processzor (2315 hír)

Hirdetés

processzor hírek

A Galaxy S III jól bírja szuflával
A méretes AMOLED kijelző és a négymagos processzor ellenére is viszonylag hosszú üzemidővel bír a Samsung idei csúcsmodellje.
2012. május 15. kedd 15:39 -
Csúszik a 4G-képes nVidia processzor megjelenése
A gyártó egészen 2013-ig eltolta az LTE-hálózatok kezelésére alkalmas mobilprocesszorának piacra dobását.
2012. május 14. hétfő 08:58 -
Az időpontokban is körvonalazódik az AMD idei útiterve
Az új Vision APU-k mellett három processzor és egy Windows 8-as tabletplatform érkezik.
2012. május 10. csütörtök 11:31 -
Siri is került a Samsung Galaxy S III-ba
Négymagos processzor dübörög a 4,8 colos kijelzővel szerelt mobilban.Related StoriesA titkosítás régi-új formájaDrága lesz a 41 megapixeles NokiaNagytakarítás lesz a Windows Phone Marketplace-enOkosítsuk a gyermekünket telefonnalNapokon belül itt az LG legújabb divatmobilja
2012. május 4. péntek 10:42 -
Jelentősen nőtt az iPad 2 akkuideje
Új processzort raktak a régi tabletbe, amitől az megtáltosodott.A héten már írtunk arról, hogy az új iPad megjelenésével módosítottak egy kicsit az iPad 2 hardverén is: a 45 nanométeres gyártástechnológiájú csip helyére 32 nanométeres került.A jobb technológiának több következménye is lehet: egyrészt jelentősen csökkenhet a gyártási költség, hiszen ugyanabból a méregdrága szilíciumlapból több csipet tudnak kivágni, ami a végfelhasználói árra is hatással lehet. Láttuk, hogy az iPad 2 ára csökkent, bár ez valószínűleg akkor is bekövetkezett volna, ha nem nyúlnak a hardverhez, hiszen egy öregecskedő tabletről beszélünk.De a gyártástechnológia hatással van a teljesítményre is: vagy szinten tartják a fogyasztást, ebben az esetben nagyobb órajelet lehet kipréselni a csipből, tehát az gyorsul, vagy nem nyúlnak a sebességhez, akkor viszont csökken a fogyasztás, nő az akkuidő.A korábbi tesztek bizonyították, hogy az új iPad 2 lényegében pont olyan gyors, mint a régi, éppen ezért volt meglepő, hogy látszólag az akkuidő sem változott.Látszólag. Mert az Anand Tech elvégzett néhány alapos tesztet, amikből kiderül, hogy az egy feltöltéssel megtehető táv igenis jelentősen nőtt a tabletnél.Átlagos használat, például webes nézelődés közben 1,6 órával sikerült kitolni azt a híres tíz órát, míg a grafikus teljesítményt jobban igénylő alkalmazásoknál majdnem három extra óra az új vásárlók jutalma. Márpedig az nagyon sok.Egyúttal készülhetünk az új iPhone 4S-ekre, amik várhatóan a következő generációs iPhone-okkal kerülnek majd piacra, és amikbe biztos, hogy szintén belerakják a 32 nanométeres csipeket. És mivel a mobilnál a kisebb kijelző miatt meghatározóbb a processzor szelete a teljes fogyasztásból, még nagyobb változásra lehet számítani.
2012. május 4. péntek 08:46 -
Megérkezett a Samsung Galaxy S III
Londonban mutatták be a gyártó legújabb csúcsgépét: 4,8 hüvelykes HD kijelző, négymagos processzor és egy rakás új szolgáltatás jellemzi a telefont.
2012. május 4. péntek 02:41 -
Kicserélte az iPad 2 processzorát az Apple
Amikor megjelent a harmadik generációs tábla, az Apple leszállította az iPad 2 árát, és tovább folytatta a forgalmazását. Ebben semmi szokatlan nincs. Azonban nemrég kiderült, hogy ennél több történt: az Apple a processzort is lecserélte az iPad 2-ben.A Chipworks emberei jöttek rá, hogy a március 16 után szállított valamennyi iPad 2-ben a Samsung Semiconductor 45 nanométeres gyártástechnológiával készült A5-ösét egy 32 nanométeres Samsungra cserélték. Hasonló változás történt tehát, mint az Apple TV esetében, csak az iPadben ténylegesen két mag dolgozik, míg az Apple TV-ben csak az egyiket használják (esetleg az iPad 2-be gyártott selejtek kerülnek az Apple TV-be). A 32 nanométeres technológia miatt elvárható lenne, hogy a processzor területe, a gyártási költség és a fogyasztás csökkenjen, míg az elérhető teljesítmény nőjön. Gyakorlatilag azonban szinte semmi sem változott:A Macworld lefuttatott pár tesztet a két iPad 2-variánson, és mint a fenti diagramokból látszik, szinte alig volt eltérés - a készülék tehát teljesítményében ugyanazt hozza, amit az elődje. Azt gondolhatnánk, hogy ebben az esetben az akkuteljesítményben érezhető javulás, de ez sem jelentős. A most kapható iPad 2 csak 3 százalékot vert rá a korábbi modellre.Hogy az Apple miért nem kommunikálta a váltást, ezekből a számokból egyértelműen látszik. A felhasználó szempontjából nem történt változás, egyértelmű tehát, hogy az Apple-nek volt érdeke átállni erre a technológiára.
2012. május 2. szerda 11:24 -
Jól szerepel Lava Xolo X900
Az Intel ígéreteinek megfelelően valóban fürge alternatívát jelent az egymagos Medfield processzor.
2012. április 30. hétfő 13:47 -
Galaxy S III  Snapdragon S4 processzorral?
A Samsung csúcsmodelljének Egyesült Államokban piacra kerülő 4G LTE változata valószínűleg nem Exynos processzor köré épül.
2012. április 27. péntek 17:07 -
Galaxy S III  az AnTuTu adatbázisában
Az Exynos 4212 processzor kiemelkedő teszteredményei mellett a Samsung Galaxy S III néhány paraméterére is fény derült.
2012. április 27. péntek 14:24 -
Aktívan kihasználja a GPU-t a WinZip
A WinZip 16.5 révén a grafikus processzor már egy olyan hétköznapi feladatban is alkalmazható, mint a tömörítés, kitömörítés.
2012. április 26. csütörtök 08:52 -
Core i7-3770K 6,908,68 MHz-en, ASRock lapban
Az Ivy Bridge processzorok tegnap este hivatalosan is bemutatkoztak, így érkeznek a köréjük épülő konfigurációk, illetve a segítségükkel elért rekord eredmények. Ezúttal az ASRock lehet büszke, ugyanis a gyártó Z77 Extreme6-os alaplapjában sikerült rekord órajelet elérni Core i7-3770K processzor és némi folyékony nitrogén alkalmazásával.
2012. április 25. szerda 10:15 -
Az MSI GT70 gamer notebook minden földi jóval megpakolva érkezett
Fedélzetén többek között Ivy Bridge processzor, NVIDIA grafikus kártya és RAID-be kötött SSD-k sorakoznak.
2012. április 24. kedd 13:48 -
A régóta várt Intel Ivy Bridge tesztje
A vadonatúj, 22 nanométeres gyártástechnológiára épülő Core i7-3770K processzor járt nálunk.
2012. április 23. hétfő 18:00 -
A grafikus processzor erejével tömörít az új WinZip
A Corel új szoftvere egyelőre csak az AMD OpenCL driverét támogatja.
2012. április 23. hétfő 16:40 -
Érkező és távozó Intel processzorok
Néhány belépőszintű processzor megy, E3-as sorozatú, Ivy Bridge alapú Xeonok jönnek.
2012. április 20. péntek 15:01 -
Optimus 4X HD hófehérben
Lencsevégre kapták a Tegra 3 processzor köré épülő Optimus 4X HD fehér kiadását.
2012. április 20. péntek 10:34 -
Bemutatkozott a négymagos Meizu MX
Számos halvány színváltozatban kerül piacra a négymagos Samsung Exynos processzor köré épülő Meizu MX quad-core.
2012. április 17. kedd 09:40 -
Az ASUS alaposan átgyúrta multimédiás N notebook szériáját
Alumínium burkolat, dedikált VGA, Ivy Bridge processzor és Bang & Olufsen hangrendszer a sorozat új tagjainak főbb ismérvei.
2012. április 16. hétfő 16:03 -
Hó végén jön az új Intel processzor
Már nagyon sokan várják az Ivy Bridge-csipeket. Ezeken múlik, hogy lesz-e valódi változás a Mac-univerzumban. Amíg nincsenek itt az új processzorok, addig nincs nagyon mit fejleszteni a gépparkon, a debütálás után viszont rengeteg újítást lehet bevezetni.Például Retina Display-t az iMacnek vagy a MacBookoknak, hiszen az Ivy Bridge beépített grafikus gyorsítója támogatja már a 4K-felbontást is. És maga az új hardver ténye elég ahhoz, hogy frissíteni lehessen a hosszú ideje változatlan Mac Prókat.Éppen ezért fontos, hogy már van félhivatalos céldátum: a Cnet megbízhatónak tűnő forrásokra hivatkozva azt írta, hogy az Intel április 29 helyett már április 23-án piacra dobja az új termékcsaládot, szóval bőven tarthatónak tűnik a korábban jósolt április végi Mac-frissítés.Sajnos ez nem vonatkozik az összes kategóriára: a MacBook Airekbe való, nagyon alacsony fogyasztású Ivy Bridge-ek és a kétmagos mobilverziók csak nyáron futnak be, szóval akinek a szupervékony laptop kell, vagy a legkisebb Pro, méghozzá sürgősen, napokon belül, az még dönthet a vásárlás mellett.A többiek viszont inkább bekkeljék már ki ezt a két hetet.
2012. április 13. péntek 11:18 -
Az Apple TV sötét titka
Amikor bemutatták a legújabb készüléket, nem sokat beszéltünk a processzoráról, mert mindenki az iPaddel meg a Retina Display-jel volt elfoglalva. Az Apple megmondta, hogy egymagos A5-ös, és ha ő megmondja, akkor az meg van mondva.A Chipworks viszont inkább fogta a csipet és jól átvilágította azt, hogy kiderítse, mi van a felszín alatt.Hát az biztos, hogy nem egy mag: rövid tanulmányozás után egyértelművé vált, hogy az A5-ös csip valójában kétmagos, amiből az egyiket letiltották, így a processzor egymagosként üzemel. Maga a hardver viszont ennél jóval többre képes.Ez már csak annál is inkább érdekes, mert a látszólag egymagos A5-ös most debütált: az eddig használt kétmagos csip, ami az iPhone 4S-ben és iPad 2-ben üzemelt, 45 nanométeres gyártástechnológiával készült, ez viszont már 32-essel, aminek hála a processzor területe jelentősen csökkent a gyártási költséggel és a fogyasztással együtt, míg az elérhető teljesítmény nőtt.Na de: minek hoz létre egy új processzort az Apple, ha aztán kinyírja annak az egyik felét? Miért nem eleve csak a felét gyártatta le? Két megoldás is van: elképzelhető, hogy nem akart bíbelődni az újratervezéssel, a költségek csökkentése érdekében átálltak a 32 nanométerre, kinyírták a felesleges magot, aztán indult a gyártás.De az is lehetséges, hogy vannak más tervek is ezzel az A5-össel, például mindkét magot aktiválva belekerülhetne az egy olcsóbb iPhone 4S-be, vagy egy teljesen új, akár kisebb mobilba.
2012. április 13. péntek 07:58 -
Excite 7.7, 10 és 13 ICS minden méretben
Ice Cream Sandwich alapokon nyugvó, NVIDIA Tegra 3 processzor köré épített táblagép trióval rukkolt elő a Toshiba.
2012. április 12. csütörtök 15:15 -
ASUS P8Z77 WS négykártyás CrossFireX és GeForce SLI teljesítménnyel
Az ASUS P8Z77 WS az Intel Z77 Express lapkakészletet és a legújabb generációs processzor technológiákat tartalmazza...
2012. április 11. szerda 12:06 -
Hamarosan elrajtol az Alpenföhn Gotthard CPU hűtő
Az EKL bemutatta az Alpenföhn Gotthard processzor hűtőt.
2012. április 6. péntek 13:36 -
Hamarosan elrajtol az Alpenföhn Gotthard CPU hűtő
Az EKL bemutatta az Alpenföhn Gotthard processzor hűtőt.
2012. április 6. péntek 13:36 -
Roppant fickós lett a PowerColor PCS+ HD 7850
A grafikus processzor üzemi frekvenciája alapján határozottan kijárna a GHz Edition jelző.
2012. április 6. péntek 12:28 -
Roppant fickós lett a PowerColor PCS+ HD 7850
A grafikus processzor üzemi frekvenciája alapján határozottan kijárna a GHz Edition jelző.
2012. április 6. péntek 12:28 -
Jóval erősebb lehet az új Chromebook
Egy nyílt forráskódú projekt árulkodik a Google terveiről: jelentősen nagyobb teljesítményű processzor kerülhet a gépekbe.
2012. április 5. csütörtök 16:28 -
Érkezik a GeForce GTX 660
Az NVIDIA GK106 grafikus processzor paraméterei nem okoztak különösebb meglepetését. A GeForce GTX 660 valószínűsíthetően az AMD Radeon HD 7800 eladásait hivatott letörni.
2012. március 31. szombat 10:22 -
Kétmagos processzor az új Samsung okostévékben
A Samsung hazánkban a tévépiacon több mint 60 százalékos részesedéssel rendelkezik, a cég a tavalyi évet az eladások és az okostévé fogalmának definiálása szempontjából is sikeresnek tartja. A cél idén a tavalyi eredmények megismétlése.
2012. március 30. péntek 16:56 -
Ivy Bridge alapokra épül a frissített XPS 15-ös notesz
A Dell az idei év második negyedévében hódító útjára indítja XPS 15-ös noteszgépének frissített változatát, amelynél már Ivy Bridge architektúra köré épülő, harmadik generációs mobil processzor opciók közül választhatunk majd.
2012. március 30. péntek 14:01 -
Újabb CPU-kat nyugdíjaz az Intel
Ezúttal egy Core i3-as és egy Xeon processzor kerül le a termékpalettáról.
2012. március 30. péntek 07:17 -
Két új AMD FX szériás processzor érkezik
Az FX-4130 és FX-6130 jelzésű termékek még nyár előtt piacra kerülhetnek.
2012. március 28. szerda 09:32 -
HTC One X első teszteredmények
Az előzetes eredmények szerint a kétmagos Qualcomm Snapdragon S4 processzor bőven megállja a helyét a négymagos megoldások között is.
2012. március 27. kedd 12:06 -
Az Intel bejelentette az Atom CE5300 média processzort
A következő generációs set-top boxokba és media gateway-ekbe kerülhet az új processzor.
2012. március 21. szerda 17:24 -
Két új FX processzor érkezik
A DonanimHaber forrásai szerint két új modell (FX-4130 és FX-6130) megjelenése várható áprilisban. Az AMD már több mint öt FX sorozatú processzort indított el az első negyedév folyamán.
2012. március 21. szerda 12:02 -
Lencsevégen a HP Ivy Bridge és Trinity alapú noteszei
A HP lerántotta a leplet legfrissebb noteszgépeiről, amelyek egy része Ivy Bridge processzor köré, míg másik részük az AMD Trinity platformja köré épül. Az újdonságok között többféle modellt találunk, így mindenki kiválaszthatja az igényeinek és pénztárcájának megfelelő példányt
2012. március 20. kedd 11:01 -
Az A5X lenyomja a Tegrát?
Amikor Phil Schiller bemutatta az új iPad A5X-nek hívott processzorát, egy izgalmas grafikont is felvillantott. Egészen pontosan ezt: A fickó azt állította, hogy már az előző generációs A5 processzor is kétszer gyorsabb volt, mint az egyik legkomolyabb konkurensnek nevezett, tavaly ősszel bemutatott Nvidia Tegra 3-as, miközben az A5X már egyenesen négyszer nagyobb grafikus teljesítményre képes. Az állítás elsősorban az Nvidiánál verte ki a biztosítékot, a cég szerint a grafikon konkrét benchmarkok említése nélkül nem több egyszerű blöffnél, komolytalan számháború az egész. Most egy kicsit konkretizálhatjuk a kérdést, a Laptopmag ugyanis elvégzett néhány tesztet az új iPaddel és a Tegra 3-at rejtő Asus Eee Pad Transformer Prime-mal. A GLBenchmark 2.1 Egypt-tesztje mindenesetre egyértelműen az iPad fölényét hozta, még ha a különbség nem is volt négyszeres: Ugyanez, csak jóval meggyőzőbb volt a végeredmény a Geometric-tesztnél: És a Fill-tesztnél (valószínűleg ebben gyönyörködött Phil, mielőtt legyártotta a grafikonját. Nevezzük ezért Phil-tesztnek!): Sokat változott viszont az eredmény a Geekbench alatt, ez a forduló egyértelműen a Tegra fölényét hozta: Végül jött a böngészőteszt, amiben meg az iPad végzett hamarabb a feladatokkal, így megint az A5X bizonyult gyorsabbnak (vagy simán csak a böngésző): Szóval amit biztosan elmondhatunk: az A5X legalább olyan gyors, mint a Tegra 3, számtalanszor megveri azt, néha azonban elmarad tőle. Jó cucc, na.
2012. március 20. kedd 11:00 -
Galaxy S III négymagos processzor és LTE
Saját fejlesztésű Exynos processzorral, 4G LTE modemmel és várhatóan 1080p felbontású HD megjelenítővel érkezik a Samsung idei csúcsmodellje.
2012. március 20. kedd 10:12 -
Google Nexus internettábla 149 dollárért?
Négymagos processzor nélkül, ám kétszáz dollár alatti árcímkével debütálhat a Google saját táblagépe.
2012. március 19. hétfő 12:49 -
Maingear Solo All-in-One PC rugalmas bővíthetőséggel
A jövőben nem csak a processzor, de akár az alaplap is cserélhető a készülékházban.
2012. március 14. szerda 10:30 -
Az új iPadben 1 GHz-s processzor és 1 GB memória van
Végre kiderült, hogy milyen fából faragták az új iPadet: a Tinhte megszerzett egyet a tabletből és lefuttatta rajta a Geekbenchet. A tesztnek két eredménye volt, az egyik, maga a végeredmény, kevésbé beszédes: az iPad 756 pontot kapott, körülbelül annyit, mint az elődje, és jóval többet, mint az első generációs iPad, ami 400 pont körül állt meg. (Lent sorban az első iPaddel rokon iPhone 4-esem, az iPad 2-m és az új iPad eredményei láthatók):Ebből két következtetést vonhatunk le: egyrészt, hogy a most bemutatott A5X cpu semmivel sem gyorsabb, mint az iPad 2-ben használt A5-ös, az egyetlen igazi fejlesztés a kétmagosról négymagosra hízlalt grafikus mag, amit viszont nem tesztel a Geekbench: ez a második következtetésünk a változatlan végeredményből.Ennél valamivel izgalmasabb, hogy végre órajelekről meg gigahertzekről is hallunk (még ha egy Apple-termék esetében tényleg nem is ez a lényeg).Az iPhone 4-ben ugye 800 megahertzes A4-es processzor és 512 megabájt memória volt, az iPad 2-ben 1 gigahertzes A5-ös és szintén 512 megabájt memóriával. Az új iPad processzorának az órajele nem változott, viszont kétszer annyi memóriát, 1 gigabájtot kapott, és ennyi még sosem volt iOS-eszközben, hiszen az iPhone 4S-nek is fél gigabájttal kell beérnie.Ennyit mára a gigahertzekről és gigabájtokról.
2012. március 13. kedd 16:32 -
RIM BlackBerry Bold 9790 - cseppnyi varázslat
A legújabb Szeder a Bold széria tagja, kijelzője kicsi, de érintésérzékeny. OS7-et futtat, 1 GHz-es processzor hajtja, ára elviselhető.
2012. március 13. kedd 10:51 -
Kisebb hasznot hoz az új iPad
Kevesebb hasznot realizálhat az Apple a drágább kijelző, akkumulátor, processzor és 4G LTE modem köré épülő internettábláján.
2012. március 12. hétfő 17:07 -
Windows 8 táblagépek szigorú kötöttségekkel
Az ARM processzor köré épülő Windows 8 táblagépeken nem fut majd más operációs rendszer.
2012. március 12. hétfő 14:33 -
Samsung Galaxy Ace Plus - minimális ráncfelvarrás
A Mobile World Congress rendezvényen a nagy sikernek örvendő Galaxy Ace felturbózott változatáról is lerántották a leplet; a processzor órajelén kívül azonban nem sok minden változott.
2012. március 12. hétfő 08:02 -
Meglepően kicsik az 1080p-s iTunes-videók
Az ArsTechnica figyelt fel rá, hogy az iTunes 1080p-s videói feltűnően kis méretűek. Noha a pixelszám a full HD esetében 2,25-szeres a 720p-s verzióhoz képest, a fájlokon ez elsőre nem látszik: átlagosan másfélszer nagyobb egy 1080p-ben tömörített mozi.Ez természetesen azt jelenti, hogy a tömörítésen kellett állítani - a megoldás a H.264 High profile kódolás. A dekódolásra az új Apple TV bőven alkalmas az egymagos A5 procival.A teszt azonban kitér arra is, hogy a minőség változó. Az egyik sorozatnál alig lehetett különbséget látni az 1080p-s és a 720p-s lejátszás között, igaz itt a fájlméret is árulkodott: 743 megabájt volt a kisebb, 856 megabájt a több mint kétszer annyi pixelt tartalmazó verzió (balra a 720p-s).Egy másik esetben viszont egyértelmű volt a különbség, pedig a méret itt sem mutatott nagy különbségeket: 1,75 giga az 1,45-tel szemben.Az új kódolással az Apple a letöltendő adatmennyiséggel szemben inkább a processzor teljesítményére terhelt, ami jó választásnak tűnik, de sajnos a végeredmény változó.
2012. március 9. péntek 08:45 -
Ilyen az új iPad - és ez hiányzik belőle
Az Apple új táblagépének nincs neve, nem újult meg a dizájnja, nem lett könnyebb, hiányzik belőle a várt A6 processzor, a Siri helyett csak diktálni lehet neki, és nyoma sincs az iOS6-nak.
2012. március 8. csütörtök 14:20 -
Az Apple TV új ruhája
Még adós vagyok egy hosszabb beszámolóval a tegnap bemutatott új Apple TV-ről. A termék legfontosabb képességét egyetlen szám is jól leírja: 1080.Az 1080p-s felbontás átjárta a bemutatót, egyrészt a filmeket, sorozatokat ilyen minőségben tölthetjük le az új Apple TV-re, másrészt maga a menü is 1080p-s lett, minden tartalmat így láthatunk a tévénken. És ha már menü: megújult, könnyebben használható a kezelőfelület, app-szerűen láthatjuk az egyes lehetőségeket, amik app-szerűen nyílnak meg. A filmek és sorozatok letöltésén túl lehetőség van youtube-os, vimeós, flickr-ös nézelődésre, elérhető a Netflix - már akinek -, az MLB, NBA és NHL előfizetést is el lehet érni itt, meg ott van a Wall Street Journal Live, egy TV-re optimalizált hírolvasó.Egy nagyon fontos dolog nem kapta meg láthatóan az 1080p-t: az AirPlay. Legalábbis az iPad, iPhone vagy iPod touch kijelzőjéről a TV-re küldött kép dicséretében nem említették meg a felbontás megnövelését.Viszont az iTunes Match segítségével az Apple TV hozzáfér az iTunes Libraryhez. Persze a hálózatra között gépről is szívja továbbra is az adatokat, ez egy plusz szolgáltatás. A Photo Streamben pedig azonnal látjuk a képet, amit az iPhone-nal készítettünk.Lehetne találgatni, az Apple TV miért csak egy lépést tett közelebb a teljes funkciós iOS-hez, miért maradt lebutítva. Két dolgot kell észrevennünk, és megvan a válasz. Ez a két részlet pedig összefügg: az egyik a processzor, a másik a termék ára.A leírás szerint ugyanis egy teljesen egyedi, egymagos A5-ös processzort készítettek az Apple TV-nek. Noha nem tudunk sokat erről a fejlesztésről, annyit sejthetünk, hogy kifejezetten a médialejátszáshoz készítették, optimalizálták, nyilván a költségek lefaragása érdekében. A 99 dolláros árat tartani kell, meg közben fejleszteni is, így tudták megoldani, egy fullos iOS-nek meg több kellene.
2012. március 8. csütörtök 11:34 -
Retina kijelző, LTE támogatás és A5X processzor az új iPad-ben [Frissítve]
Hátborzongatóan nagy, egészen pontosan 2048 x 1536 pixel felbontású, 9,7 hüvelykes Retina érintőképernyőt,...
2012. március 7. szerda 22:13 -
Retina display az Apple új táblájában
2048x1536 pixeles felbontás, és A5x processzor 4 grafikus maggal, ja és 5 megapixel az új iPad-benRelated StoriesÚj vezeték nélküli mobiltöltő az LG-tőlZselés cukorka után jöhet a lime piteGyalog galopp alkalmazás iPad-reAndroid Marketből Play StoreSmartmobil idén is
2012. március 7. szerda 20:36 -
Állítólag vékony laptopok jönnek áprilisban
Rakja ki ezt, aki tudja: az egyik nap hivatalosan is bejelentik, hogy az új Intel-processzorok két hónapot késnek és április helyett csak júniusban érkeznek, másnap meg elkezd terjedni a pletyka, hogy az Apple áprilisban bemutatja a frissített MacBook Prókat. Egészen pontosan a 13-as és 15-ös modelleket, vékony házzal. Három verzió van: vagy elvesztette az Apple a józan eszét, vagy a pletykagyárosok szakadtak el tökéletesen a realitásoktól, esetleg kedvenc kaliforniai cégünk ereje még annál is sokkal nagyobb, mint azt képzeltük. Vegyük át a lehetőségeket. 1: Az Apple elvesztette a józan eszét, és olyan gyorsan piacra akarja dobni a vékonyabb gépeket, hogy meg sem várja az új processzorgenerációt. Ezzel jelentős versenyhátrányba kerül, hiszen alig két hónappal a premier után az összes többi gyártó olyan gépet tud piacra dobni, amik az új, Ivy Bridge-processzorokkal sokkal gyorsabbak lesznek a MacBook Próknál. Egy ilyen lépésnek egyébként már csak azért sem lenne értelme, mert áprilisig pontosan azokat a hardverelemeket tudnák belepakolni a gépekbe, amiket három-négy hónappal ezelőtt, teljesen felesleges lett volna tehát ennyit várakozni a semmire. 2: A pletykagyárosok elszakadtak a realitásoktól. Az első pontból kiderül, hogy miért ez a legvalószínűbb forgatókönyv. Többségüket nem zavarja meg, hogy az új MacBookokba szánt hardverek nem is lesznek piacon áprilisban, hogy az Apple csak olyan gépet tudna piacra dobni, amit már novemberben is bemutathatott volna, és aminek egy korábbi premier esetén vagy fél évig nem lett volna komoly lemaradása a konkurenciához képest. Mindezeket figyelmen kívül hagyva azt állítják, hogy két hónapra kihoz az Apple egy frissített gépet, utána meg majd hallgathatja a konkurenciától, hogy milyen ósdi hardvert árul. 3: Az Apple ereje annál is nagyobb, mint képzeltük. Volt már arra példa, hogy a kaliforniai cég jóval a piac többi szereplője előtt jutott egy Intel-alkatrészhez. Az első Airben használt processzor hónapokig csak az Apple gépében volt elérhető, a többiek komoly lemaradással jutottak hozzá, másodikként ha jól emlékszem, a Lenovo. Ezek alapján elképzelhető egy olyan forgatókönyv, hogy a MacBook Prókba már áprilisban megérkezik az Ivy Bridge-technológia, míg az összes konkurensbe csak júniusban. Ebben az esetben az Apple akkora versenyelőnybe kerülne, hogy a fal adná a másikat. Kár, hogy nem érdemes a korábbi és a mostani esetet összehasonlítani: akkor egy olyan csipről volt szó, ami első körben csak az Apple-nek kellett, hiszen nem nagyon volt más, hasonló specifikációjú, hardverigényű gép a piacon az Air mellett. Most azonban egy teljes generációváltásról beszélünk az Intelnél, ami az összes kategóriát érinti, akármekkora cimborák is ők ketten az Apple-lel, egyszerűen képtelenség elképzelni, hogy az összes többi partnertől visszatartsa az Ivy Bridge-et a gyártó egyetlen vásárlója kedvéért. Száz szónak is néhány a vége, meglepne, ha itt áprilisban tényleg új laptopok érkeznének.
2012. március 1. csütörtök 13:08 -
Pletyka: Nem Cell processzort használ a PS4
Az egykori PlayStation-vezért, Ken Kutaragi agyából pattant ki annak idején, hogy a Sony egy (részben) saját fejlesztésű központi processzorral hajtsa meg az összes termékét, ami processzor kell. Ez lett a végtelenül komplikált Cell, de a története véget is ér. Valószínűleg.
2012. március 1. csütörtök 09:00 -
Mire is képes a Tegra 3?
Videón láthatjuk, hogy milyen teljesítményre képes a Tegra 3-as processzor játék közben.
2012. február 29. szerda 14:16 -
Olcsóbb lett néhány Phenom II-es processzor is
Az AMD tegnap indította hódító útjára két új FX sorozatú processzorát, amelyek sorrendben az FX-4170-es és az FX-6200-as típusjelzést viselik. A négy- és hatmagos újdonságok érkezésével egy időben a gyártó két FX sorozatú processzor árát is csökkentette, így az FX-8120-as és az FX-6100-as modelleket hamarosan kedvezőbb áron lehet majd megvásárolni.
2012. február 29. szerda 12:01 -
Lava XOLO X900 Atom processzorral
Az Intel és a Lava International megállapodása révén Indiában is elérhetővé válnak az Atom processzor köré épülő Android mobilok.
2012. február 28. kedd 18:08 -
Most akkor milyen processzor lesz az iPad 3-ban?
A kérdés azért merülhetett fel, mert egymásnak ellentmondó híreket dobtak ki az internet feneketlen bugyrai. Amikor már azt hihettük, hogy biztos az A6-os csip, és ezzel a négymagos korszak beköszönte, akkor előkerült egy iPad-alaplapot ábrázoló fotó, rajta egy titokzatos A5X nevű csippel, ami nyilvánvalóan a jelenleg is használt A5-ös továbbfejlesztett verziója, két maggal.Most akkor négy, vagy kettő? Az S5L8950X kódnevű csip, vagy csak az S5L8945X? A 9to5 Mac szerint simán lehet, hogy mindkettő létező termék: az Apple jó korán megkezdte a próbákat, hogy kiderítse, melyik illik jobban az iPad 3-ba, és csak az utolsó pillanatban, a sorozatgyártás megkezdése előtt döntött. Ezt a verziót erősíti, hogy az iOS 5.1-ben mindkét csipre van utalás, szóval az Apple programozói terveztek az A5X-szel és az A6-ossal is.A kisebb csip mellett szól a jóval nagyobb üzemidő, a nagyobb mellett meg a teljesítmény, amire szükség is lehet az új, nagyfelbontású LCD miatt.Ez volt tehát a valószerű verzió. A 9to5Mac viszont előáll még két elmélettel, amik viszont sokkal kevésbé illeszkednek bele az Apple stratégiájába: az egyik, hogy az iPad mindkét csippel megvásárolható lesz és a vásárló maga dönti el, hogy milyen kompromisszumot akar hozni. Ezt nagyjából kizártnak tartom, hiszen egy ilyen lépés tökéletesen szembemenne mindennel, amiben az Apple hisz: hogy jobban tudja, mire van szükségünk, mint mi, hogy a tökéletes felhasználó élmény csak egyféle lehet, hogy nyereségesen és színvonalasan csak egyféle stratégia alapján lehet gyártani.De van egy C-verzió is: hogy az A6-os kerül az iPad 3-ba, mint az A5X egy esetleges 8 colos iPadbe. Ez már nem annyira elképzelhetetlen, mint a másik ötlet, de majdnem ugyanannyira.Két héten belül kiderül, mi van.
2012. február 28. kedd 12:05 -
Villantott az Ivy Bridge
Az Intel Core i7-3770K "Ivy Bridge" processzor üzemi frekvenciája 3,5 GHz, amit azonban egy huszárvágással sikerült megduplázni.
2012. február 26. vasárnap 16:12 -
Villantott az Ivy Bridge
Az Intel Core i7-3770K "Ivy Bridge" processzor üzemi frekvenciája 3,5 GHz, amit azonban egy huszárvágással sikerült megduplázni.
2012. február 26. vasárnap 16:12 -
Core i7-3820 tuning: 5,66 GHz-es rekord eredmény
A Core i7-3820-as Sandy Bridge-E processzor a napokban kezdett el feltűnni a különböző online és offilne üzletekben és azóta már egyre több helyen kapható. Az újdonság az információk szerint már nem arra a nyolcmagos Sandy Bridge-E lapkára épül, mint hatmagos társai, hanem egy új, natív négymagos lapkát alkalmaz annak érdekében, hogy gyártása minél költséghatékonyabban történjen.
2012. február 25. szombat 14:01 -
Villámgyors lesz az TI OMAP 5
Az ARM Cortex-A15 magokból építkező Texas Instruments processzor kenterbe veri a jelenlegi legerősebb négymagos processzorokat.
2012. február 24. péntek 16:02 -
Exynos processzor 32 nanométeren
Másfélszeres üzemidővel és negyedével nagyobb számítási teljesítménnyel kecsegtet a Samsung készülő Exynos processzora.
2012. február 24. péntek 14:26 -
Optimus 4X HD: Android ICS alapokon
Előre telepített Android 4.0 Ice Cream Sandwich operációs rendszerrel a fedélzetén érkezik a négymagos Nvidia Tegra 3 processzor köré épülő LG Optimus 4X HD.
2012. február 24. péntek 10:34 -
Jön az Intel Atom D2550-es processzora
Az Intel a jelek szerint egy újabb Cedar View processzor piacra dobására készül, amellyel kifejezetten a belépő szintű asztali számítógépek, azaz a nettopok szegmensében próbál majd hódítani.
2012. február 22. szerda 13:01 -
Érkezik az Intel Atom D2550
Külföldi oldalak értesülései alapján az első számú processzorgyártó már javában dolgozik az Atom D2550 megjelenésén. A kétmagos processzor órajele 1,86 GHz és Hyper-Threading támogatással is felvértezték.
2012. február 22. szerda 12:47 -

Intel: processzor napenergiával
Viccnek indult, de kiderült, van benne lehetőség, így a chipgyártó komolyan ráfeküdt a témára.
2012. február 21. kedd 12:45 -

2012. február 21. kedd 12:30 -
Vastagabb lesz az iPad 3 egy fotó alapján
A MICGadget állítása szerint hozzájutott egy iPad 3 házához, ami körülbelül két héttel a hivatalos bemutató előtt már egyáltalán nem tűnik lehetetlennek: ha tényleg március hetedike környékén mutatják be a modellt, és idén is csak pár nap lesz a bemutató és a kiskereskedelmi premier között, akkor már százezres, de akár milliós tételben állhatnak valamelyik kínai üzemben a legyártott iPad 3-alkatrészek. Azokból meg könnyen kikerülhet egy-kettő a gyárból.A lap egyébként érdekes megállapításokat tesz. Azt állítja például, hogy az iPad 3 1-1,5 milliméterrel vastagabb lesz az iPad 2-nél attól függően, hogy hol mérjük. Ez viszont tökéletesen szembemegy az Apple korábbi csapásirányával, hiszen eddig szinte mindegyik eszköz vékonyabb lett, mint az őt megelőző.Valamiért úgy rémlett, hogy a második generációs nano talán valamivel kövérebb volt, mint az első, de nem, kicsit kutattam és kiderült, hogy még az is vékonyodott négy százaléknyit.Érthető, hiszen ez a fejlődési irány volt Steve Jobs nagy álma, kecses eszközöket akart és mindent megtett annak érdekében, hogy ezt elérje. Persze 1,5 milliméter nem nagy ár, ha tényleg négymagos processzor és az ehhez tartozó nagyobb akkumulátor került az iPadbe, mégis egészen új utat jelent a korábbi irányvonalhoz képest.Ugyanakkor, bár a képen nem látszik, a MICGadget azt állítja, hogy az elvékonyodó részek miatt a vastagodás ellenére vékonyabbnak érződik az új modell, szóval némi optikai tuninggal próbáltak javítani a helyzeten. A lap azt is megállapította, hogy a tablet vékonyabb keretet kap elődjénél, az meg tisztán látszik, hogy az optika mérete jelentősen nőtt, ami jobb minőségű kamerát jelent.
2012. február 21. kedd 08:33 -
Az MWC-n mutatja be a Motorola legújabb csúcsmodelljét: Atrix 3
Tíz megapixeles kamera, HD kijelző, négymagos Tegra 3 processzor és 2GB RAM kerülhet az amerikai gyártó szolid...
2012. február 21. kedd 08:10 -
Renesas MP5232 kétmagos processzor és LTE
Mérsékelt árfekvésű, 4G LTE okostelefonokba szánt 1,5 GHz-es kétmagos rendszerprocesszort mutatott be a japán Renesas.
2012. február 20. hétfő 15:15 -
Új AMD FX processzorok, 95W-os TDP-vel
A jelek szerint az AMD FX processzorsorozata három új, 95W-os TDP-vel rendelkező modellel bővülhet a nem is oly távoli jövőben. A kiszivárgott információk szerint az idei év első negyedévének vége előtt megjelenhet a négymagos FX-4150-es, a hatmagos FX-6120-as és a nyolcmagos FX-8140-es processzor, amelyek mindannyian 95W-os TDP kerettel bírnak.
2012. február 19. vasárnap 17:12 -
802 TFLOPS teljesítményű szuperszámítógép CPU-kal és GPU-kal
Az ismert szuperszámítógépgyártó az Appro International újabb Intel Sandy Bridge Xeon E5 processzor alapú...
2012. február 19. vasárnap 08:25 -
Három új FX szériás AMD processzor érkezik
Az FX-4150, az FX-6120 és az FX-8140 jelzésű termékek a Zambezi kódnevű lapkára épülnek.
2012. február 17. péntek 19:50 -
Három új AMD FX processzor érkezik
Még a negyedév során három FX processzorral szélesíti termékpalettáját az AMD. A négy-, hat- és nyolcmagos processzorok a 95 wattos fogyasztási osztályba tartoznak.
2012. február 17. péntek 12:57 -
Milyen gépeken fut majd Mountain Lion?
A tegnapi bejelentés, a közzétett videó mostanra már eléggé felcsigázott mindenkit. Egy OS X frissítés ugyanis legalább akkora öröm vagy bosszúság forrása tud lenni, mint új frizurát rendelni a fodrásznál. Most lássuk, milyen gépek tulajdonosai érzik majd az utóbbit.Fontos ugyanis tudni, hogy milyen gépek lesznek alkalmasak a 10.8 futtatására, azt ugyanis egyáltalán nem mondhatjuk, hogy a Lion követelményei maradnak. Szűkül a nadrágszíj.Röviden, ezekre lesz szükség:- 64-Bit Intel Core 2 Duo processzor, vagy jobb- 64 bites kernelbe kell tudni bootolni- fejlett GPU chipsetHa Liont használunk, a második bekezdés gyorsan ellenőrizhető egy Terminalba beírt "uname -a" paranccsal. A kiírt eredmény végén az x86_64 jelzi, hogy 64 bitbe bootoltunk. Más operációs rendszert használók inkább ellenőrizzék a részletes kompatibilitási listát.Macek, amik támogatják a Mountain Liont:- MacBook Pro
2012. február 17. péntek 07:45 -
Júniusig csak kevés Ivy Bridge processzor érkezik?
Az Ivy Bridge processzorok esetében már-már szinte tényként kezelik a különböző források az áprilisi rajtot, holott az Intel hivatalosan még sem megerősíteni, sem pedig cáfolni nem kívánta a pletykákat, ami persze érthető is. Úgy tűnik, hogy a helyzet azért kissé bonyolultabb lesz, mint azt bárki is gondolhatta, legalábbis a noteszgépek gyártói által a DigiTimes munkatársainak adott nyilatkozatok erre engednek következtetni.
2012. február 16. csütörtök 22:01 -
Új számítógépházzal rukkolt elő a Lian Li
A Lian Li egy LanCool márkanévvel ellátott, közepes torony formátumú számítógépházat dobott piacra. A PC-K56N modell az ATX mellett micro ATX és Mini-ITX szabvány köré épülő alaplapokat egyaránt fogad. Az alaplaptálcán természetesen a szokásos szerelőablak is jelen van, ami nem csak a processzorhűtő, hanem a processzor cseréjét is megkönnyíti, hiszen a művelethez nem szükséges kiszerelni az alaplapot.
2012. február 16. csütörtök 12:01 -
Itt a legolcsóbb Sandy Bridge-E processzor
Ugyan az Intel Sandy Bridge-E lapkája fizikailag nyolc processzormagot tartalmaz, az asztali processzorok piacán mégsem találunk olyan LGA-2011-es központi egységet, amely mind a nyolc CPU magot a felhasználó rendelkezésére bocsátaná. Jelenleg a legerősebb LGA-2011-es processzor, azaz a Core i7-3960X modell is csak hat darab CPU magot kínál, sőt, ebben a tekintetben Core i7-3830K típusjelzéssel ellátott társa is hasonló cipőben jár. A két említett processzor között csak néhány MB-nyi harmadszintű gyorsítótár-, valamint 100 MHz-nyi órajel különbség van: a 3,3 GHz-es 3960X 15 MB-nyi harmadzsintű gyorsítótárral érkezik és 1050 dollárba kerül, míg a 3830K 3,2 GHz-en ketyeg, 12 MB-nyi L3 gyorsítótárral bír és 600 dollárba kerül.
2012. február 16. csütörtök 10:30 -
Intel Core i7-3820, a legkisebb Sandy Bridge-E
Kíváncsiak voltunk, hogy mire képes a legkedvezőbb árú, négymagos Sandy Bridge-E processzor.
2012. február 15. szerda 10:34 -
MediaTek MT6575 ICS az alsóházban
Villámgyors ARM Cortex-A9 maggal és PowerVR grafikus maggal érkezik a 200 dollár alatti Android Ice Cream Sandwich modellekbe szánt MediaTek processzor.
2012. február 14. kedd 15:45 -
Új mikroszerver Intel Xeon E3 processzorokkal
A Sea Micro cég az első Atom processzor alapú energiatakarékos mikroszerver elmúlt évi bevezetése után most...
2012. február 14. kedd 12:07 -
Jön a négymagos HTC telefon
Hívtuk már Edge-nek, Endeavor-nek, Supreme-nek is a telefont, melybe 4 magos processzor fog kerülni, ráadásul hamarosan be is mutatják.
2012. február 13. hétfő 09:50 -
Az AMD processzorpiaci forgatókönyve
Napvilágot látott az AMD 2012-es processzor útiterve, amelyből kiderül, hogy ebben az évben
2012. február 12. vasárnap 12:01 -
High-tech szemüveg a Google-től
Processzor, tárterület és egy androidos telefon funkcionalitása, egyetlen szemüvegbe integrálva. A Google a jövőn dolgozik?
2012. február 10. péntek 14:16 -

2012. február 10. péntek 13:56 -
Zalman - új, középkategóriás tápok
Sokan azt hiszik, hogy a processzor vagy a videokártya a legfontosabb alkatrész a PC-ben. Pedig a tápegység legalább olyan fontos.Related StoriesWorld of Warcraft - Minecraft alá modellezveActivision Blizzard - teljes a 2011-es év üzleti jelentéseAlan Wake - a PC-s digitális, dobozos és Collector's Edition részleteiHétéves a WoW, mélyponton az áraTim Schafer 23000 dollárt gyűjtött egy interjú alatt
2012. február 10. péntek 13:54 -
Meglepő adatok az NVIDIA GK104 chipről
A 3DCenter.org jóvoltából kiszivárogtak az NVIDIA GK104-es grafikus processzor specifikációi. Ha az adatok valósak, akkor a zöldek méltó ellenfelet állítottak az AMD Tahiti GPU-ja ellen.
2012. február 10. péntek 12:07 -
Mobil Pentium kontra Core i3 Asus X54-ekben
Az Asus olcsó notebooksorozatának két tagja segítségével vizsgáltuk a két kis Intel processzor viszonyát.
2012. február 9. csütörtök 10:37 -
Pokolian gyors ssd az Inteltől
Aki használt már Airt, az tudja, hogy az ssd egy igazi Szent Grál az informatikai piacon: a processzor és a grafikus gyorsító teljesítménye már jó ideje meghaladta az átlagos felhasználó igényeit, hiába gyorsultak tovább ezek az alkatrészek, nem sokat éreztünk belőle. Persze a profi felhasználók és a játékosok továbbra is igényelték a gigaflopsokat, nekünk viszont nem lett jobb attól az életünk, hogy a processzor órajele tovább nőtt. Az ssd ezzel szemben egy olyan fejlesztés, ami azonnali látványos javulást hoz a felhasználói élményben, hiszen azok a kevésbé jelentős folyamatok gyorsulnak általa, amik a leginkább meghatározzák a komfortérzetünket: a betöltődések, legyen szó akár egy programról, akár egy adathalmazról, akár egy pluginről.Éppen ezért olyan nagy öröm, hogy az iparág fejlődése nem állt meg, és folyton újabb modellek kerülnek piacra. Nem is olyan régen már írtunk az Airben is használt Samsung ssd utódjáról, ami kétszer gyorsabb, mint az aktuális modell, és most az Intel is bemutatott egy tárolót, ami a csúcsot ostromolja. Egészen pontosan majdnem átvette az elsőséget a Samsungtól:Hogy legyen valami összehasonlítási alapunk, a jelenlegi Airek ssd-i 210-260 MBps olvasási sebességre képesek attól függően, hogy Toshiba, vagy Samsung-márkájú modellek dolgoznak bennük, míg az új Intel több mint 500 MBps-t hoz, tehát kétszer gyorsabb azoknál. És azt már a felhasználó is megérzi.Az Intel egyébként a 25 nanométeres gyártástechnológiától a SATA 3.0 6Gbps-es interfészig minden varázslatot bevetett a sebesség elérése érdekében, de az ssd még így is stabil, mert öt éves garancia jár mellé. Jó hír, hogy a 60/120/180/240 GB-os kiszerelés mellett van 480-as is, sőt, az Intel 1 TB-es is igér az idén érkező 20 nanométeres verzióból. Ha az kijön, talán lejjebb esik a most még mocskosul drága fél terabájtos modellek ára, és egy ekkora háttértárral szerelt Air már reális választás lehet akár első számítógépnek is.Jó cucc.
2012. február 7. kedd 11:04 -
Erős lesz a Samsung Exynos 5450
A Samsung lapkakészlete nem csupán megduplázza a magok számát, de még a grafikus processzor terén is komoly újításokkal érkezik majd. Persze itt már nem is a jelenleg ismert chipek lesznek a célkeresztben, az új Exynos megjelenése még messze van.
2012. február 6. hétfő 09:30 -
Intel 10-magos Ivy Bridge Xeon-EP processzor 30 MB L3 gyorsítótárral
 Már szivárognak az Ivy Bridge Xeon-EP processzorok első részletei. A mobil és asztali Ivy Bridge processzorok már...
2012. február 5. vasárnap 19:55 -
Tesztpadon egy tízmagos Ivy Bridge-EP processzor
Az Intel Ivy Bridge processzorai, amelyek a jelenlegi is forgalomban lévő Sandy Bridge modelleket küldik majd nyugdíjba, várhatóan valamikor az idei év áprilisában jelenhetnek meg kereskedelmi forgalomban. Az LGA-1155-ös újdonságok körül minden a terveknek megfelelően alakul
2012. február 3. péntek 18:30 -
Tényleg négymagos lesz az új iPad
Úgy néz ki, helyesnek bizonyulnak a tablettel kapcsolatos pletykák. A BGR ugyanis a birtokába jutott a prototípusból kinyert adatoknak, és azok rímelnek az elmúlt hetekben megjelent hírekre. A fejlesztőknek szánt segédprogram adatainak áttanulmányozásából kiderült, hogy két nagy modellcsalád lesz, ahogy eddig is: a wifis (J1) és a mobilhálózatokkal is kommunikáló fejlettebb verzió (J2). Ez utóbbi a program adatai szerint egy LTE/CDMA/GSM-kombó lesz, szóval nemcsak gond nélkül csatlakozik majd bármelyik mobilszabványhoz, de támogatja már a 4G-s adatátviteli sebességet. Szóval mobilnetről is pokolian gyors lehet a cucc. Szintén megerősítést nyert az A6-os, S5L8945X-kódnevű processzor, amiben négy mag dolgozik majd. Ezek persze még mindig nem érnek fel egy kézzelfogható tablettel, de elvileg most már egy-két hónapon belül kiderül az igazság.
2012. február 1. szerda 18:57 -
Bővül az AMD FX processzor sorozata
Az FX-4170 az első sorozatgyártású processzor az AMD életében, amely átlépi a 4 GHz-es órajelet. A négymagos processzor alapórajele 4,2 GHz (4,3 GHz a Turbo Core szolgáltatás mellett) és 12 MB gyorsítótárral rendelkezik.
2012. február 1. szerda 15:31 -
A Shuttle újabb Mini-PC barebonet mutatott be, ezúttal Z68-as chipkészlettel
Az apró házban komoly diszkrét videokártya és nagyteljesítményű processzor is kényelmesen megfér.
2012. január 31. kedd 16:29 -
Hét új processzor az Intel műhelyéből
Az Intel termékpalettája hét új processzorral bővült, amelyek közül a Core i5-2550K, a Core i5-2450P és a Corei5-2380P modellek az asztali számítógépek piacán próbálnak szerencsét, míg a Celeron B815, B720, 867 és 797-es központi egységeket a noteszgépekbe szánja a vállalat.
2012. január 30. hétfő 11:45 -
Alan Wake PC: Négymagos processzor és Havok-támogatás
A Remedy egyik munkatársa nyilatkozott a PC Games Hardware oldalnak, ahol elmondta, hogy a játék kihasználja a négy- vagy többmagos processzorok erejét.
2012. január 26. csütörtök 10:50 -
Acer Iconia A510 áprilistól Európában
Ötszáz euró körüli áron debütál az Acer második Nvidia Tegra 3 Kal-El processzor köré épülő internettáblája.
2012. január 26. csütörtök 09:10 -
Galaxy S III: HD kijelző és négymagos processzor
Áprilisban debütálhat a Galaxy Nexus 12 megapixeles kamerával és négymagos processzorral felturbózott változata.
2012. január 25. szerda 10:06 -
LG blog: Prada 3.0 teljesítménytesztek
Lefuttattuk a szokásos benchmarkokat hogy megnézzük, mire elég a kétmagos, 1 GHz-es órajelű processzor.
2012. január 23. hétfő 12:16 -
Újabb fotón a Sony ST25i Kumquat
Kamerák előtt pózolt a Sony olcsóbbik kétmagos processzor köré épülő okostelefonja.
2012. január 23. hétfő 10:59 -
Katonai pénzből készül a biológiai elvű processzor
Az egyetemi és vállalati laboratóriumokban világszerte számos, a biológia inspirálta kutatást végeznek a számítógépes szakemberek. De ezek között is megkülönböztetett érdeklődésre tarthat számot az, amelyikben az IBM kutatói mellett négy egyetem - a Cornell, a Columbia, a Wisconsini és a Kaliforniai Egyetem - szakemberei vesznek részt.
2012. január 19. csütörtök 09:36 -

2012. január 19. csütörtök 09:21 -
Picike játékos PC az Alienware-től
Ha gamer PC-re gondolunk, akkor minden tekintetben nagy dolgokra gondolunk: nagy processzor, nagy áramfelvétel, nagy ház, nagy minden. És erre a legjobb példa volt eddig az Alienware. Ez azonban most megváltozik: jön a picike X51!
2012. január 18. szerda 14:00 -
A tökéletes Apple-rendszer
Nemrég beköltöztünk Dórával az új lakásunkba és úgy döntöttem, nagyszabású kísérletbe kezdek: ha már én dönthettem el, hol legyenek a konnektorok, hogyan fussanak a kábelek láthatatlanul a falban, hol és mekkora legyen a konyha és milyen legyen a nappaliszekrény, megpróbálom létrehozni álmaim Apple-rendszerét is. Mivel a költözés minden spórolt pénzünket elvitte, nyilván nem tudtam magamnak megvásárolni az eszközöket, de kölcsönkértem őket három hétre az Apple-től, hogy megtudjam, hogyan is működik ez az ökoszisztéma. Mit lehet kihozni belőle. Nem is tudom, melyik eszköz volt a rendszer alapja, úgyhogy csak felsorolom, mik vettek részt a kísérletben: Time Capsule 3TB MacBook Air 13 Apple TV iPhone 4 iPad 2 Utóbbi kettő saját, ezek hazai pályán segítették a nagyszabású kísérletet. A központ talán a MacBook Air volt, amivel pontosan olyan élmény volt dolgozni, amilyennek képzeltem: ez a valódi átlagfelhasználóknak szánt gép, nem a hasonló méretű MacBook Pro. Pár hete teszteltem a 13-as csúcsmodellt, ami a tesztprogramok szerint meggyőző erővel bírt, a gyakorlatban viszont semmivel sem tűnt gyorsabbnak, mint két és fél éves elődje, a saját laptopom. Az Air viszont egészen más.Hiába gyengébb a processzor, az ssd-nek hála leírhatatlan a sebességérzet, böngészés, képnézés, videózás, de még videóvágás közben is sokkal fürgébb a 13-as Air, mint a 13-as Pro, legfeljebb a 3D-s grafikusoknak, meg néhány elképesztően hardverigényes munkát végző profi felhasználónak tudom ezek után ajánlani a Prót. A többiek sokkal jobba járnak majd az Air fürgeségével, vékonyságával, pehelysúlyával, és nagyobb felbontású, élvezhetőbb kijelzőjével. Egy probléma van csak a képpel: a szűkös tárolókapacitás, és pont emiatt kértem a Time Capsule-t. Nemcsak a Time Machine-hez használtam vezetéknélküli backup-lemeznek a merevlemezt és wifi-routert egyesítő eszközt, de átmásoltam rá az iPhoto és iTunes-könyvtáramat is. Mivel a Time Capsule elég jó wifi-router, a lakás legtöbb pontján megvolt a netszolgáltatóm által ígért 50 megabit, bár a távolság rossz hatással van a jelre, ez kiderült a próba során: a Time Capsule-től legtávolabbi ponton, a konyhában már csak ennek a harmada állt rendelkezésre. Mindenhol máshol viszont megvolt az 50 megabit, pedig nagyok a terek. Ennek megfelelően remek hálózati meghajtó volt, amire tucatnyi gigabájtot lehet rámásolni egy óra alatt, és ami remekül küldi a jelet a különféle Apple-programoknak. Az iPhotót és az iTunest használva mindenesetre az volt az érzésem, mintha a gépen lennének a képek, így hirtelen 3,25 terabájtra nőtt a MacBook Air amúgy 0,25 terabájtos kapacitása. Ami pont eléggé meggyőző. Végül jött az Apple TV, ami sokkal jobb, mint amilyennek képzeltem. Az még nem nagy ügy, hogy elérem a MacBook könyvtárait és a tévén keresztül tudom a zenéimet, fotóimat böngészni. A filmkölcsönzés már sokkal izgalmasabb. Nem olcsó az iTunes Store, de Magyarországon senki sem kínál olcsóbb legális online filmletöltést, viszont a kezelés annyira egyszerű, hogy alternatívát alig talál az ember. Ráadásul a minőség is meggyőző, igaz, még jobb lenne a helyzet, ha 720p helyett 1080p-ben is fent lennének az anyagok, de ebben az iparágban senki sem kínál lényegesen nagyobb adatsűrűséget, mint az Apple. A legszórakoztatóbb viszont a készülék viszonya volt az iOS-eszközökkel, amik tökéletesen kompatibilisek egymással. Hallgattam egy dalt az iPhone-on? Egy gombnyomással átlőttem a tévére. Böngészni akartam a tévét nézve a Youtube-on? Betöltöttem a mobilon a távirányítószoftvert, amitől gyerekjáték lett a kezelés. Néztem egy netes videót az iPaden? Átküldtem a képét a tévére. És még lehetne folytatni. Eddig is tudtam, hogyan működik elméletben a rendszer, zseniális volt viszont látni mindezt a gyakorlatban: hogy nincs különbség. A legjobb persze nem az, ahogy ezek az eszközök külön-külön működnek, hanem az a rendszer, amit a teljesen eltérő feladatot végző készülékekből létrehozott az Apple. Nincs még egy gyártó, amelyik ilyen gördülékeny integrációt biztosítana. Kívülről talán zártnak tűnik a cég és a termékpaletta, de aki használja az Apple eszközeit, az pontosan tudja, hogy nagyobb szabadságot, több lehetőséget biztosítanak, mint a nyíltabb platformok, amik pont az egységes, központilag átgondolt ökoszisztéma hiánya miatt nem tudnak ennyire meggyőzők lenni. Dolgozhat egy sok elemből platformon ezernyi profi független fejlesztő, a végeredmény nem lesz annyira hatásos, mint amikor egy kézben összpontosul a tervezés és a kivitelezés.  És akkor most következzen a videó, amin nem túl meggyőző hangminőségben, de bemutatom képileg is azt, amiről eddig dumáltam:
2012. január 18. szerda 08:31 -
Már gyártják az iPad 3-at
Lapértesülések szerint nemcsak nagyobb felbontású kijelző, de négymagos processzor és LTE-vezérlő is lesz az új modellben.
2012. január 16. hétfő 08:38 -
Kompakt asztali PC-k és egy pici, de ütős alaplap
A Zotax a CES-szel egy időben több új termékről is lerántotta a leplet, amelyek között barebone és komplett kompakt asztali számítógépeket, valamint egy új, mini-ITX formátummal rendelkező alaplapot találunk - utóbbin Cedar Trail Atom processzor és GeForce GT 520-as videó vezérlő teljesít szolgálatot.
2012. január 15. vasárnap 13:01 -
CES 2012: Ivy Bridge CPU, működő DX11 támogatással
Az Intel sajtótájékoztatóján meglepődve tapasztalták a résztvevők, hogy a gyártó illetékesei egy videó segítségével bizonyították azt, hogy az Ivy Bridge processzor integrált videó vezérlője képes DirectX 11-es játékok futtatására, azaz kínál DirectX 11-es támogatást és az valóban működik is.
2012. január 11. szerda 10:30 -
Sony XPERIA S: hivatalos a Nozomi
HD felbontású kijelző, kétmagos processzor, és 12 megapixeles kamera került a csúcsmobilba.
2012. január 10. kedd 10:16 -
Sony Xperia S: Kétmagos processzor és HD kijelző
Kétmagos processzorral és HD kijelzővel, ám régebbi Android operációs rendszerrel és memória bővítési lehetőség nélkül érkezik az első Sony Xperia mobil.
2012. január 10. kedd 10:05 -
Fotókon a Sony Ericsson Pepper
Állítólag kétmagos processzor került a 3,7 colos droidba.
2012. január 8. vasárnap 16:21 -
A ThinkPad X1 Hybrid ARM processzort is kapott
A Lenovo két különböző processzor és operációs rendszer kombinációjával küzd a hosszabb üzemidőért.
2012. január 6. péntek 11:01 -
Négymagos Intel Atom processzorok
 Az Intel az ultraalacsony energiafelvételű Atom processzor négymagos változatának bevezetését tervezi 2013-ban....
2012. január 5. csütörtök 11:22 -
Itt a VIA legfrissebb mini-ITX alaplapja
A VIA egy újabb pici alaplappal rukkolt elő, amit kifejezetten POS, illetve információs rendszerekbe szán, de a termék egyéb területeken is hatékonyan használható, ahol fontos a kompaktság és az alacsony fogyasztás. A VIA VB7009 típusjelzéssel ellátott alaplapja mini-ITX formátum köré épül, azaz 17 cm x 17 cm-es mérettel rendelkezik. Az újdonságnál igényeinktől függően többféle processzor közül is választhatunk, amelyek minden esetben a VIA VX900-as médiaprocesszorral együttműködve próbálják a lehető legjobb rugalmasságot biztosítani a felhasználók számára.
2012. január 4. szerda 12:01 -
Akár 5 év börtön illegális processzor-értékesítésért
A tajvani bűnüldöző szervek (Taiwan Criminal Investigation Bureau) hatékony és sikeres nyomozást követően négy mérnököt tartóztattak le, akik az Intel OEM partnereinek dolgoztak, ugyanis a szakemberek mérnöki tesztpéldány (ES
2012. január 3. kedd 17:01 -
Negyven új Intel Xeon processzor 2012 első felében
Az Intel 40 új processzort vezet be 2012 első felében és ebben az időszakban kibocsátja a Romley platformot is. A vállalat...
2012. január 3. kedd 10:46 -
Mit ad nekünk 2012-ben az Apple?
A tavalyi elég erős év volt, szinte minden termékét frissítette a kaliforniai cég, bár az informatika már csak ilyen: nincs is nagyon más választása annak, aki versenyben akar maradni. Pláne annak, aki diktálni akarja a tempót. Nézzük, mire számíthatunk idén. Kezdjük a Mac-kel, ezen a fronton két nagy változásra lehet számítani. Egyrészt megjelennek az Intel új csipjei, amik finom evolúciót jelentenek, úgy nő majd a gépek teljesítménye, hogy közben a fogyasztásuk visszaesik, ami elsősorban a laptopoknál lehet fontos. Főleg az Airnél, ami az új csipeknek hála olyan erős lehet, hogy simán lehet első és egyetlen gépnek is használni (egyébként erre már a mostani verzió is alkalmas többnyire). A legnagyobb változásra egyébként pont ennél a géptípusnál számítok: várhatóan airesedni fog a teljes mezőny, akár 15 colos modellt is el tudok képzelni, és ssd-t, minden mennyiségben és főleg 512 gigabájtos méretben. Hogy mi lesz a Mac Próval, az nagy kérdés. Régóta nem frissült a gép, éppen ezért sokat a típus halálát várják, ők csak azt felejtik el, hogy nem nagyon jelent meg olyan processzor, amiért érdemes lett volna fejleszteni az asztali rendszert. Az Intel a következő hónapokban dobja piacra a hordozható és asztali Macintoshokban már most is megtalálható Sandy Bridge-processzorok szerververzióját, szerintem akkor jöhet új Pro is. Nagy kérdés, hogy mi lesz az iPhone-nal a 4S után. Sokan olyan csalódottak voltak a legutóbbi frissítéskor, hogy pár napja újévi viccben szórakoztak ezekkel a felhasználókkal mondván, hogy nekik el sem jön a 2012, csak a 2011S. Na de idén biztos jön az ötös modell A6-os processzorral, erősebb hardverrel, talán átalakított formavilággal. Sok más elképzelésünk nem lehet arról, mit ad az új modell, a nagyobb kijelző és a jobb kamera csak olyan pletyka, amit súlytalanul lehet puffogtatni. Izgalmasabbnak tűnik az iPad 3, ami most már szinte biztos, hogy az erősebb hardver mellett nagyfelbontású kijelzőt kap, ez egyébként az a pont, ahol a tabletnek tényleg fejlődnie kellene. Szerintem javulni fog az előlapi kamera is, hogy normális videocsetelésre is használni lehessen. Az Apple TV-vel fogalmam sincs, hogy mi lesz. Fura, hogy nem frissült tavaly, pedig simán megkaphatta volna az iPad 2 és az iPhone 4S hardverét, amivel alkalmassá vált volna a full hd megjelenítésre is. Hogy ez miért maradt el, fogalmam sincs. Talán az Apple még nincs felkészülve a 720p-s filmeknél nagyobb sávszélességet igénylő filmek forgalmazására, akkor meg úgyis felesleges pluszteljesítményt adni az asztali megjelenítőnek, vagy talán csak egy rakás felhasználatlan iPad 1 és iPhone 4 alkatrész maradt raktáron, és így lehetett a legegyszerűbben megszabadulni tőlük.De az is lehet, hogy már az idén megkapjuk az IGAZI Apple TV-t, a tévébe integrált intelligens iOS-rendszert, ami az Xbox 360 ellenfele lehet, és amit hangvezérléssel tudunk majd irányítani.
2012. január 3. kedd 08:03 -
Fotókon az Intel Medfield prototípus
Lencsevégre kapták a kétmagos Intel Medfield processzor köré épülő Android internettábla prototípust.
2011. december 30. péntek 14:44 -
Jönnek az IGP nélküli Sandy Bridge processzorok
Az Intel kínálatában jelen lévő Sandy Bridge processzorok rendelkeznek integrált videó vezérlővel, ami jól jön a H61-es, H67-es és Z68-as lapkakészlettel ellátott alaplapoknál, hiszen ezeknél külön videokártya nélkül, az adott processzor IGP-jére támaszkodva használhatjuk konfigurációnkat, ha akarjuk. A jelek szerint az Intel hamarosan olyan asztali Sandy Bridge processzorokat is piacra dob, amelyek nem rendelkeznek integrált videó vezérlővel
2011. december 30. péntek 14:01 -
Az Intel megkezdte a legújabb Atom processzor platform szállítását
Az Intel megkezdte a legújabb Atom processzor alapú platform
2011. december 30. péntek 10:35 -
Intel Xeon E5 alapú alaplap terabájt memóriával
 Megjelentek a négy csatlakozóaljzatos (Socket 2011) rendszerekhez fejlesztett Xeon E5 processzor és az új lapkán...
2011. december 29. csütörtök 10:16 -
Játékra tervezett tablettel állt elő a JXD
Kétmagos processzor került az emulátorokkal is kiegészített, rendkívül olcsó droidba.
2011. december 27. kedd 14:35 -
A reformok útjára lép az új generációs Radeon
Az AMD GCN névre keresztelt architektúrája újradefiniálja a grafikus processzor fogalmát.
2011. december 22. csütörtök 06:01 -
Kedvező áron jön az Archos Android 3.2-es tablete
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos eszközbe.
2011. december 21. szerda 13:35 -
Kedvező áron jön az Archos Android 3.2-es tablete
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos eszközbe.
2011. december 21. szerda 13:26 -
A MacBook Pro halála
Az elmúlt két hétben a laptopom dédunokáját nyüstöltem. Pedig még csak két éve vettem a MacBook Prómat, de azóta már a harmadik generációnál tartunk. Az akkori 13-asok közül az erősebbet vettem, így a gépemben 2,53 gigahertzes Core 2-es dolgozik 4 gigabájt memória és egy GeForce 9400-as társaságában, ráadásul azóta egy kicsit tuningoltam is rajta: ssd-hdd-hibridet szereltettem bele, hogy bőven maradjon tárolóhelyem, de gyorsabb legyen a munka, és közben a gatyámat se kelljen kifizetni. Az egyre satnyábbnak tűnő dédapa mellett az új gyerek borzasztóan izmos. Legalábbis processzorszinten, hiszen 2,8-as, kétmagos Core i7-es dolgozik benne. Máskülönben sok minden nem változott: a méret, a kijelző, súly ugyanaz maradt, memóriából se került több a gépbe, és bár az Intel processzorba integrált videókártyája nem számít rossznak a maga kategóriájába, talán csak egy generációnyi előrelépést jelent a Geforce 9400-ashoz képest. Hármat biztosan nem. A tesztprogramok azért súlyos, mérhető különbséget képesek kimutatni: Mindezt úgy, hogy az üzemidő érdemben nem változott, talán kicsit még javult is. A valódi kérdés azonban nem ez. A kérdés az, hogy ha valaki úgy dönt, lecseréli kétéves gépét, tehát a legelső, 13 colos MacBook Prót, vagy akár annak szellemi elődjét, a hasonló felszereltségű, 2008-as unibody MacBookot, lát-e gyorsulást, előrelépést, vagy sem. Hogy ezt kiderítsem, fogtam a saját rendszerem és egy az egyben rápakoltam az új gépre. A Time Machine segítségével ez elég egyszerűen ment, vagy négy óra alatt rákerült mindenem a tesztgépre, elkezdődhetett a nyúzás. Összefoglalom röviden, hogy mit vettem észre átlagos munkavégzés közben: semmit. Egyáltalán semmit. A háttér, a gép formája ugyanaz maradt, ettől még, vagy talán éppen ezért, észre kellett volna vennem, hogyha a felhasználás sebessége változott volna. Hiszen ezerszer indítottam már el a Safarit, az iPhotót, tudom, hogy reagál a gép, amikor egy flash-es oldalra tévedek, ismerem minden rezdülését, ezért kellett volna egyből kiszúrnom, ha valami megváltozott volna. Mintha a csajod felett átvenné a hatalmat egy idegen civilizáció gonosz küldötte: hiába néz ki ugyanúgy, egyből kiszúrnád, hogy a Marsról irányítják. De semmi sem történt. Hogy őszinte legyen, a két hét alatt szinte bármikor tetszőlegesen cserélgethették volna előttem a gépeket, fél óra használat után sem tudtam volna teljes biztonsággal megmondani, hogy melyik van előttem. Illetve a programindításnál azért leleplezte volna magát az új rendszer, hiszen abban sima merevlemez van, aminél az én ssd-hdd-kombóm lényegesen gyorsabb, de ez utólagos tuning, kár vele számolni, vagy az új Prónak felróni. Egy olyan eset volt, amikor kijött az új laptop előnye, de akkor nagyon: a Final Cut X futtatása közben. A határ ebben az esetben azonban nagyon éles volt, hiszen az én gépemmel konkrétan használhatatlan a program, ha nem optimalizáltam a végletekig a nyersanyagot, és ezt most szó szerint értsétek. A videó lejátszása például, ami ugye a vágás alapja, úgy néz ki a kétéves MacBook Prón, hogy megnyomom a space-t, ekkor bejön a strandlabda, pörög úgy nyolc másodpercig, majd szaggatva elindul a videó. Akik esetleg nem mélyültek el a vágásban, azoknak mondom, hogy egy ötperces videó összerakása alatt vagy ezerszer kell elindítani a videólejátszást. Az új gépen már nem volt ilyen probléma, space-re azonnal elkezdett dolgozni a program, és csak akkor akadt problémája, ha már egy-két órája vágtam a gépen. Ilyenkor az egyik sávról a másikra ugorva szaggatni kezdett a kép és a hang is, de a Final Cut X újraindítása rendszerint megoldotta a problémát. A leírt jelenség egyértelműen a Core i7-es és az új grafikus gyorsító előnyét hirdeti, más kérdés, hogy aki nem vág videót, és nem játszik a gépén (arra mondjuk még az új 13-as sem nagyon alkalmas), annak érdemes-e lecserélnie a régebbi MacBook Próját. A válasz elég rövid: nem. Ez a nem azonban legalább akkora érdem az Apple-nek, mint amekkora szégyen. Mert lehet persze ekézni az új gépet, amiért az nem nyújt kézzelfogható előnyt az átlagjúzereknek a régihez képest, én viszont inkább onnan közelítem meg a dolgot, hogy a két-három éves Apple laptop is tökéletesen hozza még ma is az elvárhatót. A ház nem fáradt meg, a kijelző a mai napig tökéletes, a billentyűzet hibátlan, nincsenek kopásnyomok és a 2008-as, 2009-es rendszer teljesítménye még 2012 előtt pár héttel is tökéletesen elég a legtöbb feladatra, amit egy 13 colos géppel el lehet végezni. Nem arról van szó, hogy a régi és az új gép is egyformán lassú. Inkább arról, hogy a léc még mindkettőnek nevetségesen alacsony. A Mac vásárlása tehát időtálló döntés. Ezt bizonyítja az is, hogy viszonylag jó áron túl tudnék adni a sajátomon. Persze miért tenném? Csak a videóvágás miatt. Ahhoz viszont megvárom a jövőre érkező, Ivy Bridge processzoros MacBook Prót, abban már várhatóan négy mag és jóval erősebb grafikus mag lesz, és akkor talán választási ciklusonként csak egyszer kell majd újraindítanom a Final Cut X-et, aminek a szégyenletes kifagyása óta egyébként kezdek megbocsátani. De az átlagembernek valószínűleg egy négymagos 13-as sem jelent majd érezhető előrelépést: ha a mostani rendszernek, sőt, a háromévesnek is nevetségesen alacsony a léc, borítékolható, hogy a négymagos sem nyújt majd pluszt. A léc szempontjából ugyanis lényegében mindegy, hogy azt kettő, vagy hat méterrel ugorjuk át. Az Apple-nek persze lépést kell tartania a korral, bele kell építeni a legújabb technológiákat a laptopba, hiszen az a léc lassan, de biztosan feljebb kúszik, de ha igazán meg akarja fogni a tömegeket, kénytelen lesz olyat adni az embereknek, ami meggyőzi őket a váltás szükségességéről. Szép például a dizájn, de lassan már négy éves, ideje lenne valami izgalmasabbal előállni. Aztán ott van a kijelző: teljesen rendben van, de az 1280x800 pixel ma már kevés, 13 colon bőven elférne mondjuk 1440x900, harminc százalékkal több. Lehetne végre könnyebb a gép, és ideje lenne belerakni azt a technológiai újítást, amitől nemcsak gyors lesz a laptop, hanem annak is érződik majd: az ssd-t, ami sokkal nagyobb előrelépést jelent a legtöbb felhasználónak, mint a négy-, meg akárhány magos processzor. És ha jól meggondoljuk, el is jutottunk a 13 colos MacBook Airig, ez ugyanis mindazt tudja, amire az átlagfelhasználónak szüksége van. A mostani teszt engem arról győzött meg, hogy teljesítményben bőven elég lenne kevesebb is (és egy korábbi tesztünkből már kiderült, hogy a 13-as Air simán erősebb az én referenciaként használt 13-as Prómnál), súlyban, felbontásban, sebességérzésben lenne többre szükségem, és ezt tökéletesen megtestesíti az Air. Az átlagfelhasználónak semmi szüksége a Pro jóságaira, és ha nem akarnék vágni, eszembe se jutna következő gépnek Prót venni De ki fogom próbálni, talán még Final Cut X-szel is elég az Air. Ha nem játszol, nem bűvészkedsz elképesztő méretű fájlokkal, nem vágsz, hidd el: az Air a te géped, amiből a csúcsmodellért alig kell többet fizetned, mint a drágábbik 13-as Próért.
2011. december 21. szerda 11:19 -
Kedvező áron jön az Archos Android 3.2-es tablete
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos eszközbe.
2011. december 21. szerda 10:05 -
Texasban készül az Apple A5 processzor
Az Austinban megnyitott új gyáregységében készíti az Apple mobil processzorait a Samsung.
2011. december 20. kedd 16:01 -
Megérkezett az eddigi legolcsóbb Sandy Bridge-E processzor
A hamarosan debütáló Core i7-3820 vételára már földi halandóknak is emészthető.
2011. december 20. kedd 11:33 -
Érkezik a Core i5-2550K processzor
Az Intel kínálatában első körben, amikor az LGA-1155-ös processzorfoglalatba passzoló Sandy Bridge processzorok megjelentek, két olyan termék volt jelen, amelyek
2011. december 16. péntek 19:30 -
BlackBerry 10 a jövő év végétől
Megfelelő sebességű és energiahatékonyságú processzor hiánya miatt késnek a BlackBerry 10-alapú mobilok.
2011. december 16. péntek 09:01 -
Az Nvidia megnyitja a CUDA platformot
Az Nvidia egy meglehetősen érdekes lépésre szánta el magát: a cég megnyitotta CUDA platformját, így az Nvidia CUDA LLVM-alapú fordító forráskódja mostantól elérhető az akadémiai kutatók és a szoftveres eszközök gyártói számára. Ez a lépés azért bír hatalmas jelentőséggel, mert így a kutatók és a szoftveres eszközök készítői sokkal könnyebben adhatnak GPU támogatást a legkülönfélébb programnyelvekhez és a CUDA alkalmazások is egyszerűbben, illetve hatékonyabban futhatnak majd az alternatív processzor architektúrákon.
2011. december 14. szerda 15:30 -
Új Intel Core i5 processzor és javított Sandy Bridge-E CPU-k érkeznek januárban
Itt az év vége, de az Intel számára nincs megállás.
2011. december 12. hétfő 15:45 -
Új CPU piacra dobására készül az Intel
Az Intel kínálatából az elkövetkező hónapok folyamán eltűnik néhány processzor, de helyükre újabb, modernebb, gyorsabb központi egységek érkeznek
2011. december 12. hétfő 14:15 -
Új Intel Core i5 Sandy Bridge processzor
Az Intel még az Ivy Bridge processzorok érkezését megelőzően új, második generációs Sandy Bridge Core i5...
2011. december 12. hétfő 08:35 -
Samsung Slate PC tablet és Windows PC egyben
Erős processzor, jó üzemidő, könnyű hordozhatóság és széleskörű funkcionalitás a főbb ismérvei.
2011. december 9. péntek 17:38 -
Atom processzor kerülhet a szerverekbe
Az Intel még 2012-ben bemutatja a Centerton kódnevű SoC-ot.
2011. december 9. péntek 16:16 -
Nyugdíjba megy néhány Intel processzor
Az Intel Ivy Bridge sorozatú processzoraira még sokat kell várni, de az Intel már most nekilátott egyes LGA-1366-os és LGA-1156-os processzorainak nyugdíjazásához. A döntés természetesen nem azonnali hatályú, azaz a szóban forgó processzorok még egy ideig jelen lesznek kereskedelmi forgalomban, viszont hátralévő napjaik már kétségtelenül meg vannak számlálva.
2011. december 9. péntek 14:30 -
Intel LGA1156 és LGA1366 processzoroktól búcsúzunk
Számos processzor mellett a korábbi csúcsmodell gyártása is leáll.
2011. december 9. péntek 09:06 -
Már jövőre nyugdíjba vonul néhány Sandy Bridge processzor
LGA1155 foglalatba illeszkedő Core i5, i3 és Pentium processzorok gyártását fejezi be az Intel.
2011. december 8. csütörtök 14:00 -
Háromféle Apple TV jöhet
Igazi hírdögvész van. Az iPhone megjelent, de arról alig van mit írni. A következő iPad, MacBook Air még sokára jön, alig akad ilyenkor egy valamire való pletyka. Szerencsére az Apple TV azért itt maradt nekünk.A legújabb hírek szerint már legalább 2012. végéig pletykálhatunk róla, ennél előbb ugyanis nem várható a premier a japán forrásokra építő SmartHouse szerint. A lap úgy tudja, hogy három méretben fogják árulni a tévét, a legkisebb 32, a legnagyobb 55 colos lesz.A gyártásban állítólag érintett japán forrás szerint a tévében benne lesz az iPhone 4S-nél megismert hangvezérlő szolgáltatás, a Siri, és ugyanolyan processzor kerül bele, mint a harmadik generációs iPadbe. Tegyük hozzá, ezeket bárki kitalálhatja különösebb kapcsolati rendszer nélkül, aki kicsit is ismeri az Apple termékfejlesztési ciklusát.Az iPad 3 processzorának integrálása egyébként egyszerre logikus és remek hír: logikus, mert az Apple-nek is egyszerűbb egy rendszert gyártani a tabletbe, a mobilba és a tévébe, mint külön fejleszteni őket. És örömteli, mert a tévégyártók jellemzően leharcolt, kiöregedett technológiákat pakolnak a készülékekbe, hogy néhány száz, vagy ezer forintot megspóroljanak, cserébe lassú, idejétmúlt felhasználói élményt kapunk. Az Apple TV-nél ettől valószínűleg nem kell majd félni.Már ha tényleg fejlesztik.
2011. december 8. csütörtök 13:29 -
Lehull a lepel 8 mobil Ivy Bridge CPU-ról
Az Ivy Bridge sorozatú asztali processzorokkal kapcsolatban nemrégiben érkeztek friss információk, amelyekből kiderült, hogy nagyjából milyen specifikációkkal rendelkeznek majd azok a Sandy Bridge processzorokat leváltó újdonságok, amelyek a következő év tavaszán debütálnak. A CPU World jóvoltából most nem kevesebb, mint nyolcféle mobil Ivy Bridge processzor specifikációiról is lehull a lepel. Mivel nem hivatalos forrásból származó információkról van szó, így érdemes őket kellő távolságtartással kezelni.
2011. december 7. szerda 15:01 -
Itt az első Sandy Bridge alapú Celeron processzor Hyper-Threading támogatással
Sokat kellett várni erre a lépésre, és most már talán nincs is értelme.
2011. december 7. szerda 14:15 -
Áprilisban, májusban jöhetnek az új Apple-laptopok
Tegnap a jövő asztali Macintoshainak processzorairól kerültek napvilágra információk, ma meg a laptopokkal kapcsolatban lettünk okosabbak. Az Intel ugyanis megkezdte a jövőre érkező Ivy Bridge-processzorokkal kapcsolatos szivárogtatást, egyre több információ áll a rendelkezésünkre.Első körben összesen nyolc mobilprocesszort jelentettek be, mindegyikben Intel HD 4000-es grafikus gyorsító van, ami közel kétszeres sebességre lesz képes a jelenlegi generációhoz képest. Azokban a MacBookokban tehát, amikben csak processzorba integrált grafikus gyorsító dolgozik (az Airek, és a 13-as Prók ilyenek), komoly gyorsulásra lehet számítani.Természetesen nő a processzor teljesítménye is. Első körben sajnos nem mutatnak be 35 watt fogyasztású, tehát 13-as Próba szerelhető négymagos csipet, ebben a laptopban tehát csak néhány plusz megahertzet, meg erősebb grafikus gyorsítót kapunk - egyelőre. Az Intel ugyanis azt ígérte, hogy az Ivy Bridge-ből lesz 35 wattot fogyasztó négymagos is, az viszont most már biztosnak tűnik, hogy nem jövő májusban.A 15-ös és 17-es Próknál várhatóan új csúcsmodell jelenik meg, áprilistól 2,5 gigahertz helyett 2,7 gigahertz lehet az elérhető maximum, Turbóval meg 3,6 helyett 3,7 gigahertz: nem nagy előrelépés ez, de a tesztekben bizonyára kimutatható lesz.Az Airek a 13-as Prókhoz hasonlóan májusban kaphatnak új csipet, méghozzá kétfélét: az elérhető maximális órajel 1,8 gigahertzről 2 gigahertzre ugrik, Turbóval meg 2,9 gigahertz helyett 3,2 gigahertzen tud majd hasítani az apró laptop.Az új csipeket elnézve aki brutális teljesítménynövekedésre várva hagyná ki a vásárlást, az jobban teszi, ha most megveszi magának az álomgépét, aki viszont még bizonytalan, annak érdemes lesz várnia jövő tavaszig, nyár elejéig a friss laptopokra.
2011. december 7. szerda 08:21 -
A Kingston memóriája újra megdöntötte a tuning világrekordot
Az új AMD processzor megjelenése felpezsdítette a rekordvadászatot.
2011. december 6. kedd 10:58 -
Sokkal gyorsabb lesz az új iMac
Lassan minden az Intel új processzoráról, az Ivy Bridge-ről szól, ami 2012 második negyedévében váltja az idén bemutatott, és a legtöbb Macben megtalálható Sandy Bridge generációt. Az új csip gyártástechnológiája fejlettebb, 32 nanométer helyett 22 nanométerrel gyártják, aminek hála gyorsabb lesz a processzor és a grafikus gyorsító, miközben a fogyasztás csökken.A második negyedévben érkező Ivy Bridge-ről azonban már kiszivárgott egy grafikon, amit az Intel küldött ki a partnereknek, és amiből kiderül, hogy komoly erősödés várható, akárhogy vizsgáljuk azt a 3DMarkVantage segítségével.A gyorsulás 1,17-2,99-szeres, jól láthatóan attól függ az elmozdulás, hogy melyik összetevőt nézzük. Rendszerszinten óriási lesz a változás még úgy is, hogy az új 3,4 gigahertzes Core i7-es processzormag csak húsz százalékkal gyorsabb a jelenleginél. Persze az is szép eredmény.Igazi előrelépést azonban az Intel HD 4000-es jelent a mostani Intel HD 2000-esekhez képest, amik egyébként a MacBook Airekben és a 13-as Prókban dolgoznak. Ez azért nagyon fontos, mert a kisebb gépekben szinte biztos, hogy marad az Intel processzorba integrált grafikusgyorsítója, a 2-3-szoros gyorsulást tehát azonnal meg fogjuk érezni. Ha a grafikonok nem hazudnak, és az Intel tényleg ennyit lépett előre ezen a téren, akkor lassan simán versenyképes lesz az Nvidia és az Ati alaplapra integrált csipjeivel.
2011. december 6. kedd 07:16 -
Befejezte a 45 nm-es CPU-k szállítását az AMD
Az AMD egy típus kivételével minden 45 nm-es gyártástechnológiával készülő Phenom II és Athlon II processzor szállítását leállította. A vállalat szerint a Bulldozer architektúrára épülő megoldások, valamint a Llano és a Brazos APU egységek képesek kiszolgálni a vevők igényeit. Bővebben...
2011. december 2. péntek 17:40 -
Itt az első 448 CUDA magos GTX 560 Ti, az ASUS-tól
Ahogy az a pletykák alapján várható volt, az Nvidia tényleg előrukkolt egy új videokártyával, amely a GeForce GTX 560 Ti nevet viszi tovább, ám az újdonság elődjénél gyorsabb lesz, hála annak a ténynek, hogy a GF114-es GPU helyett immár GF110-es grafikus processzor lapul a videokártya hűtő alatt.
2011. november 29. kedd 15:01 -
Minőségi NAS a Thecus-tól
A négy meghajtót befogadni képes hálózati adattárolóba kétmagos processzor került.
2011. november 29. kedd 06:35 -
A HTC legvékonyabb mobilja lehet a Ville
Állítólag ez nem akadályozta meg a mérnököket a kétmagos processzor használatában.
2011. november 27. vasárnap 08:05 -
Új Intel processzor mikroszerverekhez
Az Intel egy új, alacsony energiafelvételű Sandy Bridge alapú Pentium mikroprocesszort vezetett be az egyre népszerűbb...
2011. november 25. péntek 14:00 -
Infinity Blade 2 látványos halásokkal
Az Epic Games új játéka az Apple A5 processzor grafikus magjának minden képességet kiaknázza.
2011. november 24. csütörtök 09:11 -
Bemutatkozik a Pentium 350 processzor
A Sandy Bridge architektúrára épülő Pentium 350 processzor rendkívül energiatakarékos, de nem tartalmaz integrált grafikus egységet és nagyon alacsony órajelen üzemel. Bővebben...
2011. november 22. kedd 18:15 -
Egy hónap alatt meghódította a Flickrt a 4S
Flickrt. Jó kis szó. Már korábban is megfigyelhető volt a trend, hogy a népszerű képmegosztó oldalon az iPhone 4 veszi át az uralmat. Áprilisban a telefon a Nikon D90 után a második legnépszerűbb fotós eszköz volt, aztán át is vette a vezetést. Az új hír viszont az, hogy az iPhone 4S még alig több mint egy hónapja van a piacon, és máris a második helyre tört a Flickr kamerás telefonokra szűkített népszerűségi listáján, egyedül az iPhone 4 előzi meg. Elmondható, hogy ezt a kategóriát abszolút az Apple uralja, a négy legnépszerűbb modell az Apple négy telefonja, ötödikként még felkerült a HTC EVO 4G is a listára. Egészen a következő iPhone megjelenéséig lehet ott. Korábban írtam az iPhone 4 kamerája mögé szerveződött közösségekről és az appokról, amik jobban segítenek kihasználni a telefonban rejlő lehetőségeket. És ha a fotósok egyre inkább fényképezőgépként használnak az iPhone 4-re a "kéznél van" érzése, a tűrhető képek, az effektelési lehetőségek és a gyors megosztás miatt, az iPhone 4S-re még hatványozottabban igaz lesz ez. A megnövelt rekeszméret, a plusz lencse, a 8 megapixeles CMOS, a jobb minőségű képfeldolgozó processzor miatt sokaknak tényleg a fényképező funkció miatt lett must have az új iPhone.
2011. november 22. kedd 16:10 -
Érkezik a 16 maggal rendelkező SPARC64 processzor
A Fujitsu és az LSI a HPC-piacon szeretné felhasználni a SPARC64 IXfx nevű fejlesztést.
2011. november 18. péntek 16:29 -
Quad-core táblagép a tajvani gyártótól - HTC Quattro
Úgy tűnik, hogy az ASUS példáját látva a HTC-nek is megtetszett a négymagos Tegra 3 alias Kal-El processzor...
2011. november 18. péntek 13:01 -
HTC Quattro Tegra 3 alapokon
Négymagos Nvidia Kal-El processzor köré épülő táblagéppel készül a HTC.
2011. november 18. péntek 09:00 -
Küszöbön a 15 colos MacBook Air?
Oké, elismerem, volt már erről pletyka korábban is, aztán nem lett az egészből semmi, amiből persze nem következik, hogy most sem lesz. A DigiTimes szerint ugyanis az Apple most tényleg a 15 és 17 colos Airen dolgozik, sőt, a partnerek már meg is kezdték az alkatrészek szállítását. Állítólag márciustól indul a tömeggyártás, szóval legkésőbb nyár elején megjelenhetnek az új gépek.Jelenleg még nem világos, hogy egy nagy Airen vagy egy vékony Prón dolgozik az Apple, pedig ettől sok minden függ: a felszereltség, a teljesítmény, de abban majdnem biztos a forrás, hogy lesz nagy és vékony gép.A lap szerint egyébként ugyanaz a négymagos processzor kerülhet a gépbe, amiről ma én is írtam, és amit én a 13-as MacBook Próba várok. Ennek a fogyasztása 35 watt lesz, szemben a jelenlegi 45 wattos négymagosokkal, ráadásul akkumulátorról üzemelve 15 wattra lehet csökkenteni a csip éhségét. Ez azért jó hír, mert a nagyobb Air eleve nagyobb akkumulátora bőven el tudná látni energiával az új Ivy Bridge processzort, technikai akadálya tehát látszólag nincs egy ilyen laptop megjelenésének.Más kérdés, hogy elvi van-e: én továbbra sem látom a célközönséget, nem értem, hogy kinek készülne a gép. Aki 15-ös laptopot vesz, az már valamilyen grafikai munkára szánja a laptopot, ott meg a teljesítmény sokkal fontosabb, mint néhány centi mínusz a vastagságból, márpedig a kisebb hely szükségszerűen gyengébb hardverekkel járna. Ami 11 és 13 colon működik, az szerintem 15 és 17 colon kevésbé életképes, de ha másképp látjátok, mindenképp írjátok le kommentben.
2011. november 15. kedd 16:00 -
Négymagos 13-as MacBookra várok
Most kétéves a 13-as MacBook Próm, és bizonyos szempontból megérett a cserére. A teljesítményével alapvetően nincs bajom, és ezt nagyon szeretem az Apple gépeiben: az előző MacBookom is hároméves volt, amikor lecseréltem, de csak azért váltottam, hogy még kapjak valamennyi pénzt érte. Most is hasonló a helyzet, egy kivétellel: még mindig nem érzem kevésnek a gép teljesítményét, legalább két év még simán benne van, leszámítva, amikor elindítom a Final Cut X-et. A videóvágó hardverigénye ugyanis messze túlmutat a kétmagos, Core 2-es technológián, egyszerűen több dzsúzra van szükség. A helyzetet súlyosbítja, hogy november elseje óta a techrovatos munka helyett az Attraktor gondozása lett a fő feladatom az Indexben, ennek része, hogy mostantól én is vágom a videókat, amihez stabil, erős rendszer kell.Felmerül a kérdés, hogy mit vegyek. Kézenfekvő lenne, hogy egy négymagos iMacet, erre viszont most semmi esély: egy lakásvásárlás és felújítás közepén vagyok, ilyenkor minden fillért szőnyegekre meg új falakra költ az ember, nincs felesleges 360 ezer forintom, ami a legkisebb gépre elég. Eladhatnám a laptopomat, de arra meg szükségem van: sokat járok a blog miatt és más okokból is eseményekre, ráadásul hozzászoktam már ahhoz a kényelemhez, hogy az irodám akárhol lehet, erről semmiért sem mondanék le.Köztes megoldás lehet egy 15-ös MacBook Pro: eladom a mostani gépemet és veszek helyette egy négymagos laptopot. Ezzel viszont több problémám is van: a legolcsóbb ebből a laptopból 530 ezer forintba kerül, szóval legalább annyit kéne ráfizetnem a mostani gépemre, mintha a 13-as mellé vennék egy iMacet: nem éri meg. Ráadásul imádom a 13-as méretet, nem tudnék átszokni egy nehéz 15-ösre.A kis MacBook Prók meg ugyan jóval gyorsabbak az enyémnél, de nem eléggé: nem akarom kétmagos Core i7-esek beérni, ha már bővítek. Tudom, hogy a legtöbb feladatra tökéletesen elegendő ez a konfiguráció, viszont én az új géppel akarok vágni a következő 3-4 évben, szóval időtálló konfigurációra vágyom, és a kétmagos kiépítés meg ez az Intel grafikus gyorsító vágáshoz messze nem ideális. Főleg, ha a Final Cut X-ről van szó.Akkor összegezzük: a tökéletes egy olyan 13-as laptop lenne, amiben négy mag dolgozik. Eladnám a régit, megvenném az újat, három-négy év boldogság.Kérdés már csak az, hogy mikor lehet ilyesmire számítani. A közeljövőben biztosan nem: az Apple most frissítette a laptopokat, és belerakott mindent, amit tudott: a 13-asokba a legerősebb 35 wattot fogyasztó kétmagos Core i-csipek kerültek, az Intel ezeknél nem gyárt jelenleg brutálisabb szörnyetegeket. Hasonló a helyzet a 15-ösökkel és 17-esekkel, ezekben négymagos, 45 wattos csipek dolgoznak, amiből most a 2,5 gigahertzes modell a legerősebb, ez opcionálisan kérhető a MacBook Próhoz. De nem a 13-ashoz, és a helyzet nem is fog változni, mert a kisebb gép gyengébb akkumulátorát túl hamar lemerítené az energiaéhes négymagos.Szóval meddig kell várnom? Elvileg jövő nyárig, ősz elejéig. Az Intel ugyanis a hírek szerint már megkezdte a jelenlegi processzorgeneráció utódjának, az Ivy Bridge-nek a sorozatgyártását. Ez a termékcsalád sokban emlékeztet a jelenlegire, tehát Core i-processzorokról van szó, de 32 helyett már 22 nanométeres gyártástechnológiával készülnek, ami komoly hatással van a teljesítményre és a fogyasztásra is. Az Intel szerint a processzor körülbelül húsz, a processzorba integrált grafikus gyorsító körülbelül 60 százalékkal lesz gyorsabb a jelenleginél, arról nem is beszélve, hogy jelentősen csökken a fogyasztás. Hogy mennyire? Az Intel az ígéri, hogy az Ivy Bridge lesz az első processzor, amiből képesek lesznek 35 wattot fogyasztó négymagos modelleket gyártani.Pont annyi energiát zabálnak tehát majd fel, mint a jelenlegi kétmagosok a 13-as MacBook Próban, miközben a mostani négymagosoknál húsz százalékkal gyorsabbak lehetnek. Összerakva a kissé bonyolult egyenletet a legkisebb MacBook Pro egy éven belül kétszer fürgébb processzort és hatvan százalékkal erősebb grafikus gyorsítót kaphat, miközben az üzemidő nem változik. Ráadásul a rendszer képes lesz a processzor legnagyobb fogyasztását 15 wattban mérsékelni, ha nincs töltőre dugva a laptop, a teljesítmény még ilyenkor is bőven elég lesz, de az üzemidő könnyen tíz óra fölé szaladhat. Ha kell, villámgyors, ha kell, szívós. Tökéletes!Ez a konfiguráció már bőven alkalmas lesz arra, hogy az évtized közepéig vígan vágjam rajta a videókat.Persze a négy mag önmagában nem csodaszer, aki nem végez extrém hardverigényes feladatokat, annak kár egy évet várnia a cserével. Ekkora idő az informatikában egyébként is örökkévalóságnak tűnik. A jelenlegi 13-as a feladatok 95 százalékában pont olyan gyorsnak tűnik, mint amilyennek a majdani négymagos lesz majd, hiszen böngészés, videózás, képnézegetés közben nincs szükség harmadik meg negyedik magra. Ráadásul az általános sebességérzet egy MacBook Airen akkor is jobb lesz, ha valami csoda folytán egy nyolcmagos szörnyet raknak az új Prókba, mert az ssd a hétköznapi feladatok során legyőzhetetlen.Én viszont örülök annak, hogy elérhető távolságba került egy gyors, alacsonyfogyasztású, kisméretű Apple laptop, ami tökéletesen alkalmas a videóvágásra. Már csak ki kell bekkelnem valahogy az érkezéséig.
2011. november 15. kedd 12:19 -
Isten éltesse, Processzor úr! - Negyven éves az Intel 4004
Negyven éves az Intel 4004 mikroprocesszor. A világ első mikroprocesszorát 1971. november 15-én állították elő.
2011. november 15. kedd 07:31 -
DaVinci Online Tegra 3-alapú internettáblákra
Nvidia Kal-El processzor köré épülő Android-alapú táblagépekre is elérhető lesz a MMOFPS DaVinci Online.
2011. november 14. hétfő 15:23 -
HP Pavilion dv6: Az AMD svájci bicskája
Megérkezett a legerősebb AMD Llano platform: négymagos processzor, két videokártya, melyek össze is kapcsolhatók, 1 TB-os merevlemez, megfizethető ár. Best buy?
2011. november 14. hétfő 07:30 -
Nem maradunk hűtés nélkül, jön a Corator DS - LGA2011
A Coolink a mai bejelentésével biztosított mindenkit, hogy nem fogja a felhasználókat hűvös fuvallatok híján hagyni, hiszen az új Corator DS - LGA2011 felsőkategóriás processzor hűtője már kompatibilis lesz az Intel nemsokára Sandy Bridge-E CPU-jaival. Bővebben...
2011. november 12. szombat 11:06 -
GPU-ra gyúr az ARM
Akár tízszer gyorsabb lesz a Mali-T658 GPU, mint a jelenlegi legerősebb ARM grafikus processzor a Mali-400. Az ARM processzorok dominenciájához kétség sem fér a mobileszközök terén, szinte minden modern készülék az ARM által kidolgozott CPU-ra épít, az ARMv6 és az ARMv7 architektúrák adják a Qualcomm, az Nvidia, a Texas Instruments, a Samsung és még sokkal több gyártó, integrált lapkáinak az alapját. A csúcson jelenleg a CortexA9 fut, az olcsó kategóriákban pedig egyre gyorsabban szaporodnak a CortexA8-ra építő megoldások, bár egyelőre főleg a kínai gyártók készülékeiben, de már a Sony Ericsson is nagyon erős a jelenlegi felhozatalával. Ezt a dominenciát szeretnék kiterjeszteni az ARM-nál, hogy a SoC-ok egy másik fő elemét, a grafikus processzoraikat is ilyen mértékben használják fel a gyártók.
2011. november 10. csütörtök 14:01 -
PC élményt nyújt a Tegra 3
Az Nvidia szerint az Intel Core 2 Duo architektúrával is felveszi a versenyt az új Kal-El processzor.
2011. november 10. csütörtök 13:39 -
Az Intel 3 új beágyazott Xeon E5-2400 processzor bevezetését tervezi
Az Intel 2012  első felében több Xeon E5 család bevezetését tervezi a socket 2011 és socket 1356 Romley platformokon.
2011. november 10. csütörtök 13:06 -
Tegra 3 - gyorsabb, mint az Apple A5 és nagyon energiatakarékos
A Tegra 3 (kódneve: Kal-El) az NVIDIA első ötmagos chipje, amely a tabletek és az okostelefonok világát hódíthatja meg. A vállalat szerint a chip hasonló teljesítményre képes, mint az Intel Core 2 Duo T7200 mobil processzor. Bővebben...
2011. november 9. szerda 18:26 -
3D Power technológia a Gigabyte-tól
A Gigabyte a 3D BIOS után most a 3D Power technológiáról is lerántotta a leplet, amely elsőként szintén a hamarosan megjelenő, X79-es lapkakészlettel ellátott alaplapok kiváltsága lesz. A technológia lényege abban rejlik, hogy segítségével, egy egyszerű, jól átlátható kezelőfelülettel ellátott segédprogram alkalmazása mellett könnyedén szabályozhatjuk az ÉGA-2011-es processzor tápellátásával kapcsolatos összes fontos beállítást.
2011. november 7. hétfő 13:01 -
Brutális HTC mobil a Verizon kínálatában
Kétmagos processzor, és HD felbontású kijelző került a Rezoundba.
2011. november 6. vasárnap 14:50 -
Core i7 processzor dobog a Commodore C64x Extreme gépben
A Commodore USA nem olyan rég vezette be az újratervezett és modernizált Commodore 64 asztali PC-t, amely kétmagos Atom 525 CPU-t és Nvidia ION2 grafikus processzort kapott. A vállalat most Commodore 64x Extreme néven egy még erősebb rendszert állított össze. Bővebben...
2011. november 3. csütörtök 20:00 -
Nyolcmagos Intel Atom processzor szerverekbe?
Az ARM CPU magok hamarosan egyre nagyobb népszerűségre tehetnek szert a szerverkonfigurációk, pontosabban az adatközpontok piacán, de a jelek szerint már az Intel válasza is úton van, amellyel konkurenciát állíthat az ARM lapkáknak. A gyártó az elkövetkező évek folyamán
2011. november 2. szerda 20:01 -
Megdöntötték az AMD 8429,38 MHz-es CPU magórajel rekordját
Szeptember közepén egy, az AMD által szponzorált, tuningmesterekből álló csapat Guinness Rekordot ért el processzor magórajel kategóriában. Akkoriban a srácok 8429,38 MHz-ig tudták emelni a gondosan kiválasztott AMD FX-8150-es központi egység órajelét.
2011. október 30. vasárnap 10:01 -
Milyenek lesznek az új Apple-szörnyek?
Pár hónapja már volt arról szó, hogy bármelyik pillanatban frissülhetnek a Mac Prók, bár én már akkor mondtam, hogy erre semmi esély: egyszerűen nem volt olyan új processzor a piacon, amit érdemes lett volna berakni a mostaniak helyére. Most viszont változott a helyzet: kiszivárgott, hogy milyen csipeket dob piacra az Intel a jövő év elején, és ebből az információból már lehet következtetni az új Mac Prók felépítésére. A Macrumors el is végezte helyettünk a munkát, ennek köszönhető ez a remek táblázat:Ahogy az látható, a többprocesszoros rendszereknél komoly átrendeződés várható. A jelenleg egymillió forintba kerülő nyolcmagos Prót egy 12 magos szörnyeteg válthatja, és mivel az új csip nem kerül többe, mint a régi, várhatóan nem lesz áremelkedés sem.Ugyanez igaz a második gépre: a jelenlegi 12 magos rendszer helyébe úgy lép egy 16 magos, hogy az ár várhatóan nem, vagy nem sokat nő, ugyanúgy 1,4 millióba kerül majd a rendszer, mint eddig. A csúcskategóriában szintén 16 mag lesz, de már 2,4 vagy 2,6 gigahertzen.Az egyprocesszoros Mac Pro jelenleg 4 maggal kerül 729 ezer forintba, az ár várhatóan továbbra sem változik, de az órajel 2,8-ról 3,6 gigahertzre nő.Akinek ilyesmire van szüksége, kezdjen el spórolni, mert jövő tavaszig befutnak a gépek.
2011. október 29. szombat 16:29 -
Nokia Asha 300 Érintőkijelző, HSPA és 1 GHz-es processzor
Villámgyors processzorral, reziszítv érintőkijelzővel, 5 megapixeles kamerával és HSPA támogatással érkezik a Nokia Asha 300.
2011. október 26. szerda 13:39 -
Nokia Asha 303 Érintőkijelző, QWERTY és 1 GHz-es processzor
Szélsebes processzorral, kapacitív érintőkijelzővel, teljes billentyűzettel, HSPA támogatással, WLAN modullal és Angry Birds játékkal érkezik a Series 40-alapú Nokia Asha 303.
2011. október 26. szerda 13:05 -
Sandy Bridge-E processzor közel 5 GHz-en, léghűtéssel
A Sandy Bridge-E processzorok november közepén esedékes megjelenése egyre közelebb kerül, így a gyártók körében egyre komolyabb aktivitás figyelhető meg, elég csak az újabbnál újabb X79-es alaplapokra, az LGA-2011 kompatibilis processzorhűtőkre, illetve az új processzorokhoz készített memóriacsomagra gondolni.
2011. október 26. szerda 10:30 -
Megérkezett az Intel Core i7-2700K
Néhány másik processzor árát pedig csökkentette a gyártó.
2011. október 25. kedd 07:10 -
Új Intel Core i7 processzor és árcsökkentés
A lapkagyártó óriás szeptemberben már csökkentette az energitakarékos Core i5 és Core i7 processzorok...
2011. október 24. hétfő 12:00 -
A történelem legszerényebb MacBook Pro-frissítése
Az Apple csendben frissítette a MacBook Pro családot, olyan szerényen, hogy a Store nyitóoldalán még egy NEW feliratot sem kapott a Pro vonal.A régi:És az új:Belépve láthatjuk az újdonságokat: erősebb processzor ketyeg mindegyik gépben. Csak az órajelet emelték néhány tized gigahertz-cel, a legkisebb 13-asba Core i5, a többibe alapból i7 felállás megmaradt. A 13-asokba nagyobb vinyókat is tettek, most már 500 és 750 gigás merevlemezek pörögnek a laptopokban - alapból mint 5400-es fordulaton.Még egy: a kisebbik 15-ös-be a AMD Radeon HD 6750M 256 megabájt helyett 512 mega saját memóriát kapott.Az árak változatlanok.Hát ez volt a heti frissítés.
2011. október 24. hétfő 11:53 -
Visszavág olcsó okosmobiljával a Nokia?
Bár a belsejében lévő egy gigahertzes processzor profi készüléket sejtet, a Nokia 500 okostelefon egy viszonylag olcsó készülék, és még ingyenes navigációs szoftver is jár hozzá. Képes visszavágni egy olcsó okostelefonnal riválisainak a fejlett készülékekkel évek óta bénázó gyártó? Cikkünkből megtudhatja.
2011. október 24. hétfő 10:04 -
Megjelent az Intel Core i7-2700K processzor
Az új CPU megjelenése okozott árcsökkenést, meg nem is.
2011. október 24. hétfő 09:18 -
EVGA SR3: két LGA2011-es processzor egy alaplapban
A kétutas rendszert megvalósító alaplapot nem csak munkaállomásokba ajánlja a gyártó.
2011. október 21. péntek 11:53 -
188 dollárba kerülnek az iPhone 4S alkatrészei
Ahogy az iFixit minden évben szétszedi az iPhone-t, és belekukkant szerelői oldalról, úgy az iSuppli költségoldalról vágja darabokra azt. Megnézik, az egyes részeket ki gyártotta, és így kitalálják, körülbelül mennyiért szállíthatta. Ez az az ár, amit az Apple kialkudott? Nem. Az így kapott szám megegyezik-e a telefon gyártási költségével? Dehogy. Megmutatja, mennyibe került a telefon, mire a koncepció fázisból a vásárlóhoz jutott? Juj, nem!!! Mégis érdemes elcsámcsogni rajta, mert csípőből senki nem merné megsaccolni, hogy a processzor, vagy a kamera került többe az Apple-nek gyártásügyileg.Szóval a végösszeggel kezdem: a 16,32 és 64 gigás iPhone 4S-ek alkatrészeinek ára 188, 207 és 245 dollár. Tavaly a 16 gigás iPhone 4-et 187,51 dollárra hozta ki az oldal. Az új teló alapanyagköltsége tehát 49 centtel lett drágább az iSuppli szerint.A kamera 17,6 dollár az oldal szerint, bár állítólag nem igazán tudták megfejteni a beszállítót. Korábban Sonyt hittek, de az Omnivision is az esélyesek között van. A CMOS szenzort mindenesetre a Sony szállította. Az A5 SoC 15 dolcsi lehetett.A legnagyobb bukója a történetnek az Infineon, akinek a baseband chipjét Qualcommra cserélte az Apple, így most már csak egy 50 centes, jelentéktelen kis alkatrészt szállítanak a tavalyi év 10 dolláros készülékenkénti egysége után.Úgy tűnik, flash memóriáért az Apple a Hynixhoz ment idén, vagyis egy újabb szakítás történt a Samsunggal. Persze az A5-öt azért még ők gyártják a szakértők szerint.További árak:
2011. október 21. péntek 08:46 -
Ingyen LGA-2011-es rögzítő keret a Noctuától
A Noctua rendszeresen szokott olyan akciót indítani egy-egy új processzor megjelenésekor, amelynek keretén belül felajánlja a Noctua processzorhűtővel rendelkező felhasználók számára, hogy az új processzorhoz, illetve processzorfoglalathoz új rögzítő keretet ad, méghozzá ingyen, így meglévő Noctua processzorhűtőnket egy platformváltást követően is gond nélkül használhatjuk tovább.
2011. október 20. csütörtök 14:30 -
Windows Phone: Jön az LTE és a kétmagos processzor
A Microsoft telefonos részlegének vezetője szerint a Windows Phone egymagos processzorral is tökéletes versenyképes, de a fejlődés persze nem áll meg.
2011. október 11. kedd 15:09 -
A Fujitsu Laboratories kompakt szilícium-alapú fotonikai fényforrást fejlesztett
A Fujitsu Laboratories kompakt szilícium-alapú fotonikai fényforrást fejlesztett nagy sávszélességű processzor-összekapcsolási megoldásokhoz. Bővebben...
2011. október 11. kedd 14:08 -
Kiszivárgott dián a Galaxy S III
1,8 gigahertzes processzor kerülhet a telefonba.
2011. október 11. kedd 12:35 -
A Samsung és az Apple
Körülbelül két hete vettem egy tévét, ami minden szempontból megfelelt az elvárásaimnak:Ideje volt már, egy ősöreg katódsugárcsöves szörnyet használtam, minden ismerősöm nagy felbontásban nézte már a tévét, én meg a videojátékokkal sem tudtam rendesen játszani. Volt néhány szempont, aminek meg kellett felelnie az új készüléknek: legyen legalább száz centis, legyen full hd, használjon LED-technológiát, legyen benne valami net-funkció és NE LEGYEN 3D-S.NE!A Samsung UE40D5500 pont megfelelt ezeknek a feltételeknek, 102 centis, benne van minden, ami kell, semmi, ami nem kell. Beüzemelés után szuper volt látni a színeket, a képminőséget és miután kiörömködtem magamat, eldöntöttem, hogy összekötöm a Macintoshommal. Hogy lássam a gépen tárolt tartalmakat is, hiszen ezért van a tévében az AllShare funkció.Felnéztem a netre, hogy letöltsem a Mac-kompatibilis szoftvert, de nem találtam. Átnéztem a Samsung egész honlapját, de semmi. Aztán elkezdtem még alaposabban áttúrni a netet, és rátaláltam a szörnyű igazságra: a dél-koreai cég egyszerűen nem csinált OS X-kompatibilis szoftvert.Csalódott, de inkább szélsőségesen anyázó topikok és felhasználók tucatjait találtam, akik azon dühöngtek, hogy hiába vettek 1-2-4 ezer dollárért (értsd: egy valag pénzért) tévét, képtelenek azt összekötni a Mac-kel.Ne felejtsük, hogy egy olyan platformról beszélünk, ami évente tízmilliós darabszámmal nő, aminek az amerikai piacon bőven tíz százalék feletti a piaci részesedése, amiből hatvanmillió üzemel világszerte. Az amerikai piac legnépszerűbb laptopja a MacBook Pro, a legnépszerűbb asztali gép az iMac.És még egy fontos szempont: most csak darabszámokról beszélünk. A legolcsóbb netbook, egy jól felszerelt iMac: darab-darab. Nem kell nagy szakértelem ahhoz, hogy belássuk, hogy egy Mac-tulajdonos nagyobb eséllyel vesz egy néhány ezer dolláros tévét, mint aki jóval kevesebbet áldoz az informatikára, és beéri egy kétszáz dolláros darabbal. Nem törvényszerű, nem általános érvényű, de van annyira megalapozott az állításom, mintha azt mondanám, hogy inkább vesz drága szekrényt az, aki kanapéból is drágábbat veszi.Ebben a helyzetben szerintem teljesen érthetetlen a Samsung álláspontja, főleg, hogy félmegoldásokra kényszeríti a vásárolóit. Engem például a TVMOBiLi letöltésére, ami egyrészt jó döntés volt, hiszen a kis program tökéletes kapcsolatot létesített a Mac és a tévé közt, a fejlesztők elvégezték a Samsung-programozók munkáját, másrészt meg nem várt bosszúságot is a nyakamba vettem.Egyik nap teljesen váratlanul elkezdett ötven százalék fölött pörögni a processzor, és ezt szemlátomást másfél nappal később sem akarta abbahagyni. Az Activity monitoron először nem látszott semmi:Aztán a tanácsotokat követve átváltottam All Processes-re, ahol kiderült, hogy a TVMOBiLi pörgette halálba a gépet. Lelőhetetlenül: ha kikapcsoltam a folyamatot, az egy másodpercen belül visszatért. Valami programhiba lehetett, mert telepítés után normális, hogy a tartalmat indexálva egy ideig pörgeti a processzort, de napokkal később már ez nem volt indokolt.Elkezdtem túrni a netet, és kiderült, hogy csak Terminal-parancsok beírásával tudom kinyírni a programot. Ez viszont már annyira távol áll a Mac-felhasználástól, hogy percenként anyáztam magamban a Samsungot.A tanulság: egy gyártó nem teheti meg, hogy egy hatalmas piacot kizár és kényszerutakra visz, még ha a piac mögött álló céggel vannak is problémái. A vitájukat egyszerűen nem szívhatja meg a felhasználó, mert engem nem érdekelnek a szabadalmi csaták, a személyes ellentétek, engem csak az érdekel, hogy kifizettem egy valag pénzt, és még a netet kell túrnom, meg Terminalt kell hekkelnem, hogy ne szívjak feleslegesen. Méltatlan.Főleg, hogy az ember jobban ragaszkodik a számítógépplatformjához, mint a tévéjéhez. Szóval biztos nem a MacBook Pro helyett fogok másik laptopot venni legközelebb, hanem azt fogom kétszer meggondolni, hogy veszek-e olyan gyártótól tévét, amelyik látványosan leszarja az igényemet.
2011. október 11. kedd 11:45 -
PH!TV Popbox V8, a kisNAGY
A Popcorn Hour legújabb és egyben legkisebb lejátszója érkezik a PH!TV-be. Új processzor, új kezelőfelület és az eddigi legkedvezőbb Popcorn Hour árcédula.
2011. október 11. kedd 11:11 -
Vízhűtéssel érkezik a csúcs AMD FX processzor
Az Intel a múlt hónap folyamán számolt be a vizes gyári hűtőjéről, most pedig az AMD közölt ilyen híreket. Bővebben...
2011. október 10. hétfő 16:06 -
Szilícium-alapú fényforrás processzorok összekapcsolására
A Fujitsu Laboratories kompakt szilícium-alapú fotonikai fényforrást fejlesztett nagy sávszélességű processzor-összekapcsolási megoldásokhoz.
2011. október 10. hétfő 08:58 -
Új Qualcomm processzor mobiltelefonokhoz
A Qualcomm kibocsátott egy dokumentációt, amely bemutatja a következő generációs Snapdragon S4 mobil processzor...
2011. október 10. hétfő 08:27 -
Jön a kétmagos Apple TV
A piac már régóta számít az Apple TV új verziójára, főleg, hogy annak pontosan most kellett volna megérkeznie: a kaliforniai cég rendszerint az iPodokkal együtt frissíti asztali lejátszóját, most azonban ez kimaradt, iPhone, és nem Apple TV érkezett a zsákban.Ugyanakkor vannak olyan bizonyítékok, amik az új készülék érkezéséről szólnak. Mégpedig az iOS 5 fájlrendszerének mélyén, ahol listázva van egy bizonyos Apple TV 3,1. Ez azért jó, mert az aktuális modellt Apple TV 2,1-nek hívják, szóval legalábbis Cupertinóban tudnak már egy új modellről.Viszonylag könnyű kitalálni, hogy mire számíthatunk: elsősorban jóval nagyobb teljesítményre. Jelenleg az iPhone 4 és az iPad hardvere dolgozik az Apple TV-ben, a frissítés után minden bizonnyal ez a készülék is megkapja az iPad 2 és az iPhone 4S áramköreit, így a processzor teljesítménye kétszeresre, a grafikus magé 7-9-szeresre nő majd. Márpedig ez a most csak 720p-s videók lejátszására alkalmas Apple TV-nek nagyon fontos frissítés lenne, hiszen alkalmassá válna az 1080p zökkenőmentes megjelenítésére is.
2011. október 10. hétfő 07:17 -
Újabb processzorokat jelentett be az Intel
Az Intel mostanában igen csak rendezkedik a készletekkel, a héten nem először jelentenek be új processzor. Bővebben...
2011. október 8. szombat 17:11 -
Ismét mobil lapkákat nyugdíjaz az Intel
A vállalat a héten már nyugdíjazott több asztali processzor, ezúttal pedig a hordozható gépekbe szánt lapkák listáját nyirbálták meg alaposa. Bővebben...
2011. október 8. szombat 12:05 -
TSMC alkalmazottak az Apple műhelyében
Az Apple és a TSMC közös fejlesztése révén jövőre érkező A6-os processzor már 28 nanométeres technológiával készülhet.
2011. október 7. péntek 15:59 -
Négy új Sandy Bridge alapú processzor érkezik
Az újdonságok között két Pentium és két Core mobil processzort találunk. Bővebben...
2011. október 6. csütörtök 17:05 -
Nyugdíjba vonul néhány Intel processzor és az X58-as chipkészlet
LGA1156 és LGA775 foglalatos processzorok, valamint az LGA1366 lelkének számító X58 PCH gyártása szűnik meg.
2011. október 6. csütörtök 12:29 -
Nyugdíjba megy az X58-as lapkakészlet
Az Intel X79-es lapkakészlete a következő hónapban debütál, méghozzá három darab, Sandy Bridge-E típusú asztali processzor társaságában, ahogy arról már korábban beszámoltunk. Úgy tűnik, hogy a gyártó ezzel egy időben az X58-as lapkakészlet kivezetéséről is gondoskodik: a legfrissebb hírek szerint 12 hónap múlva teljes mértékben átveszik az X58-as megoldások helyét az X79-es alaplapok.
2011. október 5. szerda 15:30 -
Miben jobb a 4S az iPhone 4-nél?
Lényegében mindenben. A Verge készített egy pofás kis táblázatot, amiből kiderülnek a különbségek. Kétszer erősebb processzor (és hétszer gyorsabb grafikus mag). A 7,2 helyett 14,4 megabites letöltési sebesség. A fényképező felbontása hatvan százalékkal javult, a képminőség az új lencséknek köszönhetően legalább ennyit. A videó kétszer annyi pixelt rögzít, miközben nem rázkódik. Van végre 64 gigabájtos modell is (mondjuk szerintem nem hiányzott) egy órát javult a 3G-s beszélgetési idő és megjelent a hangvezérlés, ami állat.A súly ugyan három grammal nőtt, de azt tényleg senki sem érzi meg.A Siri nélkül ugyan soványnak tűnne a frissítés, de annak idején a 3GS is csak körülbelül ennyit tudott felmutatni a 3G-hez képest, mégis óriási siker lett. A hangvezérlés viszont önmagában annyira menő, hogy esély sincs az iPhone 4S bukására.
2011. október 5. szerda 13:00 -
Nincs iPhone 5, sovány előrelépés az iPhone 4S
Tizenhat hónap után frissítette okostelefonját az Apple. A várakozásokkal ellentétben az új készülék nem iPhone 5, hanem iPhone 4S néven érkezik majd, ami a változások mennyiségét figyelembe véve találó. A külső azonos maradt, csak a szoftver, és a telefon lelkét jelentő processzor platform újult meg.
2011. október 5. szerda 11:00 -
Dell Streak Pro: qHD kijelző és kétmagos processzor
Szélsebes kétmagos processzorral és 4,3 hüvelykes megjelenítővel érkezik a Dell legújabb Android-alapú okostelefonja.
2011. október 3. hétfő 10:55 -
Mindentudó táblagéppel állt elő a Samsung
Kétmagos processzor dübörög a 7 colos, telefonálásra is alkalmas eszközben.
2011. október 1. szombat 16:26 -
Hamarosan debütál az Amazon internettábla
Nem Nvidia processzor köré épül és nem is az iPad ellen indul harcba az Amazon alacsony árfekvésű internettáblája.
2011. szeptember 28. szerda 14:29 -
Optimus EX: Videók 1080p felbontásban
Az új Nvidia Tegra 2 processzor jóvoltából már 1080p felbontású HD anyagok rögzítésére is alkalmas az LG új okostelefonja.
2011. szeptember 28. szerda 12:44 -
NVIDIA Tegra 3 a ZTE új tabletében
Négymagos processzor került a kínai gyártó 7 colos megoldásába.
2011. szeptember 28. szerda 11:05 -
Oracle processzor, 160 ezer dollárért
Nem méri olcsón új CPU-ját a vállalat, mégis nagy reményeket fűz hozzá: tervei szerint a HP-t és az IBM-et is meg fogja szorongatni vele.
2011. szeptember 27. kedd 09:11 -

