése érdekében új lehetőségekkel bővítette ki az Office 365 platformját.
2011. december 20. kedd 08:35 -
Integrált jelszókezelő lesz a Windows 8-ban
Újabb információk kerültek nyilvánosságra a Microsoft készülő operációs rendszeréről. A fejlesztők egy jelszókezelőt is integrálnak a szoftverbe, amelynek hamarosan elkészül a bétaverziója.
2011. december 20. kedd 08:29 -
Diákoknak készül a So.cl, egy új Microsoft közösségi platform
Nem a Facebook konkurenciája lesz a Microsoft új közösségi platformja és főleg a felsőoktatási hallgatók számára készül. Három egyetem tanulói már ki is próbálhatják a So.cl szolgáltatást.
2011. december 20. kedd 07:14 -
A British Telecom is perli a Google-t
Az Apple, az Oracle, a Microsoft, és az eBay, mellett a British Telecommunications plc (British Telecom vagy BT) is pert indított a Google ellen. A BT azt állítja, az Android mobil operációs rendszer számos szabadalmát sérti.  
2011. december 20. kedd 05:05 -
Eredménytelenül ért véget a WordPerfect-per
Határozatképtelenné vált az esküdtszék a Novell-Microsoft perben, amely a WordPerfect szövegszerkesztő és a Quattro Pro táblázatkezelő állítólagos hátrányos megkülönböztetése miatt indult.
2011. december 19. hétfő 11:14 -
Microsoft dokumentum-megosztás iPhone-ra és Windows Phone-ra
A megújuló SkyDrive szolgáltatásnak köszönhetően a felhasználók minden eddiginél gyorsabban és...
2011. december 19. hétfő 10:21 -
Eltávolították a Bulldozerek gyorsjavítását
A Microsoft az elmúlt hét folyamán egy meglehetősen érdekes javítást tett közzé, amely kifejezetten az AMD Bulldozer processzoraihoz készült. A patch a Windows 7 ütemezőjéhez készült: segítségével a programszálakat a CMT technológia sajátosságainak megfelelően, a Bulldozer architektúrában rejlő lehetőségek maximális kihasználásával tudja az egyes modulokhoz rendelni a programszálakat az ütemező.
2011. december 19. hétfő 10:01 -
Automatikusan töröl hamarosan szoftvereket az egyik legkedveltebb Linux is
Miközben egyes felhasználók attól félnek, hogy a Windows következő kiadásába beépítésre kerülő - valójában a felhasználók védelmét szolgáló - új funkcióval a Microsoft majd kemény pénzen megszerzett programjaikat tünteti el gépeikről, ugyanezzel a dologgal a Linux-felhasználók már jóval korábban: ..
2011. december 19. hétfő 09:37 -
Automatikusan frissül az Internet Explorer
A Microsoft szeretné átterelni a felhasználókat az újabb kiadásokra, de nem keménykednek: aki akar, maradhat a réginél.
2011. december 19. hétfő 09:37 -
Leszámolás az Internet Explorer 6-tal
A Microsoft úgy határozott, hogy lezárja az Internet Explorer régebbi verzióinak történetét, és a jövő év elején a számítógépekre legalább a böngésző 8-as verzióját fogja feljuttatni teljesen automatikusan.
2011. december 19. hétfő 09:01 -
Leszámolás az Internet Explorer 6-tal
A Microsoft úgy határozott, hogy lezárja az Internet Explorer régebbi verzióinak történetét, és a jövő év elején a számítógépekre legalább a böngésző 8-as verzióját fogja feljuttatni teljesen automatikusan.
2011. december 19. hétfő 08:57 -
Leszámolás az Internet Explorer 6-tal
A Microsoft úgy határozott, hogy lezárja az Internet Explorer régebbi verzióinak történetét, és a jövő év elején a számítógépekre legalább a böngésző 8-as verzióját fogja feljuttatni teljesen automatikusan.
2011. december 19. hétfő 08:51 -
Vadiúj zenelejátszót kap a Windows 8
A Microsoft következő generációs Windows rendszere az új böngésző, az új alkalmazásbolt és az új jelszókezelő mellé egy vadiúj zenelejátszó alkalmazást is kap majd. Legalábbis erre utalnak a Windows 8 már készülőfélben lévő bétájáról frissen kiszivárgott képek, amelyeken már lehet látni az új zene..
2011. december 19. hétfő 08:32 -
Számos hasznos újítással bővült a Microsoft levelezője
A Microsoft a napokban Hotmail levelezőrendszere minden felhasználója számára elérhetővé tette a még ősszel bejelentett - és azóta zárt körben tesztelt - újdonságait. Utóbbiak többek között a fontos levelek szem előtt tartását, a hírlevelek szűrését, valamint a fiókok automatizált karbantartását t..
2011. december 19. hétfő 07:40 -
Automatikusan frissülni fog az Internet Explorer
A Microsoft böngészője a Windows XP, Vista és a Windows 7 operációs rendszereken a jövőben automatikusan frissíti majd magát. A redmondi óriáscég ezzel a Google példáját követi.
2011. december 17. szombat 23:52 -
Nem a Microsoft adja ki a PC-s Alan Wake-et
A Remedy bejelentette, hogy saját maguk foglalatoskodnak majd a héten bejelentett PC-s Alan Wake kiadásával, nem bízzák az Xbox 360-as verzióért felelős Microsoftra. Ezek alapján a játék a Steamen lesz elérhető, nem tartozik majd a Games for Windows rendszerébe sem.
2011. december 17. szombat 12:00 -
Tévedésből került ki a Microsoft javítása a Bulldozerhez
Az AMD szerint érkezik egy javítócsomag, de idén nem lehet rá számítani.
2011. december 16. péntek 22:17 -
Microsoft 3200 Androd malware sztori
Ezidáig több mint háromezer rémtörténettel jelentkeztek a Windows Phone nyereményjátékra.
2011. december 16. péntek 15:08 -
Januártól fű alatt frissül az Internet Explorer
A Microsoft tervei szerint januárjától az Internet Explorer felhasználók böngészője automatikusan frissíti magát a legújabb verzióra.
2011. december 16. péntek 14:35 -
Jövőre az Internet Explorer is automatikusan frissülhet
A Microsoft annak érdekében, hogy a Windows felhasználók mindig a lehető legfrissebb Internet Explorer kiadással rendelkezzenek, felveszi az Internet Explorert az automatikus frissítési listára, így a webböngésző időről-időre mindig megkapja majd a legújabb frissítéseket, illetve mindig telepíti majd a rendszer a böngésző legújabb kiadását is, amint az megjelenik.
2011. december 16. péntek 12:01 -
Ráerőszakolják a netezőkre az új Explorert
A Microsoft bejelentette, hogy januártól a Windows XP-nél újabb operációs rendszereken automatikusan feltelepülnek majd az Internet Explorer legfrissebb verziói. A drasztikus lépés ugyan okozhat frusztrációt egyes felhasználóknál, de egyértelműen az internetezők védelmét szolgálja.
2011. december 16. péntek 11:47 -
"Nem harcolunk a Facebookkal" - interjú a Microsoft európai vezetőjével
Az Apple szalonjaihoz hasonló üzletet indított Magyarországon a Microsoft, ahol nem csak a dobozos Windows és Office szoftvereket lehet vásárolni, de számítógépek is konzolok is kaphatók. A cég terjeszkedő lépései kapcsán Don Granthamnek, a Microsoft Közép- és Kelet-Európáért felelős vezetőjének tettük fel a kérdéseinket a Windows Phone 7 sorsáról, a számítási felhőről, és arról, hogy a remek Windows 7-et ott fogja-e bárki hagyni a Windows 8 miatt.
2011. december 16. péntek 11:08 -
Gyorsítja a Windows-ok működését a Microsoft új foltja
A Microsoft csütörtökön kiadott egy foltot, amely jelentős mértékben gyorsíthatja legújabb Windows rendszereinek működését az AMD szintén új, Bulldozer alapú lapkáival szerelt gépeken. A Windows 7-hez és Windows Server 2008 R2-hoz készült kiigazítás az érintett rendszereken 2-10%-os gyorsulást hoz..
2011. december 16. péntek 09:40 -
Elindult a Microsoft közösségi oldala, a So.cl
A Microsoft csütörtökön lerántotta a leplet korábban Tulalip néven beharangozott, de végül a keresztségben Socl (kiejtve "social", azaz "közösségi") nevet kapott új közösségi oldaláról. Az egyelőre még mindig csak kutatási projektet képező oldal sokban hasonlít a többi közösségi szájthoz, utóbbiak..
2011. december 16. péntek 06:30 -
A Bulldozerhez igazította a Windowsok ütemezőjét a Microsoft
A frissítést már lehet tölteni a Windows 7 és a Server 2008 R2 operációs rendszerekhez.
2011. december 15. csütörtök 19:51 -
Trine 2 és egyéb XBLA megjelenések
Tegnap jelent meg a Sonic CD 400 MS pontos áron, de sok minden más is vár még ránk az idén az Xbox Live Arcade-en. A legfontosabb megjelenés talán a címben is említett Trine 2, ami 21-től lesz letölthető a Microsoft hálózatáról. Az új játékok mellett persze kapunk számos letölthető tartalmat is, a Gears of War-hoz 5 új fejezettel készül az Epic, de az Assassin's Creed: Revelations rajongói sem kell, hogy unatkozzanak a karácsonyi szünetben.
2011. december 15. csütörtök 19:01 -
Megkapták a Bulldozer processzorok a Microsoft javítását
Mint azt már többször is kifejtettük, a Windows 7 ütemezője nem ismeri a Bulldozert processzorokban alkalmazott CMT (Cluster-based Multi-threading) eljárást, emiatt nem a leghatékonyabb módon végzi a feladatok kiosztását és sűrűn váltogatja a feladatok kiosztását a magok között. A Microsoft programozói viszont példás gyorsasággal előálltak a javítással. Bővebben...
2011. december 15. csütörtök 18:25 -
Automatikusan frissülni fog az Internet Explorer is
A Live Messenger hálózat megnyitása mellett még egy váratlan hírrel szolgált a Microsoft: hamarosan az Internet Explorerbe is bekerül az automatikus frissítés, így a felhasználó külön beavatkozás nélkül kapja meg mindig a böngésző legfrissebb változatát.
2011. december 15. csütörtök 17:29 -
Automatikusan új IE-t fog telepíteni a Windows-okra januártól a Microsoft
Azok a Windows-felhasználók gépei, akik mindeddig elmulasztották, hogy áttérjenek az Internet Explorer az ő operációs rendszerükhöz elérhető legújabb kiadására, és a Microsoft böngészőjének egy korábbi, elavult verzióját futtatják, hamarosan automatikusan át fognak esni ezen a frissítési folyamato..
2011. december 15. csütörtök 16:15 -
Word-tipp: körlevelek készítése
Az Office segítségével könnyedén, pár perc alatt létrehozhatunk körleveleket, amelyeket postai és elektronikus úton küldhetünk ki ügyfeleiknek, ismerőseiknek. A művelet nem túl bonyolult, nézzük, miként érdemes hozzákezdeni!
2011. december 15. csütörtök 14:11 -
A weben is védi majd felhasználóit a hackerektől a Windows 8
A Microsoft következő generációs Windows rendszere már nem csak a helyi gépen belül, de a weben is megpróbálja majd megvédeni felhasználóit az azokra leselkedő veszélyektől, mint például a hackerek, az azonosság- vagy az adatlopás. Utóbbiakat legtöbbször az teszi lehetővé, hogy a felhasználók a kü..
2011. december 15. csütörtök 12:20 -
Megnyitja a Live Messenger hálózatot a Microsoft
Az eredetileg Jabberként indult, majd az Internet Engineering Task Force égisze alatt XMPP-ként továbbfejlődött nyílt prtokollon keresztül elérhetővé vált a Windows Live Messenger.
2011. december 15. csütörtök 11:38 -
Ingyen Windows Phone androidos áldozatoknak
Az öt legelrettentőbb sztorit ingyen Windows telefonnal jutalmazza a Microsoft, ha az áldozat tweetel az androidos telefonját érintő fertőzésről.
2011. december 14. szerda 14:55 -
Szorosabb lehet a kapcsolat a Windows Phone és a Windows 8 között
A Microsoft vezetői úgy vélik, hogy a jövő év meghatározó és egyben kritikus lesz az operációs rendszereik szempontjából, ezért a társaság új vezetőt nevezett ki mobil részlege élére.
2011. december 14. szerda 13:58 -
Ünnepi hibajavítások a Microsofttól
A Microsoft letölthetővé tette az év utolsó hibajavításait, amelyek a Windows mellett az Internet Explorer, az Office és a Windows Media Player esetében is szüntetnek meg különböző veszélyességű sebezhetőségeket.
2011. december 14. szerda 09:04 -

Focipályánál nagyobb szárnyfesztávolságú repülőt építtet a Microsoft társalapítója
Óriási repülőgépet és magán űrrepülőgépet építtet Paul Allen, a Microsoft milliárdos társalapítója és Burt Rutan amerikai űrrepülőgép-tervező mérnök, hogy embereket és különböző eszközöket juttassanak Föld körüli pályára. Allen és Rutan Seattle városában, helyi idő szerint kedden jelentette be nagyszabású tervét.
2011. december 14. szerda 08:31 -
iPadre is megjelent a Microsoft OneNote
Microsoft A Microsoft kiadta a OneNote "jegyzetfüzet" alkalmazás iPadre optimalizált verzióját, a szoftver tegnap óta letölthető az iTunes App Store-ból.A OneNote közel egy éve létezik iOS platformon, a Microsoft a felhasználói visszajelzésekre válaszul elkészítette az iPadre optimalizált változatot, amely jobban mutat és kényelmesebben használható a tablet nagyobb méretű és felbontású kijelzőjén.No No No Forrás: HWSW Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család OS X Leopard tovább
2011. december 13. kedd 20:33 -
Megjelent a Silverlight 5
Microsoft A Microsoft pénteken csendben kiadta böngészőbe épülő multimédiás keretrendszerének, a Silverlightnak a legújabb verzióját - a felhajtás hiánya csak fokozza a platform jövője körüli bizonytalanságot.No No No Forrás: HWSW Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család tovább
2011. december 13. kedd 20:31 -
Windows mobil Android malware történetért
Különös Windows Phone nyereményjátékkal igyekszik saját céljaira fordítani az Android platform sebezhetőségét a Microsoft.
2011. december 13. kedd 18:43 -
Nem megy az iAd
Az Apple újabb kompromisszumra kényszerül, ami ritkán történt meg eddig a cég "újkori" történetében. A dicsőségesen induló iAd ugyanis nem hozza a várt számokat, és főleg: nem mutat növekedést, de még stagnálni sem hajlandó.Az IDC felmérése még nem mutat tragédiát, az Apple a harmadik az Egyesült Államok mobilokra készített reklámok bevételi listáján, ők, a Millenial Media és a Google uralják a piacot:Az viszont már rosszabb hír, hogy az iAd nemhogy nem nő, de leginkább csökken.Az Apple 2009-ben lépett be a mobilhirdetések piacára azzal, hogy megvásárolta a Quattro Wirelesst, aminek akkor 9 százalékos volt a piaci részesedése. A Google ekkor 27 százalékon állt. Láthatjuk, a Google egyre inkább helyreáll az iAd okozta sokktól, lassan visszaszerzi az akkori részesedését, miközben a Microsoft 10-ről 6-ra, a Yahoo 12-ről 8-ra csökkent. És úgy tűnhet, hogy az Apple egész jól muzsikál, de a 15 százalék valójában csökkenést mutat: tavaly 19-en állt a cupertinói cég.A 2010-ben bejelentett mobil hirdetési rendszerrel kapcsolatban először csak elégedetlen hangok kezdtek megjelenni - az Adidas és a Chanel is kihátrált a megállapodásból a szigorú feltételek miatt -, aztán egyre kevesebb olyan kaliberű új megrendelő érkezett, mint mondjuk a Nissan, ami az egyik első megrendelője volt az iAd-nek. Szóval eresztett le a lufi.Jelenleg a potenciális hirdetők úgy látják, a Google AdMobja jobb, mert nemcsak iOS-eszközökre, hanem a készülékek széles spektrumára nyomhatják vele a hirdetéseket, az Apple ráadásul magas belépési árat, magas díjakat határozott meg, és túlságosan beleszól a hirdetések kreatív részébe.Az Apple is látja a bajt, egyértelmű, hogy ők a piac csúcsát célozták meg, de úgy látszik, ott is erősnek számítanak az iAd feltételei. Most újra csökkentették a beugrási árat, az eredeti, minimum egymillió dolláros megrendelés helyett ma már elég, ha egy hirdető 400 ezer dollárról mondja biztosan, hogy el akarja költeni. Minden ezer megjelentetett hirdetés után 10 dollárt kell fizetni (a Google esetében 4-12 dollár között változik), és további 2 dollárt, ha a felhasználó rá is bök a hirdetésre.Ez a folyamatos visszafelé lépdelés meg valahogy furának hat az Apple-től. De legalább azt is láthatjuk, hogyan viselkednek szorult helyzetben. Az biztos, hogy gyorsan reagálnak a változásokra és a kritikákra, ami ígéretes.
2011. december 13. kedd 17:01 -
Bug a Windows Phone mobilokban [Videó]
A WinRumorsnál fedezték fel a Microsoft által fejlesztett mobil operációs rendszer hibáját, melyet egy egyszerű SMS...
2011. december 13. kedd 15:06 -
Mango alkalmazások SkyDrive integrációval
Megnyílt a Windows Phone alkalmazások fejlesztői előtt a Microsoft gigászi online tárhelye.
2011. december 13. kedd 14:36 -
Nokia Lumia 710, Windows Phone második felvonás
Már néhány hónapja várat magára a Lumia 710 nevű készülék is, most pedig végre bemutatkozott, és bekerült a boltok kínálatába. A finnek legújabb okostelefonja, amin a Microsoft operációs rendszere fut, Taiwanon látta meg a napvilágot.
2011. december 13. kedd 13:01 -
Felfelé bukott a Windows Phone-főnök
Egy év alatt sem sikerült értelmezhető piaci jelenlétet kialakítania a Windows Phone 7-nek, a Microsoft most levonta a személyi konzekvenciákat.
2011. december 13. kedd 12:51 -
Olcsóbbá és nyíltabbá válik a Microsoft-felhő
Azure cloud szolgáltatását Apache Hadooppal bővítette a redmondi szoftvervállalat, egyben mérsékelte annak árát.
2011. december 13. kedd 10:32 -
Olcsóbbá és nyíltabbá válik a Microsoft-felhő
Azure cloud szolgáltatását Apache Hadooppal bővítette a redmondi szoftvervállalat, egyben mérsékelte annak árát.
2011. december 13. kedd 10:15 -
Olcsóbbá és nyíltabbá válik a Microsoft-felhő
Azure cloud szolgáltatását Apache Hadooppal bővítette a redmondi szoftvervállalat, egyben mérsékelte annak árát.
2011. december 13. kedd 10:15 -
iPadre is megjelent a Microsoft OneNote
A Microsoft kiadta a OneNote "jegyzetfüzet" alkalmazás iPadre optimalizált verzióját, a szoftver tegnap óta letölthető az iTunes App Store-ból.
2011. december 13. kedd 10:14 -
Hibajavításokkal zárja az évet a Microsoft
A Microsoft az év végére meglehetősen sok frissítéssel készül. Ezek között több olyan is van, amelyek régebb óta ismert sebezhetőségeket orvosolnak.
2011. december 12. hétfő 19:30 -
A Microsoft intézkedés ellenére, nyolcadik hónapja tartja magát az Autorun vírus
Az ESET aktuális havi vírusstatisztikájából kiderül, melyek azok a kártevők, amelyek világszerte a legnagyobb...
2011. december 12. hétfő 17:31 -
Sok finomság a Microsoft év végi hibajavító keddi bőségszarujában
Van torkos csütörtök, bulizós péntek, szabad szombat, józanodós vasárnap. És van a hibajavító kedd.
2011. december 12. hétfő 14:00 -
Megjelent a Silverlight 5
A Microsoft pénteken csendben kiadta böngészőbe épülő multimédiás keretrendszerének, a Silverlightnak a legújabb verzióját - a felhajtás hiánya csak fokozza a platform jövője körüli bizonytalanságot.
2011. december 12. hétfő 13:10 -
Belehúz a Microsoft: közeleg az év utolsó hibajavító keddje
A Microsoft az év utolsó hibajavító keddjén nem fog fukarkodni a hibajavításokkal, és a Windows mellett az Office-t, az Internet Explorert valamint a Media Playert is frissíti.
2011. december 12. hétfő 09:22 -
Belehúz a Microsoft: közeleg az év utolsó hibajavító keddje
A Microsoft az év utolsó hibajavító keddjén nem fog fukarkodni a hibajavításokkal, és a Windows mellett az Office-t, az Internet Explorert valamint a Media Playert is frissíti.
2011. december 12. hétfő 09:00 -
Nextgen projekt lett a Ryse?
Egy korábbi fejlesztő életrajza szerint a Ryse a következő generációs Xboxra fog megjelenni, noha az idei E3-on még az Xbox 360 és a Kinect üdvöskéjeként mutatták be a Crytek és a Microsoft közös gyermekét. Egy másik Crytek-munkatárs szerint is jó esély van arra, hogy a Ryse-ra még várni kell egy generációt.
2011. december 10. szombat 19:11 -
A HP-tól is lehet Microsoft cloudszolgáltatást venni
Négy évre szóló együttműködési megállapodást jelentett be a Microsoft és a HP, amelynek keretében közösen kínálnak felhőszolgáltatásokat elsősorban pénzügyi és kormányzati ügyfeleknek.
2011. december 9. péntek 15:36 -
Xbox Live WP7.5 és iOS alatt
A Microsoft elkészítette az Xbox Live platform app-ját, amely saját és a rivális Apple mobil operációs rendszere alatt is elérhető.
2011. december 9. péntek 15:32 -
Windows blog: Arany hétvége az Xbox Live rendszerben
A Microsoft Xbox Live rendszere bizonyára sokak számára ismerős, de a mától vasárnapig tartó akcióban mindenki ingyen ismerheti meg az Arany tagsággal járó előnyöket.
2011. december 9. péntek 13:55 -
Év végi nagytakarítást rendez a Microsoft
Tizennégy javítást tesz elérhetővé jövő héten a Microsoft a szokásos havi "frissítőkedd" alkalmából. A frissítések közül három tartozik a kritikus kategóriába, tizenegy pedig fontos besorolást kapott.
2011. december 9. péntek 10:50 -
Törölni tud majd programokat bármelyik Windows 8-ról a Microsoft
A Windows 8-ban a Microsoft is be fogja vezetni azt az Apple és a Google alkalmazásboltjában is meglévő technológiát, amelynek segítségével a cég távolról, gyakorlatilag felhasználói beavatkozás és jóváhagyás nélkül le tudja állítani, sőt, el is tudja majd távolítani egyes programokat világszerte ..
2011. december 9. péntek 08:45 -
Visszatér Bill Gates a Microsoft élére?
Nem kizárt, hogy a Microsoft a múlt évtized közepén visszavonult legendás alapítója ismét visszatér a redmondi konszern élére. Legalábbis ezt állítja a Fortune magazin, amely szerint a cég befektetői igencsak szívesen látnák az egykori vezér visszatérését a távozása óta nagyrészt csak tengődni lát..
2011. december 9. péntek 07:35 -
Jön a Windows Store
A Microsoft bemutatta a Windows 8 alkalmazásboltját, amelyet az AppStore konkurensének szánnak. Az új operációs rendszer bétaverziója várhatóan jövő év februárban lesz elérhető.
2011. december 9. péntek 04:52 -
Elcomsoft Advanced Office Password Recovery Home
Elfelejtettük egy dokumentum jelszavát? Törjük fel azt!
2011. december 8. csütörtök 19:05 -
A jövő atomerőműveinek fejlesztését segíti Bill Gates
A Microsoft társalapítójának cége kínai tudósokkal együttműködve akarja megalkotni  az atomreaktorok új, olcsón kiépíthető, és a korábbiaknál biztonságosabban, és környezetbarátabb módon üzemeltethető negyedik generációját.
2011. december 8. csütörtök 17:45 -
A hétvégén ingyenes az Xbox Live
Ingyenes Xbox Live-hétvégével ünnepli a Microsoft az Xbox 360 új dashboardját, három nap erejéig mindenki szabadon multizhat a kedvenc játékaival és kipróbálhatja azokat a funkciókat is a Live-on, amiket egyébként csak a Gold előfizetők használhatnak. Holnaptól indul buli.
2011. december 8. csütörtök 13:30 -
Februárban nyit a Windows 8 szoftverboltja
Microsoft A nagy fejlesztőket különösen kedvező árazási modellel csábítja a Microsoft a februárban induló Store-ba. A rendszer világszerte elérhető lesz, ezzel több mint egymilliárd potenciális vevő számára nyit utat a Microsoft.Bemutatta a Windows 8-hoz érkező alkalmazásboltját a Microsoft. A Windows Store névre keresztelt rendszer az új operációs rendszer integrált részét képezi majd, olyannyira, hogy az új, Metro-stílusú alkalmazások csak a Store-on keresztül lesznek elérhetőek a végfelhasználók számára.No No No Forrás: HWSW Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család tovább
2011. december 8. csütörtök 13:10 -
Windows Store nagyobb nyereséggel
A Windows 8 alkalmazásbolt sikere érdekében kedvezőbb nyereségosztásos modellt vezetett be a Microsoft.
2011. december 8. csütörtök 11:02 -
Win8 béta februárban, App Store infók
A Microsoft illetékesei tegnap San Francisco-ban, egy rendezvény keretén belül árultak el néhány friss részletet a Windows 8-cal, illetve az új operációs rendszerhez tartozó alkalmazás áruházzal kapcsolatban.
2011. december 7. szerda 20:01 -
Nem adja el az Xbox 360-at a Gears of War 3
Legalábbis mindenki kedvenc piaci elemzője Michael Pachter szerint. A konzolok esetében egy-egy nagyobb címet kifejezetten "system seller"-ként szoktak említeni a kiadók, s a Microsoft is így gondol a Gears of War 3-ra. Patchter szerint viszont az egész hülyeség.
2011. december 7. szerda 14:00 -
Bemutatta a Windows 8 új alkalmazásboltját a Microsoft
A Microsoft tegnap hivatalosan is bejelentette ill. bemutatta az elsősorban a Windows 8-hoz és annak új Metro felületéhez kidolgozott, de majd vélhetően a cég más platformjaira is kiterjesztésre kerülő új alkalmazásboltját. A Windows Store a más mobilos ill. asztali rendszerekről már ismert értéke..
2011. december 7. szerda 11:40 -
Februárban nyit a Windows 8 szoftverboltja
A nagy fejlesztőket különösen kedvező árazási modellel csábítja a Microsoft a februárban induló Store-ba. A rendszer világszerte elérhető lesz, ezzel több mint egymilliárd potenciális vevő számára nyit utat a Microsoft.
2011. december 7. szerda 10:58 -
Így kell Skyrimezni PC-n Kinecttel!
Egy ügyes modder összehangolta számítógépét a Microsoft mozgásérzékelős kamerájával és a Bethesda már most legendás játékával.
2011. december 7. szerda 10:45 -
Hivatalos: februárban jön a Windows 8 béta és a Windows Store
A Microsoft következő operációs rendszerének része lesz az alkalmazásbolt. 2012 februárjának végétől lehet majd kipróbálni.
2011. december 7. szerda 10:42 -
A Microsoft stratégiája a táblák piacán
A Microsoft érdekes stratégiát készített, amellyel a vállalat arról próbál gondoskodni, hogy a Windwos 8-as tábla PC-k megjelenésével a készülékek és azok gyártói megfelelő esélyekkel indulhassanak a piacon, azaz képesek legyenek felvenni a versenyt a rivális gyártók megoldásaival. Jövőre egy rendkívül zsúfolt piacon kell majd helytállniuk a Windows 8-as tábláknak, ami nem lesz könnyű, a Microsoft ezért valamelyest előkészíti a terepet.
2011. december 7. szerda 10:15 -
Windows 8 - PC-n kudarc lesz?
Az IDC szerint nem fog sok vizet kavarni a Microsoft új operációs rendszere a személyi számítógépek szegmensében.
2011. december 7. szerda 08:46 -
Az IDC bukást jósol a Windows 8-nak
Az IDC piackutatói szerint koránt sem fog annyi felhasználó a Windows 7-ről a Windows 8-ra átváltani, illetve frissíteni, mint amennyit a Microsoft szeretne. Csak új PC mellé fogy majd.
2011. december 7. szerda 05:35 -
Windows Phone Kínában csak jövőre
Kínában csak a jövő év során debütálhat a Microsoft új mobiltelefonos platformja.
2011. december 6. kedd 17:58 -
Bukásra van ítélve a Windows 8?
Az IDC szerint a Windows 8 nagyrészt irreleváns lesz a PC-s felhasználók számára és nem érdemes arra számítani, hogy ezen a piacon tömegek fognak áttérni Windows 7-ről a Windows 8-ra. Az elemzők véleménye alapján az új operációs rendszer egyszerűen nem kínál annyi újdonságot, hogy mindenképpen érdemes legyen átlépni, ráadásul a Microsoft már elkésett a tábla PC piac meghódításával. Bővebben...
2011. december 6. kedd 17:25 -
Az IDC szerint nem lesz népszerű a Windows 8
Az IDC elemzői meglehetősen szkeptikusak a Windows 8 sikerességével kapcsolatban. A Microsoft az új operációs rendszer esetében a tábla PC-kre és az érintésvezérelt felhasználói felületre helyezte a legfőbb hangsúlyt
2011. december 6. kedd 16:30 -
Windows 8 - PC-n kudarc lesz?
Az IDC szerint nem fog sok vizet kavarni a Microsoft új operációs rendszere a személyi számítógépek szegmensében.
2011. december 6. kedd 16:25 -
Windows 8 - PC-n kudarc lesz?
Az IDC szerint nem fog sok vizet kavarni a Microsoft új operációs rendszere a személyi számítógépek szegmensében.
2011. december 6. kedd 16:25 -
Ingyenes Microsoft Windows 7 és Word 2010 videók
Adobe A videók a programot bemutató könyvek kiegészítői.A Windows 7 blog szerzője több videósorozatot is készített a Microsoft Press megbízásából, s ezek ingyenesen elérhetővé váltak. No No No Forrás: Windows 7 blog Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család tovább
2011. december 6. kedd 15:38 -
HTML5 játékfejlesztő verseny indul diákoknak
Adobe A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és a Microsoft Magyarország közösen hirdetett középiskolás diákok számára HTML5 játékfejlesztő versenyt. A januárig tartó megmérettetés győztesei a Sydney-i Imagine Cup döntőre is eljuthatnak.No No No Forrás: HWSW Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Dreamweaver Fireworks tovább
2011. december 6. kedd 15:24 -
HTML5 játékfejlesztő verseny indul diákoknak
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és a Microsoft Magyarország közösen hirdetett középiskolás diákok számára HTML5 játékfejlesztő versenyt. A januárig tartó megmérettetés győztesei a Sydney-i Imagine Cup döntőre is eljuthatnak.
2011. december 6. kedd 12:27 -
Az Exchange-adminoknak szervizcsomagot hozott a Mikulás
December 5-én a Microsoft kiadta a z Exchange Server 2010 második szervizcsomagját, amely letölthető a vállalat weboldaláról. A szervizcsomag szokás szerint tartalmazza a szoftverhez eddig kiadott hibajavításokat, de új funkciókkal is felvértezi a vállalati kommunikációs szervert.
2011. december 6. kedd 12:17 -
HTML5 játékprogram-írói versenyt hirdet a Microsoft
Közös HTML5 játékprogram-író versenyt hirdet a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és a Microsoft Magyarország középiskolás diákok számára. A versenyben résztvevő diákoknak egy HTML5-ben megírt programot kell elkészíteniük, a megmérettetés január végéig tart. Bővebben...
2011. december 6. kedd 11:55 -
Senki nem fog átállni Windows 7-ről a 8-ra
Az IDC elemzőcég várakozásai szerint szinte senki nem fogja Windows 7-et használó számítógépét Windows 8-ra átállítani, mivel a Microsoft új operációs rendszerének leglátványosabb újdonságai csak teljesen új hardvereszközökön lesznek elérhetőek.
2011. december 6. kedd 10:50 -
Totális bukás lesz a Windows 8?
Bár a Microsoft szinte világmegváltó terméknek hirdeti Windows operációs rendszerének következő kiadását, az új Windows majdani sikeréről nincs mindenki ennyire meggyőződve. Annyira, hogy a világ egyik legismertebb piaci elemző cégének, az IDC-nek a szakértői szerint a Windows 8 nem hogy kiemelked..
2011. december 6. kedd 09:15 -
A Microsoft felosztja az ARM-os gyártók között a Windows 8 piacát
Az Nvidia, a Qualcomm és a Texas Instruments egységesen két-két gyártópartnert választhatott a Windows 8-as mobil termékekhez.
2011. december 6. kedd 08:15 -
Belülről alakul át az Xbox 360
Kedden érkezik meg az Xbox 360 legújabb rendszerfrissítése, ami nemcsak a konzol kezelőfelületét alakítja át teljesen, de egy sor új szolgáltatást is bevezet: még inkább előtérbe kerül, hogy az Xbox nem egyszerű játékgép, hanem multimédiás központ, emellett a Microsoft a Windows Phone és a Windows közti kapcsolatot is szorosabbra fűzi a konzollal.
2011. december 5. hétfő 16:03 -
HTML5 játékprogram-írói verseny
Közös HTML5 játékprogram-író versenyt hirdet a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és a Microsoft Magyarország középiskolás diákok számára.
2011. december 5. hétfő 12:55 -
HTML5 játékprogram-írói verseny
Közös HTML5 játékprogram-író versenyt hirdet a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és a Microsoft Magyarország középiskolás diákok számára.
2011. december 5. hétfő 12:40 -

HTML5-játékok fejlesztésére hirdet versenyt a Microsoft
A megmérettetésre január végéig lehet jelentkezni egy Internet Explorer 9-ben hibamentesen futó kóddal.
2011. december 5. hétfő 12:36 -
HTML5 játékprogram-írói verseny
Közös HTML5 játékprogram-író versenyt hirdet a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és a Microsoft Magyarország középiskolás diákok számára.
2011. december 5. hétfő 12:30 -
Kalandozás az új Xbox 360 dashboardon
A Microsoft mindent a feje tetejére állít a holnapi naptól elérhető új Xbox 360 dashboarddal. A friss külső csak a jéghegy csúcsa, a rendszer teljes mértékben igazodni fog a Windows Phone 7 (és a Windows 8) arculatához. A változások sok másban is tetten érhetők - lássuk egy videó formájában!
2011. december 5. hétfő 12:00 -
Videokonferencia és telefonos értekezletek kedvező áron
Az Office 365 segítségével rugalmasan szervezhet videós telekonferenciákat, és valós idejű közös munkára hozhat össze egymástól távol dolgozó munkatársakat.
2011. december 5. hétfő 11:35 -
A zsebében hordozhatja az irodáját az Office 365-tel
Word, Excel PowerPoint vagy OneNote, nem számít, szinte bármilyen dokumentumot megnézhet, szerkeszthet vagy véleményezhet és továbbküldhet a Windows Phone 7 mobilja és az Office 365 segítségével.
2011. december 5. hétfő 11:35 -
Játékprogram-író versenyt hirdet a Microsoft
Közös HTML5 játékprogram-író versenyt hirdet a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és a Microsoft Magyarország középiskolás diákok számára.
2011. december 5. hétfő 11:29 -
Lehet jelentkezni a Microsoft Flight bétájára
Tavaly nyáron jelentette be a Microsoft, hogy a Flight Simulator-sorozat visszatér, a PC-exkluzív repülőszimulátor viszont immár szimplán a Flight címet viseli. A játékról alig hallani valamit, de legalább a bétatesztre lehet jelentkezni - kattints tovább, elmondjuk, mit kell tenned hozzá!
2011. december 4. vasárnap 13:42 -
Továbbra is küszködik a Windows Phone 7
Nem tud megkapaszkodni az okostelefonok piacán a Microsoft. A Lenovo jövőre készül ilyen megoldással, miközben lezárult a Mango terítése.
2011. december 3. szombat 14:57 -
Microsoft egerek a közelgő sárkány évének tisztelegve
Két különböző modell is egyedi, tradicionális tetoválást kapott.
2011. december 2. péntek 17:30 -
Történelmi előzés: a Chrome lelépte az Explorert
A böngészők magyarországi versenyében novemberben a dobogó utolsó fokára szorult vissza a Microsoft terméke.
2011. december 2. péntek 16:54 -
Jön a Windows 8 publikus béta
Belső információk szerint hamarabb jöhet a Windows 8 béta, mint ahogy eddig számíthattunk rá. A Microsoft gőzerővel dolgozik azon az utóbbi hetekben, hogy a használható, kipróbálható verzió minél hamarabb elérhető legyen, igaz így is 2012 elejéig kell rá várni.
2011. december 2. péntek 13:17 -
Kiderült mikor jelenlik majd meg a Windows 8 bétája
A The Next Web-nek állítólag sikerült megtudnia, hogy a Microsoft egészen pontosan mikor fogja kiadni következő generációs operációs rendszere első béta változatát. Az oldalnak "a Microsoft közel álló források" szerint megsúgottak szerint a Windows 8 Beta kiadása jövő február második felében fog l..
2011. december 2. péntek 08:35 -
Mango a munkahelyen
A Microsoft mobil platformja a hatékony munkavégzéshez szükséges alkalmazások közül többet eleve tartalmaz, és olyan biztonsági funkciókkal bír, amelyek vállalati környezetben nélkülözhetetlenek az okostelefonok felügyeletéhez.
2011. december 1. csütörtök 15:35 -
Mango a munkahelyen
A Microsoft mobil platformja a hatékony munkavégzéshez szükséges alkalmazások közül többet eleve tartalmaz, és olyan biztonsági funkciókkal bír, amelyek vállalati környezetben nélkülözhetetlenek az okostelefonok felügyeletéhez.
2011. december 1. csütörtök 15:20 -
Mango a munkahelyen
A Microsoft mobil platformja a hatékony munkavégzéshez szükséges alkalmazások közül többet eleve tartalmaz, és olyan biztonsági funkciókkal bír, amelyek vállalati környezetben nélkülözhetetlenek az okostelefonok felügyeletéhez.
2011. december 1. csütörtök 15:01 -
Szájról olvas az új Xbox
Egyre több jel mutat arra, hogy a Microsoft tervei szerint hamarosan új modell váltja fel az Xbox 360 játékkonzolt. Ebben az alapfelszerelés része lesz egy speciális mozgásérzékelő is, amely annyira pontos, hogy még szájról is tud olvasni. Az új Sony Playstationről még kevés a hír, a Wii U pedig valószínűleg júniusban debütál.
2011. december 1. csütörtök 10:51 -
Már tesztelhető a Microsoft ingyenes vírusirtójának következő kiadása
A Microsoft a hét elején tette letölthetővé közösségi oldaláról ingyenes vírusirtó szoftvere következő kiadásának első bétáját. Az új Microsoft Security Essentials 4.0 még a korábbiaknál is egyszerűbb használatot és gyorsabb működést ígér a felhasználók számára. Redmond állítása szerint jelentős m..
2011. december 1. csütörtök 08:30 -
Végleg leszámol a merevlemezek méretkorlátaival a Windows 8
A Microsoft szerint jövő évben megjelenő új generációs Windows rendszere végre megoldja majd az igazán nagy merevlemezek kezelésének a felhasználókat már évek óta sújtó problémáját. A jelenlegi rendszerekben és gépeken ugyanis a 2.2 TB-nál nagyobb tárolókapacitással rendelkező háttértárolók kezelé..
2011. december 1. csütörtök 07:40 -
A Microsoft megbarátkozott a nyílt forráskódú megoldásokkal
Az amerikai konszern és a nyílt forráskódú közösség közötti kapcsolat a múltban finoman szólva sem volt felhőtlen. A Microsoft azonban az elmúlt években változtatott az álláspontján.
2011. november 30. szerda 21:31 -
iPad-re látogathat a Microsoft Office. Megtört a jég?
A legfrissebb iparági pletykák szerint az Office irodai programcsomag iPad-re optimalizált változatán dolgozik a Microsoft - ez pedig több szempontból is hasznos lehet számára. 2012 közepe/vége felé érkezik az új Office az asztali Windows és Mac rendszerekre, de az iOS kiadás már előbb megjelenhet az AppStore kínálatában.
2011. november 30. szerda 21:10 -
Fűtsünk otthon adatközponttal!
Az adatközpontok állandó problémája a túlmelegedés. A termelődő hő hasznosítására kerestek megoldást a Virginiai Egyetem és a Microsoft kutatói.
2011. november 30. szerda 17:30 -
Microsoft Office iOS készülékekre?
Pletykák szerint jövőre már az iPad számára is elérhetővé válhat a Microsoft irodai szoftvercsomagja.
2011. november 30. szerda 17:17 -
Egyre sikeresebb az Office 365
A Microsoft felhőalapú kommunikációs és csoportmunka rendszere szemrevaló eladási mutatókat produkál. Az ügyfelek kilencven százaléka a kis- és középvállalatok közül kerül ki.
2011. november 30. szerda 16:41 -
Egyre sikeresebb az Office 365
A Microsoft felhőalapú kommunikációs és csoportmunka rendszere szemrevaló eladási mutatókat produkál. Az ügyfelek kilencven százaléka a kis- és középvállalatok közül kerül ki.
2011. november 30. szerda 16:26 -
Lendületben az Office 365
A Microsoft felhőalapú kommunikációs és csoportmunka rendszere szemrevaló eladási mutatókat produkál. Az ügyfelek kilencven százaléka a kis- és középvállalatok közül kerül ki.
2011. november 30. szerda 16:20 -
Egyre sikeresebb az Office 365
A Microsoft felhőalapú kommunikációs és csoportmunka rendszere szemrevaló eladási mutatókat produkál. Az ügyfelek kilencven százaléka a kis- és középvállalatok közül kerül ki.
2011. november 30. szerda 16:20 -
Windows Phone élmény más mobilokon
Android és iOS-alapú készülékeken is kipróbálható a Microsoft platformjának kezelőfelülete.
2011. november 30. szerda 13:00 -
Windows Phone az iPhone-on
Sokszor kérdeztétek már a blogon, hogy mégis hogyan működik a gyakorlatban a Microsoft mobilrendszere. Oké, hogy vannak róla screenshotok, de milyen az, amikor egy mobilon nyomkodja az ember?A Microsoftnak hála most mindenki választ kaphat a kérdésre. A redmondi cég ugyanis létrehozta az operációs rendszer html5-ös verzióját, amit ezen a linken lehet elérni iPhone-ról. Miután az oldal betöltődik, úgy néz majd ki, mintha Windows Phone futna a készülékeden. Tudsz mászkálni a menüben, megy a görgetés, a húzás, számos funkció, és a menük körülbelül felét is feltöltötték tartalommal.Mivel az oldal nem fér hozzá a készüléked memóriájához, nem a saját adataiddal, ismerőseiddel lesz tele a rendszer, hanem előre beállított modellbarátokkal és modellanyukákkal, de arra tökéletesen alkalmas a cucc, hogy helyettesítse az öt-tíz perces bemutatótermi próbákat.Zseniális húzás a Microsofttól, ötletes, kényelmes, hatékony.Nekem csak egy dolog hiányzik belőle, a Windows Phone-ok legmenőbb része, amit tegnap mutatott nekem Editke: arra az alkalmazásra gondolok, amiben Arnold Schwarzenegger legmenőbb filmes mondatait gyűjtötték össze (Schwarzenegger Soundboard). Képzeld már el, ahogy távozol egy boltból, és közben lejátszod, hogy:I'll be back
2011. november 30. szerda 11:50 -
Megkapta az első nagyobb frissítést az Office 365
Alig több mint egy éve hogy a Microsoft bejelentette az Office 365 felhőszolgáltatást, ami idén nyáron indult el éles üzemben, máris megérkezett hozzá az első komolyabb funkciófrissítés.
2011. november 30. szerda 10:57 -
Az Android és iOS felhasználók is kipróbálhatják a Windows Phone 7-et
Ilyen még nem igazán volt, a konkurencia termékein próbálhatjuk ki a Microsoft mobilos operációs rendszerét, persze csak demó formájában. Bővebben...
2011. november 30. szerda 09:26 -
Újabb előzetest adott ki az Internet Explorer 10-ből a Microsoft
A Microsoft hivatalos blogjában tegnap jelentette be, hogy azonnali hatállyal letölthetővé tette honlapjáról böngészője következő verziójának egy frissített előzetes változatát. Az Internet Explorer 10 negyedik Platform Preview kiadása a cég által korábban kiadott IE10-előzetes egy továbbfejleszté..
2011. november 30. szerda 08:36 -
A játékvezérlők irányába nyit a Chrome böngésző
Érdekes újításokkal egészül ki a Google böngészője, amelyek révén a cég a játékvezérlők, valamint az online, stream-alapú játékok és a még kényelmesebb kommunikáció irányába nyitna. A konzolok szegmensében ismét felerősödtek a következő megjelenésekkel kapcsolatos pletykák. A mozgásérzékelő vezérlők itt - az erős rajt ellenére - mostanában nem teljesítenek jól, egymáshoz közeli eredményt értek el, a Microsoft azonban hamarosan PC-ken is elérhetővé teszi megoldását.
2011. november 30. szerda 05:24 -
A szoftveres funkciókat nem védi a szerzői jog
Adobe Apple Az Európai Bíróság véleménye szerint csak a konkrét megvalósításra, a forráskódra vonatkozik a védelem.No No No Forrás: IT Café Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!one:desktop Microsoft Office 2010 család Creative Suite 5.5 tovább
2011. november 29. kedd 20:23 -
Újra licitál a Microsoft a Yahoora
Microsoft A Microsoft Corp. is részt vesz a tárgyalásokon, ha a Yahoo úgy dönt, hogy eladja a céget vagy egy részét.A DealReporter és a The New York Times is úgy tudja, hogy a Microsoft aláírt egy titoktartási megállapodást, így ismét megvizsgálhatja a Yahoo könyveit.No No No Forrás: HVG Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család tovább
2011. november 29. kedd 20:21 -
Kinecttel vezérelhető a jövő szállodai szobája
Az egyik párizsi szálloda 3120-as lakosztályának lelke a Microsoft videojáték-konzoljának mozgásérzékelője.
2011. november 29. kedd 15:01 -
Az EU helyre teszi a Facebookot
Az Európai Unió minden tagállamra érvényes, közös szabályozással kötelezné a közösségi oldalakat az átláthatóbb működésre. A jövőben a Facebooknak is el kell majd árulnia felhasználóinak, miként használja fel adataikat, míg a Microsoft és a Google attól tart, hogy a túl szigorú szabályok megölik az innovációt.
2011. november 29. kedd 10:20 -
Kínában erősít a Microsoft
A Microsoft öt éves terven dolgozik a kínai piac nyújtotta lehetőségek jobb kiaknázására. A jelenleginél...
2011. november 29. kedd 08:27 -
Lehet szalagos eszköztárral ellátott Notepadje
A Windows Notepad (jegyzettömb) alkalmazása már az "ősidők" óta a rendszer része. A Windows 7 megjelenésekor nem kapott olyan szalagos eszköztárakat, mint amit a Paint örökölt az Office 2007-ből, de sebaj, mi könnyedén pótolhatjuk ezt a hiányosságot.
2011. november 29. kedd 08:08 -
Már a Kinect 2-ről is pletykálnak
Vagy nagyon sok belsős Microsoft-fejlesztő szeret csevegni, vagy a szél fújja ki a legújabb pletykákat a főhadiszállásról, mert a következő Xbox, és a hozzá kapcsolódó dolgok folyamatosan a középpontban állnak. Most éppen a Kinect utódjáról szólnak a hírek.
2011. november 28. hétfő 17:00 -
Hatékonyabb területi képviselők az Office 2010 segítségével
Könnyű beleveszni a teendőkbe az ügyfelek között rohangálva, de az Office 2010 új eszközei ehhez is szárnyakat adhatnak.
2011. november 28. hétfő 15:52 -
Konferencia, tréning vagy csapatépítés szervezése fejfájás nélkül?
Az Office 2010 sokféleképpen könnyíti meg mind a rendezvényszervezést, mind a lebonyolítást.
2011. november 28. hétfő 15:06 -
Kínában terjeszkedne a Microsoft
A Microsoft öt éves terven dolgozik a kínai piac nyújtotta lehetőségek jobb kiaknázására.
2011. november 28. hétfő 11:46 -
Kínában erősít a Microsoft
A Microsoft öt éves terven dolgozik a kínai piac nyújtotta lehetőségek jobb kiaknázására.
2011. november 28. hétfő 11:07 -
Kínában erősít a Microsoft
A Microsoft öt éves terven dolgozik a kínai piac nyújtotta lehetőségek jobb kiaknázására. A cégnek eddig nem sikerült kihasználnia a világ legnagyobb számítógép-, mobiltelefon- és internetes piaca által nyújtott lehetőségeket.
2011. november 28. hétfő 10:47 -
Mit szívott Craig Mundie?
A Microsoft stratégiai és kutatási vezetője szerint a Siri semmivel nem jobb, mint a WP7 hangfelismerő megoldása.
2011. november 28. hétfő 08:18 -
A jövőben tévékbe építenék a Kinectet?
Hallottunk már érdekes pletykákat, de a The Daily magasra dobja a labdát: lehetséges, hogy hamarosan Sony tévékbe építve lesz kapható a Microsoft Kinect?
2011. november 27. vasárnap 12:45 -
Felvásárolta a VideoSurföt a Microsoft
Újabb nagy céget vásárolt fel, és állított a Kinect szolgálatába a Microsoft. A szerencsés delikvens ezúttal a VideoSurf keresőmotor, mely mindenféle fejlett technológia segítségével képes hatékonyan keresni a különböző videós tartalmakban. Az Xbox Live-ba fog beépülni.
2011. november 27. vasárnap 12:00 -
Két változatban érkezhet az új Xbox?
A Digital Foundry híresztelése szerint a Microsoft két, radikálisan eltérő modellt fog kiadni az új Xboxból. Az egyszerűség kedvéért hívjuk őket Lite és Pro verziónak.
2011. november 27. vasárnap 10:30 -
Megint szabadalomsértés miatt perelik a Nintendót
Ezúttal az interaktív fitneszgépek gyártásával foglalkozó Impulse Technology találta be a Nintendót és néhány másik kiadót, a cég szabadalomsértés miatt vádolja a kiotóiakat. Az Impulse neve nem ismeretlen gamer körökben - korábban a Microsoft nyakába is pert akasztott a Kinect miatt.
2011. november 26. szombat 13:57 -
Tévedés, a Microsoftnak nincs Sirije
A Microsoft stratégiai és kutatási vezetője, Craig Mundie egy Forbes-interjúban az alábbi kijelentésre ragadtatta magát, amikor rákérdeztek a Sirire: Az emberek beleszerettek abba, ahogy az Apple bemutatta. Jó a marketing, de legalábbis technológiai értelemben el kell ismerni, hogy a Microsoft ugyanezt a képességet már több mint egy éve kínálja a Windows Phone-okban, mióta a Windows Phone 7-et bemutatták. Na több sem kellett, rögtön, ott helyben, a Forbes-on megjelent egy publicisztika "Mit szívott Craig Mundie?" címmel. Iszonyúan magas volt a labda, és mindenhol kilométeres kifejtésekbe kezdtek, hogy a Siri miért nem csak egy kiválóan működő beszédfelismerő rendszer, és hogy egy ilyen intelligens asszisztens miben különbözik a TellMe-től. Itt van erről egy gyors videó: Láthatjuk, hogy a szavak felismerése is nagy nehézséget okot a TellMe-nek, hát még értelmezni a kiadott parancsokat. Amit nem ért, arra rákeres Bingen, és leginkább ez történik. A TellMe elvileg úgy működik, hogy ha a Call, Text, Open, Start vagy hasonló szavakkal kezded a mondandód, akkor az ez után következő szöveget próbálja majd beazonosítani a rendszer. Vagyis a felhasználónak kell tanulni, el kell olvasni a tutorialt ahhoz, hogy megtanulja használni - a Sirit pontosan addig fejlesztették, míg ez az igény teljesen eltűnt. A TellMe egy milliméterekkel kibővített verziója az Apple korábbi hangfelismerő rendszerének, a Voice Controlnak, ami tényleg már 2009-től benne van az iPhone-okban. És nem igazán használta senki. Ahhoz meg már tényleg szemellenző kell, hogy ne lássunk különbséget a iOS-es Voice Control és a Siri között. És nem a TellMe a hibás. A TellMe alapítóinak volt egy álma, létre akartak hozni egy Siri-hez hasonló rendszert még a 90-es évek végén. A Forbes egyik szerzője szerint agilis, okos, rátermett csapat volt. 2007 márciusában a Microsoft felvásárolta a céget. Az Apple 2010-ben vásárolta fel a Sirit. És akkor nézzük meg, melyik hol tart, mihez tudtak kezdeni egy intelligens beszédértelmező rendszer álmával. A Microsoft ballmeri arroganciáját sűríti Mundie nyilatkozata, ezt a vállvonogatós, lusta, gunyoros kommunikációt. Ez az az arrogancia, ami a süllyedő hajón az utolsó leheletig kitart. Ez az arrogancia nem látja be, hogy ha a mondandómat úgy kezdem, hogy az emberek mit szeretnek, akkor úgy kell befejeznem, hogy mit teszek én azért, hogy az enyémet is szeressék.
2011. november 26. szombat 09:28 -
Mégis megveszi a Microsoft a Yahoo-t?
Kiszivárgott információk szerint Redmond titokban ismét a Yahoo-ra ácsingózik.
2011. november 25. péntek 16:55 -
Mégis megveszi a Microsoft a Yahoo-t?
Kiszivárgott információk szerint Redmond titokban ismét a Yahoo-ra ácsingózik.
2011. november 25. péntek 16:40 -
Mégis megveszi a Microsoft a Yahoo-t?
Kiszivárgott információk szerint Redmond titokban ismét a Yahoo-ra ácsingózik.
2011. november 25. péntek 16:40 -
Két változat készülhet a következő Xboxból?
Folytatódik a next-gen pletykazuhatag, s a középpontba visszakerült a Microsoft, és az Xbox 360 utódja. A legújabb pletykák szerint a redmondi cég két változatot tervez a következő Xboxból: egyet a casual játékosoknak, egyet pedig a hardcore réteg számára.
2011. november 25. péntek 16:00 -
Microsoft Explorer Touch Mouse
A redmondi szoftvercég olcsóbb Touch egere is a prémium kategória alján található. Egy kicsivel jobb benyomást tett ránk, mint a drágább testvére.
2011. november 25. péntek 15:25 -
HWSW: PC-hez igazítja a Kinectet a Microsoft
Módosítások várnak a Microsoft Kinect kamerájára a PC-s fejlesztők kedvéért, a kiegészítőt eredetileg ugyanis a nappalikba szánták, ami körülményessé teszi a szenzor alkalmazását egy számítógép előtt ülve - olvasható a HWSW-n. Az újdonságokra jövőre, a kereskedelmi program rajtjával lehet számítani.
2011. november 25. péntek 14:00 -
Közeledik a következő konzol-generáció
A Microsoft a pletykák szerint egyszerre két gépre gyúr, a Sony pedig lehet, hogy újfent valamivel az új Xbox után indítja a PS4-et?
2011. november 25. péntek 13:55 -
PC-hez igazítja a Kinectet a Microsoft
Módosítások várnak a Microsoft Kinect kamerájára a PC-s fejlesztők kedvéért, a kiegészítőt eredetileg ugyanis a nappalikba szánták, ami körülményessé teszi a szenzor alkalmazását egy számítógép előtt ülve.
2011. november 25. péntek 11:11 -
Újra licitál a Microsoft a Yahoora
A Microsoft Corp. is részt vesz a tárgyalásokon, ha a Yahoo úgy dönt, hogy eladja a céget vagy egy részét.
2011. november 25. péntek 09:32 -
Kinect TV-be építve?
A Microsoft állítólag már a Sony-val is tárgyal, hogy az építse be új TV-ibe a Kinectet.
2011. november 24. csütörtök 17:50 -
Videókereső céget vásárolt a Microsoft
Adobe Microsoft A Microsoft 70 millió dollárt fizetett a VideoSurfért. A frissen beszerzett technológiát az Xbox Live fejlesztéseinél fogják felhasználni.A Microsoft kedden jelentette be, hogy 70 millió dollárért felvásárolta a kaliforniai székhelyű VideoSurföt. A gyártó az Xbox Live-ba fogja integrálni a fejlesztőcég online videókereső technológiáját; a kapcsolódó új szolgáltatások várhatóan a jövő évben lesznek elérhetők a felhasználók számára.No No No Forrás: Computerworld Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család Premiere Pro tovább
2011. november 24. csütörtök 17:47 -
Hatékonyabb mindennapi közös munka felhő-alapú eszközökkel támogatva
Csak egy Office 365 előfizetés kell hozzá, hogy a cége dolgozói mindig minden munkát az eddiginél átláthatóbban, egymást is hatékonyabban segítve végezzenek el.
2011. november 24. csütörtök 16:50 -

Hogyan veszi le a terheket egy kisvállalkozás válláról a szolgáltatott informatika?
Drága szerverek, szoftverek és szakemberek megfizetése nélkül is biztosíthat a vállalkozásának online együttműködést és fejlett online kommunikációs eszközöket az Office 365-tel.
2011. november 24. csütörtök 16:39 -

Tévékbe integrálná a Kinectet a Microsoft?
Az utóbbi idők egyik legmeredekebb pletykáját osztjuk most meg veletek. A Microsoft állítólag az Xbox 360 nélkül is szeretné benyomni a Kinectet minden létező nappaliba, így már tárgyal a nagyobb tévégyártókkal arról, hogy integrálják termékeikbe a mozgásérzékelős kütyüt.
2011. november 24. csütörtök 15:00 -
2012-ben jön Windows-ra a Kinect
A Microsoft végre bejelentette a PC-s Kinectet, béta SDK-t is biztosít a fejlesztőknek. Bővebben...
2011. november 24. csütörtök 13:45 -
Feldarabolhatják a Yahoo-t
Egy megállapodás értelmében a Microsoft, valamint több befektetési cég is beleleshet Yahoo könyvelésébe, amely egy lehetséges felvásárlás előszele lehet - írja a Reuters.
2011. november 24. csütörtök 13:25 -
Jön a Windows 8 és az Office 15 bétája
Januári érkezésről szólnak a pletykák. Meg arról, hogy az új Office is megkaphatja a mozaikokra építő, érintésbarát Metro felületet.
2011. november 24. csütörtök 11:51 -
Új infók a PC-s Kinect-tel kapcsolatban
A Microsoft kétségkívül nagy figyelmet fordít arra, hogy a Kinect vezérlő ne csak az Xbox 360-as játékkonzol esetében, hanem a PC-s felhasználók körében is hódíthasson a nem is oly távoli jövőben. A vállalat a siker érdekében nemrégiben elérhetővé tett egy újabb béta SDK-t
2011. november 24. csütörtök 11:30 -
Frissítsd Szüleid Böngészőjét! Nap lesz holnap
A Microsoft - próbálván szabadulni az IE6 immár igencsak kellemetlenné vált örökségétől és - felkarolva egy online magazin kezdeményezését fekete péntekre, azaz holnapra meghirdette a Frissítsd Szüleid Böngészőjét! Napot. A redmondi konszern ezzel szeretné a felhasználókat arra buzdítani, hogy - k..
2011. november 24. csütörtök 09:20 -
Windows blog: Megújul a Hotmail
Megújul a Microsoft népszerű levelező szolgáltatása, a mai bejegyzésben az újdonságokról lesz szó.
2011. november 24. csütörtök 09:19 -
Frissítsd Szüledi Böngészőjét! Nap lesz holnap
A Microsoft - próbálván szabadulni az IE6 immár igencsak kellemetlenné vált örökségétől és - felkarolva egy online magazin kezdeményezését fekete péntekre, azaz holnapra meghirdettea Frissítsd Szüledi Böngészőjét! Napot. A redmondi konszern ezzel szeretné a felhasználókat arra buzdítani, hogy - ki..
2011. november 24. csütörtök 09:00 -
Már ki lehet venni a jövő hotelszobáját
A Microsoft és a Novotel közösen álmodták meg a jövő hotelszobáját, amiben játékkonzolok, okostelefonok, tabletek és jelenleg még csak prototípusként létező eszközök hivatottak a kellemes időtöltés biztosítására. A 3120-as szobát már ki lehet venni, 200 euróba kerül éjszakánként.
2011. november 24. csütörtök 08:24 -
Speciális Kinectet kaphat a PC-s piac
A Microsoft az Xbox 360-hoz készült verziót optimalizálja.
2011. november 23. szerda 14:58 -
Videókereső céget vásárolt a Microsoft
A Microsoft 70 millió dollárt fizetett a VideoSurfért. A frissen beszerzett technológiát az Xbox Live fejlesztéseinél fogják felhasználni.
2011. november 23. szerda 09:55 -
Videókereső céget vásárolt a Microsoft
A Microsoft 70 millió dollárt fizetett a VideoSurfért. A frissen beszerzett technológiát az Xbox Live fejlesztéseinél fogják felhasználni.
2011. november 23. szerda 09:40 -

A főnök helyett figyelné a Microsoft, hogy rendesen dolgoznak -e az alkalmazottak
A Microsoft a közelmúltban egy olyan rendszerre vonatkozó szabadalmi kérelmet nyújtott be, amely lehetővé teheti a munkaadók számára, hogy azok számítógép segítségével gyakorlatilag folyamatos megfigyelés és felügyelet alatt tartsák alkalmazottaikat. A szabadalmi kérvényben leírt rendszer elméleti..
2011. november 23. szerda 09:30 -
Videókereső céget vásárolt a Microsoft
A Microsoft 70 millió dollárt fizetett a VideoSurfért. A frissen beszerzett technológiát az Xbox Live fejlesztéseinél fogják felhasználni.
2011. november 23. szerda 09:20 -

Videókeresőt vásárolt a Microsoft
A hét elején vált ismertté a hír, hogy a Microsoft felvásárolta a Videosurf nevű oldalt, amelyek videók közötti keresést tesz lehetővé. A 70 millió dolláros tranzakció keretében megszerzett szolgáltatással Redmond elsősorban az Xbox Live-ot kívánja majd bővetni. A Videosurf nem kevesebb, mint 250 ..
2011. november 23. szerda 09:10 -
A Mikulás hozza az új Xbox dashboardot
A Microsoft bejelentette, hogy december 6-án érkezik az új dasboard-frissítés, mely többek között új felhasználói felülettel vértezi fel konzolunkat. A Windows Phone 7-hez és a jövőben megjelenő Windows 8-hoz hasonló külsőségeken kívül új közösségi funkciókat és cloud-mentést vezet be.
2011. november 22. kedd 19:00 -
Windows 8: Windows Upgrade 11 kattintással
A Windows 8-cal kapcsolatban szépen lassan szivárognak a különböző információk, amelyeknek köszönhetően egyre teljeseb képet kaphatunk mindarról, amit a Microsoft következő generációs operációs rendszere nyújtani fog. Ezúttal az operációs rendszere telepítésével kapcsolatos lehetőségekről érkeztek friss hírek, így az alábbiakból kiderül, milyen lehetőségeink vannak, ha Windows 8-at szeretnénk konfigurációnkra telepíteni, illetve akkor, ha meglévő operációs rendszerünket szeretnénk majd Windows 8-ra frissíteni.
2011. november 22. kedd 17:01 -
Megújul a Hotmail és a Skydrive
A Microsoft két szolgáltatása világszerte, így hazánkban is új lehetőségekkel bővül.
2011. november 22. kedd 16:11 -
Megújul a Hotmail és a Skydrive
A Microsoft két szolgáltatása világszerte, így hazánkban is új lehetőségekkel bővül.
2011. november 22. kedd 16:11 -
Kína legalizál
Adobe Autodesk A másolt, tört szoftverek Mekkájában, a hamisítványok hazájában új program vette kezdetét.No No No Forrás: Computerworld Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Creative Suite 5.5 Microsoft Office 2010 család tovább
2011. november 22. kedd 15:11 -
Jelentősen megújul a Hotmail és a Skydrive
Mellékletként akár száz megabájtos fájl is csatolható a jövőben, emellett számtalan új funkció kerül jövőre a Microsoft szolgáltatásaiba.
2011. november 22. kedd 14:19 -
Ráncfelvarrás a Hotmailben
Hamarosan megújul a Hotmail és a Skydrive. A Hotmail esetén a fő újdonság, hogy a csatolható fájlok mérete levelenként 100 MB-ra nő, míg a Skydrive átláthatóbb lesz a Microsoft ígérete szerint.
2011. november 22. kedd 13:48 -
Okostelefonos és felhős projektterveket is vár a Microsoft a diákok versenyén
Az Imagine Cup 2012 két központi témája a Windows Phone és az Azure.
2011. november 22. kedd 13:23 -
Bemutatkozik a Windows 8 telepítő is
Alkalmazkodik a kor igényeihez a Windows 8 telepítője, a mezei felhasználóknak gyorsabb és egyszerűbb upgrade-folyamatot, a profik számára pedig a korábban megismert rugalmasságot ígéri a Microsoft.
2011. november 22. kedd 12:06 -
11 kattintás a Windows 8 telepítése
Az új rendszer telepítésére nagy hangsúlyt fektetett a Microsoft; egészen más felhasználói élményt nyújt, mint elődei.
2011. november 22. kedd 10:38 -
Több mint 40 000 alkalmazás a Microsoft Marketplace-ben
A legújabb jelentés szerint már több mint 40 000 alkalmazás található a Microsoft áruházában. Bővebben...
2011. november 22. kedd 09:55 -
Ismét bíróság elé került Bill Gates
Bill Gates, a Microsoft alapítója és egykori elnöke hétfőn ismét kénytelen volt egy a cégével szemben zajló bírósági meghallgatáson megjelenni. Utóbbi annak a pernek a része volt, amelyet a Novell még 2004-ben indított meg Redmonddal szemben, és amelyben előbbi azzal vádolja a Microsoftot, hogy az..
2011. november 22. kedd 08:45 -
Szuperkicsi telepítőkészletben érkezik majd a Windows 8
A Microsoft úgy látszik tényleg különösen nagy gondot fordít arra, hogy közismert operációs rendszer-családjának következő kiadása minden téren igen takarékosan bánjon az erőforrásokkal. A Windows 8-nak ennek megfelelően még telepítőkészlete is szuperkicsi lesz - annyira, hogy még egy mindössze 2G..
2011. november 22. kedd 07:20 -
20 ezer dollár támogatás kinectes fejlesztőknek
Kinect Accelerator néven indított pályázatot a Microsoft, melyben néhány kiválasztott, frissen induló cégbe fektetnének be, akiknek célja valamilyen kereskedelmben használható, kinectes szoftver kifejlesztése lenne. Jelentkezni január végéig lehet, ha esetleg valakit érdekelne.
2011. november 21. hétfő 16:00 -
Libre Office Portable 3.4.4

2011. november 21. hétfő 13:00 -
Konzolgeneráció váltás már jövőre?
Azt már biztosan tudjuk, hogy a Nintendo Wii U 2012-ben kapható lesz, de egyre többen fogadnak arra, hogy a Microsoft és a Sony sem fog lemaradni a versenyben.
2011. november 21. hétfő 10:40 -
George Clooney játszhatja Steve Jobsot
Jövőre kezdik forgatni azt a filmet, ami Steve Jobs életéről szól majd. A Sun nevű pletyilap hozta le a hírt, hogy a szerepre nem csak egy jelentkező van, állítólag George Clooney is beszállt a harcba, szeretné ő alakítani az Apple legendás vezérét.A szerepre esélyes még természetesen Noah Wyle is, aki szintén a Vészhelyzet című sorozatban játszott orvost, és a Pirates of Silicon Valley című közismert, az Apple és a Microsoft - meg az egész személyi számítógép - hőskorát feldolgozó moziban játszotta korábban Jobsot. A Fortune magazin szerint Wyle úgy nyilatkozott, hogy bármit megadna, ha ő lehetne a befutó.Aztán döntse el maga, ki melyiket látná szívesebben.Itthon szavazásra bocsátottam, és egyhangúan Noah Wyle lett a befutó.
2011. november 21. hétfő 07:25 -
Még több Nokia okostelefon, WP7.5 frissítés
A Nokia sikeresnek tartja a Lumia 800 bemutatkozását és további készülékeket ígérnek. A Microsoft kisebb javítást készített el saját platformjához.
2011. november 19. szombat 23:47 -
Átlátható céges pénzügyek az Office 2010-zel
A vállalati életben a pénz áramlása olyan, mint az ember szervezetében a vérkeringés. Ha minden simán zajlik, az egész szervezet működése zavartalan, és a cég a lehető legjobb teljesítményt nyújtja. Hogy az Ön cége is mindig a legjobb formáját hozza, abban a Microsoft Office 2010 mennyiségi licencei is segíthetnek.
2011. november 18. péntek 18:19 -
Az Office 2010-zel sima utak nyílnak a termékfejlesztésben
Minden cég életében meghatározó lépés a termékfejlesztés. Rövidtávon komoly költségek és bevételek függenek tőle, hosszú távon akár a vállalkozás piacképessége múlik azon, hogy milyen új termékekkel, szolgáltatásokkal száll be a versenybe, és az üzleti folyamatoknak ebben a szakaszában meghozott döntések hosszú időre meghatározzák a cég legtöbb alkalmazottjának munkáját. A Microsoft Office 2010 irodai szoftvercsomag hatékony, gördülékeny együttműködést és közös munkát lehetővé tévő eszközöket biztosít azoknak, akik ebben a munkában részt vesznek.
2011. november 18. péntek 18:11 -
Webvelem: Microsoft kampány a biztonságosabb internethasználatért
A Microsoft Magyarország elindította új kampányát, a Webvelem-et, amelynek célja az internet biztonságosabb...
2011. november 18. péntek 13:15 -
Készül a Microsoft közösségi oldala
A készülő oldal egyesíti a Facebook és a Google+ funkcióit, de (még) nem kapcsolták össze más webes Microsoft-szolgáltatással. Az új közösségi keresőnek hatalmas akadályokat kell leküzdenie.
2011. november 18. péntek 12:35 -
Közösségi hálózatot hoz létre a Microsoft
A redmondi vállalat Fuse Labs nevű kutatólaboratóriumában gőzerővel dolgoznak a szakemberek a Socl nevű projekten, amely egy közösségi hálózat létrehozására irányul.
2011. november 18. péntek 11:30 -
Jövő héten kézbe vehetőek a Nokia windowsos mobiljai
Hazánkban első alkalommal a HWSW mobilalkalmazás-fejlesztői konferenciájának keretein belül mutatkozik be a szélesebb fejlesztői közösség előtt Microsoft és a Nokia együttműködésének első két gyümölcse, a Nokia Lumia 800 és Lumia 710.
2011. november 18. péntek 11:14 -
Megdöbbentő eredmények az illegális szoftverhasználatról
November 17-én tartja a Microsoft  aglobális fogyasztóvédelmi napját, amely az illegális szoftverhasználat veszélyeire hívja fel a figyelmet immáron harmadik éve. A Harrison Group és a Lionbridge kutatásainak fókuszában az állt, hogy milyen veszélyekkel és hatékonyságvesztéssel járhat, ha valaki kalózszoftvert telepít a számítógépére. Magyarországon továbbra is magas az illegális szoftverek aránya, ám a jogtiszta beszerzés előnyeit egyre több felhasználó ismeri fel. Bővebben...
2011. november 17. csütörtök 19:02 -
A Microsoft is elindít egy közösségi oldalt
A platformnak tűnő kezdeményezés neve SOCL, de a nevén kívül gyakorlatilag még semmit sem tudni róla.
2011. november 17. csütörtök 17:40 -
Minden negyedik kalóz-Windows vírusokat tartalmaz
[Microsoft] November 17-én tartja a Microsoft globális fogyasztóvédelmi napját, amely az illegális szoftverhasználat veszélyeire hívja fel a figyelmet immáron harmadik éve. A Harrison Group és a Lionbridge kutatásainak fókuszában az állt, hogy milyen veszélyekkel és hatékonyságvesztéssel járhat, h..
2011. november 17. csütörtök 17:15 -
Megdöbbentő eredmények az illegális szoftverhasználatról
Microsoft November 17-én tartotta a Microsoft globális fogyasztóvédelmi napját, amely az illegális szoftverhasználat veszélyeire hívja fel a figyelmet immáron harmadik éve. A Harrison Group és a Lionbridge kutatásainak fókuszában az állt, hogy milyen veszélyekkel és hatékonyságvesztéssel járhat, ha valaki kalózszoftvert telepít a számítógépére. Magyarországon továbbra is magas az illegális szoftverek aránya, ám a jogtiszta beszerzés előnyeit egyre több felhasználó ismeri fel.November 17-én világszerte elhangzott a hívószó: Biztonságosabb eszközökkel a megbízható működésért! A Microsoft globális fogyasztóvédelmi napjának célja, hogy felhívja a felhasználók figyelmét az illegális szoftverhasználat veszélyeire.No No No Forrás: Prim Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család Creative Suite 5.5 tovább
2011. november 17. csütörtök 16:47 -
Windows blog: Tanuljunk ingyen "szerverül"!
A Microsoft Magyarország jóvoltából ingyenes szakkönyvből tanulhat minden érdeklődő.
2011. november 17. csütörtök 15:38 -
Olcsóbb akar lenni riválisainál a Nokia
Olcsóbban akarja árulni rivális gyártóknál saját windowsos okostelefonjait a Nokia, amely az idén állt át a Microsoft szoftvereire. A cég készülékei azonban még így sem tudnak versenyezni az olcsó androidos készülékekkel.
2011. november 17. csütörtök 14:07 -
Kinek a legjobb a Microsoft 8?
A Metro felület nem feltétlenül lesz előnyös minden cégnek.
2011. november 17. csütörtök 14:06 -
Kinek a legjobb a Microsoft 8?
A Metro felület nem feltétlenül lesz előnyös minden cégnek.
2011. november 17. csütörtök 14:06 -
Megdöbbentő eredmények az illegális szoftverhasználatról
November 17-én tartja a Microsoft globális fogyasztóvédelmi napját, amely az illegális szoftverhasználat...
2011. november 17. csütörtök 12:55 -
Így fog frissülni a Windows 8
A Microsoft beszámolt azokról a változásokról, amelyek a Windows 8 operációs rendszerének frissítési szolgáltatásait érintik. Kiderült, hogy az operációs rendszer kevésbé lesz tolakodó.
2011. november 17. csütörtök 09:02 -
Így fog frissülni a Windows 8
A Microsoft beszámolt azokról a változásokról, amelyek a Windows 8 operációs rendszerének frissítési szolgáltatásait érintik. Kiderült, hogy az operációs rendszer kevésbé lesz tolakodó.
2011. november 17. csütörtök 08:47 -
Kiszivárgott hogyan fog kinézni a Microsoft közösségi oldala
Ugyan a tény, hogy a közelmúltban a Microsoft is egy saját közösségi oldal kifejlesztésébe kezdett, már korábban ismertté vált - mindeddig azonban nem lehetett semmit sem tudni annak kinézetéről és funkcióiról. Ebben a kérdésben most jelentős változás következett be, egy oldalnak ugyan sikerült ki..
2011. november 17. csütörtök 08:17 -
Jubilál az Xbox, bőkezűen szórja az ajándékokat a Microsoft
A minap töltötte be tizedik születésnapját az Xbox, minek hatására ajándékozási láz söpört végig a Microsoft fejesein.
2011. november 16. szerda 17:00 -
Halo: Combat Evolved Anniversary teszt
Ki gondolta volna, hogy már 10 év eltelt minden idők legsikeresebb Xbox játékának megjelenése óta, mely forradalmasította az FPS műfajt, és köztudatba hozta a Microsoft akkor még új konzolját? Igen, a Halo egy jelenség, mára már legendának számít, de vajon minek köszönheti ezt a nagy sikert?
2011. november 16. szerda 14:35 -
Microsoft: Ballmer nem ígért Windows 8-as telefonokat
A vállalatvezető beszédéből idézett részből írásban hiányzott egy pont, ezért a kavarodás.
2011. november 16. szerda 11:03 -
Felhőalapú védelmet kapott a Lync
A Symantec bejelentette azt a felhőalapú szolgáltatását, amely a Microsoft Lync felügyeletét hivatott elősegíteni.
2011. november 16. szerda 08:55 -

Véget vet az idegesítő újraindításoknak a Windows 8
A Microsoft operációs rendszerének jövőre megjelenő új változata végre véget vet majd az eddigi Windows-ok egy igen idegesítő tulajdonságának. A Windows 8 ugyanis nem fogja majd a felhasználó engedélye nélkül újraindítani a gépet a frissítések telepítését követően, és általában is az eddigieknél k..
2011. november 16. szerda 08:10 -
Windows 8: csökkenhet a frissítések utáni újraindítások száma
A Windows 8 esetében is szükség lesz a frissítések utáni újraindításokra, azonban közel sem olyan mértékben, mint a Windows 7-nél. A Microsoft mindent elkövet a kényelemért.
2011. november 15. kedd 23:04 -
Microsoft Kinect játékvezérlő, kicsit másképp: jövőkép a közös munkáról
Bár a Code Space projekt még gyerekcipőben jár, a benne lakozó potenciál már látható.
2011. november 15. kedd 17:00 -
Ma 10 éves az Xbox
Szinte hihetetlen, de már 10 év telt el azóta, hogy megjelent a Microsoft első konzolja, az Xbox.
2011. november 15. kedd 16:40 -
Egyre népszerűbb a Windows Phone
Fejlesztők számára egyre vonzóbb alternatívát jelent a Microsoft új mobiltelefonos platformja.
2011. november 15. kedd 16:34 -
Egyre népszerűbb a Windows Phone
Fejlesztők számára egyre vonzóbb alternatívát jelent a Microsoft új mobiltelefonos platformja.
2011. november 15. kedd 16:34 -
Ingyenes irodai szoftverek - nem kell mindig Microsoft
Mióta az Oracle kilépett az OpenOffice.org mögül, nagy a zavar a Microsoft Office ingyenes alternatívája körül. Egy csapat önkéntes a maga módján tisztázná a helyzetet a LibreOffice-szal.
2011. november 15. kedd 15:21 -
Kevésbé lesz idegesítő az új Windows
A Microsoft nem tudja megoldani, hogy a Windows 8-at sose kelljen majd újraindítania a felhasználóknak, de a cég azt ígéri, hogy az új operációs rendszer frissítése sokkal kevésbé lesz zavaró, mint az eddigieké - de nem sokkal.
2011. november 15. kedd 15:17 -
Touch Mouse egér érintőfelülettel
Nálunk járt a Microsoft egere, melyet nem csak gombokkal vezérelhetünk.
2011. november 15. kedd 15:03 -
Tízéves az első Xbox és a Halo
Mérföldkőhöz érkezett a Microsoft konzolipari jelenléte. Napra pontosan tíz éve jelent meg az első-generációs Xbox az amerikai boltokban és vele együtt a Bungie sikerszériájának nyitódarabja, a Halo: Combat Evolved. Mindkét gyöngyszem hatalmas sikereket ért el és ütőképes fegyver lett a rendmondiak kezében.
2011. november 15. kedd 13:30 -
Két másodpercenként bővül új taggal az Xbox Live
A Microsoft online szolgáltatása nemhogy töretlen, de egyre növekvő népszerűséget tudhat magáénak.
2011. november 14. hétfő 21:17 -
Microsoft: az utolsókból lesznek az elsők
A cég szerint nem a sokmagos processzora miatt lesz jó egy okostelefon.
2011. november 14. hétfő 11:27 -
Batman: Arkham City - valami gond van az Xboxos mentésekkel?
Állítólag a Microsoft konzolján ütötte fel a fejét egy kis probléma: az elmentett játék hirtelen fogja magát és eltűnik, mint Batman az éjszakában.
2011. november 14. hétfő 10:45 -
Többfaktoros azonosítás a Microsoft felhőjében
Az RSA bejelentette azon megoldásait, amelyek révén a SecurID alapú kétfaktoros hitelesítés kiterjeszthető a Microsoft Azure platformra és az Office 365 szolgáltatásokra.
2011. november 14. hétfő 08:50 -

A Silverlight 5 lehet az utolsó nagy kiadás
A Silverlight (multimédiás tartalmak lejátszására hivatott beépülő) ötödik verziója november végén jelenhet meg. A ZDNet egyik szerkesztőjének értesülései szerint lehet, hogy ez lesz az utolsó nagyobb kiadás. A Microsoft hivatalos állásfoglalást még nem tett az üggyel kapcsolatban, így előre szólunk: meg nem erősített információk következnek. Bővebben...
2011. november 11. péntek 19:22 -
Itthon is bemutatkozik a Mango
Közösen szervez fejlesztői konferenciát a Microsoft és a Nokia. Az esemény célja, hogy a magyarországi okostelefon fejlesztői társadalommal megismertesse a Windows Phone platformban rejlő lehetőségeket, továbbá magyar fejlesztők által készített sikeres alkalmazásokat mutasson be.
2011. november 11. péntek 17:05 -

Mobil Weekend - mobilfejlesztés 72 órán át
Ingyenes Microsoft-Nokia konferencia, alkalmazásfejlesztés, szakmai előadások és a legmenőbb mobilos alkalmazások/játékok.
2011. november 11. péntek 14:31 -