AMD FX-8150 tesztek, CPU útiterv infók
A DonanimHaber munkatársai már megint kiszivárogtattak néhány érdekes diát, amelyek ezúttal az AMD legfrissebb, 2012-es processzor útitervét, valamint az FX 8150-es processzor teljesítményét érintik. Az útitervekből kiderül, hogy nagyjából mikor érkeznek a Zambezi központi egységek utódjául szánt Vishera processzorok, valamint a Llano APU-kat válzó Trinity APU egységek, míg az FX 8150 teljesítményéről szóló diák arról árulkodnak, hogy az Intelnek a vártnál komolyabb árversenyre kell majd felkészülnie.
2011. szeptember 26. hétfő 14:01 -
A Gigabyte bemutatta a 990FXA-UD3 1.2 alaplapját
A Gigabyte legújabb alaplapja már a boltokba érkezve támogatni fogja az AMD FX processzorokat, de a régieket sem feledi természetesen támogatva lesz minden AM3 és AM3+ kompatibilis processzor. Bővebben...
2011. szeptember 22. csütörtök 18:20 -
Optimus EX: Kétmagos processzor 9,5 milliméterben
Kétmagos processzorral és négyhüvelykes kijelzővel felvérzett Gongerbread-alapú okostelefonnal készül az LG.
2011. szeptember 22. csütörtök 15:44 -
Megejelenési dátumot és váratlanul alacsony árat kap a Bulldozer
A legfrissebb információk szerint még olcsóbban lehet majd az AMD legfrissebb processzor családjához hozzájutni, és egyben megjelenési dátumot is kaptunk. Bővebben...
2011. szeptember 21. szerda 16:20 -
Tegra 3: Négy plusz egy maggal
A négymagos Tegra 3 processzor köré épülő eszközök hosszú üzemidejéről egy alacsony fogyasztású tartalék mag gondoskodik.
2011. szeptember 21. szerda 12:58 -
Windows 8 táblagépen dolgozik a HTC
Qualcomm processzor köré épülő Windows 8 táblagép piaci bevezetését tervezi a HTC.
2011. szeptember 20. kedd 13:48 -
Munkanélküliség a számítógépek miatt
Néhány év múlva komputer végezheti az ember feladatát - Jelentkezési feltétel: legalább 32 magos processzor, 64 GB RAM...
2011. szeptember 20. kedd 12:55 -
Munkanélküliség a számítógépek miatt
Néhány év múlva komputer végezheti az ember feladatát - Jelentkezési feltétel: legalább 32 magos processzor, 64 GB RAM...
2011. szeptember 20. kedd 12:55 -
Szeptember végén jön a Beats Audio-s HTC
1,5 GHz-es processzor, és megnövelt akkukapacitás jellemzi az új zenefont
2011. szeptember 20. kedd 12:17 -
AMD Bulldozer processzor 8,429 GHz-es órajellel
Az AMD világrekordot döntött az egyik nyolcmagos FX szériás processzorával. Videó.
2011. szeptember 20. kedd 12:10 -
Quake-et is futtat a napelemes processzor
Mindössze egyetlen kis napelemre van szükség az Intel apró, kísérleti processzorának működtetéséhez, amely operációs rendszert, de még a Quake játékot is képes futtatni. Bár a technológia még csak prototípusként létezik, jelentős áttörést hozhat az információtechnológiában.
2011. szeptember 16. péntek 10:34 -
AMD: működő Trinity APU és egy 28 nm-es GPU
Az AMD illetékesei a napokban sikeresen próbálkoznak azzal, hogy a nagyközönség figyelmét megosszák, így ne csak az IDF-ről és a Microsoft BUILD rendezvényéről beszéljenek az emberek, hanem az AMD-ről is. A siker érdekében az AMD illetékesei a napokban lerántották a leplet arról a tényről, hogy néhány lelkes tuningmester jóvoltából sikerült egy Buldozer alapú asztali processzor esetében elérni a Guinness világrekordnak számító 8429,38 MHz-es órajelet, ám ezzel még nincs vége az érdekességek sorának.
2011. szeptember 15. csütörtök 12:01 -
HTC Sensation XE: Beats Audio és kétmagos processzor
Méretes qHD kijelzővel, fejlett hangrendszerrel, megnövelt kapacitású akkumulátorral és 1,5 GHz-es kétmagos processzorral érkezik a HTC Sensation utódja.
2011. szeptember 15. csütörtök 09:01 -
Ígéretesnek tűnik ZiiLABS harmadik generációs tabletplatformja, a Jaguar3
Sokmagos processzor, kis méret, alacsony fogyasztás és rengeteg extra jellemzi az új Zii platformot.
2011. szeptember 14. szerda 15:26 -
Képeken a Sandy Bridge-E processzor mellé csomagolt RTS1022LC vízhűtés
Úgy tűnik, az Intel tényleg vízhűzést fog adni bizonyos processzorok mellé, de külön is megvásárolható lesz.
2011. szeptember 14. szerda 11:46 -
Samsung és NTT docomo processzor a láthatáron
A Nikkei értesülései szerint a Samsung és az NTT docomo kifejezetten okostelefonokba szánt processzorok fejlesztését és gyártását tervezi.
2011. szeptember 14. szerda 10:01 -
Sony Walkman Z: Tegra 2 és Android
Kétmagos processzor köré épülő, Android alapokon nyugvó médialejátszóval rukkolt elő a Sony.
2011. szeptember 14. szerda 09:01 -
Szeptember végén jön a Beats Audio-s HTC
1,5 GHz-es processzor, és megnövelt akkukapacitás jellemzi az új zenefont
2011. szeptember 14. szerda 08:30 -
Androidos PMP a Sony műhelyéből
Kétmagos NVIDIA Tegra 2 processzor került az új Walkmanbe.
2011. szeptember 14. szerda 07:18 -
AMD Bulldozer processzor 8,429 GHz-es órajellel
Az AMD világrekordot döntött az egyik nyolcmagos FX szériás processzorával. Videó.
2011. szeptember 14. szerda 04:50 -
Core i7-2700K-val a Bulldozer CPU-k ellen?
Az asztali Sandy Bridge processzorok piacán most már több, mint kilenc hónapja tölti be a zászlóshajó szerepét a Core i7-2600k modell, amely szorzózár-mentes felépítésével és meggyőző teljesítményével hatalmas népszerűségre tett szert a piacon. A legfrissebb hírek szerint a szóban forgó processzor hamarosan átadja majd a stafétabotot utódjának, amely nem túl meglepő módon Core i7-2700K típusjelzéssel vonul majd be a köztudatba.
2011. szeptember 13. kedd 15:30 -
Novemberben érkeznek a Sandy Birdge-E processzorok
A Waimea Bay platform X79-es vezérlőhídjához három processzor lesz használható.
2011. szeptember 9. péntek 19:42 -
Novemberben érkeznek a Sandy Bridge-E processzorok
A Waimea Bay platform X79-es vezérlőhídjához három processzor lesz használható.
2011. szeptember 9. péntek 19:42 -
Két új, szorzózár-mentes Llano APU is jön
Az AMD a napokban már összesen öt új Llano APU egységet mutatott be, amelyek közül kettő az asztali termékek, három pedig a mobil APU egységek kínálatát erősíti, de az újdonságok sorának ezzel még nincs vége. Most úgy néz ki, hogy az idei év negyedik negyedévében újabb két asztali Llano APU érkezhet, amelyek azért különlegesek, mert szorzózár-mentes kivitellel rendelkeznek majd, azaz nagyon egyszerűen, kényelmesen, pusztán a processzor szorzójának emelésével lehet majd megemelni a CPU magok órajelét.
2011. szeptember 9. péntek 11:34 -
Megújult külsővel és belsővel érkezik a HP Pavilion dm1 notebookja
A látványos borítás alatt Intel Core processzor vagy AMD APU is dolgozhat a választott konfigurációnak megfelelően.
2011. szeptember 8. csütörtök 17:12 -
Automatikusan letisztítja magáról a port az MSI új videókártyája
A számítógép különböző komponenseinek - mint pl. a processzor, a videókártya, az alaplapi chipsetek vagy akár a tápegység - bordával ill. ventilátorokkal történő hűtésének egyik legnagyobb problémája, hogy azok hatékonysága karbantartás nélkül az idő előrehaladtával egyre csökken, a bordákan ugyan..
2011. szeptember 7. szerda 11:51 -
16 új Intel processzor jelent meg
 Az Intel igen csak letámadta a piacot, és töménytelen mennyiségű processzort tett hivatalossá. Nem kell nélkülözni sem az asztali, sem pedig a notebook piacnak. Bővebben...
2011. szeptember 6. kedd 16:40 -
16 új processzor az Intel kínálatában
Az Intel processzorkínálata nem kevesebb, mint 16 új modellel bővült a napokban, amelyek között találunk asztali és mobil újdonságokat egyaránt: előbbi kategóriában Core i, Celeron és Pentium sorozatú központi egységek, míg utóbbiban csak Core i és Celeron sorozatú mobil újdonságokkal bővült a repertoár.
2011. szeptember 5. hétfő 12:21 -
IFA: jön a Samsung Slate PC még az idén
Core i5 processzor lesz az üzleti Samsung táblagépben.
2011. szeptember 5. hétfő 07:51 -
Néhány nap az új MacBook Airrel
Mint a facebookos oldalunkra már kitoltam pár napja, az iStyle-ban megvásároltam a 13 colos, 128 gigás, 1,7 gigahertzes Core i5-tel szerelt MacBook Airt. Ováció, taps.Több mint három éve használtam a fehér, 2.1-es MacBookomat, imádtam, két blogot hoztam létre rajtuk, leütöttem százmilliárd karaktert, dolgoztam rajta naponta, vágtam képeket, videókat, ápoltam a kapcsolataimat - de hiába, eljárt felette az idő. Akartam az új gesztusokat, az ssd-nek köszönhető gyorsulást, a processzornak és a videókártyának az egymást támogatását a számolásigényes feladatoknál, konvertálásnál, videóvágásnál, de akár csak a videónézegetésnél is, az elméleti 7 órás webes üzemidőt.És néhány nap után, a kezdeti agyeldurranást követően azt mondom, imádom. Persze ki kellett ezt érdemelni.A Time Machine-t még Leopardban röffentettem be, és mivel én komplett kihagytam egy néhány hetes viharos kaland után a Snow Leopardot, most a kettővel korábbi oprendszer mentéseit akartam feltenni a Lionra. És noha a Time Machine-ból építkezés tökéletesen sikerült az előző Air-generációval, amit még Snow Leoparddal teszteltem, a mostani híd túl hosszúnak bizonyult.A migrálás után minden beállítás, program a helyén volt, de csalódottan vettem észre, hogy a balra rendeződő asztali ikonok problematikája most is fennáll (randomszerűen csapja a gondosan elhelyezett ikonokat egy oldalra a rendszer, vagy más módon rendezi át a saját rendünket). Ezt még valahogy legyűrtem, miután az Apple support oldalain található valamennyi Terminal-parancssort alkalmazva (a magyar oldalakon talált információkkal nem voltam kisegítve), egy idő után nem jelentkezett többé a probléma. Ez a gond sok embert a mai napi érint, a Snow Leopard óta keresik a végleges, és mindenkire egyformán érvényes megoldást a fórumoldalakon, kinek ez, kinek az segít.Nem is ez volt a baj, hanem hogy belassult néha a gép. Egyszercsak nem indult el a Textedit, aztán már a Disk Utility sem, hogy lefuttassak egy ellenőrzést. Elővettem egy pendrive-ot, letöltöttem a Lion telepítő pendrive-hoz szükséges szoftvert, és újratelepítettem a rendszert, a meglévő appokat, fájlokat megtartva. Megint jól ment egy ideig, aztán megint lehaltak a programok. Clean install.Fél napig tartott, míg a nulláról felépítettem a rendszert, de megérte. Igazából egy csomó olyan cucc volt az előző gépen, alkalmazásokat beleértve, amit teszt miatt tettem fel, már nem kellett, minek hurcolászni. Nyomtam egy fél napos nagytakarítást, fel lehet fogni így is.Lett tehát egy eszméletlen gyors, gördülékeny, könnyű, strapabíró munkatársam. Tényleg hihetetlen érzés, ahogy ebben a kis, alig több mint egykilós gépben mennyi erőt sikerült belegyömöszölni. A korábbi tesztünkből lehetett látni, hogy miközben a grafikus mag hozza a korábbi 320M teljesítményét, a processzor sokat emelt az eddigi Core 2 Duo által kijelölt szinten: a tavaly-tavalyelőtt bemutatott izmosabb MacBook Prók teljesítményét hozza. És ez meglátszik a számolásigényes feladatoknál is, vagyis nemcsak az ssd-s gyorsulás előtt eshetünk hasra.Ssd-ből Samsung került a gépembe, és meg tudom erősíteni a TldToday korábbi tesztjét, ez a modell nálam 240 MB/s írási, és 262 MB/s olvasási sebességet produkált.Az Airből leginkább azért vettem a nagyobbat, mert abban SD-kártya-olvasó is van, és 7 órás üzemidőt ígér az Apple. Utóbbiról annyit tudok elmondani, hogy sok futó program mellett, videókat nézegetve, zenét hallgatva inkább 4-4,5 órának mondanám a feltöltés és a lemerülés közti időt. A hét óra tényleg csak a minimálwebezésre érvényes. Szóval aki a kisebbet veszi, számoljon vele, hogy valós munka mellett az az 5 óra is sokkal kevesebb lesz majd.Most megrendelek hozzá 9000 forintért egy pofás kis asztali DVD-írót, amit az asztali monitor mellé teszek, és ha filmet akarok nézni, egy helyen lesz minden. Egyéb esetekben nem gondolom, hogy szükség lesz még az optikai meghajtóra, őszintén: nem is használtam az elmúlt egy évben másra ezeket.
2011. szeptember 2. péntek 17:18 -
Információk a következő Fusion APU-ról és neveikről
Az Globalfoundries által megrendezett GTC2011-ről ismét hasznos információk kerültek ki. Megtudhatjuk, milyen kódnévvel illetik őket, és mire lehet számítani a grafikus processzor terén. Bővebben...
2011. szeptember 1. csütörtök 16:25 -
Négymagos Amazon Hollywood csak jövőre?
A DigiTimes értesülései szerint csak 2012 első felében debütálhat az Nvidia Kal-El processzor köré épülő Amazon Hollywood.
2011. szeptember 1. csütörtök 14:33 -
Nokia C3-01 Gold: 3G, WLAN és 1 GHz-es processzor
Szélsebes processzorral, aranyozott köntösben és kerámia gombokkal érkezik a Nokia frissített Touch and Type mobilja.
2011. augusztus 24. szerda 10:00 -
Frissítette Brazos processzorait az AMD
Megújította néhány hónapos Brazos processzorcsaládját az AMD. Az összes egymagos lapkát kétmagosra cserélte a gyártó, de valamelyest gyorsult a csúcskivitelű processzor is.
2011. augusztus 22. hétfő 11:35 -
Erőteljes Walkman zenefon érkezett
1 gigahertzes processzor került a készülékbe.
2011. augusztus 22. hétfő 10:02 -
Csak novemberben jön az Intel új Atom platformja
Az Intel korábbi terveivel szemben immár szinte biztos, hogy nem szeptemberben, hanem majd csak valamikor az idei év novemberében mutatja be legfrissebb platformját, amely Cedar Trail névre hallgat és amely a jelenlegi Pine Trail platformot váltja le az Atom processzor alapú netbookok és nettopok piacán.
2011. augusztus 18. csütörtök 17:01 -
Athlon processzor FM1-es Llano alaplapokba? Igen!
Az AMD háza táján nagyon felpörögtek az események, ugyanis nem sokkal azután, hogy a gyártó tegnap bemutatta első olyan Llano APU egységét, amely három processzormaggal rendelkezik, most újabb érdekességről érkeztek hírek: megjelent az első olyan FM1-es processzor is, amelyben nincs integrált videó vezérlő.
2011. augusztus 18. csütörtök 12:01 -
Ősszel olcsóbb lesz néhány Sandy Bridge processzor
Napjainkban a processzorpiacon nagyon nagy a pangás és ezen majd csak a szeptember folyamán megjelenő új AMD processzorok, valamint a negyedik negyedév folyamán piacra kerülő LGA-2011-es Sandy Bridge-E központi egységek változtathatnak, igaz, utóbbiak csak a felsőkategóriás megoldások piacán keverik fel az állóvizet.
2011. augusztus 17. szerda 12:30 -
Villámgyors lesz az első Beats by Dr. Dre hangzású HTC
Azok után, hogy a HTC többségi tulajdonrészt szerzett a Beats Electronics LLC-ben, nem sokkal később már be is mutatkozhat az első HTC okostelefon, amely igen fejlett hang chippel és Beats by Dr. Dre fülessel kerül majd forgalomba. A HTC Vigor gépházfedele alatt 1,5 GHz-es kétmagos processzor dolgozik, kijelzője pedig 720p-s HD felbontású&
2011. augusztus 17. szerda 06:30 -
Kiderültek a Sandy Bridge-E CPU-k árai
Három Sandy Bridge-E családba tartozó processzor ára is kiszivárgott.
2011. augusztus 17. szerda 05:00 -
Az Intel több grafikai számításra használná a CPU-t
A vállalat szerint az IGP-k jól tehermentesíthetők, ha számos grafikai effektet a processzor számol.
2011. augusztus 16. kedd 10:47 -
Intel: processzor upgrade szoftveresen, kóddal
Pár hete egy érdekes információ szivárgott ki, amely azt állította, ahogy a Pentium G6591-es processzor esetében lehetőség van némi szoftveres tuningra: egy Upgrade kártya megvásárlásával gyorsítható a processzor, azaz engedélyezhető az 1 MB-nyi harmadszintű gyorsítótár és a kikapcsolt Hyper-Threading technológia is. Mindez 50 dollárba kerül.
2011. augusztus 16. kedd 08:01 -
Apple A6 processzor 28 nanométeren
A TSMC múlt pénteken kezdte meg a 28 nanométeres gyártástechnológiával készülő Apple A6 processzorok próbagyártását.
2011. augusztus 15. hétfő 15:09 -
Visszatérnek a szoftveresen frissíthető CPU-k
Ezúttal három Intel processzor gyúrható ki némi pénzmagért cserébe.
2011. augusztus 15. hétfő 09:46 -
Kétmagos processzor a HTC Holiday-ben is
A most kiszivárgott prototípus alapján bivalyerős lesz az okostelefon.
2011. augusztus 15. hétfő 07:27 -
Titkos kódokkal lesznek gyorsíthatók az Intel új processzorai
Az Intel állítólag hamarosan ismét megpróbálkozik néhány olyan processzor piaci bevezetésével, amelyek képességei megvásárlásukat követően - egy titkos kód segítségével - utólag továbbfejleszhetők lesznek bizonyos mértékig. Így az eredetileg viszony szerény képességgel megvásárolt lapkákon akár tö..
2011. augusztus 15. hétfő 07:06 -
McAfee Total Protection
2011 McAfee Teljes körű, páratlanul hatékony védelem a vírusok, illetve az internetes és hálózati veszélyforrások ellen. Támogatott: 0 Hun: 0 Első hely a kártevő szoftverek elleni védelembenManapság naponta több ezer új vírus bukkan fel, ezért már nem elég a hagyományos biztonsági frissítésekre támaszkodni. A versenytársak megoldásaival ellentétben a McAfee Active Protection™ egyedülálló technológiája azonnal, néhány ezredmásodperc alatt elemzi és blokkolja az új és az újonnan megjelenő veszélyforrásokat, így nem hagy rést a védelmenGyors és hatékonyRendszerkövetelmények Rendszer: Windows XP SP2 vagy újabb szervizcsomaggal, Windows Vista SP1, Windows 7 Processzor: 1 GHz órajelű vagy gyorsabb processzor Memória: 2 GB Tárhely: 400 MB Képernyő: 800 × 600 - 16 bit Funkciók: Egyedülálló McAfee Active Protection™ technológiaA McAfee Active Protection™ technológia azonnal, néhány ezredmásodperc alatt elemzi és blokkolja az új és újonnan megjelenő veszélyforrásokat, így nem hagy rést a védelmen. A versenytársakkal ellentétben azonnal, néhány milliszekundum alatt elemzi és blokkolja a veszélyforrásokat, így nem kell megvárnia a rendszeres frissítések megjelenését.Vírusvédelem és kémprogram-elhárításÉszleli, blokkolja és eltávolítja a vírusokat, a kémprogramokat, a reklámszoftvereket, a rootkiteket— és más gyanús programokat, amelyek kárt tehetnek a számítógépében.Két irányban védő tűzfalMegakadályozza, hogy idegenek törjenek be a számítógépére.McAfee® SiteAdvisor®Segítségével megállapíthatja az egyes webhelyek meglátogatásával járó kockázatokat azok felkeresése nélkül. Az adathalászat elleni speciális védelem figyelmeztet a személyazonosságát vagy pénzügyi adatait kifürkészni próbáló webhelyekre. Webhely minősítések megjelenítése 22 népszerű keresőszolgáltatásban.McAfee® SiteAdvisor® LiveŐrizze meg biztonságát az azonnali üzenetekben és az e-mailekben lévő hivatkozások ellenőrzésével. A szoftver felismeri a böngészőben, az e-mailekben és az azonnali üzenetekben megjelenő, veszélyes webhelyekre mutató hivatkozásokat, és megakadályozza a követésüket.Levélszemét-blokkolásA fejlett levélszemét-azonosítási funkciók védik postaládáját a levélszeméttől.Vizsgálati időA valós idejű vizsgálat automatikus védelmet nyújt a számítógépnek a veszélyforrások ellen. Az egymást követő teljes rendszervizsgálatok az eddiginél gyorsabbak, így nem lassítják a számítógépet.MemóriahasználatAz alacsony memóriahasználatnak köszönhetően a szoftver működése kevésbé lesz észrevehető a számítógépen végzett napi munkája során.TelepítésA kisebb letöltött adatmennyiség lehetővé teszi a szoftver gyorsabb üzembe helyezését.KezdőképernyőEgyszerűen ellenőrizheti a védelem állapotát, figyelemmel kísérheti a blokkolt veszélyforrások számát, és kezelheti a biztonsági funkciókat – mindezt a McAfee szoftver kezdőképernyőjén.Üresjárati időzítő és ütemezőA biztonsági ellenőrzéseket és frissítéseket a zavartalanabb munka érdekében olyan időpontra halaszthatja, amikor nem használja a számítógépet.Szülői felügyeletAz internetszűrő lehetővé teszi a gyermekek internethasználatának hatékonyabb felügyeletét.Otthoni hálózat védelmeVédi a számítógépet az otthoni hálózatra betolakodóktól, és blokkolja a hozzáférést a bizalmas fájlokhoz.Riasztási rendszerKönnyen érthető és nem tolakodó riasztások.McAfee® QuickCleanBiztonságosan eltávolítja a számítógépet lassító, felesleges fájlokat.McAfee® Shredder™Digitálisan megsemmisíti a szükségtelenné vált bizalmas fájlokat, megakadályozva, hogy bárki hozzájuk férhessen.Lemeztöredezettség-mentesítőGyorsan elérheti a töredezett mappák és fájlok egyesítését biztosító eszközt.McAfee® Online biztonsági mentésHasználatával megszűnik a legfontosabb fájlok manuális biztonsági mentésével járó vesződség. A telepítést követően a biztonsági mentés teljesen automatikus. A mentett fájlokat a rendszer titkosítva tárolja egy távoli online kiszolgálón. A biztonsági mentések részére 2 GB online tárterületet tartalmaz, melyet opcionálisan korlátlan méretűre lehet bővíteni.tovább
2011. augusztus 14. vasárnap 10:41 -
A kínai Meizu MX lehet a világ első négymagos okostelefonja
A kínai Meizu MX jelzésű vadonatúj okostelefonjában eredetileg csak kétmagos processzor ketyegett volna, de a gyártó cég vezérigazgatója elárulta, hogy a drágábbik, 32 GB-os kivitelbe már négymagos chipet fognak szerelni. Az MX szeptembertől megvásárolható, de vajon melyik lesz az első négymagos telefon?
2011. augusztus 12. péntek 12:53 -
Samsung Galaxy R: Hivatalosan is
Európában és Ázsia bizonyos régióiban lesz kérhető a kétmagos Nvidia Tegra 2 processzor köré épülő Samsung Galaxy R.
2011. augusztus 11. csütörtök 11:52 -
HP TouchPad - ennél több kell
Kétmagos processzor, IPS kijelző és webOS 3.0 operációs rendszer, azaz a HP belépője a táblagép-piacra.
2011. augusztus 10. szerda 11:03 -
Az Apple titka
Érdekes cikk jelent meg az Intomobile-on, ami arra keresi a választ, hogy mitől olyan sikeres az Apple. Hosszabb-rövidebb kitérők után arra jut a szerző, hogy azért, mert egyszerűen jobb termékeket gyárt konkurenseinél. Azért ki is fejti ezt bővebben a lap. A bevezetőben a 2007-ben bemutatott iPhone-ra hívják fel a figyelmünket. Emlékszünk még, hogy milyen futurisztikus volt az érintőképernyő? Volt persze már korábban is ilyen a piacon, de egyik sem volt ilyen elegáns és egyik sem reagált ilyen könnyedén az ujjmozdulatokra: amik az iPhone-ig voltak, használhatatlannak tűntek az Apple mobiljának premierje után. Ráadásul lassan reagált a piac, jóval több, mint egy év telt el az első, valóban versenyképes ellenfél megjelenéséig. De a szerző emlékeztet minket a Macek unibody házára is, ami nemcsak elegáns, de masszív is, és amihez hasonlót a konkurensek megint csak jelentős lemaradással tudtak harcba küldeni. Mi ennek az oka? A lap szerint egyszerűen arról van szó, hogy az Apple technológiai értelemben a piac előtt halad. Elképzelhető, hogy nem a legújabb processzor vagy a legtöbb memória kerül a termékeibe, de a látványos, kézzelfogható, eladást segítő technológiai újdonságok elsőként náluk jelennek meg. Sőt, miattuk terjednek el. A szerző leírja az Apple módszerét is: a cég keres egy kísérleti, ígéretes technológiát, aminek a gyártása még nem indult meg, mert az óriási összegeket emésztene fel. Pénzt ad a gyárnak, beszáll a költségekbe, hogy meginduljon a tömegtermelés, ami lenyomja az árakat. Az első darabok persze sokba kerülnek, de az Apple milliós tételben rendel meg, sőt, ennél is nagyobb darabszámra jelenti be igényét, így a teljes gyártási ciklusra vonatkoztatva bőven megtérül a kezdeteknél befektetett összeg. A gyár vagy a fejlesztő meg a pénzért cserébe kötelezettséget vállal arra, hogy egy ideig nem adja át másnak a technológiát, illetve mivel az Apple úgyis leköti a teljes gyártási kapacitást, a vetélytársaknak esélyük sincs hozzájutni az alkatrészekhez. Az Intomobile szerint ezért jár a társaság egy-másfél évvel konkurensei előtt. Köszönjük MosziNetnek a találatot!  Szavazzatok a Goldenblogon IT-kategóriában az Appleblogra, mert mi nagyon örülnénk neki:  
2011. augusztus 10. szerda 07:50 -
Vita az ultrabookok lehetséges árairól
Néhány nappal ezelőtt meglehetősen érdekes hírek érkeztek, melyek szerint a tajvani gyártók aggályaikat fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy képesek lesznek-e az Ultrabook formátumú noteszgépeiket 1000 dollár alá szorítani a jelenlegi processzor árak mellett. Az üzenet elég egyértelmű volt, a notebookokat fejlesztő cégek szeretnék ha az Intel csökkentené az ezen gépekbe szánt központi egységek árait.
2011. augusztus 9. kedd 17:01 -
Itt az Intel processzor ütemterve
Végre kiderül mikor érkeznek az központi egységek. Bővebben...
2011. augusztus 9. kedd 12:45 -
Huszonegy Intel processzor fut ki az év végéig, és még három a jövő év elején
Számos LGA775 és LGA1156/1366 foglalatba illeszkedő típusnak kell búcsút intenünk.
2011. augusztus 8. hétfő 12:47 -
Motorola KORE: Négymagos XOOM utód?
Négymagos Nvidia Kal-El processzor köré épülhet a Motorola XOOM Android 4.0 alapú utódja.
2011. augusztus 8. hétfő 10:57 -
Backup Exec
2010 Symantec Megbízható backup szoftver a növekvő igények kiszolgálására Támogatott: 0 Hun: 0 A Symantec Backup Exec 2010 megbízható megoldást biztosít a Windows, a Linux, a Macintosh, az ESX, a VSphere és a Hyper-V szerverek mentéséhez és helyreállításához. Könnyedén védhet meg több adatot, miközben csökkenti a tárhelyigényt és a felügyeleti költségeket. A PureDisk technológia pedig biztosítja az adat duplikáció integrált és adaptálható kiküszöbölését. Ezzel a szoftverrel csökkenthető a helyreállítási idő, és biztosítható a virtuális és fizikai rendszereken tárolt adatok védelme és gyors helyreállítása.Előnyök Rendszerkövetelmények Rendszer: Microsoft Windows Small Business Server (SBS) 2000, 2003 vagy 2008 Processzor: Intel Pentium, Xeon vagy AMD Memória: 1 GB Képernyő: 1024x768 - 16 bit Egyéb: Virtuális környezetekVMware Workstation 4, 5, és 6VMware ESX 3.5 és 4.0VMware ESXi 3.5 és 4.0VMware Server 1VMware GSX Server 3.xMicrosoft Virtual Server 2005 R2 vagy újabMicrosoft Hyper-V 1.0 és 2.0Funkciók: Piacvezető adatvédelmi megoldás fizikai és virtuális rendszereken, a szervertől a desktop gépekig.Integrált és adaptálható védelem az adat duplikáció ellen.Nagy volumenű archiválás.A szabadalmazott Granular Recovery Technology (GRT) másodpercek alatt helyreállítja a Microsoft alkalmazások kritkus adatait.Centralizált, hármas beosztású beállítás, jelentéskészítés, és patch menedzselés.Folyamatos adatvédelem az Exchange, a fileszerverek, az SQL szerver és a desktop adatok védelmére.Piacvezető technologiák biztosítják az innovatív integrációt.tovább
2011. augusztus 7. vasárnap 18:24 -
Újabb 3 Intel processzor vonul nyugdíjba
Egy éven belül kikerül a piacról a 3,2 GHz-es Core i5-655K, a 2,8 GHz-es i5-760 és a 2,93 GHz-es i7-875k.
2011. augusztus 6. szombat 05:00 -
Felsőkategóriás MSI noteszgép játékosoknak
Az MSI ezúttal egy új, kifejezetten játékosok számára készített noteszgépről rántotta le a leplet, amely mind processzor, mind pedig videokártya teljesítmény tekintetében képes helytállni a felsőkategóriás megoldások között..
2011. augusztus 4. csütörtök 16:26 -
HTC Vigor: 720p kijelző és kétmagos processzor?
Az Egyesült Államokban debütálhat a HTC 1,5 GHz-es kétmagos processzorral és HD érintőkijelzővel felvértezétt csúcsmobilja.
2011. augusztus 4. csütörtök 12:39 -
Elemzők szerint az Air nagyon olcsó
A DigiTimes az ultrabook platformot, lényegében a MacBook Air által létrehozott kategóriát elemezte, és arra jutott, hogy az apró, könnyű, nagy teljesítményű gépek piacán nehéz lesz megszorongatni az Apple-t.A lap meglehetősen jó kapcsolatokat ápol az alkatrészgyártókkal és azokkal a cégekkel, akik a házakat készítik, és arra jutott, hogy az Air 999-1599 dolláros ára kifejezetten alacsonynak tűnik ebben a szegmensben. Annyira, hogy a DigiTimes szerint a versenytársaknak esélyük sincs bemenni ezer dollár alá, ha hasonlóan minőségi anyagokból épített és erős, ráadásul ssd-s gépet akarnak piacra dobni. Egyetlen reménysugár az lehet, ha az Intel jelentősen csökkenti a processzor és a csatolt részek árát, amik egyébként a gép teljes gyártási költségének körülbelül harmadát adják. Ebben az esetben elképzelhető egy ezer dollárnál olcsóbb ultrabook, kérdés, hogy ez milyen lépésre kényszerítené az Apple-t.Azt ugyanis látni lehet, hogy a korábban prémiumgyártóként definiált vállalat ugyan továbbra sem dob piacra olcsó termékeket, viszont azokban a kategóriákban, amikben jelen van, sok esetben egyáltalán nem számít drágának, sőt, kimondottan lefele nyomja az árakat. Az iPhone-ért persze sokat kell fizetni, de az iMac már egyáltalán nem kerül többe, mint a konkurens all-in-one-ok, az iPadet árban csak óriási minőségi áldozatok árán tudják megverni, de a hasonlóan jól megépített, hasonlóan erős tabletek semmivel sem olcsóbbak, és a jelek szerint az Air sem tűnik drágának saját kategóriájában.Mindez köszönhető lehet annak is, hogy az Apple olyan sok piacon van sikeres termékekkel jelen, hogy nem kényszerül rá a Mac-iparág kifacsarására és a profit maximalizálására, így megteheti, hogy az elérhető legalacsonyabb ár környékén árulja gépeit.
2011. augusztus 4. csütörtök 07:42 -
Meghalt a laptop ventilátora! De nem!
Bocs a Johnny Goldos kezdésért, térjünk inkább a lényegre: az elmúlt másfél hétben azt éreztem, hogy rohadtul égeti a laptop a lábamat munka közben. Nem nagyon töprengtem az eseten, vagy ha mégis, hát arra gondoltam, hogy a hideg miatt melegebb nadrágokat hordok, ezért tűnik forróbbnak a laptop, nem különösebben átgondolt elmélet, de ennyire futotta.  Aztán egy váratlan mozdulattal behoztam a Dashboardot, ránéztem az iStat próra, és megláttam, hogy a processzor 90 Celsius-fok körül üzemel, a hűtőventilátor fordulatszáma meg eléri a nullát. Hívtam gyorsan iDokit, másnap már ott is voltam a szervizben, ahol a rossz hírrel kezdték: a körülbelül harmincnégy forintért gyártott alkatrészt több mint TÍZEZER forintért adja az Apple, áfával, szereléssel, mindennel együtt ez körülbelül 16 ezer forintos kiadást jelent. Miközben szétkapták a gépemet, körülnéztem a nemzetközi webshopokban, és valóban, ötven dollár alatt nem nagyon lehet sehol hozzájutni az eredeti alkatrészhez. Munka közben elmondták, hogy a Próban található ventilátor már egy kis portól is összezavarodik, háromszor-négyszer megpróbálja elindítani magát, aztán ha nem sikerül, a motor védelmében nyugdíjba vonul. Kiderült az is, hogy gyárilag olyan kevés kenőanyag kerül az alkatrészbe, hogy meglepő, ha egyáltalán egy évig kibírja. Meg az is, hogy ha szétszerelhető egység van a gépemben, akkor van még remény a javításra. Nézzétek a kis görényt: Az a mázlija, hogy szétszerelhető: iDokiék 15 perc alatt hozzáértő mozdulatokkal kitisztították és némi kenőanyagot juttattak a száraz sivatagba, aztán újra megtisztították, hogy ott ne legyen zsír, ahol nem kell, majd visszarakták az egészet a laptopba. Két perccel később már ezt láttam:  Akinek hasonlóan leáll a ventilátora, annak érdemes elvinni a gépet egy szervizbe, mert kis mázlival javítható az alkatrész, és akkor 15-16 ezer forint helyett 5-6 ezer forintból megúszható a kaland. Ennek örömére nézzük meg, hogy Johnny Gold is here, ez a jó hír!
2011. augusztus 2. kedd 11:56 -
Samsung i9001 Galaxy S Plus - szinte semmi sem változott
A ráncfelvarrt Galaxy S-be nagyobb akkumulátor és 1,4 GHz-es processzor került. Minden más változatlan.
2011. augusztus 1. hétfő 09:00 -
Tesztajánló
Tom's Hardware architektúra elemzés: 16 processzor, 1 mag és 3 GHz. Bővebben...
2011. július 27. szerda 21:25 -
Az új Air veri a régi Prót?
Azt ugye elég alaposan leírtuk, hogy miben tud többet az új Air: jóval gyorsabb processzort kapott, a grafikus gyorsító teljesítménye nem különösebben változott, ahogy az ssd sem lett elvileg gyorsabb, pontosabban minden attól függ, hogy melyik gépet teszteljük, mert valamelyik Airbe fürge, a másikba lomhább háttértároló jutott. A valódi kérdés persze az volt, hogy mekkora a különbség, és hogy az új Air kielégíti-e már a profik igényeit is. Konkrétan, hogy akinek mondjuk egy két éves, 13-15 colos MacBook Prója van, valamilyen 2,4-2,6 gigahertzes Core 2-essel és egy GeForce 9400-as-GeForce 9600-as kombóval, annak jó választás lehet-e az új Air, ha a teljesítmény szinten tartására és a a súly radikális csökkentése a cél. Röviden: igen. De nézzük meg alaposabban, milyen eredményeket mértünk az iStyle demógépein. Itt van például a Cinebench R10-es verziója, ami elég jól megmutatja, hogy mire képes a processzor és a grafikus mag. Az jól látszik, hogy az új Core i5-ös nemcsak a régi Air processzorát, de még Csaba 13-as MacBook Prójának 2,53 gigahertzes Core 2 Duóját is képes megszorongatni. A csip nyers ereje tehát bőven hozza az egy-két évvel ezelőtti nagyobb Prók teljesítményét, körülbelül egy 2,8 gigahertzes Core 2 Duo teljesítményét kapjuk meg vele. Ugyanezt tapasztaljuk Cinebench R11.5 alatt is. A grafikus teljesítményben már nem akkora az előrelépés. Eddig ugye GeForce 320M volt az Airekben, ez most kikerült, helyét a processzorba integrált Intel vga vette át. Ezekről elég sok kellemetlen emlékünk van még a macbookos, mac minis időkből, de azóta új szelek fújnak: az új csip ugyan semmivel sem gyorsabb a leváltott 320M-nél, de óriási meglepetésre nem is lassabb annál, viszont elég jelentősen kenterbe veri a GeForce 9400-ast, ami számos korábbi Macbookba és MacBook Próba belekerült, és valamivel gyorsabb a 256 megabájt memóriával szerelt GeForce 9600-nál is (a táblázatban ez szerepel, 512 megabájt memóriával már 6000 körüli eredményt kapunk Cinebench R10 alatt a GeForce 9600-ra). Az akkuteljesítményről korábban láthattunk már néhány chartot, most csak azokat másolom be: látszik, hogy valamivel rövidebb ideig bírja az új gép, főleg a 11,6-os, ez az ára a nagyobb teljesítménynek, de még így is kemény túlélőbajnokkal van dolgunk, ami odaver bármelyik Prónak. És akkor itt az Xbench: a grafikonba bele sem raktam, de azért érdekességként elmondom, hogy Csaba 13-as Prójában található 7200-as fordulatszámú merevlemez 55 pontot kapott, negyed-ötödannyit, mint a két Air. Az ügy másik érdekessége, hogy gépcsaládon belül is gyorsulást tapasztalhattunk, az új Air húsz százalékkal gyorsabb, mint a régi. De ez még nem minden: olvashattunk róla, hogy ezekbe a laptopokba valamiért kétféle ssd-t raknak, egy lassabbat, amit a Toshiba gyárt, és egy gyorsabbat, amit a Samsung. A tesztelt Airekben viszont Toshiba egységeket találtunk. Tehát: mostantól kétféle ssd van, véletlenszerűnek tűnik, hogy épp melyikkel vesszük az Airt, de még a lassabb is húsz százalékos gyorsulást mutat, míg a fürgébb körülbelül hatvan-hetven százalékosat. Összességében az új Air sokkal-sokkal gyorsabb elődjénél, és simán hozza bármelyik tavaly április előtt bemutatott, tehát Core 2 Duós MacBook Pro teljesítményét, szóval akinek az a teljesítmény elég, de beleszeretett a kis súlyba, az simán válthat 11,6-os Airre, ami egy nagyobb kijelzővel tök jól használható kis munkagép lehet, miközben ennél hordozhatóbb laptopot még sosem gyártott az Apple.A tesztgépet az iStyle biztosította, ahol már meg is lehet rendelni az új Aireket.
2011. július 27. szerda 16:15 -
2018-ban jönnek az Intel 10 nm-es processzorai
Megjelent egy meglehetősen érdekes útiterv, amely azt mutatja be, hogy az Intel 2018-ig bezárólag pontosan milyen processzor mikro-architektúrákat mutat be és a köréjük épülő processzorok milyen csíkszélességgel készülnek. A gyártó 2018-ban már 10 nm-es gyártástechnológiánál tart majd, ha minden a tervek szerint alakul.
2011. július 27. szerda 12:30 -
Tesztajánló
Tom's Hardware architektúra elemzés: 16 processzor, 1 mag és 3 GHz. Bővebben...
2011. július 26. kedd 19:00 -
Érkezőben a legerősebb Pentium processzor
Ettől függetlenül a G860-as modell nem képes elérni Core processzorok szintjét.
2011. július 26. kedd 08:35 -
Isten veled MacBook! (2001-2011)
Van ok örülni, mert a Lion jól sikerült, az Air bővítése majdnem hibátlan, legfeljebb a 3G-s modem hiányzik belőle, a mini meg gyorsabb és olcsóbb lett, még ha ki is került belőle az optikai meghajtó.Ezzel együtt a fehér kis MacBook kurvára fog hiányozni.Nekem is volt egy ilyen gépem még 2006-ban, az első inteles modell, de a típus története sokkal régebbre nyúlik vissza: 2001-re, az Apple ugyanis akkor mutatta be a színes laptopokat leváltó iBook G3 DUAL USB-t. Elődei olyanok voltak, mintha iPodok lettek volna, borzasztóan divatos, de kissé komolytalan színes izék.A 2001-es modell szögletesebb formát és egyetlen színt kapott: fehér lett. Bár a dizájnon azóta többször is változtattak, messziről, hunyorogva 2001. óta ugyanúgy nézett ki a legolcsóbb Apple-laptop.Két méretben gyártották, 12,1 és 14,1 colos verziók voltak piacon és elég népszerű lett a gép: 30 százalékkal könnyebb és 50 százalékkal kisebb volt elődjénél, miközben a kijelző felbontása és a teljesítmény is nőtt. Egyébként az Apple már akkor is ügyes volt a szlogenekben, azt állította ugyanis, hogy twice as durable, kétszer olyan tartós, mint az előd.Két évvel később aztán bemutatkozott az iBook G4-es, ami borzasztóan sikeres lett, néhány ismerősömnél a mai napig használatban van a gép, ami valamivel finomabb dizájnt és sokkal nagyobb teljesítményt kapott az apjánál. A processzorok órajele egyébként 800-1420 megahertzig skálázódott, az első modellben még Ati Radeon 9200-as került, és ebből is két verziót gyártottak, egy 12,1-est és egy 14,1-est.A brandnek aztán a 2006-os MacBook vetett véget, ami dizájnjában az iBookra emlékeztetett, de csak egyetlen méretben, 13,3 colban gyártották, valamint teljesen kicserélték a belsejét: Intel processzor került a G4-es helyére.Megjelenésben óriási változást jelentett az is, hogy kihoztak egy fekete verziót, ami a Darth Vaderek körében lett komoly siker. A legkisebb processzor az 1,83 gigahertzes Core 2-es volt.2008-ban aztán bemutattak egy fejlettebb, drágább modellt is, az alumíniumverziót, ami ugyanazt az unibody házat kapta meg, mint a 15-ös MacBook Pro. Jóval erősebb grafikus mag, Mini DisplayPort, LED kijelző került a laptopba, amit ebben a konstrukcióban alig egy évig árult az Apple: 2009-ben frissítette a típust és átnevezte MacBook Próra, azóta van ebből a gépből 13 colos modell, a MacBook meg azóta megint csak műanyag burkolattal volt kapható.Még ugyanebben az évben, egészen pontosan októberben került piacra az átalakított, csak fehérben kapható MacBook, ami valamivel szebb és strapabíróbb külső kialakítást, tartósabb akkumulátort, LED kijelzőt, meg sok egyebet is kapott, és nem is tudott sokkal kevesebbet, mint a 13-as Pro modell.Tavaly májusban még frissítették, aztán idén július 20-án befejezték az árusítását.A mostani, a 67. alkalom, hogy a MacBook taget használjuk az Appleblogon és talán az utolsó.Szevasz, fehér Apple laptop!Élt: 2001.05.01-2011.07.20.
2011. július 22. péntek 15:16 -
Hazánkba is jön a felturbózott Galaxy S
1,4 gigahertzes processzor, és HSPA+ került a készülékbe.
2011. július 22. péntek 09:32 -
Mennyire gyors az új Air?
Ezt kérdezem én is magamtól, mert egyre jobban belesüllyedek abba, hogy milyen gépet is kéne vennem magamnak.Az iPadem tök jól hordozható, de nehézkes vele gépelni, főleg, amíg nincs meg a spéci billentyűzetes burkolatom. Külön vinni a billentyűzetet meg nehézkes, ráadásul folyton elkezd zenélni tőle az ember hátizsákja.Az Air szuper kis gép, de időnként vágok videókat is, arra meg nem biztos, hogy elég a teljesítménye.A 13-as Pro már elég erős, de nem annyira könnyű, a négymagos, 15 colos verzió meg kraftos rendesen, de túl nagy.A 14 kilós iMac meg csak komoly kompromisszumok árán hordozható és akkor sem lehet bekapcsolni.Sok minden múlik azon, hogy milyen gyors az új Air és az első tesztek szerint nincs okunk a panaszra. A Laptopmag eredményeit elnézve ugyanis elég bika kis gépet sikerült összerakni, ami a legtöbb esetben lenyomja az én 13-as Prómat, amiben 2,53 gigahertzes Core 2-es meg Geforce 9400-as van. Itt van például a Geekbench:Az eredménybe persze beleszámít az is, hogy az ssd villámgyors, a merevlemezem meg tetű lassú, szóval a fenti számok nem árulnak el semmit arról, hogy milyen gyors az Air mondjuk Final Cut X alatt, de a rendszer általános teljesítménye bizony kielégítő. És azt se felejtsük el, hogy már a tavalyi Airben is ssd volt, de ahhoz képest is nagyon látványos a változás, ami arra utal, hogy a hardver sokkal combosabb lett.Az akkukapacitás azonban romlott egy keveset: a két Core i5-ös Air 10-30 percet vesztett az üzemidejéből, ami elég drámainak tűnik, a 11-es modellnél teljes tíz százalék ment a levesbe.Nemsokára mi is kapunk tesztgépeket, akkor kipróbáljuk, mire képesek a gépek, én főleg a processzor és a grafikus mag teljesítményére vagyok kíváncsi - ha kiváltják a másfél éves Prókat, akkor külső monitorra kötve akár asztali gépként is használhatók lesznek.Amint megtudjuk, mi van, jelentkezünk.
2011. július 21. csütörtök 14:08 -
Avid Studio
Avid Stúdió szintű videószerkesztés otthon Támogatott: 0 Hun: 0 Készítsünk HD videóinkból, fotóinkból és hanganyagainkból színes multimédia tartalmakat az Avid Studio filmprodukciós szoftverrel, mely ugyanazokat a technológiákat használja, amiket a legnagyobb hollywoodi vágók is alkalmaznak munkájuk során. Dolgozzunk úgy, mint a profik a kifinomult kép és videókorrekciós eszközökkel, a nagy teljesítményű könyvtárrendszerrel, mely egy helyen tárolja az összes média anyagot, végtelen számú videósávval.A gyors indulást a mellékelt tréning anyagok segítik, és a mellékelt sablonok, effektek, és átmenetek friss inspirációt adnak minden egyes új projekthez. Az elkészült munkákat megoszthatjuk DVD vagy Blu-ray lemezen, illetve számos, széles körben használt formátumban is.market: Legfontosabb funkciókKifinomult videószerkesztó eszközök, jelölők és kulcspontokNagy teljesítményű médiatár a videók, a fotók és a hanganyagok rendszerezéséértKorrekciók és effektusok alkalmazása a videókon, fotókon és hanganyagokonVégtelen számú videósáv a komolyabb szerkesztési munkákhozProfesszionális add-onok és plug-inokRed Giant Plug-in csomagTeljes Avid csomag gazdag tartalmakkal100 további HD videó átmenetEgy teljeskörű oktatóvideó csomag a Class on DemandtólAnimált grafikák és feliratokAudió eszközök a professzionális hangminőségért5.1-es surround hang import és exportAVCHD támogatás, DVD és Blu-ray szerkesztés és írásEgy 150x180 centiméteres green screen vászonRendszerkövetelmények Rendszer: Windows 7, Windows Vista SP2 Processzor: Intel Core Duo 1.8 GHz, Core i3 vagy AMD Athlon 64 X2 3800+ 2.0 GHz Memória: 2 GB Tárhely: 5,8 GB Képernyő: 1024x768 - 16 bit Egyéb: DirectX 9 kompatibilis videókártyaDVD-ROM a telepítéshez5.1-es hangkártya a surround keveréshezFunkciók: Az első lépésekAz Avid Studióhoz jár egy teljes körű tréning anyag, amellyel könnyedén fejleszthetjük a tudásukat, vagy elsajátíthatjuk azokat az ismereteket, amiknek a birtokában elkezdhetjük a munkát.ImportálásAz Universal Import Toollal könnyedén importálhatunk videót, fotót és hanganyagokat gyakorlatilag bármilyen digitális kameráról, fényképezőgépről, webkameráról, mobiltelefonról, és egyéb, más eszközökról, de a szoftver automatikusan is képes megnyitni ezeket az anyagokat. Az Avid Studio ezenfelül támogatja a hagyományos, szalagos eszközöket, és képes fogadni 5.1-es hangot is.RendszerezésA médiatartalmakat nagy hatékonysággal rendszerezhetjük az Avid Studio nagy teljesítményű beépített könyvtárrendszerében. Az elemeket kategorizálhatjuk címkék, értékelések és saját szempontok szerint is, de használhatjuk a hagyományos könyvtárstruktúrát is.SzerkesztésAz egyes elemek szerkesztése és korrigálása történhet a könyvtáron belül vagy az Avid Studio többsávos szerkesztő felületén. Az anyagok korrekciója végleges, és a művelet után készen állnak arra, hogy dolgozzunk velük, de akár rögtön DVD-t is írhatunk belőlük, vagy kitehetjük őket a netre. A professzionális szerkesztés az Avid Studio idővonalas szerkesztőjében történik, melyben végtelen számú sáv áll a rendelkezésünkre. Készíthetünk kép-a-képben videókat, többrétegű effektusokat alkalmazhatunk, stb. Azt is hagyhatjuk, hogy az Avid Studio helyettünk végezze el a munkát. A rendelkezésre álló sablonok segítségével percek alatt hozhatunk létre többrétegű animációkat, és diavetítéseket.HatásokEffektgyűjtemények széles tárháza áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy a nagyfilmeket megszégyenítő alkotásokat hozhassunk létre.Knoll Light Factory - Fény és lens flare effektusok John KnolltólToonIt - Animációk készítése videókbólTrapcode Shine - Light-ray effektusokTrapcode Particualr - 3D füst, robbanás és eső effektusokA Magic Bullet Looks-al megváltoztathatjuk a filmünk megjelenésétTrapcode 3D Stroke - Animációk és 3D-s hatásokEgy film se lehet teljes zenei aláfestés nélkül. Az Avid Studióhoz számtalan szabadon felhasználható zene és zörej jár, amelyek automatikusan illeszkednek a film hosszához. A teljesebb produkció érdekében könnyedén hozhatunk létre mozgó feliratokat a Motion Titlerben.MegosztásA kész filmeket egy kattintással tölthetjük fel a YouTube-ra, akár HD és szélesvásznú formátumban is. Készíthetünk DVD-t vagy Blu-ray-t, de elmenthetjük az anyagokat Flash-ben, QuickTime HD-ban, AVCHD-ban, DivX Plus HD-ban, PS3, Wii és Xbox formátumban is.
2011. július 20. szerda 15:20 -
2015-ben minden negyedik notebookban ARM processzor lehet
Az IHS iSuppli piackutatói szerint a brit gyártó a következő években áttörést könyvelhet majd el nem csak a tábla PC-, hanem a notebookpiacon is. A cég részesedése 2015-ben elérheti a 23 százalékot.
2011. július 19. kedd 17:40 -
Pinnacle Studio HD Ultimate Collection
15 Avid Emlékek rögzítése és csodás házi videók készítése Támogatott: 0 Hun: 0 A világ vezető professzionális hang és videó technológiáit használó Avid készítette a Pinnacle Studio HD Ultimate Collection 15-öt, amellyel úgy szerkeszthetünk videókat, mint a profik. Intuitív, új funkciók, elképesztően jó teljesítmény és előre elkészített tartalmak gazdag választéka áll a rendelkezésünkre a munkához. Számos támogatott készülékről vihetjük át gyorsan és egyszerűen a videókat és a képeket a Pinnacle Studio HD-ba, amiben aztán professzionális megjelenésű HD videókat készíthetünk több, mint 2000 videóhatás, felirat és egyéb tartalom használatával. A kész műveket elmenthetjük a legnépszerűbb videóformátumokban, de akár DVD-t és Blu-ray-t is készíthetünk belőlük. Az egyedi és új archiváló és restauráló eszközök pedig biztosítják a munkák megőrzését a jövő számára.Rendszerkövetelmények Rendszer: Windows 7, Windows Vista SP2, vagy Windows XP (SP3) Processzor: Intel Pentium, AMD Athlon 2.4 GHz vagy gyorsabb Memória: 1 GB Tárhely: 3,8 GB Képernyő: 1024x768 - 16 bit Egyéb: DirectX 9 vagy 10 kompatibilis videókártya legalább 128 MB RAM-malDirectX 9 (vagy újabb) kompatibilis hangkártyaDVD meghajtóFunkciók: ImportálásA média tartalmak projekt konténerekbe és kedvencek mappába rendezhetők.A videókat és a képeket importálhatjuk videókameráról, digitális fényképezőgépről, telefonról, DVD-ről, Blu-ray-ről is.Támogatott formátumok:Videó: AVCHD, AVCHD Lite, BD Blu-ray, DV, HDV, AVI, MPEG-1, MPEG-2, DivX, MPEG-4, 3GP (MPEG-4), WMV, QuickTime MOV (DV, MPEG-4, H.264*), DivX Plus MKVHang: MP3, MPA, WAV, AC3, WMAKép: BMP, GIF, JPG, PCX, PSD, TGA, TIF, WMF, PNG, J2KSzerkesztésA HD videók szerkesztése elképesztő hatékonysággal történik az AVCHD és a H.264 alapú formátumok használatakor.A SmartMovie-val automatikusan készíthetünk a felhasznált zenéhez passzoló videókat és slideshow-kat.A Montage funkcióval egyszerűen, komolyabb felkészülés nélkül készíthetünk a kép-a-képben animációkatA számos rendelkezésre álló Montage sablon használatával pillanatok alatt készíthetünk többrétegű animációkat, átmeneteket és feliratokat.Az új Archive és Restore eszközökkel automatikusan készítenek biztonsági másolatot a munkánkról.FinomításHatásos zenéket és zörejeket adhatunk a készülő filmhez.Korrigálható a kép remegése, ugyanazzal a technológiával, amit a nagyok is használnak.Előre elkészített DVD menük a professzionális megjelenésért.A Motion Titlerrel ragadd meg és vidd módszerrel készíthetők kifinomult mozgó feliratok.A szoftvercsomagban helyet kapott a Red Giant díjnyertes effektus-gyűjtemény csomag is, mellyel professzionális képi hatásokat érhetünk el.Elképesztő Dolby Digital 5.1-es surround hangzást adhatunk a készülő produkcióhoz.A ToonIt szoftverrel a videókból animációkat készíthetünk.MegosztásA videókat egy kattintással feltölthejük a YouTube-ra akár HD formátumban is.A kész filmeket elmenthetjük DVD, Blu-ray, Flash, DivX Plus HD, QuickTime, QuickTime HD, AVCHD, AVCHD Lite, PS3, Wii, Xbox file-ban is akár.54 DVD menü sablon, 81 felirattípus, és 79 hangeffekt áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy igényes megjelenésű multimédia anyagot szerkeszthessünk.Hollywood FX Volumes 1–3 Több, mint 1000 darab professzionális átmenet és effekt, olyan témákkal, mint például Hullámok, Sport, Űr, Utazás, Eskuvő, Képregény, Rajzfilm, Kalózok, Titkosügynökök, Trópusi vakáció, Történelmi épületek, és még sok minden más. A csomagban megtalálható a HFX Editor is, amellyel saját effekteket készíthetünk.Creative Pack Vol. 132 DVD menü, 91 montázs sablon, és 28 felirat témával.tovább
2011. július 19. kedd 15:37 -
Újabb mobil processzorok az Intel műhelyéből
A negyedik negyedév folyamán nem kevesebb, mint négy új, Core i7-es sorozatú mobil processzorral bővül a vállalat termékpalettája. Az újdonságokról szóló információk mellett egyéb hír is érkezett: tegnap megjelent az egyik korábbi pletykában emlegetett alacsony feszültségű mobil Celeron processzor is.
2011. július 19. kedd 09:30 -
Brutális S40-es mobilok érkezhetnek
Gigahertzes processzor kerülhet az új Touch And Type készülékekbe.
2011. július 19. kedd 08:50 -
Információmorzsák három LGA-2011-es processzorról
Április közepén érkeztek az első részletesebb hírek, amelyek az Intel LGA-2011-es tokozással ellátott Sandy Bridge-E processzorokkal kapcsolatban elárultak néhány érdekes információt, ám azóta csend van ebben a témában. Szerencsére most megtört a jég, így hamarosan elmondjuk, milyen specifikációkkal rendelkezik majd az első három LGA-2011-es Sandy Bridge-E processzor.
2011. július 19. kedd 08:01 -
Honeycombos tabletek az Archos-tól
Kétmagos, másfél gigahertzes processzor került a táblagépekbe.
2011. július 19. kedd 07:49 -
Első körben nem lesz nyolcmagos Sandy Bridge-E processzor
Számos pletyka látott napvilágot az Intel felsőkategóriás CPU-iról.
2011. július 18. hétfő 20:00 -
Pinnacle Studio HD Ultimate
15 Avid Emlékek rögzítése és csodás házi videók készítése Támogatott: 0 Hun: 0 A világ vezető professzionális hang és videó technológiáit használó Avid készítette a Pinnacle Studio HD 15-öt, amellyel úgy szerkeszthetünk videókat, mint a profik. Intuitív, új funkciók, elképesztően jó teljesítmény és előre elkészített tartalmak gazdag választéka áll a rendelkezésünkre a munkához. Számos támogatott készülékről vihetjük át gyorsan és egyszerűen a videókat és a képeket a Pinnacle Studio HD-ba, amiben aztán professzionális megjelenésű HD videókat készíthetünk több, mint 1800 videohatás, felirat és egyéb tartalom használatával. A kész műveket elmenthetjük a legnépszerűbb videóformátumokban, de akár DVD-t és Blue-ray-t is készíthetünk belőlük. Az egyedi és új archiváló és restauráló eszközök pedig biztosítják a munkák megőrzését a jövő számára.Fotók és videók gyors importálásaA videók, a fotók, a feliratok, az effektek, és a zenék könnyed kezelés Drag&Drop módszerrelA mozi hosszához illeszkedő zene automatikus generálásaTöbb, mint 2000 2D és 3D effektus, átmenet és egyéb tartalomReal time előnézeti kép, és teljes képernyős nézetRendszerkövetelmények Rendszer: Windows 7, Windows Vista SP2, vagy Windows XP (SP3) Processzor: Intel Pentium, AMD Athlon 2.4 GHz vagy gyorsabb Memória: 1 GB Tárhely: 3,8 GB Képernyő: 1024x768 - 16 bit Egyéb: DirectX 9 vagy 10 kompatibilis videókártya legalább 128 MB RAM-malDirectX 9 (vagy újabb) kompatibilis hangkártyaDVD meghajtóFunkciók: ImportálásA média tartalmak projekt konténerekbe és kedvencek mappába rendezhetők.A videókat és a képeket importálhatjuk videókameráról, digitális fényképezőgépről, telefonról, DVD-ről, Blue-ray-ről is.Támogatott formátumok:Videó: AVCHD, AVCHD Lite, BD Blu-ray, DV, HDV, AVI, MPEG-1, MPEG-2, DivX, MPEG-4, 3GP (MPEG-4), WMV, QuickTime MOV (DV, MPEG-4, H.264*), DivX Plus MKVHang: MP3, MPA, WAV, AC3, WMAKép: BMP, GIF, JPG, PCX, PSD, TGA, TIF, WMF, PNG, J2KSzerkesztésA HD videók szerkesztése elképesztő hatékonysággal történik az AVCHD és a H.264 alapú formátumok használatakor.A SmartMovie-val automatikusan készíthetünk a felhasznált zenéhez passzoló videókat és slideshow-kat.A Montage funkcióval egyszerűen, komolyabb felkészülés nélkül készíthetünk a kép-a-képben animációkatA számos rendelkezésre álló Montage sablon használatával pillanatok alatt készíthetünk többrétegű animációkat, átmeneteket és feliratokat.Az új Archive és Restore eszközökkel automatikusan készítenek biztonsági másolatot a munkánkról.FinomításHatásos zenéket és zörejeket adhatunk a készülő filmhez.Korrigálható a kép remegése, ugyanazzal a technológiával, amit a nagyok is használnak.Előre elkészített DVD menük a professzionális megjelenésért.A Motion Titlerrel ragadd meg és vidd módszerrel készíthetők kifinomult mozgó feliratok.A szoftvercsomagban helyet kapott a Red Giant díjnyertes effektus-gyűjtemény csomag is, mellyel professzionális képi hatásokat érhetünk el.Elképesztő Dolby Digital 5.1-es surround hangzást adhatunk a készülő produkcióhoz.A ToonIt szoftverrel a videókból animációkat készíthetünk.MegosztásA videókat egy kattintással feltölthejük a YouTube-ra akár HD formátumban is.A kész filmeket elmenthetjük DVD, Blu-ray, Flash, DivX Plus HD, QuickTime, QuickTime HD, AVCHD, AVCHD Lite, PS3, Wii, Xbox file-ban is akár.54 DVD menü sablon, 81 felirattípus, és 79 hangeffekt áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy igényes megjelenésű multimédia anyagot szerkeszthessünk.
2011. július 18. hétfő 16:17 -
Pinnacle Studio HD
15 Avid Emlékek rögzítése és csodás házi videók készítése Támogatott: 0 Hun: 0 A világ vezető professzionális hang és videó technológiáit használó Avid készítette a Pinnacle Studio HD 15-öt, amellyel úgy szerkeszthetünk videókat, mint a profik. Intuitív, új funkciók, elképesztően jó teljesítmény és előre elkészített tartalmak gazdag választéka áll a rendelkezésünkre a munkához. Számos támogatott készülékről vihetjük át gyorsan és egyszerűen a videókat és a képeket a Pinnacle Studio HD-ba, amiben aztán professzionális megjelenésű HD videókat készíthetünk több, mint 1800 videohatás, felirat és egyéb tartalom használatával. A kész műveket elmenthetjük a legnépszerűbb videóformátumokban, de akár DVD-t is készíthetünk belőlük. Az egyedi és új archiváló és restauráló eszközök pedig biztosítják a munkák megőrzését a jövő számára.Fotók és videók gyors importálásaA videók, a fotók, a feliratok, az effektek, és a zenék könnyed kezelés Drag&Drop módszerrelA mozi hosszához illeszkedő zene automatikus generálásaTöbb, mint 1800 2D és 3D effektus, átmenet és egyéb tartalomReal time előnézeti kép, és teljes képernyős nézetRendszerkövetelmények Rendszer: Windows 7, Windows Vista SP2, vagy Windows XP (SP3) Processzor: Intel Pentium, AMD Athlon 2.4 GHz vagy gyorsabb Memória: 1 GB Tárhely: 3,2 GB Képernyő: 1024x768 - 16 bit Egyéb: DirectX 9 vagy 10 kompatibilis videókártya legalább 128 MB RAM-malDirectX 9 (vagy újabb) kompatibilis hangkártyaDVD meghajtóFunkciók: ImportálásA videókat és a képeket importálhatjuk videókameráról, digitális fényképezőgépről, telefonról, DVD-ről, Blue-ray-ről is.Támogatott formátumok:Videó: AVCHD, AVCHD Lite, BD Blu-ray, DV, HDV, AVI, MPEG-1, MPEG-2, DivX, MPEG-4, 3GP (MPEG-4), WMV, QuickTime MOV (DV, MPEG-4, H.264*), DivX Plus MKVHang: MP3, MPA, WAV, AC3, WMAKép: BMP, GIF, JPG, PCX, PSD, TGA, TIF, WMF, PNG, J2KSzerkesztésA HD videók szerkesztése elképesztő hatékonysággal történik az AVCHD és a H.264 alapú formátumok használatakor.A SmartMovie-val automatikusan készíthetünk a felhasznált zenéhez passzoló videókat és slideshow-kat.A Montage funkcióval egyszerűen, komolyabb felkészülés nélkül készíthetünk a kép-a-képben animációkatA számos rendelkezésre álló Montage sablon használatával pillanatok alatt készíthetünk többrétegű animációkat, átmeneteket és feliratokat.Az új Archive és Restore eszközökkel automatikusan készítenek biztonsági másolatot a munkánkról.FinomításHatásos zenéket és zörejeket adhatunk a készülő filmhez.Korrigálható a kép remegése, ugyanazzal a technológiával, amit a nagyok is használnak.Előre elkészített DVD menük a professzionális megjelenésért.MegosztásA videókat egy kattintással feltölthejük a YouTube-ra akár HD formátumban is.A kész filmeket elmenthetjük DVD, Flash, DivX Plus HD, QuickTime, QuickTime HD, AVCHD, AVCHD Lite, PS3, Wii, Xbox file-ban is akár.
2011. július 17. vasárnap 12:40 -

2048x1536 képpontos kijelzőt kap a Xoom 2?
Pletykák szerint négyszeres felbontású kijelzővel érkezik a Motorola első négymagos Nvidia Kal-El processzor köré épülő Android Ice Cream Sandwich táblagépe.
2011. július 15. péntek 10:56 -
Helló, új MacBook és Mac mini is jön?
Kezdünk hisztérikus állapotba kerülni. Azt előre sejtettük, hogy a héten befut a Lion. Ehhez jött hozzá, hogy a MacBook Air eljövetelét is megjósolták. Aztán a Mac Próét. Most viszont úgy tűnik, a MacBook és a Mac mini is frissülni fog, a Mac Pro viszont mégsem: a kiszivárgó híreket valahol félreértették, és az asztali gép upgrade-jének gondolták azt, ami valójában a MacBooké. Ez egyébként megfelel az én jóslataimnak is, egy hónapja ugyanis azt írtam a blogon, hogy szerintem a Mac Pro nem fog frissülni, mert nincs még olyan processzor a piacon, amire érdemes lenne cserélni a mostaniakat. De maradjunk a friss infóknál. Úgy tűnik tehát, hogy ez a kiszivárgott kódszám az új MacBookot jelöli, amibe várhatóan Thunderbolt és Core i-processzor kerül, gondolom valami processzorba integrált grafikus gyorsítóval: MC914LL/A
2011. július 13. szerda 16:05 -
Boltokban a Core i7 alapú Samsung 17,3 hüvelykes noteszgép
A Samsung bejelentette, hogy már kapható az Intel Core i7 processzor alapú, 17,3 hüvelykes, 1600 x 900 képpont...
2011. július 12. kedd 12:20 -
Befutottak az első teljesítményadatok a Bulldozerről
A tesztelt processzor csak mérnöki minta, így a végleges termékek képességéről még mindig nincs hiteles eredmény.
2011. július 11. hétfő 18:30 -
Dell Peju: Windows 7 alapú internettábla
Intel Core i5 processzor köré épített, Windows 7 Professional alapú internettáblát mutatott be a Dell.
2011. július 11. hétfő 11:47 -
Hivatalos az MSI WindPad 110W
Alacsony fogyasztású AMD processzor került a 10 colos táblagépbe.
2011. július 8. péntek 08:47 -
Négy Intel processzor nyugdíjazását tervezi a gyártó
Egy asztali Core i7 és három mobil ULV CPU árusítása fejeződik be hamarosan.
2011. július 7. csütörtök 15:05 -
Zambezi processzor 5,1 GHz-en, léghűtéssel
Úgy tűnik, hogy nem csak az Intel következő generációs processzorainak mintapéldányai landolnak olykor-olykor tuning mesterek kezeiben, hanem az AMD központi egységei is, jelen esetben például egy Zambezi modell. Ezúttal egy cseh blog közölt érdekes információkat egy Zambezi tesztpéldánnyal kapcsolatban: a tesztelőknek léghűtés alkalmazása mellett sikerült 5,1 GHz-es órajelet elérniük.
2011. július 7. csütörtök 08:01 -
1, 5.000.000, 15.000.000
Töltsünk most egy rövid percet a számok bűvöletében, mert annyi érdekes adat jött az Apple-lel kapcsolatban, hogy muszáj rajtuk csámcsogni egy kicsit.A legkisebb szám az egy: egy százalékkal növelte piaci részesedését az Apple egy negyedév alatt az amerikai piacon. Mindezt ugye úgy, hogy az egyetlen készülékük (újabb egyes!) akkor már bőven több mint fél éves volt. A Samsung stagnált, az LG kicsit erősödött, a Motorola és a RIm hangyányit visszaesett.Egynél több az ötmillió: ennyi iPad 2-t rendelt az Apple egyetlen hónap alatt, júliusban a DigiTimes szerint. Egészen pontosan a touch sensorból vásárolt meg ennyit a cég, de hát ugye anélkül nincs iPad 2 és viszont. Júniusban egyébként hasonló méretű volt a kiszállítás, ami azért durva, mert legutóbb még egy negyedév alatt adott el 4.7 millió készüléket az Apple, most meg már havonta ekkora a kereslet.És akkor a legnagyobb szám: állítólag 15 millió iPhone 5-öst rendelt az Apple szeptemberre, szóval legalább lesz egy normális kezdőkészlet. A pletykák egyébként továbbra is csak egy ráncfelvarrásról szólnak, már amennyiben kétszer gyorsabb processzor és kilencszer gyorsabb grafikus mag csak egy ráncfelvarrás (ez lényegében az iPad 2 hardvere), míg a kamera felbontása 5-ről 8 megapixelesre nőhet.
2011. július 6. szerda 14:53 -
15 millió iPhone 5-t rendelt az Apple
A telefonba kétmagos A5-ös processzor, 8 megapixeles kamera és saroktól-sarokig tartó, 3,7 vagy 3,8 colos kijelző kerül.
2011. július 6. szerda 13:48 -
Ivy Bridge vs. Sandy Bridge: néhány teszt
Az Intel műhelyében már egy ideje készülnek a Sandy Bridge processzorok utódai, amelyek Ivy Bridge architektúra köré épülnek majd és a korábbi pletykák szerint a következő év tavaszán teszik tiszteletüket a piacon. Az új processzor mikro-architektúráról a korábbi híreknek köszönhetően már tudhatunk egyet s mást, de azt eddig nem igazán lehetett tudni, hogy mire képesek az Ivy Bridge processzorok a Sandy Bridge modellek ellen, főleg azonos órajelen. Coolaler, a neves tuning mester most megkaparintott egy Ivy Bridge processzort, amely még csak egy mérnöki tesztpéldány, de ez a tesztelőt egyáltalán nem zavarta, így elkészült egy rövid összehasonlítás, amely arról ad képet,hogy mire megy a termék azonos órajelen egy Intel Core i5-2400-as processzorral.
2011. július 6. szerda 10:01 -
Hivatalos képeken a Motorola Droid 3
A premier előtt néhány nappal kiszivárgott a kétmagos processzor köré épülő, Android 2.3 Gingerbread alapú QWERTY Moto részletes képgalériája.
2011. július 5. kedd 09:59 -
Llanóval megújuló HP notebook: Pavilion dv6z
A Quad Edition laptopokban már egy új A szériás processzor dolgozik.
2011. július 4. hétfő 14:46 -
Lassan, de biztosan bővül az Intel mobil CPU kínálata
A Core i7-980-as asztali processzor piacra dobása után az Intel most egy alacsony feszültséggel dolgozó mobil Celeron processzort mutatott be, amely már elérhető az OEM partnerek számára. A friss jövevény a költséghatékony ultra hordozható noteszgépekben kap majd helyet a nem is oly távoli jövőben.
2011. július 4. hétfő 12:01 -
Szép lassan eltűnnek a Socket AM3-as CPU-k
A korábbi hírek alapján már nem meglepő, hogy az AMD a hatmagos Phenom II-es processzorokat rövidesen nyugdíjazni fogja, de a friss értesülések alapján arra is fény derült, hogy a többi Socket AM3-as processzor sem kerülheti el a sorsát: a vállalat több, mint harmincféle Socket AM3-as Phenom II-es és Athlon II-es processzort küld nyugdíjba idén.
2011. június 30. csütörtök 20:22 -
Motorola MT870: Az első kétmagos TD-SCDMA mobil
Egyedi külsejű, Nvidia Tegra 2 processzor köré épített Android 2.3.3 alapú mobillal rukkolt elő a Motorola.
2011. június 30. csütörtök 08:59 -
ASUS G74Sx - bivalyerős noteszgép játékosoknak
[ASUS] Megjelent az ASUS ROG G74Sx játékosoknak szánt noteszgépe - a népszerű és nagy teljesítményű G sorozat negyedik generációja. A második generációs Intel® Core" i7 processzor, az NVIDIA® GTX 560M grafikus feldolgozóegység, 3 GB GDDR5 VRAM és akár 16 GB DDR3 DRAM nyújtotta teljes..
2011. június 29. szerda 15:15 -
Megérkezett az Intel Core i7-980 nem extrém kiadása
A hatmagos processzor hasonló teljesítményt ígér, de olcsóbb kiadásban.
2011. június 28. kedd 04:30 -
Kipróbáltuk: Radeon HD 6790 kontra GeForce GTX 550 Ti OC -- villámteszt!
Előző videokártyás cikkünkben a 20 000 Ft körüli, illetve kicsivel alatti két konkurens megoldással, a GeForce GT 440-nel és a Radeon HD 6670-nel foglalkoztunk, most egy újabb párharc kerül terítékre, ezúttal a 30 000 Ft környéki árszegmensből. Az egyik résztvevő, a GTX 550 Ti korábban már járt nálunk, most a Leadtektől érkezett egy harcos, egyedi hűtéssel és némi tuninggal megfűszerezve. Ellenfele a nálunk frissen debütáló Radeon HD 6790 lesz, megnézzük, hogyan teljesít az AMD "szükségmegoldása". A GTX 550 Ti szereplésével nem voltunk teljesen megelégedve, igaz, akkor egy Radeon HD 6850-nel kellett szembeszállnia. Most már itt van az igazi ellenfele, a HD 6790, így a második felvonás következik, újabb meghajtó programokkal. Ismerkedjünk is meg a kártyákkal gyorsan! Leadtek Winfast GTX 550 Ti OC A GTX 550 Ti architektúrális jellemzőivel most nem foglalkozunk, hiszen ezt már előző cikkünkben megtettük, ezért csak magát a Leadtek gyermekét vizsgáljuk. A kártya nyomtatott áramköre fekete színű, méretei 19,5 cm (szé.) × 11 cm (ma.), tehát átlagos. A hűtés hasonló az ASUS megoldásához, réz hőcsövekkel (2 darab 9 mm-es) átszőtt alumínium borda, dizájnos takarólemezzel, 8 cm-es ventilátorral. A megoldás két kártyahelyet foglal el, ebben persze nincs semmi meglepő. A kártya PCI Express 2.0 felületen kapcsolódik az alaplaphoz, a kiegészítő tápellátás egy darab 6-tűs PCI Express tápcsatlakozón keresztül történik. A teljes értékű GF116 mag köré GDDR5 lapkák kerültek, összesen 1 GB-nyi (ezzel kapcsolatban ismerjük a trükköt), ezek 192 bites buszon kommunikálnak a grafikus maggal.Mivel gyári OC-s megoldásról van szó, ezért a kártya kapott egy kisebb tuningot, a GPU 900 MHz helyett 930 MHz-en jár, a CUDA magok órajele 1800-ról 1860 MHz-re nőtt, míg a GDDR5 lapkák 4104 MHz-en ketyegnek, ezeknek egyébként nem változott az üzemfrekvenciája. Kimenetek terén két darab Dual-link DVI-t és egy mini-HDMI-t kapunk, mely 1.4a szabványú, azaz 3D tartalmak kijuttatására is alkalmas.A Leadtek Winfast GTX 550 Ti OC természetesen az összes ma használatos független és saját szolgáltatást támogatja: DirectX 11, Shader Model 5.0, Direct Compute 5.0, CUDA, 3D Vision, 3D Vision Surround, PhysX, OpenCL, OpenGL 4.1. A dobozban a szokásos dolgokat, azaz egy telepítőlemezt, felhasználói kézikönyvet, DVI-->VGA átalakítót és egy molex-->6-tűs PCI Express tápátalakítót találunk. AMD Radeon HD 6790 Az AMD kényszerűségből keltette életre ezt a modellt, és bármilyen meglepő, a GeForce GTX 550 Ti miatt. Az NVIDIA eme típusát korábban már teszteltük, és teljesítményétől nem voltunk elragadtatva (az 1 GB memória speciális kivitelezése miatt főleg a magas felbontások tartogathatnak veszélyeket), de mivel elég barátságos ára kezdett lenni, az eladások is meglódultak, így az NVIDIA végül pipát tehetett a GTX 550 Ti mellé. Az AMD először naiv módon a zöldek fegyverével próbált élni, azaz gyorsan átnevezte és újra kiadta a Juniper alapú HD 5750-5770 duót HD 6750-6770-ként. A HD 6770 azonban már kevésnek bizonyult a GTX 550 Ti ellen, ezért muszáj volt lépni valamit. Az AMD igazi válaszcsapása végül a HD 6790 lett. Érdekes öszvér megoldásról van szó. A kártya GPU-ja Barts alapokon nyugszik, ami jó hír. A nem hivatalos keresztségben a BartsLE nevet kapta. Gyakorlatilag a HD 5830 utódja a helyét tekintve, a dolga az, hogy a HD 6770-nél és a GTX 550 Ti-nél gyorsabb legyen, de a Radeon HD 6850-et ne érje be. Valószínűleg erre nem is fog sor kerülni, hiszen a BartsXT (HD 6870) 1120 darab és a Barts (HD 6850) 980 darab stream processzorához képest a BartsLE (HD 6790) 800 darabot tartalmaz. E tekintetben az a furcsa helyzet áll elő, hogy ez a szám megegyezik a HD 5770 árnyalószámával. Az azonosság helytálló, de esetében nem átnevezésről van szó, ezt a hasonlóságot a sors akarta így (és lehet, hogy az AMD is). Azonban van egy nagy különbség, ez pedig a memóriabusz, ugyanis a Juniperek sokszor a 128 bites RAM vezérlő miatt kerültek bajba, hiába volt rajtuk GDDR5, a sávszélesség még sem volt elegendő. A HD 6790 256 bites busszal dolgozik és a GDDR5 használata is megmaradt, szerencsére e tekintetben is bátyjaira hasonlít. Természetesen szolgáltatások és technológiák szintjén is ugyanazt tudja, mint a többiek. A HD 6790-ből létezik referenciamodell, de legtöbb gyártó saját megoldást készít belőle a GPU felhasználásával. HIS 6790 IceQ X Turbo A HIS neve szinte egyet jelent az átdolgozott, egyedi videokártyák fogalmával, az IceQ sorozata már-már legenda, de paletta bővülése tovább folytatódik, e Radeon HD 6790 az IceQ X családba érkezik. A HIS-nél gyakran a kék színvilág az uralkodó, nincs ez most sem másként, a hűtés egyenesen babakék színben tündököl, mely vélhetően a hideget, a jeget hivatott megtestesíteni, azaz hogy az IceQ X hűtés rendkívül jó hatásfokkal dolgozik. Az ugyancsak kék nyomtatott áramkör viszonylag nagy, a kártya méretei a hűtéssel együtt a következőek: 14,2 cm magas, 4,2 vastag és 26 cm hosszú. A PCB-n nagy méretű, sűrűn lamellázott, nikkelezett borda csücsül a GPU-n. A hőelvezetést szintén nikkelezett, négy darab vastag hőcső segíti. A forró levegő elvezetése a 9,2 cm-es, PWM vezérlésű ventilátor dolga. A kapcsolattartás az alaplappal PCI Express 2.1 buszon keresztül történik, a kiegészítő tápellátás két darab 6-tűs PCI Express tápcsatlakozót kíván meg, ami kicsit meglepő, és a szokásosnál nagyobb étvágyat feltételez, de ne felejtsük el, hogy gyári OC-s kártyáról van szó. Ez azt eredményezi, hogy a GPU 900 MHz-en, míg az 1 GB GDDR5 4400 MHz-en dolgozik, és 256 bites buszon tartja a kapcsolatot a maggal. A kimenetkínálat igen gazdag, a két darab (egy Single és egy Dual-Link) DVI és a natív HDMI 1.4a mellett két darab mini-DisplayPort csatlakozót is találunk a kártya elején. A doboz és a csomagolás a HIS-nél megszokott minőséget hozza, tartozékként két lemezt, egy kézikönyvet, két molex-->PCI Express átalakítót, egy CrossFireX hidat és egy dSub-DVI adaptert találunk.Tesztkonfigurációnk a következő elemeket tartalmazta: Alaplap: GIGABYTE GA-EX58-UD4P (BIOS: F13) Processzor: Intel Core i7 920 2,66 GHz @ 3,6 GHz (200×18) Processzorhűtő: Scythe Ninja 2 Rev B Memória: Kingston HyperX T1 1600 MHz 9-9-9-24 2 × 2 GB 1,65 V Háttértárak: Kingston SSD Now V Series 64 GB SATA2 (SNV425-S2/64) Samsung 320 GB SATA2 (HD322HJ) Videokártyák: GeForce GTX 550 Ti OC (Leadtek WinFast GTX 550 Ti OC 1 GB GDDR5) Radeon HD 6790 OC (HIS 6790 IceQ X Turbo 1 GB GDDR5) Tápegység: Xigmatek NRP-HC1501 1500 W Szoftverkörnyezet: Windows 7 RTM 64 bit Ultimate HUN + frissítések Intel INF 9.1.1.1019 NVIDIA GeForce 270.61 WHQL x64 AMD Catalyst 11.5 WHQL ×64 + AMD Media Codec Package (AVIVO) Realtek HD Audio 2.58 Driver Megjelenítő: ASUS 24T1 TV Monitor Tesztkonfiguráció beállításai: Core i7 920 @ 3600 MHz + Kingston HyperX T1 1600 MHz CL8 + GIGABYTE GA-EX58-UD4P Leadtek WinFast GTX 550 Ti OC 1 GB GDDR5 HIS 6790 IceQ X Turbo 1 GB GDDR5Grafikus meghajtó-programok alkalmazása: Mielőtt ismertetnénk a tesztek eredményeit, tisztáznunk kell, hogyan végeztük el azokat. A szintetikus mérések esetén (3DMark11, 3DMark Vantage /PhysX kikapcsolva/, Unigine Heaven Benchmark) sem a GeForce driver, sem a Catalyst beállításait nem piszkáltunk, minden a gyári konfiguráció szerint futott. A szintetikus mérések után a játékokhoz azonban mindkét meghajtó esetén manuálisan bekapcsoltuk a 16×-os anizotropikus szűrést, mivel számos alkalmazás esetén a programból erre nincs lehetőség, ennek jelenlétét viszont szükségesnek éreztük a mérésekhez. Fogyasztás és melegedés mérése: Az ellenfeleket alávetettük fogyasztási és melegedési méréseknek is. A kártyák étvágyát egy wattmérővel vizslattuk úgy, hogy terheletlen fogyasztásnak a Windows alatt nyugalmi állapotban mutatott értékét jegyeztük fel, terhelésnél ezúttal Blu-ray és Furmark futtatással vizsgáltuk meg a rendszereket. Az összes mérés során igyekeztünk egy hozzávetőleges átlagot képezni a látott adatokból, de mivel ezek nem laboratóriumi körülmények között elvégzett mérések, ezért csak tájékoztató jellegűek. A hőmérsékleti értékek, a terheltségi szintek és a ventilátorok fordulatszámainak figyelésére az Afterburner 2.0.1-t használtuk, a monitorozást egy rövid nyugalmi állapot után a FurMark-os terhelési fázis alatt végeztük, majd hagytuk a kártyákat visszahűlni. A fogyasztás kapcsán beigazolódott az, hogy a HD 6790-nek komoly terhelés alatt van étvágya, de nem vészes a dolog, hiszen Furmark terhelés alatt a GTX 550 Ti többet evett nála. Terheletlen állapotban a két modell gyakorlatilag ugyannyit fogyaszt, Blu-ray lejátszás alatt a GeForce GTX 550 Ti bizonyult spórolósabbnak. A konfigurációkban dolgozó kártyák órajeleinek, hőmérsékletadatinak, terhelésének és a ventilátorok fordulatszámának vizsgálata: Leadtek WinFast GTX 550 Ti OC 1 GB GDDR5 HIS 6790 IceQ X Turbo 1 GB GDDR5 A tesztben használt alkalmazások listája: CPU-Z 1.56 GPU-Z 0.5.3 FurMark 1.8.2 3Dmark Vantage 1.0.2 3DMark11 1.1 Unigine Heaven Benchmark 2.1 Cyberlink MediaEspresso 6.5 FRAMBUFFER Benchmark Tool 0.33 Crysis Warhead 1.1 Far Cry 2 1.03 Alien versus Predator Benchmark Tool 1.03 F1 2010 1.1 S.T.A.L.K.E.R. - Call of Pripyat Benchmark 1.6.00 Battlefield - Bad Company 1.2 Tom Clancy's HawX 2 demo benchmark b_v1.04 Metro 2033 Benchmark Tool 1.02Teszteredmények: Vélemény Ha megnézzük a táblázat eredményeit, azok magukért beszélnek. A FutureMark programok, azaz a 3DMark Vantage és a 3DMark11 alatt a Radeon HD 6790 lemossa a GeForce GTX 550 Ti-t, Unigine Heaven alatt már jóval kiegyenlítettebbek az erőviszonyok. A MediaEspresso általában jobban kedveli a CUDA alapú GPU gyorsítást (maga az eljárás is más, mint az AMD féle STREAM), ezt láthatjuk most is, ugyanis a GeForce-szal erősítő rendszer jóval hamarabb végzett. A tesztben szereplő hét játékban ötből egyértelműen a Radeon HD 6790 a gyorsabb, a GTX 550 Ti csak a Far Cry 2-ben és a Hawx 2-ben tudott győzni.Szigorúan véve az összehasonlítás olyan tekintetben nem teljesen objektív, hogy a mérések nem referencia órajeleken születtek, de mivel mindkét kártya gyári tuninggal rendelkezik, ezért nyugodtan tekinthetőek nagy mértékben irányadónak. A két kártya közül a HD 6790 kapta a jelentősebb gyári túlhajtást, így elképzelhető, hogy alap órajeleken egy-két FPS-sel kisebb lenne a két konkurens modell közötti szakadék, de a tény attól még tény marad. Az AMD Radeon sikeresen vitte véghez azt, amire létrehozták: egyértelműen a GeForce GTX 550 Ti fölé tudott kerekedni, legalábbis az általunk használt tesztalkalmazások nagy részében mindenképp.A teljesítménybeli előny tehát az AMD oldalán van, lássuk, mit találunk a költségeknél, azaz a vételárnál. Az NVIDIA GeForce GTX 550 Ti márkától és típustól függően legolcsóbban bruttó 31 000 Ft körül érhető el, míg AMD Radeon HD 6790-et körülbelül 32 000 Ft-tól vásárolhatunk magunknak, magyarán a két modell gyakorlatilag azonoson áron kelleti magát. Így viszont a döntést illetően nem maradt kérdés, ha 30 000 Ft-ért szeretnénk magunknak videokártyát választani: mi inkább a Radeon HD 6790-et választanánk! A tesztben szereplő mindkét kártya minőségével és megbízhatóságával meg voltunk elégedve, exkluzivitását és újdongáságát tekintve inkább a HIS 6790 IceQ X Turbo dobogtatta meg a szívünket, mely nem csak mutatott teljesítménye, hanem ára alapján is ajánlott!AMD Radeon HD 6790 HIS 6790 Iceq X TurboA Leadtek GTX 550 Ti OC videokártyát és a HIS 6790 Iceq X Turbo-t a Bluechip Kft. biztosította a tesztünkhöz, köszönjük! A kártyák természetesen náluk meg is vásárolhatóak az értékelő táblázatokban feltüntetett árakon!A cikkben szereplő állandó tesztkomponenseinkért az alábbi támogatóinknak jár köszönet: GIGABYTE GA-EX58-UD4P - GIGABYTE Magyarországi Képviselet Kingston HyperX T1 DDR3 1600 MHz 2 × 2 GB Kit - Kingston Magyarországi Képviselet Kingston SSD Now V Series 64 GB SATA2 (SNV425-S2/64) - Kingston Magyarországi Képviselet Xigmatek NRP-HC1501 - PC Gear ASUS 24T1E TV Monitor - ASUS Magyarországi Képviselet
2011. június 23. csütörtök 23:50 -
Még több mobil processzor az Inteltől
Három ULV és egy hagyományos modellel bővül a kínálat.
2011. június 22. szerda 19:57 -
Napokon belül kapható lesz a Core i7-980-as processzor
Az Intel legfrissebb mobil processzorai nemrégiben mutatkoztak be, de a gyártó nem csak ebben a szegmensben, hanem az asztali processzorok piacán is új központi egységgel jelentkezik, ami ezúttal egy szorzózáras kivitelben érkező, LGA-1366-os tokozású Core i7-900-as sorozatú processzor lesz. A Core i7-980-as modell érkezéséről korábban már hallhattunk pletykákat, ám a legfrissebb hírek szerint most már napokon belül fel fog tűnni a termék az üzletek polcain is.
2011. június 22. szerda 14:01 -
Android 3.2 fut a Huawei új táblagépén
Kétmagos processzor került a 7 colos eszközbe.
2011. június 22. szerda 07:11 -
Jön az Extreme tulajdonságoktól megfosztott Intel Core i7-980
Egy hét múlva kapható a hatmagos Gulftown processzor, a Core i7-970 utódja.
2011. június 21. kedd 17:28 -
Minden eddiginél gyorsabb szuperszámítógépeket ígér az Intel
Az Intel azt a célt tűzte ki, hogy még az évtized vége előtt eléri technológiai fejlesztéseivel az exaflops nagyságrendű teljesítményt. A 2011-es rendszerek közel 90 százalékában Intel processzor dolgozik.
2011. június 21. kedd 10:20 -
Huawei MediaPad: Android Honeycomb alapokon
Kétmagos processzor köré épített, Android 3.2 Honeycomb alapú héthüvelykes internettáblával rukkolt elő a Huawei.
2011. június 21. kedd 09:31 -
Frissül az Intel ULV CPU-inak kínálata
Egy Celeron és három darab combosabb processzor került elő.
2011. június 21. kedd 08:30 -
Augusztusban jöhetnek a Mac minik
Még jobb hír: a Mac Pro is frissül a Cnet szerzője szerint. Utóbbira komoly szükség van, mert egyre kellemetlenebb, hogy az iMac elveri a csúcsgépnek szánt asztali ragadozót.Lényeg, hogy a lap információi szerint akár már júliusban, de inkább augusztusban jönnek a next-gen Prók és minik, előbbiek várhatóan valamivel kisebbek lesznek a mostaniaknál.A gépekbe belekerül a Thunderbolt és természetesen valamilyen Sandy Bridge processzor is. A minik szerintem főleg a 13-as MacBook Próhoz hasonló kiépítést kaphatnak, míg a Prókba valami négymagos szörnyeteg kerülhet szégyentelenül magas órajellel, bár 2012. elején már hat, meg nyolcmagos verziója is lesz a Sandy Bridge szerverekcsipekneknek: az lesz a böhöm Mac igazi társa, úgyhogy még az is lehet, hogy egy ideig nem frissül a gép. De ez csak az én véleményem.
2011. június 21. kedd 08:12 -
Új hardverfigyelő modul az AIDA64-ben
Alighogy bemutatta az AMD a Llano kódnevű processzorát, máris megjelent a rendszerdiagnosztikai termékcsalád, az AIDA64 frissítése, amely az új processzor mellett ősszel megjelenő újdonságokat is támogat.
2011. június 20. hétfő 14:30 -
Kanadában kezd a Toshiba internettábla
Android 3.1 Honeycomb alapú, Nvidia Tegra 2 processzor köré épített internettáblával rukkolt elő a Toshiba.
2011. június 16. csütörtök 09:58 -
Sandy Bridge alapú mobil Celeron CPU-k érkeznek
Az Intel kínálatában hamarosan három új, mobil Celeron sorozatú processzor jelenik meg. A friss központi egységek természetesen mind 32 nm-es csíkszélességgel készülnek, és mind a Sandy Bridge architektúra köré épülnek.
2011. június 15. szerda 14:01 -
Az év végéig bevégzik a hatmagos Phenomok
Az AMD nyolc darab Phenom II X6-os processzor szállítását fejezi be 2011-ben.
2011. június 15. szerda 08:30 -
Bulldozer + Turbo Core = akár 1 GHz-es órajel-emelés?
Elsőként az Intel mutatta be a processzorpiacon a Turbo Boost technológiát, amely leegyszerűsítve annyit tesz, hogy a processzor egyes magjai bizonyos terhelés alkalmával rövid időre átléphetik névleges magórajelüket, hogy hatékonyabban helyt tudjanak állni a megnövekedett terhelés alkalmával. A technológia természetesen nem ilyen egyszerű, de most nem is ez a lényeg. Az AMD nem sokkal az Intel után szintén előállt egy hasonló megoldással, amely a hamarosan nyugdíjba vonuló, Thuban lapka köré épülő Phenom II X6-os processzorokkal mutatkozott be. A Turbo Core néven futó eljárás a Bulldozer architektúra köré épülő processzor újdonságok, azaz az FX sorozat tagjainak érkezésével egy kisebb frissítésen esik át, így a korábbinál ütőképesebb lesz.
2011. június 14. kedd 18:50 -
Már kapható az első igazi 4 GHz-es Intel processzor
Az Intel bevezette az első olyan CPU-t, amely
2011. június 11. szombat 08:10 -
Motorola Photon 4G: WiMAX, CDMA és GSM
Nvidia Tegra 2 processzor köré épülő, 4G WiMAX hálózatokhoz tervezett 4,3 hüvelykes kijelzővel szerelt Android mobillal rukkolt elő a Motorola.
2011. június 10. péntek 09:02 -
Hamarosan nyugdíjba megy 8 LGA-775-ös processzor
Az Intel időről-időre közölni szokta, hogy az egyes processzorai pontosan meddig lesznek elérhetőek a partnerek és a vásárlók számára, így jó előre lehet tudni, hogy melyek azok a központi egységek, amelyek az elkövetkező hónapok folyamán, ha lassan, fokozatosan is, de szépen eltűnnek a piacról..
2011. június 9. csütörtök 16:01 -
AMD Bulldozer bemutató: nesze semmi, fogd meg jól!
Az AMD a napokban formálisan újra bejelentette az FX márkanevet, amit nemrégiben egyszer már megtett, ám ez a bejelentés sajnos a felhasználók szemszögéből semmilyen jelentőséggel sem bír, hiszen friss termékek nem jelentek meg. A gyártó az E3 alkalmával tartott egy kisebb bemutatót is, amelyből a Bulldozer architektúra köré épülő processzor teljesítményével kapcsolatban megint csak nem derült ki semmi.
2011. június 9. csütörtök 10:01 -
Pici Zotac PC kétmagos VIA NANO X2 processzorral
A Zotac egy új ZBOX sorozatú pici konfigurációval rukkolt elő, amely szokatlan módon ezúttal nem Intel vagy AMD, hanem VIA processzor köré épül, méghozzá a gyártó legfrissebb, kétmagos központi egysége köré.
2011. június 8. szerda 12:01 -
Kipróbáltuk: ASUS Maximus IV Extreme + Core-i7 2600K - kezdődik az aratási szezon!
Az ASUS Maximus IV Extreme és a Core i7-2600K párosa egy elég izgalmas összeállítás, büntettek is rendesen. Ha kíváncsi vagy rá, hogy mit tud egy ilyen processzor 4600 MHz-en, 2133 MHz-es RAM-okkal, akkor kerülj beljebb!Bővebben...
2011. június 5. vasárnap 16:45 -
Galaxy Tab blog: mire képes a Tegra2 250 processzor?
Megnéztük, hogy mit tud a 10,1 és 8,9 hüvelykes kijelzőkkel ellátott Samsung táblagépekben szolgálatot teljesítő NVIDIA Tegra 250-es SoC.
2011. június 3. péntek 19:28 -
Ősszel iPhone 4S, tavasszal iPhone 5
Visszatértem a nászútról, és ezt most nem fenyegetőzésképp mondom. Azt sem, hogy kinyitom a nemzetközi híroldalakat, és azt látom, hogy komoly fennforgás van: mindenki a következő iPhone-ról beszél, amit titokzatosan csak 4S-nek neveznek, de erről majd később.A specifikációlista mindenesetre egyre teljesebb. Azt már Ádám is megírta, hogy 8 megapixeles kamera kerülhet a készülékbe, szóval a képpontok számát tekintve az iPhone már pariban lesz a kisebb kompaktokkal, tapasztalatom szerint egyébként képminőségben már a mostani modellnek sincs sok oka a szégyenkezésre.Állítólag az új telefon olyan csipet kap, ami az európai GSM és egyes amerikai szolgáltatók (Verizon) CDMA-hálózatát is képes kezelni. A verizonos verzióban már most is ilyen áramkör dolgozik, szóval senkit sem fog meglepni, ha ez a jóslat valóra válik.Szintén fontos hír, hogy a készülékbe valamilyen ARM Cortex-A9-alapú processzor kerül. A mostaniban ugye még az A8-as dolgozik, míg az iPad 2 kétmagos A5-öse már A9-es alapú. Értitek, na.Lényeg, hogy a szakértők jelenleg még bizonytalanok abban, hogy a várhatóan szeptemberben piacra kerülő modellbe egy, vagy kétmagos processzor kerül. Alapvetően azt mondanám, hogy kár ezen gondolkozni, hiszen az iPad 2-nek hála nagy mennyiségben veszi már most is ezt a csipet az Apple, tehát olcsón jut hozzá, ráadásul az A5-öst fogyasztása is alkalmassá teszi arra, hogy iPhone-ba pakolják.Csakhogy, és most jön az izgalmas rész, az informátorok azt állítják, hogy az iPhone 4S nem egy teljes évre szóló telefon lesz, mert hogy 2012. tavaszán megérkezhet az iPhone 5, teljesen átalakított külsővel és belsővel, így az is elképzelhető, hogy most egy, akkor két magot kapunk.Ezek alapján akár új termékciklusban is gondolkozhatunk: tavasszal jön az új mobil, ősszel meg annak frissített verziója. Így nemcsak egy készüléket dobna piacra az Apple, hanem minden évben kettőt. Van ebben logika, mert eléggé felgyorsult a fejlődés ahhoz, hogy mindig legyen mit tenni a készülékbe, ráadásul így versenyképesebb is lenne az Apple az egyre népesebb konkurenciával szemben.Persze a legfontosabb továbbra is a szoftver, szóval a magok meg megapixelek számának növekedése mellett engem inkább az érdekelne, hogy mit fog tudni az iOS 5. Vagy iOS 4S.
2011. május 31. kedd 07:14 -
Amilyet még nem láttál: duplán nyomtatott Pentium 4 processzor
Az LGA775 foglalatú Pentium 4 CPU olyan külső jegyet hord magán, amivel valószínűleg egyedi a világon.
2011. május 25. szerda 23:21 -
Intel Atom alapú Acer internettábla érkezik?
Várhatóan júliusban kerül bemutatásra az Acer Android Honeycomb alapú, Intel Atom processzor köré épülő internettáblája.
2011. május 25. szerda 12:41 -
Hét új Pentium és Core processzor jelent meg az Intel kínálatában
A Sandy Bridge-es CPU-k a Core i3, i5 és a Pentium G sorozatot bővítik új tagokkal.
2011. május 24. kedd 12:41 -
Intel: jönnek az első Sandy Bridge Pentium CPU-k
Hét új Intel processzor érkezik, köztük a belépőkategóriás Pentium modellek.
2011. május 24. kedd 05:00 -
Nokia mobilok ST-Ericsson U8500 alapokon
Az ST-Ericsson vezetője szerint 2012-ben érkeznek majd az U8500 processzor köré épülő Nokia Windows Phone mobilok.
2011. május 23. hétfő 10:01 -
Jön az eddigi leggyorsabb Sandy Bridge CPU
Az Intel kínálatának legerősebb tagja lesz a hamarosan megjelenő Xeon E3-1290-es processzor.
2011. május 23. hétfő 04:30 -
Szorzózár-mentes kétmagos CPU-val készül az Intel
Manapság, ha valaki szorzózár-mentes Sandy Bridge processzort szeretne vásárolni, annak mindössze két lehetősége van: vagy a Core i5-2500K-t választja, vagy pedig a Core i7-2600K modellt. A legfrissebb hírek szerint ez a tény a jövőben megváltozik, ugyanis az Intel egy új, két CPU maggal rendelkező, szorzózár-mentes kivitelben érkező processzor piacra dobására készül.
2011. május 20. péntek 08:30 -
Az Intel gyorsítja az Atom processzor következő generációinak bevezetését
Az elkövetkező 36 hónapban a világ legnagyobb lapkagyártója az Atom-család három következő...
2011. május 18. szerda 18:20 -
Titkolja az Apple a felhasznált csúcstechnológiát
Az egyik legmeglepőbb képessége az iPhone 4-nek számomra a zajszűrés volt. Az, hogy teljesen tisztán hallottam a másik hangját, akkor is, ha ő saját bevallása szerint elég zajos helyen állt. Néhány hete Csaba vette elő a Barchettáját a garázsból, és felhívott nevetve: hallod ezt? Semmit nem hallottam, pedig a nyitott tetejű sportautóját túráztatta izomból.Nem nagyon volt erről szó a bemutatón. Kiderült, hogy két mikrofon van a készülékben, a felhasználóknak kiderült, hogy jól működik, de egyetlen amazing sem hagyta el a vezér száját ezzel kapcsolatban. Megint az a különös gyakorlat lépett életbe, hogy az Apple inkább rejtegeti a ficsört, semhogy kiemelné.Sőt, mint kiderült, titkolja is. Utánajártak az audio processingért felelős csipnek, és kiderült, hogy az Audience gyártja, a piac vezető szállítója. És azért sem volt ezt könnyű kideríteni, mert állítólag az Apple kérésére a gyártó nem helyezett el semmilyen márkajelet a termékén.A Chipworks kiderítette, hogy az Audience 10C0 processzor dolgozik a háttérben, aminek köszönhetően "a zajszűrés igen meggyőző, leköröz minden nem-Audience megoldást, amivel eddig próbálkoztunk". Szerintem a ficsörök titkosítása tulajdonképpen egy ügyes fogás, hiszen a vásárló elégedett, amikor egy évvel a vétel után csodálkozik rá a képességek hátterére, az Apple pedig biztos lehet benne, hogy végül minden kiderül. Rengeteg ember próbál rájönni valami olyanra az Apple-termékekkel kapcsolatban, amire addig senki.
2011. május 18. szerda 12:16 -
VIA QuadCore az AMD E-350 ellen
Összemérték a nemrég piacra dobott négymagos VIA processzor és az AMD-E350 erejét.
2011. május 18. szerda 10:00 -
VIA QuadCore az AMD E-350 ellen
Összemérték a nemrég piacra dobott négymagos VIA processzor és az AMD-E350 erejét.
2011. május 18. szerda 10:00 -
Szivárognak az információk az iPhone 5-ről
Nagyobb képernyő és kétmagos processzor a fő újdonságok, ősszel kerülhet a boltokba.
2011. május 16. hétfő 14:39 -
Windows 7-et is futtat a Fujitsu Atom-alapú okostelefonja
A legnagyobb japán mobilszolgáltató, az NTT DoCoMo hamarosan felveszi kínálatába a Fujitsu okostelefonját, amely szinte minden jellemzőjében különleges: Intel Atom processzor van benne, 1024x600 pixeles a kijelzője és Windows 7 is fut rajta.
2011. május 16. hétfő 09:40 -
Fujitsu LOOX F-07C: Symbian és Windows 7
Intel Atom processzor köré épített Symbian és Windows 7 alapú méretes csúszkamobillal rukkolt elő a Fujitsu és az NTT docomo.
2011. május 16. hétfő 09:02 -
Fujitsu LOOX F-07C: Symbian és Windows 7
Intel Atom processzor köré épített Symbian és Windows 7 alapú méretes csúszkamobillal rukkolt elő a Fujitsu és az NTT docomo.
2011. május 16. hétfő 09:02 -
Négymagos, energiatakarékos processzor a VIA-tól
A hét közepén a VIA bevezette asztali PC-khez és a HTPC piacra az első négymagos mikroprocesszorát. Az új 1,2+ GHz-es...
2011. május 15. vasárnap 17:00 -
Új Cyber Power noteszgép négymagos Sandy Bridge processzorral
A Cyber Power bevezette a 15,6 hüvelykes Xplorer X6-9300 noteszgépet, amely az Intel Sandy Bridge mobil processzor minden négymagos...
2011. május 14. szombat 11:46 -
Négymagos ZiiLabs Cortex-A9 processzor internettáblába
Kifejezetten Android alapú internettáblákhoz tervezett, 1,5 GHz-en futó két- és négymagos ARM Cortex-A9 alapú processzorral rukkolt elő a ZiiLabs.
2011. május 12. csütörtök 12:59 -
Négymagos processzor VIA módra
A VIA Technologies - aki az x86-os processzorok piacán az Intel és az AMD mögött a harmadik helyen kullog - most egy igazi különlegességet mutatott be: a gyártó elkészült első saját négymagos processzorával.
2011. május 12. csütörtök 10:01 -
Rendkívül erős lesz a Qualcomm MSM8660
Működés közben is látható a 1,5 GHz-es órajelen futó kétmagos Qualcomm MSM8660 processzor és az Adreno 220 grafikus gyorsító.
2011. május 3. kedd 13:33 -
Piacon az AMD Phenom II X4 980
Apró sebességnövekedéssel búcsúzik a Phenom II generáció, a 3,7 gigahertzes példány 100 MHz-cel tud többet az eddig a négymagos kínálat csúcsán álló 975-ös társánál. A teljesítménykülönbség ennek megfelelően minimális, mivel a processzor és a platform többi része változatlan maradt.
2011. május 3. kedd 12:08 -
Megérkezett a 3,7 GHz-es Phenom II X4 980 BE
Az AMD Llano és Zambezi processzorainak érkezésére még heteket kell várni, de amíg az említett újdonságok befutnak, természetesen addig sem maradunk friss processzor nélkül, ugyanis az AMD a mai napon hódító útjára indította legfrissebb négymagos központi egységét, amely a Phenom II X4 családban kapott helyet.
2011. május 3. kedd 10:01 -
AMD-ARM együttműködés a láthatáron?
Lehet, hogy a nem is oly távoli jövőben együttműködésbe léphet az AMD, az ARM-mel? Nos, a legfrissebb hírek szerint ez az elsőre kissé meglepő megállapítás egyáltalán nem alaptalan. Az EE Times információi szerint több bizonyíték, illetve több tény is arra utal, hogy az AMD a jövőben alkalmazhatja az ARM különböző processzor licenceit.
2011. április 30. szombat 12:01 -
Hardverek majálisra
Visszatért a megszokott Hazai Pálya: processzor, táp, videokártya és hasonló finomságok cikkünkben.
2011. április 30. szombat 11:59 -
Héthüvelykes táblagéppel készül a Lenovo?
Android 3.0 Honeycomb platform és Nvidia Tegra 2 processzor köré épülő internettáblával készül a Lenovo.
2011. április 28. csütörtök 12:49 -
Optimus Big: NOVA kijelző és kétmagos processzor?
Az LG Optimus Big lehet a piac első nagyméretű, ultrafényes kijelzővel szerelt Android alapú okostelefonja.
2011. április 28. csütörtök 08:59 -
HTC Doubleshot: Kétmagos QWERTY csúszka?
Android 2.3 Gingerbread alapokon nyugvó, kétmagos Qualcomm processzor köre épített QWERTY csúszkával készül a HTC.
2011. április 27. szerda 09:56 -
Hatalmas optimizmus a Llano APU egységek körül
A DigiTimes értesülései szerint az AMD-nél hatalmas reményeket fűznek a Llano APU egységekhez (Accelerated Processing Units), amelyek az Intel Sandy Bridge processzorai elleni harcban segédkeznek majd a gyártónak. A kereskedelem fő áramába szánt Llano egységekből a hírek szerint a következő negyedév folyamán nem kevesebb, mint hárommillió darabot szállítanak majd le világszerte, ezzel a Llano az AMD harmadik negyedéves processzor forgalmának 40%-át alkotja majd - amennyiben helyesek a DigiTimes informátorainak értesülései.
2011. április 26. kedd 18:39 -
Samsung RF511 - Játékra tervezve
Bemutatjuk a Samsung legújabb játékgépét, amely processzor és videokártya terén is hordoz újdonságokat.
2011. április 26. kedd 12:08 -
LG blog: Az Optimus 2X hardvere számokban
Megnéztük, hogy pontosan mekkora plusz teljesítményt jelent a kétmagos processzor egy androidos okostelefonnál.
2011. április 26. kedd 11:51 -
Méregdrága ThinkPad a MacBook Air ellenfele?
Az X1 hajszálvékony borítása alá második generációs Core processzor és különleges akkumulátor került.
2011. április 26. kedd 10:38 -
Jövő héten befuthat az új iMac
Már hetek óta keringenek a pletykák arról, hogy az Apple rövidesen bemutatja az asztali gép frissített verzióját, de az elmúlt napokban már annyi a gyanús jel, hogy lassan az lenne a fura, ha nem kapnánk semmit.A 9to5Mac szerint a premierre valószínűleg a jövő héten kerül sor, ha tippelni kéne, május harmadikán vagy negyedikén leplezik le az új modelleket, amik minden bizonnyal új processzorral, grafikus gyorsítóval meg Thunderbolttal érkeznek.A gépeket utoljára tavaly júliusban frissítették, most azonban semmi oka nincs az Apple-nek a további késlekedésre. Ne felejtsük el, hogy ezekben a gépekben még az előző generációs Core i-processzorok dolgoznak, amik eleve nem jelentettek komoly előrelépést a 2009-es modellhez képest: alig harminc százalékkal lett gyorsabb a processzor a kisebb gépekben, a nagyobbakban meg csak tesztprogramokkal lehetett kimutatni az előrelépést.Időközben aztán piacra kerültek a második generációs Core i-processzorok, amik számos technológiai újításnak hála sokkal gyorsabbak elődeiknél, és a MacBook Prókba már ezeket is szereli az Apple. Az a furcsa helyzet állt tehát elő, hogy a legkisebb aluházas laptop valamivel jobb teljesítmény nyújt, mint az asztali munkára szánt iMac.Az átállás egyébként korántsem nagy varázslat: bár új technológiáról van szó, a gyártónak pofonegyszerű átállni az előző Core i-családról az újra, bár az Apple valószínűleg az egész platformot cseréli grafikus gyorsítóval és Thunderbolttal, tokkal, vonóval együtt, ami azért már valamivel több bűvészkedést igényel a tervezőasztal fölött.Gondolom ezért kellett mostanáig várnunk.
2011. április 26. kedd 08:03 -
Hétvégi rémtörténet: Alig észrevehetően módosított processzor
"Kár, hogy a régi jó dolgokból nem marad semmi."
2011. április 23. szombat 15:05 -
Nagyképernyőn játszottam az iPad 2-vel
Ahogy azt tegnap megígértem, letöltöttem a Real Racing 2 HD-t a tabletre - az ára 8 euró, 2100 forint -, egészen pontosan az 1.1-es verziót, mert ez már képes arra, amire egyetlen elődje sem: hdmi-n keresztül a tévével összekötve akár 1080p-ben is lehet élvezni a száguldást. Igen, ez 1920x1080 pixelt jelent, ami elképesztő, valamivel több, mint amit az újgenerációs konzolok nyújtanak, hiszen az Xbox 360-ra és a PS3-ra gyakran 720p-s felbontású játékokat adnak ki. Ez meg csak egy tablet, ugye. Azt kell, hogy mondjam, hogy a hardver kiválóan állta a sarat: a bivalyerős processzor és grafikus gyorsító simán megbirkózott az elképesztő pixelszámmal, és bár nyilván nem olyan részletgazdag a megjelenítés, mint a két nagy konzolon, simán megkapjuk azt a minőséget, amit a PS2 meg az Xbox nyújtott tegnap, de már a ma felbontásával. Óriási dolog ez egy 600 grammos eszköztől, én mondom.  De elég a szövegből, jöjjön a videó, amiből minden fontos részlet kiderül. Egyben megköszönöm Kockának, hogy elvállalta az operatőri szerepet az iPhone 4 mögött, pedig nem volt egy nagy formában.Arra az alakzatra meg, amit a videó elején felvett a lábam, nincs logikus magyarázat:
2011. április 21. csütörtök 11:15 -
Három Sandy Bridge-E processzor jön idén
Kiszivárgott ütemtervek szerint az idei utolsó negyedévben rajtolnak el a Sandy Bridge-E CPU-k.
2011. április 21. csütörtök 09:46 -
Három Sandy Bridge-E processzor jön idén
Kiszivárgott ütemtervek szerint az idei utolsó negyedévben rajtolnak el a Sandy Bridge-E CPU-k.
2011. április 21. csütörtök 07:30 -
Dell szerverek Intel 10 magos Xeon lapkákkal
A Dell új 4 csatlakozóaljzatos rack-szervert és pengeszervert vezetett be, melyek az Intel legújabb, 10 magos Intel Xeon processzor...
2011. április 18. hétfő 13:35 -
Érkeznek a Sandy Bridge-alapú Pentium CPU-k
Május végén érkezhet a négy új, olcsó árszabású Intel Pentium processzor.
2011. április 17. vasárnap 09:20 -
HTC Sensation 4G: Kétmagos processzor és qHD kijelző
Európában már májustól elérhető lesz az 1,2 GHz-es kétmagos processzorral és qHD kijelzővel ellátott HTC Sensation 4G.
2011. április 13. szerda 09:04 -
Számtalan összeállításban rendelhető a Eurocom Racerje
Nyolc videokártya, hat processzor és háromféle képernyőfelbontás közül választhatunk a notebooknál.
2011. április 12. kedd 12:11 -
Intel Atom processzor táblagépekhez  innovatív tabletek új hulláma érkezik
A vállalat közzétette terveit az Atom processzorcsalád fejlesztéseinek felgyorsításáról.
2011. április 12. kedd 11:00 -
Intel Atom Z760: 1,5 GHz-es processzor internettáblákba
Várhatóan Fujitsu, Lenovo és Toshiba internettáblákban lesz elérhető az Intel Atom processzorcsalád legújabb tagja.
2011. április 12. kedd 10:56 -
Érkezik az eddigi leggyorsabb Intel processzor, nyolc másik visszavonul
A Core i7 995X Extreme Edition az Intel eddigi legerősebb asztali processzora. Nyolc mobilprocesszor távozik a piacról.
2011. április 7. csütörtök 10:21 -
Az MSI Socket AM3+ ready alaplapjai
Az ASUS és a Gigabyte után most az MSI is lerántotta a leplet néhány olyan alaplapjáról, amelyek majd gond nélkül képesek lesznek megbirkózni az AMD Socket AM3+-os tokozással érkező Zambezi processzoraival. A Zambezi processzorok az AMD következő generációs processzor mikro-architektúrája köré épülnek, ami Bulldozer néven fut.
2011. április 6. szerda 14:01 -
10 magos processzor az Inteltől
Intel Xeon E7, 10 maggal és akár 40 százalékkal nagyobb számítási teljesítménnyel.
2011. április 6. szerda 12:02 -
HD-t is lejátszik majd az új Commodore 64
Újra a boltok polcaira kerülhet a Commodore 64. A legendás számítógép modern verziójában Atom processzor fog dolgozni, a programokat pedig kazetta helyett DVD-ről olvassa majd be.
2011. április 5. kedd 12:16 -
Jön a Core i7-995X Extreme Edition
Az Intel kínálatában az év végén megjelenhet a következő generációs felsőkategóriás platform, amely LGA-2011-es tokozással ellátott processzorokból és a legfrissebb hírek szerint X79-es, egychipes lapkakészlettel ellátott alaplapokból áll majd. Mielőtt az újdonság nyugdíjba küldené az X58-as alaplapokból és LGA-1366-os processzorokból álló platformot, még egy utolsó, LGA-1366-os tokozással ellátott felsőkategóriás processzor azért még elérhetővé válik, méghozzá az idei év harmadik negyedévében.
2011. április 4. hétfő 19:50 -
Jön a ráncfelvarrt Samsung Galaxy S
1,4 GHz-es processzor dolgozik a telefonban, és ezúttal HSPA+ támogatás is került a terítékre.
2011. április 3. vasárnap 21:05 -
Qualcomm MSM8660: Kétmagos processzor 1,5 GHz-en
Az Anandtech első tesztje alapján az Nvidia és a Samsung megoldásánál is fürgébb az MSM8660
2011. április 1. péntek 13:58 -
Új, univerzális CPU hűtő a Xilence-től
A Xilence termékpalettája egy új, univerzális processzorhűtővel, az M608-as modellel bővült. A 143 x 136 x 129 mm-es mérettel rendelkező újdonság réz talpazattal érkezik, amely négy darab, szintén rézből készült hőcsőnek adja át az adott processzor által termelt hőt. Mind a réz talpazat, mind pedig a hőcsövek nikkel bevonatot kaptak.
2011. március 31. csütörtök 10:01 -
A GPU-ra gyúr az Intel Ivy Bridge
Az új generációs processzor PCI Express 3.0-s vezérlőt is tartalmaz.
2011. március 29. kedd 10:18 -
Itt van az első Sandy Bridge-alapú Celeron processzor
Az Intel ebben a hónapban kezdte meg első, az új Sandy Bridge architektúrára épülő Celeron laptop-processzorainak kiszállítását partnerei felé. Az új, B810 típusjelű processzor alapjaiban a Core iX márkanév alatt forgalmazott családdal rokon, de utóbbiak funkcióit itt-ott megkurtította benne a gyá..
2011. március 28. hétfő 10:30 -
Jöhet az új iMac
A Cnet egyik szerzője Twitteren tette közhírré, hogy rövidesen megérkezik az iMac frissített verziója. A bejegyzés szerint április végén, legkésőbb május elején befut a frissített modell, ami azért olyan nagyon nem fogja megújítani az iparágat. Állítólag külsőre ugyanolyan lesz, mint a mostani, szóval új dizájnra senki se számítson. A hardver azért változik, megkapja a Sandy Bridge processzorokat az iMac, amiben egyébként már most is Core i csipek vannak, igaz, az első generáció, ráadásul csak a csúcsmodellben van négymagos processzor.Ennek most valószínűleg vége lesz, szerintem mindegyik gépbe négymagos csip kerül, ami eleve duplázza a legtöbb gépben a teljesítményt, ráadásul a második generációs Core i-k azonos magszám mellett is gyorsulást hoznak, szóval izmosabb gépeket kapunk, az biztos.Ja, és lesz Thunderbolt is, reméljük, addigra lesz már olyan eszköz a piacon, ami rendesen ki tudja használni a csatoló sávszélességét.
2011. március 23. szerda 11:53 -
LG Thrill: 3D kijelző, sztereó kamera és kétmagos processzor
Az Egyesült Államokban is elérhető lesz egy térhatású kijelzővel és sztereó kamerával szerelt LG okostelefon.
2011. március 22. kedd 13:33 -
Jön a legerősebb kétmagos AMD processzor
A gyártó eddigi leggyorsabb kétmagos CPU-ja lesz a Phenom II X2 570 Black Edition.
2011. március 22. kedd 08:20 -
Sandy Bridge alapú Pentium pocesszor érkezik
Kínában lencsevégre kapták az Intel első Sandy Bridge architektúra köré épülő Pentium processzorát, amely Pentium Dual-Core G840-es típusjelzéssel bír. A kétmagos processzor természetesen 32 nm-es csíkszélességgel érkezik és szokás szerint most is mutatkoznak kisebb-nagyobb különbségek közte, illetve a gyártó Core i3-as sorozatú Sandy Bridge processzorai között.
2011. március 14. hétfő 10:01 -
PRIMERGY BX400: Dobozos adatközpont középvállalatok számára
Az új PRIMERGY BX400 Intel Xeon 5600 processzor-sorozattal komplett funkcionalitású pengerendszer, kifejezetten komoly számítási és adattárolási követelményeket támasztó középvállalatok vagy fiókirodák számára. Élvonalbeli technológiái lenyűgöző I/O rugalmassággal és a BX900-nál már megismert rendkívüli sávszélességgel párosulnak.
2011. március 13. vasárnap 12:11 -
Nyugdíjba vonul a Core i7-980X EE processzor
Természetes, hogy az új processzorok érkezésével a korábbi csúcsmodellek szépen, lassan eltűnnek a süllyesztőben. Most az Intel első hatmagos processzora készül nyugdíjba menni: a Core i7-980X modell napjai már meg vannak számlálva, ugyanis helyét már átvette utódja, a Core i7-990X, így a korábbi csúcsmodell rövidesen eltűnhet az üzletek polcairól.
2011. március 10. csütörtök 18:01 -
Imádják az iPad 2-t
Megjelentek az első, pontosabban, haha, a második tesztek az Apple új tabletjéről, és nem különösebben meglepő módon az újságíróknak bejön az eszköz. A 9to5Mac összeállításából kiderül, hogy csak néhány támadható pontot találtak, de alapvetően nagyon elégedettek az új iPaddel.Lássuk.Engadget: elképesztően vékony, memóriából 512 megabájt került a tabletbe, az egy gigahertzes A5-ös processzor 800 megahertzen ketyeg. A hangszórók tisztábban szólnak, bár nem különösebben hangosak, az akkumulátor valamivel tovább bírja, mint az első iPadé, a kamera viszont kimondottan rossz.A Macworld 4,5 csillagot adott az 5-ből, a lap szerint valamivel könnyebb irányítani a típust, mint az elődjét.Walt Mossberg: "az Apple valószínűleg nem tudja megőrizni kilencven százalékos piaci részesedését az egyre keményebb versenyben, de a vékony kialakításnak, a kis súlynak, a nagy teljesítménynek, az árelőnynek, az elérhető alkalmazásoknak és az akkukapacitásnak hála szerintem ez a legjobb tablet az átlagos felhasználóknak a teljes piacon."David Pogue: "a kisebb súly és a vékonyabb kialakítás önmagában óriási előrelépés. Ez nem egy laptop, aminek használat közben észre sem veszed a dimenzióit: a kezedben fogod és egyfolytában érzed, hogy vékony, vagy hogy könnyű, ami hihetetlenül fontos a komfortérzet szempontjából."Slashgear: "Mennyit kellett az Apple-nek változtatnia a készüléken ahhoz, hogy megőrizze előnyét vetélytársaihoz képest? Nem sokat, mert az első generáció is a mostani mezőny fölé magasodott, hiszen a konkurensek még egy éves lemaradással is csak rosszabb akkukapacitást, magasabb árat, kényelmetlenebb használatot és kisebb fejlesztői hátteret tudnak felmutatni. Persze, maradtak hibák a készülékben, de továbbra is az Apple uralja a tabletpiacot."USA Today: az iPad 2 nem pipál ki minden tételt a tablet-kívánságlistáról, mégis, egyedülálló készülék.
2011. március 10. csütörtök 17:39 -
Intel: 16 Core i7, Celeron és Xeon processzor megy nyugdíjba
A gyártó korábbi zászlóshajója, a hatmagos Core i7-980X is elhagyja a piacot.
2011. március 10. csütörtök 09:10 -
Mikor lesz Kína processzor-nagyhatalom?
A Loongson fejlesztését irányító mérnök szerint még húsz év el fog telni addig, amíg kínai CPU-kat vásárolnak majd az amerikai gyártók.
2011. március 9. szerda 15:01 -
Elkészült a 64 gigabájtos iPhone
Azt nem tudom, melyik verzióról lehet szó, hogy ez az iPhone 4 valami spéci kiadása, vagy az iPhone 5 előhírnöke, de az biztos, hogy a következő videón egy 64 gigabájt kapacitású Apple mobil látható. A háttértár méretén kívül nem sok különbség látszik az aktuális modellhez képest, talán még az, hogy a hátsó optika körül nincs ott a korábban megismert kis fémgyűrű, de hát ettől még nem lehet ráncfelvarrásról beszélni, az is lehet ugyanis, hogy csak leesett az elem. Az biztos, hogy valamiben mesterkedik az Apple, hiszen nemcsak a tárolókapacitás nőtt meg, de a hátlapon is XX jelzi a gigabájtok mennyiségét, szóval nem az történt, hogy véletlenül több memóriát öntöttek a burkolatba. Mondjuk nem kell ahhoz nagy jóstehetség, hogy megtippeljük, milyen lesz az iPhone 5: kicsit szerintem alakítanak a formán, hogy az emberekben rögzítsék, az új telefon dizájnjának nincs köze az antennabotrányról híressé vált iPhone 4-hez (erről utóbb hogy kiderült, hogy nem valós problémáról beszélünk?!). (három írásjel egyszerre!) A mobilba belekerül az Apple A5-ös processzor és nőni fog a háttértár mérete is.  Ja, és lesz fehér modell. Nagyjából ennyire lehet idén számítani. Szerintem.
2011. március 9. szerda 08:13 -
Asus: Android, 3D kijelző és négymagos processzor
Négymagos processzorral és 3D érintőkijelzővel szerelt Android alapú internettábla bemutatására készül az Asus.
2011. március 7. hétfő 10:55 -
Samsung Galaxy S II: két modell, két processzor
A hírek szerint két változat is készül a Samsung új csúcsmodelljéből.
2011. március 5. szombat 19:30 -
Fehér változat is lesz az iPad 2-ből
A még márciusban piacra kerülő tabletbe dupla magos processzor, és két kamera került.
2011. március 3. csütörtök 13:55 -
Fehér változat is lesz az iPad 2-ből
A még márciusban piacra kerülő tabletbe dupla magos processzor, és két kamera került.
2011. március 3. csütörtök 13:46 -
Fehér változat is lesz az iPad 2-ből
A még márciusban piacra kerülő tabletbe dupla magos processzor, és két kamera került.
2011. március 3. csütörtök 13:26 -
Fehér változat is lesz az iPad 2-ből
A még márciusban piacra kerülő tabletbe dupla magos processzor, és két kamera került.
2011. március 3. csütörtök 13:26 -
Kétmagos processzort várnak az új iPhone-ba
A szerdán bemutatott iPad 2-ben is alkalmazott, kétmagos A5 processzor lesz a szíve nagy valószínűség szerint az iPhone idén megjelenő új változatának - legalábbis a szakértők várakozásai szerint.
2011. március 3. csütörtök 12:01 -
Megjelent az iPad 2
Adobe Apple Autodesk Az Apple bejelentette az iPad 2-t: A5 kétmagos processzor, 2 kamera, vékonyabb.No No No Forrás: beszeljukmac Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Photoshop Illustrator tovább
2011. március 3. csütörtök 11:08 -
Fehér változat is lesz az iPad 2-ből
A még márciusban piacra kerülő tabletbe dupla magos processzor, és két kamera került.
2011. március 3. csütörtök 07:50 -
Fehér változat is lesz az iPad 2-ből
A még márciusban piacra kerülő tabletbe dupla magos processzor, és két kamera került.
2011. március 3. csütörtök 07:05 -
Új netbook, Atom N570-es processzorral
Az Intel ugyan hivatalosan még csak tegnap jelentette be az Atom N processzor sorozat legfrissebb tagját, az N570-es modellt, ám mától kezdve már el is érhető az első olyan netbook, amely az újdonság köré épül. Az első N570-es alapokon nyugvó netbook konfigurációt a világ harmadik legnagyobb PC gyártója, az Acer szállítja, aki a netbookok piacán meghatározó szerepet tölt be.
2011. március 2. szerda 16:01 -
Új Intel kétmagos Atom processzor
Az Intel bevezette az Atom N570 processzort, amely két magot tartalmaz. Ez az első olyan Atom lapka, amely 64-bites architektúrán alapul...
2011. március 2. szerda 14:51 -
Sokat gyorsult az új MacBook Pro
Kipróbáltam az új gépet, a legolcsóbb, legkisebb MacBook Prót, a 2,3 gigahertzes Core i5-össel szerelt alapmodellt. Több dologra is kíváncsi voltam: hogy változott a rendszer összteljesítménye, a grafikus gyorsító sebessége és az üzemidő. Ellenfélnek az előző két generáció 13-asát raktam be, bár nem a közvetlen elődmodellt, olyat ugyanis nem találtam: az én, 2,53-as Core 2-essel és Geforce 9400-zal szerelt laptopom, és a másik, 2,6-os Core 2-essel és Geforce 320M-mel szerelt tesztgép is az erősebb konfigurációt jelentette eddig a 13-as kínálatból, szóval valójában a 2,7 gigahertzes Core i7-essel szerelt új 13-ast kéne harcba küldeni ellene, de a különbség így is nagyon látványos lesz. Xbench alatt például látszik, hogy míg a 2010-es gép alig volt gyorsabb a 2009-esnél, addig az új modell még a két régi erősebbtől is alaposan elhúz. Gekkbench alatt még keményebb az eltérés, az új processzor alacsonyabb órajelével is megeszi reggelire a régi modelleket. Ahogy azt sejteni lehetett, a grafikus gyorsító nem az új MacBook Pro erőssége, de az tisztán látszik, hogy a processzorba integrált csip sokkal jobb, mint a korábbi inteles borzalmak: a Geforce 320M-mel tartja a lépést, a Geforce 9400M-et meg kiröhögi: Az üzemidő kicsit csalódást okozott, amikor terhelés nélkül futott a gép, majdnem annyi ideig bírta, mint az elődmodell, és jóval tovább, mint a kettővel ezelőtti generáció, teljes terhelés mellett viszont csak annyi ideig bírta egy feltöltéssel, mint a 2009-es generáció. Hiába, a Core i5-ös falánk vadállat is tud lenni. Még egy érdekességet figyeltünk meg: a betöltési sebességet. Az új gép merevlemezéről szempillantás alatt indulnak el a programok, nem nagyon találtunk magyarázatot rá, de amikor egy Safari, Photo Booth, Photoshop, Actinity monitor, Disk utility kombót nyomtunk, az én merevlemezzel szerelt laptopom alaposan lemaradt, az új meg kábé olyan hamar végzett, mint egy ssd-vel szerelt MacBook Pro. Szóval jó kis gép lett ez, bár én némi plusz üzemidőnek jobban örültem volna, mint a teljesítménynövelésnek, de hát mindent nem lehet egyszerre.A gépet a Stylebolttól kaptuk tesztelésre.
2011. március 2. szerda 08:08 -
Újabb kétmagos VIA processzor: itt az Eden X2
A VIA nagyjából három hónappal ezelőtt mutatta be első kétmagos processzorát a Nano X2 személyében, ám most újabb kétmagos központi egységgel rukkol elő, amely ezúttal kifejezetten a beágyazott rendszerek piacát veszi célba. Az Eden X2 névre keresztelt újdonság alacsony fogyasztás mellett üzemel, mégis ütőképes szolgáltatásokat és teljesítményt kínál, legalábbis az adott kategórián belül.
2011. március 1. kedd 14:01 -
Vadonatúj Apple MacBook Pro-k
Erősebb processzor és videokártya, plusz még az USB 3-at is lenyomja.
2011. február 28. hétfő 11:05 -
BRÉKING: Új MacBook Prók
Az Apple bemutatta a profi laptopok új generációját. Ez volt eddig:És ez lesz mostantól (13, 15 és 17 col):Ahogy a képeken is látszik, mindegyik gépbe Core i-processzor került, méghozzá a második generáció, tehát az összes konfigurációnál jelentős az előrelépés. Az eddig Core 2-eseket használó 13 colos gépeknél 30-50 százalékos gyorsulásra lehet számítani, míg az eddig első generációs Core i5-ös, Core i7-et használó 15-ös és 17-es laptopoknál 10-20 százalék az előrelépés.A memória 4 gigabájt maradt mindegyik konfigurációban, a merevlemez az összes típusban nagyobb lett valamivel, de nem lett alapértelmezett az ssd, ezt meghagyták az Air privilégiumának. Állítólag csak egy év múlva érkeznek meg azok a teljesen áttervezett MacBook Prók, amiknek a szerkezeti felépítése alapvetően különbözik majd a mostaniaktól.Érdemes még kiemelni, hogy a 13 colos gépekben az eleve integrált Nvidia grafikus gyorsítót az integrált Intel HD 3000 váltotta: ezek már nem olyan bénák, mint a korábbi inteles vga-k, nagyobb ugyan nem lett a kicsi MacBook Pro grafikai teljesítménye, de legalább kisebb sem.A 15-ös és 17-es gépekben meg ugye Core i7-es váltotta a Core i5-ösöket, és a grafikus gyorsító is alaposan megváltozott: a Radeon HD6490M váltotta a Geforce 330M-eket, bár amennyire tudni lehet, ezek sem sokkal erősebbek az elődeiknél.Szóval a processzor mindegyik gépben erősebb lett, háttértárból is többet kaptunk, de a grafikus teljesítmény és a memória nem nőtt és forradalmi technológiát is csak egyet kaptunk: a Light Peaket, amiről meg majd kiderül, hogy milyen gyorsan terjed el.Tisztességes ráncfelvarrás történt, más nem. 
2011. február 24. csütörtök 14:44 -
Onion: Groteszk az új MacBook Pro
Ismerjük őket, aki nem, annak röviden az Onionról: ez egy olyan híroldal, ahol mindenféle kamu információt közölnek le meglehetőseb abszurd megfogalmazásban, de a cikkek és videók olyan alaposan, a témát olyan ügyesen körbejárva készülnek el, mintha komoly hírekről lenne szó. Ettől olyan vicces az Onion.Legújabb anyagukban az új MacBook Prók premierjéről számoltak be. Lássuk, még a valódi bemutató előtt néhány órával, milyennek képzelik az eseményt.Mivel Steve Jobs betegszabadságon van, az őt helyettesítő Tim Cooknak kellett szembesülnie az új MacBook Prót övező kemény kritikákkal, amik leginkább undorítónak írják le a gépeket.Cook bemutatóját az Apple központjában döbbent csönd fogadta, mert a bizarr, új termék ugyan hasonlít egy számítógépre, ám vastag hússzerű bevonat fedi, ami láthatóan nedvedzik itt-ott."Te jó ég" - így kommentálta Kurt Starfeldt, az Apple egyik alkalmazottja az gépet. "A fejhallgató csatlakozója valami nyálkás anyag, amiből morajló hang távozik, ráadásul a gép megrázkódott, amikor Tim azt mutatta be, hogyan kell használni a touchpadet"."Képtelen vagyok kitörölni az emlékezetemből, bárcsak elfelejthetném" - mondta Starfeldt.A hallgatóság egybehangzóan azt állította, hogy az új MacBook Pro valamiféle működő emésztő-, izom-, és húgyúti rendszerre emlékeztet, amint egyszerűen kihívás nézni, és aminél visszataszítóbbat még sosem készített az Apple.Egy ügyfél szerint a gép ziháló hangot hallat, ha egyszerre több programot futtatunk rajta. "Megpróbálkoztam egy force quittel, de minden lelassult, a hús meg betegesen lilává vált" - mondta Bill Delain. "Végül megnyomtam a lemezkiadó gombot, mire kinyílt egy tálca, ami kiköpött egy csomó fogat. Miért kell bele fog?" - kérdezte az elkeseredett szakember.Az Apple leírásai alapján a forradalmi laptopnak része egy fejlett grafikus kijelző, amit egy fedél vég a káros porrészecskéktől, és a bakteriális fertőzésektől, amiket ha mégis elkap a gép, sárgás folyadék szivárog a panelből.A laptop 13, 15 és 17 colos verziókban lesz elérhető, mindegyikbe 2,4 gigahertzes Core 2 Duo processzor dogozik, az akkumulátor egy feltöltéssel kilenc órán át bírja, és egy teljes értékű, keratinból billentyűzet is van rajta, ami az emberi bőr egyik legfontosabb építőeleme.Az Apple-höz közeli források megerősítették, hogy Cook csalódott volt a média, a részvényesek és a fogyasztók reakció miatt, ahogy mondta, ő csak megpróbált elődje nyomdokain járva valami forradalmival előállni."Néztem, ahogy Steve Jobs felépítette az Apple brandet, és tudom, hogy élvonalbeli, amit bemutattunk" - mondta Cook, majd hozzátette: "Őszintén úgy gondolom, hogy a laptopépítés következő logikus szintje ez: amikor úgy érezheted, hogy a gép a tested része. A tervezés persze még nem tökéletes, de remélem, idővel az emberek megtanulják majd szeretni az új technológiát".Cook biztosította a fogyasztókat, hogy az új MacBook Prók teljes mértékben kompatibilisek az iLife programcsomaggal.A felhasználók egy csoportja, akik a béta tesztet végezték, azt mondták a riportereknek, hogy nagyon zavarba ejtő, amikor a lemerülő elemek miatt a laptop nyög egyet, és hogy szelíden horkolni kezd, amikor elmegy sleepbe. Egyikük elmondta azt is, hogy a számítógép eredetileg két kilós volt, de harminc kilósra nőtt abban a két hétben, amikor depressziósnak érezte magát, ráadásul a hangszórókból könnyek csordogáltak.A sajtó beszámolója szerint reggel 3,2 millió lojális felhasználó várta világszerte az Apple üzletei előtt, hogy az elsők közt juthasson hozzá a legújabb technológiához.
2011. február 24. csütörtök 07:21 -
Kiszivárgott az új MacBook Pro specifikációja?
Egy német oldalon jelent meg először az a konfiguráció, ami persze lehet akár kamu is, de megeshet, hogy valódi: a napokban a világ összes fontosabb országába megérkeztek azok a lezárt dobozok, amikben valami Apple titok rejtőzik: a kaliforniai cég megtiltotta, hogy határidő előtt felbontsák őket, de ennyi erővel akár fel is bonthatta valaki, onnantól kezdve meg csak le kellett fotózni az új laptopok dobozán található specifikációt.Ezek alapján a következő lesz a legkisebb, 13,3 colos MacBook Próban:Kétmagos Core i5, 2.3 GHz 3 MB cache4 GB of DDR3 1333 MHz320 GB 5400 rpm merevlemez13.3-as glossy kijelző 1280x800 pixellelIntel Graphics GPU HD 3000 384MB megosztott memóriávalHD FaceTime kamera Superdrive 8xThunderboltSDXC slot, Firewire 800 és két USB 2.0Digital Audio OutputIntegrated EthernetBacklit keyboardMéret és súly: 32.5 x22, 7x2, 41 cm, 2.04 kgAhogy jósoltam, Core i5-ös került a laptopba: a Core i3-as is logikus választásnak tűnhet, viszont abban nagyon gyenge a grafikus gyorsító, míg a Core i5-ös HD 3000-e már felveszi a versenyt a kisebbik Prókban most megtalálható GeForce-okkal. A grafikus teljesítmény tehát nem változik, míg a processzor 30-50 százalékkal gyorsabb lesz, ráadásul felbukkan a gépben a Thunderboltnak nevezett csatoló is, ami sokak szerint valójában a Light Peak.Kicsit nagyobb lesz még a merevlemez, de nincs ssd, a memória sem nő, de még a képernyő felbontása sem, a hasonló méretű Air tehát továbbra is több pixelt tud megjeleníteni.Néhány napon belül, vagy talán már holnap kiderül, hogy kamu, vagy valódi specifikációt láttunk, addig is itt egy kép a kisebbik gépről:
2011. február 23. szerda 15:12 -
iPad vs Galaxy Tab 10.1
Tegnap a Samsung Forum 11-en voltam a Műcsarnokban: ez a dél-koreai cég legnagyobb show-ja most a térségben, óriási nemzetközi újságírócsoportot szállítottak ide, hogy bemutassák nekik a legújabb fejlesztéseket. Izgalmasak az új tévék, elképesztő a kijelzőjük, tetszik az is, ahogy összekapcsolják ezeket a mobilokkal és a tabletekkel: át lehet küldeni a képüket, így a hálóban fekve, a Galaxy Tabon tudjuk nézni a tévé., vagy blurayfilmet. Az Appleblog szempontjából viszont nem ez az érdekes, hanem a tablet, a Samsung Galaxy Tab 10.1. Ennek már jóval nagyobb a kijelzője, mint az előző generációnak, a koreaiak készüléke akkora lett, mint egy iPad. Csak sokkal brutálisabb hardverrel: kétmagos Tegra 2 processzor van benne, aminek a teljesítménye körülbelül háromszorosa az iPadének. Több benne a memória, már a 3.0-s Android fut rajta, a kijelző felbontása meg 1280x800, harminc százalékkal több, mint az iPadé, ami látszik is, ha mindkettőn megnézzük az Appleblogot: A lényeg azonban nem is ez, hanem a sebesség. Frászt, a sebesség érzete. Megszokhattuk, hogy ebben az elképesztően fontos mutatóban, amire legyinthetnek a geekek, mondhatják, hogy ez egy lényegtelen, specifikáción túli lidércvilág, az emberek többségének mégis erre van szüksége, ettől lett sikeres az iPhone és az iPad, szóval a sebesség érzetében bizony még az új csúcs Galaxy Tab és csúfosan leszerepel a lassan élete végéhez közelítő iPadhez képest. Nézzétek meg ezt a videót, amin két feladattal kellett megküzdeniük a tableteknek: az elforgatással és a görgetéssel: Tisztán látszik, hogy a Samsung sokkal lassabban forgatja el a képet, annyival, hogy meg is szűnik a természetesség érzete: az iPaden olyan, mintha a gravitáció húzná le a képet, a Samsungon meg látjuk a sok nullás meg egyes izzadását. És érezzük is, az Index nézésétől ugyanis keményen izzadt a processzor, a tablet hátulja hamar felmelegedett, ami gondolom nem tesz jót az üzemidőnek, pedig csak böngésztem. De látszik, hogy néha még ez is sok volt, ugyanis a görgetés sem volt olyan folyékony, zökkenőmentes, mint az iPaden, ami azért tényleg nevetséges. Mondhatnánk persze, hogy még két mag mellett is ez az ára a Flashnek egy tableten, de egyrészt ez túl nagy ár, másrészt meg az Indexen ugyan minden reklám letöltődött, viszont az oldal alján található Indavideo nem: az egyetlen olyan Flash-tartalom, aminek lett volna értelme. Persze ez csak egy gyors teszt volt, a szoftver sem végleges, csiszolják még ezt a gépet, de az tisztán látszik, hogy az alapkoncepcióval van a baj, amivel úgy látszik, a brutális hardverteljesítmény sem tud mit kezdeni. És ez a lényeg, ezért tökmindegy, mi lesz az iPad 2-ben, mert már az első generáció is versenyképes ezzel a böngészési élménnyel (kivéve, ha valaki direkt a Flash reklámokra hajt). Ezzel együtt érdemes megjegyezni, hogy a 10.1-es Galaxy Tab márciusban fog megjelenni, egy hónappal az iPad 2 premierje előtt, szóval a tabletnek már azzal kell versenyeznie.
2011. február 22. kedd 08:50 -
Új Intel processzor a nagyteljesítményű számítógépekhez
Az Intel ismertette a következő Itanium processzor tervét, ami a nagyteljesítményű számitógépek (mainframe)...
2011. február 20. vasárnap 22:40 -
iPad 2 és Galaxy Tab 10.1 helyett: HTC Flyer és Motorola Xoom árak
Nos, elkezdtek szállingózni az európai online boltokba is az új androidos mobiltelefonok és táblagépek. Pontosabban az előrendelés indult meg, úgyhogy nézzük is, mi mennyibe kerül, ha az interneten vásároljuk.HTC Flyer: 180 ezer forint. Kezdjük mindjárt a HTC első, frissen bemutatott táblagépével, a Flyerrel. Már a bejelentéskor megállapítottuk, hogy a Flyer a gyengébb androidos táblagépek közé tartozik, hiszen a felbontása és a kijelző mérete is inkább a mostani Galaxy Tab-ot követi, és nem az újabb táblagépek paramétereit. A német Amazonon megjelent előrendelési oldal szerint az ára 670 euró lesz. Vagyis meghökkentően drága az eszköz. Főleg ha az ugyanitt vásárolható Galaxy Tab árával hasonlítom össze: 474 euró, vagyis kb 130 ezer forint.HTC Flyer paraméterek: 420 gramm, 7" kijelző, 1024x600 felbontás, 1,5 GHz processzor, 32 GB belső memória, 1 GB RAM. Motorola Xoom: 120 ezer forint. A szintén frissen bemutatott Xoom nem csak jobb táblagép a Flyernél, hanem jóval olcsóbb is. Legalábbis az amerikai Verizon szerint a wifi-only verzió valahol 600 dollár körül lesz. Ez meglehetősen baráti ár. Persze azért még várjuk meg, hogy mennyi lesz a Verizon-mentes verzió. De nagyon valószínű, hogy a kisker piacon is olcsóbb lesz ez a készülék, mint a HTC Flyer.Motorola Xoom paraméterek: 10.1" kijelző, 1280x800 felbontás, 2 GHz dual-core processzor, Android 3.0 oprendszer. A Samsung Galaxy Tab 10.1 és az iPad 2 árai egyelőre nem ismeretesek. Nem tartom kizártnak, hogy a Samsung most is bevárja az Apple-t az árazással. Ne feledjük, hogy anno, a Galaxy Tab bejelentésekor is az iPadhez kötötték a készülék árazását.Ha ma kéne vásárolnom és választanom táblagépet, biztosan megvárnám még ennek a két készüléknek az árát, de majdnem biztos vagyok benne, hogy a Motorola lesz a nyerő ár/érték arányban.
2011. február 19. szombat 14:47 -
Mobile World Congress 2011 összefoglaló
Vége a barcelonai kiállításnak, tarolt az Android, a kétmagos processzor és a tablet.
2011. február 18. péntek 23:20 -
Érkezik az Intel Core i7-990X
Az Extreme Edition kiadású processzor megjelenése mellett két CPU ára csökkent.
2011. február 17. csütörtök 12:21 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 17. csütörtök 11:55 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 17. csütörtök 11:51 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 17. csütörtök 11:36 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 17. csütörtök 11:35 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 17. csütörtök 11:20 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 17. csütörtök 11:15 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 17. csütörtök 11:00 -

2011. február 17. csütörtök 10:45 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 17. csütörtök 10:41 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 17. csütörtök 10:25 -

2011. február 17. csütörtök 10:06 -

2011. február 17. csütörtök 09:50 -

2011. február 17. csütörtök 09:31 -

2011. február 17. csütörtök 09:15 -

Motorola Droid X 2: Evolúció vagy forradalom?
A korábbi feltételezésektől eltérően valószínűleg LTE, kétmagos processzor és qHD kijelző nélkül érkezik a Motorola Droid X közvetlen utódja.
2011. február 17. csütörtök 09:01 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 17. csütörtök 08:55 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 17. csütörtök 08:55 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 17. csütörtök 08:40 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 17. csütörtök 08:36 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 17. csütörtök 08:20 -

2011. február 17. csütörtök 08:06 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 17. csütörtök 08:01 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 17. csütörtök 07:45 -

2011. február 17. csütörtök 07:30 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 17. csütörtök 07:26 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 17. csütörtök 07:10 -

2011. február 17. csütörtök 06:55 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 17. csütörtök 06:50 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 17. csütörtök 06:35 -

2011. február 17. csütörtök 06:20 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 17. csütörtök 06:15 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 17. csütörtök 06:01 -

2011. február 17. csütörtök 05:40 -

2011. február 17. csütörtök 05:25 -

2011. február 17. csütörtök 05:06 -

2011. február 17. csütörtök 04:50 -

2011. február 17. csütörtök 04:30 -

2011. február 17. csütörtök 04:16 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 17. csütörtök 04:10 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 17. csütörtök 03:55 -

2011. február 17. csütörtök 03:40 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 17. csütörtök 03:37 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 17. csütörtök 03:20 -

2011. február 17. csütörtök 03:07 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 17. csütörtök 03:00 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 17. csütörtök 02:45 -

2011. február 17. csütörtök 02:30 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 17. csütörtök 02:25 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 17. csütörtök 02:11 -

2011. február 17. csütörtök 01:55 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 17. csütörtök 01:50 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 17. csütörtök 01:35 -

2011. február 17. csütörtök 01:15 -

2011. február 17. csütörtök 01:00 -

2011. február 17. csütörtök 00:43 -

2011. február 17. csütörtök 00:25 -

2011. február 17. csütörtök 00:05 -

2011. február 16. szerda 23:50 -

2011. február 16. szerda 23:45 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 16. szerda 23:30 -

2011. február 16. szerda 23:18 -

2011. február 16. szerda 23:13 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 16. szerda 22:56 -

2011. február 16. szerda 22:40 -

2011. február 16. szerda 22:35 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 16. szerda 22:20 -

2011. február 16. szerda 22:06 -

2011. február 16. szerda 22:00 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 16. szerda 21:49 -

2011. február 16. szerda 21:30 -

2011. február 16. szerda 21:25 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 16. szerda 21:10 -

2011. február 16. szerda 20:50 -

2011. február 16. szerda 20:35 -

2011. február 16. szerda 20:17 -

2011. február 16. szerda 20:00 -

2011. február 16. szerda 19:41 -

2011. február 16. szerda 19:25 -

2011. február 16. szerda 19:20 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 16. szerda 19:05 -

2011. február 16. szerda 18:52 -

2011. február 16. szerda 18:47 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 16. szerda 18:30 -

2011. február 16. szerda 18:15 -

2011. február 16. szerda 18:10 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 16. szerda 17:55 -

2011. február 16. szerda 17:40 -

2011. február 16. szerda 17:36 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 16. szerda 17:21 -

2011. február 16. szerda 17:00 -

2011. február 16. szerda 16:46 -

2011. február 16. szerda 16:27 -

2011. február 16. szerda 16:10 -

2011. február 16. szerda 15:52 -

2011. február 16. szerda 15:36 -

2011. február 16. szerda 15:31 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 16. szerda 15:16 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 16. szerda 15:15 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 16. szerda 15:00 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 16. szerda 14:55 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 16. szerda 14:40 -

2011. február 16. szerda 14:26 -

2011. február 16. szerda 14:20 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 16. szerda 14:05 -

2011. február 16. szerda 13:50 -

2011. február 16. szerda 13:45 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 16. szerda 13:30 -

2011. február 16. szerda 13:12 -

2011. február 16. szerda 12:36 -

2011. február 16. szerda 12:35 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 16. szerda 12:15 -

2011. február 16. szerda 12:00 -

2011. február 16. szerda 11:55 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 16. szerda 11:40 -

2011. február 16. szerda 11:20 -

2011. február 16. szerda 11:06 -

2011. február 16. szerda 11:00 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 16. szerda 10:46 -

MWC2011: A Desire S inkább csak ráncfelvarrás
Egybeöntött készülékház, Snapdragon processzor, de semmi átütő.
2011. február 16. szerda 10:42 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 16. szerda 10:30 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 16. szerda 10:26 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 16. szerda 10:10 -

2011. február 16. szerda 09:55 -

2011. február 16. szerda 09:50 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 16. szerda 09:35 -

2011. február 16. szerda 09:16 -

2011. február 16. szerda 09:00 -

iPhone 5: Kétmagos processzor és 4 hüvelykes kijelző?
Közel azonos méretben, de jóval nagyobb kijelzővel és kétmagos Apple A5 processzorral érkezhet az iPhone 5.
2011. február 16. szerda 08:59 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 16. szerda 08:40 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 16. szerda 08:40 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 16. szerda 08:25 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 16. szerda 08:21 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 16. szerda 08:05 -

2011. február 16. szerda 07:50 -

2011. február 16. szerda 07:45 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 16. szerda 07:30 -

2011. február 16. szerda 07:15 -

2011. február 16. szerda 07:11 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 16. szerda 06:55 -

2011. február 16. szerda 06:40 -

2011. február 16. szerda 06:35 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 16. szerda 06:20 -

2011. február 16. szerda 06:05 -

2011. február 16. szerda 06:00 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 16. szerda 05:46 -

2011. február 16. szerda 05:30 -

2011. február 16. szerda 05:25 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 16. szerda 05:11 -

2011. február 16. szerda 04:50 -

2011. február 16. szerda 04:35 -

2011. február 16. szerda 04:31 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 16. szerda 04:15 -

2011. február 16. szerda 04:00 -

2011. február 16. szerda 03:55 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 16. szerda 03:40 -

2011. február 16. szerda 03:25 -

2011. február 16. szerda 03:21 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 16. szerda 03:08 -

2011. február 16. szerda 02:45 -

2011. február 16. szerda 02:40 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 16. szerda 02:25 -

2011. február 16. szerda 02:10 -

2011. február 16. szerda 02:05 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 16. szerda 01:50 -

2011. február 16. szerda 01:36 -

2011. február 16. szerda 01:30 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 16. szerda 01:15 -

2011. február 16. szerda 00:56 -

2011. február 16. szerda 00:40 -

2011. február 16. szerda 00:20 -

2011. február 16. szerda 00:05 -

2011. február 16. szerda 00:00 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 15. kedd 23:45 -

2011. február 15. kedd 23:31 -

2011. február 15. kedd 23:25 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 15. kedd 23:10 -

2011. február 15. kedd 22:55 -

2011. február 15. kedd 22:50 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 15. kedd 22:35 -

2011. február 15. kedd 22:21 -

2011. február 15. kedd 22:15 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 15. kedd 22:00 -

2011. február 15. kedd 21:45 -

2011. február 15. kedd 21:40 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 15. kedd 21:25 -

2011. február 15. kedd 21:10 -

2011. február 15. kedd 21:05 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 15. kedd 20:52 -

2011. február 15. kedd 20:30 -

2011. február 15. kedd 20:15 -

2011. február 15. kedd 19:56 -

2011. február 15. kedd 19:41 -

2011. február 15. kedd 19:35 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 15. kedd 19:21 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 15. kedd 19:20 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 15. kedd 19:05 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 15. kedd 19:01 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 15. kedd 18:47 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 15. kedd 18:46 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 15. kedd 18:30 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 15. kedd 18:25 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 15. kedd 18:10 -

2011. február 15. kedd 17:55 -

2011. február 15. kedd 17:50 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 15. kedd 17:35 -

2011. február 15. kedd 17:21 -

2011. február 15. kedd 17:17 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 15. kedd 17:01 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 15. kedd 17:00 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 15. kedd 16:45 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 15. kedd 16:40 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 15. kedd 16:25 -

2011. február 15. kedd 16:06 -

2011. február 15. kedd 15:52 -

2011. február 15. kedd 15:31 -

2011. február 15. kedd 15:15 -

2011. február 15. kedd 15:10 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 15. kedd 14:56 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 15. kedd 14:55 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 15. kedd 14:41 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 15. kedd 14:35 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 15. kedd 14:22 -

2011. február 15. kedd 14:05 -
Öt új Opteron processzor az AMD kínálatában
Az AMD szerverprocesszor kínálatában öt új modell jelent meg, amelyek az Opteron 6100-as sorozatot erősítik. Az összes újdonság kompatibilis a G34-es processzorfoglalattal, ami akkor jön jól, ha a különböző vállalatok jelenlegi konfigurációikban található processzoraikat szeretnék lecserélni valamelyik újdonságra. A friss processzorok felsőkategóriás megoldásoknak számítanak az egyes TDP kategóriákon belül, ugyanis a korábbi modellekkel megegyező TDP értéken belül mozognak, ám elődeiknél magasabb órajelen üzemelnek, ezáltal pedig nagyobb teljesítményt kínálnak.
2011. február 15. kedd 14:05 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 15. kedd 14:01 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 15. kedd 13:45 -

2011. február 15. kedd 13:27 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 15. kedd 13:10 -

2011. február 15. kedd 12:57 -

2011. február 15. kedd 12:51 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 15. kedd 12:36 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 15. kedd 12:35 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 15. kedd 12:20 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 15. kedd 12:16 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 15. kedd 12:00 -

2011. február 15. kedd 11:40 -

2011. február 15. kedd 11:28 -

2011. február 15. kedd 11:06 -

2011. február 15. kedd 10:50 -

2011. február 15. kedd 10:46 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 15. kedd 10:31 -

2011. február 15. kedd 10:16 -

2011. február 15. kedd 10:11 -
Arctic Freezer 13 Pro: friss, különleges CPU hűtő
Az Arctic mérnökei egy új processzorhűtőt készítettek, amely a Freezer 13 Pro nevet viseli és a felsőkategóriás processzorhűtők népes táborát gyarapítja. Az újdonság a Cross-Blow technológia alkalmazásának köszönhetően különleges felépítéssel rendelkezik: a 120 mm-es ventilátor mellett a processzorhűtő talpazatán egy 50 mm-es átmérőjű légkeverő is helyet kapott, amely segít mind a processzor, mind pedig a VRM áramkör alkatrészeinek hatékony hűtésében.
2011. február 15. kedd 10:11 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 15. kedd 09:56 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 15. kedd 09:56 -
Érkezik az Intel Core i7-990X
Az Extreme Edition kiadású processzor megjelenése mellett két CPU ára csökkent.
2011. február 15. kedd 09:47 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 15. kedd 09:36 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 15. kedd 09:36 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 15. kedd 09:20 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 15. kedd 09:17 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 15. kedd 09:02 -

Qualcomm APQ8063: Négymagos processzor 2,5 GHz-en
A Qualcomm Snapdragon család telefonokba szánt egy és kétmagos, illetve az internettáblákhoz fejlesztett négymagos tagja is 2,5 GHz-en üzemel.
2011. február 15. kedd 09:01 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 15. kedd 08:41 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 15. kedd 08:40 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 15. kedd 08:26 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 15. kedd 08:20 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 15. kedd 08:05 -

2011. február 15. kedd 07:47 -

2011. február 15. kedd 07:30 -

2011. február 15. kedd 07:26 -
A legelborultabb iPhone-jóslatok
Nem tudom, ti hogy emlékeztek, de mintha a korábbi iPhone-bejelentések előtt hihető jóslatok jelentek volna meg. Ezzel szemben most elöntött minket az ötletáradat: mintha különösebb koncepció nélkül dobálták volna egymásra a pletykaoldalak, ami eszükbe jutott, hogy a végére az iPhone 5 egyszerre legyen nagy és kicsi, olcsó és drága.De lássuk, pontosan mire is gondolok: a Digitimes szerint például közel tíz százalékkal nagyobb, 4 colos lesz az új iPhone kijelzője, a Samsung Galaxy S-en van egyébként ekkora. Ezzel a mobil már versenyképes lenne a legnagyobb Android-alapú telefonokkal, bár szerintem lassan már a kisebb tabletekkel is.A másik elképesztő pletyka, hogy fizikai billentyűzet kerül az iPhone-ra, ami csodálatos pofon lenne az iparágnak: miután az Apple bizonyította, hogy nincs szükség valódi gombokra és nagyrészt kiirtotta azokat a kategóriából, visszaállítja a reputációjukat és zászlajára tűzve sikerre viszi őket. Haha.A legjópofább jóslat a belső felépítéssel kapcsolatos: állítólag az Apple A4 processzor átadja helyét az A5-ösnek, bár arról nincs információ, hogy ez miben különbözik majd elődjétől, hát ennyire még egy közepesen fejlett polip is képes látni a jövőt.És akkor már érdemes összeszedni azokat a pletykákat is, amik tegnap óta estek be az iPhone nanóról, az Apple kisebb, olcsóbb telefonjáról, aminek a létezésében mi itt az Appleblogon nem nagyon hiszünk, ami persze nem kizáró ok.Szóval elkészültek az első kamuképek is, ezeken az látható, hogy a júzerek szerint hogyan fest majd a mobil:Másrészt felmerült az az ötlet, hogy a készülékben egyáltalán nem lesz háttértároló, ha valakinek memóriára lesz szüksége, vesz magának egy sd-kártyát, bár a jóslatok még ennél is durvább átalakításokról szólnak. Arról, hogy még csak venni sem lehet bele háttértárolót, minden adatunk a felhőben lesz, amit a kis iPhone nano a MobileMe szolgáltatáson keresztül ér majd el.A jelenlegi, főleg az amerikai sávszélességeket figyelembe véve ez baromságnak tűnik, bár tény, hogy az iPhone net nélkül most is hasznavehetetlenné válik, hiába vannak a netet igénylő alkalmazások a mobilon, ilyen alapon akár azok is lehetnének valahol a hálózaton.Ezzel együtt az egész folyamat nehézkesnek, hosszadalmasnak tűnik és sok esélyt nem látok a megvalósulására, amíg nincs itt legalább az ötödik generációs mobilhálózat.
2011. február 15. kedd 07:21 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 15. kedd 07:10 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 15. kedd 07:10 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 15. kedd 06:55 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 15. kedd 06:50 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 15. kedd 06:36 -

2011. február 15. kedd 06:20 -

2011. február 15. kedd 06:15 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 15. kedd 06:00 -