Microsoft-Nokia konferencia: bemutatkozik a Mango
Hagyományteremtő céllal közösen szervez fejlesztői konferenciát a Microsoft és a Nokia. Az esemény célja, hogy...
2011. november 11. péntek 11:05 -
Az Office 2010 felpörgeti az értekezleteket
Összegyűlni egy tárgyalóban, végighallgatni a prezentációkat, megbeszélni a fontos dolgokat, feljegyezni minden lényegeset, és lehetőleg úgy, hogy minél kevesebb idő menjen el feleslegesen, mert vár az asztalnál hagyott munka - általában erről szól egy meeting az irodai dolgozó számára. Hogy mindez még gördülékenyebben menjen, és a megbeszélések egyetlen perc se teljen hiába, abban az Office 2010 legújabb eszközei is segítenek.
2011. november 11. péntek 10:23 -
A hatékonyabb ügyfélkezelés
Az ügyfél a király - a már-már közhelyes alapszabályt bizonyára mindenki jól ismeri, aki az üzleti életben tevékenykedik, de ezer meg egy oka lehet annak, hogy mégsem sikerül betartani. Elkeveredett e-mailek, nehezen hozzáférhető adatok vagy információk, lassú reakció a megkeresésekre - mindez ronthatja a kiszolgálás hatékonyságát. Ez pedig sokba kerülhet, hiszen az ügyfél elégedetlensége egy idő után az elvesztéséhez vezet. Az Office 2010 eszközei azonban az Ön vállalatának is segíthetnek abban, hogy ügyfelei úgy érzik: a tenyerén hordozza őket.
2011. november 11. péntek 10:12 -
A hatékonyabb ügyfélkezelés
Összegyűlni egy tárgyalóban, végighallgatni a prezentációkat, megbeszélni a fontos dolgokat, feljegyezni minden lényegeset, és lehetőleg úgy, hogy minél kevesebb idő menjen el feleslegesen, mert vár az asztalnál hagyott munka - általában erről szól egy meeting az irodai dolgozó számára. Hogy mindez még gördülékenyebben menjen, és a megbeszélések egyetlen perc se teljen hiába, abban az Office 2010 legújabb eszközei is segítenek.
2011. november 11. péntek 09:47 -
Microsoft - Yahoo - AOL szövetség a Google és a Facebook ellen
Hivatalossá vált, hogy az internetes reklámok területén szövetségre lép egymással a Microsoft, a Yahoo és az AOL. Az összefogás a Google, illetve a Facebook ellen irányul.
2011. november 10. csütörtök 21:37 -
2012 végén jöhet az új Xbox?
Már lassan mi sem tudjuk, hogy kinek higgyünk, sőt, jelen állás szerint valószínűleg egyelőre senkinek nem szabad hinni. A legutolsó pletykák és félinformációk viszont arra utalnak, hogy a Microsoft akár már 2012 végét is megcélozhatja az Xbox 360 utódjával.
2011. november 10. csütörtök 16:00 -
Kiütötte a Chrome az Internet Explorert
Második lett a Google Chrome a hazai böngészők rangsorában. A CEE régióban a lettek után és Szlovákiával holtversenyben, Magyarország a második olyan piac, ahol a Google fürge böngészője megelőzte a Microsoft Internet Explorert.
2011. november 10. csütörtök 14:55 -
Kiütötte a Chrome az Internet Explorert
Második lett a Google Chrome a hazai böngészők rangsorában. A CEE régióban a lettek után és Szlovákiával holtversenyben, Magyarország a második olyan piac, ahol a Google fürge böngészője megelőzte a Microsoft Internet Explorert.
2011. november 10. csütörtök 14:36 -

MicrosoftHuawei megállapodás a láthatáron
Android platformmal kapcsolatos licencmegállapodásokról egyeztet a Microsoft és a Huawei.
2011. november 9. szerda 13:38 -
Letölthetők a Windows legújabb hibajavításai
A Microsoft novemberi hibajavító keddjének főszereplője a Windows.
2011. november 9. szerda 11:47 -
Automatikusan javítja majd a felhasználó által ejtett hibákat az IE10
A Microsoft böngészőjének következő verziója jelentős mértékben hozzájárulhat majd az interneten milliószám megtalálható fórumok és blogok színvonalának növeléséhez - legalábbis helyesírási szempontból. Az Internet Explorer várhatóan a Windows 8-cal együtt bemutatkozó 10-es kiadása ugyanis egy beé..
2011. november 9. szerda 11:30 -
Így készült a világ legnagyobb Windows Phone-ja
Hatalmas reklám készült a Microsoft operációs rendszerének népszerűsítéséhez. Bővebben...
2011. november 9. szerda 09:20 -
Letölthetők a Windows legújabb hibajavításai
A Microsoft novemberi hibajavító keddjének főszereplője a Windows volt, hiszen mindegyik új frissítés az operációs rendszerhez, illetve annak összetevőihez készült.
2011. november 9. szerda 09:10 -
Letölthetők a Windows legújabb hibajavításai
A Microsoft novemberi hibajavító keddjének főszereplője a Windows volt, hiszen mindegyik új frissítés az operációs rendszerhez, illetve annak összetevőihez készült.
2011. november 9. szerda 09:05 -
A Facebook szerint nem ők a rosszak, hanem a Microsoft, a Yahoo meg a Google
A Facebook alapítója, Mark Zuckerberg egy a napokban adott interjújában már majdnem hogy a privátszféra legfőbb védőjeként mutatta be az ilyen irányú jogsértések és gyakorlatilag a webezők után "kémkedése" miatt már többször erősen kritizált cégét és közösségi oldalát. Az egykor a hardvardról kibu..
2011. november 9. szerda 08:05 -
Samsung vezető a Microsoft csapatában
A Windows Phone platform felelőseként folytatja munkáját a Samsung szolgáltatási részlegének korábbi vezetője.
2011. november 8. kedd 14:32 -
Változtak a Windows Phone hardveres követelményei
Csökkent a Microsoft szigora, jöhetnek az egyedibb és kedvezőbb árú mobilok.
2011. november 8. kedd 12:46 -
Pletykák a kövektező XBox konzolról
Hivatalosan még meg sem mukkant a Microsoft következő konzoljáról, de egy MS nerd nevű blogger már tudja a tutit.
2011. november 8. kedd 09:03 -
Processzormag-alapú licencelést vezet be a SQL Server 2012
A SQL Server 2012 megjelenésével a Microsoft csökkenti az adatbázisból elérhető termékváltozatok számát és változik a licencelés is - derül ki a vállalat weboldalán elérhető dokumentumból. Az árazást is nyilvánosságra hozta a cég.
2011. november 7. hétfő 17:27 -
Ingyenes letölthető a Windows Server 2008 R2 - A kihívás állandó" című szakkönyv
A szerző, Gál Tamás 313 oldalon keresztül mutatja be a Microsoft elsőszámú szervertermékével kapcsolatos alapokat. Bővebben...
2011. november 7. hétfő 15:05 -
Ingyenes Windows Server szakkönyvet adott ki a Microsoft
A TechNetKlub.hu gondozásában megjelent kötet a Windows Server 2008 R2-t mutatja be.
2011. november 7. hétfő 14:56 -
Ingyenes Windows Server-szakkönyv a Microsofttól
[Microsoft] "Windows Server 2008 R2 - A kihívás állandó" című, ingyenesen letölthető szakkönyvvel segíti az informatika iránt érdeklődőket a Microsoft Magyarország. A TechNetKlub.hu gondozásában megjelenő kötet célja, hogy lényegre törően, ámde alaposan bemutassa a Microsoft első számú szerverterm..
2011. november 7. hétfő 14:28 -
A Microsoft a legvonzóbb munkahely
A Microsoft lett a világ legjobb multinacionális munkaadója a Great Place to Work, globális kutató és...
2011. november 7. hétfő 13:25 -
A Facebookot is sújthatja a winchesterhiány
A thaiföldi árvizek miatt számos olyan üzemet is bezártak, amelyek merevlemezekkel látják el csaknem az egész világot: a winchestergyártás ilyen mértékű kiesése az olyan hatalmas mennyiségű felhasználói adatot tároló cégeknek is gondot okozhat, mint a Facebook, a Google vagy a Microsoft.
2011. november 7. hétfő 13:16 -
Ingyenes Windows Server-szakkönyv a Microsofttól
"Windows Server 2008 R2 - A kihívás állandó" című, ingyenesen letölthető szakkönyvvel segíti az informatika iránt érdeklődőket a Microsoft Magyarország.
2011. november 7. hétfő 12:55 -
Kamera nélküli telefonok Windows Phone 7-el
A Microsoft szélesebbre tárja a kaput - de ki előtt?
2011. november 7. hétfő 12:16 -
Windows az IBM nagygépein
Microsoft környezet a Kék Óriás mainframe-jein.
2011. november 7. hétfő 11:15 -
Windows az IBM nagygépein
Microsoft környezet a Kék Óriás mainframe-jein.
2011. november 7. hétfő 11:01 -
Gyorsjavítást adott ki a Microsoft a Duqura
Gyorsjavítást adott ki a Microsoft a Duqu kártevő által kihasznált sebezhetőségre, amely a Windows operációs rendszerek fontkezelési rutinjának hibájával kapcsolatos.
2011. november 7. hétfő 10:14 -
HWSW Windows Intune játék - fődíj egy HTC Titan okostelefon
Október 17-én frissült a Windows Intune szolgáltatás, amely segítségével a PC-k külön telepített menedzsmentszerver nélkül is távolról felügyelhetők, frissíthetők, beállíthatók. Az új verzió megjelenése alkalmából a HWSW és a Microsoft közös játékot hirdet.
2011. november 7. hétfő 00:00 -
Önálló partifotós-robotot fejlesztett a Microsoft
Mókás, de mindenképp érdekes gép-fotóst alkotott a szoftveróriás.
2011. november 5. szombat 13:00 -
Padlón volt a Lionhead a Microsoft előtt
Az ember azt gondolná, hogy viszonylag jól mehet egy olyan cégnek, ami a Black & White-hoz és a The Movieshoz hasonló klasszikusokat készített. De nem. Egy volt alkalmazott beszámolója szerint ugyanis a Lionhead szó szerint a padlón volt, mielőtt a Microsoft felvásárolta.
2011. november 5. szombat 12:00 -
A Windows körül forog majd a hibajavító kedd
A Microsoft a jövő kedden négy biztonsági közlemény keretében fog beszámolni a Windows operációs rendszer legutóbb felfedezett sebezhetőségeiről. Azonban minden bizonnyal egy már nagyon várt frissítésre nem fog sor kerülni.
2011. november 5. szombat 09:21 -

Videó: Microsoft Touch egerek
Mai videónkban a Microsoft két új egerével foglalkozunk.
2011. november 4. péntek 20:20 -
Soron kívül javította a Duqu által kihasznált sebezhetőséget a Microsoft
A Microsoft csütörtök este soron kívül adott ki átmeneti javítást arra a biztonsági résre, amit a Duqu nevű, az informatikai sajtóban a napokban felbukkant új kémprogram használ ki a Windows-ok megfertőzésére. A kritikus besorolású sebezhetőség minden jelenleg még támogatott Windows verziót érint,..
2011. november 4. péntek 08:05 -
Gyorsjavítás érkezett a Windowsokhoz
Mivel a nemrég felfedezett vírus, a DuQu egy windowsos sebezhetőséget használt ki, a Microsoft kiadott egy ideiglenes javítást.
2011. november 4. péntek 06:47 -
Kóddal támogatja a Linuxok egyik alapszoftverét a Microsoft
A Samba, a Microsoft hálózatmegosztását utánzó nyílt forrású szoftver, amely kulcsfontosságú szereppel bír a legtöbb helyi hálózaton és/vagy vegyes környezetben üzemeltett Linux-telepítésben, honlapján a napokban külön hírben emlékezett meg a jeles eseményről, hogy befogadták az első a Microsoft á..
2011. november 3. csütörtök 15:06 -
Belharcokban esett el a Microsoft Courier
Nem tudta legyőzni a Microsoft innovatív Courier koncepciója a Windows-gőzhengert - foglalható össze a redmondi tabletplatform születése. A valóságban a verseny jóval kiélezettebb és drámaibb volt, a Courier-projekt leállításával pedig két évre szabad kezet kapott a konkurencia.
2011. november 3. csütörtök 14:05 -
Zuhanórepülésben az Internet Explorer
A NetMarketShare adatai szerint az Internet Explorer piaci részesedésesének csökkenése már nem újkeletű jelenség. A Microsoft böngészőjének népszerűsége 1,39 százalékpontos csökkenés után 50 százalék alá esett, és most 49,58%-on áll.   Bővebben...
2011. november 3. csütörtök 13:05 -
Az Acer szerint nagy dobás a Windows 8
A tajvani gyártó szerint a táblagépek és az asztali számítógépek piacán is komoly sikerre számíthat a Microsoft új platformja.
2011. november 3. csütörtök 11:54 -
Már csak a netezők fele használja az Internet Explorert
Lélektani határt lépett át az Internet Explorer októberben. A Microsoft böngészőjét már csak a netezők 49 százaléka használja, a többség alternatív browsert telepített a gépére vagy mobilon olvassa a webet.
2011. november 3. csütörtök 11:10 -
Gears of War 3: Horde Command DLC Pack videó
Nemrég jelent meg a Gears of War 3 DLC csomagja, így a Microsoft egy látványos videóval igyekszik rá felhívni vásárlói figyelmét.
2011. november 3. csütörtök 09:40 -
Bill Gates állította le a Microsoft táblagép-projektjét
Az amerikai vállalat tavaly leállította tábla PC programját, azonban ennek okairól eddig nem sokat lehetett tudni. Most azonban kiderült, mi húzódott meg a döntés hátterében.
2011. november 2. szerda 22:19 -
WP7: mobil a Lenovótól, játékok az EA-tól
A Microsoft mobil platformja két fontos opcióval bővül, a Lenovoval ugyanis új gyártó léphet a színre. Az Electronic Arts a Nokiát támogatja saját játékaival.
2011. november 2. szerda 22:02 -
Miért jó a dokumentumkezelés?
Adobe "A dokumentumkezelés fogalma ugyanis sok embernek sokfélét jelent: ez a széttartó gondolkodás sokszor lehet jó -, de itt és most kimondottan nem az" - Fodor Zoltán elnök, IDSZSZ.No No No Forrás: Computerworld Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Acrobat Reader Microsoft Office 2010 család tovább
2011. november 2. szerda 17:54 -
Magyar kutatók leplezték le a Duqu kártevő telepítőjét
A Budapesti Műszaki Egyetem Crysys biztonsági laborjának kutatói fedezték fel azt az eddig ismeretlen Microsoft Word-szoftverhibát, amelynek segítségével a Duqu nevű adathalász kártevő bejut a számítógépekbe.
2011. november 2. szerda 17:20 -
Gesztusvezérlés sebészeknek és autógyártóknak
A Microsoft nagy lehetőségeket lát a gesztus-alapú vezérlés üzleti felhasználásában, ezért elindítja a Kinect for Business projektet. Célcsoportjuk az egészségügy, az autóipar és az oktatás.
2011. november 2. szerda 13:47 -
Utolérte az Explorert a Chrome
A Google böngészője várhatóan heteken belül lelépi itthon a Microsoft néhány éve még utcahossznyi előnnyel vezető browserét.
2011. november 2. szerda 12:13 -
Nem ismétlődik meg az Intel - Microsoft egyeduralom
Ahogy a hagyományos, x86-alapú fejlesztéseket és az asztali termékeket fokozatosan az új hordozható kütyük helyettesítik a vásárlók képzeletében és a valós eladási mutatókban, egyre jobban kirajzolódik azon gyártók szűk csoportja, amely uralhatja a még mindig kialakulóban lévő piaci szegmenseket. Az új riválisok sokkal szorosabb versenyben vannak egymással, mint ahogy ahhoz hozzászokhattunk.
2011. november 2. szerda 10:01 -
Bill Gates szerint neki (is) köszönhető az Apple és a Mac sikere
Bár az Apple nemrég elhunyt vezére mindig is szerette azt hirdetni, hogy a Microsoft csak úgymond ellopta tőlük a Windows alapöletét, a grafikus felületet - amit az Apple szintén a Xerox-tól "lopott" el -, a napokban a sztori érdekes fordulatot vett. Bill Gates, a Microsoft alapítója és egykori ve..
2011. november 2. szerda 08:55 -
Az Apple vagy a Microsoft termel több bevételt?
Nem is kérdés, már egy ideje az Apple. De hogy mennyivel, és hogy ez az óriási bevétel mikből áll össze, arra itt van egy remek összehasonlító grafikon.Az asymcós Horace Dediu készítette, tudjátok, ő az az elemző, akinek nem feladata az Apple-t követni, mégis a legjobb közelítésekkel tippelte meg a cupertinóiak számait az elemzők között egy tavalyi felmérés szerint.A grafikont érdemes vizsgálgatni, két dologra azért felhívnám a figyelmet:A Mac üzletág több bevételt hoz az Apple-nél, mint a Windows a Microsoftnál.Az iOS-eszközök több bevételt hoznak, mint a Microsoft teljes bevétele.Hiába no, változnak az idők.
2011. november 2. szerda 07:51 -
Kinect for Windows - jövő év elején indul az üzleti program.
Már egy év telt el azóta, hogy megérkezett a Microsoft mozgásérzékelős kütyüje, a Kinect.
2011. november 1. kedd 17:00 -
Nagyvállalati körökben alkalmaznák a Kinectet
Bár mi egyszerű játékos kiegészítőként ismerhettük meg a Kinectet, azt a temérdek hobbifejlesztő is bebizonyította, hogy a kamerában bőven több lehetőség rejlik. A Microsoft most nagyvállalati körökhöz juttatná el a kütyüt, a célja, hogy "egész iparágakat reformáljon meg" a segítségével.
2011. november 1. kedd 10:00 -
Launch trailert kapott a felújított Halo
Tizedik születésnapját ünnepli a Halo: Combat Evolved, háromszoros hiphiphurrá, tortát ide, azonnal! A Microsoft méltó módon készül megülni az Xbox legfontosabb sorozatának nyitóepizódját, a játék felújított változata két hét múlva érkezik, amit egy launch trailerrel készül beharangozni a vállalat.
2011. október 31. hétfő 17:50 -
Késik a Jurassic Park xboxos verziója
Bár a PC-s és a PlayStation 3-as változatok a terveknek megfelelően landolnak a boltok polcain, az xboxos tulajoknak kicsit még várniuk kell a Jurassic Park: The Game-re, mivel a dobozos változatok esetében terjesztési hiányosságokba ütköztek. Így idén már nem jelenhet meg a Microsoft konzoljára.
2011. október 31. hétfő 11:00 -
Akár 640 processzormagos gépeken is fut majd a Windows 8
A Microsoft a napokban újabb blogbejegyzést közölt a Windows 8 újdonságait bemutató blogjában, amelyben ezúttal az új operációs rendszer Feladatkezelőjének (Task Manager) újdonságaira tért ki. A bejegyzésben ugyanakkor a cég egy érdekes mellékinformációt is megoszott, amely szerint a Windows 8 a m..
2011. október 31. hétfő 07:36 -
Európában a PS3, Amerikában az X360 uralkodik
A két meghatározó piacon a Sony és a Microsoft vezet felváltva, miközben a Nintendo úgy lett harmadik, hogy már nincs oka nevetni.
2011. október 29. szombat 17:26 -
Windows 8: akár mobilokon is használható
A Microsoft következő operációs rendszerére épülő mobilt kíván jövőre piacra dobni az ITG.
2011. október 29. szombat 15:05 -
Így képzeli a jövőt a Microsoft
Látványos és hosszú videóban csodálhatjuk meg, hogy a redmondi óriás szerint hogyan néz ki a jövő.
2011. október 28. péntek 12:16 -
A Yahoo-t biztosan megveszik, de ki és miért és mennyiért?
Pár napja Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója a minap megemlítette, mekkora mázli, hogy nem vették meg a Yahoo-t, hiszen ma már sokkal kevesebbet ér, mint az ajánlattétel idején. De a Yahoo még mindig nagyon kívánatos falat, s több cég is kerülgeti.
2011. október 28. péntek 10:16 -

2011. október 28. péntek 10:01 -
Frissült: Microsoft Office 2007 Service Pack 3 (SP3) angol
Office 2007 Service Pack 3, Angol Office 2007-hez. A service pack azt jelenti, hogy a program megjelenése óta észrevett hibák javításai találhatóak meg benne.
2011. október 27. csütörtök 21:42 -
Frissült: Microsoft Office 2007 Service Pack 3 (SP3) magyar
Office 2007 Service Pack 3, Magyar Office 2007-hez. A service pack azt jelenti, hogy a program megjelenése óta észrevett hibák javításai találhatóak meg benne.
2011. október 27. csütörtök 21:42 -
Hektószámra dől a vér - Bloodforge: First Cut - Reveal Trailer
A Microsoft/Climax játéka egyrészt jó véres, másrészt Xbox 360-ra érkezik.
2011. október 27. csütörtök 17:05 -
Jövő héten jöhet az új Xbox 360 dashboard?
Már lassan meg sem tudjuk számolni, hogy az Xbox 360 megjelenése óta hányszor kapott teljesen új frissítést a dashboard. Mindenesetre dicséretes, hogy a Microsoft nem ül a babérjain, és folyamatosan, gőzerővel fejleszt, aminek a legújabb eredményét talán már jövő héten láthatjuk.
2011. október 27. csütörtök 17:00 -
Barátkozik a Microsoft és a Mozilla
A most kiadott Firefox with Bing előkészület lehet a fő bevételforrásnak számító Google-partnerség kiváltására.
2011. október 27. csütörtök 14:06 -
AZ EPIC bele szeretne szólni a következő generációs konzolok tervezésébe.
Az Unreal Engine tervezője, az EPIC Games azt tervezi, hogy aktívan befolyásolja majd az Microsoft és a Sony új generációs konzol-terveit.
2011. október 27. csütörtök 10:20 -
Letölthető az Office 2007 Service Pack 3
A Microsoft szerdán letölthetővé tette honlapjáról Office csomagja eggyel korábbi kiadásához készült harmadik - vélhetően egyben utolsó - szervízcsomagját. Az Office 2007 Service Pack 3 az irodai szoftverkészlethez eddig kiadott összes javítást tartalmazza, ami azt jelenti, hogy telepítése nem igé..
2011. október 27. csütörtök 09:21 -
A Microsoft keresője lett az alapértelmezett a legújabb Firefox-ban
A Microsoft szerdán jelentette be, hogy a Mozilla-val együttműködve elkészítették a Firefox egy új kiadását, amelynek különlegessége, hogy benne a Google-é helyett a Microsoft-é az alapértelmezett keresőmotor, ami a böngésző kereső- ill. "mindenessávjába" beírt kifejezésekre az eredményeket szolgá..
2011. október 27. csütörtök 07:41 -
Eddig tiz Androidos gyártó ismerte el a Microsoft jogainak megsértését
A Microsoft komoly bevételekhez jut a mobilszegmensből, ennek oka a mobiltelefon-gyártókkal kötött szerződésekben keresendő.
2011. október 26. szerda 16:09 -
Kullancsszerű lesz a Windows 8 másolásvédelme
Sajtóértesülések szerint a Windows 8-ba a Microsoft olyan komoly másolásvédelmi megoldást épít be, amely gyakorlatilag beleégeti a számítógépbe a rendszer aktivációs kulcsát.
2011. október 26. szerda 13:12 -
Ötvenezer hallgató kap októberben Microsoft Office-t
Microsoft A hazai felsőoktatási intézmények hallgatói többé nem jogosultak Windows-licencekre, azonban a HÖOK-on keresztül 50 ezer Office-licenc idén is a diákok rendelkezésére áll. A jogosultakat a héten kezdik el értesíteni.No No No Forrás: HWSW Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Office 2010 tovább
2011. október 25. kedd 19:05 -
A fülünkre fáj a foguk - IT-guruk a szektor trendjeiről
A Microsoft, a Dell, az Ebay első embere és más IT-nagyágyúk elméletileg az új üzleti modellekről, az adatvédelemről illetve az IT-iparág jövőjéről vitáztak. Gyakorlatilag az IT-elit önmagát ünnepelte San Franciscóban a Web 2.0 Summit konferencián. Az internet újraéledésével minden, ami zene, zaj vagy zajcsillapítás, húzóágazat lesz a közeljövőben, melyben a felhőalapú adattárolás és az ebből adódó kontroll jelent aranybányát.
2011. október 25. kedd 17:30 -
Két újabb frissítést kap a WP7
Bár a Mango is fontos állomást jelent a Microsoft, valamint a felhasználók számára egyaránt, a szoftvercég jövőre két nagyobb frissítést tervez.
2011. október 25. kedd 16:34 -
Az Android bombaüzlet a Microsoft számára
Úgy néz ki, hogy a Google operációs rendszere Redmond egyik legdinamikusabban növekvő biznisze. Jövőre több mint egymilliárd dollárt hozhat a konyhára.
2011. október 25. kedd 13:11 -
Magyarországon nyílt a Microsoft első európai márkaüzlete
Az Egyesült Államokon kívül hazánkban nyílt meg az első Microsoft márkaüzlet, amelyet a Media Markttal közösen üzemeltet a Microsoft Magyarország.
2011. október 25. kedd 10:50 -
Ma 10 éves a Windows XP
A Windows XP pontosan ma tölti be tizedik születésnapját - mert, hogy a Microsoft pontosan tíz évvel ezelőtt, 2001. október 25-én dobta piacra minden idők legnépszerűbb és legismertebb operációs rendszerét. A maga korábban forradalminak számító Windows XP egy új korszakot nyitott meg a PC-k fejeze..
2011. október 25. kedd 10:32 -
10 éves a Windows XP
A Microsoft operációs rendszerét sem a felhasználók, sem a cégek nem fogadták kitörő örömmel. A túlzottan magas hardverkövetelmények és a termékaktiválási funkció volt a mumus.
2011. október 25. kedd 08:05 -
Kiszivárgott, hogy mikor jelenik meg a Windows 8
A Microsoft következő generációs Windows rendszerét kevesebb, mint egy év múlva - egészen pontosan 2012. augusztusában - fogja kiadni. Legalábbis ha hihetünk az MS Nerd blognak, ami azt állítja, hogy sikerült birtokába jutnia a redmondi cég jövő évi részletes ütemtervének, amelyből egyébként többe..
2011. október 25. kedd 07:41 -
Új Intel és AMD chipek - konzolok a láthatáron
Az AMD piacra dobta legfrissebb processzorait, az Intel jövő tavasszal ismét lejjebb szorítja a csíkszélességet, ám mindkettejük számára komoly kihívást jelent a hordozható termékek szegmense. Az Atomok népszerűségének visszaesése a netbookok lassú halálát vetíti előre. Az ARM szintén újít, a Sony és a Microsoft pedig megcáfolhatja a korábbi híreket, és már 2013-ban bemutathatják a konzolok következő generációját.
2011. október 25. kedd 04:57 -
Microsoft: növekvő bevételek, kevesebb Xbox
A Microsoft a múlt hét végén kiadta a szeptember 30-án véget ért negyedévre vonatkozó pénzügyi helyzetjelentését, melyben növekvő bevételekről, csökkenő profitról és kevesebb eladott Xbox 360-ról számolt be. A konzol ettől függetlenül még mindig népszerű, és a Gears of War 3 is aratott.
2011. október 24. hétfő 19:20 -
HWSW: 50 ezer hallgató kap októberben Office-t
A hazai felsőoktatási intézmények hallgatói többé nem jogosultak Windows-licencekre, azonban a HÖOK-on keresztül 50 ezer Office-licenc idén is a diákok rendelkezésére áll. A jogosultakat a héten kezdik el értesíteni, számolt be róla nagytestvérünk, a HWSW.
2011. október 24. hétfő 16:30 -
Az androidos kütyük fele után kap pénzt a Microsoft
Az androidos készülékeket gyártó cégek felével írt már alá licencszerződést a Microsoft. A cég legutoljára a Compallal, a legnagyobb tajvani gyártó- és tervezőcéggel egyezett meg a szabadalmai használatáról.
2011. október 24. hétfő 15:18 -
Mit takar a kinectes HoloDesk?
A Microsoft Research bemutatta a HoloDesk néven futó technológiáját, mellyel a Kinect segítségével manipulálhatunk különböző, renderelt 3D-s objektumokat a kezünkkel. A virtuális tárgyak mozgatása remélhetőleg új színt visz a mozgásérzékelős játékok palettájába.
2011. október 24. hétfő 14:30 -
Új vezető a Microsoft magyar leányvállalata élén
A Microsoft Magyarország élén a vállalat bejelentése szerint a mai napon vezetőcsere történt, így Drajkó László helyett mostantól Papp István felel a szoftvercég teljes magyarországi működéséért. Az új vezér feladata lesz a jövőbeni növekedés feltételeinek megteremtése a hazai szereplőkkel kialakított együttműködéseken, valamint a Microsoft innovatív megoldásainak elterjesztésén keresztül
2011. október 24. hétfő 13:01 -
Egyszerre startolhatnak az új generációs konzolok
A pletykák szerint a Microsoft és a Sony is 2013 karácsonyát célozza meg.
2011. október 24. hétfő 11:52 -
Skype integrációt kap a Windows Phone
Bennfentes források szerint a Microsoft gőzerővel dolgozik a nemrég felvásárolt Skpye teljes portfóliójába történő integrálásán.
2011. október 24. hétfő 11:49 -
Vezető csere a Microsoftnál
A Microsoft hazai leányvállalatának bejelentése szerint Drajkó Lászlót négy év után Papp István váltja az ügyvezetői igazgató posztján. Bővebben...
2011. október 24. hétfő 11:27 -
Új vezetőt neveztek ki a Microsoft magyar leánya élére
Papp Istvánt nevezték ki a Microsoft Magyarország Kft. ügyvezetőjének, aki Drajkó Lászlót váltja - közölte a társaság hétfőn.
2011. október 24. hétfő 10:12 -
Első embert cserélt a Microsoft Magyarország
Drajkó László ügyvezető igazgatói posztját a Magyar Telekom egykori vezérhelyettese, Papp István veszi át a Microsoft Magyarország Kft.-nél.
2011. október 24. hétfő 10:12 -
Új vezető irányítja a Microsoft Magyarországot
Papp István a Ciscónál és a Magyar Telekomnál töltött be felső vezetői pozíciókat. A vezércserét nem indokolták.
2011. október 24. hétfő 10:12 -
Papp István a Microsoft Magyarország Kft. új ügyvezetője
A Microsoft Magyarország a mai napon bejelentette, hogy Papp Istvánt nevezték ki a vállalat ügyvezető igazgatójának....
2011. október 24. hétfő 10:01 -
Ötvenezer hallgató kap októberben Microsoft Office-t
A hazai felsőoktatási intézmények hallgatói többé nem jogosultak Windows-licencekre, azonban a HÖOK-on keresztül 50 ezer Office-licenc idén is a diákok rendelkezésére áll. A jogosultakat a héten kezdik el értesíteni.
2011. október 24. hétfő 10:00 -
Első embert cserélt a Microsoft Magyarország
Drajkó László ügyvezetői posztját a Magyar Telekom egykori vezérhelyettese, Papp István veszi át a Microsoft Magyarország Kft.-nél.
2011. október 24. hétfő 09:50 -
Új vezető a Microsoft Magyarország élén
Négy év után vezetőt vált a Microsoft Magyarország, Drajkó László korábbi pozícióját mától a Ciscótól érkező Papp István tölti be.
2011. október 24. hétfő 09:46 -
Új vezető a Microsoft magyar leányvállalata élén
Drajkó Lászlót a korábban a Cisco regionális vezetőjeként és a Magyar Telekom korábbi vezérigazgató-helyettese, Papp István váltja a Microsoft Magyarország ügyvezetői posztján.
2011. október 24. hétfő 09:44 -
Battlefield 3: HD vagy nem HD? Xbox 360 videó
A Microsoft dobozán opcionálisan választható a HD lehetőség. Ez most nem poénvideó.
2011. október 24. hétfő 09:05 -
Rekordot hozott a Microsoft legutóbbi pénzügyi negyedéve
A Microsoft az elmúlt pénzügyi negyedév folyamán ismét rekordot döntött: a 2012-es pénzügyi év első negyedéve
2011. október 24. hétfő 08:01 -
Feltörték a Microsoft YouTube csatornáját?
Úgy tűnik, hacker támadás érte a Microsoft YouTube csatornáját, ahol a szoftveróriás videói helyett...
2011. október 23. vasárnap 21:35 -
Feltörték és törölték a Microsoft YouTube-csatornáját
Vasárnap váratlanul eltűnt az összes videó a Microsoft hivatalos YouTube-csatornájáról - vagy legalábbis arról, amit mindeddig annak hittünk. Az ok: egy egyelőre ismeretlen személy törölte az összes felvételt a csatornáról, amik helyébe néhány pármásodperces klipet és egy új témát töltött fel. Az ..
2011. október 23. vasárnap 20:16 -
NFC-telefonokat ígér a Microsoft és a HTC
A Windows Phone 7 fejlesztéséről és az NFC támogatásáról beszélt a szoftvercég illetékes vezetője. A HTC szerint jövőre még nem várható áttörés.
2011. október 23. vasárnap 18:09 -
Microsoft Világ konkrét nyitási ajánlatok + egy forintos Xbox 360
Néhány napja már jól felkavarta a kedélyeket a Microsoft egy forintos Xbox 360 ajánlata.
2011. október 22. szombat 17:30 -
Saját üzletet nyit a Microsoft Magyarországon
Microsoft Saját magyarországi boltot nyit a Microsoft október 24-énNo No No Forrás: Prohardver Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család tovább
2011. október 22. szombat 16:30 -
Minden idők legnépszerűbb, letölthető szoftverei
Adobe Apple 15. szülinapját ünnepli a népszerű letöltő oldal, a Cnet/Download.com.Szerkesztői rövid megemlékezést állítottak össze azokról az időkről, amikor az iTunes Store talán még Steve Jobs fejében sem létezett, ám az „eredeti app store”, azaz a Download.com már alkalmazások, programok ezreit kínálta a felhasználóknak.No No No Forrás: Computerworld Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család Creative Suite 5.5 tovább
2011. október 22. szombat 16:27 -
Előbb jelenhet meg a PS4, mint az új Xbox?
Egyre több pletyka és állítólagos belsős információ kering mostanában a következő generációs konzolok körül. A legutóbbi jóslatok szerint mindkét cég 2013 vége körül fogja piacra dobni új masináját, ám az elemzők most azt várják, hogy a Sony fog először lépni, és nem a Microsoft.
2011. október 22. szombat 15:00 -
Növelte profitját a Microsoft
Növelte nyereségét és bevételét a Microsoft amerikai szoftvergyártó óriáscég pénzügyi éve első negyedében, a profit megfelelt a szakértők szerény várakozásainak.
2011. október 21. péntek 20:43 -
Microsoft: Hízelgő a Google másolása
Andy Lees szerint a Google a Windows Phone platformból merített ötleteket az Android 4.0 létrehozásához.
2011. október 21. péntek 15:59 -
WP7-telefonok a Samsungtól és a Nokiától
A Microsoft egyre több felhasználó számára teszi elérhetővé a Mangot, a Samsung két készüléket mutat be, a Nokia pedig új megoldásokat ígér rendezvényén.
2011. október 21. péntek 14:30 -
Majdnem mindenkinek elérhető a Mango
A Microsoft közleménye szerint néhány apró technikai problémától eltekintve minden készüléktípusra elérhető a Mango frissítés.
2011. október 21. péntek 10:59 -
2013-ban érkezhet az új Xbox játékgép
Két év múlva kerülhet a boltokba az Xbox 360 konzol utódja, a Microsoft harmadik játékgépe - számolt be egy videojátékok fejlesztésével foglalkozó Develop online magazin.
2011. október 21. péntek 10:49 -
Utolsó helyen végzett a Windows a Microsoftnál
A Microsoft tegnap közzétette legutóbbi negyedéves zárójelentését, amelyből kiderül, hogy miként teljesítettek a cég különböző termékei és üzletágai az elmúlt három hónap során. A számokból két dolog válik nyilvánvalóvá: az egyik, hogy a Microsoft minden korábbinál jobb időszakot tudhat maga mögöt..
2011. október 21. péntek 10:10 -
Magabiztosan menetel előre Redmond
A PC-piac gyengélkedése idején a szervertermékek és az üzleti szoftverek húzták a Microsoft eredményeit - a vállalat rekordbevételről számolt be a most lezárt pénzügyi negyedévben.
2011. október 21. péntek 09:10 -
Árbevételcsúcsot döntött a Microsoft
Az első üzleti negyedévben minden üzletág jól teljesített, de nem a Windows pörgött, hanem az üzleti termékek.
2011. október 21. péntek 08:43 -
Windows blog: Saját üzletet nyit a Microsoft Magyarországon
Saját magyarországi boltot nyit a Microsoft október 24-én
2011. október 21. péntek 08:34 -
Nyílik a Microsoft hazai számítástechnikai szaküzlete
A jövő hétfői Microsoft Világ nyitás kapcsán 1 forintos Xbox várja az érdeklődőket.
2011. október 21. péntek 08:05 -
Nyílik a Microsoft hazai számítástechnikai szaküzlete
A jövő hétfői Microsoft Világ nyitás kapcsán 1 forintos Xbox várja az érdeklődőket.
2011. október 21. péntek 08:05 -
SharePoint - trendek, eszközök és stratégiák
Néhány jó tanács a Microsoft SharePoint használatához, avagy hogyan lehet (még) hatékonyabb a vállalati csoportmunka.
2011. október 21. péntek 07:50 -
SharePoint - trendek, eszközök és stratégiák
Néhány jó tanács a Microsoft SharePoint használatához, avagy hogyan lehet (még) hatékonyabb a vállalati csoportmunka.
2011. október 21. péntek 07:35 -
3D-s, holografikus hatású képmegjelenítőt mutatott be a Microsoft
A technológiai ötlet nem új, de a redmondi cég fejlesztői minden korábbinál kifinomultabb megoldásokat találtak.
2011. október 21. péntek 06:34 -
Örülhetnek a Microsoft részvényesei
Növelte nyereségét és bevételét a Microsoft amerikai szoftvergyártó óriáscég pénzügyi éve első negyedében, a profit megfelelt a szakértők szerény várakozásainak.
2011. október 21. péntek 06:25 -
Nem kapunk idén Trials Evolutiont?
A Trials Evolution nagy eséllyel nem jelenik már meg a 2011-es év folyamán Xbox Live Arcade-en. A Microsoft a Comic Conon jelentette, hogy csak 2012-ben számíthatunk rá. A fejlesztő RedLynx minderre csak annyit reagált, hogy még nem is volt hivatalos megjelenési dátumuk, szóval nincs is miről beszélni.
2011. október 20. csütörtök 19:45 -
Az Androidot támadta Steve Ballmer
A Microsoft vezetőjét a Web 2.0 Summit nevű rendezvény szervezői kérték fel egy beszéd megtartására. Steve Ballmer meglepően éles kirohanást intézett a Google mobil operációs rendszere ellen.
2011. október 20. csütörtök 14:20 -
Visszalő a játékosra a világ legjobb fps-szimulátora
A brit Channel 5 tévéadón futó The Gadget Show című műsor alkotói professzionális fps-szimulátort építettek 170 millió forintnak megfelelő összegből: a Microsoft Kinect szenzorát és több projektort használó berendezésben a játékonak valóban mozognia és céloznia kell, az ellenfelek paintball-lövedékekkel imitált lövései pedig becsapódnak a testébe.
2011. október 20. csütörtök 12:31 -
Microsoft Világ nyílik hamarosan
A Microsoft Magyarország és a Media Mark együttműködése révén hamarosan megnyílik az első Microsoft Világ üzlet.
2011. október 20. csütörtök 10:50 -
Ballmer: a Windows Phone-hoz nem kell tudósnak lenni
A Microsoft elnök-vezérigazgatója a Web 2.0 konferencián beszélt arról, hogy szerinte miért jobb a WP7, mint az Android.
2011. október 20. csütörtök 07:05 -
Jelentkezzen, aki szeretne 1 forintért egy új Xbox 360 konzolt!
A Microsoft Magyarország Kft. és a Media Markt együttműködésének köszönhetően hamarosan megnyílik az első
2011. október 19. szerda 19:16 -
Microsoft bolt nyílik Budapesten
A Microsoft Magyarország és a Media Markt együttműködésének köszönhetően hamarosan megnyílik az első Microsoft Világ számítástechnikai szaküzlet.
2011. október 19. szerda 18:50 -
Kinectes játékok kicsiknek
A Microsoft gyerekeknek készülő játékai között szerepel a Happy Action Theatre, melyet Tim Schafer stúdiója készít.
2011. október 19. szerda 18:15 -
Hogyan kaphatsz 1 forintért egy új Xbox 360 konzolt?
A Microsoft Magyarország Kft. és a Media Markt együttműködésének köszönhetően hamarosan megnyílik az első "Microsoft Világ"számítástechnikai szaküzlet. Az ajánlatuk pedig igen meggyőző.
2011. október 19. szerda 17:51 -
Hétfőn egy forintért adják az Xbox 360-at a Microsoft új budapesti üzletében
Az akciós ár csak akkor érvényes, ha a vevő egy Office 2010-zel ellátott notebookot is vásárol.
2011. október 19. szerda 17:14 -
Üzletet nyit Magyarországon a Microsoft
[Microsoft] A Microsoft Magyarország Kft. és a Media Markt együttműködésének köszönhetően hamarosan megnyílik az első Microsoft Világ" számítástechnikai szaküzlet. A megnyitóünnepségre a WestEnd City Center bevásárlóközpont első emeletén, a Media Markt mellett fog sor kerülni október 24-én,..
2011. október 19. szerda 17:10 -
Saját márkaboltot nyit Budapesten a Microsoft
A budapesti Westend City Center bevásárlóközpontban október 24-én megnyíló Microsoft Világ nevű üzletben többek közt a cég szoftvereit, illetve azokat futtató számítógépeket és okostelefonokat, valamint konzolokat és kompatibilis kiegészítőket fognak árulni.
2011. október 19. szerda 16:55 -
Windows Intune immár magyarul is
A Microsoft hazai képviselete örömmel jelentette be, hogy a napokban elérhetővé vált a Windows Intune, amely egy rendkívül hasznos felhő alapú szolgáltatás kifejezetten a vállalati ügyfelek, pontosabban a vállalatok rendszergazdái számára.
2011. október 19. szerda 16:01 -
A Pixar is Kinect játékot tervez
A Microsoft nemrég jelentette be, hogy kifejezetten a fiatalabb korosztálynak szánt Kinectes mini-játék parádé készül a Pixar népszerű hőseivel.
2011. október 19. szerda 15:15 -
Ballmer: Informatikusnak kell lenni az Android használatához
Informatikusnak kell lenni, hogy az ember egy androidos készüléket használjon - mondta a Windows Phone 7 konkurenciájáról Steve Ballmer, a Microsoft vezetője.
2011. október 19. szerda 15:03 -
Saját boltot nyit a Microsoft Magyarország
A Microsoft Magyarország Kft. és a Media Markt együttműködésének köszönhetően hamarosan megnyílik az első “Microsoft Világ" számítástechnikai szaküzlet. A
2011. október 19. szerda 14:48 -
Ballmer: mázli, hogy nem vettük meg a Yahoo-t
A Microsoft vezérigazgatója a Web 2.0 Summiton egy kérdésre válaszolva azt mondta: áldja a szerencséjét, hogy nem sikerült felvásárolniuk a Yahoo-t. A gyártó 2008-ban 44 milliárd dollárt kínált a keresőcég részvényeiért.
2011. október 19. szerda 12:50 -
Ballmer: mázli, hogy nem vettük meg a Yahoo-t
A Microsoft vezérigazgatója a Web 2.0 Summiton egy kérdésre válaszolva azt mondta: áldja a szerencséjét, hogy nem sikerült felvásárolniuk a Yahoo-t. A gyártó 2008-ban 44 milliárd dollárt kínált a keresőcég részvényeiért.
2011. október 19. szerda 12:32 -

2011. október 19. szerda 12:15 -

Milyen lesz a Kinect támogatás a Halo: Anniversary-ban?
A Microsoft fellebbentette a fátylat arról, hogyan is fog működni a Kinect a Halo: Anniversary-ban.
2011. október 19. szerda 12:01 -
Mától magyarul is segíti a rendszergazdákat a Microsoft Intune
A számítógépek hatékony felügyeletét ellátó Windows Intune legfrissebb változata elsősorban a felhasználói igényeknek megfelelő elemekkel bővült, mint például a szoftver disztribúció, a távoli hozzáférés, vagy az olvasási jogosultság. A Windows Intune immár magyar nyelven segíti a vállalakozások rendszergazdáinak munkáját.  Bővebben...
2011. október 18. kedd 12:10 -
Több millió ingyenesen letölthető könyv PDF-formátumban
Adobe Bár a tartalom minősége változatos, szinte biztos hogy találunk valamit az érdeklődésünknek megfelelően.Megszokhattuk már, hogy sok minden hozzáférhető ingyenesen a neten. A PDFSb (PDF Search Books) oldal is egy a sorban: ingyenes, PDF formátumú önyvek gyűjtőhelyéről van ugyanis szó.No No No Forrás: Techline Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család Reader tovább
2011. október 18. kedd 10:43 -
Vége a Windows XP korszaknak
Microsoft A webes forgalomelemzést végző StatCounter legfrissebb adatai szerint a Windows 7 átvette a vezetést a desktop operációs rendszerek terén, ezzel a Windows XP közel évtizedes egyeduralmát adva át a múltnak.Átvette a vezetést a Windows 7No No No Forrás: HWSW Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család tovább
2011. október 18. kedd 10:42 -
Minden felületet érintőképernyővé változtatna a Microsoft
A cég kutatócsapata által kitalált OmniTouch nevű technológia egy apró lézerprojektorral és egy gomb méretű kamerával fog működni, és minden sík felületből képernyőt csinál.
2011. október 18. kedd 10:37 -
Androidra és iOS-ra is elkészül a LibreOffice
Microsoft Leghamarabb a jövő év végén jelenhet meg a mobilos operációs rendszerekre készülő port.Készül a LibreOffice Android és iOS operációs rendszereken futó változata – jelentette be az irodai csomag fejlesztését koordináló alapítvány a szombaton zárult első LibreOffice konferencián Párizsban. A tervek szerint elsőként tabletekre portolják a szoftvert, az okostelefonok a második lépcsőben következnek.No No No Forrás: IT Café Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család tovább
2011. október 18. kedd 10:34 -
Új, szuperbiztonságos operációs rendszert mutatott be a Microsoft
Miközben az informatikai szaksajtó a Windows következő, 8-as verziójával kapcsolatos hírekkel teli, és a fél világ utóbbi kiadását várja, a Microsoft kutatórészlege a napokban egy másik operációs rendszer prototípusával rukkolt elő. A "Drawbridge" a cég mérnökei szerint egy szuperbiztonságos és re..
2011. október 18. kedd 07:15 -
Magyarul is elérhető a Windows Intune
A Microsoft felhőalapú rendszerfelügyeleti eszközének újabb verziója jelent meg.
2011. október 18. kedd 06:02 -
OmniTouch: érintőképernyő lehet minden felület
A felhasználói felületekkel foglalkozó konferencián a Microsoft is újdonságokkal jelentkezett.
2011. október 18. kedd 05:14 -
Ingyenes online képzést indít IT szakembereknek a Microsoft
Idén ősszel két új online képzéssorozatot indít a Microsoft Magyarország, melynek célja, hogy az ország minden pontjára eljussanak a legaktuálisabb technológiai újdonságok. Bővebben...
2011. október 17. hétfő 18:40 -
Windows Intune: honosítva
Mától elérhető magyarul is a Microsoft felhőalapú szolgáltatásainak legújabb eszköze.
2011. október 17. hétfő 17:06 -
Windows Intuine: honosítva
Mától elérhető magyarul is a Microsoft felhőalapú szolgáltatásainak legújabb eszköze.
2011. október 17. hétfő 16:40 -
Mától magyarul is segíti a rendszergazdákat az MS Intune
Mától elérhető a Microsoft felhő-alapú szolgáltatásainak legújabb eszköze. A...
2011. október 17. hétfő 16:26 -
Microsoft: open source nyitás, új SQL Server
A Microsoft konferenciáján bemutatták a jövőre debütáló SQL Server 2012-t, ismertették az egyik legnagyobb nyílt forráskódú szerver koordinátorával, a Hadoop fejlesztők által néhány hónapja alapított Hortonworks-szel kötött partnerség részleteit, és bemutatták, hogy a rendszergazdák miként tudnak riportot készíteni a jövőben az SQL Azure-ban tárolt adatokból.
2011. október 17. hétfő 15:55 -
Már magyarul is elérhető a Windows Intune
[Microsoft] Mától elérhető a Microsoft felhő-alapú szolgáltatásainak legújabb eszköze. A számítógépek hatékony felügyeletét ellátó Windows Intune legfrissebb változata elsősorban a felhasználói igényeknek megfelelő elemekkel bővült, mint például a szoftver disztribúció, a távoli hozzáférés, vagy a..
2011. október 17. hétfő 15:45 -
Microsoft: open source nyitás, új SQL Server
A Microsoft konferenciáján bemutatták a jövőre debütáló SQL Server 2012-t, ismertették az egyik legnagyobb nyílt forráskódú szerver koordinátorával, a Hadoop fejlesztők által néhány hónapja alapított Hortonworks-szel kötött partnerség részleteit, és bemutatták, hogy a rendszergazdák miként tudnak riportot készíteni a jövőben az SQL Azure-ban tárolt adatokból.
2011. október 17. hétfő 15:30 -
Mango kampányokat pénzel a Microsoft
Huszonnyolc millió fontot költhet a Microsoft a gyártópartnerei reklámkampányaira.
2011. október 17. hétfő 14:44 -
Nyílt forráskód felé nyit a Microsoft SQL Server
Számos újdonsággal készül a következő hónapokra a Microsoft SQL Server Database System Group.
2011. október 17. hétfő 11:54 -
Ingyenes online IT képzés a Microsofttól
Idén ősszel két új online képzéssorozatot indít a Microsoft Magyarország, melynek célja, hogy az ország minden pontjára eljussanak a legaktuálisabb technológiai újdonságok.
2011. október 17. hétfő 11:26 -
A Microsoft is keblére öleli a Hadoopot
A múlt heti PASS Summit rendezvényen, ami a Microsoft SQL Serverrel kapcsolatos legfontosabb eseménye, a cég szorosra fűzte viszonyát a Hadooppal.
2011. október 17. hétfő 11:19 -
Új honlapot kapott a Skype
A Microsoft - miután lezárta a tulajdonos cég felvásárlását és kitette a Google szűrét a programból - új honlapot hozott létre sajátja alatt a Skype-nak, ezzel is jelezve annak "bekebelezését" a vállakozásba. Redmond ezzel párhuzamosan egyelőre meghagyta az eredeti skype.com cím alatt működő honla..
2011. október 17. hétfő 10:05 -
Microsoft + Skype: az egyesülés hivatalos és végleges
Hónapokkal ezelőtt meglepetésként érkezett a hír, mely szerint a Microsoft a Skype felvásárlását kezdeményezi. A felvásárláshoz szükséges tranzakciók a napokban sikeresen lezárultak, így a VoIP szolgáltatásáról ismert cég ezentúl a Microsoft részeként működhet tovább. A Skype korábbi elnök-vezérigazgatója, Tony Bates mostantól a Microsoft Skype divíziójának elnöki posztját tölti be, közvetlen felettese pedig Steve Ballmer, a Microsoft elnök-vezérigazgatója lesz.
2011. október 17. hétfő 10:01 -
Ingyenes online képzést indít IT szakembereknek a Microsoft
[Microsoft] Idén ősszel két új online képzéssorozatot indít a Microsoft Magyarország, melynek célja, hogy az ország minden pontjára eljussanak a legaktuálisabb technológiai újdonságok. Ennek szellemében indul a TechNetKlub Online Class nevű kezdeményezés, melynek keretében heti rendszerességgel, o..
2011. október 17. hétfő 06:05 -
Lezárta a Microsoft a Skype felvásárlását
Lezárta a Microsoft a Skype felvásárlását. A társaság a Microsoft egy részlegeként működik tovább, szolgáltatásai pedig beépülnek a Microsoft termékekbe
2011. október 15. szombat 12:20 -
Kitette a Google szűrét a Skype-ból a Microsoft
A Microsoft a Skype akvizíciójának lezárásáról szóló bejelentésével egyidőben új változatot adott ki a közismert telefonos szoftverből, amely apróbb hibák javítása mellett egy lényeges változást is tartalmaz. Az új Skype 5.6 illetve a frissült Skype 5.5 ugyanis már nem kínálja fel telepítésre a Go..
2011. október 15. szombat 08:16 -
A Microsoft tulajdonába került a Skype
[Microsoft] Október 14-én lezárult a Skype felvásárlása. A Microsoft és a Skype felügyelőbizottsága még 2011. május 10-én egyezett meg arról, hogy a Microsoft 8,5 milliárd dollárért megvásárolja a VoIP-szolgáltatásokkal világelsőséget szerzett társaságot a Silver Lake vezette befektetési csoporttó..
2011. október 14. péntek 19:00 -
Lezárult a Skype felvásárlása
Microsoft Bár a Skype májusban bejelentett felvásárlását néhány országban vizsgálja még az illetékes versenyügyi hatóság, az Európai Unió versenyjogi végrehajtó szerve, az Európai Bizottság 2011. október 7-dikén engedélyezte az akvizíciót, így a Microsoft joggal tekintheti mostantól a Skype-ot saját szolgáltatásának, és a felvásárlást lezártnak.A Microsoft és a Skype felügyelőbizottsága még 2011. május 10-én egyezett meg arról, hogy a Microsoft 8,5 milliárd dollárért megvásárolja a VoIP-szolgáltatásokkal világelsőséget szerzett társaságot a Silver Lake vezette befektetési csoporttól. Az önálló Skype divízió élére a vállalat eddigi vezérigazgatója, Tony Bates kerül.No No No Forrás: Prim Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család tovább
2011. október 14. péntek 18:35 -
Ingyenes online képzést indít a Microsoft
Microsoft A jövő héten induló TechNetKlub Online Class előadásai a kkv-knak szánt megoldásokkal, illetve a virtualizáció kérdéskörével foglalkoznak.Idén ősszel két új online képzéssorozatot indít a Microsoft Magyarország. A TechNetKlub Online Class nevű kezdeményezés keretében heti rendszerességgel, online előadásokon keresztül ismerkedhetnek meg az érdeklődők a virtualizációval és rendszerfelügyelettel, valamint a legújabb kis- és középvállalati informatikai megoldásokkal.No No No Forrás: IT Café Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család tovább
2011. október 14. péntek 18:34 -
Ingyenes online képzést indít a Microsoft
A jövő héten induló TechNetKlub Online Class előadásai a kkv-knak szánt megoldásokkal, illetve a virtualizáció kérdéskörével foglalkoznak.
2011. október 14. péntek 16:55 -
Felvásárolta a Skype-ot a Microsoft
Lezárta a Microsoft a Skype felvásárlását, a társaság a Microsoft egy részlegeként működik tovább, szolgáltatásai pedig beépülnek a Microsoft termékekbe - közölte pénteken az amerikai szoftvercég.
2011. október 14. péntek 16:25 -
Lezárult a Skype felvásárlása
A Skype továbbra is a jelenlegi formában szolgálja ki a felhasználókat, hosszabb távon azonban mélyebben integrálódik majd a Microsoft termékpalettájába. Cél az egymilliárd felhasználó.
2011. október 14. péntek 15:51 -
Vége: beszippantotta a Skype-ot a Microsoft
Október 14-én lezárult a Skype felvásárlása. A Microsoft és a Skype felügyelőbizottsága még 2011. május 10-én egyezett meg arról, hogy a Microsoft 8,5 milliárd dollárért megvásárolja a társaságot a Silver Lake vezette befektetési csoporttól. Az önálló Skype divízió élére a vállalat eddigi vezérigazgatója, Tony Bates kerül.
2011. október 14. péntek 15:39 -
Lezárult a Skype felvásárlása
A Skype továbbra is a jelenlegi formában szolgálja ki a felhasználókat, hosszabb távon azonban mélyebben integrálódik majd a Microsoft termékpalettájába. Cél az egymilliárd felhasználó.
2011. október 14. péntek 15:25 -

Október 14-én lezárult a Skype felvásárlása. A Microsoft és a Skype felügyelőbizottsága még 2011. május 10-én egyezett meg arról, hogy a Microsoft 8,5 milliárd dollárért megvásárolja a VoIP-szolgáltatásokkal világelsőséget szerzett társaságot a Silver Lake vezette befektetési csoporttól. Az önálló Skype divízió élére a vállalat eddigi vezérigazgatója, Tony Bates kerül.
2011. október 14. péntek 15:20 -
Bekebelezte a Microsoft a Skype-ot
A szoftvercég pénteken bejelentette, hogy befejeződött a Skype akvizíciója, az európai internetes cég mostantól a Microsoft új részlegeként folytatja működését.
2011. október 14. péntek 14:48 -
Szoftverhiba miatt késik az új Microsoft Surface
A jövő év januárjánál hamarabb nem kerülhetnek piacra a Samsung által gyártott Microsoft Surface számítóasztalok. A speciális, ötven ujj érzékelésére és követésére képes érintőkijelzővel felszerelt eszköz megjelenését szoftverhibák hátráltatják.
2011. október 14. péntek 14:06 -
Ingyenes online képzést indít IT szakembereknek a Microsoft
Idén ősszel két új online képzéssorozatot indít a Microsoft Magyarország, melynek célja, hogy az ország minden pontjára eljussanak a legaktuálisabb technológiai újdonságok.
2011. október 14. péntek 13:32 -
Lezárult a Skype felvásárlása
A Microsoft és a Skype célja továbbra is az, hogy összeköttetésbe hozza az embereket minden lehetséges eszközzel a világ minden pontján, s továbbfejlessze mindkét vállalat valós idejű kommunikációs szolgáltatásait.
2011. október 14. péntek 12:56 -
A Microsoft kezébe került a Skype
A világ nagyobbik felén hivatalosan is lezárult a felvásárlás. Idővel a Microsoft termékeibe fogják integrálni a klienst.
2011. október 14. péntek 12:33 -
Közös Vodafone-Dell-Microsoft promóció
A Vodafone, a Dell és a Microsoft együttműködésének köszönhetően hamarosan Vodafone...
2011. október 14. péntek 11:16 -
Az Amazon tábláján is profitál a Microsoft
A Kindle Fire és a RIM Playbook eladásokból is gyarapodik a szoftvercég.
2011. október 14. péntek 10:45 -
Microsoft Touch Mouse teszt
Megnéztük, hogy mi mindenre képes a Windows 7-hez fejlesztett érintésérzékeny egér.
2011. október 14. péntek 10:37 -
Ikermagos LTE-telefonokat ígér a Microsoft
Az első körben azonban be kell érnünk egymagos, az LTE-t nem támogató készülékekkel, amit a gyors használattal indokol a szoftvercég.
2011. október 13. csütörtök 15:42 -
Készül a webböngészős Shadowrun Online
Habár 2007-ben nem sikerült a Microsoft igyekezete, hogy a Shadowrun brandet egy Crossplatform-FPS-ként hozza vissza a köztudatba, a Jagged Alliance Online fejlesztői másképpen állnak a témához. Ők egy böngészőből futtatható szerepjátékban gondolkodnak. RPG-rajongóknak még jól jöhet.
2011. október 13. csütörtök 14:00 -
Új trükkökkel csökkenti memóriaigényét a Windows 8
Minden követ megmozgat a Microsoft annak érdekében, hogy az ARM-os táblákon is jól fusson a Windows 8. A haszonból a desktop-felhasználók is részesednek, a rendszerszintű optimalizáció platformfüggetlen.
2011. október 13. csütörtök 13:39 -
Minden második Windows-t saját tulajdonosuk fertőz meg
Meglepő eredménnyel szolgáltak egy a Microsoft által a közelmúltban elvégzett felmérés eredményei, amelyben a redmondi szoftverfejlesztők azt vizsgálta, hogy milyen faktoroknak köszönhető a vírusok, kémprogramok és más kártevők a Windows-okra kerülése. Az eredmények szerint ugyanis a gépek megfert..
2011. október 13. csütörtök 13:00 -
Ingyenes üzemeltetői tanfolyamok a Microsofttól
Ősszel két ingyenes tanfolyamot is rendez a Microsoft informatikai üzemeltetési szakemberek számára. Az egyik képzés olyan témákat jár körül mint a virtualizáció és a rendszerfelügyelet, a másik pedig a kis- és középvállalati megoldásokra fókuszál.
2011. október 13. csütörtök 12:01 -
Felvásárolta a Twisted Pixelt a Microsoft
A Microsoft az utóbbi időben óvatosabb lett a felvásárlásokkal, de azért ha jó lehetőség adódik, még mindig kapnak az alkalmon. Úgy tűnik, hogy az eddig főként Xbox Live Arcade-es játékokat készítő Twisted Pixel igen jó lehetőségnek tűnt, s reméljük, az egyediségük sem vész el.
2011. október 12. szerda 17:00 -
Átdolgozza a Windows 8 Start Menüjét a Microsoft
A Microsoft viszonylag jelentős változatásokat tervez végrehajtani a Windows 8 múlt hónapban kiadott előzetes változatának egyik legtöbbek által kritizált újításán: a Metro-alapú Start Menün. Az új rendszer hamarosan megjelenő bétájában ugyanis már csoportokba is lehet majd rendezni, a korai előze..
2011. október 12. szerda 16:12 -
Telepítésre várnak a Microsoft októberi hibajavításai
A Microsoft menetrendszerűen adta ki az októberi hibajavításait, amelyekkel a Windows mellett az Internet Explorert, egyes fejlesztőeszközöket és szerveralkalmazásokat is biztonságosabbá tett.
2011. október 12. szerda 16:05 -
Telepítésre várnak a Microsoft októberi hibajavításai
A Microsoft menetrendszerűen adta ki az októberi hibajavításait, amelyekkel a Windows mellett az Internet Explorert, egyes fejlesztőeszközöket és szerveralkalmazásokat is biztonságosabbá tett.
2011. október 12. szerda 16:01 -
A Microsoft szerint túllihegik a 0-day sebezhetőségeket
A Microsoft a héten Londonban zajló RSA Conference-en adta ki 2011 első félévére vonatkozó biztonsági jelentését. A cég szerint a dokumentum legfontosabb tanulsága, hogy a 0-day sebezhetőségek túl vannak lihegve, a támadások túlnyomó többsége már befoltozott sérülékenységek ellen zajlik.
2011. október 12. szerda 13:15 -
Hatalmas marketingkampányra készül a Microsoft
Microsoft Jelentős marketing-költségvetéssel készül a Microsoft a Windows Phone 7.5 kiadásának piaci megjelenésére. A redmondiak számíthatnak a gyártópartnerek, a Nokia és a Samsung segítségére is.Mindent megtesz a megújult mobilos operációs rendszer láthatóvá tételéért a Microsoft. A Windows Phone 7.5 októberi startja alkalmából a partnerekkel összefogva látványos és drága kommunikációs kampányt indít, amelynek célja lendületet adni az operációs rendszernek és a köré épülő ökoszisztémának.Lassan gyorsulNo No No Forrás: HWSW Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család tovább
2011. október 12. szerda 12:53 -
Forza Motorsport 4 launch partyk Pesten és Budán
Hivatalosan péntektől vásárolható meg kicsiny hazánkban a Forza Motorsport 4, ennek örömére a Microsoft két helyen is launch partyt szervez, versenyekkel, ajándékokkal, s éjfél után megkezdődő értékesítéssel. Ha egy kicsit is érdekel az év autós játéka, ott a helyed!
2011. október 12. szerda 09:00 -
Hamarosan jóváhagyják a Microsoft-Skype akvizíciót?
A Microsoft Skype felvásárlási kérelmét úgy tűnik, hogy minden akadály nélkül tudják lebonyolítani. Bővebben...
2011. október 11. kedd 17:02 -
Windows 8 - jelentősen csökkenhet a memóriafogyasztás
A mobil készülékek gyengébb hardverei miatt a Microsoft kénytelen volt kompromisszumot kötni a Windows 8 memóriafogyasztása kapcsán. Ebből az asztali számítógépek tulajdonosai is profitálhatnak.
2011. október 11. kedd 16:44 -
Hatalmas marketingkampányra készül a Microsoft
Jelentős marketing-költségvetéssel készül a Microsoft a Windows Phone 7.5 kiadásának piaci megjelenésére. A redmondiak számíthatnak a gyártópartnerek, a Nokia és a Samsung segítségére is.
2011. október 11. kedd 16:37 -
Windows Phone: Jön az LTE és a kétmagos processzor
A Microsoft telefonos részlegének vezetője szerint a Windows Phone egymagos processzorral is tökéletes versenyképes, de a fejlődés persze nem áll meg.
2011. október 11. kedd 15:09 -
A Zune kreatív főnöke dolgozik az új Xboxon
Általános velekedés, hogy a Microsoft a jövő évi E3 expón jelenti majd be az Xbox 360 utódját, melynek fejlesztési munkálatai már nyilvánvalóan elkezdődtek. Korábban számos betölteltetlen pozícióra kerestek embert a Microsoftnál, ami kapcsolódik a projekthez, most pedig a LinkedIn alapján spekulálunk.
2011. október 11. kedd 14:00 -
Forza Motorsport 4 Launch Party és verseny
Forza Motorsport 4 launch party a Microsoft rendezésében a Gameshop üzletében.
2011. október 10. hétfő 19:00 -
Mango: Tíz nap, húsz százalék
A Microsoft továbbra is gőzerővel dolgozik azon, hogy a Windows Phone Mango frissítés valamennyi korábbi modell számára elérhető legyen.
2011. október 10. hétfő 15:05 -
Több kritikus hibát foltoz a Microsoft a héten
Az év végi hajrá előtti utolsó nagy frissítéshullám érkezik holnap, az Internet Explorer és a .Net/Silverlight platform kap kritikus frissítést.
2011. október 10. hétfő 10:35 -
Kliensekre és szerverekre is figyelni kell a hibajavító kedden
A Microsoft az októberi hibajavító kedden nyolc biztonsági közlemény keretében huszonhárom sebezhetőséget fog orvosolni.
2011. október 10. hétfő 10:05 -
Kliensekre és szerverekre is figyelni kell a hibajavító kedden
A Microsoft az októberi hibajavító kedden nyolc biztonsági közlemény keretében huszonhárom sebezhetőséget fog orvosolni.
2011. október 10. hétfő 08:55 -
Kliensekre és szerverekre is figyelni kell a hibajavító kedden
A Microsoft az októberi hibajavító kedden nyolc biztonsági közlemény keretében huszonhárom sebezhetőséget fog orvosolni.
2011. október 10. hétfő 08:41 -
Az EU jóváhagyta a Microsoft Skype-felvásárlását
Az Európai Bizottság szerint a piaci szereplők nagy száma miatt a felvásárlás nem veszélyezteti az európai gazdasági térségbeli versenyt. A Microsoft 8,5 milliárd dollárt fizet a Skype internetes telekommunikációs cégért.
2011. október 7. péntek 19:36 -
Okét nyomott az EB: a Microsofté lehet a Skype
A brüsszeli szervezet közölte: az Európai Unió versenyjogi végrehajtó szerve, az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy az amerikai Microsoft felvásárolja a Skype-ot, mivel ez nem veszélyeztetné jelentős mértékben az európai gazdasági térségbeli versenyt.
2011. október 7. péntek 18:38 -
Ismét indul a kódpárbaj a Skynet bukása!
A Microsoft Magyarország és az evosoft Hungary Kft. negyedik alkalommal hirdeti meg a Kódpárbaj AntMe! programozási versenyt. Jelentkezni október 17-én 8:00 óráig lehet a vetélkedő hivatalos honlapján. A feladat érdekes, a fődíj pedig csábító, a győztes ugyanis egy Windows Phone 7 Mango telefont vihet haza az eredményhirdetés után. Aki szeretné legyőzni az előző nyertes Skynetet, most megteheti! 2011. október 7. péntek 17:35 -
Hamarosan indul az Xbox 360 tévés szolgáltatása
A Microsoft számos országban kínál majd támogatást az Xbox LIVE előfizetők számára.
2011. október 7. péntek 14:52 -
Jövőre jöhet a Halo-mozi? Microsoft: nem!
Régóta várunk már a Halo filmfeldolgozására, de csak nem vállalja be senki a leforgatását. Tegnap újabb, de annyira nem ismeretlen pletykák ütötték fel a fejüket a moziváltozattal kapcsolatban, amit azután a Microsoft hamar cáfolt is: a szóbeszédek szerint Steven Spielberg támasztaná fel a projektet jövőre.
2011. október 7. péntek 14:00 -
A Microsoft végleg befejezi a Zune fejlesztését
Microsoft A márkanév viszont megmarad, és szolgáltatás formájában él tovább.No No No Forrás: Prohardver Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Premiere Pro Reason tovább
2011. október 7. péntek 13:15 -
Már lehet jelentkezni az ITech Challenge 2011 versenyre
Adobe Apple McAfee Az informatikus hallgatók esettanulmányok készítésével tanulhatnak és versenghetnek.No No No Forrás: ITChallenge.hu Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!OS X Leopard Microsoft Office 2010 család Creative Suite 5.5 tovább
2011. október 7. péntek 13:14 -
Véget ért a Zune szenvedése
A Microsoft által annak idején nagy csinnadrattával elrajtoltatott hordozható zenelejátszók végleg eltűnnek a boltok polcairól, a szoftvercég pedig mindent az eddig szintén döcögő Windows Phone 7-re tesz fel.
2011. október 7. péntek 12:17 -
Október második felében érkezik a Tropico 4 Xbox 360-ra
El Presidente támadást indít a Microsoft konzolja ellen.
2011. október 7. péntek 10:21 -
Több kritikus hibát is javít kedden a Microsoft a Windows-ban
A Microsoft a hét végén közzétette szokásos havi frissítéscsomagjának előzetes összefoglalóját, amelyből kiderül, hogy milyen jellegű javítások közzététele lesz várható jövő hét kedden. Ezek szerint az ehavi foltcsomag a múlthavi igencsak lightos pakknál már egyel komolyabb lesz, amely nem csak tö..
2011. október 7. péntek 07:00 -
Pletykagép az új Windows Phone
A beépített Facebooknak hála telefonálás előtt mindent megtudhatunk az ismerőseinkről. A Microsoft új rendszerében még bővíteni kell a szoftverboltot, és a Bing is kong az ürességtől.
2011. október 6. csütörtök 23:54 -
Európa rábólint a Microsoft-Skype fúzióra
Lapértesülések szerint Brüsszel ezúttal nem fog kekeckedni az amerikai szoftvervállalattal.
2011. október 6. csütörtök 17:09 -
Forza 4 - kimagasló pontszámok
A Microsoft feloldotta az embargót és befutottak az első értékelések.
2011. október 6. csütörtök 16:40 -
Megállt a Windows Phone zuhanása
Augusztusban alig csökkent az operációs rendszer piaci részesedése, pedig ősszel jelent meg az új verzió, amitől a Microsoft sikert vár.
2011. október 6. csütörtök 16:18 -
A Yahoo felvásárlását tervezi a Microsoft?
A Reuters bennfentes értesülései szerint a Microsoft ismét fontolgatja a Yahoo felvásárlását.
2011. október 6. csütörtök 15:27 -
A Yahoo felvásárlását tervezi a Microsoft?
A Reuters bennfentes értesülései szerint a Microsoft ismét fontolgatja a Yahoo felvásárlását.
2011. október 6. csütörtök 15:27 -
Windows Phone 7-tel is irányíthatjuk konzolunkat
A Microsoft heti bejelentései között egyáltalán nem törpül el az a tény, hogy a Windows Phone 7 operációs rendszerrel szerelt okostelefonunk segítségével úgy irányíthatjuk konzolunkat, mint egy sima kontrollerrel. Ezen felül játszi könnyedséggel navigálhatunk az Xbox Live-os tartalmak között is.
2011. október 6. csütörtök 15:00 -
Újra megkörnyékezi a Yahoot a Microsoft
A Microsoft három évvel az első sikertelen próbálkozás után ismét a Yahoo felvásárlását fontolgatja, jelentette a Reuters hírügynökség.
2011. október 6. csütörtök 13:16 -
Windows 8 - megváltozhat a Start menü
A Microsoft új operációs rendszerének fejlesztői annyi visszajelzést kaptak a felhasználóktól, hogy úgy döntöttek, változtatnak a Windows 8 Start menüjén.
2011. október 6. csütörtök 12:39 -
Rábólintott a Skype felvásárlására az EU
Megveheti a Skype-ot a Microsoft, legalábbis az Európai Unió versenyügyi hivatala, illetve versenyjogi biztosa áldását adta az akvizícióra. A cégnek így már csak néhány ország jóváhagyását kell megkapnia ahhoz, hogy az üzlet lezárulhasson.
2011. október 6. csütörtök 11:35 -
Ismét megkívánta a Yahoo-t a Microsoft
A Microsoft három évvel az első sikertelen próbálkozás után ismét a Yahoo felvásárlását fontolgatja.
2011. október 6. csütörtök 11:35 -
A Yahoora fáj a foga a Microsoftnak
A Microsoft három évvel az első sikertelen próbálkozás után ismét a Yahoo felvásárlását fontolgatja - jelentette csütörtökön a Reuters hírügynökség.
2011. október 6. csütörtök 10:56 -
Elrajtolt az Office 2010 Az én irodám kampány
Szeptember végén indította útnak a Microsoft az Office 2010
2011. október 5. szerda 11:40 -
A Microsoft végleg kivégzi a Zune-t
A márkanév viszont megmarad, és szolgáltatás formájában él tovább.
2011. október 5. szerda 11:23 -
A Windows 7 már népszerűbb, mint az XP
Microsoft A Microsoft először a Windows Vistával próbálta meg leváltani a vállalat sikeres, de korosodó operációs rendszerét, a Windows XP-t. Mint már azt tudjuk, ez nem igazán jött össze, a Vista nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, az XP megtartotta első helyét.No No No Forrás: iPon Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család tovább
2011. október 5. szerda 10:41 -
Zune zenelejátszók: feladta a harcot a Microsoft
Nem gyárt több Zune médialejátszót a Microsoft, Redmondban azután döntöttek a termékvonal elkaszálásáról, hogy a platform öt év alatt sem tudott komoly sikereket elérni a piacon.
2011. október 5. szerda 10:12 -
Emelik a Microsoft elnökének fizetését
A Microsoft elnökének, Steve Ballmernek a tavaly még meglehetősen igatagnak tűnő pozíciója ismét megerősödni látszik a cégben - igaz, egyelőre csak finoman. Legalábbis akkor, ha hihetünk a számoknak. A múlt évben komoly fizetéscsökkentésen átesett vezetőnek ugyanis idén már egy szerény fizetésemel..
2011. október 5. szerda 08:06 -
A Microsoft lemondott a Zune-ról: nem gyártják tovább
A hardvergyártás leáll, de a márkát szoftveresen továbbviszik szolgáltatásként.
2011. október 4. kedd 15:28 -
Forza 4 - élőszereplős trailer
Egy élőszereplős trailerrel is igyekszik ráhangolni bennünket a Microsoft közelgő játékára.
2011. október 4. kedd 14:20 -
Gyerekfelismerő kamerát szabadalmaztat a Microsoft
A szoftvercég egy olyan technológiát akar levédetni az amerikai szabványügyi testületnél, amely képes felismerni, hogy a számítógépet vagy tévét gyermek vagy felnőtt akarja használni.
2011. október 4. kedd 13:57 -
Megkezdődött a Windows XP hanyatlása
A Net Applications webes statisztikai cég szerint megkezdődött a Windows XP hanyatlása. Szeptember során két százaléknyit vesztett részesedéséből a Microsoft tíz ées operácós rendszere, ám még így is a netezők fele használja. 
2011. október 4. kedd 11:05 -
Az életkort is megbecsüli majd a Kinect?
A Microsoft nemrég nyilvánossá vált szabadalma szerint a Kinect a jövőben arra is alkalmas lesz, hogy megbecsülje az előtte állók életkorát - mindez azért különösen érdekes, mert így ha éppen erőszakos tartalom fut a konzolon, a szülői felügyelet kontroll automatikusan bekapcsolódik, ha gyerek lép a szobába.
2011. október 4. kedd 11:00 -
Idén is kevesebb prémiumot kapott a Microsoft vezére
Idén sem kapta meg vállalatától a számára kiutalható maximális bónuszt Steve Ballmer, a Microsoft elnök-vezérigazgatója. Ennek oka azonos a tavalyival: társasága nem teljesít jól az okostelefonok és a táblagépek piacán.
2011. október 4. kedd 10:46 -
További Windows Phone 7.5 telefonok
Egy verseny feltételei árulták el négy újabb okostelefon nevét. A Microsoft csökkenti a beküldhető appok számát, és szorosabbra fűzi kapcsolatát a Samsunggal.
2011. október 3. hétfő 21:39 -
Mikor lesz a Google Chrome a második legnépszerűbb böngésző?
A Chrome böngésző továbbra is hétről-hétre növeli a piaci részesedését. A Microsoft és a Mozilla (egyelőre) nem tudja megállítani ezt a folyamatot. Bővebben...
2011. október 3. hétfő 19:25 -
Törölte a Microsoft a Windows 7 kütyüit
Eltűntek a Windows 7 és Vista operációs rendszerekhez letölthető minialkalmazások a Microsoft honlapjáról, a jelenlegi Windowsokhoz több miniprogram már nem is készülhet. A társaság ezzel a lépéssel a Windows 8-ban debütáló applikációk előtt ágyaz meg kissé elhamarkodottan.
2011. október 3. hétfő 16:16 -
Véletlenül malware-nek nézte a Microsoft biztonsági terméke a Google böngészőjét
Nemrég felhasználók kezdtek panaszkodni arról, hogy a Microsoft Security Essentials-nek problémája van a Google böngészőjével, a Google Chrome-mal.  Bővebben...
2011. október 3. hétfő 13:45 -
Vírusnak nézte a Chrome-ot a Microsoft vírusirtója
Egy hibás vírusdefiníciós frissítés miatt a Microsoft víruskeresője rosszindulatú kódnak ismerte fel a Chrome böngészőt. A hiba körülbelül háromezer felhasználót érintett, akiknek el is távolította a gépéről a túlbuzgó antivírusszoftver a browsert.
2011. október 3. hétfő 13:40 -
A Windows 7 már népszerűbb, mint az XP
A Microsoft illetékesei először a Windows Vistával próbálták meg leváltani a vállalat sikeres, de korosodó operációs rendszerét, a Windows XP-t. Ez a próbálkozás teljes kudarc volt, ugyanis a Windows Vista
2011. október 3. hétfő 11:01 -
Legális zenevásárlás itthon: iTunes, CD és más semmi?
Az Egyesült Államokban sincs maroknyinál több versenytársa az iTunesnak a mainstream digitális zenei szolgáltatási piacon. A nagyobbak: Amazon MP3, a Microsoft Zune Marketplace , a Rhapsody , a Napster és az eMusic. Itthon még ennél is szűkebb a mozgástér. Aki legálisan zene tulajdonosa szeretne lenni, egyébként is jobban teszi, ha CD-t vesz.  
2011. október 3. hétfő 10:31 -
A Google böngészőjét irtotta a Microsoft víruskeresője
A Microsoft Security Essentials víruskereső alkalmazás egy hibás frissítés miatt a Google Chrome böngészőt kártékony programnak vélte, és elkezdte azt eltávolítani a számítógépekről.
2011. október 3. hétfő 08:45 -