2011. február 15. kedd 05:45 -

2011. február 15. kedd 05:40 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 15. kedd 05:25 -

2011. február 15. kedd 05:10 -

2011. február 15. kedd 05:05 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 15. kedd 04:50 -

2011. február 15. kedd 04:30 -

2011. február 15. kedd 04:15 -

2011. február 15. kedd 04:11 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 15. kedd 03:55 -

2011. február 15. kedd 03:40 -

2011. február 15. kedd 03:35 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 15. kedd 03:20 -

2011. február 15. kedd 02:55 -

2011. február 15. kedd 02:40 -

2011. február 15. kedd 02:35 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 15. kedd 02:20 -

2011. február 15. kedd 02:01 -

2011. február 15. kedd 01:45 -

2011. február 15. kedd 01:25 -

2011. február 15. kedd 01:10 -

2011. február 15. kedd 01:05 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 15. kedd 00:50 -

2011. február 15. kedd 00:36 -

2011. február 15. kedd 00:30 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 15. kedd 00:15 -

2011. február 15. kedd 00:00 -

2011. február 14. hétfő 23:56 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 14. hétfő 23:40 -

2011. február 14. hétfő 23:25 -

2011. február 14. hétfő 23:20 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 14. hétfő 23:05 -

2011. február 14. hétfő 22:50 -

2011. február 14. hétfő 22:45 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 14. hétfő 22:30 -

2011. február 14. hétfő 22:15 -

2011. február 14. hétfő 22:10 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 14. hétfő 21:56 -

2011. február 14. hétfő 21:35 -

2011. február 14. hétfő 21:20 -

Samsung Galaxy S II
Vékony kialakítás, duplamagos processzor, "szinkrontolmács" funkció, Gingerbread alapokon.
2011. február 14. hétfő 21:05 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 14. hétfő 21:00 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 14. hétfő 21:00 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 14. hétfő 20:45 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 14. hétfő 20:40 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 14. hétfő 20:25 -

2011. február 14. hétfő 20:10 -

2011. február 14. hétfő 20:05 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 14. hétfő 19:52 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 14. hétfő 19:51 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 14. hétfő 19:35 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 14. hétfő 19:30 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 14. hétfő 19:15 -

2011. február 14. hétfő 19:00 -

2011. február 14. hétfő 18:55 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 14. hétfő 18:41 -

2011. február 14. hétfő 18:27 -

2011. február 14. hétfő 18:21 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 14. hétfő 18:05 -

Samsung: új Galaxy S és tábla PC
A Samsung bemutatta mindkét új készülékét. Nagyobb kijelző, gyorsabb processzor, és jobb multimédiás jellemzők szerepelnek a listán.
2011. február 14. hétfő 17:53 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 14. hétfő 17:50 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 14. hétfő 17:46 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 14. hétfő 17:32 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 14. hétfő 17:31 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 14. hétfő 17:11 -

2011. február 14. hétfő 16:55 -

2011. február 14. hétfő 16:35 -

2011. február 14. hétfő 16:20 -

2011. február 14. hétfő 16:15 -
Új hatmagos csúcsprocesszor: Core i7-990X EE
Az Intel egy új hatmagos csúcsprocesszort dobott piacra, amely a jelenleg is forgalomban lévő Core i7-980X helyét veszi át a piacon, ám ennek következtében természetesen némi árkorrekcióra is számíthatunk egyes processzorok esetében. Az új központi egység a Core i7-990X nevet kapta és elődjéhez hasonlóan ő is az Extreme Edition sorozatot erősíti, ami annyit tesz, hogy a processzor szorzózár-mentes kivitellel érkezik.
2011. február 14. hétfő 16:01 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 14. hétfő 16:00 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 14. hétfő 16:00 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 14. hétfő 15:45 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 14. hétfő 15:41 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 14. hétfő 15:25 -

2011. február 14. hétfő 15:10 -

2011. február 14. hétfő 15:05 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 14. hétfő 14:50 -

2011. február 14. hétfő 14:35 -

2011. február 14. hétfő 14:31 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 14. hétfő 14:17 -

2011. február 14. hétfő 14:00 -

2011. február 14. hétfő 13:56 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 14. hétfő 13:40 -

2011. február 14. hétfő 13:25 -

2011. február 14. hétfő 13:21 -

2011. február 14. hétfő 13:05 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 14. hétfő 13:05 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 14. hétfő 12:46 -

2011. február 14. hétfő 12:30 -

2011. február 14. hétfő 12:25 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 14. hétfő 12:10 -

2011. február 14. hétfő 11:51 -

2011. február 14. hétfő 11:35 -

2011. február 14. hétfő 11:16 -

2011. február 14. hétfő 11:15 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 14. hétfő 11:01 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 14. hétfő 10:56 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 14. hétfő 10:41 -

2011. február 14. hétfő 10:26 -

2011. február 14. hétfő 10:22 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 14. hétfő 10:05 -

2011. február 14. hétfő 09:52 -

2011. február 14. hétfő 09:45 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 14. hétfő 09:31 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 14. hétfő 09:30 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 14. hétfő 09:15 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 14. hétfő 09:12 -
Nem lesz több AMD Athlon, Sempron és Phenom processzor
Megerősítést nyerni látszanak azok a korábban felbukkant hírek, amely szerint az AMD hamarosan megszünteti eddigi közismert "Athlon", "Sempron" és "Phenom" márkaneveinek használatát. Ehelyett - az oldalunkon közel fél évvel ezelőtt megjelentekkel összhangban - a jövőben "Vision" név alatt jelennek..
2011. február 14. hétfő 09:11 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 14. hétfő 08:55 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 14. hétfő 08:55 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 14. hétfő 08:40 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 14. hétfő 08:35 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 14. hétfő 08:20 -

2011. február 14. hétfő 08:05 -

2011. február 14. hétfő 08:00 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 14. hétfő 07:45 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 14. hétfő 07:42 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 14. hétfő 07:25 -

2011. február 14. hétfő 07:10 -

2011. február 14. hétfő 07:05 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 14. hétfő 06:50 -

2011. február 14. hétfő 06:30 -

2011. február 14. hétfő 06:16 -

2011. február 14. hétfő 06:12 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 14. hétfő 05:55 -

2011. február 14. hétfő 05:36 -

2011. február 14. hétfő 05:20 -

2011. február 14. hétfő 05:15 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 14. hétfő 05:00 -

2011. február 14. hétfő 04:42 -

2011. február 14. hétfő 04:41 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 14. hétfő 04:25 -

2011. február 14. hétfő 04:05 -

2011. február 14. hétfő 03:50 -

2011. február 14. hétfő 03:45 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 14. hétfő 03:30 -

2011. február 14. hétfő 03:16 -

2011. február 14. hétfő 03:12 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 14. hétfő 02:50 -

2011. február 14. hétfő 02:36 -

2011. február 14. hétfő 02:32 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 14. hétfő 02:15 -

2011. február 14. hétfő 02:00 -

2011. február 14. hétfő 01:55 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 14. hétfő 01:41 -

2011. február 14. hétfő 01:25 -

2011. február 14. hétfő 01:20 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 14. hétfő 01:06 -

2011. február 14. hétfő 00:50 -

2011. február 14. hétfő 00:45 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 14. hétfő 00:32 -

2011. február 14. hétfő 00:10 -

2011. február 13. vasárnap 23:55 -

2011. február 13. vasárnap 23:35 -

2011. február 13. vasárnap 23:21 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 13. vasárnap 23:16 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 13. vasárnap 23:00 -

2011. február 13. vasárnap 22:46 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 13. vasárnap 22:40 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 13. vasárnap 22:25 -

2011. február 13. vasárnap 22:10 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 13. vasárnap 22:05 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 13. vasárnap 21:50 -

2011. február 13. vasárnap 21:35 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 13. vasárnap 21:30 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 13. vasárnap 21:15 -

2011. február 13. vasárnap 21:00 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 13. vasárnap 20:56 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 13. vasárnap 20:40 -

2011. február 13. vasárnap 20:20 -

2011. február 13. vasárnap 20:05 -

2011. február 13. vasárnap 19:45 -

2011. február 13. vasárnap 19:31 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 13. vasárnap 19:25 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 13. vasárnap 19:10 -

2011. február 13. vasárnap 18:55 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 13. vasárnap 18:50 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 13. vasárnap 18:35 -

2011. február 13. vasárnap 18:21 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 13. vasárnap 18:15 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 13. vasárnap 18:00 -

2011. február 13. vasárnap 17:45 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 13. vasárnap 17:41 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 13. vasárnap 17:25 -

2011. február 13. vasárnap 17:11 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 13. vasárnap 17:05 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 13. vasárnap 16:50 -

2011. február 13. vasárnap 16:35 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 13. vasárnap 16:31 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 13. vasárnap 16:16 -

2011. február 13. vasárnap 15:55 -

2011. február 13. vasárnap 15:40 -

2011. február 13. vasárnap 15:21 -

2011. február 13. vasárnap 15:05 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 13. vasárnap 15:01 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 13. vasárnap 14:46 -

2011. február 13. vasárnap 14:30 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 13. vasárnap 14:25 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 13. vasárnap 14:10 -

2011. február 13. vasárnap 13:55 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 13. vasárnap 13:50 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 13. vasárnap 13:36 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 13. vasárnap 13:35 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 13. vasárnap 13:20 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 13. vasárnap 13:15 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 13. vasárnap 13:00 -

2011. február 13. vasárnap 12:45 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 13. vasárnap 12:42 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 13. vasárnap 12:26 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 13. vasárnap 12:25 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 13. vasárnap 12:10 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 13. vasárnap 12:06 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 13. vasárnap 11:50 -

2011. február 13. vasárnap 11:31 -

2011. február 13. vasárnap 11:16 -

2011. február 13. vasárnap 10:55 -

2011. február 13. vasárnap 10:40 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 13. vasárnap 10:36 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 13. vasárnap 10:20 -

2011. február 13. vasárnap 10:05 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 13. vasárnap 10:00 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 13. vasárnap 09:45 -

2011. február 13. vasárnap 09:30 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 13. vasárnap 09:25 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 13. vasárnap 09:10 -

2011. február 13. vasárnap 08:55 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 13. vasárnap 08:50 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 13. vasárnap 08:35 -

2011. február 13. vasárnap 08:21 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 13. vasárnap 08:16 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 13. vasárnap 08:01 -

2011. február 13. vasárnap 07:45 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 13. vasárnap 07:42 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 13. vasárnap 07:25 -

2011. február 13. vasárnap 07:07 -

2011. február 13. vasárnap 06:51 -

2011. február 13. vasárnap 06:30 -

2011. február 13. vasárnap 06:15 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 13. vasárnap 06:12 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 13. vasárnap 05:55 -

2011. február 13. vasárnap 05:40 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 13. vasárnap 05:35 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 13. vasárnap 05:20 -

2011. február 13. vasárnap 05:05 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 13. vasárnap 05:00 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 13. vasárnap 04:46 -

2011. február 13. vasárnap 04:25 -

2011. február 13. vasárnap 04:10 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 13. vasárnap 04:06 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 13. vasárnap 03:50 -

2011. február 13. vasárnap 03:30 -

2011. február 13. vasárnap 03:17 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 13. vasárnap 03:14 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 13. vasárnap 02:55 -

2011. február 13. vasárnap 02:35 -

2011. február 13. vasárnap 02:20 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 13. vasárnap 02:16 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 13. vasárnap 02:00 -

2011. február 13. vasárnap 01:48 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 13. vasárnap 01:40 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 13. vasárnap 01:25 -

2011. február 13. vasárnap 01:10 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 13. vasárnap 01:05 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 13. vasárnap 00:50 -

2011. február 13. vasárnap 00:30 -

2011. február 13. vasárnap 00:17 -

2011. február 12. szombat 23:55 -

2011. február 12. szombat 23:40 -

2011. február 12. szombat 23:37 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 12. szombat 23:20 -

2011. február 12. szombat 23:05 -

2011. február 12. szombat 23:00 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 12. szombat 22:46 -

2011. február 12. szombat 22:30 -

2011. február 12. szombat 22:25 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 12. szombat 22:10 -

2011. február 12. szombat 21:55 -

2011. február 12. szombat 21:50 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 12. szombat 21:37 -

2011. február 12. szombat 21:22 -

2011. február 12. szombat 21:16 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 12. szombat 21:00 -

2011. február 12. szombat 20:46 -

2011. február 12. szombat 20:41 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 12. szombat 20:25 -

2011. február 12. szombat 20:05 -

2011. február 12. szombat 19:51 -

2011. február 12. szombat 19:30 -

2011. február 12. szombat 19:15 -

2011. február 12. szombat 19:12 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 12. szombat 18:55 -

2011. február 12. szombat 18:40 -

2011. február 12. szombat 18:35 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 12. szombat 18:21 -

2011. február 12. szombat 18:05 -

2011. február 12. szombat 18:00 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 12. szombat 17:45 -

2011. február 12. szombat 17:31 -

2011. február 12. szombat 17:25 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 12. szombat 17:10 -

2011. február 12. szombat 16:55 -

2011. február 12. szombat 16:50 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 12. szombat 16:35 -

2011. február 12. szombat 16:20 -

2011. február 12. szombat 16:15 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 12. szombat 16:00 -

2011. február 12. szombat 15:40 -

2011. február 12. szombat 15:25 -

2011. február 12. szombat 15:07 -

2011. február 12. szombat 14:52 -

2011. február 12. szombat 14:46 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 12. szombat 14:30 -

2011. február 12. szombat 14:15 -

2011. február 12. szombat 14:10 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 12. szombat 13:56 -

2011. február 12. szombat 13:41 -

2011. február 12. szombat 13:35 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 12. szombat 13:20 -

2011. február 12. szombat 13:05 -

2011. február 12. szombat 13:01 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 12. szombat 12:45 -

2011. február 12. szombat 12:30 -

2011. február 12. szombat 12:25 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 12. szombat 12:10 -

2011. február 12. szombat 11:50 -

2011. február 12. szombat 11:36 -

2011. február 12. szombat 11:15 -

2011. február 12. szombat 11:00 -

2011. február 12. szombat 10:56 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 12. szombat 10:40 -

2011. február 12. szombat 10:25 -

2011. február 12. szombat 10:20 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 12. szombat 10:05 -

2011. február 12. szombat 09:50 -

2011. február 12. szombat 09:46 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 12. szombat 09:30 -

2011. február 12. szombat 09:15 -

2011. február 12. szombat 09:11 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 12. szombat 08:55 -

2011. február 12. szombat 08:40 -

2011. február 12. szombat 08:35 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 12. szombat 08:21 -

2011. február 12. szombat 08:05 -

2011. február 12. szombat 08:00 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 12. szombat 07:45 -

2011. február 12. szombat 07:25 -

2011. február 12. szombat 07:10 -

2011. február 12. szombat 06:50 -

2011. február 12. szombat 06:35 -

2011. február 12. szombat 06:30 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 12. szombat 06:16 -

2011. február 12. szombat 06:00 -

2011. február 12. szombat 05:55 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 12. szombat 05:40 -

2011. február 12. szombat 05:25 -

2011. február 12. szombat 05:21 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 12. szombat 05:05 -

2011. február 12. szombat 04:51 -

2011. február 12. szombat 04:45 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 12. szombat 04:30 -

2011. február 12. szombat 04:15 -

2011. február 12. szombat 04:10 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 12. szombat 03:55 -

2011. február 12. szombat 03:40 -

2011. február 12. szombat 03:35 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 12. szombat 03:20 -

2011. február 12. szombat 03:00 -

2011. február 12. szombat 02:45 -

2011. február 12. szombat 02:26 -

2011. február 12. szombat 02:10 -

2011. február 12. szombat 02:05 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 12. szombat 01:50 -

2011. február 12. szombat 01:35 -

2011. február 12. szombat 01:31 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 12. szombat 01:15 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 12. szombat 01:11 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 12. szombat 00:56 -

2011. február 12. szombat 00:40 -

2011. február 12. szombat 00:35 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 12. szombat 00:20 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 12. szombat 00:17 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 12. szombat 00:00 -

2011. február 11. péntek 23:45 -

2011. február 11. péntek 23:40 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 11. péntek 23:25 -

2011. február 11. péntek 23:05 -

2011. február 11. péntek 22:50 -

2011. február 11. péntek 22:47 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 11. péntek 22:30 -

2011. február 11. péntek 22:15 -

2011. február 11. péntek 22:11 -

2011. február 11. péntek 21:55 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 11. péntek 21:40 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 11. péntek 21:35 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 11. péntek 21:22 -

2011. február 11. péntek 21:05 -

2011. február 11. péntek 21:00 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 11. péntek 20:45 -

2011. február 11. péntek 20:31 -

2011. február 11. péntek 20:26 -

2011. február 11. péntek 20:11 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 11. péntek 19:52 -

2011. február 11. péntek 19:35 -

2011. február 11. péntek 19:30 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 11. péntek 19:15 -

2011. február 11. péntek 19:00 -

2011. február 11. péntek 18:55 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 11. péntek 18:40 -

2011. február 11. péntek 18:26 -

2011. február 11. péntek 18:21 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 11. péntek 18:05 -

2011. február 11. péntek 17:50 -

2011. február 11. péntek 17:47 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 11. péntek 17:31 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 11. péntek 17:30 -
Eltűnik a Sempron, az Athlon és a Phenom márkanév?
Az X-bit labs munkatársai bizalmas dokumentumokra hivatkozva azt állítják, hogy az AMD a nem is oly távoli jövőben megszűntetheti majd Sempron, Athlon és Phenom processzor-márkaneveit és központi egységeit kizárólag betűkből és számokból álló karaktersorozattal dobja majd piacra annak érdekében, hogy átláthatóbb legyen a termékpaletta.
2011. február 11. péntek 17:30 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 11. péntek 17:15 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 11. péntek 17:10 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 11. péntek 16:55 -

2011. február 11. péntek 16:40 -

2011. február 11. péntek 16:35 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 11. péntek 16:21 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 11. péntek 16:20 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 11. péntek 16:01 -

2011. február 11. péntek 15:45 -

2011. február 11. péntek 15:26 -

2011. február 11. péntek 15:10 -

2011. február 11. péntek 15:06 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 11. péntek 14:52 -

2011. február 11. péntek 14:36 -

2011. február 11. péntek 14:31 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 11. péntek 14:16 -

2011. február 11. péntek 14:00 -

2011. február 11. péntek 13:56 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 11. péntek 13:41 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 11. péntek 13:40 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 11. péntek 13:26 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 11. péntek 13:21 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 11. péntek 13:05 -

2011. február 11. péntek 12:51 -

2011. február 11. péntek 12:46 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 11. péntek 12:30 -

2011. február 11. péntek 12:15 -

2011. február 11. péntek 12:11 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 11. péntek 11:56 -

2011. február 11. péntek 11:36 -

2011. február 11. péntek 11:35 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 11. péntek 11:20 -

2011. február 11. péntek 11:02 -

2011. február 11. péntek 10:45 -

2011. február 11. péntek 10:40 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 11. péntek 10:25 -

2011. február 11. péntek 10:10 -

2011. február 11. péntek 10:06 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 11. péntek 09:51 -

2011. február 11. péntek 09:35 -

2011. február 11. péntek 09:30 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 11. péntek 09:15 -

2011. február 11. péntek 09:00 -

2011. február 11. péntek 08:55 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 11. péntek 08:41 -

2011. február 11. péntek 08:27 -

2011. február 11. péntek 08:20 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 11. péntek 08:05 -

2011. február 11. péntek 07:51 -

2011. február 11. péntek 07:45 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 11. péntek 07:30 -

2011. február 11. péntek 07:10 -

2011. február 11. péntek 06:55 -

2011. február 11. péntek 06:50 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 11. péntek 06:35 -

2011. február 11. péntek 06:20 -

2011. február 11. péntek 06:15 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 11. péntek 06:00 -

2011. február 11. péntek 05:45 -

2011. február 11. péntek 05:40 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 11. péntek 05:25 -

2011. február 11. péntek 05:10 -

2011. február 11. péntek 05:06 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 11. péntek 04:50 -

2011. február 11. péntek 04:35 -

2011. február 11. péntek 04:30 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 11. péntek 04:15 -

2011. február 11. péntek 04:00 -

2011. február 11. péntek 03:55 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 11. péntek 03:41 -

2011. február 11. péntek 03:21 -

2011. február 11. péntek 03:05 -

2011. február 11. péntek 03:00 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 11. péntek 02:45 -

2011. február 11. péntek 02:30 -

2011. február 11. péntek 02:25 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 11. péntek 02:10 -

2011. február 11. péntek 01:56 -

2011. február 11. péntek 01:50 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 11. péntek 01:35 -

2011. február 11. péntek 01:20 -

2011. február 11. péntek 01:15 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 11. péntek 01:00 -

2011. február 11. péntek 00:40 -

2011. február 11. péntek 00:25 -

2011. február 11. péntek 00:05 -

2011. február 10. csütörtök 23:50 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 10. csütörtök 23:46 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 10. csütörtök 23:30 -

2011. február 10. csütörtök 23:15 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 10. csütörtök 23:10 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 10. csütörtök 22:55 -

2011. február 10. csütörtök 22:36 -

2011. február 10. csütörtök 22:21 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 10. csütörtök 22:16 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 10. csütörtök 22:00 -

2011. február 10. csütörtök 21:41 -

2011. február 10. csütörtök 21:25 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 10. csütörtök 21:21 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 10. csütörtök 21:05 -

2011. február 10. csütörtök 20:50 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 10. csütörtök 20:46 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 10. csütörtök 20:31 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 10. csütörtök 20:30 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 10. csütörtök 20:11 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 10. csütörtök 20:10 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 10. csütörtök 19:56 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 10. csütörtök 19:51 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 10. csütörtök 19:36 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 10. csütörtök 19:35 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 10. csütörtök 19:20 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 10. csütörtök 19:16 -
Három WebOS-es eszközzel újít a HP
A Pre 3-ba 1,4 gigahertzes processzor került, a Pixi utódja hozza a kötelezőt, ráadásul hivatalos a zseniális kreativitással elnevezett TouchPad is.
2011. február 10. csütörtök 19:12 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 10. csütörtök 19:01 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 10. csütörtök 19:00 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 10. csütörtök 18:45 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 10. csütörtök 18:41 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 10. csütörtök 18:26 -

2011. február 10. csütörtök 18:10 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 10. csütörtök 18:05 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 10. csütörtök 17:50 -

2011. február 10. csütörtök 17:31 -

2011. február 10. csütörtök 17:15 -

2011. február 10. csütörtök 16:59 -

2011. február 10. csütörtök 16:40 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 10. csütörtök 16:35 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 10. csütörtök 16:20 -

2011. február 10. csütörtök 16:05 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 10. csütörtök 16:01 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 10. csütörtök 15:46 -

2011. február 10. csütörtök 15:31 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 10. csütörtök 15:27 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 10. csütörtök 15:10 -

Flash Player 10.2: itt a végleges kiadás
A sok publikus béta kiadás után végre elkészült a Flash plugin 10.2-es változatának végleges kiadása is, amely komoly mérföldkőnek számít, ugyanis teljes hardveres videó gyorsítást és egyéb érdekességeket is kínál, amelyek pozitívan hatnak mind a rendszer teljesítményére, mind pedig a felhasználói élmény alakulására és segítenek a processzor vállára helyezkedő terhek mérséklésében is.
2011. február 10. csütörtök 15:01 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 10. csütörtök 14:55 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 10. csütörtök 14:51 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 10. csütörtök 14:35 -

2011. február 10. csütörtök 14:20 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 10. csütörtök 14:15 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 10. csütörtök 14:01 -

2011. február 10. csütörtök 13:45 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 10. csütörtök 13:41 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 10. csütörtök 13:25 -

2011. február 10. csütörtök 13:06 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 10. csütörtök 13:05 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 10. csütörtök 12:50 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 10. csütörtök 12:46 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 10. csütörtök 12:32 -

HP Pr 3: 1,4 GHz-es processzor és WVGA kijelző
Szélsebes Qualcomm processzorral, valamint HSPA+ és EV-DO támogatással érkezik az új HP Pr
2011. február 10. csütörtök 08:59 -
Megváltás az új Flash
A 9to5Macen olvastam, hogy megjelent a 10.2-es verzió, ami állítólag komoly előrelépést jelent a korábbiakhoz képest MacBook Airen. Ha emlékeztek még, az apró laptop premierjekor a témában három fontos momentum volt: 1: A gépek Flash nélkül érkeztek, ilyen az újkori Apple történetében még nem volt 2: Ha telepítettük a lejátszót, kiderült, hogy az apró laptop küzd a nagy felbontású Youtube-videókkal 3: Az Adobe azt állította, hogy ha kapott volna tesztelésre az Airből, a premierre ki tudta volna hozni a Flash optimalizált verzióját. Akkoriban jót nevettünk ez utóbbin, hiszen tényleg hülyeségnek tűnt: az Air hardverelemei már jóideje megtalálhatók voltak a többi Macben, miért kellett volna idő a munkára? Az egész csak terelésnek tűnt. Talán az is volt, mert a most megjelent új Flash nemcsak az Airen, hanem az összes Macen drámaian jobb teljesítményt nyújt elődjénél, tehát nem specifikusan kezelték a problémát, hanem általánosan, de kit érdekel, mert a lényeg: sokkal jobb lett a player, mint valaha volt. Airen a leglátványosabb a változás, ott a 9to5Mac szerint egyszerűen annyi történt, hogy az eddig már-már játszhatatlan 1080p-s videó most már csak 10-15 százalékát veszi el a processzoridőnek, a grafikus magra optimalizált Flash tehát óriási előrelépést jelent. De szemmel látható a fejlődés az én MacBook Prómon is, amiben erősebb processzor (2,53 C2D) és gyengébb grafikus gyorsító (9400 GeForce) található. A gépem felépítéséből adódik, hogy eleve nem terhelte le annyira a nagy felbontású Youtube lejátszása, mint az Airt, hiszen a processzor elbírt a számolással, de körülbelül 50 százaléknyi processzoridőt azért stabilan elvitt a feladat.Az új verzió a grafikus gyorsítóra épít, amiből én gyengébbet használok, mint az új Airek, éppen ezért a változás sem akkora, de bőven mérhető: 15 százalékra esett vissza a processzorhasználat ugyanannak a videónak a lejátszásakor, ami szuper. Tudnak ezek, ha akarnak, csak rá kell szánniuk magukat a munkára.Kár, hogy a PPC-támogatást viszont dobták. Így múlik el a világ dicsősége.
2011. február 10. csütörtök 07:37 -
Állítólag nem lesz forradalmi az iPad 2
Olyan jól pörög a piac, hogy az Apple nem szorul komolyabb átalakításra, így a következő generációs tablet a Wall Street Journal értesülései szerint korántsem lesz olyan újszerű, mint arra sokat számítanak. Inkább egy ráncfelvarrásra, finomításra lehet számítani.A lap szerint az iPad 2 legnagyobb újítása az előlapi kamera megjelenése lesz, aminek hála a tablet is Facetime-kompatibilis eszközként születik újjá. Állítólag valamivel vékonyabbra faragják a házat a gyárban, sőt, könnyebb is lesz az eszköz, ráadásul erősödik valamelyest a hardver is: több memória, izmosabb grafikus gyorsító és gyorsabb processzor lesz az iPadben, utóbbit gondolom Apple A5-nek nevezik majd, bár erről jelenleg csak annyit lehet tudni, hogy lesz. Sem arról nincsenek hírek, hogy a jelenlegi ARM 8-as alapú csip egy továbbfejlesztett verziójáról, vagy már egy ARM 9-es technológiáról van szó, sem arról, hogy egy, vagy többmagos felépítésre lehet számítani.Azt viszont a WSJ is megerősíti, hogy a kijelző felbontása 1024x768 marad, bár a fényerővel meg a színmélységgel azért játszhatnak egy kicsit.Átnézve a listát körülbelül akkora változásra lehet számítani, mint az iPhone 3GS megjelenésekor, ami szintén csak akkora ráncfelvarrás volt a 3G-hez képest, hogy a keresletet életben tartsa, de a 3G-tulajdonosokat azért nem kényszerítette rá a váltásra. 
2011. február 9. szerda 16:37 -
Felbukkant az online kereskedésekben az új MacBook Pro (NOT!)
Az egészet kezdem a háttérsztorival, aztán utána átadhatjuk magunkat a specifikációk okozta kellemes borzongásnak: eszembe jutott, hogy tök jó lenne az Apple rövidesen frissülő laptopcsaládjáról szóló pletykákat a sima felsorolásnál valamivel izgalmasabban tálalni. Megkértem hát Handrást, hogy dobja át az XMS-nek a vonatkozó html-kódját, amibe én belepiszkáltam, így most úgy fest az oldal, mintha már a következő generációs Prókat mutatná be.Tegyünk úgy egy pillanatra, mintha ez nem egy gányolt, hanem egy kiszivárgott oldal lenne, én meg elkezdem elemezni a kialakult helyzetet.Bréking! Kiszivárgott az új MacBook Pro specifikációja!Egy ideje már hallani lehetett már arról, hogy az Apple frissíteni készül a laptopjait, és jópár pletyka is megjelent az update-tel kapcsolatban, ezek többsége most, hogy látjuk a gépeket, igaznak bizonyult. Az XMS honlapjára már felkerültek az új gépek, a page-et egy pillanatra véletlenül élesítették, ekkor loptuk le ezt az állapotot, amit itt meg is tekinthető. Bár a Műszaki adatok-fülre kattintva még a régi gépek jelennek meg, a MacBook Prók főoldalán már a forradalmian új konfigurációkat láthatjuk, és bizony-bizony, az elnevezésekben és a specifikációk közt felbukkan az SSD is!A leírásokból kiderül, hogy az Apple továbbra is hat modellt gyárt, és az árak sem változtak, a gépek felépítése viszont radikálisan megújult.Például mert a 13-as gépekbe is új generációs Core i processzor került, a Sandy Bridge magra épülő 2,5 gigahertzes Core i5-ös körülbelül negyven százalékkal nyújt nagyobb teljesítményt, mint az előző generációban található 2,4-2,6 gigahertzes Core 2 Duo.Az Apple valószínűleg a grafikus gyorsító miatt választotta ezt a processzort: a 13-as MacBook Prókban hagyományosan csak integrált grafikus gyorsító van, a Core i-processzorok mellé viszont nem lehet az Nvidia vagy az Ati integrált csipjeit beépíteni, csak a processzorba integrált Intel magot lehet használni. Ebből viszont elég gyengét, HD2000-et építettek az új Core i3-asokba, míg az új Core i5-ösök már az Intel HD 3000-et használják, amik játékok alatt közel olyan teljesítményre képesek, mint a most leváltott Geforce 320M-ek. A grafikus teljesítmény tehát nem változott, de a processzor erősebb lett, az ár meg változatlan maradt.Sokkal nagyobb a forradalom a drágább 13-as modellnél, ami persze ugyanazt a processzort, memóriát és grafikus gyorsítót használja, mint olcsóbb társa, de a merevlemez helyére SSD került, a SuperDrive helyére meg akkumulátort építettek. Utóbbinak hála a 10 órás üzemidő 13 órára nőtt a listázott gépek alatt található leírás alapján. Az Apple a drágább 13-assal létrehozott egy, az Airhez hasonlóan gördülékeny, hosszú üzemidejű gépet, csak jóval nagyobb teljesítménnyel és a Pro gépekre jellemző felszereltséggel.A kijelző felbontása egyébként (ahogy az a specifikációk alatt olvasható) mindkét gépnél nőtt, az eddigi 1280x800 pixel helyett mostantól 1440x900 pixel jelenik meg az LCD-paneleken, végre nincsenek előnyben az Airek a Prókkal szemben.A két 15-ös gépbe is újgenerációs Core i-processzor került, ezek 20-25 százalékos gyorsulást hoznak a most leváltott Core i5-ösökhöz képest, míg az új GeForce-ok, a 430M-ek akár hetven százalékkal és nagyobb teljesítményre képesek, mint a típusváltással kukázott 330M-ek.A középső 15-ös nagyjából ugyanazt tudja, mint az olcsóbb, csak a merevlemez helyén megint SSD-t találunk, míg a már alig használt SuperDrive-ot ebből a gépből is kitúrta a nagyobb akkumulátor, így az üzemidő 12-13 órára nőtt.A Core i7-tel szerelt 15-ös MacBook Pro 15-20 százalékkal gyorsabb processzora, erősebb grafikus gyorsítója és valamivel nagyobb merevlemeze már nem veri ki a biztosítékot, és a 17-es MacBook Pro is csak szimpla evolúció, nem revolúció.A legérdekesebb újítások tehát: a 13-as MacBook Prókban is megjelentek a Core i-processzorok, ezekben már csak az Intel integrált gyorsítói dolgoznak, de szerencsére a HD 3000-esek elég jó teljesítményre képesek. Megjelent két szupermobil gép is, egy 13-as és egy 15-ös, ezekbe merevlemez helyett SSD, SuperDrive helyett meg extra akkumulátor került, így az üzemidő már-már túlzóan nagy. Az új GeForce-ok komoly gyorsulást hoztak a középmezőnyben és a csúcskategóriában, az újgenerációs Core i-csipek meg az egész mezőnyt erősítették, ahogy a kijelző felbontása is mindegyik gépben nőtt.Jó frissítés volt, több ilyet kérünk.
2011. február 9. szerda 07:35 -
Több Intel CPU is búcsúzik
A gyártóóriás egy Core i5-ös mellett rengeteg Wolfdale processzor gyártását leállítja.
2011. február 8. kedd 18:15 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 7. hétfő 12:56 -
Olcsó és jó iPad-klón a Pioneertől
1,2 gigahertzes processzor került a 7 colos táblagépbe.
2011. február 7. hétfő 09:59 -
Jövő héten jöhet az iPad 2
A legújabb pletykák szerint az Apple jövő héten tart egy nagyszabású iOS Eventet, amin az iOS 4.3 mellett az új iPadet is bemutatják.Utóbbiról természetesen nem tudni semmi biztosat, de azokat most csokorba szedem. Néhány napja a 9to5Mac beszerzett Kínából egy kijelzőt, ami a feladók szerint az új iPad LCD-je. Méretben csaknem megegyezik, 10 grammal könnyebb, és egy milliméterrel vékonyabb, mint az elődje, Jony Ive-nak tehát ennyi mozgástere van az előlapnál.A kijelző felbontására is voltak egyébként találgatások, az szinte biztos, hogy az iPhone-ból ismert Retina ppi-t itt nem fogják alkalmazni, még az is lehet, hogy marad a mostani 1024-szer 768, 132 ppi-vel. Csak épp antiglare lenne, hogy könnyebb legyen rajta olvasni.A processzor szinte biztosan kétmagos lesz, az egyik iskola a Cortex A8, a másik az 1.2 gigahertzes Cortex-A9 processzor átdolgozását várja Apple A5 néven, és amit most láthatunk, valószínűleg az lesz majd az iPhone 5-ben is.Grafikus magnak a POWERVR SGX543 GPU-ra számítanak, ami támogatja az OpenCL-t, vagyis a GPU részt vehet nemgrafikai számításokban is, ezzel tehermentesítve a processzort.Állítólag 512 megabájt memória lenne benne (ami ugyan kétszer annyi, mint a mostani, és pont annyi, mint az iPhone 4-ben, viszont abban is elférne még több), és 1066 megahertzen ketyegne.Elő- és hátlapi kamerát is várunk az iOS 4.3-ban talált alkalmazások alapján, valamint giroszkópot és MiniDisplay Portot is várhatunk.
2011. február 4. péntek 08:41 -
Galaxy SL: SC-LCD kijelző és TI OMAP3 processzor
Super AMOLED helyett SC-LCD kijelzőt, illetve Hummingbird helyett TI OMAP3 processzort kapott a Samsung Galaxy SL.
2011. február 3. csütörtök 11:01 -
Nokia N9: 1,6 GHz-es processzor és 1 GB RAM?
A NokiaPort.de állítása szerint a MeeGo oldalon elérhető publikus hibajelentésekből is kisakkozható a Nokia N9 várható specifikációja.
2011. február 3. csütörtök 09:02 -
Olcsóbb lett néhány Phenom II-es processzor
Intel lapkakészlet probléma ide vagy oda, az AMD szépen csendben frissítette Phenom II-es processzorainak árát tartalmazó árlistáját, így mostantól több processzor is olcsóbban lesz elérhető, de ez persze most is főként az 1000 darabos megrendelésekre vonatkozik, így az, hogy a kiskereskedelmi árak pontosan mekkora mértékben csökkennek majd - már ha egyáltalán csökkennek -, az egyelőre nem tudható.
2011. február 2. szerda 20:01 -
Hosszabb használat után is imádják a MacBook Airt
Nem új gép, de még mindig lehet lelkesedni érte, ezt bizonyítja a Gizmodo összeállítása. A szerző egy saját sztorival indít: a minap 12 kilométert gyalogolt úgy, hogy észre sem vette, a táskájában maradt az apró, könnyű laptop. Az egy kiló alatti mezőny a netbookoknak hála persze elég népes, az Air viszont egészen más kategóriában mozog a sebességét, használhatóságát tekintve, amit Joel Johnson, a szerző néhány híresebb blogger vagy újságíró véleményével támasztott alá.Elsőként Rob Beschizzát, a Boing Boing szerkesztőjét idézte, aki szerint az ssd felfoghatatlanul gyors, éppen ezért az Airnél jóval erősebb asztali gépen dolgozni igazi kínszenvedés az apró laptop után. A fickó csak nevet azokon a windowsos fanboyokon, akik először egy sima netbooknak nevezték az Airt, majd amikor kategórián belül hasonlították össze a teljesítményadatokat, fel voltak háborodva az igazságtalan megmérettetés miatt.Andre Torrez, az MLKSHK képmegosztó alapítója többnyire a 27 colos iMacen dolgozik, azonban az Airhez képest ő is nehézkesnek érzi az asztali gépet. Sőt, a szolgáltatásuk benchmarkja szerint a laptop sokkal fürgébb is a nyers erőben jóval többet mutató Core i7-es iMacnél, ami bizonyítja, hogy a jól eltalált karakter fontosabb a gigalfopsoknál. Torrez szerint az Air a legjobb Macintosh, amit valaha vásárolt, a billentyűzet kiváló, az akkuidő elképesztő, a kijelző csodás, csak egy baj van vele: soha senki nem hiszi el, mennyire jó cuccról van szó.Anil Dash az Expert Labsból szintén az ssd-t élteti, meg hogy általánosságban jóval gyorsabbnak tűnik az Air, mint a Pro, miközben az üzemidő kiváló.A Technomadsos Sean Bonner már teljesebb képet ad, szerinte elképzelni sem lehetne ennél ideálisabb gépet. A 13-as elég kicsi és könnyű, az akku egész nap kitart, így töltőt sem visz magával, az ssd villámgyors, a processzor teljesítménye meg épp elég. Sean szerint kétség nélkül az Air a legjobb laptop, amit valaha birtokolt.A Loneliest Sandwich-es Adam Lisagor meg odáig ment, hogy már az iPadet is elkezdte Airrel helyettesíteni, miközben a Final Cut Prót is vidáman használja rajta.Szerintem elkérem újra a gépet, és a 11,6-os után most a 13,3-ast is megnézem magamnak. 
2011. február 2. szerda 08:54 -
Nvidia GeForce GT 440: új, olcsó videokártya
A Nvidia egy új, belépő szintet megcélzó videokártyával bővítette kínálatát, amely a GeForce GT 440-es típusjelzést viseli. A Fermi architektúra köré épülő termék lelkét egy 40 nm-es csíkszélességgel készülő GF108-as grafikus processzor alkotja, amely 96 CUDA maggal áll a felhasználók rendelkezésére.
2011. február 2. szerda 08:01 -
Megtorpant a piac a Sandy Bridge lapkakészlet hibájától
Máris reagáltak a gyártók a hírre és leállították az Intel H67 és P67 vezérlőkkel készült termékek forgalmazást. Probléma csak hosszú idő során jelentkezhet és kikerülhető, de már gyártásban a javított változat. Tudta, hogy az első Pentium processzor sorozatok is hibásak voltak?
2011. február 2. szerda 06:15 -

CPU vs. VGA: a középkategória
Egy régóta várt cikk: négy processzor, három videokártya, nyolc játék, válasszuk ki az ideális párosítást!
2011. február 1. kedd 10:48 -
Fotón az első Medfield alapú okostekefon?
Várhatóan a Mobile World Congress alkalmával kerül bemutatásra az Intel Medfield processzor köré épülő telefon.
2011. február 1. kedd 09:02 -
Fotón az első Medfield alapú okostelefon?
Várhatóan a Mobile World Congress alkalmával kerül bemutatásra az Intel Medfield processzor köré épülő telefon.
2011. február 1. kedd 09:02 -
Az Intel Poulson processzor részletei
A februári ISSCC 2011 rendezvényen az Intel bemutatja a következő generációs, ma Poulson kódnéven ismert Itanium...
2011. január 30. vasárnap 10:40 -
Kétmagos processzor az iPhone 5-ben
A megbízható jelzőt lassan epitheton ornanskét viselő DigiTimes szerint elég jól esély van arra, hogy a következő iPhone processzora már kétmagos lesz. Több jel is utal arra, hogy ilyen váltásra lehet számítani: egyrészt az intenzív grafikai számításokat igénylő játékok, alkalmazások megkövetelik a nagyobb teljesítményt. Másrészt erre megy a piac: tavasszal mindent elárasztanak a kétmagos Tegra 2 csipek, elsőként inkább a tabletekben, utána az okosmobilokban is, nem maradhat le komolyan a konkurenciától az Apple.További fontos adalék, hogy az A4 csipet gyártó Samsung februárban bemutatja az Orion Dual Core processzort, és elég jó esély van arra, hogy az Apple A5 erre az architektúrára fog épülni.Hogy ezen kívül milyen változás lesz a mobilban, azt még ne tudni, de míg az Engadget szerint az iPad 2 sima ráncfelvarrás lesz az iPadhez képest, addig az iPhone 5 esetében egy teljes redesign-ra lehet számítani, egyesek szerint például van esély arra is, hogy az támogatni fogja az LTE-mobilhálózatokat. És akkor hívhatnák iPhone 4G-nek.
2011. január 27. csütörtök 12:08 -
Karnyújtásnyira a quad-core Tegra 3 processzor
A legújabb hírek szerint akár már egy év múlva bemutatkozhatnak a négy magos processzorral szerelt eszközök.
2011. január 27. csütörtök 09:12 -
Új Itanium processzor 32 nanométeren
Ismét az Itanium vonalon debütálnak az Intel új technológiái. Egyesek szerint a lassan frissülő Itanium platform az Intel tesztlova.
2011. január 26. szerda 15:18 -
Óriásira hízik az új Itanium
A február közepén zajló International Solid State Circuit Conference 2011 rendezvényen hozza nyilvánosságra a következő generációs Itanium processzor műszaki részleteit az Intel. A Poluson kódnevű chip papíron ígéretes, de kellemetlen piaci körülmények közé érkezik.
2011. január 26. szerda 13:21 -
Kiválóan teljesít az új AMD processzor
A vállalat szerint nagyon jól sikerült a grafikus vezérlőt is tartalmazó Fusion APU rajtja.
2011. január 24. hétfő 18:11 -
Acer: Intel Sandy Bridge alapú Android internettáblák
Integrált grafikus maggal bíró Intel Sandy Bridge processzor köré épülnek az Acer Android alapú internettáblái.
2011. január 19. szerda 13:24 -
ViNCi-Tab - tábla PC hároméveseknek
Egy kanadai cég kifejezetten a kisgyerekek számára készített hordozható miniatűr számítógépet. A készülék alapját az ARM processzor és az Androidon alapuló kezelőszoftver jelentik.
2011. január 17. hétfő 23:12 -
LGA-1155 + extrém tuning = elégő érintkező lábak?
A tavalyi év folyamán több olyan hír is érkezett, amelyek azt állították, hogy az egyes komponens gyártók által készített LGA-1156-os processzorfoglalatokkal nincs minden rendben, ugyanis extrémebb, komoly feszültségemeléssel járó tuning esetén a foglalatban elhelyezkedő egyes érintkező lábak egyszerűen megégtek, ennek következtében pedig rendszerint nem csak az alaplap, hanem a processzor is károsodott.
2011. január 17. hétfő 10:01 -
Barcelonában mutatják be a Galaxy S utódját
A Samsung új csúcsmobilja vékony lesz, de még így is elfér benne egy kétmagos processzor.
2011. január 13. csütörtök 15:36 -
Zotac alaplapok passzív hűtéssel, ION-nal
A Zotac új mini-ITX formátumú alaplapokat mutatott be, amelyek ezúttal nem az AMD Brazos platformja köré épülnek, hanem az Nvidia második generációs ION platformjára és az Intel PineView sorozatú Atom processzoraira támaszkodnak. Az új alaplapok esetében közös tulajdonság, hogy mindannyian egy GT218-as típusú GPU-val rendelkeznek, amelyhez 512 MB-nyi DDR3-as fedélzeti memória társul. Tulajdonképpen ez a páros alkotja az Nvidia második generációs ION platformját, amelyhez jelen esetben egy kétmagos, 1,8 GHz-es magórajelen ketyegő Intel Atom D525-ös processzor tartozik.
2011. január 13. csütörtök 11:01 -
Lucid: QuickSync támogatás, kicsit másképp
Az Intel második generációs Core sorozatú processzorai, amelyek a Sandy Bridge architektúra köré épülnek, rendelkeznek egy külön hardveres videó kódoló és dekódoló motorral, amely a processzor beépített videó vezérlőjéhez tartozik. A videó kódoló motor és a QuickSync technológia segítségével a rendszer hardveres gyorsítás mellett tudja átkódolni a különböző videó fájlokat, mindezt alacsony fogyasztás mellett, gyorsan teszi, ahogy azt már a processzorok megjelenésekor készített összefoglalóban is írtuk.
2011. január 12. szerda 13:30 -
Galaxy S2: Kétmagos processzor és SAMOLED Plus
A közelgő Mobile World Congress alkalmával kerülhet leleplezésre a Galaxy S kétmagos processzorral szerelt utódja.
2011. január 12. szerda 09:04 -
RIM PlayBook: OMAP 4430 alapokon
Texas Instruments OMAP 4430 processzor köré épül a RIM QNX alapú internettáblája.
2011. január 10. hétfő 14:12 -
Új Intel asztali Sandy Bridge CPU modellek
Az Intel a második generációs Core (Sandy Bridge) processzor asztali változatának 14 modelljét vezette be, amelyek az...
2011. január 9. vasárnap 10:26 -
1 GB RAM került a Motorola Atrixba
Emellé kétmagos NVIDIA Tegra processzor, ujjlenyomat-olvasó, és HSPA+ is társult.
2011. január 7. péntek 09:43 -
Eldőlt: lesz Nvidia processzor
Akár 16 mag (plusz a GPU) - házasodik az ARM és az Nvidia.
2011. január 6. csütörtök 18:01 -
Androidos szupermobilt mutatott be a Sony Ericsson
Elegáns forma, tenyérnyi méret, egy gigahertzes processzor, a legújabb Android szoftver és 8 megapixeles, digitális zajcsökkentő funkcióval felszerelt, sötétben is használható kamera jellemzi a legújabb Xperia mobilt, az Arcot.
2011. január 6. csütörtök 14:50 -
Kötelező lesz a két mag az új Androidhoz?
Kétmagos ARM Cortex-A9 processzor és 1.280 x 720-as felbontású képernyő lesz a Google új Androidjának, a Honeycombnak a minimális hardverigénye, adta hírül Bobby Cha, a koreai illetőségű Enspert fogyasztói elektronikai vállalat ügyvezető igazgatója.
2011. január 5. szerda 16:01 -
Megjött a VIA kétmagos processzora, a Nano X2
A VIA a beágyazott rendszerek piacára szánt videokártya után most egy újabb friss termékkel rukkolt elő, ami nem más, mint egy új, VIA Nano sorozatú kétmagos processzor. Az Isaiah architektúra köré épülő központi egység két out-of-order típusú x86-os processzormaggal érkezik és természetesen natív 64-bites támogatást is kínál.
2011. január 4. kedd 14:01 -
Intel új-generációs processzor
Bár a premiert eredetileg a január 6-án nyitó CES kiállításra tervezték, a mai napon hivatalosan is...
2011. január 3. hétfő 23:00 -
VIA eH1: PCIe videokártya beágyazott rendszerekhez
A VIA mérnökei elkészítették a világ első olyan diszkrét videokártyáját, amely PCI Express csatolófelülettel érkezik és kifejezetten beágyazott rendszerek számára lett kifejlesztve. Az alacsony profillal érkező termék az eH1-es típusjelzést viseli és egy 65 nm-es csíkszélességgel készülő Chrome 5400E típusú grafikus processzor köré épülő.
2011. január 3. hétfő 18:34 -
Elkészült az első 1000-magos processzor
Egy skót egyetem kutatói azt állítják, hogy sikerült elkészíteniük a világ első ezer magot egyetlen chipen egyesítő processzorát. Az Intel egy korábbi nyilatkozata szerint legkorábban csak az évtized második felére elérhetőnek tartott lapkát a Glasgow-i Egyetem munkatársai hozták létre több más kü..
2011. január 3. hétfő 08:15 -
Komolyan gondolja a saját processzort az Apple
Az Appleinsideren jelent meg az a hirdetés, amiben a kaliforniai cég processzortervező mérnököt keres. Az elvárás egy "olyan mikroarchitektúra, ami megfelel az Apple funkcionális és teljesítményelvárásainak, és aminek a mérete illetve fogyasztása is hozza a kívánt szintet". Lefordítva ez azt jelenti, hogy egy kicsi, gyors, hatékony processzort akar az Apple, ahogy mindenki más is az iparágban, de az is tisztán látszik, hogy a csipek fejlesztését már nemcsak a partvonalról akarja nézni Steve Jobs: szerződteti a legjobb játékosokat és a pályán küldi őket.Eddig is voltak próbálkozások az Apple-nél, sőt, a vállalat már két évtizede érdekelt a processzorbizniszben: belepiszkált a Newtonban használt ARM-csip felépítésébe, az IBM-mel szorosan együttműködve matattak a Macintoshokban használt PowerPC processzorokon, a PA Semi 2008-as és az Intrinsity 2010-es felvásárlásával saját fejlesztők is kerültek házon belülre, ezek már részt vettek az iPhone 4-ben, az iPod Touchban, az iPadben és az Apple TV-ben is használt Apple A4 processzor fejlesztésében, ami azért olyan sokban nem tér el egy szabvány ARM csiptől.A mostani hirdetés viszont arra utal, hogy az Apple szeretne még mélyebben belenyúlni a mikroarchitektúrába, hogy a jövő iOS eszközei még inkább alkalmazkodjanak a vállalat elvárásaihoz, ami remek hír. Nem lesz még egy olyan cég a földön, amelyikinél ügyesebben összpontosulna a hardver és a szoftverfejlesztés, őszintén szólva kíváncsian várom, hogy milyen eredményeket lesz képes felmutatni ez az iparági trendekkel teljességgel szembemenő struktúra. Vagy tökéletesen optimalizált gépek kerülnek piacra, vagy olyan kiváló hatékonysággal szigeteli el magát az Apple, hogy néhány év alatt leszakad a mezőnytől (haha).
2011. január 3. hétfő 07:35 -
Végre megjelent az Intel Sandy Bridge
Az új generációs processzor megalapozta a rendszerszintű integráció korát.
2011. január 3. hétfő 06:00 -
Intel: 8-10 év múlva jöhet az 1000 magos processzor
A gyártó háza táján elhangzó nyilatkozatok szerint nagyjából egy évtized kell a ma még szinte elérhetetlennek tűnő fejlesztés piacra dobásához, ám az igazi kérdés, hogy lesz-e rá valós igény.
2010. december 30. csütörtök 11:45 -
Teljesen áttervezett magokkal jön a SPARC T4
Az Oracle weboldalán rövid interjú olvasható Rick Hetheringtonnal, aki a vállalat chipfejlesztési tevékenységét irányítja. Egy éven belül jön a SPARC T4 processzor 8 teljesen áttervezett maggal, majd érkezik a T5, amelybe 16 mag kerül.
2010. december 28. kedd 10:57 -
DDR2-es memória a Pantech mobiljában
Rendkívül gyors RAM társult a szokásos Snapdragon processzor mellé.
2010. december 23. csütörtök 08:46 -
A Zalman segít a fogyasztás mérésében
A vállalat új kiegészítője a PC-be szerelt grafikus kártya és processzor energiaigényéről tájékoztatja a felhasználót.
2010. december 21. kedd 12:02 -
Mennyit fogyaszt a videokártyád és a CPU-d?
A Zalman kínálatában egy új kiegészítő jelent meg, amely lehetővé teszi azt, hogy valós időben nyomon kövessük a processzor fogyasztását, sőt, egy külön megvásárolható kiegészítővel akár a rendszerben elhelyezett videokártya vagy videokártyák fogyasztásának ellenőrzésére is van mód.
2010. december 21. kedd 11:01 -
Az új Flash sokkal kisebb mértékben terheli a CPU-t
Adobe Tizedannyi processzor teljesítmény kell az Adobe Flash Player 10.2-nek.No No No Forrás: beszeljukmac Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Flash Flash Professional tovább
2010. december 17. péntek 15:48 -
BCM2157: Kétmagos processzor olcsó mobilokba
A Broadcom legújabb kétmagos processzora alacsony árfekvésű, két SIM kezelésére is alkalmas Android mobilokban teljesíthet szolgálatot.
2010. december 16. csütörtök 12:47 -
VIA EPIA-P830: egy új, pico-ITX formátumú alaplap
A VIA egy új alaplappal jelentkezik a beágyazott rendszerek piacán, amely az EPIA-P830-as nevet viseli és pico-ITX formátummal büszkélkedik, vagyis rendkívül pici. A 10 x 7,2 cm-es mérettel rendelkező újdonság a gyártó VX900-as lapkakészletére épül, amely integrált videó vezérlőt is kínál. A processzor szerepét nem túl meglepő módon egy VIA Nano-E sorozatú egység tölti be, amely 1,2 GHz-es órajelen ketyeg és 64-bites támogatással is rendelkezik.
2010. december 16. csütörtök 08:01 -
Itt az iTunes 10.1.1
Szerintetek fér még néhány egyes ebbe a számsorba?A frissítésbe egyébként egy rakás fontos hibajavítás került. Például korábban sokszor problémás volt bizonyos zenei videók lejátszása, ha a gépben GeForce 9400 vagy 9600 dolgozott (az enyémben pont ilyen van), hát ennek VÉGE.Nem lép ki váratlanul a program, ha az iPodot olyan Machez csatlakoztatom, amiben PowerPC processzor dolgozik.Megoldja azt a hibát, ami miatt bizonyos zenei videókat nem lehetett iPoddal, iPhone-nal vagy iPaddel szinkronizálni.És így tovább.
2010. december 16. csütörtök 07:25 -
MSI noteszgép az AMD legújabb processzorával
A Gigabyte műhelyében már korábban elkészült egy Brazos platform köré épülő mini-ITX alaplap, amelyen E-350-es Zacate processzor teljesít szolgálatot, ám most egy noteszgépről is lehullott a lepel, ami szintén E-350 alapokon nyugszik, de már nem a Gigabyte, hanem az MSI műhelyében készült. A szóban forgó noteszgép az MSI Classic sorozatában kap helyet és a CR650-es nevet viseli.
2010. december 15. szerda 15:30 -
Quad Bionz processzorral jöhet a Sony Alpha A950, eltűnhet az A850
A SonyAlphaRumors legfrissebb informéciói szerint a legkorábban 2011 végén debütáló Sony Alpha A950-at (vagy bármi is legyen majd a neve) Quad Bionz processzor hajthatja...
2010. december 14. kedd 22:03 -
Apple laptop akkor és most
Az Appleinsideren van egy tök jó összeállítás kedvenc cégünk elmúlt évtizedéről a laptopiparban, végigveszik a fontosabb mérföldköveket, akit érdekel az ilyesmi, okvetlenül olvassa el. Én inkább csak azt a részt emelném ki belőle, amelyikben összehasonlítják egymással az Apple öt évvel ezelőtti és mostani minijét: az iBookot és a MacBook Airt. A régi apróság 12,1 colos volt (egészen mostanáig hiányzott is egy ilyen kis laptop a vállalat kínálatából), a gép 2,2 kilogrammot nyomott, a kijelző 1024x768 pixeles volt, vastagsága 3,4 centis, processzora 1,33 gigahertzes volt. Ehhez képest öt évvel később a MacBook Air 11,6 colos, 1 kilós, 1366x768 pixeles, a vastagság 0,03 és 1,7 centi között mozog, a processzor órajele meg 1,4 gigahertzes lett. Utóbbi látszólag nem sokat változott, csak öt százalékkal több a gigahertz, mint öt éve, most már azonban nem PowerPC G4-es, hanem Core 2-es van a laptopban, így a teljesítmény a szinte változatlan órajel mellett is körülbelül 50-100 százalékkal nőtt, attól függően, hogy az alkalmazás mennyiben használja ki a második processzormagot. És most persze csak a processzor változásáról beszélünk, mert a grafikus gyorsítónak és a memóriaalapú háttértárnak köszönhetően a teljes rendszer sebessége ennél jóval nagyobbat lépett előre.
2010. december 14. kedd 08:26 -
Ütős alkalmazás processzor a TI-tól
Ugyan az első OMAP4-es sorozatú alkalmazás processzor köré épülő okostelefonok és tábla konfigurációk - amelyek OMAP4430-as alkalmazás processzorral érkeznek - nem kerülnek kereskedelmi forgalomba jövő év elejénél hamarabb, a Texas Instruments illetékesei máris bejelentették legújabb megoldásukat, amely rendkívül ütőképes teljesítményével az OMAP4430 babérjaira tör.
2010. december 12. vasárnap 13:01 -
A hosszabb üzemidő kulcsa a kétmagos processzor
Az Nvidia állítása szerint azonos terhelés mellett a kétmagos processzorok 40 százalékkal kevesebbet fogyaszthatnak.
2010. december 9. csütörtök 13:14 -
AMD Fusion alapú mini-ITX alaplap a Gigabyte-tól
Az AMD a dolgok jelenlegi állása szerint a Fusion platformjának első tagját 2011 első negyedévében mutatja majd be. A szóban forgó platform a Brazos nevet viseli és Ontario, valamint Zacate kódnévvel ellátott APU egységeket tartalmaz, amelyek egy vagy két Bobcat alapú processzormaggal és egy DirectX 11-es támogatással rendelkező videó vezérlővel érkeznek. A videó vezérlő a processzor tokozásán belül kap helyet, méghozzá ugyanazon a szilícium lapkán, amelyen a processzormagok és a memóriavezérlő is jelen van.
2010. december 9. csütörtök 11:30 -
Kétmagos mobil CPU-t mutatott be a TI
Akár két HD1080p-s kamera jelét is képes egyszerre feldolgozni a másfél gigahertzes processzor.
2010. december 9. csütörtök 09:44 -
PH!TV ASUS U30Jc, nem viccel
Ezt dobta a gép. Egy újabb 13 colos erőmű, de az ASUS törpegépe simán elviszi félgőzzel a Paksi Atomerőmű minden rendszerét. Az egyik legkisebb géptestben, az egyik legnagyobb processzor, ez nem rossz párosítás.
2010. december 7. kedd 23:07 -
Intel Atom alapú MeeGo modellek a láthatáron
Moszkvában került kiállításra egy Intel Atom processzor köré épített MeeGo mobiltelefon és egy internettábla.
2010. december 3. péntek 10:53 -
Jönnek a Mobility Radeon HD 6000-esek?
Az AMD hivatalos weboldalán minden különösebb hírverés nélkül tűnt fel két új mobil videó vezérlő család, amelyek a Radeon HD 6000M sorozatban foglalnak helyet. Az egyik család a Radeon HD 6300M, míg a másik a Radeon HD 6500M típusjelzést viseli és mindketten 40 nm-es gyártástechnológiával készülő GPU köré épülnek: előbbi a Cedar, míg utóbbi a Redwood kódnévvel ellátott grafikus processzor módosított változatát használja. Összességében tehát nincs szó másról, mint átnevezett Redwood és Cedar alapú mobil megoldásokról, amelyek elődeikhez képest azért kínálnak némi előnyt teljesítmény és szolgáltatások terén.
2010. november 30. kedd 17:15 -
1000 magos processzor
A jövő Intel CPU-i.
2010. november 29. hétfő 16:01 -
Itt a Sandy Bridge processzorok listája, árakkal
Az EXPreview munkatársai összeállítottak egy listát az Intel jövő januárban megjelenő Sandy Bridge processzorairól, amelyben a központi egységek összes szükséges specifikációja megtalálható. Az EXPreview az új processzorok várható ajánlott végfelhasználói áraival kapcsolatban is szerzett információkat, így lassan kezd kialakulni a kép arról, hogy január 5-én pontosan milyen processzor-termékcsaláddal rukkolhat elő az Intel.
2010. november 26. péntek 13:01 -
Minőségi processzorhűtő a Noctua műhelyéből
Az osztrák Noctua processzorhűtő kínálata egy friss, felsőkategóriás modellel bővült, amely az NH-C14-es nevet kapta. Az újdonság "C" alakú felépítéssel érkezik és ventilátorok nélkül, valamint egy vagy két darab NF-P14 FLX típusú légkeverővel egyaránt használhatjuk attól függően, hogy milyen processzor hűtését kívánjuk hatékonyan és halkan megoldani.
2010. november 24. szerda 14:01 -
Multimédiás notebooktrió visszafogott megjelenéssel
Az MSI és a Maingear hordozható gépeiben diszkrét videokártya dolgozik a többmagos processzor mellett.
2010. november 24. szerda 13:49 -
Ha nem hoz havat a Mikulás, a Zalman új CPU hűtőjével csökkenthetjük a hőmérsékletet
A taiwani Computexen bemutatott hűtő puttonyában hozza a széles körű processzor támogatást.
2010. november 23. kedd 08:20 -
GeForce GTX 595: két GPU, hatalmas teljesítmény
Az Nvidia GeForce GTX 580-as videokártyája már jó néhány napja elérhető kereskedelmi forgalomban, ám a friss hírek szerint az egy GPU-val rendelkező csúcskártya nem sokáig marad egyedül: a vállalat a nem is oly távoli jövőben piacra dobhatja a GeForce GTX 560-as és GeForce GTX 570-es modelleket, de érkezik majd egy két GPU-val ellátott különlegesség is, amelyen két darab GF110-es grafikus processzor teljesíthet majd szolgálatot.
2010. november 19. péntek 22:01 -
Ötször gyorsabb lesz az új Snapdragon
Az első Snapdragon processzor számítási teljesítményének ötszörösét ígéri a jóval alacsonyabb fogyasztású MSM896.
2010. november 19. péntek 09:07 -
Az AMD processzor titka
Egy hacker titkolt és jelszóval védett információkra bukkant a CPU-kban.
2010. november 17. szerda 12:00 -
Befutottak az első Bobcat tesztek: az Atomnak vége?
Az AMD tegnap végre szabad utat engedett a teszteknek, így most már teljesítmény tekintetében is kapunk némi támpontot azzal kapcsolatban, hogy processzor- illetve GPU teljesítmény tekintetében pontosan mire számíthatunk majd a Bobcat architektúrás APU-k esetében. Egy már most biztos: az Intel Atom processzorainak lassan el lehet kezdeni ásni a gödröt, legalábbis, ha a GPU eredményeket nézzük.
2010. november 17. szerda 09:01 -
Recycle
Propellerhead Újra egy kreatív zenei eszköz, amely segít, hogy a legtöbbet kihozzuk megunkból. Támogatott: 0 Hun: 0 A Recycle segítségével ütemekkel, programozott egyéni dob hangokkal változtathatuk meg a tempót, vagy hangokat cserélhetünk ki a zeneszámokban.Módosíthatjuk a tempót anélkül, hogy az egyik folyamat befolyásolná a másikat. Rendszerkövetelmények Rendszer: Windows 2000, Windows XP, Windows Vista vagy újabb Processzor: PC 300 MHz vagy gyorsabb Pentium kompatibilis processzor Memória: 128 MB RAM vagy több Képernyő: 800x600 képernyőfelbontás vagy jobb Rendszer: Mac OS X 10.2.8 vagy újabb Processzor: Power Macintosh G3, G4, G5 vagy Intel processzor vagy jobb Memória: 128 MB RAM vagy több Képernyő: 800x600 képernyőfelbontás vagy jobb Egyéb: DVD meghajtó a telepítéshez
2010. november 15. hétfő 14:16 -
A processzorpiac harmadik negyedéves eredményei
Az IDC munkatársai elkészültek a harmadik negyedéves PC processzorpiaci statisztikák összesítésével, így ezeket publikálta is az elemző cég. Az elemzők szerint a korábban vártnál alacsonyabb növekedés volt megfigyelhető a harmadik negyedév során, de a piac a második negyedéves eredményekhez képest még így is jobban teljesített. A processzor szegmens teljes árbevétele 2,5%-kal lett magasabb, míg az egyes processzorokból 2,1%-kal szállítottak le többet, mint a második negyedévben.
2010. november 13. szombat 11:01 -
Elárasztanak az andoridos tabletek
A készülékekben dual-core Nvidia Tegra 2 processzor lesz, ami nagyobb teljesítményt és sokkal jobb multitaskingot és grafikát enged.
2010. november 12. péntek 15:47 -
Lassult a globális processzor piac növekedése a Q3-ban
Lassult a harmadik negyesévben a globális processzor piac növekedése, de az IDC piacelemző cég így is két számjegyű növekedést jelez a PC rendszerek és processzorok piacán 2011-re. A keresletet várhatóan a vállalkozások és nem a fogyasztók generálják majd 2011-ben.
2010. november 11. csütörtök 16:13 -
Apró IdeaPaddel újít a Lenovo
Intel Core i5-ös processzor is kerülhet a csupán 12,5 colos laptopba.
2010. november 11. csütörtök 10:01 -
HWSW: Megérkezett a GeForce GTX 580
Az NVIDIA az év elején piacra dobott Fermi architektúra további finomításával, csiszolásával új grafikus processzort hozott létre, a GF100 kódnevű lapka után most itt a GF110, azaz a GeForce GTX 580, írja a HWSW. Az új videochip jelenleg a legerősebb DirectX 11-es grafikus processzor.
2010. november 11. csütörtök 06:30 -
Hatékony hűtők és szemrevaló szabályzók
Processzor- és memóriamodul-hűtők jönnek az Evercool és a Crucial műhelyéből, illetve fordulatszám-szabályzók a Sunbeamtechtől.
2010. november 10. szerda 14:15 -
Négy változatban érkezik az AMD új processzora
Hivatalosan is ismertté vált az AMD Bobcat architektúrára épülő Fusion processzor első négy változatának pontos specifikációja. Az új egységek közül kettő Ontario, kettő pedig Zacate-modell.
2010. november 10. szerda 10:16 -
A processzor és a nők
Az Intelnél egy antropológus próbálja kitalálni, mire vágynak a nők, meg az emberek. Az biztos, hogy kezdünk érzelmileg kötődni a gépekhez.
2010. november 6. szombat 12:10 -
Tesztpadon a kétmagos VIA Nano
A jövő év első felében érkező processzor a TSMC 40 nm-es gyártástechnológiáján készül.
2010. november 4. csütörtök 15:03 -
Gyors SSD meghajtókkal robban be a piacra a Zalman
A Zalman eddig minőségi ventilátorairól, valamint processzor- és videokártya hűtőiről volt ismert, ám mostantól egy újabb területen is találkozhatunk majd a gyártó nevével fémjelzett megoldásokkal. A Zalman mostantól képviselteti magát az SSD meghajtók szegmensében is, méghozzá rögtön kétféle termékcsaláddal: az egyik a költséghatékony megoldásokat tartalmazó S sorozat, míg a másik a teljesítményre kihegyezett N sorozat.
2010. november 4. csütörtök 08:01 -
ASUS Eee PC 1015PW, kétmagos Atom processzorral
Az ASUS ismét egy új Eee PC-vel rukkolt elő, amely ezúttal az Eee PC 1015PW típusjelzést kapta. A szerkezet az Intel PineView atom platformja köré épül és egy kétmagos, 1,5 GHz-es órajelen ketyegő Intel Atom N550-es netbook processzor tartalmaz. A Seashell házzal érkező jövevény háromféle színben lesz elérhető (Purple Rain, Gold Dust és Angel Skin), a fotókon ezúttal a Purple Rain modellt csodálhatjuk meg.
2010. október 28. csütörtök 12:30 -
Mikor kerülhet csúcstechnikás processzor az Airbe?
Az apró laptopban ugye nem a legújabb technológia, hanem a 2006-os Core 2-es processzor, pontosabban annak egy 2008-ban bemutatott verziója található meg. Jogosan merül fel a kérdés, hogy miért, és az Ars technica elég alapos választ ad erre cikkében.Jelenleg az Airek Core 2-es csipjeinek órajele 1,4-től 2,13 gigahertzig terjed attól függően, hogy melyik kiépítést választjátok a gépet, fogyasztásuk az órajel függvényében 10 és 17 watt között mozog.Mije van az Intelnek ebben a kategóriában Core i5-ös vagy Core i7-es alapokon? Néhány olyan csipje, amiknek a fogyasztása 18 watt, órajele meg 1.06-1,2 gigahertz között mozog. Bár a Core i7-es technológia jóval fejlettebb a Core 2-esnél, 1,06 vagy 1,2 gigahertzen legfeljebb a 11,8 colos modell 1,4 gigahertzes processzorával tudnák úgy-ahogy felvenni a versenyt, nyolcvan százalékkal magasabb fogyasztás mellett, ami teljes képtelenség egy apró gépben. A 13 colos Airekben használt Core 2-esek ugyan már 17 watt körül fogyasztanak, ezek azonban a legtöbb esetben jóval gyorsabbak, mint az alacsony órajelű Core i7-esek.És akkor ott van ugye az integrált grafikus gyorsítók problémája: az Intel csak a Core 2-esek mellé engedi be másik gyártó termékét, a Core i-sorozatnál már kikötés, hogy csak a processzorba integrált Intel gpu-kat lehet használni, ha valakinek nagyobb teljesítmény kell, rakjon egy dedikált csipet a gépbe. A módszer nagyobb gépeknél működik is, az Airben azonban nincs hely az ilyesmire, sem akkukapaciátás, az Intel integrált gpu-jának teljesítménye azonban túlságosan harmatos, így mindent egybevéve nem nagyon volt más megoldás, mint a Core 2-es használata.Az Ars technica szerint azonban minden megváltozhat jövő nyáron, amikor az Intel új Core i5-ös és Core i7-es csipeket mutat be. A lap értesülései szerint ezeket már elsősorban az Airhez hasonló ultravékony gépekhez fejlesztették ki, akárcsak azokat a Core 2-eseket, amik az első MacBook Airben debütáltak, és amik később más gyártók kínálatában is felbukkantak.És ahogy két évvel ezelőtt, úgy jó esély van rá, hogy az Apple-nek most is komoly rálátása van az Intel legújabb fejlesztéseire, így könnyen lehet, hogy az új technológia megint valamelyik Macben jelenik meg először. Feltéve persze, hogy az Intel leszokik a saját grafikus gyorsítójának az erőltetéséről, mert azt nehezen tudom elképzelni, hogy az Apple egy generációváltásnak a kicsit erősebb processzorért cserébe lemondana a sokkal-sokkal erősebb gpu-ról. Ha nem lesz ez a megkötés, legkorábban jövő nyáron érkezhet az új Air, már Core i-alapokon.
2010. október 25. hétfő 11:42 -
Synapse One - a konfigurálható okostelefon
A Synapse-Phones olyan készüléket kínál a felhasználóknak, amelynél a processzor és a kijelző kivételével minden más hardvert maguk határozhatnak meg.
2010. október 24. vasárnap 13:03 -
Netbook-e a MacBook Air?
Azért gondoltam, hogy érdemes körbejárni ezt a kérdést, mert sokan gondolják úgy, hogy az Apple most egy netbookot dobott piacra, olyan teljesítménnyel, mint amit az Asus Eee, MSI Wind meg hasonló gépektől megszokhattunk. Hogy tisztázzuk a kérdést, előbb válaszoljunk arra, hogy mi is az a netbook? Nehéz pontos definíciót találni, de a Wikipedia szerint olyan apró, könnyű, csökkentett teljesítményű laptop, ami olcsó is. Vegyük át: apró? Eléggé. Bár a netbookok inkább 10 col körül tetőznek, 12 colig még ehhez a kategóriához lehet sorolni a gépeket. Könnyű? Persze. Egy kilós súlyával szintén kimeríti a netbook-elvárásokat. Csökkentett teljesítményű? Nem, és ekörül a kérdés körül van a legtöbb félreértés. Ennek oka talán az órajel: a netbookok Intel Atomjai 1,6 gigahertzesek, míg az új Air csak 1,4 gigahertzes, logikus lenne tehát arra a következtetésre jutni, hogy az Apple gépe egy lomhább netbook. Logikus, de téves. A két processzort ugyanis egy világ választja el egymástól. A netbookok Intel Atomjai extrém alacsony fogyasztásúak, mindent a hatékonyságnak és az árnak rendeltek alá. A most használt Pineview-nevű csipek platformszinten is beérik 6-10 watt fogyasztással. Ez azt jelenti, hogy a wattokba a processzor fogyasztásán kívül az integrált memóriakontroller és a grafikus gyorsító fogyasztását is beleszámolják, ennek a remek értéknek köszönhetően bírják viszonylag sokáig az aprócska akkumulátorral szerelt netbookok. A hosszú üzemidőnek persze ára van, amit a felhasználó keményen megfizet: az Atom csip teljesítménye minden szempontból idejét múlt. Nézzük például a processzor erejét, méghozzá a legtöbb gépben megtalálható N270-esét: ezek körülbelül 2,1 gigaflops teljesítményre képesek, tehát 2,1 milliárd lebegőpontos műveletet tudnak végrehajtani másodpercenként. Elég nagy számnak tűnik, nem igaz? Egészen addig, amíg össze nem hasonlítjuk valamivel, mert akkor rögtön kiderül, hogy a kis Atom ereje körülbelül a 900 megahertzes Pentiuméval egyenértékű, ami utoljára a kétezres évek első felében volt versenyképes. Na jó, akkor az Air SU9400 Core 2-esének lehet körülbelül 55 százalék előnye, hiszen az 1,4 gigahertzes órajel pont ennyivel nagyobb a 900 megahertzes Pentiuménál, igaz? Nem igaz! A Core 2-es ugyanis egy jóval fejlettebb architektúra, nem új persze, de az Atoménál még így is jóval összetettebb, és számos olyan teljesítménygyorsító fejlesztés került bele, ami sokszorosára növeli az előnyét. Vegyük például, hogy két mag van benne, míg a legtöbb Atomban csak egy, ami rögtön háromszoros sebességkülönbséget feltételez. Sokkal nagyobb a gyorsítótár, négyszer annyi a tranzisztorszám, emiatt aztán csak a processzor fogyasztása annyi, mint Atoméknál a teljes integrált rendszeré, de nem öncélúan: 11 GFLOPS teljesítményt tud felmutatni a csip, ami ötszöröse az Atoménak. Az Air teljesítménye tehát valóban alacsonyabb, mint a belépő MacBooké, viszont sokkal közelebb áll egy teljes értékű laptophoz, mint egy netbookhoz: előbbi teljesítményének körülbelül a hatvan százalékát hozza, míg utóbbinak az ötszáz százalékát. Nézzük a grafikus gyorsítót. Az Atomba integrált gpu nem sokra képes, hiszen ezt is az árnak és a fogyasztásnak vetették alá: az egyszerű kis szerkezet a 2D-s megjelenítésen kívül nem alkalmas semmire, éppen ezért a 3D-s teljesítménye körülbelül a nyolcada az Airben használt Geforce 320M-ének, a különbség tehát tovább nőtt. Láthatjátok, hogy teljesítményben távol áll az új Air a netbookoktól, és az utolsó mutatóban, az árban is: a fejlesztések, a nagyobb teljesítmény, a jobb anyaghasználat miatt legalább kétszer annyiba kerül, mint egy netbook, ami tipikusan 500 dolláros áron szokott elkelni. Szóval akkor vegyük át: a netbookok apró, könnyű, csökkentett teljesítményű, olcsó laptopok, amik olcsók. Az Air ezzel szemben egy apró, könnyű, elfogadható teljesítményű és árú gép, márpedig ennek is van egy kategóriája, amit úgy hívnak, hogy subnotebook, és amit felhasználói élményben egy világ választ el a netbooktól. 
2010. október 23. szombat 11:27 -
MSI GE603: új noteszgép, játékosoknak
Az MSI bemutatta legfrissebb notebookját, amely a GE603-as típusjelzést viseli és amellyel kifejezetten a játékosokat veszi célba a gyártó. A notebook egy 15,6 hüvelykes képátlójú, ledes háttérvilágítással ellátott kijelzővel érkezik, amely 16:9-es képátlóval büszkélkedik. A processzor szerepét választásunktól függően egy Core i5-430M, egy Core i5-450M vagy egy Core i5-460M modell töltheti be, rendszermemóriából pedig maximum 8 GB-nyit pakolhatunk a szerkezetbe (DDR3-1066 MHz).
2010. október 22. péntek 14:01 -
Bemutatkozott a Radeon HD 6800-as család
Az AMD ma végre lerántotta a leplet Radeon HD 6800-as videokártya sorozatának tagjairól, azaz a Radeon HD 6850-es és Radeon HD 6870-es modellekről. Az újdonságok második generációs, DirectX 11-es támogatással ellátott grafikus processzor köré épülnek, amely 40 nm-es csíkszélességgel készül, a Barts kódnevet viseli és nem kevesebb, mint 1,7 milliárd darab tranzisztort tartalmaz. A GPU a Cypress alapú megoldásoknál 450 millióval kevesebb tranzisztort tartalmaz, így felülete is kisebb: a korábbi megoldások 334 négyzetmilliméteres méretével ellentétben a Barts GPU-k már "csak" 255 négyzetmilliméteresesk. A gyártó ennek, valamint az olcsóbb GDDR5-ös memóriányak és az olcsóbb alkatrészeknek köszönhetően igen ütőképes árat tudott szabni a Radeon HD 6800-as sorozat tagjainak, ezáltal a piacon igen-igen jó helyzetbe kerülhet majd a rivális megoldásaival szemben. Az AMD a termékek esetében nagy hangsúlyt helyezett a minél jobb tesszellációs teljesítmény elérésére, valamint arra is, hogy az újdonságok a lehető legjobb képminőséget kínálhassák (morphological anti-aliasing). Mindkét videokártyán találunk 1.2-es szabvány köré épülő DisplayPort csatlakozót, valamint 1.4a típusú HDMI videó kimenetet is és mindketten az új, UVD3-as videó motorral (Blu-Ray 3D), valamint HD3D támogatással érkeznek, utóbbi a 3D játékok esetében jön majd jól. No, de inkább nézzük az újdonságok specifikációit egyenként.
2010. október 22. péntek 12:01 -
AMD Llano bemutató, hivatalos infók
Az AMD a napokban megrendezett Technical Forum & Exhibition 2010 alkalmával Taipeiben bemutatta egyik Llano processzorát, amely egy fejlesztői rendszerben helyet foglalva üzemelt a gyártó standján. A szóban forgó processzor egyike azoknak a modelleknek, amelyek 2011 folyamán kerülnek forgalomba, várhatóan valamikor nyáron. Érdekesség, hogy a Llano processzorok kísérleti gyártása április óta zajlik és a gyártó korábban úgy tervezte, hogy az új APU (Accelerated Processing Unit) egységetek még az idei év végén, vagy a jövő év első negyedévében piacra tudják dobni. Ez sajnos úgy tűnik, hogy nem jön össze, ugyanis elég régóta nyári startról szólnak a pletykák és ezt az értesülést most hivatalosan is megerősítették.
2010. október 19. kedd 17:01 -
Olcsóbb, kisebb és gyorsabb lesz a MacBook Air
Ha már holnap úgyis megtudjuk, milyen lesz az új MacBook Air, használjuk ki az utolsó másodperceket a találgatásokra. Az Appleinsider a pletykákat összegyűjtve elég jó kis írást tett közzé, amiből már kezd körvonalazódni, hogy mire is készül a kaliforniai cég.A Cult of Mac szerint például két gigabájt memória lesz az alapmodellben, ezt azonban végre lehet bővíteni is. Várhatóan jelentősen nőni fog az üzemidő is: bár a gép mérete csökken, hiszen lesz 11,6 colos modell is, az akkumulátor mérete másfélszeresére nő, így a jelenlegi ötórás kapacitás 8-10 órásra hatalmasodik.A lap azt is tudni véli, hogy két verzió lesz a gépből, a 11,6 colos modell mellett megtartják a 13 colost is. Ennek ára várhatóan 1100 dollár lesz, a kisebbet 999 dollárért vihetjük majd haza.Várhatóan újszerű lesz a háttértár is: a pletykalapok csak SSD kártyaként emlegetik azt a meghajtót, amit a szétszerelt laptopban találtak. Ennek elvileg az lesz a lényege, hogy könnyen tudjuk majd cserélgetni, de gondolom holnap Jobs úgyis elmondja, miért kellett szakítani a megszokott háttértár-formátummal.A pletykák két hardverkonfigurációról szólnak, az egyikben 2,1, a másikban 2,4 gigahertzes processzor lesz, az erősebb gépet alapból négy gigabájt memóriával kapjuk. A grafikus gyorsító ugyanaz a GeForce 320M lesz, mint amit az olcsóbb Macekben találunk.Hát így.
2010. október 19. kedd 11:41 -
Ismét processzor árakat csökkent az Intel
Az Intel ismét csökkentette néhány processzorának árát és szokásához híven ezúttal is csendben tette meg az ehhez szükséges lépéseket, minden különösebb hírverés nélkül. Ezúttal a vállalat belépő szintű processzorait érinti a változás, azok közül is csak négyféle változatot, amelyek a asztali konfigurációk piacán próbálnak labdába rúgni.
2010. október 19. kedd 10:20 -
Árcsökkentés és új Pentium az Intelnél
Hat processzor ára mérséklődött, és egy új termék is bemutatkozik.
2010. október 18. hétfő 18:57 -
Érkezik az Intel Pentium G6960-as processzora
Még mielőtt megjelennének a Sandy Bridge architektúra köré épülő processzor újdonságok, az Intel piacra dob egy új, Westmere alapú Pentium processzort, amely a belépő szintű megoldások szegmensében próbál majd labdába rúgni. Az új központi egység 32 nm-es csíkszélességgel készül és a Pentium G6960-as típusjelzést viseli.
2010. október 18. hétfő 11:01 -
Kapható a Samsung N350-es netbookja
Megérkezett a Samsung legfrissebb netbookja, amely a vállalat korábbi ígéretével ellentétben mégsem tartalmaz LTE, illetve HSPA+ támogatást. A friss jövevény belsejében egy 1,5 GHz-es órajelen ketyegő Intel Atom N550-es processzor lapul, amely két maggal és beépített Intel GMA 3150-es videó vezérlővel áll a felhasználók és a rendszer rendelkezésére. Az N350-es netbook 10,1 hüvelykes képátlójú, ledes háttérvilágítást tartalmazó kijelzővel büszkélkedik, amely szokás szerint 1024 x 600 pixeles natív felbontást kínál.
2010. október 17. vasárnap 10:58 -
Ismét veszteséges volt az AMD
A vártnál jobb, de veszteséggel zárult negyedévet tudhat maga mögött a második legnagyobb processzor gyártó.
2010. október 17. vasárnap 01:01 -
Végre megint a Mac
Szeretem én az iPhone-t, jó az iPad, de valahogy egyre többször érzem úgy, hogy az Apple-nél elhanyagolják a Macet, hogy több fejlesztést szeretnék látni, hogy hardveresen és szoftveresen is lehetne mit csiszolni a koncepción, ezért is örültem meg annyira a hírnek, hogy jövő héten a hagyományos üzletág kerül a középpontba.Hogy mit látunk majd szerdán, azt persze nem lehet tudni, a New York Times azonban összegyűjtötte a legfontosabb pletykákat. A legtöbben arra számítanak, hogy új MacBook Air fog érkezni, ami mindenben alulmúlja majd elődjét. Már a szó jó értelmében, ha van neki ilyen egyáltalán. Várhatóan kisebb lesz nála, 12 col körül tetőzik majd, és azon se lepődjön meg senki, ha könnyebb lesz nála. Szerintem valamilyen Core i3-as processzor kerül majd bele, abban meg szinte mindenki egyetért, hogy jelentős elmozdulás lesz lefelé a jelenlegi 1500 dolláros árszintről. Mondjuk én még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy az Apple vesz egy nagy levegőt, és ezzel a géppel elmossa a Macintosh és az iPad közti határvonalat, vagy épp hogy összemossa, és egy olyan laptopot rak le az asztalra, ami mindkét termékkategória jellegzetességeit magán hordozza.Ezt erősíti meg az új operációs rendszer (Lion?) bemutatója is, hiszen a Mac OS X 10.7 a hírek szerint elsősorban abban különbözik majd elődjétől, hogy jobban támogatja a multitouch-adatbevitelt. Egy nyomogatható laptop igazán jól mutatna a termékpalettán, bár ezzel persze azt is kockáztatná az Apple, hogy a korai tabletpécékhez hasonló, kevésbé életképes termék kerüljön a piacra.Ugyanakkor van olyan elemző is, aki ennél tovább megy és azt állítja, hogy a multitouch is a múlt része lesz a Lionnal, mert itt már gesztusérzékelésről lesz szó: elég hadonásznunk a gép kamerája előtt, hogy az megértse, mit akarunk. Tisztára Különvélemény.Ti mire számítotok, vagy még inkább, minek örülnétek a legjobban?
2010. október 16. szombat 08:44 -
A vártnál jobban állja a sarat az AMD
Az Intelnél gyengébb negyedévet zárt ugyan az AMD, ugyanakkor a tőzsde várakozása felett teljesít. A rivális műszaki fölénye ellenére ügyesen lavíroz a cég, és növelte processzor üzletágának nyereségességét, a grafikus chipek lendülete azonban megtört.
2010. október 15. péntek 10:59 -
Befutott a Neo CPU-val szerelt Eee PC 1215T
Az ASUS egy új netbookkal jelentkezik a piacon, amely 12,1 hüvelykes kijelzővel és 1,46 KG-sos súllyal büszkélkedik. Az Eee PC 1215T névre keresztelt megoldás a megszokottal ellentétben nem Intel Atom processzor és Intel platform köré épül, hanem az AMD megoldásaira támaszkodik.
2010. október 13. szerda 13:01 -
Új Quadro sorozatú Nvidia videokártyák érkeztek
Az Nvidia új Quadro sorozatú videokártyákkal jelentkezik a piacon: a gyártó bemutatta a Quadro 2000-es modellt, amely GF106-os grafikus processzor köré épül, valamint lerántotta a leplet a Quadro 600-as egységről is, ami GF108-as GPU-t hordoz magán.
2010. október 5. kedd 09:30 -
Frissült Core Temp
A Core Temp egy processzor hőmérséklet monitorozó alkalmazás.
2010. október 4. hétfő 16:00 -
Új netbookok az Acer és az ASUS kínálatában
Az Acer és az ASUS egy-egy új netbookal kezdik a hetet: előbbi egy klasszikus, Intel Atom processzor köré épülő megoldással, míg utóbbi egy AMD platformra alapozó konfigurációval képviselteti magát a piacon.
2010. október 4. hétfő 13:05 -
Szüreti hardverújdonságok
Alaplap, processzor, grafikus kártyák mellett hordozható hangszórók és notebookok szerepelnek eheti ajánlónkban.
2010. október 2. szombat 09:45 -
Új noteszgép játékosoknak az MSI-től
Az MSI új noteszgéppel jelentkezik, amely a gyártó Gaming Series névre keresztelt notebook családjában kapott helyet. A GT663-as modell kifejezetten játékosok számára készült, ennek megfelelően ütőképes videokártya, erős processzor és sok-sok rendszermemória lapul benne. A notebook narancssárga ledekből álló "díszkivilágítással" is büszkélkedik.
2010. október 1. péntek 12:01 -
Újabb négy mobil processzor érkezik az Inteltől
Az Intel az elmúlt napok folyamán nem kevesebb, mint nyolc új mobil processzort mutatott be, amelyek ugyan mind-mind kétmagos egységek, viszont egymástól teljesen eltérő szegmenseket céloznak meg. A gyártó most újabb négy darab kétmagos központi egységről rántotta le a leplet, amelyek ezúttal is a 32 nm-es csíkszélességgel készülő Arrandale lapka köré épülnek.
2010. szeptember 30. csütörtök 09:01 -
Az AppleTV egy kijelző nélküli iPad
Az iFixit darabokra szedte az AppleTV-t, egyből fel is merült számos kérdés. Először is kiderült, hogy a készülékben 8 gigabájt flashmemória található, amiről nem nagyon volt eddig szó, de az sem titok többé, hogy van egy bővítőhely további nyolc gigabájtnak. Mire való ez? Nem lehet tudni, de a 9to5Mac szerint 16 gigabájt háttértárral már alkalmas lehet 1080p-s hd-videók lejátszására is a kütyü (bár a processzor ettől nem lesz gyorsabb).Az alaplapot a Panasonic készítette, ezen van a wifi-csip, de az FM-tuner, utóbbi szintén meglepetés.A hardver többi része egyébként már ismerős: ugyanúgy 256 megabájt memória és Apple A4-es csip van a készülékben, mint az iPadben és az új iPod touchban, ami megkönnyíti a fejlesztők dolgát, és remekül rávilágít arra, hogy egyetlen hardverrel milyen sokféle területet lehet lefedni hibátlanul.Kiderült még egy fontos részlet: a készülék összesen hat wattot fogyaszt, tehát tíz AppleTV növeli meg annyira a villanyszámlát, mint egyetlen átlagos izzó.
2010. szeptember 30. csütörtök 08:09 -
Óriási a haszon az iPod nanón
 Nehéz nem észrevenni, hogy milyen pofátlanul drága az új iPod nano. Tök jó cucc, aranyos, ügyürübügyürü, meg minden, de 54 ezer forintot kérni a kütyüért azért tényleg túlzás. Főleg, ha igaza van az iSuppli-nak, és mindössze 9 ezer forintba kerül a gyártás. De vegyük végig - a legdrágább a Flash memória, ami 14,5 dollárba kerül, a kijelző 11,5 dollár körül jut az Apple-höz, 5 dollár a processzor és a memória, 3,5 dollár a mindenféle csip, tuner, gyorsulásmérő, 2,5 dollár a kábel és a fülhallgató (ezt utólag kábé 50 dollárért lehet beszerezni), és van még egy rakás, kevéssé érdekes alkatrész. Mindez együtt 43,73 dollárba kerül, a gyártási költségekkel együtt sem költ többet 45,1 dollárnál az Apple az iPod nanóra, ami figyelemreméltó, tekintettel a 149 dolláros vételárra. Tudom, hogy ebben nincs benne a fejlesztés meg a kiszállítás, meg a többi apró izé költsége, de lássuk be, akkor is pokolian jó biznisz iPod nanót gyártani.
2010. szeptember 29. szerda 12:35 -
Kamera lehet az iPad 2-ben
Milyen lesz az Apple következő tabletje? Steve Jobs tudja, őt kérdezzétek. A Goldman Sachs viszont figyelembe véve a piaci trendeket és a vásárlói elvárásokat, megpróbálta kilegózni, hogy milyen lesz az új iPad.Az elemzőcég szerint a kijelző mérete 10 col körül marad, viszont a gép vékonyabb és könnyebb lesz elődjénél, utóbbi valóban jó ötlet. Várhatóan beépített kamera is kerül az eszközbe, hogy mehessen a FaceTime és az sem kizárt, hogy lesz rajta egy mini USB port - ennek már csak a lassan életbe lépő európai előírások miatt is a táblára kell kerülnie.Várhatóan megint a Hon Hai Precision Industry végzi majd a gyártást, és személy szerint nem lennénk meglepve, ha egy továbbfejlesztett A4-es processzor kerülne bele. Szintén én teszem hozzá, hogy valószínűleg 512 megabájtra növelik a jelenleg 256 megabájtos memória méretét.A gép várhatóan a második negyedévben érkezik, akkor veszi majd át a helyet a jelenlegi iPadtől, amiből hárommilliót vettek nyolcvan nap alatt, és amiből most már körülbelül havonta legyártanak hasonló mennyiséget.
2010. szeptember 29. szerda 07:26 -
Erős Marvell processzor mobil eszközökhöz
A Marvell bemutatta legfrissebb alkalmazás processzorát, amely három maggal és igen meggyőző specifikációval rendelkezik. A termék az okstelefonok és tábla konfigurációk piacán tűnhet fel a nem is oly távoli jövőben, de felhasználásával egyéb mobil eszközök is készülhetnek majd. A termék Armada 628-as típusjelzéssel bír és a processzormagok mellett videó vezérlőt, valamint különös módon USB 3.0-s vezérlőt is tartalmaz.
2010. szeptember 25. szombat 10:01 -
Asszimetrikus hárommagos ARM processzor mobil eszközökbe
Hárommagos ARM rendszerchipet mutatott be okostelefonok és táblagépek számára a Marvell Technology, megelőzve ezzel a területen olyan óriásokat, mint a Samsung Electronics, a Texas Instruments vagy a Qualcomm. A chip hatalmas teljesítménybeli ugrást ígér, ami nem zárja ki az alacsony fogyasztást sem.
2010. szeptember 24. péntek 12:45 -
Marvell Armada 628: Hárommagos processzor 1,5 GHz-en
Másodpercenként akár kétszázmillió háromszög árnyalására és 1080p felbontású 3D anyagok megjelenítésére is képes a Marvell USB 3.0 kompatibilis hárommagos processzora.
2010. szeptember 24. péntek 09:56 -
Hat új AMD processzor érkezett
Nevezetesen az alábbiak: Phenom II X4 970 BE, Athlon II X4 645, Phenom II X6 1075T, Phenom II X2 560 Black Edition, Athlon II X2 265, Athlon II X3 450.
2010. szeptember 21. kedd 20:20 -
Ismét frissült az AMD processzor kínálata
Mielőtt a Bulldozer, a Llano és a Bobcat alapú egységek elárasztanák a piacot, az AMD még bemutat néhány új processzort, amelyek között minden felhasználói réteg számára található megoldás. A táblázatban látható újdonságok mellett egy 2,5 GHz-en ketyegő Athlon II X4 615e, egy 2,6 GHz-es Athlon II X3 420e, valamint egy 3 GHz-es Athlon II X2 250e modell is forgalomba kerül, amelyek mind-mind energiatakarékos megoldások, azaz TDP-jük 45W körül helyezkedik el, kivéve az utolsó modellt, amelynél az AMD táblázata 65W-ot ír, ami valószínűleg egyszerű elírás.
2010. szeptember 21. kedd 16:01 -
48 magos Intel processzor kutatási célokra
A processzorgyártó hosszú távra tervez és egy olyan processzort adott át néhány kiválasztott kutatóintézetnek. Jelenleg még csak a tesztelési, hibakeresési fázisban vannak.
2010. szeptember 21. kedd 12:27 -
Videó: Nokia 5230 processzor tuning
Egy videón láthatjuk, ahogy egy Nokia 5230-as telefon processzorának sebességét majdnem duplájára emelik.
2010. szeptember 20. hétfő 14:24 -
Intel: szoftveres processzor "upgrade", pénzért
A Pentium G6951 Dual-Core processzor eddig nem került a hírek kereszttüzébe, ugyanis specifikációját nézve megegyezik a Pentium G6950-es modellel, legalábbis addig, amíg nem engedélyezzük néhány letiltott tulajdonságát. Nem egy új trükkről van szó, amit a BIOS-szal lehet eljátszani, mint a magok aktiválása az AMD-nél, hanem a Kanadában már elindult Intel Upgrade Service-ről.
2010. szeptember 20. hétfő 11:30 -
Milestone XT720: jön a hivatalos túlhajtás
A legújabb javítás telepítése után jelentősen megnő a processzor órajele.
2010. szeptember 20. hétfő 09:05 -
A globális processzor- és PC piac statisztikái
Végre elérhetővé váltak az idei év második negyedéves processzorpiaci eredményeit bemutató elemzések, amelyek arról számolnak be, hogy piaci részesedés tekintetében sem az Intel, sem az AMD korábbi, azaz első negyedéves pozíciója nem változott. A teljes processzorpiacot vizsgálva, amelyben nem csak az x86-os, hanem egyéb processzorok is beletartoznak, jelenleg az Intel 80,3%-os részesedést tudhat magáénak, míg az AMD-nek 11,52%-kal kell beérnie. Az Intel 0,1 százalékpontot, az AMD pedig 0,04 százalékpontot javított előző negyedéves eredményén, ami látszólag tényleg elhanyagolható változás.
2010. szeptember 17. péntek 20:01 -
Elérhető az ATI Catalyst 10.9, méghozzá Steamen is
Az AMD most, hogy az Intel az IDF segítségével próbálja magára felhívni a figyelmet, mindent megtesz, hogy ő is a hírek kereszttüzébe kerülhessen. A gyártó már bemutatta, hogy mire képes a noteszgépekben helyet kapó Zacate APU egy mobil Core i5-ös processzor ellen, most viszont elérhetővé tette Catalyst 10.9-es videokártya meghajtóprogramját, amely ettől a verziótól kezdve most már Steamen is elérhető lesz. Hogy ez utóbbi miként lehetséges? Nos úgy, hogy a gyártó és a Valve között fennálló partnerkapcsolat révén a Valve lehetővé tette, hogy a Steamen keresztül a felhasználók könnyedén és gyorsan beszerezhessék ATI Radeon videovezérlőjükhöz az elérhető legfrissebb Catalyst szoftvercsomagot. A digitális tartalomszolgáltató az együttműködésnek köszönhetően azonosítja a videokártyánkát és felajánlja hozzá a legfrissebb drivert.
2010. szeptember 16. csütörtök 14:01 -
Licencelhető a Cortex A sorozat leggyorsabb tagja
Elkészült az ARM legfrissebb alkotása, amely a gyártó közleménye szerint mostantól licencelhető is a partnerek számára. A Cortex A sorozatban helyet foglaló Cortex A15 MPCore egység Eagle kódnéven kerül forgalomba és kifejezetten az okostelefonok, a tábla számítógépek, valamint a szerverek piacát kívánja fele célba venni a vállalat. A legfrissebb Cortex A sorozatú ARM processzor elődeihez hasonlóan alacsony energiafelhasználásával és ehhez képest ütőképes teljesítményével próbál majd helytállni a különböző szegmensekben. Üröm az örömben, hogy az egység még mindig 32-bites architektúrát használ, így továbbra is szenved annak minden korlátjától.
2010. szeptember 10. péntek 15:01 -
ARM Cortex-A15: Négymagos processzor 2,5 GHz-en
A jelenleg elérhető processzoroknál legalább ötször gyorsabb lesz a 2013-ban debütáló ARM Cortex-A5 Eagle.
2010. szeptember 10. péntek 09:53 -
Késik a 1,5 GHz-en futó kétmagos Snapdragon SoC
Jövő év végén érkezik a 1,5 GHz-es órajelen futó kétmagos Qualcomm Snapdragon processzor.
2010. szeptember 9. csütörtök 10:47 -
Mini, multimédiás VIA alaplap
Az EPIA-M850 két változatban érhető el, mindkettőre 64 bites VIA Nano processzor került.
2010. szeptember 9. csütörtök 06:00 -
Az Apple gyűlöli az iPhone 3G-t?
Újabb összeesküvés-elmélet, de figyeljetek csak: tudjuk, hogy a készülék egyre használhatatlanabb lett az elmúlt 12 hónapban. Az utolsó döfést az iOS 4-nek nevezett mobilvírus vitte be, a több száz megabájtos kórokozó jelentősen lassította az Apple kétéves mobilját, a készüléken folyamatosan a túlterheltség jelei mutatkoztak, és sokszor a kezelőfelület is elérhetetlenné vált.Aztán jöttek a további gyanús jelek: a tegnap bejelentett Nike+ például elvileg mindegyik eszközön működik, az iPhone 3G-n azonban a beépített GPS csip ellenére sem feltétlenül (bár ellentmondásosak az információk).És akkor most kiderült az is, hogy a Game Center sem fut az öregecskedő mobilon. Az önfeledt közös játékot engedélyező szolgáltatás remekül érzi magát a 3GS-en, a 4-esen, és az iPod touch 2-4. generációján, de az első iPhone-on és touch-on, valamint az iPhone 3G-n nem hajlandó elindulni.Az első generációs eszközökön érthető is a korlátozás, hiszen azokon nem fut az iOS 4. Az iPhone 3G-n azonban rajta van az operációs rendszer, ráadásul annak hardvere lényegében megegyezik a baráti körbe bekerült második generációs touch-éval.Mi lehet a korlátozás oka? Talán az, hogy a processzor a mobilban 412 megahertzen, míg az mp3-lejátszóban 532 megahertzen fut, de nehéz elképzelni, hogy a 29 százalékos különbség miatt esne ki a 3G a pixisből. Nem, az Apple valószínűleg gyűlöli ezt a készüléket, és csak idő kérdése, hogy távirányítással felrobbantsa azt.Én szóltam.
2010. szeptember 8. szerda 08:01 -
Kétmagos Samsung processzor okostelefonokba
Már jövő év elejére piacon lehetnek az első okostelefonok, amelyek többmagos processzorokra építenek. A Qualcommot követően a Samsung is bejelentette, hogy elkészült kétmagos alkalmazás processzorával, amellyel multimédiás eszközöket céloz meg.
2010. szeptember 7. kedd 17:29 -
Miben lesz Apple A4 processzor?
Alacsony fogyasztású szerverekben és tévékben is visszaköszönhet az Apple iPad processzora.
2010. szeptember 7. kedd 16:18 -
VIA tervek: négymagos processzor, DX11 IGP
A VIA illetékesei pont a napokban számoltak be a vállalat legfrissebb pénzügyi teljesítményéről, ami nem mondható túl rózsásnak: a hírek szerint a cég az idei év első felében 45 millió dolláros veszteséget termelt. A vezetőség ennek ellenére továbbra is lelkes, ugyanis a pénzügyi eredményt taglaló közleményben azt is kifejtették, hogy a nem is oly távoli jövőben milyen újdonságokkal próbálják majd visszaterelni a pénzügyek folyását a helyes mederbe, azaz melyek azok a termékek, amelyektől ismét nyereségessé válhat a cég.
2010. szeptember 6. hétfő 12:01 -
A világ legerősebb mobilja lehet a HTC HD3
1,5 gigahertzes processzor, 1 GB memória, és HD-felbontású kijelző kerülhet az okostelefonba.
2010. szeptember 6. hétfő 08:20 -
A világ legerősebb mobilja lehet a HTC HD3
1,5 gigahertzes processzor, 1 GB memória, és HD-felbontású kijelző kerülhet az okostelefonba.
2010. szeptember 6. hétfő 08:20 -
Ekkora lesz egy Ontario chip
A Berlinben éppen zajló IFA 2010-es rendezvény alkalmával az AMD megmutatta a nagyközönség számára, hogy hogyan is néz ki az első Bobcat architektúra köré épülő alacsony fogyasztású Fusion APU egység, amely az Ontario kódnevet viseli. A termék CPU (Central Processing Unit) helyett azért kapta az APU (Accelerated Processing Unit) nevet, mert a kis processzor belsejében egy integrált videó vezérlő is helyet kapott, amely nem csak grafikai, hanem általános számításokhoz is használható. Ilyen megoldás a Llano is, amiről nemrégiben friss hírek is érkeztek.
2010. szeptember 5. vasárnap 09:19 -
Swiftech: komplett folyadékhűtők processzorokhoz
A Swiftech kínálatában két új folyadékhűtő rendszer jelent meg, amelyek komplett megoldást kínálnak a processzor hűtésére, legyen szó Socket LGA775/1156/1366-os Intel vagy Socket 754/939/AM2/AM3-as AMD processzorral ellátott rendszerről, sőt, az újdonságok akár még Socket 603/604/771 tokozással ellátott Xeon szerverprocesszorokhoz is gond nélkül alkalmazhatóak.
2010. szeptember 3. péntek 07:30 -
Friss Sandy Bridge CPU teszt készült
Az Anandtech.com tesztlaborjában vendégeskedett az elmúlt napokban egy mérnöki tesztpéldány az Intel Sandy Bridge architektúrája köré épülő processzor újdonságok közül, amelyet habozás nélkül bevágott a tesztelő a mélyvízbe, hogy kiderüljön: a jelenlegi Core i sorozatú processzorokhoz képest vajon mennyiben javult CPU és IGP teljesítményben az újdonság, illetve mennyivel lett energiatakarékosabb?
2010. augusztus 31. kedd 18:15 -
Intel: csökkenő árak, új processzorok
Az Intel az augusztust néhány processzormodell árának csökkentésével, illetve új központi egységek bevezetésével zárja. Az árcsökkentés ezúttal két terméket érint, az egyik a Core i7-950-es processzor, míg a másik a szerverek és munkaállomások piacán helyet foglaló Xeon W3550-es modell. Az árváltozások mellett néhány új processzort is köszönthetünk, amelyek egy kivételével mind az alsóbb régiókban helyezkednek el.
2010. augusztus 30. hétfő 12:01 -
Bővült az ASUS Seashell-szériája
Az új EeePC-ben már kétmagos Intel Atom N550 processzor dolgozik.
2010. augusztus 30. hétfő 07:12 -
Thermaltake Jing: ismét egy új CPU hűtő
A Thermaltake legújabb processzorhűtője a Jing nevet kapta és specifikációi alapján igen ígéretesnek tűnik. A két darab 120 mm-es átmérőjű ventilátorral ellátott szerkezet 200W-os TDP-ig képes a processzorok hűtésére, azaz kitűnő megoldás lehet, ha komolyabb processzor tuningban gondolkodunk, de nem kívánunk extrémebb hűtési módokat alkalmazni (pl.: folyadékhűtés).
2010. augusztus 29. vasárnap 13:01 -
Itt a Lenovo N550-es processzorral ellátott netbookja
Nem sokkal azután, hogy az Intel végre hivatalosan is hódító útjára indította Atom N550-es netbook processzorát, amely egyébként az első kétmagos netbook processzor, a Lenovo már be is jelentette a piac első olyan netbookját, ami a friss központi egység köré épül. Az újdonság az IdeaPad S10-3 típusjelzést viseli. fedélzetén pedig a már említett, az egymagosoknál jóval ütőképesebb kétmagos Atom processzor teljesít szolgálatot.
2010. augusztus 25. szerda 08:01 -
Kétmagos Intel Atom processzor netbookokba
Az Intel a netbook szegmensben már szép számmal kínál különféle processzorokat: nemrégiben még csak az Atom N450-es és N470-es modellek voltak elérhetőek, amelyek Pineview lapkak köré épültek és DDR2-es memóriatámogatást kínáltak a rendszerek számára, ám ezeket a processzorokat leváltották az N455-ös és N475-ös modellek, amelyek ugyanazokkal a specifikációkkal rendelkeznek, mint elődeik, ám velük ellentétben DDR2-es helyett már DDR3-as memóriatámogatást kínálnak. A processzorok érkezéséről a pletykák már hónapokkal ezelőtt beszámoltak, de akkoriban még netbookokba szánt kétmagos Atom processzorról is érkezett néhány információ.
2010. augusztus 24. kedd 15:01 -
Nokia N9: 1 GHz-es Snapdragon processzorral?
A Nokia N9 adatait kiszivárogtató Baidu szerint a készülékben egy Qualcomm Snapdragon processzor teljesít szolgálatot.
2010. augusztus 24. kedd 09:54 -
1 GHz-es processzor kerül a Nokia N9-be?
A forrás szerint abszolút felsőkategóriás lesz a mobil.
2010. augusztus 24. kedd 07:56 -
IDC: Piacot rabolt az Intel az AMD-től
A világ legnagyobb chipgyártója a szerver-processzor piac 93,5 százalékát birtokolja. Fő riválisa
2010. augusztus 19. csütörtök 14:43 -
Úton a leggyorsabb hatmagos Xeon processzor
Az Intel az utolsó negyedévben tervezi megjelentetni a szerverekbe szánt, Xeon X5690 névre hallgató központi egységét.
2010. augusztus 18. szerda 12:10 -
Snapdragon processzor két 1,5 GHz-en futó maggal
Még az év vége előtt piacra kerülnek a 1,5 GHz-en futó kétmagos Qualcomm Snapdragon alkalmazásprocesszorok.
2010. augusztus 18. szerda 10:01 -
Két újabb Atom processzor érkezett
Elsősorban olcsó asztali konfigurációban láthatjuk majd viszont a Pine Trail platform legújabb tagjait.
2010. augusztus 17. kedd 08:47 -
Robottechnika a szakképzésben
Az informatikai fejlesztések egyik legdinamikusabb iránya: a robotika. A szórakoztató és kommunikációs elektronikától a korszerű háztartási gépekig ma már számos területen alkalmazzák a processzor vezérelte technológiát.
2010. augusztus 16. hétfő 10:07 -
Megjelent a hardveresen gyorsított Flash Player végleges változata
Adobe A hardveres gyorsítás csak bizonyos Mac-eken működik.Megjelent a hardveres gyorsítást is tartalmazó Flash Player Mac-es változata, ami kevesebb processzor idő mellett folyamatosabb videó lejátszást, valamint a hordozható gépeken hosszabb akku használatot ígér. No No No Forrás: Beszeljukmac Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!Flash Professional tovább
2010. augusztus 16. hétfő 08:20 -
Kiszivárogtak az Intel 2011-es processzor- és SSD-tervei
Egy francia internetes magazinnak sikerült szert tennie két diára, amely állítólag az Intel 2011-es, a Sandy Bridge processzorokkal, valamint SSD-meghajtóival kapcsolatos ütemterveit részletező. A diák szerint a világ vezető chipgyártója összesen 19 darab új asztali lapkát és mintegy tucat bővítet..
2010. augusztus 16. hétfő 07:20 -
Részletes adatok a Sandy Bridge CPU-król
Rengeteg asztali és mobil processzor érkezik.
2010. augusztus 12. csütörtök 18:59 -
Az ST Microelectronics a Cortex-A9-re szavaz
Az SPEAr1310 jelzésű processzor a beágyazott rendszerek piacát veszi célba.
2010. augusztus 12. csütörtök 13:45 -
Érkezik a Phenom II X6 1075T
Az AMD processzor kínálata új taggal bővül hamarosan.
2010. augusztus 12. csütörtök 11:40 -
Csendben megérkezett a Phenom II X6 1075T
Az AMD a hatmagos, Thuban lapka köré épülő processzorainak megjelenésekor csak egy olyan modellt kínált, amely szorzózár-mentes kivitelben kerül a boltok polcaira, ez a példány pedig nem más, mint a Phenom II X6 1090T, amely 3,2 GHz-es órajelen üzemel. A szorzózár-mentes kiszerelés tuning esetén jöhet jól, ugyanis segítségével a processzor szorzóját nem csak lefelé, hanem felfelé is szabadon módosíthatjuk.
2010. augusztus 11. szerda 19:41 -
Univerzális processzorhűtő a Xigmatektől
A Xigmatek lerántotta a leplet Aegir SD128264-es típusjelzéssel ellátott processzorhűtőjéről, amely egy nagyteljesítményű, univerzális megoldásnak minősül. Az újdonság a D.L.H.D.T (Double Layer with Heat Pipe Direct-Touch) technológiával rendelkezik és ahogy az a rövidítésből már kiderülhetett, a rajta elhelyezett hőcsövek a hatékonyabb hőátadás érdekében közvetlenül érintkeznek a processzor felületével.
2010. augusztus 10. kedd 19:01 -
Új egy GPU-s csúcskártya az Nvidiától?
Az Nvidia GF100-as grafikus processzora eredetileg 512 CUDA magot tartalmaz, ám a GPU komplex felépítése miatt a kihozatali arány eddig csapnivalóan alakult, így a gyártónak egy SM tömböt le kellett tiltania, hogy elegendő GeForce GTX 480-as videokártyát dobhasson piacra. A 16 SM tömbből a GeForce GTX 470-es modell már csak 14 darabbal gazdálkodhat, míg a GeForce GTX 460 esetében már "csak" 11 SM tömb áll rendelkezésre. A friss hírek szerint hamarosan érkezik az Nvidia legfrissebb egy GPU-val rendelkező csúcskártyája, amelyen egy teljes értékű GF100-as grafikus processzor teljesít majd szolgálatot 512 CUDA maggal és 64 textúrázóval.
2010. augusztus 9. hétfő 13:45 -
Lenovo IdeaPad U160, Core i7-es processzorral
A Lenovo IdeaPad U160 egy új ultrahordozható noteszgép, amelyben már az Intel legfrissebb alacsony feszültség mellett üzemelő Core i7-es processzorainak egyike kaphat helyet. A 11,6 hüvelykes kijelzővel ellátott kis készülék a Core i7-640UM processzorral karöltve igazán ütőképes kis megoldás lehet, bár a tesztek egyelőre nem erről árulkodnak. A szerkezet belsejében lévő processzor két maggal rendelkezik, de a HyperThreading technológia jóvoltából összesen négy szálon is dolgozhat a rendszer. A processzor maximális órajele (Turbo) 2,26 GHz-es. A szerkezet 4 GB-nyi memóriával, 500 GB-os merevlemezzel, Bluetooth és 802.11g típusú WiFi adapterrel, valamint egy hatcellás akkumulátorral 1150 dollárba kerül.
2010. augusztus 4. szerda 13:01 -
A gyártók az ARM alapú pala PC-kre alapoznak
A DigiTimes munkatársai kapcsolataikat felhasználva egy kicsit kérdezősködtek a piacon a különböző vállalatok terveivel kapcsolatban, már ami a közelgő tábla és pala PC lázat illeti. A hírek az Intel számára nem mondhatóak valami fényeseknek: a vállalat úgy tűnik, hogy a mobil internetes egységek (MID) sikertelensége után most a tábla PC piacon is nehézségekkel kell, hogy szembenézzen: a gyártók jelenlegi álláspontja az, hogy az Atom processzor és Intel platform köré épülő termékek helyett inkább a sokkal ütőképesebb és kedvezőbb árcédulával felvértezhető Android operációs rendszerrel és ARM processzorral ellátott konfigurációk mellett teszik le a voksukat.
2010. augusztus 3. kedd 20:01 -
Alig gyorsult az iMac
Az új iMacek megkapták a kötelezőt, de nem többet: végleg búcsút mondtak a sorozatot igazán népszerűvé tevő Core 2 Duóknak, helyükre Core i3-asok kerültek, és kukázták az integrált Geforce 9400-at is, mostantól mindegyik gépben dedikált, tehát nagyteljesítményű grafikus kártya dolgozik. A processzorcsere jó lépés volt, de nem jelent akkora változást, mint azt néhányan elsőre hinnék. A Core i-sorozatról ugyanis sokaknak a négymagos processzorok jutnak eszébe, ami az első időkben helytálló is lett volna, idén azonban kiadták ezeknek a csipeknek a kétmagos, laptopokba szerelt verzióját, és pontosan ezek kerültek az iMacbe is. A magok száma tehát nem változott, legalábbis a megfogható magoké, mert az operációs rendszer a Core i3-asokba épített HyperThreading-technológiának hála már négy magot lát. A Mac OS X kicsit át van verve, de ne sajnáljuk, mert emiatt aztán párhuzamos feladatvégzés közben a Core i3-as azonos órajelen is gyorsabb elődjénél, de az egyéb technológiai újítások miatt akkor sem vall szégyent, amikor csak egyetlen mag dolgozik. Handrással ki is próbáltuk a boltjában gépeket, először a legkisebb új iMacet hasonlítottuk össze közvetlen elődjével, a 3 gigahertzes Core 2 Duót 3 gigahertzes Core i3-as váltotta, míg a Geforce 9400-as helyére a Radeon HD 4670-es került. Ahogy az látható, párhuzamos feladatvégzés esetén a processzor 32 százalékkal lett erősebb, míg a grafikus gyorsító szintén harmadával lett erősebb: Grafikont nem raktam be róla, de elvégeztük a Cinebench R11-tesztjét is, ami viszont már négyszeres gyorsulást mutat a grafikus gyorsítónak, ez a váltás tehát egyértelműen pozitív volt.Másodszorra a régi csúcsgépet hasonlítottuk össze az újjal, szóval a kínálat alját és tetejét sikerült lefednünk. Ebben a 2,66 gigahertzes, négymagos Core i5-ös helyére 2,8-as Core i5-ös került, míg a Radeon HD4850-et Radeon 5750-es váltotta. Látható, hogy elsősorban a grafikus gyorsítót érintette a csere, amivel kapcsolatban eleve szkeptikusak voltunk, hiszen a bénán megírt Apple-drivereknek hála az a tapasztalat, hogy hiába kerül brutális gpu egy gépbe, az kezdetben rendszerint alig gyorsabb elődjénél. Ahogy a grafikonon is látszik, a félelmünk beigazolódott, a jóval gyorsabb csip előnye kimutathatatlan, ami szégyen, főleg, hogy most már sorozatosan előforduló problémákról van szó: az Apple csak szórja ki az erősebb hardvereket, de arra már nem fordít energiát, hogy ezt ki is lehessen használni, egyértelmű marketingfejlesztésről van tehát szó, amit igazol, hogy a viszonylag friss Cinebench R11 is csak 3 százalékos előnyt tud kimutatni az új gépnél. Jelenlegi formájában tehát a 21,5-es iMac jobb vétel, mint elődje, a 27-es viszont semmi pluszt nem nyújt, ami a jóval erősebb hardver miatt kimondottan bosszantó. Dolgozni, dolgozni, dolgozni!
2010. augusztus 2. hétfő 13:11 -
Fénnyel továbbítja az adatokat a PC-n belül az Intel
Egy most bemutatott prototípus segítéségével lényegesen gyorsabban képes kommunikálni a processzor és a memória, mint az eddig alkalmazott réz huzalozáson.
2010. július 28. szerda 11:10 -
Shuttle Mini PC Intel Core processzorokkal
A Shuttle bevezette az új XPC Barebone SH55J2 Mini-PC-t. Ez az első Mini PC, amely minden socket 1156 kompatibilis Intel Core processzor változatot...
2010. július 27. kedd 19:38 -
A G.Skill 48GB-nyi DDR3-1900 memóriát csomagol össze
Van egy EVGA Super Record 2 alaplapod? Hozzá két processzor, meg néhány videokártya? Akkor már csak a G.Skill 48 GB-os RAM kit hiányzik a gépedből, most már erre sem kell sokat várni.
2010. július 27. kedd 12:30 -
Videón a legjobb mobil processzorok
Három készülék, három processzor, de melyikük a legjobb?
2010. július 23. péntek 13:10 -
Kapható az ASUS AT5IONT-I
A HTPC-kbe szánt alaplapon két magos Atom D525 (1,8 GHz) processzor és Nvidia ION GPU dolgozik, ezen felül két USB 3.0 csatlakozó is megtalálható rajta.
2010. július 23. péntek 10:10 -
Két új, nagy teljesítményű MSI notesz Intel Core i5 processzorokkal
Az MSI bemutatta az FX600 és FR600 noteszgépeket, amelyek jellemzője az Intel Core i5 processzor, az MSI TDE technológia, a THX...
2010. július 23. péntek 08:23 -
Ultra alacsony fogyasztású kétmagos processzor az AMD-től
A nemsokára forgalomba kerülő központi egység TDP-je mindössze 25 Watt.
2010. július 22. csütörtök 07:00 -
Intel: 5 új processzor és árcsökkentés
Összesen öt új központi egységet jelentett be az Intel, illetve bizonyos modelleknél kisebb-nagyobb árcsökkentések várhatók. Jó hír, hogy az Atom platformra megérkeztek a DDR3-as memóriákat is támogató egyedek.
2010. július 20. kedd 13:13 -
Palm Pre: akár 1,2 GHz-en is megy
Az egyéni kernellel meg lehet duplázni a processzor órajelét.
2010. július 20. kedd 11:59 -
Új processzor- és rendszerhűtők
A nyári nagy meleg próbára teszi a rendszerek hűtését, így ha hűtés szempontjából akármilyen hiányossággal küzd egy rendszer, akkor az ebben a nagy melegben szinte biztosan kijön. Ezt a különböző vállalatok is tudják, így sorra dobják piacra újabbnál-újabb hűtőiket, legyen szó videokártya-, processzor vagy akár rendszerhűtőről. Ezúttal Az Aerocool legfrissebb rendszerhűtő ventilátorairól, valamint a Thermalright legújabb processzorhűtőjéről érkeztek friss, ropogós hírek.
2010. július 19. hétfő 17:01 -
Olcsóbb lett néhány Intel CPU, új modellek is jöttek
Az Intel processzor kínálata kisebb-nagyobb mértékben átalakult, ami annyit jelent, hogy néhány modell ára csökkent, de új tagot is köszönhetünk a mezőnyben, méghozzá a Core i7 970 személyében, ami nem más, mint egy kedvező árú hatmagos asztali processzor.
2010. július 19. hétfő 14:01 -
Túlhajtott HD 5770 a Gigabyte-tól
A kismértékű gyári tuning könnyedén továbbfokozható: a grafikus processzor órajele meghaladhatja az 1 GHz-et.
2010. július 15. csütörtök 16:45 -
Okos távirányítóval kombinálja az Intel a Smart TV-t
Az Intel nem csak processzor oldalról működik közre a Smart TV készülékek megszületésénél, de új intelligens távirányítóval is, amely mozdulatai alapján képes felismerni a felhasználókat.
2010. július 15. csütörtök 15:08 -
Tovább él az olcsó Celeron processzor
Hivatalos megerősítést nyert: jön a kevesebbet fogyasztó, új, olcsó CPU.
2010. július 15. csütörtök 11:20 -
Több mint félmillió forint a MeeGo alapú Aava tesztkészülék
Rövidesen a szoftverházak kezébe kerülhet az Intel Atom Z600 processzor köré épített, MeeGo és Android rendszerrel is rendelkező Aava Virta 2 fejlesztői prototípus.
2010. július 14. szerda 14:53 -
HD-nál is HD-bb lett a YouTube
A videómegosztó támogatja a 4K szabványt, igaz, az ilyen videók teljes élvezetéhez brutálisan erős processzor, óriási sávszélesség, és 8 méteres képernyő kell.
2010. július 12. hétfő 16:56 -
Elérhető a MeeGo alapú Aava készülék
Piacra került az Aava Mobile első MeeGo alapokon nyugvó, Intel Moorestown processzor köré épített készüléke.
2010. július 8. csütörtök 11:33 -
Szoftverfejlesztő cégeket támogat az AMD
Az AMD bejelentette szándékát, hogy olyan szoftverfejlesztői vagy más technológiai cégeket támogatna befektetéssekkel, amelyek ki tudnák aknázni a jövőre piacra kerülő Fusion chipekben rejlő lehetőségeket - azaz kombinálják a processzor és a grafikus mag erejét.
2010. július 7. szerda 12:40 -
Hamarosan jön az Athlon II X4 645
Az AMD hamarosan új taggal bővíti népszerű Athlon II-es processzorcsaládját: a friss jövevény a négymagos egységeket tartalmazó Athlon II X4-es sorozatban kap helyet. A processzor azt Athlon II X4 processzorok minden jellemzőjét magán hordozza: Socket AM3-as tokozással érkezik, másodszintű gyorsítótárának mérete magonként 512 KB lesz, TDP-je 95W-os, beépített memória vezérlője pedig DDR2-es vagy DDR3-as memória modulok kezelésére képes attól függően, hogy Socket AM2+-os vagy Socket AM3-as alaplapba pakoljuk-e. Socket AM3-as alaplapokban DDR3-as, míg Socket AM2+-osokban DDR2-es memóriatámogatás van érvényben.
2010. július 6. kedd 16:01 -
Samsung Galaxy S2: HD kijelző és 2 GHz-es processzor?
HD felbontású AM-OLED érintőkijelzőt és 2 GHz-es processzort kaphat a Samsung Galaxy sorozat Android 3.0 alapokon nyugvó tagja.
2010. július 6. kedd 11:32 -
Európai árlistán az ASUS GTX 460-asa
Már egy ideje nem titok, hogy az Nvidia július folyamán piacra dobja GeForce GTX 400-as videokártya sorozatának legfrissebb DirectX 11-es támogatással ellátott tagját, amely a többiekkel ellentétben már nem a GF100-as, hanem az új, GF104-es grafikus processzor köré fog épülni, amit nem a felsőkategóriás, hanem a kereskedelem fő áramába szánt videokártyákhoz készített a gyártó. Néhány hét múlva egyéb újdonságok is tiszteletüket teszik a piacon: jönnek a még kedvezőbb árcédulával rendelkező, GF106 és GF108 alapú videokártyák is, amelyekről éppen a napokban jelent meg néhány információmorzsa.
2010. július 5. hétfő 10:01 -
HTC HD3: 4,5 hüvelykes kijelz és 1,5 GHz-es processzor?
Egy kiszivárgott adatlap szerint 1,5 GHz-es Snapdragon processzort és 4,5 hüvelykes Super AM-OLED kijelzőt kapott a HTC első Windows Phone 7 alapú készüléke.
2010. július 5. hétfő 08:59 -
Zotax videokártya nextgen ION GPU-val
A Zotac kínálatában egy különlegesség tűnt fel, ami a HTPC építők népes táborát próbálja célba venni. A gyártó egy PCI Express x1-es csatolófelületbe illeszkedő alacsony profilú videokártyával jelentkezik, ami az Nvidia második generációs ION GPU-ja köré épül. A 40 nm-es csíkszélességgel készülő GT218-as GPU-t tartalmazó megoldással könnyedén felruházhatjuk az adott rendszert Full HD videó lejátszási képességekkel, ugyanis a második generációs ION hatékonyan képes levenni a processzor válláról a különböző HD videó formátumok lejátszása közben jelentkező terhet.
2010. június 30. szerda 14:01 -
45 ezer forintba kerül az iPhone 4 gyártása
Az iSuppli szerencsére nem bírt magával, és megint kiszámolta, hogy mennyibe kerül az aktuális iPhone-generáció gyártása az Apple-nek. Ezt úgy csinálta, hogy megnézte, mennyibe kerülnek az alkatrészek, a számokat összeadta, aztán kijött az, hogy 188. Már hogy dollár, ami az eszeveszett árfolyamok mellett is olyan 45 ezer forintot jelentet.A legdrágább alkatrész a 28,5 dolláros kijelző, amit az LG gyárt. A második a tízdolcsis processzor, harmadik a giroszkóp, ami 2,6 dollárba kerül, míg a gyorsulásmérőért körülbelül 65 centet fizet az Apple.A végösszeg egyébként nem nőtt drasztikusan, az iPhone mindegyik generációja körülbelül 170-180 dollárjába került a gyártónak, amihez képest most egy kis elmozdulás látszik, nyilván részben az élesedő verseny miatt is.A végösszegben persze nincs benne a marketing, a fejlesztés, a reklámozás, a forgalmazás, valamint a szoftverfejlesztés.A piacot mindenesetre nem nagyon érdekli, hogy mennyibe fáj az Apple-nek a mobil, és boldogan fizeti ki havi részletekben, vagy kártyafüggetlenül egy összegben ennek a sokszorosát. A cég beszámolója szerint ugyanis három nap alatt 1,7 milliót adtak el a készülékből, ami elég izmosan meghaladja a 3G és a 3GS egymillió körüli darabszámát. 
2010. június 29. kedd 07:14 -
Új Core Temp verzió jelent meg
A kisméretű processzor hőmérséklet monitorozó alkalmazás jelenleg a 0.99.7.0-s verziószámnál tart.
2010. június 28. hétfő 14:45 -
Különleges processzor hűtő a Cooler Mastertől
A gyártó a V6 motorok külsejét tanulmányozta, és helyezte azt át a processzor hűtők piacára.
2010. június 25. péntek 17:54 -
Hővel hűtött processzor
Két magyar diák egy hőlégmotorral működő CPU-hűtővel díjat nyert az Intel innovációs versenyén. Szeretnék, ha a prototípusból idővel termék lenne.
2010. június 25. péntek 14:09 -
10 magot tartalmaz majd az Intel Westmere-EX processzor
Ezzel az új Westmere-EX lesz a legtöbb maggal dolgozó Intel szerver CPU, de még így is elmarad a magok számát illetően a rivális AMD-től.
2010. június 22. kedd 12:09 -
Új, kétventilátoros CPU hűtő a Thermalrighttól
A Thermalright műhelyében egy új, kétventilátoros processzorhűtő készült, amely a Silver Arrow nevet viseli. A termék két alumínium tömböt, valamint két ventilátort használ a processzor által termelt hő eltávolításához, az alumínium lamella tömböket pedig négy darab hőcső köti össze a hűtő talpazatával.
2010. június 22. kedd 10:01 -
Ventilátormentes HTPC Tranquil-módra
A Tranquil műhelyében két új HTPC jelent meg, amelyek kis méretükkel és ventilátormentes felépítésükkel próbálnak majd hódítani a piacon. A pici szerkezetek belsejében 2,93 GHz-es Core i3-530-as vagy 3,2 GHz-es Core i5-650-es processzor kaphat helyet egy H57-es lapkakészlettel ellátott alaplap társaságában.
2010. június 21. hétfő 19:01 -
Az új iPhone-ban fél GIGABÁJT memória van
Azt eddig is tudtuk, hogy az iPhone 4-ben erősebb processzor dolgozik, mint elődjében, hiszen megkapta az iPad Apple A4-es csipjét, ami remek hír. Az viszont újdonság, hogy az elődjéhez, sőt, a tablethez képest is több memória került bele: 256 megabájt helyett immár 512 megabájt RAM dolgozik az apró eszközben. Az eredeti, és a 3G-s modellben egyébként még csak 128 megabájt volt, talán ez jelentette ezeknél a készülékeknél a legszűkebb keresztmetszetet.Ehun vannak az okosságok:
2010. június 21. hétfő 07:36 -
Nem normális, aki Európában Mac minit vesz
Két napja frissítették a legkisebb Apple-gépet, és az upgrade egész jól sikerült: a processzor ugyan alig változott, de a grafikus gyorsító erősebb lett, a merevlemez megnőtt, ráadásul jobb lett a forma, belekerült a táp a házba, és még sd-kártya-olvasót meg hdmi-kimenetet is kapott a gép. Ennek ellenére szerintem őrületes baromság Európában megvenni a minit, olyan felháborító lett az árazása. Handrás már írt erről, megpróbálom ugyanezt a kérdést egy kicsit más megvilágításba helyezni. Normális esetben az amerikai és a magyar ár közt körülbelül 1.25-ös eltérés lehetne, az áfa és a vételi árfolyam középárfolyamhoz képest mutatott eltérése miatt. Nézzük meg pár gépnél, hogy mekkora az eltérés az amerikai nettó, középárfolyamon átváltott árak és a hazai bruttó összegek között: MacBook: x1.31 MacBook Pro: x1.27 iMac: x1.24 Ha megnézitek, láthatjátok, hogy körülbelül annyiba kerülnek itthon a gépek, mint az Egyesült Államokban, csak az összegre rájön még az áfa. Én is nagyobb különbségre számítottam, de csütörtök reggeli árfolyamon számolva ez a helyzet. Na de hogy alakul ez a mutató a Mac mininél? Elárulom: 1.5-szörös a szorzó, jóval nagyobb tehát, mint bármelyik másik gép esetében. És ezért csak részben tehető felelőssé, hogy az új mini árát már az új, gyengébb forintfolyam határozta meg, fontosabb, hogy már az eurós összeg is elképesztően magas. A német bolt szerint ugyanis 809
2010. június 18. péntek 09:22 -
Három új okostelefon a Vodafone kínálatában
Három új okos telefonnal (smartphone-nal) bővül a Vodafone készülékkínálata: Samsung, LG és HTC prémium mobilok között válogathatnak az ügyfelek. Természetesen mindhárom 3G/HSDP hálózatokon is működik, s többségük Android operációs rendszerrel ellátott, a Samsung belső memóriája például 1 GB, s mindhárom telefon Bluetooth kapcsolattal rendelkezik. Samsung Wave Samsung Wave (S8500) mérföldkő a dél-koreai cég történetében: ez az első mobiltelefon, mely a Samsung nyílt forrású platformján, a badán működik. A Samsung Wave 3,3 colos Super Amoled kijelzője nagyszerű képminőséget biztosít, a TouchWiz 3.0 kezelőfelület pedig könnyen kezelhetővé és testre szabhatóvá teszi a készüléket. A telefon természetesen egy nagy felbontású WVGA (800x480 pixel) kijelzővel, valamint mDNIe (mobile Digital Natural Image engine) technológiával rendelkezik, garantálva a tökéletes kép- és videominőséget. A Samsung Wave kezelőfelülete lehetővé teszi, hogy mindenki saját igényeinek megfelelően alakítsa ki a menüt és a kezdőoldalt. A Samsung Wave-et egy olyan kiváló 1 Ghz-es processzorral szerelték fel, mely a jelenleg létező legjobb grafikai teljesítményt biztosítja. Sebessége az érintőképernyőt elképesztően érzékennyé tette, de ami még fontosabb, 3D-s grafikai és videoteljesítménye kiemelkedő. A Samsungnak köszönhetően a Bluetooth 3.0 a világon először a Wave-ben jelenik meg. LG Optimus GT 540 Az LG új készüléke a mobiltechnológiák egyszerű és kényelmes használatát biztosítja azok számára is, akik először találkoznak okostelefonnal. Az LG Optimus GT540 felhasználói számtalan Android-alkalmazás közül válogathatnak. Az automatikusan szinkronizált Google-fióknak köszönhetően a felhasználók egyszeri bejelentkezéssel használhatják a YouTube, a Gmail, a Gtalk, a Google Maps és más Google-szolgáltatásokat. Az LG közösségi alkalmazásával a felhasználók egyszerűen frissíthetik Facebook-, Twitter-fiókjaikat. A widget kisalkalmazások pedig külön programok futtatása nélkül közvetlenül az indulóképernyőn, valós időben jelenítik meg az online történéseket. A telefonba szerelt 3 megapixeles kamera támogatja a geotagging, az automatikus arccímkéző, illetve az arcot különböző műveletekhez rendelő technológiákat, így egyszerű a multimédiás tartalmak létrehozása és megosztása. HTC Desire A HTC Desire nagyméretű, 3,7 hüvelykes Amoled kijelzője egyedülálló fényerővel, éles kontraszttal és élénk színekkel kényeztet minket. Az 1 GHz-es Qualcomm Snapdragon processzor elképesztően gyorssá és könnyen kezelhetővé teszi a telefont. A HTC Sense által kínált számtalan widget révén könnyen egyedivé tehető, s gazdag tartalommal tölthető fel a telefon alapképernyője. A HTC Desire hasznos segítséget nyújt, ha a felhasználó kapcsolatban akar maradni barátaival vagy kollégáival. A Friend Stream elnevezésű alkalmazással rendkívül könnyen kezelhetővé válik a barátokkal a különféle közösségi hálózatokon való kapcsolattartás. A HTC Desire nagyméretű kijelzőt, hipergyors processzort és nagyszerű kezelőfelületet kínál. A munkahelyi e-mailek, a megbeszélt találkozók időpontjai és a kapcsolattartói adatok mind rendelkezésre állnak a telefonon. A HTC Desire-t az internetre optimalizálva alakították ki. A HTC Desire böngészőjét úgy alakították ki, hogy többre legyen képes, mint egy egyszerű böngésző.
2010. június 17. csütörtök 23:40 -
Nem készül elegendő hatmagos AMD processzor
A legfrissebb hírek szerint az AMD sem ússza meg a processzorhiánnyal kapcsolatos kellemetlenségeket: az Intel mobil processzorai után most az AMD Thuban lapka köré épülő asztali hatmagosaiból is hiány lehet a piacon, ugyanis a gyártó alulbecsülte a piaci igényeket, amikor leadta rendeléseit a GlobalFoundries felé.
2010. június 16. szerda 12:01 -
Nanocsöves tranzisztorok - áttörés
A Toshiba jelentős előrelépést ért el a minden processzor alapkövének tekintett kapcsoló fejlesztésében.
2010. június 15. kedd 14:35 -
MSI Wind Top all-in-one PC - ha valami különlegesre vágysz
A gyártó tovább bővíti a Wind Top családot, mégpedig egy érintőkijelzős all-in-one géppel. A 21,5"-os érintőkijelző FullHD felbontású, belül Intel processzor és AMD DirectX 11-es grafikus vezérlő pörög.
2010. június 15. kedd 12:16 -
50-magos processzor piacra dobását jelentette be az Intel
Az Intel a Németországban, Hamburgban megrendezésre került Nemzetközi Szuperszámítógépes Konferencián (ISC) jelentette be, hogy hamarosan piacra dobja már korábban a köztudatba dobott ún. "Many Integrated Core" (MIC) technológiájára épülő első valódi termékét. Az egyelőre csak "Knight's Corner" kó..
2010. június 14. hétfő 09:55 -
Brutális processzorral válaszol a Motorola az Apple-nek
A 2 GHz-es processzor, amire a telefonjait építi a cég, kétszer gyorsabb, mint ma bármi a piacon.
2010. június 11. péntek 14:05 -
Core i7-990X: új, gyorsabb hatmagos CPU érkezik
Az Intel az idei év vége felé bemutatja következő hatmagos processzorát, amely a Core i7-980X helyét veszi át és a Core i7-990X névre hallgat. Mielőtt ez a processzor forgalomba kerülne, a hírek szerint érkezik még további két újdonság is: az egyik a Core i7-970-es nevet viseli, míg a másik konkrét típusjelzése egyelőre nem ismert, csak az biztos, hogy a Core i7-970-es modell felett fog elhelyezkedni a ranglétrán.
2010. június 11. péntek 12:30 -
TI: 1 GHz-es processzor Cortex-A8 alapokon
A Qualcomm Snapdragon sorozat ellen indul harcba a Texas Instruments első 1 GHz-es integrált rendszerprocesszora.
2010. június 10. csütörtök 12:46 -
MSI Big Bang XPower - X58-as nagy durranás
A tajvani gyártó új, LGA1366-os processzor foglalattal szerelt csúcsmodellel örvendezteti meg a felhasználókat. A Big Bang XPower méltó ellenfele lehet a konkurens megoldásoknak is.
2010. június 10. csütörtök 12:28 -
Konnektor PC, ami méri az áramfogyasztást
Több, mint egy évvel ezelőtt olvashattunk először a SheevaPlug LinuxPC-ről, amely nem más, mint egy kisméretű konfiguráció, amely akkora házban foglal helyet, mint egy átlagos hálózati adapter. A kis szerkezet belsejében egy 1,2 GHz-es órajelen üzemelő beágyazott Sheeva processzor, 512 MB-nyi memória, valamint 512 MB-nyi tárhely kapott helyet, maga a rendszer pedig egy USB 2.0-s és egy Gigabites Ethernet portot kínál. Ez a rendszer 100 dolláros áron került forgalomba.
2010. június 10. csütörtök 09:01 -
Samsung Wave és iPhone 4: Azonos processzorral
A Samsung Wave készülékben is az Apple által saját fejlesztésűnek titulált Cortex-A8 processzor található.
2010. június 9. szerda 11:33 -
Rendesen odavert az Apple az iPhone 4-gyel
Tegnap este előben közvetítettem Steve Jobs keynote-ját, ami az iPad Eventhez képest merőben más felépítéssel húzta az idegeket. Míg legutóbb Jobs néhány perccel a színpadra lépés után azt mondta, iPad (bumm), addig most demókkal kezdett, és mindenféle további aljas időhúzással húzott mindenkit. A telefont már mindenki látta, úgyhogy jogos, csigázásból pedig jeles.Az iPhone 4 legszembetűnőbb változása a dizájn, a készülék maga 24 százalékkal lett vékonyabb, az új külső központi része a rozsdamentes acél fémkeret, amihez elölről és hátulról is olyan üveget illesztettek, ami 30 százalékkal keményebb a korábbi műanyagnál. Törésteszt:A keret nemcsak a szerkezetet erősíti, hanem az antennarendszer működésében is szerepet vállal. Ahogy Steve Jobs bemutatta, a keret egyik része a Bluetooth, GPS és wifi vételt erősíti, míg a másik oldala a 3G és a GSM kapcsolat javításáért felel.A kijelző vízszintes és függőleges pixelszámát megduplázták, vagyis a mostani iPhone minden egyes pixelére négy képpont jutott, a 326 ppi pedig a retina befogadóképességének határára érkezett. Ezért is lett a neve: Retina Display, 960-szor 640-es felbontással, 800:1-es kontraszttal (a mostani négyszerese). Steve Jobs szerint a Retina Display jobb, mint az OLED. Ez valószínűleg azt jelenti, hogy Jobs egyetlen készülékbe sem fog OLED-et alkalmazni.Ha belenézünk a telefonba, az Apple A4-es chipjét találjuk, vagyis iPad-elményt kínál a telefon. A processzor kisebb helyet foglal el, mint az eddigi ARM, így több hely maradt például az akksinak. Ez az egyetlen a készítők szerint, ami nagyobb lett a készülékben, így tovább is bírja a terhelést. 7 óra 3G-s beszélgetési, 6 óra 3G-s böngészési időt kínál az új készülék, 40 óra zenelejátszást és 300 óra standby-időt.A besza-behu kijelzőhöz hasonló kamera is dukált, az eddig látottak alapján sikerült megfelelni ennek a kihívásnak. Elő- és hátlapi kamera is van az iPhone 4-en, a hátlapi vakuval felszerelt, és 720p-s, 30 fps-es videók felvételére alkalmas. Ez a kép optimális fényviszonyok mellett készült, retus nélkül, iPhone 4-gyel:Közelebbről:Új hardver a gépben a giroszkóp, ami a az iránytűvel és a gyorsulásmérővel összecsavarozva jobb játékélményt kínál majd. Tulajdonképpen arra jó, hogy ha elkezdünk a tengelyünk körül forogni, nagyon pontosan érzékeli a készülék majd (a mostaninál sokkal pontosabban) a helyzetünket, a fejlesztők a Core Motion keretén belül alkalmazhatják majd ezt a funkciót.A Retina Display-en kívül ár is új nevet kapott tegnap, az iPhone OS 4 például iOS4 lett, és itt van nekünk a Face Time is, ami tulajdonképpen a videochat az iPhone-on, amit mindkét kamerával elindíthatunk. Erre elég idegesítően rájátszott az Apple, úgy mutatta be magát a videotelefonálás előnyeit, mint amit nem használnánk már régóta.Sem a tárhely méretein, sem az áron nem változtattak, a 16 gigabájtos 199, a 32 gigabájtos 299 dollár lesz az AT&T-nél, az iPhone 3GS 8 GB pedig 99 dollár lett. A készülék MicroSIM-mel működik, amiből itthon a T-Mobile már rendesen felkészült, és tornyokban állnak a készletek.Összességében elmondható, hogy az új telefon rendesen odavert most a piacnak. Magyarországi megjelenést sajnos egyelőre nem tudok mondani, a legkorábbi augusztus, de inkább szeptember a reális. A keynote videót egyelőre nem pakolta fel az Apple, úgyhogy azt még nem tudtam megnézni, további részleteket ennek megtekintése után szolgáltatok majd.
2010. június 8. kedd 07:40 -
Az AMD-t egyelőre nem érdekli a tábla PC piac
Az idei Computex alkalmával a tábla PC konfigurációké a főszerep, de netbookból és notebookból is rengeteget láthatunk a különböző cégek standjain. A bemutatott készülékek, amelyek ARM vagy Intel processzor köré épülnek, meglehetősen ígéretesnek tűnnek. A konfigurációkat elnézve joggal merülhet fel a kérdés: Az AMD vajon mikor lép be a tábla konfigurációk piacára?
2010. június 4. péntek 19:45 -
Computex 2010: kétmagos Nano CPU-t prezentált a VIA
A gyártó elmondása szerint a bemutatott processzor modernizált változata kerülhet kereskedelmi forgalomba.
2010. június 4. péntek 14:53 -
Nevet és logót vált az Arctic Cooling
A svájci Arctic Cooling, aki sokáig csak minőségi processzor-, memória- és videokártya hűtőiről, valamint ventilátorairól volt ismert, az utóbbi időben kiszélesítette termék portfólióját és megjelent a tápegységek, a házak illetve a fülhallgatók piacán is, sőt, már egy jó ideje akkumulátor töltőket is kínál a cég.
2010. június 3. csütörtök 18:01 -
Computex 2010: a Gigabyte standja
A Gigabyte standján meglehetősen érdekes termékek vannak kiállítva a Computexen. A gyártó a rendezvény alkalmával mutatta be Unlocked Power névre keresztelt szolgáltatását, amely a hardcore tuningosok számára bír majd nagy jelentőséggel. A technológia lényege, hogy a processzor számára igen komoly tápellátást biztosít: az Unlocked Power technológiával felvértezett alaplapoknál a CPU akár 1500W-ot is fogyaszthat, a rendszer képes kiszolgálni, persze csak akkor, ha ebben a tápegység is partner. Ez az érték egyébként több, mint tízszerese az Intel hatmagos Core i7 980X Extreme Edition TDP-jének.
2010. június 3. csütörtök 12:01 -
Itt az új Snapdragon dual core processzor
Új két magos processzort mutatott be a gyártó.
2010. június 3. csütörtök 09:16 -
Computex 2010: akcióban a VIA kétmagos processzora
A Computex alkalmával a VIA s bemutatott egy érdekességet, ami nem más, mint a Nano DC névre keresztelt kétmagos processzor, amely 65 nm-es csíkszélességgel készül és 1,6 GHz-es órajelen ketyeg.
2010. június 2. szerda 18:01 -
Új Fujitsu Primergy szervercsalád Intel Xeon 5600 processzor-sorozattal: akár 40 százalékkal nagyobb teljesítmény
Már a magyar piacon is elérhető a következő generációs, kétfoglalatos PRIMERGY x86 szervercsalád, amellyel az előző generációs processzorcsaláddal üzemelő szerverekhez képest akár 40 százalékos*, az egymagos Intel szerverekhez képest pedig 15-szörös** teljesítménynövekedés érhető el. Utóbbi esetében az üzemelési költségek 90 százalékos csökkenése mellett.
2010. június 1. kedd 20:28 -
Az Intel mobil processzor útiterve
Az Intel hamarosan további mobil processzor újdonságokkal bővíti majd kínálatát, legalábbis a frissen kiszivárgott útitervek erre engednek következtetni. A gyártó a közeljövőben, azaz az idei év végéig hat új mobil Nehalem processzort dob piacra annak érdekében, hogy a Huron River platform és a Sandy Bridge architektúrára épülő mobil processzorok érkezéséig se maradjanak friss termékek nélkül a felhasználók és a gyártók. Valamivel több, mint egy hónapal ezelőtt érkeztek már hírek új mobil processzorokról.
2010. május 31. hétfő 19:01 -
Acer Aspire 5810TG vs. MSI X600X: Alkalmi vételek?
Vajon mire elég egy alacsony fogyasztású processzor, egy remek felszereltség, egy nagy kijelző, egy nagy akkumulátor és egy pofátlanul alacsony ár?
2010. május 31. hétfő 11:34 -
ARM alapú lesz a Nokia N900 utódja
ARM processzor köré épül a finn gyártó első MeeGo Linux alapú mobiltelefonja.
2010. május 31. hétfő 09:52 -
Mindenki Apple TV-t vesz nemsokára?
Az Engadget belső forrásokra hivatkozva különös pletykát közölt, ami egy új Apple TV eljövetelét jósolja. Egy olyan termékét, amivel az Apple TV lehet a következő sláger.A termék egészen új koncepcióval érkezne, állítólag az iPadből ismert Apple A4-es processzort kapná, csupán 16 gigabájtos tárolókapacitással. Ebből az következik, hogy a helyben történő tárolást leváltja valamilyen cloud-based megoldás. A pletykák szerint a gyengébb processzor ellenére az 1080p-s HD filmek sem jelentenek majd gondot. Ezekből az is következik, hogy az új termék méretben is sokkal kisebb lesz a mostani Apple TV-nél, valamint hogy az iPhone OS valamilyen verzióját használja majd (akár AppStore-ral is).És most következik, ami miatt egyértelműen slágertermék lehet az Apple TV, széttépve a megszületése óta tartó hobbitermék címkét. 99 dollár, vagyis átszámítva 22 ezer forint lehet az ára. Bumm. Úgy tűnik, az Apple újabban a sokkoló árakkal próbál meggyőzni mindenkit a vásárlásra, isten tartsa meg jó szokásukat.Ráadásul a termékkel egy időben jelenti be a pletykák szerint az Apple az iTunes.com új szolgáltatásait, amikkel kapcsolatban a Lala.com megvásárlása óta folynak a találgatások, vagyis az iTunes Store-ban található zenék streamelését. Ja, és hogy semmi meglepetésünk ne legyen, a hírek új Mac Pro és MacBook Air bejelentését is jósolják, amiknek már igencsak ideje lenne.Hosszú keynote-nak ígérkezik a mostani.
2010. május 29. szombat 10:52 -
Két új Intel processzor jelent meg
A két újdonság legfőbb erénye, hogy szorzózármentesek.
2010. május 28. péntek 14:15 -
Sparkle GeForce GT 220 passzív hűtéssel
A Sparkle Computer műhelyében egy újabb videokártya készült el, ami ezúttal nem más, mint egy passzív hűtéssel ellátott GeForce GT 220-as megoldás. A termék a 40 nm-es csíkszélességgel készülő GT216-os grafikus processzor köré épül és teljesen csendben végzi a rá bízott feladatokat.
2010. május 28. péntek 12:01 -
Okostelefonok és tábla PC-k SiS alapokon?
A SiS a napokban több licencet is vásárolt az Imagination Technologies-tól, ami arra utal, hogy a gyártó ismét készül valamire. A hírek szerint az Ensigma kommunikációs processzor és a PowerVR SGX grafikus vezérlő licencét vette meg a SiS, aki így hamarosan beléphet az okostelefonok és a tábla számítógépek piacára, a készülékekhez gyártott különböző vezérlő chipek segítségével.
2010. május 27. csütörtök 20:01 -
Angliában startol a Dell 5 colos tablete
1 GHz-es processzor került a vállalat androidos táblagépébe.
2010. május 26. szerda 09:15 -
Érkezik a Core i5-750 utódja, a Core i5-760?
Az Intel a nem is oly távoli jövőben friss taggal bővíti asztali processzorait tartalmazó termékpalettáját. A friss jövevény a népszerű Core i5-750-es modell, vagyis a legolcsóbb négymagos, Nehalem alapokon nyugvó asztali processzor utódjául fog szolgálni. Az új központi egység várhatóan végfelhasználói ár tekintetében is átveszi majd a Core i5-750 helyét a piacon.
2010. május 25. kedd 13:01 -
Az Android 2.2 (Froyo) androidos fejlesztői szemmel
Androidra és iPhone fejlesztő embereket is megkerestem azzal, hogy mondják el a véleményüket az Android új verziójáról. Elsőként egy androidos fejlesztő, Téli Sándor válaszolt. Véleményét két részre bontotta. Elsőször, mint Android-felhasználó mondott verdiktet:  Felhasználói szemmel nézve az a véleményem, hogy a Froyo lényeges előrelépés akár az Eclair (2.1)-hez képest is. Rengeteg helyen lehet összefoglalókat olvasni az újdonságokról, ezért most ezeket nem is sorolnám fel. Nekem személy szerint (felhasználóként) a WiFi hotspot funkció és az USB tethering a legfontosabb újítás, de azért korszakalkotónak nem nevezném (akár régebbi Nokiákon is lehetséges volt az SDCard-ra telepítéssel egyetemben). A Flash már érdekes kérdés. Steve Jobsnak sem biztos, hogy az jár a fejében, amit általában mond. Nyilvánvalóan hasznos a Flash. Nem csak játékok léteznek (és pornó), hanem pl. flash alapú analitikai eszközök is, stb... Ami viszont minket (androidosokat) is aggaszthat az az, hogy nem szorítja-e vissza egy-két komolyan mobilra optimalizált flash játékportál az Android Market játékainak letöltésszámát. Eddig aki pl. tetrisezni akart, az letöltött egy tetrist a Marketről. Eltolódik-e ez a jövőben speciális Flash játék gyűjtőoldalak fele? Ez persze nagyban függ attól is, hogy nagyobb nevű site-ok mennyire mozdulnak rá erre az irányra. Nekem, mint Android fejlesztőnek az lenne a jó, ha nem tennék ezt. ..mint felhasználó, azt kell, hogy mondjam, kell nekem a Flash. Szóval mindkét oldalt meg tudom érteni. És akkor nézzük, hogy Android-fejlesztőként mi a vélekedés a Froyóról:  Egyértelműen a JIT compilert tartom a legfontosabb fejlesztésnek a Froyóban. Sőt, az egész Android platform eddigi fejlődési fázisai közül ebben van a legnagyobb fejlődési potenciál, én úgy gondolom. A Nexus One-ra még csak pár napja elérhető a végleges ROM és időnek kell eltelni ahhoz, hogy pl. direkt side-by-side tesztekkel több szempontból kiderüljön, hogy milyen típusú dolgok gyorsulnak a jelenlegi JIT compiler implementációtól. Egy 1GHz-es Snapdragon processzor (pl. Nexus One, Desire) eddig sem sok kívánnivalót hagyott maga után teljesítmény szempontból, de rendkívül nagy lehetőség lehet a JIT compiler kiaknázásában (automatikusan gyorsít ugyan, de azért valószínűleg(!) nem lesz mindegy, hogy kimondottan odafigyel-e rá az ember fejlesztés közben - ehhez is tesztek kellenek). Sokan csak lebegőpontos matematikát emlegetnek a JIT compiler gyorsításai kapcsán, de egy program nagyon sok részén gyorsíthat ezen kívül is. Ami külön érdekes lehet, hogy a GC (Garbage Collector - ez gyűjti össze a memóriaszemetet) gyorsul-e ettől ill. mennyire gyorsul. A GC felel ugyanis a UI (felhasználói interfész) megakadások jelentős részéért. Amikor minden megáll egy pillanatra (legalább egy tized másorpercre), az bőven elég ahhoz, hogy kellemetlen legyen. Ebben a GC a bűnös általában. Ha ez az idő lerövidülne, az szintén növekedést jelentene a felhasználói élményben. Annyi már most látszik a logokból, hogy a GC még mindig nagyon lassú. Azt viszont, hogy mennyit javult, szintén célzott Eclair update 1 (2.1) vs Froyo (2.2) tesztekkel tudom majd kideríteni. A második legfontosabb dolgonak az Android Market-ben bevezetett crash report funkciót tartom (egy program "elszállás" körülményeinek riportja). Nagyon kényelmes és hasznos, hogy egyéni crash report begyűjtés/beküldés/nyilvántartás helyett egy beépített funkció gondoskodik erről minden applikáció esetén. Fejlesztők számára érdekes dolgokból nem volt hiány a bejelentésekben. Itt talán még az asztali böngészőből Android eszközre küldött "intent"-eket emelném ki (amikor térkép alkalmazást indított adott koordinátákkal pl.). Ebből még születhetnek kényelmes dolgok, úgy gondolom. Én 8bit-es demo coderként kezdtem. Ami ott nem fért bele 50 frame/sec-be, az nem volt még kész. Nem is gondolná az ember, hogy élményben mennyi múlik ezen. Nagy hiányosságnak tartom a mai napig, hogy az Androidban huszadrangú a felület folyamatossága. Figyeljük csak meg az iPhone-t. A legelső, leglassabb iPhone is egyet elmondhat magáról: a felület nem akad. Ordít róla, hogy ez a legfontosabb cél. Az 1GHz-es Snapdragon processzor sem tudja pótolni ezt a megközelítést és a 2GHz-es sem fogja. A UI renderinget (pl. OpenGL rendering bevezetése az egész UI-ra vonatkozólag) és az egész ütemezést/prioritásokat át kéne gondolni. Ez nyilván nem én leszek és könnyű ezt mondani, de szeretném, ha ez minél előbb megtörténne. Ugyanakkor az egész Android platform szenved két dologtól: 1. Fregmentáció Jelenleg mindenki - aki nem akarja a piaca 34%-át elvesztegetni - az még mindig Android 1.5-re fejleszt. Ez tarthatatlan, úgy gondolom. Az 1.5 nemcsak korszerűtlen már, de alap funkcióit tekintve is rendkívül bug-os. Az IE6-hoz hasonlítanám, ami gyakorlatilag elpúsztíthatatlannak tűnt még akkor is, amikor már régen sokkal jobb browserek léteztek (pl. újabb IE is). Ahogy a Weben, Androidon is igaz az, hogy a fejlesztési időt fölöslegesen elnyújtja ez a jelenség, valamint az új és izgalmas lehetőségek ebből eredő kiaknázhatatlansága sem teszik a fejlesztőket boldoggá. Pl. az előbb emlegetett asztali böngészőből telefonra küldött "intent"-eket is maximum érdekesség képpen próbálja ki az ember addig, amíg az csak az eszközök elenyésző részén működik. Tehát a Froyo újításainak mindegyike csak felhasználó szempontból jelent fejlődést a közeli jövőre nézve. Amíg a gyártók 1.5-ös, 1.6-os telefonokat adnak ki a mai napig, addig a megoldást is csak toljuk magunk előtt. 2. Egymással nem egészen kompatibilis disztribúciók Elég, ha csak egy példát említek itt: A HTC saját Android változatai, amiket a csodálatos Sense UI-ról szoktunk megismerni. Ez a felhasználóknak örömöt, a kompatibilitást hiába kereső fejlesztőknek pedig rengeteg többletmunkát okoz. Arról nem is beszélve, hogy ez is erősíti a fregmentáció jelenségét. ..hiszen a gyártók részéről ez remek hivatkozási alap egyben arra is, hogy egy-egy új Android verzió megjelenése után miért nem tudnak hónapokig verziót frissíteni az ilyen-olyan speciális ROM-jaikkal eladott készülékeken. Ebben a tekintetben is lehetne a Google szigorú szerintem. Ha valaki testre akar szabni, hát tegye. ..de maga az Android réteg maradjon a gyári, bármikor frissíthető verzió. Android vs iPhone: Úgy gondolom, hogy jót tesznek egymásnak. Egyik rúgdossa a másikat és ez nekünk csak jó. Én az Android-ot szeretem és ismerem sokkal jobban. Ennek vannak technikai és érzelmi okai is, amikben sosem fog mindenki egyetérteni. Nem gondolom, hogy az egyik rövidesen megsemmisítené a másikat, de ezt nem is bánom. Remélhetőleg az iphone-os fejlesztők is haamrosan válaszolnak, úgyhogy még teljesebb lehet a kép a Froyóval kapcsolatban.
2010. május 25. kedd 10:44 -
Játékos notebook Core i7-tel a Toshibától
A Toshiba frissítette Satellite P505-ös notebookját, amelybe immáron Intel Core i7-es processzor került.
2010. május 22. szombat 11:00 -
Játékos notebook Core i7-tel a Toshibától
A Toshiba frissítette Satellite P505-ös notebookját, amelybe immáron Intel Core i7-es processzor került.
2010. május 22. szombat 11:00 -
Fotók egy 48 magos Intel CPU-val szerelt rendszerről
Az Intel Terascale Research programjának keretein belül kifejlesztett 48 magos processzoráról néhány hete már hallhattunk, ám most végre néhány fotó is nyilvánosságra került egy olyan rendszerről, amelyben a fent említett processzor különlegesség volt jelen.
2010. május 21. péntek 21:20 -
i-Doki megmondja: MacBook és MacBook Pro karbantartást
Új rovat indul az Appleblogon: a havi rendszerességgel jelentkező posztokban i-Doki, az ország egyik legismertebb Apple-szerelője ad majd tippeket, tanácsokat arra, hogyan hozzuk ki a maximumot gépünkből, egyúttal néhány izgalmas sztorin keresztül megtudhatjuk azt is, hogy milyen iPhone-t vagy Macet szerelni, mik a leggyakoribb hibák, mik a legérdekesebb esetek. Az Appleblog dr. House-át köszönthetitek tehát i-Doki személyében, aki bemutatkozásul az alapoknál kezdi: hogyan lehet néhány gombnyomással rendbe tenni lassuló MacBookunkat, és miként lehet egy pasztával megfiatalítani a gépeket. Következzen tehát i-Doki: Üdvözlök mindenki első appleblogos írásomban, melyben olyan problémákkal foglalkozunk, amik szinte minden MacBook és MacBook Pro tulajdonost érintenek. Karbantartás - minden Apple-laptop életében elérkezik az idő, amikor megjelennek az öregedés első tünetei: kicsit meglassulnak, jobban melegednek és nem azt az élményt nyújtják, amit rigófüttyös ifjúkorukban. Minden notebook kifogástalan működésének kulcsa a megfelelő hűtés. Ezt a gépünkben a processzorra, a grafikus gyorsítóra és a chipsetre helyezett hűtőrendszer, hűtőborda biztosítja. A processzorok és a hűtőrendszer között egy hőátvezető anyagot alkalmaznak, melyet köznyelven hűtőpasztának szoktak nevezni. A hűtőrendszer lelke maga a ventilátor, amely a hűtőbordákon keletkező hőt fújja ki gépünkből. Legnagyobb ellensége gépünknek a por, mely sajnos minden MacBook és MacBook Pro-tulajdonost érint, kivéve talán a KFKI vagy az ELGI pormentes laboratoriumaiban tevékenykedő szerencsés társainkat. A hűtőventilátor évek elteltével megszámlálhatatlanul sok köbméter levegőt képes átfújni a hűtőbordákon, ez azonban már akár egy év után is porcicakolóniák megtelepedését okozhatja. A jelenség következménye sajnos túlmelegedés, és a rendszer lassulása lehet. Szerencsére a probléma a gép szétszerelése után könnyedén orvosolható sűrített levegő használatával, amely az összes megtelepedett port eltávolítja. Van azonban olyan probléma, amit sűrített levegő alkalmazásával nem tudunk megoldani. Egy-két év elteltével ugyanis a chipek és hűtőbordák közé helyezett hűtőpaszta is elöregszik (kikeményedik) és nem képes a processzorok hőjét megfelelő hatásfokkal átvezetni a hűtőbordákra. Az alábbi képen látható, hogy a hőátvezető paszta kikeményedés után képtelen lefedni a processzor egész felszínét, ami sajnos általános jelenség.Ugyanakkor jó hír, hogy némi beavatkozással a MacBook és a MacBook Pro jobb lehet, mint újkorában: a megfelelő hűtőpaszta alkalmazásával akár hatékonyabb hővezetést is elérhetünk, mint amit a gyártásnál alkalmaznak. Kép: A fenti hardveres karbantartás elvégzése után természetesen még szoftveres problémák is felmerülhetnek, amiket több módszerrel is orvosolhatunk. Első lépésként alkalmazzuk a Mac OS X rendszer kínálta
2010. május 21. péntek 11:05 -
Drága-e az új MacBook
Tegnap jelent meg az új gép, és a kommentekben egyből felmerült, hogy nem éri meg az Apple legolcsóbb laptopja, túl drága, szar, szar, szar. Ezer dollárért sokkal jobban felszerelt gépeket lehet vásárolni, írták néhányan, a MacBook a frissítés ellenére is korszerűtlen és túlárazott maradt. Valójában nem nagyon tudtam, hogy kinek van igaza, ezért utána néztem a nagyobb konkurenseknél, hogy mennyibe kerül egy hasonlóan felszerelt gép. Ami fontos volt: a kijelző mérete körülbelül megfeleljen a MacBook 13-asának, a processzor teljesítménye is hasonló legyen, grafikus magból próbáljunk közelíteni a 320-as Geforce-hoz, és az üzemidő is emlékeztessen a tíz órára. A specifikációkat persze lazán kezeltem, hiszen pontosan ilyen gép nyilván nincs a kínálatban, de olyan, ami kicsit gyorsabb, de kevesebb ideig bírja, vagy kicsit lassabb, de olcsóbb is, bizonyára akad. Szóval a MacBook konfigurációja: 13,3-as LED LCD 2,4 gigahertz Core 2 Duo 2 gigabájt memória 250 gigabájt merevlemez Geforce 320M grafikus gyorsító 10 órás üzemidő 999 dollár Először a Dell honalpjára látogattam el, ahol egyébként csodásan testre szabhatók a gépek. Beállítottam a fő paramétereket, és kaptam egy olyan, 14,1 colos kijelzővel szerelt Latitude E5400-as laptopot, ami már majdnem megfelelt az új MacBook specifikációjának - csak kicsit gyengébb annál, de olcsóbb is egyben. A következőt kapjuk a Delltől: 14,1-es LED LCD 2,26 gigahertz Core 2 Duo 2 gigabájt memória 160 gigabájt merevlemez Intel GMA 4500MHD kb. 5 óra üzemidő 889 dollár A Dell gépe tehát olcsóbb, de lassabb, kisebb a merevlemeze, jóval gyengébb a grafikus gyorsítója, és közelében sincs a MacBookénak az üzemideje. Ár-érték arányban legalábbis elmondható, hogy a hozzá legjobban hasonlító Dell-laptophoz képest egyáltalán nem drága az új MacBook. A HP sem árul olyan laptopot, ami ebben a méretben, ilyen teljesítmény mellett tízórás üzemidőt ígérne. Van viszont olyan rendszere, amit elkezdhetünk addig konfigurálni, amíg elkezd emlékeztetni a MacBookra. A végeredmény hasonló: az alacsonyabb órajelen futó Core i3-as kábé a 2,4-es Core 2-es teljesítményét hozza, ahogy a Radeon HD 4550 is megfelel a Geforce 320M-nek a tesztek szerint.  A nagyobb akkumulátorral a HP már képes 10 órán keresztül életben maradni, memóriával és merevlemezzel jobban áll a gép, mint a MacBook, a kijelzője azonban nem olyan jó, viszont az árba belefért még egy alapszintű videóvágó és dvd-író program is. Azt láthatjuk, hogy a HP körülbelül ugyanannyiba kerül, mint a MacBook, ám a gyártó 15 százalékos kedvezményének hála most valamivel olcsóbb annál 14,1 LCD 2,26 gigahertzes Core i3 3 gigabájt memória 320 gigabájt merevlemez Ati Radeon HD 4550 kb. 10 órás üzemidő 867 dollár A Lenovo a 13-as kategóriában csak a brutális X301-est adja gyengébb hardverrel, de kétszer ennyiért, 14 colban azonban már több versenyző akad. A ThinkPadet nem lenne ildomos a MacBook ellen indítani, hiszen a márkanév és a ház robusztussága miatt az inkább a MacBook Pro ellenfele lehetne. Egy IdeaPad ellenben lazán odarakható az Apple legkisebb gépe mellé. A V460 088626U körülbelül megfelel a MacBooknak, a processzora talán kicsit gyengébb, a grafikus gyorsítója nagyon elmarad az Apple gépétől, jóval kevesebb ideig bírja az akkumulátor, de 4 gigabájt memória és kicsivel nagyobb merevlemez van benne. 14 LED LCD 2,13 gigahertzes Core i3 4 gigabájt memória 320 gigabájt merevlemez Intel HD kb. 5 órás üzemidő 849 dollár Három ismertebb, elismertebb gyártó kínálatát átnézve tehát arra jutottunk, hogy a MacBook felára körülbelül száz dollár, amiért cserébe vagy erősebb hardvert, vagy összehasonlíthatatlanul nagyobb üzemidőt, vagy jobb kijelzőt ad a cég, nem beszélve arról a rakás szoftverről, amit minden egyes Mackel megkapunk. A MacBook tényleg nem olcsó, sőt, minden szempontot figyelembe véve is elmondható, hogy egy leheletnyivel magasabbra pozicionálták az árát, mint konkurenseiét, a különbség azonban egyáltalán nem jelentős.
2010. május 19. szerda 15:56 -
Frissül a 13,3 hüvelykes MacBook konfigurációja
Örülhetnek az Apple fanatikusok, hiszen a 13,3"-os MacBook megtartja 999 dolláros árát, de erősebb processzor, NVIDIA videokártya és jobb akksi került bele.
2010. május 19. szerda 14:37 -
AMD: nem a processzor számít
Az Intel és az AMD évek óta sikeresen alkalmazza saját platformjait az asztali és a mobil számítógépes konfigurációk népszerűsítése érdekében, a kisebbik vetélytárs azonban most új oldalról közelíti meg a kérdést, az OEM-gyártó nevét, valamint a konfiguráció összetételét és lehetőségeit hangsúlyozva a központi processzorok leírása helyett. Második generációs hibrid chipjeiket az évtized közepére ígérik.
2010. május 19. szerda 09:43 -
A lassabb iPad gyorsabb a gyorsabb netbookoknál
Volt korábban az a teszt, ami pusztán a JavaScript-teljesítmény alapján bizonyította, hogy az iPad Apple A4-es processzorának nyers ereje fele-harmada a netbookokban használt Intel Atom csipjeinek. Akkor is azt írtam, hogy ezeknek a benchmarkoknak nincs jelentőségük, mert a lényeg a felhasználói élmény: ha az iPad sokkal gyorsabbnak, közvetlenebbnek tűnik, akkor kit érdekel a processzor valódi ereje? És be is futott a bizonyíték a korábbi állításomra: kipróbálták az egyes eszközök böngészőit, és kiderült, hogy az iPad Safarija SOKKAL gyorsabban tölt be egy-egy weboldalt, mint a Lenovo S10e netbookjának Safarija, vagy Chrome-ja. Egészen pontosan feleannyi ideig tartott a a tabletnek, mint netbooknak a művelet. Vagy egy-egy rövidebb skála is, ez azt mutatja, hogy az oldalak újratöltése mennyi időt vesz igénybe. Ebben a tesztben már jobban szerepel a netbook a nagyobb memóriájának hála, de ez a kevésbé fontos mutató (leszámítva az Apple keynote-okat, amikor az Engadget, a Gizmodo, az Appleblog és még jónéhány oldal percenként frissülve, élőben közvetíti az eseményeket, ami elég sok refresh-sel jár).
2010. május 14. péntek 13:33 -
Hat új Athlon II processzor az AMD kínálatában
A felfrissített kínálatban a két-, három- és négymagos központi egységek egyaránt helyet kaptak.
2010. május 11. kedd 07:18 -
Hat új Athlon II processzor az AMD kínálatában
A felfrissített kínálatban a két-, három- és négymagos központi egységek egyaránt helyet kaptak.
2010. május 11. kedd 07:18 -
Ultravékony laptopokba tervezett processzor az Inteltől
Az új, alacsony árú ultravékony noteszgépekbe szánt lapkák az i3 és i5 brand alatt jelennek meg. Egyes elemzők több mint 90 százalékos növekedést várnak az idei évben ezen a réspiacon.
2010. május 10. hétfő 11:28 -
Akasa Venom: új, univerzális CPU hűtő
Az Akasa kínálatában egy új, univerzális processzorhűtő jelent meg, amely a Venom névre hallgat és az AK-CCX-4002HP termékkódot kapta. A gyártó a friss megoldást nagyteljesítményű processzorhűtőként aposztrofálja, így a Venom ideális választás lehet mindazoknak, akik a nyári meleg napok alkalmával sem szeretnének túlmelegedő processzor okozta problémáktól szenvedni.
2010. május 6. csütörtök 16:45 -
Intel Z6: 1,5 GHz-es processzor okostelefonokba
Moorestown alapú Atom processzorokkal készül az Intel az okostelefonok or internettáblák piacának megindítására.
2010. május 6. csütörtök 10:41 -
Lassú az iPad processzora
Tegnap kaptam egy remek linket. A GSMArena oldalán a legismertebb alacsony fogyasztású csipek teljesítményét hasonlították össze, arra voltak kíváncsiak, hogy az egyes termékek milyen teljesítményre képesek.A teszt persze nem teljesen korrekt: az Apple A4-es egy ARM-alapú, ultra alacsony fogyasztású processzor, amit mobiltelefon-méretű eszközökbe, esetleg tabletekbe szánnak, miközben a Via C7-es és az Intel Atom N270-es igazi számítógépcsip, amikkel főleg netbookokban találkozhatunk. Ennek megfelelően utóbbi kettő fogyasztása a sokszorosa az Apple A4-esének, ám amint az a JavaScript-teszten is látszik, teljesítményben is két-két és félszeresét hozzák az iPad processzorának (ami a kategória-külünbséget figyelembe véve nem is olyan sok).És akkor állítsuk szembe ezt a grafikont azzal az érzéssel, amit az egyes eszközök váltanak ki belőlünk.Tegnap egy kollégám, aki eddig asztali pc-ket és egy Core 2-es MacBookot használt, kétségbeesve hozta oda hozzám a netbookját, amit most vett a lányának. "Valami baja van" - mondta, és megmutatta, milyen lassan indulnak el az alkalmazások, milyen sokat kell várni egy ablak felugrására, milyen nehézkes az átméretezés. Nézegettem egy kicsit, aztán kénytelen voltam kimondani: a netbook bizony ilyen szar. Igen, van, aki el mer adni ilyen teljesítmény-rendszer-kombinációt 2010-ben A kollégám nem akarta elhinni, hogy ez lehetséges, így felkerestünk a szerkesztőségben egy régi netbook-tulajdonost, aki megerősítette, hogy a géppel nincs semmi gond, az maximális teljesítményen üzemel.Ezzel szemben aki már fogott a kezében iPadet, az el van ájulva a teljesítményétől. Még a szkeptikusok is, akik ellenzik a koncepciót, elmondják, hogy a grafikus felület gyönyörű, a készüléken futó programok csodálatosan néznek ki, és az egész munkamenet villámgyors. Ehhez jön még hozzá az alacsony fogyasztású processzor miatt döbbenetesen nagy, akár 12-14 órás üzemidő, míg Atommal a HP Slate például csak kábé feleennyit tudott volna, ha nem fújják le az egész projektet.Szóval egy benchmark az egyik oldalon, egy gyönyörű, villámgyors rendszer hosszű üzemidővel a másikon.Optimalizáció. Méretre szabás. Szoftver és hardver egysége. Ezek azok a jelszavak, amik természetesen megakadályozzák az Apple-t abban, hogy minden területen piacvezető legyen, de amik segítik abban, hogy bizonyos szegmensekben éllovasként tűnjön fel, és hogy olyan forradalmi termékeket dobjon piacra, amit a piac csak sok éves késéssel tud követni. Ilyen volt annak idején a Mac, majd az iPhone, és ilyen most az iPad is. 
2010. május 4. kedd 12:33 -
Nem kerül piacra az LG GW990
A kisebbik dél-koreai gyártó hivatalosan is törölte kínálatából az Intel Moorestown processzor köré épített internettábláját.
2010. május 3. hétfő 13:18 -
AMD: a Fusion forradalmasítja a tábla PC piacot
Az AMD illetékesei igen bizakodóak a vállalat Fusion processzoraival kapcsolatban, amelyeknek egyetlen szilícium lapkáján nem csak két x86-os processzormag és egy memóriavezérlő, hanem egy ütőképes, DirectX 11-es támogatással büszkélkedő grafikus processzor is jelen lesz. A gyártó ezeket, vagyis az Ontario kódnévre keresztelt egységeket APU (Accelerated Processing Unit) néven emlegeti.
2010. május 3. hétfő 13:01 -
Az emberi agyat utánzó processzort építettek
A kutatók a neuronok működését másolták le, az új processzor önmaga javítására is képes.
2010. május 2. vasárnap 15:29 -
Túlélőbajnok az új MacBook Pro
Pénteken volt a rendezvény egy budapesti szállodában, ahol bemutatták a legújabb MacBook Prókat. Nem lenne ebben semmi érdekes, ha nem most először fordult volna elő, hogy igazi Apple-alkalmazottak tartották az előadást. Úgy értem nem a hazai forgalmazó emberei, hanem a NAGY Apple dolgozói, akiknek minden hó végén maga Steve Jobs írja alá vérrel a fizetési csekkjét. Ott volt Juriaan Bosman, aki egész Európa PR-jáért felel, Tanya Ridd, akinek a magyar piac a feladata, Tore Fretheim, aki a régió Product Marketing csapatának a tagja, valamint még néhány olyan munkatárs, akit itt most nem nevezhetek meg (tiszta CIA). Miután megmutatták nekünk az új gépeket, illetve végighallgattunk egy másfél órás fejtágítót arról, hogy miért az Apple a legjobb, megkaptuk a laptopokat tesztelésre. Én a 13 colos modellt hoztam el, gyorsan ki is próbáltam. Az erősebbik modellt kaptam, amiben 2,66 gigahertzes Core 2 Duo processzor, 4 gigabájt memória, 320 gigabájtos merevlemez és Geforce 320M található. Ez lett az utóda az én MacBook Prómnak, amit még novemberben vásároltam. Van benne 2,53 gigahertzes Core 2-es, 4 gigabájt memória, 250 gigabájt merevlemez és Geforce 9400M. Jól látjátok, a grafikus magon kívül szinte alig változott valami: a processzor 5 százalékkal lett gyorsabb, merevlemezből valamivel nagyobb került az alumíniumházba, memória ugyanannyi van, az új Geforce viszont tényleg jó választás. Kipróbáltam, Cinebench 10-es alatt 50 százalékkal jobb eredményt ért el az enyémnél az új grafikus gyorsító, a speciális effektekre jobban kihegyezett Cinebench 11-ben már 100 százalék volt az új kártya előnye. Egyébként játékok alatt is erre a 30-70 százalékos javulásra számíthatunk. A Geforce azonban nemcsak gyorsabb lett, kevesebbet is fogyaszt. Ezzel, meg a 25 százalékkal nagyobb akkumulátorral magyarázható, hogy a MacBook Pro most már tíz órán keresztül bírja hét helyett. És ezt az értéket tudják is a gépek felére vett fényerő mellett, TextEdit futtatásával, sőt, míg az én gépem ilyen beállítások esetén csak kicsit megy 7 óra fölé, addig az új laptop 11 óránál is tovább húzza, ha nem gépelünk nagyon gyorsan (nem viccelek, számít). Életszerűbb teszt, amikor böngészünk, de maximum fényerő és Flash-ekkel agyonterhelt Index címlap mellett is közel öt órán keresztül kitart az akkumulátor. 1080p-s felbontású filmet meg 5 óra 35 percen át nézhetünk, ami szerintem bődületesen jó eredmény. Összefoglalva szuper, hogy a 15-ös meg 17-es gépekbe Core i5-ösök kerültek, de Ádám tesztjéből kiderült, hogy ettől még nem lettek észrevehetően gyorsabbak a gépek: a benchmarkok ugyan kimutatják a különbséget, de a MacBook Pro eddig is gyors volt, ezután is az lesz, és kevesen élik stopperrel a kezükben az életüket. A kisebb gépben nem változott a technológia, de az óriási üzemidő szerintem sokszorosan kárpótol, szóval jól döntött az Apple a konfiguráció összeállításakor (más kérdés, hogy nem nagyon volt más választása). És hogy az apró finomságokról is szó essen: a frissített MacBook már az újfajta, vékonyabb töltőfejet kapta, ami nem feltétlenül praktikus, viszont esztétikusabb, mint elődje volt. A touchpad immár ismeri az iPhone szkrollozási technológiáját, tehát szűnik meg a görgetés, ha felemelem a két ujjam a panelről, hanem folyamatosan lassulva áll meg. És sokkal jobb lett a kijelző is. Amikor novemberben átvettem a Próm, meglepődtem, mennyivel nagyobb a fényereje, mint a hároméves MacBookomnak, most az új Pro mellett fogott el ez az érzés. Nem állítom, hogy egy világ választja el őket, de talán a képen is látszik, hogy a jobboldali kijelző fényereje nagyobb, fehérje fehérebb. Tetszik az új gép, nem cserélem le rá a féléves laptopomat, de kimondottan jó vételnek tartom.
2010. május 2. vasárnap 08:47 -
Kisméretű netbook tűnt fel az Asus kínálatában
Az Eee PC 900AX névre keresztelt gép 8,9"-es képátlóval rendelkezik és Atom processzor hajtja.
2010. április 30. péntek 10:41 -
Új készülékek a kínálatban