Valódi boltot nyitott a Google
A Google - az Apple és a Microsoft nyomdokaiba lépve - egy saját, valódi üzlethelyiségekkel rendelkező bolthálózat indításába fogott bele. A napokban London technológiai negyedében megnyílt első mintaboltot - ha sikeresnek bizonyul - további üzlethelyiségek nyitása követheti majd. Az új Chrome Zon..
2011. október 3. hétfő 07:10 -
Vírusnak nézte és törölte a Chrome-ot a Microsoft vírusirtója
A problémát órák alatt megoldották.
2011. október 3. hétfő 05:59 -
A Samsung is licencdíjat fizet az Android miatt a Microsoftnak
Licencmegállapodást kötött egymással a Microsoft és a Samsung, utóbbi így akarja megóvni magát a szabadalmi perektől. A Google kifogásolta a Microsoft módszerét, de nem sokat tehet ellene.
2011. október 2. vasárnap 06:57 -
Magyar fejlesztők számára is megnyílik a Windows Phone Marketplace
A hazai fejlesztőknek új lehetősége nyílik a globális piac meghódítására: a Microsoft a magyar okostelefon-alkalmazásfejlesztők előtt megnyitotta fejlesztői portálját, az AppHub-ot, amelyen keresztül a Windows Phone Marketplace-en
2011. október 1. szombat 14:55 -
Világszerte irtani kezdte a Google a böngészőjét a Microsoft antivírusa
A Microsoft által vírusirtójához a hónap utolsó napjaiban kiadott frissítése egy igen kellemetlen tévedést is tartalmazott. Az új szignatúraállománnyal futtatva ugyanis a program kártevőként vélte felismeri a Google Chrome böngészőjét, és a beállításoktól ill. a felhasználók jóváhagyásának függvén..
2011. október 1. szombat 08:56 -
WP7 blog: Elindult a hivatalos magyar fejlesztői portál
A hivatalos magyar nyelvű fejlesztői portál indítását két nyereményjátékkal ünnepli a Microsoft hivatalos képviselete.
2011. szeptember 30. péntek 16:44 -
Lebukott a Nokia Windows Phone-ja
Egy hivatalos Microsoft dokumentumban tűnt fel a két érdekes telefon név, ami természetesen a Nokiához köthető. Bővebben...
2011. szeptember 30. péntek 15:10 -
Jó az Apple-nek dolgozni
Készült mostanában egy felmérés a Universum Global megbízásából, ami arra kereste a választ, hogy az amerikai diákoknak melyik vállalatnál érdemes elhelyezkedniük, méghozzá kategóriákra bontva. Az tisztán látszik, hogy a Google, a Microsoft és az Apple rendszerint ott van az élbolyban, de helyezésük nagyban függ attól, hogy a munkavállaló mihez is akar kezdeni a cégnél.Aki mérnöki karrierre vágyik, annak a legjobb választás a Google, majd az IBM, utána jön a Microsoft, de a TOP 10-ben van még a BMW, az Intel, a Sony, az Apple és a GE.Aki üzleti karriert képzelt el magának, az szintén a Google-nél kopogtasson, a Microsoft a hatodik, az Apple a kilencedik helyen szerepel.Akik még csak most végeznek valamilyen üzleti főiskolán, azoknál is a Google az első számú ajánlott célpont, de már második helyen van az Apple, míg a Microsoft a 13. helyre csúszik vissza - a nagy hármasból itt a legnehezebb pályakezdőnek lenni.Aki meg mérnökhallgató, az a NASA-nál jelentkezzen, ha nem jön össze, akkor a Google-nél, ha onnan is kidobják, menjen a Boeing-hez. Az Apple az ötödik, a Microsoft a hatodik helyez végzett, a Facebook csak a 35.És akkor koncentráljuk az IT-hallgatókra. Náluk az ajánlott sorrend: Google, Microsoft, Apple, Facebook, IBM, Electronic Arts, Walt Disney Co., Amazon, Cisco és NASA.Az Universum 160 ezer álláskereső adatai alapján állította össze listáját, amit itt tudtok megnézni.
2011. szeptember 30. péntek 11:47 -
Az Apple után az IBM is megelőzte a Microsoftot
Az IBM 1996 óta először többet ér, mint a Microsoft, ami elemzők szerint a világos jele annak, hogy a számítástechnikai ipar elmozdul a PC-központúságtól a tágan értelmezett szolgáltatások felé.
2011. szeptember 30. péntek 11:43 -
Megjelent a Windows Phone 7.5 Mango
A Microsoft elérhetővé tette Windows Phone 7-es platformjához készített frissítését, amit már nagyon-nagyon vártak a tulajdonosok és a média képviselői. A Windows Phone 7.5 Mango
2011. szeptember 30. péntek 10:01 -
LSHMSFOAIDMT, GK tetoválás, like a boss
Ledöbbentünk, mikor a Zune Tattoo Guy magára varratta a Microsoft hordozható lejátszójának logóját, még Peter Moore is utánozta, konszolidált, filctollas Grand Theft Auto felirattal. S most tessék megkapaszkodni. Itt egy igazi Gamekapocs tetoválás.
2011. szeptember 29. csütörtök 21:37 -
Megjelent a Microsoft Mango frissítése
Microsoft Fokozatosan válik elérhetővé a Windows Phone rendszert használók számára a legújabb, Mango kódnévű frissítés. A két hónapja kész rendszert eddig tesztelték a szolgáltatók és a gyártók, így várhatóan nem lesznek fennakadások a telepítés során.No No No Forrás: HWSW Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család tovább
2011. szeptember 29. csütörtök 15:03 -
A Samsung is fizet az Android után
Apple Exalead A Samsung-Microsoft megállapodás értelmében minden piacra dobott Android-alapú készüléke után licencdíjakat fizet a dél-koreai gyártó.No No No Forrás: Mobilaréna Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Creative Suite 5.5 one:desktop tovább
2011. szeptember 29. csütörtök 15:02 -
A Samsung is fizet az Android után
A Samsung-Microsoft megállapodás értelmében minden piacra dobott Android-alapú készüléke után licencdíjakat fizet a dél-koreai gyártó.
2011. szeptember 29. csütörtök 14:31 -
Magyar fejlesztők számára is megnyílik a Windows Phone Marketplace
Mától a hazai fejlesztőknek új lehetősége nyílik a globális piac meghódítására: a Microsoft a...
2011. szeptember 29. csütörtök 11:50 -
A Samsung is kénytelen behódolni a Microsoftnak
Megadta magát a Samsung a Microsoft felől érkező nyomásnak és megállapodást kötött a szoftveróriással. A kiadott közlemény szerint az androidos okostelefonok és tabletek után a Samsung jogdíjat fizet.
2011. szeptember 29. csütörtök 09:57 -
Megérkezett a Mango frissítés
A Microsoft megkezdte a régebbi készülékek frissítését.        Bővebben...
2011. szeptember 29. csütörtök 08:45 -
Újabb botnet lekapcsolását érte el a Microsoft
Az amerikai vállalat folytatta a botnetek elleni küzdelmét és az erőfeszítéseit ismét siker koronázta: sikerült elérnie, hogy a hatóságok lekapcsolják a Kelihos nevű fertőzött számítógépekből álló hálózatot.
2011. szeptember 28. szerda 22:40 -
Lemaradtál a tavaszi Kódpárbajról? Itt a Kódpárbaj 4!
A Microsoft Magyarország és az evosoft Hungary Kft. negyedik alkalommal hirdeti meg a Kódpárbaj AntMe! programozási versenyt....
2011. szeptember 28. szerda 21:20 -
Android-háború: a Samsung is fizet a Microsoftnak
A HTC, az Acer, a General Dynamics Itronix, az Onkyo, a Velocity Micro, a ViewSonic és a Wistron után a Samsung is belement, hogy jogdíjat fizessen a redmondiaknak az androidos telefonok és táblagépek után. A licencmegállapodás új fordulatot jelent a Google és a Microsoft szabadalmi háborújában.
2011. szeptember 28. szerda 20:21 -
Android-háború: a Samsung is fizet a Microsoftnak
A HTC, az Acer, a General Dynamics Itronix, az Onkyo, a Velocity Micro, a ViewSonic és a Wistron után a Samsung is belement, hogy jogdíjat fizessen a redmondiaknak az androidos telefonok és táblagépek után. A licencmegállapodás új fordulatot jelent a Google és a Microsoft szabadalmi háborújában.
2011. szeptember 28. szerda 20:16 -
Android-háború: a Samsung is fizet a Microsoftnak
A HTC, az Acer, a General Dynamics Itronix, az Onkyo, a Velocity Micro, a ViewSonic és a Wistron után a Samsung is belement, hogy jogdíjat fizessen a redmondiaknak az androidos telefonok és táblagépek után. A licencmegállapodás új fordulatot jelent a Google és a Microsoft szabadalmi háborújában.
2011. szeptember 28. szerda 20:01 -

Megérkezett a Mango frissítés a Windows Phone 7 telefonokra
[Microsoft] Magyar idő szerint tegnap este hét órakor elindult a Windows Phone 7.5 Mango névre keresztelt frissítése szerte a világon. A Mango a legnagyobb többfunkciós szofverfrissítés a Microsoft történetében a Windows Phone 7 megjelenése óta. A Mango-val érkező több száz újdonság célja, hogy az..
2011. szeptember 28. szerda 13:30 -
Vezetőjük ellen zúgolódnak a Microsoft dolgozói
Motiválatlanok, elkeseredettek, és nem bíznak a jövőben a Microsoft alkalmazottai, a cég vezetője, Steve Ballmer dolgozói fórumáról pedig elszökdöstek a programozók - számolt be a szoftveróriás egyik névtelenül blogoló mérnöke.
2011. szeptember 28. szerda 13:16 -
Frissítette okostelefon-platformját a Microsoft
Fokozatosan válik elérhetővé a Windows Phone rendszert használók számára a legújabb, Mango kódnévű frissítés. A két hónapja kész rendszert eddig tesztelték a szolgáltatók és a gyártók, így várhatóan nem lesznek fennakadások a telepítés során.
2011. szeptember 28. szerda 11:51 -
Újabb zombihálózatot számolt fel a Microsoft
A cég szakemberei a Csehországban élő üzemeltetők egy részét is megtalálták.
2011. szeptember 28. szerda 10:29 -
Van esély az Xbox 360-as Steamre
A Valve még mindig nem vetette el, hogy népszerű szolgáltatását a Microsoft konzolján is elérhetővé tegye.
2011. szeptember 27. kedd 19:30 -
Új transzfer-kábel érkezik a slim Xbox 360-hoz
Major Nelson, a Microsoft marketingese saját blogján jelentette be, hogy új Transfer Kitnek örülhetnek a karcsúsított Xbox 360 tulajdonosai. Aki nem tudná ezzel lehet átvinni profiladatainkat és a merevlemez más adatait egy másik konzolra. Árról és kiadás dátumáról még nincs infó.
2011. szeptember 27. kedd 15:00 -
Windows 8: felhőben tárolt beállítások
Amikor rendszeresen több PC konfigurációt használunk, egy picit bosszantó, hogy az egyes konfigurációkon az egyes beállítások eltérőek, így ezeket nehézkes követni, bár tény, hogy a helyzet megszokható és néhány praktikával egyszerűbbé varázsolhatóak a mindennapok. Úgy néz ki, hogy a Microsoft szoftvermérnökei is felismerték a problémát, ugyanis a Windows 8 esetében már egy kész, tökéletesen működő megoldást kínálnak majd mindazoknak, akik szeretnék elkerülni az eltérő beállításokból adódó kellemetlenségeket.
2011. szeptember 27. kedd 10:01 -
Windows blog: Windows Live Mail Outlook lájt
A mai témánk a Microsoft ingyenes levelezőkliense.
2011. szeptember 26. hétfő 12:44 -
Beérett a Microsoft-Websense együttműködés
A Websense Data Loss Prevention és a Windows Server 8 File Classification Infrastructure integrációja valós idejű adatosztályozást és integritásvédelmet biztosít.
2011. szeptember 26. hétfő 09:12 -
Beérett a Microsoft-Websense együttműködés
A Websense Data Loss Prevention és a Windows Server 8 File Classification Infrastructure integrációja valós idejű adatosztályozást és integritásvédelmet biztosít.
2011. szeptember 26. hétfő 09:07 -
Az UEFI érkezésével nehézkes lesz a Linux telepítése?
A Windows 8-cal kapcsolatban az elmúlt napok, illetve hetek folyamán már rengeget érdekes információ jelent meg, a legutóbbit például itt találják az érdeklődők. Sajnos úgy tűnik, hogy a sok-sok jó hír mellé most egy rossz hírrel is szolgálnunk kell: a hírek szerint az előtelepített Windows 8 operációs rendszerrel érkező, UEFI firmware-t használó alaplappal ellátott noteszgépek és asztali konfigurációk esetében nem lesz majd lehetőség a Windows 8 mellé második operációs rendszerként Linux disztribúciót telepíteni, sőt, elsődleges operációs rendszerként, a Windows 8 helyére sem pakolhatunk majd Linuxot (úgy, hogy mellette másodlagos legyen a Win8). Erről persze nem a Microsoft tehet, sőt, a WIndows 8 számlájára sem írható a probléma, hiszen egy UEFI alapú funkcióról van szó.
2011. szeptember 26. hétfő 08:30 -
Windows 8 - vita a Secure Boot funkcióról
Nem fogadta mindenki örömmel a Microsoft új operációs rendszerének nemrég bemutatott egyik új funkcióját, mivel attól tartottak, hogy az lehetetlenné teheti más operációs rendszerek telepítését.
2011. szeptember 25. vasárnap 19:43 -
Három havonta egymilliárd dollárba kerül a Bing
Ugyan a keresőpiac stratégiailag fontos terület, azonban jelenleg a Bing csak veszteséget generál. A Microsoft ugyanakkor hosszú távon szeretne meghatározó szereplő lenni ezen a piacon.
2011. szeptember 25. vasárnap 17:51 -
Írói vénát fedezett fel magában?
E-könyv-írói pályázatot hirdet a Kossuth Kiadó és a Microsoft Magyarország. A nyertes művek írói notebookal, e-könyv-olvasóval és egy kisebb házi könyvtárral jutalmazzák! Bővebben...
2011. szeptember 23. péntek 14:51 -
Microsoft csúszka lecsatolható billentyűzettel
Önállóan is használható lecsatolható billentyűzettel egészítené ki a csúszkamobilokat a Microsoft.
2011. szeptember 23. péntek 13:43 -
Hat DLC-t kap a Forza 4, itt az új trailer
A Microsoft bejelentette, hogy a Forza Motorsport negyedik részéhez hat letölthető csomag lát napvilágot jövő áprilisig. A Gears of War 3-hoz hasonlóan itt is lesz Season Pass, ezt a kulcsot kiváltva árkedvezménnyel juthatunk hozzá az összes DLC-hez, sőt az első pakkot ingyen megkapjuk majd.
2011. szeptember 23. péntek 13:00 -
Microsoft: nem fogjuk kitiltani a Linuxot a Windows 8-as gépekről
A Microsoft tegnap kénytelen volt egy új blogbejegyzést publikálni Windows 8-as blogjában azon - a nemzetközi informatikai egy nappal korábban felbukkant hírek által keltett - aggodalmak eloszlatásására, amik szerint a cég új operációs rendszere egy új biztonsági fejlesztésének köszönhetően potenc..
2011. szeptember 23. péntek 11:41 -
Fizet a Microsoft, mint a katonatiszt
A Microsoft részvényeseinek a cég a napokban jó hírekkel szolgált, ugyanis bejelentette, hogy a vártnál 25 százalékkal nagyobb osztalékot tud majd az utolsó negyedévre fizetni. A redmondi cég így minden egyes - jelenleg kb. 25 dolláron kereskedett - részvénye után 20 cent, összesen pedig 1,7 milli..
2011. szeptember 23. péntek 11:05 -
E-könyv írói pályázatot indít a Microsoft
A Microsoft Magyarország első alkalommal indít közös e-könyv írói pályázatot a Kossuth Kiadóval karöltve, amelyre bárki nevezhet. A megmérettetésben résztvevők számára két kategória áll rendelkezésre, a nyeremények között pedig értékes könyvcsomagokkal ellátott e-könyv olvasók, számos Microsoft termék, notebook és kiadói szerződés is lapul, így mindenképpen érdemes szerencsét próbálni.
2011. szeptember 23. péntek 09:01 -
Sokan érdeklődnek a Windows Phone 7 iránt
Bár a Microsoft mobil rendszeréről sokan nem is hallottak, csaknem a vásárlók fele érdeklődik a platform iránt. A ViewSonic is okostelefont készített.
2011. szeptember 23. péntek 00:06 -
A nap videója Windows 8 versus Windows 7 sebességteszt
Microsoft Már most jelentős a Windows 8 előnye.Mint arról pár napja beszámoltunk, a Windows 8 (állítólag) nyolc másodperc alatt képes elindulni, azaz bebútolni. A Lifehacker szerkesztői valószínűleg ugyanarra gondoltak, mint sokan mások is: persze, persze, ez csak egy promóciós videó.No No No Forrás: Techline Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család tovább
2011. szeptember 22. csütörtök 16:12 -
A Google tagadja, hogy manipulálná a találatokat
Eric Schmidt szerint a Google tanult a Microsoft példájából. A Google igazgatótanácsának elnöke a washingtoni kongresszusi meghallgatáson tagadta, hogy módosítanák a keresési eredményeket és a saját honlapjaikra és szolgáltatásaikra irányítanák a felhasználókat.
2011. szeptember 22. csütörtök 14:10 -
A Microsoft értéknövelt disztribútora lett a Kvazar-Micro
A cég hotline támogatást, tréningeket és konzultációs szolgáltatásokat is nyújt a Hyper-V és a System Center termékekhez.
2011. szeptember 22. csütörtök 12:28 -
Windows 8 és Linux: nem lesznek barátok
A Microsoft operációs rendszerének új változata egy olyan biztonsági funkciót igényel, mely megakadályozhatja, hogy a hardverre Linuxot telepítsenek.
2011. szeptember 22. csütörtök 11:37 -
A Google tagadja, hogy manipulálná keresési eredményeit
Eric Schmidt, a Google korábbi elnök-vezérigazgatója egy amerikai kongresszusi meghallgatáson tagadta azokat a vádakat, mely szerint a cég úgy manipulálná keresőjének találati listáját, hogy az saját szolgáltatásait részesítse előnyben. A jelenleg a cég igazgatótanácsának elnöki tisztét betöltő szakember szerint a Google nem olyan mint a Microsoft, és nem él vissza piacvezető szerepével.
2011. szeptember 22. csütörtök 11:18 -
A több milliárd dolláros kereső
Negyedévente egy milliárd dollár veszteséget hoz a Microsoft konyhájára a Bing kereső. Ezt szinte meg sem érzi a redmonti szoftveróriás.
2011. szeptember 22. csütörtök 11:05 -
E-könyv-írói pályázatot hirdet a Microsoft Magyarország
[Microsoft] Első alkalommal hirdeti meg közös e-könyv-írói pályázatát a Kossuth Kiadó és a Microsoft Magyarország. A műveket két kategóriában várják, a legjobbnak értékelt művek szerzői értékes könyvcsomaggal bővített e-köny-olvasókat, Microsoft termékeket, notebookot, s nem utolsósorban kiadói sz..
2011. szeptember 22. csütörtök 10:30 -
A több milliárd dolláros kereső
Negyedévente egy milliárd dollár veszteséget hoz a Microsoft konyhájára a Bing kereső. Ezt szinte meg sem érzi a redmonti szoftveróriás.
2011. szeptember 22. csütörtök 10:26 -
Két héten belül elgurul a Mango
Partnereivel karöltve a Microsoft lázasan dolgozik a frissítések elérhetővé tételén.
2011. szeptember 22. csütörtök 10:20 -
Nem lesz telepíthető a Linux a Windows 8-as gépekre?
A Windows 8 és a BIOS-t leváltó [U]EFI egy amúgy érdekesnek és hasznosnak tűnő újítása, a Secure Boot, azaz a biztonságos rendszerindítás megakadályozhatja majd, hogy a Microsoft által elfogadottól eltérő operációs rendszer, pl. Linux is telepíthető legyen az eredetileg Windows 8-cal érkező gépekr..
2011. szeptember 22. csütörtök 07:25 -
Az interneten árulják a BUILD konferencián szétosztott táblagépeket
A Microsoft a BUILD konferencián összesen több mint 5000 tábla PC-t osztott szét a megjelent szakemberek és újságírók között. A készülékek közül több is felbukkant az eBay aukciós portálon.
2011. szeptember 22. csütörtök 06:34 -
Osztalékot emel a Microsoft
Stagnáló árfolyamú részvényét 25 százalékos osztalékemeléssel szeretné vonzóbbá tenni a befektetők számára a Microsoft - igaz, a piacon ennek ellenére többen csalódásuknak adtak hangot.
2011. szeptember 21. szerda 22:02 -
E-könyv-írói pályázatot hirdet a Microsoft Magyarország
Első alkalommal hirdeti meg közös e-könyv-írói pályázatát a Kossuth Kiadó és a Microsoft...
2011. szeptember 21. szerda 18:06 -
Az eBay-en árulják a BUILDen kiosztott tableteket
Az online árverési oldalon 3500 dollárnál is többet kérnek a Microsoft múlt heti, fejlesztők számára megrendezett konferenciáján szétosztott, a Windows 8 korai verzióját futtató Samsung táblagépekért.
2011. szeptember 21. szerda 12:10 -
Az eBay-en árulják a BUILDen kiosztott tableteket
Az online árverési oldalon 3500 dollárnál is többet kérnek a Microsoft múlt heti, fejlesztők számára megrendezett konferenciáján szétosztott, a Windows 8 korai verzióját futtató Samsung táblagépekért.
2011. szeptember 21. szerda 12:10 -
E-könyv-írói pályázatot hirdet a Microsoft Magyarország
A Kossuth Kiadóval közös pályázatra irodalmi és ismeretterjesztő munkákkal lehet nevezni.
2011. szeptember 21. szerda 11:56 -
Az eBay-en árulják a BUILDen kiosztott tableteket
Az online árverési oldalon 3500 dollárnál is többet kérnek a Microsoft múlt heti, fejlesztők számára megrendezett konferenciáján szétosztott, a Windows 8 korai verzióját futtató Samsung táblagépekért.
2011. szeptember 21. szerda 11:55 -

E-könyv-írói pályázatot hirdet itthon a Microsoft
Első alkalommal hirdeti meg közös e-könyv-írói pályázatát a Kossuth Kiadó és a Microsoft Magyarország.
2011. szeptember 21. szerda 09:45 -
Krimit írt a Microsoft egyik vezető fejlesztője
Céget alapított a Szilícium-völgyben, majd a Windows fejlesztői csapatának egyik vezető munkatársa lett. Mark Russinovich most egy kibertámadásokkal foglalkozó könyvet írt, amelynek címe Zero Day.
2011. szeptember 21. szerda 06:11 -
Lesz Cisco virtuális switch Microsoft Hyper-V-re is
Együttműködik a Cisco és a Microsoft annak érdekében, hogy a Windows Server 8-ra elérhetővé váljon a gyártó virtuális switch-e. A Hyper-V következő generációján futó szoftveres hálózati eszköz zökkenőmentes üzemeltethetőséget ígér.
2011. szeptember 20. kedd 15:24 -
New Yorkba megy az IND Group
A banki front-office szolgáltatásokkal foglalkozó cégcsoport idén szeptemberben a a Finovate vendégelőadója lesz, amely a világ legrangosabb pénzügyi-technológiai konferenciája. A pénzügyi technológiák Oscarjának is nevezett rendezvényen két nap alatt 65 szereplő mutatja majd be legújabb és legkorszerűbb termékeit, szolgáltatásait.
2011. szeptember 20. kedd 12:55 -
Bemutatták a Windows Server 8-at
Az asztali operációs rendszerének bemutatása után a Windows Server 8 is debütált a Microsoft fejlesztői konferenciáján.
2011. szeptember 20. kedd 12:55 -
A Microsoft korszakváltásra készül a Windows 8-cal
A Microsoft a Build konferencián mutatta be a Windows 8 operációs rendszer fejlesztőknek szánt változatát. A cég szakított a desktop központú megközelítéssel: új rendszere a hagyományos komputerek mellett táblagépeken és okostelefonokon - Intel- és ARM processzorokon - is fut majd.

A legnagyobbak bukásai
Elhibázott termékkoncepciók, rossz időzítés, túlzásba vitt forradalmiság vagy éppen a felhasználók életét megkeserítő hibákkal tűzdelt korán kiadott verziók... Csupa olyan eset, amiből a kisebbek is okulhatnak, de a legnagyobbak - a Google és a Microsoft - követték el őket.
2011. szeptember 20. kedd 12:55 -
Windows 8 - lehull a lepel
Hivatalosan is bemutatkozik a Microsoft következő generációs operációs rendszere.
2011. szeptember 20. kedd 12:55 -
Metro appok - csak a Microsoft boltjából
A Windows 8 Metro applikációi csak a Microsoft saját webáruházán keresztül lesznek elérhetők - derült ki a múlt heti BUILD Windows-konferencián.

Fontosra sikerült a hibajavító kedd
A Microsoft kiadta a szeptemberi hibajavításait, amelyek között Windows, Excel, SharePoint és Groove frissítések is feltűnnek.
2011. szeptember 20. kedd 12:55 -
Microsoft üzleti alkalmazások okostelefonokhoz
Az ingyenes szoftverfrissítésekkel Microsoft termelékenységet segítő alkalmazáscsomag kerül minden Nokia Symbian Belle okostelefonra.

2011. szeptember 20. kedd 12:51 -

NVIDIA Kal-El a Windows 8-as táblákban is
A gyártó hamarosan piacra kerülő megoldása kompatibilis a Microsoft új operációs rendszerével.
2011. szeptember 20. kedd 12:17 -
Brutálisan gyorsan indul a Windows 8
A Microsoft mérései alapján 30-70 százalékos a gyorsulás mértéke.
2011. szeptember 20. kedd 12:10 -
Hogyan telepítsük az IE9-et a Windows 7 újraindítása nélkül?
A Microsoft egyik frissítése lehetővé teszi, hogy ezentúl újraindítások nélkül frissítsük böngészőjét.
2011. szeptember 20. kedd 12:10 -
20 éves a Linux!
Hogyan használta a Linuxot a Microsoft a bíróságon? Mi köze a Linuxnak az okostelefonokhoz? 11 mérföldkő a Linux történetében.
2011. szeptember 20. kedd 12:05 -
Betiltatná a Microsoft a Motorola okostelefonokat
Egyebek mellett az adatszinkronizáció módját kifogásolja a felperes.
2011. szeptember 20. kedd 12:05 -
Bemutatták a Windows Server 8-at
Az asztali operációs rendszerének bemutatása után a Windows Server 8 is debütált a Microsoft fejlesztői konferenciáján.
2011. szeptember 20. kedd 12:05 -
USB tárolóról is fut a Windows 8
A BUILD rendezvényen a Microsoft a múlt héten bemutatta, hogyan működik USB eszközökről a Windows 8.
2011. szeptember 20. kedd 11:43 -
Csak a Microsofttól lehet majd új típusú programokat venni a Windows 8-ra
Azok a felhasználók akik a Microsoft következő operációs rendszerének új típusú felhasználói felületére készült programok szeretnének beszerezni gépükre, biztosan nem zavarodnak majd össze a rengeteg forrás között, ahonnan azokat be tudják majd szerezni. A napokban ugyanis kiderült, hogy a szóban ..
2011. szeptember 20. kedd 09:05 -
Skype helyett vírust kaphat, aki Yahooval vagy Binggel keres
A Microsoft Bing keresője és a Yahoo vírusos oldalakra vivő reklámokat kínál a találati listáján bizonyos keresett tartalom - Skype, Firefox és Adobe Player letöltés - helyett.
2011. szeptember 19. hétfő 14:40 -
Metro appok - csak a Microsoft boltjából
A Windows 8 Metro applikációi csak a Microsoft saját webáruházán keresztül lesznek elérhetők - derült ki a múlt heti BUILD Windows-konferencián
2011. szeptember 19. hétfő 14:25 -
Videón a Windows 8 Metro alkalmazások
Microsoft asztali és táblagépes operációs rendszere a Windows Phone kezelőfelületének sikeres
2011. szeptember 19. hétfő 13:36 -
Age of Empires Online teszt
Hogy halott-e a PC, azt most nem ebben a cikkben fogjuk eldönteni, az ugyanakkor tény, hogy a számítógépes játékok alapos átalakuláson mennek keresztül. A trendnek megfelelően az Age of Empires új része is a free-to-play modellre épít, most kiderül, milyen az, mikor egy mamutcég, mint a Microsoft ad ki ingyenes játékot.
2011. szeptember 19. hétfő 09:41 -
Metro-s lesz az Office is a Windows 8 alatt
A Microsoft egy pénzügyi elemzők számára még a múlt héten megtartott rendezvényén gyakorlatilag megerősítette, hogy ki fogja adni irodai programcsomagja egy olyan változatát is, amely a Windows 8 új Metro felhasználói felületével fog működni az új operációs rendszer alatt. A Metro-s Office ötlete ..
2011. szeptember 19. hétfő 09:40 -
Windows 8 - fókuszban a biztonság
Az új operációs rendszernél a Microsoft minden korábbinál nagyobb hangsúlyt fektet a biztonságra. A cél az, hogy az új Windows ne csak könnyen kezelhető, gyors és stabil legyen, hanem rendkívül biztonságos is.
2011. szeptember 18. vasárnap 20:53 -
A Microsoft új szervere a VMware legrosszabb rémálma
Microsoft A Windows Server 8 fejlesztői is belehúztak, a Microsoft kiadta az új operációs rendszer szerverváltozatának fejlesztői előzetesét, valamint a BUILD rendezvényen bemutatta a legfontosabb újdonságait. Olyan képességek is bekerültek az operációs rendszerbe, amelyekért a versenytársak ma még rengeteg pénzt kérnek el.Egyszerűbb felügyeletNo No No Forrás: HWSW Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család tovább
2011. szeptember 18. vasárnap 17:25 -
Egyesíti erőit a reklámpiacon a Microsoft, az AOL és a Yahoo
Miközben a Google dollármilliárdokat keres a webes hirdetéseknek köszönhetően, addig a legnagyobb riválisai egymás elől csábítják el az ügyfeleket. Ennek azonban hamarosan vége lehet.
2011. szeptember 16. péntek 15:07 -
New Yorkba megy az IND Group
A banki front-office szolgáltatásokkal foglalkozó cégcsoport idén szeptemberben a a Finovate vendégelőadója lesz, amely a világ legrangosabb pénzügyi-technológiai konferenciája. A pénzügyi technológiák Oscarjának is nevezett rendezvényen két nap alatt 65 szereplő mutatja majd be legújabb és legkorszerűbb termékeit, szolgáltatásait.
2011. szeptember 16. péntek 14:59 -
Windows 8 táblagépek PC alkalmazások nélkül
A Microsoft hivatalosan is megerősítette, hogy a Windows 8 alapokon nyugvó internettáblák webes Metro alkalmazások futtatására lesznek képesek.
2011. szeptember 16. péntek 13:55 -
Az IE 10 egyik változata már nem támogatja a Flasht
Steve Jobs ereje mutatkozik meg akkor, amikor az Apple és a Microsoft egymásra talál: nyírjuk ki az Adobe Flasht!
2011. szeptember 16. péntek 13:22 -
Öt javítás érkezett a Microsoft-tól
Ahogy azt már megszokhattuk, a Microsoft ezúttal is a hónap második keddjén adta ki biztonsági javításait.
2011. szeptember 16. péntek 11:35 -
Steve Ballmer továbbra is optimista
A gyenge eladások ellenére a Microsoft első embere továbbra is bízik a Nokiával kötött együttműködés sikerében.
2011. szeptember 16. péntek 10:53 -
Titkos fájlrendszer-típusra bukkantak a Windows 8 fejlesztői előzetesében
Bár a Microsoft a hét elején letölthetővé tette következő generációs Windows rendszere egy korai előzetesét, abból/-ban még számos olyan új fejlesztést kihagyott ill. nem engedélyezett, amely csak a szoftver későbbi, esetleg csak végleges változatában válik majd elérhetővé. Ezek közé tartozik a Pr..
2011. szeptember 16. péntek 10:20 -
További Windows 8 újdonságok
Microsoft A Microsoft a mobilos operációs rendszer felhasználói felületét alkalmazza a még fejlesztés alatt álló következő Windowsban.No No No Forrás: IT Café Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!OS X Leopard Microsoft Office 2010 család tovább
2011. szeptember 15. csütörtök 17:28 -
TGS 2011: Infók a Microsoft bejelentéseiről
Egy olyan markáns piaci szereplő és konzolgyártó, mint a Microsoft nem hiányozhatott Tokióból. Habár meglepetésszerű bejelentésekkel nem szolgáltak a redmondiak, inkább a japán játékfejlesztést méltatták, számos XBLA-s cím készül a szigetországban is. Lássuk a friss információmorzsákat!
2011. szeptember 15. csütörtök 14:00 -
Windows 8: további újdonságokról hull le a lepel
A Microsoft BUILD konferenciája sok-sok érdekességet árul el a Windows 8-ról: az első kis érdekesség-csomag például pont a tegnapi nap folyamán érkezett. Most a vállalat szakemberei újabb részleteket árulnak el a várva várt operációs rendszer egyes tulajdonságairól, így lassan már minden lényegesebb információ a felhasználók birtokába kerülhet. Persze az is biztos, hogy a cég illetékesei egyelőre nem lövik el az összes puskaport, ugyanis a szoftver megjelenéséig még sok idő van hátra, így tartogatni kell néhány érdekességet későbbre is.
2011. szeptember 15. csütörtök 13:30 -
AMD: működő Trinity APU és egy 28 nm-es GPU
Az AMD illetékesei a napokban sikeresen próbálkoznak azzal, hogy a nagyközönség figyelmét megosszák, így ne csak az IDF-ről és a Microsoft BUILD rendezvényéről beszéljenek az emberek, hanem az AMD-ről is. A siker érdekében az AMD illetékesei a napokban lerántották a leplet arról a tényről, hogy néhány lelkes tuningmester jóvoltából sikerült egy Buldozer alapú asztali processzor esetében elérni a Guinness világrekordnak számító 8429,38 MHz-es órajelet, ám ezzel még nincs vége az érdekességek sorának.
2011. szeptember 15. csütörtök 12:01 -
Bemutatták a Windows Server 8-at
Az asztali operációs rendszerének bemutatása után a Windows Server 8 is debütált a Microsoft fejlesztői konferenciáján.
2011. szeptember 15. csütörtök 11:18 -
Átalakul a Microsoft a Windows 8 miatt
A Microsoft nem csupán új operációs rendszert ad ki, hanem teljes üzleti modelljét átalakítja a Windows 8 miatt: a jövőben a cégnél sokkal fontosabb szerephez jutnak majd a számítási felhőben nyújtott szolgáltatások - nyialtkozta Steve Ballmer, a társaság elnök-vezérigazgatója.
2011. szeptember 15. csütörtök 10:47 -
Bemutatták a Windows Server 8-at
Az asztali operációs rendszerének bemutatása után a Windows Server 8 is debütált a Microsoft fejlesztői konferenciáján.
2011. szeptember 15. csütörtök 09:18 -
Fél nap alatt félmillióan töltötték le a Windows 8-at
A jelek szerint meglehetősen nagy érdeklődés mutatkozik már most a Windows 8 iránt, annak ellenére, hogy a Microsoft még csak a rendszer egy korai fejlesztői változatát adta ki a napokban. Redmond ugyanis a tegnapi napon bejelentette, hogy az új operációs rendszer elérhetővé válását követő alig ki..
2011. szeptember 15. csütörtök 09:15 -
A Microsoft új szervere a VMware legrosszabb rémálma
A Windows Server 8 fejlesztői is belehúztak, a Microsoft kiadta az új operációs rendszer szerverváltozatának fejlesztői előzetesét, valamint a BUILD rendezvényen bemutatta a legfontosabb újdonságait. Olyan képességek is bekerültek az operációs rendszerbe, amelyekért a versenytársak ma még rengeteg pénzt kérnek el.
2011. szeptember 15. csütörtök 09:15 -
Windows blog: bemutatkozott a Windows 8
A Microsoft tegnapi Build 2011 bemutatóján bemutatták a Windows operációs rendszer legújabb generációját, a Windows 8-at.
2011. szeptember 15. csütörtök 08:05 -
Újabb Dance Central 2 számok kerültek nyilvánosságra
A Tokyo GameShow keretében hét új számot jelentett be a Microsoft.
2011. szeptember 14. szerda 19:26 -
Mesekönyvre hasonlít az új Windows
Ujjal tapogatható felülete leginkább mesekönyvre hasonlít, egérrel és billentyűzettel pedig csak kissé kényelmetlenül használható a Microsoft készülő operációs rendszere. Bár a Windows 8-nak csupán egy korai tesztverzióját próbáltuk ki, a több mint másfél évtizede velünk lévő Start menü már az első óra után nagyon hiányzott tesztelőnknek. Vajon az új Windows tényleg elindul nyolc másodperc alatt? Cikkünkből megtudhatja.
2011. szeptember 14. szerda 17:09 -
Intel, Google, Microsoft
Az Intel vezetője cége középtávú terveiről számolt be az őszi fejlesztői fórumon.
2011. szeptember 14. szerda 13:55 -
A Microsoft korszakváltásra készül a Windows 8-cal
A Microsoft a Build konferencián mutatta be a Windows 8 operációs rendszer fejlesztőknek szánt változatát. A cég szakított a desktop központú megközelítéssel: új rendszere a hagyományos komputerek mellett táblagépeken és okostelefonokon - Intel- és ARM processzorokon - is fut majd.
2011. szeptember 14. szerda 13:43 -
Sok új információ és egy videó a Windows 8-ról
Az IDF mellett egy másik fontos eseményre, a Microsoft BUILD fejleszti konferenciája is hatalmas figyelem összpontosul, ugyanis utóbbi rendezvényen a Microsoft Windows 8-as operációs rendszerével kapcsolatban láttak világot érdekesebbnél érdekesebb információk.
2011. szeptember 14. szerda 12:10 -
Xbox Live a Windows 8-on
Tegnap a Microsoft élőben is bemutatta az újságíróknak, mit tud az új Windows 8, ezzel párhuzamosan pedig Major Nelson a saját blogján arról írt, hogy az Xbox Live is része lesz az operációs rendszernek. Hogy pontosan milyen módon, azt egyelőre sajnos nem tudjuk.
2011. szeptember 14. szerda 12:00 -
Az asztali PC-k visszaszorulását jelzi a Windows 8 letölthető változata
A Microsoft a mobilos operációs rendszer felhasználói felületét alkalmazza a még fejlesztés alatt álló következő Windowsban.
2011. szeptember 14. szerda 10:59 -
A táblagépekre készül a Windows 8
A Microsoft komoly ráncfelvarrásba kezdett: a következő Windows máshogy fog kinézni, máshogy működik, mint az elődje. A konszern az érintőképernyőre fókuszál, de teljes kompatibiliást ígér, és hogy több különféle eszközön lehet használni. Az új szoftver jövőre lesz elérhető.
2011. szeptember 14. szerda 10:20 -
Windows blog: BitLocker - rács az ablakokon
Avagy mit kínál a Microsoft adataink védelmére?
2011. szeptember 14. szerda 09:26 -
NVIDIA Kal-El a Windows 8-as táblákban is
A gyártó hamarosan piacra kerülő megoldása kompatibilis a Microsoft új operációs rendszerével.
2011. szeptember 14. szerda 09:17 -
A legnagyobbak bukásai
Elhibázott termékkoncepciók, rossz időzítés, túlzásba vitt forradalmiság vagy éppen a felhasználók életét megkeserítő hibákkal tűzdelt korán kiadott verziók... Csupa olyan eset, amiből a kisebbek is okulhatnak, de a legnagyobbak - a Google és a Microsoft - követték el őket.
2011. szeptember 14. szerda 09:12 -
Letölthető a Windows 8 DP változata
A Microsoft több órás bemutatót tartott a Windows 8-ról a BUILD konferencia első napján. Elsősorban az érintőképernyőkhöz idomított felületet, a rendszer online integrációját és a fejlesztői lehetőségeket demózták.
2011. szeptember 14. szerda 08:51 -
Fontosra sikerült a hibajavító kedd
A Microsoft kiadta a szeptemberi hibajavításait, amelyek között Windows, Excel, SharePoint és Groove frissítések is feltűnnek.
2011. szeptember 14. szerda 08:30 -
Windows 8 - kipróbáltuk, megmutatjuk mit tud az új rendszer
A Microsoft európai idő szerint tegnap este nyitotta meg BUILD konferenciáját, amelynek központi - ha ugyan nem szinte egyetlen - témája a redmondi szoftverfejlesztő hamarosan kiadásra kerülő következő operációs rendszere. A Windows 8 Redmond szerint olyan forradalmat fog elindítani a PC-k világáb..
2011. szeptember 14. szerda 07:11 -
Bárki letöltheti és kipróbálhatja a Windows 8 fejlesztői előzetesét
A Microsoft - korábbi előrejelzésünknek megfelelően - kedd este letölthetővé tette a Windows 8 első nyilvános előzetes kiadását. A bárki számára ingyenesen letölhető Windows 8 Developer Preview lehetővé teszi az érdeklődő felhasználók számára, hogy végre maguk is kipróbálják a mindeddig csak a hír..
2011. szeptember 14. szerda 06:40 -
Táblákon mutatkozott be a Windows 8
A Microsoft konferenciáján nagy hangsúlyt kaptak a slágerterméknek számító táblák, pontosabban az azokon futó új operációs rendszer fejlesztői előzetese, amely többnyire pozitív visszhangot váltott ki.
2011. szeptember 14. szerda 06:24 -
Bárki letöltheti a Windows 8 fejlesztői előzetesét
A Microsoft - korábbi előrejelzésünknek megfelelően - kedd este letölthetővé tette a Windows 8 első nyilvános előzetes kiadását. A bárki számára ingyenesen letölhető Windows 8 Developer Preview lehetővé teszi az érdeklődő felhasználók számára, hogy végre maguk is kipróbálják a mindeddig csak a hír..
2011. szeptember 14. szerda 06:00 -
Majdnem mindenen fut a Windows 8
A BUILD fejlesztői konferencián 5000 programozó prezentálta a Microsoft a legújabb operációs rendszerét. A kétórás bemutatót Steven Sinofsky, a Windows...
2011. szeptember 14. szerda 03:08 -
Új nevet adott a táblagépeknek a Microsoft
A Microsoft alig néhány órával ezelőtt be mutatta következő Windows operációs rendszerét, amelyről részletesen is beszámolunk majd a következő napokban. Ugyanakkor a BUILD konferenciája megnyitójában Redmond egy kvázi terminológiai változást is bevezetett, amikor következetesen egy eddig szokatlan..
2011. szeptember 13. kedd 21:10 -
Élőben követhető a Windows 8 bejelentése
A Microsoft tegnap Twitter-csatornáján ismét megerősítette, hogy a rendezvény honlapján élő videófolyam formájában is közvetíteni fogja az európai idő szerint ma este kezdődő BUILD konferenciájának nyitóbeszédeit. Az online közvetítésnek köszönhetően a webezők a világ minden tájáról élőben követhe..
2011. szeptember 13. kedd 20:35 -
Élő követhető a Windows 8 bejelentése - MOST!
A Microsoft tegnap Twitter-csatornáján ismét megerősítette, hogy a rendezvény honlapján élő videófolyam formájában is közvetíteni fogja az európai idő szerint ma este kezdődő BUILD konferenciájának nyitóbeszédeit. Az online közvetítésnek köszönhetően a webezők a világ minden tájáról élőben követhe..
2011. szeptember 13. kedd 18:07 -
Ablakok nélkül jön a Windows 8
A héten a kaliforniai Anaheimben zajló BUILD rendezvény nulladik napján a Microsoft a világon először a sajtó meghívott képviselőinek mutatta be, hogy néz ki és mit tud majd a Windows 8. Az operációs rendszer a Windows Phone 7-ből már ismerős Metro felülettel érkezik, amely nélkülözi az ablakokat  a név ettől függetlenül biztosan Windows marad.
2011. szeptember 13. kedd 18:06 -
Bemutatják, mit tud majd a Windows 8
Kedden a Microsoft végre hivatalosan is felfedi, mit fog tudni a cég új operációs rendszere, a laptopokon és asztali PC-ken kívül tableteken is futtatható Windows 8. Ismerje meg velünk percről percre az új Windows képességeit!
2011. szeptember 13. kedd 17:42 -
Mi lesz a MeeGoo platform sorsa?
Exalead Microsoft Az Intel tiszta vizet önt a pohárba.No No No Forrás: Computerworld Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család one:desktop tovább
2011. szeptember 13. kedd 16:26 -
Ingyenesen letölthető Office kézikönyvek
Microsoft Angol nyelvű ingyenes anyagok MS Office felhasználók számára.A MouseTraining jóvoltából most ingyen juthatunk hozzá jó pár Office kézikönyvhöz. Az angol cég 2003 óta foglalkozik oktatással, a letölthető anyagok mindegyike professzionális, képekkel és gyakorlati példákkal telezsúfolt PDF.No No No Forrás: Mousetraining Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Microsoft Office 2010 család tovább
2011. szeptember 13. kedd 16:19 -
Élőben lesz követhető a Windows 8 bejelentése
A Microsoft tegnap Twitter-csatornáján ismét megerősítette, hogy a rendezvény honlapján élő videófolyam formájában is közvetíteni fogja az európai idő szerint ma este kezdődő BUILD konferenciájának nyitóbeszédeit. Az online közvetítésnek köszönhetően a webezők a világ minden tájáról élőben követhe..
2011. szeptember 13. kedd 16:08 -
Windows 8 - lehull a lepel
Hivatalosan is bemutatkozik a Microsoft következő generációs operációs rendszere.
2011. szeptember 13. kedd 15:13 -
Nvidia Gray: Windows mobilokhoz is
Az Android világ meghódítását követően a Microsoft platformjainak kiszolgálását is célba vette az Nvidia.
2011. szeptember 13. kedd 13:36 -
Továbbra is képtelen előzni a Bing
Minden véget ér egyszer, ez azonban a Google keresője esetében valahogy nem akar megvalósulni. A Microsoft ugyan az utóbbi időben mindent megtett, hogy komoly versenyzőként jelenjen meg az internetes keresők terén, ehhez pedig a Yahoo együttműködését is sikerült megnyerniük, ám együtt sem képesek megközelíteni a nagy riválist, amely csak lassan, apránként hajlandó veszíteni súlyából.
2011. szeptember 13. kedd 10:45 -
Határok nélkül egerezhetünk gépek között a Microsoft új szoftverével
A Microsoft Garage nevű speciális kutatócsoportja kiadott egy olyan kísérleti szoftvert, ami szinte szó szerint áttöri és kiterjeszti a számítógépek hagyományos határait. A "Mouse without Borders" ugyanis lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy azok saját, eredeti monitorjukat elhagyva egérmut..
2011. szeptember 13. kedd 07:15 -
Már holnaptól le lehet majd tölteni a Windows 8-at?
A Windows 8 első nyilvános, bárki által kipróbálható előzetese már akár holnap estétől kezdődően letölthetővé válhat a Microsoft honlapjáról. Legalábbis erre utal Redmond egy korábbi tweetje, ami szerint a cég új operációs rendszerét bárki számára könnyen elérhetővé kívánja tenni - és nem csak egy..
2011. szeptember 12. hétfő 17:50 -
Battlefield 3 - látnivalókon az Xbox 360-as verzió
Hoppá, ismét kiszivárgott nyalánkságoknak örülhetnek a Microsoft konzoljának tulajdonosai, ugyanis az Xbox 360-as verzióból származó képekkel és videókkal gazdagodhatunk a mai napon. Természetesen ez még a játék egyik korai változatát mutatja, de már így is baromi jól néz ki.
2011. szeptember 12. hétfő 14:14 -
Tíz másodperc alatt elstartol majd a Windows 8
Az új Windows harminc-hetven százalékkal gyorsabban elindult majd elődjénék, egy modern laptopon akár kevesebb mint tíz másodperc alatt használatba vehető lesz még "hidegindítás" esetén is - derül ki a Microsoft bemutatójából.
2011. szeptember 12. hétfő 13:25 -
Jogi vita miatt új címet kap a Trenched
A Microsoft és a Double Fine legújabb játéka, a letölthető formában érkező Trenched Amerikában már rég megjelent, Európában azonban a hónap végére csúszott a premier. Az ok egyszerű jogi vita volt, mint kiderült, egy ehhez kísértetiesen hasonló címet már levédettek az öreg kontinensen.
2011. szeptember 12. hétfő 10:00 -
Megújul a Microsoft Hotmail
A Microsoft jövő hónapban fogja bevezetni Hotmail nevű levelezőrendszere legújabb frissítését, amely ezúttal számos ponton alakítja majd át a világszerte százmilliók által használt oldal működését. A cég szerint az új Hotmail a korábbiaknál gyorsabb és biztonságosabb lesz, de jobban szűri majd a s..
2011. szeptember 12. hétfő 09:01 -
Fontos, de nem kritikus lesz a hibajavító kedd
A Microsoft a szeptemberi hibajavító kedden tizenöt biztonsági rést fog befoltozni. Ezúttal a főszereplők a következők lesznek: Windows, Excel, SharePoint Server és Groove.
2011. szeptember 12. hétfő 08:40 -
Windows 8: ezért bootol majd gyorsabban a rendszer
A Microsoft illetékesei korábbi ígéretüknek megfelelően időről-időre újabb és újabb információkat árulnak el azzal kapcsolatban, hogy pontosan milyen újításokra számíthatunk majd a Windows 8 esetében. A legutóbbi kis újdonság-csokorral ellentétben ezúttal most nem a felhasználói kezelőfelületé lesz a főszerep, hanem arról hull le a lepel, hogy milyen újításokat vetnek be a friss operációs rendszer esetében a szoftvermérnökök azért, hogy a boot idő minél optimálisabb lehessen.
2011. szeptember 12. hétfő 08:30 -
Véletlenül fecsegett ki részleteket Windows-sebezhetőségekről a Microsoft
A Microsoft biztonsági csapata pénteken egy súlyos hibát védett: feltehetően egy tévedés következtében ugyanis közzétette azoknak a biztonsági értesítőknek a teljes változatát is, amelyek a cég által csak jövő kedden kiadni tervezett javítócsomagban foglalt sebezhetőségek részleteit tartalmazzák. ..
2011. szeptember 12. hétfő 08:10 -
Részletek a Windows 8 hibrid boot funkciójáról
A Windows 8 akár 70 százalékkal is gyorsabban elindul majd, mint az elődei. A megoldás kulcsa a hibrid bootnak nevezett funkció, amiről most újabb információkat árult el a Microsoft.
2011. szeptember 12. hétfő 07:18 -
A norvégok már játszhatnak a Gears of War 3-mal
A szintén bizonytalan időközönként jelentkező "Epic Fail" rovatunk aktuális győztese a Gears of War 3 és a Microsoft, igaz, a redmondiak elvileg nem tehetnek az elmúlt napok történéseiről: jelesül arról, hogy az egyik norvég üzlet már kiszállította az előrendelőknek a Gears 3 példányukat.
2011. szeptember 11. vasárnap 17:30 -
Microsoft üzleti alkalmazások a Symbian Belle okostelefonokhoz
A Nokia bejelentette Symbian Belle operációs rendszerének következő frissítéseit, melyek bármely...
2011. szeptember 10. szombat 08:50 -
A Tegra 3 ott lesz a Microsoft Build konferencián
A hírek szerint egy Samsung tablet épít a fejlesztésre, továbbá jövőre az olcsóbb okostelefonokba is bekerülhet az NVIDIA platformja.
2011. szeptember 9. péntek 17:39 -
A Microsoft számára jó üzlet az Android
A hosszú pereskedés helyett az Acer és a ViewSonic is a Microsoft szabadalmak licencelése mellett döntött.
2011. szeptember 9. péntek 16:49 -
HWSW: Pár másodperc alatt indul a Windows 8
Minden eddiginél gyorsabban indul majd a Windows 8 - ígéri a Microsoft. Az új operációs rendszer ugyanis normális kikapcsoláskor nem állítja le a kernelt, hanem csupán felfüggeszti azt a merevlemezre, a betöltődés így drámaian gyorsulhat, írja nagytestvérünk, a HWSW.
2011. szeptember 9. péntek 15:30 -
Microsoft üzleti alkalmazások okostelefonokhoz
Az ingyenes szoftverfrissítésekkel Microsoft termelékenységet segítő alkalmazáscsomag kerül minden Nokia Symbian Belle okostelefonra.
2011. szeptember 9. péntek 14:40 -
Microsoft alkalmazások Symbian mobilokon
A Microsoft és a Nokia együttműködésének köszönhetően a Symbian Belle felületre számos üzleti alkalmazás válik elérhetővé.
2011. szeptember 9. péntek 13:54 -
Néhány másodperc alatt indul a Windows 8
Minden eddiginél gyorsabban indul majd a Windows 8 - ígéri a Microsoft. Az új operációs rendszer ugyanis normális kikapcsoláskor nem állítja le a kernelt, hanem csupán felfüggeszti azt a merevlemezre, a betöltődés így drámaian gyorsulhat.
2011. szeptember 9. péntek 12:23 -
Alig néhány másodperc alatt bebootol a Windows 8
A Microsoft ugyan szorgalmasan mutatgatja be a Windows 8 újdonságait blogjában, oldalunk olvasói számára azonban nem nagyon tud újdonsággal szolgálni. A redmondi cég legújabb vonatkozó posztbejegyzésében ugyanis szintén egy olyan fícsört mutat be jövőre megjelenő operációs rendszeréből, amelyről o..
2011. szeptember 9. péntek 12:06 -
NFS: The Run - száguldás, Porsche szerelem
Manapság még olyan nagy cégeknek sem sikerül licenszelni a Porschékat, mint a Microsoft a Forza 4 esetében, az EA szerencsésnek vallhatja magát, hogy neki igen. Ugye senki nem lepődött meg azon, hogy a szuper sportkocsi a Need for Speed: The Runban is képviselteti magát. Új előzetest kaptunk!
2011. szeptember 9. péntek 12:00 -
Banhullám vár Xbox Live-on a DLC-tolvajokra
A Microsoft nem kertel, megkezdte nagyívű ban-hadjáratát mindazon felhasználókra mérve, akik valamilyen illegális módon jutottak a kizárólag online elérhető letölthető tartalmakhoz. Ide tartoznak a JTAG-os konzolok használói, illetve a hackelt profilokkal pendrive-ról játszó lator userek.
2011. szeptember 9. péntek 11:00 -
Nincs kritikus frissítés a szeptemberi patch kedden
Összesen öt nagy frissítést ad ki ebben a hónapban a Microsoft, a javított szoftverek között van az összes támogatott operációs rendszer és Office-verzió, de patchet kapnak az irodai szoftverek kiszolgáló változatai is.
2011. szeptember 9. péntek 10:25 -
Microsoft alkalmazások a Symbian Belle okostelefonokhoz
A szoftverfrissítésekkel Microsoft termelékenységet segítő alkalmazáscsomag kerül minden Nokia Symbian Belle okostelefonra.
2011. szeptember 9. péntek 09:39 -
Microsoft: a védelemnek ára van
A redmondi cég tovább sarcolja az androidos gyártókat, ám cserébe már további biztonságot is kínál.
2011. szeptember 9. péntek 08:25 -
Brutálisan gyorsan indul majd a Windows 8
A Microsoft mérései alapján 30-70 százalékos a gyorsulás mértéke.
2011. szeptember 9. péntek 07:58 -
Brutálisan gyorsan indul a Windows 8
A Microsoft mérései alapján 30-70 százalékos a gyorsulás mértéke.
2011. szeptember 9. péntek 07:58 -
Symbianra is jön a Microsoft Office
A Nokia tényleg komolyan veszi a platform támogatását.
2011. szeptember 9. péntek 06:35 -
Újabb ingyen letölthető Office csomag!
Adobe Az programhoz tartozó Android klienssel a dokumentumainkat akár okostelefonunkra is szinkronizálhatjuk.Az OpenOffice és LibreOffice "testvérek" talán a legismertebbek az internetről letölthető ingyenes irodai csomagok közül, pedig akadnak ám szép számmal ezeken kívül is olyan csomagok, amelyek kiválthatják a Microsoft Office-t az otthoni gépen.No No No Forrás: Techline Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Acrobat Reader tovább
2011. szeptember 8. csütörtök 19:08 -
A Linux is futhat majd a Windows 8 alatt
A Microsoft a napokban a Windows 8-at bemutató blogjában hivatalosan is megerősítette azt az oldalainkon már a nyár elején megjelent értesülést, amely szerint a cég következő operációs rendszere egy hipervizorral egybeépítve fog érkezni. Ez utóbbi lehetővé fogja tenni a felhasználók számára, hogy ..
2011. szeptember 8. csütörtök 12:25 -
A Windows 8 kliensverzióiban is benne lesz a Hyper-V
Lassan csepegteti a Windows 8-cal kapcsolatos információkat a Microsoft - a jövő héten Anaheimben zajló BUILD konferencián valószínűleg sok részletről fellebben a fátyol és talán az első nyilvános előzetest is bemutatja a cég, addig azonban maradnak a vállalat által elejtett információk.
2011. szeptember 8. csütörtök 12:01 -
A viszonteladók képzését tervezi a Microsoft
A rövidesen piacra kerülő Windows Phone Mango készülékek sikerét a Microsoft új marketing taktikával szeretné biztosítani.
2011. szeptember 8. csütörtök 11:50 -
WikiLeaks: A Microsoft a tunéziai elnyomókat támogatta
A Microsoft saját szoftvereivel segítette a nemrég elbukott tunéziai rezsimet abban, hogy állampolgárai után tudjon kémkedni az interneten - derül ki a WikiLeaks által kiszivárogtatott egyik diplomáciai táviratokból. Az egyik távirat szerint Venezuela vezető olajtársasága attól tart, hogy a Windowsba hátsó ajtót rejtett a Microsoft és az amerikaiak bármikor lekapcsolhatják az operációs rendszert futtató gépeket.
2011. szeptember 7. szerda 15:37 -
Amerikai diplomaták bírálták a Microsoft tunéziai tevékenységét
A tuniszi amerikai nagykövetség munkatársai öt évvel ezelőtt kritizálták a redmondi vállalatot azért, mivel az komoly kapcsolatokat akart kiépíteni az észak-afrikai országgal.
2011. szeptember 7. szerda 14:13 -
Október közepén rajtol a frissített Windows Intune
Október közepén frissül a Windows Intune szolgáltatás, amely segítségével a PC-k külön telepített menedzsment-szerver nélkül is távolról felügyelhetők, frissíthetők, beállíthatók. A Microsoft olyan képességekkel fejlesztette az Intune-t, amit a felhasználók leginkább kértek.
2011. szeptember 7. szerda 12:27 -
Kipróbálható a közel végleges Silverlight 5
Adobe Elkészült és letölthető a Silverlight 5 kiadásra jelölt (RC) verziója, amelyet elsősorban fejlesztőknek szán a Microsoft, hogy felkészülhessenek a később megjelenő végleges változat érkezésére. Az újdonságok elsősorban a médialejátszással kapcsolatosak, de a vállalati alkalmazásfejlesztők is örülhetnek egy-két dolognak.No No No Forrás: HWSW Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Flash Professional Creative Suite 5.5 tovább
2011. szeptember 6. kedd 19:28 -
Windows 8 - összefoglaló
Augusztus folyamán több érdekesség is napvilágot látott a Microsoft készülőben lévő asztali operációs rendszeréről, így érdemes ezeket egy hosszabb cikkben összefoglalni. Megtudhattuk, hogy a platform egyszerre két különböző grafikus felülettel jelenik majd meg, ezek között bármikor választhatunk, bővül a támogatott fájlformátumok listája és egyszerűsödik, kényelmesedik az állományok másolása, végre megvalósul a teljes USB 3.0 támogatás, ezek mellett pedig sort kerítenek néhány olyan változtatásra is, amelyek már most éles vitát váltanak ki az érdeklődők között. Az újítások kapcsán egy globális téren is érzékelhető folyamat körvonalazódik, amely elvezethet a megszokott szerepkörök és szegmensek helyzetének alapvető megváltozásához, ahogy a Windows is egyre erőteljesebben mobil jellemzőket kap.
2011. szeptember 6. kedd 16:46 -
A Microsoft bizakodik, az Intel visszalép
Miközben a Windows Phone 7 fejlesztője azt reméli, hogy a platform a piackutató cégek óvatos előrejelzéseinél jobban fog szerepelni, az Intel a Nokia példáját követi, és felhagyna a MeeGo fejlesztésével.
2011. szeptember 6. kedd 10:46 -
Halo 4: Master Chief keményen pózol
A legnagyobb kérdés a Halo 4 kapcsán, hogy vajon a 343 Industries át tudja-e venni a Bungie helyét. A Bungie ugyanis nagy mester volt abban, hogy képes volt a végletekig felizgatni a rajongókat. A Microsoft belsős stúdióját úgy látszik nem kell félteni, legalábbis az eddigiek alapján.
2011. szeptember 5. hétfő 15:00 -
Hackerek térítették el a Microsoft weboldalát
A hétvégén webezők százezrei vagy milliói kaphattak furcsa üzenetet, ha megpróbálták néhány közismert nagyvállalat - köztük a Microsoft - weblapját felhívni. Egy tömeges támadásnak köszönhetően ugyanis a szóban forgó vállakozások hivatalos honlapja helyett egy hackerek által összeállított weblapot..
2011. szeptember 5. hétfő 08:35 -
Hogyan telepítsük az IE9-et a Windows 7 újraindítása nélkül?
A Microsoft egyik frissítése lehetővé teszi, hogy ezentúl újraindítások nélkül frissítsük böngészőjét.
2011. szeptember 5. hétfő 05:30 -
Komputer Klubház nyílt Miskolcon a Microsoft támogatásával
[Microsoft] A Microsoft támogatásával ma nyílt meg Miskolcon Magyarország és Közép-Európa első komputer klubháza. A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány által működtetett klubhelység szoftverellátásról és IT technológiai támogatásáról a Microsoft gondoskodott. A klubház a Miskolcon élő nagyszámú hát..
2011. szeptember 2. péntek 14:42 -
Fogynak az Internet Explorer felhasználói
A Microsoft böngészője hanyatlik, a Mozillát használók köre szűkül, a Chromé jelentősen bővül.
2011. szeptember 2. péntek 13:03 -
Kipróbálható a közel végleges Silverlight 5
Elkészült és letölthető a Silverliight 5 kiadásra jelölt (RC) verziója, amelyet elsősorban fejlesztőknek szán a Microsoft, hogy felkészülhessenek a később érkező végleges változat érkezésére. Az újdonságok elsősorban a médialejátszással kapcsolatosak, de a vállalati alkalmazásfejlesztők is örülhetnek egy-két dolognak.
2011. szeptember 2. péntek 12:17 -
Két vállra fektették az Xbox 360 védelmét
Bár a Microsoft konzolja eddig is biztos pont volt a kalózok számára és az Xbox 360-on évek óta futtathatók a másolt játékok, két hacker a hétvégén olyan törést mutatott be, ami ellen állításuk szerint védekezni sem tud a gyártó, a konzol mindegyik típusán működik, ráadásul a felhasználók gyakorlatilag úgy buherálhatják majd a gépüket, ahogy jól esik nekik.
2011. szeptember 2. péntek 08:53 -
Továbbfejlesztett Explorert kap a Windows 8
A Microsoft fejlesztőcsapata jelentősen átalakította a Windows Explorert, ami immár úgynevezett szalagokat (ribbonokat) használ. Az új változat a Windows 8-ban mutatkozik be.
2011. szeptember 1. csütörtök 22:32 -
Két fajta felhasználói felülettel érkezik majd a Windows 8
Megnyugtató hírünk van azon felhasználók számára, akiknek nem tetszenek a Windows 8 felhasználói felületében eddig beharangozott ill. majdan megvalósításra kerülő újítások - és eddig úgy gondolták, hogy ők köszönik, de nem kérnek majd abból, és maradnak inkább a bevált megoldásoknál. A Microsoft a..
2011. szeptember 1. csütörtök 11:30 -
Áttörést ért el a Microsoft a beszédfelismerésben
A kutatók arra koncentráltak, hogy a felismerés a beszélő személytől függetlenül is megvalósuljon, és bárki mondja is a szavakat, a szoftver mindig megértse azokat akár előzetes "tréning" nélkül is.
2011. augusztus 31. szerda 19:43 -
Csak az Android és az iPhone erősödött Amerikában
A mai nap lezárására egy kis rövid, "hol tart az Apple"- statisztikával bombázlak meg titeket. A felmérés az amerikai okosmobil-piacot vizsgálta, a számokat a comScore jóvoltából élvezhetjük.Két nagyon fontos hír van: a néhány éve még nem is létező Android elképesztő növekedési ütemet produkálva az áprilisi 36,4 százalékról 41,8 százalékra növelte piaci részesedését, nem igaz tehát az az állítás, hogy a platform megtorpant. A másik, hogy a néhány éve szintén nem létező iOS is növekedni tudott úgy, hogy közben nem is jelent meg új mobil a kínálatban: az iPhone 4 még életciklusa végén is remekül teljesített. Sőt, ebben a kategóriában lényegében kivételként egyetlen modellel ért el ilyen jó eredményt az Apple, míg az Android első helyét tucatnyi gyártó terméke adja.A korábban piacvezető RIM sajnos tovább gyengült, a Microsoft lassan láthatatlan lesz (na majd a Nokiával), míg az amerikai piacon sosem igazán erős Symbian továbbra sem tud megkapaszkodni. A Nokia átállásával valószínűleg kimondhatjuk, hogy már soha nem is fog.Hát így. 
2011. augusztus 31. szerda 18:15 -
Az asztali PC gyakrabban fagy le a laptopnál
A Microsoft Research kutatói egymillió PC működésének elemzésével tanulmányozták a számítógépek lefagyásainak okait. Statisztikáik szerint a noteszgépek kevesebbszer állnak le hiba miatt, mint asztali társaik. A legtöbb probléma pedig a házilag összerakott barkács-PC-kkel van, a rendszer minimális túlhúzása pedig a megbízhatóság drasztikus csökkenésével jár. Nem kedvez az otthoni PC-knek az sem, hogy nem gépteremben használják őket, folyamatosan változó hőmérséklet mellett működnek, és hamar porosodnak.
2011. augusztus 31. szerda 12:28 -
Windows 8: fájlmásolás, friss Explorer, ISO kezelés
A Microsoft illetékesei korábbi ígéretüknek megfelelően elkezdték csepegtetni a friss információkat a Windows 8 várható újításaival kapcsolatban. Nemrégiben megtudhattuk, hogy az új operációs rendszer natív USB 3.0-s támogatással érkezik és a piacon lévő USB 3.0-s eszközök közül rengeteg félét támogat majd, most pedig betekintést nyerhetünk abba is, hogy miként alakul át a fájlmásolással kapcsolatos szolgáltatás a Windows Intézőn belül.
2011. augusztus 31. szerda 10:30 -
Vadiúj Start Menüvel érkezik majd a Windows 8
A Microsoft a Windows 8-at bemutató blogjában tegnap egy újabb bejegyzést posztolt, amelyben többek között arról számolt be, hogy az új operációs rendszer már a jellemzően CD- ill. DVD-képfájlokat tároló .ISO, valamint a virtuális merevlemezek leképezésére használt .VHD állományok használatát is a..
2011. augusztus 31. szerda 07:10 -
Üstökös vagy hullócsillag a Microsoft?
Most úgy néz ki, a Windows Phone 7 és a Nokia, mint a mobilipar két legnagyobb vesztese, de jön egy szoftverfrissítés és egy új chip, amelyek mindent megváltoztatnak. Vagy nem.
2011. augusztus 30. kedd 22:10 -
Ismét viccesnek szánt videóban figurázza ki a konkurenciát a Microsoft
A Google levelezőrendszerének, a Gmail-nek a vélt vagy valós hátrányait kikarikírozva bemutató vicces videója után a Microsoft a hét elején egy újabb hasonló - humorosnak szánt - szösszenetett tett közzé. Utóbbiban a redmondi cég ezúttal nem a keresőóriást, hanem egy másik konkurensét: a VMware-t ..
2011. augusztus 30. kedd 09:11 -
Újabb képeket tett közzé a Microsoft a Windows 8 Intézőjéről
A Microsoft - a Windows 8-at bemutatni hivatott blogjának részeként - hétfőn ismét egy újabb blogposzttal jelentkezett, amelyben további részleteket közölt következő operációs rendszerének fájlkezelőjéről. A képekkel is szemléltetett poszt többek között megerősíti azokat az oldalunkon már közel fé..
2011. augusztus 30. kedd 08:35 -
Az ezévi Dream Build Play nagydíjasa: Blocks that Matter!
A Microsoft mindne évben megrendezi a Dream Build Play versenyét - bemutatjuk az ez évi nyertest, amely játék a Nagydíjat kapta.
2011. augusztus 29. hétfő 17:15 -
Megvásárolja-e a Nokiát a Microsoft?
Érvek pro és kontra az egyre égetőb kérdés kapcsán: teljes egységben vagy a jelen megállapodást tartva boldogulna könnyebben a Microsoft és a Nokia?
2011. augusztus 29. hétfő 11:14 -
Valve és Microsoft: lesz steamworks minden CS:GO-ban?
A Steamworks és a Counter Strike: Global Offensive, avagy sikerül-e végül meggyőzni a Valve-nak a Microsoftot, hogy létrejöhessen ez a nász?
2011. augusztus 29. hétfő 10:01 -
Távoli asztalon keresztül fertőzi a Windows-okat egy új féregprogram
A vezető biztonsági cégeknek a napokban sikerült azonosítaniuk egy frissen felbukkant, új féregprogramot, amely egy mindeddig ismeretlen módon keresztül támadja meg a Windows-t futtató gépeket. A Morto ugyanis a Microsoft operációs rendszereibe már az XP óta alapból beépítésre kerülő Távoli Asztal..
2011. augusztus 29. hétfő 07:05 -
3D-támogatással jön a felújított Halo
A Microsoft alaposan felkészült a Halo tizedik születésnapjára, a felújított első részbe temérdek újdonságot és érdekességet zsúfoltak a készítők. Mint a hétvégén kiderült, a 3D-támogatás sem marad ki a sorból, igaz, ez némileg meglep bennünket, hiszen ismerjük a redmondiak vonakodását a téma kapcsán.
2011. augusztus 28. vasárnap 11:08 -
X360 exkluzív lesz az első két Skyrim DLC
A Microsoft újabb sikergyanús játék kiegészítőinek jogait vásárolta meg.
2011. augusztus 27. szombat 18:49 -
CS: GO - Az XBOX-osok nem játszhatnak együtt a PC, Mac és PS3 játékosokkal
A Microsoft továbbra sem engedi a Valve számára, hogy Steamworks támogatással lássa el az XBOX Live-ot. Az XBOX360 tulajdonosok csak egymás közt játszhatnak.
2011. augusztus 27. szombat 15:00 -
Benne lesz a Forza 4-ben a Halo Warthogja
A Microsoft ismeri és alkalmazza is bőven az árukapcsolás fogalmát - s ha már a Porschékat nélkülözünk kell a Forza Motorsport 4-ből, addig a Halo játékok veszedelmes négykerekűit nem. Ugyan nem vezethetjük a Warthogokat, de kívülről-belülről részletesen megtekinthetjük.
2011. augusztus 27. szombat 12:00 -
Skyrim: Egy hónapig XBOX360-exkluzív lesz az első két DLC
A Microsoft bebiztosította, hogy a The Elder Scrolls V: Skyrim című játék első két DLC-je 30 nappal a PC és PS3 verzió előtt jelenjen meg.
2011. augusztus 27. szombat 10:30 -
Ideiglenesen X360-exkluzívak a Skyrim DLC-i
A Microsoft örömmel jelentette be, hogy exkluzív szerződést kötöttek a Bethesdával, így a The Elder Scrolls V: Skyrim első két DLC-jét egy hónapig csak az xboxosok élvezhetik, a többieknek várniuk kell és irigykedni. Az, hogy pontosan milyen tartalmat érint, még nem tudni.
2011. augusztus 27. szombat 10:00 -
20 éves a Linux!
Hogyan használta a Linuxot a Microsoft a bíróságon? Mi köze a Linuxnak az okostelefonokhoz? 11 mérföldkő a Linux történetében.
2011. augusztus 26. péntek 09:36 -
Bemutatta - meg nem is - az első Windows 8-as táblagépet a Microsoft
A Microsoft a napokban Új-Zélandon megrendezésre kerülő TechEd konferenciáján a magyar népmesékből ismerős "hozott is, meg nem is" esetére kísértetiesen emlékeztető módon mutatta be - meg nem is - a világ első Windows 8 operációs rendszerrel működő táblagépét. A redmondi cég munkatársai ugyanis el..
2011. augusztus 26. péntek 08:27 -
Átalakult a fájlkezelés a Windows 8-ban
A fejlesztés alatt álló Windows 8 egyik legfontosabb újítása, hogy a Microsoft kiemelten figyel a fájlműveletekre és a fájlkezelése, így ezen a téren sok fejlesztést kapunk majd.
2011. augusztus 25. csütörtök 18:27 -
"Cselekedjenek jót és töröljenek egy XP-t!"
Tíz éve írták a sokszorosítóüzembe küldhető aranylemezre a Windows XP telepítőjét. A Microsoft öreg operációs rendszere máig vezeti a népszerűségi listákat, a magyarok 60 százaléka használja, a szakértők szerint azonban jobb lenne, ha mindenki lecserélné egy újabb szoftverre. 
2011. augusztus 25. csütörtök 16:48 -
Csúszik a Star Wars Kinect
A Kinectes Star Wars játék sajnos le fogja késni az idei karácsonyi szünetet, jelentette be nemrég a Microsoft. Elmondásuk szerint még szükség van némi időre a játék csiszolásához.
2011. augusztus 25. csütörtök 15:01 -
Windows blog: Windows Live Mesh
Fájlok szinkronizálása Microsoft-módra, vagy ennél többről van szó? Ismerkedjünk meg a Windows Live Meshsel!
2011. augusztus 25. csütörtök 13:30 -
Megújul a fájlkezelés a Windows 8-ban
Adobe A Windows 8 valószínűleg nem lesz akkor ugrás, mint amekkorát a Vista/Win7 esetében tapasztalhattunk. Újdonságokból azonban most sem lesz hiány.Az egyik legfontosabb változás: a Microsoft kiemelten figyel a fájlműveletekre és a fájlkezelése, így ezen a téren sok fejlesztést kapunk majd.No No No Forrás: Techline Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Acrobat Creative Suite 5.5 tovább
2011. augusztus 25. csütörtök 12:10 -
Érnek a Windows Phone Mango alkalmazások
A Microsoft megnyitotta a kapukat a fejlesztők előtt, tegnap este óta elindulhatott a Windows Phone Mango verziójához készült alkalmazások feltöltése a piactérre. Jön a végleges SDK is, illetve a pár napja megjelent Silverlight Toolkit is új lehetőségeket nyit.
2011. augusztus 25. csütörtök 10:45 -
10 éves évfordulót ünnepel a Windows XP, 16 éveset a Windows 95
A szerdai nap jelentős évforduló volt mindjárt két Microsoft-operációs rendszer szempontjából is. A redmondi szoftverkonszern ugyanis tíz ill. tizenhat évvel korábban pontosan ugyanezen a naponta hozta forgalomba 1996-ban a Windows 95, majd adta le gyártásra 2001-ben a Windows XP mesterkópiáját. A..
2011. augusztus 25. csütörtök 10:25 -
10 éves évfordulót ünnepel a Windows XP - 16 éveset a Windows 95
A szerdai nap jelentős évforduló volt mindjárt két Microsoft-operációs rendszer szempontjából is. A redmondi szoftverkonszern ugyanis tíz ill. tizenhat évvel korábban pontosan ugyanezen a naponta hozta forgalomba 1996-ban a Windows 95, majd adta le gyártásra 2001-ben a Windows XP mesterkópiáját. A..
2011. augusztus 25. csütörtök 10:10 -
Különleges kiadású egerét, a Touch Mouse Artist Editiont mutatta be a Microsoft
Az eredetileg fekete Touch Mouse fehér, látványos grafikával ellátott verziója debütált.
2011. augusztus 25. csütörtök 09:11 -
Betiltatná a Microsoft a Motorola okostelefonokat
Egyebek mellett az adatszinkronizáció módját kifogásolja a felperes.
2011. augusztus 25. csütörtök 09:06 -
Betiltatná a Microsoft a Motorola okostelefonokat
Egyebek mellett az adatszinkronizáció módját kifogásolja a felperes.
2011. augusztus 25. csütörtök 09:06 -
Motorola mobilok kitiltását kérte a Microsoft
Az Android-alapú mobilok szabadalomsértései miatt a Microsoft számos Motorola készülék forgalmazásának tiltását kérte.
2011. augusztus 24. szerda 16:57 -
Kiesett az egyik kedvenc funkcióm a Safariból
Szeretjük mi az Apple-t, egyenesen imádjuk a fejlesztések irányát, ütemét, trendjét, de van, hogy a fejlesztőcsapat néhány tagját lelőnék, felrobbantanánk, a maradványokat ledarálnánk, savban feloldanánk, aztán szétlocsolnánk az egész cuccot a Microsoft hátsó kertjében.Szuszá.Volt a Safarinak egy tök jó funkciója, amivel egyszerűen tölthettük le a különféle webtartalmakat. Én ezt leginkább a flashvideók leszippantására használtam: futott mondjuk egy Youtube-oldal, ahonnan kellett a kontent, megnyomtam a command-option-a-kombót, és az előugró ablak listájából kiválasztottam a legkövérebb, néhány tíz megabájtos fájlt: általában ez volt az oldal sok egyéb tartalma közül a videó.Két katt és már töltötte is le a rendszer, felhasználható, szétszedhető, megerőszakolható videók voltak a gépemen.Most két kattra újabb tabon nyitja meg a Safari a videót. Nem letölti, hanem újra megnyitja. Szétnéztem a fórumokban, megoldás után kutatva, de kiderült, hogy nincs segítség, az Apple egyszerűen kinyírta ezt a funkciót az 5-ös Safariban.Tölthetek le béna plugineket, élhetek trükkök százaival ezentúl, amikor volt egy tök jó, kompakt, szerethető megoldás.Most olyat írok le, amit három és fél évnyi blogolás alatt egyszer se::((((((((((
2011. augusztus 24. szerda 15:36 -
Lesz Windows Phone 7 Tango
Egy hongkongi konferencián a Microsoft hivatalosan is megerősítette a Tango létezését.
2011. augusztus 24. szerda 13:11 -
A Microsoft a Motorola okostelefonjait akarja betiltatni
Az Apple és a Samsung termékbetiltási hercehurcája után újabb óriáscégek között alakult ki szabadalmi vita: a Microsoft a Motorola mobiltelefonjait akarja levetetni a boltok polcairól. Az amerikai mobilgyártó felvásárlását nemrég jelentette be a Google.
2011. augusztus 24. szerda 09:33 -
Okosabb Intézővel érkezik majd a Windows 8
A Microsoft asztali operációs rendszerének következő kiadását egy jelentősen továbbfejlesztett Intézővel szállítja majd - derül ki a redmondi konszern legújabb blogposztjából. A Windows 8 okosabb Intézőjének újdonságait elsősorban a gyakorlottabb felhasználók értékelik majd, de kevésbé rutinos tár..
2011. augusztus 24. szerda 07:46 -
Natív USB 3.0-s támogatással jön a Windows 8
A Windows 8 megjelenésével sokkal egyszerűbbé válik az USB 3.0-s portok és az USB 3.0-s kiegészítők használata, ugyanis a Microsoft új, következő generációs operációs rendszere már natív támogatást nyújt majd az említett szabványhoz. A fejlesztők által készített újítás a régi, sokak által ismert és használt Windows USB réteggel együtt üzemel majd.
2011. augusztus 23. kedd 19:01 -
A Skype felvásárolja a GroupMe-t
Adobe A Skype illetékesei örömmel jelentették be, hogy felvásárolják a csoportos üzenetküldő és konferencia beszélgetést kínáló szolgáltatásairól elhíresült GroupMe-t, ami a mobiltelefonok és okostelefonok piacán tevékenykedik.A vállalat alig több, mint egy éves, de máris a Skype, illetve a Skype felvásárlása miatt a Microsoft tulajdonába kerülhet, ha végre nyélbe ütik a tranzakciót.No No No Forrás: iPon Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Audition tovább
2011. augusztus 23. kedd 16:22 -
webOS fejlesztőket csábít a Microsoft
Ingyenes mobilokat és Windows Phone tréningeket kínál a hoppon maradt webOS fejlesztőknek a Microsoft.
2011. augusztus 23. kedd 14:42 -
Az Xbox 360 ára nem fog csökkenni
Mostanában érdemes előkaparni a megtakarításainkat, rövid időn belül két konzol ára is esett, ráadásul nem kizárt, hogy egy harmadiké is fog. A Microsoft viszont egyelőre nem akarja csökkenteni az Xbox 360 árát, jól megy nekik így is, legalábbis ezt mondja a cég egyik alelnöke.
2011. augusztus 23. kedd 12:00 -
Kezelni fogja a gyors USB-t a Windows 8
Támogatni fogja a jelenlegi USB szabványnál tízszer gyorsabb USB 3.0-t a Windows 8. Az új Microsoft operációs rendszer várhatóan ősztől kerül a tesztelők kezei közé.
2011. augusztus 23. kedd 11:39 -
Microsoft: felhőfejlesztés Kínával
A redmondiak felhőalapú termékek fejlesztésébe fogtak a távol-keletiekkel. Saját, jól felfogott érdeke kényszerítette erre a lépésre a Microsoftot...
2011. augusztus 23. kedd 10:33 -
Újabb részleteket árult el a Windows 8-ról a Microsoft
A Microsoft a Windows 8 bemutatására és népszerűsítésére múlt héten indított blogjában máris szorgalmasan adagolja a vélhetően jövőre megjelenő rendszer újításairól a kisebb-nagyobb információmorzsákat. Az immár hivatalosnak tekinthető információk közül a két legújabb, hogy a Windows 8 egy beépíte..
2011. augusztus 23. kedd 07:35 -
WebOS-fejlesztőket igazolna a Microsoft
A Microsoft egyik képviselője Twitteren ígért segítséget a HP operációs rendszerét készítők számára. A konszern szeretne minél több szakembert átcsábítani a csapatába.
2011. augusztus 22. hétfő 18:44 -
A Skype felvásárolja a GroupMe-t
A Skype illetékesei örömmel jelentették be, hogy felvásárolják a csoportos üzenetküldő és konferencia beszélgetést kínáló szolgáltatásairól elhíresült GroupMe-t, aki a mobiltelefonok és okostelefonok piacán tevékenykedik. A vállalat alig több, mint egy éves, de máris a Skype, illetve a Skype korábbi felvásárlása miatt a Microsoft tulajdonába kerülhet. ha végre nyélbe ütik a tranzakciót.
2011. augusztus 22. hétfő 16:22 -
A Microsoft törölte titkos nyomkövetőjét weboldalairól
A vállalat módszere egyáltalán nem egyedi, cégek százai alkalmazzák a
2011. augusztus 22. hétfő 10:49 -
Ismét az Internet Explorer bizonyult a legbiztonságosabb böngészőnek
[Microsoft] Az NSS Labs ismét elvégezte vizsgálatát, amelynek tárgya a böngészőknek a megtévesztő célú rosszindulatú kártevőkkel szemben nyújtott teljesítménye volt. A felmérés szerint az Internet Explorer 9 (IE9) a fertőzések 96%-át szűri ki. Az internetezés számos olyan veszélynek teszi ki a szá..
2011. augusztus 22. hétfő 10:45 -
500 milliárd (!) dollárra perli a Microsoftot egy Xbox-játékos
Úgy látszik egy amerikai Xbox-játékos mert nagyot álmodni, és olyan lépésre szánt el magát, ami minden bizonnyal meglepetést vált majd ki első körben minden olvasóból. Az arkansas-i fiatalember ugyanis úgy döntött, hogy nem kevesebb, mint 500 milliárd dollárra perli be a Microsoft, amiért az - fig..
2011. augusztus 22. hétfő 08:10 -
A Microsoft szerint az Explorer a legbiztonságosabb
Az NSS Labs ismét elvégezte vizsgálatát, amelynek tárgya a böngészőknek a megtévesztő célú rosszindulatú kártevőkkel szemben nyújtott teljesítménye volt. A felmérés szerint az Internet Explorer 9 a fertőzések 96%-át szűri ki.
2011. augusztus 22. hétfő 08:09 -
Jön a Cloud - Windows?
A Microsoft által nemrég beadott szabadalmi dokumentum arra utal, hogy a szoftveróriás egy számítási felhő technológián alapuló operációs rendszer kifejlesztésén dolgozik.
2011. augusztus 22. hétfő 01:49 -
A Windows 8 megváltoztat mindent(?)
Új szelek a számítástechnikában, egyesek feladják, mások beerősítenek - a Microsoft az Apple modelljét másolva igyekszik sikerre vinni új Windows-át.
2011. augusztus 19. péntek 13:22 -
Mozgásban az új Xbox 360 dashboard
A most bemutatott videóban ugyan főként azt demózzák a Microsoft alkalmazottai, miként fog működni az új, Bing-alapú keresés az Xbox 360-on a Kinecttel, de valójában egy újabb szeletét láthatjuk annak, hogy a cég miként fogja teljesen meghódítani a nappalikat.
2011. augusztus 19. péntek 13:00 -
Nem fogad leveleket a Hotmail.hu
Négy napja nem érkeznek levelek a felhasználók egy csoportjának fiókjaiba. A Microsoft vizsgálja a problémát.
2011. augusztus 19. péntek 11:44 -
Lesz alkalmazásbolt a Windows 8-ban
A Microsoft először erősítette meg hivatalosan is, hogy az új operációs rendszerben lesz szoftverbolt, azonban ennek létrehozása csak a fejlesztési munka egy részét teszi ki.
2011. augusztus 19. péntek 10:07 -
Hallgat a Google az egyező szabadalmi díjakról
Centre pontosan annyiért vásárolta meg a keresőóriás a Motorola szabadalmait, mint amennyiért a Microsoft a Novellét.
2011. augusztus 18. csütörtök 16:13 -
Olcsóbb lesz a belépő szintű Azure
Október elsejétől 20 százalékkal csökkenti a belépőszintű Azure instance árazását a Microsoft, így az elsősorban fejlesztők és pilot-programokat végrehajtók által használt megoldás elérhetőbb lesz. Másik változás, hogy átalakul az előfizetéses csomagok struktúrája, valamint újrarajzolják a zónákat is.
2011. augusztus 18. csütörtök 11:18 -
Könnyebben törhető az AES titkosítás, mint gondolták
Európai kutatók egy csoportjának sikerült egy olyan sebezhetőséget találni napjaink egyik legbiztonságosabbnak tartott titkosítási eljárásában. A Microsoft egy munkatársa, valamint egy belgiumi és egy franciaországi egyetemi kutató által az AES-ben azonosított gyengeség töredékére csökkentheti a s..
2011. augusztus 18. csütörtök 10:05 -
2013-ban érkezhet az új generációs Xbox?
A pletykák szerint Microsoft új asztali konzolja egyetlen lapkából áll majd, ami az Obed kódnévre hallgat.
2011. augusztus 17. szerda 14:00 -
Windows blog: a Microsoft válaszol - 1. rész
A Microsoft válaszai az olvasóink kérdéseinek első csokrára.
2011. augusztus 17. szerda 12:04 -
Új információkat csepegtet a Microsoft a Win 8-ról
A Microsoft illetékesei egy új blogot indítottak, amelynek legfőbb célja az, hogy a Windows 8 megjelenéséig egy-egy bejegyzés segítségével bemutassák a Windows 8 legfőbb újításait, de ezzel együtt a fejlesztőket érdeklő technikai részletek sem maradnak rejtve, sőt, akár a felhasználók által megfogalmazott kérdésekre is érkezhetnek majd válaszok, amennyiben ezt a vállalat illetékesei bírják szabad kapacitással.
2011. augusztus 17. szerda 11:01 -
A Microsoft is érdeklődött a Motorola Mobility iránt
Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a bejelentést követően szivárog ki számos érdekes részlet a megállapodások hátteréről. Így van ez most a Motorola Mobility felvásárlásának ügyében is.
2011. augusztus 17. szerda 10:14 -
Tanárokat képez tovább a Microsoft
Ma kezdődik a közoktatás legnagyobb informatikai eseménye, a Microsoft Partners in Learning programja által támogatott ingyenes Nyári Tanártovábbképzés. A szervezők idén is közel félezer pedagógust várnak a rendezvényre.
2011. augusztus 17. szerda 07:45 -
Meghosszabbították a Microsoft - Novell együttműködést
Meghosszabbította a Novell és a Microsoft azt a még 2006-ban kötött szerződést, amelyet a Linux és a Windows rendszerek együttműködésének és támogatásának céljával írtak alá.
2011. augusztus 17. szerda 05:32 -
GC 2011: Leleplezve az új Steel Battalion
Úgy fest a helyzet, hogy a Steel Battalion: Heavy Armor lesz az első hardcore Kinect-játék, ami ráadásul ötvözi a mozgásérzékelést a rendes kontroller használatával. A Microsoft végre lerántotta a leplet az anyagról, így néhány infómorzsa, illetve az első előzetes következik.
2011. augusztus 16. kedd 16:00 -
Gears of War 3 - Láncfűrészelés 3D-ben
A Microsoft korábban határozottan elzárkózott a 3D-től, de az már a múlt.
2011. augusztus 16. kedd 12:17 -
Microsoft: a Linux már nem ellenfél
Desktop fronton a Microsoft már nem tart a nyílt forráskódú versenytársától.
2011. augusztus 16. kedd 10:46 -
Néhány hónapon belül tesztelhető a Windows 8
Új hivatalos blogján a Microsoft arról számolt be, hogy már csak néhány hónapot kell várni a Windows 8 tesztverziójának megjelenésére.
2011. augusztus 16. kedd 10:24 -
Windows 8-blogot indított a Microsoft
A pletykák áradatára és a kiszivárgott információkra hagyatkozás helyett a jövőben talán első kézből, megbízható forrásból is értesülhetünk majd arról, hogy hogyan is halad a Windows 8 fejlesztése, és milyen újdonságokat is épít éppen új rendszerébe a Microsoft. Legalábbis akkor ha beváltja a hozz..
2011. augusztus 16. kedd 10:10 -
A Microsoft kilóra vásárolhatja meg a Nokiát
Már nem tudunk legyinteni a hihetetlennek tűnő pletykára.
2011. augusztus 16. kedd 08:33 -
Matt színekre vált az Xbox 360 250GB
Először volt a matt Xbox 360 Elite, s mi láttuk, hogy ez jó. Aztán jött a csillogós Xbox 360 slim, vagy ahogy a Microsoft nevezi, az Xbox 360 250GB, s mi láttuk, hogy ez is jó. A konzolóriás azonban láthatóan valami egészen más dolgot lát, mert az Xbox 360 visszakapja a matt színt.
2011. augusztus 15. hétfő 18:00 -
A Firefox és az iPad előretörése
A Mozilla Firefox felülkerekedett a Microsoft Internet Exploreren - derül ki az idei év első félének internetes trendjeivel foglalkozó Gemius jelentésből, mely a mobileszközök operációs rendszereinek rangsorát is tartalmazza.
2011. augusztus 15. hétfő 12:49 -
Kényelmes csúszkát tervezett a Microsoft
A csúszkás kialakítású készülékek felső gombsorának kényelmesebb elérésére fókuszál a Microsoft legújabb szabadalma.
2011. augusztus 15. hétfő 11:55 -
Windows blog: Távol Asztalomtól
Számítógépünk és állományaink elérése távolról, Microsoft eszközökkel
2011. augusztus 15. hétfő 11:19 -
Személyi változások a Microsoftnál
Jelentős változásokat hajtott végre felsővezetői struktúrájában a Microsoft Magyarország.
2011. augusztus 15. hétfő 11:00 -
Elrajtolt a Samsung Galaxy R
Európában mutatkozott be a Galaxy család legújabb tagja, miközben a cég Bada operációs rendszere a Microsoft nagy bánatára meglehetősen jól szerepel.
2011. augusztus 13. szombat 15:11 -
Intelligens beszédfelismerésen dolgozik a Microsoft
A Microsoft Windows 8, Windows Phone, Kinect, Xbox és Azure megoldásai mellett a Bing keresőmotor is fejlett hangvezérléssel bővülhet.
2011. augusztus 12. péntek 15:53 -
Figyelmet követel a Windows fiókfelügyelete
A Microsoft ismét felhívta a figyelmet a Windows felhasználói fiókok felügyeletét lehetővé tevő biztonsági funkciójának fontosságára. A probléma többek között az, hogy ezt a szolgáltatást a kártékony programok is képesek hatástalanítani.
2011. augusztus 12. péntek 09:06 -
Európai netezők adatait adta ki Amerikának a Google
A Google beismerte, hogy európai felhasználók adatait továbbította amerikai hírszerző szervezeteknek - mivel a jelenleg hatályos törvények erre kötelezik a céget. Korábban a Microsoft is bevallotta, hogy hasonlóképpen járt el.
2011. augusztus 12. péntek 08:27 -
Töretlenül menetel a mobilpiacon a Google
Az Apple és az Android túlszárnyalta az okostelefon-piac növekedését, a többiek azonban részesedést vesztettek. A Symbian összeomlott, a Windows Phone pedig egyelőre nem volt képes részesedést szerezni - az ősz mind a Microsoft, mind a Nokia számára kritikus lesz.
2011. augusztus 11. csütörtök 16:43 -
Az eddigi legjobb mobilos Skype-ot készítheti el a Microsoft
A Skype alelnöke arra számít, hogy sokkal jobb Skype-kliens lesz majd elérhető Windows Phone szoftvert futtató okostelefonokhoz mint a rivális iPhone vagy Android készülékekre, amelyek esetében jelentősen limitált erőforrásokhoz fér hozzá az internettelefonos program.
2011. augusztus 11. csütörtök 15:43 -
Komoly szervezeti átalakítások a Microsoft Magyarországnál
A képviselet a működési hatékonyság további növelése és az ügyfelek magasabb szintű kiszolgálásának érdekében változásokat hajtott végre felsővezetői struktúrájában.
2011. augusztus 11. csütörtök 15:11 -
A Nokia kérésére készül a Tango?
A Microsoft Windows Phone
2011. augusztus 11. csütörtök 15:05 -
Már természetes mimikájú digitális arcok is készíthetők
A Microsoft új rendszere képes az emberi arcokról nagy pontosságú digitális másolatot készíteni. A technika segítségével valósághűbb virtuális arcok hozhatók létre, s ezek filmekben és játékokban egyaránt felhasználhatók.
2011. augusztus 11. csütörtök 14:53 -
HTC Maaza: Mango alapokon
Windows Phone Mango alapokon nyugvó HTC Maaza készülékeket kaptak a Microsoft WPAppItUp fejlesztői verseny díjazottjai.
2011. augusztus 11. csütörtök 13:41 -
Libre Office Portable 3.4.2