Két új Android mobillal is bővül a Vodafone készülékkínálata, a Motorola Milestone mellett már a HTC Hero utódja, a Legend is kapható. Az LG május 3-tól három új készülékkel is megjelenik, amelyek közül az LG Viewty Smile GT400 kizárólag a Vodafone-nál vásárolható meg. A legenda A HTC Legend Android okostelefon 3,2 colos AMOLED kijelzővel, valamint egyetlen alumíniumblokkból kialakított készülékházzal rendelkezik. A HTC Legend a Google Android 2.1-es operációs rendszerét alkalmazza és a gyártó cég saját fejlesztésű HTC Sense kezelőfelületével kényezteti a felhasználót. A készülékbe a 600 MHz-es processzor mellett összesen 384 MB RAM és 512 MB ROM memóriát integráltak, ami Micro SD kártya segítségével 32 GB-ig bővíthető. A hagyományos navigációs gombot egy lapos, a készülék egyedi kialakításához illeszkedő, a kezelhetőséget jelentősen javító, gombba rejtett optikai navigációval váltották fel. Az Android Market számos alkalmazásán keresztül pedig a telefon gyári szolgáltatásain felül a felhasználók saját igényeiknek megfelelően egészíthetik ki a menüt. A nagyképű A Motorola Milestone már elérhető a Vodafone kiemelt üzleteiben. A készülék szintén Google Android 2.1 operációs rendszerrel és 600 MHz gyorsaságú processzorral rendelkezik. A beépített 256 MB RAM, valamint 512 MB ROM memória Micro SD kártyával 32 GB-ig bővíthető. A 3,7 hüvelykes kijelző 854x480 pixeles felbontása a jelenleg kapható okostelefonok között a legnagyobb. A készülék egy oldalra csúsztatható teljes QWERTY billentyűzettel rendelkezik, segítve az e-mailek, sms-ek gyors és könnyű megírását. A mosolygós Az LG három újdonsággal érkezik május 3-án, amelyek közül az LG Viewty Smile GT400 csak a Vodafone-nál lesz kapható. Az LG GS290 készüléket háromcolos, WQVGA felbontású érintőképernyős kezelőfelülettel, FM rádióval és két megapixeles kamerával látták el. A telefonon a speciális ikonok segítségével a közösségi oldalak integráltan és könnyen érhetők el. Az LG GU230 szétcsúsztatható mobil 2,2 colos kijelzővel, MP3, MP4 lejátszó, FM rádióval, Bluetoothszal rendelkezik. A kizárólag a Vodafone-nál megvásárolható LG Viewty Smile GT400 szintén háromcolos érintőképernyős telefonja már öt megapixeles beépített kamerával rendelkezik és 3,6 megabit sebességű HSDPA internetkapcsolatot támogat.
2010. április 29. csütörtök 23:10 -
Szép csendben frissítettek egyet a PS3-on
A Cell processzor már egy ideje 45nm-es, most a grafikus vezérlő is átesett a csíkszélesség csökkentésen, ami meglátszik a fogyasztáson is.
2010. április 29. csütörtök 16:34 -
Öngyógyító az emberi agyat utánozó molekuláris processzor
Ígéretes lehetőségeket kínál a rákkutatásban és a természeti katasztrófák előrejelzésében.
2010. április 29. csütörtök 15:09 -
Itt az új Flash, hogy ne legyen olyan szar a böngészés Macen
Strandlabda, megakadás, böngészőhalál, forró processzor, zúgó ventilátor: aki esetleg nem tudná, ilyen a Flash a Macen. A helyzet azonban valamelyest javulhat: az Adobe kiadta a player legújabb, igaz, még csak béta változatát, ami végre kihasználja a H.264-es tömörítés hardveres gyorsítását
2010. április 29. csütörtök 11:53 -
Újabb processzorgyártót vett az Apple
Amikor bemutatták az iPadet, mindenki azt hitte, hogy abban valami saját fejlesztésú processzor dolgozhat. Erre abból következtettünk, hogy a csipet nemes egyszerűséggel Apple A4-nek nevezték el. Én például a korábban felvásárolt PA Semi munkásságára gyanakodtam, hiszen mi másért vett volna processzortervezőt az Apple, minthogy processzort terveztessen magának.Aztán kiderült, hogy az A4-es ARM-alapú, míg a PA Semi elsősorban a Power-architektúrában van otthon. Akkor ki tervezte az A4-est? Hát az Intrinsity, az ő feladatuk volt az iPhone 3GS-ből is ismert Cortex A8-as 600 megahertzről 1000 megahertzre gyorsítása, és a fogyasztás drasztikus csökkentése.A munka olyan jól sikerült, hogy az Apple a közelmúltban fel is vásárolta a céget. Körülbelül 121 millió dollárt fizetett érte, a vállalat tehát jól láthatóan elkezdte megalapozni saját hardvertervező üzletágát.Hogy hol áll meg, nem tudni. Az utóbbi hetek egyik legvadabb pletykája az volt, hogy az Apple felvásárolja az ARM-et is. A brit cégben korábban már volt érdekeltsége a kaliforniai vállalatnak, lényegében ott volt az alapítók között, hogy a Newtonhoz hasonló eszközökhöz megfelelő processzora legyen, csak amikor a kilencvenes években Jobsnak kellett a pénz az Apple megmentéséhez, eladta a részesedését.A pletykák szerint azonban most, hogy az Apple-nek már az iPhone hozza a legtöbb bevételt, újra felmerült a szorosabbra húzott partnerség lehetősége. A pletykák szerint az Apple simán kifizetné az 5,2 milliárd fontos vételárat, hogy házon belülre kerüljön a világ legfontosabb, mobil eszközökbe csipet tervező vállalata.Ennek kétszeres előnye lenne: egyrészt mostantól a hordozható eszközöket maximálisan saját igényeire szabhatná a vállalat, másrészt, és ez sokkal fontosabb, kellemetlen helyzetbe hozhatná a konkurenciát. A legtöbb okostelefonba, mp3-lejátszóba, hordozható eszközbe ugyanis az ARM licenceli a technológiát, a vállalat felvásárlása esetén tehát a versenytársak hasznának egy része is az Apple-nél landolna.Na ezt nevezem én izgalmas találgatásnak! 
2010. április 28. szerda 15:46 -
Forró vadállat a MacBook Pro
Na tessék, ezt akartátok, megkaptátok: még csak négymagos se bírt lenni a Core i7-es processzorral szerelt csúcslaptop (az Intelt egyébként agyon kéne csapni az elnevezések miatt), de a forrósodáshoz már van esze. A Cinebenchet futtatva legalábbis többször egymás után sikerült száz Celsius-fok fölé melegíteni a processzort, ami laptopban elég durva. Ráadásul ezt a hőmérsékletet Mac OS X és Windows alatt is hozta a laptop. Mondhatnánk, hogy az Intel jó édes anyukáját, de ne tegyük: ugyanez a processzor a Fujitsu gépeiben jó 20 Celsius-fokkal hűvösebb, szóval vagy a ventilátorokkal, vagy a hőelvezetéssel van a gond, de az biztos, hogy a labda az Apple térfelén pattog. Egyébként egyre nevetségesebb, hogy mindegyik új alkatrészt tartalmazó laptopcsaládnak melegedési problémái vannak: hol a grafikus gyorsító, hol a processzor kezd szaunázni, de hibátlan rendszerre én a közelmúltból alig-alig emlékszem.
2010. április 27. kedd 15:56 -
Ismét fellángolhat az Intel kontra Nvidia vita
Az elmúlt hónapokban viszonylagos nyugalom honolt az Intel és az Nvidia között, azonban ennek az "idillnek" könnyen vége szakadhat. Kell egy átlagszámítógépbe külön grafikus processzor?
2010. április 27. kedd 07:54 -
Fokozódik az Arrandale mobil processzor-hiány?
Az elmúlt hónap folyamán már olvashattunk olyan információkat, amelyek arról számoltak be, hogy az Intel Arrandale mobil processzorainak elérhetőségével nincs minden rendben. A helyzet azóta nem hogy nem javult, de tovább rosszabbodott, ami mind a notebook vásárlók, mind pedig a notebook készítő cégek számára rossz hír.
2010. április 26. hétfő 16:01 -
Furcsa spekuláció: Apple-ARM egyesülés?
Az Apple egy korábbi tranzakciónak köszönhetően házon belülre helyezte a mobil processzor-fejlesztést, amelynek első gyümölcse az A4 személyében érett be: ez a processzor teljesít szolgálatot az oly népszerű és elérhetetlen iPad belsejében is. Az új processzor várhatóan akár a következő generációs iPhone-ban is helyet kaphat, de az Apple hosszú távú tervei ennél sokkal nagyratörőbbek. A londoni jól értesült források állításai szerint az Apple nem kisebb műveletre, mint az ARM felvásárlására készül.
2010. április 23. péntek 16:01 -
Újabb hatmagos Intel processzor: Core i7-970
Hamarosan nem az ezerdolláros Core i7-980X lesz az egyetlen hatmagos asztali processzor az Intel kínálatában, ugyanis a közeljövőben egy friss taggal bővülhet a család, mégpedig a Core i7-970-es modellel.
2010. április 21. szerda 20:10 -
Két új processzor az Inteltől
A korábban kiszivárgott ütemterveknek megfelelően hamarosan két új központi egységgel gazdagodik a gyártó kínálata.
2010. április 20. kedd 08:40 -
A vártnál hamarabb érkezett meg az új Core i5 CPU
A legmagasabb órajelű Intel processzor mellé egy friss Pentiummal is szolgált a vállalat.
2010. április 19. hétfő 15:58 -
Új magyar 3DMark rekordok születtek a hétvégén!
A hétvégén megdőlt az összes magyar 3DMark rekord. A már-már hihetetlen eredményekhez egy Intel Core i7-980X processzor és egy ASUS Rampage III Extreme alaplap adott kiváló és stabil alapot.
2010. április 19. hétfő 09:10 -
Jó-e nekünk MacBook Pro frissítése?
Tegnap frissítették a gépeket, kijött a várva várt új sorozat. Mindegyik géphez hozzányúltak, hol csak egy kicsit reszeltek az eredeti koncepción, hol drasztikusan újszerű felépítéssel léptek piacra. De nézzük meg, hogy mit is jelent ez a sok változás a gyakorlatban. Első ránézésre a 13 colos MacBook Prók változtak a legkevesebbet, és PONTOSAN az történt, amit hónapokkal ezelőtt megjósoltam: a legkisebb gépekben maradtak a Core 2 Duók, és csak a 15-ös illetve a 17-es modellekbe jutott az új Core i5-ös és Core i7-es processzorokból. Többször leírtam már, miért lesz (lett) ez így, de akkor most utoljára, összefoglaló jelleggel: a Core 2-esek mellé olyan integrált, tehát olcsó, alacsony fogyasztású grafikus gyorsítót rak az Apple, amilyet akar. A Core i5-ösöknél és i7-eseknél erre már nincs lehetőség, az Intel kizárólag a saját csipjeit engedélyezi, ami meglehetősen lassúak, lassabbak, mint az eddig használt Geforce 9400-asok. Mivel a 13-as gépekben eddig csak integrált csipek voltak, egy Core 2-Core i5-csere a grafikus teljesítmény drasztikus visszaesésével járt volna, amit nem engedhetett meg magának az Apple. A 15-ös és 17-es gépekben azonban az integrált mellett eddig is volt egy dedikált, tehát drágább, nagyobb fogyasztású, erősebb csip is azokra az esetekre, amikor több kraft kell. Éppen ezért a váltás Core 2-esről Core i5-ösre ennél a két típusnál nem jár nagy áldozattal: a teljesítmény ugyan ezeknél is visszaesik azokban az esetekben, amikor nincs szükség teljesítményre, de ha erőre van szükség, át lehet váltani az Intel integrált csipjéről a dedikált kártyára, mindenki boldog lehet hát. A 13-as MacBook Prónál a jóslatomnak megfelelően maradt a Core 2-es technológia, ahogy viszont az a képen is látható, a jelenlegi olcsóbbik gép összességében veri a korábbi drágábbat (tehát azt, amit én vettem novemberben). Bár az új olcsóbb gép processzorának órajele öt százalékkal alacsonyabb a korábbi drágább konfigurációénál, a memória és a merevlemez meg ugyanakkora, a grafikus mag teljesítménye körülbelül másfélszeresre nőtt, míg az üzemidő, el sem hiszem, tíz, azaz TÍZ ÓRÁRA emelkedett. Márpedig ebből nyolc-kilenc simán összejöhet, az én, előző sorozatból származó MacBook Próm ugyanis felére vett fényerővel, kikapcsolt wifivel 7-7,5 órát hoz az ígért hétből, de bekapcsolt wififel és egy Indexszel is benne van körülbelül 6-6,5 óra. A nagyobb gépeknél már sokkal markánsabb a teljesítményváltozás. A processzorok órajele minden esetben öt százalékot esett, viszont a Core 2-es technológiát a Core i5-ös váltotta, ami azonos órajelen átlagosan 25, feladattól függően 5-50 százalékos gyorsulást jelent. A sok számot összeadva tehát kiderül, hogy a 15-ös és 17-es MacBook Prók processzora átlagosan 20 százalékkal lett erősebb. A legolcsóbb 15-ös immár a fent leírtaknak megfelelően nemcsak integrált, hanem dedikált grafikus gyorsítót is kapott, ugyanakkor a Geforce GT 330M azért nem rúgja ki a ház falát: körülbelül 30-40 százalékkal gyorsabb, mint a két 13-as gép integrált 320-asa, és hasonlóan nagy az előrelépés az eddig a 15-ös MacBook Prókban használt Geforce 9600M-hez képest is. Az üzemidő az egész sorozatban nyolc-kilenc órára nőtt az eddig ígért hétről (a 17-es gép esetében nyolcról), a merevlemez nagyobb lett, és nagyjából ennyi. Ha valamit még feltétlenül meg kell említeni az az árváltozás: a 13-asok ugyanannyiba kerülnek, mint eddig, a középső 15-ös ára változatlan, a gyengébb 15-ös a dedikált grafikus mag felbukkanása miatt drágább lett egy százassal (amúgy is nagyon egymásra voltak csúszva az erősebb 13-assal), míg a legerősebb gép ára kétszáz dollárral csökkent. Igaz, itt már csak 13 százalékot erősödött a processzor az elődmodellhez képest, a grafikus gyorsító meg ugye ennél a típusnál is körülbelül harminc százalékkal van jobb erőben, mint eddig, a memória és a merevlemez mérete nem változott, és az üzemidő is körülbelül ugyanakkora maradt, szóval még jó, hogy belefért egy kilenc százalékos árcsökkenés a tíz hónappal ezelőtt megjelent géphez képest mért elhanyagolható teljesítményváltozás mellett.  Összességében elmondható, hogy hónapokkal a Core i5-ösök megjelenése, és tíz hónappal az előző sorozat premierje után csak a kötelezőt hozta az Apple, az egyetlen nagy változást a megnövekedett üzemidő jelenti. Viszont akinek erre, meg a teljesítményre is szüksége van, annak a tíz óráig bíró legkisebb MacBook Pro változatlanul hagyott processzor mellett is kitűnő választás lehet.
2010. április 14. szerda 07:12 -
Intel: év végére itt a Sandy Bridge processzor-generáció
Először laptop és asztali számítógépekbe szánt változatban készül el a Nehalem utódja, teljesen 32 nanométeres technológiával.
2010. április 13. kedd 14:29 -
48 magos processzor az Inteltől
Néhány hónapon belül megjelennek az első kísérleti példányok.
2010. április 8. csütörtök 17:01 -
ASUS alaplap, akár 24 processzor maghoz
Az ASUS a most bemutatott, két processzor foglalatos alaplapját természetesen a szerverekbe ajánlja.
2010. április 8. csütörtök 11:08 -
Kész a 48 magos Intel processzor
Egy teljes adatközpontot mintáz a 48 magos SCC architektúra, mely új utakat nyithat a programozástechnológiában is.
2010. április 8. csütörtök 10:01 -
Új Atom processzor nettopokba: jön a D525
Az Intel Atom processzorai napjainkban igen fontos szerepet töltenek be mind a netbookok, mind pedig a nettopok piacán, gyakorlatilag az említett készülékek túlnyomó többségében ezek a processzorok vannak jelen, de a helyzet a tegnapi értesülések szerint kis mértékben megváltozni látszik.
2010. április 7. szerda 15:30 -
ATI FirePro V8800, Cypress alapokon
Elkészült az első olyan professzionális piacra szánt FirePro sorozatú AMD videokártya, amely már az új, 40 nm-es csíkszélességgel készülő Cypress grafikus processzor köré épül. A FirePro V8800-as videokártya személyében jelenleg az AMD kínálja a profi felhasználók számára a világ leggyorsabb megoldását. Kérdés, meddig.
2010. április 7. szerda 12:01 -
Ilyen lesz a HP Slate
Windows 7, 1024x600-as multitouch kijelző, 1,6GHz-es Intel Atom processzor.
2010. április 6. kedd 15:47 -
Hamarosan jöhetnek az új MacBookok
Egy tajvani lap szerint az Apple még ebben a hónapban frissíti a teljes laptopcsaládot, ami egyébként is várható, mivel a MacBook Prók és a MacBook Air erősen túllépett a szokásos termékcikluson. A cikk szerint a Apple-nél az Intelre vártak, hogy szállítani tudja a megfelelő mennyiségű processzort.Ez minden bizonnyal a Core i5 és Core i7-es CPU-kra vonatkozik, amik a pletykák szerint a Pro laptopokba szán az Apple, a lap információi szerint a MacBook Prókban 640 gigás merevlemez vagy opcionális 248 gigás SSD lesz. Az üzemidőt 8 órára ígérik, a processzor alacsonyabb fogyasztása miatt.Sűrű lesz ez a hónap.
2010. április 6. kedd 11:38 -
Új processzorgyártót vásárolt az Apple
A pletykák szerint az Apple ismét beruházott egy cégre, ezúttal az Intrinsity nevű processzorfejlesztőt vásárolta fel. A PA Semi után ez a második hasonló cég, amit bekebelezett Cupertino, de az Apple ezúttal nyilván szeretné, ha a vezetők nem állnának fel néhány hónap után, hogy köszönik szépen.Az Intrinsity legutóbb a Samsunggal vett részt az 1 gigahertzes Hummingbird processzor fejlesztésében, vagyis az ARM architektúra nagyon is közel áll hozzájuk. Mondjuk a pletykák nem légből kapottak, az Intrinsity tübb munkatársának LinkedInen közzétett életrajzában megtalálták, hogy 2010 áprilisa óta az Apple-nél dolgoznak. Szóval vagy az egész céget vette meg az Apple, vagy csak a dolgozók egy részét. A LinkedIn-en található információkat azóta kitörölték (ugyancsak az Apple-re jellemző), de egy bizonyos Mark Nodine megjegyzése, miszerint április 1-től az Apple-nél örül, megmaradt az utókornak.Na most a kérdés csak az, hogy a korábbi információt, miszerint több kulcsfigura, köztük a PA Semi vezetője is elhagyta a két éve Apple-be olvasztott csapatot, valamint a most nyilvánosságra került új vásárlást értelmezhetjük-e úgy, hogy az Apple számára kevésnek bizonyult a PA Semi, és új utakat keres a saját hardver készítésében? Szerintetek?
2010. április 5. hétfő 07:56 -
Gyenge hardverelemektől gyors az iPad
Az iPad debütálása után nem sokkal mindenki a maga módján teszteli a készüléket, az iFixit szétszereli, mások teszteket futtatnak, vagy egyszerűen csak használják.A szétszerelés során kiderült, hogy az A4-es processzor egymagos, valószínűleg egy módosított Cortex A8, a rendszermemória pedig 256 megás magasságokba rúg, vagyis a hardver első hallásra nem sokban különbözik egy iPhone 3GS lehetőségeitől.Az A4-esen elhelyezett feliratokból azonban más is kiderült, a kódok között a Samsung DRAM azonosítóját is megtalálták, vagyis nekik lehet a legtöbb közük az új processzorhoz az Apple után.Ennek ellenére a használat során az állak puhán csapódtak a földbe, számokban kifejezve azt látjuk, hogy a natív appok futtatásánál átlagosan kétszeres gyorsulást tapasztalhatunk több mint kétszeres felbontás mellett, a JavaScript teszt értékei ettől valamennyire elmaradnak. A fenti linken megtaláljátok az eredeti iPhone-nal való összehasonlítás értékeit is.A felhasználói élményről már nálunk is láthattatok egy videót, a ti kéréseitek alapján Kaprinay Zoltán nyomogatta a kütyüt. Mi is hamarosan nekiállunk abuzálni egyet, hogy kiderüljön, a szerénynek tűnő hardverek tényleg olyan kivételes felhasználói élményt nyújtanak-e.
2010. április 4. vasárnap 14:41 -
Megérkezett a Shuttle legújabb mini PC-je
Ingyenes processzor cserével, egérrel és játékkal csábítja vásárlásra leendő vevőit a cég.
2010. április 4. vasárnap 14:01 -
Xperia X10: beszéljünk a hardverről
Processzor, memória, kijelző, sebesség, azaz minden, ami a technokratáknak igazán számít.
2010. március 31. szerda 23:54 -
Core i3-mas notebookok - 2. rész
Cikksorozatunk második részében két videokártyával rendelkező és érintőkijelzős modelleket is egyaránt bemutatunk, de a közös pont továbbra is a processzor.
2010. március 31. szerda 14:01 -
Core i3-as notebookok - 2. rész
Cikksorozatunk második részében két videokártyával rendelkező és érintőkijelzős modelleket is egyaránt bemutatunk, de a közös pont továbbra is a processzor.
2010. március 31. szerda 14:01 -
Telnetwork Extreme 2
Az Extreme 2 fantázianévvel ellátott konfigurációval új zászlóshajóval jelentkezik a Telnetwork. A csúcsgépbe Intel Core i7 processzor és két Radeon HD 5850-es grafikus vezérlő került.
2010. március 29. hétfő 08:23 -
Új, nagy teljesítményű HP munkaállomások Intel Xeon 5600 CPU-kal
A HP, hatmagos Intel Xeon 5600 (Westmere-EP) processzor alapú modellekkel frissítette fel asztali munkaállomás-sorozatait és bevezette a kis méretű Z200 SFF asztali munkaállomást, valamint kibocsátotta az Intel Core i7 négymagos processzorokon alapuló, legnagyobb teljesítményű  hordozható munkaállomását.
2010. március 26. péntek 20:20 -
Olcsó 1 GHz-es mobiltelefon processzor a láthatáron
Hamarosan az olcsóbb okostelefonokban is komoly, kár HD-videolejátszásra alkalmas számítási teljesítménnyel találkozhatunk.
2010. március 26. péntek 15:53 -
Kiszivárgott az AMD asztali processzor-útiterve
Az AMD közeljövőben megjelenő processzorairól szinte már minden tudható: az első hatmagos asztali termékekkel kapcsolatban már csak a megjelenés pontos időpontja kérdéses, de a Zosma lapkára épülő, négymagos Phenom II X4 940T és 960T modellek esetében is csak a megjelenés időpontját fedi homály.
2010. március 26. péntek 13:01 -
Jön az új Internet Explorer
A Microsoft számára ma már az internetes biztonság és a könnyű használhatóság a legfontosabb szempont az Internet Explorer fejlesztésekor. Ennek köszönhetően lett napjainkra az IE8 a világ egyik legnépszerűbb internetes böngészője. A fejlesztők szerint az IE9 mind a kényelemre vágyó hétköznapi felhasználók, mind a különleges elvárásokkal bíró professzionális felhasználók igényeit maradéktalanul ki fogja elégíteni, hiszen az internetezés új szabványait valósítja meg, amelyek gazdagabb tartalmak gyorsabb, újszerű megjelenítését eredményezik. A következő generációs webfelületek új sztenderdje, a HTML5 teljes támogatást kap az IE9-ben. A weboldalak gyorsabb megjelenítéséhez az IE9 kiaknázza a modern grafikus kártyák képességeit, mivel a megjelenítést a processzor átadja a grafikus kártya számára. Így a képi elemek szebben, a szövegelemek gyorsabban és jobban olvashatóan jelennek meg. Valamint nem szükséges egyedi lejátszó plugin-ok telepítése az ismert videoformátumok esetén, ezért például a YouTube-hoz, a Vimeóhoz és egyéb videomegosztó oldalak használatához nem lesz szükség a Flash telepítésére. Az újabb többmagos processzorok képességeit kiaknázó új JavaScript motor kerül a böngészőbe a weboldalak gyorsabb megjelenítésének érdekében. A webes fejlesztők és a honlapokat építők munkáját megkönnyítendő az IE9-ben további funkciók kerültek be a beépített fejlesztőeszköz-tárba, így a weboldalak tervezése, a vektorgrafikus elemek szerkesztése és a hálózati forgalom elemzése hatékonyabbá és könnyebbé válik. "Az Internet Explorer 9-ben elérhetővé váló, videokártya által gyorsított HTML5 mérföldkő lesz a vizuális megjelenítés terén. Az Nvidia grafikus processzorainak teljesítményét kihasználó böngésző egy új világot nyit a vizuálisan gazdag webes alkalmazások fejlesztői számára" - mondta Drew Henry, az Nvidia GeForce és ION termékekért felelős igazgatója. A fentiek mellett a Microsoft elindította a "Dallas"-t, Windows Azure platformon működő számításifelhő-alapú információs piacterét, amely harmadik fél - például a navigációs térképeiről ismert NAVTEQ - által készített adatcsomagokat tesz elérhetővé a webes es mobil alkalmazások fejlesztői számára. Ezek az adatcsomagok beépíthetők lesznek az alkalmazásokba, ezzel járulnak hozzá a ma még nem elérhető, különleges szoftverek elkészítéséhez. "A piac legbiztonságosabb böngészője, az Internet Explorer 8 által kikövezett úton haladunk tovább az Internet Explorer 9 fejlesztésekor. Kettős célunk van: egyrészt, hogy olyan eszközt adjunk a felhasználók kezébe, amivel még egyszerűbben és hatékonyabban használhatják az internetet, másrészt pedig lehetővé tegyük a fejlesztők számára, hogy ma még elképzelhetetlen alkalmazásokkal kápráztassák el a felhasználókat - kommentálta a bejelentést Tóth András Mihály, a Microsoft Magyarország Windows üzletágának igazgatója.
2010. március 25. csütörtök 23:10 -
Qwerty Diamond - DirectX 11-es erőgép Intel Core i7 processzorral
Sokak álmában jelenhet meg egy olyan számítógép, mint amilyen a Qwerty Diamond. Az erős processzor és grafikus kártya mellé 3 terabájtnyi háttértár és Blu-ray író is jár.
2010. március 25. csütörtök 08:38 -
USB 3.0-s vezérlőchipen dolgozik az Intel
Az Intelnél úgy tűnik, nem nézik jó szemmel a NEC egyeduralmát az USB 3.0-s vezérlőchipek piacán. A processzor- és lapkakészlet gyártó nagyvállalat kínálatában a korábbi hírek szerint natív USB 3.0-s támogatással ellátott megoldások 2011-ig szinte biztosan nem lesznek jelen, ám annak érdekében, hogy addig is versenyképes lehessen a gyártó az USB 3.0-s chipek piacán, egy külső USB 3.0-s vezérlőchip kifejlesztésén dolgoznak a mérnökei.
2010. március 24. szerda 11:01 -
Jönnek az Intel szorzózár-mentes processzorai
Az AMD hatmagos processzorairól szállingóznak az információk, ám most végre a konkurens Intel háza tájáról is érkezett néhány információmorzsa, amelyek rögtön két friss, szorzózár-mentes processzor megjelenéséről árulkodnak. A gyártó kínálatában már van ilyen, azaz szabadon állítható szorzóval rendelkező modell, ez a termék pedig nem más, mint a tavaly bemutatott Core 2 Duo E6500k.
2010. március 23. kedd 14:01 -
Phenom II X6: a várható árak?
Az Intel első hatmagos asztali processzora már kapható, de az AMD sincs vészesen nagy lemaradásban: a gyártó április folyamán dobja piacra első hatmagos egységeit, amelyekből az előzetes hírek szerint első körben háromféle model kerül forgalomba. A termékek specifikációival kapcsolatban már rendelkezésre áll néhány információ, sőt, az is sejthető, hogy a vállalat az új processzoroknál a Turbo Boost mintájára egy új technológiát fog alkalmazni, ami lehetővé teszi, hogy egy mag használata esetén a rendszer a processzor névleges órajelét dinamikusan megemelje úgy, hogy a megszabott TDP értékből ne lógjon ki az egység fogyasztás tekintetében.
2010. március 22. hétfő 16:30 -
Photoshop Mesterképző DVD
Adobe 8 órányi tananyag haladó felhasználóknak Támogatott: 0 Hun: 0 Az utóbbi években nagy népszerűségre szert tett és 2009-ben eFestival különdíjjal jutalmazott "Díjnyertes digitális média alkalmazás"címet nyert Adobe Gyorstalpaló DVD-sorozat folytatásaként a mai napon útjára indítjuk Mesterképző sorozatunkat, melyet kifejezetten haladó felhasználóknak ajánlunk.Az Adobe Photoshop Mesterképző DVD jelképes tisztelgés az immáron 20 éve nagy hagyományú és óriási felhasználói körrel rendelkező program előtt. RendszerkövetelményekEredeti keresés Rendszerkövetelmények - Windows: |Win 98/2000/Xp/Vista|Pentium processzor|VGA monitor (1024x768)|512|250|1|hangkártyaDVD-lejátszóAdobe® Flash PlayerInternetböngésző programRendszerkövetelmények - Macintosh: |Mac OS X 10.4.8|PowerPC G3, G4, G5 vagy újabbPowerPC G4, G5; Intel Multicore|1024x768 - 16 bit|512|250|1|DVD lejátszóQuicktime 7Internetböngésző program|tovább
2010. március 22. hétfő 10:00 -
Másodrendű gyártó lett az Intel szemében az Apple
A 9to5Mac már feltette magának néhányszor a kérdést, hogy miért romlott meg az Intel és az Apple kapcsolata. Emlékezzünk, amikor megtörtént a Nagy Váltás, Otellini, a csipgyártó CEO-ja a tiszta szobák fehér jelmezében parádézott az Apple színpadán, ezzel is jelezve, hogy milyen nagy jelentősége van a két vállalat egymásra borulásának. Aztán jöttek az új Macintoshok a legújabb Intel-csipekkel, a csúcs meg talán az volt, amikor bemutatták a MacBook Airt, amiben egy korábban sosem látott processzor dolgozott. Egy pillanatra úgy tűnt, mintha az Intel direkt az Apple kedvéért fejlesztene, ami visszaadta az almások saját gépük egyedi voltába vetett hitét.Azóta persze a processzor már felbukkant olyan konkurens gyártók kínálatában is, mint a Lenovo, de mégsem ez a legnagyobb gond. Sokkal inkább, hogy most már az összes többi laptopgyártónál elérhető csipek sem kerülnek be a MacBookokba, az előnyből tehát pár év alatt konkrét hátrány lett.Jellemző, hogy amikor novemberben megvettem a MacBook Prómat 2,53 gigahertzes Core 2-essel, egy kommentelő még lúzerséggel vádolt, amiért a várható modellfrissítés előtt két hónappal vásároltam. Mindenki azt hitte ugyanis, hogy az Intel év elején bejelentett mobil Core i3-asai, Core i5-ösei és Core i7-esei azonnal felbukkannak az Apple laptopjaiban, ehhez képest eltelt négy hónap, és semmi.PuruttyaIrto hozzáállása természetesen attól függetlenül értelmezhetetlen volt, hogy időközben a várakozásokkal ellentétben nem történt meg a modellváltás, hiszen a számítástechnikában ostobaság várni, mert akkor az egész életünket várakozással tölthetnénk.Ennek ellenére legalábbis furcsa, hogy az Intel új generációs processzorai a januári premier óta képtelenek megjelenni az Apple gépeiben, pedig már több mint negyed év telt el. Ha most bejelentenék az új MacBook Prókat, azok már nem is számítanának forradalminak a csipek szempontjából, csak behoznák lemaradásukat a konkurenciához képest.Hogy mi lehet a késlekedés oka? Nem tudom. A 9to5Mac értesülései szerint azonban leginkább arról lehet szó, hogy az Apple valamiért másodrendű gyártó lett az Intel szemében. A lap a Digitimesra hivatkozva arról ír, hogy a csipgyártó a legnagyobb partnereknek biztosít elsőséget, és az Acerhez hasonló tömegtermelők bizony több processzort adnak el, mint az Apple. Éppen ezért az almásoknak mostantól jóval többet kell várniuk egy-egy új technológia megjelenésére, mint korábban.Most már csak arra vagyok kíváncsi, hogy fogják ezt Steve Jobs torkán lenyomni, és hogy miként akadályozzák majd meg középtávon, hogy az Apple despotikus vezetője egy rossz pillanatában felvásárolja az Intelt, és felrobbantsa az összes üzemet viccből.
2010. március 22. hétfő 07:13 -
PowerColor HD5770 Eyefinity 5: különlegesség
A PowerColor egy új videokártyát dobott piacra, amely a 40 nm-es csíkszélességgel készülő Juniper grafikus processzor köré épül. Az újdonság a HD 5770 Eyefinity 5 típusjelzést viseli és azért minősül különleges megoldásnak, mert ez az első olyan Juniper-alapú videokártya, amely lehetővé teszi 5 monitor egyidejű alkalmazását és így az Eyefinity technológiában rejlő lehetőségek kiaknázását.
2010. március 18. csütörtök 16:30 -
Vérbeli cloud-szerver a Fujitsu Technology Solutions-től
A PRIMERGY CX1000 x86-os kiszolgálórendszert a cloud computing és a virtualizáció által életre hívott igények alapján tervezték. 38 szerver, 76 processzor, 456 mag, rackszintű menedzsment - akár 5-6000 virtuális gép futtatására is alkalmas az új CX1000 belépő szintű modellje.
2010. március 17. szerda 08:29 -
MSI GE700 noteszgép nagy grafikus teljesítménnyel
Az MSI bevezetett egy új 17 hüvelykes noteszgépet, a GE700 modellt. Az Intel Core i5 processzor alapú gép játékhoz és szórakozáshoz egyaránt használható. A masina nagy grafikus teljesítményét az ATI Radeon HD 5730 grafikus kártya biztosítja 1 GB VRAM memóriával.
2010. március 13. szombat 08:50 -
Négymagos CPU-ból kis szerencsével hatmagost?
Az AMD kínálatában közel másfél hónap múlva jelennek meg az első hatmagos asztali processzorok, amelyek a Thuban lapkára épülnek majd. Az újdonságokkal kapcsolatban már több információ is napvilágot látott, de most kiszivárgott az AMD hivatalos processzor útiterve is, ami a korábbi értesüléseket megerősíti, sőt, további processzor újdonságokról is lerántja a leplet.
2010. március 12. péntek 10:01 -
Itt az első hatmagos processzor
Az Intel processzora 3,33 gigahertzen fut.
2010. március 11. csütörtök 15:09 -
Elstartolt a hatmagos Core i7-980X, rengeteg teszt került ki a netre
Hivatalosan is megjelent a hatmagos Core i7-980X Extreme Edition, lejárt az NDA, jöhetnek a tesztek. Amit tudni lehet: a processzor nagy, erős és drága.
2010. március 11. csütörtök 10:22 -
Hatmagos processzor asztali gépekbe - megjelent a Core i7-980X
Az Intel a mai napon hivatalosan is útjára engedte legújabb Extreme processzorát, mely az első olyan hatmagos központi egysége, amelyet asztali számítógépekbe ajánlanak.
2010. március 11. csütörtök 09:50 -
Az Intel megint dobbantott: Gulftown, a hatmagos asztali processzor
Még a négymagosok sem igazán terjedtek el, máris itt az első hexa-core processzor, a Core i7-980X Extreme Edition.
2010. március 11. csütörtök 07:32 -
Új, kétmagos Intel Atom CPU netbookokba?
Az Intel legfrissebb generációs Atom processzorai már hetek óta forgalomban vannak: a gyártó a netbookok piacán az N450-es, míg a nettopok, azaz olcsó asztali számítógépek szegmensében a D410-es egymagos és a D510-es kétmagos központi egységekkel van jelen. A gyártó a netbookokhoz az első generációs Atomok esetében nem kínált kétmagos modellt, de most úgy tűnik, hogy ez a tény a második generációnál már meg fog változni: a friss pletykák szerint rövidesen kétmagos Atom processzor(ok) kerülhetnek forgalomba, természetesen netbookokhoz.
2010. március 9. kedd 20:45 -
Hamisított Core i7 processzorok bukkantak fel
Legalább egy esetben egy Core i7 920 típusú processzor helyett egy darab fémet kapott egy vásárló az USA-ban. Az Intel megerősítette a hamisítványok létezését, és feljelentést javasol.
2010. március 9. kedd 12:35 -
A világ legkisebb netbookja?
Közel 5 colos kijelző és Atom Z530 processzor került az MC-1 jelű készülékbe.
2010. március 5. péntek 09:10 -
A világ legkisebb netbookja?
Közel 5 colos kijelző és Atom Z530 processzor került az MC-1 jelű készülékbe.
2010. március 5. péntek 09:10 -
Közeleg a hatmagos Phenom
A Thuban kódnéven ismert Phenom II X6 chipet nyilvánosan demózza az AMD a hannoveri CeBIT-en, és egyes hírek szerint április végén érkezhet. Az AMD nem kommentál, csak második negyedévet emleget. Ezzel párhuzamosan alacsony fogyasztásúnak ígérkezik a Llano, a grafikát integráló AMD processzor.
2010. március 2. kedd 16:38 -
Intel Sandy Bridge LGA-1155-ös tokozással?
Az Intel LGA-775-ös processzor foglalata évekig jelen volt a piacon, sőt, még a mai napig találkozhatunk kereskedelmi forgalomban olyan processzorokkal, amelyek a jó öreg tokozást használják. Ez a tény egyelőre nem is nagyon változik meg: tegnap fény derült arra is, hogy az Intel némi átalakítást eszközöl LGA-775-ös dobozos processzoraihoz szánt hűtőin, azaz a foglalat még egy darabig biztosan tényező lesz a piacon.
2010. március 2. kedd 11:30 -
Felesleges az új Intel Atom processzor?
Pusztán számszerileg nézve jobb. De ha közelebbről is megvizsgáljuk, megváltozhat véleményünk...
2010. március 2. kedd 10:36 -
Régebbi Android modellekre nem lesz Flash 10.1
Android platform esetén ARM Cortex-A8 processzor lesz az Adobe Flash minimális rendszerigénye.
2010. március 1. hétfő 14:04 -
Boltokba került a Core i7 930, a 920 utódja
Az Intel Core i7-es processzor sorozata a következő hetek folyamán új tagokkal bővül majd. Az első jövevény már fel is tűnt az üzletek polcain. A Core i7 930-as modell az olcsó LGA-1366-os tokozással rendelkező processzorok után kutató felhasználók számára lesz majd jó alternatíva: a termék az oly népszerű Core i7 920-as processzort küldi nyugdíjba.
2010. február 28. vasárnap 12:01 -
Új Intel Atom processzor érkezik
Hétfőn indul útjára a cég legújabb Pineview magos CPU-ja, amely a januárban piacra dobott N450-et váltja majd.
2010. február 27. szombat 13:30 -
Már nem veszi el a Mac Pro erejét a zenelejátszás
Pár hete írtunk arról, hogy az Apple legerősebb gépei rejtélyes módon elgyengülnek, ha mp3-lejátszásra kerül a sor. Az Activity monitor ugyan nem jelez pluszterhelést, de számolásigényes műveleteknél már nagyon is kimutatható módon esett a teljesítmény, pedig egy ilyen nyolcmagos szörnyetegnek egy százaléknyi processzoridőt sem jelenthetne egy mp3-dekódolása. Ezzel szemben időnként 15-20 százalékos visszaesésről is beszámoltak a szakértők.Alattomos problémáról volt tehát szó, amire csak véletlenül derült fény, hiszen a rendszermonitorozó alkalmazások nem észlelték, hogy valami zabálja az erőforrásokat a háttérben. Jó szokásához híven az Apple is hallgatott a hónapok óta fennálló problémáról, persze az is elképzelhető, hogy kivételesen ők sem tudtak róla.Most azonban már biztos ismerik a jelenséget, különben nem tudták volna kiadni az 1,0-ás Mac Pro Audio Update-et, ami egycsapásra megoldotta a problémát.Nézzétek csak meg a Macworld honlapját, milyen szépen megfürgült a processzor:Ennél is durvább, hogy milyen drasztikus változás állt be a Core i7-esek fogyasztásában és hőmérsékletében:Akinek Snow Leopardja és új Mac Prója van, mindenképp tegye fel az update-et, csak jól járhat vele. 
2010. február 27. szombat 07:30 -
Készül a 28 nanométeres Cortex-A9 processzor
Az ARM és a Globalfoundries összefogása révén még idén piacra kerülhetnek az első alacsony fogyasztású és villámgyors Cortex-A9 processzorok.
2010. február 25. csütörtök 09:55 -
Flash 10.1 béta 3: itt GMA 500 támogatás is!
Az Adobe nem is olyan régen mutatta be Flash Player-ének 10.1-es változatát, amely úttörőnek számít a népszerű lejátszó történetében. Ez a kiadás a szoftver első verziója, amely hardveres video gyorsítást kínál a H.264-es tartalmak lejátszásához, persze csak akkor, ha rendszerünkben olyan grafikus processzor vagy integrált videó vezérlő van jelen, ami rendelkezik a hardveres H.264 gyorsítás képességével, és amelyhez támogatást nyújt a Flash Player 10.1-es változata. A szoftverből egyelőre csak béta verzió érhető el, azaz kisebb-nagyobb hibákkal mindenképpen szembesülhetnek a vállalkozó szellemű próbálkozók.
2010. február 24. szerda 21:30 -
Az új Intel Itanium 9300 processzor magasabbra teszi a lécet
Az Intel bemutatta az ItaniumŽ processzorok 9300-as sorozatát, amelyet korábban Tukwila kódnéven ismertünk.
2010. február 22. hétfő 09:24 -
Asus G73Jh: Brutális játékgép gamereknek
Magyarországon elsőként tesztelhettük az Asus ma útjára induló gamer notebookját. Core i7-es processzor, 8 GB RAM és Mobility Radeon HD5870, egy asztali gépben is megirigyelnénk.
2010. február 19. péntek 14:01 -
Samsung laptop, Google operációs rendszerrel
Google Chrome OS, ARM-alapú processzor, nagyon hosszú akkumulátoros üzemidő - paradigmaváltást ígér a távol-keleti gyártó.
2010. február 16. kedd 11:13 -
Magasabbra teszi a lécet az Intel Pentium
Az Intel bemutatta az ItaniumŽ processzorok 9300-as sorozatát, amelyet korábban Tukwila kódnéven ismertünk. Az új processzor elődje teljesítményének több mint kétszeresét kínálja, javítja a skálázódást és fokozza az Itanium platform megbízhatóságát is, amelyet már így is a világ legnagyobb 100 vállalatából 80 használ üzleti kritikus alkalmazások kiszolgálására.
2010. február 14. vasárnap 12:19 -
Friss információk az Intel processzor-újdonságairól
Az Intel az asztali- és a mobil processzorok piacán is készül újdonságokkal: előbbiben a hatmagos Gulftown processzorok, míg utóbbiban a 32 nm-es csíkszélességgel készülő Sandy Bridge modellek kapnak helyet. A Gulftown modellek még az idei év márciusában, a Sandy Bridge processzorok azonban majd csak 2011-ben mutatkozhatnak be.
2010. február 14. vasárnap 11:01 -
Ultra-alacsony feszültségű mobil Core i7 processzor az Inteltől
Jelenleg az Arrandale generáció négy ultra-alacsony feszültségű tagja  Core i5 520UM, Core i5 540UM, valamint a Core i7 620UM és Core it 640UM  ismert. Az Intel tervezi, hogy bevezet egy gyorsabb változatot is.
2010. február 14. vasárnap 10:53 -
ARMADA 618-as SoC felsőkategóriás telefonokhoz
A Marvell műhelyében egy újabb alacsony fogyasztású processzor készült el, amely az ARMADA 618-as típusjelzést viseli. A termék tulajdonképpen nem is egy egyszerű processzor, hanem egy SoC (System-on-Chip, rendszer a chipen), amely a processzormagon kívül egyéb részegységeket is tartalmaz.
2010. február 12. péntek 18:01 -
Észrevétlenül vált az integrált és diszkrét GPU között az NVIDIA Optimus
Az NVIDIA ígérete szerint az Optimus úgy vált a gépbe épített takarékos és nagy teljesítményű grafikus processzor között, hogy abból a felhasználó semmit sem vesz észre.
2010. február 10. szerda 11:06 -
Az AMD visszavág - Jön az első AMD Fusion CPU
Az AMD Fusion platformra már nagyon régóta várunk, de úgy tűnik, hogy az első GPU-val egybeépített AMD processzor egy év múlva jelenik meg, viszont már az idén lesznek belőle 32 nanométeren gyártott működő példányok.
2010. február 10. szerda 09:57 -
Új Intel Itanium processzor
Az Itanium 9300-as sorozata elődje teljesítményének több mint kétszeresét kínálja.
2010. február 9. kedd 15:03 -
Négymagos Itanium processzor az Inteltől
Ugyanazon a napon jelentette be a legújabb Itaniumot az Intel, amelyen az IBM leleplezte Power7 processzorát. A gyártó az Itanium-platform kétéventi frissítését ígéri, hogy a késések után visszanyerje a rendszerintegrátorok bizalmát.
2010. február 9. kedd 12:18 -
Új MacBook Pro jöhet ma?
Tényleg nem szerettem volna munkával foglalkozni a zalakarosi pihenés alatt, de megláttam ezt a gyorsan romló pletykát, amivel holnap már nem lehet mit kezdeni, szóval muszáj volt dolgozni. A 9to5Mac ugyanis azt állítja, hogy még ma új laptopokat mutat be az Apple.A lap úgy tudja, hogy a 2,66 gigahertzen futó Core i7 M 620-as kerül a MacBook Prókba, persze arról nincs hír, hogy pontosan melyik gépbe: hogy a 17-esbe, a 15-ösbe, a 13-asba, vagy mindháromba? Hogy csak a csúcsmodellekbe, vagy ez lesz az alapkiépítésű csip? Azt viszont megírta a lap, hogy a processzor a Geekbenchen 5260 pontot ért el, ami jelentős előrelépés az én 2,5 gogahertzes Core 2-esemmel szerelt MacBook Próm 3500 pontjához képest (egészen pontosan 50 százalékos).Nem tudjuk, milyen grafikus gyorsítók lesznek a gépekben, mennyi memória, mekkora merevlemez kerül beléjük, sem, hogy lesz-e bennük 3G-s kártya, csak annyit, hogy rövidesen kijelentkezünk a hotelből, átmegyünk a zalakarosi fürdőbe, hazafele beugrunk a legendás kamionos csárdába, aztán este már Budapesten megnézzük, mi valósult meg a pletykákból. Addig kikapcs.
2010. február 9. kedd 11:21 -
A hatmagos AMD processzor Turbo Boost technológiát kap?
Úgy tűnik igen, de abban szinte biztosak lehetünk, hogy nem ez lesz a technológia neve.
2010. február 9. kedd 10:06 -
BIOS-lexikon II.  Processzorok és lapkakészletek
Sorozatunk előző részében megvizsgáltuk, hogy milyen alapvető beállítási lehetőségek rejtőznek a BIOS-ban, ám a neheze, a processzor beállításra vonatkozó rész még csak most következik!
2010. február 9. kedd 06:50 -
Megérkezett az IBM Power7
Hatalmas teljesítményt ígér az új generációs Power processzor.
2010. február 8. hétfő 20:02 -
Core i3-mal érkeznek a Lenovo új Thinkpadjei
A hónap végén rajtolnak a legendás T széria új tagjai, sikerük az előd modellek és az új processzor ismeretében garantált.
2010. február 4. csütörtök 12:30 -
Keményen belassul a zenelejátszástól a Mac Pro?
Nem tudom, emlékeztek-e még azokra az időkre, amikor komolyan meg kellett gondolni egy mp3-lejátszás elindítását. Valamikor a kilencvenes évek közepén volt utoljára tapasztalható ez a jelenség, aztán szépen-lassan kikopott. Emlékszem, milyen elégedett voltam, amikor a kétezres évek elejére eljutottunk odáig, hogy büntetlenül hallgathattunk zenét, mert a processzorteljesítményből egyre kevesebbet vett el az mp3-dekódolás. Eszembe sem jutott volna, hogy 2010 elején megint ugyanez lesz a téma, ráadásul a világ egyik legerősebb asztali gépe, a Mac Pro kapcsán. Márpedig ez a helyzet: a 9to5Mac szerint a nyolcmagos rendszerek teljesítménye 20 százalékot is zuhan, ha zenelejátszásba, vagy filmnézésbe kezdünk. Mindez azért jelent gondot, mert egy ilyen teljesítményű konfigurációnál ezek a feladatok legfeljebb 1-2 százaléknyi processzoridőt vehetnének el. A probléma az összes, 2009-es gyártású, Nehalem-alapú Mac Prót érinti, de csak ha Mac OS X fut rajtuk, a Windows 7-et elindítva megszűnik a jelenség. Szakértők szerint a lassulás abból adódhat, hogy a Snow Leopard nem tudja normálisan kezelni a Nehalem SpeedStep fogyasztáscsökkentő és Turbo Boost, teljesítménynövelő funkcióját, összezavarodik, megőrül és ijedtében sokkolja magát. A probléma tehát egy update-tel valószínűleg megoldható, amire annál is inkább szükség lenne, mert már az iMacekben is hasonló processzor van, egyre több gépet érinthet tehát a probléma. Egyébként most aztán tényleg nem lennék vibráló, váratlanul belassuló 27-es iMac.
2010. február 4. csütörtök 07:06 -
Négy új számítógépház a Sharkoon kínálatában
A Sharkoon kínálatában új, dizájnos számítógépházak jelentek meg. A friss termékek a Rebel 9 Economy Pro, Rebel 9 Value Pro, Rebel 9 Aluminium és a Sharkoon Nightfall neveket kapták. Az újdonságokban közös, hogy mindannyian 455 x 202 x 44 mm-es mérettel rendelkeznek, súlyuk 6 Kg körüli, vázszerkezetük alapja pedig SECC acél. Az új termékek előlapja a mai trendeknek megfelelően a ház tetején kap helyet: a csatlakozók között egy fejhallgató kimenet, egy mikrofon bemenet, valamint két darab USB 2.0-s és egy eSATA port helyezkedik el a reset és a bekapcsoló gomb mellett. A házak esetében az optikai meghajtók, merevlemezek és bővítőkártyák beszerelése szerszámok alkalmazása nélkül történik. Az alaplap tálcája néhány kivágást is tartalmaz, amelyek a kábelek elrendezését könnyítik meg. A tálca a processzor helye mögött egy
2010. február 3. szerda 18:01 -
Egy hónap múlva új Mac Prók jöhetnek
Bár az Intel Atom szerencsére nem került bele egyetlen Apple-gépbe sem, ez még nem jelenti azt, hogy a processzorgyártó legerősebb csipjei is kimaradnak a Macintoshokból. Sőt, ha elfogadtok egy jóslatot, szerintem egy-két hónapon belül új processzor kerül az egyik Macbe, konkrétan a Próba. Az Intel ugyanis körülbelül egy hónap múlva piacra dobja hatmagos processzorát, a Core i7-980X-et, ami alaposan átrendezi majd a piacot. Ez a csip ugyanis 50 százalékkal nagyobb teljesítményre képes, mint a jelenlegi rekorder, már amennyiben olyan alkalmazásról beszélünk, ami normális optimalizáláson esett át, és ezért megérzi, ha sok mag kerül alá. Összességében ugyanis már 24 logikai szálat lesznek képesek mozgatni a Mac Prók, ha beléjük kerül a két darab, HyperThreadinggel ellátott Xeon, szóval visszatér a brutális asztali gép teljesítményelőnye az iMachez képest. A híroldalak szerint az Apple az elsők közt kapja meg a csipet, így várhatóan körülbelül egy hónap múlva bejelenthetik az új Mac Prókat. Handrás biztos nagyon boldog lesz.
2010. február 3. szerda 16:55 -
Teljesen átlagos az Apple első processzora?
Már az iPad bemutatóján kiderült, hogy a táblába egy Apple A4-es processzor került, ez a vállalat első saját tervezésű csipje. Az Apple a PA Semi 2008-as felvásárlásával új útra lépett, a szellemi javak birtoklásával lehetővé vált olyan független eszközök készítése, amik csak a cupertinói cég igényeit kell, hogy kielégítsék. Amit azonban nem tudtunk: az eredeti stáb időközben alaposan megfogyatkozott. A PA Semi néhány dolgozója ugyanis úgy gondolta, hogy az Apple áron alul vette meg a céget, ezért az akvizíció lezárása után elhagyták a vállalatot és átmentek az Agniluxhoz, a volt PA Semi-alkalmazott által alapított San Jose-i vállalathoz. Fogalmam sincs, mit ér egy processzortervező processzortervezők nélkül, és hogy illik-e egyáltalán ilyet csinálni (ejnye!), mindenesetre a kiszivárgott hír magyarázhatja, hogy miért lett ARM-alapú a korábban kizárólag Power-architektúrában gondolkozó csapat első Apple-ös processzora. Akárhogy is, a csip jelenleg erősen emlékeztet konkurenseire, szakértők szerint legalábbis egy Snapdragon-jellegű termékkel van dolgunk, amit egyébként a Samsung gyárt. Néhány apróságon ugyan változtatott az Apple, alapvetően azonban egy, az iparágban meglehetősen elterjedt megoldásról van szó, aminek még a mutatói sem feltétlenül jók. Ott van például az üzemidő: tíz óra elsőre remekül hangzik, de a New York Times emlékeztet rá, hogy a márciusban érkező konkurensek hasonló teljesítmény mellett már 16 órát ígérnek. Mindenesetre a szakma nagyjából egyetért abban, hogy az A4-es csak a kezdet, nem a vég: az előképe a speciálisan az Apple-nek tervezett csipeknek, amik egyre jobban kielégítik majd a vállalat és a vállalat despotikus urának igényeit.
2010. február 3. szerda 08:18 -
Sok-sok új processzorral támad majd az Intel
A múlt havi Clarkdale dömping után az Intel hamarosan újabb processzorokat dob piacra, amelyek a hírek szerint a Core i5-ös és Core i7-es processzor családokat gazdagítják majd. Az első említésre méltó termék a 2,8 GHz-es órajelen ketyegő Core i7 930-as processzor, amely LGA-1366-os processzorfoglalatba passzol majd és háromcsatornás memóriatámogatással rendelkezik. Az új központi egység a jó öreg Core i7 920-as processzort küldheti nyugdíjba, érkezése pedig várhatóan február 28-án várható.
2010. február 1. hétfő 17:30 -
Jöhet a Samsung Galaxy 2
1 GHz-es processzor kerülhet a koreaiak újabb androidos mobiljába.
2010. február 1. hétfő 10:02 -
Jöhet a Samsung Galaxy 2
1 GHz-es processzor kerülhet a koreaiak újabb androidos mobiljába.
2010. február 1. hétfő 10:02 -
Milyen az Apple első processzora?
Mivel az interfészen meg a szuperszexi külsőn kívül engem érdekel a hardver is, az iPad bemutatója óta lesem a különböző híroldalakat, hogy megtudjak valamit az új készülék rejtélyes Apple A4 processzoráról. Ez az első Apple-gyártású csip, amit az a P.A. Semi tervezett, amit lassan két éve vásárolt fel a kaliforniai cég potom 278 millió dollárért. Az Appleinsider tudni véli, milyen a felépítése a processzornak: a lap szerint az leginkább szabványos ARM-modulokra épít, ami azért sem meglepő, mert a P.A. Semi hagyományosan ebben a közegben mozgott otthonosan. Azért kiderültek további részletek is: az alapmag egy Cortex-A9 MPCore, ugyanez található az Nvidia Tegra csipjeiben, illetve azokban a Snapdragonokban, amik például a Nexus One-ba kerültek. Ezt egészíti ki egy ARM Mali 50-es grafikus gyorsító és egy memóriakontroller, mindez egyetlen magon, az A4-es tehát nemcsak relatíve gyors, de nagyon kompakt is.Ugyanakkor ha széttúrod a netes fórumokat, egyre inkább az kezd kirajzolódni előtted, hogy jó ez az A9-es, de nem feltétlenül gyorsabb, mint az iPhone 3GS Cortex A8-asa: grafikus teljesítményben többet tud annál, de a cpu sebessége például a másfélszeres órajel mellett sem lényegesen nagyobb. Összességében azonban mégis jobb teljesítményre képes a csip, amit bizonyít, hogy a külföldi lapok első benyomásai alapján az iPad mellett az egyébként fürge 3GS időnként egész lassúnak tűnik. Pedig a tablet kijelzőjén azért jóval több pixelt kell mozgatni, éppen ezért a szakértők már most biztosra veszik, hogy a nyáron érkező következő iPhone-ba már szintén Apple A4-es processzor kerül. Főleg, hogy további előnye az A9-es architektúrának, hogy a fogyasztási karakterisztikája is sokkal jobb elődjénél, nem terhelt állapotban sokkal kevesebbel is beéri, egyebek közt ennek köszönhető, hogy akár egy hónapig is kibírja az iPad standby-üzemmódban, és hogy állítólag képes tíz órán keresztül is videókat lejátszani. Utóbbit persze hiszem, ha látom. Share
2010. január 31. vasárnap 08:18 -
Hatmagos AMD processzor nemsokára
Részletes információk láttak napvilágot a májusban megjelenő hatmagos AMD Phenom II X6 processzorról.
2010. január 29. péntek 10:50 -
Ismertté vált az Apple iPad processzora
Leleplezésre került az A4 processzor, melyet az Apple az iPad számára tervezett.
2010. január 29. péntek 08:59 -
3-3 új notebook/netbook a Samsungtól
A Samsung Electronics mai budapesti sajtótájékoztatóján bemutatták az R szériás notebookok 6 új modelljét. A legújabb termékek közé tartozik az R580-as és az R530-as is. Az R580-asba épített Intel Core i5-430M processzor automatikusan odacsoportosítja az erőforrásokat, ahol azokra leginkább szükség van, így legyen szó akár HD-videó készítéséről, digitális zeneszerkesztésről, fotószerkesztésről, vagy a legmenőbb PC játékok futtatásáról a notebookkal minden korábbinál hatékonyabban, könnyebben végezhetőek multitask feladatok.
2010. január 28. csütörtök 17:37 -
Athlon II X2 255 tuning: 4800 MHz
A tegnapi Celeron tuning után, amely mellesleg világrekordnak is minősül, most az AMD egyik processzoráról érkeztek tuning eredmények, amelyek az előbb említettnél jóval szerényebbek. A Chew* becenévre hallgató overclocker egy kétmagos Athlon II-es processzort szemelt ki, ami nem volt más, mint az X2 255-ös model. A Regor magra épülő processzor eredetileg 3,1 GHz-es órajelen üzemel, 65W-os TDP-vel és összesen 2 MB-nyi másodszintű gyorsítótárral büszkélkedik, harmadszintű cache pedig természetesen nincs rajta.
2010. január 27. szerda 16:30 -
A 8 GHz-es processzor
8,2 gigaherzes órajelet ért el az új csúcstartó.
2010. január 27. szerda 14:43 -
AMD: májusban érkezik a 6 magos Thuban processzor
A fenti dátum igaznak bizonyul, az AMD saját hatmagos megoldása nagyjából két hónappal később fog a boltokba kerülni, mint az Intel hatmagos Core i7-e.
2010. január 27. szerda 13:47 -
HTC Supersonic: Android, 4G és 1 GHz-es processzor
A HTC hamarosan egy 4G WiMAX hálózatokhoz tervezett Android alapú mobillal fog előrukkolni.
2010. január 27. szerda 10:57 -
Nőtt az AMD részesedése
Az elmúlt negyedévben rekordmennyiségű processzor fogyott. Az AMD minden szegmensben javított.
2010. január 26. kedd 15:35 -
Nőtt az AMD részesedése
Az elmúlt negyedévben rekordmennyiségű processzor fogyott. Az AMD minden szegmensben javított.
2010. január 26. kedd 15:35 -
Rekordmennyiségű processzor fogyott karácsony előtt
Az AMD növelte piaci részesedését a tavalyi év utolsó negyedévében, de még mindig jóval kevesebb processzort ad el a rivális Intelnél. 2009 utolsó három hónapjában rekordott döntött a lapkák eladása.
2010. január 26. kedd 14:54 -
Az AMD részesedést rabolt az Inteltől
A vállalat a tavalyi év negyedik negyedében a rivális Intel kárára növelte részesedését a nemzetközi processzor-piacon.
2010. január 26. kedd 14:38 -
Új HP ProBook noteszgépek új Intel Core lapkákkal
A Hewlett Packard az új Intel Core processzorokkal két új ProBook Notebook PC-t 6440b és 6540b vezetett be. A sokoldalú használatra tervezett, alacsony súlyú, könnyen hordozható masinák nagy processzor és grafikus teljesítménnyel rendelkeznek és az opciók széles választékával kaphatók. A két noteszgép specifikációja szinte megegyezik. Egyetlen jelentős eltérés az LCD képernyő méretében van: az előbbi 14 hüvelykes, az utóbbi 15,6 hüvelykes képernyőt foglal magába.
2010. január 26. kedd 11:34 -
Nagyon durva tuning: Celeron 8,2 GHz-en!
A lelkes tuningmesterek időről-időre megpróbálkoznak a lehetetlennek tűnő feladattal: megpróbálják a korábbi rekordokat megdönteni, aztán ez hol sikerül, hol pedig nem. Az XtremeLabs.org egyik fórumozója, TiN, most sikerrel járt: egy Celeron D347-es processzor és rengeteg folyékony nitrogen segítségével megdöntötte a korábbi processzor órajel-rekodot.
2010. január 26. kedd 11:01 -
Nőtt az AMD piaci részesedése
Az elmúlt negyedévben rekordmennyiségű processzor fogyott. Az AMD minden szegmensben javított.
2010. január 26. kedd 08:58 -
Gigahertzes processzor az új Meizuban is
Hivatalos lett a nagy port kavart iPhone-klón új verziója.
2010. január 25. hétfő 08:57 -
Gigahertzes processzor az új Meizuban is
Hivatalos lett a nagy port kavart iPhone-klón új verziója.
2010. január 25. hétfő 08:57 -
Négy világrekordot döntött az Intel hatmagosa
Az Intel rövidesen piacra dobja első hatmagos asztali processzorát, amely Gulftown kódnévre hallgat és amely egy egyszerű BIOS frissítés után használható lesz a jelenleg is forgalomban lévő X58-as alaplapokkal, mivel az egység LGA-1366-os tokozással érkezik. A processzor a hírek szerint ugyan majd csak április vagy május folyamán debütálhat, de a vele készült első korai tesztek már kezdenek megjelenni. Az első ilyen megmérettetés tulajdonképpen nem más, mint egy merénylet az éppen aktuális 3DMark Vantage rekordok ellen, amelyekből a legfrissebb, Performance preset használatával készült eredményről éppen a minap számoltunk be. Nos, ez a rekord az alábbi teszt eredményének értelmében már a múlté, viszont mivel a tesztelő hivatalosan még piacra nem dobott termékkel készítette a rekorder teszteket, így az eredményeket a Futuremark csapata szinte azonnal törölte, mivel ez az ORB (On-line Result Browser - Internetes Eredmény Böngésző) szabályzatába ütközik.
2010. január 22. péntek 10:30 -
Coolink Corator DS: univerzális CPU hűtő
A Coolink mérnökei egy új processzorhűtőt készítettek, amely a Corator DS nevet viseli, és amely nem más, mint egy univerzális megoldás, azaz többféle platformmal is kompatibilis. Az újdonságot a gyártó GDT technológiával is felvértezte, ami annyi tesz, hogy a hűtő esetében a heat pipe-ok hézag nélküli direkt kapcsolatban vannak a processzor felületével (GDT - Gapless Direct Touch).
2010. január 21. csütörtök 10:45 -
Mit tud a kétmagos Core i5 mint processzor?
A GPU-t is tartalmazó CPU grafikus képességei után ezúttal magát a processzort teszteltük le.
2010. január 19. kedd 11:00 -
ION 2-es alaplapot mutatott be a Zotac
Az Nvidia egyik neves partnere, a Zotac, egy meglehetősen érdekes pici alaplapot mutatott be, amely egy komplett rendszer részeként volt jelen a vállalat standján az elmúlt héten megrendezett CES alkalmával. Az újdonság egy különleges platformra épül: az alaplapon egy Pinview atom processzor foglal helyet NM10-es lapkakészlet társaságában, a videó megjelenítéséről pedig nem az Atom központi egységbe integrált videó vezérlő, hanem egy ION 2 névre keresztelt megoldás gondoskodik.
2010. január 13. szerda 15:45 -
Gyorsult a Sun belépő szintű üzleti kritikus szervere
Gyorsabb processzor és memória került a Sun SPARC Enterprise szervercsalád belépőszintű modelljébe, az M3000-be. A vállalat akár 23 százalékkal nagyobb teljesítményt ígér.
2010. január 13. szerda 10:25 -
Négymagos ARM processzor, új PowerVR GPU
A Marvell illetékesei komoly terveket szövögetnek, amelyek megvalósításával az Nvidia Tegrájának és a Qualcomm Snapdragon chipjének kívánnak majd konkurenciát állítani. A gyártó első lépése egy négymagos ARM processzor megépítése, amelyből a jelek szerint már rendelkezésre állnak tesztpéldányok is.
2010. január 11. hétfő 15:01 -
AppUp néven Atom AppStore-t indít az Intel
A legfrissebb Inteles hírcsokorban néhány processzor megszűnásánek tervezett dátumáról számolunk be, illetve arról, hogy a gyártó egy új szolgáltatást indított, amely a netbook felhasználókat veszi majd célba. A vállalat saját, AppUp névre keresztelt alkalmazás-áruházában számos hasznos program kap majd helyet.
2010. január 8. péntek 20:15 -
Kipróbáltam a legerősebb iMacet
Néhányan már olvashattátok twitteren, hogy tegnap elhoztam az XMS 27 colos iMacjét. Egy igazi szörnyeteggel van dolgunk, lássuk a konfigurációt: 4 magos, 8 szál kezelésére képes, 2,8 gigahertzes Intel Core i7-es processzor 8 gigabájt memória 1 terabájt merevlemez Ati Radeon 4850 HD grafikus gyorsító 2560x1440 pixeles kijelző All-in-one számítógépben nincs igazán se nagyobb, se erősebb ennél, ez tehát az elérhető csúcs. Remélem, nem akarjátok megkérdezni tőlem, hogy gyors-e a gép. Hát milyen lenne? Persze, hogy az, képes egy rakás hd-videót lejátszani párhuzamosan, Cinebench alatt nyolc ponton kezdi el a renderelt kép számolgatását, mintha nyolc processzor lenne benne, és tényleg nem nagyon bír kifogyni a szuflából az iMac. Más kérdés, hogy egy harmadannyiba kerülő Apple-laptoppal is hasonló a helyzet hétköznapi helyzetben. Aki az utóbbi egy-két évben vette a gépét, és elég memóriát is pakolt bele a vásárláskor vagy utólag, az tudja, hogy nem igazán tud olyan helyzet adódni, amikor egy Mac kifogyna az erejéből. A hároméves MacBookom sem azért adtam el, mert gyengének tűnt, hanem mert kellett az új gépek hétórás üzemideje, a szebb kijelző, a billentyűzetvilágítás, a flanc. A teljesítménnyel nem nagyon volt baj, az újjal meg még annyi sincs: iPhoto alatt a közel 15 ezer kép kezelése a régi rendszernek néha talán nehézkesen ment, mostanra ez a gond is megszűnt. Az iMac ebből a szempontból tehát semmilyen előrelépést nem jelentene nekem, hacsak egy biztosítékot nem a jövőre nézve: hogy még három-négy év múlva is elég lesz a teljesítménye, de addigra már úgyis nyolcmagos processzorokkal, integrált vidámparkokkal meg ingyen örök élettel kábít majd az Intel, szóval semmiképp sem tudom megúszni az újat kell venni-érzést. Ugyanígy feleslegesen nagynak érzem egy átlagos lakásba a 27 colos kijelzőt. Böngészéshez, képnézegetéshez mindenesetre túl sok, ha valaki nem két méterről nézi a gépet, akkor feleslegesen tágnak tűnik a tér, persze továbbra is fenntartom, hogy átlagos használat mellett. Mert aki munkaeszköznek használja az iMacet, annak biztosan jó vétel ez a gép: képszerkesztéshez, videóvágáshoz akkora játszótér és teljesítmény áll a júzer rendelkezésére, amennyire korábban még nem nagyon volt példa. Lefuttattunk számos tesztet, a rövidesen megjelenő indexes cikkből megismerhetitek az eredményeket, addig is hadd mondjak el annyit, hogy átlagos feladatokban még az én MacBook Prómnál sem volt lényegesen gyorsabb az iMac, amikor viszont munkához látott a több mag és a grafikus gyorsító, még Handrás nyolcmagos, monitor nélkül is 884 ezer forintos Mac Prója is bajba került. Úgy értem volt olyan Aperture-teszt, amiben konkrétan el lett verve. Lényeg, hogy a most kipróbált modellel végérvényesen szintet lépett az Apple asztali gépének legerősebb modellje és benézett a profi rendszerek közé, mérete, teljesítménye, minősége legalábbis inkább ebbe a közegbe predesztinálja. Én meg a magam részéről mostantól a 21 colos verzióra koncentrálok, már tudom, hogy olyan kell nekem, se több, se kevesebb.  Share
2010. január 8. péntek 17:45 -
CES: kétszeres teljesítményt ígér az Intel
A legújabb Core i3, Core i5 és Core i7 rendszerek duplán teljesítenek az elődmodellekhez képest. Egyúttal konkurenseinek is komoly fejfájást okozhat a cég minden részterületre skálázható processzor-architektúrájával.
2010. január 8. péntek 09:15 -
Négymagos Marvell processzor a láthatáron
Hatalmas számítási teljesítményt ígér a Marvell mobilokba szánt négymagos processzora.
2010. január 7. csütörtök 14:03 -
Hűtők áradata minden fronton
Két processzor-, egy videokártya- és egy notebookhűtő közeleg.
2010. január 7. csütörtök 13:41 -
Új AMD processzorok az első negyedévben
A 2010-es év első negyedéve meglehetősen érdekesen telhet majd, ugyanis számos vállalat dob piacra ütőképesnél-ütőképesebb hardvert a különböző szegmensekben. Az Intel a kétmagos, integrált videó vezérlővel is felszerelt asztali Clarkdale és mobil Arrandale modellekkel készül, valamint hódító útjára indítja ugyancsak 32 nm-es csíkszélességgel készülő hatmagos processzor szörnyetegeit, a Gulftown egységeket Az Nvidia a várakozások szerint végre lerántja a leplet DirectX 11-es támogatással ellátott videokártyáiról és az AMD sem tétlenkedik majd. A gyártó a belépő szintű Radeon HD 5000-es sorozatú videokártyák mellett a processzorok szegmensét sem hagyja majd érintetlenül: az Athlon és Phenom termékcsaládban 4 új jövevény megjelenésére számíthatunk.
2010. január 4. hétfő 20:01 -
Megérkezett az Intel Westmere
Senkinek nem okoz meglepetést, hogy az Intel a héten útjára indítja új processzor családjait. Ezekről jelent meg sok cikk és információ a neten.
2010. január 4. hétfő 13:26 -
Dell netbook az új Intel Atom N450 processzorral
Nem sokkal azután, hogy az Intel hétfőn hivatalosn bejelentette az új Atom processzorokat - N450, D410 és D510 -, a Dell bemutatta az egyik új lapkán alapuló netbookját. Az Inspiron Mini 10 nertbook az egymagos N450 processzor köré épül.
2009. december 25. péntek 11:17 -
Kevesebbet fogyaszt az új Atom processzor
Háromchipes platformból a GPU és a memóriavezérlő integrálásával kétchipeset csinált az Intel.
2009. december 21. hétfő 16:30 -
Itt az új Intel Atom processzor
Hatvan százalékkal kisebb és ötödével kevesebb energiát fogyasztó netbook építhető az új Intel Atom processzorral. Intenzív internetes használatra, de nem kifejezetten HD videózáshoz tervezték az N450-et.
2009. december 21. hétfő 12:19 -
Intel: itt a következő generációs Atom netbook processzor
Hatvan százalékkal kisebb és ötödével kevesebb energiát fogyasztó netbook építhető az új Intel Atom processzorral. Intenzív internetes használatra, de nem kifejezetten HD videózáshoz tervezték az N450-et.
2009. december 21. hétfő 11:09 -
26 gigapixeles a világ legnagyobb fényképe
Tizenhat processzor majdnem négy napon át dolgozott a kép összeállításán.
2009. december 18. péntek 15:00 -
Nevet kapott a hatmagos Gulftown
A Core i7 család frissítése mellett megérkezik az utolsó LGA775 tokozású processzor is.
2009. december 14. hétfő 18:22 -
Működik a Turbo Boost? Ez a progi megmondja!
Az Intel Core i7-es és Core i5-ös processzorainál egy igen ötletes megoldás segít a processzor teljesítményének növelésében és ez nem más, mint a Turbo Boost. A technológia jóvoltából a rendszer terheléstől függően képes növelni az egyes processzormagok órajelét. A Core i7-820QM modellnél például egy egy szálon futó alkalmazás esetén a magórajel az alap 1,73 GHz-ről egészen 3,06 GHz-ig növekszik. Ez az eljárás rendkívül összetett módon figyeli a terhelést, ugyanis nem csak azt vizsgálja, hogy hány szálon fut az alkalmazás, hanem azt is, hogy a processzor terhelése miként alakul: komolyabb melegedés esetén az órajel vissza-visszaugrik az alap értékre.
2009. december 14. hétfő 15:01 -
Thermalright Venomous-X: egy új CPU hűtő
A Thermalright az utóbbi napokban kétségkívül igazán kitett magáért: a gyártó futószalagon dobálta piacra újabbnál-újabb processzor- és videokártya hűtőit, de a lendületnek még mindig nincs vége. A gyártó legfrissebb megoldása a processzorhűtők piacán próbál majd labdába rúgni, felépítését tekintve pedig jó eséllyel lehet sikeres, ugyanis hasonló dizájnnal több megoldás is van már a piacon, amelyek mind-mind népszerűek.
2009. december 10. csütörtök 20:01 -
Átdolgozott processzorhűtő a Noctua-tól is
Az osztrák processzor- és rendszerhűtő specialista, a Noctua szakemberei ismét egy friss processzorhűtővel jelentkeznek a piacon, amely tulajdonképpen inkább egy frissített megoldásnak minősül, ugyanis a termék nem más, mint a 2008 májusában bemutatott NH-C12P processzorhűtő némileg átalakított változata.
2009. december 9. szerda 15:01 -
Autonóm linuxos robot
Két lábon járó humanoid robotot mutatott be a Vstone, amelynek a (már-már szó szerint) lelke egy Intel Atom processzor.
2009. december 9. szerda 10:00 -
HTC Bravo: WVGA AM-OLED kijelző és 1 GHz-es processzor
A HTC jövő év elején leplezi le 2010-es termékpalettájának egyik legnagyobb ászát.
2009. december 9. szerda 08:57 -
Komolyabb támogatást kapnak az Intel IGP-i
A Clarkdale processzor grafikus magja már az általános számításokban is kamatoztatni fogja az erejét.
2009. december 8. kedd 19:21 -
Avnet a számítógép-alkatrészek disztribútora! [hirdetés]
Winchester, processzor, memória stb. Keresse kollégánkat Bécsben, klikk ide
2009. december 8. kedd 00:00 -
Új Mac Pro rendelhető
Nem valami nagy eresztés, nem egy Core i9, nem is a beígért Gulftown, az Apple csak a négymagos kínálatát bővítette egy új processzorral, konkrétan egy 3,33 gigahertzes Xeont lehet rendelni 1200 dollár pluszért az Apple Store-ban. Ezenkívül a gépbe mostantól 2 terabájtos vinyókat is lehet kérni, plusz 550 dollár egy darab, amiből hármat kérhetünk maximum.Ez a frissítés nem sokat változtat a Mac Pro versenyképességén az új iMac termékvonallal szemben, inkább csak egy hirtelen, karácsony előtt kötelezően letudott lépésnek tűnik.Hogy mi várható 2010-ben a Mac Prók háza táján? Az egyik elmélet szerint már a Core i9-es processzor kerül az új gépekbe, 32 nanométer, virtuális 24 mag. A másik verzió szerint a legújabb generációs Gulftown proci kerülne a gépbe, ez ugyanúgy Core i7-es lenne, mint a mostani széria, csak annak a javított verziója. Szerintetek?
2009. december 4. péntek 18:37 -
48 magos Intel processzor
Tízszer-húszszor nagyobb teljesítmény, a mai Core CPU-khoz képest.
2009. december 3. csütörtök 15:16 -
Már fejlesztik a 48-magos processzort
Az Intel fejlesztőinek egyetlen lapkára zsúfoltak fel negyvennyolc darab  végrehajtó egységet: az egyelőre kizárólag prototípusként létező chip a jövő laptopjait hajthatja meg, mivel ugyanannyit fogyaszt, mint egy hagyományos processzor, de az alapjául szolgáló technológiával kompaktabb, kevesebbet fogyasztó  szervereket is létre lehet majd hozni.
2009. december 3. csütörtök 13:20 -
Beszédből ért a jövő Macintosha
Ahogy a heti Apple-csajban is írta Ádám, a héten titkos küldetésen vettem részt Németországban. Hogy konkretizáljuk a dolgot, az Intel európai fejlesztőközpontjában jártam, ahol bemutatták a világ első, működőképes 48 magos, teljes értékű processzorát.A csip a régi Pentiumokra, konkrétan a P54-esekre épül, amik már mentesek az első sorozat osztási hibáitól. A mérnököknek egy rakás problémát meg kellett oldaniuk, például a magok egymás közti kommunikációját, illetve azt is, hogy az óriási számolókapacitást el tudják látni adattal. A végeredmény elég meggyőző: mivel a kilencvenes évek elején még 350, most meg már 45 nanométeres gyártástechnológiával dolgoznak, méretprobléma nem volt, a 48 mag minimális átalakítással elfér körülbelül akkora helyen, mint annak idején egy. És amikor ezek dolgozni kezdenek, az brutális: a Mandelbrot-halmaz kiszámolásával például pillanatok alatt végeztek, miközben a fogyasztásuk nem ment 125 watt fölé.Mindez azért érdekes az Appleblog szempontjából, mert amit mutattak, az lényegében a jövő volt: az Intel szerint tíz éven belül sokmagos processzorok lepik el a piacot, ezek lesznek az otthoni gépekben és a laptopokban, várhatóan tehát a Macintoshokban is. Ekkora számolási teljesítmény mellett meg már tényleg csak programozás kérdése, hogy a gép hibátlanul megértse a beszédünket, és végképp eltűnjenek a hagyományos értelemben vett perifériák.Munka még azonban bőven lesz addig, hiszen ahogy az a bemutatón elhangzott, a mai operációs rendszerek egyszerűen alkalmatlanok egy ilyen processzor kiszolgálására. Igaz ez a Windowsra, a Linuxokra és a Mac OS X-re is, Grand Central ide vagy oda. Bár a német központban bemutattak egy kísérleti operációs rendszert, ami a magok számától függően strukturálja át magát, abban nagyjából mindenki egyetértett, hogy előbb lesz 48 magos processzor a piacon, mint az az OS, ami megfelelően ki tudná szolgálni azt.  
2009. december 3. csütörtök 12:34 -
Agyban olvas a jövő processzora
Németországban bemutatták az Intel szupertitkos, 48 magos csipjét, ami egyébként az 1993-as Pentiumra épül. A processzor működik, csak még nincs, ami kihasználja.
2009. december 3. csütörtök 10:56 -
48-magos processzort mutatott be az Intel
Az Intel szerdán jelentette be legújabb, 48-magos processzorát, amely a cég szerint akár 10-20-szor nagyobb teljesítménnyel lesz képes az alkalmazások futtatására, mint a PC-kben jelenleg megtalálható lapkák. Az egyelőre még csak prototípusként létező processzor ráadásul ehhez képest alig fogyaszt..
2009. december 3. csütörtök 09:05 -
Milyen memóriát vegyek? A GeIL megmondja!
A GeIL a Futuremark-kal szövetkezve egy új on-line megoldást kínál az egyszerű felhasználók és az overclockerek számára, amelynek keretein belül egy szoftver ellenőrzi a delikvens gépét, majd a konfigurációban lévő processzor, alaplap a videó vezérlő alapján tippet ad, hogy a felhasználónak milyen memóriára érdemes váltania, természetesen a GeIl kínálatából.
2009. december 2. szerda 15:01 -
Három Arrandale processzor érkezik január 3-án a mobil szegmensbe
Két modell a Core i5, míg harmadik típus a Core i7 családot erősíti majd a mobil processzorok piacán, de egyik termék sem a vételárával fog hódítani a kezdeti időszakban.
2009. december 1. kedd 12:52 -
Három Arrandale processzor érkezik január 3-án az Inteltől
Két modell a Core i5, míg harmadik típus a Core i7 családot erősíti majd, de egyik termék sem a vételárával fog hódítani a kezdeti időszakban.
2009. december 1. kedd 11:52 -
Kineveti az iMacet a jövő Mac Prója?
A legutóbbi frissítés óta nem különösebben éri meg az Apple legnagyobb gépét venni. A Mac Pro 2,66 gigahertzes Core i7-essel és Nvidia GT 120-as grafikus gyorsítóval kerül 670 ezer forintba, míg az iMac 2,8-as procival és a jóval erősebb Radeon 4850-essel, nagyobb merevlemezzel és több memóriával is néhány tízezer forinttal olcsóbb. Ráadásul ebben a konfigurációban már a 27 colos kijelző ára is benne van. Azt kell tehát mondjam, hogy most őrültség Mac Prót venni, csak az választja az Apple asztali gépét, akit valamilyen furcsa perverzió köt a különálló gépházhoz.Nem sokáig marad ez azonban így. A hírek szerint 2010 elején érezik az új rendszer, amibe már a Core i9-es processzor kerül, ami egy rakás újdonságot felvonultat a jelenlegi konfigurációval szemben. Először is 32 nanométeres gyártástechnológiával készül, ennek megfelelően kevesebbet fogyaszt, és több áramkört lehet bezsúfolni egységnyi helyre. Mi következik ebből? Hát hogy a csip négy helyett hatmagos lesz, és mivel egy Mac Próba két processzort lehet rakni, ráadásul a Core i9-es a HyperThreadingnek hála egy magot két magnak mutat a rendszer felé, összességében 24 magból tud gazdálkodni a Mac Pro tulajdonosa a jelenlegi 16-tal szemben.Az eredmény? Az első tesztek szerint esetenként 50 százalékkal nagyobb teljesítmény, normál használat mellett akár 50 százalékkal alacsonyabb fogyasztás, de teljes terhelés mellett is tízszázalékos mínusz.Na ezért volt annak idején jó ötlet Intelre váltani.
2009. november 30. hétfő 07:34 -
Qwerty Hard-CORE - Játékgép Intel Core i5 processzorral
Egy rövidke randevú a Qwerty Hard-CORE játékgépével, amiben Core i5 processzor és DirectX 11-es grafikus kártya található.
2009. november 27. péntek 12:43 -
Alacsony profilú GeForce GTS 250 a Sparkle-től
Az Nvidia Fermi megjelenése még várat magára, ám ez nem jelenti azt, hogy a gyártó partnerei addig nem jelentkeznek új termékekkel. Most például a Sparkle mérnökei gondolták úgy, hogy érdemes a HTPC építő felhasználók számára egy alacsony profilú kártyát készíteni, amely a már jól ismert G92-es grafikus processzor köré épül.
2009. november 27. péntek 11:01 -
Frissült: Process Lasso 3.7.0.5 64bit
Kiírja az éppen futó processzeket, és ha valami nagyon magas lenne, csökkenti a processzor idejét. Ezen kívül megmutataj a szokásos, feladatkezel
2009. november 25. szerda 11:59 -
Frissült: Process Lasso 3.7.0.5
Kiírja az éppen futó processzeket, és ha valami nagyon magas lenne, csökkenti a processzor idejét. Ezen kívül megmutataj a szokásos, feladatkezel
2009. november 25. szerda 11:59 -
Autonóm linuxos robot
Két lábon járó humanoid robotot mutatott be a Vstone, amelynek a (már-már szó szerint) lelke egy Intel Atom processzor. A Robovie-PC emellett rendelkezik gyorsulásmérő és giroszkóp érzékelőkkel, valamint 1,3 megapixeles kamerával. A robot mintegy 40 cm magas és 2,2 kg, de ez már tartalmazza a 2000 mAh-s akkumulátort is. Az üzemidőről sajnos nem szól a híradás. Elsősorban komolyabb hobbistáknak szánják, illetve kutatási célokra, amit az árcédula is igazol: 4450 dollár az ára - írta meg a linuxfordevices.com.
2009. november 25. szerda 10:10 -
AOpen: nettop méretű Core 2 Duo-s barebone
Az AOpen műhelyében egy új barebone rendszer készült, amely méretében tulajdonképpen hasonlít egy egyszerű nettop konfigurációhoz, ám szolgáltatásait tekintve már sokkal többet kínál annál. A rendszer az Nvidia ION platformja köré épül, ám a megszokottal ellentétben itt már nem egy Atom processzor, hanem egy általunk választott Intel Core 2 Duo sorozatú mobil processzor teljesít szolgálatot, amely maximum 35W-os TDP-vel rendelkezhet a hűtési szempontok miatt.
2009. november 22. vasárnap 12:01 -
Atom alapú háziszerver az ASUS-tól
Az Acer és a HP után az ASUS kínálatában is megjelent egy Atom processzor köré épülő otthoni szerver, amely Windows Home Server operációs rendszerrel üzemel és az ASUS TS mini nevet viseli.
2009. november 19. csütörtök 10:01 -
Nem kell gyűlölni a Flasht?
Megmondom őszintén, utálom a lejátszót. Az oké, hogy rengeteg tartalom jelenik meg általa a neten, de a böngészőm összes stabilitási problémájáért a Flash a felelős, arról nem is beszélve, hogy többnyire azonnal túlpörgeti a rendszert, a processzorhűtő üvölt, a Core Duo izzad, az egész gép a Player rabszolgája lesz, amikor az elkezd dolgozni. U-tá-lom. Szerencsére nemcsak nekem, hanem az egész világnak problémát jelent, éppen ezért az Adobe-nál elérkezettnek látták az időt, hogy rendbe szedjék ezt a romhalmazt. A 10.1-es verzió ennek megfelelően annyi újítást hoz majd magával, amennyit Flash még nem nagyon. A legnagyobb jóság, hogy végre nemcsak a processzort, hanem a grafikus gyorsítót is felhasználja a lejátszó, szóval nem fog negyven százalékon izzadni a két mag, ha YouTube-ot nézünk, vagy egy nagyobb banner jelenik meg kedvenc híroldalunkon. Sőt, bizonyos esetekben ez lesz a feltétele annak, hogy az 1080p-s felbontású Flash-filmekkel is megbirkózzon a gépünk, aminek már csak azért is van jelentősége, mert a küszöbön vannak a nagyfelbontású YouTube-os videók. Sajnos nekünk még várnunk kell az újdonságokra, mert a gpu-gyorsítás csak Windows alatt működik, ott is kizárólag az Nvidia-grafikus gyorsítóval szerelt rendszereken. Az 1080p-s videók lejátszása viszont már benne van a bétában, kevesebb is az elvesztett képkocka, mint korábban, a 9to5Mac 2,26 gigahertzes MacBook Próját viszont még mindig túlterheli a lejátszás, a processzor végig maximumon dolgozott a teszt alatt. Ezzel szemben ha a QuickTime-ra bízzuk a Flash-es tartalom lejátszását (amit bizonyos programokkal simán megtehetünk), a Core 2-es leterheltsége nulla közelébe esik vissza, a Mac némán dolgozik, a gpu végzi el azt, ami valójában tényleg az ő feladata lenne. Ilyet meg még az nvidiás pc-ken sem lehet tapasztalni a 10.1-essel, szóval jó az irány, de azért még bőven van mit csiszolni a Flashen.
2009. november 18. szerda 12:02 -
Alig fogyasztó processzor az AMD-től
Kevesebb mint egy wattot „eszik”, de teljesítménye megközelíti a mai modellekét.
2009. november 17. kedd 15:23 -
Komoly lap az ASUS-tól: Maximus III Extreme
Még ebben a hónapban piacra kerül az ASUS legfrissebb RoG sorozatú (Republic of Gamers, azaz Játékosok Szövetsége) alaplapja, amely minden porcikájával segíti majd a lelkes overclockereket a maximális tuning, azaz a lehető legmagasabb órajelek elérésében. A Maximus III Extreme nevet viselő újdonság az Intel P55-ös lapkakészlete köré épül, így LGA-1156-os processzorok fogadására lesz képes és összesen négy darab DDR3-as memóriafoglalatot kínál a processzor beépített kétcsatornás memóriavezérlőjében rejlő lehetőségek kiaknázására.
2009. november 17. kedd 15:01 -
Leleplezték a The Saboteur gépigényét
A Pandemic akciójátékához kötelező a kétmagos processzor, de aki maximális beállítások mellett szeretné élvezni a The Saboteurt, meg se álljon a duplájáig.
2009. november 16. hétfő 17:44 -
Az Arrandale beveszi az ultravékony notebookok piacát is
A következő év első felében három processzor debütál majd.
2009. november 16. hétfő 11:42 -
7 GHz-es AMD processzor
Videobemutató a rekordközeli tempóra képes Phenomról.
2009. november 16. hétfő 10:42 -
USB-s töltők világjáróknak az Arctic Cooling-tól
Az Arctic Cooling nevének hallatán a legtöbben a minőségi processzor- és rendszerhűtőkre gondolnak, ám a vállalat egyéb területeken is kínál ütőképes termékeket. A termékpaletta két legfrissebb újdonsága tulajdonképpen nem más, mint két töltő, amelyek főként azoknak jöhetnek jól, akik sokat utaznak és sokat vannak szállodában, illetve otthonuktól távol, de természetesen egy háztartásban is igen hasznosak lehetnek a termékek, ha sok mobil, USB portról tölthető eszközzel rendelkezünk.
2009. november 16. hétfő 10:01 -
Részletek az AMD hibrid chipjéről
Bár még több mint egy év van hátra az első Fusion processzor megjelenéséig, néhány részletet azért megosztott a nagyközönséggel a vállalat, amely eközben a bíróságon végre kibékült az Intellel.
2009. november 14. szombat 11:38 -
Kétszer gyorsabb az új iMac
Visszatértem a nyaralásból, itt vagyok újra, és Ádámnak lett igaza: előbb keltem, mint ő, ami kivételesen nem az alvásigényemmel volt összefüggésben, inkább, hogy az időzónák miatt nekem hajnal kettőkor volt reggel nyolc, éppen ezért ötnél tovább akkor sem tudtam volna aludni, ha ostorcsapásokkal kényszerítettek volna rá (akkor főleg nem).Kinyitom a szemem, erre mit látok? Máris tesztelték a négymagos iMaceket. Ezekben ugye az Intel Core i5-öse dolgozik, tehát nemcsak simán a Core 2-esek nagytestvérét, a Quadot építették bele, hanem egy újgenerációs processzor költözött az iMacbe. A Core i5-ösök csak most jelentek meg a piacon, ezeket főleg a HyperThreading hiánya különbözteti meg a Core i7-esektől: a rendszer nem nyolc, csak négymagosnak látja őket, ami bizonyos esetekben 15-20 százalékos mínuszt jelenthet a teljesítményben. Ha viszont az alkalmazást nem készítették fel a párhuzamos adatfeldolgozásra, a Core i5-ös semmivel sem lassabb, mint a Core i7-es.A Core 2 Duónál viszont mindenképp gyorsabb. A szemétmázlista Electronista már tesztelte is a modellt, és arra jutott, hogy a különbség nemcsak mérhető, de érezhető is. Az alkalmazások például sokkal gyorsabban indulnak függetlenül attól, hogy mennyi program fut épp, bár ez gondolom a merevlemeznek és a memóriának is köszönhető.A tesztek az új rendszer egyértelmű fölényét mutatták, bár a 2,66 gigahertzes Core i5-öst nem közvetlen elődjéhez, a 3 gigahertzes Core 2 Duóhoz, hanem a jóval gyengébb 2,4-es Core 2-eshez hasonlították, amihez ráadásul még a 2600-as Radeon HD járt
2009. november 13. péntek 17:30 -
Qualcomm: 1 GHz-es processzor, LTE és HSPA+ a középmezőnyben
A Qualcomm új 1 GHz-es processzorai OpenGL ES 2.0 grafikus gyorsítót, HSPA+ és LTE átvitelt, valamint 720p HD támogatást kínálnak a középmezőny számára is.
2009. november 13. péntek 16:16 -
Három Arrandale processzor jön jövő év elején
Az Intel kínálatában a következő év elején jelennek meg az új, 32 nm-es csíkszélességgel készülő asztali- és mobil processzorok. A termékekről néhány szót pár nappal ezelőtti hírünk alkalmával már írtunk, ám most újabb értesülések érkeztek, amelyek három új processzor debütálásáról számolnak be.
2009. november 13. péntek 14:01 -
Rekordokat dönt a processzorpiac
Az olcsó Atom processzor, és a szárnyaló kínai piac húzta ki az ipart a válságból
2009. november 11. szerda 15:31 -
GPU-val gyorsítanak a Cyberlink szoftverei
A szoftverpiacon már egy ideje jelen vannak olyan alkalmazások, amelyek képesek a grafikus processzor nyers erejéből profitálni, így a processzorral korábban rengeteg időt felemésztő folyamatok nagyon nagy mértékben felgyorsíthatóak. A Cyberlink kínálatában már egy ideje szintén találunk GPU gyorsítás mellett üzemelő alkalmazásokat, de most a gyártó az Nvidia-val együttműködve bejelentette, hogy szoftverei új szolgáltatásokkal és a korábbinál sokkal jobb teljesítménnyel kerülnek a boltok polcaira, azaz a GPU gyorsítást még jobban ki lehet velük használni. Nem kell sokat gondolkodni ahhoz, hogy rájöjjünk: néhány új fícsör csak és kizárólag Nvidia GPU-val ellátott rendszereknél lesz használható...
2009. november 10. kedd 11:30 -
Gyorsan át fog állni a piac a Pine Trail platformra
Az Intelnél nagy reményeket fűznek a nettopokhoz és netbookokhoz szánt kétchipes platformhoz, amely a Pine Trail-M nevet viseli majd. Az új platform a Tiger Point-M névre kereszltelt I/O vezérlőchipből (más néven NM10) és a PineView-M processzorból áll, ez utóbbi tulajdonképpen egy SoC megoldás lesz, amely a processzormag(ok) mellett az integrált videó vezérlőnek és a beépített memóriavezérlőnek is helyet biztosít. Az integrált videó vezérlő szerepét az újdonságok esetében az Intel GMA 500-as modell tölti be, amely a PowerVR SGX architektúra köré épül, 200 MHz-en ketyeg és a hírek szerint összesen négy darab shadert tartalmaz. Ez a megoldás képes lesz a HD videók lejátszásának hardveres gyorsítására, azaz HD videók lejátszásakor segít a processzor tehermentesítésében, ezzel együtt pedig DirectX 10.1-es támogatást is kínál. Az értesülések szerint a Broadcom videó dekódoló chipje is szerephez juthat az új platform esetében.
2009. november 9. hétfő 21:45 -
Nvidia: a pletyka hamis, nincs x86 projektünk
Az Nvidia háza tájáról mostanában rengeteg hír és pletyka érkezik. Az elmúlt hét folyamán több külföldi forrás is beszámolt róla, hogy a gyártó valószínűleg mégiscsak x86-os processzor fejlesztésén munkálkodik. Az értesüléseket egy elemző szivárogtatta ki, ám nagyon hamar megbukott a teória, ugyanis az Nvidia a harmadik negyedéves pénzügyi eredményeiről tartott beszámolója alkalmával a CNet News munkatársai megkeresték a pletykákkal az Nvidia első emberét, Jen-Hsun Huang-ot, aki természetesen azonnal cáfolta a híreket.
2009. november 9. hétfő 17:01 -
A Full HD-vel is megbirkózik a legújabb ZiiLABS processzor
A ZMS-08 az első lapka, amelyik alacsony fogyasztási paraméterek mellett képes 1080p felbontású videót lejátszani.
2009. november 9. hétfő 13:19 -
Megfenyítették az Intelt az USA-ban is
A változatosság kedvéért ezúttal New York állam főügyésze, Andrew Cuomo fogta perbe az Intelt versenyellenes viselkedés vádjával. Állítása szerint a processzor-óriás állami és szövetségi törvényeket egyaránt megszegve, fenyegetésekkel kényszerített számos PC-gyártót arra, hogy ne is gondoljanak AMD-processzorok használatára.
2009. november 5. csütörtök 15:10 -
Új asztali platformokat készít az AMD
Az AMD háza tájáról mostanában rengeteg információ szivárog ki. Az elmúlt napok híreiből már megtudhattuk, hogy néhány processzor ára csökkenni fog, illetve azt is, hogy egyes modellekre megszűnés vár. A vállalat hivatalosan is bejelentette, hogy hamarosan emeli Radeon HD 5850-es videokártyájának árát, amelyet az alkatrészek drágulásával, valamint a vásárlói igények növekedésévvel magyaráznak. A legfrissebb értesülések a jövő év májusában megjelenő két új platformról, a Dorado-ról és a felsőkategóriás Leo-ról rántják le a leplet.
2009. november 5. csütörtök 12:45 -
Ízlelgessük: megjelent a legújabb Nvidia processzor
Az Intel és az AMD után végül a GPU-gyártó is kötélnek állhat.
2009. november 4. szerda 11:45 -
A netbookok erőgépét ígéri az MSI
Erőgépnek is beillő netbookot jelentett be az MSI. A legújabb Windben kétmagos AMD processzor fog dolgozni, kijelzője pedig HD-ready felbontásra lesz képes.
2009. november 3. kedd 11:00 -
Nokia okostelefon Qualcomm alapokon
Qualcomm processzor köré épített Symbian alapú mobil bemutatására készül a Nokia és az amerikai AT&T.
2009. november 2. hétfő 14:11 -
Jövőre érkezik a Core i7 930-as processzor
Az Intel Core i7-es processzorcsaládjának tagjai már régóta kaphatóak, ám a processzorok a Core i7 920-as modell kivételével igen-igen drágák. A paletta az elmúlt hónapok során igencsak átalakult, a komolyabb változásoktól egyelőre csak a fent említett Core i7 920-as modell menekült megl
2009. október 29. csütörtök 09:01 -
Tesztpadon az AMD 12 magos processzora
Az AMD 12 maggal rendelkező processzor újdonságai, azaz a Magny-Cours névre keresztelt termékek a tervek szerint a következő év első negyedévében debütálhatnak. Ahogy a termékek megjelenése egyre közeledik, jó esély van rá, hogy lelkes tuning mesterek és tesztelők kezében landol egy-egy mérnöki példány az új processzorokból, ez most meg is történt: az XtremeSystems fórumának egyik tagja, aki s7e9h3n becenévvel van jelen a fórumon, szert tett nem egy, hanem rögtön két darab Magny-Cours mintapéldányra.
2009. október 28. szerda 11:01 -
100 magos processzor
Nagyon alacsony, egységnyi teljesítményre jutó fogyasztással dicsekedhet az új lapka.
2009. október 27. kedd 16:18 -
Százmagos processzor a Tilera jóvoltából
A TILE-Gx termékcsalád a hálózati eszközök világát pezsdíti majd fel.
2009. október 27. kedd 10:39 -
Érkezik a Sapphire Radeon HD 5750 Vapor-X
A Sapphire különleges, Vapor-X hűtővel ellátott videokártyái rendkívül népszerűek a piacon, így mindenképpen jó hírnek minősül az a tény, hogy a termékpaletta a nem is oly távoli jövőben egy friss, Juniper grafikus processzor köré épülő modellel fog gazdagodni.
2009. október 26. hétfő 17:30 -
Bivalyerős notebook játékosoknak
Mobil Core i7 processzor és GeForce GTX 260M grafikus kártya jellemzi az Asus lejújabb játékos fenevadját, a G60J-t.
2009. október 26. hétfő 13:13 -
Videón az ARM Mali grafikus processzor
Az ARM működés közben is megmutatta a Mali grafikus megoldásokban rejlő nyers erőt.
2009. október 22. csütörtök 16:23 -
Letiltott AMD magok engedélyezése ASUS-módra
Az AMD Phenom II X2-es processzoraival és az ASUS valamelyik Socket AM2+-os vagy AM3-as AMD-s alaplapjával rendelkező felhasználók számára egy igen jó hírrel szolgálunk: az ASUS megkönnyítette azon AMD processzor tulajdonosok dolgát, akik Phenom II X2-es, X3-as vagy Sempron 140-es processzoruknál engedélyezni kívánják az AMD által gyárilag letiltott plusz magokat. Az ASUS nem kevesebb, mint 17-féle AMD-s alaplapjához kínál ingyenes BIOS frissítést, amelyben egy új, igen hatékony megoldás kapott helyet a magok engedélyezéséhez.
2009. október 22. csütörtök 15:30 -
A Droid lehet az iPhone legnagyobb ellensége
Nemrég belinkeltem egy videót az egyik poszt alá, amiben a Verizon az iPhone hiányosságait felsorolva hívja fel a figyelmünket egy Droid nevű csodára. Az iDon't kampány kiemelte, hogy az iPhone-nak nincs fizikai billentyűzete, nem képes több alkalmazást futtatni egyszerre, nincs 5 megapixeles kamerája, widgetek sincsenek benne, nem lehet cserélni az akksiját, bezzeg a Droidban. De mi az a Droid, és miért lehet jobb, mint az iPhone?A Droid a Motorola új üdvöskéje, ez lesz az első Android operációs rendszert használó telefon, ami kizárólag a Verizon hálózatán lesz kapható decembertől az Egyesült Államokban. Ez 86 millió potenciális vásárlót jelent.Mivel egyelőre nem igazán fogdosta még meg senki (hivatalosan), főleg nem én, a telefon képességeiről és használhatóságáról nem tudok sokat beszélni. Csak a hardvereket vehetjük sorra, de a pragmatizmusom azt mondatja velem, hogy ebből nem vonhatunk le messzemenő következtetéseket.A Droid a Texas Instruments TI OMAP 3430 proceszorát kapta meg, ami a maga 600 megahertzével méltó ellenfél az iPhone 3GS Samsung S5PC100-ához. A hasonló processzor ellenére a Motorola engedélyezi az alkalmazások párhuzamos futását, miközben az Apple továbbra sem hisz abba, hogy ez a feladat döcögésmentesen megvalósítható egy ilyen készüléken.A Motorola telefonjának kijelzője 854x480 pixeles, ami mindenképpen nagyobb az iPhone 640x480-as felbontásánál, még ha csak hosszirnyban is.És persze a telefonba pakoltak egy nagyméretű és - a Motorola szerint használható - QWERTY billentyűzetet, ez pedig - a tapasztalatok szerint úgy tűnik - kötelező egy leendő iPhone-killerbe. Emiatt egy kicsit vastagabb lett az iPhone-nál, de ez az ára a kicsúsztatható megoldásnak.A további képességeket a reklám is kiemelte: 5 megapixeles kamera és cserélhető akkumulátor.A Motorola tehát megalkotta az eddigi leggyorsabb Android platformot, kíváncsian várjuk, mit tud belőle kihozni az operációs rendszer.
2009. október 22. csütörtök 08:57 -
Clarkdale processzor 4,7 GHz-en, léghűtéssel
Az Intel háza táján január folyamán nagy lesz a mozgolódás: a vállalat január 3-án dobja piacra új, 32 nm-es csíkszélességgel készülő Clarkdale processzorait, de ekkor érkezik a vállalat új Atom processzora és a hozzá tartozó Pine Trail platform is, illetve végül, de cseppet sem utolsó sorban január 17-én a Pentium E6600-as processzor is forgalomba kerül.
2009. október 21. szerda 19:13 -
Pentium E6600 3 GHz feletti órajellel
Az Intel nemrégiben igen nagy meglepetést okozott a vásárlók számára, amikor Pentium E6300-a típusjelzéssel piacra dobott egy olyan processzort, amely nevében ugyan hasonlít a népszerű előd, azaz a Core 2 Duo E6300-as modellre, ám specifikációit tekintve nagy különbségek vannak a termékek között. A legfrissebb hírek szerint január 17-én ismét hasonló meglepetésre számíthatunk: Pentium E6600-as típusjelzéssel újabb processzor érkezik, amely most is csak nevében fog hasonlítani Core 2 Duo sorozatban elhelyezkedő társára.
2009. október 21. szerda 17:20 -
ARM Cortex-A5 MPCore: ütős, de pici újdonság
Az ARM mérnökei egy percig sem pihennek: a gyártó kínálatában egy új Cortex-A sorozatú alkalmazás processzor jelent meg, amely az ARM termékpalettájának legkisebb és legalacsonyabb fogyasztás mellett üzemelő többmagos tagjának tekinthető.
2009. október 21. szerda 16:01 -
Hűvös októberi szelek közelednek
Köszönhetően az új processzor- és videokártyahűtéseknek.
2009. október 21. szerda 13:16 -
Intel Core i7 960 - ismét bővül a csúcskategória!
Új processzor érkezik, mely a legerősebb nem Extreme modell lesz.
2009. október 21. szerda 12:05 -
Érkezik az MSI Wind Box DE200 és DC200
A tajvani székhellyel rendelkező MSI most újabb nettopokkal jelentkezik a piacon, amelyek a Wind Box sorozatban kaphatnak helyet. A két újdonság a Wind Box DE200-as és a Wind Box DC200-as típusjelzéseket viseli, természetesen mindkét konfigurációban a már jól ismert Atom processzor foglal helyet, ám videó vezérlő tekintetében jelentős különbség van köztük.
2009. október 19. hétfő 10:01 -
Nem lesz Blu-ray-lejátszó az iMacekben
Újabb pletykafolyam zúdult ránk, amik nagyjából azokat a híreket erősítik meg, amiket korábban is lehetett hallani. Eszerint a hamarosan debütáló iMac-ek a négymagos Core i7-es mobilchipeket, egészen pontosan a Clarksfield középső, olcsóbb változatát kapják majd, a brutális i7-920XM ára ugyanis 1000 dollár, ebből nehezen lehetne teljesíteni az 1200 dolláros alsó árat az asztali monitorral egybeépített gépekre.Ez ugyanaz a processzor, amire Csaba korábban már gyanakodott, mint tökéletes választás a következő generációs asztali iMacekbe. A maximális 75 Wattos, átlag 45-ös fogyasztás teljesen rendben van egy négymagos állathoz képest, ami a Hyper-Threadingnek köszönhetően ez akár nyolcnak is látszódhat.Azt is sikerült megtudni Apple-közeli forrásokból, hogy a Blu-ray-lejátszókat az utolsó pillanatban kihagyták az új gépekből, a gyártás megkezdése előtt nem sokkal. Valószínűleg problémák merültek fel, amiket már nem volt idő javítani, ezekből pedig mostanában épp eleget láttunk.Az utóbbi pletykát a Daring Fireball is megerősítette korábban, szóval nagyon valószínű, hogy az optikai meghajtók terén nem lesz változás. Viszont a proci miatt megéri kipróbálni az új gépeket.
2009. október 16. péntek 17:57 -
Zotac ION Synergy: Mini-ITX lapok Atom CPU-val
A Zotac kínálatában már régóta vannak Nvidia ION platformra épülő megoldások, amelyek között Mini-ITX alaplapok és komplett nettop egyaránt jelen van. A gyártónál úgy gondolták, hogy az ION-ból sosem elég, így a mérnökök elkészítették a legfrissebb Atom processzor köré épített megoldást, ami nem más, mint egy Mini-ITX alaplap.
2009. október 16. péntek 15:30 -
Veszélyeket rejt az extrém Lynnfield tuning?
Az extrém overclockerek számára rossz hír, hogy a Lynnfield processzorból és P55-ös alaplapból álló rendszerek tuningja során kellemetlenségekkel találhatják szembe magukat: ha az adott alaplap processzorfoglalatát, illetve annak rögzítő mechanizmusát a Foxconn gyártotta, akkor keményebb tuning esetén az elégtelen érintkezés miatt a processzor egyes érintkező "lapkái" eléghetnek a hatalmas áram miatt.
2009. október 16. péntek 14:02 -
12 mag lehet az új Mac Próban
Amióta Intel-processzorok dolgoznak az Apple gépeiben, azért nem olyan nagy varázslat kitalálni, hogy milyen változások várnak a Macintoshokra, de mindig érdemes eljátszani egy-egy pletykával. Most a Hardmac állítja, hogy tudja, milyen csip kerül a 2010-es Mac Prókba: a legújabb generációs Gulftown-processzor, állítja a lap.Ez ugyanúgy Core i7-es, mint ami jelenleg szolgál az Apple csúcsmodelljében, csak annak egy javított, átalakított verziója. Az Intel ugyanis csak páros években mutat be új processzorcsaládot, amit páratlan években finomhangol, most pont ennek lehetünk szemtanúi: a 45 nanométeres gyártástechnológiát 32 nanométeresre cserélik, így sokkal több tranzisztort lehet bezsúfolni egységnyi területre.A Gulftown tehát 6 magos lesz, 8 megabájt helyett 12 megabájt gyorsítótár kerül bele, és a fogyasztás is csökkenhet. Akár még úgy is, hogy a csúcs Mac Próban nem 8, hanem 12 mag dolgozik majd, amik együttesen 24 feladatszálat tudnak kezelni. Ja, és maximálisan 128 gigabájt memória lesz pakolható a gépbe a pletykák szerint.
2009. október 15. csütörtök 17:49 -
Az egész gépet hűsen tartják a Scythe kiegészítői
A Samurai ZZ a processzor hűtéséért, míg a Kama Stay a ház szellőztetésért felel.
2009. október 12. hétfő 10:19 -
Vizes hűtők dukálnak az izmos hardverekhez
A Swiftech a processzor, míg a PowerColor a grafikus kártya hűtésén dolgozik.
2009. október 9. péntek 18:55 -
Intel: új SSD firmware, megszűnő Celeronok
Az Intel-nél mozgalmasan zajlanak a hétköznapok: a munka legfrissebb gyümölcse ezúttal egy új firmware, amely a cég 34 nm-es NAND Flash chipekkel ellátott SSD meghajtóihoz készült. Ezen kívül három Celeron processzor pályafutása is a végéhez ért, ezek a termékek rövidesen el is tűnhetnek a piacról, no de ne szaladjunk ennyire előre.
2009. október 9. péntek 14:01 -
950W-os tápegység a Corsair-től
Egy felsőkategóriás konfiguráció építésekor fontos szempont, hogy a rendszerben elhelyezett videokártyák, merevlemezek és a gyors processzor számára stabil és megfelelő tápellátást biztosítsunk egy minőségi tápegység segítségével. A Corsair legfrissebb terméke pont a felsőkategóriás rendszereket építő játékosokat célozza meg: a TX950W típusjelzéssel ellátott újdonság gond nélkül megbirkózik a nagyétvágyú rendszerekkel.
2009. október 7. szerda 12:01 -
Pár napon belül itt a GeForce GT210 és GT220
Az Nvidia műhelyében jelenleg is gőzerővel készül a Fermi architektúrára épülő GF100-as grafikus processzor, amely a nem is oly távoli jövőben megjelenő DirectX 11-es Nvidia videokártyák alapjául fog szolgálni. Ezzel egy időben az egyes ipari források már kongatják a vészharangot, mondván hamarosan hiány lesz az 55 nm-es GPU-val ellátott kártyákból, ugyanis a termelés jelenleg is elég szűkösen tudja kielégíteni az igényeket.
2009. október 6. kedd 15:01 -
Rugalmasan skálázható az Nvidia Fermi
Az Nvidia illetékesei egy nemrégiben tartott sajtótájékoztató alkalmával elismerték, hogy a jövőben a gyártó képes lesz olyan GT300-as grafikus processzorok piacra dobására, amelyek az eredeti, teljes funkcionalitást kínáló modellnek "butított" változatai lesznek. Ennek köszönhetően néhány szolgáltatás és stream processzor letiltásával különböző piaci szegmensek és különböző árkategóriák kiszolgálására nyílik lehetőség könnyen és gyorsan.
2009. október 6. kedd 13:45 -
Ütős LCD TV Cell processzorral a Toshiba-tól
A Toshiba ma egy érdekes LCD televíziót mutatott be, amely 55 hüvelykes képátlójú LCD kijelzővel büszkélkedik és a Cell Regza 55X1-es típusjelzést viseli. Az 55X1 a világon az első olyan televízió, amelyben Cell processzor teljesít szolgálatot, pontosabban, amelynek tartozéka egy DVR Box elnevezésű készülék, amely Cell processzort tartalmazés rengeteg hasznos szolgáltatást kínál.
2009. október 5. hétfő 20:01 -
Radeon HD 5750 infók és előzetes teszt
Az AMD DirectX 11-es videokártya kínálata ebben a hónapban újabb két taggal bővül: a Radeon HD 5850-es és 5870-es modellek mellett elérhetővé válnak a Radeon HD 5700-as család tagjai is, azaz érkeznek a Radeon HD 5750-es és 5770-es videokártyák. A Juniper grafikus processzor köré épülő újdonságok a 200 dollár alatti árkategóriában kapnak majd helyet, a termékek 1120 stream processzorral, 128-bites memória interfésszel, GDDR5-ös memóriachipekkel és CrossfireX támogatással kerülnek a boltok polcaira.
2009. október 2. péntek 13:01 -
Tökéletes szerver növekvő méretű szervezeteknek
A legújabb hatmagos AMD Opteron processzor, az új Smart Array tárolótömb technológia támogatásának és a rendkívül hatékony energiafelvételnek köszönhetően a HP ProLiant DL785 G6 Server tökéletes választás olyan növekvő méretű szervezeteknek, amelyek példátlan teljesítményű, skálázható, energiahatékony kiszolgálót keresnek a legkritikusabb és legadatintenzívebb környezetbe.
2009. október 2. péntek 12:00 -
Érkezik az Athlon II X4 635-ös processzor
Az AMD Athlon II-es processzorcsaládja igen-igen népszerű a vásárlók körében, ugyanis a benne helyet foglaló központi egységek kedvező áron vannak forgalomban, és az árukhoz képest igen jó tuningpotenciált, illetve teljesítményt nyújtanak. Az AMD a legfrissebb hírek szerint hamarosan egy új, gyorsabb taggal bővítheti a négymagos Athlon II-esek kínálatát: nemsokára érkezik az Athlon II X4 635-ös modell.
2009. október 1. csütörtök 17:01 -
Szupernotebookot mutatott be a Dell
Vezeték nélküli töltő és dedikált ARM-processzor az instant Linuxhoz
2009. szeptember 30. szerda 09:27 -
Dupla Full HD tévé Cell processzorral a Toshibától
A ma még csak terjedő 1080p felbontás dupláját nyújtja a Toshiba új készüléke a Sony PlayStation3-ból ismert Cell processzor segítségével.
2009. szeptember 26. szombat 07:30 -
Tablet vagy netbook?
Elforgatható, tízhüvelykes, 1366x768 képpont felbontású érintőképernyővel szerelte fel a Gigabyte a legújabb netbookját, a T1028X/G-t. Az eszközben a trendeknek megfelelően egy Intel Atom N280-as processzor ketyeg a hsdpa-modem mellett. Az eszköz gyárilag egy gigabájt memóriával és 160 gigabájtos háttértárral rendelkezik. Nem csak gsm-modem, de WiFi és bluetooth is található benne. Ez az érdekes netbook már rendelhető az Amazonról 680 dolláros áron - olvasható a gyártó honlapján.
2009. szeptember 24. csütörtök 23:40 -
Így készül az új Intel Westmere processzor
Az IDF 2009-en bejelentett egyik processzor gyártását videón is megnézhetjük.
2009. szeptember 24. csütörtök 08:33 -
Itt a tökéletes iMac-processzor
Az Apple-laptopok már jó ideje nem kaptak forradalmian új processzort, ami érthető, lévén, hogy nem is nagyon jelent meg semmi a piacon. Mondjuk az Intel kiadta a Core 2-esek négymagos verzióját, de hogyan nézne már ki egy MacBook húszperces üzemidővel?Aztán idén piacra kerültek a Core i7-esek, amiknek a szerververziója már ott dühöng a Mac Prókba, és várható volt, hogy előbb-utóbb megjelenik a laptopokba szánt modell is. Ez az előbb-utóbb most van: az 1,7 gigahertzes verziónak már elég alacsony a fogyasztása, hogy egy hordozható gépbe is bekerüljön.A PC Pro fogta a csipet és letesztelte: arra jutott, hogy lényegesen kevesebbet fogyaszt, mint a négymagos Core 2-es: míg az új csip rendszerbe építve körülbelül 75 wattig jut el maximális terhelés mellett, addig a régi, 2 gigahertzes Quadok képesek voltak 138 wattot is elfűteni. Még jobb hír, hogy a Core i7-es képes egyetlen mag teljesítményét megnyomni, amennyiben az éppen futó alkalmazást nem sikerült normálisan többszálúsítani, ilyenkor 3 gigahertzes órajelen fogyaszt 60 wattot a csip.Mondjuk ez még mindig több, mint a 2 gigahertzes Core 2 Duo-alapú rendszer 45 wattos fogyasztása, a teljesítmény azonban minden esetben összehasonlíthatatlanul nagyobb.Persze egy laptopba, főleg a 13,3-as vagy a 15-ös MacBook Próba nem feltétlenül kell a nagyobb teljesítmény, de a 17-es modell számára már érdekes lehet a csip, vagy ahol még jobban el tudom képzelni: az iMacben.Az asztali gépre igencsak ráférne már egy négymagos processzor, és a Core i7-es tökéletes választás lenne: eleve jó hír, hogy nagyobb teljesítmény mellett is alacsonyabb a fogyasztása, mint a hasonló felépítésű Core 2-eseknek, szóval meg lehetne oldani a hőelvezetést a vékony házban. Aztán ott vannak olyan képességek, mint például az előbb már emlegetett órajelnövelés, a Turbo Boost, vagy a HyperThreading, aminek hála nyolcmagosnak látja a négymagos csipet a rendszer: a Grand Central korában jó lenne, ha minél több szálat tudna kezelni az asztali gép processzora. Ha megnézitek, a legtöbb tesztben még a Core 2 Extreme QX9300-ast is lenyomja az Core i7-es, miközben az új csip fogyasztása lényegesen alacsonyabb:Szóval ha lesz új iMac, abban én szívesen látnám az új processzort. Mit gondoltok, lesz végre négymagos verzió?  
2009. szeptember 23. szerda 17:50 -
Szinte biztosan jön a hatmagos AMD processzor jövőre
Az EXPreview híre szerint az AMD megerősítette a hírt, miszerint jövőre érkezik a hatmagos Thuban.
2009. szeptember 22. kedd 14:32 -
Újabb chipforradalmat indíthat az Intel Corp.
A világ mikroprocesszor-piacának négyötödét uraló Intel Corp. a következő hetekben bemutatja új technológiával készülő chipjeit, amelyektől nem csupán a szokásos eredményeket várja - gyorsabb működést és nagyobb tárolókapacitást alacsonyabb gyártási költségek mellett -, hanem újabb piacok meghódítását is. Az úgynevezett 32 nanométeres technológiával készülő processzorok a mindössze két évvel ezelőtt bevezetett 45 nanométeres chipeket váltják fel - az Intel a negyedik negyedévben kezdi szállítani a komputergyártóknak az új termékeket, így a fogyasztók a jövő év elején ismerkedhetnek meg azokkal a gépekkel, eszközökkel, amelyekben már a korszerűbb technológiával készült szív dobog. Az Intel hétmilliárd dollárt költött amerikai gyáraiban az új termék gyártásának előkészítésére. A vállalat kétféle processzorváltozattal készül a piacra: az egyik a számítógépek hagyományos motorja lesz, a másik az úgynevezett rendszer a chipen (system on a chip, CoS) kategóriába fog tartozni, azaz olyan többfunkciós processzor lesz, amilyeneket a fogyasztói elektronikai eszközökben, köztük a mobiltelefonokban, illetve az autókban, azaz a szűken vett informatikai iparon kívül használnak. Paul Otellini vezérigazgató korábbi nyilatkozataiban jelezte, hogy ez utóbbi piacok meghódítása kulcsfontosságú eleme az Intel növekedési stratégiájának. A nehézséget az jelenti, hogy a vállalat termékei hagyományosan arra valók, hogy számtalan felhasználási lehetőséget támogassanak, míg a CoS-ek speciális szoftverek futtatására valók. Ezért az Intelnek azokkal az úgynevezett chipöntödékkel kell versenyeznie, amelyek a CoS-ek hagyományos gyártói, azaz vásárlóik megrendelései alapján megadott paraméterekkel rendelkező chipeket állítanak elő adott felhasználáshoz. A cég bízik abban, hogy az új technológiával náluk olcsóbban lesz képes specializált processzorokat kínálni. Egyik ajánlata például az lesz, hogy a vevő választhat az extragyors - a 45 nanométeres processzorokat több mint 20 százalékkal verő -, illetve a valamivel lassúbb, de keveset fogyasztó - azaz a hordozható eszközökhöz ideális - változat közül.
2009. szeptember 20. vasárnap 21:10 -
P45 és ION rendszer is van a DFI alaplapján
Úgy tűnik, hogy már nem csak az ASRock mérnökcsapata az egyetlen a piacon, akik érdekes és egyben meglehetősen furcsa alaplapi megoldásokkal jelentkeznek. A legfrissebb különlegesség ezúttal nem a DFI nevéhez fűződik: a gyártó szakemberei egy olyan hibrid alaplapot készítettek, amely tartalmaz egy P45-ös lapkakészletet a hozzá tartozó LGA-775-ös processzorfoglalattal, de ezen kívül egy NVIDIA ION platformra épülő része is van, amelyhez saját memória foglalat és beágyazott Atom processzor is tartozik.
2009. szeptember 19. szombat 15:01 -
Az ARM lehet az Intel új kihívója?
Az ARM cég hivatalosan is bejelentette az Osprey nevű mikroprocesszorának két változatát. A vállalat az Intel babérjaira tör. A kétmagos processzor a Cortex-A9 architektúrára épül.
2009. szeptember 18. péntek 19:28 -
Jelentős gyorsulást hoz az OpenCL és a Grand Central
A legizgalmasabb kérdés a Snow Leoparddal kapcsolatban, hogy mekkora gyorsulásra számíthatunk, ha a programok majd kihasználják két legfontosabb új képességet. A Grand Central ugye arról gondoskodik, hogy a feladatok optimális leosztásban kerüljenek az egyes processzormagokhoz, az OpenCL meg a grafikus mag nem grafikus célú felhasználásában tud segíteni. Mindkét funkció jelentős változást ígér, olyat, amit azért egy operációs rendszer önmagában még nem nagyon nyújtott a felhasználóknak. Szerencsére nem kell tovább sötétben tapogatóznunk, mert megvannak az első eredmények a várható gyorsulással kapcsolatban.A francia HardMac elbeszélgetett a MovieGate fejlesztőjével, Christophe Ducommunnal, aki szerint a videókódolás 50 százalékkal fürgébb lett, miután beépítette alkalmazásába a két új funkciót. A processzor-alapú kódolás most már nem 100, hanem 130 százalékban terheli le a négymagos Mac Prót, ami azt jelenti, hogy a Grand Centralnak hála már 1,3 mag van játékban, egy másik kódolásban viszont 165 százalékról 70 százalék alá esett a leterheltség, mert a munka egy jelentős részét a grafikus mag végezte el a processzor helyett.A mostani eredményekből persze kár messzemenő következtetéseket levonnunk, de jól látszik, hogy milyen hatalmas ugrásokkal lehet haladni, ha jó az operációs rendszer, ha nem kell minden egyes programozónak külön-külön elvégezni az optimalizációt.
2009. szeptember 18. péntek 12:58 -
Atomgyors az új ARM processzor
A Cortex A9 MPCore már négy processzormagig skálázható.
2009. szeptember 18. péntek 08:49 -
Intel: év végéig egymillió darab Lynnfield CPU
Az Intel Lynnfield processzorai még csak az elmúlt napok folyamán jelentek meg, ám a gyártó már el is határozta, hogy az idei év végéig leszállít belőlük egymillió darabot. Az Intel célkitűzése egy belső, most kiszivárgott iratból derült ki, amelynek értelmében a Core i5-ös és Core i7 800-as sorozatú termékekből összesen egymillió darab hagyhatja el az Intel gyárát az év utolsó napjáig. A középkategóriás, négymagos processzorok meglepően jó teljesítménnyel rendelkeznek, így jó esély van rá, hogy a sok-sok leszállított processzor iránt megfelelő vásárlói igények is mutatkoznak majd.
2009. szeptember 17. csütörtök 16:01 -
Négymagos processzor, 100 dollár alatt
Az AMD-nek sikerült elérnie először az x86-os processzorok történetében, hogy egy négy feldolgozóegységgel rendelkező CPU ára kétszámjegyű legyen.
2009. szeptember 17. csütörtök 10:05 -
Nyilvános lett a Grand Central
A Snow Leopard egyik legizgalmasabb újdonsága az OpenCL mellett a Grand Central, ami a feladatok magok közti szétosztásában segít. Erre két okból volt szükség: egyrészt manapság már mindegyik Macben többmagos processzor dolgozik, másrészt eddig a fejlesztőkre volt bízva a kódok optimalizálása, akik viszont gyakran rosszul végezték a dolgukat. Nagyon sok alkalmazás ugyanis ugyanolyan gyorsan fut egy négymagos vagy egy kétmagos rendszeren, mintha egy hagyományos, egymagos processzor lenne alatta. A Grand Central elvileg leveszi a fejlesztők válláról a terhet, a Snow Leopard rendszerszinten gondoskodik a párhuzamos adatfeldolgozásról, a fejlesztőknek azonban nem ártana ismeriük a rendszert, hogy fejleszteni tudjanak rá. Az Apple eddig alig hozott nyilvánosságra valamit a Grand Centralról, most azonban nyílt forráskódú lett a funkció, ami segíthet a hatékonyabb programok megírásában is. Én egy emberként felsorakozok a döntés mögött.
2009. szeptember 16. szerda 17:24 -
2 GHz-es, kétmagos processzor az ARM-től
Az ARM processzorai számos okostelefonban foglalnak helyet, ám a gyártó tervei szerint a későbbiekben ezek a központi egységek nem csak kézi készülékekben, hanem nagyobb hordozható konfigurációkban, például smartbookokban és netbookokban is feltűnhetnek. Az egyik legnépszerűbb ARM processzor napjainkban egyébként a Cortex-A9-es, amely például az iPhone 3GS-ben és a Palm Pre-ben is jelen van.
2009. szeptember 16. szerda 14:01 -
Nemsokára új iMacek jöhetnek
Visszatértünk a nyaralásból, újra friss, ropogós hírekkel sokkolunk titeket. Ádám még meghosszabbította kicsit a szabadságát, szóval a következő pár napban főleg én tolom majd nektek a kontentet, rögtön a kedvenc témámmal kezdek: ez egyik külföldi forrás szerint a következő néhány hétben újrarajzolt MacBookokat és iMaceket mutat be az Apple. A hírek egy gömbölyűbb, organikus asztali gépről szólnak, lekerekített élekkel, finomabb vonalakkal. A MacBook-sorozatot azonban csak finoman frissítik, szóval várhatóan marad a fehér műanyag ház.A Wedge Partners azt is tudni véli, hogy az új rendszerek valamivel olcsóbbak lesznek, az árcsökkentéssel akar az Apple versenyben maradni a Windows 7-es gépekkel. Az elemző szerint a kedvezőbb árú Maceknek hála akár a hárommilliós negyedéves darabszám elérése sem lehetetlen a cupertinóiaknak.A magam részértől én mindenesetre örülni tudnék egy újrarajzolt iMacnek, amibe esetleg négymagos processzor, bluray-meghajtó, meg OLED-kijelző kerül. Például.
2009. szeptember 16. szerda 07:05 -
Palm Plexi processzor adatok
A Palm új webOS alapú üdvöskéje két processzort, valamint külön DSP és 3D grafikus gyorsítót kapott.
2009. szeptember 15. kedd 10:46 -
Acer Ferrari One notebook AMD Congo alapokon
Az AMD pont a napokban mutatta be második generációs mobil platformját, amelyet kifejezetten az ultra vékony noteszgépekhez fejlesztettek ki. A Congo névre keresztelt platformban kétmagos Athlon Neo vagy Athlon X2-es processzor, Radeon HD 3200-as sorozatú integrált videó vezérlő, valamint 2 GB vagy 4 GB rendszermemória kaphat helyet, de ezen kívül egy mobil merevlemez is a kínálat részét képezi. Az ultra vékony és ultra hordozható noteszgépekben optikai meghajtó számára már nincs hely, így a notebook tulajdonosok kénytelenek lesznek külső, USB 2.0-s optikai meghajtót használni.
2009. szeptember 11. péntek 14:01 -
87 dollár lesz a legolcsóbb Clarkdale processzor?
A Fudzilla értesülése szerint igen!
2009. szeptember 10. csütörtök 17:40 -
Japán gyártók szövetkeznek az Intel és az AMD ellen
Hét nagy szigetországi gyártó kötött egyezséget egy az új processzor kifejlesztésére és elterjesztésére. A debütálásig még évek vannak hátra, a cél pedig a szórakoztatóipari szegmens meghódítása.
2009. szeptember 10. csütörtök 12:52 -
Intel: Core i7, Xeon 3400 és az első Core i5 processzor
Az Intel számos nagyteljesítményű asztali és szerverprocesszort mutatott be, melyek a számítógépes integráció következő fokát képviselik.
2009. szeptember 9. szerda 14:40 -
Új Core i7-es processzor a felsőkategóriában
Az Intel két napja dobta piacra a kereskedelem fő áramába szánt Lynnfield processzorait, amelyek LGA-1156-os foglalatba illeszkednek és kétcsatornás DDR3-as memóriavezérlővel vannak ellátva, szemben a Bloomfield modellek háromcsatornás DDR3-as memóriavezérlőjével. A kedvező árú újdonságokhoz olcsón lehet P55-ös alaplapokhoz jutni, így végre többen gondolkodhatnak el azon, hogy leváltsák-e a Core 2 alapú rendszereiket. A különböző tesztek szerint az új processzorok (pl. Core i7 870) LGA-1366-os társaiknál alacsonyabb fogyasztás mellett üzemelnek, különösen üresjáratban, ám teljesítményben és árban is közel helyezkednek el hozzájuk (az említett CPU például a Core i7 950-hez).
2009. szeptember 9. szerda 09:01 -
Megjöttek a Lynnfield alapú Xeon processzorok
Az Intel négymagos Lynnfield processzorai már nagyjából egy napja elérhetőek. Első körben háromféle LGA-1156-os processzor lesz elérhető, amelyek a Core i5 750-es (2,66 GHz), a Core i7 860-as (2,8 GHz) és a Core i7 870-es ( 2,93 GHz) típusjelzéseket viselik. A termékek közül az i7-esek rendelkeznek HyperThreading támogatással is. A három processzor 45 nm-es
2009. szeptember 8. kedd 18:01 -
Újabb Athlon II-es processzor érkezik
Az AMD Athlon II-es processzorsorozatában jó ár/teljesítmény arányú modellek helyezkednek el, amelyek vonzó választásnak minősülnek, ugyanis a processzorok emellett még meglepően jó tuningpotenciállal is büszkélkednek. Az olcsó megoldásokat tartalmazó termékcsaládban hamarosan egy újabb tag foglalhat helyet: érkezik az Athlon II X2 255-ös modell.
2009. szeptember 7. hétfő 15:01 -
Új Core 2 processzor tűnt fel a japánban
A Core 2 Quad Q9505 vélhetőleg az utolsó négymagos, LGA775-ös tokozású modell.
2009. szeptember 3. csütörtök 12:40 -
Új Core 2 processzor tűnt fel japánban
A Core 2 Quad Q9505 vélhetőleg az utolsó négymagos, LGA775-ös tokozású modell.
2009. szeptember 3. csütörtök 12:40 -
Érkezik a Phenom II X3 740-es processzor
Az AMD az Intelhez hasonlóan hamarosan egy új processzorral jelentkezik a piacon, amellyel a költséghatékony megoldásokat kereső felhasználókat fogják célba venni. Az Intel két processzor újdonságával szemben az AMD nem négymagos processzorokat, hanem egyetlen hárommagos terméket küld harcba riválisának termékei ellen.
2009. augusztus 30. vasárnap 12:01 -
Sharp NetWalker: Netbook és internettábla között
A Sharp rendkívül kompakt kialakítású Freescale processzor köré épített mini laptopot mutatott be.
2009. augusztus 28. péntek 12:21 -
Vékonykliens 11 watt fogyasztással
Mindösszesen 11 watt fogyasztású linuxos vékonyklienst dobott piacra a Fujitsu. A Futro S100 az 500 Mhz-es Via Eden processzor mellett 512 megabájtnyi beépített flash memóriát tartalmaz és az integrált Chrome9 grafikus mag hardveresen játssza le az mpeg2, mpeg4, wmv9 és vc1 formátumokat. Az eszköz meglehetősen apró, így akár egy lcd- monitor hátuljára is rögzíthető. A szerkentyű a hangkártyájával, a beépített usb-portokkal és a hálózati csatolóval állítólag megállja helyét egy átlagos irodai környezetben is. A linuxfordevices.com híre szerint a kicsi "zöld" berendezés árát egyelőre nem hozták nyilvánosságra.
2009. augusztus 27. csütörtök 21:40 -
Atomot a Nokia-ba!
Annak még nem érkezett el az ideje, hogy a telefonokban is Atom processzor dolgozzon, de annak igen, hogy a Nokia hordozható gépet dobjon piacra.
2009. augusztus 26. szerda 12:32 -
2010-ben is érkezik új LGA-775-ös Celeron CPU
Az Intel a felsőkategóriás processzorok piacáról már száműzte az LGA 775-ös processzorfoglalatot, helyette LGA-1366-os megoldást használnak, amelyre egyelőre csak és kizárólag a Core i7-es processzorok épülnek, de később majd a Core i9-es modellek is ezt fogják használni. Az átalakulás idén szeptemberben tovább folytatódik, ugyanis akkor megkezdődik a kereskedelem fő áramába szánt LGA-1156-os processzorok forgalmazása is: első körben a négymagos Lynnfield processzorok kerülnek a boltok polcaira. Az LGA-775-ös processzorok napjai már keményen meg vannak számlálva, ám a legfrissebb hírek szerint még jövőre is készülnek ilyen újdonságok, legalábbis egy biztos, ugyanis érkezik majd a 3,4 GHz-en ketyegő Celeron E3900-as processzor.
2009. augusztus 26. szerda 12:25 -
Kétprocesszoros telefon QWERTY gombsorral
A Miutech gépében helyet kapott egy Intel Atom és egy ARM9 processzor is.
2009. augusztus 26. szerda 08:34 -
Kétprocesszoros telefon QWERTY gombsorral
A Miutech gépében helyet kapott egy Intel Atom és egy ARM9 processzor is.
2009. augusztus 26. szerda 08:34 -
Nokia Booklet 12 órás üzemidővel
Félnapos üzemidővel kecsegtet a finn gyártó Intel Atom processzor köré épített HSPA, WLAN, GPS és Bluetooth modullal szerelt mini notebookja.
2009. augusztus 24. hétfő 17:16 -
GamStar SMS nyereményjáték - Cooler Master egységcsomag
Ebben a hónapban kisorsolunk egy HAF 932 számítógépházat, egy Silent Pro M600 tápegységet és egy V8 univerzális processzor hűtőt!
2009. augusztus 19. szerda 14:30 -
Ingyen LGA-1156 leszorító Noctua hűtő tulajoknak
A Noctua illetékesei egy igen jó hírrel szolgálnak mindazoknak, akik rendelkeznek a cég bármelyik 2005-óta gyártott processzorhűtőjével, amelyet az Intel LGA-1156-os tokozással ellátott újdonságaihoz szeretnének használni. A vállalat azoknak, akik az LGA-1156-os processzorfoglalattal rendelkező alaplap és a Core i7-es vagy Core i5-ös Lynnfield processzor vásárlásának tényét igazoló számlákat lefényképezik és elküldik, ingyenesen adnak leszorító keretet a meglévő processzorhűtőjükhöz, hogy azt az új rendszerhez is zökkenőmentesen használhassák. Természetesen a Noctua processzor meglétét is igazolni kell számlával vagy fotóval, amelyen az igénylő valamilyen hivatalos okmánya is jól láthatóan szerepel, különös tekintettel a rajta látható névre.
2009. augusztus 19. szerda 09:30 -
Nincs 1 GHz-es Samsung i8910 HD
A dél-koreai gyártó indiai részlege tévedésből a DSP és az ARM Coretex-A8 processzor sebességének összegét tüntette fel az adatlapon.
2009. augusztus 18. kedd 12:29 -
Fresh Diagnose
Benchmark és rendszerinformációs szoftver, amellyel vizsgálhatjuk és mérhetjük a processzor, az alaplap, a videókártya és a merevlemez teljesítményét.
2009. augusztus 17. hétfő 13:44 -
AMD Phenom II X4 965 Black Edition processzor tesztek
Hírünkkel az AMD processzora iránt érdeklődőknek szeretnénk kedveskedni.
2009. augusztus 14. péntek 15:00 -
Core i3 és Core i5 processzor-információk
Az Intel heteken belül piacra dobja négymagos Lynnfield processzorait, amelyek között első körben a Core i5 750-es, Core i7 860-as és Core i7 870-es modellek lesznek jelen. Ezeket a termékeket 2010 elején követhetik a Westmere architektúrára épülő kétmagos megoldások, amelyek a Core i5-ös és Core i3-as családokban kaphatnak helyet.
2009. augusztus 11. kedd 13:02 -
Intel Pentium Dual-Core E6500K tuning: 5 GHz
Az Intel Pentium Dual-Core E6500K típusjelzéssel ellátott processzoráról nemrégiben számoltunk be: ez a termék tulajdonképpen az Athlon BE (Black Edition) modelljeihez hasonlóan szorzózár nélkül kerül forgalomba, így a tuning egyszerűbbé válik azáltal, hogy nem csak az FSB, de a processzor szorzójának növelésére is lehetőség nyílik. Az újdonság nagyjából egy hete kapható Kínában, de várhatóan hamarosan a világ egyéb részein is piacra fogják dobni.
2009. augusztus 10. hétfő 12:01 -
Erősödött a processzor piac
A cím sajnos csak a második negyedév adatai alapján igaz, az elmúlt év hasonló időszakához képest még mindig tart a visszaesés.
2009. augusztus 6. csütörtök 18:37 -
Indul a HD4860 szállítása, érkezik a HD4750 is
Az AMD elég komoly meglepetést okozott, amikor a kínai média pár nappal ezelőtt bejelentette, hogy a nagy processzor- és videokártya gyártó vállalat hamarosan új taggal bővíti a Radeon HD 4800-as sorozatot. A Radeon HD 4860-as névre keresztelt termék a Radeon HD 4850-es és Radeon HD 4870-es modellek között keletkezett űrt hivatott pótolni, a termék szállítása a friss információk szerint augusztus 18-a körül indulhat meg, így valószínűleg hivatalos megjelenésére sem kell már sokat várni. A korábbi hírekkel ellentétben nem csak a kínai-, hanem a világ egyéb piacain is elérhető lesz az újdonság, amelynek pontos specifikációiról korábbi hírünkben olvashatnak az érdeklődők.
2009. augusztus 5. szerda 16:15 -
Az Intel cáfol: nem tűnnek el a Z Atomok
A hétvége folyamán érkeztek azok a hírek, amelyek szerint az Intel a Z sorozatú, alacsony fogyasztású Atom processzorainak, amelyet eredetileg MID készülékekhez fejlesztettek ki, hamarosan leállítja gyártását, és év végétől szállításukat is. A magyarázat az ipari források szerint mindössze annyi volt, hogy ezzel a lépéssel szeretnék a netbookok és a nagyobb kijelzővel, valamint erősebb processzorral szerelt notebookok közötti határvonalat egyértelműen meghúzni. A történet lényege annyi, hogy az N-eseknél alacsonyabb fogyasztással rendelkező Z modellek lehetővé teszik a nagyobb képátlójú kijelzők alkalmazását a netbookok esetében, ugyanis a processzor által megspórolt energiát a kijelző táplálására fordíthatják, így az akkumulátoridő nagyjából változatlan marad, a felhasználói élmény, legalábbis megjelenítés tekintetében viszont jelentősen javul.
2009. augusztus 4. kedd 18:01 -
Frissült az Intel processzor-útiterve!