2011. augusztus 11. csütörtök 12:50 -
Változatosra sikerült az augusztusi hibajavító kedd
A Microsoft kiadta az utolsó nyári frissítéseit. A cég nem fukarkodott a hibajavításokkal, és a Windows, az Internet Explorer valamint az Office esetében is veszélyes sebezhetőségeket orvosolt.
2011. augusztus 10. szerda 09:00 -
Változatosra sikerült az augusztusi hibajavító kedd
A Microsoft nem fukarkodott a hibajavításokkal. A Windows, az Internet Explorer valamint az Office esetében is veszélyes réseket orvosolt.
2011. augusztus 10. szerda 07:00 -
A nagy IT-cégek részvényei is zuhannak
Napról napra egyre kevesebbet ér az Apple, a Google és a Microsoft papírja. A LinkedIn öt nap alatt 27,5 százalékot bukott.
2011. augusztus 9. kedd 10:38 -
A Microsoft betör a divat világába
A Microsoft által fejlesztett ruhaköltemény új utat nyit a divat világában. A Microsoft Research kutatója, Asta...
2011. augusztus 9. kedd 08:50 -
Villám ütötte ki az Amazon és a Microsoft szervereit
A cégek Dublinban hosztolt rendszereit tápláló vészgenerátorok egy része nem lépett időben működlésbe. A vasárnapi incidens jelentős zavarokat okozott a felhőszolgáltatások működésében.
2011. augusztus 8. hétfő 17:52 -
Sűrű Microsoft-frissítőkedd következik
Tizenkét hibajavítást ad ki kedden a Microsoft. A frissítések a támogatott Windows operációs rendszerek mellett a Visio két verzióját és a Visual Studio 2005-ös kiadását is érintik.
2011. augusztus 8. hétfő 15:26 -
Villám csapott a Microsoft és az Amazon adatközpontjaiba
Tüzet is okozott egy villámcsapás a hétvégén a Microsoft és az Amazon egyik legnagyobb, írországi szuperbiztonságos adatközpontjaiban, ami miatt a cégek egyes szolgáltatásai is elérhetetlenné váltak.
2011. augusztus 8. hétfő 14:25 -
A Microsoft és a SUSE megújította együttműködését
Meghosszabbították az áttörést jelentő megállapodást, amit a Novell és a Microsoft 2006-ban kötött,...
2011. augusztus 8. hétfő 14:05 -
A 7-es óta csökkennek a Windows Phone eladások
A ComScore adatai szerint a Windows Phone 7 érkezése óta 38 százalékkal csökkent a Microsoft részesedése.
2011. augusztus 8. hétfő 12:29 -
A 7-es óta csökkennek a Windows Phone eladások
A ComScore adatai szerint a Windows Phone 7 érkezése óta 38 százalékkal csökkent a Microsoft részesedése.
2011. augusztus 8. hétfő 10:29 -
Küszöbön toporognak a nyár utolsó Microsoft frissítései
A Microsoft tizenhárom biztonsági közlemény keretében fog beszámolni az idei nyárra tervezett utolsó hibajavításairól.
2011. augusztus 8. hétfő 08:55 -
Küszöbön a nyár utolsó Microsoft frissítései
A Microsoft tizenhárom biztonsági közlemény keretében fog beszámolni az idei nyárra tervezett utolsó hibajavításairól.
2011. augusztus 8. hétfő 07:00 -
Backup Exec
2010 Symantec Megbízható backup szoftver a növekvő igények kiszolgálására Támogatott: 0 Hun: 0 A Symantec Backup Exec 2010 megbízható megoldást biztosít a Windows, a Linux, a Macintosh, az ESX, a VSphere és a Hyper-V szerverek mentéséhez és helyreállításához. Könnyedén védhet meg több adatot, miközben csökkenti a tárhelyigényt és a felügyeleti költségeket. A PureDisk technológia pedig biztosítja az adat duplikáció integrált és adaptálható kiküszöbölését. Ezzel a szoftverrel csökkenthető a helyreállítási idő, és biztosítható a virtuális és fizikai rendszereken tárolt adatok védelme és gyors helyreállítása.Előnyök Rendszerkövetelmények Rendszer: Microsoft Windows Small Business Server (SBS) 2000, 2003 vagy 2008 Processzor: Intel Pentium, Xeon vagy AMD Memória: 1 GB Képernyő: 1024x768 - 16 bit Egyéb: Virtuális környezetekVMware Workstation 4, 5, és 6VMware ESX 3.5 és 4.0VMware ESXi 3.5 és 4.0VMware Server 1VMware GSX Server 3.xMicrosoft Virtual Server 2005 R2 vagy újabMicrosoft Hyper-V 1.0 és 2.0Funkciók: Piacvezető adatvédelmi megoldás fizikai és virtuális rendszereken, a szervertől a desktop gépekig.Integrált és adaptálható védelem az adat duplikáció ellen.Nagy volumenű archiválás.A szabadalmazott Granular Recovery Technology (GRT) másodpercek alatt helyreállítja a Microsoft alkalmazások kritkus adatait.Centralizált, hármas beosztású beállítás, jelentéskészítés, és patch menedzselés.Folyamatos adatvédelem az Exchange, a fileszerverek, az SQL szerver és a desktop adatok védelmére.Piacvezető technologiák biztosítják az innovatív integrációt.tovább
2011. augusztus 7. vasárnap 18:24 -
Augusztus végén indul a PSN Play program
A Microsoft Summer of Arcade programját megirigyelve a Sony is hasonló kezdeményezésbe vágott: az augusztus végén rajtoló PSN Play keretében négy fajsúlyos cím lát majd napvilágot a PlayStation Networkön, aki pedig mindegyiket megvásárolja, ajándékba kap egy ötödik játékot is.
2011. augusztus 6. szombat 12:00 -
Hatalmasnak ígérkezik a patch kedd a Microsoftnál
Minden hónap második keddje, amikor a Microsoft megjelenteti az új biztonsági frissítéseket. A redmondi szoftvercég most meglehetősen sok sérülékenységet javít ki. Bővebben...
2011. augusztus 5. péntek 15:06 -
Kritikus Windows- és Internet Explorer-hibajavítások érkeznek kedden
A Microsoft jövő kedden megjelenő augusztusi foltcsomagja ugyan csak közepesen erősnek ígérkezik, de ettől függetlenül érdemes lesz minél előbb felrakni azt. A kiadásra kerülő javítások között ugyanis több kritikus sebezhetőséget lezáró is megtalálható lesz, amelyek többek között a Windows-ban és ..
2011. augusztus 5. péntek 12:51 -
Negyvenmilliót fizet a Microsoft annak aki segít biztonságosabbá tenni a Windows-t
A Microsoft kedden hirdette meg legújabb kezdeményezését, a BlueHat Prize Contest-et, amelynek célja a Windows rendszerek biztonságásnak növelése, és egyben a tehetséges fejlesztők munkájának elismerése. Az összesen közel 50 millió forintnak megfelelő összdíjazású verseny fődíja nem kevesebb, mint..
2011. augusztus 5. péntek 10:00 -
Durvul a Google-Microsoft szabadalmi vita
Az Androiddal kapcsolatos szabadalmak miatt élénk vita alakult ki a két óriáscég között.
2011. augusztus 5. péntek 08:15 -
Negyvenmilliót fizet a Microsoft annak segít biztonságosabbá tenni a Windows-t
A Microsoft kedden hirdette meg legújabb kezdeményezését, a BlueHat Prize Contest-et, amelynek célja a Windows rendszerek biztonságásnak növelése, és egyben a tehetséges fejlesztők munkájának elismerése. Az összesen közel 50 millió forintnak megfelelő összdíjazású verseny fődíja nem kevesebb, mint..
2011. augusztus 5. péntek 07:10 -
Android ellenes szabadalomháború indulhat
A Google jogásza azzal vádolja a konkurens vállalatokat, hogy összefogtak ellene és a céljuk az Android elnyomása. A Microsoft munkatársai azonnal reagáltak a felvetésre.
2011. augusztus 5. péntek 06:40 -
Szevasz Microsoft Office!
Tavaly került fel a gépre, tesztelésre kaptam, de egyszerűen képtelen voltam egyetlen értelmes mondatot is kiizzadni magamból. Az Office 2011 ugyanis olyan valószerűtlenül szarul működött a gépemen, hogy azt hittem, a: ez valami vicc, b: én értek félre valamit.Lassú volt, még egy sima szövegbevitel is szaggatott, a frissen letöltött Excel-dokumentumokat hibásnak jelölte, időnként nem tudtam beilleszteni, máskor kivágni, megint máskor BEÍRNI, a formázások elcsesződtek, az egész egy bizonytalanul remegő kocsonyára emlékeztetett, ami bármelyik pillanatban szétfröccsenhet.Néha meg is tette.Nemrég volt nálam egy merevlemezcsere, amiből előbb-utóbb poszt is lesz, a Time Machine jól-rosszul visszarakta a programokat, az Office-t is. Minden alkalmazás elindult korrekten, csak az Office kezdett el szívatni a munkaidőm közepén, amikor 12 kilométerre voltam a szoftverkulcsot tartalmazó doboztól, és amikor a legjobban kellett volna, hogy elinduljon ez a szar. Ehelyett ezt kaptam:Ugyanez történt, amikor legutóbb merevlemezt cseréltem. Kényszerhelyzetben voltam, letöltöttem az INGYENES OpenOffice-t, ami gond nélkül képes volt a különféle dokumentumokkal arra, amire a Microsoft csak elvétve: kezelni őket.Gond nélkül tudok ki-be másolgatni belőle, az az .xls, amibe korábban képtelenség volt beleírni, most lazán használható, egyáltalán, lett egy használható irodai munkacsomagom.Én most leszedem szépen az önmagával sem kompatibilis Office-t, s kezdek a maradttal tisztább életet. 
2011. augusztus 4. csütörtök 15:20 -
250 ezer dolláros díjat ajánlott fel a Microsoft
Nem egy-egy sebezhetőség felfedezőjét, hanem inkább újfajta védelmi eljárások kidolgozóit díjazza a szoftvercég.
2011. augusztus 4. csütörtök 11:24 -
HWSW: Innovatív-e a Microsoft?
Sokan már temetik a Microsoftot, leírják a céget, azt mondják, nem innovatív, képtelen a megújulásra. Még olyanok is vannak, akik Steve Ballmer távozását követelik vagy a feldarabolást sürgetik. Hogy jutott el idáig a világ legnagyobb szoftvercége? Elemzés a HWSW-től.
2011. augusztus 4. csütörtök 10:03 -
Gmailman: a Microsoft vicces Gmail videoparódiája
Exalead Mindig van abban valami báj, amikor az egyik óriás piszkálja a másikat, még ha vicces formában is történik a szurkálódás.A Microsoft éves értékesítési konferenciájára készült a Gmailman videó, amely pillanatok alatt bejárta az internetet. A durvának nem, csak kissé piszkálódónak nevezhető filmecske egy postást (mailman), pontosabban egy bizonyos postást, a Gmailt (Gmailman) pellengérezi ki.No No No Forrás: Techline Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!one:desktop one:search tovább
2011. augusztus 3. szerda 14:57 -
Innovatív-e a Microsoft?
Sokan már temetik a Microsoftot, leírják a céget, azt mondják, nem innovatív, képtelen a megújulásra. Még olyanok is vannak, akik Steve Ballmer távozását követelik vagy a feldarabolást sürgetik. Hogy jutott el idáig a világ legnagyobb szoftvercége?
2011. augusztus 3. szerda 10:28 -
Windows blog: OneNote Egy jegyzet mind felett
A mai bejegyzésben röviden körbejárjuk a Microsoft OneNote fantázianevű termékét, avagy megnézzük, milyen is egy modernkori jegyzettömb.
2011. augusztus 3. szerda 10:01 -
Bastion - Xbox Live Summer of Arcade
Tavaly is és idén is nyár elején a Microsoft útjára indította a Summer of Arcade címre hallgató játéksorozatát, ahol a legkülönfélébb és legszórakoztatóbb Arcade játékokat kínálják nekünk. Nézzük meg együtt, hogy mit kapunk a pénzükért.
2011. augusztus 2. kedd 18:25 -
50% alá süllyedt a Windows XP piaci részesedése
Mérföldkőhöz érkezett a Windows XP, hiszen évek óta tartotta helyét, most pedig részesedése 50 % alá csökkent. Ennek azonban most - kivételesen - a Microsoft vezetői is örülnek.
2011. augusztus 2. kedd 16:59 -
WP7 - új logó és meglepetés augusztusban
A Nokia és a Microsoft meglepetést ígérnek augusztus közepére, az akkor megrendezendő Gamescom 2011-re. A Motorola újabb okostelefont mutatott be.
2011. augusztus 2. kedd 16:51 -
Két hét múlva bemutatkozhat az első WP7-es Nokia
Augusztus 17-én közös rendezvénnyel jelentkezik a Nokia és a Microsoft. Bővebben...
2011. augusztus 2. kedd 15:05 -
50 százalék alatt a Windows XP
Az évtizedes Microsoft operációs rendszert még mindig sokan használják, ám népszerűségéből folyamatosan veszít.
2011. augusztus 2. kedd 14:48 -
Közös partit szervez a Nokia és a Microsoft
A Nokia és a Microsoft várhatóan augusztus 17-én, Németországban mutatja be a Sea Ray belső néven fejlesztett Windows Phone mobilt.
2011. augusztus 2. kedd 10:01 -
Megnyílt a Microsoft európai biztonsági központja
A Microsoft Németországban megnyitotta azt a biztonsági központját, amely elsősorban az európai rendszereket veszélyeztető fenyegetettségek feltárásával és vizsgálatával foglalkozik.
2011. augusztus 2. kedd 08:45 -
30 éves az MS-DOS
Három évtizeddel ezelőtt született meg a Microsoft Disk Operating System, vagy közismertebb nevén az MS-DOS. A redmondi cég 1981 júliusában vásárolta meg az egykori QDOS fejlesztőitől a szükséges jogokat.
2011. augusztus 1. hétfő 21:58 -
The Witcher 2 Xbox 360 - Jövőre csúszott a megjelenés
Amikor a CD Projekt az E3-on felfedte a Witcher 2 konzolos változatát, akkor még idei megjelenéssel számolt. A szörnyvadásznak azonban egyéb elfoglaltsága akadt, így csak jövőre játszhatunk vele a Microsoft masináján.
2011. augusztus 1. hétfő 13:17 -
A megfelelő szín akár 80 millió dollárt is érhet
Exalead Ezt állítják a Bing keresőmotor kék hivatkozásairól a Microsoft kutatói, akik kimutatták, hogy a kék szín vonzza leginkább az embereket. A fókuszcsoportokban különböző árnyalatú kékeket teszteltek, amiből kiderült, hogy a Bing korábban használt kékje (egy halványabb árnyalat) nem sugárzott elég megbízhatóságot. Így ahelyett, hogy újra feltalálták volna a spanyolviaszt, olyan kék árnyalatot választottak, ami jobban hasonlít a Google kékjére. A felhasználói felmérések alapján úgy becsülik, hogy a Bing új kékje 80-90 millió dollár plusz hirdetési bevételt hozhat.No No No Forrás: Prim Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!one:datacenter one:workgroup one:search tovább
2011. augusztus 1. hétfő 10:48 -
Mikrotranzakció az Xbox LIVE-on
Elkerülhetetlen, hogy lazítson a szabályokon a Microsoft, ha a mikrotranzakciós modellt választó játékokat is üdvözölni szeretne zárt hálózatán.
2011. július 31. vasárnap 11:35 -
Windows blog: pár szóban a Media Centerről
Ismerkedjünk meg a Windows Médiaközpontjával, avagy hogy képzeli el a Microsoft a számítógép és a szórakoztatás összefonódását?
2011. július 29. péntek 11:09 -
Online irodai alkalmazások
Google Docs, Microsoft Office 365, Zoho Office Suite - a kínálat bőséges, de vajon melyiket érdemes használni?
2011. július 29. péntek 08:30 -
Hatalmasat nőtt az utóbbi egy évben az Xbox Live
Az Xbox Live így is a világ egyik legnagyobb online közösségének számít, a Microsoft azonban büszkén jelenti, hogy az utóbbi 12 hónapban rekordmértékben nőtt a tagok a száma. Ez főként az új szolgáltatásoknak, a több eladott konzolnak és a Kinect megjelenésének köszönhető.
2011. július 29. péntek 08:00 -
Videóparódiában figurázza ki a Google levelezőjét a Microsoft
A Microsoftnál úgy látszik mostanában felkapott dolog lett vicces videókat gyártani. A redmondi cég ugyanis miután a közelmúltban egy humoros animációs alkotással gratulált a Linux huszadik születésnapjához, a napokban egy újabb vicces videót adott ki, amelynek tárgyát azonban már egy másik konkur..
2011. július 29. péntek 07:10 -
Gyártók számára már elérhető a Mango
A Microsoft gyártópartnerei és a szolgáltatók számára is elérhetővé vált a Windows Phone Mango.
2011. július 28. csütörtök 13:46 -
Elkészült a Windows Phone 7 Mango
Az első ilyen okostelefon bemutatásával egy időben a Microsoft elérhetővé tette a gyártók számára operációs rendszerének új verzióját.
2011. július 28. csütörtök 13:38 -
Harminc éves az MS-DOS
A Microsoft harminc éve vásárolta meg a QDOS-t, és nevezte át MS-DOS-szá. A Windows 95-tel ért véget az operációs rendszer karrierje.
2011. július 28. csütörtök 10:32 -
Bárki írhat felhő alkalmazást a LightSwitch-csel
Akár abszolút kezdők is fejleszthetnek szoftvert a Visual Studio LightSwitch révén, a programok a Microsoft Azure felhőrendszerén is futhatnak.
2011. július 28. csütörtök 08:13 -

Tovább bővül a Microsoft MarketPlace
A Redmondiak 19 újabb ország felhasználói számára teszik elérhetővé áruházukat. Bővebben...
2011. július 27. szerda 21:25 -
Növelte forgalmát az Amazon
Az online kereskedőcég tovább növelte a forgalmát és egyre gyorsabban bővül, így már a Google, a Microsoft és az Apple mellett az internetes és az IT-piac meghatározó szereplőjének számít.
2011. július 27. szerda 20:41 -
Microsoft: egyszerűbbé válik a RAW fotók kezelése
A Microsoft egy új lehetőséggel ajándékozza meg mindazokat a hobbi fotósokat, akik szeretnek RAW formátumban fotózni.
2011. július 27. szerda 17:14 -
HWSW: Elkészült a Windows Phone Mango
Már a gyártóknál van a Windows Phone "Mango", a Microsoft okostelefonos operációs rendszerének következő verziója. A rendszer számtalan újdonságot hordoz mind a fejlesztők, mind a felhasználók számára, az első őszi okostelefonok pedig már ki is szivárogtak, írja a HWSW.
2011. július 27. szerda 17:00 -
.
Július 1-től Czermák András (36) az LLP Dynamics Hungary ügyvezető igazgatója. Érkezésével tovább erősödik és önállósodik az LLP Hungary Microsoft Dynamics üzletága.
2011. július 27. szerda 15:56 -
Új ügyvezető, megújuló üzletág az LLP-nél
Az LLP Hungary Microsoft Dynamics üzletága a közeljövőben új néven, önálló cégként fogja folytatni tevékenységét.
2011. július 27. szerda 15:31 -
A Microsoft szoftverekkel támogatja a nonprofit szervezeteket
Bővülnek a lehetőségek a Microsoft Software Donation programban.
2011. július 27. szerda 14:26 -
Elkészült a Windows Phone frissítése
A Microsoft fejlesztői lezárták az okostelefonokon futó operációs rendszer új verziójának a kódjait. A Mango néven ismert rendszer ősszel jelenik meg.
2011. július 27. szerda 14:16 -
Elkészült a Windows Phone Mango
Már a gyártóknál van a Windows Phone "Mango", a Microsoft okostelefonos operációs rendszerének következő verziója. A rendszer számtalan újdonságot hordoz mind a fejlesztők, mind a felhasználók számára, az első őszi okostelefonok pedig már ki is szivárogtak.
2011. július 27. szerda 12:54 -
Adat-kazánokkal fűtene a Microsoft
A szoftvercég tanulmánya alapján a szerverek által kibocsájtott hőt házak fűtésére is fel lehetne használni.
2011. július 27. szerda 11:20 -
A megfelelő szín akár 80 millió dollárt is érhet
Ezt állítják a Bing keresőmotor kék hivatkozásairól a Microsoft kutatói, akik kimutatták, hogy a kék...
2011. július 27. szerda 10:15 -
Harmincadik születésnapját ünnepli ma a MS-DOS
A Microsoft-ot a világ legismertebb és egyik legnagyobb informatikai válllakozásává tevő operációs rendszer, az MS-DOS a mai napon ünnepli születésének harmincadik évfordulóját. A híres-hírhedt rendszer ugyanis pontosan a mai nap előtt harminc évvel: 1981. július 27-én született meg - ill. egészen..
2011. július 27. szerda 09:15 -
Szerverek hőjével fűthetnénk a házakat
Amennyiben a Microsoft kutatórészlegének munkatársain múlik, akkor a közeljövőben már minden házat szerverek segítségével fogunk fűteni. A megoldásnak nem csak környezetvédelmi előnyei lennének.
2011. július 27. szerda 09:03 -
Elkészült a Windows Phone 7 Mango
A Microsoft hivatalos blogjában tegnap jelentette be, hogy hivatalosan is leadta gyártásra a Windows Phone 7 rendszerének új, frissített változatát. A most RTM fázisba lépett Mango kódnevű kiadás a mobilos rendszer első jelentés frissítését képezi annak eredeti változatának bemutatása óta. Az amol..
2011. július 27. szerda 08:26 -
Új headsetet és távirányítót kap az Xbox 360
Ha lehetne nevezni egy konzolkiegészítőt az évtized gagyija címére, akkor az Xbox 360-hoz járó alap headset valószínűleg elnyerné a díjat. Ezt próbálja most orvosolni a Microsoft egy új bluetooth-os headset megjelentetésével, ráadásul egy új távirányító is jön.
2011. július 27. szerda 08:00 -
Továbbra is szövetségben a Microsoft és a SUSE
Meghosszabbította együttműködési megállapodását a Microsoft és a SUSE. A legnagyobb szoftvercég 100 millió dollár értékben vásárol SUSE Linux Enterprise Server előfizetéseket.
2011. július 26. kedd 15:10 -
Tovább bővül a Microsoft MarketPlace
A Redmondiak 19 újabb ország felhasználói számára teszik elérhetővé áruházukat. Bővebben...
2011. július 26. kedd 14:30 -
Tovább támogatja a Linuxot a Microsoft
Redmond kiterjesztette a SUSE Linux együttműködést, mintegy 100 millió dollár értékben vásárol a Novell tulajdonában levő disztribúció licencéből.
2011. július 26. kedd 14:13 -
Újabb négy évig fog Linuxot árulni a Microsoft
A Microsoft hétfőn jelentette be, hogy újabb négy évre meghosszabbította azt, az eredetileg még 2006-ban a Novell-lel kötött egyezségét, amelynek értelmében többek között a redmondi cég saját maga is árulja és ajánlja a pingvines operációs rendszert ügyfeleinek. A Microsoft az évtized közepéig teh..
2011. július 26. kedd 08:05 -
A világ második legértékesebb cége az Apple
Amikor múlt héten bejelentették az elképesztő pénzügyi negyedév mutatóit, rövid időre 400 dollárig erősödtek a társaság részvényei, aztán másnap reggelre a piac 380 dollárig korrigált. Azóta viszont megemésztette a piac az eredményeket, megjött az új Air, Mac mini és a Lion, így a papírok folyamatosan erősödnek, és tegnap sikerült megint elérni a 400 dollárt.2009. januárjában még 82 dollárért lehetett hozzájutni egy Apple részvényhez, aki akkor jól döntött, az már megötszörözte a pénzét. Én ökör, hogy nem vásároltam.Ezt egyébként kétévente elmondom. Két év múlva is elmondom majd.De helyezzük inkább másmilyen kontextusba az esetet. A vállalat papírjainak az összesített értéke jelenleg körülbelül 370 milliárd dollár. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy pontosan ennyiért lehet hozzájutni az Apple-höz, egy hirtelen felvásárlás ugyanis bármilyen irányba el tudná lökni a papírok értékét (más kérdés, hogy Kínán kívül lassan senki sincs, aki fel tudná vásárolni az Apple-t), de a piaci kapitalizáció akkor is elég jó indikátora a cég értékének.Főleg, hogy 370 milliárd dollárnál jelenleg csak egy cég ér többet a világon: az amerikai Exxon Mobil, 416 milliárd dollárral, ez a szám azonban hónapok óta nem nőtt, míg az Apple 50 milliárd dollárt erősített az első negyedév óta. Még egy ilyen negyedév, és a világ legértékesebb cége lesz.Ráadásul techvállalat alig van a listában: az Exxon Mobil mellett még a szintén olajipari PetroChina, Petrobras, BHP Billiton, Royal Dutch Shell, valamint a Chevron, a bankügyekkel foglalkozó Industrial and Commercial Bank of China, valamint a China Construction Bank és a tizedik helyen tanyázó Microsoft fért bele a TOP 10-be.És akkor még egy kontextus: a magyar GDP tavaly 130 milliárd dollár volt. Kis szorzással kiszámolható, hogy a teljes országnak három évig kéne dolgoznia és minden megtermelt fillért félretennie (tehát nem ehetnénk, ihatnánk, építhetnénk, szórakozhatnánk) ahhoz, hogy titokban, aktuális árfolyamon fel tudja vásárolni az Apple-t.Persze addigra már, ha Kína tényleg annyira megdobja a forgalmat, mint arra számítanak, jóval többet fog érni az Apple rongyos 370 milliárd dollárnál, 70 ezer milliárd forintnál.
2011. július 26. kedd 07:40 -
Letölthető az Avatar Kinect
Amire mindenki várt, megtörtént: a Microsoft megerősítette, hogy letölthető az Avatar Kinect, amely lehetővé teszi, hogy a felhasználók úgy beszélgessenek egymással, hogy közben a Kinect minden arckifejezésüket átülteti az avatarukra. Na jó, annyira nem profi a cucc, de ideig-óráig biztosan szórakoztató.
2011. július 25. hétfő 20:00 -
Elnézést kért ciki tweetjéért a Microsoft
Maga a cég is snassznak tartotta, ezért elnézést kért a netezőktől a Microsoft azért a bejegyzésért, amelyet Amy Winehouse halála kapcsán publikáltak az Xbox 360 konzol hivatalos brit Twitter-fiókján.
2011. július 25. hétfő 16:58 -
Ingyenes kurzust indít a Microsoft
Itt mindent megtalálsz, amire egy kezdő vagy haladó fejlesztőnek szüksége lehet ahhoz, hogy elinduljon a programozás csodás univerzumába. Bővebben...
2011. július 25. hétfő 15:35 -
A Microsoft jövője
A redmondi szoftveróriás múlt héten közzétett negyedik negyedéves, illetve a teljes évet is lezáró pénzügyi jelentése szerint ugyan felülmúlta önmagát, van azonban néhány terület, amire a Microsoft stratégiáinak nem árt odafigyelnie, mert könnyen befolyásolhatják az egész vállalat jövőjét.
2011. július 25. hétfő 12:54 -
Emelkednek az Xbox Live Arcade játékok árai
A Microsoft örül, hogy a felhasználók egyre nagyobb összegeket hajlandóak fizetni a jobb minőségű digitális tartalmakért.
2011. július 25. hétfő 12:00 -
Ingyenes Microsoft-kurzus fejlesztőknek
A Microsoft Magyarország Fejlesztési Platform Üzletága "Nincs mit kódolnom 2011" névvel ingyenes, online, fejlesztőknek szóló képzéssorozatot indít a mai napon.
2011. július 25. hétfő 11:45 -
Öt gigász osztotta fel egymás között a világhálót
Öt cég ugyanúgy osztotta fel egymás között az internetet, mint az 1920-as években a rádió- és a telefonkonszernek az akkoriban létező kommunikációs csatornákat. Facebook, Google, Microsoft, Yahoo, AOL - és a jól bevált módszerek. Ilyen lesz a web húsz év múlva.
2011. július 25. hétfő 10:25 -
Ingyenes fejlesztői kurzust indít a Microsoft
A Microsoft Magyarország Fejlesztési Platform Üzletága a mai napon indítja útjára "Nincs mit kódolnom...
2011. július 25. hétfő 10:21 -
Rekorderedményekről számolt be a Microsoft
Hiába nőtt a Microsoft profitja a várakozásokat megdöntve 30 százalékkal a cég negyedik pénzügyi negyedévében, az elemzők mégis vegyesnek tartják a szoftveróriás eredményét.
2011. július 25. hétfő 10:20 -
Biztonsági hibát talált a Facebook-on és a Google-nél is a Microsoft
A Microsoft a napokban újabb értesítőt tett közzé még tavasszal bejelentett és elindított Vulnerability Research (MSVR) programjának részeként, amelynek keretén belül a cég más gyártók termékeiben felfedezett biztonsági hibákat publikál. A redmondi kutatóknak ezúttal a Facebook oldalain, valamint ..
2011. július 25. hétfő 10:10 -
Az Apple felvásárolhatja a Hulut
Legalábbis tárgyalásokat kezdeményeztek a videós előfizető oldal felvásárlására vonatkozóak. Egyelőre csak annyi történt, hogy a vezetők találkoztak, és az Apple belenézett a kimutatásokba, hogy lássa, megéri-e egyáltalán gondolkozni a dolgon. Ezt megtette már korábban a Google, a Yahoo és a Microsoft is.A lépésnek sok szempontból lenne értelme, sok szempontból nem. Az Apple egy csapásra kapna egy videóelőfizető szolgáltatót 875 ezer ügyféllel, és mivel (szerintem) az Apple következő nagy dobása egy tv lenne a hozzá kapcsolható valamennyi lehetséges szolgáltatással, a Hulu beleillik a képbe.Főleg ha azt vesszük, hogy a Hulu bevételét leginkább a reklámok teszik ki, az iAds pedig önmagában még nem egy nagy birodalom. Most viszont abbahagynák a passziánszot az értékesítő kollégák Cupertinóban. Az Apple készpénzállománya pedig, ami már a 70 milliárd dollárt is elhagyta, szinte sikít a befektetésért. A Hulu csak 2 milliárd dollárba kerül, ami ebben az összefüggésben nem tűnik soknak, mégis, az Apple még nem költött ennyit cég felvásárlására.Viszont van egy fő érv, ami a felvásárlás ellen szól: a Hulu alapvető célja, hogy mindenkihez eljusson, az Apple pedig a saját rendszerében gondolkozik csak. Persze ha kifizette a pénzt, azt tehet, amit akar, csak az előfizetők és a Hulu alkalmazottjainak elijesztésével többet veszíthet, mint amennyit nyer.
2011. július 25. hétfő 08:50 -
Felügyeletben erősödött a Panda felhős védelme
A Panda bejelentette a Cloud Office Protection felhőalapú védelmi megoldásának legújabb verzióját, amely elsősorban a rendszerfelügyelet terén fejlődött.
2011. július 25. hétfő 08:40 -
A legjobb Office-helyettesek
Nem feltétlenül kell egy kisebb vagyont kifizetni ahhoz, hogy profi irodai megoldásokhoz jussunk. Összegyűjtöttük azon szoftvereket és webes szolgáltatásokat, amelyek komoly fájdalom nélkül helyettesíthetik a Microsoft irodai programcsomagját.
2011. július 25. hétfő 07:40 -
Emelkedett a XBLA-játékok átlagára
Az elmúlt évekhez képest emelkedett az Xbox Live Arcade-re megjelent játékok átlagára, ezt a Microsoft is elismeri, ugyanakkor tény, hogy a korábbiakkal ellentétben a mostanában bemutatkozó címek minősége és tartalma is sokkal kielégítőbb. Elég csak a Limbóra vagy a Castle Crashersre gondolni.
2011. július 24. vasárnap 17:17 -
Már évek óta készül a Halo 4
Úgy tűnik a Microsoft saját belsős stúdiója, a kizárólag Halo-játékokkal foglalkozó 343 Industries nem bíz semmit a véletlenre: már jóval korábban elkezdték fejleszteni a Halo 4-et, mint ahogy a Bungie leszállította a Halo 3: ODST-t és a Halo: Reach-t, így nem kis dobásra számíthatunk.
2011. július 23. szombat 17:00 -
HWSW: Rekordnegyedéven van túl Redmond
Rekordnegyedéven van túl a Microsoft is. Bár a PC-piac gyengélkedése miatt a Windows-részleg bevétele némileg csökkent tavalyhoz képest, ezt bőven ellensúlyozta a többi üzletág egészséges növekedése, írja a HWSW. Az Xbox 360 eladásai továbbnőttek, és duzzadt a Live-felhasználók száma is.
2011. július 23. szombat 13:00 -
Rekordnegyedéven van túl Redmond
Rekordnegyedéven van túl a Microsoft is. Bár a PC-piac gyengélkedése miatt a Windows-részleg bevétele némileg csökkent tavalyhoz képest, ezt bőven ellensúlyozta a többi üzletág egészséges növekedése.
2011. július 22. péntek 12:35 -
Szeptemberben érkezik a Microsoft Explorer Touch egere
Új információk derültek ki az Explorer Touch Mouse-ról.
2011. július 21. csütörtök 17:43 -
Okostelefonjai miatt veszteséges a Nokia
Az okostelefon eladások harmadával csökkentek, miután bejelentették a Microsoft-Nokia házasságot.
2011. július 21. csütörtök 14:52 -
Kinecttel figyelik a robotok az emberek ténykedését
Valószínűleg hosszú éveket kell még arra várnunk, hogy minden háztartásban személyi robotok segítsenek a hétköznapi teendőinkben, de a fejlődés már megindult ezen a téren is. Legutóbb a New York állambeli Cornell Egyetem állt elő új tanulmánnyal, amelyhez még a Microsoft Kinectet is bevetették.
2011. július 21. csütörtök 11:23 -
Érkezik a Microsoft Explorer Touch Mouse
A Microsoft Explorer Touch névre keresztelt egér különlegességéről már korábban érkeztek pletykák, de most végre hivatalosan is bemutatkozott a termék, amely 49,95 dolláros ajánlott végfelhasználói áron lesz megvásárolható.
2011. július 21. csütörtök 11:01 -
Vicces videóval gratulált a Linux születésnapjához a Microsoft
Mint az közismert, a Linux Foundation idén ünnepli névadójának, a népszerű nyílt forrású rendszermag születésnek kerek 20. évfordulóját. A Microsoft a jeles alkalomból a napokban egy videóval kedveskedett az alapítványnak, amelyben egy vicces animáció keretében gratulál a Linux ötödszázados szület..
2011. július 21. csütörtök 07:10 -
Kiegészítőkkel lesz bővíthető az Office 365
A Microsoft különböző szolgáltatásokkal és kiegészítőkkel bővítené ki számítási felhő technológián alapuló irodai programcsomagját. Az Office a Blackberry tábla PC-jére is felkerülhet.
2011. július 20. szerda 09:34 -
250 000 dollár vérdíj a Rustock botnet üzemeltetőire
A Microsoft továbbra is mindent elkövet a botnetek elleni harcban. A cég kész 250 000 dollárt fizetni minden olyan információért, amely hozzájárulhat a Rustock nevű botnetet irányító csoport tagjainak a lebuktatásához.
2011. július 20. szerda 06:24 -
Negyedmillió dollár jutalmat ajánl a Microsoft a nyomravezetőnek
A cég nem elégszik meg a Rustock botnet leállításával, el akarja kapni annak üzemeltetőit is.
2011. július 19. kedd 20:47 -
Az Autorun az új víruskirály
Egy pofon a biztonsági szakmának, hogy az Autorun azután került a magyar vírustoplista élére, hogy a Microsoft végre több operációs rendszere esetében is kikapcsolta az automatikus futtatás funkciót. Megszakítás nélkül már harmadik hónapja vezeti a magyar vírustoplistát a kártevő.
2011. július 19. kedd 19:00 -
A Microsoft átveszi a Google ügyfeleit
Exalead A Google által feladott területen a nagy versenytárs igyekszik a felhasználókat magához csábítani.No No No Forrás: IT Café Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!one:desktop one:enterprise one:search tovább
2011. július 19. kedd 17:21 -
Szeretnétek Master Chief Xbox avatárt?
A Microsoft bemutatta a Halo: Combat Evolved évfordulós kiadásának előrendelési extráit. No nem kell túl sok mindenre gondolni, az egyik egy Master Chief teljes páncélzatos avatár, a másik egy koponya... Node milyen koponya?!
2011. július 19. kedd 16:02 -
Hamarosan jön az Orcs Must Die!
Még ezen a nyáron kijön PC-re és XBLA-ra a Robot Entertainment játéka, kiadója a Microsoft Game Studios. Az Orcs Must Die!-ban meg kell védenünk erődítményünket a támadó szörnyhordáktól, a játék formáját tekintve Tower Defence stílusú lesz.
2011. július 19. kedd 15:40 -
Kiszivárgott egy videó az első windowsos Nokiáról
Feltehetően egy kínai vagy hongkongi gyárban készült az a titkos felvétel, amelyen az első olyan Nokia okostelefon látható, amely már nem a cég saját, hanem a Microsoft Windows Phone 7 operációs rendszerét használja.
2011. július 19. kedd 11:39 -
A titkos Windows Phone projekt
Rejtélyes álláshirdetés tartja lázban a Microsoft mobil operációs rendszerei iránt érdeklődőket.
2011. július 19. kedd 09:54 -
iPhone-t vennének leginkább a zemberek
A ChangeWave legújabb kutatásában 4163 embert kérdezett meg (ezek közül több mint négyszáz nem az Egyesült Államokban lakik) és arra jutott, hogy a felhasználók jelentős része, egészen pontosan 46 százaléka iPhone-t venne a legszívesebben. Ennél csak egyszer, tavaly júniusban, az iPhone 4 bemutatásakor volt lelkesebb a vásárlóközönség.Vicces látni, hogy az Android alig 32 százalékon, a BlackBerry meg 4 százalékon áll.Főleg, hogy a Google OS-e jelenleg a legnépszerűbb platform, már ami a tényeket és nem a vágyakat illeti: ha lehet hinni ennek a táblázatnak, elég sokan vannak úgy a dologgal, hogy legszívesebben iPhone-t vinnének haza, de talán az ár miatt, inkább az Androidot választják. Ez a platform ugyanis már harmincezres mobilokon is elérhető.Érdemes egy pillanatra visszakanyarodni arra a tényre is, hogy az iPhone szinte még sosem volt ennyire a vágy tárgya: a jelek szerint bejött az Apple-nek az a taktikája, hogy eltolta az ötödik generáció premierjét, hiába koros már az iPhone 4, az emberek egyszerűen szeretik a készüléket, megint sikerült tehát valami időtállót alkotni ebben a rohanó világban.Kiderült az is, hogy a már a készülékeket használó vásárlók közül az iPhone-osok messze a legelégedettebbek, másodikok az androidosok, de ez nem igaz, mert valójában a Windows OS-esek: összetettben ugyan csak 27 százalékot kapott a Microsoft operációs rendszere, de ez a nagyon béna Windows Mobile 14 százalékából és az elég népszerű Windows Phone 7 57 százalékából jött össze.Tisztán látszik tehát, hogy a redmondiak nagyon jó úton indultak el, csak a statisztikákban még lehúzza őket a nehezen vállalható múlt.Kiderült egyébként az is, hogy az iCloud-bejelentés az Apple-hívőknél 29 százalékkal, a nem Apple-hívőknél 13 százalékkal növelte az azonnal-akarok-egy iphone-t-o-metert.
2011. július 19. kedd 08:08 -
PC-ként tekint a táblagépekre a Microsoft
Az óriáscég a tábla PC-k esetében teljes mértékben a Windows 8-ast részesíti majd előnyben. A Windows Phone alkalmazása ilyen készülékek esetén szóba sem kerülhet.
2011. július 19. kedd 08:06 -
A Microsoft átveszi a Google ügyfeleit
A Google által feladott területen a nagy versenytárs igyekszik a felhasználókat magához csábítani.
2011. július 19. kedd 08:03 -
50 milliós "vérdíjat" tűzött ki a Microsoft
A Microsoft hétfőn jelentette be a cég hivatalos blogjában, hogy mintegy 50 millió forintnak megfelelő - 250.000 dolláros - "vérdíjat" tűzött ki a Rustock botnet gazdáinak fejére. A díjra azok pályázhatnak sikerrel, akik olyan információval szolgálnak a cég részére, amelyek a korábban Windows gépe..
2011. július 19. kedd 07:45 -
A Microsoft is Facebook-riválist fejleszt?
A Google+ közösségi oldalon kívül nem kizárt, hogy a Microsoft is megpróbál konkurenciát teremteni a Facebooknak. Erre utal múlt héten kiszivárgott projektje, bár a redmondi óriáscégnél azt mondják, egyelőre egy belső innovációról van szó.
2011. július 18. hétfő 14:22 -
Az Apache Foundationhöz kerül a Lotus Symphony kódja
Az IBM a Lotus Symphony irodai csomag teljes forráskódját átadja az Apache Foundationnek, jelentette be múlt héten a Nagy Kék. A kinyilvánított cél, hogy az IBM technológiáival felturbózva még jobb Office-versenytárs lehessen az OpenOffice.
2011. július 18. hétfő 13:18 -
Mozifilm minőségű grafikája lehet az új Xboxnak
Bár a Microsoft még semmiféle információt nem közölt arról, hogy mikor akar új változatot piacra dobni az Xbox 360 játékkonzolból, az AMD processzorgyártó cég szerint a masina utódja olyan részletes grafikai megjelenítést tesz majd lehetővé, mint amellyel James Cameron Avatar című animációs filmjében találkozhattak a nézők.
2011. július 18. hétfő 11:58 -
Szakíthat a Windows névvel a Microsoft
A Neowin technológiai hírszájt szerint a Windows 8 megjelenése után a Microsoft szakítani fog operációs rendszerének eddigi elnevezésével.
2011. július 18. hétfő 11:03 -
Az AMD beszélt először az új generációs Xboxról
Neal Robison szerint a Microsoft új konzolja Avatar szintű grafikát kínál majd.
2011. július 18. hétfő 08:35 -
Titkos projekt: közösségi keresőt fejleszt a Microsoft?
Több IT-blogger is arra a következtetésre jutott, hogy közösségi keresési szolgáltatás indítását tervezi a Microsoft. Egy véletlenül publikált félkész projekt alapján úgy tűnik, egyetlen felületen lehet majd kezelni a különböző közösségi oldalakon létrehozott profilokat.
2011. július 18. hétfő 08:15 -
Microsoft-alkalmazott a Linux kernel legaktívabb fejlesztője
Az egyik linuxos portál a napokban megjelent, a Linux kernel legújabb verzióján végzett fejlesztéseket vizsgáló statisztikái meglepő eredménnyel szolgálnak. A lwn.net felméréséből ugyanis az derül ki, hogy a hagyományos a nyílt forrású rendszermag egyik fő ellenlábasának tartott Microsoft egyik mu..
2011. július 18. hétfő 08:00 -
A Windows 8 lesz az utolsó Windows?
Nem kizárt, hogy a Microsoft a várakozások szerint jövőre piacra kerülő új terméke, a Windows 8 lesz a redmondi cég utolsó operációs rendszere, amely a "Windows" nevet viseli majd. Legalábbis ezt állítja közelebbről meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a "This is my next", amely szerint a Window..
2011. július 18. hétfő 07:05 -
Microsoft-ellencsapás a Facebook és a Google+ ellen?
A Tulalip nevű közösségi oldalt véletlenül aktiválták, és gyorsan le is kapcsolták.
2011. július 18. hétfő 05:00 -
Microsoft-Sony.com - Valami készül
A fenti domain mellett a Sony-Microsoft.com domaint is regisztráltatta a Microsoft.
2011. július 15. péntek 18:51 -
A Windows XP napjai meg vannak számlálva
A Microsoft 2014. 04. 08-ig fogja támogatni eddigi legsikeresebb operációs rendszerét, a Windows XP-t, ezt követően már nem érkezik több biztonsági javítás hozzá.
2011. július 15. péntek 14:27 -
Microsoft: Százmillió Windows Phone évente
A Microsoft becslései szerint a Nokiával kötött házasság akár évente százmillió mobiltelefon eladását is eredményezheti.
2011. július 15. péntek 12:58 -
Bill Gates a jövő vécéjén dolgozik
A Microsoft vezetésétől háttérbe vonult, jótékonykodással foglalkozó alapítója szerint itt az idő, hogy szakítsunk a hagyományos toalettekkel. Alapítványán keresztül olyan vécéket akar kifejleszteni, amelyek segítségével a szegény afrikai országokban is meg lehetne óvni a ivóvizet az ürüléktől való szennyeződéstől.
2011. július 15. péntek 12:28 -
Az Internet Explorer a legbiztonságosabb böngésző
[Microsoft] Az Eurostat felmérése szerint az elmúlt évben az európai unió 27 államának internetezői közül közel minden harmadik ember számítógépét támadta meg valamilyen fertőzés, de a helyzet hazánkban még ennél is rosszabb. Az Internet Explorer 8 és 9-es verziója a rosszindulatú kártevők ellen e..
2011. július 15. péntek 10:00 -
Eltűnhet a Windows név a Microsoft palettájáról
Közös rendszermagon élnek majd a PC-k, konzolok és okostelefonok is.
2011. július 15. péntek 09:05 -
Eltűnhet a Windows név a Microsoft palettájáról
Közös rendszermagon élnek majd a PC-k, konzolok és okostelefonok is.
2011. július 15. péntek 09:05 -
Alig 1000 napja van hátra a Windows XP-nek
A Windows XP hátralévő napjai már meg vannak számlálva, ugyanis a népszerű operációs rendszer hivatalos támogatása alig 1000 nap múlva megszűnik - hogy pontosak legyünk, eddig az időpontig már csak 996 nap van hátra. 2014 április nyolcadikától Microsoft eddigi legsikeresebb operációs rendszeréhez nem érkezik már több biztonsági javítás és frissítés sem, így a szoftver szépen lassan eltűnhet a felhasználók számítógépeiről, ugyanis egyre nagyobb biztonsági kockázatot fog jelenteni a használata.
2011. július 15. péntek 08:40 -
Biztonságosabban használható a Hotmail
A Microsoft biztonságosabbá tette az Outlookból történő Hotmail elérést, amely mostantól teljes mértékben támogatja a HTTPS kapcsolatokat.
2011. július 15. péntek 08:30 -
Facebook-gyilkos közösségi oldalt indít a Microsoft is?
Először a Google jelentette be - ugyan nem teljesen váratlanul, de mégis meglepetésszerűen - a Google+ nevű szolgálatását, és most úgy látszik, hogy a Microsoft sincs már sokra egy olyan saját közösségi oldal elindításától, amely vélhetően a Facebookkal kíván versenyezni. Legalábbis erre utalnak a..
2011. július 15. péntek 07:41 -
Várat a sikerre a Windows Phone 7
A Microsoft vezetése optimista a platform esélyeivel kapcsolatban, pontos számokat azonban nem hajlandók megosztani a nagyközönséggel.
2011. július 14. csütörtök 22:03 -
Forza 4 a Microsoft új kormányával játszva
Az idei E3-on jelentették be a meglehetősen furcsánk kinéző új vezeték nélküli kormányt az Xbox 360-hoz, ezúttal akció közben is megcsodálhatjuk a Forza Motorsport 4 társaságában. Bár továbbra sem értjük, mi a jó abban, ha ez az U-alakú izé a levegőben lóg - talán a casual játékosok örülni fognak neki.
2011. július 14. csütörtök 17:00 -
Windows Live Writer személyes szerkesztőség
Blogolás Microsoft-módra, avagy miért jó, ha egy webböngésző helyett egy külön alkalmazásban szerkesztjük webes naplóinkat?
2011. július 14. csütörtök 15:21 -
Nem kell majd erősebb hardver a Windows 8-hoz?
Adobe Néhány éve, amikor a Windows Vista megjelent a piacon, sokan csalódtak benne, többek között azért is, mert a Windows XP-hez képest lényegesen erősebb konfigurációt igényelt, és nem volt éppen hibáktól mentes a működése sem. Vajon a Windows 8 esetében ugyanez lesz majd a helyzet? Nos, a Microsoft illetékeseitől származó hivatalos információk szerint egyáltalán nem.No No No Forrás: iPon Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Acrobat Flash Professional tovább
2011. július 14. csütörtök 15:16 -
60 dollárra is rúghatnak az Android licencdíjak?
A Microsoft mellett az Oracle és Apple is hasznot szeretne húzni az Androidból, de más távközlési óriás belépése sem elképzelhetetlen.
2011. július 14. csütörtök 12:49 -
Július Microsoft frissítések
A nyár közepén csupán négy frissítéssel állt elő a Microsoft.
2011. július 14. csütörtök 12:29 -
Új South Park játék jön XBLA-ra
A Microsoft Game Studios egy új South Park címet készül kiadni Xbox 360-ra, tudhattuk meg a jogokat birtokló Comedy Central videojátékokkal foglalkozó ágazatától.
2011. július 14. csütörtök 12:01 -
A felhő üzleti modellje
A Microsoft 5,8 milliárd dolláros beruházással olyan programokat indít, amelyek a partnerkompetenciák és üzleti modellek továbbfejlesztését hivatottak segíteni.
2011. július 14. csütörtök 11:21 -
Windows Intune: PC távfelügyelet egyszerűen
A Microsoft idén márciusban mutatta be Windows Intune szoftverét, amely a rendszergazdák számára hatékony PC távfelügyeletet kínál, ám most megérkezett a szolgáltatáscsomag legfrissebb változata is, a Windows Intune July 2011 béta kiadása, amely hatékony szolgáltatásaival tovább könnyíti a rendszergazdák munkáját.
2011. július 14. csütörtök 11:01 -
Ingyen tesztelhető az új Windows Intune béta
Márciusi debütálása után kevesebb mint 4 hónappal a Microsoft bemutatta a PC-k felügyeletét segítő megoldásának, a Windows Intune July 2011-nek a béta verzióját, amely tovább egyszerűsíti a rendszergazdák munkáját.
2011. július 14. csütörtök 09:57 -
A Windows legnagyobb ellenfele: a Windows?
Mi lehet az új Microsoft termékek terjedésének legnagyobb hátráltatója és ellensége? Nem a nyílt forráskód, nem is az Apple: ehelyett...
2011. július 14. csütörtök 08:29 -
Nem kell majd új PC-t venni a Windows 8-hoz
A Microsoft a hét elején, WPC rendezvényén tartott előadása egy az átlagfelhasználó szempontjából minden bizonnyal igen kellemes meglepetést is tartogatott. A cég új operációs rendszerének előnyeit ecsetelgetve ugyanis a Microsoft képviselője egyértelművé tette, hogy a Windows 8 futtatásához nem l..
2011. július 14. csütörtök 07:15 -
Megfeleződhet az okostelefonok ára
Mégpedig 2012 végéig, legalábbis a Microsoft szerint. A cég új készülékeket mutatott be, a Nokia pedig súlyos milliókat költ az átállás előnyeit hirdető kampányra.
2011. július 13. szerda 23:59 -
Az Android után is a Microsoft kaszálhat milliárdokat
A Google ugyan el tudta készíteni a legsikeresebb mobilos operációs rendszert ám a szabadalmi perek és licencdíjak miatt versenytársai is komoly bevételhez jutnak az androidos telefonok hasznából. A pesszimista elemzők szerint ellenségei akár az Android halálát is okozhatják.
2011. július 13. szerda 16:55 -
Pornólinkeket rejtettek a Microsoft biztonsági oldalára
Egyelőre ismeretlen hackerek pornográf, és a számítógépre káros fájlokat tartalmazó oldalakra mutató linkeket rejtettek el a Microsoft biztonsági tudnivalókat összegző honlapjának keresőjén.
2011. július 13. szerda 16:43 -
Itt a Windows Intune July 2011 Beta
[Microsoft] Márciusi debütálása után kevesebb mint 4 hónappal a Microsoft bemutatta a PC-k hatékony felügyeletét segítő megoldásának, a Windows Intune July 2011-nek a béta verzióját, amely tovább egyszerűsíti a rendszergazdák munkáját. Az ingyenes Windows 7 Enterprise - és a későbbiekben majd megj..
2011. július 13. szerda 16:40 -
Nem kell majd erősebb hardver a Windows 8-hoz?
Néhány éve, amikor a Windows Vista megjelent a piacon, sokan csalódtak benne, többek között azért is, mert a Windows XP-hez képest lényegesen erősebb konfigurációt igényelt, és nem volt éppen hibáktól mentes a működése sem. Vajon a Windows 8 esetében ugyanez lesz majd a helyzet, már ami a rendszerkövetelményeket illeti? Nos, a Microsoft illetékeseitől származó hivatalos információk szerint egyáltalán nem.
2011. július 13. szerda 16:01 -
Videón a Mango alapú mobilok
A Microsoft Worldwide Partner Conference során kerültek kiállításra a Samsung, az Acer, a Fujitsu és a ZTE Mango alapú mobiljai.
2011. július 13. szerda 13:43 -
Megmutatta a Windows Server 8-at a Microsoft
A héten zajló Worldwide Partner Conference rendezvény második napján a különféle szervertermékek kapták a főszerepet Los Angelesben. A Microsoft partnerkonferenciáján rövid demó erejéig látható volt a Windows 8 szerverváltozata és megjelent a következő generációs SQL Server előzetese is.
2011. július 13. szerda 11:58 -
Készülnek a Windows 8 alapú internettáblák
A Microsoft Worldwide Partner Conference rendezvény során került bemutatásra az első Windows 8 alapú internettábla prototípus.
2011. július 13. szerda 11:52 -
Alkalmazáskontroll és HD videókonferencia a felhőben
Termékdemók és bejelentések követték egymást a Microsoft partnerek Los Angelesben zajló világkonferenciájának második napján.
2011. július 13. szerda 10:38 -
Az Xbox-os játékok is futnak majd a Windows 8-on?
Nem kizárt, hogy a Microsoft következő generációs operációs rendszere, a Windows 8 képes lesz az Xbox 360-ra készült játékok futtatására is a PC-ken. Legalábbis ezt állítja néhány lelkes hacker, akiknek sikerült bizonyos a redmondi konzolgépre utaló nyomokat felfedezniük az új rendszer a közelmúlt..
2011. július 13. szerda 09:00 -
400 millió Windows 7 licencet adott el a Microsoft
A Microsoft a Windows 7-et tekinti a Windows 8 előfutárának, tervei szerint ez kövezné ki az utat az új operációs rendszer számára. Háromszor olyan gyorsan terjed, mint a Windows XP.
2011. július 13. szerda 09:00 -
Nyári felfrissülés a Windows-nak is jár
A Microsoft kiadta a júliusi hibajavításait, amelyek a Windows operációs rendszerekben, illetve a Visio alkalmazásban szüntetnek meg veszélyes sérülékenységeket.
2011. július 13. szerda 08:56 -
Végleg nyugdíjba küldi a Windows XP-t a Microsoft
A Microsoft kedden nem csak következő generációs Windows operációs rendszerének szerverváltozatát mutatta be, de egyben felhívta a figyelmet is arra, hogy megkezdődött a visszaszámlálás a család egy lassan már több mint egy évtizedes tagjának nyugdíjba vonulásáig is. Redmond ugyanis kerek 1000 nap..
2011. július 13. szerda 08:10 -
Bemutatta a Windows 8 szerverváltozatát a Microsoft
A Microsoft - a korábbi ezirányú értesüléseket igazolva - kedden, világméretű partnerkonferenciáján bemutatta következő generációs operációs rendszerének egy előzetes változatát. Az egyetlen előre nem látott részlet az volt, hogy Redmond a Windows 8-nak nem az asztali, hanem a szerverváltozatát de..
2011. július 13. szerda 07:02 -
MS: "Eltévedtünk a Haloval"
A Microsoft bevallotta, hogy egy kissé tévútra tértek a Halo szériával a Halo 3 2007-es megjelenése óta. Phil Spencer szerint a Halo 3: ODST és a Halo: Reach osztoztak egy fontos hiányosságban, méghozzá, hogy nem játszhattunk benne Master Chief szerepében.
2011. július 12. kedd 20:30 -
Windows XP: megkezdődött a visszaszámlálás
A Microsoft mindenkit arra biztat, hogy cseréljék le a már nyugdíjas korú rendszert a legújabbra.
2011. július 12. kedd 17:22 -
Megszűnt a Vista SP1 és az Office XP támogatása
Az előzetesen nyilvánosságra hozott terveknek megfelelően visszavonultatta az Office XP-t a Microsoft, és megszűnt az első szervizcsomaggal frissített Windows Vista támogatása is - az SP2 természetesen továbbra is kap majd frissítéseket.
2011. július 12. kedd 17:00 -
Már csak ezer napja van hátra a Windows XP-nek
A Windows fejlesztőinek hivatalos blogján az tízéves Windows XP rendszerről Windows 7-re átállásra buzdít a Microsoft. Az XP-t a szoftveróriás még ezer napig támogatja, ez alatt valószínűleg már a Windows 7 utódja is meg fog jelenni, leteltét követően azonban rendkívül kockázatos lesz a régi operációs rendszerrel internetezni.
2011. július 12. kedd 16:27 -
Már 400 millió felett jár a Windows 7 licencek száma
Megrendezésre került a Microsoft idei Worldwide Partner Conference, amelynek keretén belül Steve Ballmer meglehetősen érdekes híreket közölt, már ami a Windows 7 népszerűségét illeti. A Microsoft első embere szerint a Windows 7 megjelenése óta összesen már több, mint 400 millió licencet értékesítettek az operációs rendszerből, ami félelmetesen hatalmas mennyiség.
2011. július 12. kedd 15:06 -
Hol késik a Trenched?
A Double Fine legújabb játéka, az XBLA-ra készült Trenched védjegyütközés miatt nem jelenhetett meg Európában. A dizájner, aki az ügy mögött áll, továbbra is kitart a Microsoft elleni jogi ütközetben. A Trench egy portugál táblás játék, de kitalálója, Rui Alípio Monteiro 2009-ben nem csak a táblás, de videojáték nevet is lefoglalta.
2011. július 12. kedd 14:01 -
Ballmer: Még nem sikeres a Windows Phone 7
Steve Ballmer vezérigazgató a Microsoft sikereiről és kudarcairól beszélt a partnerei előtt.
2011. július 12. kedd 11:04 -
Megerősítve: az Xbox Live beépül a PC-kbe
A múlt héten egy elég meredek pletyka borzolta a játékosok idegeit, mely szerint a Windows 8 lehetővé teszi majd, hogy Xbox 360 játékokat futtassunk rajta. Bár ez nem konkrét tény még, de friss hír, hogy a Microsoft megerősítette, hogy az Xbox Live beépül a jövő PC-ibe. Ez már tuti.
2011. július 12. kedd 10:19 -
Elrajtolt a Windows Intune új verziójának bétája
Ahogy azt a korábbi pletykák alapján sejteni lehetett, a Microsoft kiadta a felhőalapú Windows Intune kliensfelügyeleti megoldás új bétáját. A redmondi vállalat az ügyfelek által leginkább kért képességekkel bővítette az Intune-t.
2011. július 12. kedd 09:23 -
Újabb rekordot döntött a Windows 7
A Microsoft büszke arra, hogy kevesebb mint két év alatt 400 millió licencet adott el.
2011. július 12. kedd 08:37 -
Jövőbe tekintés, ablakokon át
A Microsoft a cloud computing korában is a Windows-ra épít - Los Angelesben megkezdődött a cég partnerhálózatának idei világtalálkozója.
2011. július 12. kedd 01:45 -
Új Microsoft egér a láthatáron, érkezik az Explorer Touch Mouse
A közelgő beviteli eszköznél is a BlueTrack technológiát alkalmazták.
2011. július 11. hétfő 19:18 -
Háromszázezerért árulják az eBay-en a Windows 8-at
A világ legismertebb online piacterén, az eBay-en már árulják a Microsoft következő generációs operációs rendszerének eddigi legfrissebb kiadását. A Windows 8 legújabb, Milestone 3-as változatáért folyó licit jelenleg 1.500 dolláron - azaz kétszáznyolcvanezer forint közelében - van, de nem valószí..
2011. július 11. hétfő 15:56 -
Kell-e nekünk valójában az OS X Lion?
Már csak párat kell aludni, és érkezik az OS X Lion az App Store-ba. Az persze mindig jó hír, amikor egy oprendszer frissül. Az már egy sokkal nehezebb kérdés, hogy vajon valóban megéri-e frissíteni. A Lionnal kapcsolatban már mindenki elmondta azt a 10 dolgot, ami miatt egyáltalán érdemes beszélni róla. Jesus Diaz (Gizmodo) viszont lehűtötte a kedélyeket, és egyenesen a Microsoft Vista-buktájához hasonlítja a Lion-t:If it weren't for the fast, rock-solid Unix, graphics and networking cores, Lion would be Apple's very own Vista. Érdemes végigolvasni a postot, mert nagyon jól össze van benne szedve, hogy mik a nehézségei az Apple azon törekvésének, hogy közelítse az OS X-et az iOS-hez és vissza. Végkövetkeztetése szerint: I love Mac OS X. I've used it since the very first and painful developer preview, back in September 2000. I love iOS too, because its modal nature simplifies powerful computing, and, at the same time, empowers normal people. I hoped Mac OS X Lion was going to merge both perfectly. Sadly, from a user interface point of view, it has failed to achieve that. And by failing at this task, it has made a mess of what was previously totally acceptable.Sajnos ez a post túlságosan is alapos és átfogó ahhoz, hogy ne menjünk el mellette szó nélkül. A legnagyobb baj persze, hogy a Lionból nincs trial verzió. És miután az ember kifizette érte a 30 dollárt, már biztosan szélsőségesebben fogja megítélni az újításokat. Vagy a vak, kritikamentes szerelem, vagy a vak düh fogja hatalmába keríteni. Azért nagyon remélem, hogy az Apple nem bassza el, és nem próbálja meg ipadesíteni fapadosítani az asztali gépei és laptopjai operációs rendszerét.
2011. július 11. hétfő 15:35 -
A Microsoft és az Oracle is pénzt akar az Androidból
Perek és külön szerződések sora bizonyítja, hogy a nagy cégek is le akarnak csippenteni valamennyit a bevételekből.
2011. július 11. hétfő 10:59 -
R2-D2-s Xbox 360-nal jön a Kinect Star Wars?
Bár a Kinect Star Wars a mi tetszésünket nem nyerte el maradéktalanul, az biztos, hogy a Microsoft a Kinect egyik legfontosabb címeként tekint rá - már csak a név miatt is. Természetesen a hype sem maradhat el, az újoncokat állítólag R2-D2 mintázatú Xbox 360 várja majd.
2011. július 11. hétfő 10:09 -
A Windows lesz a főszereplője a júliusi hibajavító keddnek
A Microsoft tervei szerint kedden négy biztonsági közlemény fog elérhetővé válni, amelyek több mint húsz, elsősorban Windows-t érintő sérülékenységről számolnak majd be.
2011. július 11. hétfő 08:40 -
A Microsoft szerint csak a béna cégek szervereit tudják feltörni a hackerek
A Sony online szolgáltatásainak és az RSA titkos kulcstárának feltörése is elkerülhető lett volna, ha nem amatőrök bénáznak a két cégnél. Legalábbis ezt állítja a Microsoft online biztonsági csoportjának igazgatója egy a napokban a brit Computing magazinnak adott interjújában, aki szerint mindkét ..
2011. július 11. hétfő 07:00 -
A Windows lesz a főszereplője a júliusi hibajavító keddnek
A Microsoft négy biztonsági közlemény ad ki, melyek több mint húsz sérülékenységről számolnak majd be.
2011. július 11. hétfő 06:49 -
Könnyű patch kedd vár a rendszergazdákra
Két távoli kódfuttatást lehetővé tévő és két, hozzáférési jogosultságot megemelni képes hibát javít a júliusi patch kedden a Microsoft, ezekből azonban csupán egy számít kritikusnak. Az érintett termékek közé a Windows család (XP, Vista és 7 illetve Server 2003 és 2008), valamint a Visio 2003 SP3 tartozik.
2011. július 8. péntek 14:04 -
A webes Wordben is lehet közösen szerkeszteni
Sok felhasználó által hiányolt funkcióval bővült a Microsoft Office webes változatának tudása: a böngészőből elérhető ingyenes Word szövegszerkesztőben mostantól egyszerre többen is dolgozhatnak egyetlen dokumentumon, ami például tanulmányok, cikkek írásakor lehet hasznos.
2011. július 8. péntek 13:25 -
15 éves a Hotmail
[Microsoft] Tizenötödik születésnapját ünnepelte a Hotmail a héten. Az elmúlt másfél évtized számos megújulása és fejlesztése után idén további funkciókkal bővül az évfordulóját ünneplő levelezőrendszer. A jubileum alkalmából a levelező használatával kapcsolatos érdekes statisztikákat osztottak me..
2011. július 8. péntek 11:10 -
Perelné a Namco Bandai a The Witcher 2 fejlesztőit
Mint azt már mindannyian tudjuk, készül a The Witcher 2 a Microsoft konzoljára, így a PC-sek mellett az Xbox 360-as felhasználók is élvezhetik az utóbbi idők legnagyobb szerepjátékát. A kiadás azonban nem halad zökkenőmentesen, így most perbe került a CD Projekt RED.
2011. július 8. péntek 11:00 -
15 éves a Hotmail
Az elmúlt másfél évtized számos megújulása és fejlesztése után idén további funkciókkal bővül a Microsoft levelezőrendszere.
2011. július 8. péntek 10:59 -
Windows blog: Microsoft Lync - munkahelyi csevegő
Mi az a Lync, és mivel nyújt többet a "mezei" Messengerhez képest vállalati szinten?
2011. július 8. péntek 09:30 -
Kiszolgáltatják az amerikai felhők az európai polgárokat
A Microsoft figyelmeztette az európai hatóságokat, hogy számos esetben kötelezhető arra, hogy európai polgárok adatait adja ki az amerikai hatóságoknak. A PATRIOT törvény rendelkezései sok tekintetben teljesen ellentmondanak a hatályos EU-s normáknak, és teljesen kiszolgáltatják az európai polgárokat.
2011. július 8. péntek 09:15 -
Office 365-re vált a Nebraskai Egyetem
Máris elkönyvelhette az első sikert a Microsoft. Az Egyesült Államok egyik jelentős felsőoktatási intézménye úgy döntött, hogy a Lotus Notes és a Google csomagja helyett az Office 365-öt választja.
2011. július 8. péntek 07:53 -
Kína és a Microsoft megegyezett
Kína legnagyobb, és egyben a világ egyik legnagyobb keresője, a Baidu megállapodott a Microsofttal, hogy az angol nyelvű találatokat innentől fogva a Bing kereső fogja szállítani - olvasható a Kereső világ blogon.
2011. július 8. péntek 07:25 -
A Microsoft szerint nincs szükség a Nyko Zoom-ra
A Kinecthez készült módosítás 40 százalékkal csökkenti a kamera helyigényét.
2011. július 7. csütörtök 19:20 -
Fizet a Microsoft az Office 365 használatáért
A szoftvercég fedezi egy amerikai egyetem átállási költségeit, a felhőalapú szolgáltatással rengeteget spórol az intézmény.
2011. július 7. csütörtök 13:45 -
Videócsevegés a Facebook "nagy dobása"
Skype-alapú videócsevegést jelentett be a Facebook, illetve elérhetővé tette a csoportos szöveges csevegést is. A jó előre beharangozott "nagy dobás" csak a Microsoft-Facebook összefonódást vetíti előre, nem javítja a közösségi szolgáltatás jól ismert gyengéit.
2011. július 7. csütörtök 13:02 -
A Samsung is fizethet az Android miatt
Android alapú modellenként 15 dolláros licencdíjat fizethet a Samsung is a Microsoft számára.
2011. július 7. csütörtök 11:50 -
Jogdíjat kér a Samsung mobiljai után a Microsoft
Adobe Élesedik a harc a mobilpiacon, az ütközetet azonban most nem termékekkel, hanem szabadalmakkal vívják a cégek. A legnagyobb androidos mobilgyártót vette célba a Microsoft, a Reuters értesülései szerint készülékenként 15 dollár jogdíj fizetésére kötelezi a Samsungot. A Google kiszolgáltatott helyzetbe hozza az androidra építő cégeket.No No No Forrás: HWSW Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Flash Professional Flash Catalyst tovább
2011. július 7. csütörtök 11:09 -
Jogdíjat kér a Samsung androidos mobiljai után a Microsoft
Élesedik a harc a mobilpiacon, az ütközetet azonban most nem termékekkel, hanem szabadalmakkal vívják a cégek. A legnagyobb androidos mobilgyártót vette célba a Microsoft, a Reuters értesülései szerint készülékenként 15 dollár jogdíj fizetésére kötelezi a Samsungot. A Google kiszolgáltatott helyzetbe hozza az androidra építő cégeket.
2011. július 6. szerda 16:36 -
A Microsoft kiadta a wifiadatokat gyűjtő szoftver forráskódját
A vállalat hangsúlyozza, hogy semmilyen szermélyes információt nem gyűjtenek.
2011. július 6. szerda 12:34 -
250.000 dollárért vett előfizetőt a Microsoft?
A gyanú szerint a Microsoft tisztességtelen eszközöket is bevetett a Google Apps és az IBM Lotus Notes ellen.
2011. július 6. szerda 10:30 -
Felújított PSN-felületet tesztel a Sony?
A Microsoft nem aprózza el a dolgot, s körülbelül kétpercenként teljesen átalakítja az Xbox Live felépítését, hogy az alkalmazkodjon az éppen aktuális igényekhez, vagy a többi, frissebb, a cég által kiadott termékhez. Ezzel szemben a Sony szépen leragadt a már megszokott régi külsőnél. Egészen idáig?
2011. július 6. szerda 10:00 -
Megújult a Bing for iPad
A Microsoft programozói a lasszó funkcióval hatékonyan leegyszerűsítették a keresést.
2011. július 6. szerda 07:08 -
A kínai piacot célozza meg a Bing
A Microsoft szeretné megvetni a lábát a kínai keresőpiacon és ezért együttműködési megállapodást kötött a Baiduval. A Bing szállítja a Baidu számára az angol nyelvű keresési eredményeket.
2011. július 5. kedd 22:05 -
Az MS beszippantja a Cryteket?
A Microsoft és a Crytek ismét annak a lehetőségéről tárgyal, hogy a Crysis 2-ért felelős stúdióból first-party fejlesztőt csinálnak. Tekintve, hogy Cevat Yerli legutóbbi nyilatkozataiban csak úgy áradozott a Kinectről, nem csodálkoznánk, ha most tényleg létrejönne a megegyezés.
2011. július 5. kedd 16:30 -
Kinect és Crytek, tökéletes párosítás
Legalábbis a Microsoft szerint, ahol végre fellélegezhetnek, hiszen legalább egy olyan cég rákapott a Kinectre, akik hardcore játékokat fejlesztenek. A konzolgyártó nagyon jó kapcsolatot ápol a német Crytekkel, s úgy gondolják, tökéletes párosítást alkotnak a Kinecttel együtt.
2011. július 5. kedd 12:00 -
A Crytek beleszeretett a Kinectbe
A Microsoft Game Studios főnökének elmondása szerint a Crytek mostanra teljesen oda van a Kinectért.
2011. július 5. kedd 10:50 -
A hibrid cloudok terjedését segíti a Microsoft új licenckonstrukciója
A License Mobility Through Software Assurance lehetővé teszi a meglevő szerverlicencek használatát a cloudban, de csak a Microsoft által jóváhagyott szolgáltatópartnereknél.
2011. július 5. kedd 10:49 -
Vírusirtó is lesz a Windows 8-ban
Iparági pletykák szerint még júliusban elkészülhet a Microsoft következő generációs operációs rendszere, a Windows 8 béta verziója, amely alapból tartalmaz majd beépített vírusvédelmi alkalmazást.
2011. július 5. kedd 10:15 -
Mit keres Kínában a Microsoft?
A helyi piacvezető Baidu online kereső angol nyelvű találatait hamarosan a Microsoft Bingje szolgáltatja.
2011. július 5. kedd 08:51 -
Segítsen Obi-Wan Kenobi, ön az egyetlen reményünk!
Nincs olyan ember ezen a bolygón, aki lemaradt volna a Star Wars egyik nagyjelenetéről, amikor R2D2 3D-ben vetítette ki Leilát az asztalra, hogy az apró manóként kérjen segítséget az öreg jeditől. Több mint harminc év telt el azóta, és a technológia még csak nem is karcolgatja Lucas látomását, de néhány eszközt közbeiktatva már képesek vagyunk valami hasonlót előállítani. Konkrétan egy Kinectet és egy iPadet. A Star Trekkiness nevű csapat fogta a Microsoft konzolkiegészítőjét és felhasználta annak fejlett vizuális érzékelőjét, így lényegében beszkennelték magukat a számítógépbe: egy majdnem teljes 3D-s képet kaptak magukról, olyasmit, mint ami annak idején Leiláról is készült. Ez a része rendben is van. A kivetítéssel vannak gondok. Mivel R2D2 szállítása a jelek szerint még késik néhány negyedévet, az iPad 2 kameráját és mozgásérzékelőjét használták fel, hogy egy tök jó augmented reality-t hozzanak létre: bár valójában a szkennelt test nincs az asztalon, iPad 2-ről nézve mégis úgy tűnik, mintha ott lenne, szóval újabb lépcsőfokot léptünk előre a virtuális valóság toronyházában. Az eredmény még nem hibátlan, de már egész meggyőző. Lesz még ebből szexi fehérneműben hájpacniknak táncoló Leila.
2011. július 5. kedd 07:50 -
"Élményszerűnek kell lennie a kapcsolattartásnak" - a Messenger készítőit faggattuk
Mitől vált éppen a Messenger a legelterjedtebb csevegőprogrammá? Hogyan tűnhet ki egy chatprogram a riválisok tömegéből? Miért nem futtatható a legújabb verzió Windows XP-n? A Windows Live Messenger fejlesztőihez intézett kérdéseinkre Jordan Gurrieri, a Microsoft vezető termékmenedzsere válaszolt.
2011. július 4. hétfő 21:42 -
WP7 blog - júniusi visszatekintés
Megnézzük, mi történt a Microsoft háza táján az elmúlt hónapban.
2011. július 4. hétfő 15:32 -
Megállíthatatlanul menetel a Chrome
A Microsoft és a Mozilla böngészőjének piaci részesedése az új verziók ellenére is csökken. Bővebben...
2011. július 4. hétfő 15:05 -
Skype alapú videó chat a Facebook-on?
A Microsoft nemrégiben jelentette be, hogy 8,5 milliárd dollárért felvásárolja a Skype-ot. A tranzakció lezárására még ugyan várni kell, de úgy tűnik, hogy a redmondiak már elkezdtek azon dolgozni, hogy a Skype szolgáltatása újabb területeket hódíthasson meg, így még népszerűbb lehessen, mint jelenleg.
2011. július 4. hétfő 15:01 -
Microsoft: A kiszivárgó GoW 3 nem a végleges verzió
A napokban kiszivárgó Gears of War 3 a Microsoft elmondása szerint nem reprezentálja a végleges verziót.
2011. július 4. hétfő 12:00 -
Itt az IE10 második előzetese
A Microsoft kiadta az Internet Explorer 10 második platform-előzetesét, amelyet leginkább fejlesztőknek és kísérletező kedvű felhasználóknak szánnak.
2011. július 4. hétfő 11:38 -
Microsoft-szabadalom a VoIP-kommunikáció lehallgatására
Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a Microsoft lehetővé akarja tenni a hatóságok számára a Skype és más internetes telefonszolgáltatások segítségével folytatott beszélgetések lehallgatását.
2011. július 4. hétfő 10:54 -
WP7 Marketplace: 25 000 alkalmazással
Kevesebb mint három hónap alatt duplájára nőtt a Microsoft online piacterének kínálata.
2011. július 4. hétfő 10:52 -
Alulmaradt a Google
A Microsoft, az Apple, az EMC, az Ericsson, a Research In Motion és a Sony közös konzorciuma nyerte el a bajba került Nortel szabadalmi jogait. A Google végül alulmaradt a fontos technológiák megszerzésére irányuló árversenyben.
2011. július 4. hétfő 10:50 -
Microsoft: A kiszivárgott Gears of War 3 nem a végleges verzió
A torrent oldalakra felkerült fejlesztői Gears of War 3 verzió még korántsem a végleges állapotot tükrözi.
2011. július 4. hétfő 08:37 -
Vírusirtás a Windows újratelepítésével, vagy mégsem?
Meglehetősen éles vita alakult ki a Microsoft és egyes biztonsági cégek körében arról, hogy egy MBR-t is megfertőző trójai programot miként lehet eltávolítani a számítógépekről.
2011. július 4. hétfő 08:30 -
Egyesül a Games for Windows Marketplace és az Xbox.com
A Microsoft július 11-én összeolvasztja a két oldalt, így minden tartalom ezután az Xbox.com oldalon lesz elérhető.
2011. július 3. vasárnap 10:30 -
Honnan tudhatja meg, ha zombi a gépe?
Az elmúlt hetekben több veszélyes kártevő is felbukkant az interneten. Bár a Microsoft által is veszélyesnek ítélt trójai program főként Kínában terjed, a hazai PC-k között is szép számmal akad olyan, amelyet internetes bűnözők kedvükre irányíthatnak a távolból. Megmutatjuk, hogy tudja leellenőrizni azt, hogy vajon az ön számítógépe is ilyen-e!
2011. július 2. szombat 21:01 -
Megvan a Rise of Nightmares dátuma
A Sega tegnap hivatalosan is bejelentette a kinectes túlélő-horrorjuk megjelenési időpontját, s ha hihetünk a híreszteléseknek igazi kiforrott felnőtteknek szóló címmel gazdagodunk végre a Microsoft mozgásérzékelős szenzorjának kihasználásával. Horrorrajongóként a fél vesénket odaadnánk érte.
2011. július 2. szombat 16:00 -
Egyesül a Games for Windows és az Xbox.com
A Microsoft hamarosan úgy tekint a PC-s játszótérre, mint egyfajta ágra a konzolos Xbox.com-on belül. Az egybeolvadás talán nem szerencsés, mindenesetre az ígéretek szerint kényelmes és koncentrált megoldás lehet a két tábor összeeresztése. Nem beszélve arról, hogy egy csomó új játékhoz férhetünk hozzá.
2011. július 2. szombat 09:00 -
A Games for Windows Marketplace beleolvad az Xbox.com-ba.
Logikusnak tűnő lépésre szánta el magát a Microsoft.
2011. július 2. szombat 07:13 -
Könnyen eltávolítható a windowsos szupervírus
Több különösen veszélyes, önmagát elrejtő, titkosítva kommunikáló új vírust is felfedeztek a biztonsági kutatók a héten. Kezdetben még a Microsoft is azt sugallta, hogy az indítószektorban bujkáló kártevőket csak a rendszer újratelepítésével lehet kitörölni, ám végül találtak kevéssé drasztikus megoldást is. 
2011. július 1. péntek 17:51 -
A Microsoft nem hisz a kézikonzolokban
A redmondi óriáscégnek kétségei vannak a PS Vita eladhatóságáról.
2011. július 1. péntek 12:10 -
Az Apple és a Microsoft is vett Nortel szabadalmakat
A csődbe jutott telekommunikációs cég 4,5 milliárd dollárért értékesítette szabadalmi portfólióját egy hat cégből álló konzorciumnak, melynek tagja többek között az Apple és a Microsoft is.
2011. július 1. péntek 11:16 -
Windows blog: Office 365 - iroda a B-612-es felhőn
Ismét egy Office, de ezúttal kicsit másképp, mint a többi. Vajon mit nyújt a felhőalapú irodai csomag?
2011. július 1. péntek 10:50 -
A magyar Parlament képe díszíti a Microsoft keresőjét világszerte
[Microsoft] A mai napon a Microsoft keresőszolgáltatásának a hátterét egy Budapesten készült fotó díszíti. A Bing-en ugyanis világszerte a magyar Parlamentről készült fotó képe látható, néhány egyedi, lokalizált verziót kivéve. A hazánk szempontjából különleges háttérképpel a kereső a budapesti To..
2011. június 30. csütörtök 19:15 -
Budapest a Bing háttérképe
A Microsoft keresőoldalán csütörtökön világszerte a Halászbástyából készített, magyar Parlamentről készült fotó képe látható.
2011. június 30. csütörtök 17:46 -
Megjelent az Internet Explorer 10 Platform Preview 2
A Microsoft az Internet Explorer 10-es kiadásának első bemutató változatát két és fél hónappal ezelőtt tette elérhetővé, ám ma megjelent a szoftver második bemutató kiadása is, amely számos új szabvány támogatását foglalja magában és a gyártó állítása szerint készen áll a HTML 5 technológia elterjedésére is.
2011. június 30. csütörtök 17:30 -
Megjelent a Microsoft Office 365
A Microsoft bejelentette a vállalat legújabb számítási felhőn alapuló szolgáltatásának megjelenését. Bővebben...
2011. június 30. csütörtök 16:01 -
WP7 blog: hat epikus játék hat hét alatt
A Microsoft által indított Six weeks of smash hit games sorozat hat must-have játékot hozott el a platformra. Megnéztük őket, hogy kiderüljön, tényleg be kell-e szereznünk őket..
2011. június 30. csütörtök 13:47 -
Ma rajtol a Microsoft Office 365
Adobe A Microsoft várakozásai szerint a felhőből havidíjért kínált Office 365 a kis- és középvállalatok mellett a nagyvállalatok tetszését is elnyeri majd. Komoly konkurenst kap a Google Apps, nem lesz könnyű köztük dönteni.No No No Forrás: HWSW Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Acrobat Reader Microsoft Office 2010 család tovább
2011. június 30. csütörtök 11:32 -
Elérhető az Office 365
Végre bemutatkozott az Office 365, a felhő alapú irodai szoftvercsomag végleges kiadása, amely máris 40 országban érhető el. A szoftvercsomagban megtaláljuk a Microsoft Office programcsomagját, a Microsoft Exchange Online levelező- és naptár szolgáltatást, valamint a Microsoft Share Point Online csapatmunka megoldását is, sőt, a kínálatból a Microsoft Lync Online sem hiányzik, amely egységes kommunikációs megoldást kínál az ügyfelek számára. Az Office 365 előre tervezhető havidíj fejében vehető igénybe és időről-időre frissül, hogy a szolgáltatás színvonala folyamatosan magas lehessen.
2011. június 30. csütörtök 10:01 -
Letölthető az Internet Explorer 10 második előzetese
A Microsoft szerdán letölthetővé tette webböngészője következő verziójának második technikai előzetesét. Az IE10 Platform Preview 2 számos új HTML5-ös API támogatását tartalmazza, de a Microsoft szerint biztonság és sebesség terén is jelentős fejlesztéseket hordoz magában - ezek legtöbbjét azonban..
2011. június 30. csütörtök 07:15 -
Hogyan javítsuk automatikusan a Windows Update hibáit?
A Microsoft által kiadott Fixit automatikusan képes felismerni és javítani a Windows Update gyakori hibáit.
2011. június 30. csütörtök 05:30 -
NFC és Kinect a WP7 Mango alatt
Tovább csordogálnak a hírek a Microsoft mobil operációs rendszerének ősszel esedékes frissítésével kapcsolatban, amely hamarosan elérhető lesz.
2011. június 29. szerda 22:49 -
Szabadalmaztatta a VoIP-lehallgatást a Microsoft
Két évvel ezelőtt nyújtott be szabadalmi kérelmet VoIP-hívások eltérítési technológiájára a Microsoft, amelyre most bólintott rá az amerikai szabadalmi hivatal. A megoldást minden termékébe beépítené a szoftveróriás, beleértve az eddig nagyon biztonságos Skype-ot is.
2011. június 29. szerda 16:09 -
Microsoft: várjuk, hogy elfogadottá váljon a 3D
A redmondiak egyelőre várakozó állásponton vannak a 3D kapcsán, figyelik, hogy alakul az aktuális divattechnológia sorsa. Amint a vásárlók széles körben is elfogadják a térhatás nyújtotta élményt, akkor fogják meghonosítani Xboxon a 3D-vel felvértezett játékokat.
2011. június 29. szerda 15:00 -
Elkészült az Office 2010 SP1 szervizcsomag
Az Office 2010 első szervizcsomagja manuálisan tölthető  a Microsoft Download Center-ből. Az automatikus telepítés később várható. Bővebben...
2011. június 29. szerda 14:35 -
Letölthető az Office 2010 első javítócsomagja
Az Office 365 indulásával egy időben a Microsoft kiadta az Office 2010 első frissítőcsomagját is. Az Service Pack 1 pont egy évvel a szoftver tavaly júniusi debütálása után érkezik.
2011. június 29. szerda 14:01 -
Ma jön a Microsoft Office 2010 SP1
A mai napon vált elérhetővé a Microsoft 2010-es irodai csomagjának első javítócsomagja.
2011. június 29. szerda 13:55 -
Már elő lehet fizetni az Office-ra
Véget ért az Office 365 bétaidőszakat, így éles üzembe váltott a BPOS utódja.
2011. június 29. szerda 13:07 -
Elérhető a Microsoft Office 365
A gyártó felhőalapú kollaborációs és kommunikációs szolgáltatását Steve Ballmer jelentette be. A cég kilenc hónapos bétatesztelést követően üzemelte be a rendszert; céljuk, hogy - a rosszmájú kritikusok szerint késve - megvessék a lábukat az egyre bővülő piacon.
2011. június 29. szerda 13:02 -
Frissült: Microsoft Office 2010 Service Pack 1 (SP1) magyar 64bit
Office 2010 Service Pack 1, 64 bites magyar Office 2010-hez. A service pack azt jelenti, hogy a program megjelenése óta észrevett hibák javításai találhatóak meg benne.
2011. június 29. szerda 12:17 -
Frissült: Microsoft Office 2010 Service Pack 1 (SP1) magyar
Office 2010 Service Pack 1, magyar Office 2010-hez. A service pack azt jelenti, hogy a program megjelenése óta észrevett hibák javításai találhatóak meg benne.
2011. június 29. szerda 12:15 -
Frissült: Microsoft Office 2010 Service Pack 1 (SP1) angol 64bit
Office 2010 Service Pack 1, 64 bites angol Office 2010-hez. A service pack azt jelenti, hogy a program megjelenése óta észrevett hibák javításai találhatóak meg benne.
2011. június 29. szerda 12:12 -
Frissült: Microsoft Office 2010 Service Pack 1 (SP1) angol
Office 2010 Service Pack 1, angol Office 2010-hez. A service pack azt jelenti, hogy a program megjelenése óta észrevett hibák javításai találhatóak meg benne.
2011. június 29. szerda 12:10 -
Megjelent a Microsoft Office 365
Tegnap óta Magyarországon is elérhető a cég felhőalapú, havidíjas csoportmunka-szolgáltatása.
2011. június 29. szerda 10:17 -
Letölthető a Microsoft Office 2010 első javítócsomagja
A hibajavítások mellett fejlesztéseket is tartalmaz az SP1.
2011. június 29. szerda 10:15 -
Megjelent a Microsoft Office 365
A Microsoft bejelentette a Microsoft Office 365,, a vállalat legújabb számítási felhőn alapuló...
2011. június 29. szerda 08:55 -
Letölthető az Office 2010 első szervízcsomagja
A Microsoft kedden letölthetővé tette honlapjáról irodai csomagjának legújabb kiadásához készült első szervízcsomagjának végleges változatát. A frissen megjelent Office 2010 Service Pack 1 a szokásos hibajavítások mellett ezúttal lényegi funkcionális fejlesztéseket is tartalmaz, amelyek elsősorban..
2011. június 29. szerda 08:41 -
Elérhető az Office 365
Hivatalosan is elérhető a vállalatok számára a Microsoft Office 365 irodai programcsomagja. A termék a Word, az Excel, a PowerPoint és az Outlook online verzióit kínálja.
2011. június 28. kedd 22:23 -
Nyári XBLA akciók és ajándékok
A "Summer of Arcade" akció keretében újabb nagyszerű játékokat sorakoztat fel zászlaja alatt a Microsoft. 5 héten keresztül 5 játék vár titeket az Xbox Live Arcade-en!
2011. június 28. kedd 18:01 -
Az Xbox Live-on júliusban indul a nyár
A Microsoft július közepén indítja el a már szokásosnak mondható Summer of Arcade akcióját, melynek időtartama alatt minden héten kapni fogunk egy-egy nagyon jó, vagy legalábbis annak mondott játékot az Xbox Live Arcade-re. A sort a Bastion nyitja, a befejezés az új Toy Soldiersé.
2011. június 28. kedd 18:00 -
Megjelent a Microsoft Office 365
[Microsoft] A Microsoft bejelentette a Microsoft Office 365,, a vállalat legújabb számítási felhőn alapuló szolgáltatásának megjelenését. Mától kezdve az Office 365 negyven országban érhető el, segítségével a felhasználók szert tehetnek a Microsoft Office programcsomagra, a Microsoft Exchange Onli..
2011. június 28. kedd 17:35 -
A felhőbe tereli a vállalkozásokat a Microsoft
Már nemcsak tesztverzióban érhető el a Microsoft számítási felhőre támaszkodó  irodai programja. Az Office 365-öt tavaly ősz óta tesztelhették a kiválasztott vállalatok, most azonban bárki előfizethet rá.
2011. június 28. kedd 17:35 -
Ma rajtol a Microsoft Office 365
A Microsoft várakozásai szerint a felhőből havidíjért kínált Office 365 a kis- és középvállalatok mellett a nagyvállalatok tetszését is elnyeri majd. Komoly konkurenst kap a Google Apps, nem lesz könnyű köztük dönteni.
2011. június 28. kedd 11:20 -
Eltávolíthatatlan fertőzés terjed a Windowsokon
A Microsoft szakemberei szerint vírusvédelemmel nem orvosolható a probléma: vagy helyre kell állítani, vagy újra kell telepíteni az operációs rendszert.
2011. június 28. kedd 11:13 -
Újra kell telepíteni a Windowst egy veszélyes kártevő miatt
A Popureb nevű új kártevő olyan mélyen tudja elrejteni magát a Microsoft operációs rendszereiben, hogy csak úgy lehet megszabadulni tőle, ha újratelepítik az egész rendszert.
2011. június 28. kedd 11:00 -
Skype-ba építhető leghallgatási módszert szabadalmaztatott a Microsoft?
A Microsoft nem túl régen egy olyan kérvényt nyújtott be az Amerikai Szabadalmi Hivatalhoz, amelyben egy telefonrendszerek leghallgatását lehetővé tevő eljárásra kér védelmet. A szabadalmi kérvény különlegessége, hogy a cég által a közelmúltban több milliárd dollárért felvásárolt Skype-hoz is haso..
2011. június 28. kedd 09:05 -
Eltávolíthatatlan vírus támadja a Windows-okat
A Microsoft egy friss blogbejegyzésében arra figyelmezteti a Windows-felhasználókat világszerte, hogy egy olyan új kártevő támadja gépeiket, amely ha egyszer megfertőzte utóbbiakat, a klasszikus vírusirtó módszerekkel gyakorlatilag felismerhetetlen és eltávolíthatatlan lesz. A Win32/Popureb.E trój..
2011. június 28. kedd 08:31 -
Jóval előbb jelenik majd meg a Windows 8?
A Microsoft következő generációs Windows rendszere jóval az eddig várt időpont előtt válthat majd megvásárolhatóvá a felhasználók számára. Legalábbis ezt állítja a céghez közel álló forrásra hivatkozva Mary-Jo Foley, egy megbízható és elismert Microsoft-elemző, aki szerint nem kizárt, hogy a Windo..
2011. június 28. kedd 07:40 -
Nobel-díjasoknak tartott előadást Bill Gates
A Nobel-díjasok rendszeres találkozójának egyik vendége a Microsoft egykori társalapítója volt, aki a rendezvényen az adományozásai mellett társadalompolitikai véleményére is kitért.
2011. június 27. hétfő 21:46 -
Forza 4 gyűjtői kiadás
A Microsoft közzétette a Forza 4 gyűjtői kiadásának tartalmát.
2011. június 27. hétfő 15:30 -
Nem kapnak többé ingyen Windowst a felsőoktatási hallgatók
A felsőoktatási intézmények többé nem kapnak Microsoft szervertermékeket, a hallgatóknak pedig az otthoni használatra jogosító licencektől kell búcsút venniük. Az új Tisztaszoftver programba bekerült több nyílt forrású szoftver is.
2011. június 27. hétfő 12:44 -
Egy perc akció a Ghost Recon: Future Soldierrel
Az E3-on talán az egyik leglátványosabb bemutató volt, amikor a Microsoft konferenciája alatt láthattuk, hogyan használják ki a Ubisoft fejlesztői a Kinect adta lehetőségeket az új Ghost Recon-játékban. Azóta persze kiderült, hogy a Future Soldier nem jön PC-re, így a lenyűgözöttséget felháborodás váltotta.
2011. június 27. hétfő 12:00 -
Microsoft: több millió embert akarunk elérni
A Microsoft, úgy néz ki, jó úton halad abba az irányba, hogy igazi szórakoztató központtá varázsolja a nappalikat. Már az első Xboxszal is ez volt a cél, amit akkor még nem sikerült elérni. Az Xbox 360-nal azonban erre minden esély megvan, s megvannak az ambíciózus célok is.
2011. június 26. vasárnap 16:00 -
Microsoft: nem cserélnénk senkivel
A rajongók úgy látják a három nagy konzol harcát, mint amikor három véreb esik egymásnak, s tisztelet nélkül tépik szét a másikat. Nos, a Microsoft szerint ez nem így van: habár konkurensek, de tisztelik egymást. Ennek ellenére nem cserélnének semelyik másik gyártóval.
2011. június 25. szombat 17:00 -
Gyorsabb lett, új funkciókat kapott a Hotmail
A Microsoft szoftvermérnökei az elmúlt hetek, illetve hónapok folyamán nem csak a Skydrive szolgáltatás megújításán dolgoztak, hanem a cég népszerű levelezőszolgáltatását, a Hotmailt is átszabták egy kicsit, így az mostantól gyorsabban üzemel és a korábbinál több hasznos funkciót kínál. A gyorsulás a HTML5 technológia alkalmazásának köszönhető, az új funkciók elkészítéséhez pedig az Outlook-ból merítettek ötleteket a fejlesztők.
2011. június 25. szombat 14:43 -
Jöhetnek az ingyenes játékok az Xbox Live-ra
A korábbi pletykáknak megfelelően újra szóbeszéd tárgyát képezi az a lehetőség, hogy a Microsoft free-to-play játékokkal töltené fel az Xbox Live-ot. Hogy milyen címek tehetik így tiszteletüket az Xbox 360-on, arról csak találgatni lehet, de az biztos, hogy ütőképes lehetőség ez a felhasználók toborzásához.
2011. június 25. szombat 10:00 -
Gondban a Firefox felhasználók?
A Mozilla mostohán bánik vállalati ügyfeleivel, a Microsoft lecsapott a lehetőségre.
2011. június 24. péntek 16:01 -
Magyar cég az év Microsoft partnere
Az XAPT a szoftvercég vállalatirányítási rendszereire épülő üzleti megoldásaival és ügyfélközpontú szolgáltatásaival érdemelte ki az elismerést.
2011. június 24. péntek 11:51 -
Így reklámozd termékeidet a Kinecttel
A Microsoft nagy hangsúlyt fektet a NUads rendszerre, mely teljesen a Kinectre épül. Voltaképpen egy egészen újfajta reklámozási lehetőséget biztosít a cégek számára, ahol hang- és mozgásvezérléssel kölcsönhatásba léphetnek a fogyasztók az adott termékkel.
2011. június 24. péntek 11:00 -
Szétdarabolja az XAML-csapatot a Microsoft
Szétosztja az XAML fejlesztésével foglalkozó csoportot a különböző szervezetei között a Microsoft. Ennek megfelelően a Windows számára fejlesztő csapat csatlakozik a windowsos fejlesztőkhöz, a telefonos, xboxos és silverlightos csapat pedig a mobilrészleghez kerül, az eszközfejlesztők pedig maradnak.
2011. június 24. péntek 10:37 -
Beszáll a számítógépes játékiparba is a Google?
Nem kizárt, hogy a Google - nyilvánvalóan megirigyelve legnagyobb konkerensei, nevezetesen a Microsoft és a Facebook az adott piacon elért óriási sikereit - saját maga is hamarosan beszáll a számítógépes játékbizniszbe. Legalábbis erre utaló nyomokat vélnek egyesek felfedezni a cég a közelmúltban ..
2011. június 24. péntek 08:12 -
Megújult a Microsoft ingyenes webes tárhelye, a Skydrive
A Microsoft ingyenes webes tárhely-szolgáltatása, amely 2007 óta van jelen a piacon, most megújult. A megújulásnak köszönhetően egyszerűbbé vált a szolgáltatás kezelése, de ezen kívül több egyéb hasznos újítással is kedveskednek a fejlesztők a felhasználóknak, amelyek mind-mind emelik a szolgáltatás színvonalát. A 25 GB-os ingyenes tárhelyen dokumentumokat, fájlokat és akár videókat is elhelyezhetünk, amelyeket internet kapcsolaton keresztül bárhonnan elérhetünk, így fontos fájljaink mindig velünk lehetnek.
2011. június 23. csütörtök 17:01 -
Itt az új, HTML5-ös SkyDrive
A Microsoft felújítja a SkyDrive szolgáltatását, a HTML5 adta előnyöket és a böngészőkben elérhető hardveres gyorsítást kihasználva gyorsabb, praktikusabb és letisztultabb lesz a cloud tárhely. Ettől persze még nem lett szebb és a kezelőfelületen is lenne még mit csiszolni, illetve sok hiányzó megoldás továbbra is kimarad.
2011. június 23. csütörtök 15:47 -
Halo 4 - Master Chief visszatér, de megváltozott
Bár a Halo negyedik részére rengeteget kell még várni, a Microsoft és a 343 Industries azért apránként csepegtet némi információt a várva-várt folytatás kapcsán. Legutóbb Master Chief megváltozott külseje miatt nyilatkozott a stúdió fejese, aki szerint meglehetősen sok minden történt az utolsó rész óta...
2011. június 23. csütörtök 15:00 -
Kinect NUads - bemutató trailer
A Microsoft a Kinect segítségével egy új reklámozási felületet vezet be.
2011. június 23. csütörtök 14:20 -
Megújult a Microsoft ingyenes webes tárhelye, a Skydrive
Exalead Már 100 MB méretű fájlok is feltölthetők a 25 GB összkapacitású tárhelyreMegjelent a Microsoft ingyenes Skydrive nevű webes tárhely-szolgáltatása, amely 25 GB kapacitást ad minden felhasználójának, hogy az internet segítségével bárhonnan elérhesse feltöltött fotóit, dokumentumait, fájljait vagy videóit.No No No Forrás: Prim Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!one:enterprise one:search tovább
2011. június 23. csütörtök 10:32 -
Zune alkalmazásokat portol a Microsoft WP7 alá
A szoftvercég igyekszik minden lehetséges módon kibővíteni a platformja alatt elérhető alkalmazások számát, így most a Zune alá írt programokat is áthozzák.
2011. június 22. szerda 21:28 -
25 GB webtárhelyet ad ingyen a Microsoft
A Microsoft 2007-ben debütált ingyenes webes tárhely-szolgáltatása, a Skydrive már képes kihasználni a korszerű böngészőkben, valamint a HTML5-technológiában rejlő lehetőségeket.
2011. június 22. szerda 20:03 -
Megújult a Microsoft ingyenes webes tárhelye, a Skydrive
Megjelent a Microsoft ingyenes webes tárhely-szolgáltatása, amely 25 GB kapacitást ad minden felhasználójának, hogy...
2011. június 22. szerda 14:40 -
Jönnek a Kinectre épülő interaktív reklámok
A Microsoft már egy ideje lebegteti a NUADS néven futó projektet, melyről egészen mostanáig nem tudtuk, pontosan, hogy mit takar. Csak sejtettük. S sejtéseink úgy néz ki, beigazolódtak, érkeznek ugyanis a Kinect-alapú reklámok az Xbox 360 dashboardjára, aminek elvileg még örülnünk is kéne.
2011. június 22. szerda 13:00 -
Megújult a Microsoft ingyenes webes tárhelye, a Skydrive
[Microsoft] A 2007-ben debütált Skydrive-on - habár százmillióan használták az utóbbi években - eljött az ideje a megújulásnak. Az új verzió, amelyet a Microsoft folyamatosan tesz elérhetővé felhasználóinak, már képes kihasználni a korszerű böngészőkben, valamint a HTML5-technológiában rejlő lehet..
2011. június 22. szerda 12:00 -
SkyDrive, most már HTML5 alapon
Megújult, gyorsabbá és kezesebbé vált a Microsoft online tárhely- és szolgáltatási rendszere.
2011. június 21. kedd 14:25 -
Elhagyta a Silverlightot a SkyDrive
A Microsoft tárhely-szolgáltatása immár HTML5-ben jelenik meg. A feltöltési limit 100 megabájtra módosult.
2011. június 21. kedd 13:54 -
Búcsúzik a Microsoft My Phone
A Microsoft úgy döntött, hogy végleg megszűnika Windows Mobile 6 operációs rendszert futtató mobilokhoz biztosított szinkronizációs szolgáltatás. A felhasználóknak augusztusig van ideje arra, hogy adataikat kimentsék vagy átvigyék a SkyDrive-ba.
2011. június 21. kedd 13:48 -
Több operációs rendszer együttes használatát is támogatja majd a Windows 8
Bár a 7989-es buildszámú Windows 8 csak néhány napja szivárgott ki a fájlcserélőkre, máris érdekes információkkal szolgál a Microsoft következő generációs operációs rendszerét illetően. Szakembereknek ugyanis sikerült felfedezniük, hogy az új, Milestone 3-as előzetes a Microsoft Hyper-V szoftverén..
2011. június 21. kedd 07:05 -
Elérhető a hivatalos Kinect SDK, hobbi- és kutatási célokra
A Microsoft elérhetővé tette a MIX-en beharangozott Kinect for Windows SDK béta változatát. Bővebben...
2011. június 20. hétfő 21:10 -
Xbox-exkluzív lett a Tales of Vesperia
Habár a Tales of Vesperia egy egészen kellemes kis szerepjáték volt, nem tartozik a legnagyobb nevek közé. Érdekes tehát, hogy a Microsoft mégis úgy gondolta, megéri fizetni a Japánon kívüli exkluzivitásért, így a játékot most kizárólag az XBLA-n keresztül lehet majd megvenni.
2011. június 20. hétfő 19:00 -
Dobozos játék lesz a The Gunstringer
A Microsoft annyira bízik a The Gunstringer sikerében, hogy külön kérésére az eddig letölthető címként ismert, korábban kinectes hardcore shooterként jellemzett játék megállja a helyét bolti forgalomban is. A döntést a pletykák szerint egyenesen Steve Ballmer és más fejesek hozták.
2011. június 20. hétfő 15:30 -
Kinect-támogatással érkezik a Halo Anniversary
A Microsoft Games Studios fejese, Phil Spencer megerősítette a Gamespotnak adott interjújában, hogy a Halo: Combat Evolved - Anniversary valamilyen Kinect-támogatással rendelkezni fog. Nincs mit meglepődni ezen, a jövőben az megy ritkaságba, ha nem kapunk valamilyen mozgásérzékelős extrát.
2011. június 20. hétfő 12:00 -
Hatósági ámen a Skype felvásárláshoz
Nem támasztanak akadályt a Skype felvásárlása elé az amerikai hatóságok, így a Microsoft sikerrel lezárhatja az akvíziót.
2011. június 20. hétfő 10:19 -
Az Intelt is érdeklik a Nortel szabadalmai
Újabb társaság jelezte, hogy szívesen licitálna a távközlési cég szabadalomcsomagjára. A Google, a Microsoft és az Apple mellett az Intel is beszáll a versenybe, így az ár felszökhet akár másfél milliárd dollárra is.
2011. június 20. hétfő 09:36 -
Néhány érdekes perifériát jelentettek be
A Microsoft egy új billentyűzettel rukkolt elő, a Chill Innovation kínálatában pedig egy innovatív, Bluetooth-os billentyűzet jelent meg, amely pici méretének és sokoldalúságának köszönhetően könnyen válhat népszerűvé a felhasználók körében.
2011. június 20. hétfő 09:01 -
Az AMD GPU architektúráját értinő jövőbeli újítások
A Fusion Developer Summit jóvoltából már tudhatjuk, hogy a Microsoft hamarosan elérhetővé teszi a teljesen nyílt, nem csak Windows platformokon használható C++ AMP szabványt, amelynek segítségével egyszerűbben lehet majd munkára fogni a GPU-t általános célú, nagy párhuzamos számítási teljesítményt igénylő alkalmazások futtatásához. Most arra is fény derült, hogy az AMD mérnökei milyen változtatásokat hajtanak majd végre az elkövetkező évek folyamán a cég GPU architektúráján.
2011. június 20. hétfő 08:01 -
Újabb Windows 8 előzetes szivárgott torrentre
A korábbi, 7850-es, 7955-ös és 7959-es buildszámot viselő előzetes változatok után a napokban újabb fejlesztői változata szivárgott ki a Microsoft következő generációs operációs rendszerének. Az ezúttal 7989-es buildszámmal érkező Windows 8 az új rendszer M3-as fejlesztési fázisából származik, ami..
2011. június 20. hétfő 07:15 -
Hivatalosan is jailbreakelhető lesz a WP7
A Microsoft megállapodott a ChevronWP7 csapatával, hamarosan legálisan is feloldhatóak lesznek a készülékek.
2011. június 19. vasárnap 13:48 -
Júliustól ismét indul a Microsoft NyáriIskola
2011 nyarán negyedik alkalommal rendezik meg a Microsoft NyáriIskola elnevezésű tanfolyamsorozatát.
2011. június 19. vasárnap 12:41 -
Nem jön PC-re a Ghost Recon: Future Soldier
Szomorú hírrel szolgálhatunk ezen az egyébként is kissé borús és szomorú vasárnap reggelen: a sokak által már-már fanatizmussal várt Ghost Recon: Future Soldier nem fog megjelenni PC-re, kizárólag a Sony és a Microsoft konzoljára. Ezen kívül kaptunk egy hozzávetőleges dátumot is.
2011. június 19. vasárnap 11:00 -
Crytek - még nem kaptak új Microsoft-hadvert
A Wii U és a Crytek kapcsán röppentek fel múlt héten olyan pletykák, hogy a Crytek már javában dolgozik egy újabb generációs játékmotoron, s mindez a Microsoft következő generációs konzoljának hardverére épül majd. A Crytek most ezt hivatalosan is cáfolta, s tagadtak mindent.
2011. június 18. szombat 18:30 -
PS3 és X360 árcsökkentést vár a Ubisoft főnök
Habár az Xbox 360 még mindig nagyon kelendő, s a Playstation 3 is népszerűségnek örvend, az Egyesült Királyságban az eladások azért szépen lassan esésnek indultak. Éppen ezért Yves Guillemot, a Ubisoft ügyvezető igazgatója arra számít, hogy még idén árcsökkentésbe kezd a Microsoft és a Sony.
2011. június 18. szombat 11:30 -
1,5 millió Xbox 360 Japánban
A jelek szerint még messze a nap, amikor a szigetország válik a Microsoft konzolok egyik legjelentősebb felhasználói bázisává.
2011. június 18. szombat 09:46 -
Engedélyezték a Microsoft számára a Skype megvásárlását
Az amerikai versenyhivatal a hét végén jelentette be, hogy engedélyezte a Microsoft számára a legnagyobb internetes telefonszolgáltatóként ismert Skype felvásárlását. Ezzel az utolsó akadály is elhárult a cég a redmondi konszern általi bekebelezése elől, aki így már ténylegesen az általa birtokolt..
2011. június 18. szombat 09:11 -
Kinect szoftverfejlesztői készlet Windowson
Mától ingyenes béta verzióként is elérhető a Microsoft Research kutatói által kifejlesztett Kinect for WindowsŽ SDK (szoftverfejlesztői készlet).
2011. június 17. péntek 21:07 -
Microsoft bemutatta a C++ AMP platformot
Az új felülettel a vállalat az OpenCL-nek kíván konkurenciát állítani.
2011. június 17. péntek 19:59 -
Béta Kinect SDK Windows-ra, a Microsoft-tól
A Microsoft Kinect már egy ideje elérhető Xbox 360-hoz, de a hasznos kis kiegészítőben rejlő lehetőségeket egyesek nem csak játékra, hanem egyéb, ötletes célokra is felhasználták már. Eddig a Kinect-et csak vállalkozó kedvű, lelkes programozók használhatták fel érdekes célokra, de a Microsoft a hatalmas népszerűség és lelkesedés láttán úgy döntött, hogy szélesebb kör számára is kiaknázhatóvá teszi az eszközben rejlő lehetőségeket, méghozzá egy szoftverfejlesztő-csomag segítségével.
2011. június 17. péntek 14:01 -
Hivatalosan is elérhető a Kinect windowsos SDK-ja
A Microsoft a korábbi ígéretéhez híven hivatalosan is elérhetővé tette a Kinect PC-s fejlesztői csomagját, a felhasználók nem kereskedelmi célokra ingyenesen tölthetik le az SDK-t. Redmondban későbbre ígérik a licencelhető változatot, kérdés azonban, hogy Windowson játékos kiegészítőként elterjed-e a mozgásérzékelős kamera.
2011. június 17. péntek 11:57 -
Microsoft: nem fogunk WebGL-t használni
A vállalat szerint a háromdimenziós megjelenítésre kitalált specifikáció a működésénél fogva biztonsági kockázatot jelent.
2011. június 17. péntek 11:47 -
Microsoft C++ AMP: az OpenCL alternatívája?
A Microsoft egy újdonsággal rukkolt elő az AMD Fusion Developer Summit alkalmával, amely lehetővé teszi, hogy C++ nyelven írt alkalmazásokkal egyszerűen igénybe vegyék a fejlesztők és a felhasználók a GPU által kínált hatalmas párhuzamos számítási teljesítményt. A C++ AMP (C++ Accelerated Massive Parallelism) névre keresztel újdonság használatához DirectCompute kompatibilis grafikus processzorra van szükség, ha ez adott, akkor a GPU könnyedén befogható általános célú számítási feladatok elvégzésére. Külön jó hír, hogy a Microsoft újdonsága nyílt szabványnak minősül, így a tervek szerint a jövőben nem csak Microsoft platformokon és nem csak a Microsoft által készített fordító alkalmazásokkal lehet majd használni.
2011. június 17. péntek 10:01 -
Kinect: itt a hivatalos PC-támogatás
A pletykák igazak voltak, a Microsoft a mai napon kiadta a Kinecthez tartozó SDK bétaverzióját Windowsra, így a PC-s felhasználók immár hivatalosan is belevethetik magukat a mozgásérzékelős szenzorral való kísérletezgetésbe. A szórakozás mellett reméljük a tudomány területén is hasznunkra válik.
2011. június 16. csütörtök 19:28 -
Őszre várható a Windows 8 bétája
2012 végén jelenhet meg a Windows következő, nagy változásokat hozó verziója. A kiadási időpontot Dan'l Lewin, a Microsoft alelnöke pletykálta el egy fejlesztői találkozón.
2011. június 16. csütörtök 12:31 -
Windows blog: Microsoft Office 2010 áttekintés
A Microsoft Office 2010-es változata az irodai programcsomag legfrissebb kiadása. De vajon miben változott a legutóbbi verzióhoz képest?
2011. június 16. csütörtök 12:00 -
Kikotyogta a Windows 8 kiadási dátumát a Microsoft
A Microsoft egyik vezetője szerdán ismét kikotyogta - és így gyakorlatilag minden cáfoló nyilatkozat ellenére mondhatni: véglegesen megerősítette -, hogy mikor is tervezi kiadni következő generációs operációs rendszerét. Ezek szerint a Windows 8 néven emlegetett rendszer boltokba kerülése szinte p..
2011. június 16. csütörtök 07:10 -
Jövőre bejelentik az új Xbox-ot?
A Microsoft állítólag már jövőre leleplezi az új konzolt, legalábbis ha hihetünk egy állítólagos anonim Crytek alkalmazottnak.
2011. június 15. szerda 19:30 -
Az Xbox 360 utódjára jön a Timesplitters 4?
Érdekes jelentés ütötte fel a fejét a minap, mely egyenesen a Crytek egyik magas rangú tisztviselőjétől származik. Ezek szerint a Timesplitters 4 már fejlesztés alatt van a német csapatnál, ráadásul jövőre mutatják be az E3-on, a célplatformként pedig a Microsoft következő generációs konzolját jelölik meg.
2011. június 15. szerda 15:00 -
Minikonzol helyett marad az okostelefonoknál a Microsoft
A szoftvercég nem szándékozik hordozható konzolt piacra dobni, szerintük az okostelefonok bőven megfelelnek erre a célra. Az Xbox Live-ot erősítik.
2011. június 15. szerda 14:41 -
Nyári programozó sulit indít a Microsoft
A kurzusokon a hallgatók elmélyülhetnek például a Windows Phone 7 és a Silverlight fejlesztés rejtelmeiben, valamint megismerkedhetnek a C# programnyelvvel is.
2011. június 15. szerda 13:14 -
Módosított Xbox konzolokat foglaltak le a brit hatóságok
A brit Trading Standard Office munkatársai Birminghamben több illegálisan módosított Xbox 360-as konzolt és másolt játékokat is lefoglaltak. A termékek értéke körülbelül 500 000 font.
2011. június 15. szerda 09:08 -
Kiadós nyári frissítés érkezett a Microsofttól
A Microsoft rengeteg hibajavítást adott ki, amelyek a Windows operációs rendszerek mellett az Internet Explorer, az Office, az SQL Server és számos egyéb alkalmazás esetében szüntetnek meg sérülékenységeket.
2011. június 15. szerda 08:40 -
Sűrű hétvégéje volt a szabadalmi jogászoknak
Kiegyezett a Nokia és az Apple a néhány éve húzódó szabadalmi perben, a cupertinói cég egyösszegű kártérítést és a jövőben jogdíjat fizet az eladott telefonjai után. A Microsoft hatalmas pert vesztett az i4i ellen, a Legfelsőbb Bíróságnak kellett döntést hoznia az ügyben.
2011. június 14. kedd 15:15 -
Kritikus Windows réseket javít a Microsoft
E havi patch-keddjén összesen 34 különböző sérülékenységet javít a redmondi cég.
2011. június 14. kedd 09:26 -
Átalakul az Xbox 360 hardvere
Az Xbox 360 hatékonyabb és olcsóbb rendszerchipet kap hamarosan, jelentette be a Microsoft. Természetesen aggodalomra semmi ok: a régi konzoltulajdonosokat ez nem érinti hátrányosan, minden játék és szolgáltatás ugyanúgy fog futni a korábbi gépeken, mint az újakon.
2011. június 13. hétfő 15:21 -
Új képek érkeztek a Tomb Raiderből
Nem kevesebb, mint tizenkilenc screenshot futott be az új Tomb Raiderből, s bár a rajtuk látható jelenetek egy része ismerős lehet a Microsoft sajtókonferenciájáról, megnézni mindenképpen érdemes őket, ha az ott látott bemutató tetszett! Lara Croft jobb formában van, mint valaha.
2011. június 13. hétfő 14:47 -
A Microsoft vírusirtója a legnépszerűbb a felhasználók körében
A Microsoft Security Essentials csomagja képezi a világ legnépszerűbb ill. legelterjedtebb antivírus csomagját. Legalábbis ezt állítja egy biztonsági cég egy a közelmúltban lezajlott felmérésére hivatkozva, amelyben azt vizsgálta, hogy mely biztonsági csomagok találhatók meg a legtöbb felhasználó ..
2011. június 13. hétfő 12:45 -
Új chipet kap az Xbox 360
A Microsoft bejelentette, hogy a 250 GB-os Slim modell rövidesen új SoC processzort kap.
2011. június 13. hétfő 10:25 -
Elkészült a vékonyklienses Windows
A Microsoft közlése szerint a Windows Thin PC elért az RTM szakaszba, július elsejétől pedig mindenki számára elérhető lesz.
2011. június 13. hétfő 04:59 -
Xbox Live is lesz a Windows 8-ban
Úgy tűnik, hogy konzolján és mobil platformján rendkívüli népszerűségének örvendő online piacterét illetve szolgáltatáscsomagját, a Live-ot a Microsoft asztali operációs rendszerének következő kiadásába is beépíti majd. Legalábbis erre utal a cég szórakoztatóipari részlegének egyik vezetője által ..
2011. június 12. vasárnap 16:35 -
Microsoft: nagy tervek az Xbox Live-val
A Microsoft átfogó ökoszisztémát építene ki, melyben az Xbox Live is alaposan közrejátszik majd, a tervek szerint az okostelefonok, a PC és az Xbox 360 még szorosabban kötődnének egymáshoz. A Seattle Times villáminterjút készített a cég marketinges alelnökével, Mike Delmannel.
2011. június 12. vasárnap 11:43 -
Július elsejétől elérhető a Windows Thin PC
A Microsoft Windows Thin PC névre keresztelt új operációs rendszeréről néhány hete már beszámoltunk, ám a szoftver most végre újabb mérföldkőhöz érkezett, ugyanis RTM fázisba lépett és július elsejétől így mindenki számára elérhetővé válik.
2011. június 12. vasárnap 08:01 -
Július elsejétől elérhető a Windows Thin PC
A Microsoft bejelentése szerint a Windows Thin PC elért az RTM (Release To Manufacturing) szakaszba, július elsejétől pedig mindenki...
2011. június 11. szombat 17:20 -
E3 2011: Kié volt a legjobb konferencia?
Kié volt a legjobb konferencia? A Microsoft slágercímeket mutatott, szinte mindegyik játékához bejelentette a Kinect-támogatást. A Sony nem tud elszakadni a Move-tól és a 3D-től, de mindent elárult a PlayStation Vitáról. A Nintendo új konzolt leplezett le, és hozott új 3DS-címeket is. Nos?
2011. június 11. szombat 16:35 -
Lehallgathatják az oroszok a Skype-ot
Egy orosz lap szerint a Microsoft lehetővé teszi, hogy az általa nemrég felvásárolt VoIP-szolgáltatást lehallgathassák az orosz titkosszolgálatok, így elkerülik a betiltását az országban.
2011. június 11. szombat 15:22 -
Veszélyes Windows-hibák javítófoltjai érkeznek kedden
A Microsoft a hét végén közzétette szokásos előzetes értesítőjét havi frissítéscsomagjának soron következő kiadásához. Utóbbi szerint a jövő kedden megjelenő júniusi foltcsomag ezúttal ismét viszonylag sok: összesen 34 hiba javítását tartalmazza majd, amelyek között megtalálható lesz a három hónap..
2011. június 11. szombat 13:46 -
A jövőben minden Microsoft-cím kinectes lehet
Inkább csak feltevésszerűen, de Phil Spencer, a Microsoft Game Studios alelnöke nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a jövőben minden microsoftos játék kapjon Kinect-támogatást. Persze ez nem kötelező feltétel, nem kérnek senkit arra, hogy erőltesse bele a kamerát a játékába.
2011. június 11. szombat 12:29 -
Droid Bionic: képek és hardveres részletek
Ezúttal a Motorola új okostelefonjáról bukkantak fel képek, néhány információmorzsa kíséretében. A Microsoft folytatja régi platformjának karcsúsítását.
2011. június 10. péntek 14:59 -
2015-ben a Windows Phone lesz a második
A Nokia csak 2012-ben kezd ilyen mobilokat gyártani, és a frissítések is lassan jelennek meg, ami gátolja a Microsoft terjeszkedését.
2011. június 10. péntek 14:49 -
Júliustól jön a Windows Thin PC
A Microsoft bejelentése szerint a Windows Thin PC elért az RTM (Release To Manufacturing) szakaszba, július elsejétől pedig mindenki számára elérhető lesz.
2011. június 10. péntek 14:07 -
Android-fejlesztőket csábít a Microsoft
Redmond mindent megtesz annak érdekében, hogy új fejlesztőket nyerjen meg okostelefonos platformjának. A Windows Phone alkalmazás-piacterén egyelőre tizedannyi program sincs mint az Android Marketen.
2011. június 10. péntek 13:18 -
Windows blog: Microsoft Security Essentials őrangyal az ablakban
Vajon felveszi-e a Microsoft kártevő-elhárítója a versenyt a külsős cégek termékeivel? Az alábbi, rövid bemutatóból kiderül.
2011. június 10. péntek 12:51 -
Július elsejétől elérhető a Windows Thin PC
[Microsoft] A Microsoft bejelentése szerint a Windows Thin PC elért az RTM (Release To Manufacturing) szakaszba, július elsejétől pedig mindenki számára elérhető lesz. [img(windows-thin-pc-logo-small.jpg;;right)] A Windows 7 platformra épülő Windows Thin PC (WinTPC) segítségével az informatikusok ..
2011. június 10. péntek 12:35 -
Újjáéleszti a régi PC-ket a lesoványított Windows 7
A Windows Thin PC nevű operációs rendszer olcsó vékony klienseken és régi számítógépeken is zökkenőmentesen futtatható, de csak vállalati és kormányzati felhasználásra szánja a Microsoft.
2011. június 10. péntek 11:22 -
E3 2011: Hol maradt az új Alan Wake?
Phil Spencer, a Microsoft Studios vezetője szerint a fejlesztés alatt álló Alan Wake-project nem kapott zöld utat az anyacégtől - ezért maradt ki ezúttal az E3-as felhajtásból. Lehetséges, hogy az esetleges második rész, vagy egy XBLA-s kivetülés jelen pillanatban még nem érett meg a közönség morcos figyelmére?
2011. június 10. péntek 11:11 -
290 millió dollár kártérítést fizet a Microsoft
Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta az i4i kontra Microsoft szabadalmi per ítéletét.
2011. június 10. péntek 10:24 -
Az Android fejlesztőket is portolásra buzdítja a Microsoft
Az iOS fejlesztők után az androidosok vannak a Microsoft célkeresztjében.
2011. június 10. péntek 09:49 -
Minden Windowst újra kell indítani jövő kedden
A jelenleg támogatott Windows-változatok mellett az Internet Explorer, a .NET keretrendszer, a Silverlight, a Forefront Threat Management Gateway, az Office, a Visual Studio és a SQL Server is érintett a júniusi patch keddben, amikor a Microsoft összesen 16 javítást tesz közzé.
2011. június 10. péntek 09:24 -
Streetside - enged az adatvédelmi követeléseknek a Microsoft
A konfliktus helyett inkább a megegyezést választotta az amerikai konszern és enged az adatvédelmi hivatalok, illetve szakemberek követeléseinek. A cél a társadalmi párbeszéd erősítése.
2011. június 10. péntek 07:53 -
Végleg jogsértőnek nyilvánították a Microsoft Word-öt
A Microsoft a hét közepén végleg vesztett abban a perben, amelyet még 2007-ben indított ellene egy másik amerikai vállakozás a Word szövegszerkesztőbe épített egyes kódok szabadalomsértő mivolta miatt. Az Amerikai Legfelsőbb Bíróság ugyanis elutasította a redmondi konszern azon beadványát, amelybe..
2011. június 10. péntek 07:05 -
E3 2011: Halo 4 infók az új remake-ben
Tulajdonképpen lehetett számítani rá, hogy a novemberben megjelenő Halo: Combat Evolved remake-ben a Halo negyedik részéről is megtudhatunk majd ezt-azt, már ami a történetet illeti. Az igazi folytatás jövőre kerül boltokba, a Microsoft látszólag mindent megtesz, hogy letaglózza a rajongókat.
2011. június 9. csütörtök 20:46 -
Energiagyilkos központok szívják magukba az emberiség adatait
Külsőleg egyáltalán nem érdekesek vagy szépek, mégis a fejlődés szimbólumai az adatközpontok. A világot gyakorlatilag behálózzák a gigászi szerverfarmok, amelyek eddig inkább csak céges adatbázisokat tároltak, ám egyre inkább a magánemberek családi fotói és zenegyűjteménye tölti fel a végtelennek tűnő tárkapacitást. Utánanéztünk, hogyan vigyáz a Google, a Facebook, a Microsoft vagy az Apple személyes adatvagyonunkra.
2011. június 8. szerda 21:25 -
Elkészült a Windows Thin PC
A Microsoft bejelentése szerint lezárult a munka a Windows ThinPC operációs rendszer fejlesztésén, a szoftver gyártásra kész fázisba lépett.
2011. június 8. szerda 19:52 -
Már tudjuk, mivel fog játszani!
A Nintendo rájött, hogy mégsem jó, ha csúnyák a játékok, némiképp lenyúlta az iPad ötletét,  és megoldotta azt is, hogyan játszhat tovább a gyerek Marióval akkor is, ha szülei mondjuk a Híradót néznék a tévén. A Microsoft továbbra is a mozgásérzékelős játékélményben látja a jövőt, míg a Sony felturbózott PSP-vel és a játékosok felé két különböző képet közvetítő Playstation-tévével akarja magához édesgetni a digitális szórakozásra vágyókat. Az idei E3 videojáték-expó újdonságai.
2011. június 8. szerda 18:10 -
E3 2011: Screenshotok a felújított Halóból
Ahogy arról már beszámoltunk, a Microsoft konferenciáján megerősítették a korábbi pletykákat, a Halo: Combat Evolved valóban kap egy felújított változatot a tizedik születésnapjára. A játékból új screenshotokat kaptunk, köztük két olyan kép is van, amellyel összehasonlítható a minőségjavulás.
2011. június 8. szerda 16:57 -
E3 2011: A Fun Labsszel érkezik az Avatar Kinect
A Microsoft képviselője a Joystiq munkatársának elárulta, hogy a már korábban bejelentett Avatar Kinect, a Kinect Fun Labs részeként jelenik meg július folyamán. A hétfői MS konferencián leleplezett Fun Labs a vállalkozó kedvű, kreatív gamerek számára biztosít táptalajt.
2011. június 8. szerda 14:46 -
SkyDrive és Mango: 25 GB az éterben
A Microsoft videón is bemutatta a Windows Phone Mango platform SkyDrive-alapú szolgáltatásait.
2011. június 8. szerda 10:51 -
Biztonságosabb billentyűzetek a Microsofttól
A Microsoft az eddigieknél biztonságosabb billentyűzetet dobott piacra, ami jobban képes megnehezíteni a kíváncsiskodók dolgát.
2011. június 8. szerda 08:45 -
Összefogott a Google, a Microsoft és a Yahoo
Exalead A kezdetek óta okoz gondot a keresőmotoroknak az adatbázisokból generált tartalom visszarendezése adatbázis formába - ezen fog segíteni most a Schema.org szabványosított jelölőnyelve. A több száz kategória segítségével a keresők jobb betekintést tudnak nyújtani az átkattintás után várható tartalomba - ígérik a cégek.Újabb fejezetéhez érkezett az internetes keresőháború, amikor a minap az említett vállalatok bemutatták az említett weboldalt, amely olyan HTML tageket tartalmaz, amelyeket a webmesterek használhatnak, hogy struktúrált adataikat a jobb keresési eredmények érdekében megjelölhessék.No No No Forrás: Computerworld Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!one:datacenter one:desktop one:search one:enterprise one:workgroup tovább
2011. június 7. kedd 17:20 -
Különleges Forza 4 kormány
A Microsoft egy különleges kinézetű vezeték nélküli kormányt is bemutatott.
2011. június 7. kedd 16:10 -
E3 2011: Gőzerővel tolja a Kinectet a Microsoft
Eddig főleg a nagyobb címek kapcsán tettünk említést a Kinectről; tudjuk ugye, hogy többek között a Mass Effect 3 és a Ghost Recon: Future Soldier is támogatni fogja a kamerát. Azonban a Microsoft sokkal több kinectes bejelentéssel készült az E3-ra - lássuk, melyek voltak azok!
2011. június 7. kedd 15:50 -
E3 2011: Lemaradtál? Pótold be a konferenciákat!
A G4 jóvoltából teljes egészében megnézhetőek a tegnap esti sajtókonferenciák, kitérve a Microsoft, a Sony, a Ubisoft és az EA látványos showjára. Alvással töltötted e remek ünnepet? Kíváncsi vagy a nulladik nap bejelentéseire? Semmi gond, most már biztos nem maradsz le semmiről.
2011. június 7. kedd 15:39 -
Játsszatok Kiss Ádámmal FIFA 11-et!
A Microsoft-nak köszönhetően Kiss Ádám ellen focizhattok Xbox 360-on!
2011. június 7. kedd 14:51 -
Microsoft E3 konferencia Kinect a köbön
Egymást érték a játékbejelentések, és szinte mindenbe beleerőszakolták a Kinect támogatást.
2011. június 7. kedd 12:30 -
WP7 blog: az E3 és a Windows Phone 7
Az E3 rendezvényen a Microsoft részlege néhány, a telefonokat érintő újdonságra is kitért.
2011. június 7. kedd 11:49 -
Microsoft E3 konferencia összefoglaló
A tegnap zajló Microsoft konferencia rövid összefoglalóját olvashatjátok, néhány videóval kiegészítve.
2011. június 7. kedd 11:44 -
Mass Effect 3 - nagy mennyiségű trailer
A Mass Effect 3 ott volt a Microsoft és az EA rendezvényein is, ennek következtében nagy mennyiségű videót tudunk belőle mutatni.
2011. június 7. kedd 10:50 -
Apple, Lion, iOSX, multitouch... mi lesz itt?
Nos, a tegnapi WWDC legfontosabb tanulsága számomra, hogy az Apple az elmúlt években vette a lapot, és a jó úton járt, amikor úgy döntött, hogy nem csak architekturálisan, de a felhasználói felületek szintjén is közelíti egymáshoz az OS X-t és az iOS-t.Jól érzik, hogy az árukapcsolásban van itt a nagy piaci megfejtés. És a Lion bejelentésével egyértelművé is vált, hogy egyre érdemesebb az Apple más termékeit használnia annak, aki egyszer már vett magának egy Apple-terméket.A Lion nagyszerűen fog együttműködni az iPhone-nal és az iPaddel - miért venne a Macbook-felhasználó más készüléket? Az egyre szövevényesebb és többrétű integráció segíti az Apple-t abban, hogy több piacon is megerősödjön. Illetve több területen is kamatoztassa az egyik területen már elért sikereit.Azzal, hogy az Apple az asztali számítógépeibe és laptopjaiba is ugyanazt az élményvilágot hozza be, amit az iPhone-nál vagy iPadnél már megszokhattunk, nem tesz mást, mint kimondja: a multitouchra, marketplace-en keresztüli appvásárlásra és kezelésre épülő világ a számítógépes világ új filozófiája.Aki mást használ, az lemarad.Persze a Microsoftnak is valami hasonló a törekvése a Windows 8-cal. Csakhát a Microsoft sokkal nehezebb helyzetben van, hiszen operációs rendszerével az elmúlt 10 évben nem sikerült igazán új szemléletet hoznia. Nem sikerült szemléletet váltania.A WinPhone 7 felhasználói felülete pedig bármennyire is megkapó elsőre, az átlag desktop windowsos felhasználó alap felhasználási élményétől nagyon távol áll. A Microsoftnak nincs ideje végigmenni azon az evolúción, amin az OS X-nek vagy az iOS-nek volt ideje. Az Apple annak biztos tudatában indul el a Lion által kikövezett úton, hogy operációs rendszerei már bizonyítottak.A Microsoft viszont 19-re fog lapot húzni, ha valami forradalmian újjal akarja megismertetni régi jó XP-s és vistás felhasználóit.Mindezt úgy is megfogalmazhatjuk, hogy az Apple nagy előnye a Microsofttal szemben, hogy lendületben van. Valamint, hogy az elmúlt 10 évet láthatóan nagyon komoly és minőségi munkával töltötték. Ugyanez a Microsoftról kevésbé mondható el. Legalábbis nem látszik kívülről.Na nem mintha az Apple-nek nem lennének meg a maga manírjai. Tegnap például sikerült feltalálniuk a teljes képernyős ablakokat és alkalmazásokat, ami ellen korábban olyan hevesen lázadtak, mint ahogy az iPhone esetében a multitask vagy a wireless hotspot ellen.Szintén sikerült feltalálni az Androidban már elég rég óta létező notification bart. Még ha kicsit bénán is kommunikálja ezeket az Apple, azért látszik, hogy ők is belátják korábbi tévedéseiket.A lényeg persze, hogy az Apple nem csak megálmondott, hanem következetesen sikerre is vitt egy olyan új világlátást, melyhez csak igazodni fog tudni a Microsoft. Különben hamar ki fog derülni, hogy a Lion az igazi, felhasználóknak való platform. A Windows pedig egy ilyen kényelmetlen vállalati szoftver lesz, amit mindenki csak kényszerűségből használ...Hozzáteszem, nincs is azzal semmi baj, ha a Microsoft a vállalati felhasználásra áll rá. Plusz esetleg az olcsó laptopok operációs rendszerévé akarja tenni a Windowst. Sajnos azonban utóbbi pályán a Google is elkezdett focizni. És a Windows 8 demójából is az derül ki, hogy a Microsoft még mindig hisz abban, hogy tud jobb, okosabb, hozzáértőbb lenni szoftverileg az Apple-nél.Egyre kevesebben hisznek ebben.
2011. június 7. kedd 10:41 -
SurfCube: Böngésző a dobozon
Elérhető a Microsoft innovációs díjával is kitüntetett SurfCube böngésző legújabb változata.
2011. június 7. kedd 09:57 -
E3 2011: Forza Motorsport 4 látnivalók
A Turn 10 elhozta a Microsoft konferenciájára a bődületesen jól kinéző Forza Motorsport 4-et, melyből már tényleges játékmeneti pillanatokat is megtekinthetünk. Ugyan az álló autók minden apró porcikáinak részletgazdagsága is példaértékű, de nem tudunk elmenni a casualosodás mellett.
2011. június 7. kedd 09:54 -
E3 2011: Gears of War 3-as Xbox 360 bundle jön
A nagy sikert aratott Halo: Reach bundle után a Microsoft egy újabb nagy dobásra készül, ezúttal az Epic Gamesszel karöltve: jön a Gears of War 3-as Xbox 360 bundle szeptemberben, ráadásul a spéci kontroller külön is megvásárolható lesz még az egész csomag megjelenése előtt.
2011. június 7. kedd 09:49 -
E3 2011: Új hivatalos kormány érkezik Xbox 360-hoz
A tegnapi Microsoft konferenciába úgy látszik már nem fért bele, de később megkaptuk a bejelentést, hogy a cég egy új hivatalos Xbox 360-as kormányon dolgozik, mely októbertől lesz elérhető. De hogy pontosan miért így néz ki, és mire lesz jó, arról egyelőre fogalmunk sincs, lehet találgatni.
2011. június 7. kedd 09:23 -
E3 2011: Új kormány érkezik az Xbox 360-hoz
A tegnapi Microsoft konferenciába, úgy látszik, már nem fért bele, de később megkaptuk a bejelentést, hogy a cég egy új hivatalos, Xbox 360-as kormányon dolgozik, mely októbertől lesz elérhető. De hogy pontosan miért így néz ki, és mire lesz jó, arról egyelőre fogalmunk sincs, lehet találgatni.
2011. június 7. kedd 09:23 -
Gears of War 3 - E3 koop prezentáció
Természetes, hogy a GoW 3 ott volt a Microsoft rendezvényen, ahol is Cliff Bleszinski, ICe-T társaságában mutatta be.
2011. június 7. kedd 09:10 -
E3 2011: Új címet kapott a Codename: Kingdoms
Bár kis logikával össze lehetett rakni, a dolog a Microsoft konferenciáján vált hivatalossá: az Xbox.comon véletlenül megszellőztett Ryse című projekt tulajdonképpen nem más, mint a Crytek által tavaly bemutatott Codename: Kingdoms. A játékról trailerünk is van már, igazi kinectes címmel van dolgunk.
2011. június 7. kedd 01:27 -
E3 2011: Gears of War 3 - mozgásban a co-op
Nem múlhat el Microsoft konferencia Gears of War és CliffyB nélkül: emberünk a legutóbbi bemutató keretében a játék kooperatív módját prezentálta az újságíróknak egyébként már több alkalommal megmutatott pályán. A teljesen őrült dizájner partnere pedig nem más volt, mint Ice-T.
2011. június 6. hétfő 23:22 -
E3 2011: Halo 4 hivatalosan is bejelentve
A mérsékelt pulzusszámnövelésre alkalmas Microsoft sajtótájékoztatóját végül megmentette a Halo 4 bejelentése, így a mai napon szárnyra kélt pletykák is beigazolódtak. Megannyi spin-off után Master Chief és Cortana visszatér, de immáron a 343 Industries fejlesztésében. Bungie nélkül is állat lesz?
2011. június 6. hétfő 23:19 -
E3 2011: Ghost Recon: Future Soldier Kinecttel
A Microsoft konferenciáján, Yves Guillemot, az Ubisoft fejese is a meghívott előadók között volt, aki nagy bőszen újságolta el, hogy a jövőben minden Tom Clancy nevével fémjelzett játék fel lesz vértezve Kinect-támogatással, elsőként a Ghost Recon: Future Soldier is.
2011. június 6. hétfő 23:09 -
Modern Warfare 3 - kilenc percnyi videó
Az MW3-mal nyitott a Microsoft az idei E3-on, ráadásul egy nem is rövid gameplay trailerrel.
2011. június 6. hétfő 20:52 -
E3 2011: Mozgás közben a Modern Warfare 3
A percekkel ezelőtt lezajlott Microsoft konferenciáján rendesen bekezdtek a redmondiak: a Modern Warfare 3 demója nyitotta a show, így már bővebb betekintést nyerhetünk a Sladgehammer és az Infinity Ward játékába. Nos a játékmenet nemigen változott, maradt a hihetetlenül intenzív háborús élmény.
2011. június 6. hétfő 20:51 -
EA konferencia 21:30-kor!
A Microsoft után az EA következik az idei E3-as sajtótájékoztatók sorában.
2011. június 6. hétfő 20:20 -
Saját felhőt kap az Xbox LIVE
Nem sokkal E3-as prezentációja után hozta nyilvánosságra a Microsoft, hogy felhő-szolgáltatással egészül ki az Xbox LIVE.
2011. június 6. hétfő 20:01 -
Bemutatkozott a Windows 8
A Microsoft végre hivatalosan is bemutatta a készülőben lévő operációs rendszert. A hordozható eszközökre, valamint az azokon megjelenő interfészre helyezték a hangsúlyt. A visszajelzések többnyire pozitívak, az elemzők és újságírók egyetértenek abban, hogy valóban korszakváltás előtt állunk.
2011. június 6. hétfő 19:53 -
Bemutatkoztak az Xbox 360 konzol legújabb játékai
A Microsoft számos új termékbejelentéssel és meglepetéssel kezdte az E3 kiállítást.
2011. június 6. hétfő 19:30 -
EA E3-as felhozatal
A Microsoft mellett az EA E3-as kínálatába is kapunk némi előzetes betekintést.
2011. június 6. hétfő 19:00 -
[Hamarosan] E3 - EA sajtókonferencia - élő blog-közvetítés
A Microsoft után az EA csillogtatja meg új játékait, én pedig elvesztem E3 tudósítói szüzességem.
2011. június 6. hétfő 18:54 -
E3 - A Microsoft konferencia
A Microsoft az idei évben is a Kinectre hegyezte ki a showját, mely számos nagy címben is szerepet kap. De itt mutatkozott be a Modern Warfare 3 és a Tomb Raider is.
2011. június 6. hétfő 18:54 -
E3 2011: Microsoft sajtókonferencia - LIVEBLOG
Az idei E3 sajtókonferenciáit a Microsoft nyitja meg. A pletykák szerint temérdek bejelentéssel szolgál majd a vállalat, lesz egy csomó új hardcore cím és talán még több kinectes fejlesztés is. Ha minden jól megy, esetleg a PC-s elképzelésekről is hallunk valamit - folyamatosan liveblogoljuk az eseményt.
2011. június 6. hétfő 17:30 -
Microsoft E3-as konferencia!
Emlékeztetőül jó előre szólunk, hogy nemsokára kezdődik a Microsoft idei E3-as konferenciája.
2011. június 6. hétfő 17:20 -
E3 2011: Két Halo-bejelentést is kapunk ma?
A Kotaku egy hatalmas listát állított össze a kora este kezdődő Microsoft konferencia alkalmából, szerintük a következő bemutatandó címek lesznek a legesélyesebbek arra, hogy megtiszteljék jelenlétükkel az egybegyűlteket. Ennek értelmében erősen sanszos egy Fable, a Dance Central 2 és egy új Alan Wake is.
2011. június 6. hétfő 17:04 -
Titkosítással véd a vezeték nélküli Microsoft Wireless Desktop 2000 billentyűzet
Az adatokat 128 bites AES kódolással óvják az illetéktelenek elől.
2011. június 6. hétfő 16:00 -
[Hamarosan] E3 - Microsoft sajtókonferencia - élő blog-közvetítés
A három "nagy" egyike, a Microsoft nyitja a sajtótájékoztatók sorát a 2011-es E3-on.
2011. június 6. hétfő 15:42 -
Biztonságos billentyűzet-egér páros a Microsoft-tól
A Microsoft egy új billentyűzet-egér párossal jelentkezik, amelyek vezeték nélkül kapcsolódnak az adott noteszgéphez, vagy asztali géphez, méghozzá a szokásos USB 2.0-s vevő segítségével. A vezeték nélküli kivitel kényelmes használatot jelent, ugyanis nem kell kábelekkel szenvednünk, de ugyanakkor felvet egy fontos biztonságtechnikai kérdést: bárki, aki megfelelő felszereléssel rendelkezik, képes a PC és a vezeték nélküli billentyűzet között zajló adatforgalom lehallgatására, így billentyű leütéseink nyomon követésére is. Ezt a problémát próbálja kiküszöbölni a Microsoft legfrissebb terméke, a Wireless Desktop 2000-es csomag.
2011. június 6. hétfő 15:01 -
Maximum húsz WP7 alkalmazás naponta
A Microsoft limitálni szeretné a fejlesztők által naponta kiadható Windows Phone 7 alkalmazások számát.
2011. június 6. hétfő 13:33 -
E3 2011: Microsoft: Új Halo és Fable bejelentés?
A Kotaku egy hatalmas listát állított össze a kora este kezdődő Microsoft konferencia alkalmából, szerintük a következő bemutatandó címek lesznek a legesélyesebbek arra, hogy megtiszteljék jelenlétükkel az egybegyűlteket. Ennek értelmében erősen sanszos a Fable 4, Dance Central 2 és egy új Alan Wake.
2011. június 6. hétfő 12:35 -
Az MS E3-as felhozatala
A Kotaku összeállított egy listát azokból a játékokból amiket a Microsoft az E3-on fog prezentálni.
2011. június 6. hétfő 12:00 -
Hatalmas az Apple
A vállalat a részvényárfolyama alapján többet ér, mint a Microsoft és az Intel együtt.
2011. június 6. hétfő 10:34 -
Windows-fanatikusok "szentségtelenítettek" meg egy Apple-boltot?
Microsoft-szimpatizánsok (?) egy csoportja a napokban gyakorlatilag "megszentségtelenített" egy éppen épülő Apple-boltot Németországban. A magukat ".WAV Collective"-nak nevező csoport ugyanis Windows logót helyezett el a szóban forgó, még teljesen be nem fejezett épületen - ezáltal már megnyitása ..
2011. június 5. vasárnap 10:46 -
Microsoft + Intel = Apple
A MacDailyNews talált rá a hírre, figyelve a három cég piaci értékét. A hétvégi zárásra ugyanis az Apple értéke elérte a Microsoft és az Intel piaci értékének összegét.A Microsoft 201,6 milliárd dollárt, az Intel 115,2 milliárd dollárt ér a részvények értéke alapján számítva, ezek összege 316,8 milliárd dollár. Az AAPL papír alapján számítva az Apple piaci értéke 317,6 milliárd dollár. Vagyis több, mint a Microsofté és az Intelé együtt.A market cap, vagyis a piaci érték a forgalomban lévő részvények aktuális értéke szorozva a kibocsátott részvények számával, vagyis azért ne kezdjünk el olyanokat várni, hogy az Apple megveszi a Microsoftot és az Intelt, sem azt ne állítsuk, hogy ennyiért lehetne eladni a vállalatokat. Ennyit érnek elvileg a papírjaik a piacon ebben a pillanatban, pont.Mindenesetre érdekes összehasonlítás, és jól mutatja az Apple feltörését az utóbbi években. A következő a Microsoft és Google együttes lenyomása lesz, itt még 53 milliárdnyi különbség van, ennyit kellene magára szednie az Apple-nek, ezt változatlan mennyiségű kibocsátott részvény mellett valamivel 400 dolláros álomhatár felett érné el ma.
2011. június 4. szombat 13:11 -
Összefogott a Google, a Microsoft és a Yahoo
A három cég elindította a Schema.org weboldalt, hogy közössen javítsanak az internetes keresés technológiáján.
2011. június 3. péntek 14:57 -
Alkalmazásfejlesztés badára: megújult a seller office
Új köntöst kapott a Samsung Apps fejlesztőknek szánt webes kezelőfelülete.
2011. június 3. péntek 13:27 -
Windows 8 néven fejlesztik a Microsoft új operációs rendszerét
Windows 8 néven mutatta be a Microsoft jelenleg még fejlesztés alatt álló új operációs rendszerét,...
2011. június 3. péntek 11:00 -
Feltörték és letölthetővé tették a Skype protokollját és forráskódját
Alig néhány héttel a Skype-t üzemeltető cég a Microsoft általi felvásárlását követően egy szakértő bejelentette, hogy sikerült feltörnie és visszafejtenie az internetes telefonszoftver forráskódját és protokollját, amit szabadon letölthetővé is tett a weben. A fejlemény töredékére csökkentheti az ..
2011. június 3. péntek 08:35 -
Megmutatta a Windows 8-at a Microsoft
Adobe A Microsoft végre megmutatta, hogyan fest a jövőre érkező operációs rendszere, a Windows 8. A vállalat teljesen átgondolta a felhasználói interfészt, amely az érintőképernyős eszközök igényeihez igazodik.Bemutatta a Windows 8 érintéses vezérlésre optimalizált kezelőfelületét Steven Sinofsky, aki az operációs rendszer fejlesztését felügyeli a Microsoftnál. Annak érdekében, hogy jövőre érkező szoftver használható legyen asztali gépek és notebookok mellett tableteken is, teljesen át kellett tervezni a kezelőfelületét, amelyhez a Windows Phone 7-ből merítettek inspirációt a tervezők.No No No Forrás: HWSW Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Flash Professional tovább
2011. június 3. péntek 08:00 -
Computex 2011: akcióban a Windows 8
A Microsoft több cég processzorán is futtatta az új rendszert.
2011. június 2. csütörtök 17:45 -
Ilyen lesz a Windows 8
A Microsoft Windows 8-át Steve Ballmer nemrég jelentette be, aztán kiderült, hogy csak 2013-ban jelenik meg, de a felhasználói felületbe bepillantást lehet nyerni.
2011. június 2. csütörtök 16:36 -
HWSW: Megmutatta a Windows 8-at a Microsoft
A Microsoft végre megmutatta, hogyan fest a jövőre érkező operációs rendszere, a Windows 8. A vállalat teljesen átgondolta a felhasználói interfészt, amely az érintőképernyős eszközök igényeihez igazodik, írja a HWSW. Az új kezelőfelület mellett a korábbi asztal is elérhető lesz, szabadon váltogathatunk közöttük.
2011. június 2. csütörtök 16:30 -
Ilyen lesz a Windows 8 kezelőfelülete
A Microsoft tegnap késő este tartott bemutatóján bepillantást nyerhettek a résztvevők abba, hogy hogyan fog kinézni a Windows 8 kezelőfelülete. A következő generációs operációs rendszerrel kapcsolatban korábban már érkezett néhány információ, ám ezek akkoriban még inkább az ARM támogatás kérdésével foglalkoztak, mint a felhasználói kezelőfelülettel. Most az alábbi videó segítségével mindenki szétnézhet az új Windows 8 asztalon.
2011. június 2. csütörtök 16:01 -
Fejlesztői díjakat adott át a Microsoft Magyarország vezetője
Drajkó László, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója az
2011. június 2. csütörtök 15:47 -
A Microsoft bemutatta a Windows 8-at
A gyártó Tajpejben, a Computex trade shown mutatta be operációs rendszerének legújabb, a hagyományos PC-ken és az érintőképernyős mobil eszközökön egyaránt futtatható operációs rendszerét.
2011. június 2. csütörtök 13:51 -
A Google Apps és az Office 365 ellenfelét gründolja a VMware
A VMware nem nyilvános összegért megvásárolta a Socialcast vállalatot, és újabb lépést tett abba az irányba, hogy virtualizációs megoldásai mellett egy másik potens üzletágat építsen ki, és komplett üzenetküldő és csoportmunka-platformot kínáljon.
2011. június 2. csütörtök 13:34 -
Kiderült, milyen lesz a Windows 8
Első alkalommal mutatta meg a nagyközönségnek a Microsoft a készülő Windows 8-at, amelyet ugyanúgy lehet majd tapogatni, mint az iPad szoftverét.
2011. június 2. csütörtök 12:56 -
Videón a Windows 8 érintőkijelzős felülete
A Microsoft hivatalosan is leleplezte az internettáblákra és számítógépekre szánt Windows 8 operációs rendszer érintőkijelzős kezelőfelületét.
2011. június 2. csütörtök 11:16 -
Megmutatta a Windows 8-at a Microsoft
A Microsoft végre megmutatta, hogyan fest a jövőre érkező operációs rendszere, a Windows 8. A vállalat teljesen átgondolta a felhasználói interfészt, amely az érintőképernyős eszközök igényeihez igazodik.
2011. június 2. csütörtök 09:48 -
CD-ről bootolható ingyenes vírusirtót adott ki a Microsoft
A Microsoft Connect közösségi oldalán letölthetővé tette egy olyan új szoftvere első bétáját, amely az igen súlyos vírusfertőzés áldozatává esett gépek tulajdonosainak sikerülhet a kártevőktől történő megszabadulásban. A Standalone System Sweeper (SSS) az első a cég által kiadott víruskeresőt képe..
2011. június 2. csütörtök 09:20 -
E3 2011: Forza 4 - videón a kinectes fejkövetés
A Microsoft mindent feltesz egy lapra a Forza Motorsport 4 kapcsán. Most, hogy a GT5 már megjelent, már okultak a tapasztalatokból és új, innovatív irányba vihetik el autószimulátor-sorozatukat. Ennek egyik, kedvező sorsra hivatott kivetülése lesz a Kinect segítségével véghezvitt head-tracking.
2011. június 2. csütörtök 08:00 -
Bemutatta a Windows 8 táblagépes kiadását a Microsoft - videóval
A Microsoft - korábbi előrejelzésünknek megfelelően - szerdán este az AllThingsD konferencián a sok szivár(og)tatást követően végre hivatalosan, maga is bemutatta következő generációs rendszerének első darabkáit a szélesebb nyilvánosság előtt. Redmond - szintén a korábban már többször jelzetteknek..
2011. június 2. csütörtök 07:05 -
Nokia: Nem vásárol fel bennünket a Microsoft!
Valószínűleg alaptalan a blogger által terjesztett pletyka, ám a felfokozott hangulatot jelzik a reakciók, még a tőzsde is megmozdult.
2011. június 1. szerda 19:15 -
Microsoft internettáblák szigorú megkötésekkel?
Várhatóan a Windows alapú internettáblák kapcsán is szigorú hardveres előírásokra lehet majd számítani.
2011. június 1. szerda 15:38 -
E3 2011: Újabb Microsoft-pletykák a láthatáron
Annyi már most biztos: a Microsoft nem fogja hagyni, hogy a Sony és a Nintendo elvigye a jövő heti showt az új konzoljával, s ha hardverpremierrel nem is, de számtalan érdekes bejelentéssel fog készülni a maga konferenciájára. Most újabb adag pletyka látott napvilágot.
2011. május 31. kedd 16:40 -
Íves, Arc beviteli eszközök Microsoft-módra
Megvizsgáltunk egy vezeték nélküli egeret és két billentyűzetet a redmondi cég kínálatából.
2011. május 31. kedd 08:36 -
Microsoft: Az innováció elnyeri a jutalmát
Az IT-ágazatban az 1990-es évek és a 2000-es évek elejének történéseit a Microsoft határozta meg, de napjainkban már a Google, az Apple vagy éppen a Facebook tölti be ezt a szerepet.
2011. május 30. hétfő 20:14 -
Windows blog: Windows Live Fotótár
Avagy fényképkezelés Microsoft módra, némi extrával. Megnéztük, hogy mit nyújt a Windows Live Fotótár fényképeink kezelése terén.
2011. május 30. hétfő 18:15 -
A Microsoftnak is jól hoz az Android
A Microsoft számára ötször nagyobb bevételt jelenthet az Android, mint a Windows Phone licencelése.
2011. május 30. hétfő 16:06 -
E3 2011: Révbe ér a kinectes Star Wars játék?
A Microsoft végre hivatalosan is felfedheti azt a Star Wars Kintect címét, melyet már mindenki nagy izgalommal várt a tavalyi expón bemutatott nyúlfarknyi videó után. A mozgásérzékelős technológia segítségével egy jedit irányíthatunk benne, lekövetett mozdulatainkból suhinthatunk a fénykarddal.
2011. május 30. hétfő 14:03 -
Az európai uniós bírság kifizetése ellen harcol a Microsoft
z amerikai óriáscég már három esztendeje azért harcol, hogy ne kelljen kifizetnie azt a rekord mértékű bírságot, amit még 2008 februárjában szabott ki rá az Európai Bizottság.
2011. május 30. hétfő 13:31 -
Többet keres a Microsoft az Androiddal, mint a Windows-zal a telefonokon
Mint az közismert, a Microsoft egy saját operációs rendszerrel, a Windows Phone 7-tel is jelen van az okostelefonok piacán, amely miatt a legnépszerűbb mobilos rendszert, az Androidot a cég termékei közvetlen vetélytársának szokás tekinteni. Ugyanakkor a Google mobilos rendszere igencsak kedvező h..
2011. május 30. hétfő 08:32 -
Bemutatták az ősszel érkező Windows Phone frissítést
Adobe A felhasználók közötti kommunikáció modernizálása áll az ősszel érkező új kiadás fókuszpontjában. Ennek megfelelően megújul az email-kliens, lesznek csevegő-alkalmazások, a böngésző és az appok pedig végre egy színvonalra kerülnek a versenytársakkal.Több mint 500 megújuló funkcióval érkezik a Windows Phone új generációja, amelyet jelenleg Mango kódnéven fejlesztenek - jelentette be a Microsoft. Az mobiltelefonos operációs rendszer idén ősszel jelenik meg az új eszközökön, és minden meglévő Windows Phone 7 készülék számára elérhető lesz ingyenes szoftverfrissítés formájában.No No No Forrás: HWSW Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Creative Suite 5.5 Flash Professional Dreamweaver tovább
2011. május 30. hétfő 07:17 -
Az Androidon nyerészkedik a Microsoft
Egy elemző szerint a Google operációs rendszeréből több bevétele származott eddig a vállalatnak, mint a Windows Phone 7-ből.
2011. május 29. vasárnap 19:09 -
Miért gazdagodik a Microsoft az Androidból?
A Microsoft ötször annyit keres az androidos készülékeken, mint a windowsosokon? De miért? A Webisztán blog szerzője ennek járt utána.
2011. május 29. vasárnap 14:10 -
A Microsoft ötször annyit keres az androidos készülékeken, mint a windowsosokon?
Microsoft, Android? Hogy is jön ez össze? Éppen egy éve durrant el Steve Ballmer Microsoft-vezér agya az Androidtól, és kezdett el perrel fenyegetőzni a cég szinte minden fronton. Kényelmetlen helyzetbe került a HTC, mely korábban a windowsos okostelefonok egyik fő gyártója volt, ám hamar kiderült, hogy az Androidban sokkal több potenciál van számukra is, mint a Microsoft mobil operációs rendszerében. A Microsoft viszont továbbra is rövid pórázon akarta tartani régi beszállítóját, úgyhogy végül kikényszerített a HTC-ből egy olyan szerződést, melynek értelmében minden eladott androidos HTC telefon után royaltyt köteles fizetni a tajvani cég a Microsoftnak. Egy év alatt sok minden történt. Például a HTC lett az egyik legsikeresebb telefongyártó cég az Android platformon. Ennek megfelelően pedig a Microsoft okostelefonos bevételei is szépen gyarapodtak - a HTC androidos készülékeinek köszönhetően. A Citi elemzője szerint a Microsoft egészen pontosan 5 dollárt kap minden értékesített androidos HTC telefon után. Ami azt jelenti hogy körülbelül 150 millió dollárt keresett eddig a Microsoft a HTC androidos készülékeiből. Miközben a Windows mobilverziójából mindösszesen 30 millió dollár bevétele lehetett - a legdurvább becslések szerint is. Ha esetleg a fenti kalkulációk nem is teljesen pontosak, azért abban biztosak lehetünk, hogy a Microsoft nagyon szép summát akasztott le a HTC androidos telefonjainak sikere miatt. Az is jó kérdés, hogy a legújabb Microsoft-Nokia összeborulás miatt vajon nem áll-e elő az a teljesen megalázó helyzet, hogy a HTC androidos értékesítéseiből nyomják majd meg a nokiás okostelefon bizniszt. Ilyen az, amikor az innováció helyett az üzleti élet ökölszabályai diktálnak. Mango... Na persze.
2011. május 29. vasárnap 12:51 -
Gears of War 3 - befutott a kampány trailere
Ahogy azt a Microsoft és az Epic Games megígérte, a Bajnokok Ligája döntő szünetében levetítették a Gears of War 3 kampányának első trailerét. Az előzetes mindössze egy perc hosszú, de csak úgy hemzseg a monumentális jelenetektől, ráadásul Ozzy Osbourne adja a talpalávalót.
2011. május 28. szombat 23:01 -
MacBook Air a Microsoft weboldalán
Így péntek délutánra már nem találtam olyan hírt nektek, ami úgy izomból átütné az ingerküszöböt, így aztán fogadjátok szeretettel Sanyi találatát, ami a Skype - így immár a Microsoft - weboldalán egy MacBook Airrel mutatja meg, milyen is egy laptop. Értem, hogy ennél nincs gusztusosabb bemutatása egy notebooknak, de azért kíváncsi leszek, meddig marad kint a fotó. Egyelőre ott van.Kellemes hétvégét.
2011. május 27. péntek 17:53 -
Steve Ballmer retteg a kínai szoftverkalózoktól
A Microsoft első embere szerint Kína gyakorlatilag kifosztja a szoftveróriást: míg az ázsiai országban évente ugyanannyi új PC-t adnak el, mint az Egyesült Államokban, a Windows és Office eladásaiból csupán töredéknyi bevétel érkezik onnan.
2011. május 27. péntek 16:26 -
A Microsoft vezetője szerint a kínaiak milliárdokat lopnak el tőlük
Steve Ballmer elégedetlen azzal, hogy bár rengeteg számítógép kel el Kínában, a rajtuk futó Windowsokért nem fizetnek.
2011. május 27. péntek 15:24 -
Jövő héten jelenti be a Microsoft a Windows 8-at?
Iparági források szerint a Microsoft már akár jövő héten is bemutathatja a széles nyilvánosság előtt következő generációs operációs rendszerének táblagépekre szánt változatát. A Windows 8 ARM architektúrákon futó kiadása a júniusi All Things D vagy a taipei-i Computex kiállításon mutatkozhat majd ..
2011. május 27. péntek 11:35 -
Forza 4 - profilimport és a limitált kiadás tartalma
A Microsoft elhintett némi információmorzsát a Forza Motorsport 4-ről, ebből kiderült, hogy csak korlátozott példányszámban fog érkezni a limitált kiadás, mely exkluzív ingame autócsomagot tartalmaz majd, és áthozhatjuk a Forza 3 mentéseit és az egyedi autófestéseket is. Borítóval is szolgálhatunk!
2011. május 27. péntek 09:00 -
Az Amazon is saját Mac App Store-t nyitott
Máris van egy bátortalan versenytársa a Mac App Store-nak, a Mac OS X saját alkalmazásboltjának, az Amazon most már Macre is kínál letölthető szoftvereket.Attól függetlenül, hogy az Apple-t hazai pályán nyilván nem veri meg, saját fejlesztők nincsenek a háta mögött, nehány nagyobb cég szoftverét akár alkalmanként olcsóbban is kínálhatja. Csak amíg az van, hogy a Call of Duty 4 a Mac Spp Store-ban 39.99 dollár, az Amazonon meg 49.99, tényleg nem versenyképes a dolog.Letölthető olyan szoftver, ami a Mac App Store-ban nincs meg, például a Roxio Toast vagy az MS Office. Egyes programokra azt írja, hogy jelenleg nem rendelhető. Minden vinyót kiürítettek a vásárlók.Sajnos egyelőre csak egyesült államokbeli vásárlóknak van nyitva a maces üzlet, de bizakodásra ad okot, hogy míg a pécés programoknál egyértelműen kijelentik a határon belüliek vásárlási lehetősgét, addig a Mac Downloads alatt ez a mondat így kezdődik: jelenleg csak US.
2011. május 27. péntek 07:57 -
Jön a Google Wallet: a mobil pénztárca
Érkezik a Google-féle NCF-alapú mobilfizetés, a Google Wallet. Bankokkal és kereskedőkkel áll össze a cég, hogy a nyáron elstartolhasson a saját virtuális pénztárcás rendszerükA Google célja, hogy egyklikkes (pontosabban egyérintéses) legyen a vásárlás a mobiltelefonunkkal. A törekvés érthető és ígéretes. Ugyanakkor a virtuális pénztárca funkcióval mobiltelefonunk értéke is tovább fog nőni. Abban a világban, ahol már bankkártyát és készpénzt sem hordunk magunknál, mert a mobilunkkal úgyis tudunk fizetni, ez az eszköz lesz a legféltettebb kincsünk.A mobil fizetési megoldás mellett a Google a kuponszájtoknak is meg kívánja keseríteni az életét. A Google Offers névre keresztelt szolgáltatás ugyanis a legjobb, helyzethez kötött vásárlási ajánlatokat kínálja majd a mobilos fogyasztóknak.A két megoldás egyelőre csak néhány amerikai nagyvárosban lesz elérhető. Minden bizonnyal a New York-iak és a San Franciscó-iak jó tesztalanyoknak is fognak bizonyulni. Ha ebben a két városban jól fog működni az NFC-alapú mobilos fizetés, akkor jöhet a világszínpad.Az Android ezzel a lépéssel komoly helyzeti előnyre tehet szert középtávon a konkurens platformokhoz képest. Még akkor is, ha kétségünk nincs afelől, hogy az Apple és a Microsoft is uralni akarja ezt a piacot. Remélhetőleg a Wallet és az Offers nem lesz annyira nyakatekert, nehezen érthető és kevéssé hasznos szolgáltatás, mint amilyen például a Google Places. Ha sikerül valami tényleg egyszerű, tényleg jól működő dolgot összehozniuk, akkor viszont alapvetően változhat meg az ecommerce-ről alkotott képünk a következő években.
2011. május 26. csütörtök 18:41 -
Lemondásra szólították fel a Microsoft vezetőjét
Adobe A nagy tekintélyű pénzember szerint a Microsoft helyzete tovább romlik, ha Steve Ballmer marad a helyén.No No No Forrás: IT Café Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Acrobat Reader Creative Suite 5.5 tovább
2011. május 26. csütörtök 15:46 -
Véget ér a Windows Mobile alkalmazások befogadása
A Microsoft július közepétől nem fogad új Windows Mobile 6.x alkalmazásokat, sem javításokat.
2011. május 26. csütörtök 13:33 -
Lemondásra szólították fel a Microsoft vezetőjét
A nagy tekintélyű pénzember szerint a Microsoft helyzete tovább romlik, ha Steve Ballmer marad a helyén.
2011. május 26. csütörtök 12:43 -
Nem támogatja többé az Asterisket a Skype
Néhány héttel azt követően, hogy a Microsoft bejelentette a Skype megvásárlását, a VoIP-szolgáltató közölte, nem újítja meg a Digiummal az együttműködési megállapodását, így a Skype többé nem lesz támogatott az Asterisk nevű nyílt forrású telefonközpont-szoftverben.
2011. május 26. csütörtök 12:27 -
Kutatók feltörték a cégóriások CAPTCHA hangkódjait
Microsoft, eBay, de a kisebb oldalak is sérülékenyek
2011. május 26. csütörtök 12:21 -
A Microsoft cáfolta, hogy jövőre érkezik a Windows 8
Bár a hét elején Steve Ballmer, a Microsoft elnök-vezérigazgatója úgy nyilatkozott, hogy jövőre jelenik meg a Windows 8, a társaság sajtóosztálya egy nappal később cáfolta ezt az állítást.
2011. május 26. csütörtök 09:49 -
Kinecttel erősít a Ghost Recon: Future Soldier
Végre! Úgy néz ki, úton van az első olyan kinectes játék, amelyik nem csak hardcore cím, de vélhetően normálisan, hardcore címhez méltó módon fogja támogatni a Microsoft mozgásérzékelős kameráját. Immár hivatalos, dobozképünk is van róla: a Ghost Recon: Future Soldier Kinect-támogatást kapott.
2011. május 26. csütörtök 09:38 -
Fájlcserélőkre szivárgott a Microsoft Office következő kiadása
A hét közepén a fájlcserélő oldalakon felbukkant a Microsoft irodai szoftvercsomagja következő kiadásának egy kiszivárgott előzetese. Az egyelőre Office 15 kódnéven ismert programkészlet most kijutott kiadása az első tesztelők szerint meglehetősen használhatónak tűnik annak ellenére, hogy még egy ..
2011. május 26. csütörtök 08:10 -
A Microsoft szerint mégsem biztos, hogy lesz Windows 8
A hét elején örömmel számoltunk be arról, hogy immár maga a Microsoft elnöke is gyakorlatilag megerősítette: Windows 8 néven és jövőre fogják kiadni a cég népszerű operációs rendszer családjának következő tagját. Nem sokkal a hír felröppenése után azonban a redmondi szoftverfejlesztő PR-osztálya e..
2011. május 26. csütörtök 07:00 -
Steve Ballmer: jövőre érkezik a Windows 8
Steve Ballmer, a Microsoft első embere egy tokiói rendezvényen tartott beszédében bejelentette, hogy 2012-ben jelenik meg a vállalat legújabb operációs rendszere.
2011. május 25. szerda 15:53 -
A Hotmail is belekeveredett az adatlopási botrányba
A Trend Micro szakemberei május 12-én fedezték fel, hogy egy biztonsági hiba következtében a Microsoft által üzemeltetett webmail felhasználóinak egyes adatai is hackerek kezébe kerülhettek.
2011. május 25. szerda 12:47 -
Őszig kell várni az okosabb mobil Windowsra
Ősszel válnak okosabbá a Windows Phone 7 telefonok. A Microsoft okostelefon operációs rendszerének Mangó kódnevű frissítése jobb böngészőt, okosabb Facebook és Twitter integrációt és több programos üzemmódot hoz.
2011. május 25. szerda 12:04 -
Tölthető a Halo: Reach demó
Jobb később, mint soha - vallja a Microsoft. Ennek fényében majd' egy évvel a játék megjelenése után elérhető a Halo: Reach próbaverziója.
2011. május 25. szerda 11:54 -
Miért fontos a Windows Phone 7 Mango?
Habár a Microsoft tegnapi bejelentése főként a fejlesztőknek szólt, a magyar végfelhasználók számára is bőven akadnak Mango érdekességek.
2011. május 25. szerda 11:28 -
Félezer újítással érkezik a Windows Phone 7.5
A Microsoft mobil operációs rendszerének Mango kódnéven fejlesztett frissítése őszre jelenik meg a telefonokon.
2011. május 25. szerda 11:26 -
Bárki beleolvashatott a Hotmail-felhasználók leveleibe
A Microsoft webes levelezőszolgáltatásán a napokban foltozott be egy olyan biztonsági rést, amely lehetővé tette illetéktelen számára, hogy azok gyakorlatilag tetszőleges másik Hotmail-felhasználó levelezésébe beleolvassanak, ill. címtárába beletekintve levelezőpartnerei címét megszerezzék. A sebe..
2011. május 25. szerda 10:10 -
Félezer újítással jön a WP7 Mango
A Microsoft első embere szerint a lassú rajtot követően jelentős mértékben gyorsítanak a felzárkózást célzó munkálatokon. Rózsásabb jövőt várnak.
2011. május 25. szerda 07:27 -
A Microsoft bemutatta a Windows Phone következő kiadását
[Microsoft] A Microsoft kedden betekintést nyújtott a Windows Phone 7 telefonok következő generációjába, amely a "Mango" kódnevet viseli. A több mint 500 újdonsággal jelentkező "Mango" új felhasználói élményt nyújt a kommunikáció, az alkalmazások és az internet terén. Az új kiadás idén ősszel jele..
2011. május 25. szerda 07:12 -
Egyszerűbb kommunikációt ígér a Microsoft új mobil operációs rendszere
Egyszerűbb kommunikációt ígér a Microsoft Mango néven fejlesztett új mobil operációs rendszere, amely a Windows Phone 7 továbbfejlesztett változataként ősszel jelenik meg.
2011. május 24. kedd 20:42 -
Windows Phone: a magyarul is megjelenő Mango könnyebb kommunikációt, alkalmazásokat és internetezést ígér
A Microsoft ma betekintést nyújtott a Windows Phone 7 telefonok következő generációjába, amely a
2011. május 24. kedd 18:32 -
Szorosabb kapcsolat az autósok és a gépkocsijaik között
Új közösségi hálózatot hoz létre a Toyota, a Microsoft és a Salesforce.com. A szolgáltatás célja, hogy az autók rövid üzenetekkel felhívják tulajdonosaik figyelmét a szükséges javításokra.
2011. május 24. kedd 13:13 -
Jövőre érkezik a Windows 8
A Microsoft végre hivatalosan is elismerte a platform 2012-es bevezetését.
2011. május 24. kedd 12:11 -
Jövőre jelenik meg a Windows 8
A tervek szerint 2012-ben kerül majd a boltokba a Microsoft új operációs rendszere, a Windows 8. Erről a cég elnök-vezérigazgatója, Steve Ballmer beszélt egy tokiói szoftverfejlesztői konferencián.
2011. május 24. kedd 11:29 -
Elindultak Európában a Streetside autói
Útnak indultak a kontinensen a Microsoft Bing Streetside szolgáltatása számára városfényképeket készítő járművek, de az adatvédelmi vita továbbra sem csillapodik.
2011. május 24. kedd 10:28 -
Jövőre érkezik a Windows 8
A Microsoft végre hivatalosan is elismerte a platform 2012-es bevezetését.
2011. május 24. kedd 10:11 -
Kitűzte a Windows 8 kiadási dátumát a Microsoft
A hétfői napon végre kiderült, hogy pontosan mikor is fog megjelenni a Microsoft operációs rendszer családjának legújabb tagja. Steve Ballmer, a cég elnöke egy tokiói konferencián ugyanis bejelentette, hogy a Windows 8 asztali változatának végleges verzióját a jövő évben - azaz 2012-ben - fogják k..
2011. május 24. kedd 06:45 -
Elfordulnak a szolgáltatók a Symbiantól
Nem késlekedhet a Nokia és a Microsoft a mobil operációs rendszer leváltásával, most már ugyanis az európai szolgáltatók is kezdenek elfordulni a platformtól.
2011. május 23. hétfő 22:27 -
Xbox360 - 3D támogatás bejelentése az E3-on?
Az Eurogamer információi szerint a Microsoft az E3-on bejelenti a sztereoszkopikus 3D támogatást Xbox360-hoz.
2011. május 23. hétfő 18:30 -
E3 2011: Sztereoszkopikus 3D Xbox 360-on?
A Eurogamer értesülései szerint a Microsoft az idei E3-on fogja bejelenteni, hogy Xbox 360 konzoljuk is fel lesz vértezve a sztereoszkopikus 3D-támogatással. A felhasználók számára hasonló élménnyel kecsegtet majd, amire a PS3 jelenleg is képes 720p-s felbontás mellett, HDMI-s gépek esetében.
2011. május 23. hétfő 18:30 -
Online programozóversenyt indít a Microsoft
Néhány év kihagyás után Kódpárbaj márkanév alatt ismét online programozási versenyre hívja a Microsoft Magyarország a játékos kedvű szoftverfejlesztőket.
2011. május 23. hétfő 15:38 -
Itt vannak az első videók az Office 15-ről
Lassan a Microsoft irodai szoftvercsomagjának következő kiadásáról is elkezdenek rendszeresen szállingózni az infomorzsák. A múlt héten például kiderült, hogy egy új alkalmazás is helyet fog kapni a csomagban - most pedig már itt is vannak az első videók az Office 15-ről. Ezek közül az első, bár k..
2011. május 23. hétfő 09:35 -
Az Apple után az IBM is lekörözte a Microsoftot
A Microsoft, amely hosszú éveken keresztül biztosan őrizte első helyét a világ legértékesebb informatikai cégeinek rangsorán a napokban ismét lejjebb csúszott a neves listán. Alig egy évvel az Apple tavalyi "előzése" után ugyanis pénteken az IBM tőkekapitalizációja is meghaladta a redmondi szoftve..
2011. május 23. hétfő 07:08 -
Windows 7: 350 millió eladott licenc 18 hónap alatt
A Microsoft hivatalos adatai alapján április végére a vállalat 350 millió Microsoft Windows 7 licencet...
2011. május 22. vasárnap 12:25 -
Teaseren a Gears of War 3 kampánya
A Microsoft lassan elindítja a Gears of War 3 reklámkampányát, miután a béta keltette kedélyek lassan lecsillapodnak. Örömünkben tapsikolni még nem kell, alig 15 másodperces kedvcsinálóról van szó, a bővebb trailer jövő szombat éjjel fog megérkezni. Ennek ellenére a Gears-fanoknak kötelező.
2011. május 21. szombat 10:30 -
Zuhan a Nokia, stagnál a Microsoft
A mobilok piacán az Android és az iPhone az úr, a többiek csak loholnak utánuk.
2011. május 20. péntek 11:06 -
A Microsoft szerint a Google keresőjének befellegzett
A Google keresője manapság már nem képes lépést tartani a felhasználói igényekkel és ezért lassan, de biztosan bukásra van ítélve. Legalábbis ezt állítja a Bing, a Microsoft keresőjének igazgatója, aki szerint a Google által kitalált PageRank modell manapság már alkalmatlan a legrelevánsabb talála..
2011. május 20. péntek 10:26 -
Vitába keveredett a Windows 8 kapcsán az Intel és a Microsoft
Egyre kellemetlenebb az Intel számára, hogy a Microsoft ARM platformra is elkészíti a Windows 8-at. A Wintel szövetség végleges felbomlását jelző lépést az Intel folyamatosan kommentálja, a legutóbb tett megjegyzések azonban kiverték Redmondban a biztosítékot.
2011. május 20. péntek 09:55 -
Összefog a Microsoft és az SAP
A Microsoft és az SAP összekötik egyes alkalmazásaikat. Hatására könnyebben lehet majd fejleszteni, és felhő alapú szolgáltatást bevezetni.
2011. május 20. péntek 09:50 -
Merre tovább, Skype?
A Skype Microsoft általi felvásárlása miatt valószínűleg át kell gondolni az azonnali üzenetküldővel kapcsolatos eddigi biztonsági technikákat és védelmi intézkedéseket.
2011. május 20. péntek 08:55 -
A Microsoft szerint az Intel félrevezető kijelentéseket tesz
A redmondi óriás cáfolja, hogy az x86-os architektúra előnyös lesz a Windows 8 esetében.
2011. május 20. péntek 08:30 -
Standby és PayPal az új Xbox 360 frissítésben
A Microsoft megkezdte az új Xbox dashboard update első részeinek kiszórását a világ különböző pontjain, mely elméletileg a következő napokban vagy hetekben mindenhol elérhetővé válik. A legfontosabb két újdonság a korábban már bejelentett PayPal-támogatás, de van egy meglepetés is...
2011. május 19. csütörtök 19:00 -
Konferencia szakembereknek a HTML5-technológiáról
Adobe A Microsoft Magyarország támogatásával rendezték meg a HTML5 konferenciát, amely a népszerű webes technológia jelenével és jövőjével foglalkozott.No No No Forrás: Prim Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Dreamweaver Flash Professional tovább
2011. május 19. csütörtök 13:32 -
A legjobb XBLA-s játékok Windows Phone 7-re
Könny szökhet a Windows Phone 7 operációs rendszert futtató telefontulajok szemébe, a Microsoft legutóbbi bejelentése kapcsán. A cég ugyanis a legsikeresebb Xbox Live-os sikercímeket szeretné megjelentetni erre a platformra is. Érkezik az Angry Birds, Hydro Thunder GP és a Plants vs.Zombies is.
2011. május 19. csütörtök 12:00 -
Szorosabb együttműködés a Facebook és a Bing között
A Microsoft tavaly ősz óta számos a Facebooktól származó információt integrált keresőjének találati oldalaiba és ezeknek a száma a következő hónapokban még tovább nőhet.
2011. május 19. csütörtök 11:32 -
A felelőtlen netezőket a böngésző sem tudja megvédeni
A Microsoft statisztikái szerint tizennégy letöltésből egy valamilyen kártevőt tartalmaz, a felhasználók öt százaléka pedig fittyet hány a vörös ablakban felbukkanó figyelmeztetésekre, és még a veszélyesnek jelzett programokat is bátran elindítják.
2011. május 19. csütörtök 10:48 -