Az Intel frissítette processzor útitervét, amely most már 2010 harmadik negyedévéig tartalmaz információt az új termékek megjelenésével kapcsolatban. A listát a gyártó természetesen nem a nagyközönségnek szánta, ám az a kínai híroldalaknak köszönhetően mégis kiszivárgott, ahogy az időről-időre lenni szokott.
2009. augusztus 3. hétfő 15:15 -
Athlon II X2 240: méltó régi nagy híréhez
Az AMD piacra dobta legfrissebb processzor családját, amely az Athlon II-es nevet viseli. Az új széria legkisebb tagját, az Athlon II X2 240-es modellt helyeztük górcső alá, hogy kiderüljön: vajon az új jövevény mire képes az azonos órajelen üzemelő Athlon X2 5600+, valamint a 2,5 GHz-es Intel Pentium Dual Core E5200-as modell ellen?
2009. augusztus 3. hétfő 08:01 -
Fenyegetően közelít az Apple Tablet
Ádám ugyan bejelentette, hogy ő már csak a premierkor szeretne írni az Apple Tabletről, én azonban nem tettem ilyen felelőtlen kijelentést, úgyhogy nem maradtok hírek nélkül.Főleg, hogy a lassan fél évtizede pletykák szintjén létező gép körvonalai egyre tisztábban látszanak, és a legújabb információmorzsák óta kezdenek a helyükre kerülni a puzzle darabkái. Úgy értem, egy rakás korábbi hír értelmet nyer.Volt egyrészt szó itt pár hónappal ezelőtt arról, hogy az Apple Premium App Store-t nyit, amiből jobb minőségű, de drágább alkalmazásokat lehet vásárolni. Lenne ilyesminek értelme az iPhone vonatkozásában is, de sokkal hihetőbbnek tűnik, hogy a bolt már a Tablethez készül. Főleg, hogy a közelmúltban kiderült, az új gép leginkább egy óriási iPhone lesz, hasonló funkciókkal, csak nagyobb kivitelben.Ebben az esetben meg már annak a pletykának is van értelme, hogy az Apple Atom-alapú gépet készít. Vagy egy rakás helyen megírták, hogy a kaliforniai cég egy netbookhoz használja majd fel az Intel harmatgyenge processzorát, amit én mindig is egy baromságnak tartottam, mert az 1,6 gigahertzes csip óriási visszalépés lenne az Apple leggyengébbjéhez, az Airben használt 1,83-as Core 2 Duóhoz képest is. Viszont ha nem a Mac OS X-et, hanem az iPhone rendszerének módosított verzióját eresztjük az Atomra, már sokkal vidámabb a helyzet, mert azt a szoftvert bizonyára gond nélkül elfuttatja a csip.Szóval azt már sejtjük, hogy milyen alkalmazásboltja lesz a készüléknek, azt is, hogy milyen processzor kerül bele, és az utóbbi pletykával kapcsolatban van két újabb megerősítésünk is: a Snow Leopard egy korábbi változata hirtelen megnövelte az atomos gépek üzemidejét, ami utal arra, hogy az Apple optimalizálgat a csipre. A másik bizonyító erejű felfedezés, hogy az AR9281 Atheros kódnevű wificsip, ami az Atom-platform egyik legfontosabb komponense, mostantól hivatalosan is Mac-kompatibilis, pedig jelenleg nincs olyan Mac, amiben ez a csip dolgozna.És a történet itt kezd el egyre izgalmasabb lenni.
2009. augusztus 2. vasárnap 08:43 -
Bréking: Apple diákkedvezmény Magyarországon is
Az Apcom, az Apple magyarországi képviselete Back to School akciót hirdetett. Ez at jelenti, hogy felsőoktatási hallgatóknak és alkalmazottaknak minden Apple boltban 10 százalék kedvezmény jár a MacBookból és a MacBook Próból, pontosabban azok két típusából szeptember 30-ig.MacBook2.13 GHz Intel Core 2 Duo processzor, 2 GB memória, 160 GB merevlemez, NVIDIA GeForce 9400M grafikus kártya, fehér polikarbonát vázEredeti ár:290.800 FtKedvezményes bruttó ár:259.900 FtMacBook Pro 13"2.26 GHz Intel Core 2 Duo processzor, 2 GB memória, 160 GB merevlemez, NVIDIA GeForce 9400M grafikus kártya, alumínium unibody vázEredeti ár:352.100 FtKedvezményes bruttó ár:315.990 FtEzen kívül Apple Roadshow-k lesznek szeptemberben Budapesten, Szegeden, Miskolcon, Pécsen és Debrecenben, ennek a részleteinek megpróbálok utánajárni. Egyre inkább érezzük az Apple kis hazánk feletti kezét.
2009. augusztus 1. szombat 12:24 -
Új processzorok az Athlon II-es sorozatban
Az AMD Athlon II-es processzorcsaládja jelenleg három tagból áll, amelyek kétmagos modellek, 2,8 és 3 GHz közötti órajellel. Már elég régóta hallhatunk arról, hogy az AMD újabb processzorokkal szeretné bővíteni az Athlon II-es családot: a tervek szerint három- és négymagos modellek is megjelennek majd a kínálatban. Az MSI weboldalán található processzor-kompatibilitási lista ismét jó szolgálatot tett, ugyanis megtalálható rajta az Athlon II-es család nyolc új tagja, az egységek várható órajelével és egyéb specifikációival.
2009. augusztus 1. szombat 10:01 -
Teszt előzetes a 3,06 GHz-es Clarkfield-ről
A Clarkdale processzorok tulajdonképpen az Intel új kétmagos processzorai lesznek, amelyek a Nehalem/Westmere architektúrára épülnek. A termékek két okból is jelentős mérföldkőnek tekinthetőek: egyrészt ezek a CPU-k lesznek az első 32 nm-es csíkszélességgel készülő termékek, másrészt pedig ezek lesznek az első megoldások, amelyeknél a processzor tokozásán belül foglal majd helyet az északi híd. A 2010 első negyedévében érkező újdonságok háromféle termékcsaládban kapnak helyet, amelyekben tulajdonságaik alapján lesznek csoportosítva.
2009. július 30. csütörtök 18:01 -
Az Apple szerint a feltört iPhone-osok ingyen beszélhetnek
Az Apple úgy érezte, a szoftveres helyett jogi úton megy neki a jailbreaknek, vagyis megpróbálja szövetségi törvénysértésként beállítani az iPhone-ok feltörését, a telefonra szabadon telepíthető alkalmazások lehetőségét. Az utolsó tagmondattal szeretném megelőzni azokat a kommenteket, amik szerint a jailbreak szabad szolgáltatóválasztást, fizetős programok ingyenes megszerzését vagy a CIA adatbázisának másolását teszi lehetővé. A mezei felhasználóknak ugyanis csupán szabadságot jelent a feltörés. A többi hozadék, pl. a világ elpusztítása egy tiltott program telepítésén keresztül már csak hozadéka a szabadságnak, ahogy ugyanez a lehetőség megvan bármelyik számítógép éa kütyü esetében.Az Apple is hasonló hozadékra hivatkozik, amikor rá akarja ütni a pecsétet a jailbreakre. Azt találták ki ugyanis, hogy a feltört telefonokkal akár a mobilszolgáltató tornyait is ki lehet ütni, így ingyen telefonáláshoz juthatnak a hackerek.A kulcsszó pedig ez: a hackerek. Ők azok, akik az Apple 45 oldalas beadványa szerint kihasználhatják a baseband processzor szabad programozásából adódó lehetőségeket, mint ahogy ők voltak, akik erre rávették a basebandet. Persze az is igaz, hogy eredményeiket szabadon megoszthatják másokkal, így bárki (tényleg: bár-ki) törvénysértést követhet el. A tornyok támadása pedig tényleg nem a megtűrt kategória.Gondosan meg kell azonban választani, hogy hol vágjuk ki a fát. Az Apple a gyökerénél kezdi, ami nem feltétlenül jó módszer. Nem is lehet, hiszen az Electronic Frontier Foundation (EFF) által benyújtott igény, ami pont a feltörés elfogadásáért harcol, például egyáltalán nem sért semmilyen szövetségi törvényt. A felszabadítási front is azt hangsúlyozza, hogy a feltörés a szabadon telepítő programokról szól. A többi csak az önző emberek igazságtalansága és a gonoszok zsarnoksága.Mit tud ezzel a beadvánnyal elérni a cupertinói cég? Hát csak azt, hogy bizonyos jailbreaket illegálisnak minősítenek, az emberek pedig ugyanúgy törik tovább a telefonjukat.
2009. július 30. csütörtök 15:31 -
1 GHz-es processzor a Samsungtól
A Samsung és az Intrinsity 1 GHz-es ARM Cortex-A8 Hummingbird processzort mutatott be.
2009. július 28. kedd 09:56 -
2010 elején hétféle Arrandale processzor érkezik
Az elmúlt napok folyamán sok szó esett mind a hamarosan megjelenő négymagos Lynnfield, mind pedig a kétmagos, 32 nm-es csíkszélességgel készülő Clarkdale processzorokról, amelyekben 45 nm-es IGP mag is jelen lesz. A Clarkdale kódnévre keresztelt példányok mobil változatai Arrandale névre lesznek keresztelve, ezek a processzorok várhatóan 2010 elején kerülhetnek piacra, akkor majd nem kevesebb, mint hétféle modell közül választhatnak majd a gyártók és a felhasználók.
2009. július 26. vasárnap 18:01 -
AMD - 500 millió processzor leszállítva
Persze nem egyszerre, hanem a cég 40 éve alatt összesen - most a héten szállították le az 500 milliomodik AMD processzort.
2009. július 26. vasárnap 13:38 -
Decemberben jön az Nvidia GT230-asa
A hónap elején mutatkoztak be az Nvidia G210-es és GT220-as belépő szintű videokártyáinak OEM változatai, amelyek a gyártó weboldalán is hamar feltűntek. A G210-es modell esetében 24 darab stream processzor áll rendelkezésre, ezek 1425 MHz-en ketyegnek, míg a GPU magórajele 600 MHz-es. A GT220-as egységnél már kétszer annyi, azaz 48 darab stream processzor áll rendelkezésre, amelyek 1373 MHz-en üzemelnek, a GPU pedig 625 MHz-es órajellel bír.
2009. július 25. szombat 12:01 -
AMD: 500 millió x86-os processzor
Kevesebb mint két hónappal alapításának 40. évfordulója után az Advanced Micro Devices leszállította ötszázmilliomodik x86-os processzorát. Elemzők szerint az AMD helyzete egyre erősödik, és ez többek között a betartott megjelenési időknek is köszönhető.
2009. július 25. szombat 05:00 -
Félmilliárd processzor gyártott az AMD
Bár az üzlet nem megy jól, azért van mit ünnepelni. A vállalat az elmúlt 27 évben 500 millió PC-kompatibilis mikroprocesszort adott el.
2009. július 24. péntek 12:22 -
500 millió processzor az AMD-től
Mérföldkőhöz érkezett az Intel riválisa.
2009. július 24. péntek 12:13 -
Prémium nettábla Hongkongból
Atom processzor, 1 GB memória és SSD: kényelmes útitárs.
2009. július 24. péntek 09:55 -
Prémium nettábla Hongkongból
Atom processzor, 1 GB memória és SSD: kényelmes útitárs.
2009. július 24. péntek 09:55 -
Phenom II X4 945 immáron 95W-os TDP-vel is
A délelőtt folyamán bemutatott belépő szintű Athlon II X2-es és Sempron processzorok után az AMD most egy újabb központi egységet dobott piacra, amely egy négymagos, Phenom II X4-es megoldás. A jövevény tulajdonképpen a Phenom II X4 945-ös processzor energiatakarékos kiadásának felel meg, ugyanis 125W helyett már
2009. július 23. csütörtök 17:01 -
X58-as alaplapokat teszteltünk
Alaplap tesztekkel elég régen jelentkeztünk, leszámítva a Mini-ITX és Micro-ATX lapok tesztjét, amely néhány hete jelent meg. A legfrissebb megmérettetésben az Intel felsőkategóriás megoldásaival, azaz az X58-as lapkakészlettel ellátott alaplapokkal foglalkozunk, amelyekbe LGA-1366-os tokozású processzorok passzolnak. A termékek nem olcsóak, de azért vannak a piacon költséghatékony megoldások is, amelyek árkategóriájukat tekintve az alsóbb szegmensben helyezkednek el és megfelelő szolgáltatásokat és teljesítményt biztosítanak a felhasználók számára. Ezekhez az alaplapokhoz ideális választás lehet a legolcsóbb, Core i7 920-as processzor, amellyel a következő oldalakon látható tesztek is készültek.
2009. július 23. csütörtök 08:01 -
32 nm-es Clarkdale processzor 4 GHz-en
A legfrissebb hírek szerint az Intel a következő negyedév folyamán kívánja piacra dobni első 32 nm-es Clarkdale processzorát, ami azért érdekes, mert a korábbi útitervek még 2010 első negyedévében esedékes startról beszéltek. Így vagy úgy, ez a tény megmagyarázná, hogy a népszerű tuningmester, azaz a tajvani Coolaler miért tehetett szert már most egy 32 nm-es Clarkdale processzorra, amelyet aztán egy kis tuningnak is alávetett.
2009. július 22. szerda 08:01 -
Az Intel LGA-1156-os processzorainak útiterve
Az Intel hosszabb távú processzor útitervével kapcsolatban pár napja szivárogtak ki információk, amelyek meglehetősen érdekesnek bizonyultak. Most ismét friss hírekkel jelentkezünk, ám ezúttal kizárólag az LGA-1156-os tokozással ellátott processzorok szerepelnek a célkeresztben, egészen pontosan azok, amelyek az idei év harmadik negyedéve és 2010 első negyedéve között fognak megjelenni a piacon.
2009. július 21. kedd 16:01 -
VIA Eden processzor a Fujitsu vékony kliensében
A Fujitsu a VIA-val karöltve építette meg alacsony fogyasztású, kis helyigényű kliensét.
2009. július 21. kedd 13:00 -
Processzor árcsökkentés az Intel-nél
Az Intel és az AMD közötti processzor árharc egy ideje már igen kiélezettnek mondható, és a helyzet a dolgok jelenlegi állása szerint tovább fokozódik. Az AMD rendkívül olcsó Phenom II-es processzorokkal kívánja növelni processzorpiaci részesedését, ám úgy tűnik, hogy ezt az Intel sem nézi tétlenül, ugyanis a nagy processzorgyártó számos Core 2 Quad és Core 2 Duo sorozatú processzorának árát csökkenti, sőt, néhány Pentium és Celeron modell is olcsóbb lesz.
2009. július 21. kedd 09:01 -
Kéne az iPhone 3GS
A Szilícium Völgyben már megnyomkodtam egyszer az új mobilt, most megint a markomba került Handrásnak hála. Olaszországból rendelte, kártyafüggetlenül közel 180 ezer forintba került, ami azért elég komoly összeg, Apple-kereskedőnek, vagy a márka fanatikus hívének kell lenned ahhoz, hogy kifizess érte ennyit. Mert 180 ezer forintból már számítógépet kapsz, vagy 180 kiló sajtos párizsit, esetleg 30 kiló Serranót a város egyik legjobb delikátboltjában, a Picanterben.Az Apple mobilját viszont még csak meg sem lehet enni, másra jó: kiszolgál.Nem egyszer leírtam már, hogy szerintem az iPhone a világ legjobb telefonja, amit tartok, azzal együtt is, hogy néha ököllel ütöm a kijelzőjét. Mielőtt kipróbáltam, járt a kezemben egy rakás másik mobil, de egyiket sem akartam: okostelefonok jöttek-mentek, de mindegyik túlbonyolított volt, hiába zsúfolták tele őket egy rakás funkcióval, azokat nem tudtam volna használni. És ez nemcsak rám volt igaz, a T-Mobile felmérése szerint amíg egy átlagos okostelefon pluszképességeit a vásárlók 40 százaléka használja, addig ez a szám az iPhone-nál nyolcvan százalék fölötti. Az Apple megint megcsinálta, amihez a legjobban ért: a tökéletes kezelőfelületet.Maradtak persze hibák a mobilban, de ezek jelentősége eltörpült amellett, hogy mennyire használható volt a készülék. Legalábbis eleinte, mert ahogy teltek-múltak a hónapok, egyre bosszantóbbak lettek a hibák. Főleg egy: hogy túlterhelt a processzor. Két éve, az eredeti modell premierjekor ez még nem volt annyira feltűnő, az androidos mobilok és a Palm Pre megjelenésével azonban egyre világosabbá vált, hogy lehet ezt máshogy is. Hogy nem feltétlenül kell szaggatnia a zenelejátszásnak böngészés közben. Hogy nem normális hosszú másodperceket várni a kontaktlista betöltésére, vagy az üzenetek megnyitására.Hogy az iPhone egyszerűen lassú.És a 3GS-modell pont ebben erősített sokat, egyszerűen villámgyors lett. Kétszer erősebb processzor és kétszer több memória került bele, az Apple is azt mondja rá, hogy kétszer gyorsabb, pedig ennél sokkal nagyobbnak tűnik a változás. Az ok egyszerű: ha a 3G-s modellben pár alkalmazást már elindítottunk, alig maradt szabad memória vagy processzoridő az új programoknak, jött a döbbenetes belassulás. A 3GS-nél viszont a kétszer gyorsabb Cortex miatt ott van tartalékban a 3G-s modell processzorának teljesítménye még egyszer, ami összehasonlíthatatlanul kényelmesebb munkát jelent.Egy autós hasonlattal élve: nem mindegy, hogy egy olyan autót hajtasz 130-cal, aminek 140 a végsebessége, vagy egy olyat, aminek 280. Előbbi haldoklik, nem bír már tovább gyorsulni, bizonytalan, utóbbi meg hasít, ha akar, az erőlködés legkisebb jele nélkül. Ugyanez van a 3GS-sel: pillanatok alatt indulnak el a programok, alkalmazások, az új processzor, a kétszer több memória és a jóval erősebb grafikus mag párosa látszólag csak röhög a nekik szánt feladatokon.Jó partner ebben az új 3G-s csip is, ami tesztjeim szerint kétszer-háromszor nagyobb adatátviteli sebességre képes, mint a korábbi modellé. A Speedtest sokkal nagyobb sávszélességet mutat és az oldalak is feleannyi idő alatt jönnek le.Van persze még néhány új funkció, de a lényeget leírtam: a 3GS végre olyan tempót diktál, amilyet elvárunk a világ legjobb telefonjától. A közeli képek készítésére alkalmasabb manuális autofókuszos kamera már csak bónusz, ahogy a digitális iránytű, meg a tök felesleges hangvezérlés is. A 3GS közel sem forradalom, de visszahelyezte az iPhone-t oda, ahova való: a szélesebb tömegek igényét legjobban kielégítő telefon pozíciójába.Hogy egy szóval fogalmazzam meg: dugnám.
2009. július 19. vasárnap 07:54 -
Kiszivárgott az Intel részletes CPU útiterve
Az Intel processzor útitervével kapcsolatban már sok-sok részletet ismerhettünk meg, de a PC Watch kollégái most egy bámulatosan részletes táblázattal leptek meg minket, amelyen az összes jövőben megjelenő processzorról találunk részletesebb és kevésbé részletes információkat. A táblázat nem csak az asztali-, hanem a mobilprocesszorokkal kapcsolatban is szolgál néhány információval. Aki a hosszú leírást nem szeretné elolvasni, nézze csak meg a képet, rajta van minden.
2009. július 17. péntek 11:15 -
Frissült az Intel processzor-útiterve
Az Intel processzorokkal és platformokkal kapcsolatos útitervének egy részéről a tegnapi nap folyamán adtunk némi tájékoztatást: kiderült például, hogy a Lynnfield processzorok várhatóan szeptember 7-én kerülhetnek kereskedelmi forgalomba, míg a hozzájuk tartozó, LGA-1156-os processzorfoglalattal ellátott P55-ös alaplapok valamikor augusztus végén, illetve szeptember elején kezdenek el megjelenni. A P55-ös lapkakészletet az Intel hivatalosan még augusztusban útjára indítja, így a partnereknek és a viszonteladóknak lesz idejük megfelelő mennyiségű alaplapot leszállítani és raktározni.
2009. július 14. kedd 14:01 -
Trabant, utánégetővel
Az Acer potens Nvidia-rendszert épített a béna Atom processzor köré, aztán az egészet berakta egy apró házba. A Revo új korszakot ígér.
2009. július 14. kedd 00:42 -
Életciklusa végéhez közeledik a Core 2 Duo E7300
Újabb Intel processzor vonul nyugdíjba.
2009. július 10. péntek 13:00 -
MSI P55-GD65: órajelemelés gombnyomásra
Napjainkban a felső közép és felsőkategóriás alaplapok esetében egyre többször vannak jelen mikrokapcsoló formájában a bekapcsoló-, reset- és CMOS Clear gombok, amelyek rendkívül jó szolgálatot tesznek extrémebb tuning esetén, amikor az alaplap éppen a házon kívül foglal helyet. Az MSI mérnökei a P55-GD65ös típusjelzéssel ellátott alaplapjuknál ennél egy picivel tovább mentek: a terméken elhelyezett három tuning gomb segítségével valós időben emelhetjük vagy csökkenthetjük a processzor órajelét, sőt, egy gombnyomással akár a maximumot is kihozhatjuk belőle.
2009. július 10. péntek 09:30 -
Izmosabb grafikus gyorsítót ad az Intel
Tudjuk mindannyian, hogy a legnagyobb processzorgyártó gpu-i főleg csak arra jók, hogy hangosan vinnyogva, a földön fetrengve röhögjünk rajtuk: a MacBookomban például GMA 950-es van, ami mindössze annyit tud, hogy a képet valahogy eljutatja a processzortól a kijelzőig. Az X3100-asok sem adnak sokkal nagyobb teljesítményt, a közelmúltban meg volt szerencsém tesztelni az egyik legújabb terméket, a GMA 500-ast, és azóta sem sikerült magamhoz térnem. Mert a legostobább koncepciót sikerült megvalósítani vele: minden létező technológiát belezsúfoltak, van benne DirectX 10.1, OpenGL 2.0, csak éppen olyan harmatos a teljesítmény, hogy még egy karaktert is nehezen rajzol ki az asztalra, akkor meg minek a kompatibilitás a speciális effektekkel?A Macrumors szerint azonban ennek vége, mert az Intel következő generációs mobilplatformjával érkező grafikus gyorsítók már izmosabbak lesznek. A rendszer az Intel Nehalem csipje köré épül majd, ez van most a Mac Próban, de várhatóan 2009 végén, 2010 elején megjelenik majd a processzor a MacBook Prókban és az iMacekben is. És az új platformba új grafikus gyorsító dukál.Bár az Intel meglehetősen visszafogott, amikor az új gpu teljesítménye kerül szóba, az iparági partnerek szerint jóval gyorsabb csipekre számíthatunk a jelenlegi 4500-asoknál. Hogy pontosan mekkora sebességre érdemes készülni, arról nincs semmilyen információ, mindenesetre hallottam én már ezt a dumát az X3100-asok meg a 4500-asok megjelenése előtt is, aztán látjuk, mi történt: a szintén integrált Nvidia Geforce 9400-as úgy leiskolázta a teljes inteles mezőnyt, hogy az öröm volt nézni.Kérdés csak az, hogy a következő generációs Intel-platformhoz gyárthat-e majd integrált gpu-t az Nvidia, a processzorgyártó ugyanis pont ebben akarja megakadályozni partnerét, nyilván mert látja, hogy a teljesítményharcban folyton alulmarad.Not very sportszerű, but very hatékony.
2009. július 8. szerda 15:00 -
Alacsony profilú processzorhűtőt mutatott be a Scythe
A BIG Shuriken valamennyi napjainkban használatos asztali processzor hűtésére alkalmas.
2009. július 7. kedd 09:00 -
Albatron K3780E: két PCB, 780E lapkakészlet
Az Albatron immáron hivatalosan is bejelentette K3780E típusjelzéssel ellátott alaplapját, amely az idei év júniusában, a Computex alkalmával mutatkozott be először a nagyközönség számára. A termék egy igazi különlegesség, ugyanis összesen két darab nyomtatott áramköri lapból áll: egyiken a processzor, az északi híd és a déli híd van jelen, míg a másikon az I/O szükségleteket kielégítő egyéb alkatrészek foglalnak helyet.
2009. július 6. hétfő 16:30 -
Új Sony Ericsson Xperia 1 GHz-es processzorral
Az új Sony Ericsson Xperia várhatóan 1 GHz Qualcomm processzor és Android 2.0 operációs rendszer köré épül.
2009. július 6. hétfő 09:01 -
Új hűtők a Thermaltake kínálatában
A Thermaltake mérnökei két újdonsággal jelentkeznek a hűtők piacán. Az egyik termék a ProWater sorozatba tartozó komplett vízhűtő rendszer, amely minden szükséges alkatrészt tartalmaz a processzor hűtéséhez, míg a másik egy videokártyák számára kifejlesztett hűtő.
2009. július 5. vasárnap 12:01 -
Asztali PC-k Core i7-tel az iBUYPOWER-től
Az iBUYPOWER három új asztali PC-t mutatott be, amelyekbe Intel Core i7-es processzor került.
2009. július 3. péntek 09:00 -
Néhány héten belül itt az iPhone 3GS
Megbízható források megerősítették, hogy ha nem is a hónap elején, de a következő hét végétől már kezdhetjük várni az iPhone 3GS megjelenését itthon is. A tárgyalások ezzel kapcsolatban még nem zárultak le, így sok kérdés továbbra sincs eldöntve, egy azonban biztos: az iPhone 3GS-t Magyarországon továbbra is kizárólag a T-Mobile forgalmazza.Annak ellenére, hogy Schiller valamivel több mint három hete bejelentette Magyarországot, mint a júliusi premier egyik helyszínét, még csak most jutottak el odáig, hogy biztosra lehet mondani a dolgot. Szóval jön a digitális iránytű, a szebb fotók és videók, a hangvezérlés, 7.2 Mbps-os HSDPA (mobilszolgáltatók, felkötni a gatyát), hosszabb akkuidő, Cortex V8-as processzor és persze a sebesség. Készüljetek.Pontos időpont egyelőre senki előtt sem ismert (legfeljebb a T-Mobile-os takarítónők tudnak pontos dátumot), de én azt tippelem, hogy a napokban megállapodnak a részletekben, jövő héten elkezdik a szervezést, és talán már a 13-ával kezdődő hét végén jöhet a lepellerántás.
2009. július 2. csütörtök 08:16 -
Teszt az AMD tuningosoknak szánt CPU-járól
Az AMD kifejezetten az overclocker társadalom számára fejlesztette ki legfrissebb processzorát, amely a Phenom II Black Edition TWK42-es típusjelzést viseli, és amelyről az elmúlt napok folyamán már érkeztek különböző, pletyka jellegű információk. A termék NDA-ja lejárt, így mostantól zöld utat kapnak az első tesztek és a processzor specifikációiról is lehull a lepel.
2009. július 1. szerda 18:45 -
Előbb, még idén startolnak a Clarkdale CPU-k
Az Intel az elkövetkező hónapok folyamán egészpályás támadást indít riválisa ellen a processzor piacon: az idei év harmadik negyedévében érkeznek a négymagos, LGA-1156-os tokozással és kétcsatornás DDR3-as memóriavezérlővel ellátott processzorok, majd a legfrissebb hírek szerint a korábbi tervekkel ellentétben nem a jövő év elején, hanem még az idei év végén érkeznek meg a 32 nm-es kétmagos processzorok is, amelyek már a Clarkdale magra épülnek.
2009. június 30. kedd 13:01 -
Új csúcskategóriás AMD processzor
Hamarosan bemutatkozhat az AMD csúcskategóriás processzorra, egyelőre pletykálnak a Phenom II X4 965 modellről.
2009. június 29. hétfő 18:47 -
Elkészült az AMD Phenom II X4 965-ös CPU-ja
Az AMD Phenom II-es processzorai remek ár/teljesítmény arányukkal hódítanak a piacon: a termékcsaládot az AMD folyamatosan bővíti, hogy ezzel megfeleljen a felhasználók és alkalmazások egyre növekvő teljesítmény igényének. A legfrissebb modell, amely a gyártó műhelyében elkészült, nem más, mint a Phenom II X4 965-ös processzor, amely az új zászlóshajó szerepét tölti majd be megjelenése után.
2009. június 28. vasárnap 15:01 -
Fehér holló: erőteljes netbook AMD alapokon
Athlon64 processzor, Radeon videochip és Windows Vista: itt a piac talán legerősebb netbookja, fillérekért.
2009. június 26. péntek 09:11 -
Fehér holló: erőteljes netbook AMD alapokon
Athlon64 processzor, Radeon videochip és Windows Vista: itt a piac talán legerősebb netbookja, fillérekért.
2009. június 26. péntek 09:11 -
Új VGA hűtő készül: Scythe Setsugen
A Scythe a processzor- és videokártya hűtők piacán számos minőségi termékkel van jelen, amelyek rendkívül népszerűek a felhasználók között. A vállalat mérnökei ezúttal egy új videokártya hűtőn dolgoznak, amely a Scythe Setsugen típusjelzést viseli. Gyakorlatilag ez lesz az első Scythe megoldás, amely a GeForce GTX 2x0 kártyákkal is kompatibilis.
2009. június 26. péntek 09:01 -
Vízhűtéses szuperszámítógép az IBM-től
Lesz egy alaplap, processzor, pár memóriamodul - és kérünk 10 liter vizet is!
2009. június 25. csütörtök 14:31 -
Kábé 35 ezer forint az iPhone gyártása
Az iSuppli szerint a 16 gigabájtos új modell anyagára alig magasabb, mint egy éve a 8 gigabájtosé volt, az Apple-nek körülbelül öt dolcsival kerülnek többe az alkatrészek, összeszereléssel együtt. A vállalat azt matekozta ki, hogy az alapanyagok 172,46 dollárba, a gyártás 6,5 dollárba kerül, összesen tehát körülbelül 178,96 dollárt költ az iPhone-ra az Apple. Ebben az árban persze nincsenek benne a fejlesztés, a szoftver, a csomagolás, a szállítás és a forgalmazás költségei, sőt, a mobilhoz járó alkatrészek áraival sem kalkulált az iSuppli.Na de itt van a lista:Mint az látható, a 16 gigabájtos memória kerül a legtöbbe, majdnem ötezer forintot kell fizetni érte, míg a kijelző négyezer, az érintésérzékeny felület körülbelül háromezer forintba kerül. A negyedik legdrágább alkatrész az új, jóval gyorsabb processzor, de még az is filléres cucc, valamivel kevesebb, mint háromezer forintot fizet érte az Apple. Még jó, hogy belerakta a mobilba.
2009. június 25. csütörtök 09:34 -
Új mobileszköz-típust tervez az Intel és a Nokia
Hosszútávú - több évre szóló - megállapodást kötött az Intel és a Nokia annak érdekében, hogy együtt fejleszthessenek ki egy új mobil processzor-architektúrát, és ezzel együtt egy új mobilkészülék-"osztályt" is.
2009. június 24. szerda 16:15 -
Az új iPhone gyorsabb, mint a Pre
Ugye mindkettőben nagyjából ugyanaz a processzor van, a 65 nanométeres ARM Cortex A8-as adja a csipek alapját, különbség igazából csak a szoftverekben lehet. Amikor Kaliforniában kipróbáltam a két mobilt, egyértelműen az iPhone-t éreztem gyorsabbnak: szerintem bizonyos esetekben még a 3G-s modellel is gördülékenyebb a munka, főleg ha a képek betöltését, vagy a szkrollozás finomságát nézzük. Azt viszont nem tudtam tesztelni, hogy az adatok letöltése milyen sebességgel történik, mert valahogy se a Spring üzleteiben nem volt 3GS modell, se az Apple-nél Pre. Az Anandtech viszont megcsinálta helyettem a melót.Mondjuk azt nem tudom, hogy miért kellett a cikkben felemlegetni az ARM-processzort, mert szerintem a weblapok letöltési sebessége sokkal inkább függ a 3G-s csiptől, de ettől még érdekes eredmények születtek:Mint az látszik, az iPhone 3G és a T-Mobile G1 körülbelül egy súlycsoportban van, ezeknél lényegesen gyorsabban tölt a Pre, de a 3GS modell még a Palmhoz képest is összegyűjt 21 százalék előnyt.És ha valaki még csak 20 éves, és még 60 évig fog élni, és egész életét weblapok letöltésével akarja tölteni, akkor 12 évet nyer az új iPhone-nal!
2009. június 23. kedd 09:35 -
AMD processzor az iráni rakétákban
Szuperszámítógépekbe kerültek és fegyverkísérletekhez használták fel az Advanced Micro Devices fejlesztette lapkákat - a nemzetközi tiltás ellenére.
2009. június 19. péntek 13:46 -
Közfelháborodás az Intel új névrendszere miatt
Nemcsak itt, de világszerte is sokan kifogásolták az Intel új processzor-névrendszerét, valóban sokkalta áttekinthetetlenebbnek és semmitmondóbbnak bélyegezve azt a jelenlegieknél.
2009. június 19. péntek 12:01 -
Egyszerűsíti az Intel a Core-ok névrendszerét
Rádöbbent az Intel, hogy megint nagyon összegabalyodtak a processzor-elnevezései (ezúttal a különböző Core-okéi), és már a vásárlókat is kezdik összezavarni, ezért neki is láttak a rendrakásnak.
2009. június 18. csütörtök 15:30 -
„Forma 1-es” processzor az AMD-től
Tuningbajnok CPU, extrém teljesítménnyel és fogyasztással.
2009. június 18. csütörtök 14:16 -
Bővül a Core 2 Quad termékcsalád
A Q9505 jelzésű processzor mellett új információk derültek ki az Intel Calpella és az újgenerációs Atom platformról.
2009. június 18. csütörtök 08:26 -
Intel: érkezik a Core 2 Quad Q9505
Az Intel-nél már egy ideje gőzerővel készülnek a vállalat Core i5-ös processzorsorozatának piacra dobására, sőt, időről-időre a Core i7-es modellek között is eszközölnek változtatásokat a vállalatnál. Ezek alapján úgy tűnik, hogy a Core 2 Duo és Core 2 Quad processzorok kínálatában már nem igazán lehet újdonságok megjelenésére számítani, de ez szerencsére nem igaz: a vállalat most például a Core 2 Quad Q9505-ös processzor elkészítésén munkálkodik.
2009. június 18. csütörtök 08:01 -
Jövőre jön a kétmagos ARM-processzor
Az okostelefonok piacán az egyik legnépszerűbb központi egységek az ARM-processzorok, többek között ilyen mikroprocesszor működik az új iPhone 3G S és a Palm Pre szívében is.
2009. június 17. szerda 17:15 -
Radeon HD 4790 RV790-es GPU-val
A friss, 9.6-os Catalyst meghajtóprogram után az AMD háza tájáról egy másik újdonságról, egy videokártyáról is érkeztek hírek. Az új jövevény RV790-es GPU-val lesz ellátva és a Radeon HD 4790-es típusjelzést fogja viselni. Az RV790-es grafikus processzor egyébként a gyártó jelenlegi leggyorsabb videokártyáján, a Radeon HD 4890-esen teljesít szolgálatot.
2009. június 16. kedd 12:30 -
Androidos netbook 250 dollárért
Várhatóan még a nyár vége előtt megjelenik a Google Android operációs rendszerét futtató első netbook. A kínai Skytone 250 dollár körüli áron várható gépecskéjében, az Alpha 680-ban egy 533 megahertzes ARM 11 processzor lesz. A héthüvelykes kijelzővel és wifivel is felszerelt gyártmány a kétcellás akkumulátorral 2-4 órás üzemidőre lesz képes, ami jelentősen elmarad a várakozásoktól - írja a cnet.com.
2009. június 15. hétfő 22:10 -
Év végén érkezik az Intel Core i7-960
Az új processzor a Core-i7-950 modellt váltja le.
2009. június 15. hétfő 14:18 -
Új mini noteszgép a Fujitsu-tól
Az Intel Atom N280 processzor-alapú Fujitsu M2010 ideális választás olyan felhasználóknak, akik kicsi és könnyű gépet szeretnének tanuláshoz, böngészéshez, levelezéshez vagy videótelefonáláshoz.
2009. június 15. hétfő 12:56 -
Két új, belépő szintű CULV processzor érkezik
Az Intel CULV (Consumer Ultra Low Voltage) processzorai remek alappal szolgálnak a vékony és könnyű noteszgépek készítéséhez. A CULV központi egységek alacsony feszültséggel és alacsony fogyasztással üzemelnek, emellett elegendő teljesítménnyel is rendelkeznek, ami ideálissá teszi őket a fent említett notebook kategóriában történő használatra.
2009. június 15. hétfő 09:30 -
Szállingóznak a 65W-os Phenom II X4-esek
Nagyjából egy hónapja röppentek fel a hírek, amelyek azt állították, hogy az AMD új, energiatakarékos Phenom II-es processzorokon dolgozik, amelyek 65W-os TDP-vel büszkélkednek majd. Alig egy hete került fel az AMD saját árlistájára az első 65W-os TDP-vel rendelkező Phenom II X4-es processzor, de máris számos kanadai és európai online webáruház kínálatában találkozhatunk az új jövevénnyel.
2009. június 14. vasárnap 06:01 -
Apple iPhone 3G S kiszivárgott részletek
Az Apple eddig csak az általánosságokban beszélt a legújabb iPhone-ról, nemrég azonban részletek szivárogtak ki arról, hogy pontosan mennyi RAM és milyen processzor lesz az amerikai piacon már jövő pénteken boltokba kerülő masinában.
2009. június 12. péntek 13:20 -
Véletlenül kitették a netre az iPhone 3GS titkos adatait
Duplázódik a memória, és másfélszer gyorsabb lesz a processzor az iPhone 3GS-ben.
2009. június 12. péntek 12:25 -
Intel: még idén megérkezhet az első hatmagos asztali processzor
A vállalat nem elégedett a Core i7 eladási eredményeivel, így stratégiai változások is jöhetnek.
2009. június 11. csütörtök 18:25 -
Az új generációs iPhone-ban 256 MB RAM lesz
Az Apple eddig csak az általánosságokban beszélt a legújabb iPhone-ról, nemrég azonban részletek szivárogtak ki arról, hogy pontosan mennyi RAM és milyen processzor lesz az amerikai piacon már jövő pénteken boltokba kerülő masinában.
2009. június 11. csütörtök 15:17 -
Még több részlet derült ki az új iPhone-ról
A holland T-Mobile-től újabb részleteket tudtunk meg az iPhone 3GS-ről. Az új készülékben állítólag egy 600 megahertzes processzor és 256 megabájt RAM kattog. Az iPhone 3G-ben egy 412 megahertzre lebutított ARM proci és 128 megbájt RAM látta el a feladatát.Tegnap már megtudtuk, hogy a grafikus gyorsítót a korábbi Power VR MBX Lite-ról SGX-re cserélték, amivel az OpenGL ES 2.0 szabvánnyal is kompatibilissé vált a telefon.A 600 megahertzen ketyegő ARM processzorról az órajelen kívül nem tudtunk meg mást. Egyes források szerint a V7 Cortex-et építették be a telefonba, az AnandTech azonban mást állít - ami egyébként is sokkal logikusabb: szerintük a Cortex V8-as került bele az iPhone 3GS-be, ugyanaz, mit a Palm Prébe. Az oldalon egy összehasonlítást is találunk az előző és a mostani processzor különbségeiről: A Wikipedián egyébként már tényként kezelik a dolgot.
2009. június 11. csütörtök 05:14 -
Bemutatták az iPhone új modelljét
Gyorsabb processzor, tartósabb elem, van benne egy iránytű, egy videokamera és az előzőnél jobb fotókamerája nagyobb felbontású képeket készít, illetve automatikus fókusszal is rendelkezik - ez jellemzi röviden az Apple új IPhone modelljét.
2009. június 10. szerda 06:58 -
Elképesztően erős notebook a Sagertől
A Sager NP9280-ban Intel Core i7 processzor és három SSD meghajtó dolgozik.
2009. június 9. kedd 09:00 -
Az olcsóbb MacBook gyorsabb
A Macworld letesztelte az Apple laptoparzenálját, és meglepő (valójában nem is annyira) eredményre jutott. Az egy hete frissített fehér, műanyag Macbook, amit egy akció keretében az Egyesült Államokban 925 dollárért már házhoz visznek, jobb eredményeket produkált, mint az 1300 dolláros unibody tesó.Idén már másodszor frissítették a szappantartószerű, 13 colos gépállatot, a 2 gigahertzes procit feltornázták 2,13-ra, 160 gigás vinyó került bele a 120-asok helyett, és DDR2-es RAM-ból 800 megahertzes kattog benne.Többek között a Speedmark 5-öt használták a tesztelésre, ami szerint átlagosan 6,5 százalékot ver a műanyag az alumíniumra. A processzor a nagyobb órajel miatt természetesen lenyomta az unibody-t, de a merevlemezes teszteken - meg úgy általában mindegyiknél - is a fehér MacBook győzedelmeskedett.Ami ebben a jó hír, hogy ez a helyzet nem maradhat így, az Apple frissíteni fogja az unibody vonalat is. Az illesztésmentes házért nem sokan adnak 300 dollárt. Új status quo-t akarunk.
2009. június 4. csütörtök 10:14 -
Computex: Több új Intel processzor is elstartolt
És egy új lapkakészlet is érkezett.
2009. június 3. szerda 17:20 -
Hatmagos processzor az AMD-től
De lettek olcsó kétmagosok is, a gyártó minden kategóriában erősít.
2009. június 3. szerda 10:40 -
Computex: videokártyák a Galaxy-tól
A sok netbook, processzor és notebook mellett természetesen a videokártya szegmens is képviselteti magát az idei Computexen. A Galaxy kínálatában például meglehetősen érdekes termékeket láthattunk, amelyek között ötletes koncepciók is vannak.
2009. június 3. szerda 10:30 -
Intel: 4 új processzor és új mobil lapkakészlet
Az elkövetkező pár napban számos nagyvállalat jelenti majd be különböző termékeit, ugyanis már javában zajlik az idei Computex, amelynek ezúttal is Tajpej ad helyet. A show június 2-től 6-ig tart, így még rengeteg újdonság várható a következő néhány napban. A következő néhány sorban most az Intel négy új processzorát, valamint a CULV processzorok számára készített új lapkakészletét mutatjuk be, amelyeket a show folyamán jelentett be a nagyvállalat.
2009. június 3. szerda 09:01 -
Beágyazott rendszerekbe szánt grafikus processzor az AMD-től
A Radeon E4690 az előző generációhoz képest megháromszorozott teljesítménnyel bír.
2009. június 2. kedd 13:56 -
Érkezik az 1,3 GHz-es Qualcomm processzor
A Qualcomm új processzora 30 százalékkal gyorsabb működést és 30 százalékkal alacsonyabb fogyasztást ígér.
2009. június 2. kedd 09:59 -
Celeron processzor 8 GHz-en
Öreg Netburst nem vén Netburst. Folyékony nitrogénnel, természetesen.
2009. május 27. szerda 16:21 -
Tesztpadon egy 2,66 GHz Lynnfield processzor
Az elmúlt hetek folyamán sorra jelennek meg a különböző neves gyártók Core i5-ös processzorokkal is kompatibilis hűtői, azaz nagy a mozgolódás, mindenki várja az Intel új, Nehalem architektúrára épülő középkategóriás processzorait. Most ismét érdekességek jelentek meg, ám ezúttal nem processzorhűtőkről, hanem egy tesztről tudunk beszámolni, amelyben egy 2,66 GHz-en ketyegő Lynnfield processzor teljesítményét próbálták megvizsgálni néhány egyszerűbb szintetikus teszt segítségével.
2009. május 25. hétfő 11:01 -
Aspire One 751: a HD képességek tesztje
Az Acer Aspire One 751-es modell, amelyről néhány napra számoltunk be, egészen érdekes kis netbooknak nézett ki. Az újdonságban egy mini Blu-ray, pontosabban Vmedia meghajtó mellett egy külön Quartics QV1721 média processzor próbál gondoskodni a HD videók zökkenőmentes lejátszásáról. A termék specifikációi alapján összességében mindenki várta az első teszteket, ám ahogy ezek megérkeztek, szertefoszlott a lila köd és kiderült a kő kemény igazság.
2009. május 23. szombat 08:01 -
Két új X58-as alaplap az eVGA kínálatában
Az eVGA, aki egy kaliforniai székhellyel rendelkező nagy és ismert alaplapgyártó, hamarosan két újabb alaplapot mutat be, amelyek mindketten az Intel felsőkategóriás, X58-as lapkakészletére épülnek és így az LGA-1366-os tokozással rendelkező, egyre bővülő Core i7-es processzor családot fogadják.
2009. május 21. csütörtök 17:01 -
Grafikus magot is tartalmaz az új Atom processzor
Az Intel bemutatta következő generációs Atom processzorát, mely a beépített memóriavezérlő mellett grafikus magot is tartalmaz, feleslegessé téve az alaplapra integrált videokártyát.
2009. május 21. csütörtök 08:05 -
Dell webszerver VIA Nano processzorral
A Dell legfrissebb szerver megoldása, amely Fortuna kódnév alatt kerülhet hamarosan forgalomba, rendkívül nagy fontossággal bír a VIA számára. A New York Times Bits blogjának információi szerint a Dell Fortuna kódnévvel ellátott megoldásában energiatakarékos VIA Nano processzor dobog majd.
2009. május 19. kedd 19:01 -
Megduplázzák az iPhone memóriáját
Kiszivárgott néhány adat az iPhone készülő új verziójáról, tehát hamarosan tele lesznek használt iPhone 3G-vel a hulladéklerakók és a sarki GSM-boltok. Az AppleInsider szerint ugyanis megduplázzák a RAM-ot, tehát a csilivili kijelzőtelefon egyre jobban hasonlítani kezd az okostelefonokra. Így valószínűleg többé nem lesznek olyan kínos bugok, hogy bár a böngésző meg tud nyitni vagy fél tucat weboldalt, már a második oldal betöltésekor teljesen kiüti a memóriájából az elsőt, mert az nem fér el.Állítólag másfélszeresére nő a processzor teljesítménye, a kamera 3,2 megapixeles lesz, a memória 32 megabájt, és lesz benne iránytű. Remélem a GSM/3G csipet is lecserélik valami modernebbre, mert botrány, hogy a jajfón milyen lassan találja meg a rádiójeleket, ha egyszer elveszíti. Roaming területen kiérsz a repülőtérről, mire az iPhone észhez tér, és addigra az Apple-fanok által lecikizett Nokiákkal meg LG-kkel a többiek már rég elintézik a rutinszerű hazatelefonálást.A jövőbeni iPhone-ról persze most még könnyű nagyokat és okosakat mondani, nyilván lesznek a fentieknél vadabb elképzelések is. Én megelégednék ezekkel is.
2009. május 12. kedd 18:27 -
Egy kínai rajongó már kézbe foghatta az új iPhone-t
Egy kínai Apple-rajongói oldalon megjelent egy kommentelő, aki azt állította, hogy ő már nyomogatta a új iPhone-t. Egy ismerőse állítólag a Foxconnál dolgozik, így a prototípust neki is megmutatta. Mondjuk egy rajongói oldalon patapon200 álnéven mondanak nagyokat az emberek.A srác azt állítja, hogy az új iPhone teljesen úgy néz ki, mint a korábbi generáció, ráadásul a kijelző is változatlan. A rendszermemória duplázódott 256 megabájtra, a tárolókapacitás pedig állítólag 32 gigabájt lesz, a processzor pedig 600 megahertzes lesz a 400 helyett. Szerinte a sokat emlegetett 3,2 megabites, autofókuszos kamera kerül bele, valamint iránytű és FM rádió, viszont az akkumulátoron sem változtatnak.Nagyon úgy tűnik, hogy a rajongó csupán elismételte az elmúlt hetek pletykáit, ami újdonság a felsorolásában, az leginkább az, hogy ezeken kívül nem lesz újdonság. A megákhoz, gigákhoz logikusan pakolt egy kicsit, és kész is az újabb pletyka, szóval szerintem hülyeség. Szerintetek?
2009. május 12. kedd 07:10 -
E6300: Japánban már kapható a legújabb kétmagos Pentium
Újabb Intel processzor kapja meg az E6300-as jelölést.
2009. május 11. hétfő 19:45 -
Lencsevégen a Pentium E6300
Az Intel annak ellenére, hogy javában készíti Core i5-ös processzorait, illetve gőzerővel bővíti a Core i7-es termékpalettát, más szegmensekben is készít újdonságokat. A jól ismert Pentium márkanév nem merül feledésbe, hiszen hamarosan újabb tag érkezik a Celeron és a Core 2 Duo sorozatok között elhelyezkedő kategóriába. Egy japán weboldal, az ASCII.jp információi szerint a legfrissebb Pentium sorozatú processzor az E6300-as típusjelzést viseli, és várhatóan még ebben a hónapban megjelenhet kereskedelmi forgalomban.
2009. május 11. hétfő 09:01 -
Újabb hat processzor az AMD-től
Tegnap érkezett néhány érdekes információ, amelyek arról számoltak be, hogy az AMD processzorkínálata az idei év harmadik negyedévében összesen nyolc új energiatakarékos modellel bővülhet. A termékek között Socket AM3-as Athlon II-es és Phenom II-es, három- és négymagos központi egységek egyaránt jelen vannak. No, de ez még nem minden: ma újabb értesülések szivárogtak ki a vállalat CPU termékpalettájával kapcsolatban, amelyek szerint újabb hat processzorral gyarapodhat a kínálat.
2009. május 8. péntek 18:01 -
AMD: Több AM3-as asztali processzor debütál a nyáron
Az AMD kínálata a nyáron számos új központi egységgel gazdagodik.
2009. május 8. péntek 15:30 -
Avid bejelentés két új AppleŽ Mac Pro konfiguráció támogatásáról
A bejelentés két Mac modellt érint, különbözQ processzor sebességgel.
2009. május 8. péntek 10:24 -
Két Core i7-es processzor megy majd nyugdíjba
Az Intel háza táján nagy a mozgolódás: a vállalat új Core i7-es processzorok bejelentésére készül, így elkerülhetetlen tény, hogy a korábban piacra dobott modellek közül egy-két példány hamarosan nyugdíjazásra kerülhet, a gyártó ugyanis így próbálja átalakítani a termékportfóliót, és előkészíteni a helyet az újdonságok számára. Ezúttal két modellről derült ki, hogy forgalomban töltött napjaik bizony már meg vannak számlálva: az egyik processzor a Core i7 940-es, míg a másik a Core i7 956 EE processzor.
2009. május 7. csütörtök 12:01 -
Linux-világ
Nyolc terabájtos hálózati tároló Blackarmor néven dobott piacra beágyazott Linuxot futtató hálózati háttértárat a Seagate. Az eszköz négy darab SATA-eszközt fogad. A berendezéshez további eszközök is csatlakoztathatóak a négy darab usb-porton keresztül. A diszkek zavartalan eléréséről két gigabites hálózati csatoló gondoskodik. Az eszköz a RAID 0/1/5/10 szabványokat támogatja. A nyolc terabájtos modell kétezer dollárért kapható, míg a két terabájtos csupán 800 dollár - írja a linuxdevices.com. Következő generációs SATA-felület A Seagate és az AMD bemutatta az első olyan SATA-merevlemezeket és eszközöket, amelyek az eddigi maximálisan három gigabit másodpercenkénti sebesség helyett a duplájára is képesek. A hat gigabites merevlemezek a 2003-ban kiadott 1,5 gigabites alaplapokkal is kompatíbilisek lesznek - tudósít az internetnews.com. Mono 2.4 és MonoDevelop 2.0 Megjelent a Mono 2.4-es verziója, amely az eddigi verziókhoz képest gyorsabb és jobban skálázható. A Monóval lehetővé válik .Net (C#) programok Linuxon történő lefordítása. Ezzel egy időben frissült a MonoDevelop is - számol be blogjában Miguel de Icaza, akinek a nevéhez fűződik nemcsak a Mono, hanem az egyik legnépszerűbb linuxos ablakkezelő, a Gnome projekt indítása is. Számos újdonság a 2.6.29-es kernelben Linus Torvalds bejelentette a 2.6.29-es kernelt. Az új kernelbe számos újdonság került bele, többek között: kernel grafikusmód beállítás, WiMax és Wifi AccessPoint támogatás, SquashFS, fájlnevek titkosítása EncryptFS esetén - számolt be az osnews.com. Tábla-pc és netbook egyben Az Alway Innovating bemutatta Linuxot futtató új eszközét, amely netbook és tábla-pc is egyben. A felcsatolható billentyűzet extra portbővítéseket és akkumulátort is tartalmaz, így akár 10-15 óra üzemidő is elérhető. Tábla-pc lévén érintőkijelzőt kapott az eszköz. A készülék lelke nem a mai népszerű Intel Atom processzor, hanem a Texas Instruments OMAP3530-as modellje, amely 600 megahertzen ketyeg. A háttértára egy nyolc gigabájtos flash eszköz, azonban a memória méretéről nem esett szó a bejelentésben. Az eszköz rendelkezik a már megszokott vezeték nélküli kapcsolatokkal. A készülék ára 300 dollár körül várható - állítja a linuxdevices.com. Kindle 2 - e-könyv-olvasó az Amazontól Az Amazon 360 dolláros e-könyv-olvasója Linuxot futtat - tudósít a linuxdevices.com. A hardveres hátteret egy 532 Mhz-es ARM11-es Freescale processzor adja, ami mellé 32 megabájt memória és két gigabájt beépített tároló került (ez mintegy 1500 könyvhöz elegendő). Az eszköz hagyományos SD-kártyával bővíthető. A támogatott formátumokról sajnos nem szól a híradás. Gnome 2.26 Megjelent a Gnome 2.26, az egyik legnépszerűbb Linuxos grafikus környezet - olvasható a projekt honlapján. Az új verzió számos újdonságot tartalmaz: még egyszerűbb cd/dvd írást, médiaállományok szélesebb körű támogatását, ujjlenyomattal történő azonosítást. A teljes lista a projekt honlapján tekinthető meg. A legkisebb linuxos számítógép? 245 és 400 dollár között rendelhető a CompuLabtól a Fit-PC2 elnevezésű pirinyó csoda, amely csupán hat wattot fogyaszt, de rendelkezik 1.6 Ghz-es Intel Atom processzorral, egy gigabájt memóriával, 160 gigabájtos merevlemezzel, full HD-kimenettel. Igazán különlegessé azonban a mérete teszi: kisebb, mint három egymásra helyezett cd-tok. Az eszköz kapott wifit és gigabites hálózatot is a hat darab usb-csatlakozó mellé. A lilliputi számítógép Ubuntu Linuxot futtat - számol be a linuxdevices.com.
2009. május 5. kedd 22:10 -
Miért (volt) lassú a Windows 7 RC letöltése?
Valamint információk a végleges változat megjelenéséről, és egy „egzotikus” processzor támogatásáról. Rövidhírek, egy csokorban.
2009. május 5. kedd 14:16 -
Új VGA hűtő: Arctic Cooling Accelero L2 Pro
Az Arctic Cooling mérnökei nemrégiben készítették el a vállalat legfrissebb processzorhűtőjét, amely tulajdonképpen nem más, mint egy költséghatékony termék AMD-s platformra: az Alpine 64 Pro. A neves svájci cég most egy újabb hűtőt mutatott be, ám ezúttal már nem a processzor- , hanem a videokártya piacot vették célba. Az Arcitc Cooling Accelero L2 Pro típusjelzéssel ellátott terméke egy igen ütőképes megoldás, amely rengeteg ATI és NVIDIA videokártyával kompatibilis.
2009. május 4. hétfő 08:01 -
Szélesképernyős Acer netbook
Az Aspire One 751-be 16:9-es képernyő és Intel Atom Z520-as processzor került.
2009. május 4. hétfő 05:00 -
Ünnepelnek az AMD-nél: már 40 éves a cég!
Az AMD-t 1969. május elsején alapította néhány ex-Fairchild alkalmazott, akik egészen pontosan heten voltak. A vállalatot név szerint Jerry Sanders, Ed Turney, John Carey, Sven Simonsen, Jack Gifford, Frank Botte, Jim Giles és Larry Stenger alapította, ahol eleinte memória chipeket, különböző egyszerűbb chipeket és az Intel Corp. processzor-klónjait készítették. A cég napainkban innovatív processzorokat, lapkakészleteket és grafikus processzorokat gyárt, amelyek a költséghatékony megoldásokat kereső felhasználók között igen népszerűek.
2009. május 3. vasárnap 15:13 -
Arctic Cooling Alpine 64 Pro: új, AMD-s CPU hűtő
Az Arctic Cooling mérnökei folyamatosan jelentkeznek a piacon az újabbnál újabb minőségi processzor- és házhűtő megoldásaikkal. Most sincs ez másképp: a gyártó ezúttal egy hatékony és kedvező árú megoldást kínál azon felhasználók számára, akik a gyári AMD-s processzorhűtőjüktől szeretnének megválni és helyette egy ütőképes, de nem méregdrága hűtőre kívánnak szert tenni.
2009. április 30. csütörtök 15:01 -
Athlon X2 7850 Black Edition: már kapható
Az AMD a napokban egy új kétmagos processzort dobott piacra, amelyet a gyártó Athlon X2 7850 Black Edition névre keresztelt. Ahogy az a processzor elnevezéséből is kiderül, a termék szorzózár nélkül kerül forgalomba, azaz a szorzót nem csak lefelé lehet módosítani, mint az összes többi processzornál, hanem felfelé is, így pedig könnyebbé és eredményesebbé válhat a tuning. A nemrégiben bejelentett termék időközben már a Newegg kínálatában is feltűnt, ahol 69 dollárért juthatnak hozzá a vásárlók.
2009. április 30. csütörtök 12:30 -
Új vezérek az Apple-nél
Először is munkába állt Mark Papermaster, akinek kálváriáját az IBM-mel és az Apple-lel most nem írom le még egyszer, lényeg az, hogy a 2008 októberében az IBM-nél felmondott szakértőt volt cége beperelte, amiért konkurens vállalathoz áll, ezért aztán csak most tudott először ceruzát hegyezni a cupertinói Hardware Devices Engineering részleg vezetőjeként. Rossz nyelvek szerint a valódi feladata a PA Semi nevű Apple leányvállalat processzorfejlesztésének irányítása, ugyanis Papermaster ahhoz ért igazán. Persze a bíróság előtt ezt tagadta.Bob Drebin is helyet kapott az igazgatói csapatban, ő korábban az AMD-nél volt vezető beosztásban a Graphics Products Groupnál. Grafikai eszközök fejlesztésének területén elég jelentős tapasztalatokat szerzett meg az évek alatt, az Apple-nél valószínűleg a Snow Leopard Open CL-es gondjait bízzák rá.Tulajdonképpen a jelenlegi két legérdekesebb terület kapott új gazdát: az egyik a jövő kézikütyüjeihez fejlesztett saját processzor, a másik a grafikus mag kihasználása nemgrafikai feladatokra, ami a Snow Leopard operációs rendszernek az egyik legjobban várt ficsöre. Mindent bele, fiúk.
2009. április 28. kedd 18:30 -
32 nm-es Westmere prototípusok és teszt
Nemrégiben adtunk hírt róla, hogy az Intel a 32 nm-es csíkszélességgel készülő Westmere processzorokból a 30-nál is több partnerének már több ezer mintapéldányt küldött ki. Várható volt, hogy egy-két ilyen processzor számítástechnikai fórumok tagjaihoz is el fog jutni, akik aztán lefényképezik és le is tesztelik az egységeket. Ez most sem történt másként: az XtremeSystems egyik fórumtagja, JCornell szert tett két új processzorra, az egyik egy Clarkdale, míg a másik egy mobil rendszerekbe szánt Havendale processzor. Érdekesség, hogy az a fórumtéma, amelyben a szerencsés felhasználó beszámolt a tapasztalatokról, rövid időn belül eltűnt. A Google által tárolt oldalakon még mindig elérhetőek a képek és a szöveg is.
2009. április 28. kedd 12:30 -
AMD: még két processzor érkezik a Phenom II-es csúcsmodell mellé
A friss versenyzők mellett egy külföldi oldal már a kétmagos Athlon X2 processzorból is négymagost formált.
2009. április 27. hétfő 08:49 -
Furcsaság: kétmagos Athlonból négymagosat!
Néhány héttel ezelőtt nagy port kavart fel az a tény, hogy a három maggal rendelkező AMD Phenom II X3 720BE processzor esetében a negyedik, gyárilag letiltott magot is engedélyezni lehet, sőt, kis szerencsével ez a mag is stabilan működik. Most úgy tűnik, hogy a rendkívül népszerű kétmagos AMD Athlon X2 775 BE processzor is négy maggal rendelkezik eredetileg, habár ezek közül kettő le van tiltva.
2009. április 27. hétfő 08:01 -
19 milliót kell fizetnie az Apple-nek
Megnyerte a pert a cupertinóiak ellen az OPTi nevű cég, amelyik 2007-ben indította el az eljárást arra hivatkozva, hogy szándékosan és engedély nélkül használták fel az ötletüket.A beadványban a predictive snooping elnevezésű szabadalomra hivatkoznak, ami gyorsabb információáramlást tesz lehetővé a processzor, a memória és a számítógép egyéb részei között. Az Appleinsider szerint ez egy tipikus példája a nagyon általánosan megfogalmazott szabadalmaknak, amik csak arra lettek kitalálva, hogy minél több vállalatról húzzák le a bőrt.Ugyanerre a szabadalomra hivatkozva az OPTi beperelte korábban az ATI-t is, és amíg processzor és memória lesz a világon, valószínűleg senki nincs biztonságban. Az Apple-nek 19 milliója bánja az ügyet. A folyószámlán maradt 28 milliárd 981 millió dollár.
2009. április 25. szombat 16:11 -
Idén érkezik az olcsó kínai processzor
Kína saját fejlesztésű mikroprocesszorral rukkol elő a számítástechnikai piacon: a Godson nevű lapka új változatait PC-kbe és mobil eszközökbe szánják, fejlesztői pedig elsősorban a kis fogyasztásra és az alacsony árra összpontosítanak, nem pedig a teljesítményre - számolt be a PC World.
2009. április 24. péntek 08:07 -
Ambiciózus AMD tervek
Az AMD az Opteron processzor hatodik születésnapján a következő két évet érintő terméktervéről beszélt. Komoly ambíciók, sok mag egyetlen processzorban.
2009. április 23. csütörtök 11:36 -
Új CPU-k és árcsökkentés az AMD-nél is
Az Intel után most az AMD is elhatározta, hogy csökkenti egyes processzormodelljeinek árát. A gyártó az árak mérséklése mellett négy újdonságot is piacra küld. Az Amerikai Egyesült Államok területén eredetileg április 20-án jelent volna meg a Phenom II X4 Black Edition modell, amelynek debütálását most későbbre halasztották. A későbbi start időpontjában további újdonságok is érkeznek, köztük a Phenom II X4 945-ös modell, az Athlon X2 7850-es processzor, valamint az AMD Overdrive szoftverének harmadik verziója is. A Phenom IIX4 955-ös Black Edition processzor Európában már számos helyen feltűnt: a 3,2 GHz-es, szorzózár-mentes processzor 230 eurós áron érhető el.
2009. április 23. csütörtök 08:45 -
12 új Opteron processzor az AMD-től
Az AMD a videokártya piac mellett a szerver processzorok szegmensében sem tétlenkedik. A vállalat ma 12 új Opteron processzort jelentett be, amelyek között minden üzleti felhasználó megtalálhatja a számára legmegfelelőbb példányt. A termékek rendkívül érdekesek, ugyanis a specifikációk alapján a vállalat olyan modelleket is piacra dobott, amelyek 40W-os ACP-vel bírnak, de a kínálatban 3,1 GHz-en, 105W-os fogyasztás mellett üzemelő példányt is találhatunk, egyszóval eléggé vegyes a kép.
2009. április 22. szerda 12:30 -
AMD: 5 asztali processzor ára csökkent
És három új modell érkezik.
2009. április 22. szerda 11:35 -
VIA processzor kerül az új OLPC-kbe
Újabb lehetőséget kapott a VIA a bizonyításra, azonban nem Nano-alapokon.
2009. április 22. szerda 10:59 -
VIA processzor kerül az új OLPC-kbe
Újabb lehetőséget kapott a VIA a bizonyításra, azonban nem Nano-alapokon.
2009. április 22. szerda 10:59 -
Belinea notebook netbook áron
Intel Celeron processzor dolgozik a vállalat olcsó laptopjában.
2009. április 21. kedd 18:01 -
Új Zune jöhet
Brutális processzor és az iPod Touchénál nagyobb kijelző kerülhet a modellre.
2009. április 21. kedd 17:25 -
VIA platformra tér át aZ OLPC XO laptop
A Via C7-M váltja fel az AMD Geodét az OLCP XO netbook processzorának szerepében, jelentette be az OLPC. A megállapodás bár extra forgalomhoz juttatja a felszínen maradásért küzdő VIA Technologiest, visszafogott jelentőséggel bír az OLPC program korlátozott sikeressége miatt, ráadásul a következő generációs XO hardver már minden bizonnyal egy ARM-processzor köré épül.
2009. április 20. hétfő 16:24 -
Árcsökkenés és új processzorok az Intelnél
Az Intel háza táján folyamatosan készülnek az újabbnál-újabb termékek és az elmúlt idők során sokszor olvashattunk árcsökkentésekről is. Most sincs ez másképp: a vállalat két új asztali processzort jelentett be, ezzel egy időben pedig hírt adott arról is, hogy hamarosan csökkenni fog néhány processzor ára.
2009. április 20. hétfő 13:01 -
Intel: virtualizációs támogatást kap öt Core 2 szériás processzor
A forgalomban lévő termékek új változatai a nyár elején startolnak.
2009. április 20. hétfő 12:15 -
Három Lynnfield magos processzor érkezik ősszel
Már az árukat is tudni lehet az októberben megjelenő Intel Core i5 termékeknek.
2009. április 17. péntek 17:06 -
Új részletek az AMD notebookpiaci terveiről -- gyorsabb Phenom is érkezett
Nincs változás az AMD notebookpiaci terméktervében, két év múlva, 2011-ben érkezik az AMD integrált processzor-grafikus mag termékei, derül ki a cégről kiszivárgott információkból. Napvilágra kerültek az idén és jövőre debütáló notebookplatformok részletei is.
2009. április 17. péntek 14:26 -
A Toshiba is az érintőképernyős telefonokra koncentrál
Sok más gyártóhoz hasonlóan a Toshiba is érintőkijelzős telefonokkal képzeli el a jövőt. A cég idei terveiben szereplő mobilokban a februárban bejelentett TG01-hez hasonlóan és kivétel nélkül 1 gigahertzes Qualcomm Snapdragon processzor dolgozik majd.
2009. április 15. szerda 13:48 -
Az NVIDIA-é a legolcsóbb grafikus processzor
A gyártó egy egyedi tokozású G98-as chippel kedveskedik a felhasználóknak.
2009. április 14. kedd 13:01 -
GPU-s kulcstartó fanatikusoknak Nvidia-módra
Régen sokan készítettek kulcstartót különböző, már nem üzemképes hardver elemekből, mint például ram modulokból vagy régi processzorokból. Érdekes kulcstartók számos helyen találhatóak a neten, ám most egy igazi különlegességre bukkantunk: az Nvidia weblapján a sok-sok termék között egy GPU-val ellátott kulcstartóra figyeltünk fel, amelynek belsejében egy hibás grafikus processzor található.
2009. április 14. kedd 12:01 -
Az Intel Atom a Celeronok piacát is felemészti
A vállalat szerint az idei év végére az olcsó számítógépek 60%-ában Atom processzor lesz.
2009. április 14. kedd 11:51 -
Filléres szerkezet a shuffle
Az iSuppli kiszámolta, hogy az új mp3-lejátszó alkatrészei kábé annyiba kerülnek, mint egy doboz gyufa, vagy legalábbis nem sokkal többe. A processzor és a négy gigabájtos memória 6-6 dollárba fáj a cégnek, az akkumulátor 1,2-be, ezen kívül meg szinte már csak az alumíniumburkolatra és az összeszerelésre kell költeni. Mindez együtt 22 dollárt jelent, miközben az Apple 79 dolcsiért adja el a lejátszót, ami azt jelenti, hogy az előállítási költség alig 28 százaléka az árnak - a harmadik generációs iPod nanónál ez az arány még 40 százalékos volt.Érdekes szám, mondjuk az iSuppli jobbára kifelejti a tervezés, a csomagolás, a szállítás és a reklám költségeit, elhallgatja a az adókat, különféle díjakat és a kiskereskedelmi árréseket, de ha _mindezeket_ figyelmen kívül hagyjuk, valóban kész aranybánya az új shuffle.
2009. április 14. kedd 11:31 -
DirectX 11 képes AMD processzor
A kisebbik x86-os CPU-gyártó első, integrált grafikus magot tartalmazó központi vezérlőegysége bizonyos szempontból többet tud az összes, ma kapható videokártyához képest.
2009. április 10. péntek 09:45 -
Jönnek a Core i7 920-asok D0-s steppinggel
A D0-s steppinggel készülő Core i7 920-as processzorokkal kapcsolatban az első hírek még február elején jelentek meg, ugyanebben a hónapban a Core i7 950-es és a Core i7 975-ös processzor újdonságokról is olvashattunk, amelyek az akkori információk szerint még az idei év második negyedévében piacra fognak kerülni.
2009. április 9. csütörtök 08:55 -
Gyorsabb Atom processzor az Inteltől
A csipek órajele elérte a 2 gigahertzet.
2009. április 9. csütörtök 07:46 -
Intel: új Atomok, nyugdíjazásra ítélt Xeonok
Az Intelnél a mai nap rendkívül eseménydúsan zajlik: reggel az új logókat és a frissen bevezetett ötcsillagos értékelési módszert jelentették be, most pedig újabb friss hírek érkeztek a vállalat háza tájáról. A gyártó hivatalosan is bejelentette Atom Z550-es és Z515-ös processzorait, emellett hírt adott néhány Xeon processzor nyugdíjazásáról is.
2009. április 8. szerda 14:45 -
Gyorsabb Atom processzor az Inteltől
A MID-ekbe szánt modellek órajele elérte a 2 GHz-et.
2009. április 8. szerda 12:12 -
Új Xserve csapott le váratlanul az egész világra
Megjelent az Apple új, professzionális feladatokra megalkotott számítógépe, nem hiszem, hogy sok olyan lesz köztetek, aki most majd rohan az első kereskedésbe venni egyet, de azért lássuk, mi van benne.Az Xserve felépítése sokban emlékeztet a Mac Próéra, lényegében ugyanazt tudja, mint a kövérebb testvér, csak ebben a kategóriában a grafikus gyorsító például tökéletesen indiferens. Az alapgépbe 2,26 gigahertzes Nehalem-alapú Xeon került, ami bizonyos munkafeladatok alatt másfél-kétszeres teljesítményre képes, mint egy hasonló órajelen futó Core 2-es Xeon. A gépbe 3 gigabájt memóriát és 160 gigabájtos merevlemezt pakolt az Apple, a rendszer ára 3 ezer dollár.Majdnem ugyanezt tudja a nagytesó, csak abba két processzor került, cserébe az ár 3600 dollárra ugrik. Lehetőség van arra is, hogy az Xserve 128 gigabájtos SSD-ről bootoljon.Én mindenesetre lecserélem ilyenekre a MacBookot.
2009. április 8. szerda 05:36 -
Új csipjelölést vezet be az Intel
Csillagok jelölik a processzor teljesítményét, így a laikus vásárló is könnyen választhat.
2009. április 7. kedd 16:50 -
PlayStation-technológiát építenek a tévébe
Várhatóan fél éven belül a boltokba kerülhet a Toshiba új LCD-tévéje, amelynek belsejében ugyanaz a Cell processzor lakozik majd, amelyet a PlayStation 3 konzolban is alkalmaznak.
2009. április 7. kedd 16:15 -
Újabb Atom-gyilkos processzor jön idén
A Qualcomm csipje kevesebbet fogyaszt, mint az Intelé. Még karácsony előtt piacon lehet.
2009. április 7. kedd 13:30 -
Újabb Atom-gyilkos processzor a láthatáron
Karácsony előtt a piacon lesznek a Snapdragon-alapú netbookok, ígéri a Qualcomm vezére. Egy töltéssel akár egy napig is működnek.
2009. április 7. kedd 12:43 -
Most már nagyon meg akarom tapogatni ezt a telefont!
Szerintem tudjátok, hogy az iPhone kipróbálása óta a legtöbb mobilon csak röhögök, de borzasztó hangosan, a T-Mobile G1 volt az egyetlen, amit a remek Android-szoftvernek hála megkedveltem, de az meg olyan ronda, mintha eredetileg olcsó vécékefetartónak készült volna, csak véletlenül telefon lett belőle. Ez a Palm viszont valami elképesztően jónak tűnik. Annak is kell lennie, mert ha az új modell sem jön be, akkor a Palm este már a halakkal alszik. A reklámvideó alapján viszont nem lesz gond: az iPhone-énál sokszorta erősebb ARM Cortex A8 processzor úgy dobálja az alkalmazásokat, ahogy az olasz étterem tulajdonosa a pizzatésztát, a készülék szép, a felhasználói felület komplex de átlátható, ilyennek kell lennie egy konkurensnek 2009-ben.
2009. április 3. péntek 05:24 -
Válasz a HD4890-re: itt a GeForce GTX 275
Az AMD után az Nvidia is új videokártyával jelentkezik a piacon: a GeForce GTX 275-ös modell kifejezetten a Radeon HD 4890-es termék ellen készült, az újdonság eredetileg szintén április 6-án jelent volna meg hivatalosan, ám az AMD-hez hasonlóan az Nvidia is előrébb hozta a termék megjelenését. A GeForce GTX 275-ben egy GT200b típusú grafikus processzor foglal helyet, amely 55 nm-es csíkszélességgel készül.
2009. április 2. csütörtök 16:01 -
AMD: alacsony negyedik negyedéves bevétel
Az elmúlt év negyedik negyedévében az AMD a processzor világpiac teljes bevételeinek mindössze a tizedét tudhatta magáénak - áll az iSuppli legfrissebb elemzéseiben. A dolgok állása szerint az AMD tavaly bevételeit tekintve veszített részesedéséből, míg az Intel minden egyes negyedévet egy építőkockának használt fel, amelyek segítségével fokozatosan tovább növelte piaci részesedését.
2009. április 2. csütörtök 10:01 -
17 új processzort mutatott be az Intel
Bármennyi újabbnál újabb processzor jelent is meg mostanában, a szakértők szerint az igazán nagy újítások elmaradtak. Egészen idáig: az Intel szerint gyökeres fordulatot hoz a processzorok világába az új Xeon 5500 család.
2009. március 31. kedd 10:19 -
Új Intel noteszgép-processzorok
Az Intel hétfőn új lapkákkal frissíti fel az ultra-hordozható noteszgépekhez fejlesztett processzor-sorozatot. Az új processzorok között egy- és két CPU magos lapkák egyaránt találhatók.
2009. március 29. vasárnap 10:22 -
Újabb Samsung netbookok Intel Atom processzorral
A Samsung újabb két Intel Atom processzor alapú netbook-ot N110 és N310 vezetett be, amelyek 10 hüvelykes LCD képernyőt tartalmaznak.
2009. március 29. vasárnap 10:15 -
Letöltésajánló: Sebességmérő a PC-re
Sebességmérő a számítógépre? Bizony nem árt, bár még ennél is jobb lenne, ha rendellenes lassulásnál tippeket kapnánk, hogy mit is kellene jobban beállítani, hogy újra száguldjon a gépünk. Nos az Uniblue cég díjnyertes szoftvermegoldása épp ezt kínálja: monitorozza az összes erőforrást (diszk, memória, processzor, internet) és mindjárt optimalizál is.
2009. március 28. szombat 14:38 -
Üzleti környezetbe szánja az Acer a Veriton X270 asztali számítógépét
Az Acer csütörtökön jelentette be kis helyigényű asztali számítógépét, melyet a gyártó az üzleti termékvonalába illeszt. A Veriton X270 Core 2 Duo processzor-változatokkal és maximum 500 gigabájtnyi merevlemezzel rendelhető.
2009. március 27. péntek 11:55 -
GTX 295 egyetlen nyomtatott áramköri lapon?
Az Nvidia két GPU-val ellátott videokártyái rendszerint két nyomatatott áramköri lapból épülnek fel, az egyes PCB-ken egy-egy grafikus processzor foglal helyet a hozzá tartozó memória mennyiség társaságában. A GeForce GTX 295-ös modell versenyképes áron került forgalomba, ám az AMD nem sokkal ezután átpozícionálta Radeon HD 4870 X2-es modelljének árát, így az Nvidia terméke konkurenciát kapott. A gyártó nem csak a konkurencia, hanem a gyártási költségek miatt sincs túl jó helyzetben a termékkel, így a GTX 295-ös modellek raktárkészletei nem tudják kielégíteni a felmerülő igényeket. A gyártót a felvázolt helyzet kényszerítette arra, hogy a GTX 295-ös modell jövőjét átgondolja: a döntés már meg is született.
2009. március 25. szerda 16:01 -
Extrém processzorhűtők a Prolimatechtől
A Prolimatech neve nagyjából pár héttel ezelőtt vált igazán ismertté, amikor a gyártó összeállt a DFI-vel és az egyik DFI LanParty alaplaphoz a saját, nagyméretű hűtőjüket adták. Akkoriban mindenki azt hitte, hogy maga a DFI kezdett bele a processzorhűtők tervezésébe, ám gyorsan kiderült, hogy pontosan mi is az igazság. Azóta a Megahalems névre keresztelt hatalmas hűtő több teszten is részt vett és a vélemények alapján a termék egy igazán jó konstrukció, amely hatékony hűtést kínál a processzor számára.
2009. március 25. szerda 12:15 -
Még gyilkosabb hálókártya a Bigfoot-tól
Xeno Pro és Xeno Ultra néven mutatta be a Killer K1 Ethernet kártyájának rögtön két felújított változatát is a Bigfoot, amelyek már hardveres VoIP-kezelést is biztosítanak, ezzel is csökkentve a processzor terheltségét (bár egyelőre még nem tud együttműködni minden chat-klienssel, de rajta vannak az ügyön; a TeamSpeak-kel pl. működik, de a Ventrilo-val nem).
2009. március 23. hétfő 18:30 -
Evercool Transformer 4 HSF: új CPU hűtő
Az Everecool mérnökei egy új processzorhűtővel jelentkeznek a piacon: a termék a Transformer 4 GSF típusjelzést viseli. A hűtőn összesen 4 darab heat pipe foglal helyet, amelyek a DHT névre keresztelt eljárás segítségével, azaz közvetlenül érintkeznek az adott processzor felületével a még hatékonyabb hőleadás érdekében.
2009. március 23. hétfő 17:15 -
Drágábban és később jön az Atom?
Tajvani források szerint az Intel az Atom processzor árának emelését fontolgatja, és az új változatok piacra dobását is elhalasztja.
2009. március 23. hétfő 12:39 -
Két új Intel Atom processzor érkezik
A vállalat hamarosan beveti a Z515-ös és az Z550-es modellt.
2009. március 23. hétfő 12:14 -
Két új Intel Atom processzor érkezik
A vállalat hamarosan beveti a Z515-ös és az Z550-es modellt.
2009. március 23. hétfő 12:14 -
Rengeteg grafikus processzor legyártását tervezi az AMD
A vállalat gyártópartnerei valóságos inváziót indítanak áprilisban.
2009. március 23. hétfő 08:59 -
Intel: árcsökkentés és új processzorok
Április 19-én és július 19-én több processzor ára is csökken, továbbá április 19-én, illetve május utolsó napján új modellek is érkeznek.
2009. március 20. péntek 20:30 -
Új processzorok az Inteltől, árcsökkentéssel megspékelve
Hét új processzor érkezik a gyártótól, egyes meglévő CPU-k ára pedig átlagosan 10-20 százalékkal csökken.
2009. március 20. péntek 17:10 -
A Psystar új asztali klónt árul
Az Apple termékfrissítéseivel együtt a Psystar is előrukkolt új asztali gépével, amit továbbra is előtelepített Mac OS X Leopard operációs rendszerrel árul. A tavaly nyáron elindított bírósági eljárás ellenére a klóngyártó továbbra is rendíthetetlenül árulja a termékeit.Az Open3 egy kompakt desktop számítógép, amiben egy 2.8 gigahertzes Intel Core 2 Duo processzor, 500 gigás merevlemez, 2 gigabájt memória és egy Nvidia GeForce 8400GS dolgozik. Az állóházas alapgépet 600 dollárért árulják.Továbbra sincs garancia arra, hogy bármelyik külső program, amit a cupertióiak gépeire írtak, elfut a klónokon is. A Psystar felhívja oldalán a figyelmet, hogy nem tudja garantálni a külső alkalmazások megfelelő futását az Open számítógépekre telepített Leopardokon, csak arról számol be, hogy ezidáig nem találtak kompatibilitási hibákat.Az Apple úgy sejti, hogy a Psystar mögött erős vállalatok állnak, amik el tudják húzni az ügyet, miközben tekintélyes mennyiségű Mac-klónt adnak el. Az ügyet a bíróság sem sürgeti, miután a Psystarnak egy utolsó lehetőséget adtak korábban a támadásra, továbbra sem döntenek az ügyben.
2009. március 20. péntek 16:28 -
Intel: új processzorok, csökkenő árak várhatóak
A processzor piac globális szinten 0,5% és 1% közötti forgalomcsökkenést szenved el idén az előrejelzések szerint, ám ennél szerencsére sokkal jobb híreink is vannak. Az alaplapgyártó vállalatoktól származó információk alapján az Intel az idei év második és harmadik negyedévében csökkenti majd egyes processzorainak árait, sőt, néhány új modell érkezésére is számíthatunk még a Core i5-ös sorozat debütálása előtt.
2009. március 19. csütörtök 19:01 -
Április 20-án jön a Phenom II X4 955
Az AMD processzorkínálatában hamarosan egy új zászlóshajó fog megjelenni: a leggyorsabb négymagos processzor a korábbi hírek alapján Phenom II X4 955-ös kódnévvel kerülhet forgalomba, az előzetes információk szerint egy ígéretes modellről van szó. A termék tuning képességeiről már készült egy gyorsteszt: az XtremeSystems fórumának egyik tagja léghűtéssel sikeresen tuningolta 4 GHz-es órajelig a gyárilag 3,2 GHz-en ketyegő újdonságot, mindezt pedig léghűtés alkalmazása mellett tette.
2009. március 19. csütörtök 13:45 -
A Shuttle bemutatta érintőképernyős nettopját
A Shuttle X50 nettopja hivatalosan is színre lépett, a gyártó ezzel a géppel állít ellenfelet az ASUS Eee Top, valamint az MSI Neton számítógépeknek. Az X50 15,6 hüvelykes kijelzőt tartalmazó gépházában kétmagos Intel Atom processzor számol.
2009. március 19. csütörtök 09:53 -
Jönnek a merevlemez méretű nettopok
Az IBASE olyan single board computert mutatott be, melynek egyetlen áramköri lapján Atom processzor dolgozik. Maga a komplett számítógép akkora helyen elférhet, mint amekkora egy 3,5 hüvelykes merevlemez, természetesen a külső tápegység helyigénye nélkül.
2009. március 18. szerda 10:06 -
Phenom II X4 955: tuning 4 GHz-en
A Phenom II X4 955-ös modellről már néhol megjelentek különböző hírek, ám most úgy tűnik, hogy a processzor valóban létezik és már készen áll a megmérettetésre és ezt semmi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az egységet már egy kisebb tuningnak is alávetették. Az XtremeSystems Fórumának egyik tagja az eddig hivatalosan be nem jelentett processzort egy Windows 7 béta operációsrendszerrel ellátott konfigurációban tuningolta, az eredményről egy CPU-Z kép is napvilágot látott.
2009. március 16. hétfő 15:30 -
Új VIA VX855 lapkakészlet, Full HD-támogatással
A VX855-ös integrált médiarendszer-processzor a VIA C7, Eden és Nano CPU-családjaival kompatibilis.
2009. március 16. hétfő 10:30 -
Sebességmérő: SpeedUpMyPC 2009
Méri és optimalizálja rendszerünk főbb összetevőinek (memória, diszk, processzor, internet) sebességét.
2009. március 16. hétfő 03:19 -
AMD: mérföldkőhöz érkezett a Hollywood kódnevű grafikus processzor
A héten leszállították az ötvenmilliomodik lapkát a Nintendo Wii rendszerhez.
2009. március 13. péntek 11:51 -
Már az új AMD processzor érkezése előtt kaphatók az AM3 alaplapok
A piacon jellemzően először a processzorok jelennek meg egy-két tesztalaplap kíséretében, majd néhány héttel később lassan a nagy gyártók is megjelentetik első termékeiket. Az AMD új, 45 nanométeres eljárással gyártott központi magja esetében mindez fordítva történt.
2009. március 12. csütörtök 08:11 -
Újabb áttörés előtt a számítógépes grafika?
Ray-tracing processzor a Caustic Graphics kínálatában.
2009. március 12. csütörtök 07:29 -
Érkezik az Intel Pentium Dual-Core E3000 széria
Az új, olcsó kétmagos processzor érkezése mellett búcsúzik a Celeron D326.
2009. március 11. szerda 17:21 -
Celeron D326 és C2D Extreme X7800: itt a vég
Az Intel a processzorok esetében mindig meghatároz egy élettartamot, pontosabban egy dátumot (EOF - End Of Life), amely után a termékek fokozatosan kivezetésre kerülnek a piacról. Már számos ilyen hírrel jelentkeztünk az elmúlt hónapok folyamán, ám most ismét bővült a vállalat feketelistája: ezúttal egy belőpő szintű és egy felső-középkategóriás processzor nyugdíjazásáról szól a fáma.
2009. március 10. kedd 17:15 -
Pentium 3200 45 nm-es csíkszélességgel
Az Intel a tavalyi év novemberében bebiztosította első helyét az asztali processzorok piacán, ugyanis a vállalat piacra dobta a rendkívül gyors, és rendkívül magas árral rendelkező Core i7-es processzorcsaládját. A gyártó tervei között szerepel, hogy ez év későbbi felében néhány olcsóbb négymagos egységet is piacra dob az új architektúra felhasználásával. Hogy ezzel egy időben mi történik a piac másik végén, azaz a belépő szintű processzorok piacán? A legfrissebb hírek szerint egy új processzor sorozat készül, amelynek első tagja a Pentium E3200-as típusjelzésű modell lesz.
2009. március 10. kedd 09:01 -
Idejétmúlt Celeron processzor gyártását állítja le az Intel
Megválik korosodó processzorától az Intel.
2009. március 9. hétfő 16:30 -
Processzor az Nvidiától - új információk
Végül csak megteszi a nagy lépést a GPU-fejlesztő vállalat?
2009. március 5. csütörtök 15:13 -
Nautiz X5: Strapabíró mobil izmos processzorral
A Nautiz X5 nem csak külsőleg, hanem belsőleg is rendkívül izmos ajánlatnak tűnik, mely utóbbira egy 806 MHz-es Marvell processzor a garancia.
2009. március 5. csütörtök 13:29 -
Az NVIDIA x86-os CPU-n dolgozik?
Jó ideje kering a híresztelés, hogy az NVIDIA x86-os processzor fejlesztésén dolgozik. Eddig rálegyintettünk, de most megerősítést kapott a mendemonda, méghozzá magától az NVIDIA-tól.
2009. március 5. csütörtök 11:05 -
Saját x86-processzor felé kacsingat az NVIDIA
Az x86-os processzorpiac felé kacsingat az NVIDIA. A vállalat egy pénzügyi elemzők számára rendezett tegnapi konferencián elhintette annak lehetőségét, hogy grafikus maggal integrált CPU-val jelentkezik, amelyeket kisebb teljesítményű, olcsó eszközökbe, például netbookokba okostelefonokba vagy mobil internetterminálokba (MID) szán.
2009. március 5. csütörtök 10:34 -
Semmivel sem gyorsabbak az új Macek...
Ha csak azokat az alkatrészeket vizsgáljuk, amik nem vátloztak. Erre a zseniális következtetésre jutott a Primate Labs, amikor lefuttatta a Geekbench tesztjeit az új iMaceken és Mac miniket.Komolyan mondom, nem értem. Megszerezték a kedden bejelentett rendszereket, kipróbálhatták őket, aztán képesek voltak előállni egy olyan amatőr teszttel, hogy még egy nyolcévestől is többet vártam volna. Ez persze önmagában még nem tragédia, hiszen előfordulhat, hogy kevés volt az idejük, gyorsan kiadták az első eredményeket, aztán idővel majd jön a többi. De a Primate Labsnek nem volt ennyi elég, a cég képes volt következtetést levonni a processzor és a memória sebességéből. Azt ajánlotta, hogy az olvasók inkább vegyenek egy felújított, és ezért olcsóbb régi Macintosht, mint újat, mert a Mac mini például csak hét százalékos gyorsulást nyújt változatlan áron, az iMac meg ötöt.Világos, azt például már miért is vették volna figyelembe, hogy a mini méreteihez képest elég erős grafikus kártyát kapott, ami ötször gyorsabb elődjénél, és hogy ennek a Snow Leopardban bizony óriási jelentősége lesz. Minek foglalkoznának azzal, hogy az alapmodellbe is dvd-író került, meg nagyobb merevlemez. Mindezt persze a Geekbench nem mutatja ki, de ha a Primate Labsnél nem robotok dolgoznak, azért beböföghetnék a fontos adatokat a teszt végén.Ugyanígy van jelentősége annak, hogy az iMacek többsége már 24 colos, hogy a Geforce 9400M és a GT 120-as lényegesen erősebb, mint a Radeon 2400 XT és 2600 Pro volt, hogy a nagyobb merevlemez mellé több memóriát is kapnak a vásárlók. Bár a processzor valóban alig változott, de ennek a kimutatásához nem kell Geekbench, mert a vak is látja, hogy 1-2 száz megahertznyi az előrelépés, a rendszer összteljesítménye viszont jelentősen nőtt.Kapjam csak én a kezeim közé az új gépeket, úgy megtesztelem őket, hogy azt egy életre megemlegetik.
2009. március 5. csütörtök 10:17 -
Más is frissült az Apple-nél
Az Apple tegnapi termékfrissítése mindenféle nagyobb cécó nélkül ment végbe, ezért aztán alig lehetett észrevenni, hogy nemcsak az asztali géppark változott. A 15 colos MacBook Pro modellben a processzor órajelét 2.53 gigahertzről 2.66 gigahertzre emelték, míg plusz háromszáz dollárért a 2.8 gigahertzes proci helyett 2.93 gigahertzeset kapunk. A laptopokhoz pedig ezentúl 256 gigabájtos SSD is kérhető. Az Airben továbbra is maradt a 128 gigás SSD.A kínálat bővült még egy vezetékes billentyűzettel is, amiről hiányzik a numerikus pad. Árban megegyezik a nagyobbik testvérével.A Time Capsule-t ezentúl MobileMe előfizetéssel együtt ajánlják, ugyanis ezentúl a szolgáltatáscsomag része lett az is, hogy távolról mentse le az adatainkat a Leopard. Egy későbbi firmware update ugyanezt a korábban megvásárolt base station-ökön is lehetővé teszi majd, és ezentúl akár külső USB-s merevlemezzel is lehetővé válik a távoli backup korábbi AirPort Extreme-eken.A Time Capsule és az AirPort Extreme képesek lettek egyidőben 2.4 és 5 gigahertzen kommunikálni, így egyszerre tudnak adatforgalmat bonyolítani valamennyi Apple eszközzel a háztartásban. Az Apple már frissítette az AirPort Client programot, a Software Update-ben megtaláljátok.
2009. március 4. szerda 13:53 -
Atom processzor kerül az autókba is
Az Intel négy új változattal rukkolt elő a netbookokból ismert Atom processzorából. Az új lapkákat egyebek mellett autókba, multimédiás telefonokba, interaktív hirdetőtáblákba és ipari robotokba szánják. 
2009. március 4. szerda 08:10 -
AMD: megérkeztek a 40 nm-es lapkákra épülő Mobility Radeonok
Az új termékek az RV740 kódnevű grafikus processzor erejére támaszkodnak.
2009. március 3. kedd 16:25 -
Bréking: új iMac, új mini, új Mac Pro
Na, amire számítani lehetett, az Apple frissítette az asztali gépcsaládot. Mivel csak egy sima Store-bezárásra került sor, és elmaradt a nagy show-val egybekötött bejelentés, azt lehetett sejteni, hogy inkább apró változtatások, mint meghatározó átalakítások lesznek, ehhez képest azért történt néhány érdekes változtatás.Például végre sor került a Core i7 premierjére a Mac Próban, de nem lett négymagos iMac, és a Mac mini sem lett akkora, mint valami zümmögő bögöly.Na de ami lett: a mini 573 nap után frissült, én nem tudom, hogy az utóbbi évtizedben volt-e ilyen hosszú termékciklus, mindenesetre a konfigurációt jelenlegi formájában már kimondottan kínos volt forgalmazni, főleg 600 dollárért.Az új alapgép:processzor: 2 gigahertzes Core 2memória: 1 gigabájtgrafikus gyorsító: Geforce 9400Mmerevlemez: 120 gigabájtár: 600 dollárA középső verzió:processzor: 2 gigahertzes Core 2memória: 2 gigabájtgrafikus gyorsító: Geforce 9400Mmerevlemez: 320 gigabájt ár: 800 dollárNem maradt érintetlen az iMac sem, őszintén szólva én abban bíztam, hogy végre beleraknak egy négymagos processzort a rendszerbe, kábé akkor felelne meg annyira a kor elvárásainak, mint az első inteles iMac 2006-ban. Ehhez képest főleg csak a méretben történt változás. Az alapmodell nem sokat változott, mától így néz ki:méret: 20 colprocesszor: 2,66 gigahertzmemória: 2 gigabájtgrafikus gyorsító: Geforce 9400 merevlemez: 320 gigabájtár: 1200 dollárA többi konfiguráció mind 24 colos lett, a csipek órajele 2,66 és 3,06 gigahertz között változik, memóriából 4 gigabájt, merevlemezből 640-1000 gigabájt jutott a gépeknek, és változott a grafikus gyorsító is: ezentúl Geforce 9400M, valamint GT 120-as és 130-as pusztít az iMacekben.Valószínűleg kevesünket érinti, de frissült a Mac Pro is, az új alapmodell a következőkből áll:processzor: 2,66 gigahertzes Nehalemmemória: 3 gigabájtgrafikus gyorsító: Geforce GT 120merevlemez: 640 gigabájtár: 2500Eddig ugye 2800 dollárba került az alapmodell, de az nyolcmagos volt, igaz, a Xeon Core 2-esre épült, most viszont az Apple történetében először megjelent a Nehalem alapú, tehát jóval gyorsabb processzor. Ugyanakkor jól látható az is, hogy az Apple a reggeli pletykákkal ellentétben mégsem hajtott végre téridőugrást, és nem hozott el olyan 4 gigahertzes, nyolcmagos processzort a jövőből, amilyet az elemzők jósoltak, és ami jelenleg nem is létezik. A jelenlegi csúcsmodellbe kettő darab, 2,93 ggahertzes Nehalemet rakhatunk, ez a rendszer tehát nyolcmagos, és várhatóan brutálisan erős lesz.Hát ennyi, véget ért a móka mára, zárul Miki mókatára, semmi forradalom, semmi áttörés, csak a szükséges letudandó frissítés, de az legalább kiderült, hogy igazam volt, és az elemzők valóban HÜLYÉK.
2009. március 3. kedd 13:46 -
Intel Atomok egyedi tervezését és gyártását fogja végezni a TSMC
A korábbi értesüléseknek megfelelően az Intel és a TSMC tegnap közös konferencián jelentették be, hogy együttműködésre kívánnak lépni az Intel Atom processzor köré épülő, magas integráltságú rendszerchipek tervezésében és gyártásában. A stratégiai szövetség célja, hogy kiterjessze az Intel x86-os jelenlétét a hagyományosan az ARM által dominált területekre, mint a mobiltelefonok, digitális videorekorderek, intelligens online set-top boxok.
2009. március 3. kedd 11:01 -
16 magos Mac Pro 4 gigahertzen? Naná.
Elvileg napokon, heteken belül itt vannak az új asztali gépek, eljött hát az ideje annak, hogy a webet teleszemeteljék a különféle spekulációkkal, pletykákkal, tippekkel. Az Engadget például egy névtelen forrásra hivatkozva lehozta az új Mac Pró specifikációit. Az oldal szerint lesznek nyolcmagos konfigurációk 3-tól 3,6 gigahertzig és 16 magos rendszerek 3,6-tól 4 gigahertzes változatig.Elég jól hangzik, kár, hogy legjobb tudomásom szerint 3,8 gigahertzes Xeonnál gyorsabb eddig nem készült, az ígért Core i7-alapú rendszerből meg a 3,2 gigahertzes a leggyorsabb verzió, de az is csak négymagos és 1678 dollárba kerül. Ha tehát 16 magos rendszert akarna építeni az Apple, négy ilyet kéne pakolnia a Mac Próba, de akkor csak processzorra 1,6 millió forintot kéne költeni, és akkor még mindig csak az ígért órajelskála alján járnánk. De van itt más gond is: az 5500-as Xeon-sorozatban csak két processzor tud együttműködni, nyolcmagosnál durvább rendszert tehát nem lehet összerakni a Core i7-ből. Elképzelhető persze, hogy valami négyszer négymagos Core 2-re épülő Xeon-rendszert rak össze az Apple, de az meg 2009 elején nem tűnik túlságosan korszerűnek.Mindenesetre az Engadget informátora ragaszkodik a 16 magos, 4 gigahertzes rendszerhez, de minek álljunk meg itt, szerintem meg 32 magos, 8 gigahertzes Mac Pro jön, na erre licitáljon rá valaki!A Hardmac és a Macrumors viszont a két elérhetőbb árú asztali géppel kapcsolatban tett közzé jóslatokat, ezek már valamivel hihetőbbek. A hírben az az izgalmas, hogy a híroldalak azt állítják, már ma, azaz kedden megjöhetnek a gépek.iMacből állítólag négy verzió lesz, egy 20 colos és három 24 colos , az alapmodellben kettő, a többiben 4 gigabájt memória lesz, a kétmagos Core 2 Duók órajele 2,66, 2,93 és 3,06 gigahertz lesz, kíváncsi leszek, hogy mivel vesznek majd rá bárkit arra, hogy a középső helyett az erősebb processzort vásárolja (plusz 4 százalékos órajel).Mac miniből elvileg kettő lesz, mindegyikre 5 usb és egy darab 800-as FireWire kerül, ezen kívül egy mini DVI, egy Display port, Nvidia 9400M, egy vagy két gigabájt memória, valamint 120 gigabájtos merevlemez jellemzi majd őket.Hát, én inkább nézném már a gépeket, mert ilyesmit jósolni én is tudok.
2009. március 3. kedd 07:26 -
Új Phenom II-es CPU-k az AMD kínáltában
Néhány héttel ezelőtt - egészen pontosan január folyamán - még arról szóltak a hírek, hogy az AMD egy új, Phenom II-es processzor piacra dobására készül, amely 3,1 GHz-es órajelen fog üzemelni. Most úgy tűnik, hogy a gyártó ennél valamivel nagyobb durranásra készül: a Phenom II X4 955-ös újdonság 3,2 GHz-es órajellel érkezik majd, a korábbi, 3,1 GHz-es modellel kapcsolatos terveket törölték.
2009. március 2. hétfő 20:01 -
2010 végén jönnek a 32 nm-es AMD CPU-k
Az AMD gyártókapacitásának kiszervezése lassan véget ér, így a vállalat gyárai a The Foundry Company névre keresztelt cégben kapnak majd helyet, a név természetesen csak ideiglenes. Az AMD régebbi processzor útitervei szerint az első 32 nm-es csíkszélességgel készülő központi egységek várhatóan 2011-ben készültek volna el, ám a cég vezetője, Dirk Meyer az Information Week-nek adott nyilatkozatában már arról számolt be, hogy a 32 nm-es technológiára épülő CPU-k már 2010-ben piacra kerülhetnek.
2009. március 2. hétfő 10:01 -
Több új processzor az Intel kínálatában
Az Intel termékpalettája néhány új processzorral bővült: a sorban 3 új, LGA 775-ös tokozással ellátott Xeon UP központi egység, valamint egy új revízióval ellátott E5200-as modell található, de ezen kívül a vállalat egyik Atom processzorának ára is kisebb csökkenésen esett át.
2009. február 28. szombat 11:01 -
Atom processzor bankkártyányi helyen
A Toradex komoly méretcsökkenést hajtott végre a legfrissebb COM Expressz modulon.
2009. február 28. szombat 10:19 -
Tavasszal új ULV-s mobilprocesszorokkal jelentkezik az Intel
Két új alacsony fogyasztású processzor érkezik március végén.
2009. február 27. péntek 18:45 -
Olcsó, de izmos Radeon érkezik az AMD-től
Teszt készült az RV740 kódnevű grafikus processzor köré épülő termékről.
2009. február 26. csütörtök 10:57 -
Intel: új mobil processzorok az első negyedévben
Két ultraalacsony fogyasztású processzor debütál a vártnál hamarabb.
2009. február 25. szerda 16:32 -
Phenom II X3: feloldható a letiltott negyedik mag?
Azt bizonyára mindenki tudja, hogy az AMD nem készít külön hárommagos processzorokat, hanem a gyártó a hibás maggal rendelkező négymagos processzorokat használja fel erre a célra. Az egységeknél a problémás magot egyszerűen letiltják és már kész is a hárommagos Phenom vagy Phenom II-es processzor. A Playwares munkatársai egy érdekes tesztet hajtottak végre: a srácok sikeresen engedélyezték a negyedik, letiltott processzormagot egy Phenom II X710-es modell esetében.
2009. február 24. kedd 14:01 -
Új 3DMark 06 világrekord Phenom II-es processzorral
Hosszú évek óta most először fordul elő, hogy AMD-s rendszer vezeti a világranglistát a 3DMark 06-os tesztprogram esetében. A rekorddöntést végző tunerek egy Socket AM3-as tokozással ellátott Phenom II-es processzor, valamint két darab Radeon HD 4870 X2-es videokártya és 2 x 1 GB DDR3-as Corsair XMS3-as sorozatú memória használatával érték el az új rekordot, ami mindössze 150 ponttal múlja felül a régi csúcstartó eredményét.
2009. február 22. vasárnap 15:01 -
Mínusz 80 fokon meghal a processzor
A magyar extrémtuning bajnokság döntőjén jártunk, ahol -200 fokos cseppfolyós nitrogénnel hűtik a számítógépet, mégsem ezért fagy le rajta a Windows.
2009. február 22. vasárnap 14:08 -
Shuttle barebone PC Intel Core i7 CPU-hoz
A Shuttle új csúcsmodell kisméretű barebone PC-t hoz forgalomba, amely a legújabb Intel Core i7 processzor, valamint akár egyszerre két grafikus kártya használatát támogatja.
2009. február 20. péntek 07:19 -
Radeon HD 4770 a GeForce GTS 240 ellen
Az elmúlt napok és hetek videokártya piaccal kapcsolatos hírei másról sem szólnak, mint az AMD RV740-es és RV790-es GPU-iról, valamint az Nvidia videokártya átnevezéssel kapcsolatos terveiről. A legfrissebb értesülések is ezeket a témákat feszegetik: a források szerint az RV740-es, 40 nm-es csíkszélességgel készülő grafikus processzor felhasználásával összesen kétféle kártya kerülhet piacra, amelyek közül a Radeon HD 4770-es típusjelzéssel ellátott modell nem mással, mint az Nvidia GeForce GTS 240-es újdonságával veszi fel a harcot.
2009. február 18. szerda 10:46 -
Intel: öt mobil processzor gyártása fejeződik be
Az öregedő modelleket gyorsabbak és kisebb fogyasztásúak váltják fel.
2009. február 17. kedd 08:53 -
LG KM900 Arena multitouch képességgel
A dél-koreai gyártó multitouch képes S-Class 3D kezelőfelületét külön grafikus processzor hajtja.
2009. február 11. szerda 13:08 -
Készül az európai csúcsszámítógép
Közel 295 ezer processzor lesz benne, a világ három legerősebb rendszerének egyike lesz.
2009. február 11. szerda 06:48 -
Még egy új tag a Core i7 családban: Core i7 950
Az Intel Core i7-es sorozata hamarosan új csúcskategóriás taggal bővül: mint arról korábban már beszámoltunk, június folyamán átveszi a Core i7 965 Extreme Edition szerepét a következő csúcsmodell, amely Core i7 975 Extreme Edition típusjelzéssel kerülhet a boltok polcaira. A felsőkategóriás újdonság mellett egy másik termékkel is bővül a sorozat: a következő negyedév folyamán érkezik az olcsóbb Core i7 950-es processzor.
2009. február 10. kedd 03:00 -
Öt új processzor az AMD kínálatában
Az AMD öt új AM3-as tokozású processzorral bővítette termékpalettáját, a friss jövevények Socket AM2+-os és Socket AM3-as alaplapokban egyaránt zökkenőmentesen üzemelnek, a processzorok beépített memóriavezérlőjének köszönhetően pedig mind DDR2-es, mind DDR3-as memória modulokkal kompatibilisek attól függően, hogy az adott alaplapon milyen RAM slot található.
2009. február 9. hétfő 16:01 -
Phenom II: az AMD mentőövet dob önmagának
Cikkünkből megismerhetjük az újításokat, és az új processzor teljesítményére is fény derül.
2009. február 9. hétfő 12:09 -
GPU feszültségemelés EVGA-módra
Az EVGA-tól eddig sem állt messze a tuning: a gyártó számos gyárilag tuningolt kártyával van jelen a piacon, amelyek rendkívül jó minőséggel és teljesítménnyel próbálnak helytállni a piacon. A vállalat szakemberei nemrégiben készítettek egy ötletes kis segédprogramot, amelynek jóvoltából könnyedén lehet változtatni a grafikus processzor működési feszültségét. A gyártó most elérhetővé tette az alkalmazást, egy a felhasználók is könnyedén megváltoztathatják EVGA videokártyájuk magfeszültségét, ezáltal az eddiginél magasabb órajelet érhetnek el.
2009. február 9. hétfő 10:30 -
Intel Nehalem CPU-k 10W alatti fogyasztással is?
A közelgő ISSCC konferencia rengeteg ínyencséget tartogat a látogatók és az érdeklődők számára, ugyanis a rendezvényen az Intel számtalan új technológiájáról mutat be terveket, illetve a specifikációk egy részéről is lehull majd a lepel. A konferencián nagy szerephez jut majd a Nehalem architektúra is, amely nem is olyan régen debütált, és amely egy igazán nagy mérföldkő a vállalat történetében. Az újdonság felépítése lehetővé teszi, hogy a gyártó a lapkakészlet néhány részét, amelyek eddig az alaplapon foglaltak helyet, hatékonyan a processzor tokozásába integrálja. Az elkövetkező hónapokban megjelenő Ibex Peak platform esetében a gyártó még több egységet integrálhat majd a processzorokba. Az új megoldásoknak köszönhetően számtalan lehetőség áll a vállalat rendelkezésére, amelyeket csak ki kell aknázni.
2009. február 7. szombat 13:45 -
Multitask lehet az új iPhone
Köztudott, hogy az Apple telefonja csak nagyon speciális esetben engedélyezi a feladatok párhuzamos futását: bejövő hívás, figyelmeztetések, zenelejátszás és az egyszerűsített médiavezérlők azok, amik kihasználhatják a multitask előnyeit.Noha a telefonban viszonylag nagy teljesítményű processzor ketyeg, az Apple szerint ez mégsem elég a zavartalan felhasználói élményhez. A 128-ból ráadásul csak 40 megabájt memória marad a rendszer helyfoglalása után, ezért aztán az Apple fejlesztői maradtak a Push Notification szolgáltatásnál, vagyis hogy a külső alkalmazások egy szolgáltatóval kapcsolódhatnak, ahonnan egyszerű értesítéseket fogadhat a telefon akkor is, ha az adott program éppen nem is fut.Pontosabban mondták, hogy lesz ilyen, de azóta sem látta senki - kivéve persze az Apple saját alkalmazásaiban. Sőt, öt hónappal a beindításra ígért végső határidő után annyira csendben vannak a dologról, hogy még a belső informátorok sem tudnak semmit mondani. Mintha nem is létezett volna Push Notification.A pletykák azonban természetüknél fogva olyanok, hogy még ilyen terméketlen táptalajon is találnak maguknak utat: most azt állítják egyes lapok, hogy már nem is lesz beindítva a szolgáltatás, inkább megvárják a következő iPhone bemutatását, és akkor bejelentik a full multitask ficsört.A pletykák szerint ugyanis az új telefonba saját fejlesztésű, a mostaninál erősebb processzor kerülhet, valamint több memória, az alkalmazások párhuzamos futásának lehetőségére azonban még így is ki kell találnia valamit az Apple-nek. A találgatások szerint az egyszerre futtatható folyamatok száma maximálva lesz, ezenkívül én magam kétlem, hogy egy Task Managerrel oldják meg az esetlegesen a felhasználóra bízott felügyeletet. Nem is igen hiszem, hogy szeretnék azt a felhasználóra bízni. Szerintetek?
2009. február 4. szerda 16:46 -
Új processzor az Inteltől
A szerverekbe szánt négymagos Xeonokkal az AMD maradék előnye is eltűnik.
2009. február 4. szerda 16:01 -
Gyorsabb a netbooknál az iBook G4
Hát nem megcsinálták, amit terveztem? Annyit beszéltünk mostanában az Apple-netbookról, arról, hogy az Atom processzor vajon mire elég, gondoltam felhekkelek egy OS X-et egy MSI Windre, vagy Asus Eee-re aztán megnézem, hogy mire képes a mostanában már tényleg belépőszintnek tekinthető G4-es iBookok ellen. Ezt a gépcsaládot még mindig sokan használják, sok a tapasztalat arról, hogy Leopard, iLife alatt mire elég az egyre öregebb G4-es, abban meg biztos voltam, hogy az Intel Atomban sincs sokkal több kraft.De a külföldi kollégák szorgalmasabbak és főleg gyorsabbak voltak. az alapgép az 1,33 gigahertzes, 768 megabájt memóriával szerelt iBook volt, ellenfele az MSI Winddel teljesen megegyező Advent nevű, atomos laptop volt 1 ileltve 2 gigabájt memóriával, aztán viszonyításnak bekerült a tesztbe az első MacBook Air is 1,6 gigahertzes Core 2-es csippel.Mint az a két fenti teszten is látszik, a négy és fél éve kapható 1,33 gigahertzes G4-es szinte mindegyik megmérettetésben állja a sarat az új Atommal szemben, és mindkét csip elvérzik, ha az ellenfél az Apple történetében használt leglassabb Core 2-es. Persze senki nem is állította az ellenkezőjét, hiszen az Atom nem a teljesítménye miatt érdekes, hanem ezért:A csip fogyasztása ugyanis döbbenetesen alacsony, egy 13,3 colos ház és normális méretű akkumulátor mellé pakolva valószínűleg a 10 órás üzemidő is megvalósítható lenne, azt viszont továbbra is erősen kétlem, hogy a teljesítményadatokat látva az Apple valaha is belepakolná ezt a processzort valamelyik Macbe.
2009. február 4. szerda 11:12 -
Toshiba TG01: Egy PDA mind felett
HSDPA, WLAN, GPS, 1 GHz-es processzor, 4,1 hüvelykes WVGA kijelző és 3,2 megapixeles kamera mindössze 9,9 milliméterben.
2009. február 4. szerda 08:59 -
Az új Core i7 975 XE CPU-val már rekord is dőlt
Hivatalos bejelentés ugyan még nem érkezett az Intel legfrissebb Core i7-es processzoráról, amely a Core i7 975 Extreme Edition típusjelzést viseli, ám a terméket már kezelésbe vette a két tuningmester: FUGGER és Mikeguava. Az XtremeSystems fórumának tagjai az új processzor segítségével azt a 3DMark 05 rekordot akarták megdönteni, amelyiket még az AMD Phenom II X4-es processzor emlékezetes, 6,3 GHz-es tuningjakor állítottak be a készítők. A srácok az Intel új zászlóshajójával végül elérték, amit akartak, de ne rohanjunk ennyire előre.
2009. február 3. kedd 14:01 -
Új Extreme Edition processzor az Inteltől
Lassacskán új királyt köszönthetünk.
2009. február 3. kedd 13:30 -
Intel: újabb Extreme processzor jön
Az új Extreme processzorral sikerült megdönteni a pár napja egy Phenom CPU-val felállított 3DMark 05 rekordot.
2009. február 3. kedd 07:49 -
Frissül az iMac, 412576. epizód
Komolyan, tiszta brazil szappanopera.NEM vagyok hajlandó megírni, hogy Mr. Wu megint ihletet kapott.NEM vagyok hajlandó megírni, hogy megint az iMacbe kerülő processzor magjainak a számán töpreng az elemző.NEM vagyok hajlandó megírni, hogy több hetes fejtörés után eljutott arra a nyilvánvaló következtetésre, hogy akár lehet kétmagos és négymagos Core 2-esekből álló iMac-park is.DE nagyon szeretnék már látni egy új gépet.Ha valaki valamelyik Apple-gyárban dolgozik, és van infója, ne hallgassa el.Annak idején ismertem valakit, aki a corki üzemben tevékenykedett, elsőosztályú információi voltak a legújabb Mac Prókról, és arról is értesült, amikor új iMac bemutatása közeledett. Sajnos azóta már munkát váltott. De szívesen várok további infókat attól, aki átvette a helyét.Viszont amíg nem elsőkézből származik a pletyka, vagy amíg nincs valami kézzelfogható az új iMacről, és nem tervezek újabb postot írni, mert ez már tényleg röhely.
2009. február 3. kedd 06:06 -
Intel: sok Core 2 vonul idén nyugdíjba
Az év elején tíz processzor pályafutása ér véget.
2009. február 2. hétfő 17:59 -
Készülnek az új, gyorsabb Phenom II-es processzorok
A 45 nm-es csíkszélességgel készülő Phenom II-es processzoroknál a gyártó állítása szerint elég tekintélyes tartalékok állnak rendelkezésre, így a gyártó könnyedén tudja piacra dobni az új, magasabb órajelen üzemelő modelljeit. A Phenom II-es családba tartozó Socket AM2+-os foglalatba illeszkedő Phenom II X4 940-es modell esetében szép tuning eredményeket lehet elérni, pedig a processzor csak 3 GHz-es órajellel kerül forgalomba. Az AMD Nerws informátorai szerint a vállalat hamarosan újabb processzorokat jelent be.
2009. január 31. szombat 14:12 -
Öt Apple-termék, amiről sosem hallottál
A kaliforniai cég nemcsak sikeres számítógéppel meg kütyükkel van tele, készült néhány olyan is eszköz is az elmúlt 30 év alatt, amiről a többség azt sem tudja, hogy létezett. Ráadásul az Apple többnyire még örül is ennek. Lássuk a legérdekesebb ötöt:QuickTake 100Az Apple főleg a Macintoshokról ismert, ugyan mi köze a cégnek a digitális fényképezőgépekhez? Hát az, hogy gyártotta őket: az 1994-ben megjelent QuickTake volt az egyik első ilyen kamera a piacon. Összesen nyolc képet tudott tárolni 640x480-as felbontásban és négyszer ennyit 320x240-ben, ennyi fért az egy megabájtos memóriára. Később megjelentek okosabb modellek is, de a Kodak és a Fuji lenyomta a cég digitális kameráját, amit maga Steve Jobs pusztított el, amikor 1997-ben visszatért a vállalathoz. Apple Adjustable KeyboardSokan nem is gondolnák az egygombos egeréről ismert cégről, hogy ilyen szétlegózható alkatrészeket is gyártott. Pedig a kilencvenes években kísérletezett ilyesmivel az Apple, a Microsoft ergonomikus billentyűzete el is szégyellte magát, ha konkurensét látta. Csak egyetlen baja volt: a kényelmesre tervezett eszközt nem lehetett úgy hajtogatni, hogy ne találta volna roppant kényelmetlennek mindenki.Mac OS X Server 1.0Ugye, ugye, miközben Steve Jobs azon viccelődött, hogy a Vista hatmillió verzióban, a Leopard meg csak egyben került piacra, pontosan tudta a kis hamis, hogy annak idején az Apple is szétbontotta a termékkínálatot. Persze csak egy rövid időre: a Server még bőven a dizájnos Aqua-felület megszületése előtt látott napvilágot, amikor az Apple-nek hirtelen szüksége lett egy erős szerverrendszerre. Fogták hát az OS X alapját, a NeXT-et, ráhúzták a Mac OS 8 ruháját (az Apple-nél sokan egyébként úgy gondolták, nem is volna baj, ha a mainstream rendszer is így nézne ki, de szerencsére Jobs nem tartozott közéjük), 1999-ben kezdték el használni. Nem sokkal később aztán megérkeztek az OS X bétái is, amik lassú halálra ítélték az amúgy sem széles körben használt Servert.Apple PC 5.25 DriveA kaliforniai vállalat pillanatnyi zavarában úgy gondolta, hogy rendszerét kompatibilissé kell tennie az IBM PC-kkel, ezért elkészítette saját 360K-s kapacitású 5,25 colos meghajtóját a Macintoshokhoz. A vékony külső eszköz irányításához egy speciális kártyát kellett a gépbe építeni, éppen ezért sosem terjedt el igazán.Apple Bandai PippinA termék, amiről alig hallott a világ, és ami valamiért a Macworld újságíróinak sem jutott eszükbe a lista összeállításakor, pedig szerintem sokkal izgalmasabb, mint a Network Server. A multimédia platformot az Apple tervezte a 90-es évek elején, alapja egy 66 megahertzes PowerPC processzor, egy 14.4-es modem és a Mac OS 7.5.2-es verziója volt. A cél az volt, hogy egy olcsó eszközt hozzanak létre, amivel elsősorban játszani lehet, meg zenét hallgatni, azonban nem sikerült valami jól: alig 42 ezret adtak el belőle, mert túl drága és túl lassú volt, ennek megfelelően a PC World Magazin meg is választotta 2006-ban minden idők egyik legrosszabb technikai eszközének.
2009. január 29. csütörtök 11:35 -
AM3 kompatibilis alaplap DDR2 és DDR3 slotokkal
Az AMD az AM3-as processzorfoglalattal érkező alaplapokkal végre elkezdi majd alkalmazni a DDR3-as memóriatámogatást, így ha lassan is, de biztosan megkezdődhet a DDR2-ről DDR3-ra történő átállás. Az új, AM3-as alaplapok már többnyire csak és kizárólag DDR3-as memória foglalatokkal lesznek ellátva, maguk a processzorok viszont rendelkeznek DDR2-es memóriatámogatással is, így lehetőség nyílik használatukra a Socket AM2+-os alaplapokban is. A Jetway mérnökei egy új, hibrid megoldást mutattak be: a friss, Socket AM2-es, AM2+-os és AM3-as processzorok számára készített termék DDR2-es és DDR3-as memóriafoglalatokkal egyaránt a felhasználók rendelkezésére fog állni. A DDR3-as memóriatámogatást értelemszerűen csak Socket AM3-as processzor alkalmazásakor lehet majd igénybe venni.
2009. január 28. szerda 12:30 -
Februárban már piacon a 10 hüvelykes Acer Aspire One
Az Acer frissít Aspire One netbook-sorozatán, melynek új változatai 8,9 helyett 10 hüvelykes kijelzőn jelenítik meg az Atom processzor által számoltakat. Az új netbookok februárban már elhagyhatják a kilövőállást.
2009. január 27. kedd 17:17 -
Megjelent a Core 2 Duo E8700
Az Intel a Core i7-es sorozat megjelenésének ellenére továbbra is nagy figyelmet fordít az alsó- és középkategóriában helyet foglaló termékpalettájának folyamatos bővítésére, de ez nem is csoda, hiszen ez a két szegmens az, amelyekben a gyártó forgalmának döntő részét bonyolítja, illetve ezek azok a területek, ahol komolyabb bevételekre tehet szert a vállalat. Az új processzor az Intel Core 2 Duo családjában foglal helyet: a kétmagos központi egység Core 2 Duo E8700-as típusjelzéssel kerül a boltok polcaira.
2009. január 26. hétfő 17:50 -
AMD: hét új Opteron processzor érkezik
Az új termékek többsége alacsony fogyasztással rendelkezik.
2009. január 26. hétfő 16:47 -
Két régi-új processzor az Inteltől
Új steppinggel és kétféle változatban jelenik meg a négymagos Q8200.
2009. január 26. hétfő 16:01 -
Új steppinggel frissül a legolcsóbb négymagos Intel processzor
A változás egyelőre kizárólag a Q8200-t érinti.
2009. január 26. hétfő 12:30 -
Phenom II + DDR3: teszteredmények
Az AMD műhelyében elkészült a kétcsatornás DDR3-as memóriavezérlővel ellátott Socket AM3-as Phenom II X4 910-es processzor, amelynek teljesítményét néhány teszt segítségével meg is vizsgálták. A processzor a Gigabyte GA790FXT-UD5P alaplapjában foglalt helyet egy kétcsatornás DDR3-1333 MHz-es Corsair memóriacsomag társaságában, amelynek tagjai 9-9-9-24-es időzítésekkel üzemeltek. A CPU-Z ablak szerint a rendszer unganged módban működött, ami azt jelenti, hogy a Deneb processzor két memóriavezérlője egymástól függetlenül, 64-bite széles memória csatornával üzemelt. Ez a mód többnyire egycsatornás módnak felel meg, a több szálon futó alkalmazások azonban egymástól függetlenül tudják megcímezni az egyes csatornákon futó modulokat, így a teljes memória sávszélesség kihasználására lehetőség nyílik - állítják a források.
2009. január 26. hétfő 10:01 -
Átlagos fogyasztással rendelkezik majd az Intel Lynnfield processzor
A négymagos Core i5 termékek étvágya csak 2010-ben csökken.
2009. január 26. hétfő 09:11 -
Részletek az MSI-féle WindBOX-ról
A gép lelke továbbra is a már jól ismert 1.6 GHz-es Atom processzor.
2009. január 23. péntek 14:44 -
A Windows 7 már főleg 64-biten fog hódítani?
Több, mint 5 évvel az első 64-bites asztali processzor megjelenése után most úgy tűnik, hogy a Windows operációsrendszerek 64-bites változatai is egyre nagyobb szerephez jutnak a piacon. A Microsoft illetékesei szerint az Amerikai Egyesült Államok területén a Windows Vista telepítések esetében 2008 végére már több, mint 25%-os részt képviseltek a 64-bites változatok.
2009. január 23. péntek 11:10 -
További áresés processzor fronton
Olcsóbbá váltak az AMD lapkái is.
2009. január 22. csütörtök 10:40 -
Új Intel Atom processzor 2009 második felében
Az Intel várhatóan 2009 második felében vezeti be az Atom processzormag új generációját, amelynek kódneve Pineview. Az új processzor a jelenleg kapható lapkákhoz hasonlóan 45 nm-es technolgiával készül.
2009. január 22. csütörtök 08:30 -
Az ötmillió forintos processzor
Magyar nénik szerelik össze Zalaegerszegen a Sun 80 millió forintos, speciális alkatrészekkel telepakolt szervereit.
2009. január 21. szerda 17:22 -
Gyorsabb lett az olcsó MacBook
Zseniális szó a suttyomban, na az Apple pont így frissítette most legkisebb laptopját. Az utolsó fehér MacBookról van szó, amiben eddig 2,1 gigahertzes processzor és X3100-as grafikus lassító volt. Mától azonban minden másképp lesz: bár a Core 2-es órajele 2 gigahertzre esett vissza, az FSB viszont 1066 megahertzes lett, amivel együtt összességében legalábbis nem lesz lassabb a rendszer. Egy gigabájt memória helyett ezentúl kettőt kapnak a vásárlók, de ami a legfontosabb: ebben a gépben is megjelent a 9400-as Geforce. A minit leszámítva tehát már a teljes portfólió készen áll a Snow Leopard érkezésére, amiben az OpenCL-funkció tapossa majd ki az utolsó erőtartalékokat is a grafikus magból.
2009. január 21. szerda 17:00 -
Újabb árcsökkentésre kényszerül az Intel
Az árak további mérséklése mellett egy új négymagos Core 2 processzor is bemutatkozik.
2009. január 20. kedd 10:26 -
Az elvárásokhoz képest alulteljesít a szexi VAIO P
Tény, hogy a netbook piac egyik legszexibb és legkívánatosabb (nomeg a legdrágább) résztvevője a Sony VAIO P szériája. Ugyanakkor nem tudunk elmenni amellett a szomorú hír mellett, hogy a gép nem hasít úgy, ahogy kéne. Gyenge processzor gyengén muzsikál.
2009. január 20. kedd 07:44 -
Intel: árcsökkenés, új processzorok
Ahogy az várható volt, az Intel a mai nap folyamán bejelentette, hogy csökkenti egyes processzorainak árát. A gyártó az árak mérséklése mellett új termékeket is bemutatott, így az Intel processzor után kutató vásárlók most bőséges és remélhetőleg hamarosan olcsóbb kínálatból válogathatnak.
2009. január 19. hétfő 19:01 -
3,1 GHz-es Phenom II Socket AM3 tokozással
Az AMD háza táján készülődés van, ugyanis a gyártó hamarosan új, Socket Am3-as tokozással és az eddigieknél magasabb órajellel rendelkező processzort dob piacra a második negyedév közepe felé. A 3,1 GHz-es Phenom II-es processzor mellett egyéb termékekkel is készül a vállalat, no de ezekről majd később.
2009. január 19. hétfő 17:01 -
Hónapokon belül itt az Intel válasza az AMD Yukonra
Alig mutatta be az elsősorban fogyasztóknak szánt ultrahordozható platformját az AMD, az Intel már készül is a válasszal. A Digitimes szokás szerint anonim iparági forrásaira hivatkozva állítja, hogy a vezető processzorgyártó új, ultra-alacsony feszültségű processzor köré épülő platformot kíván bemutatni a második negyedévben, kifejezetten olcsó ultrahordozható notebookok számára.
2009. január 19. hétfő 14:34 -
Nvidia GT300: új csodafegyver készül?
Az Nvidia időnként nagyobb változtatásokat hajt végre a GPU architektúra esetében. Jó példa erre a G80-as család, ami egy jelentős előrelépést hozott a korábbi GPU generációkhoz képet. A Hardware-Infos értesülései szerint a GT300-as grafikus processzor hasonló mérföldkő lesz, ugyanis az újdonság jelentősebb architektúrabeli változtatásokkal érkezik majd.
2009. január 19. hétfő 13:01 -
A 2009-es Sony Handycam sorozat újdonságai
Idén a Handycam sorozat olyan új innovációs megoldásokkal jelentkezik, mint az Exmor R CMOS szenzor, a Sony G objektív, vagy a BIONZ processzor.
2009. január 19. hétfő 10:30 -
Új processzorok és árak az Inteltől
A beígért árcsökkentés mellé öt új processzor megjelenését is bejelentette a gyártó.
2009. január 19. hétfő 09:15 -
Jöhet a filléres Mac mini?
Az elmúlt napokban egyfolytában ment a megalapozatlan rémisztgetés. Gyakorlatilag a fél nyugati sajtón végigsöpört a hír, hogy Atom processzor lesz a Mac miniben, ami remek példája annak, hogy sokan milyen kritikátlanul kezelnek egy-egy izgalmasabbnak tűnő hírt. Én inkább nem írtam semmit, gondoltam megvárom, hova fut ki ez az egész, de már most látszik, hogy a hírhullám káoszba, de legalábbis találgatásokba fulladt.Na de vegyük is át, miről van szó: a Tom's Hardware kezdte el terjeszteni, hogy az Apple váltásra készül, és hogy Atom 330-as kerül a Mac minikbe. Az Intel alacsony fogyasztású processzoráról van szó, ami eddig csak netbookokban, meg harmatgyenge asztali konfigurációkban tűnt fel. Pontosabban ez még semmiben, csak az egymagos változat, a kétmagos 330-as még meg sem jelent. Ennek a számítási kapacitása elméletileg ugyan a kétszerese az elterjedt Atoménak, de ne legyenek kétségeink: még ez is baromi lassú. Hogy pontosabban fogalmazzak, kábé harmad akkora teljesítményre képes, mint a mini Core 2-ese, ami persze nem rossz egy 30 dolcsis platformtól, de ugyan mi keresnivalója lenne egy 600 dolláros gépben? Vagy egy bármilyen Apple-konfigurációban? [...] Bővebben!
2009. január 18. vasárnap 13:47 -
Kétmagos Atom processzorral szerelt nettop az MSI kínálatában
Az MSI nem elégszik meg Wind netbookjainak sikerével, sorra jelenti be az asztali nettop számítógépeit is. Legújabb ilyen gépében kétmagos Atom processzor felel a számításokért, és még optikai meghajtó is befért a kisméretű gépházba.
2009. január 16. péntek 16:09 -
Újabb Atom-csapás az Intelnél
Kiszivárogtak a következő olcsó processzor részletei.
2009. január 15. csütörtök 13:53 -
Gyorsabb Atom processzor az Intel-től
Az Intel Atom processzoraival ellátott netbookok és nettopok hatalmas népszerűségnek örvendenek manapság. A gyártó rövidesen új, kisebb változtatásokon átesett Atom processzort kíván piacra dobni, amely nagyobb sebességet kínál majd a rendszerek számára. Az új processzor változtatásai miatt friss lapkakészlet is megjelenhet.
2009. január 15. csütörtök 10:15 -
Core i7-es processzor 4,61 GHz-en
Az AMD processzorai mellett az Intel központi egységei sem úszták meg az elmúlt néhány napot komolyabb tuning nélkül: az AMD Phenom II 940-es egysége folyékony hélium hűtés segítségével 6,3 GHz-es órajel elérésére és egy 3DMark 05 világrekordra volt képes, az Intel Core i7-es processzora viszont szerényebb eredményt ért el, de nem is extrém, hanem egy egyszerű vízhűtést hordozott magán a termék. Ezeken kívül a 3DMark Vantage világrekord is megdőlt pár napja.
2009. január 15. csütörtök 02:30 -
Januárban több processzora árát mérsékli az Intel
Január 18-án egy négymagos és számos kétmagos asztali processzor ára csökken.
2009. január 14. szerda 10:50 -
Intel árcsökkentés új processzorokkal fűszerezve
Az alacsony fogyasztású négymagos Core 2 termékek mellett több processzor árát is csökkentette a vállalat.
2009. január 13. kedd 17:25 -
Új négymagosok érkezőben az Inteltől
A processzorgyártó nem hagyja válasz nélkül az AMD bejelentéseit: új négymagos és ikermagos chipekkel jelentkeznek, emellett pedig csökkentik a meglévők árait. Egy új Atom processzor is érkezik.
2009. január 12. hétfő 19:39 -
CES 2009: Atom netbookok Poulsbo alapokon
A CES alkalmával az Imagination Technologies standján meglehetősen érdekes termékek tűntek fel. A gyártó a PowerVR SGX grafikus processzor készítője: ez a GPU az Intel Poulsbo lapkakészletében kap helyet, és főleg netbookokban, Atom processzorral karöltve használják majd.
2009. január 12. hétfő 14:15 -
Megérkezett az 1 GHz-es Marvell processzor
Az új 1 GHz-es Marvell processzor nagy teljesítményt ígér alacsony fogyasztás mellett.
2009. január 12. hétfő 12:24 -
Négymagos lesz az iPhone 3?
Az elmúlt napokban egy rakás hír jelent meg arról, hogy négymagos processzor kerül az iPhone-ba, mert csak. Leginkább az táplálta a hírt, hogy az ARM forradalmi, magonként 10 mw fogyasztású csipet ígért a közeljövőben. Sokan egyből arra gondoltak, hogy akkor a nyáron bemutatkozó új mobilba már biztosan ez a csip kerül, de ennek fizikai és elvi akadályai is vannak.A fizikai talán a legfontosabb: idén még nem lesz négymagos ARM. A gyártó ugyan rövidesen piacra dobja a Cortex A8-at, eddigi leggyorsabb processzorát, ami a most bejelentett Palm Prébe is belekerül majd, a multicore-t azonban leghamarabb 2010-ben vezetik be. Ezzel tehát be is fejezhetnénk a találgatásokat, de ne tegyünk. [...] Bővebben!
2009. január 11. vasárnap 14:54 -
Bemutatkozott a Palm Pré
Villámgyors processzor, HVGA multi-touch kijelző, 8 GB memória, QWERTY gombsor, HSDPA és WLAN jellemzi az új Palm mobilt.
2009. január 9. péntek 08:59 -
Itt a Dell első AMD-s PC-je játékosoknak
A Dell a CES kereteit használta fel arra, hogy bemutassa a cég első olyan asztali gépét játékosoknak, melybe AMD processzor kerül a korábban megszokott Intel helyett.
2009. január 9. péntek 08:23 -
Hivatalosan is útnak indult a Dragon platform
Megérkezett az utolsó hozzávaló is: a Phenom II X4 processzor.
2009. január 8. csütörtök 15:25 -
Via Nano netbook egy kevésbé ismert gyártótól
A VIA Nano processzorai ütőképes megoldások lehetnének a netbook piacon, de egyelőre nem igazán képviseltetik magukat a gyártó termékei. Úgy tűnik, hogy most a Samsung mellett egy másik gyártó is a VIA processzora mellett dönt legfrissebb netbookjának építésekor: a Dr.Mobile, aki egy tajvani gyártó, már gőzerővel készíti a Nano processzor köré épülő megoldását.
2009. január 7. szerda 13:30 -
A Sony netbookja nem lesz hétköznapi
A Sony a CES-en jelenti be netbookját, a VAIO P-t, mely több ponton is eltér a jelenlegi, viszonylag egysíkú kínálattól. Bár a számításokért ebben a modellben is Atom processzor felel, a külső tekintetében és az árát illetően a többségtől eltérőre kell számítanunk.
2009. január 7. szerda 11:19 -
Új processzor olcsó netbookokba
A Freescale az Intel és az AMD babérjaira tör, 40 ezer forintos, 8 órán át működőképes gépeket ígér.
2009. január 6. kedd 11:36 -
Hat, üzleti felhasználók számára készített AMD processzor várható
Mindegyikük a 45 nanométeres gyártástechnológiával készül.
2009. január 6. kedd 11:11 -
Hat új, üzleti felhasználók számára készített AMD processzor várható
Mindegyik a 45 nanométeres gyártástechnológiával készül.
2009. január 6. kedd 11:11 -
Új processzor: olcsóbb netbookok jöhetnek
A hét második felében kezdődő CES-en mutatkozik be a Freescale ARM-alapú netbookplatformja. A vállalat bízik abban, hogy nem csak az Atomé a gyorsan bővülő piac.
2009. január 5. hétfő 16:49 -
Luxus-PC fából
Az Eazo új házába Core 2 Extreme processzor és vízhűtés került.
2009. január 2. péntek 06:00 -
Kompresszoros hűtés AMD videokártyákhoz
A Thermaltake kínálatában már most is vannak olyan kompresszoros hűtéssel ellátott házak, amelyekben az overclocker felhasználók rendszerében elhelyezett processzor hűtését a fent említett megoldás segítségével próbálják hűvösen tartani. A Thermaltake most bejelentette, hogy hamarosan az AMD videokártyáihoz is elérhető lesz a kompresszoros hűtés, így a rendkívül nagy népszerűségnek örvendő Radeon HD 4000-es sorozat tagjait már nem csak levegővel és folyadékkal, hanem akár kompresszorral is lehet hűteni, amennyiben komolyabb tuning elérése a cél.
2009. január 1. csütörtök 10:01 -
Acer Aspire 8930G új, négymagos CPU-val
Az Intel legújabb mobil négymagos processzora nemrégiben jelent meg, ám az egység máris megtalálható az Acer Aspire 8930G típusjelzéssel ellátott noteszgépében. A Core 2 Quad Q9000-es processzor mellett egyéb különlegességeket is tartalmaz a gyártó által multimédiásnak hívott készülék.
2008. december 30. kedd 14:25 -
Megfizethető négymagos mobil processzor az Inteltől
Elsőként egy Acer laptopban bukkant fel az Intel vadonatúj mobil processzora, a Core 2 Quad Q9000. A korábbi négymagos chipektől (QX9300, QX9100) eltérően ez a változat nem az Extreme Edition család tagja, ennek megfelelően az ára is hétköznapi, mindössze 348 dollár, míg az X9100-ért 851 dollárt, az X9300-ért pedig több mint 1000 dollárt kér az Intel.
2008. december 30. kedd 12:49 -
AM3-as Asrock alaplap: M3A790GXH-128M
Az AMD Socket AM3-as foglalatba illeszkedő 45 nm-es processzorai egyelőre még nem érhetőek el kereskedelmi forgalomba, ám a hozzájuk tartozó alaplapokról az elmúlt hetek folyamán, már ha lassan is, de elkezdtek kiszivárogni a képek és az információk. Most az Asrock megoldásáról hullott le a lepel: a gyártó az M3A790GXH-128M típusjelzéssel ellátott termékkel várja a processzorok megjelenését. A termék 4 + 1 fázisú tápellátást kínál a processzor számára, a tápellátásért felelős MOSFET egységek hűtőborda nélkül érkeznek. Az északi- és a déli hídon egy-egy alumínium hűtőborda teljesít szolgálatot.
2008. december 30. kedd 11:01 -
Négymagos iMac
Egyre több a bizonyíték arra, hogy a januári Macworldön bemutatkozó új gépek kivétel nélkül Nvidia grafikus kártyát kapnak (talán csak a legolcsóbb mini lesz kivétel), hogy ki tudják használni a Snow Leopardban bemutatkozó OpenCL nyújtotta előnyöket. Most például a Wired számolt be arról, hogy az új konfigurációk Mini DisplayPortot kapnak, márpedig az rendszerint a Geforce-ok mellé jár.Ám miközben a mini esetében elképzelhető némi karosszériaátalakítás is, az iMacnek valószínűleg csak a hardvere változik: cserébe négymagos processzor kerülhet bele. Amikor sokan már őszre új iMaceket vártak, írtam arról, hogy szerintem alig van esélye a bővítésnek, hiszen nem lett volna mit beletenni a gépbe: az Intel többnyire stabilan tartja ütemtervét, és abból látszott, hogy áttörő új csip nem jelenik meg már 2008-ban. Pontosabban persze piacra került a legfontosabb fejlesztés, a Core i7-es, de azt előre lehetett látni, hogy a laptopalkatrészekből építkező iMacbe nem lehet majd belepasszírozni egy 130 watt fogyasztású processzort. Volt ugyan szó egy négymagos, laptopokba való Core 2-esről, viszont arról meg kiderült, hogy 1000 dollárba fog kerülni, amiről már októberben azt írtam, hogy túl drága: a 2200 dolláros iMacbe sem lehetne belezsúfolni egy ekkora pluszkiadást.[...] Bővebben!
2008. december 22. hétfő 11:35 -
Samsung netbook VIA Nano processzorral
A VIA legújabb, Nano névre keresztelt processzorához a gyártó nagy reményeket fűz, ám az újdonságot ennek ellenére még csak elvétve lehet látni a piacon. Most úgy tűnik, hogy a Samsung legfrissebb noteszgépében már a VIA processzor újdonsága foglalhat majd helyet. Az NC20-as típusjelzéssel ellátott netbook várhatóan valamikor jövő év februárjában kerülhet a boltok polcaira, a termék azonban nem a népszerű NC10-es modell utódja lesz.
2008. december 22. hétfő 10:50 -
Célegyenesben az első 40 nm-es AMD grafikus processzor
Érdekes információk szivárog ki az RV740 kódnevű lapkáról.
2008. december 20. szombat 16:43 -
Újabb kompakt vízhűtést készített a CoolIT
A Domino A.L.C. minden jelenleg elterjedt processzor hűtésére alkalmas beleértve, a Core i7 modelleket is.
2008. december 19. péntek 15:37 -
Szép csendben útjára bocsátotta K10-alapú kétmagosait az AMD
A minap három Kuma processzor startolt el, a világhálót azon nyomban ellepték az ide vonatkozó tesztek.
2008. december 17. szerda 15:20 -
Tuningsuli kezdőknek - 4. rész
A több mint egy évvel ezelőtt bevezetett Spider platformhoz  AMD processzor, alaplap és grafikus kártya  saját tuningszoftvert készített az AMD. A program azóta is rendületlenül frissül, és új hardverekre áhítozik.
2008. december 17. szerda 10:47 -

Új Mac minik a láthatáron
A Wired úgy értesült, hogy 2009-es Macworldön bemutatják az új minit is, ami lassan inkább már hiánypótlásnak minősül. A pletyka szerint a következő plasztikai műtétek és szervcserék várhatóak: - a MacBookokhoz hasonló, egyben kivágott alumínium ház- az eddigieknél is több a PVC-mentes alkatrész a miniben, állítólag ez lesz a legzöldebb Mac ever- új Display Port- a legkisebben is benne lesz a SuperDrive, blu-ray lejátszó már csak azért sem lesz benne, mert Steve Jobs szavaival élve az egy "bag of hurt"- 2 gigabájt RAM-mal érkezik, amit 4 gigabájtra lehet bővíteni- legalább 160 gigabájtos merevlemez kattog majd benne- a processzor 2, illetve 2.3 gigaherzes Core 2 Duo lesz- a nagyobbik minit nVidia grafikus gyorsítóval szállítják, a kisebbiknek csak egy GMA X3100 marad- ár: a kicsi 500, a nagy 700 dollár leszMindenesetre nem ez lesz az Apple nagy dobása januárban, de jó látni, hogy a legolcsóbb Apple gépet már 500 dollárért haza lehet vinni (az ennél olcsóbb almalogós gép felvetésére Steve Jobs korábban ugyanazt mondta, mint most a blu-ray lejátszóra, szóval ez az alsó határ). Aki meg játékra akarja használni a minit, ezentúl azt is megteheti.
2008. december 17. szerda 06:50 -
Celeronnal jön az új Eee Box
Az Asus elkészítette az új Eee Box változatot, amely néhány változást hordoz magában. Nagyobb merevlemez, Celeron processzor, valamint kedvezőbb ár jellemzi az új családtagot.
2008. december 16. kedd 13:53 -
Atomjó nettopok az MSI-től és a Shuttle-től
Legfrissebb tesztünkben az olcsó asztali számítógépeket, azaz az Intel Atom processzorával felszerelt nettopokat vizsgáljuk meg közelebbről. Az Atom processzorok régóta hódítanak az olcsó noteszgépek, vagyis netbook-ok piacán, de hogy ez a processzor az asztali szegmensben is megéri-e az árát, az hamarosan kiderül.
2008. december 16. kedd 07:40 -
Információk az AMD 880G chipsetről
Érkezőben az első DirectX 10.1-es integrált grafikus processzor.
2008. december 15. hétfő 12:02 -
Vékony kliens érkezett a Fujitsu Siemenstől
Belsejében passzív hűtésű AMD processzor és chipsetbe integrált grafikus megoldás található.
2008. december 12. péntek 14:48 -
Intel Atom-alapú asztali PC-vel jelentkezik a Dell
A Dell régóta tart kínálatában kis helyigényű asztali számítógépet. A közelgő Optiplex 160 is ilyen, az érdekessége hogy a netbookokból is ismert Intel Atom processzor található benne. Ez talán a legkisebb asztali PC a gyártó kínálatában, álló vagy fekvő helyzetben is elhelyezhető, sőt, a monitor hátoldalára is erősíthető.
2008. december 11. csütörtök 16:53 -
"Elavult" a pár hete bemutatott Intel processzor
Már van jobb nála.
2008. december 11. csütörtök 13:27 -
Intel tervek a jövő évre
Jövőre várhatóan megjelenik az első 32 nm-es technológiával gyártott processzor.
2008. december 10. szerda 14:45 -
A Phenom II-es processzorok árai
Az EETimes munkatársai érdekes információkra tettek szert az AMD várva várt, 45 nm-es csíkszélességgel készülő Phenom II-es processzorainak árazásával kapcsolatban. A jelenlegi értesülések alapján úgy tűnik, hogy a leggyorsabb AMD Phenom II-es processzor ára alacsonyabb lesz, mint leglassabb Intel Core i7-es processzoré.
2008. december 9. kedd 23:35 -
Nvidia lapkakészlet + Atom processzor?
Az Nvidia a hónap elején már tisztán és érthetően kifejtette, hogy nagy tervei vannak a netbook lapkakészletek piacán. A dologról egyelőre annyit lehet tudni, hogy a vállalat partnerkapcsolatba lépett az Intel-lel, ennek köszönhetően hamarosan olyan integrált videó vezérlővel ellátott lapkakészletek kerülhetnek piacra, amelyeket kifejezetten az Atom processzor mellé készítenek - állítják a PC gyártó nagyvállalatok. A helyzet azért ennyira nem mondható egyszerűnek, ugyanis az Nvidia jelenleg várakozó állásponton van: az illetékesek tervei szerint egyelőre megvárják hogy a piac érettebbé váljon, azaz számukra is alkalmas legyen a belépésre.
2008. december 9. kedd 19:19 -
Több mobilprocesszorát is nyugdíjazza az Intel
Több 65 nanométeres Merom processzor gyártását állítja le az Intel.
2008. december 8. hétfő 15:05 -
Baromi gyors lett a processzor
Lehet ám itt próbálkozni folyékony nitrogénes hűtéssel, meg extrém magas feszültséggel, processzorra kötött sugárhajtóművel, csípős paprikával ösztökélt tápventillátorral, akkor is BZ nevű olvasónk a császár, aki 1133 százalékos túlhajtást ért el úgy, hogy hozzá sem nyúlt a gépéhez.
2008. április 4. péntek 07:45 -
VIA új két CPU magos processzor 2009 végén
A VIA Technologies közölte partnereivel, hogy a vállalat már tervezi a következő generációs Nano 3000 sorozatú CPU-k bevezetését, amelyek vaószínűleg 2009 végén lesznek kaphatók. A két CPU magos Nanó CPU mintái 2009 második felében készülnek el. Tömeggyártásuk 2009 végén, vagy 2010 elején kezdődik.
1999. november 30. kedd 00:00 -
Intel Atom processzor rendes laptopokba?
Sajtóértesülések szerint a Hewlett-Packard tárgyalásokat folytat az Intellel arról, hogy 10 colosnál nagyobb, normál noteszgépeibe is beépítse a processzorgyártó kis teljesítményű, energiatakarékos Atom CPU-it.
1999. november 30. kedd 00:00 -
Egyéves az Atom processzor
Az Intel új kategóriát teremtő, és sokak szerint legígéretesebb processzorcsaládjának első tagját éppen egy éve adták ki. A vállalat az évfordulón két újabb modellt jelentet meg.
1999. november 30. kedd 00:00 -
Projektorral érkezik az LG eXpo mobiltelefon
Az LG újdonsága nem csak 5 megapixeles képek készítésére képes, de hátoldalára egy opcionális mini monitor is integrálható, ráadásul egy 1 GHz-es processzor rejtőzik benne.
1999. november 30. kedd 00:00 -
Új Intel processzor 48 maggal
Az Intel bemutatta a 48 magos single chip cloud computer elnevezésű lapkát, amely újabb lépés a sokmagos processzorok, illetve számítógépek irányába.
1999. november 30. kedd 00:00 -
Alig negyvendekás asztali mini PC
A CompuLab bevezetett egy Intel Atom processzor alapú asztali PC-t, amelynek tömege még a 40 dkg-ot sem éri el.
1999. november 30. kedd 00:00 -
BluePanther Opal navigációs PNA multimédiával
A legújabb trendeket követték a tervezők a BluePanther új navigációs sorozatának elkészítésekor. A PNA-k között közepes, 4,3 colos képernyőmérettel rendelkezik, motorja egy MediaTek 468 MHz-es processzor, melyet Microsoft Windows CE 5.0 operációs rendszer hajt.
1999. november 30. kedd 00:00 -
Atom CPU alapú HP netbookok
A HP már sorozatban gyártja a Mini 210 netbookot, amely az új Intel Atom N450 processzoron alapul. Ez a processzor egy lapkán tartalmazza a CPU-t és a grafikus processzort (GPU).
1999. november 30. kedd 00:00 -
Könnyű MSI noteszgép Intel Atom processzorral
Az MSI bevezette az legújabb Intel Atom processzoron alapuló Wind U160 noteszgépet, amelynek súlya 1 kg. Az új noteszgép az Intel Pine Trail platformot használja, amelynek központi komponense a mindössze 5,5 W-os (TDP) Intel Atom N450 processzor.
1999. november 30. kedd 00:00 -
A Sandy Bridge alapú Dell Alienware M17x noteszgép néhány részlete
A Dell a következő generációs Sandy Bridge processzor alapú Alienware M17x noteszgép két változatát mutatta be...
1999. november 30. kedd 00:00 -
Új Windows 7 alapú tábla Intel Atom processzorral
A Bmodo cég bevezette a Microsoft Windows 7 és Intel Atom processzor alapú BModo12G tábla PC modellt, amely a...
1999. november 30. kedd 00:00 -
Új MSI noteszgép Sandy Bridge processzorral
Az MSI bevezette a Sandy Bridge processzor alapú MSI GT680R noteszgépet. Az elsősorban játékokhoz tervezett 15,6 hüvelykes...
1999. november 30. kedd 00:00 -
Gyorsabb Intel Xeon processzor érkezett
Az Intel 2010 végén olyan proceszorok előzetes gyártását kezdte meg, melyekkel ebben az évben felfrissíti a Xeon...
1999. november 30. kedd 00:00 -
Tegra 3: Új Nvidia processzor okostelefonokhoz és táblákhoz
Az Nvidia már februárban bemutatta, de hivatalosan csak most jelentette be a következő generációs SoC processzort. A...
1999. november 30. kedd 00:00 -
Az Itanium Poulson processzor 2012 második negyedévében érkezik
Mint ismeretes, az Intel a tervek szerint a következő év első felében bocsátja ki az Itanium processzor következő...
1999. november 30. kedd 00:00 -
Keresőoptimalizálás
intel | windows 7 | mobiltelefon | microsoft | google | mobil | samsung | microsoft office | linux | lenovo | pioneer | okostelefon | panasonic | notebook | laptop | processzor | xbox | sony
vista | xbox 360 | unix | windows server 2008 | firefox | hspa | adsl | merevlemez | oracle | iphone | abit | pentax | canon | windows vista | macbook | asus | acer | safari | blackberry | Költöztetés