Minden tizennegyedik letöltés káros
A Microsoft szerint a Windows felhasználók körében átlagosan minden tizennegyedik letöltés kártékony kódok számítógépekre való kerülését eredményezi.
2011. május 19. csütörtök 08:41 -
"Windows 7 mód" is lesz a Windows 8-ban
A Microsoft Windows következő kiadása számos jelentős változás ellenére állítólag probléma nélkül lesz képes majd futtatni az elődjére készült alkalmazásokat is. A Windows 8 ugyanis rendelkezni fog egy "Windows 7 móddal" is, amelyek a programok pontosan úgy működnek majd, mint a korábbi Windows re..
2011. május 19. csütörtök 07:16 -
GoW 3 - már egymillió felett az előrendelések száma
A Microsoft és az Epic Games bejelentése szerint a Gears of War 3 című játékot a mai napig több mint 1.29 millióan rendelték elő.
2011. május 18. szerda 20:55 -
Elstartolt az Xbox E3-as weboldala
Nem semmi show-val készül a Microsoft az idei Electronic Entertainment Expo-ra, s most, hogy a redmondiak fellőtték az eseményt beharangozó aloldalukat, számos konkrétumról szerezhetünk tudomást. Ami már biztos, hogy a Gears of War 3, a Forza 4 és tengernyi Kinect játék kinn lesz Los Angelesben!
2011. május 18. szerda 18:00 -
Régi háborút éleszt újra a Chrome OS megjelenése
Az új platform felbukkanásának sokan óriási jelentőséget tulajdonítanak. Sokak szerint ezzel a Microsoft és a Netscape rivalizálása ismétlődhet meg, míg mások arról írnak, hogy a keresőcég előtt komoly lehetőség nyílt meg a redmondi rivális befolyásának visszaszorítására. Az üzleti szférában a költségek leszorítása lenne a fő cél.
2011. május 18. szerda 17:05 -
Bing: tudom mit lájkoltál tavaly nyáron
A Microsoft a hét elején jelentette be, hogy egy olyan újítást vezet be keresőjén, ami révén az még szorosabbra fűzi már egyébként is meglévő kapcsolatát a Facebookkal. A fejlesztésnek köszönhetően ugyanis a felhasználók a Bing találati listájában megjelenő tételek mellett láthatják majd, ha ismer..
2011. május 18. szerda 08:20 -
Titokzatos, új alkalmazás lesz az Office 15-ben
Egy olasz oldalnak sikerült szert tennie néhány képre, amelyeken a Microsoft irodai szoftvercsomagjának következő változatában bemutatkozó, titokzatos új alkalmazás látható. Az egyelőre "Moorea" kódnév alatt futó szoftverről alig lehet tudni valamit, de úgy tűnik, hogy valamilyen multimédiás rends..
2011. május 18. szerda 07:10 -
A Microsoft megvenné a Nokiát?
Pletykák szerint a két cég a napokban megkezdi a tárgyalásokat az esetleges felvásárlásról. Míg az érintettek hallgatnak, illetve tagadnak, addig sokan vitatják, vajon valóban megérné-e egy ilyen húzás.
2011. május 17. kedd 20:05 -
A Microsoft most a Nokiát vásárolná fel?
A Microsoft az elmúlt napok folyamán rendesen meglepte a közvéleményt, amikor a cég illetékesei kijelentették: felvásárolják a VoIP szolgáltatásáról híres Skype-ot. Úgy tűnik, hogy a Microsoft további felvásárlásokban is gondolkodik, amelyek közül egyet már meg is szellőztettek a külföldi források.
2011. május 17. kedd 17:01 -
Újabb Kinect-csoda érkezik: az élő virtuális képmás
A Microsoft technológiája meghódította a fogyasztókat, s ezt most egy újabb fejlesztéssel fejelik meg.
2011. május 17. kedd 14:37 -
Újabb Kinect-csoda érkezik: az élő virtuális képmás
A Microsoft technológiája meghódította a fogyasztókat, s ezt most egy újabb fejlesztéssel fejelik meg.
2011. május 17. kedd 14:37 -
Gears of War 3 - akár ingyen is
A Microsoft hazai képviselete egy különleges ajánlattal szeretne kedveskedni az Xbox360 vásárlása előtt állóknak.
2011. május 17. kedd 14:20 -
Gears of War 3 - akár ingyen is
A Microsoft hazai képviselete egy különleges ajánlattal szeretne kedveskedni az Xbox360 vásárlása előtt állóknak.
2011. május 17. kedd 14:20 -
Nincs többé Ovi, éljen a Nokia!
A Nokia vezetősége úgy döntött, hogy megválik az Ovi márkanévtől, és összes szoftveres megoldását Nokia szolgáltatásokra kereszteli át, hogy jobban érvényesüljön a Nokia brand. A lépésnek a Nokia-Microsoft szövetség fényében lehet különös jelentősége, hiszen így a szolgáltatások a Nokia készülékektől távol is a finn gyártó dicsőségét hirdethetik.
2011. május 17. kedd 13:38 -
Cáfolja a Nokia, hogy megvenné a Microsoft
A Nokia cáfolta, bár nem egyértelműen utasította el  azokat a pletykákat, melyek szerint a Microsoft a vállalat mobiltelefongyártó üzletágának felvásárlására készülne. A két cég az év elején széles körű stratégiai együttműködésre lépett egymással.
2011. május 17. kedd 13:17 -
A Nokia cáfolja, hogy megvenné a Microsoft
A Nokia cáfolta, bár nem egyértelműen utasította el  azokat a pletykákat, melyek szerint a Microsoft a vállalat mobiltelefon-gyártó üzletágának felvásárlására készülne. A két cég az év elején széles körű stratégiai együttműködésre lépett egymással.
2011. május 17. kedd 13:17 -
A Nokia felvásárlását tervezi a Microsoft?
Pletykák szerint harmincmilliárd dollárért szeretné felvásárolni a Nokia telefonos részlegét a Microsoft.
2011. május 17. kedd 12:49 -
A Nokia felvásárlását tervezi a Microsoft?
Pletykák szerint harmincmilliárd dollárért szeretné felvásárolni a Nokia telefonos részlegét a Microsoft.
2011. május 17. kedd 12:49 -
A Microsoft megveszi a Nokiát?
A két cég egyesülése a Skype-pal kiegészítve olyan készülék-szoftver-szolgáltatás kombinációt eredményezhet, amilyennel most csak az Apple rendelkezik.
2011. május 17. kedd 11:24 -
Bingbook: a Microsoft keresője a Facebookkal újít
A cégek együttműködésének következő lépését jelentették be: a Bing kereső több új, a közösségi oldalra építő szolgáltatással bővült.
2011. május 17. kedd 10:33 -

Június végén érkezik az Office 2010 Service Pack 1
A Microsoft hétfőn jelentette be, hogy hamarosan kiadja az irodai szoftvercsomagja legújabb verziójához készült első szervízcsomagját. A Microsoft Office 2010 Service Pack 1 - és a vele együtt megjelenő SharePoint 2010 Service Pack 1 - a hibajavítások mellett funkcionális fejlesztéseket is tartalm..
2011. május 17. kedd 07:28 -
A Microsoft megveszi a Nokiát?
A legfrissebb pletykák szerint a Microsoft üzleti részlege éléről a Nokia vezérigazgatói posztjára átigazolt Stephen Elop trójai faló, neki kellett...
2011. május 17. kedd 07:17 -
Gears of War 3: Limited és Epic Edition
A Microsoft ismertette az Epic Games által készített játék extrákkal telepakolt változatainak tartalmát.
2011. május 16. hétfő 19:00 -
Gears of War 3: Limited és Epic Edition
A Microsoft ismertette az Epic Games által készített játék extrákkal telepakolt változatainak tartalmát.
2011. május 16. hétfő 19:00 -
E3 2011: Jönnek a hardcore Kinect-játékok?
A Eurogamer értesülései szerint a Microsoft az idei E3-on fogja bemutatni az első hardcore Kinect-címeket. Mindemellett a korábbi Kinect-játékok is folytatást kapnak, élesben is bemutatkozik a Star Wars Kinect, ráadásul egy nyitott világú Forza is készül egy brit stúdió jóvoltából. Pletykazuhatag következik.
2011. május 16. hétfő 18:00 -
Visszaút a WP7 terméktámogatásához
A Microsoft jóváhagyását is megkapta a feltört Windows Phone 7 modelleket visszaállító alkalmazás.
2011. május 16. hétfő 11:59 -
Visszaút a WP7 terméktámogatásához
A Microsoft jóváhagyását is megkapta a feltört Windows Phone 7 modelleket visszaállító alkalmazás.
2011. május 16. hétfő 11:59 -
Konferencia szakembereknek a HTML5-technológiáról
A Microsoft Magyarország támogatásával rendezték meg a HTML5 konferenciát, amely a népszerű webes...
2011. május 16. hétfő 09:50 -
Kettészakadt a kiberbűnözés
A Microsoft legutóbbi biztonsági jelentése szerint napjainkban az adathalász támadások zöme már a közösségépítő oldalakon keresztül valósul meg.
2011. május 16. hétfő 08:50 -
2020-ban az Apple
Egy ilyen című posztot nem lehet komolyan megírni, főleg egy olyan iparágban, ahol még az aznapi vacsorát illetően sem lehet megfontoltan nyilatkozni, ennek megfelelően fogadjátok tehát ezt az írást. Utazzunk az időben, beszélgessünk egy emberrel 2020-ban, aki összefoglalja nekünk az évtized eseményeit, már ami az Apple-t illeti. Mivel szabadon tehetünk bármit a képzeletünkben, előlegezzük meg, hogy ez az ember Steve Jobs lesz. Kedves Steve, elmondanád nekünk, hogy is volt ez 2010 után?Egy hihetetlen, fantasztikus évtizedet tudunk magunk mögött. Ez volt az Apple legfontosabb időszaka, mert míg 2010-ig alapvetően mindenki úgy gondolta, hogy a prémium kategóriás termékek piacán az expanzív növekedés lassan megáll majd, mi megmutattuk, hogy nincs az a görbe, ami ne lehetne meredekebb. Bankot alapítottunk, és áruhitelt nyújtunk a vásárlóinknak.Mára már az országokat, kontinenseket is így jelöljük, rögtön a cupertinói, tokiói és budapesti campusunk bejárata fölött: Apple-országok, és nem-Apple-országok. Az egyes államok gazdasági teljesítőképességének elemzésekor a szenátorok a GDP mellett az Apple-készülékek piaci részesedését is megadják. Pretty amazing, it is cool, isn't it?Természetesen a Mac-iOS korszak volt az átmeneti időszak az aranykorba, aminek most élvezzük a gyümölcsét. Volt egy remek termékünk, a Macintosh, és volt egy fantasztikus, piacvezető megoldásunk, az iOS. A Lionnal, az utolsó nagymacskával kezdtük meg az átállást az ElevenOS-re (eOS), a platformok közös operációs rendszerére, amivel remek alkalmat adtunk a lapoknak, hogy a Sun felvásárlását találgassák a görög mitológiával való kapcsolat miatt (Éosz testvére Héliosz, a nap - a szerk.).Számos más szókapcsolatra is utalást találtak a névben a dezinformált újságírók, amiken azért mi is nevettünk. Ott volt mindjárt az End Of Spying, ami természetesen a 2011-ben elkezdődött folyamatra, a felhasználói adatok gyűjtésének megállítására, és az ezzel összefüggő Tudatos Felhasználó Programra utal. Ennek csak egy része jelenti, hogy az új eOS-vásárlóknak kötelező tréninget tartunk a vásárlást megelőzően arról, hogyan kell értelmezni a felhasználói feltételeket, de bármilyen adatbázist is csak kormányzati szervereken keresztül építhetünk, bizonyos esetekben az információkat meg kell vásárolnunk.A közös operációs rendszerre való átállás nem volt zökkenőmentes. Igen agresszív marketinges vezetőt vettem fel, aki rögtön egy "aki Terminalt akar, váltson Windowsra" kampányba kezdett, amire rögtön jött a válasz a konkurenciától, "ha strandlabdára vágysz, irány a Macintosh". A strandlabdát a következő héten kivettük az operációs rendszerből, ami megint csak egy összetett feladat volt, mert ha nem forog egy strandlabda a júzer előtt, még azt hiszi, hogy lefagyott a rendszer. Valamit tenni kell, ha beragadt egy task, ilyenkor az eOS felajánlja, hogy a felhasználó inkább játsszon kanasztát. A Don't You Wanna Play Canasta Instead az egyik legsikeresebb kampányunk lett a There's An App For That után.Hogy a Microsoft felvásárlását milyen racionális érvvel magyarázom? Bosszú. Egyébként nagyon hasznos vétel volt, a warezoldalakkal szembeni hadjáratunk fő csapása a redmondi Bohócüzemből származott, azok a kis csörgős sipkás fickók igazán értették a dolgukat. Küldtem is nekik két kamion banánt.Hogyan tovább? Őszintén, fogalmam sincs, én is ezen rágódom. A teljes fizetős fájlletöltések 67 százaléka az eTunes-on keresztül zajlik, az eOS piaci részesedése az Apple-országokban 87 százalék, a banki kamatokat naponta kis fejlesztő cégek felvásárlására költjük, de mivel nem tudunk ennyi szuper mérnököt megkérdezni, mivel foglalkozott eddig, ők nyírják a sövényt a főhadiszálláson. Van egy egész szuper kis szakszervezetük, időnként éjjel beosonnak az üzembe, és telefirkálják, -fújják az irodai falakat és a padlót mindenféle találmányok műszaki rajzaival. Másnap persze nekik kell lemosni, de csökönyösek a kis ficsúrok.Hogy hány eOS-készülékem van? Lássuk, az autóm, a tévém - ezen szoktam játszani is -, egy asztali és két hordozható készülékem, de igazából nehéz lenne megmondani, mi számít pontosan annak. Minden egybe tartozik, a borhűtőm, a hőmérők, a kamerák, a hangrendszer, a világítás, a karórám, minden egy nagy eOS-gépezet, az életemet az eOS veszi kézbe, és segíti át az úttesten, egyedül már járni is képtelenek vagyunk nélküle. Lássuk be, ha kihúznánk az Apple-t az emberek lába alól, annak beláthatatlan következménye lenne. Az Apple... az élet.
2011. május 15. vasárnap 10:11 -
Windows blog: mi is az a .Net és miért jó?
Rövid, általános ismertető a Microsoft .Net keretrendszerről.
2011. május 14. szombat 12:13 -
Windows blog: mi is az a .Net és miért jó?
Rövid, általános ismertető a Microsoft .Net keretrendszerről.
2011. május 14. szombat 12:13 -
WP7 blog: iroda a telefonon
A Windows Phone 7 beépített Office-szoftverét vesézzük ki.
2011. május 13. péntek 17:00 -
WP7 blog: iroda a telefonon
A Windows Phone 7 beépített Office-szoftverét vesézzük ki.
2011. május 13. péntek 17:00 -
Megháromszorozódik a Kinect játékok száma
Még ebben az évben megháromszorozódik a Kinect játékok száma, állítja a Microsoft.
2011. május 13. péntek 11:30 -
Egyre kevesebb a kártevő az XP-n - de egyre több a Windows 7-en
Egyesek számára minden bizonnyal meglepő eredményeket publikált a napokban a Microsoft két legnépszerűbb operációs rendszere fertőzési mutatóival kapcsolatban. A redmondi szoftvercég által kiadott számokból ugyanis az derül ki, hogy míg az utóbbi időben jelentősen nőtt a Windows 7-re készült ill. ..
2011. május 13. péntek 07:21 -
Elrontja-e a Microsoft a Skype-ot?
Nem kell nagyon régre visszatekintenünk, hogy lássuk, a Microsoft továbbra sem képes egy erős vízió mentén megújítani önmagát. Inkább azt a taktikát választják, hogy bebetonozzák magukat a piac egyik-másik szegletébe - írja a Webisztán blog szerkesztője.
2011. május 12. csütörtök 21:06 -
Age of Empires Online Béta - Teszt
MMORTS készítésébe vágta a fejszéjét a Microsoft, megnézzük mennyire sikerült ez neki..
2011. május 12. csütörtök 17:49 -
A PSN leállása miatt a türelmetlen PS3 játékosok lecserélik gépeiket XBOX360-ra
Kezd elfogyni a játékosok türelme, a Sony hetek óta tartó leállása miatt egyre többen cserélik le konzoljukat a rivális Microsoft gépére.
2011. május 12. csütörtök 17:10 -
A Windows Phone lehet a legerősebb platform
A Pyramid Research elemzése szerint 2013-ra piacvezetővé válhat a Microsoft okostelefonos platformja.
2011. május 12. csütörtök 15:42 -
A Nokia és a Facebook lehetnek a Skype felvásárlásának igazi nyertesei
A Microsoft még sosem költött ennyi pénzt felvásárlásra, mint a Skype esetében. Az üzletnek azonban nem a két cég lehet az igazi nyertese, hanem a világ legnépszerűbb közösségi oldala és a finn mobiltelefon-gyártó.
2011. május 12. csütörtök 15:26 -
Vége a Microsoft "bírósági felügyeletének"
Az Egyesült Államok bírósága hivatalosan is befejezettnek nyilvánította a Microsoft trösztellenes felügyeletét. A bejelentéssel 13 éve tartó jogi huzavona zárult le; az elemzők egy része szerint a nyolc és fél éves "megfigyelésnek" nem volt kézzelfogható hatása a cég működésére.
2011. május 12. csütörtök 14:31 -
Elronthatja-e a Microsoft a Skype-ot?
Nem kell nagyon régre visszatekintenünk, hogy lássuk, a Microsoft továbbra sem képes egy erős vízió mentén megújítani önmagát. Inkább azt a taktikát választják, hogy bebetonozzák magukat a piac egyik-másik szegletébe. Vagyis tartós kibekkelésre játszanak.Emlékezzünk csak, hogy a Google-t milyen ügyesen ütötték ki a nyeregből, amikor részt vásároltak maguknak a Facebookban, hosszú időre megbénítva a Google-t a közösségi média piacán. Utóbb pedig a Nokiával bútoroztak össze, hogy az Apple és az Android mellett létrehozzanak valami közepesen sikeres konkurenciát.Elsősorban persze a Nokiának köszönhetően.Persze a Microsoft-Nokia együttműködéstől sem várunk többet, mint a Google-riválisnak szánt Bingtől. Csupán annyi történt, hogy a Microsoft, mint brand jelen lesz a smartphone és a keresőpiacon. Lehet velük tárgyalni ezekben a témákban. Tisztára úgy festhetnek tehát, mintha tényezők lennének ezeken a piacokon.A Skype felvásárlása is ezt erősíti tovább: ha semmit nem csinál a Microsoft a Skype-pal, akkor is tovább erősítette azt az önmagáról alkotott képet, hogy ők igenis tényezők a weben, akiket el kell hívni a webes konferenciákra, akikre oda kell figyelni mindenkinek, aki a weben akar nagy sikereket elérni.Van itt még egy dolog. A Skype luxemburgi bejegyzésű cég. Mint tudott, Luxemburg adóparadicsomnak számít, és egyes elemzői vélemények szerint a Microsoft nem fizetett volna ennyit a Skype-ért, ha az amerikai bejegyzésű cég lenne.Ennél sokkal érdekesebb kérdés, hogy mi fog kisülni a Skype-Microsoft házasságból. Sokan arra figyelmeztetnek, hogy másfél évvel ezelőtt csupán 2,75 milliárd dollárra érétkelték a Skype-ot. És nem tűnik úgy, hogy az elmúlt 18 hónapban olyan forradalmi változások vagy olyan hatalmas érdeklődés lett volna a Skype iránt, ami reálissá tenné a végül kifizetésre kerülő 8,5 milliárd dollárt.A Microsoft tehát messze értékén felül fizetett a Skype-ért, miközben az rendre veszteségesen működik, annak ellenére is, hogy több száz milliós a felhasználói bázisa.És ismétcsak: ha a Microsoft annyira fontosnak tartotta volna a VoIP témakört, már réges régen próbálkozna a hangalapú internettelefonálás sikeressé tételével - a meglévő termékeiben.Nagyrészt tehát tanácstalanok vagyunk a Skype jövőjét illetően. Az, hogy támogatott szolgáltatássá fog válni a Microsoft-termékekben, még nem elég indok a 8,5 milliárd dollár kifizetésére. És abban sem lehetünk teljesen biztosak, hogy a Google a voice chat-tel, vagy az Apple a FaceTime vonalon nem kezdi el felenni a Skype piaci előnyét.Az biztos, hogy a legfontosabb ingyenes webes szolgáltatások egyike a Skype, mely nem csak a nemzetközi kommunikációra volt hatással az elmúlt években, de a mobilszolgáltatásokra és az üzleti kommunikációra is.A Skype korbbi tulajdonosai végre kivették a pénzüket a vállalkozásból, és egész életükben gondtalanul élhetnek. A Microsoft egy picivel trendibb cégnek érezheti magát - azzal együtt, hogy sikerült megfújniuk egy picit megint az internetlufit.Nagyon sajnálatos, hogy Steve Ballmer minden elismerésre érdemes erőfesztése ellenére sem képes a Microsoft saját erőből meghatározó szereplővé válni a weben.Ha 2003-ban egy nagyszerű és űj paradigmát képviselő, a kor technológiai lehetőségeiből a maximumot kihozó, a webre erőteljesen és hozzáértően koncentráló Windows-projektet visznek véghez, nem lett volna szükség a mostani Skype-felvásárlásra sem.Sőt, az egész web teljesen máshogy nézne ki.Ma nagyobb pénzösszegben fogadnék arra, hogy a Microsoft nem fog tudni mit kezdeni a házon belülre került Skype-pal. Mert, őszintén, mi az a know-how ami hiányzik a Skype-ból, de megvan a Microsoftban? 
2011. május 12. csütörtök 12:14 -
Hivatalos: A Microsoft megvette a Skype-ot
Adobe A redmondi cég a története során soha nem fizetett még ennyit egy akvizícióért. A 8,5 milliárd egyébként az IT-szektorban is kimagaslóan nagy összeg.No No No Forrás: IT Café Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Flash Professional Creative Suite 5.5 tovább
2011. május 12. csütörtök 11:29 -
Fellegi találkozója a regionális Microsoft-vezetővel
Fellegi Tamás fejlesztési miniszter szerdán találkozott és megbeszélést folytatott Don Granthammel, a Microsoft 32 országot magába foglaló közép- és kelet-európai régiójának alelnökével. A találkozó során Grantham kijelentette, hogy a szoftveróriás a kormánnyal együttműködve hozzá kíván járulni a magyar gazdaság versenyképességének javításához.
2011. május 12. csütörtök 10:34 -
Felemás helyzet az új konzolgenerációnál
Mközben a rajongók három új konzolt várnak, ehelyett eddig csak másfelet ismerhettünk meg, azokat sem túlságosan közelről. A Nintendo a közeljövőben mutatná be a Wii utódját, amelyet alapvetően a fanatikusok igényeire hegyeznének ki, a Microsoft valószínűleg korai rajtot tervez, míg a Sony hackerekkel bajlódik a PS család negyedik tagjának bemutatása helyett.
2011. május 11. szerda 17:02 -
A Skype a Microsoft tulajdonában
Az óriásvállalat rekordnak számító, 8 és fél milliárd dolláros pénzösszeget fizet.
2011. május 11. szerda 17:00 -
Hivatalos: A Microsoft kezében a Skype
A Microsoft berkein belül, külön részegységként folytatja tovább a 8,5 milliárd dollárért felvásárolt Skype.
2011. május 11. szerda 13:41 -
Ballmer: nem sajátítjuk ki a Skype-ot
A Microsoft a Skype felvásárlását követően az Office-be, az Xboxba és a Windows Phone-ba is szeretné integrálni a VoIP-szolgáltatást, de a konkurens platformokon is támogatni fogja a rendszert.
2011. május 11. szerda 12:32 -
Magyarország és a Microsoft együttműködésének kereteiről tárgyalt Fellegi Tamás
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter Magyarország és a Microsoft közötti együttműködés kereteiről...
2011. május 11. szerda 09:15 -
Laza, de fontos volt a hibajavító kedd
A Microsoft mindössze két biztonsági közleményt adott ki a májusi hibajavító kedden. Ezek között azonban olyan is található, amely kritikus veszélyességű sérülékenységről számol be.
2011. május 11. szerda 08:45 -
Az Outlookban, az Xboxon és a Facebookon is lesz Skype
A Microsoft történetének legnagyobb felvásárlását hajtotta végre, amikor 8,5 milliárd dollárt fizetett a Skype-ért, amely egyelőre veszteséges. A Skype ezzel új platformokra jut el, és a Facebookon robbanthat majd nagyot.
2011. május 11. szerda 08:44 -
Office 365: igény kerestetik
A BPOS utódjával akár kis cégek is előfizethetnek az Office legújabb verziójára. A megoldások rajtra készek, az igényt viszont még generálni kell hozzájuk.
2011. május 11. szerda 04:45 -
A Microsoft egyik üzletága lesz a Skype
Nyolc és fél milliárd dollárt ért meg a Microsoftnak a Skype 170 millió felhasználója, és az a...
2011. május 10. kedd 23:35 -
Hivatalos: a Microsoft megvette a Skype-ot
Végre hivatalos forrásból is megerősítették az értesüléseket, méghozzá maga a Microsoft, egy sajtóközlemény formájában.
2011. május 10. kedd 19:01 -
A Microsoft megvette a Skype-ot
Megveszi a Skype internetes telefonszolgáltatót a Microsoft, a 8,5 milliárd dolláros üzlet a szoftvergyártó történetének legnagyobb akvizíciója. A Facebook és a Google orra elől happolták el.
2011. május 10. kedd 18:54 -
Együttműködhet a Microsoft Magyarországgal
Az állam a nyílt forráskódú szoftverek elérhetőségét is biztosítani kívánja a közigazgatásban a verseny élénkítése érdekében és a technológiasemlegesség jegyében.
2011. május 10. kedd 17:30 -
HWSW: A Microsoft megvette a Skype-ot
A sajtó reggel óta kész tényként kezeli, és azóta a hivatalos bejelentés is megtörtént: a Microsoft megvásárolja a Skype-ot. A tranzakció értéke a Skype átvállalt tartozásait is figyelembe véve 8,5 milliárd dollár, amint a vevő készpénzben fizet ki. Ez a redmondiak történetének legnagyobb felvásárlása, írja a HWSW.
2011. május 10. kedd 17:15 -
A Microsoft felvásárolja a Skype-ot
Adobe A Wall Street Journal meglehetősen érdekes hírt közölt, amely arról szól, hogy a Microsoft fel kívánja vásárolni a VoIP szolgáltatásáról ismert Skype Technologies-No No No Forrás: iPon Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!tovább
2011. május 10. kedd 16:17 -
Május 19-én jön a legújabb Xbox 360 dashboard frissítés
A Microsoft tavaszi dashboard frissítése 9 nap múlva esedékes.
2011. május 10. kedd 15:52 -
A Microsofttal tárgyalt Fellegi Tamás miniszter
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter Magyarország és a Microsoft közötti együttműködés kereteiről tárgyalt Don Grantham-mel, a Microsoft Corporation kelet-közép-európai régióért felelős elnökével Budapesten.
2011. május 10. kedd 15:48 -
Xbox 360 dashboard frissítés még májusban
Állítólag egy belsős szivárogtatta ki a hírt, hogy már május végén elkezdi bevezetni a Microsoft a legújabb Xbox 360 frissítést. A dashboard update egyfelől támogatja majd az új lemezformátumot, másrészt pedig előkészíti a terepet az Avatar Kinect bevezetéséhez, melynek érkezése szintén hamarosan esedékes.
2011. május 10. kedd 15:40 -
Hivatalos: A Microsoft megvette a Skype-ot
A redmondi cég történetében fordulóponthoz érkezett: soha nem fizettek még ennyit egy akvizícióért. A 8,5 milliárd egyébként az IT-szektorban is kimagaslóan nagy összeg.
2011. május 10. kedd 15:15 -
Hivatalos: A Microsoft megvette a Skype-ot
A redmondi cég a története során soha nem fizetett még ennyit egy akvizícióért. A 8,5 milliárd egyébként az IT-szektorban is kimagaslóan nagy összeg.
2011. május 10. kedd 15:15 -
Megvette a Skype-ot a Microsoft
Megveszi a Skype internetes telefonszolgáltató portált a Microsoft, a 8,5 milliárd dolláros üzlet a szoftvergyártó történetének legnagyobb akvizíciója.
2011. május 10. kedd 15:04 -
Elkelt a Skype: a részvényesek elfogadták a Microsoft-ajánlatot
A Skype részvényesei elfogadták a Microsoft 8,5 milliárd dolláros felvásárlási ajánlatát - jelentette be a két cég kedden. Az online telefonszolgáltatást nyújtó cég a Microsofton belül egy új, különálló vállalati egységben működik tovább, amelyet a Skype eddigi vezérigazgatója, Tony Bates irányít majd tovább - írta a Wall Street Journal.
2011. május 10. kedd 14:50 -
A Microsoft megvette a Skype-ot
A nemzetközi sajtó reggel óta kész tényként kezeli, és azóta a hivatalos bejelentés is megtörtént: a Microsoft megvásárolja a Skype-ot. A tranzakció értéke a Skype átvállalt tartozásait is figyelembe véve 8,5 milliárd dollár, amint a vevő készpénzben fizet ki. Ez a redmondiak történetének legnagyobb felvásárlása.
2011. május 10. kedd 14:46 -
Hivatalos: a Microsoft megvette a Skype-ot
8,5 milliárd dollárért a redmondi szoftvercég felvásárolja a csevegő szolgáltatást.
2011. május 10. kedd 13:12 -
Hivatalos: a Microsoft megvette a Skype-ot
8,5 milliárd dollárért a redmondi szoftvercég felvásárolja a csevegő szolgáltatást.
2011. május 10. kedd 13:12 -
A Microsoft felvásárolja a Skype-ot?
A Wall Street Journal meglehetősen érdekes hírt közölt, amely arról szól, hogy a Microsoft fel kívánja vásárolni a VoIP szolgáltatásáról ismert Skype Technologies-t, aki rendkívül nagy népszerűségnek örvend a piacon.
2011. május 10. kedd 13:01 -
A Microsoft ma jelenti be a Skype felvásárlását
A The Wall Street Journal egyik ismert bloggere megerősítette a lap tegnap esti értesülését: a Microsoftnak sikerült megállapodnia a Skype felvásárlásáról. A gyártó kedden jelenti be a 8,5 milliárd dolláros akvizíciót.
2011. május 10. kedd 12:05 -
Kirúghatta a Microsoft a Windows 8 kiszivárogtatóit
Sajtóhírek szerint a Microsoft két dolgozójától is megvált, mert azok közreműködtek a készülő Windows 8 operációs rendszer tesztváltozatainak kiszivárogtatásában, de ezt a szoftvercég egyelőre nem erősítette meg. A még béta verziónál is fejletlenebb állapotú kiadásokról a fanatikusabb felhasználók már részletes bemutatókat is közöltek, de torrentoldalakról bárki beszerezheti ezeket.
2011. május 10. kedd 10:14 -
A Microsoft kezébe kerül a Skype?
A The Wall Street Journal állítása szerint a Google és a Facebook helyett a Microsoft lesz a Skype új tulajdonosa.
2011. május 10. kedd 09:57 -
Kedden bejelenthetik, hogy a Microsofté a Skype
Megvenné a Skype internetes telefonszolgáltató portált a Microsoft; a lapértesülések szerint 8,5 milliárd dolláros üzlet a szoftvergyártó történetének legnagyobb akvizíciója lenne.
2011. május 10. kedd 09:51 -
A Microsoft megvásárolta a Skype-ot
8.5 milliárd dollárért vásárolta meg a Microsoft a Skype videotelefon szolgáltatást. A szoftveróriás a Google és a Facebook orra elől vette meg a népszerű kommunikációs szoftvert.
2011. május 10. kedd 09:34 -
Megveszi a Microsoft a Skype-ot?
8,5 milliárdot is érhet a VOIP csevegőóriás a Microsoft számára.
2011. május 10. kedd 08:29 -
Már két Microsoft-alkalmazottnak is végzetévé vált a Windows 8
Miközben a Windows-rajongók rendkívüli módon örülnek a Windows 8-ról szóló minden apró információmorzsa kiszivárgásának az informatikai szaksajtóba, vannak akiknek ezek az események nem (csak) ennyire kellemes pillanatokat hoznak el az életükbe. A legújabb hírek szerint ugyanis már több Microsoft-..
2011. május 10. kedd 08:06 -
A Microsoft is érdeklődik a Skype iránt
A népszerű VoIP-szolgáltató felvásárlása kapcsán újabb lehetséges kérő bukkant fel. A Google és a Facebook után immár a Microsoft is szeretné megszerezni a Skype-ot.
2011. május 10. kedd 07:48 -
Ismét feltörték a Chrome behatolásvédelmét
Alig néhány héttel azután, hogy a Microsoft bejelentette: sikerült több olyan veszélyes hibára lelnie a Chrome böngészőben, amely lehetővé teszi annak behatolásvédelmi rétege kijátszását, újabb biztonsági kutatók jelentkeztek, hogy ők is hasonló rést találtak a Google böngészőszoftverének ún. sand..
2011. május 10. kedd 07:16 -
Megvenné a Skype-ot a Microsoft
Megvenné a Skype internetes telefonszolgáltató portált a Microsoft; a lapértesülések szerint 8,5 milliárd dolláros üzlet a szoftvergyártó történetének legnagyobb akvizíciója...
2011. május 10. kedd 04:18 -
Ősszel rajtol az Age of Empires Online
A Microsoft hivatalosan is megerősítette, hogy ősszel indul el az alapvetően ingyenesen játszható, de mikrotranzakciók útján bővíthető Age of Empires Online. Most, hogy a PC-s piacon egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az efféle címek, Redmond is hülye lenne kihagyni egy ilyen lehetőséget.
2011. május 9. hétfő 19:00 -
Windows blog: Office Web Apps
Iroda a böngészőben, vagyis online irodai programok használata.
2011. május 9. hétfő 16:04 -
Az Internet Explorer 9 is sebezhető DLL-eltérítéssel
Egy szlovén biztonsági cég szerint a Windows 7-en védett módban futó Internet Explorer 9 is támadható az évek óta ismert, tavaly nyáron nagy vihart kavart DLL-eltérítéses módszerrel. A Microsoft vizsgálódik.
2011. május 9. hétfő 11:15 -
Lazább hibajavító kedd következik
A Microsoft egy jóval visszafogottabb, már-már könnyed frissítéssel fog előrukkolni kedden. Ennek ellenére azért a Windows kiszolgálók rendszergazdáinak és a PowerPoint felhasználóknak érdemes lesz résen lenniük.
2011. május 9. hétfő 08:40 -
A Microsoft megvenné a Skype-ot?
Az akvizícióra talán kevés az esély, de egy szoros partneri viszony kialakítása mindkét félnek előnyös lenne.
2011. május 9. hétfő 06:56 -
Lazább hibajavító kedd következik
A Microsoft egy jóval visszafogottabb, már-már könnyed frissítéssel fog előrukkolni kedden.
2011. május 9. hétfő 06:45 -
Microsoft Innovációs Napok - Gyepes Máté és Mazur interjú
Gyu nem volt rest, és gyorsan meg is interjúvolta a GameStar magazin főszerkesztőjét, Mazurt, valamint az Asus körszakállú betyárját, Gyepes Mátét (a.k.a. Matteo).
2011. május 8. vasárnap 18:24 -
A Windows Mobile Phone 2015-re piacvezető lesz?
A piackutatással foglalkozó Pyramid Research érdekes kijelentést tett: az elemző cég szerint a Microsoft Windows Phone annyira...
2011. május 8. vasárnap 15:07 -
E3 2011 - A Microsoft bejelenti az X360 utódját?
Megbízható forrás szerint, a redmondi cég már elküldte az EA-nek új konzoljának egyik korai verzióját, hogy a kiadó már most elkezdjen megbirkózni az új technológiával. A pletykák szerint a Kinect csak 2012 végéig tolná ki az Xbox 360 élettartamát és utána már új géppel rukkolnának elő. Meredek téma.
2011. május 7. szombat 12:00 -
Kinectes FPS lesz a Codename: Kingdoms
Végre konkrétabb információk is körvonalazódni látszanak a hazánk fiainak, a Crytek Budapestnek a közbenjárásával készülő Codename: Kingdomsról. Nos, a játék kihasználja a Microsoft mozgásérzékelős technológiáját és belső nézetből kell véres közelharcot vívnunk - de nem csak jó hírrel szolgálhatunk.
2011. május 7. szombat 10:00 -
Három lemezen érkezik az xboxos L.A. Noire
A Rockstar Games vadi új detektívjátéka igen terebélyesnek ígérkezik, ahol a világ hatalmas, a bűntények hossza és a MotionScan technológiával rögzített 400 színész adatai már nem férnek el egyetlen kétrétegű DVD-n, a Microsoft konzolján. Az L.A. Noire dobozában tehát három lemezt fogunk találni.
2011. május 6. péntek 10:30 -
Nyugodalmas patch keddet kíván a Microsoft
Májusban kevés biztonsági javítás érkezik a Microsofttól, csak a Windows szervereket és az Office régebbi verzióit kell frissíteniük a felhasználóknak.
2011. május 6. péntek 09:51 -
Alulképzett tanárok miatt lesz sok webezőből áldozat
Nagyjából a címben megfogalmazott állításban lehetne sommázni azon, a Microsoft megbízásából az Egyesült Államokban lefolytatott, és a napokban nyilvánosságra hozott felmérés eredményét, amelyben azt vizsgálták meg, hogy mennyire nevel a biztonságos internetezésre az iskola. A több mint ezer által..
2011. május 6. péntek 07:24 -
10 éves a Halo
A Microsoft nagy bulival készül megünnepelni a Halo sorozat 10. születésnapját. A Halo Fest 3 napon keresztül tart majd és az éves Penny Arcade Expon rendezik meg Seattle-ben, augusztusban. A hivatalos reklámszöveg szerint ez lesz "a valaha volt legnagyobb élő Halo esemény (@Halo Waypoint).
2011. május 5. csütörtök 15:33 -
A Microsoft nem támogatja az il
Az új Windows Phone 7 javítócsomagok csak a hivatalos NoDo frissítéssel rendelkezők számára lesz elérhető.
2011. május 5. csütörtök 14:14 -
Katasztrofális Windows Phone 7 eredmények?
Az egyik elemzőcég igen komoly szavakkal jellemezte a Microsoft mobilos platformjának eredményeit.
2011. május 5. csütörtök 12:58 -
Katasztrofális Windows Phone 7 eredmények?
Az egyik elemző igen komoly szavakkal jellemezte a Microsoft mobilos platformjának eredményeit.
2011. május 5. csütörtök 12:58 -
Stratégiai partnerséget kötött a RIM és a Microsoft
A BlackBerry-t gyártó cég új okostelefonjain és a PlayBook táblagépen is a Bing lesz a gyárilag telepített keresőmotor. A partneri együttműködés jelentősen erősítheti a Microsoft pozícióját a mobilpiacon.
2011. május 5. csütörtök 12:13 -
Befolyásos szövetségest szerzett a Microsoft a Google ellen
Adobe Apple Gyűjti maga köré a szövetségeseket a Microsoft a Google elleni háborúban, melyet egyre inkább úgy tűnik, hogy a mobilplatformok, mobileszközök frontján fog megvívni a két cég. A redmondi óriás ezúttal a BlackBerryket gyártó kanadai Research in Motion-t nyerte meg magának.No No No Forrás: HWSW Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Flash Professional tovább
2011. május 5. csütörtök 11:21 -
Bing a Blackberryben
A BlackBerry World 2011 konferenciáján jelentett be Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója, hogy a Microsoft és a RIM...
2011. május 4. szerda 23:16 -
Elhódította az első helyet a Windows 7
Bár elődjét sem lehet totális csődnek nevezni (hiszen azért a vegyes fogadtatás ellenére mégis szép példányszámban fogyott), vitathatatlanul a Windows 7 pótolta sokak hiányérzetét, amely a Windows XP megjelenését követő években lassan kialakult. Ezt jól mutatja, hogy az utód a debütálást követő másfél évben korábban nem látott ütemben fogyott, mostanra pedig a Microsoft szerint ebből a szempontból abszolút világelsőnek számít, hiszen korábban egyetlen rivális operációs rendszer nem terjedt még ilyen gyorsasággal a kezdeti időszak alatt. Arra még nincs válasz, hogy mindez hogyan alakul az újabb verzió megjelenésével, amelyre már nem is kell sokat várnunk.
2011. május 4. szerda 19:45 -
Érintésérzékeny falfelülettel kísérletezik a Microsoft
A Microsoft kutatói azzal kísérleteznek, hogy a környezet elektromágneses hullámainak begyűjtésével az emberi testet antennává alakítsák. A módszer segítségével bármilyen falfelület érintésérzékennyé változtatható, amivel irányítani lehet a szobában lévő kapcsolókat és elektronikai készülékeket.
2011. május 4. szerda 13:31 -
RIM modellek Bing megoldásokkal
A Microsoft Bing keresőmotort és térképszoftvert kapnak a RIM BlackBerry modellek.
2011. május 4. szerda 11:51 -
Befolyásos szövetségest szerzett a Microsoft a Google ellen
Gyűjti maga köré a szövetségeseket a Microsoft a Google elleni háborúban, melyet egyre inkább úgy tűnik, hogy a mobilplatformok, mobileszközök frontján fog megvívni a két cég. A redmondi óriás ezúttal a BlackBerryket gyártó kanadai Research in Motion-t nyerte meg magának.
2011. május 4. szerda 10:41 -
Szövetséget kötött a Microsoft és a RIM
A szakmát meglepte Steve Ballmer váratlan bejelentése.
2011. május 4. szerda 08:53 -
A nyáron érkezik a Windows 7 legújabb, Thin PC kiadása
A Microsoft a hét elején kiadta a még év elején bejelentett új operációs rendszere, a Windows Thin PC kiadásra jelölt (RC) változatát. Az új Windows-változatot a Microsoft a kifejezetten kiskapacitású, sokszor merevlemezzel sem rendelkező vállalati gépekre szánja, amelyek minden lényeges adatukat ..
2011. május 4. szerda 07:42 -
A RIM is a Microsofttal szövetkezik
Ezentúl a Bing lesz a cég okostelefonjain az alapértelmezett kereső, míg az Office 365 felhasználók Blackberry-s szolgáltatásokkal gazdagodnak.
2011. május 4. szerda 06:57 -
Paul Allentől származnak a Microsoft ötletei?
Komoly feltűnést keltett Paul Allen Idea Man címmel most kiadott emlékirata. A szakember azt állítja, hogy a tengerentúli szoftveróriás sikeres ötletei tőle és nem Bill Gatestől származnak.
2011. május 3. kedd 20:16 -
Mivel kecsegtet a Windows 8?
Még azt sem tudni, mikor fog megjelenni a Windows 8, de a Microsoft készülő új operációs rendszeréből már több tesztverzió is kiszivárgott. A fanatikus fórumozók, bloggerek és a bevállalós technológiai szájtok nyomban használni kezdték a Windows 7 utódját, és folyamatosan számolnak be annak újdonságairól. Valószínűleg lesz szupergyors indulás és könnyen költöztethető konfiguráció. Összegyűjtöttük, amit a Windows 8-ról jelenleg tudni lehet.
2011. május 3. kedd 16:17 -
Megjelent a várva-várt Helyes-e?/Mac Office 2011!
MorphoLogic Megjelent a Helyes-e?/Mac Office 2011 magyar helyesírás-ellenőrző és elválasztó program letölthető változata Microsoft Office for Mac 2008-hoz és 2011-hez. A Mac-esek által nagyon várt friss magyar helyesírás-ellenőrző program is a MorphoLogic HUMor (High speed Unification based Morphology) technológiájára épül, mely kb. 100.000 alapszó összes alakját ismeri és az elválasztásban is verhetetlen.Release No No Forrás: MorphoLogic Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Helyes-e?
2011. május 3. kedd 13:32 -

Kinectes shooteren dolgozik a Microsoft
Most, hogy az előző hírünkben megjegyeztük, hogy az Egyesült Államok igyekszik megakadályozni, hogy a játékfejlesztők Kanadába költözzenek, itt a következő hírünk: a Microsoft új fejlesztőcsapatot létesített Kanadában, akiknek feladata egy hardcore kinectes lövölde elkészítése lesz.
2011. május 3. kedd 13:00 -
Új MS stúdió Kanadában
Új stúdiót nyitott a Microsoft, hol máshol, mint Kanadában.
2011. május 3. kedd 10:50 -
API Mapping: iOS alkalmazások WP7-re
A Microsoft új eszköze az iOS alkalmazások átírását segíti Windows Phone 7 operációs rendszerre.
2011. május 2. hétfő 12:56 -
Microsoft Office 365
Adobe Mától a nyilvánosság számára is elérhető az akár magyar nyelven is használható Microsoft programcsomag béta változata.No No No Forrás: Terminal Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Creative Suite 5 Acrobat tovább
2011. május 2. hétfő 11:36 -
A Microsoft kisebb profitot termelt, mint az Apple
Növelte bevételét és nyereségét a Microsoft az idei első három hónapban, a nagy vetélytárs Apple...
2011. május 2. hétfő 11:11 -
Magasan vezet az IE10 az első valós böngésző-sebességtesztben
Magasan leelőzi minden konkurensét a Microsoft következő böngészőjének előzetes kiadása abban a tesztben, amely készítője szerint a világ első, a böngészők valódi sebességét mérni képes benchmarkja. A tesztet Douglas Crockford, a JSON feltalálója hozta létre, és az a Spidermonkey és hasonló, szint..
2011. május 2. hétfő 08:35 -
A Microsoft növelte előnyét az operációs rendszerek piacán
A Microsoft növelte előnyét a személyi számítógép operációs rendszerek piacán - derül ki a Gartner piackutató cég elemzéséből.
2011. május 2. hétfő 06:32 -
Mit kezd a pornóipar a mobillal és a táblagépekkel?
Ma végre sikerült megnéznem a Middle Men című amerikai filmet, ami azon túl, hogy természetesen "megtörtént eseményeken alapul", sokkal jobbra is sikeredett, mint a szintén az internet felvirágzását témául választó The Social Network. A Middle Men nagyjából arról szól, hogy a kilencvenes évek végén, kétezres évek elején a leghülyébb hülyegyerekek is multimilliárdosok lehettek abból, hogy néhány meztelen nőt ábrázoló képet vagy videót kipakoltak a netre, és online lehetett fizetni a felvételek megtekintéséért.A web hőskorában egyetlen dolgot lehetett igazán jól értékesíteni online - és ez a pornó volt. A helyzet azóta sem változott meg alapjaiban: A szexipar világméretekben a legjövedelmezőbb üzletág. Egy nemzetközi felmérés szerint minden másodpercben 3 ezer dollárt (630 ezer forintot) költenek pornóra a neten, ugyanekkor 29 ezren néznek pornográf tartalmakat, és minden másodpercben 372-en gépelnek be szexuális tartalmú keresőszavakat. Minden 39. percben készül egy-egy újabb pornóvideo az USA-ban. Az iparág bevétele nagyobb, mint a technológiai óriásoké: a Microsoft-é, a Google-é, az Amazon-é, az eBay-é, a Yahoo!-é, az Apple-é, a Netflix-é és az EarthLink-é együttvéve. Csak az USA pornóbevételei meghaladják a nagy, országos hálózattal rendelkező televízió és rádiócsatornákét. (forrás: Index)Aztán ma este kaptam egy sajtóközleményt a hazai online felnőtt filmipar egyik főszereplőjétől, a Golden Gate-től:
2011. május 1. vasárnap 22:12 -
Egyre kevesebb ember vesz netbookot
A Microsoft saját adataira hivatkozva azt állítja, hogy egyre kevesebb netbookot értékesítenek világszerte. Az Intel ezzel nem ért egyet, szerintük csak stagnál a piac.
2011. május 1. vasárnap 20:54 -
Gears of War 3 - nem fog szerepelni Master Chief
A Gears of War mindig is híres volt a kedves kis meglepetéseiről. Cliff Bleszinski, az Epic design igazgatója bevallotta, hogy extra karakterként megpróbálták megszerezni Master Chiefet is, de a Microsoft nem igazán ment bele a dologba, főként a Gears-játékok brutalitása miatt.
2011. április 30. szombat 16:00 -
Rekorddal zárta az elmúlt negyedévet a Microsoft is
A legfrissebb információk szerint nem csak az Apple és az Intel számára zárult rendkívül pozitív eredményekkel az elmúlt negyedév. Most napvilágot láttak a Microsoft legfrissebb pénzügyi eredményei is, amelyek arról árulkodnak, hogy a gyártó rekorddal zárta a legutóbbi pénzügyi negyedévet, amely egyébként március 31-én ért véget.
2011. április 30. szombat 15:01 -
A Microsoft kisebb profitot termelt, mint az Apple
Növelte bevételét és nyereségét a Microsoft az idei első három hónapban, a nagy vetélytárs Apple profitját azonban nem tudta felülmúlni, amire soha korábban nem volt példa.
2011. április 30. szombat 08:39 -
Az Xbox és az Office rántotta fel a Microsoftot
Jelentős bevétel és profitnövekedésről számolt be a Microsoft fiskális évének harmadik negyedében. A cég a gyenge PC-eladások ellenére is jól teljesített - köszönhetően az Xbox és az Office iránti fokozott érdeklődésnek.
2011. április 29. péntek 14:22 -

Szépen zárta az elmúlt negyedévet a Microsoft
Óriási profittal zárta a Microsoft a harmadik pénzügyi negyedévét, az Xbox 360-nak és a Kinectnek köszönhetően jól szerepelt a szórakoztatóelektronikai termékekkel foglalkozó divízió is. A redmondiak azt ígérik, továbbra sem állnak le, és úgy néz ki, bejelentésük is lesz az E3-on.
2011. április 29. péntek 14:00 -
Az Xbox és az Office rántotta fel a Microsoftot
Jelentős bevétel és profitnövekedésről számolt be a Microsoft fiskális évének harmadik negyedében. A cég a gyenge PC-eladások ellenére is jól teljesített - köszönhetően az Xbox és az Office iránti fokozott érdeklődésnek.
2011. április 29. péntek 13:58 -
Rekodnegyedéven van túl a Microsoft
A PC-piac gyengélkedése miatt a Windows-részleg sem nyújtott jó teljesítményt, de az Office 2010, az üzleti szoftverek, a szervertermékek, az Xbox 360 és a Kinect hengereltek. A Microsoft idei harmadik pénzügyi negyedévében rekordbevételt és -profitot ért el.
2011. április 29. péntek 10:28 -
Az Apple jövedelmezőbb a Microsoftnál
31 százalékkal nőtt a Microsoft profitja. A jó eredményt beárnyékolja az Apple jelentése.
2011. április 29. péntek 10:15 -
A Microsoft kisebb profitot termelt, mint az Apple
Növelte bevételét és nyereségét a Microsoft az idei első három hónapban, a nagy vetélytárs Apple profitját azonban nem tudta felülmúlni, amire soha korábban nem volt példa.
2011. április 29. péntek 09:33 -
HWSW: Már telefonról is elérhető a Google Docs
A Google egyre erőszakosabban igyekszik a Microsoft irodai szoftvercsomagját támadni, a most bejelentett Google Docs for Android pedig komoly fegyvertény a harcban. Az új alkalmazás felülete szép, gyors és nagyon hatékony lett, olvasható nagytestvérünk, a HWSW hasábjain.
2011. április 29. péntek 09:00 -
Hordozható fiókok és személyre szabható lezáróképernyő lesz a Windows 8-ban
Úgy látszik a rajongók szünet nélkül túrják a közelmúltban több változatban is kiszivárgott előzetes Windows 8 verziókat, amelyben így egyre több újításra bukkannak - köztük olyanokra is, amelyeket a Microsoft még nem is tett közvetlenül elérhetővé vagy beállíthatóvá a rendszerből, de különböző tr..
2011. április 29. péntek 08:20 -
Az Apple jövedelmezőbb a Microsoftnál
31 százalékkal nőtt a Microsoft profitja. A jó eredményt beárnyékolja az Apple jelentése.
2011. április 29. péntek 07:49 -
Lenyomta a Microsoftot az Apple
Tavaly még csak arról számolhattunk be, hogy az Apple magasabb bevételt ért el az aktuális pénzügyi negyedévekben, mint a Microsoft (ami szintén történelmi előzés volt), nyereség tekintetében csak 2011 első naptári negyedévében sikerült megelőzni a Randa Gonosz Ellenséget.A Microsoft tegnap kiadott jelentése 16.4 milliárd dollár bevételt mutatott szemben az Apple ugyanerre az időszakra vonatkozó 24.7 milliárdjával, és 5.2 milliárdos nyereséget az Apple 6 milliárdja ellenében.A növekedés mértéke a Microsoft esetében az egy évvel korábbi számokhoz képest 13 százalék, míg az Apple ugyanilyen bázissal számolva 83 százalékos növekedést ért el.A redmondi szoftveróriás a legnagyobb forgalomnövekedést a hardverek terén realizálta, főleg az Xboxok és a Kinectek fogytak jól. A Windows és a Windows Live divízió bevételei viszont csökkentek a 2010-es adatokhoz képest.
2011. április 29. péntek 07:18 -
Már okostelefonról is elérhető a Google Docs
A Google egyre erőszakosabban igyekszik a Microsoft irodai szoftvercsomagját támadni, a most bejelentett Google Docs for Android pedig komoly fegyvertény a harcban. Az új alkalmazás felülete szép, gyors és nagyon hatékony lett.
2011. április 28. csütörtök 11:22 -
Így gyűjtik az adatokat a mobilok
Az Apple és a Google után a Microsoft is belekeveredett a mobil eszközökön való, helymeghatározásra szolgáló információk kezelésével kapcsolatos vitákba. A cég megerősítette, hogy a Windows alapú készülékek sem zárkóznak el minden esetben az adatgyűjtögetéstől.
2011. április 28. csütörtök 09:25 -
Így gyűjtik az adatokat a mobilok
Az Apple és a Google után a Microsoft is belekeveredett a mobil eszközökön való, helymeghatározásra szolgáló információk kezelésével kapcsolatos vitákba. A cég megerősítette, hogy a Windows alapú készülékek sem zárkóznak el minden esetben az adatgyűjtögetéstől.
2011. április 28. csütörtök 09:21 -
Így gyűjtik az adatokat a mobilok
Az Apple és a Google után a Microsoft is belekeveredett a mobil eszközökön való, helymeghatározásra szolgáló információk kezelésével kapcsolatos vitákba. A cég megerősítette, hogy a Windows alapú készülékek sem zárkóznak el minden esetben az adatgyűjtögetéstől.
2011. április 28. csütörtök 09:05 -
Még több asztali gépen van Windows
A Microsoft növelte előnyét a személyi számítógép operációs rendszerek piacán - derül ki a Gartner piackutató cég elemzéséből.
2011. április 28. csütörtök 06:15 -
A WP7 nem tárol GPS adatokat
A Microsoft közleménye szerint a Windows Phone 7 nem tárol tartózkodási hellyel kapcsolatos információkat.
2011. április 27. szerda 16:53 -
A legjobb program iPhone-ra
Ingyen van és a Microsoft készítette. Komolyan. Azt hiszitek, most viccelek, vagy nagyzolok, de nem: lassan három éve van iPhone-om, rengeteg alkalmazást töltöttem le rá és nem sajnáltam a pénzt sem, amikor úgy tűnt, megéri, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy a Microsoft ingyenes alkalmazásától fogom lefosni a bokám. A program neve Photosynth. A technológia nem új, a Microsoft már évekkel ezelőtt megjelentette a webes elődöt, ami viszont csak a petting volt az iPhone-os alkalmazáshoz képest: ez annyit tudott, hogy a fényképezővel készített, aztán feltöltött képeket kielemezte, majd összeillesztette azokat, így egy körpanoráma-szerűséget kaptunk. A program kétség kívül meggyőző volt annak ellenére, hogy a végeredmény inkább ügyetlennek tűnt: nem álltak össze egységgé a rendezőelv nélkül kattintgatott fotók, mert nem is állhattak, de az tiszteletet parancsoló volt, ahogy a Photosynth egész jó találati aránnyal ismerte fel, hogy ezek a képek hogyan helyezkedtek el egymáshoz képest a valóságban. Ezt például én készítettem három éve az Indexben: Az App viszont egy mestermű ehhez képest, mert már a legfontosabb fázisban is részt vesz: a fotózásban. Sőt, nem részt vesz, elvégzi azt helyettünk. Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy forgunk körbe, az alkalmazás már automatikusan készíti a felvételeket, amikből aztán egy 360 fokos képet állít össze. Ha lehántjátok a marketingbullshitet, nagyjából kiderül ebből a videóból, hogy miről van szó. A legmegdöbbentőbb, hogy a dolog majdnem tényleg ilyen remekül működik a valóságban is. Nem hibátlan az app, mert 360 fokos képet még nem sikerült készítenem, valószínűleg azért, mert fotózás közben kimozdultam a tengelyből, meg a mobil plafon és padló felé forgatásával túl nagyot változott a fotózási szög, így már nem tudja az új képeket hozzáilleszteni a régikhez, de az látszik, hogy kisebb panorámaképek készítésére alkalmas a program: Sőt, félköröket is simán lehet vele csinálni, ahogy az a Gerlóczy hotel teraszán készített sorozatomból is kiderül: Engem mindenesetre most kilóra megvett a Microsoft, és nagyjából biztos vagyok abban, hogy az 1.2-es, vagy legkésőbb a 2.1-es verzióval már simán lehet teljes teret lefedő képeket készíteni. Boszorkányos!
2011. április 27. szerda 16:22 -
Lerohanja a vállalatirányítási szoftverek piacát a Microsoft
Decemberben jött ki a Dynamics NAV 2009 R2, majd januárban bejelentették a CRM online változatát és a CRM 2011-es verzióját, áprilisban pedig a Dynamics AX 2012 nyilvános betája jelent meg, amelyet még a nyáron követ a végleges változat.
2011. április 26. kedd 16:30 -
Újabb Windows 8 béta szivárgott ki
Újabb Windows 8 béta került ki az internetre. A Microsoft következő operációs rendszerének egy hónapon belül immár a második bizalmas, fejlesztőknek szánt verziója szivárgott ki; a cég egyelőre sem a szoftver hivatalos nevét, sem a bemutató időpontját nem hozta nyilvánosságra.
2011. április 26. kedd 13:56 -

2011. április 26. kedd 13:40 -

2011. április 26. kedd 13:16 -
350 millió Windows 7 licencet adott el a Microsoft
A második legnépszerűbb operációs rendszer piaci részesedése már 30 százalék fölött van.
2011. április 26. kedd 09:10 -
350 millió Windows 7 licencet adott el a Microsoft
A második legnépszerűbb operációs rendszer piaci részesedése már 30 százalék fölött van.
2011. április 26. kedd 09:00 -
SharePoint Designer 2007 - csendes trónfosztás
Ha ingyenes webszerkesztőről van szó, szinte mindenkinek a KompoZer jut az eszébe, pedig az első helyet csendesen átvette a Microsoft szoftvere.
2011. április 26. kedd 08:01 -
350 millió Windows 7 licencet adott el a Microsoft
A második legnépszerűbb operációs rendszer piaci részesedése már 30 százalék fölött van.
2011. április 26. kedd 06:30 -

2011. április 26. kedd 05:18 -
Újrahasznosított papírt alkalmaz a jövőben a Microsoft
Az amerikai óriáscég bejelentette, hogy mostantól kizárólag újrahasznosított papírt használ az irodáiban és ezért együttműködési megállapodást kötött a Grays Harbor Paper vállalattal.
2011. április 24. vasárnap 20:39 -
Frissült: doPDF 7.2.361
A doPDF virtuális PDF nyomtatóként telepíti magát, így a sikeres installáció után megjelenik a Nyomtatók és faxok között. PDF készítéséhez egyszerqen csak ki kell nyomtatni a dokumentumot a doPDF nyomtatón keresztül. Nyisd meg a dokumentumot (Microsoft Word, WordPad, NotePad vagy bármilyen másik programmal) és nyomtatáskor válaszd ki a doPDF nyomtatót. A program megkérdezi, hogy hova szeretnéd elmenteni a PDF állományt és amikor az elkészült, az alapértelmezett PDF megjelenítQ automatikusan megnyitja.
2011. április 24. vasárnap 13:54 -
A Microsoftnak kedvezhet a PSN leállása
A PlayStation Network felhasználók ezekben a napokban kisebb pokoljárást élnek át, egyáltalán nem megy kedvenc szolgáltatásuk, a Sony is csak hiteget mindenkit, hogy pár nap alatt újra minden szép és jó lesz. A nagy rivális, a Microsoft is kommentálta az eseményeket, őket egyáltalán nem zavarja a malőr. Sőt!
2011. április 23. szombat 14:00 -
Az IE10-zel akár nosztalgiázni is lehet majd
A Microsoft műhelyében még javában fejlesztett Internet Explorer 10 egyik különleges tulajdonsága az lesz, hogy ha akarjuk,...
2011. április 23. szombat 09:45 -
Bajorországban máris a bírálatok kereszttüzébe került a Streetside
Még el sem indultak Németországban a Microsoft első Streetside-autói, a bajor belügyminiszter már támadta a szolgáltatást, illetve annak betiltásán gondolkozik.
2011. április 22. péntek 14:25 -
Aláírásra került a Nokia-Microsoft megállapodás
A Microsoft és a Nokia a tervezettnél korábban írta alá együttműködési megállapodás, melyből további részeltek is kiderültek.
2011. április 22. péntek 10:52 -
Új vezető a Microsoft online hirdető csoportjának élén
A Microsoft új vezetőt nevezett ki az online hirdetésekkel foglalkozó szervezete az Advertising and Online élére. Frank Holland...
2011. április 22. péntek 10:36 -
Kulcsfontosságú Nokia programok Windows-on
Végleg megállapodott a Nokia és a Microsoft.
2011. április 22. péntek 10:01 -
Monitorunkon követhetjük a Windows XP halálát
A Microsoft a hét közepén kiadott egy kis segédprogramot, ami lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy azok monitorjukon napról napra kövessék nyomon a Windows XP kimúlását. A "Windows XP End Of Support Countdown Gadget" ugyanis egy tetszetős kis dobozban pontosan mutatja és számontartja, hogy ..
2011. április 22. péntek 08:17 -
Szentesült a Nokia-Microsoft megállapodás
Zöld utat kaptak a Windows Phone-alapú Nokia készülékek.
2011. április 21. csütörtök 18:40 -
Szög a Windows Vista koporsójába
A Windows Vista SP1 támogatásának megszűnésével a Windows frissítését javasolja a Microsoft.
2011. április 21. csütörtök 16:25 -
Szentesült a Nokia-Microsoft megállapodás
Zöld utat kaptak a Windows Phone-alapú Nokia készülékek.
2011. április 21. csütörtök 15:48 -
Elvesztette az okostelefon-piac első helyét a Nokia
Nyilvánosságra hozta első negyedéves pénzügyi eredményeit a Nokia. A vállalat sem az okokstelefon-piacon, sem a tágabb értelemben vett mobilpiacon nem tud lépést tartani a versenytársaival, részesedése gyorsan csökken. A Microsoft-szövetség csak később hozza meg gyümölcsét, nincs mese, költséget kell csökkenteni.
2011. április 21. csütörtök 15:09 -
DOJ-korlátozás a Novell-szabadalmak felvásárlására
Az amerikai igazságügyi minisztérium szerdán nyilvánosságra hozott döntése értelmében a Microsoft vezette CPTN konzorcium csak korlátozott mennyiségben vásárolhatja fel az Attachmate-tel összeolvadó cég szabadalmait.
2011. április 21. csütörtök 14:36 -

Véget ér a Windows Vista SP1 támogatása
Másfél hónap múlva, július 12-én ér véget a Windows Vista 1. szervizcsomagjának (SP1) a támogatása. A Microsoft újabb operációs rendszerére, de legalábbis újabb szervizcsomagokra való frissítést javasolja a program használóinak.
2011. április 21. csütörtök 14:15 -

2011. április 21. csütörtök 14:12 -
WP7 blog: Nokia a házban
Rövid eszmefuttatás a Nokia-Microsoft együttműködésről.
2011. április 21. csütörtök 14:11 -
Lejár a Vista SP1 támogatása - ideje frissíteni a Windows-okat!
[Microsoft] Másfél hónap múlva, július 12-én ér véget a Windows Vista 1. szervizcsomagjának (SP1) a támogatása. A Microsoft a Windows 7-re vagy újabb szervizcsomagokra való frissítést javasolja ügyfeleinek. [img(vista-box.jpg;;right)] Azok a Windows verziók, amelyek támogatása megszűnik, nem kapna..
2011. április 21. csütörtök 14:10 -
Skyrim - probléma a konzolos modkészítővel
Beleütközött a Bethesda a Microsoft és a Sony által felállított falakba, amikor a Skyrim modkészítő eszközét szerették volna megjelentetni konzolokra. Pontosabban még mindig szeretnék kiadni, csak egyelőre nem látják, miképpen lehetne, így tárgyalásokat folytatnak mindkét céggel.
2011. április 21. csütörtök 14:00 -
Véget ér a Windows Vista SP1 támogatása
Másfél hónap múlva, július 12-én ér véget a Windows Vista 1. szervizcsomagjának (SP1) a támogatása. A Microsoft újabb operációs rendszerére, de legalábbis újabb szervizcsomagokra való frissítést javasolja a program használóinak.
2011. április 21. csütörtök 13:44 -
Kevesebb hibát tartalmaz és gyosabban javítják a zárt forrású Office-t
A Microsoft Office csomagja kevesebb biztonsági hibát tartalmaz és kevesebbszer is omlik össze, mint nyílt forrású konkurense, az OpenOffice. Legalábbis ezt mutatják két - egyébként a problémakört egymástól függetlenül megvizsgáló - biztonsági szakember elemzései, amelyek szerint a redmondi szoftv..
2011. április 21. csütörtök 09:10 -
Súlyos hibákat talált a Google böngészőjében a Microsoft
A Microsoft kedden jelentette be, hogy a jövőben egy jelentősen módosított szabályzat szerint fogja biztonsági csoportja a részére bejelentett vagy a cég munkatársai által felfedezett sebezhetőségekre vonatkozó információkat kezelni. Ennek értelmében a redmondi cég többek között egy szintén előre ..
2011. április 21. csütörtök 08:15 -
Új, telepítést nem igénylő, ingyenes vírusirtót adott ki a Microsoft
A Microsoft a rendszerei felhasználói számára ingyen kínált biztonági szoftverei tárházát a hét közepén egy újabb elemmel bővítette. A frissen letölthető vált "Safety Scanner" különlegessége, hogy - szemben a Redmond által eddig kínált vírusirtókkal - nem igényel telepítést a célgépen, és akár köz..
2011. április 21. csütörtök 07:05 -
Hibrid boot- és cloud-funkciók, továbbá új taszkmenedzser a Windows 8-ban
Ahogy telnek a hetek úgy szivárog ki egyre több részlet a Microsoft jövőre bemutatkozó új operációs rendszeréről, a Windows 8-ról. Ezúttal egy olasz hírportálon és egy fórumon jelentek meg érdekes információk.
2011. április 20. szerda 22:03 -
Xbox LIVE - Tavaszi árleszállítás és akciós SEGA-klasszikusok
Akciózik a Microsoft, akciózik a SEGA, elégedetten dörzsölik tenyerüket az MS pont dílerek.
2011. április 20. szerda 15:00 -
Kipróbálható az Office 365 bétája
Bárki kipróbálhatja az Office 365 irodai szolgáltatáscsomag bétáját, amely a termék megjelenéséig ingyenesen használható.
2011. április 20. szerda 14:55 -
Kipróbálható az Office 365 bétája
Bárki kipróbálhatja az Office 365 irodai szolgáltatáscsomag bétáját, amely a termék megjelenéséig ingyenesen használható.
2011. április 20. szerda 14:50 -
Androidra is jön a Moonlight
A Novell az asztali Linux után Androidra is elkészítené a Moonlightot, ami a Silverlight nyílt forrású implementációja. Közben a Microsoft bejelentette a Silverlight 5 bétáját, év végén jön a végleges verzió.
2011. április 20. szerda 13:54 -
Készítsünk panoráma-képet iPhone-nal!
A Microsoft új iPhone alkalmazása - a Photosynth - panoráma-képet készít a telefonunkkal felvett...
2011. április 19. kedd 22:45 -
Májusban rendezik meg az Innováció kiállítást
Ha érdekel a jövő és az innováció, és kíváncsi vagy a játékipar, az informatika és a mobilvilág újdonságaira, májusban célozd be a Millenáris Parkot, ahol az Innováció 2011 egy csomó érdekességgel várja az odalátogatókat. Kint lesz a Sony és a Microsoft is többek között, sőt 3D-s játéksarokra is számíthatunk.
2011. április 19. kedd 18:30 -
Vége a szabadalmi pereknek?
A Microsoft elunhatta a sok és drága ügyvéd megfizetését, ezért döntő lépésre szánta el magát.
2011. április 19. kedd 16:00 -
Elérhető a Microsoft Office 365 bétaváltozata
A magyar nyelven is használható szolgáltatáscsomag a számítási felhő segítségével, online kínálja a folyamatosan frissített Office, SharePoint Online, Exchange Online és Lync Online alkalmazásokat.
2011. április 19. kedd 13:43 -
Windows blog: Internet Explorer 9 a tesztek bűvöletében
Néhány tesztet eresztettünk a Microsoft új böngészőjére, az eredmények itt olvashatóak.
2011. április 19. kedd 09:38 -
Microsoft Office 365
Mától a nyilvánosság számára is elérhető az akár magyar nyelven is használható Microsoft programcsomag béta változata.
2011. április 18. hétfő 19:11 -
Hétvégén indul az Xbox Live Nemzetek esemény
A Microsoft ütőképes húsvéti ajándékkal örvendezteti meg a Live-ot még nem ismerő hazai játékosokat. Amellett, hogy április 23-tól két napon keresztül ingyenes lesz az Xbox Live, világrekord kísérletbe is beszállhatunk az Xbox Live Nemzetek eseményen. Ehhez csak egy Kinectre lesz szükségünk.
2011. április 18. hétfő 19:00 -
Oracle: felhagy a kereskedelmi Open Office forgalmazásával
A cég pénteken jelentette be, hogy leveszi a termékpalettáról az Open Office irodai programcsomag kereskedelmi változatát.
2011. április 18. hétfő 17:15 -
Oracle: felhagy a kereskedelmi Open Office forgalmazásával
A cég pénteken jelentette be, hogy leveszi a termékpalettáról az Open Office irodai programcsomag kereskedelmi változatát.
2011. április 18. hétfő 17:00 -

2011. április 18. hétfő 16:32 -
Kipróbálható az Office 365
Az irodai csomag felhőalapú, vállalkozásoknak szánt verziójának bétája a mai naptól nyilvános.
2011. április 18. hétfő 15:46 -
Videó: mi a baj a Zune HD-vel?
Sajtóértesülések szerint a Microsoft véglegesen beszünteti a Zune HD gyártását. S mivel a redmondi cég nem cáfolta egyértelműen e híreszteléseket, hajtóvadászatot indítottunk a lejátszóért, hogy megnézzük: mi vezethetett a bukásához.
2011. április 18. hétfő 15:25 -

2011. április 18. hétfő 15:15 -
A legfelsőbb bíróság előtt a Microsoft-i4i ügy
Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságán hétfőn kezdődik az i4i Microsoft ellen indított szabadalmi perének első meghallgatása. A jogászok és jogtulajdonosok szerint az ügy kimenetele a szabadalmak kezelésének gyakorlatára is hatással lehet.
2011. április 18. hétfő 14:20 -
A legfelsőbb bíróság előtt a Microsoft-i4i ügy
Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságán hétfőn kezdődik az i4i Microsoft ellen indított szabadalmi perének első meghallgatása. A jogászok és jogtulajdonosok szerint az ügy kimenetele a szabadalmak kezelésének gyakorlatára is hatással lehet.
2011. április 18. hétfő 14:00 -
Elérhető a Microsoft Office 365 béta változata
[Microsoft] A Microsoft bejelentette, hogy a mai naptól a széleskörű nyilvánosság számára is elérhető a Microsoft Office 365 béta változata. A magyar nyelven is használható szolgáltatáscsomag a számítási felhő segítségével, online kínálja a folyamatosan frissített Microsoft Office, SharePoint Onli..
2011. április 18. hétfő 13:57 -
Kipróbálható az Office 365 bétája
Bárki kipróbálhatja az Office 365 irodai szolgáltatáscsomag bétáját, amely a termék megjelenéséig ingyenesen használható.
2011. április 18. hétfő 13:45 -
A legfelsőbb bíróság előtt a Microsoft-i4i ügy
Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságán hétfőn kezdődik az i4i Microsoft ellen indított szabadalmi perének első meghallgatása. A jogászok és jogtulajdonosok szerint az ügy kimenetele a szabadalmak kezelésének gyakorlatára is hatással lehet.
2011. április 18. hétfő 13:45 -
A legfelsőbb bíróság előtt a Microsoft-i4i ügy
Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságán hétfőn kezdődik az i4i Microsoft ellen indított szabadalmi perének első meghallgatása. A jogászok és jogtulajdonosok szerint az ügy kimenetele a szabadalmak kezelésének gyakorlatára is hatással lehet.
2011. április 18. hétfő 13:35 -
Elérhető a Microsoft Office 365 béta változata
A magyar nyelven is használható szolgáltatáscsomag a számítási felhő segítségével, online...
2011. április 18. hétfő 13:15 -
Kipróbálható az Office 365 bétája
Bárki kipróbálhatja az Office 365 irodai szolgáltatáscsomag bétáját, amely a termék megjelenéséig ingyenesen használható.
2011. április 18. hétfő 13:07 -
Videó: mi a baj a Zune HD-vel?
Sajtóértesülések szerint a Microsoft véglegesen beszünteti a Zune HD gyártását. S mivel a redmondi cég nem cáfolta egyértelműen e híreszteléseket, hajtóvadászatot indítottunk a lejátszóért, hogy megnézzük: mi vezethetett a bukásához.
2011. április 18. hétfő 12:45 -
Bárki tesztelheti az Office 365-öt
Hétfőn reggel a Microsoft a nagyközönség számára is megnyitott az Office 365 felhőalapú irodai programcsomag tesztfázisát.
2011. április 18. hétfő 10:14 -
Bárki tesztelheti az Office 365-öt
Hétfőn reggel a Microsoft a nagyközönség számára is megnyitott az Office 365 felhőalapú irodai programcsomag tesztfázisát.
2011. április 18. hétfő 10:14 -
Hamarosan érkezik az Office 2010 SP1 javítócsomagja
A Microsoft tervei szerint nyár közepén fogja kiadni az Office 2010 és a SharePoint 2010 első (SP1) szervizcsomagját.
2011. április 18. hétfő 09:47 -
WP7 mobilok 800 MHz-es processzorral?
Az olcsóbb Windows Phone modellek előszeleként a Microsoft lazított a platform hardveres követelményein.
2011. április 18. hétfő 09:01 -
Beszünteti az Itanium processzorok fejlesztését az Intel?
Miután először a Microsoft, majd az Oracle is megvonta támogatását a platformtól, úgy látszik, hogy az Intel maga is feladja az Itanium processzorok további fejlesztését. Legalábbis ezt állítja belső forrásokra hivatkozva az Xbit Labs, amelynek értesülései szerint a chipgyártó a jövőben inkább a k..
2011. április 18. hétfő 08:05 -
Nokia W7 és W8 - immár WP7 alatt
Ismertté vált, hogy mely két okostelefonnal szeretne debütálni a Nokia a Windows Phone 7 platformon. A Microsoft közzétette az új hardveres specifikációt.
2011. április 17. vasárnap 17:55 -
Microsoft újdonságok a MIX11 fejlesztői konferencián: IE10, Kinect SDK, Phone 7, Silverligh 5, Azure...
Az immár hatodik éve megrendezett MIX konferencia a Microsoft, a webdizájnerek és a fejlesztők között zajló folyamatos...
2011. április 15. péntek 17:26 -
A Vista kevés lesz az IE 10-nek
A Microsoft megerősítette: a böngésző új verziója nem fog futni a Windows 7-nél régebbi rendszerein.
2011. április 15. péntek 17:01 -
A Playstation 3-ból is elkelt ötvenmillió példány
A Sony játékkonzolja az eladási számok tekintetében utolérte a Microsoft Xbox 360 januári eredményét: már mindkét otthoni játékgépből több mint ötvenmillió van forgalomban.
2011. április 15. péntek 16:54 -
Milyen lesz a következő Windows?
Mobilos környezetbe szánt operációs rendszeréről rántotta le a leplet a Microsoft.
2011. április 15. péntek 16:10 -
Újabb jelek utalnak az Apple tévés terveire
Steve Jobs cége a Microsoft egyik számítási felhőszakértőjét igazolta le magához, miközben hatalmas adatközpontokat épít az iTunesos videókhoz, és az App Store-ban is felbukkant egy újabb iOS-eszköz neve, amely akár az új Apple TV is lehet.
2011. április 15. péntek 15:16 -
MIX11: Leplet rántott a Microsoft
A Microsoft az Internet Explorer 9 (IE9) debütálása után héttel máris elérhetővé tette a böngésző utódjának, az Internet Explorer 10-nek az ún. "platform preview" verzióját, amely az IE9 HTML5-támogatásának és sebességének továbbfejlesztésére épül. Emellett bemutatkozott a Kinect SDK, a Windows Phone 7 új fejlesztői platformja, a Silverlight 5 bétája, valamint a Windows Azure felhőrendszer új képessége.
2011. április 15. péntek 15:11 -

2011. április 15. péntek 14:50 -
2012-re megelőzi a Bing a Google-t?
Apple A Google keresések harmada sikertelen, amit a Microsoft igyekszik is saját javára fordítani.No No No Forrás: beszeljukmac Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Flash Professional Dreamweaver tovább
2011. április 15. péntek 14:27 -
MIX11: Leplet rántott a Microsoft
A Microsoft az Internet Explorer 9 (IE9) debütálása után héttel máris elérhetővé tette a böngésző utódjának, az Internet Explorer 10-nek az ún. "platform preview" verzióját, amely az IE9 HTML5-támogatásának és sebességének továbbfejlesztésére épül. Emellett bemutatkozott a Kinect SDK, a Windows Phone 7 új fejlesztői platformja, a Silverlight 5 bétája, valamint a Windows Azure felhőrendszer új képessége.
2011. április 15. péntek 14:18 -
Microsoft Office 365 Kompetencia Központ az Atigrisnél
Az Atigris Informatika a Microsoft fejlesztéseit követve, BPOS Kompetencia Központját Microsoft Office 365 Kompetencia Központtá...
2011. április 15. péntek 13:10 -
Windows blog: mire képes Internet Explorer 9-es verziója?
Kivesézzük a Microsoft új böngészőjét.
2011. április 15. péntek 09:46 -
Itt az első videó a Windows 8-ról
Bár az elmúlt néhány hónapban már több tucat kép is kiszivárgott a Microsoft következő generációs operációs rendszeréről, mindeddig nem igazán láthattuk valóban működés közben a Windows 8-at. Ez a tegnapi nappal megváltozott, ugyanis a weben felbukkant az első élő és hiteles, a jövőre megjelenő op..
2011. április 15. péntek 07:20 -
Egyre népszerűbb a Bing az USA-ban
Bár szinte a világ minden régiójában a Google számít jelenleg az online keresőpiac egyeduralkodójának, nem árt odafigyelnie a konkurenseire, különösen a Microsoft szolgáltatására.
2011. április 14. csütörtök 13:55 -
TouchStudio: Alkalmazásfejlesztés mobilon
A Microsoft Research elkészítette az első Windows Phone 7 alapú mobilokon futtatható fejlesztőkörnyezetét.
2011. április 14. csütörtök 13:44 -
Egyre több információ szivárog ki a Windows 8-ról
A Microsoft fejlesztői egyelőre kevés hivatalos információt adtak ki a készülőben lévő Windows 8 operációs rendszerről, ennek ellenére egyre több pletyka kering az OS újdonságairól.
2011. április 14. csütörtök 10:21 -
Csak Windows 7-re adják ki a legújabb Internet Explorert
Csak Windows 7-re készíti el a Microsoft legújabb böngészőjét, az Internet Explorer 10-et. Sem a tesztverziók, sem a végleges termék nem fog futni a cég korábbi operációs rendszerén.
2011. április 14. csütörtök 10:11 -
Nem lesz IE10 a Windows Vista-ra
A Microsoft szerdán megerősítette, hogy böngészője soron következő változata, az Internet Explorer 10 nem fog futni a Windows Vista alatt. A napokban megjelent IE10 Platform Preview ugyan eleve nem működött már a Vista-n sem, egyesek azonban még reménykedtek abban, hogy ez csak a program előzetes ..
2011. április 14. csütörtök 08:11 -
A DICE már a következő generációra készül
A Battlefield 3 fejlesztői kijelentették, hogy a Frostbite 2.0 engine már elérhet az aktuális konzolok technikai korlátait, ám a motorjuk ennél is többre képes, elmondásuk szerint a Microsoft és a Sony nextgen gépén is megállja a helyét valamikor a jövőben.
2011. április 13. szerda 19:00 -
Már elérhető az IE10 első előzetese
Alig néhány héttel az Internet Explorer 9 végleges verziójának megjelenése után a Microsoft a Mix'11 konferencián bemutatta az IE10 első előzetesét, mely bárki számára szabadon letölthető.
2011. április 13. szerda 18:39 -
Itt az Internet Explorer 10 első bemutató kiadása
A Microsoft tegnap tette elérhetővé az Internet Explorer 10-es változatának első bemutató kiadását, ami igen váratlan lépés, tekintve, hogy a vállalat nemrégiben készült el az Internet Explorer 9-es változatának végleges kiadásával.
2011. április 13. szerda 17:30 -
Internet Explorer 10
A Microsoft felvette a kesztyűt.
2011. április 13. szerda 13:01 -
A Microsoft is lefotózza Európát
Habár a Google épp visszakozni látszik a világot utcaszinten lefényképező Street View projektjéből, a Microsoft csak most kezd felébredni. Az USA után az Egyesült Királyságban is elindulnak a Microsoft fotózó autói.
2011. április 13. szerda 12:32 -
Microsoft LifeCam webkamerák tesztje
Megnéztük, mit tud a Microsoft 720p felbontású HD-3000 és csúcs, Full HD-s Studio kamerája.
2011. április 13. szerda 12:02 -
Letölthető az Internet Explorer 10 első előzetese
Na, erre nem sokat kellett várni: éppen csak pár hete, hogy felbukkantak az első infomorzsák az új böngészőről, de a Microsoft kedden este - MIX11 fejlesztői konferenciáján - máris bemutatta és letölthetővé tette böngészője következő főverziójának első előzetes kiadását. A frissen elérhetővé vált ..
2011. április 13. szerda 11:15 -
Európában is indul a Microsoft Street View-ja
Korábban csak amerikai településeken volt elérhető, hamarosan azonban európai városokban is elindul a Microsoft virtuális utcakép-szolgáltatása, amellyel kezdetben nem teljes városokat, hanem csak a legfontosabb útvonalakat kívánnak lefedni. Magyarországon egyelőre nem várható a szolgáltatás.
2011. április 13. szerda 10:28 -
Rengeteg hibának mondott búcsút a Microsoft
A Microsoft az ígéretének megfelelően nem spórolt a frissítésekkel. Az április hibajavító kedden mind a Windows, mind az Office alkalmazások számos, kritikus veszélyességű sérülékenységtől szabadultak meg.
2011. április 13. szerda 08:55 -

Máris kipróbálható az Internet Explorer 10
A Microsoft meglepetésre alig néhány héttel a 9-es kiadását követően elkezdte csepegtetni az új verzióval kapcsolatos információkat is. Két-három havonta jön új preview.
2011. április 13. szerda 08:49 -
Rengeteg hibának mondott búcsút a Microsoft
A Microsoft az ígéretének megfelelően nem spórolt a frissítésekkel. Az április hibajavító kedden mind a Windows, mind az Office alkalmazások számos, kritikus veszélyességű sérülékenységtől szabadultak meg.
2011. április 13. szerda 08:45 -
Egyre népszerűbb a Microsoft keresője - egyre kevesebben használják a Google-t
A Microsoft keresőjének, a Bing-nek a piaci részesedése átlépte a bűvős 30% százalékos határt az Egyesült Államokban. Legalábbis ezt állítja az Experian Hitwise piaci elemző cég, amelynek adatait szerint a redmondi keresőmotor a több mint 300 milliós nemzet kereséseinek 30.01%-át szolgálta ki márc..
2011. április 13. szerda 08:15 -
Letölthető az Internet Explorer 10 előzetese
Nemrég jelent meg a kilences verzió, a Microsoft azonban már kiadta a 10-es előzetesét.
2011. április 13. szerda 07:50 -
Letölthető az Internet Explorer 10 előzetese
Nemrég jelent meg a kilences verzió, a Microsoft azonban már kiadta a 10-es előzetesét.
2011. április 13. szerda 07:35 -
Lenyomja-e a Bing a Google-t?
A Google keresések harmada sikertelen, amit a Microsoft igyekszik is saját javára fordítani.
2011. április 13. szerda 07:00 -
Letölthető az Internet Explorer 10 előzetese
Nemrég jelent meg a kilences verzió, a Microsoft azonban már kiadta a 10-es előzetesét.
2011. április 13. szerda 05:01 -
Bréking: Letölthető az Internet Explorer 10 első előzetese
Na, erre nem sokat kellett várni: éppen csak pár hete, hogy felbukkantak az első infomorzsák az új böngészőről, de a Microsoft kedden este - teljesen váratlanul - máris letölthetővé tette böngészője következő főverziójának első előzetes kiadását. A frissen elérhetővé vált Internet Explorer 10 Plat..
2011. április 13. szerda 01:46 -
A Microsoft hazugsággal vádolja a Google-t
A Microsoft az amerikai igazságügyi minisztérium egy, eddig nem publikált vizsgálatának eredményeire hivatkozva azt állítja, hogy a Google félreinformálta a döntéshozókat, amikor azt állította, hogy Google Apps for Government szolgáltatás FISMA biztonsági tanúsítványokkal rendelkezik.
2011. április 12. kedd 13:25 -

2011. április 12. kedd 13:10 -

Újabb csörte a Microsoft és a Google között
Egy kormányzati szerződés elnyerése miatt akasztott újra bajuszt a két nagyvállalat.
2011. április 12. kedd 13:07 -
A Microsoft hazugsággal vádolja a Google-t
A Microsoft az amerikai igazságügyi minisztérium egy, eddig nem publikált vizsgálatának eredményeire hivatkozva azt állítja, hogy a Google félreinformálta a döntéshozókat, amikor azt állította, hogy Google Apps for Government szolgáltatás FISMA biztonsági tanúsítványokkal rendelkezik.
2011. április 12. kedd 12:45 -
Microsoft: bünti a türelmetlen felhasználóknak
Arra inti Windows Phone 7 operációs rendszerét használókat a redmondi óriáscég, hogy ne próbálják
2011. április 12. kedd 12:05 -
Tesztelik az új Xbox 360 dashboard-frissítést
Az új Xbox 360 dashboard-frissítést tartalmazó lemezeket szétküldte a Microsoft, s azok meg is érkeztek a címzettekhez, így elkezdődhet az egyelőre teljes titokkal övezett update nyúzása. Habár sokak szerint a titok annyira nem is titok, s valójában az új lemezformátumról van szó.
2011. április 12. kedd 11:00 -
Ilyen lesz a Windows 8-as App Store?
Ha valódiak a webre publikált képek, akkor a Microsoft az Apple által már sikerre vitt elrendezést használja.
2011. április 12. kedd 10:15 -
Hivatalos: májusban jön az új Black Ops DLC
Az Activision és a Microsoft hivatalosan is bejelentette a Call of Duty: Black Ops második letölthető pályacsomagját, amely az Escalation alcímet viseli. A DLC a korábbi pletykáknak megfelelően májusban jelenik meg, s természetesen először csak Xbox 360-ra lesz elérhető.
2011. április 12. kedd 09:00 -
Így fog kinézni a Windows 8 beépített alkalmazásboltja
Az már korábban ismertté vált, hogy a Microsoft - fejlesztési platformjai egységesítésének részeként - többek között következő Windows rendszerébe is épít majd egy alkalmazásboltot, amelyen keresztül a felhasználók a korábbiaknál kényelmesebben és egyszerűbben vásárolhatnak meg majd kiegészítő pro..
2011. április 12. kedd 07:10 -
Már többen használnak Windows 7-et, mint XP-t
A Windows 7 a napokban megfosztotta közel egy évtizede elfoglalt trónjától nagy elődjét, a Windows XP-t - legalábbis ami az Egyesült Államokban az aktív webezők számát illeti. A Microsoft legújabb operációs rendszerének részesedése ugyanis április elején az észak-amerikai kontinense meghaladta a m..
2011. április 11. hétfő 16:03 -
Felhő alapú csatlakozás a Cannonnál
Az imageRUNNER ADVANCE Cloud Connect kiegészítés közvetlen nyomtatási, lapolvasási és mentési lehetőségeket kínál a Google Docs és a Microsoft SharePoint Online szolgáltatásokhoz.
2011. április 11. hétfő 13:13 -
Megdermed a német Street View
A Google autói nem fotóznak többet Németországban. A Microsoft pont most kezd el fényképezni.
2011. április 11. hétfő 13:10 -
Megdermed a német Street View
A Google autói nem fotóznak többet Németországban. A Microsoft pont most kezd el fényképezni.
2011. április 11. hétfő 12:55 -

2011. április 11. hétfő 12:50 -

2011. április 11. hétfő 12:35 -
Megdermed a német Street View
A Google autói nem fotóznak többet Németországban. A Microsoft pont most kezd el fényképezni.
2011. április 11. hétfő 12:03 -
A tripoli kormány fogva tartja a Microsoft országmenedzserét
A Microsoft közölte csütörtökön, hogy a tripoli kormány csaknem három hete fogva tartja a...
2011. április 11. hétfő 08:55 -
Lendületes lesz a hibajavító kedd
A Microsoft rekordmennyiségű hibajavítást fog kiadni kedden. A sérülékenységek zöme a Windows-t érinti, de az Excel valamint az Internet Explorer sem ússza meg a foltozást.
2011. április 11. hétfő 08:46 -

2011. április 11. hétfő 08:45 -
Franciaországban egy évig kötelező lenne megőrizni a webes adatokat
Az európai uniós tagországban újabb nagy vitát kiváltó elképzeléssel álltak elő a döntéshozók, amit civil szervezetek mellett azonnal élesen támadott a Google, az eBay és a Microsoft is.
2011. április 9. szombat 19:10 -
A Linux már megnyerte a háborút?
Két évtizede küzd egymással a Microsoft és a Linux közösség. Jim Zemlin, a Linux Foundation első embere meglehetősen érdekes kijelentéseket tett a NetWorkWorld magazinnak.
2011. április 8. péntek 17:57 -
Óriási mennyiségű hibát javít a Microsoft
64 patch Windows-hoz, Office-hoz és Internet Explorerhez.
2011. április 8. péntek 15:00 -
64 (!) biztonsági hibát javít a jövő keddi Windows-foltcsomag
A Microsoft jövő héten újabb rekordot fog felállítani - legalábbis ami az egyetlen havi frissítésben lezárt biztonsági rések számát illeti. A cég által kedden publikálni tervezett szokásos havi foltcsomag ugyanis ezúttal nem kevesebb, mint 64 biztonsági hiba javítását tartalmazza majd. [img(window..
2011. április 8. péntek 13:00 -
Jövő kedden az eddigi legnagyobb Microsoft-frissítés érkezik
Nemcsak darabszámban rekord a javítás, a hibák szinte mindegyike veszélyesnek számít.
2011. április 8. péntek 12:57 -
Ennyit még nem foltozott a Microsoft
A befoltozandó sérülékenységek számát tekintve rekordméretű patch-kedd közeledik.
2011. április 8. péntek 11:20 -
Felkerült az IE9 a Windows Update-re
A Microsoft jóval a korábban tervezett időpont előtt, már a napokban elkezdte fontos letöltésként felkínálni az újabb Windows-ok - azaz, a Vista és a Windows 7 - felhasználói számára böngészője legújabb kiadását. A korábban emlegetett júniusi bevezetés előrehozása mögött nyilvánvalóan a Mozilla az..
2011. április 8. péntek 10:20 -
Rekordszámú frissítés a Microsofttól
Masszív lesz az áprilisi patch kedd, a Microsoft összesen 17 frissítést ad ki a termékeihez, amelyek nem kevesebb mint 64 sebezhetőséget foltoznak be - ez rekord a vállalat történetében.
2011. április 8. péntek 10:17 -
Jön az Office 2010 első szervizcsomagja
Arról, hogy pontosan mi kerül majd az SP1-be, csak később, május közepén várhatók részletek.
2011. április 8. péntek 09:56 -
Erőszakkal tartják fogva a Microsoft országmenedzserét Líbiában
A Microsoft közölte csütörtökön, hogy a tripoli kormány csaknem három hete fogva tartja a számítástechnikai óriáscég líbiai országmenedzserét, aminek okát nem tudják, de nemzetközi szervezetek segítségével már két hete azon fáradoznak, hogy elérjék Hálid el-Haszumi szabadon engedését.
2011. április 8. péntek 07:26 -
Fogságban van a Microsoft líbiai országmenedzsere
A Microsoft közölte, hogy a tripoli kormány csaknem három hete fogva tartja a számítástechnikai óriáscég líbiai országmenedzserét.
2011. április 8. péntek 07:14 -
Kadhafiék foglyul ejtették a líbiai Microsoft-vezért
Líbiai igazgatója szabadon engedéséért küzd az ország hatóságainál a Microsoft. Az amerikai szoftveróriás közlése szerint a férfit több mint két hete vették őrizetbe. A cég már nemzetközi szervezetekkel is összefogott Kálid El-Haszumi kiszabadításáért.
2011. április 7. csütörtök 22:17 -
Közösen fejleszt a Microsoft és a Toyota
A Microsoft és a Toyota összesen 12 millió dollárt fektet a Windows Azure-ra épülő telematikai rendszer kiépítésébe. A cégek szerint a fejlett és megfizethető telematikai szolgáltatásokat nyújtó globális cloud-platformot már 2015-ben elindíthatják.
2011. április 7. csütörtök 13:50 -

2011. április 7. csütörtök 13:30 -

2011. április 7. csütörtök 13:20 -
Fejlessz Androidra!
Adobe A Novell bejelentette legújabb fejlesztőeszközének megjelenését: a Mono for Android az első olyan szoftverkomponens, amellyel Microsoft .NET alkalmazások készíthetők Android platformra a Microsoft Visual Studio használatával.No No No Forrás: Prim Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Dreamweaver Flash Professional tovább
2011. április 7. csütörtök 11:36 -
Linux helyett mégis inkább Windows 7-re áll át Európa
A lassan közel egy évtizede megkezdett, az európai közigazgatási intézmények Linux-ra történő átállítását célzó projekt végleg befuccsolni látszik. Az Európai Bizottság ugyanis a napokban hivatalosan is megerősítette, hogy a Linux további forszírozása helyett inkább a Microsoft szoftvereit fogják ..
2011. április 6. szerda 13:45 -
A Linux legyőzte a Windows-t - legalábbis a Linux Alapítvány szerint
A napokban érdekes kijelentésre ragadtatta magát a közismert nyílt forrású rendszermag, a Linux jogait kezelő és a rendszer fejlesztését koordináló Linux Alapítvány igazgatója. Jim Zemlin ugyanis egy a NetworkWorld magazinnak adott interjújában nemes egyszerűséggek közölte, hogy a Microsoft és a L..
2011. április 6. szerda 08:11 -
Brüsszel tender nélkül választaná a Windowst
Az Európai Bizottság közbeszerzési eljárás nélkül tenné a jövőben is a Microsoft Windows operációs rendszert több tízezer számítógépére - vallott színt az unió végrehajtó testülete.
2011. április 5. kedd 13:05 -
A microsoftosok elégedetlenek Ballmerrel
A Google dolgozói pozitívan, a Microsoft alkalmazottak inkább negatívan értékelik a vezérük ténykedését.
2011. április 5. kedd 12:25 -
Szabadon letölthető a Microsoft iSCSI Software Target
A Microsoft iSCSI Storage Target birtokában harmadik szállítótól származó szoftver vagy hardver nélkül építhető iSCSI-alapú tárolóhálózat Windows Server 2008 R2 környezetben.
2011. április 5. kedd 10:48 -
Olcsóbb és jobb Xbox 360 fejlesztői készlet jön
Habár általában nem szokott érdekelni minket, hogy a fejlesztők miképpen hozzák össze a játékot, csak az a lényeg, hogy az adott játék jó legyen, az új Xbox 360 fejlesztői készletek bejelentése mégis érdekes. A Microsoft tényleg sokkal hosszabb távra tervez az Xbox 360-nal, mint az korábban gondoltuk.
2011. április 5. kedd 10:37 -
A Microsoft elnöke a legrosszabb vezető - a saját alkalmazottai szerint
Bár Steve Ballmer "uralkodását" egyébként se szokták elemzők a Microsoft legfényesebb évei közé sorolni, a redmondi cég jelenlegi vezetőjének eredményeiről azonban különösen rossz képet fest egy közelmúltban elvégzett felmérés. Ez utóbbi szerint ugyanis Ballmer az összes technológiai cég közül a l..
2011. április 5. kedd 09:05 -
Egymillió játékost várnak a Gears of War 3 bétájára
Bár az Epic állítólag nem akar semmilyen rekordot megdönteni, de állítása szerint durván egymillió játékost vár a Gears of War harmadik részének multiplayer bétatesztjére. A szám első hallásra elképesztőnek tűnik, de ha belegondolunk, a Microsoft már összehozott ilyen kaliberű teszteléseket.
2011. április 4. hétfő 20:00 -
Windows blog: indulás!
Új rovattal jelentkezünk, amelyben a Microsoft által fejlesztett technológiákat vizsgáljuk majd.
2011. április 4. hétfő 14:23 -
Forza 4 - kiszivárgó videó
Nemrégiben kiszivárgott egy belső használatra szánt videó, aminek valódiságát már a Microsoft is megerősítette.
2011. április 4. hétfő 14:20 -
WP 7 blog: start!
Új rovatot indítunk, amely a Microsoft mobil platformjával, a Windows Phone 7-tel foglalkozik
2011. április 4. hétfő 13:05 -
WP7 blog: start!
Új rovatot indítunk, amely a Microsoft mobil platformjával, a Windows Phone 7-tel foglalkozik
2011. április 4. hétfő 13:05 -
Így fog kinézni a Windows 8 Intézője
A Microsoft a Windows következő kiadásában még a korábbiaknál is nagyobb hangsúlyt fog helyezni arra az eredetileg az Office csomagjában bemutatott, majd később a Windows 7 egyes alkalmazásaira is kiterjesztett újítására, amelyet a klasszikus legördülő menük leváltására fejlesztett ki. Legalábbis ..
2011. április 4. hétfő 08:16 -
Ismét az IE9-et fogja másolni a Firefox
A hardveresen gyorsított megjelenítés és a webes nyomkövetésvédelem után a Firefox hamarosan egy újabb, először a Microsoft által az Internet Explorer-ben bemutatott ötletet fog lemásolni böngészőjében. A cég ugyanis a napokban bejelentette, hogy elkezdi majd mérni a Firefox-ba épülő bővítések seb..
2011. április 4. hétfő 07:05 -
Az MS szerint az IE9 a legkevesebbet fogyasztó böngésző
Érdekes szempontból vizsgálta meg a böngészőket a Microsoft. A vállalat munkatársai arra voltak kíváncsiak, hogy melyik program használatával fogyasztja a legkevesebb áramot egy notebook.
2011. április 3. vasárnap 20:15 -
Tábla PC-ken is hódíthat a Windows 8
Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a Microsoft készülő operációs rendszere nem csak az asztali PC-ken és a notebookokon lesz elérhető, hanem a tábla PC-ken is. Speciális változat lehet.
2011. április 2. szombat 10:20 -
Kiszivárgott Forza 4 gameplay előzetes
Szinte minden előzetes spekulációt megerősít a frissen kiszivárgott profi Forza Motorsport 4 trailer - lesz kinectes head-tracking, autós játékokban eddigi legjobb körülmények a kiválasztott verda megtekintésére. Emellett a grafikát is érint nem kevés javulás. A Microsoft mentegetőzik.
2011. április 2. szombat 10:00 -
A Microsoft piacellenes magatartással vádolja a Google-t
A világ legnagyobb szoftvercége, a Microsoft az Európai Bizottsághoz benyújtott panasza szerint azzal vádolja a Google-t, hogy az technikai eszközök bevetésével, tudatosan akadályozza a Bing keresőmotor piaci térnyerését.
2011. április 1. péntek 16:40 -

A Microsoft piacellenességgel vádolja a Google-t
A világ legnagyobb szoftvercége, a Microsoft az Európai Bizottsághoz benyújtott panasza szerint azzal vádolja a Google-t, hogy az technikai eszközök bevetésével, tudatosan akadályozza a Bing keresőmotor piaci térnyerését.
2011. április 1. péntek 16:20 -

2011. április 1. péntek 16:07 -
HWSW: Utolérte az Xbox 360-at a PlayStation 3
Mérföldkőhöz érkezett a konzolháború, az aktív felhasználói bázis tekintetében utolérte a PlayStation 3 az Xbox 360-at. A Microsoft gépe az amerikai piacon még mindig vezet, de Japánban és Európában gyengébben szerepel, és ezen még a Kinect sem tudott segíteni - írja nagytestvérünk, a HWSW.
2011. április 1. péntek 12:40 -
Utolérte az Xbox 360-at a Sony PlayStation 3
Mérföldkőhöz érkezett a konzolháború, a globális eladások tekintetében utolérte a PlayStation 3 az Xbox 360-at. A Microsoft gépe az amerikai piacon még mindig vezet, de Japánban és Európában gyengébben szerepel, és ezen még a Kinect sem tudott segíteni.
2011. április 1. péntek 12:13 -
Feljelentette az Európai Bizottságnál a Microsoft a Google-t
Az internetes keresőoldalak közötti verseny ellehetetlenítése miatt feljelentette a Microsoft a Google-t az Európai Unió...
2011. április 1. péntek 10:22 -
A Microsoft bepanaszolta az EU-nál a Google-t
A Microsoft panaszt tett az Európai Bizottságnál a Google ellen: a szoftvercég szerint riválisa visszaél az internetes keresők piacán elért monopol helyzetével, és nem megengedett eszközökkel akadályozza a rivális keresők működését.
2011. április 1. péntek 08:51 -
Jön a Windows 8 első bétája
Bár a Microsoft legnagyobb partnerei a napokban állítólag már kézhez is kapták a Windows 8 első Redmondon kívüli tesztelésre szánt előzetes változatát, a szélesebb nyilvánosságnak még egy kicsit várnia kell arra, hogy saját maga is kipróbálhassa a következő generációs rendszer újdonságait. Ugyanak..
2011. április 1. péntek 07:05 -
A Microsoft nekiment a Google-nak
Az internetes keresőoldalak közötti verseny ellehetetlenítése miatt feljelentette a Microsoft a Google-t az Európai Unió versenyügyekért felelős testületénél, az Európai Bizottságnál.
2011. március 31. csütörtök 20:10 -
A Microsoft nekiment a Google-nak
Az internetes keresőoldalak közötti verseny ellehetetlenítése miatt feljelentette a Microsoft a Google-t az Európai Unió versenyügyekért felelős testületénél, az Európai Bizottságnál.
2011. március 31. csütörtök 19:40 -
Gyártók számára elérhető a Windows 8?
Pletykák szerint a Microsoft partnerei számára már elérhető a Windows 8 korai tesztváltozata.
2011. március 31. csütörtök 18:09 -
Bepanaszolta a Google-t Brüsszelnél a Microsoft
Újabb fordulójához érkezett a két amerikai IT-gigász, a Microsoft és a Google konkurenciaharca. A redmondi cég panaszt nyújtott be a Google-lel szemben az Európai Unióhoz.
2011. március 31. csütörtök 17:58 -
Bill Gates ellen vádaskodik egykori microsoftos alapítótársa
Paul Allen azzal vádolja Gatest, hogy megpróbálta kitúrni a cégtől, amikor rákkal kórházban került. A Microsoft társalapítója áprilisban megjelenő önéletrajzi könyvében fedett fel eddig ismeretlen részleteket a Microsoft történetéből.
2011. március 31. csütörtök 17:30 -
Microsoft: az első lépések a privát felhő felé
Még lehet jelentkezni a Microsoft jövő heti IT-DEV-CON rendezvényére, ahol a fejlesztők mellett a rendszerüzemeltető szakembereke is számítanak.
2011. március 31. csütörtök 14:41 -
Mi várhatunk a Windows 8-tól?
Hivatalos információ kevés van, pletyka annál több. Összefoglaljuk, hogy ezek alapján mit lehet tudni a Microsoft következő operációs rendszeréről.
2011. március 31. csütörtök 11:04 -
Leszólta az iPadet a Dell és a Microsoft
A Dell inkább az Androidban hisz, a Microsoft szerint pedig inkább az okostelefon lesz meghatározó, mint a táblagépek. Az eladási számok viszont mást mutatnak: a vásárlók imádják az Apple tabletet.
2011. március 31. csütörtök 11:03 -
Olcsó Windows a legkisebb vállalatoknak
Gyártásba ment és hamarosan megvásárolható a Windows Small Business Server 2011 Essentials, amelyet a legkisebb cégeknek szán a Microsoft. Elkészült a Home Server új verziója is.
2011. március 31. csütörtök 10:49 -
1 GB extra kapacitás az Xbox 360 lemezein
Mint arról tegnap beszámoltunk, a Microsoft frissíteni szeretné konzoljuk lemezformátumát, a legújabb jelentések szerint mintegy 15 százalékkal nagyobb kapacitást szánnak a jövő játékainak, ami nagyságrendileg 1 GB plusz adatot jelentene a lemezeken. Ismét a kalózkodás miatt kényszerült erre a vállalat.
2011. március 31. csütörtök 10:00 -
Kinect-Art: művészet mozgásérzékelővel
A Microsoft Kinect mozgásérzékelőjéről eddig a video játékok jutottak eszünkbe. De Audry Penven és...
2011. március 31. csütörtök 09:15 -
Kipróbáltuk: Windows Intune
Teszteltük a Microsoft szolgáltatásként kínált rendszerfelügyeleti megoldását, amelyhez grátiszként egy Windows 7 licenc is jár.
2011. március 31. csütörtök 08:02 -
Ilyen még nem volt: a Microsoft kezdeményez trösztellenes vizsgálatot
Európában már elindult egy ilyen vizsgálat a Google ellen, a Microsoft most ehhez csatlakozhat.
2011. március 31. csütörtök 07:47 -
"Időgép" is lesz a Windows 8-ban
A Windows 8 - amelynek első tesztváltozatait állítólag a napokban már ki is adta legnagyobb partnereinek a Microsoft - egy érdekes, régi-új funkcióval fog érkezni. A következő generációs Windows rendszerben ugyanis a legújabb hírek szerint helyet fog kapni egy amolyan "időgép" funkció is, amelynek..
2011. március 31. csütörtök 07:35 -
A Microsoft is az NFC-fizetésen dolgozik
A pletykák szerint az összes vezető okostelefon platform-gyártó az érintésmentes fizetés elterjesztését tűzte ki célul.
2011. március 30. szerda 18:35 -
Az IE 9-cel a notebook is tovább működik
Új frontot nyitott a Microsoft a böngészők háborújában: a szoftvercég mérései szerint az Internet Explorer 9 fogyaszt a legkevesebbet.
2011. március 30. szerda 17:37 -
Bővítik az Xbox 360 adathordozóinak kapacitását
A Microsoft Észa-Amerikában intenzív bétatesztelésnek veti alá továbbfejlesztett adathordozóit.
2011. március 30. szerda 16:56 -
Spórol az árammal az Internet Explorer 9?
A Microsoft mérnökeinek a vizsgálata alapján a böngészők közül szoftverüknek a legalacsonyabb az áramfogyasztása.
2011. március 30. szerda 15:10 -
A Windows Phone lesz a második legerősebb platform
Az IDC becslései szerint 2015-re a Microsoft új platformra az Apple és a RIM platformjait is megelőzi.
2011. március 30. szerda 14:52 -
A Windows Phone 7 legyőzheti az iPhone-t
Az IDC szerint a Nokia-Microsoft frigy felhozhatja a Windows Phone 7-et. Az elemzők szkeptikusak.
2011. március 30. szerda 11:15 -
Új Xbox 360 lemezformátumot tesztel a Microsoft
Minden jel szerint a redmondiak végre nyugdíjba küldik a hagyományos kétrétegű DVD-lemezeket, miután egy előzetes program keretében résztvevőket keresnek egy "frissített Xbox 360 lemezformátum" teszteléséhez. Ezt tegnap maga Major Nelson jelentette be - szerencsére meghajtót nem kell cserélnünk.
2011. március 30. szerda 10:30 -
Elkészült a Windows Home Server 2011 és a Small Business Server "Aurora"
A Microsoft hivatalos blogjában kedden jelentette be, hogy elkészült és gyártásra leadta otthoni média-, adattároló- és biztonsági kiszolgálójának, valamint kisvállalati szerverszoftvere hasoncélú változatának legújabb verzióját. A frissen RTM fázisba lépett Windows Home Server 2011 és Windows Sma..
2011. március 30. szerda 08:10 -
Windows Thin PC: az elavult üzleti PC-k megmentője
A Microsoft egy új Windows verziót mutatott be, amely a Windows 7 alapjaira épül ugyan, de a többi Windows 7 kiadáshoz képest jelentős karcsúsításon esett át annak érdekében, hogy azokat az üzleti konfigurációkat, amelyek a normál Windows 7 kiadások futtatására alkalmatlanok, gond nélkül futtathassák a friss Windows verziót. A célkeresztben szereplő konfigurációk jelenleg még Windows XP-t futtatnak, de a Microsoft reményei szerint egyre több vállalat dönt majd amellett, hogy a Windows XP-t az új, Windows 7 alapokon nyugvó Windows Thin PC-re cserélik.
2011. március 30. szerda 08:01 -
Trükkös kalózvédelmi megoldás a Microsofttól
Meglepő törvényjavaslattal állt elő a Microsoft az USA több államában is: arra kötelezné a különböző vállalatokat, hogy ellenőrizzék minden olyan másik vállalat szoftvereinek jogtisztaságát, amelytől szerződéses keretek között rendelnek bármilyen konkrét terméket vagy szolgáltatást.
2011. március 29. kedd 16:45 -
Windows 7-re válthat az EU
Egy tavaly decemberben tartott titkos találkozón eldőlt, hogy az európai intézetek több mint 36 000 PC-jére a Microsoft operációs rendszere kerül fel.
2011. március 29. kedd 12:57 -
Tévedésből ajánlja a Safarit a Windows?
A fejlesztői szerint az egyik kevésbé ismert böngésző, a Maxthon az ötödik legnépszerűbb browser a Microsoft platformján. Avagy: harc a böngészőválasztó képernyő kiemelt helyeiért.
2011. március 28. hétfő 18:53 -
Az Internet Explorer 10 nyomaira bukkantak az IE9-ben
Bár a Microsoft mondhatni éppen csak kiadta böngészője legújabb, 9-es verzióját, Redmond azonban nyilvánvalóan máris gőzerővel dolgozik az Internet Explorer rákövetkező, 10-es verzióján. Az IE10-re utaló nyomokat ugyanis a napokban magában a frissen megjelent IE9-ben is felfedeztek, ami a jelek sz..
2011. március 28. hétfő 13:10 -
Magánfelhő alapú rendszerek a Microsofttól
Az új privát felhőszolgáltatások lehetővé teszik, hogy a vállalatok saját informatikai rendszerüket modernizálják azokkal a technológiákkal, amiket a Microsoft maga is használ az adatközpontjaiban.
2011. március 28. hétfő 12:11 -
Magánfelhő alapú rendszerek a Microsofttól
A Microsoft technológiájára épülő új privát felhőszolgáltatások lehetővé teszik, hogy a vállalatok saját informatikai rendszerüket modernizálják azokkal a technológiákkal, amiket a Microsoft maga is használ az adatközpontjaiban.
2011. március 28. hétfő 11:55 -
Magánfelhő alapú rendszerek a Microsofttól
A Microsoft technológiájára épülő új privát felhőszolgáltatások lehetővé teszik, hogy a vállalatok saját informatikai rendszerüket modernizálják azokkal a technológiákkal, amiket a Microsoft maga is használ az adatközpontjaiban.
2011. március 28. hétfő 11:50 -
Magánfelhő alapú rendszerek a Microsofttól
Az új privát felhőszolgáltatások lehetővé teszik, hogy a vállalatok saját informatikai rendszerüket modernizálják azokkal a technológiákkal, amiket a Microsoft maga is használ az adatközpontjaiban.
2011. március 28. hétfő 11:38 -
Közösen tervez processzorokat az ARM és a Microsoft
Egyre konkrétabb formát ölt a brit fejlesztőcég és az amerikai óriáscég közötti együttműködés, s ez hamarosan közös CPU-tervezésben nyilvánulhat meg.
2011. március 28. hétfő 10:31 -
Microsoft: IE9 vs Chrome 9 vs Firefox 4
A redmondiak egy összehasonlító táblázatban elemezték a három nagy böngészőt - némi turpissággal.
2011. március 28. hétfő 09:15 -
Microsoft: IE9 vs Chrome 9 vs Firefox 4
A redmondiak egy összehasonlító táblázatban elemezték a három nagy böngészőt - némi turpissággal.
2011. március 28. hétfő 08:56 -
Kiszivárgott képen a Windows 8 vészvisszaállítója
A napokban egy kínai oldalnak köszönhetően újabb, a Microsoft következő generációs operációs rendszeréről készült képernyőfotó szivárgott ki a webre. Az új kép ezúttal a Windows 8 már korábban beharangozott "vészvisszaállító" funkcióját mutatja meg, amely egyetlen gombnyomással a telepítéskori áll..
2011. március 28. hétfő 07:35 -
Sehogy nem akar kihalni a 6-os Explorer
Nemrég töltötte be a 10. évét a Microsoft Internet Explorerének 6-os változata. Jóllehet már évek óta a 8-as verzió is ingyenesen letölthető, s már a 9-es kiadás is megérkezett, sokan még ma is az elavult 6-ossal böngészik a világhálót. Ilyen öreg járművel szörfözni pedig a VirusBuster szakértője szerint kimondottan felelőtlenség.
2011. március 27. vasárnap 23:10 -
Több százezer IPv4 címet vesz a Microsoft
A Microsoft mintegy 666 ezer régebbi, IPv4 protokollt használó hálózati azonosítót vesz a szanálás...
2011. március 26. szombat 15:45 -
Egyszerű PC távfelügyelet és biztonság kis- és nagyvállalatoknak
A Microsoft bemutatta a PC-k és egyéb számítástechnikai eszközök hatékony kezelését segítő...
2011. március 26. szombat 10:05 -
Másfél milliárd forintért vásárolt IP-címeket a Microsoft
A Microsoft 7,5 millió dollárt (1,5 milliárd forint) adott azért a 666 624 darab IP-címért, amelyet a csődbement Nortel kanadai telekommunikációs vállalat vagyonából kínáltak eladásra.
2011. március 26. szombat 09:54 -
Csaknem 1,5 milliárd forintért vásárolt IP-címeket a Microsoft
A Microsoft 7,5 millió dollárt (1,5 milliárd forint) adott azért a 666 624 darab IP-címért, amelyet a csődbement Nortel kanadai telekommunikációs vállalat vagyonából kínáltak eladásra.
2011. március 25. péntek 18:39 -
Szolgáltatók miatt késhet a WP7 frissítése
A Microsoft terméktámogatás oldala szerint az elhúzódó szolgáltatói tesztek miatt késik a
2011. március 25. péntek 15:02 -
Okosváros építésében vesz részt a Microsoft
A Microsoft is részt vesz a Living PlanIT okosváros-projektjében, a két cég a napokban jelentette be stratégiai együttműködését. Négy év múlva készülhet el az a település, melynek mindennapi ügyeit, a működését egy felhőalapú platformon keresztül lehet vezérelni. A projekt megvalósulása nemcsak az önkormányzatoknak, de a lakosságnak is kedvezne.
2011. március 25. péntek 13:51 -
Frissült: WSUS Offline Update 6.8.2
Le tudja szedni XP, Vista, vagy Windows 7 rendszerekhez és/vagy Office XP, 2003, 2007 vagy 2010 programokhoz a frissítéseket, hogy abból akár egy ISO-t készítsen egy kés
2011. március 25. péntek 12:00 -
Hamarosan indul az Office 365 béta
A hazai vállalatok április harmadik hetétől regisztrálhatnak a Microsoft felhő szolgáltatásának kipróbálására.
2011. március 25. péntek 10:40 -
Hamarosan indul az Office 365 béta
A hazai vállalatok április harmadik hetétől regisztrálhatnak a Microsoft felhő szolgáltatásának kipróbálására.
2011. március 25. péntek 10:21 -

2011. március 25. péntek 10:13 -
Több mint 600 ezer IPv4-es címet vesz a Microsoft
A Nortel versenytárgyaláson bocsátotta áruba saját blokkját, és a Microsoft ajánlatát fogadták el.
2011. március 25. péntek 07:45 -
Megjelent a Windows Intune
A Microsoft felhő alapú PC-menedzsment szolgáltatásával a kis- és középvállalatok szoftverberuházás nélkül nagyvállalati környezetet idéző, központi felügyeletet alakíthatnak ki.
2011. március 24. csütörtök 17:10 -
Megjelent a Windows Intune
A Microsoft felhő alapú PC-menedzsment szolgáltatásával a kis- és középvállalatok szoftverberuházás nélkül nagyvállalati környezetet idéző, központi felügyeletet alakíthatnak ki.
2011. március 24. csütörtök 16:55 -
Megjelent a Windows Intune
A Microsoft felhő alapú PC-menedzsment szolgáltatásával a kis- és középvállalatok szoftverberuházás nélkül nagyvállalati környezetet idéző, központi felügyeletet alakíthatnak ki.
2011. március 24. csütörtök 16:44 -
Androidra veszélyes szabadalom a Microsoft birtokában
A Microsoft szabadalmi jogsértés miatt kezdeményezett jogi eljárást a Barnes & Noble könyvkereskedő, illetve a Foxconn és az Inventec ellen. Bármely Androidos eszköz célpont lehet.
2011. március 24. csütörtök 12:18 -
Könyvvizsgálóbarát szoftver lett a Microsoft Dynamics NAV
A Magyar Könyvvizsgálói Kamara könyvvizsgálóbarát szoftverként vette nyilvántartásába a...
2011. március 24. csütörtök 11:05 -
Kliensfelügyelet Microsoft-módra
Közel egy éve indult el a Windows Intune desktopfelügyeleti szolgáltatás bétatesztje, a Microsoft Management Summit rendezvényen a cég bejelentette a végleges változat elkészültét és a kereskedelmi rajtot. Megjelent a System Center Configuration Manager 2012 második bétája is.
2011. március 24. csütörtök 10:34 -
Tortával ajándékozta meg a Mozilla-t a Microsoft a Firefox 4 kiadása alkalmából
A Microsoft - folytatva a fél évtizeddel ezelőtt megkezdett hagyományát - ismét egy tortával és gratulációval kedveskedett a Mozilla-nak abból az alkalomból, hogy utóbbi is kiadta böngésző legújabb verziójának végleges változatát. A mostani a sorban harmadik torta amit a redmondi fejlesztők külden..
2011. március 23. szerda 16:56 -
Új európai fejlesztési központot nyitott meg a Microsoft
A brüsszeli centrum első számú feladata a felhőtechnológiák megismertetése és népszerűsítése lesz.
2011. március 23. szerda 13:58 -
Privát és nyilvános felhőket köt össze a System Center 2012
Privát cloudok építését és a nyilvános cloudokkal való összekapcsolását próbálja megkönnyíteni új rendszerfelügyeleti termékeivel a Microsoft. A 2003-ban bemutatott Dynamic System Initiative kezd formát ölteni.
2011. március 23. szerda 12:40 -
Microsoft: Az E3-ra tartogatjuk a meglepetéseket
A meglévő franchise-ok kiaknázása mellett Kinect-áradatra és új címekre is számíthatunk.
2011. március 23. szerda 11:25 -
Még több Gears, Halo és Fable jön
A Microsoft játékrészlegének egyik vezetője beszélt arról, hogy milyen jellegű címeket várhatunk a közepesen közeli jövőben a cégtől. A szokásos sikercímek folytatásai mellett azonban számíthatunk egy rakás meglepetésre is, melyek egy részéről az E3-on rántják le a leplet.
2011. március 23. szerda 09:40 -
Még több Gears of War, Halo és Fable jön
A Microsoft játékrészlegének egyik vezetője beszélt arról, hogy milyen jellegű címeket várhatunk a közepesen közeli jövőben a cégtől. A szokásos sikercímek folytatásai mellett azonban számíthatunk egy rakás meglepetésre is, melyek egy részéről az E3-on rántják le a leplet.
2011. március 23. szerda 09:40 -
Pénteken jelenik meg az ASUS Eee Pad Tranformer
Az ASUS ezen a héten pénteken indítja hivatalosan is hódító útjára Eee Pad Transformer névre keresztelt ultra hordozható számítógépét, amely tulajdonképpen tábla PC-ként és klasszikus noteszgépként is használható. Az EP101-es típusjelzéssel ellátott termék az Nvidia Tegre 2-es SoC egysége köré épül és a Google Android mobil operációs rendszerének 3.0-s, Honeycomb névre keresztelt változatát használja. Ezzel együtt az ASUS és a Microsoft közös akciójáról is érkeztek hírek, amelynek keretein belül a két vállalat a tábla PC-ket és az ASUS Eee Slate EP121-es modelljét próbálja népszerűsíteni.
2011. március 23. szerda 09:01 -
Pénteken jelenik meg az ASUS Eee Pad Transformer

Microsoft Pinpoint Magyar nyelvű online piactér
A Microsoft Magyarország megnyitotta online piactér-szolgáltatásának virtuális kapuit, amely a partnerek és az ügyfelek számára nyújt majd segítséget. A szolgáltatás lényege, hogy egy virtuális piactéren belül összesítik a Microsoft technológiáit alkalmazó minősített informatikai cégeket, amelyek között különböző szempontok szerint lehet majd keresgélni, legyen szó Microsoft termékekről, megoldásokról vagy akár szolgáltatásokról. A Pinpoint szolgáltatás a közbeszerzés szereplőinek is hasznos újításnak minősülhet, ugyanis a Microsoft partner-minősítő eljárása megújult, amelynek következtében hamarosan módosítják majd a közbeszerzési tendereken induló informatikai vállalatokkal kapcsolatos kritériumokat is.
2011. március 23. szerda 08:30 -
Online piactérrel segíti a választást a Microsoft
Négyszáz partner a Pinpointon.
2011. március 23. szerda 02:15 -
Online piactérrel segíti a választást a Microsoft
Megnyílt Microsoft Magyarország Pinpoint elnevezésű online piactér-szolgáltatása, amely mind a partnerek, mind pedig az ügyfelek számára iránytűként funkcionáló gyors és egyszerű segítséget kínál - jelentette be a szoftvercég hazai leányvállalata. Az oldal létrejöttének legfontosabb célja, hogy a Microsoft-alapú megoldások után érdeklődők egy helyen, könnyen, gyorsan, hatékonyan megtalálják azokat a cégeket, amelyek hitelesített Microsoft-partnerek, s mint ilyenek, hatékony segítséget/megoldást nyújtsanak ügyfeleiknek - válaszolta a Napi Gazdaság érdeklődésére Horváth András, a Microsoft Magyarország partnerhálózatának fejlesztésért felelős vezetője (képünkön). Arra törekedtek az oldal kialakításakor, hogy a felmerülő informatikai igényekre kapjon az érdeklődő releváns ajánlatokat, és ne egyfajta cégkatalógusként funkcionáljon. A virtuális piactéren a Microsoft technológiát alkalmazó minősített informatikai cégek különböző szempontok szerint szűrhető listája, az általuk kínált Microsoft termékek, megoldások és szolgáltatások legnagyobb gyűjteménye érhető el - tette hozzá Horváth András. Az online piactéren a Microsoft partnerei a cégbemutatókon túl ismertethetik az általuk kínált termékeket és szolgáltatásokat - az ügyfelek pedig egyszerűen kereshető felületen, szűrők segítségével találhatják meg a számukra legmegfelelőbb partnercégeket, szolgáltatásokat vagy informatikai szakértőket. A magyar Pinpoint indulásakor több mint 400 Microsoft-partner adatait tartalmazta az adatbázis, amelyből a weboldal látogatói kompetenciák, megoldások és szolgáltatások alapján választhatnak. A Napi Gazdaság által megkérdezett partnerek is hasznosnak ítélik az új piacteret. "A Qualysoft a Microsoft gold partnereként üdvözli az új szolgáltatást. Egyrészt büszkék vagyunk partneri fokozatunkra, amit szeretünk is megmutatni, másrészt pedig nagyon hasznosnak találjuk a partneri információk rendszerezett és szűrhető átadását. Amikor még csak az ötlet szintjén keresgél az ügyfél a lehetséges megoldások között, hasznos egy olyan piactér, ahol minden szükséges információ megtalálható" - jelentette ki Jáger Andrea, a Qualysoft marketingigazgatója. "A megújult program hasznos az ügyfeleknek, mert könnyebben tudják azonosítani, hogy az adott partner milyen területen rendelkezik kiemelkedő jártassággal. Így pedig sokkal könnyebb kiválasztani a leghozzáértőbb partnert" - jellemzi az új rendszert Illés József, a Montana Tudásmenedzsment Kft. kereskedelmi igazgatója. Véleménye szerint a kompetenciák révén a partnervállalat erőteljesebben kitűnhet a versenytársak közül. Ugyanakkor az is tény, hogy az új rendszer további szakmai fejlődésre készteti az abba belépőket. Az eddig megszerzett minősítések ugyanis sokat jelentenek, ám nem automatikusan konvertálhatók - mondta Illés. Az érdeklődők világszerte már több mint hétezer szoftveres alkalmazás és mintegy harmincezer Microsoft technológiai szakértő cég közül választhatnak. A listán szereplő partnerek korábbi és jövőbeni ügyfelei megoszthatják tapasztalataikat, így a későbbiekben az ügyfelek értékelései és minősítései is segítik a legmegbízhatóbb partnerek, valamint az adott üzleti igény kielégítésre leginkább megfelelő szoftverek és megoldások kiválasztását. Mint ismeretes, a Microsoft 2010 októberében megújította partnerminősítő eljárásait. Az új Microsoft Partner Network programban (a korábbiaktól eltérően) a partnercégek már nem egy általános fokozatot kapnak, hanem az általuk - szigorú vizsgákon való eredményes szereplés elismeréseként - megszerzett kompetenciákat egyesével ismeri el a Microsoft "silver" vagy "gold" minősítéssel. A változtatásra azért volt szükség - közölte a Napi Gazdasággal Horváth -, mert sok visszajelzés érkezett a partnereiktől, hogy nincsenek kellően megkülönböztetve egymástól. Sok kompetencia és még több specializáció közül válogathattak a partnerek, de ez nem volt igazán összhangban az ügyfelek vásárlási szokásaival és viszonylag nehezen tudtak rajta kiigazodni mind a partnerek, mind az ügyfelek. A Microsoft Partner Networkben jelenleg 28 kompetenciában bizonyíthatják az adott területhez kapcsolódó szaktudásukat és jártasságukat partnereink, amelyek megszerzésével kiemelkedhetnek versenytársaik közül. "A Pinpoint oldal létrejöttének célja kettős. Egyrészről a Microsoft Magyarország üzleti partnereinek kívánunk olyan felületet biztosítani, ahol kapcsolatot teremthet jövőbeni üzleti partnereivel. Másrészről a felhasználók, érdeklődők számára a Pinpoint egy olyan dinamikusan növekvő technológiai piactér, ahol a legnagyobb gyűjteményét találják meg a Microsoft technológiát használó minősített informatikai cégeknek és szolgáltatásaiknak" - magyarázta Horváth András.
2011. március 22. kedd 23:10 -
Windows Gaming eXperience - trailer
Elvileg ez egy kiszivárgott videó, amelyen a Microsoft a PC-s gaminget népszerűsíti egy új kezdeményezéssel.
2011. március 22. kedd 19:20 -
A Microsoft beperelte a Barnes & Noble-t
A szoftvergyártó szerint a könyvkiadó Android operációs rendszerre fejlesztett Nook e-olvasója általuk bejegyzett szabadalmakat sért.
2011. március 22. kedd 17:21 -

2011. március 22. kedd 17:10 -
A Microsoft beperelte a Barnes & Noble-t
A szoftvergyártó szerint a könyvkiadó Android operációs rendszerre fejlesztett Nook e-olvasója általuk bejegyzett szabadalmakat sért.
2011. március 22. kedd 17:06 -
A Microsoft beperelte a Barnes & Noble-t
A szoftvergyártó szerint a könyvkiadó Android operációs rendszerre fejlesztett Nook e-olvasója általuk bejegyzett szabadalmakat sért.
2011. március 22. kedd 17:00 -
A Microsoft beperelte a Barnes & Noble-t
A szoftvergyártó szerint a könyvkiadó Android operációs rendszerre fejlesztett Nook e-olvasója általuk bejegyzett szabadalmakat sért.
2011. március 22. kedd 16:45 -
Ingyen e-könyvek az Alexandrától
Adobe Az Alexandra webáruházának hátterét a Microsoft fogja szolgáltatni.No No No Forrás: Terminal.hu Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Reader Acrobat Dreamweaver Flash Professional tovább
2011. március 22. kedd 16:17 -
Újabb szabadalomsértési perbe kezdett a Microsoft
Egy Android alapú eReader miatt indított szabadalomsértései eljárást a Barns & Noble, a Foxconn és az Inventec ellen a Microsoft.
2011. március 22. kedd 14:54 -
A Microsoft PC-s jövőképe
Ismét a ZDNet talált nekünk a Microsoft jövőbeli terveiről információkat.
2011. március 22. kedd 13:10 -
Többfrontos csata az App Store miatt
A Microsoft az Apple-t, az Apple az Amazont perli az App Store kifejezés használata miatt.
2011. március 22. kedd 11:35 -
Többfrontos csata az App Store miatt
A Microsoft az Apple-t, az Apple az Amazont perli az App Store kifejezés használata miatt.
2011. március 22. kedd 11:30 -
Többfrontos csata az App Store miatt
A Microsoft az Apple-t, az Apple az Amazont perli az App Store kifejezés használata miatt.
2011. március 22. kedd 11:25 -

2011. március 22. kedd 11:10 -
Többfrontos csata az App Store miatt
A Microsoft az Apple-t, az Apple az Amazont perli az App Store kifejezés használata miatt.
2011. március 22. kedd 10:55 -
Melyik Microsoft-partnertől rendeljek?
Elindult a magyar nyelvű Microsoft Pinpoint, egy online piactér, ahol össze lehet vetni a cégeket és az ajánlatokat.
2011. március 22. kedd 10:33 -
A HWSW reggeli rövid hírei
Újabb pert indított a Microsoft az Android miatt, az Intel el akarta csábítani a HP egyik vezetőjét, 100 ezer eurós büntetést kapott a Google, születésnapos a Twitter, driverproblémák keserítik meg a MacBook Prók vásárlóinak életét.
2011. március 22. kedd 10:30 -
Ingyenes könyvekkel népszerűsíti az IE 9-et a Microsoft
A szoftvervállalat együttműködött a nyáron webes e-könyvesboltot indítani tervező Alexandrával is.
2011. március 21. hétfő 18:17 -
Exkluzív magyar tartalmat mutat az IE9
Magyarországra szabott kommunikációs kampánnyal, egyedi magyar tartalmakkal terjeszti egyhetes böngészőjét a Microsoft. A redmondi cég az Alexandra kiadóval és az egyszervolt.hu-val együttműködésben kínál HTML5-alapú, de csak Internet Explorer 9 alól elérhető könyveket és mesefilmeket.
2011. március 21. hétfő 17:24 -
Ingyenkönyvekkel csábít Explorerre a Microsoft
Az Internet Explorer 9-cel ingyen olvasható kötetekkel ösztönzi a Microsoft a felhasználókat arra, hogy váltsanak a cég böngészőjére.
2011. március 21. hétfő 16:24 -
Windows Gaming Experience - a PC-s játék jövője
A ZDNet jóvoltából érdekes videó látott napvilágot: az állítólag a Microsoft belsős köreinek szánt filmben a PC-s játékról, valamint annak "jövőjéről" esik szó. Úgy néz ki, a redmondiak nem véletlenül léptek ki a PCGA-ból, a maguk útját szeretnék járni, ha már 300 millió fős piacon szállhatnak ringbe.
2011. március 21. hétfő 16:07 -
Magyar fejlesztések az Internet Explorer 9-hez
A Microsoft legújabb böngészője, a múlt héten bemutatott IE9-hez már elkészültek ak első magyar fejlesztések, a HTML5 platform felhasználásával.
2011. március 21. hétfő 15:40 -
Már fejlesztik a windowsos Nokiákat
Megkezdődött az első olyan Nokia okostelefonok fejlesztése, amelyek már nem a finn gyártó saját szoftverét, hanem a Microsoft Windows Phone 7 operációs rendszerét használják majd, de nagyobb darabszámban csak jövőre lesznek hozzáférhetőek az új típusok.
2011. március 21. hétfő 11:55 -
Online piacteret indított a Microsoft
Megnyílt a Microsoft Magyarország Pinpoint elnevezésű online piactér-szolgáltatása. A virtuális piactéren a szoftvercég technológiáját alkalmazó minősített informatikai cégek különböző szempontok szerint szűrhető listája, az általuk kínált Microsoft termékek, megoldások és szolgáltatások legnagyobb gyűjteménye érhető el.
2011. március 21. hétfő 11:50 -

2011. március 21. hétfő 11:45 -

2011. március 21. hétfő 11:41 -

2011. március 21. hétfő 11:32 -

2011. március 21. hétfő 11:14 -
Magyar nyelvű online piacteret nyitott a Microsoft
Megnyílt a Microsoft Magyarország Pinpoint elnevezésű online piactér-szolgáltatása.
2011. március 21. hétfő 08:12 -
A Microsoft a világ legetikusabb cégei között van
A New York-i Ethisphere Institute által kiadott etikus vállalati listára a redmondi óriáscéggel együtt összesen 110 társaság neve került fel. A Google és a Facebook még a kanyarban sincs.
2011. március 20. vasárnap 12:46 -
Az Internet Explorer 1.0-tól a 9.0-ig, egyetlen videóban
A korábbi, a Windows történetét az 1.0-s verziótól egészen a legújabb Windows 7-ig bemutató videó olyan sikeresnek bizonyult, hogy alkotója elkészítette egy újabb reinkarnációját. Ezúttal azonban a Microsoft böngészőjét mutatta be az első kiadástól egészen a hét elején megjelent legfrissebb verzió..
2011. március 20. vasárnap 12:40 -
A Microsoft ott van, de a Google és az Apple nincs az etikus cégek listáján
Az Ethisphere Institute a napokban kiadta szokásos éves, a legetikusabb cégek neveit felsoroló listájának 2011-es változatát. A lista különlegessége, hogy - szemben más hasonló felsorolásokkal - nem fix számú taggal rendelkezik, és csakis azok a vállakozások nevei kerülhetnek fel rá, amelynek műkö..
2011. március 20. vasárnap 12:40 -
90% alá csökkent a Windowsok elterjedtsége
A Windows XP továbbra is őrzi vezető helyét, a Windows 7 terjed, ennek ellenére a Microsoft szoftvereinek piaci részesedése 90 százalék alá csökkent. Legtöbb felhasználót az Apple hódított el.
2011. március 19. szombat 16:15 -
A Microsoft ott van, de a Google és az Apple nincs az etikus cégek listáján
Az Ethisphere Institute a napokban kiadta szokásos éves, a legetikusabb cégek neveit felsoroló listájának 2011-es változatát. A lista különlegessége, hogy - szemben más hasonló felsorolásokkal - nem fix számú taggal rendelkezik, és csakis azok a vállakozások nevei kerülhetnek fel rá, amelynek műkö..
2011. március 19. szombat 08:10 -
Xbox Kinect szenzor az egészségért
A Microsoft Xbox 360 Kinect mozgásérzékelő játékrendszer új alkalmazási lehetőségei jelentek meg. A...
2011. március 19. szombat 08:00 -
Felszámolták az egyik legjelentősebb levélszemétküldő hálózatot
Sikerült felszámolni a világ egyik legjelentősebb levélszemétküldő hálózatát - közölte a Microsoft, amely az amerikai hatóságokkal közösen fülelte le a napi 30 milliárd spamt postázó rendszer amerikai központjait.
2011. március 18. péntek 19:46 -
Vége a legnagyobb spamküldő hálózatnak?
A Microsoft az amerikai hatóságokkal közösen fülelte le a napi 30 milliárd spamet postázó rendszer amerikai központjait. Szerintük sikerült felszámolni a világ egyik legjelentősebb levélszemétküldő hálózatát.
2011. március 18. péntek 19:24 -
Felszámolták a világ egyik legjelentősebb spamhálózatát
Sikerült felszámolni a világ egyik legjelentősebb levélszemétküldő hálózatát - közölte a Microsoft, amely az amerikai hatóságokkal közösen fülelte le a napi 30 milliárd spamt postázó rendszer amerikai központjait.
2011. március 18. péntek 18:28 -
Kétmilliónál több letöltés az új Microsoft böngészőből 24 óra alatt
Több mint kétmillióan töltötték le 24 óra alatt a Microsoft Internet Explorer (IE) 9-es verzióját, amelynek végleges változata a hét...
2011. március 18. péntek 16:56 -
Vakok tájékozódását segíti a Microsoft Kinect
Úgy tűnik, PC-n nem feltétlenül játékperifériaként fog elterjedni a Kinect, egyre több olyan alkalmazás érkezik a hobbifejlesztőktől, melyek az élet más területein lehetnek az emberek segítségére: a német végzős egyetemisták által összerakott NAVI rendszer például a vakok tájékozódásában működik közre.
2011. március 18. péntek 15:15 -
A világ egyik legnagyobb botnetjét ütötték ki a Microsoft segítségével
A szoftvercég külön e célra létrehozott csapata folytatja sikeres munkáját.
2011. március 18. péntek 12:40 -
Az Internet Explorer 1.0-tól a 9.0-ig, egyetlen videóban
A korábbi, a Windows történetét az 1.0-s verziótól egészen a legújabb Windows 7-ig bemutató videó olyan sikeresnek bizonyult, hogy alkotója elkészítette egy újabb reinkarnációját. Ezúttal azonban a Microsoft böngészőjét mutatta be az első kiadástól egészen a hét elején megjelent legfrissebb verzió..
2011. március 18. péntek 11:26 -
Magyarul is elérhető a Small Business Server 2011 Standard
Februárra ígérték, de csak most futott be a Windows Small Business Server 2011 Standard, a Microsoft legújabb szerverterméke kisvállalatok számára.
2011. március 18. péntek 11:03 -
Internet Explorer 9: 2,3 millió letöltés egy nap alatt
Egyelőre kiválóan teljesít a Microsoft új böngészője. Megérkezett az Opera 11.10 első bétája is.
2011. március 18. péntek 09:41 -
Internet Explorer 10 lesz a Windows 8-ban?
Bár a Microsoft éppen csak kiadta böngészője legújabb, 9-es verziójának végleges változatát, máris kezdenek szállingózni az első hírek a következő verzióvan kapcsolatban. Ezek szerint az Internet Explorer 10-es kiadása már tesztelés alatt áll Redmond berkein belül, méghozzá a jelenleg még erősen f..
2011. március 17. csütörtök 20:50 -
Letölthető az Internet Explorer 9 végleges kiadása
A Microsoft - korábbi előrejelzésünknek megfelelően - tegnap letölthetővé tette böngészője legújabb verziójának végleges kiadását. Az Internet Explorer 9 a korábbiaknál gyorsabb és biztonságosabb böngészést tesz lehetővé, és a szoftver egy évtized óta a legjelentősebb továbbfejlesztését képviseli...
2011. március 17. csütörtök 20:50 -
Új böngészőt ad ki az SXSW-n az Opera
A Microsoft és a Mozilla mellett az Opera is napokon belül egy új verziót fog kiadni böngészőszoftveréből a napokban Austinben megrendezésre kerülő SXSW-n. A cég által már februárban bejelentett, "Barracuda" kódnevű szoftver Opera 11.10 néven fog hivatalosan megjelenni, és számos jelentős fejleszt..
2011. március 17. csütörtök 20:50 -
Elhalasztották az Internet Explorer 9 kiadását Japánban
A Microsoft japán kirendeltsége ma közleményben tudatta a világgal, hogy előre meg nem határozott időre elhalasztják a cég új böngészője, az Internet Explorer 9 kiadását a szigetországban. A leányvállalat az IE9 kiadását a közelmúltbeli földrengéssel és azzal magyarázta, hogy így kívánják elkerüln..
2011. március 17. csütörtök 20:50 -
Új képek és videó szivárgott ki az Office 15-ről
A Windows után a hétvégén a Microsoft másik sikerterméke, az Office következő kiadásáról is új képek szivárogtak ki a webre, amelyekből kiderül, hogy miként is fog kinézni az irodai szoftvercsomag következő kiadása. A most a Twitteren felbukkant ill. egy orosz oldalon felbukkant új képernyőfotókró..
2011. március 17. csütörtök 20:50 -
Rengetegen próbálják ki az új Internet Explorer 9-et
Soha nem látott érdeklődés övezi a Microsoft böngészője, az Internet Explorer legújabb verziójának kiadását. A hét elején megjelent új szoftvert ugyanis a kiadását követő első 24 órában közel két és fél millióan töltötték le - és az IE9-et kipróbáló felhasználók száma azóta folyamatosan nő. Ezen n..
2011. március 17. csütörtök 20:50 -
Foxconn: Dinamikusan növekvő bevételek
A Microsoft Kinect és az Apple készülékek piaci sikere jelentős bevételnövekedést hozott a Foxconn tulajdonosa számára is.
2011. március 17. csütörtök 15:52 -
Tömegek töltötték le az új Explorert
Több mint kétmillióan töltötték le 24 óra alatt a Microsoft Internet Explorer 9-es verzióját, amelynek végleges változata a hét elejétől vált elérhetővé.
2011. március 17. csütörtök 15:45 -
Letöltési csúcsot hozott az új Micrsoft böngésző
Több mint kétmillióan töltötték le 24 óra alatt a Microsoft Internet Explorer (IE) 9-es verzióját, amelynek végleges változata a hét elejétől vált elérhetővé.
2011. március 17. csütörtök 15:39 -
Letöltési csúcsot hozott az új Microsoft böngésző
Több mint kétmillióan töltötték le 24 óra alatt a Microsoft Internet Explorer (IE) 9-es verzióját, amelynek végleges változata a hét elejétől vált elérhetővé.
2011. március 17. csütörtök 15:39 -
Kétmilliónál többen töltötték le az IE9-et
Több mint kétmillióan töltötték le 24 óra alatt a Microsoft Internet Explorer (IE) 9-es verzióját, amelynek végleges változata a hét elejétől vált elérhetővé.
2011. március 17. csütörtök 14:24 -
Rengetegen próbálják ki az új Internet Explorer 9-et
Soha nem látott érdeklődés övezi a Microsoft böngészője, az Internet Explorer legújabb verziójának kiadását. A hét elején megjelent új szoftvert ugyanis a kiadását követő első 24 órában közel két és fél millióan töltötték le - és az IE9-et kipróbáló felhasználók száma azóta folyamatosan nő. Ezen n..
2011. március 17. csütörtök 14:01 -
Az Internet Explorer 9 is WebM-képes lett
A Google kiadta a Microsoft böngészőjéhez írt WebM beépülőjének előzetesét.
2011. március 17. csütörtök 12:56 -
Az Internet Explorer 9 is WebM-képes lett
A Google kiadta a Microsoft böngészőjéhez írt WebM beépülőjének előzetesét.
2011. március 17. csütörtök 12:50 -
Szorosabb Windows-MySQL integrációt ígér az Oracle
A közvélekedéssel szemben nem a Linux, hanem a Windows a MySQL első számú platformja, az Oracle célja pedig, hogy a fejlesztések révén életképes alternatívát kínáljon a Microsoft SQL Serverre.
2011. március 17. csütörtök 11:35 -
Az Internet Explorer 9 is WebM-képes lett
A Google kiadta a Microsoft böngészőjéhez írt WebM beépülőjének előzetesét.
2011. március 17. csütörtök 11:30 -
Kihalt Microsoft termékek
Szoftverfejlesztés? Ugyan! Zenelejátszótól a routerig - a Microsoft kevésbé sikeres kirándulásai a programsoroktól távol.
2011. március 17. csütörtök 10:00 -
Internet Explorer 10 lesz a Windows 8-ban?
Bár a Microsoft éppen csak kiadta böngészője legújabb, 9-es verziójának végleges változatát, máris kezdenek szállingózni az első hírek a következő verzióvan kapcsolatban. Ezek szerint az Internet Explorer 10-es kiadása már tesztelés alatt áll Redmond berkein belül, méghozzá a jelenleg még erősen f..
2011. március 17. csütörtök 08:40 -
Megjelent az Internet Explorer 9
Már magyar nyelven is letölthető a Microsoft Internet Explorer 9 végleges verziója, mely több mint 2000 változtatást tartalmaz a tavaly szeptemberben megjelent béta kiadáshoz képest.
2011. március 16. szerda 15:14 -
Titkok lappanganak fermis GeForce-okban
Az NVIDIA DirectX 11-es termékei helyenként csak emulálják a Microsoft API-jának funkcióit.
2011. március 16. szerda 14:34 -
Megérkezett az Internet Explorer 9 végleges kiadás
A Microsoft végre kiadta legújabb böngészőjének, az Internet Explorer 9-nek a végleges változatát.
2011. március 16. szerda 11:47 -
Letölthető az Internet Explorer 9 végleges kiadása
A Microsoft - korábbi előrejelzésünknek megfelelően - tegnap letölthetővé tette böngészője legújabb verziójának végleges kiadását. Az Internet Explorer 9 a korábbiaknál gyorsabb és biztonságosabb böngészést tesz lehetővé, és a szoftver egy évtized óta a legjelentősebb továbbfejlesztését képviseli...
2011. március 16. szerda 09:55 -
Volt Microsoft-dolgozók számolnának le az IE6-tal
A volt Microsoft-alkalmazottak által alapított Browsium azt ígéri, szoftverével az IE6-ra optimalizált weboldalak módosítás nélkül működnek IE8-on, így a régi böngészőhöz kompatibilitási okok miatt ragaszkodó vállalatok, szervezetek lecserélhetik az IE6-ot és az alatta futó Windows XP operációs rendszert is modernizálhatják.
2011. március 16. szerda 09:43 -
Az Internet Explorer 9 jobban bírta volna?
A Microsoft közölte, hogy a Pwn2Own hekkerversenyen az Internet Explorerben feltárt biztonsági rés nem érinti a böngésző legújabb, 9-es verzióját.
2011. március 16. szerda 09:31 -
Az Internet Explorer 9 jobban bírta volna?
A Microsoft közölte, hogy a Pwn2Own hekkerversenyen az Internet Explorerben feltárt biztonsági rés nem érinti a böngésző legújabb, 9-es verzióját.
2011. március 16. szerda 09:15 -
Az Internet Explorer 9 jobban bírta volna?
A Microsoft közölte, hogy a Pwn2Own hekkerversenyen az Internet Explorerben feltárt biztonsági rés nem érinti a böngésző legújabb, 9-es verzióját.
2011. március 16. szerda 08:55 -

Kinyírja hordozható zenelejátszóját a Microsoft
A Bloomberg értesülései szerint a Microsoft nem fog több Zune márkájú hordozható médialejátszót bemutatni, mivel az eddigi eszközök sem arattak túl nagy sikert.
2011. március 16. szerda 08:11 -
WebM formátumú videók lejátszása Explorer 9-en is
A Microsoft nemrég bevezetett új böngészője a H.264 formátumú videók lejátszását teszi...
2011. március 16. szerda 08:01 -
Hirsch Gáborral erősödött a Microsoft
Február közepe óta Hirsch Gábor tölti be a Microsoft Magyarország nagyvállalati üzletágának (Enterprise Partner Group, EPG) telekommunikációs szektorért felelős, szoftveralapú szolgáltatások értékesítésével foglalkozó pozícióját.
2011. március 15. kedd 23:12 -
Hirsch Gáborral erősödött a Microsoft
Február közepe óta Hirsch Gábor tölti be a Microsoft Magyarország nagyvállalati üzletágának (Enterprise Partner Group, EPG) telekommunikációs szektorért felelős, szoftveralapú szolgáltatások értékesítésével foglalkozó pozícióját. A 38 éves mérnök-informatikai és mérnök-tanári végzettségű szakember az elmúlt 12 évben széles körű tapasztalatokat szerzett, meghatározó pozíciókat töltött be többek között az it-biztonság és a hálózati infrastruktúra szegmenseiben. Eddigi pályafutása során kiemelkedő eredményeket ért el a kereskedelmi, az üzletfejlesztési és a technológiai marketing területein. Dolgozott üzletágvezetőként, több évig volt az egyik legnagyobb hálózatépítő cég üzletfejlesztési vezetője, de egyik előző munkahelyén a kelet-közép-európai (CEE) térség regionális üzletágvezetőjeként nemzetközi tapasztalatokat is szerzett. A Microsoft Magyarországnál a nagyvállalati szektoron belül a telekommunikációs szolgáltatóknak kínált szoftveralapú szolgáltatások értékesítése kapcsán feladatai közé tartozik többek között a telekommunikációs cégek hosting tevékenységének fejlesztése, az új infrastruktúra-megoldási és -szolgáltatási lehetőségek felkutatása és azok bevezetésének irányítása, valamint az iparág-specifikus megoldások piaci népszerűsítése. Mindennapi munkája mellett az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) egyik szakmai vezetőjeként jelentős szakmapolitikai tevékenységet is folytat, jelenleg az it-biztonsági és a szoftver munkacsoportot irányítja. Szabadidejének jelentős részét a komolyzene tölti ki - szívesen hallgat operákat, ebben a zenei műfajban korábban maga is aktív szereplő volt.
2011. március 15. kedd 23:10 -
A Windows 8-ban debütálhat az Aero Lite
Újabb részletek szivárogtak ki a Microsoft jövőre megjelenő operációs rendszeréről. Minden jel arra mutat, hogy a Windows 8-ban mutatkozik be az Aero kezelőfelület új változata.
2011. március 15. kedd 20:10 -
Itt az Internet Explorer 9
A Microsoft gyökeresen megváltoztatta saját böngészőjét, így az újra harcba szállhat a konkurens termékekkel.
2011. március 15. kedd 19:15 -
Magyarul is letöthető a 9-es Internet Explorer
Kedden már magyar nyelven is letölthető a Microsoft legújabb böngészője, az Internet Explorer 9.
2011. március 15. kedd 18:45 -
Vége a Zune pályafutásának
Egyes jelentések szerint véget ért a Microsoft Zune lejátszójának menetelése.
2011. március 15. kedd 16:50 -
Elérhető az Internet Explorer 9 végleges kiadása
A Microsoft most végre elérhetővé tette az Internet Explorer 9 végleges kiadását, amely majdnem egy évvel azután érkezett meg, hogy az első bemutató verziót kiadták (Platform Preview). A webböngészőből több béta változat is készült, mígnem nemrégiben elérhetővé vált a kiadásra jelölt verzió és most, néhány hét elteltével már a végleges IE 9 kipróbálására is lehetőségük nyílik az érdeklődőknek.
2011. március 15. kedd 13:15 -
A Microsoft temeti a Zune-t
Lapértesülések szerint a redmondi szoftvercég leállítja a médialejátszójának a gyártását.
2011. március 15. kedd 11:15 -
A Microsoft temeti a Zune-t
Lapértesülések szerint a redmondi szoftvercég leállítja a médialejátszójának a gyártását.
2011. március 15. kedd 11:11 -
A Nokia már bánja a Microsoft alkut?
Hivatalosan is elismerték a finnek, hogy nagyon kockázatos lépés volt Windows Phone 7-re átállni.
2011. március 15. kedd 11:00 -
Párbajra küldtük a legújabb Internet Explorert
Letölthető a legújabb, 9-es Internet Explorer, de vajon képesek voltak-e két év alatt versenyképessé tenni a Microsoft mérnökei két fő riválisával, a Firefoxszal és a Google Chrome-mal szemben? Párbajra küldtük a Microsoft böngészőjét.
2011. március 15. kedd 10:28 -
Frissült: Microsoft Internet Explorer 9.0 Windows 7 magyar 64bit
Az Internet Explorer 9 verziója 64 bites magyar Windows 7 alá.
2011. március 15. kedd 09:10 -
Frissült: Microsoft Internet Explorer 9.0 Windows 7 magyar
Az Internet Explorer 9 verziója magyar Windows 7 alá.
2011. március 15. kedd 09:06 -
Frissült: Microsoft Internet Explorer 9.0 Windows 7 64bit
Az Internet Explorer 9 verziója 64 bites Windows 7 alá.
2011. március 15. kedd 09:02 -
Frissült: Microsoft Internet Explorer 9.0 Windows 7
Az Internet Explorer 9 verziója Windows 7 alá.
2011. március 15. kedd 09:00 -
Itt az Internet Explorer 9
Kedd hajnali hat órától magyar nyelven is letölthető a Microsoft böngészőjének új, végleges verziója, amely a Windows 7-ben megjelent hardveres gyorsítást használja.
2011. március 14. hétfő 20:45 -
Itt az Internet Explorer 9
Kedd hajnali hat órától magyar nyelven is letölthető a Microsoft böngészőjének új, végleges verziója, amely a Windows 7-ben megjelent hardveres gyorsítást használja.
2011. március 14. hétfő 20:35 -
Itt az Internet Explorer 9
Kedd hajnali hat órától magyar nyelven is letölthető a Microsoft böngészőjének új, végleges verziója, amely a Windows 7-ben megjelent hardveres gyorsítást használja.
2011. március 14. hétfő 20:25 -
Itt az Internet Explorer 9
Kedd hajnali hat órától magyar nyelven is letölthető a Microsoft böngészőjének új, végleges verziója, amely a Windows 7-ben megjelent hardveres gyorsítást használja.
2011. március 14. hétfő 20:10 -
Itt az Internet Explorer 9
Kedd hajnali hat órától magyar nyelven is letölthető a Microsoft böngészőjének új, végleges verziója, amely a Windows 7-ben megjelent hardveres gyorsítást használja.
2011. március 14. hétfő 20:04 -
Itt az Internet Explorer 9 újra versenyben
Részletes cikkben mutatjuk be a Microsoft böngészőjének ma bejelentett új verzióját. A lemaradását ledolgozta a cég, kérdés, hogy a felhasználók megnyeréséhez ez elég-e.
2011. március 14. hétfő 17:00 -
Új böngészőt ad ki az SXSW-n az Opera
A Microsoft és a Mozilla mellett az Opera is napokon belül egy új verziót fog kiadni böngészőszoftveréből a napokban Austinben megrendezésre kerülő SXSW-n. A cég által már februárban bejelentett, "Barracuda" kódnevű szoftver Opera 11.10 néven fog hivatalosan megjelenni, és számos jelentős fejleszt..
2011. március 14. hétfő 14:21 -
Jön az Xbox 720 és a Nintendo Wii 2 ?
Bár az érintett cégek - a Microsoft és a Nintendo - hivatalosan még nagyban hallgatnak, nyílt titoknak számít, hogy mind az Xbox 360-at, mind a Nintendo Wii-at hamarosan konzolok egy újabb generációja váltja fel. A két cég ugyanis gőzerővel dolgozik sikertermékei következő generációs változatának ..
2011. március 14. hétfő 13:26 -
Elindította a végső visszaszámlálást a Microsoft
A Microsoft pénteken egy új weboldalt indított el, amelynek segítségével arra szeretné rávenni felhasználóit, hogy azok végre hagyjanak már fel több mint egy évtizedes böngészője, az IE6 használatával, és térjenek át annak valamely modernebb és gyorsabb változatára. Az IE6CountDown.com - azaz IE6V..
2011. március 14. hétfő 13:26 -
IE9, Chrome 10 vagy Firefox 4? - megnéztük melyik a gyorsabb és miben
Miután a Google a napokban adta ki böngészője legújabb, 10-es főverzióját, a Mozilla elérhetővé tette a Firefox 4 kiadásra jelölt változatát, a Microsoft pedig jövő kedden teszi letölthetővé az IE9 végleges változatát, gondoltuk megnézzük, hogyan is alakul a böngészők közötti verseny a sebesség vo..
2011. március 14. hétfő 13:26 -
Guinness-rekordot állított fel a Kinecttel a Microsoft
A Microsoft legújabb sikerterméke, a Kinect hamarosan bekerül a Guinness Rekordok Könyvébe - jelentették be a kiadvány szerkesztői. A mozgásérzékelés vezérlő "a világ leggyorsabban fogyó szórakoztatóelektronikai eszköze" titulust kapja majd meg, amiért bemutatását követő első két hónapban több min..
2011. március 14. hétfő 13:26 -
A Safari és az IE8 bukott el elsőként a hackerversenyen
Az Apple és a Microsoft programjai voltak az elsők a böngészők közül, amely elbuktak a napokban megrendezésre kerülő hackerversenyen. A Pwn2Own konferencián ugyanis két biztonsági szakértőnek sikerült olyan támadási módot prezentálnia, amelyek segítségével egy weblap tulajdonosa kártékony kódot tu..
2011. március 14. hétfő 13:26 -
Elhalasztották az Internet Explorer 9 kiadását Japánban
A Microsoft japán kirendeltsége ma közleményben tudatta a világgal, hogy előre meg nem határozott időre elhalasztják a cég új böngészője, az Internet Explorer 9 kiadását a szigetországban. A leányvállalat az IE9 kiadását a közelmúltbeli földrengéssel és azzal magyarázta, hogy így kívánják elkerüln..
2011. március 14. hétfő 13:26 -
Új képek és videó szivárgott ki az Office 15-ről
A Windows után a hétvégén a Microsoft másik sikerterméke, az Office következő kiadásáról is új képek szivárogtak ki a webre, amelyekből kiderül, hogy miként is fog kinézni az irodai szoftvercsomag következő kiadása. A most a Twitteren felbukkant ill. egy orosz oldalon felbukkant új képernyőfotókró..
2011. március 14. hétfő 13:26 -
Elkészült az Internet Explorer 9 végleges kiadása
A Microsoft a héten elkészült az Internet Explorer 9 végleges, gyártásra kész (RTM) változatával. A böngésző, amely jövő héttől bárki számára letölthető lesz a végleges kiadásban a 9.00.8112.16421.110308-0330 verziószámot kapta. Az átdolgozott felülettel, számos biztonsági fejlesztéssel és rendkív..

2011. március 14. hétfő 12:35 -
Új képek és videó szivárgott ki az Office 15-ről
A Windows után a hétvégén a Microsoft másik sikerterméke, az Office következő kiadásáról is új képek szivárogtak ki a webre, amelyekből kiderül, hogy miként is fog kinézni az irodai szoftvercsomag következő kiadása. A most a Twitteren felbukkant ill. egy orosz oldalon felbukkant új képernyőfotókró..
2011. március 14. hétfő 11:05 -
WP7 Marketplace: Tízezernél is több alkalmazással
Hetente ezer új alkalmazással bővül a Microsoft által üzemeltetett Windows Phone 7 Marketplace.
2011. március 14. hétfő 09:57 -
Out of office until 1st of April
Kedves olvasók, van olyan, hogy egy blog nyaralni megy. Ezt fogom most demonstrálni. Ezúttal nem lesznek vendégszerzők, vendégpostok. Egyszerűen csak bezár a bazár március hátralevő részében. Ebből következően a kommentek beengedése is döcögősebben fog menni. Azért lehet, hogy Ázsiából lesz majd egy-két post mégis, de készüljünk úgy, hogy pár évente egyszer megtörténik, hogy egy blog egyáltalán nem frissül egy-két hétig. Mindenkinek kellemes tavaszvárást idehaza és odakint. 
2011. március 14. hétfő 08:19 -
Fotorealisztikus avatárokat fejleszt ki a Microsoft
A redmondi konszern kutatói olyan 3D-s, fotorealisztikus avatárokon dolgoznak, amelyek éppen úgy nézhetnek ki és mozgathatják a szemeiket vagy a szájukat, mint a felhasználók.
2011. március 13. vasárnap 21:35 -
Elkészült az Internet Explorer 9 végleges kiadása
A Microsoft a héten elkészült az Internet Explorer 9 végleges, gyártásra kész (RTM) változatával. A böngésző, amely jövő héttől bárki számára letölthető lesz a végleges kiadásban a 9.00.8112.16421.110308-0330 verziószámot kapta. Az átdolgozott felülettel, számos biztonsági fejlesztéssel és rendkív..
2011. március 13. vasárnap 19:15 -
IE9, Chrome 10 vagy Firefox 4? - megnéztük melyik a gyorsabb és miben
Miután a Google a napokban adta ki böngészője legújabb, 10-es főverzióját, a Mozilla elérhetővé tette a Firefox 4 kiadásra jelölt változatát, a Microsoft pedig jövő kedden teszi letölthetővé az IE9 végleges változatát, gondoltuk megnézzük, hogyan is alakul a böngészők közötti verseny a sebesség vo..
2011. március 13. vasárnap 19:15 -
Guinness-rekordot állított fel a Kinecttel a Microsoft
A Microsoft legújabb sikerterméke, a Kinect hamarosan bekerül a Guinness Rekordok Könyvébe - jelentették be a kiadvány szerkesztői. A mozgásérzékelés vezérlő "a világ leggyorsabban fogyó szórakoztatóelektronikai eszköze" titulust kapja majd meg, amiért bemutatását követő első két hónapban több min..
2011. március 13. vasárnap 19:15 -
A Safari és az IE8 bukott el elsőként a hackerversenyen
Az Apple és a Microsoft programjai voltak az elsők a böngészők közül, amely elbuktak a napokban megrendezésre kerülő hackerversenyen. A Pwn2Own konferencián ugyanis két biztonsági szakértőnek sikerült olyan támadási módot prezentálnia, amelyek segítségével egy weblap tulajdonosa kártékony kódot tu..
2011. március 13. vasárnap 19:15 -
Jön az Xbox 720 és a Nintendo Wii 2 ?
Bár az érintett cégek - a Microsoft és a Nintendo - hivatalosan még nagyban hallgatnak, nyílt titoknak számít, hogy mind az Xbox 360-at, mind a Nintendo Wii-at hamarosan konzolok egy újabb generációja váltja fel. A két cég ugyanis gőzerővel dolgozik sikertermékei következő generációs változatának ..
2011. március 13. vasárnap 19:15 -
Elindította a végső visszaszámlálást a Microsoft
A Microsoft pénteken egy új weboldalt indított el, amelynek segítségével arra szeretné rávenni felhasználóit, hogy azok végre hagyjanak már fel több mint egy évtizedes böngészője, az IE6 használatával, és térjenek át annak valamely modernebb és gyorsabb változatára. Az IE6CountDown.com - azaz IE6V..
2011. március 13. vasárnap 19:15 -
Windows 8 - újabb képek és részletek
Egy kínai oldalnak sikerült szert tennie néhány képernyőfotóra és némi újabb információra a Microsoft jelenleg még erősen fejlesztés alatt álló következő generációs operációs rendszeréről. Ez utóbbiakból többek között az derül ki, hogy a Windows 8 villámgyorsan lesz képes feltelepülni a gépre, szi..

2011. március 13. vasárnap 18:40 -

Webkamerák Microsoft módra
A mai alkalommal a Microsoft webkamerái közül vizsgáltuk meg a LifeCam HD-3000 és LifeCam HD-Studio típusokat.
2011. március 13. vasárnap 16:01 -
Elkészült az Internet Explorer 9 végleges kiadása
A Microsoft a héten elkészült az Internet Explorer 9 végleges, gyártásra kész (RTM) változatával. A böngésző, amely jövő héttől bárki számára letölthető lesz a végleges kiadásban a 9.00.8112.16421.110308-0330 verziószámot kapta. Az átdolgozott felülettel, számos biztonsági fejlesztéssel és rendkív..
2011. március 13. vasárnap 12:16 -
Tovább csökken a Microsoft mobilos ereje
Az eddigi adatok alapján a Windows Phone 7 a hangsúlyos beharangozás ellenére nem vett sikeres rajtot, többen máris temetik a platformot.
2011. március 13. vasárnap 08:20 -
Hivatalos: késik a WP7 első frissítése
A korábbi gyorsjavítás körüli probléma miatt a Microsoft késlelteti az első érdemi frissítés kiadását.
2011. március 12. szombat 21:10 -
1 milliárd dollárt fizet a Nokiának a Microsoft?
A Business Week értesülése szerint a Microsoft egymilliárd dollárt fizet a Nokiának azért, hogy a finn...
2011. március 12. szombat 17:20 -
Öreg járművel szörfözni felelőtlenség!
Tízesztendős múlt a világ legelterjedtebb böngészőjének, a Microsoft Internet Explorerének a 6-os változata....
2011. március 12. szombat 15:55 -
Elemzők: szép idők várnak a Microsoftra
Jó irányba mennek a Microsoft dolgai, ebben látszólag egyetértenek a játékipari elemzők. Az Xbox 360 hónapról hónapra megdönti a Wii eladásait, a Kinect pedig lazán lejátssza a Move-ot, ha a konzolokkal együtt történő értékesítéseket nézzük. Az is nyilvánvaló: itt az ideje, hogy bemutatkozzon a Wii 2.
2011. március 12. szombat 15:42 -
Büntetésre számíthatnak az ingyen MS ponton élők
A hét közepén a The Tech Gamer egyik fórumozója mutatott meg egy trükköt, amivel a felhasználók ingyen generálhattak maguknak 160 Microsoft Pontos kódokat. A redmondi cég már kijavította a bakit, de így is hatalmas kárt szenvedett az ingyenélők miatt, ezért büntetéssel fenyegetőzik.
2011. március 11. péntek 17:00 -
IE9, Chrome 10 vagy Firefox 4? - megnéztük melyik a gyorsabb és miben
Miután a Google a napokban adta ki böngészője legújabb, 10-es főverzióját, a Mozilla elérhetővé tette a Firefox 4 kiadásra jelölt változatát, a Microsoft pedig jövő kedden teszi letölthetővé az IE9 végleges változatát, gondoltuk megnézzük, hogyan is alakul a böngészők közötti verseny a sebesség vo..
2011. március 11. péntek 12:10 -
Windows és Office helyett
Már letölthető az openSUSE legújabb változata, a szintén szabadon hozzáférhető LibreOffice friss, stabil kiadásával.
2011. március 11. péntek 12:00 -
Hirsch Gábor a Microsoftnál
Február közepe óta a tavaly a biztributor céghez igazolt Hirsch Gábor tölti be a Microsoft Magyarország nagyvállalati üzletágának (Enterprise Partner Group, EPG) telekommunikációs szektorért felelős, szoftver-alapú szolgáltatások értékesítésével foglalkozó pozícióját.
2011. március 11. péntek 10:35 -

Firefox 4 - a megjelenés küszöbén
Felerősödik a böngészőháború: a Microsoft után a Mozilla is sokkal fejlettebb, gyorsabb browserrel támad.
2011. március 11. péntek 09:05 -
Elérhető a Firefox 4.0 RC
A webböngészők szegmensében rendkívül nagy a mozgolódás. Tegnapelőtt befutott a Chrome 10-es változatának stabil kiadása, tegnap pedig arról érkeztek hírek, hogy az Internet Explorer 9 várhatóan március 14-én debütál, amit azóta a Microsoft is megerősített. A Firefox illetékesei sem akarnak lemaradni, így ők a Firefox 4.0-s változatának RC, azaz kiadásra jelölt változatát tették elérhetővé, amelynek megjelenését az elmúlt napok, illetve hetek folyamán már nagyon-nagyon várták a szoftver rajongói.
2011. március 10. csütörtök 22:01 -
Xbox LIVE laborkísérletek
Egyelőre csak az Államokban keres önkéntes tesztalanyokat keres a Microsoft, akik avatár holmikat kapnak jutalmul.
2011. március 10. csütörtök 18:30 -
Hétfőn érkezik az Internet Explorer 9
A Microsoft március 14-én letölthetővé teszi a böngészőjének új verzióját.
2011. március 10. csütörtök 16:30 -
Halo Reach - Defiant Map Pack kulisszák mögé tekintés
Méretes videót publikált a Microsoft a 15-én megjelenő új Reach pályacsomagból.
2011. március 10. csütörtök 15:30 -
10 millió eladott Kinect - új Guiness-rekord
Azt mindenki sejtette, hogy a Kinect sikeres lesz, de azt valószínűleg még a Microsoft sem, hogy ekkora. Arról meg pláne csak álmondhattunk, hogy még egy új Guiness-rekordot is megdönt a készülék. Bizony, úgy néz ki, hogy még értelmes játék nélkül is ekkora siker a futurisztikus technika.
2011. március 10. csütörtök 14:00 -
Guinness-rekordot állított fel a Kinecttel a Microsoft
A Microsoft legújabb sikerterméke, a Kinect hamarosan bekerül a Guinness Rekordok Könyvébe - jelentették be a kiadvány szerkesztői. A mozgásérzékelés vezérlő "a világ leggyorsabban fogyó szórakoztatóelektronikai eszköze" titulust kapja majd meg, amiért bemutatását követő első két hónapban több min..
2011. március 10. csütörtök 13:41 -
A Kinect jobban fogy az iPadnél is
Már több mint 10 millió darabot értékesítettek a Microsoft 3D játékkonzoljához készült mozgásérzékelős vezérlőből, így a tavaly novemberben bemutatott Kinect még az iPadnél, vagy az iPhone-nál is jobban fogy.
2011. március 10. csütörtök 13:22 -
Guiness-rekordot állított fel a Kinecttel a Microsoft
A Microsoft legújabb sikerterméke, a Kinect hamarosan bekerül a Guinness Rekordok Könyvébe - jelentették be a kiadvány szerkesztői. A mozgásérzékelés vezérlő "a világ leggyorsabban fogyó szórakoztatóelektronikai eszköze" titulust kapja majd meg, amiért bemutatását követő első két hónapban több min..
2011. március 10. csütörtök 13:05 -
Rekordot döntött a Kinect
A Microsoft mozgásérzékelős kamerája lett minden idők leggyorsabban fogyó szórakoztatóelektronikai terméke.
2011. március 10. csütörtök 13:04 -
Microsoft Ventura: Online zenei és videó szolgáltatások?
Számítógépről, internetes televíziókról és mobiltelefonokról is elérhető streaming zenei és videó szolgáltatással készül a Microsoft.
2011. március 10. csütörtök 11:39 -
Csak évek múlva érkeznek az új konzolok
Eddig mindhárom nagy szereplő mélyen hallgatott az esetleges újgenerációs konzolokról, azok részleteiről, valamint tervezett megjelenési dátumáról. Ez továbbra sem változott, ám a GDC után nem sokkal egyszerre több értesülés is felbukkant az interneten, amelyek a háromból kettő cég terveit boncolgatják. A Sony háza táján továbbra is nagy a csend, a Microsoft és a Nintendo viszont a jelek szerint konkrét lépésekkel készül az új változatok kialakítására. A projektek azonban még korai fázisban járnak, így nem várható, hogy akár idén, akár jövőre kezünkbe vehetjük majd az új fejlesztéseket.
2011. március 10. csütörtök 10:13 -
Guinness-rekordot állított fel a Microsoft
Négy hónap kellett a Microsoftnak, hogy eladja tízmilliomodik Kinect mozgásérzékelős játékvezérlőjét. A kütyü a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerül.
2011. március 10. csütörtök 10:06 -
Több, mint egymillió dollárt bukott a Microsoft egyetlen nap alatt
Illegálisan generáltak valódi, működőképes MS Pontokat egy kalózoldalon. Bár a Microsoftnak szinte azonnal sikerült azt bezáratnia, de addigra már tetemes mennyiségű pontot váltottak be a kalózok.
2011. március 10. csütörtök 09:40 -
A Safari és az IE8 bukott el elsőként a hackerversenyen
Az Apple és a Microsoft programjai voltak az elsők a böngészők közül, amely elbuktak a napokban megrendezésre kerülő hackerversenyen. A Pwn2Own konferencián ugyanis két biztonsági szakértőnek sikerült olyan támadási módot prezentálnia, amelyek segítségével egy weblap tulajdonosa kártékony kódot tu..
2011. március 10. csütörtök 08:56 -
pwn2own: elesett a Safari és az IE8
Az Apple és a Microsoft nem frissítette böngészőjét közvetlenül a verseny előtt - pórul jártak.
2011. március 10. csütörtök 08:20 -
Hétfőn jön az Internet Explorer 9
Március 14-én már letölthető lesz a Microsoft legújabb böngészőjének a végleges változata.
2011. március 10. csütörtök 07:35 -
Hétfőn jön az Internet Explorer 9
Március 14-én már letölthető lesz a Microsoft legújabb böngészőjének a végleges változata.
2011. március 10. csütörtök 07:10 -
A Microsoft tízmilliomos a Kinecttel és a Kinectre fejlesztett játékokkal
A Microsoft bejelentette, hogy az Xbox 360 novemberi megjelenése óta már  10 millió Kinect szenzort adott el, és a Kinect...
2011. március 9. szerda 23:05 -
Angry Birds: Szent Patrik napi kiadás
Az Angry Birds Szent Patrik napi kiadása mellett rövidke Microsoft Bing reklámfilmekkel és készül a Rovio.
2011. március 9. szerda 18:36 -
Már keresik a következő Xbox tervezőit
A Microsoft a LinkedIn szakmai portálon adott fel álláshirdetést a következő konzol tervezőinek.
2011. március 9. szerda 13:11 -
Máris frissíteni kell a Windows 7 SP1-et
A Microsoft letölthetővé tette a márciusi hibajavításait, amelyek a Windows és a Groove alkalmazás kapcsán szüntetnek meg veszélyes sérülékenységeket.
2011. március 9. szerda 10:10 -
Egymilliárd dollárt fizet a Nokiának a Microsoft?
A Bloomberg állítása szerint a Microsoft több mint egymilliárd dollár előleget fizetett a Nokiának a Windows Phone 7 alapú készülékek fejlesztésének és kezdeti reklámköltségeinek fedezésére.
2011. március 9. szerda 10:00 -
Máris frissíteni kell a Windows 7 SP1-et
A Microsoft letölthetővé tette a márciusi hibajavításait, amelyek a Windows és a Groove alkalmazás kapcsán szüntetnek meg veszélyes sérülékenységeket.
2011. március 9. szerda 09:16 -
Máris frissíteni kell a Windows 7 SP1-et
A Microsoft letölthetővé tette a márciusi hibajavításait, amelyek a Windows és a Groove alkalmazás kapcsán szüntetnek meg veszélyes sérülékenységeket.
2011. március 9. szerda 08:41 -
Máris frissíteni kell a Windows 7 SP1-et
A Microsoft letölthetővé tette a márciusi hibajavításait, amelyek a Windows és a Groove alkalmazás kapcsán szüntetnek meg veszélyes sérülékenységeket.
2011. március 9. szerda 08:40 -
Microsoft - Nokia: 1 milliárd dolláros üzlet
Az együttműködés legfontosabb részlete szivárgott ki még a szerződés aláírása előtt.
2011. március 8. kedd 16:45 -
Microsoft - Nokia: 1 milliárd dolláros üzlet
Az együttműködés legfontosabb részlete szivárgott ki még a szerződés aláírása előtt.
2011. március 8. kedd 16:12 -
Microsoft - Nokia: 1 milliárd dolláros üzlet
Az együttműködés legfontosabb részlete szivárgott ki még a szerződés aláírása előtt.
2011. március 8. kedd 15:55 -
Microsoft - Nokia: 1 milliárd dolláros üzlet
Az együttműködés legfontosabb részlete szivárgott ki még a szerződés aláírása előtt.
2011. március 8. kedd 15:51 -

2011. március 8. kedd 15:46 -
Hardverfejlesztőket toboroz a Microsoft
Elkezdődtek az új Xbox fejlesztési munkálatai, legalábbis erre enged következtetni néhány állásajánlat.
2011. március 8. kedd 14:20 -
Egymilliárd dollárt kap a Nokia a Microsofttól
A Bloomberg értesülései szerint a Microsoft mintegy egymilliárd dollárt fizet a Nokiának azért, hogy az Windows futtató okostelefonokat használjon. Ugyanakkor a finn mobilgyártónak licencdíjat kell fizetni a felhasznált Windows Phone 7 rendszerekért, és a kutatási, fejlesztési költségek is saját büdzséjét terhelik.
2011. március 8. kedd 13:31 -
Időben érkezik a Windows Phone Mango
A Microsoft OEM partnerei számára legkésőbb szeptemberben elérhető lesz a Windows Phone platform frissített változata.
2011. március 8. kedd 13:26 -
Bill Gates "elszegényedett" a jótékonykodás miatt
Jótékonyság nélkül biztos, hogy Bill Gates vehetné át a világ leggazdagabb emberének járó címet, azonban a Microsoft alapítója nagylelkű adományaival másnak is esélyt adott arra, hogy a nyomdokaiba lépjen.
2011. március 8. kedd 13:09 -
Az Android a Blackberryt is lenyomta Amerikában
Ennyi volt, vége van. Az Android az iOS után a RIM-et is megelőzte az amerikai piacon. Ami még érdekesebb, hogy az Android növekedési dinamikája igen jó, így várhatóan jövő év végére az Android és a smartphone kifejezések össze fognak olvadni.Az Apple az okostelefon piacon már most stagnálásba kezdett. Ez pedig egy sor kérdést fel fog veni a cuperinói cégnél. Például, hogy tényleg elég-e a high-end kategóriában jól teljesíteniük, és nem lenne-e ésszerű nyitni a középkategória felé. Mondjuk kiszínesíteni egy iPhone 4 lite-ot... Esetleg egy kisebb, de középkategóriába sorolható iPhone Mini-vel meglepni a nőket.Ha nem csak az okostelefon használókat, hanem a komplett telefonhasználó populációt vesszük az USÁ-ban, azt láthatjuk, hogy még mindig az sms-küldés a mindent vivő funkciója a telefonoknak. A mobilböngésző használata pedig ugyanolyan népszerű, mint az alkalmazások letöltögetése. Az is látszik, hogy a facebookozás az egyik legalapvetőbb tevékenység a mobilhasználók körében.Magyarországon a becslések szerint nagyjából másfélmillió olyan készülék lehet, melyet az okostelefon kategóriába sorolhatunk. Ebből nagyjából kétharmad lehet  asymbianos készülék. Így az iPhone + Android tábor jelenleg nagyjából félmilliós lehet.Az biztos, hogy nálunk is ugyanolyan tendenciák lesznek megfigyelhetők, mint az USÁ-ban. Jövő ilyenkor valószínűleg több androidos felhasználó lesz, mint iphone-os.Ahogy a tengerentúlon a Blackberry nem akart beállni az Android sorba, úgy minálunk a Nokia igonranciáját lesz érdemes megfigyelni. Pontosabban ugye most összeálltak a Microsofttal, ám ez az együttműködés várhatóan idén még nem fogja érzékeltetni hatását a piacon. Mindeközben az Android masírozni fog. Ehhez képest merésznek tűnik a Nokia-Microsoft taktika és az Apple merevsége is - már ami a piaci pozícionálást illeti.
2011. március 8. kedd 13:00 -
Idén sem Bill Gates lesz a leggazdagabb ember
Bill Gates, a Microsoft alapítója már tavaly is csak a a világ második leggazdagabb embere volt az amerikai Forbes üzleti lap listáján, és kiterjedt jótékonysági tevékenysége miatt valószínűleg ez az idén sem lesz másként.
2011. március 8. kedd 12:20 -
Nőnapi ajándék a Microsoft Magyarországtól
Egyre kevesebb nőt foglalkoztat a technológia világa, és e káros tendencia megállítása érdekében a Microsoft is tenni kíván.
2011. március 8. kedd 12:15 -
Jótékonyság nélkül Bill Gates lenne a leggazdagabb
Jótékonyság nélkül biztos, hogy Bill Gates vehetné át a világ leggazdagabb emberének járó címet, azonban a Microsoft alapítója nagylelkű adományaival másnak is esélyt adott arra, hogy a nyomdokaiba lépjen.
2011. március 8. kedd 12:14 -
Fapados Microsoft tábla koncepció
A speciális eszköz képes felismerni a felületére helyezett papírra írt szöveget.
2011. március 8. kedd 12:10 -
Saját régi böngészője ellen kampányol a Microsoft
Hadat üzent az Internet Explorernek a Microsoft, igaz, csak a legrégebbi verziójának: a szoftvercég külön kampányoldalt indított annak érdekében, hogy meggyőzze a felhasználókat, váltsanak Internet Explorer 6-ról újabb változatra. Az átállás ingyenes, egyedül vállalatoknál okozhat nehézséget.
2011. március 8. kedd 12:02 -
Jön az Xbox 720 és a Nintendo Wii 2 ?
Bár az érintett cégek - a Microsoft és a Nintendo - hivatalosan még nagyban hallgatnak, nyílt titoknak számít, hogy mind az Xbox 360-at, mind a Nintendo Wii-at hamarosan konzolok egy újabb generációja váltja fel. A két cég ugyanis gőzerővel dolgozik sikertermékei következő generációs változatának ..
2011. március 8. kedd 08:10 -
Még több hardcore játék várható Kinectre
Bizonyára minden Xbox 360 játékos üdvözölni fogja a Microsoft jövőbeli terveit, miszerint "több és még több" kidolgozottabb játék érkezik a mozgásérzékelős technológiára, melyek nem csupán az alkalmi felhasználók igényeit elégítik ki. Amit eddig láttunk, "az csak a kezdet".
2011. március 8. kedd 07:38 -
Kérünk szépen, ne használj már Internet Explorert!
A Microsoft mindent elkövet, hogy rávegye a felhasználókat böngészője hatodik generációjának elhagyására.
2011. március 8. kedd 01:15 -
24 órás programozói verseny - újra
Magyarország legjobb fejlesztő csapatát keresi a Microsoft.
2011. március 8. kedd 01:15 -
Nyugdíjazná az IE6-ot a Microsoft
A Microsoft új kampányt indított az Internet Explorer 6-os verziójának végleges száműzésére. Azt akarják elérni, hogy a világ országaiban a böngészőverzió piaci részesedése 1 százalék alá csökkenjen.
2011. március 7. hétfő 21:21 -
Jönnek az androidos netbookok?
Valóra válhat a Microsoft rémálma: a netbook piacon is komoly vetélytársat kaphat a Windows.
2011. március 7. hétfő 11:35 -
Jönnek az androidos netbookok?
Valóra várhat a Microsoft rémálma: a netbook piacon is komoly vetélytársat kaphat a Windows.
2011. március 7. hétfő 11:35 -
Az Internet Explorer 6 ellen kampányol a Microsoft
Az Internet Explorer 6 tíz évvel ezelőtt jelent meg, s akkor a Microsoft számára fontos szerepe volt, hisz ez volt az a verzió, ami leszámolt az akkori legnagyobb konkurenssel, a Netscape-pel. Azóta persze sok idő eltelt, s a Firefox és a Chrome képében új kihívók jöttek, az egész böngészőpiac megváltozott, s az Internet Explorer is továbbfejlődött. Mégis a világ internetezőinek 12 százaléka még mindig az elavult IE6-tal éri el a webet.
2011. március 7. hétfő 10:56 -
Frissítés nélkül indul csatába az Internet Explorer
A Microsoft három biztonsági közlemény keretében fog beszámolni a Windows és az Office márciusi frissítéseiről.
2011. március 7. hétfő 10:50 -
Mozgás közben a The Gunstringer
A Microsoft nem titkoltan a hardcore játékosoknak szánja a The Gunstringert, mely egyfajta könnyed vadnyugati lövöldének néz ki, élőholt revolverhős főhőssel - mindezt Kinectel vezérelve. A cég a februári showcase-en mutatta be a hamisítatlan XBLA-cím demóját, erről készült az alábbi felvétel.
2011. március 7. hétfő 10:00 -
Frissítés nélkül indul csatába az Internet Explorer
A Microsoft három biztonsági közlemény keretében fog beszámolni a Windows és az Office márciusi frissítéseiről.
2011. március 7. hétfő 09:05 -

2011. március 7. hétfő 08:45 -
Frissítés nélkül indul csatába az Internet Explorer
A Microsoft három biztonsági közlemény keretében fog beszámolni a Windows és az Office márciusi frissítéseiről.
2011. március 7. hétfő 08:45 -
Mit tud(hat) rólunk a Facebook?
Adatvédelmi horror-mesénk befejező részében a Google és a Microsoft után a népszerű közösségi oldalt is pellengére állítjuk.
2011. március 7. hétfő 08:40 -
Mit tud(hat) rólunk a Facebook?
Adatvédelmi horror-mesénk befejező részében a Google és a Microsoft után a népszerű közösségi oldalt is pellengére állítjuk.
2011. március 7. hétfő 08:25 -
Windows 8 tábla PC-k: 2012 harmadik negyedévében?
2011 folyamán a tábla PC-k piacán az Android és az iOS alapú konfigurációk között zajlik majd a csaták érdemi része, azaz a Windows alapú tábla konfigurációk nagyobb mértéké elterjedésére egyelőre nem számíthatunk. A Microsoft távolabbi tervei között azért természetesen szerepel a tábla PC piac meghódítása is, de erre a legfrissebb hírek szerint egészen 2012 harmadik negyedévéig kell majd várni.
2011. március 7. hétfő 08:01 -
Elindította a végső visszaszámlálást a Microsoft
A Microsoft pénteken egy új weboldalt indított el, amelynek segítségével arra szeretné rávenni felhasználóit, hogy azok végre hagyjanak már fel több mint egy évtizedes böngészője, az IE6 használatával, és térjenek át annak valamely modernebb és gyorsabb változatára. Az IE6CountDown.com - azaz IE6V..
2011. március 7. hétfő 07:15 -
Mit tud(hat) rólunk a Facebook?
Adatvédelmi horror-mesénk befejező részében a Google és a Microsoft után a népszerű közösségi oldalt is pellengére állítjuk.
2011. március 7. hétfő 06:49 -
Fotón az első WP7-es Sony Ericsson?
Úgy tűnik, hogy a svéd-japán gyártó mégis hajlandó a Microsoft partnerévé válni.
2011. március 6. vasárnap 19:15 -
Kinect-támogatással érkezhet a Halo Wars 2
A Microsoft belső stúdiója, a 343 Industries elképzelhetőnek tartja, hogy egy jövőbeli Halo Wars folytatás már kihasználná a mozgásérzékelős szenzort. Xbox 360-on máig a legsikeresebb RTS-ként vonult a történelembe a Halo Wars, nem zárják ki azt sem, hogy valaha visszatér.
2011. március 5. szombat 13:00 -
Idén hiába várunk windowsos táblagépre
A Bloomberg értesülései szerint a Microsoft csak 2012-ben fogja piacra dobni táblaszámítógépekre szánt operációs rendszerét, így az Apple iPadjének kizárólag a Google szoftverét futtató készülékek lesznek a riválisai az idén.
2011. március 4. péntek 12:35 -
Bing Deals - a Microsoft is kuponozik
A Dealmap hatalmas adatbázisára építve indult el a Microsoft kuponos szolgáltatása. Beszáll a New York Times is.
2011. március 4. péntek 11:46 -
Csendes lesz a márciusi patch kedd
A masszív februári frissítésözön után pihenhetnek a rendszergazdák a márciusi patch kedden, amikor mindössze három javítás érkezik a Microsoft szoftvereihez és ezek közül csak egy foltoz kritikus sebezhetőséget.
2011. március 4. péntek 10:03 -
Windows 8 - újabb képek és részletek
Egy kínai oldalnak sikerült szert tennie néhány képernyőfotóra és némi újabb információra a Microsoft jelenleg még erősen fejlesztés alatt álló következő generációs operációs rendszeréről. Ez utóbbiakból többek között az derül ki, hogy a Windows 8 villámgyorsan lesz képes feltelepülni a gépre, szi..
2011. március 4. péntek 07:40 -
Újabb részletek és képek szivárogtak ki a Windows 8-ról
Egy kínai oldalnak sikerült szert tennie néhány képernyőfotóra és némi újabb információra a Microsoft jelenleg még erősen fejlesztés alatt álló következő generációs operációs rendszeréről. Ez utóbbiakból többek között az derül ki, hogy a Windows 8 villámgyorsan lesz képes feltelepülni a gépre, szi..
2011. március 4. péntek 07:08 -
A legjobb stratégákat keresi a Microsoft
A Microsoft idén is megrendezi 24 órás WTW versenyét, amelyre március 26-27-én kerül sor a budapesti Millenárison - a fő támogató az evosoft. A csapatoknak egy valós idejű stratégiai játékban kell megküzdeniük egymás ellen, de a meccsek alatt a karaktereket nem billentyűzettel és egérrel, hanem saját fejlesztésű algoritmusaikkal kell irányítaniuk.
2011. március 3. csütörtök 17:15 -
Ingyen képez a Microsoft
Folytatódik a Microsoft Magyarország Informatika Tisztán rendezvénysorozata 2011 márciusában.
2011. március 3. csütörtök 17:01 -
Ingyen képez a Microsoft
Folytatódik a Microsoft Magyarország Informatika Tisztán rendezvénysorozata 2011 márciusában.
2011. március 3. csütörtök 16:56 -
Ingyenes szakmai képzés kezdő és haladó rendszergazdáknak
A Microsoft Magyarország Informatika Tisztán rendezvénysorozata 2011 márciusában folytatódik. Március 9-én...
2011. március 3. csütörtök 16:35 -
Windows 8 internettáblák Metro UI felülettel?
A Business Insider állítása szerint júniusban kerül bemutatásra a Microsoft ARM processzorral is kompatibilis új operációs rendszere.
2011. március 3. csütörtök 11:49 -
Már 36 milliószor töltötték le az IE9-et
A Microsoft még ki sem adta legújabb böngészője végleges változatát, de az máris igen népszerűnek bizonyul a felhasználók körében. A Redmond által biztosított adatok szerint ugyanis az IE9 a múlt hónapban letölthetővé vált előzetes kiadását és a korábbi bétát együttesen több mint 36 millió alkalom..
2011. március 3. csütörtök 09:05 -
Gears of War 3: Multiplayer béta videó
A Microsoft és az Epic Games kiadott egy videót a Gears of War 3 multiplayer béta tesztjéből.
2011. március 2. szerda 16:40 -
Salesforce.com-rivális az SAP-től
A német SAP a hannoveri CeBIT-en mutatta be a Sales OnDemand alkalmazást. A rendszer a szakemberek szerint a Salesforce.com és a Microsoft CRM Online potenciális versenytársa lehet.
2011. március 2. szerda 13:48 -
Salesforce.com-rivális az SAP-től
A német SAP a hannoveri CeBIT-en mutatta be a Sales OnDemand alkalmazást. A rendszer a szakemberek szerint a Salesforce.com és a Microsoft CRM Online potenciális versenytársa lehet.
2011. március 2. szerda 13:35 -
Salesforce.com-rivális az SAP-től
A német SAP a hannoveri CeBIT-en mutatta be a Sales OnDemand alkalmazást. A rendszer a szakemberek szerint a Salesforce.com és a Microsoft CRM Online potenciális versenytársa lehet.
2011. március 2. szerda 13:30 -
Salesforce.com-rivális az SAP-től
A német SAP a hannoveri CeBIT-en mutatja be a Sales OnDemand alkalmazást. A rendszer a szakemberek szerint a Salesforce.com és a Microsoft CRM Online potenciális versenytársa lehet.
2011. március 2. szerda 13:27 -
Megszűnik a Windows Vista SP1 támogatása
Azoknak a felhasználóknak és cégeknek, akik még mindig az első szervízcsomaggal futtatják a Microsoft előző Windows rendszerét, ideje lesz gépüket frissíteniük. A redmondi szoftvercég ugyanis a nyár elején megszünteti a Windows Vista Service Pack 1 támogatását, amelyet követően sem biztonsági fris..
2011. március 2. szerda 07:05 -
Március 23-án jelenik meg a Windows Intune
[Microsoft] A Microsoft március 23-tól teszi elérhetővé a számítási felhőben működő, a számítógépek távmenedzselését megkönnyítő szolgáltatását, a Windows Intune-t, amelynek végleges változatát a béta verziót használók visszajelzései alapján fejlesztettek ki. A Windows Intune a világ 35 országában..
2011. március 1. kedd 18:15 -
Idén is lesz Smartmobil
Szerintem elég sokan ott voltatok a tavalyi rendezvényen, ahol jól egymásnak feszült androidos meg iphone-os, ahol a hazai szakértők krémje azt próbálta kideríteni, hogy melyik lesz a jövő legerősebb platformja. Elég sok minden megváltozott azóta, a tabletek elképesztő fejlődésnek indultak, már nem kérdés többé, hogy lesz-e valaha versenyképes Symbian, az viszont nagyon is, hogy mi lesz a Nokia-Microsoft párosból, hogy miként látják az iOS és az Android jövőjét a magyar szakértők, és hogy mik ma a trendek az alkalmazáspiacon.Az idei Smartmobilon ezekre a kérdésekre is választ keresnek majd, úgyhogy akit érdekel az ilyesmi, annak érdemes lesz ott lennie április hatodikán a Vörösmarty téren, az Üvegpalotában. Elég komoly előrelépés ez a tavalyi újpesti helyszín után, vagy vendégből lesz több, vagy pénzből, mindenesetre az exkluzív környezet jobban is passzol a szuperaktuális témához, mint a tavalyi.Lesz egy rakás program és előadó, megválasztják az év alkalmazását (erre érdemes jelentkezni), és megpróbálják "körbejárni azokat a hatásokat, amit az okostelefonok, táblagépek és kütyük a média, fejlesztési, kereskedelmi, szolgáltatói, befektetői és platform fejlesztői területre hoznak, illetve meghívnak több befektetőt, akik mobilos projektekbe és cégekbe szeretnének invesztálni a következő időszakban."Lesznek külföldi előadók, a Sanoma Digital-tól Lassi Kurkijarvi (Hollandia) és a MEC Global mobilos vezetője - Tara R. Marsh (Director for Mobile of Global Solutions MEC), és még az is lehet, hogy én is részt veszek egy kerekasztal beszélgetésben, akármi is megtörténhet! Aki jön, azzal ott biztosan találkozunk.
2011. március 1. kedd 16:34 -
GDC 2011: Növekedett a PC-s piac, jelenti a PCGA
A PC Gaming Alliance ugyan nemrég két fontos tagot veszített el a Microsoft és az NVIDIA személyében, a minap azonban jó hírekkel szolgálhatott: 2010-ben 19 százalékkal növekedett a PC-s piac, és várhatóan ez a tendencia a jövőben is folytatódni fog. Az ingyenes online játékok hozták a formájukat.
2011. március 1. kedd 16:10 -
Heteken belül megjelenik a Windows Intune
A Microsoft március 23-tól teszi elérhetővé a számítási felhőben működő, a számítógépek távmenedzselését megkönnyítő szolgáltatását, a Windows Intune-t, amelynek végleges változatát a béta verziót használók visszajelzései alapján fejlesztettek ki.
2011. március 1. kedd 13:45 -
Heteken belül megjelenik a Windows Intune
A Microsoft március 23-tól teszi elérhetővé a számítási felhőben működő, a számítógépek távmenedzselését megkönnyítő szolgáltatását, a Windows Intune-t, amelynek végleges változatát a béta verziót használók visszajelzései alapján fejlesztettek ki.
2011. március 1. kedd 13:11 -
Már nyáron bemutatja a Windows 8-at a Microsoft
A Microsoft már nyáron - egészen pontosan júniusban - be fogja mutatni következő Windows operációs rendszere egy táblagépekre szánt alváltozatát. Legalábbis ezt állítja megbízható, belsős forrásokra hivatkozva a Business Insider, ami szerint a bemutató központi eleme a korábbi hagyományokkal nagyb..
2011. március 1. kedd 06:45 -
A 3D jövője a Microsoft szerint
Érintés nélküli gesztusos vezérlésen, tekintet követésen és szemüveg nélküli 3D megjelenítésen dolgoznak a Microsoft kutatói.
2011. február 28. hétfő 15:36 -
A 3D jövője a Microsoft szerint
Érintés nélküli gesztusos vezérlésen, tekintet követésen és szemüveg nélküli 3D megjelenítésen dolgoznak a Microsoft kutatói.
2011. február 28. hétfő 13:30 -
WP7 Marketplace: Fejlesztőnként 100 ingyenes alkalmazás
A Microsoft mostantól öt helyett maximum száz ingyenes szoftver forgalmazását teszi lehetővé extra költségek nélkül.
2011. február 28. hétfő 13:14 -
Ilyen lesz a jövőben az osztott képernyő
Eddig valahogy természetesnek vettük, hogy ha osztott képernyős játékról van szó, akkor bizony a képernyő el van osztva, és kisebb felületen kell élveznünk azt, ahogy Marcus és Dom darálja a locustokat. A Microsoft azonban ezerrel kutat, és több lehetséges variációja is van a jövőre nézve.
2011. február 28. hétfő 12:00 -
Digitális jövőkép a Microsoft Research szerint
A Microsoft Research az ember-gép interakció újabb lehetőségeiről és a kezelőfelületek evolúciójáról beszélt.
2011. február 28. hétfő 09:56 -
Biztonsági hiba a Microsoft víruskeresőjében
Célszerű ellenőrizni a Microsoft különféle vírusvédelmi alkalmazásainak állapotát, ugyanis a cég egy fontos frissítést adott ki.
2011. február 28. hétfő 09:05 -

2011. február 28. hétfő 08:46 -
Kiszivárgott videón a következő Windows kezelőfelülete?
Egy hét végén szivárgott a netre egy három és félperces videó, amelyben a Microsoft kutatási és stratégiai vezetője, Craig Mundie egy teljesen új alapokra helyezett - forradalminak nevezhető - kezelőfelületet mutat be. Bár az ismeretlen módon a netre került - és nyilvánvalóan egy zárt körű bemutat..
2011. február 26. szombat 08:10 -
Microsoft - a közeljövő megjelenései
Nemrégiben lezajlott egy Microsoft esemény, ahol közzétették a közeljövő megjelenéseit.
2011. február 25. péntek 15:30 -
Beépül a Google a Microsoft Office-ba
A Google Apps újításai az elmúlt néhány évben iránymutatóak voltak, és az eddig csak bonyolult vállalati rendszereken elérhető közös munka funkciók is kiszabadultak, így ma már a legkisebb cégek is élhetnek a lehetőséggel, a Google Apps előfizetéssel ráadásul nagyon olcsó is.
2011. február 25. péntek 13:59 -
A Facebook hátán tör a Google babérjaira a Microsoft
A Microsoft webkeresője az amerikai felhasználóknak már azt is megmutatja, mit osztanak meg vagy lájkolnak az ismerőseik a Facebookon. Az újdonság apróságnak tűnik, és egyelőre nem is használható valami jól, mégis egy új korszak kezdetét jelenti: a Bing mostantól olyasmit is megtalál, amit a Google egyáltalán nem lát az interneten.
2011. február 25. péntek 13:42 -
Genius és Microsoft egerek mutatkoztak be
A Genius vezeték nélküli 905 Vogue modelljét, a Microsoft pedig három új vezetékes készülékét mutatta be.
2011. február 25. péntek 13:28 -
Child of Eden
Tegnap megtudtuk, hogy hónapokon belül megérkezik a Child of Eden, de lezajlott egy Microsoft bemutató is ahol ezt is prezentálták.
2011. február 25. péntek 13:10 -
A WP7 frissítési nehézségeiről beszélt a Microsoft
A Microsoft szerint a frissítési nehézségek hátterében sok esetben instabil internetkapcsolat vagy elégtelen lemezterület állt.
2011. február 25. péntek 11:48 -
Letölthető a Windows 7 SP1
A most megjelent Windows 7 SP1 javítócsomag már elérhető a Microsoft letöltő központjában, és hamarosan érkezik automatikus frissítésként is.
2011. február 25. péntek 11:01 -
Microsoft, Nvidia - Game Over
Lejárt a PC-s játékok ideje?
2011. február 25. péntek 10:00 -
Májusban érkezik a PC-s Fable 3
A Microsoft végre lerántotta a leplet a kissé sokat késlekedő Fable 3 számítógépes változatának végleges megjelenési dátumáról. A Lionhead mesteri narratívával megáldott szerepjátéka fél év késéssel landol Windowson, ám cserébe akár hardcore nehézségi szinten is nekivághatunk.
2011. február 25. péntek 09:17 -
Megszólalásig hasonló 3D-s másunkkal szerepelhetünk hamarosan a játékokban
Nagyon úgy tűnik, hogy a Microsoft Kinect-je a most elkezdődött évtized egy eredetileg nem annak szánt, de mégis meghatározó - sőt, egyenesen forradalmi - alaptechnológiájává fogja kinőni magát. Ennek újabb ékes bizonyítéka egy a redmondi szoftverfejlesztő kísérleti laborja által most bemutatott, ..
2011. február 25. péntek 08:25 -
Megjelent a Google kiegészítője a Microsoft Office-hoz
A
2011. február 25. péntek 08:24 -
Microsoft-Google háború állami megrendelésekért
A Microsoft éves csúcstalálkozóján jelentette be, hogy jelentős kormányzati szervekkel és oktatási intézményekkel bővült saját fejlesztésű felhőalapú szolgáltatásainak felhasználói köre.
2011. február 24. csütörtök 17:30 -

2011. február 24. csütörtök 17:21 -
Microsoft-Google háború állami megrendelésekért
A Microsoft éves csúcstalálkozóján jelentette be, hogy jelentős kormányzati szervekkel és oktatási intézményekkel bővült saját fejlesztésű felhőalapú szolgáltatásainak felhasználói köre.
2011. február 24. csütörtök 17:10 -
A jövő tömegszámítógépéhez sem egér, sem billentyűzet nem kell majd
A Microsoft gőzerővel dolgozik egy olyan interfésztechnológia megalkotásán, mely a korábbinál sokkal egyszerűbb kezelést tenne lehetővé.
2011. február 24. csütörtök 17:02 -
Microsoft-Google háború állami megrendelésekért
A Microsoft éves csúcstalálkozóján jelentette be, hogy jelentős kormányzati szervekkel és oktatási intézményekkel bővült saját fejlesztésű felhőalapú szolgáltatásainak felhasználói köre.
2011. február 24. csütörtök 16:56 -
Microsoft: A WP7 az egyszerűségre fókuszál
A telefonos műveletek gyors elvégzésére és a valós környezetre való fókuszálásra biztat a
2011. február 24. csütörtök 16:00 -
Hibás frissítést adott ki a Microsoft az okostelefonjai egy részére
A Samsung gyártmányú Windows Phone 7-es mobilok egy részét használhatatlanná tette az új mobilos operációs rendszerhez kiadott első frissítés.
2011. február 24. csütörtök 14:21 -
Három új egérrel rukkolt elő a Microsoft
A Microsoft hardver részlege az idei év második negyedévében nem kevesebb, mint három új egeret dob majd piacra, amelyek mindannyian vezetékes kivitellel rendelkeznek. A három új rágcsáló közül az Express Mouse idén júniusban érkezik, míg a Comfort Mouse 3000-es és a Comfort Mouse 6000-es modellek már április folyamán elérhetővé válnak.
2011. február 24. csütörtök 14:01 -
Microsoft-Facebook házasság
Most a Hotmail felhasználók kaptak extra facebookos lehetőségeket.
2011. február 24. csütörtök 12:01 -
Gears of War 3: Megjelenési dátum
A Microsoft ismertette az Epic Games által kiadott, XBOX360-exkluzív GoW 3 megjelenési időpontját.
2011. február 24. csütörtök 10:50 -
Kínos fiaskó a Windows Phone 7 frissítésével
Látványos kudarc lett a Microsoft Windows Phone 7 platformjának első frissítéséből. A magát a frissítési procedúrát egyengető update ugyanis egyes Samsung telefonokon nem települ, egy bizonyos firmware-bootloader kombináció esetén pedig teljesen használhatatlanná teszi a telefont.
2011. február 24. csütörtök 10:16 -
Kinect Androidon is
A Microsoft Kinect névre keresztelt perifériája már sok-sok kreatív fejlesztő fantáziáját megmozgatta: nemrégiben láthattunk egy olyan helikoptert, amely a Kinect segítségével tájékozódik repülés közben, most pedig egy ügyes fejlesztőnek azt is sikerült elérnie, hogy a Microsoft ütőképes vezérlője Androidon is működjön.
2011. február 24. csütörtök 08:01 -
Újabb képernyőfotó szivárgott ki a Windows 8-ról
A napokban egy újabb képernyőmentés szivárgott ki a Microsoft fejlesztés alatt álló következő generációs operációs rendszeréről. A korábban már számos alkalommal megbízhatónak produkált képernyőfotókat publikáló forrásból származó kép ezúttal a Windows 8 frissítési központját ábrázolja, amelyben e..
2011. február 24. csütörtök 07:11 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 19:30 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 19:11 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 18:55 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 18:41 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 18:21 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 18:05 -
Alig volt javítanivaló az új Windowson
Kedden este kiadta a Microsoft másfél éve kapható legújabb operációs rendszeréhez az első szervizcsomagot, vagyis a Service Pack 1-et. Az utóbbi tíz év során ez az első olyan javításgyűjtemény, amelyben tulajdonképpen semmilyen komoly problémát nem kellett orvosolni a Windowsban, és a felhasználók sem igazán hiányoltak belőle semmilyen funkciót.
2011. február 23. szerda 18:02 -
Már a Hotmailen is lehet csevegni Facebook-barátainkkal
[Microsoft] Mától a Hotmail felhasználói szerte a világon a netes levelező felületéről cseveghetnek a Facebook-on levő ismerőseikkel, barátaikkal, családtagjaikkal. A Microsoft február elején jelentette be, hogy a Windows Live Messenger - régebbi, közismert nevén az "MSN" - felhasználói a világ mi..
2011. február 23. szerda 17:51 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 17:46 -
A Microsoft szoftverfrissítésétől fagynak a windowsos telefonok
A Microsoft mobiltelefonra szánt újabb operációs rendszerét előkészítő szoftverfrissítéstől váltak használhatatlanná egyes Samsung-készülékek, ezért az informatikai óriáscég a hiba kijavításáig a frissítést visszavonta, és amint lehet, új javítócsomagot ad ki.
2011. február 23. szerda 17:31 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 17:31 -
Szoftver frissítéstől "fagynak" a windowsos telefonok
A Microsoft mobiltelefonra szánt újabb operációs rendszerét előkészítő szoftverfrissítéstől váltak használhatatlanná egyes Samsung-készülékek, ezért az informatikai óriáscég a hiba kijavításáig a frissítést visszavonta, és amint lehet, új javítócsomagot ad ki.
2011. február 23. szerda 17:18 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 17:16 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 16:55 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 16:40 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 16:21 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 16:05 -
Microsoft-frissítéstől fagynak a windowsos telefonok
A Microsoft mobiltelefonra szánt újabb operációs rendszerét előkészítő szoftverfrissítéstől váltak használhatatlanná egyes Samsung-készülékek.
2011. február 23. szerda 16:04 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 15:52 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 15:31 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 15:15 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 14:56 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 14:40 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 14:26 -
Lázadó microsoftos a Kinect-lázadás élén
A Microsoft nem akart hallani a Kinect PC-s felhasználásáról, így dolgozójuk 3000 dollárt ajánlott fel a feltöréséért.
2011. február 23. szerda 14:20 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 14:05 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 13:50 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 13:31 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 13:15 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 13:00 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 12:40 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 12:25 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 12:08 -
Felvételen az Avatar Kinect
A Microsoft egyik legnagyobb durranása lehet, ha az Avatar Kinect jól sikerül. Ezzel teljesedhetnek ki a Kinect szenzorral mindig is párhuzamba állított futurisztikus szolgáltatások, és egy teljesen újfajta élményt varázsolhat a nappalikba. Persze a kérdés az, hogy a gyakorlatban milyen lesz?
2011. február 23. szerda 12:00 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 11:50 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 11:35 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 11:16 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 11:01 -
Problémák adódtak az első WP7 frissítéssel
A Microsoft első Windows Phone 7 frissítése számos Samsung készülék esetén hibával zárult.
2011. február 23. szerda 10:56 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 10:40 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 10:25 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 10:10 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 09:50 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 09:35 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 09:15 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 09:00 -
A nagyközönségnek is elérhető a Windows 7 SP1
Az eredeti ütemtervnek megfelelően tegnap a nagyközönség számára is közzétette a Microsoft a Windows 7 operációs rendszer első javítócsomagját.
2011. február 23. szerda 08:46 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 08:45 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 08:26 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 08:11 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 07:52 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 07:35 -
Letölthető a magyar Windows 7 Service Pack 1
A Microsoft nem sokkal ezelőtt letölthetővé tette honlapjáról Windows operációs rendszere legújabb verziójához készült első szervízcsomagját. Bár a Windows 7 Service Pack 1 már múlt héten elérhetővé vált a cég MSDN és TechNet hálózatának előfizetői számára, mostantól már bárki más is letölthető az..
2011. február 23. szerda 07:20 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 07:20 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 07:02 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 06:45 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 06:25 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 06:10 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 05:50 -
Android 3.0 mobiltelefonon
Egy külsős fejlesztőcsapat célul tűzte ki, hogy a táblákra szánt Honeycomb verziót mobiltelefonon is működésre bírják. A Microsoft frissíti a WP7-et.
2011. február 23. szerda 05:39 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 05:36 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 05:17 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 05:01 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 04:41 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 04:25 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 04:06 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 03:50 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 03:31 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 03:15 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 02:51 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 02:36 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 02:15 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 02:01 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 01:45 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 01:25 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 01:11 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 00:50 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 00:36 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 23. szerda 00:20 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 22. kedd 23:00 -

2011. február 22. kedd 22:33 -

2011. február 22. kedd 21:06 -

2011. február 22. kedd 20:36 -

2011. február 22. kedd 20:20 -

2011. február 22. kedd 20:00 -

2011. február 22. kedd 19:45 -

2011. február 22. kedd 19:25 -

2011. február 22. kedd 19:10 -

2011. február 22. kedd 18:50 -
Letölthető a Windows 7 SP1
A csomag menetrend szerint megjelent a Microsoft letöltőközpontjában, és hamarosan jön automatikus frissítésként is.
2011. február 22. kedd 18:39 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 22. kedd 18:35 -
Kinect támogatást kap a Windows
A PC-re is érkezik a Microsoft mozgásérzékelős mókája.
2011. február 22. kedd 18:29 -
Bréking: letölthető a Windows 7 Service Pack 1 - magyarul is
A Microsoft nem sokkal ezelőtt letölthetővé tette honlapjáról Windows operációs rendszere legújabb verziójához készült első szervízcsomagját. Bár a Windows 7 Service Pack 1 már múlt héten elérhetővé vált a cég MSDN és TechNet hálózatának előfizetői számára, mostantól már bárki más is letölthető az..
2011. február 22. kedd 18:20 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 22. kedd 18:15 -

2011. február 22. kedd 18:01 -
Kinect PC - hivatalosan bejelentve
A Microsoft bejelentete, hogy a következő hónapban jön a hivatalos Kinect PC SDK.
2011. február 22. kedd 17:50 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 22. kedd 17:41 -
Photoshop és Illustrator állományok is tárolhatók a Google Docs-ban
Adobe A Google Docs, ha nem is robbanásszerűen, de szép lassan falatozgat az irodai szoftverek piacából, és ma már sok millió ember vállalati szintű munkafolyamatokhoz is használja, de a Gmail felhasználóknak is jól jön, hogy a böngészőben könnyedén megnyithatóak a PDF és Office Word és PowerPoint formátumok.No No No Forrás: HWSW Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Photoshop Illustrator Creative Suite 5 tovább
2011. február 22. kedd 17:09 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 22. kedd 17:06 -

2011. február 22. kedd 16:50 -

2011. február 22. kedd 16:31 -

2011. február 22. kedd 16:10 -

2011. február 22. kedd 15:56 -

2011. február 22. kedd 15:35 -

2011. február 22. kedd 15:20 -

2011. február 22. kedd 15:02 -
HWSW: PC-re érkezik a Kinect SDK-ja - hivatalos
A Microsoft hivatalosan is megerősítette, hogy Windowson is elérhetővé teszi a Kinect fejlesztői környezetét. A döntés nem előzmény nélküli, a rajongók már a kamera megjelenése után elkezdtek kísérletezni a kiegészítővel, és ötletesebbnél ötletesebb alkalmazásokat találtak ki hozzá, írja a HWSW.
2011. február 22. kedd 15:00 -
HWSW: Hivatalos Kinect-driver érkezik PC-re
A Microsoft hivatalosan is megerősítette, hogy Windowson is elérhetővé teszi a Kinect fejlesztői környezetét. A döntés nem előzmény nélküli, a rajongók már a kamera megjelenése után elkezdtek kísérletezni a kiegészítővel, és ötletesebbnél ötletesebb alkalmazásokat találtak ki hozzá, írja a HWSW.
2011. február 22. kedd 15:00 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 22. kedd 14:45 -
Hivatalos: Windowsra is jön a Kinect SDK-ja
A Microsoft hivatalosan is megerősítette, hogy Windowson is elérhetővé teszi az Xbox 360-hoz megjelent Kinect fejlesztői környezetét. A döntés nem előzmény nélküli, a rajongók már a kamera megjelenése után elkezdtek kísérletezni a kiegészítővel, és ötletesebbnél ötletesebb alkalmazásokat találtak ki hozzá.
2011. február 22. kedd 14:42 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 22. kedd 14:25 -
Szeretettel várja a Microsoft a hackereket a Kinect továbbfejlesztéséhez
A redmondi cég az Xbox 360 nevű konzoljához kifejlesztett, mozgásérzékelős játékrendszer továbbfejlesztéséhez szeretné felhasználni az amatőr hackerek ötleteit.
2011. február 22. kedd 14:11 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 22. kedd 14:11 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 22. kedd 13:51 -

2011. február 22. kedd 13:37 -

2011. február 22. kedd 13:15 -
Éles az első Windows Phone 7 frissítés
Tegnap délután óta elérhető a Windows Phone 7 platformra az első frissítés. A Microsoft által kiadott update magát a frissítési mechanizmust javítja és előkészíti a telefont a később érkező frissítések fogadására.
2011. február 22. kedd 13:12 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 22. kedd 13:00 -

2011. február 22. kedd 12:40 -

2011. február 22. kedd 12:25 -

2011. február 22. kedd 12:05 -

2011. február 22. kedd 11:45 -

2011. február 22. kedd 11:30 -
Microsoft: javítunk, hogy javíthassunk
Egyeseknél gondot okozott a Windows Phone 7 nulladik javítása.
2011. február 22. kedd 11:20 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 22. kedd 11:10 -

2011. február 22. kedd 10:55 -

2011. február 22. kedd 10:36 -

2011. február 22. kedd 10:21 -

2011. február 22. kedd 10:02 -
Hackerekkel kooperál a Microsoft
A szoftvercég tavaly piacra dobott, Kinect nevű mozgásérzékelős játékvezérlőjéhez nemsokára egy bárki számára elérhető fejlesztői csomagot adnak ki, hogy támogassák az amatőr fejlesztőket, akik a legkülönbözőbb alkalmazásokat készíthetik majd el a hardverhez.
2011. február 22. kedd 09:51 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 22. kedd 09:46 -

2011. február 22. kedd 09:27 -

2011. február 22. kedd 09:10 -

2011. február 22. kedd 08:52 -

2011. február 22. kedd 08:36 -

2011. február 22. kedd 08:15 -

2011. február 22. kedd 08:00 -

2011. február 22. kedd 07:40 -

2011. február 22. kedd 07:20 -
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Windows 8 fejlesztése
A Microsoft a napokban lezárta a Windows 8 második mérföldkövének (Milestone 2, M2) fejlesztését, és hamarosan az operációs rendszer harmadik mérföldkövének lát majd neki. Legalábbis ez derül ki Mary-Jo Foley Windows blogjának legújabb bejegyzéséből, amelyben egy a redmondi szoftverfejlesztőtől mé..
2011. február 22. kedd 07:10 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 22. kedd 07:05 -

2011. február 22. kedd 06:45 -

2011. február 22. kedd 06:30 -

2011. február 22. kedd 06:11 -

2011. február 22. kedd 05:55 -

2011. február 22. kedd 05:35 -

2011. február 22. kedd 05:20 -

2011. február 22. kedd 05:00 -

2011. február 22. kedd 04:47 -

2011. február 22. kedd 04:25 -

2011. február 22. kedd 04:10 -

2011. február 22. kedd 03:50 -

2011. február 22. kedd 03:30 -

2011. február 22. kedd 03:16 -

2011. február 22. kedd 02:55 -

2011. február 22. kedd 02:40 -

2011. február 22. kedd 02:20 -

2011. február 22. kedd 02:00 -

2011. február 22. kedd 01:46 -

2011. február 22. kedd 01:26 -

2011. február 22. kedd 01:06 -

2011. február 22. kedd 00:50 -

2011. február 22. kedd 00:30 -

2011. február 22. kedd 00:10 -

2011. február 21. hétfő 23:56 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 23:37 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 23:20 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 23:00 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 22:46 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 22:25 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 22:12 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 21:50 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 21:35 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 21:15 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 21:01 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 20:44 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 20:21 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 20:05 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 19:45 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 19:31 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 19:11 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 18:55 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 18:36 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 18:20 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 18:01 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 17:46 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 17:26 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 17:11 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 16:50 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 16:35 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 16:15 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 15:55 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 15:42 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 15:21 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 15:05 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 14:45 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 14:30 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 14:10 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 13:55 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 13:36 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 13:20 -
Tucatnyi új fájlformátum Google Docs-ban
A Google Docs ha nem is robbanásszerűen, de szép lassan falatozgat az irodai szoftverek piacából, és ma már sok millió ember vállalati szintű munkafolyamatokhoz is használja, de a Gmail felhasználóknak is jól jön, hogy a böngészőben könnyedén megnyithatóak a PDF és Office Word és PowerPoint formátumok.
2011. február 21. hétfő 13:04 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 13:00 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 12:46 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 12:25 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 12:06 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 11:50 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 11:31 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 11:15 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 10:56 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 10:40 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 10:21 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 10:05 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 09:46 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 09:30 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 09:11 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 08:55 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 08:35 -
Nagy csapás érte a PC-s játékok jövőjéért küzdő szervezetet
A Microsoft és az NVIDIA elhagyta a PC Gaming Alliance néven ismert nonprofit organizációt.
2011. február 21. hétfő 08:29 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 08:20 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 08:00 -
Mit tud(hat) rólunk a Microsoft?
A redmondi szoftvercég termékek széles spektrumát kínálja a felhasználói számára, így a Google-éhez mérhető adatvagyon felett rendelkezik. Vajon jó adatgazda a Microsoft?
2011. február 21. hétfő 07:50 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 07:40 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 07:25 -
Mit tud(hat) rólunk a Microsoft?
A redmondi szoftvercég termékek széles spektrumát kínálja a felhasználói számára, így a Google-éhez mérhető adatvagyon felett rendelkezik. Vajon jó adatgazda a Microsoft?
2011. február 21. hétfő 07:10 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 07:07 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 06:51 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 06:30 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 06:15 -
Mit tud(hat) rólunk a Microsoft?
A redmondi szoftvercég termékek széles spektrumát kínálja a felhasználói számára, így a Google-éhez mérhető adatvagyon felett rendelkezik. Vajon jó adatgazda a Microsoft?
2011. február 21. hétfő 05:56 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 05:55 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 05:41 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 05:21 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 05:05 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 04:45 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 04:30 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 04:10 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 03:55 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 03:36 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 03:16 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 02:55 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 02:35 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 02:20 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 02:00 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 01:45 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 01:26 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 01:10 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 00:50 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 00:35 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 21. hétfő 00:15 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 23:55 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 23:40 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 23:20 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 23:00 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 22:46 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 22:25 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 22:07 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 21:50 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 21:31 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 21:15 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 20:55 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 20:37 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 20:20 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 20:00 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 19:45 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 19:26 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 19:12 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 18:50 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 18:35 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 18:15 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 18:00 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 17:42 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 17:25 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 17:06 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 16:50 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 16:31 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 16:11 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 15:55 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 15:35 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 15:21 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 15:02 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 14:47 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 14:25 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 14:10 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 13:50 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 13:35 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 13:16 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 13:00 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 12:40 -
Az nVidia és a Microsoft kilépett a PC-s játékok jövőjéért indított szervezetből
A PC Gaming Alliance két legfontosabb alapítótagja otthagyta a szövetséget, úgy tűnik, lassan megszűnik a nonprofit szervezet.
2011. február 20. vasárnap 12:30 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 12:25 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 12:06 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 11:52 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 11:30 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 11:11 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 10:55 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 10:35 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 10:20 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 10:00 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 09:45 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 09:25 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 09:10 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 08:50 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 08:36 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 08:15 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 08:00 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 07:40 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 07:20 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 07:05 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 06:45 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 06:30 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 06:10 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 05:55 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 05:36 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 05:21 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 05:00 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 04:45 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 04:26 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 04:10 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 03:50 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 03:35 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 03:17 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 02:55 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 02:41 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 02:20 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 02:05 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 01:45 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 01:31 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 01:10 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 00:55 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 00:36 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 00:20 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 20. vasárnap 00:02 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 23:45 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 23:25 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 23:05 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 22:50 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 22:30 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 22:15 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 21:55 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 21:40 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 21:20 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 21:01 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 20:45 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 20:25 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 20:06 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 19:50 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 19:30 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 19:10 -
PC Gaming Alliance - kilépett az nVidia és a Microsoft
Kilépett a PCGA-ból két alapítótag, de annak működése nem áll le.
2011. február 19. szombat 19:00 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 18:56 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 18:36 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 18:21 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 18:00 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 17:45 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 17:25 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 17:10 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 16:51 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 16:31 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 16:16 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 15:55 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 15:40 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 15:20 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 15:05 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 14:46 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 14:30 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 14:10 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 13:56 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 13:35 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 13:21 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 13:00 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 12:45 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 12:25 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 12:05 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 11:51 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 11:30 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 11:15 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 10:55 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 10:40 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 10:22 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 10:05 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 09:46 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 09:30 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 09:10 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 08:56 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 08:35 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 08:20 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 08:00 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 07:40 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 07:26 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 07:06 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 06:50 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 06:30 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 06:15 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 05:56 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 05:40 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 05:20 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 05:05 -
Nulladik napi biztonsági hibákat orvosolt a Microsoft
A Microsoft a februári hibajavító kedden tizenkét biztonsági közleményt adott ki. Ezekben összesen huszonkét olyan sérülékenységről számolt be, amelyek a Windows operációs rendszereket, valamint az Internet Explorer és a Visio alkalmazásokat érintik.
2011. február 19. szombat 04:45 -